Gyorstalpaló: utána

Ott tartottunk, hogy hazaviszi az ember a várva várt gyermeket. Mikor egy hónapja él új szüleinél, akkor kell véglegesen nyilatkozni, örökbe akarják-e fogadni. Innentől a gyermek minden szempontból az örökbefogadóké lesz. Kap új születési anyakönyvi kivonatot, amiben az örökbefogadók szerepelnek apaként meg anyaként. Megkapja az örökbefogadók családnevét. A tanfolyamon minket arra intettek, már egy újszülöttnek sem illik megváltoztatni a keresztnevét, nagyobb gyereknek meg szinte tilos, de lehet adni második keresztnevet. Pár hónap alatt szépen az összes papír átfut a rendszeren. Jár minden juttatás, ami azonos korú vér szerinti gyereknél, gyes, gyed, hasonlók, ezen felül aki 3 és 10 év közti gyereket adoptál, az elmehet fél év örökbefogadói gyesre.

2

Az első hónapokban zárkózzon be az új család. Ne hívjunk vendégeket, ne utazzunk – a kisembernek meg kell szoknia az új életet, és főleg, hogy ő ide tartozik. A nagymamák, rokonok csak azután rohanják meg a babát, hogy már egyértelművé vált számára: a szüleivel marad, az új emberek nem fogják megint elvinni. Nem illik rögtön bölcsibe, oviba adni a gyerkőcöt, pár hónapig érdemes otthon maradni vele. Lehetnek meglepetések – egy isten háta mögötti intézetben felnőtt gyerek esetleg még nem látott forgalmas utcát, nem ült autóban, nem látott kenyeret egészben, csak felszeletelve, nincs tisztában egy átlagos lakás veszélyeivel, hisz nem ilyenben élt eddig. Aztán pár hónap alatt összeszokik a kis család és onnantól már csak élni kell.

Ha a család újabb gyereket szeretne örökbe fogadni, akkor újra jelentkeznek és megszerzik az alkalmasságit a leírt módon, (tanfolyamot már nem kell végezni), majd újabb sorállás jön. Ha a gyermeknek vér szerinti testvére születik, azt soron kívül megkaphatják.

Megmondjuk-e a gyereknek, hogy örökbefogadott? A szakemberek szerint (és szerintem is) mindenképpen. A rosszul végződő örökbefogadási sztorik jelentős részében az a probléma, hogy eltitkolják a gyerek elől az igazságot. A mai iskola szerint ezt nem is egy nagy tisztázó beszélgetésnek kell elképzelni, hogy leülünk a tizennégy évessel és felvilágosítjuk. Mert, ha addig azt mondtam neki, hogy a hasamban volt, akkor bizony évekig hazudtam, amit joggal sérelmez. Tehát a kezdetektől kell csepegtetni, mondogatni, valahányszor felmerül a téma, látunk egy terhes nőt, rákérdez a születésére, elsétálunk a kórház előtt, ahonnan hazahoztuk. Eleinte nem fogja fel, de mire megérti, természetes lesz a számára. Vannak ilyen témájú mesekönyvek is, például a Nekem két születésnapom van, és sok család valóban megünnepli azt a napot is, mikor a gyermek megérkezett hozzájuk.

Megmondjuk-e a környezetnek, hogy örökbe fogadtuk a gyereket? A mai világban, ahol már a magzat első ultrahangos képeit felteszik a Facebookra, elég nehéz eltitkolni, pláne, ha nem újszülött érkezik. Persze sok emberrel később ismerkedünk meg. Nyitottság/zárkózottság kérdése, ki milyen kört avat be. Fontos kapcsolatokban, mint a gyerek óvónője, érdemes lehet, egy játszótéri csevejnél nem kell rögtön comingoutolni. Ha viszont a gyereknek már van akarata a kérdésben, azt tartsuk tiszteletben.

Jelentkezhet-e a vér szerinti szülő? Ha a gyermek örökbe adható lett, akkor az életadóknak már semmilyen joga nincs. Titkos örökbefogadásnál nem is fogja megtudni, hogy kihez került a gyerek. Nyílt örökbefogadásnál a szülőanya és az örökbefogadó ismeri egymást, itt, ha mindkét fél egyetért, kapcsolatban maradhatnak. Ez a ritkább eset. Ez általában a közvetítő alapítványon keresztül történik, és abból áll, hogy évente egyszer az örökbefogadók fényképet küldenek a gyerekről.

A 14. évét betöltött gyermeknek joga van megismerni származását, a gyámhivataltól kikérheti vér szerint szülei, testvérei adatait, és ha azok beleegyeznek, felkeresheti őket. A tapasztalatok szerint ez jóval később, a fiatal felnőttkorban szokta foglalkoztatni az örökbefogadottakat, de a vér szerinti család megismerése inkább identitásuk kialakításához fontos, nem tartanak fenn rendszeres kapcsolatot velük.

14 gondolat “Gyorstalpaló: utána” bejegyzéshez

  1. Eszter Katalin Sulyok 2014. február 9. / 14:11

    Ahogy en latom, abszolut nem altalanos gyakorlat Magyarorszagon meg az evi egyszeri kepkuldes sem; szerintem meg ennyi kapcsolattartas is kisebbsegnek tekintheto a nyilt orokbefogadok kozt. Egyreszt, mivel vagy melyszegenysegben elo, sajat lakhellyel nem rendelkezo emberekrol beszelunk, akik alberletrol alberletre vandorolnak, (mikozben az eletadonak nem ildomos semmilyen modon keresnie az orokbefogado szuloket), vagy pedig titkolt terhesekrol (akar kor, akar mas ok miatt).
    Inkabb az jellemzo, ahogy latom, hogy a keves kiveteltol eltekintve, ahol valoban megegyeznek valamiben, ha az orokbeado nem birja feldolgozni/kivancsi/erdeklodne, akkor felveszi a kapcsolatot a kozvetito civil szervezettel, akik felveszik a kapcsolatopt a csaladdal es tolmacsoljak az eletado kereset fenykeprol pl.. Termeszetesen ekkor is lehet nemet mondani es ezt senki nem itelheti el, hiszen a gyermekkel kapcsolatos minden jogarol lemondott az eletado, tehat nem elvaras a barmifele kapcsolattartas.
    Az orokbeadok megitelese a magyar tarsadalomban annyira egyontetuen negativ (“milyen anya az ilyen”), hogy emiatt meg nehezebb felvallalniuk akar onmaguk elott is a tettuket es fenntartani valamifele kotodest.

    Kedvelés

    • orokbe 2014. február 9. / 14:14

      A következő bejegyzésben az életadókról lesz szó, már csak egyet kell aludni!

      Kedvelés

  2. Bogdán Gyöngyi Rózsa 2016. július 25. / 11:24

    Habár nem mai a cikk, de lassan mi is érintettek leszünk, és egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogyan is lehet megoldani, hogy 1-2 hónapig ne menjünk közösségbe. A mi családunk inkább hasonlít egy olasz családhoz, nem telik el 2-3 nap anélkül, hogy ne mennénk a szüleinkhez, testvéreinkhez. Minden hétvégén közös találkák. Amikor a vér szerinti ikreim születtek a nyüzsi akkor sem szűnt meg. Ki hogy oldotta meg ezt az 1-2 hónap összeszokást? Köszönöm válaszaitokat

    Kedvelés

    • mandó72 2016. július 26. / 13:30

      Mi most éljük éppen át. Ha nagyobbak vannak, és nyár, gyakorlatilag lehetetlennek tűnő projekt. Jövünk, megyünk, együtt vagyunk, nincs elszeparálódás. Nem hagyom soha magára, és szerencsére határozottan tud elutasítani ő maga is nem szívesen fogadott közeledést. 2 hétig voltunk együtt a család, de nem itthon, hanem nyaralással egybekötve az ismerkedés mindennapjait. Itthon pedig jövünk-megyünk. Nem tűnik úgy, hogy baj lenne, szívesen részt vesz a dolgokban, és mindig tudja, melyik nyakba kell csimpaszkodni, ha gondja van, vagy vigaszt keres. Biztos, gyerekfüggő, életkorfüggő, helyzetfüggő… És valószínűleg nem lehet teljesen jól és tökéletesen csinálni, de bízom benne, hogy valahogy korrigálni tudjuk majd, amit esetleg elrontottam ezzel (mármint, hogy nem zárkóztunk el teljesen).

      Kedvelés

    • Csut 2016. július 26. / 14:20

      Engem ugyanez foglalkoztat, mi is ilyen család vagyunk. Zsuzsa azt tanácsolta, hogy a legfontosabb, hogy másra ne hagyjuk az első időszakban. Én arra gondolok, hogy a nagyokkal majd megy egyikőnk és ha ő inkább maradna otthon, akkor a másikunk otthon marad vele. De én is csak találgatok, hogyan oldjuk majd meg.

      Kedvelés

      • Bogdán Gyöngyi Rózsa 2016. július 27. / 11:28

        Köszönöm, erre oda fogok figyelni, hogy ne járjon kézről kézre az első időben. ( habár nehéz lesz kordában tartani a “pici” családomat)

        Kedvelés

      • Örökbe 2016. július 28. / 09:10

        Csak azt tudom mondani, hogy egy ilyen hányatott gyereknek nagy szüksége van állandóságra, biztonságra, stabil keretekre az első időben. Hogy ezt hogy oldjátok meg, az már családfüggő. Illetve függ a gyerek állapotától is.

        Kedvelés

  3. Elektra 2019. január 13. / 23:08

    Sziasztok èn egy 25 èves nõ vagyok aki ellèggè hàtrànyos hejzetben van van egy 7 èves lànyom de õ nincs velem sajnos 7 èv utàn ujra teherbe estem de nem szeretnèm meg tartani ezt a picit sajnàlom mert nem igy akartam èn sem de nem tudom ki az apa ès hàt hontalan agyok ugyèrtem nincs lakasom se munkàm stb ha ezt a gyereket valaki õrõkbe fogadnà vagy èrdekelne a dolog akkor ezen a tel szamon elèrhetõ vagyok vàrom a hivàst mert màr 37 hetes vagyok ès nem sokvan vissza elõre is kõszonom.uti.alektra

    Kedvelés

    • Örökbe 2019. január 14. / 09:18

      Szia! Nagyon sajnálom.
      Olvasd el ezt az írást, itt megtalálod a lehetőségeidet.
      https://gyereksorsok.hu/terhes-vagyok-mit-csinaljak/

      Nem javaslom, hogy az interneten keress örökbefogadókat, jobb egy szervezeten keresztül. Rengeteg család vár örökbefogadásra, nem lesz gond ilyet találni, de talán vannak más lehetőségeid is.

      Kedvelés

  4. Kisnici 2024. január 8. / 14:33

    Sziasztok! A tanácsotokat szeretném kérni. Mi 2,5 hónapja fogadtuk örökbe nyílt örökbefogadással a kislányunkat. A vér szerinti anyuka tudtunkkal szerény körülmények közt neveli két idősebb, saját gyermekét, és egyszer csak megkeresett és rám írt egy közösségi oldalon, hogy ne mondjam el senkinek, hogy direktben megkeresett, de segítség kellene neki. Az emberi oldalam azonnal cselekedne, de az érintett személy gyermekét örökbefogadó anyaként megszólalt a fejemben egy vészharang, s most nem tudom, mit kezdjek ezzel a helyzettel. Azt tudom, hogy a civil szervezet, akin keresztül lezajlott az örökbefogadás rendszerint segíti és támogatja a hozzájuk forduló, bajba jutott életadókat és megoldást keres a problémájukra az örökbefogadás után is, tehát lenne kihez fordulnia s ebben is maradtunk mi hárman a vér szerinti anyával és a civil szervezet képviselőjével, hogy rajtuk keresztül zajlik minden kommunikáció. Mi a helyes ebben a helyzetben?

    Kedvelés

    • Örökbe 2024. január 8. / 15:18

      Szia!
      Nagyon nem lenne szerencsés belemenni a vér szerinti család támogatásába, főleg nem anyagi támogatásba. Egyrészt nem tudod, mi lenne a tényleges segítség, másrészt sose lenne vége. Ezt rövidre kell zárni. Irányítsd el egy segítő szervezethez.

      Kedvelés

      • Kisnici 2024. január 8. / 15:56

        Köszönöm a tanácsot, én is így gondolom, s így teszek!

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .