Külföldi örökbefogadás

Néha megkérdezik tőlünk, nem akartunk-e külföldről örökbe fogadni.

Magyar állampolgárnak külföldről adoptálni kisgyereket drága és bonyolult, de jogilag lehetséges a hazai örökbefogadási engedély birtokában. A gyermekek külföldre vitelét szabályozó Hágai Egyezményt aláíró országoknál csak a magyar hatóságon keresztül lehet jelentkezni, de a tömegesen örökbe adó fejlődő országok nem foglalkoznak az évi 1-2 magyar megkereséssel, nem is válaszolnak. Azon országokba, amelyek nem tagjai az Egyezménynek, közvetlenül is elutazhat az érdeklődő. Van pár lelkes család, aki nekifut, de minden ügyintézést és költséget nekik kell állniuk: ügyvéd, tolmács, többhavi kinntartózkodás az országban. Ez összesen pár millió forintocskára felmegy. A tanfolyamon azt mondták, tőlünk keletre már nem feltétlenül adnak megbízható információt a gyerek egészségi állapotáról, múltjáról. S nem is rövidebb, mint az itthoni procedúra, viszont utána itthon is el kell fogadtatni az örökbefogadást a hatóságokkal. Itt egy cikk olyan családokról, akik végigvitték, kapcsolatokkal, helyismerettel, nyelvtudással, és így is nagyon nehéz volt. Nekem nem csináltak kedvet.

1

Meglepően sok emberbe botlom itt a Kárpát-medencében, aki kifejezetten színes bőrű (afrikai, ázsiai) gyereket szeretne örökbe fogadni. Néha a magyar rendszerben is felbukkan egy-egy ilyen, de ez ritka, mint a fehér holló. És sokkal többen elfogadnának ilyen gyereket. Ezzel szemben roma gyerekek nagy számban keresnek szülőket, és rájuk nem is kell sokat várni. Bár kicsit javult a helyzet e téren, de a magyarországi jelentkezők nyolcvan százaléka még mindig csak fehér bébit óhajt. Aki pont a bőrszín tekintetében elfogadó, az idehaza is gyorsan gyerekhez jut.

Magyarország viszont sikeres exportőr a témában: az összes örökbe adott gyerek negyedét külföldi házaspárok viszik el, évi 150 gyereket. (A házastársi örökbefogadásokat nem számoltam bele a végösszegbe.)

Nyugat-Európában jellemzően nincs, vagy nagyon szerény a belföldi örökbefogadás. A krízisterheseknél a rendszer sokkal hamarabb beavatkozik, nem születnek nem kívánt gyerekek. Ezért a nyugatiak tényleg külföldről tudnak csak örökbe fogadni. A tanfolyam, az engedélyezés viszont sokkal hosszabb és alaposabb, mint nálunk, és sokat kell várni. Aztán lehet menni Kínába, Afrikába, milliókért.

Hazánkba amerikai, skandináviai, nyugat-európai, spanyol és olasz örökbefogadó szülők érkeznek barátkozni. Olyan gyereket kaphatnak csak, aki a magyar örökbefogadóknak nem kell, azaz egy vagy több tulajdonsággal rendelkezik az alábbi listából: beteg, sérült, elmúlt hat éves, roma, többen vannak testvérek. Míg a magyar családok nem túl toleránsak, a külföldiek lelkesen fogadják az idősebb vagy beteg gyerekeket is. A külföldi család a barátkozás és az egy hónapos próbaidő idejére Magyarországra költözik, eleinte tolmács segíti őket, aztán az egy hónap után véglegesítik a gyereket és haza lehet menni.

Külföldön élő magyar állampolgárok a külföldiekkel azonos feltételekkel tudnak idehaza örökbe fogadni, azaz olyan gyereket kaphatnak csak, aki sem a megyéjében, sem az országos listán nem kelt el.

Aki próbálkozott külföldi örökbefogadással, netán sikerült is neki, mindenképpen mesélje el nekünk!

Ha gondolkozol az örökbefogadáson, és előbb felkészülnél, ajánlom a Start csoportot, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre!

33 gondolat “Külföldi örökbefogadás” bejegyzéshez

  1. Fatika 2014. február 23. / 18:15

    Köszönöm az új infót, mikor Németországban voltam, sokat gondolkoztam azon, külföldi magyarként milyen feltételekkel fogadhatnék itthonról örökbe, jó ezt is tudni. Azzal kapcsolatban, hogy Nyugat-Európában nagyon kevés a belföldi örökbefogadás, odakint a médiából, elbeszélésekből főként azt szűrtem le, figyeltem meg, hogy azért tudják a legtöbben megtartani a babát, mert hihetetlenül sok anyagi támogatást kapnak az államtól. (Meg persze alapítványok is vannak.) Jópár olyan kamaszlányt/párt láttam, akik önálló életet tudtak élni a gyermekkel, mert az állam kapásból fizette az albérletüket, támogatást kaptak ahhoz is, hogy a kicsi mellett dolgozhassanak/tanulhassanak. A pénzbeli nehézségek elhárításával pedig akkor is meg tudják tartani a babát, ha mondjuk a szülők ellenezik a gyerekvállalást, hiszen nem függenek tőlük anyagilag.

    Kedvelés

  2. vegelerzsi 2014. június 30. / 06:22

    Köszi a hozzászólást, már éppen kérdeztem volna, hogy miért nincs arra gyakorlatilag örökbe adható gyerek.
    Külföldön pl. Németországban támogatott a fogamzásgátlás? Vagy hozzá lehet jutni ingyenesen mint nálunk a közgyógy?

    Kedvelés

  3. Judit 2015. október 25. / 10:07

    Sziasztok! Nemreg fogant meg bennem a gondolat, hogy esetleg orokbefogadnek. Nem sok jot olvastam azonban az en helyzetemrol magyar gyerek orokbefogadasa eseten. Nincsenek kulonosebb elvarasaim a gyerek nemet, korat illetoleg, viszont szamomra alap, hogy kideruljon, hogy megvan a kozos hullamhossz. Kulfoldon elek egyedulallokent, es szeretek utazni is, nem vagyok helyhez kotott. Az anyagi es erzelmi hatterem mindig biztos labakon all, otthon lakassal es szereto csaladdal rendelkezem. Tobb orszagban eltem es a tovabbiakban is szeretnem ezt az eletet elni es megosztani. Nem tudom, hogy az ilyen szokatlan szituacioban azert van-e eselyem arra, hogy eselyt adni valakinek egy elettel teli, mozgalmas szines eletet elni. Minden gondolatot szivesen vennek hasonlo cipoben levo olvasoktol. Nagyon koszonom es nagyon jo kis oldal ez. Minden tiszteletem.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. október 25. / 16:59

      Szia! Üdv a blogon!
      Nem írtad, hol élsz. Három lehetőséged van.
      1. Ahol élsz, a helyi rendszerben próbálkozol örökbe fogadni. Nyugat-Európában általában drága és reménytelen, és minél rosszabb a helyzet, annál kevesebb esélye van a szingliknek.
      2. Nemzetközi örökbefogadás keretében kérsz magyar gyereket. Ehhez a szóba jövő 7 ország egyikében kell élned, és bele fog kerülni 5-8 millió forintba. Az esélyeket növeli, hogy magyar vagy, rontja, hogy egyedülálló vagy, és a külföldre kerülő gyerekek gyakran többes testvérsorok.
      3. Magyarországra költözöl és belföldi eljárásban fogadsz örökbe. Ha 2-3 éves roma gyereket elfogadsz, jó eséllyel 1-2 év alatt sorra kerülsz, de ezt itt kell tölteni.

      Kedvelés

    • külföldön élő 2019. június 2. / 20:27

      Hasonló a helyzetem. Sikerült azóta orokbefogadni?

      Kedvelés

  4. Istvan J 2015. december 18. / 00:25

    Mi meleg parkent Skociaban az orokbefogadasi procedura kozepen jarunk. Semmien kulonbseget nem tesznek, sem azert mert egynemu par vagyunk, sem azert mert kulfoldiek. A mi tapasztalatunk az, hogy itt rengeteg a szulore varo gyerek es a befogado csalad kevesebb, de a gyerekek altalaban sokkal masabb okbol kerulnek a rendszerbe es vallnak orokbefogadhatova mint Magyarorszagon, de ez megerne egy kulon miset 🙂 Minimum egy evet kell itt elni hogy gyermeket fogadhass orokbe es termeszetesen anyanyelvi szinten kell az angolt beszelni. A tapasztalat azt mutatja (legelabbis nekunk ezt mondtak) hogy az hogy elfogadjanak mint orokbefogado szulo az 6 honapon belul lezajlik es a legtobb esetben tovabbi 6-8 honap alatt talaljak meg a megfelelo gyereket. sok-sok feltetelnek kell megfelelni, de ez gondolom otthon sincsen maskent. Termeszetesen minden ingyen van es a gyermek elte vegeig minden pszichologiai, szocialis segitseget biztositanak. Istvan

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. december 18. / 06:11

      Szia István! Üdv a blogon! Nagyon érdekes, amit írsz. Mesélj még. Azt lehet tudni, milyen korú, egészségi állapotú gyereket fogtok kapni?
      Én úgy tudom, ott pici babák nincsenek, csak nagyobb, családból kiemelt gyerekek.

      Kedvelés

  5. daiana 2015. december 21. / 16:27

    Sziasztok,nem tudom meg ertenni miert olyan bonyolult hogy orokbefogadjon az ember egy gyermeket?
    Ahelyett hogy orulnenek annak hogy az a gyerek egy csaladba fog nevelkedni ,anyagi teren sem lesz szegeny …es szereto csaladba fogjak fel nevelni …nem egy othon …ahol 18 ev utan ki engedik a nagyvilagba ….aztan vagy elmebeteg vagy mas rossz sorsa fog jutni …
    Nemetorszagba sokkal konnyeben lehet orokbefogadni ,nem minden olyan bonyolult mint itt magyarorszagon …ott anyagi helyzet kell ,phszihologia tesztek ….orvosok …es ennyi ….lehetsz egyedul ….vagy parban ….az euro a lenyeg …es a häter ….aztan 3 honap es van gyermek …..ismerosomtol tudom 😊

    Kedvelés

  6. nadrika 2016. június 6. / 08:29

    Sziasztok!
    Elsosorban olyanoktol szeretnek tanacsot kerni, akik szinten kulfoldon elnek es az egyik fel magyar allampolgar.
    Hol, hogyan kezdtek az ugyintezest? Milyen “extra” nehezsegekbe utkoztek?
    Mennyire problema, hogy a ferj nem beszel magyarul ( a tanfolyam miatt gondolom ez problema lehet )
    A csaladlatogatast, lakas korulmenyeket hogy terkepezik fel?
    Egyaltalan milyen eselyeink vannak kulfoldon elokent Magyarorszagrol orokbefogadni?
    Elore is koszonom a valaszokat!
    nadrika

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. június 6. / 21:40

      Szia! Üdv a blogon! Ez a cikk szól nektek: https://orokbe.hu/2014/06/19/kulfoldon-elo-magyarok/

      Az adott országban kell alkalmassági határozatot szerezni. Ott fognak megvizsgálni. Hol éltek?

      Megismétlem, amit Katie-nak írtam: Én nem ismerek senkit, aki külföldön élő magyarként nemzetközi eljárás keretében fogadott volna örökbe Magyarországról gyereket. Páran fontolgatták, és valahol mind feladták. Vagy az adott ország rendszerében várnak inkább, vagy hazaköltöztek, és belföldiként fogadnak örökbe, de olyat is ismerek, aki megbukott.

      Kedvelés

      • nadrika 2016. június 6. / 23:58

        Szia! Koszonom a gyors valaszt… Kozben magamtol is ratalaltam erre a cikkre, es konstataltam, hogy mivel Daniaban elunk igy csak a nemzetkozi orokbefogadas johet szoba 😦
        Hat ez elegge elkeserit, tovabbi sok sikert a munkadhoz…

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. június 7. / 08:22

          Sajnálom.

          Szerintem ezeknél nagyságrendekkel egyszerűbb itthon, belföldiként örökbe fogadni, de ahhoz ugye haza kell költözni.

          Kedvelés

  7. Dora 2017. április 6. / 19:53

    Sziasztok!
    Parom brazil-olasz allampolgar en magyar es jelenleg Angliaban elunk. Neki es nekem is van lakasunk, hazasok vagyunk es nagyon szeretnenk orokbefogadni. Azon gondolkozunk, hogy honnan erdemesebb orokbefogadni, hogy gyorsabb legyen az eljaras. En speciel szivesen fogadnek orokbe Brazilbol, mert szerintem gyorsabban kapnank babat, nem nagyon erdekel minket a borszin es nagyon sok elarvult gyerek van.. Viszont nem dragabb igy a procedura. Ferjem a Brazil oldalon nem olvasott kulon kiadasokrol, viszont ahogy ebben a cikkben is irjak altalaban tobbe kerul kulfoldrol orokbefogadni. Lenne meg egy csomo kerdesem…
    Kerem aki tudna segiteni irjon nekem: dora. maraczi@gmail.com
    Koszonom 🙂

    Kedvelés

    • Örökbe 2017. április 7. / 07:59

      Szia!
      Ezt így nem tudom megmondani, hogy Brazíliából vagy Angliából gyorsabb-e. A magyar eljárásról sok infó van itt az oldalon, de ahhoz itt kell élnetek Magyarországon.

      Kedvelés

    • Örökbe 2017. április 7. / 08:00

      Én egy magyar embert se ismerek, aki Brazíliából fogadott volna örökbe, (és olyat se, aki Angliából), nem hiszem, hogy sokan fognak tudni neked ebben segíteni, akkor inkább a brazil hatóságokat kellene megkeresni.

      Kedvelés

    • Örökbe 2017. április 10. / 08:25

      És ez volt a 20.000 (húszezer!) komment a blogon!
      Gratulálok!

      Kedvelés

  8. Babika 2017. október 18. / 16:04

    Szeretnek orokbe fogadni egy gyereket,de ugy hogy en neveljem fel

    Kedvelés

  9. Bath Viktória 2019. február 19. / 00:22

    Üdvözlöm ! Fèrjemmel fiatal hàzasok vagyunk németorszàgban èlünk és kisbabàt szeretnènk örökbe fogadni! Ha jelen pillanatban mi Budapesten szeretnenk örökbe fogadni ès megtudjuk oldani az esetleges vàratlan haza làtogatást is!! MIÈRT szàmitunk külföldi örökbefogadónak hiszen magyar àllampolgàrok vagyok és az hogy kint èlunk mièrt befolyàsolja azt hogy csak olyan gyereket kaphatunk aki màsnak nem kell !! Ezt nem tartom reàlisnak!!!

    Kedvelés

    • Örökbe 2019. február 19. / 07:02

      Sajnos erre nem tudok mit mondani, én csak ismertetem a gyakorlatot, nincs rá hatásom… A Hágai egyezmény szerint mindenki azon országban fogadhat örökbe, ahol él, ha más országba viszik a gyereket, az nemzetközi örökbefogadásnak minősül.

      Kedvelés

  10. Greta 2020. május 6. / 00:39

    Sziasztok! En Angliaban elek es ott inditottam el az orokbefogadast, hivatalosan kb masfel eve. Egy hete volt a “panel review” amit nem tudom, hogy forditanak, de az az esemeny ahol egy bizottsag az ertekelesem attekintese es a reszemre feltett kerdesekre adott valaszaim alapjan jovahagyott orokbefogadonak. Ez valojaban csak egy ajanlas ami alapjan az ugynoksegem donteshozoja donti el, hogy tenylegesen orokbefogadhatok-e. Elvileg csutortokre meg kell kapnom a hivatalos ertesitest.

    Vegyes erzelmeim vannak az angliai orokbefogadassal kapcsolatban, de osszessegeben nagyon pozitiv.

    Kb 2 eve dontottem el, hogy idosebb gyereket szeretnek orokbefogadni. Megkerestem a helyi onkormanyzat orokbefogadasi ugynokseget, akiket egyaltalan nem talaltam segitokesznek. Aztan egy ismerosom ajanlotta, hogy nezzek korul. Ezt meg is tettem google segitsegevel. Jo nehany weboldalt vegigneztem es talaltam kb 3at akiket felhivtam telefonon es az elso szobajoheto, szimpatikus ugynokseggel maradtam. Csak jot tudok roluk mondani! Gyereket meg nem kerestunk, ugyh errol a reszerol meg nem tudok nyilatkozni, de mindenben sokat segitettek es baromi kedves volt mindenki akivel talalkoztam.

    Angliaban sok gyerek var orokbefogadasra, leginkabb idosebb gyerekek. A rendszeruk tolerans, nem szamit, h egyedulallo, meleg vagy hazas vagy, abszolut gyerekkozpontu.
    A normal folyamat, beleertve magat a konkret orokbefogadast, amikor is a gyerek bekoltozik, 1 evre saccoljak. Idosebb gyerekkel sztem ez realis. Az en ugyemet az utazasaim es az erkolcsi leellenorzesem lassitottak le, amit egyebkent egyaltalan nem banok. Mikor elkezdtem alig vartam, h vegre meglegyen a gyerek, aztan jottek a kerdesek, felelmek amiket at kellett gondolni, meg kellett emeszteni, utana kellett olvasni, ugyh ugy erzem igy utolag, h tokeletes volt az idozites. Most mar keszen allok. Drukkoljatok:) xx

    Kedvelés

    • Örökbe 2020. május 7. / 04:46

      Szia Greta!
      Nagyon köszönjük az izgalmas beszámolót! Írnál nekem egy levelet?

      Kedvelés

      • Greta 2020. augusztus 6. / 01:07

        Szia Zsuzsa, csak most lattam a hozzaszolasod. Kerlek add meg az email cimed, az oldalon nem sikerult megtalalnom, szivesen irok bovebben az angliai tapasztalataimrol, ha erdekel. Udv, Greta

        Kedvelés

  11. Belane Almasi 2020. augusztus 15. / 22:32

    miert addnak orrokbe gyerekeket angliaba meghozza Magyar gyerekeket miert mert penzt kapbnak utana nezek es adddig nem nyukszom mig lennem bukik az osszes ember akik eloptak a gyerekeimet eroszakal elvetek addig mem nyukszom mig sitre nem kerultok

    Kedvelés

  12. Soma 2021. július 23. / 22:51

    Sziasztok!
    Egyedülálló vagyok, de leinformálóhatóan “normális”, évek óta támogatok afrikai családot anyagilag. Fogadnék örökbe is, lenne is egy özvegy anyuka Malawiban, aki örökbe adná gyermekét.
    Kérdésem, hogy egyedülállóként milyen eséllyel lehet örökbefogadni gyereket akár itthon, akár külföldről?
    A legszegényebb afrikai országokból miért költséges az örökbefogadás?
    Köszönettel
    Soma

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .