Blogomban szeretném bemutatni a hazai örökbefogadás fő szereplőit. Mórucz Lajosné – ahogy mindenki hívja, Gabika – a Gólyahír Egyesület elnöke. A Gólyahír az egyik legnagyobb nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezet, fennállása alatt 700 gyermeket adtak örökbe. Az elnökkel az egyesület százhalombattai irodájában beszélgettem. A kis helyiségben mindenütt gyerekek fotói, az örökbefogadó családoktól kapott ajándékok, és egy térkép, amin gombostűk mutatják azokat a településeket, ahol a Gólyahír által örökbeadott gyerekek élnek. A beszélgetés alatt többször cseng a mobil, egy pár a gyámhivatalból telefonál: megvan a 701. örökbefogadás.
Az interjút két részletben közlöm, az első részben az egyesület munkájáról, az örökbefogadókról és a hat hetes meggondolási időről lesz szó.
– Mesélj magadról!
– 1951-ben születtem, védőnő vagyok, van két gyerekem, öt unokám. Dolgoztam Budapesten, Százhalombattán és kis faluban védőnőként, dolgoztam bölcsődében is, és gondozónői végzettséget is szereztem. 2000-ben örökbefogadó családokkal és szakemberekkel alapítottuk a Gólyahír Egyesületet.
– Honnan jött az ötlet? Volt már tapasztalatod az örökbefogadással?
– Korábban egy másik hasonló szervezetnél egy védőnő kolléga megkért, hogy átmenetileg helyettesítsem, legyen nálam a megyei telefon. Az édesanyám akkor halt meg, és gondoltam, a gondolataim elterelésére jó lesz.
– Jelenleg hét civil szervezet foglalkozik Magyarországon nyílt örökbeadással. Miben más a Gólyahír, mint a többi?
– Mi egyesület vagyunk, a többi pedig zömmel alapítvány. Az alapítványt néhány ember alapítja és összeszednek egy kis pénzt, míg mi úgy gondoltuk, hogy összefogással kell segíteni a várandós kismamákat. 32 emberrel alakultunk, és ma közel kétszáz fős a tagságuk.
Mi a várandós anyákat segítjük abban is, hogy hazavihessék a gyermeküket. 14 év alatt ezer kelengyecsomagot küldtünk szét az országban, olyan anyáknak, akik azért nem tudnák hazavinni az újszülöttet, mert nincs kiságy vagy babakocsi. Aki nem tud hova menni, de megtartaná a babát, annak anyaotthonokat keresünk. Százhalombattán fenntartunk egy lakást a titkolt terheseknek, ahol 4-6 ember fér el egyszerre.
Segítő beszélgetésekkel próbáljuk rávezetni a válsághelyzetben levő anyákat, kire tudnának támaszkodni. Feltérképezzük a helyzetét. Például lehet, hogy van egy barátnője vagy testvére, akinek nagy háza van és odaköltözhet, és akkor már tudná egyedül is vállalni a gyereket. A gyes meg a családi pótlék nem elég arra, hogy újszülöttet neveljen egy nő, és azt nem lehet beadni bölcsődébe. Ha albérletre nem kell költeni, akkor esetleg nagy nehezen meg tudnak élni. Eddig 300 anya vitte haza a gyerekét annak ellenére, hogy először örökbe akarta adni.
A Gólyahír szakmai továbbképzéssel is foglalkozik. Kétévente konferenciát szervezünk szakembereknek, több száz résztvevővel, a gyámhivatalok, a Tegyeszek munkatársainak, védőnőknek. Én részt veszek minden egyeztetésen, amit a minisztérium vagy a szakma szervez.
– Kik dolgoznak az egyesületben?
– Megyénként egy munkatársunk van, általában védőnők, és néhány pedagógus. Ha valamelyikük kikapcsolja a telefonját, akkor az enyémre fut be a hívás, hogy mindig elérhetőek legyünk a krízisterheseknek. Mindenki önkéntesként dolgozik, én is, egyedül az irodában van egy félállású alkalmazottunk. Az egyszázalékos felajánlásokból fedezzük a kiadásokat, és így nem kell bérre, járulékokra költeni. Ezt a munkát nem lehet megfizetni. Gyerekszeretetből dolgozunk. Volt, hogy éjjel kettőkor hívott egy anya, hogy ötperces fájásai vannak, és a szülei nem tudnak a terhességről, akkor azonnal meg kellett szervezni titokban a szülést. Ezt csak ingyen lehet csinálni.
– Kik jelentkezhetnek örökbefogadónak a Gólyahírhez?
– Házasok jelentkezhetnek, magyar állampolgárok, legfeljebb egy gyerekkel, és negyven éves korig, az anya életkorát nézzük. Utóbbi azért kikötés, hogy 45 éves korig biztosan sorra kerüljenek, mert jelenleg közel négy év a várakozási idő.
– Ha születik egy baba, az kapja, aki legrégebben várakozik?
– A megfelelő szempontok figyelembevételével, igen. Igyekszünk olyan családot választani, aki távol lakik az életadótól, mert nem szerencsés, ha felszáll egy villamosra és összefut velük. Ha fiú születik, természetesen nem hívjuk azt, aki csak lányt akar. Ha roma a baba, akkor csak olyan jelentkezőt hívunk, aki ezt elfogadja, ez a sorban állók 15 százaléka. Lehet, hogy végül a 225-ös sorszámú lesz a sorra kerülő.
– A Gólyahírnél már a várandósság alatt megismerkedhet az életadó és az örökbefogadó. Ha a szülőanya mégis visszalép, az csalódás a szülőjelölteknek.
– Csak a terhesség utolsó hónapjában ismerkedhetnek meg, de csak ha ők kérik. Addig hagyunk időt az életadóknak, hogy eldöntsék, vállalják-e a babát. Ha mégis hazaviszi az anya a gyereket, akkor azt szoktam mondani az örökbefogadóknak, hogy a következőre kell várni, az lesz az ő gyerekük.
– Mennyire felkészültek a jelentkezők?
– Igyekszünk őket ebben is segíteni. Van egy belső fórumunk, ahol egymással tudnak beszélgetni. Félévente tartunk országos találkozókat a várakozóknak, ilyenkor az egyesületről, az örökbefogadásról hallanak tömören, hisz nem tudunk 450 családdal egyenként leülni. Aki nem jön el, az nem gondolja komolyan az örökbefogadást, pedig mindenhol leírjuk, hogy csak az kerülhet sorra, aki legalább egy találkozóra eljött. Most volt a sor elején tíz család, akik kivárták a három évet és még egyszer se láttuk őket.
– Miért csak két gyerekig segítetek?
– Mert négyszázan állnak sorba, nem fair azzal szemben, aki az elsőre vár, ha más a harmadikat kapja. Viszont ha az örökbeadott gyereknek vér szerinti testvére születik, azt elsőnek mindig az örökbefogadó családnak ajánlom fel, mert a gyerek érdeke, hogy a vér szerinti testvérével együtt nőjön fel. Eddig négy baba volt a legtöbb, akik egy családba kerültek, abból a három kicsi vér szerinti testvér. A negyediknél már meggondolták, mert kocsit kellett váltani. Általában kettőt vállalnak a családok. Ha a testvérek különböző családokban nevelkednek, összehozzuk őket, és tartják kapcsolatot. Van olyan anyánk, aki ötöt adott örökbe és négy családnál élnek a gyerekek.
– Március 15-től bevezetik, hogy nyílt örökbeadásnál – ahogy eddig a titkosnál is volt – az életadó a csecsemő hat hetes koráig meggondolhatja magát. Milyen hatása lesz a módosításnak? Mi zajlik le az első hat hétben az életadókban?
– Rettenetes lesz. A lemondásnál az életadó és az örökbefogadók találkoznak, tudják egymás adatait. A titkos lemondásnál eddig is a gyerek hat hetes koráig meggondolhatta magát az anya, de fogalma sincs, hol a gyereke, kórházban, intézetben vagy családban. A nyíltnál találkoznak, tudja, hogy hol van, tudja, hogy milyen egzisztenciával rendelkezik a család. A legnagyobb veszély, hogy zsarolni fogják az örökbefogadókat, akik hosszú éveket várnak, nagyon vágynak gyerekre. Remélem, hogy ilyenkor nekünk szólnak, és nem mennek bele, hogy fizessenek. Aztán: az örökbefogadó elmegy szülési szabadságra, felvesznek a helyére valakit, és aztán négy hét múlva szól, hogy bocs, mégse, menne vissza dolgozni?
– Ez a lehetőség eddig is fennállt, hisz az örökbefogadó is meggondolhatja magát az első hónapban.
– Újszülöttnél még sose gondolták meg magukat. Végül a nagyobb testvér lelkiállapotába is gondoljunk bele. Hoznak neki egy testvérkét, s négy hét múlva elviszik, mert visszakérték. A nagyobb gyerek aggódhat, hogy őt mikor viszik vissza. A kisbaba is érezni fogja a frusztrált helyzetet, a család nem meri szeretni. És az örökbeadó se tudja lezárni az egészet, mert ott motoszkál benne, mikor telik le a hat hét, tehetne-e valamit. És nem tehetne, hisz olyan a helyzete, azért adja örökbe. Ezek a nők szeretnének túllenni a dolgon. Van, aki a szülés után három nappal már menne aláírni, hiába mondjuk, hogy várjon egy-két napot, erősödjön meg. Vannak, akik hónapokat töltenek távol a lakóhelyükről, és túl akarnak már lenni rajta. Van, aki hónapokig él a lakásunkban és azt mondja, külföldön tanul vagy dolgozik, sőt, külföldről hozat ajándékot a családjának. Volt olyan anya, aki császármetszés után az őrzőből hazament a nagyobb gyerekeihez. Ez a hat hét nekik sem lenne jó.
– Hogy fogja ezt a helyzetet kezelni az egyesület?
– Az anyákkal való beszélgetésben megpróbáljuk ezt előre kiszűrni. Mindent megteszünk azért, hogy hazavigye, úgy, mint eddig, és ha nagyon tiltakozik, csak akkor adjuk örökbe. Aki titkolja az egész környezet előtt a terhességét, az nem fog hazaállítani egy gyerekkel. Nem átgondolt, nem életszerű a módosítás. Ráadásul Európában, amire hivatkoznak, nincs nyílt örökbefogadás, csak titkos. Nyílt csak Amerikában van, és ott, ha lemondott a szülőanya, nem gondolhatja meg magát. A nyílt örökbefogadás eddig jól működött, indokolatlan az átszervezése.
A második részben az életadókról, a döntés körülményeiről és a Gólyamese című dokumentumfilmről beszélgetünk.
Örökbe.hu 
Szia Zsuzsa és többiek, most már én is itt! Nagyon tetszik az oldalad és hiánypótló.
Három dolgot nem értek abban, amit Gabika mond. Miért érdeke a gyereknek,hogy a vér szerinti testvérei mellé kerüljön? A gyökerek miatt? Miért csak házaspárokat fogadnak? És miért az anya életkorát nézik? (Tudom, hogy lehetnek ilyen kikötések, csak kíváncsi vagyok a mögöttes megfontolásokra.) Tudsz erről valamit?
Egyébként nem is tudtam, hogy Európában máshol nincs nyílt örökbefogadás. Nekem tetszik ez a rendszer amúgy, bár vannak csapdái. Egyszer láttam egy amerikai dokumentumfilmet, egy nőről szól, aki (egyedülállóként) 12 gyereket fogadott örökbe (mellesleg mindegyik sérült/beteg volt), és akinek ismerte a vér szerinti szüleit, azokkal igyekezett tartani a kapcsolatot. Én úgy vettem észre a filmből, hogy a kisfiút, akinek a biológiai anyját is bemutatta a film és akivel tartották a kapcsolatot, ez nagyon megzavarta, valahogy nem tudta helyretenni ezt magában. És persze az anya motivációin is gondolkodtam sokat, de ez más téma, ha érdekel, megkeresem a filmet, fent van a youtube-on.
KedvelésKedvelés
Szia!
Testvérek: általános elv a gyermekvédelemben a testvérek együtt tartása. Általában a testvér örökbefogadója akkor is előnyben van, ha a gyerekek sose látták egymást.
Házasok: ezt elmondta, mert az életadók gyakran egyedülállók.
Anya kora: ez megint az egyesület döntése. Így is sorban állnak több, mint négyszázan.
Fontos elmondani, hogy hét civil szervezet foglalkozik örökbeadással. Mindnek különböző elvei, feltételei vannak, más filozófiával működnek. Van, amelyik fogad 40 felettieket meg egyedülállókat is. Szép sorban mindet be fogom mutatni a blogon.
Ezt a másik filmet keresd meg kérlek, elképzelni sem tudom. Magyarországon nagyon kevés tapasztalat van arról, hogy az életadó meg a gyerek rendszeresen találkozzanak, de bizonyos országokban működik így a modell.
KedvelésKedvelés
A trailer-t találtam meg, a youtube-ról úgy tűnik törölték, de érdemes azért keresgélni. A címe My Flesh and Blood. Itt az előzetes: http://www.reelz.com/trailer-clips/14500/my-flesh-and-blood-trailer/
KedvelésKedvelés
Sziasztok, en is lattam regebben a filmet (My flesh and blood), most reszletekben talaltam meg youtube-on: . Sajnos csak a masodik resztol van fent, de igy is erdemes megnezni. Ez a link visz a masodik reszhez, onnan pedig konnyu megtalalni a tobbi reszt: https://www.youtube.com/watch?v=WvbXWcn9fvE
En ugy lattam, a kisfiu, aki idonkent talalkozhatott a biologiai anyukajaval, tobbfele psziches, erzelmi, kognitiv es szomatikus problemaval kuzdott, ami befolyasolta, hogy hogyan eli meg a hatalmas csaladban elest, hogyan alakulnak az elkepzelesei a biologiai anyjaval kapcsolatban stb. Nem konnyu, viszont tanulsagos film.
Ajanlok egy masik dokumentumfilmet, ami egy orosz/ukran csaladot mutat be. A hazasparnak ket felnott, biologiai fia van. Hat gyereket fogadnak utanuk orokbe, benne harom testverrel es egy beteg gyermekkel. Ez a film is reszletekben van fenn, cime Adopting a new life. A link az elso reszhez: https://www.youtube.com/watch?v=ZSbqzcQ7dpI Ettol a dokumentumfilmtol talan tobben kapnak kedvet testverek, beteg es idosebb gyerekek orokbefogadasara.
A nyilt orokbefogasasrol rengeteg olyan dokumentumfilmet, interjut lehet talalni, amik bemutatjak a helyzetet a gyermek es a szulo szempontjabol is. Ezek olyan tortenetek altalaban, amikor a gyermek ismeri a biologiai szuleit, mivel bizonyos idokozonkent talalkoznak. Ugy lattam, az orokbefogadasnak ez a modszere az, amiben a gyermek lelke legkevesbe serul. az identitasa alakulasat nem fekezi a ´honnan jottem´ kerdes. Ehhez persze legalabb az kell, hogy minden resztvevo elkotelezze magat az osszes ´szabaly´ es a gyermek erdekeinek szemen tartasa mellett.
Szep napot!
KedvelésKedvelés
Szia Boglár! Köszi a hasznos hozzászólást. Ajánlj ilyen dokumentumfilmeket még a nyílt örökbefogadásról!
KedvelésKedvelés
Szia,
az alabbi linkekben sok beszamolo van arrol, hogyan eli meg a szuloanya, az orokbefogadok a nyilt orokbefogadast, valamint nehanyban van sok technikai informacio arrol, hogy hogyan valosul meg a nyilt orokbefogadas A-tol Z-ig (USA).
Sally Shuey oldalan tobb erdekes video van, sok bolcs emberrel: https://www.youtube.com/user/OpenAdoptionFS/videos?view=0&shelf_id=1&sort=dd
(le kell ´tekerni´, hogy megjelenjenek a sok informaciot tartalmazo videok)
Ez a link egy hasonlo oldalhoz vezet: https://www.youtube.com/watch?v=2k0JCxiZgMk
Egyebkent itt, Finnorszagban is van nyilt orokbefogadas. 2012-ben lett hivatalos, viszont addig is lehetett kapcsolatot tartani a gyamugy kozbenjarasaval. Megegyezestol, kapcsolattol fuggoen a talalkozas vagy a gyamugy epuleteben, hivatalos szemelyek jelenleteben tortenik, vagy siman a szulok es a gyerek kozott privat kornyezetben.
Es a briteknel is van nyilt orokbefogadas, a finnek az o kutatasaikat sokat tanulmanyoztak…
A briteknel van egy musor, ami olyan emberekkel foglalkozik, akik meg szeretnek talalni az orokbeadojukat vagy orokbeadott gyermekuket. A musor cime: Long lost family, youtubeon LLF roviditessel lehet megtalalni. Ezek temaja jol passzol a blogon szereplö `Talalkozzunk?´ cimu bejegyzeshez:
A link az elso evad elso reszehez: https://www.youtube.com/watch?v=cXFj5XfdjWo
Tobb dokumentumfilmet lattam a nemzetkozi orokbefogadas sotet oldalarol. Nem, tudom, ez a tema mennyire illik ebbe a blogba, nem tudom, mennyien gondolkoznak nemzetkozi orokbefogadason otthon. Azert teszek ide nehany linket :
Roamnia: https://www.youtube.com/watch?v=y_Ebvs0HsEg
Nepal: https://www.youtube.com/watch?v=XhIMw0ZT8mc
Kambodzsa: https://www.youtube.com/watch?v=Gfnja90whuI
India: https://www.youtube.com/watch?v=jGEXREAccg8
Etiopia: https://www.youtube.com/watch?v=BP8tD2T6QEY&feature=related
Kina es egyeb szegeny orszagok, melyekben sok az ,,árva“ gyermek, is beletartoznak a sorba.
Ezek miatt fontos, hogy olyan orszagokbol fogadjunk orokbe, akik alairtak a Hagai Egyezmenyt, es olyan ugynoksegekkel dolgozzunk, akiknek megfelelo referenciaja van.
Bogi
KedvelésKedvelés
Fantasztikus vagy, nagyon köszönjük!
KedvelésKedvelés
csak kivancsi 🙂
KedvelésKedvelés
Boglár, annyira örülnék, ha írnál nekem egy bejegyzést a finn örökbefogadási rendszerről. Szeretném más országok gyakorlatát is bemutatni. Ha benne vagy, írj nekem kérlek (oldalsávban a címem). Köszi.
KedvelésKedvelés
Jaj, Bogi, de jó, és is nagyon köszönöm a tippeket! Te Finnországban várakozol / fogadtál örökbe? Vagy itthon? Vagy csak érdekel a téma? Mesélsz egy kicsit magadról?
KedvelésKedvelés
Sziasztok,
egyelore azt tudom, hogy szeretnek gyereket. Az elsot 26-28 eves koromra terveztem (most 30 vagyok), de sajnos nem talalkoztam eddig a megfelelo emberrel, es rajottem, nem lehetek abban biztos, hogy eljon-e. Ezert dontottem ugy, hogy egyedul vagok bele a dologba. Minden lehetoseget felterkepeztem.
Finnorszagban egyedulallokent nem lehet ´helyi´, finn gyereket orokbe fogadni, csak nemetkozileg azsiait vagy afrikait. Magyar gyermeket szeretnek, de nem tudom, mennyi eselyem van ra, hogyan tudom megvalositani, mivel es finn es a magyar hatosagok kozott nincsen kapcsolat.
Masik lehetosegem a co-parenting, nem tudom, van-e ra magyar kifejezes? Alapvetoen a lenyege, hogy valakivel nevelek egy gyereket, akivel nem romantikus jellegu a kapcsolatom. Viszont ebben megvan az a dilemmam, hogy onzoseg-e ilyen modon gyereket vallalni. Milyen anya az, aki ilyen furcsa viszonyok koze szul gyereket…? Errol a gyermekvallalasi formarol is sok informaciot lehet talalni az interneten. A barataim tamogatnak, a csaladom bolondnak nezett ezen elkepzeles hallatan.
A spermabank es a teherbe ejtetem magam ki vannak love. Szeretnem, ha a gyerekem megismerhetne az apjat, egybol kaphatna valaszt a kerdeseire, stb.
Az utolso, hogy varok es remenykedek, egyben beletorodok abba, hogy talan sosem lesz gyermekem.
Egyebkent, eszembe jutott, hogy tobb videot lehet talani ,,transracial´´ orokbefogadasokrol. Ezek olyan orokbefogadoknak lehetnek hasznosak, akik roma szarmazasu gyermeket fogadnak orokbe. A videokon felnott es tinedzser gyermekek beszelnek arrol, mennyire erzik magukat feketenek, fehernek stb, hogyan viszonyul a kozosseg egy belul feher, kivul fekete gyerekhez, mik segitettek oket es mik akadalyoztak eletuk soran. Ime egy: https://www.youtube.com/watch?v=LTZwUks_wFE
Zsuzsa, szivesen irok a finn orokbefogadasi rendszerrol, elkuldom neked majd kulon, mikor keszen lesz.
bogi
KedvelésKedvelés
Nagyon köszi.
Co-parenting: ez idehaza nagyjából ismeretlen.
A hivatalos örökbefogadási rendszer Magyarországon kétféle szülőt ismer: házast és egyedülállót, a regisztrált/regisztrálatlan élettársi viszonyt és egyebeket nem.
KedvelésKedvelés
Az un. családegyesítés európai irányelv, és a tesók lehetőség szerinti együtt-tartása ebbe a körbe tartozik.
KedvelésKedvelés
Ez a hat 6 nagyon durva lesz… már előre rettegek. Nem is tudom elképzelni, hogy lehet ezt a gyakorlatban majd kivitelezni. Lesz egy gyerekem, aztán 6 hét múlva visszaveszik, nemcsak lelki törés, de hogyan megyek vissza a munkahelyre? Aztán x hónap múlva újra eljátszani ezt… Nagyon meggondolatlan illetve inkább átgondolatlanul döntöttek a fejünk felett úgy érzem. Azért remélem az illetékesek találnak valami “kiskaput”, hogy minden fél a legkevesebb sérüléssel ússza meg ezt az ominózus másfél hónapot.
KedvelésKedvelés
Titkosnál eddig is volt. Itt is kommentelt már olyan ember, akitől visszakérték a gyereket.
KedvelésKedvelés
Tudom-tudom, nyíltban ott a zsarolás lehetősége, ami titkosban nincs, de egyrészt túlélhető a 6 hét (nem állítom, hogy könnyű, de túlélhető), ugyanúgy lehet szeretni a gyereket (hát hogy a tökbe ne?), és ugyanúgy vissza tudtam volna menni 6 hét fizetetlen szabadság után a munkahelyemre (sőt, a meglévő napjaimat szerintem bele is számolták volna, “spóroltam rá”, és ez igen jól is jött most, amikor tényleg visszamentem már), igaz, tudták is valamilyen szinten a munkahelyen, hogy ez elméletben benne van a pakliban. Szerintem mondjuk a munkahely lett volna a legkisebb bajom akkor…
Viszont én azt mondom, hogy ha esetleg megbánná a szülőanya egy nyílt örökbefogadásnál az egészet, PONT AZÉRT, mert tudja minden adatunkat, én nyugodtabb lennék, ha dönthetne másképp. A nyílt örökbefogadásnál pont az lett volna a para bennem, azt hiszem (persze, ha az jött volna előbb, azért abba is belevágtunk volna), hogy az anya, a szülés utáni hormonokban lubickolva, meg a nagy bánatban gondolkodva mégis megbánja, de már nem tehet semmit, csak mondjuk ott áll a kapu előtt, hogy legalább láthassa… tudom, irreális félelem; de nem sokkal irreálisabb, mint az, hogy majd a 6 hétben senki nem fogja merni szeretni a gyerekét.
KedvelésKedvelés
Valóban nem könnyű..ezzel kelni és feküdni. Tépni a centit, várni-várakozni. Közben élni az életet, enni, aludni, dolgozni, a magadénak gondolni azt, amit feltételesen birtokolsz: a szülőség elsöprő érzését, tudva, hogy egy esetleges orvosi beavatkozáshoz is egy idegen szükséges (gyám), akit életedben nem láttál…pusztán egy telefonszám és kész. Mi úgy éltük túl, hogy arra gondoltunk, ha a gyereknek végül mennie is kell…a nálunk töltött idő jobban szolgálta a fejlődését, mint egy ütött-kopott vaságy társasága, sokadmagával egy csecsemőotthon túlzsúfolt falai között. Nem azért írom ezt, mert mi “valakik lennénk”, de így könnyebben dolgoztuk fel.
KedvelésKedvelés
Igen, tudom, de ott azért sokkal ritkább az újszülött a bürokratikus tili-toli miatt, így azért az esély is kevesebb.
KedvelésKedvelés
én rettegek ettől a 6 hetes dologtól. közel vagyunk ahhoz, hogy babát kapjunk, de csaknem biztos, hogy ez márciustól később lesz. és semmiféle “stratégiát” nem tudok kigondolni, szorongató ez a helyzet. jó lenne beszélni erről, ha vagytok hasonló helyzetben. ráadásul gyakorlatilag sem értem: kiadják majd a kicsiket? gondolom, a kórházban nem tudják tartani őket hat hétig. és mi jobb? ha hozzánk kerül, vagy ha ott marad addig? elmebaj ez az egész.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv itt!
Szerintem ez egy újabb veszteség-lehetőség az örökbefogadóknak. Mire ide eljutnak, túlvannak számos veszteségen, igaz, egyik sem ennyire konkrét, hogy egy csecsemőt visznek el a lakásból.
KedvelésKedvelés
Igen, csak ez megint olyan téma, ahol mindenki az örökbefogadók veszteségeivel foglalkozik (pedig általában azért ők a történetnek azon szereplői, ahol “végül minden jóra fordul”, még ha egy újabb veszteség adódik is); és az általad is “láthatatlan szülőnek” nevezettekért megint nem nyitja ki a száját senki. Nem csak láthatatlanok, hallhatatlanok is.
KedvelésKedvelés
Magadból indulsz ki. Minden eset más. Van, ahol az életadónak is hatalmas veszteség ez. És van, ahol nem. Mint a 6-8-10 gyereket szült nő, akinek mindegyik gyerekét örökbeadták. Sokféle eset van. Én azt érzem, hogy pont az örökbefogadókkal nem foglalkozik senki, hiszen ők örüljenek, ha kapnak. Minket vesznek a legkevésbé figyelembe, ez a törvényi változás is ékes példája ennek. Csak most itt egy olyan blogon vagyunk, amelyik inkább az örökbefogadókkal foglalkozik, zömmel örökbefogadók vannak, és itt a mi oldalunkat “domborítjuk ki”.
KedvelésKedvelés
Szívesen megnézném azt az oldalt, ahol az örökbeadókat támogatják, de komolyan. Nem zrikálásból mondom. Tényleg azt gondolom, hogy ők a megbélyegzett és nem támogatott fél. AKik csak csendben sírhatnak, és senki nem hiszi el nekik, hogy mondjuk egy 3-4-5. gyerekről való lemondás is járhat fájdalommal.
Minket azért a tanfolyamon is megtámogattak, vannak egyesületek, csoportok, ahova lehet járni, vannak oldalak, ahol lehet együttérzést/segítséget/tanácsot kapni; gyakran a kívülállók pozitívabban ítélnek meg, mint a valós; míg az örökbeadókat meg negatívabban. Pont itt is volt szó róla, hogy a társadalom kevésbé ítéli el az abortuszt, mint az örökbeadást – de ha a gyerekem anyja is az abortuszt választotta volna, soha nem találkozhattam volna a kicsi kincsemmel.
KedvelésKedvelés
Beszélgettem több szakemberrel erről, beszéltem örökbeadóval is. Mindenki azt mondja, ez jelenleg egy csendes, magányos tragédia Magyarországon. Nincsenek fórumaik, elbújnak. Egy-két ember fordul csak szakemberhez, segítségért utána.
KedvelésKedvelés
A “gólyahíres életetadóknak” van titkos csoportjuk, ahol egymásközt beszélgethetnek.
KedvelésKedvelés
Valóban, egyelőre főleg örökbefogadók olvasnak, és az örökbefogadók felkészüléséről, témáiról több a szakirodalom. De szeretnék majd a “háromszög” többi szereplőjével is foglalkozni, bemutatni az életadók és az örökbefogadottak történetét, problémáit. És nagyon szeretném, ha hozzájuk is szólna a blog. A statisztika szerint már két életadó is olvas. Holnap a folytatásban Móruczné sokat fog mesélni az örökbeadókról, döntésükről, hátterükről.
KedvelésKedvelés
Igen, láttam én is, hogy van itt 2 életadó, meg egy örökbefogadott; várom, hogy megszólaljanak, habár tudom, hogy nekik nehezebb, de szívesen hallanék tőlük gondolatokat. Találkoztam már örökbeadó nőkkel (vagyis inkább lányokkal), de kíváncsi lennék több szempontra – hogy tudjak majd felelni a gyerekem kérdéseire akkor is, ha konkrétan az ő szülőanyját nem ismerjük (meg amúgy is, kíváncsi fajta vagyok, na).
KedvelésKedvelés
Mi is hasonló helyzetben vagyunk. Nagy valószínűséggel idén sorra kerülünk, de leginkább március után. Ráadásul nekünk van egy örökbefogadott 4 évesünk, akit két évesen kaptunk. Neki hogy fogom megmagyarázni, ha vissza kell adni a kistesót? Kegyetlenség ez az egész.
És nem értek egyet azzal, hogy a szülés után nem tudja, hogy mit csinál a szülőanya. Mert volt neki legalább fél éve, hogy átgondolja a saját helyzetét és lehetőségeit. Szerintem sokkal nagyobb az esély arra, hogy a szülés utáni “euforiában” mégis hazaviszi a gyereket, és néhány hónap múlva szembesül azzal, hogy a rózsaszín köd elszállt és mégsem tudja felnevelni. Aki szülés előtt úgy dönt, megkeres egy civil szervezetet, mert nem tudja vállalni a születendő babát, azok általában azért döntenek így, mert olyan anyagi és családi körülmények között élnek, ahova nem tudnak még egy babát hazavinni és úgy gondozni/nevelni ahogy azt kellene. Ezek a problémák nem tűnnek el csak azért, mert világrajött a baba. Sok politikus meg azt gondolja, hogy eredetileg azért akartak lemondani a gyerekükről ezek az anyák, mert nem szerették a gyereket, de mikor kibújik és meglátják beleszeretnek és meggondolják magukat? Ennyire őket sem kéne lenézni/lebecsülni! Az életük legnehezebb döntése lehet ez.
KedvelésKedvelés
Aki a TEGYESZnél mondja azt, hogy nem kívánja azt a gyereket, valószínűleg az sem a szülés pillanatában döntött, mégis előfordult már, hogy meggondolta magát valaki, szerencsére nem gyakran. Nem a beleszeretés és meggondolás miatt, szerintem, hanem lemegy a félelem görcse aztán mégis elkezdenek gondolkodni a megoldási lehetőségekről, és van, akinek sikerül.
Persze, könnyen karattyolok, nem gondolta meg magát az anyuka, és miután túléltük a 6 hét izgulást, minden rendben lett; de ha nem így lett volna, akkor is ezt mondanám. Mert a gyerek a szülőanyáktól nekünk nem “jár”, hanem ajándék. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Ebben egyetértünk. Ezért vagyunk kiszolgáltatva a rendszernek. Ha gyereket szeretnénk, el kell viselnünk mindent, és megköszönni, ha valaki ad. De sajnos követelni nem követelhetünk semmit. Mert nekünk a szánkon kívül nem jár semmi. De azért mi is emberek vagyunk. Ezt kéretik figyelembe venni.
KedvelésKedvelés
Igen, emberek vagyunk. Pont ezért nem várhatjuk el, hogy “járjon” nekünk a gyerek, csak örülhetünk annak, hogy a nálunk nagyon hiányzó gyerek máshol “felesleg”, és annak, hogy van, aki összehozza ezt a két felet. Nem az a ki…szás velünk, hogy nem követelhetünk semmit, hanem az, hogy nem tudjuk mi megszülni azt a gyereket, aki annyira hiányzik. Én örülök, hogy van más lehetőség is, és ha ismerném az anyukát, szívesen megköszönném neki, mint ahogy megköszöntem az ügyintézőnek is. Nem pénzzel, mert a gyerekem nem árucikk.
KedvelésKedvelés
Ezen a hat héten én is sokat gondolkoztam és bár mi végül nyíltan fogadtunk örökbe és akkor ez még nem volt érvényes, végső soron örülnünk kellene, ha a szülőanya/életadó talál valamilyen megoldást és vállalja a gyereket. Kegyetlen egy örökbefogadó számára, de a gyerek érdeke mégis valahol az, hogy a szülőanyja nevelje fel, ha tudja, nem?
KedvelésKedvelés
igen, pont így gondolom én is, mint Cosima, és ha ez belülről jön, sokat segít a 6 hét alatt.
KedvelésKedvelés
Vicq, te mesélhetnél erről, te titkosan fogadtál örökbe kisbabát. Hogy telt az első időszak? Mennyire aggódtál?
Az örökbefogadók is különbözőek, meg az életadók is. Egy ismerősöm szintén pici babát kapott titkosan, és nem izgult egyáltalán, mert a hivatal tájékoztatása szerint teljesen eltökéltnek tűnt a lemondó anya.
KedvelésKedvelés
Írtam már belőle morzsákat itt a blogon, de a hiányzó részeket akkor összeszedem. Nehéz volt, féltünk; ugyan nekünk is azt mondták, hogy az anyuka eltökéltnek tűnt (meg abszolút meg is tett mindent, hogy mielőbb örökbeadható legyen, úgyhogy bíztunk is benne, hogy komolyan gondolja), de közben az is elhangzott, hogy van a képben egy nagymama, aki lehet, hogy mégiscsak akarná ezt a gyereket, bár nem biztos; ugyan ő nem “igényelheti vissza”, de esetleg meggyőzheti az amúgy elég befolyásolható lányát. Szóval, igen, féltünk, főleg az időszak elején, mikor még friss volt az élmény a szülőanyának, meg a végén, mikor már lejáróban volt a határidő, és még utolsó pillanatban utána lehetett volna kapni.
A gyerek első pillanattól “szerelem” volt, abszolút úgy éreztünk, hogy minden apró porcikája a mienk. És mégis ott lógott a levegőben, hogy esetleg mégsem. Mondtam is a barátoknak, hogy lám, nem kell szülni ahhoz, hogy az ember gyerekágyas legyen, mert a feszültségtől olyan voltam, mint más a hormonoktól. Még az Öreg néne őzikéjén is bőgtem.
Erősítgettük egymást a férjemmel, hogy minden rendben lesz, és ráérünk akkor foglalkozni az egyéb lehetőségekkel, ha mégsem; aztán persze azért megbeszéltük, hogy hogyan lesznek a dolgok, ha mégis. AMit Málnaflip is mondott; pont azt beszéltük át, hogy mi vagyunk a felnőttek, mi ki fogjuk bírni, és azon kell lennünk, hogy a gyereknek minél jobb legyen minden, mert ő a kicsi. Én is azt mondtam, igen, hogy ha visszakéri a szülőanyja, akkor kiderül, hogy ő mégsem a “nekünk szánt” gyerek, de ami jót indulásként meg tudtam neki adni, azt akkor is megkapta. Arról győzködtük egymást, hogy ha úgy hozza a sors, hogy ő mégsem a mi gyerekünk, akkor amíg megérkezik a mienk, addig is adhattunk a bennünk levő szeretetből valakinek, akinek szüksége volt rá – sokkal jobb helye volt nálunk azért, mint egy csecsemőotthonban. Persze ez könnyedebben hangzik, mint amilyen, hiszen addig is úgy szerettük, hogy ő a mi gyerekünk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy valóban az is maradt. Nem tudom, hogyan lehetett volna kibírni, hogy többet nem látom, többet nem ölelem, többet nem hordozom, többet nem szoptatom, többet nem nézem, hogyan alszik – de arról győzködtem magam, hogy könnyebb lenne, mint azt kibírni, hogy valakinek meghal a babája; mert tudnám, hogy ő nem meghalt, csak már nem az enyém. Tudom, ez durván hangzik; de amúgy a halálozás sem ritkább az első 6 hétben igazán szerintem, mint a visszakérés. És emberek túlélik azt is, és szülnek utána is, és szeretnek utána is, akkor én is képes vagyok visszaadni annak, aki világra hozta… ezt mantráztam magamnak. Persze, az segített, hogy komolyan gondoltam, hogy joga van meggondolni magát, joga van mégis szeretni azt a gyereket, akit ő hordott ki, ő épített a saját testéből és ő adta neki az arcvonásait… És azóta is hálás vagyok neki, hogy mégiscsak ránk hagyta ezt a kis csodát. Akit persze most már senki nem vehetne ki a kezemből, soha, még ő sem, ha ölnöm vagy halnom kellene érte, akkor sem. Már csak a mienk.
Nagy örömünnep volt amúgy, mikor lejárt a 6 hét. Majdnem akkora, mint a születése. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez szép volt. Kösz, hogy leírtad.
KedvelésKedvelés
Így volt, igaz volt 🙂
KedvelésKedvelés
Egy négyéves sokat megért. Az én négyévesemnek töviről hegyire el kellett magyarázni az örökbefogadás rendszerét. Ha ez megtörténne veletek, szerintem legjobb őszintén elmesélni, hogy az anyuka visszakérte, és megválaszolni az összes kérdést. Mást úgyse nagyon tehetsz.
KedvelésKedvelés
Igen, de vajon nem az lesz az első gondolata, hogy akkor őt is visszakérhetik? Ha a kistesóval megtették, vele miért ne tehetnék? És hiába mondod neki, hogy őt nem kérheti vissza senki, egy gyerek totál irracionális dolgoktól is tud rettegni. Ettől függetlenül az egyik kedvenc mondásom, hogy akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, valahogy megoldjuk majd, mert meg kell oldani és eddig is megoldottunk mindent. Csak nem lesz könnyű, mert itt már nem csak magamról van szó.
KedvelésKedvelés
Mondjuk szerintem egy négy éves már megérti, hogy őt már nem, ő már teljesen a tietek. Ha minden a terv szerint halad, az én gyerekem nem lesz még 3, mikor ez a kérdés felmerülhet; remélem, persze, hogy sosem kell neki megmagyaráznom, hogy hová vitték a kicsit, és őt miért nem viheti el senki, de ha mégis kell, neki asszem mese keretén belül fogom.
(Van egy saját örökbefogadós mesénk, azt szoktuk neki olvasgatni időnként – még igazán nem érti, de hogy majd könnyebben beszélgessünk róla; elég egyszerű, hogy minél előbb befogadható legyen. A réti virágok fogadtak örökbe egy kis virágot a kertből, eleinte csak cserépben lehetett mellettük, mert nem lehetett rögtön átültetni, és a virágok féltek, hogy elvihetik tőlük, de aztán végre át lehetett ültetni, összefonódtak a gyökereik, és az egész rét velük örült. AZt gondolom, hogy ha úgy hozná a szükség, ezt használnám fel… ha attól rettegne, hogy őt is elvihetik, simán elmondanám, hogy ő már olyan, mint az átültetett kis virág, akivel összekapaszkodnak a szüleinek a gyökerei, és többé nem viheti el soha senki.)
KedvelésKedvelés
Én továbbra is azt mondom, hogy hazavinni akkor is. Mi vagyunk a felnőttek, mi tudunk könnyebben alkalmazkodni, a nehéz helyzetekhez is. Amúgy egy kórház sem fogja őrizgetni 6 hétig, nem feladatuk. A titkosnál jelenleg úgy van, hogy aki nem meri vállalni ezt a 6 hetet, annak csak a 6 hét leteltével szólnak a gyerekről, és addig nevelőszülőhöz kerül. Na, mondjuk ezt biztosan nem szerettem volna; inkább sírdogáltam kicsit esténként, hogy mi van, ha mégis… (ugye én nem is ismertem az anyukát, fogalmam sem volt, milyen, hogy áll a gyerekhez, az öf-hez, mi van a fejében; én csak el tudtam hinni a TEGYESZeseknek meg a gyámhivatalos ügyintézőnek, hogy “szerintük nem olyan”)
A nyílt örökbefogadásnál ismerik egymást a felek, kell, hogy legyen köztük némi bizalom, kiszolgáltatják egymásnak az adataikat, megbíznak egymásban, hogy a másik vigyáz a legjobban a gyerekre abban az időben, amíg “nála van”. Persze, látom ebben a plusz nehézséget, de a plusz könnyebbséget is.
Én anno úgy kiakadtam a fenti hozzáálláson, hogy megmondom, emiatt nem jelentkeztünk elvből a Gólyahírékhez. Miért kell előre belehergelni a szülőket, hogy ez milyen kibírhatatlan, meg hogy addig úgysem tudják szeretni a gyereket?
Ha olyan biztos benne, hogy a szülőanyák részéről ez egy stabilan meghozott döntés, akkor tulajdonképpen nincs mitől félni. Ha meg mégis lát rá esélyt, hogy a 6 hétben valaki meggondolja, tesz érte, hogy hazavihesse, és végül hazaviszi, hogyan tiltakozhat egy olyan egyesület, akiknek elvileg elsődleges célja, hogy a szülőanyákat abban segítse, hogy fel tudják nevelni a kicsit, és csak a másodlagos célja az örökbeadás? Nekem ez nagyon ellentmondásos dolog volt.
A zsarolásos félelem az egyetlen a dologban, amit tényleg megértek, amiben nehezebb lehet ezt nyílt örökbefogadásnál menedzselni – viszont ott a másik oldal, az én félelmem, hogy a szülés után ugyanolyan folyamatok játszódnak a nyíilt örökbeadókban is, és ugyanúgy “felülírhatja” a döntést a hormon meg az élethelyzet, és ugyanúgy megbánhatja az egészet, csak eddig addigra már le volt zárva az egész; viszont tudja, hol lakik az örökbefogadó, akitől már esélye sincs visszaszerezni azt a gyereket, akit mégis szeretne. Szóval, ezt is el lehetne kezdeni kidomborítani ugyanúgy; de azt gondolom, visszsakérésre is kb. pont akkora lehet az esély, mint arra, hogy szomorú szemekkel áll a kapuba a szülőanya…
Ami miatt ki vagyok akadva az egészen, az az, hogy nem támogatást kapnak az öf szülők ennek a 6 hétnek a túléléséhez, hanem már előre abban vannak megerősítve, hogy ezt nem lehet kibírni, meg hogy addig nem szabad szeretni…
KedvelésKedvelés
Szerintem félreértetted, Gabika nem ezt mondja, hogy nem szabad/lehet szeretni, meg nem lehet kibírni. Sőt, ő azt mondja (nem ebben az interjúban, hanem máshol), hogy azért nem az lesz várhatóan a jellemző, hogy tömegével fogják meggondolni magukat az életadók. De egy éve volt egy, aki visszakérte volna, mert valaki feltehetően bogarat tett a fülébe, hogy megteheti.
A probléma ott van, hogy március 15-től olyan változás is lesz, hogy már csak TEGYESZ-en és civil szervezeteken keresztül lehet örökbeadást-fogadást intézni. Eddig volt lehetőség olyanra is, hogy az életadó és az örökbefogadó bementek a gyámhivatalba és önállan intézték az ügyet (ismerek ilyen örökbefogadó házaspárt, együtt voltunk velük tanfolyamon). Erre mostantól nem lesz lehetőség, pontosan amiatt, hogy ilyen esetben akár pénzmozgás is lehetett a gyerekért cserébe. Viszont aki eddig így “eladta” a gyerekét, az nehezen fog belenyugodni, hogy ez a bevételi forrás megszűnik.
A másik meg, hogy igen, a Gólyahír is azon van, hogy ha haza tudja vinni az életadó a babát, akkor vigye haza, és ebben őt segítik. De ha egyszer lemondott róla, akkor _onnantól kezdve_ mindenkinek az az érdeke, hogy ez a döntés végleges legyen.
KedvelésKedvelés
“A kisbaba is érezni fogja a frusztrált helyzetet, a család nem meri szeretni.”
Így, kijelentő módban. De hasonló mondatokat olvastam tőle korábban is, mind arról szólt, hogy majd nem merik szeretni a babát, nem feltételes módban. Én meg biztosra állíthatom, hogy de, “lehet merni szeretni”.
És továbbra is félnék, ha az én gyerekem lenne az az egy, akit vissza akartak kérni, de nem lehetett – pláne, miután a szülőanya mindent tud rólunk. Mások a félelmeink, tudom. De nekem ez ijesztőbb lenne, mint a 6 hét, amit túléltünk.
Mondjuk én annak is örülök, hogy csak szervezet közvetíthet, én nem gyerekeladásokról tudok (de elhiszem, hogy létezik), hanem szülészekről, akik pénzért cserében összehoztak örökbeadó és örökbefogadó szülőket, úgy, hogy kvázi megkerülték, aki mondjuk 5 éve a gyerekére vár. AZ én környezetem kicsit nehezen is fogadta el, hogy “nem igaz, hogy nem tudok szólni a szülész kollégáknak”, és volt, akinek nehezen ment be, hogy de, tudnék, csak nem érezném tisztességesnek, és ez nekem fontosabb, mint a várakozási idő rövidítése.
Én még mindig nem abban hiszek, hogy a mielőbbi véglegesség a legjobb, tényleg azt gondolom, hogy inkább az alapos átgondoltság – és tényleg azt gondolom, hogy a gyerekágy alatti lelki folyamatok megboríthatják a dolgokat. Nem tömegesen, a mi megyénkben az ügyintéző szerint egyetlen eset volt az elmúlt 20 évben; és az az egy utána nem mondott le róla megint, hanem tényleg megoldotta az életét a gyerekkel. És én azt gondolom, legyen is joga hozzá, ő szülte. Még ha nekünk ez a lehetőség nehéz is.
KedvelésKedvelés
Egy dologban nagyon nincs igazad. A Golyahir Egyesulet sose allitotta, hogy azert alapult, hogy az anyak hazavigyek a babajukat. A celjuk az, hogy megelozzek az ujszolott gyilkossagokat, es ezt ugy teszik, hogy abban segitik a kismamat, amit o ker. Van olyan civil szervezet, aki ilyenkor megprobalja az anyukat a hazavitelre rabeszelni. A Golyahir nem ezt teszi, hanem empatiaval meghallgatja, es abban segiti, amit o ker.
KedvelésKedvelés
“Szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy a “terhesekből” várandós anyákká válhassanak, tudjanak arról, hogy segítséget kérhetnek, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Célunk, hogy felelősségteljes döntést tudjanak hozni önmaguk, és gyermekük sorsáról, és csak végső esetben adják örökbe gyermeküket, ha nem tudják vállalni felnevelését.”
Saját bemutatkozásuk a saját oldalukról – amivel amúgy mélységesen egyetértek, kifejezetten tetszik; csak nekem nehezen fér össze azzal, ahogy a 6 héthez állnak.
KedvelésKedvelés
Erről beszélek én is. Ők nem beszélnek rá senkit semmire! Körbejárják a lehetőségeket, és hagyják az anyát dönteni. Zsuzsa második riportjában Gabika erről is beszél. Egyébként meg Móruczné az egyik leghitelesebb szakember arra nézve, hogy képviselje, hogy maguk az szülőanyák mit gondolhatnak a hat hétről. (Ugyanis nem igen van más, aki ennyivel találkozott személyesen.) Hát közülük is mondtak többen, hogy nekik is teher! Lelkileg, és szervezésileg is. A titkolt terhesnek még hat hét lóg a levegőben, amikor attól tarthat, hogy ki ne derüljön, nehogy hozzá címezzék a gyerek papírjait, nehogy egy nem kívánt ismerős számára kiderüljön…
KedvelésKedvelés
Mi nyíltan fogadtuk örökbe a most ötéves fiamat. 🙂 Már a terhesség alatt megismerkedtünk az életet adójával. A szülés után voltak egészségügyi komplikációk a gyerekemmel, így húzódott az ügyintézés is. 4 hetesen tudtuk csak hazavinni. Én úgy “éltem túl” azokat a heteket, a megismerkedéstől a lemondásig, hogy már az elején tudatosítottam magamban, hogy ez most nem rólam szól, és még csak nem is az életet adóról szól, hanem a gyerekről. Nekünk felnőtteknek az a dolgunk, hogy a legjobb megoldást megtaláljuk a gyerek számára. És ha a vérszerinti anya a szülés után úgy dönt, hogy megtartja, akkor nekem annyi dolgom volt ezzel a babával, hogy segítettem nyugalomban világra jönnie. Én meg majd kibírom, mert már addig is annyi mindent kibírtam. És ez megnyugtatott engem is, tudtam örülni, várni és szeretni őt, és nem görcsölni azon, hogy jajaj,mi lesz, ha meggondolja magát, és nem vihetem haza.
KedvelésKedvelés
Szia Málnaflip, üdv a blogon!
Ez egy nagyon jó szempont, amit írsz. Talán így lehet végigcsinálni.
KedvelésKedvelés
Igen, így, szerintem is. Azzal a tudattal, hogy én, a felnőtt sokat kibírok, és őneki, a kisbabának a lehető legjobb legyen. Persze, bennem is volt önzés, hogy velem legyen neki a lehető legjobb, de azt hiszem, abba kapaszkodva tudtam volna elengedni a kezét, hogy akkor neki viszont lesz egy olyan anyukája, aki mégis őt választotta, a nehézségek ellenére is. Hogy nem lesz meg neki az az élmény, ami az örökbefogadottaknak általában, hogy valakinek nem kellettem, mert biztosan rossz vagyok, hanem inkább pont az lesz benne, hogy fontos vagyok.
De azért belül kicsit meghaltam volna, az biztos.
Ami még nagyon fontos, az egy olyan párkapcsolat, ahol egyértelműen tudjuk támasztani egymást, és meg tudjuk beszélni a dolgokat. Én a férjem nélkül nem lettem volna képes végigcsinálni ezt a 6 hetet.
KedvelésKedvelés
Én úgy gondolom, hogy különösen nyílt örökbeadásnál éppen hogy nagyon is szereti az életadó azt a kis babát, azért adja örökbe. Mert felismeri a saját korlátait és megpróbál mindent megadni a gyerekének, hogy neki a legjobb legyen. És ő úgy gondolja, így tud a legjobban gondoskodni a gyerekéről. Nem mondható ez el az én kislányom szülőanyjáról, aki nem is mondott le róla, de haza sem vitte a kórházból, csak egyszerűen néhány hónap után nyomtalanul eltűnt.
KedvelésKedvelés
Na, igen, azok nehéz helyzetek, amikor valaki így “marad ott”… mert én ugyan azt nem tudom mondani a gyerekemnek majd, hogy a szülőanyja alapítványon keresztül gondosan kiválasztotta a legszimpatikusabb szülőt, de legalább azt igen, hogy mindenben segítette, hogy mielőbb családba kerülhessen. Nem tudom, mi pozitívat lehet mondani egy így otthagyott gyereknek, de valamit muszáj lesz kitalálnod majd, mert az illető szülőanya mégiscsak a génjei felét adta a gyereknek… talán abba lehet majd kapaszkodni, hogy remélte, hogy a fél év alatt majd megoldódik valami, vagy nem tudom… valami olyasmibe, hogy neki hosszú idő volt eldönteni, hogy nem akarja majd hazavinni – mert ha nem akarod, hogy magát is utálja érte, nem mondhatod neki, hogy anyádnak nem volt érdekes, utána mi lesz veled… 😦
De a nyílt örökbefogadás sem védi a gyereket az otthagyottság-érzéstől amúgy; nézd csak meg a láthatatlan szülős cikk végén a kommenteket. Ezzel mindenképp számolnunk kell és kezdeni valamit, ez is a sors igazságtalansága az örökbefogadókkal szemben tulajdonképpen; de azt gondolom, meg tudjuk csinálni. 🙂
KedvelésKedvelés
Az Ágacskában azt tanították, hogy minden életadóról elmondhatók ezek a pozitívumok
– nem vetette el a magzatot
– nem ölte meg az újszülöttet
– és olyan helyen hagyta, ahol nem lesz baja (kórház).
Szerintem aki nem mond le, csak a kórházban hagyja, az sok esetben nincs tisztában a lehetőségekkel, ennek jogi módjával, és nincs senki, aki felvilágosítaná.
KedvelésKedvelés
Semmilyen körülmények között nem akarunk rosszat mondani neki arról, aki megszülte őt. Ezt nem tartanám helyesnek. Meg igazából nincsenek is negatív érzéseim vele kapcsolatban, hisz ha nem így történik, akkor most nem a mi lányunk lenne. De a gyermek szempontjából jobb lett volna, ha sokkal előbb “igazi” szülőkhöz kerül. Hát nekünk ezt dobta a gép, ezt kell mindhármunknak megoldani.
KedvelésKedvelés
Na én ezért akadok ki mindig, amikor a gyerekem előtt zendítenek rá a “Milyen nő az ilyen?” kezdetű “népdalra”.
KedvelésKedvelés
Érdekes, nekem ilyen egyszer volt, de azonnal kikértem magamnak.
KedvelésKedvelés
Szerencsére semmi “milyen nő az ilyen”nel nem találkoztunk eddig, de mondjuk akkor is megvédtem volna, mert tényleg hiszek abban, hogy a lehető legjobbat akarta a “közös” lányunknak.
Vic, örülök, hogy tudsz pozitívat mondani a gyerekednak, szerintem is egyértelműen kell tudni, csak nekem a ti helyzetetekben ez feladat lenne, a mi helyzetünkben meg gondolkodás nélkül is menne… Persze, lehet, hogy ha a ti helyzetetekben lennék, akkor az sem menne nehezebben, mert másképp élném meg…
Amúgy azért nagyon haragszom, hogy valaki nincs tisztában a lehetőségekkel, mert az orvos, a nővér, a kórházi védőnő meg igen, hol vannak ők ilyenkor??? Avagy kérdezhetek csúnyábbat is, érdekes módon a szőkekékszemű gyerekek anyukái meg tudnak ezekről a lehetőségekről, bár kíváncsi leszek, hogy akkor is tudni fognak-e, ha a személyzet nem közvetíthet legálisan illegális bevételért? Tudom, tudom, gonosz is vagyok, meg amúgy is, tisztelet a kivételnek, mert van; meg félig-meddig személyes sérelem is, mert kiakadtam, mikor olyanról is megtudtam, hogy benne volt ilyesmiben, akiről soha nem gondoltam volna; de akárhogy is, azért ez valamennyire az ő felelősségük is.
(Bár olyan szülőről is tudok, aki a felvilágosítás ellenére is így “felejtette ott” a gyerekét, valószínűleg ezért is nehezebb pozitívan hozzáállnom – de adott helyzetben biztosan én is másképp látnám).
KedvelésKedvelés
Ha őszinte vagyok, egészen addig, amíg közvetlen közelről nem tapasztaltam, nekem is voltak olyan gondolataim, hogy “milyen nő az”. Abból a társadalmi rétegből, ahol én élek, szinte elképzelhetetlen, hogy mások nagyon más körülmények között vannak. Hiába tudtam az agyammal, amíg nem találkoztam ezzel személyesen, annyira távolinak, hihetetlennek tűnt. Azóta úgy gondolom, az emberek zöme nem rosszindulatból mond ilyeneket, hanem tudatlanságból.
KedvelésKedvelés
Vicq: ne általánosítsunk. Csak találgatni lehet ilyen esetekben, hogy nem is érdekelte az anyát a gyerek sorsa, vagy nem tudta, hogy kell lemondani, vagy tudta, de még reménykedett, hogy haza tudja vinni, vagy esetleg pénze sem volt egy másik városba elutazni a hivatalba, vagy a családja tiltakozott ellene… Sokféle történet lehetséges.
KedvelésKedvelés
Amire gondolok, ott mindkét esetben tudom, hogy a szülőanya tudta a menetet és a következményeket, és mégis csak otthagyta, pedig kapott volna segítséget. Tudom, hogy nem lehet ebből általánosítani, de az akkor nekem nagyon elszomorító volt. Azért is mondom, hogy azt hiszem, ilyen esetben nekem nehezebb lenne mit mondani a gyerekemnek, de nem véletlenül mondom azt sem, hogy az adott szituban már biztosan más lenne, mert nem ezeket az eseteket kéne rávetítenem arra, hanem az már egy másik történet lenne.
KedvelésKedvelés
Emlékeztek a Gólyamesére? Ott az ikres nő életadója elbizonytalanodik. És az ikrekre váró asszony kimondja: ha most visszalép, akkor olyan, mintha meghaltak volna a gyerekek.
KedvelésKedvelés
Most már ideje lenne tényleg végignéznem… 🙂 nem jó időszakban álltam neki, és csak kb. 20 percig jutottam, de annyi érdekeset írtok róla, hogy most már aztán tényleg! 🙂
KedvelésKedvelés
Eszerint van olyan megye, ahol nem vetítik tanfolyamon?
KedvelésKedvelés
Van. Voltak hasznos és érdekes szituációs játékaink, meg relaxációban imaginatív történet, ilyesmi, amivel közelebb kerülhettünk az örökbefogadottak és az örökbeadók helyzetéhez is, de a Gólyamese az nem volt.
KedvelésKedvelés
Nekünk nem vetítették le a Tegyesz által szervezet oktatáson. Jó volt megnézni, sok gondolatot indított el bennem.
KedvelésKedvelés
Olyan jó szempontokat ír mindenki! Én is nagyon elgondolkodtam a kérdésen. Amire jutottam
– Mindenképpen legálisan, civil szervezeten keresztül érdemes a jövőben örökbe fogadni (ahogy ez kötelező is lesz), ők talán jobban kezelik a helyzetet, és ha mégis meggondolja magát a lemondó anya, akkor azért hamarosan sorra kerülsz ismét. (Már ezután csak szervezeten keresztül lehet örökbe fogadni, de vannak olyanok, amelyek vállalják magánúton megismert életadó és örökbefogadó ügyének lepapírozását is.)
– Akinek teljességgel elfogadhatatlan és ijesztő a visszakozás lehetősége, aki úgy érzi, emiatt nem tudná szeretni a gyereket az első hetekben, az inkább kicsit nagyobb gyereket kérjen, vagy titkosnál kösse ki, hogy csak hat hét után helyezzék ki hozzá a bébit. Mint Móruczné elmondta, sorban állnak nála is több százan, szóval a gyerekek így is családba fognak kerülni.
– Az a kérdés, a civil szervezet hol “tárolja” hat hétig az újszülöttet. Titkosnál ugye állami gondozásba kerül. Kórházban nem lehet ennyit. Ha nevelőszülőkhöz kerül, az már állami gondozás, és akkor ki tudja, mi lesz vele. Nyílt lemondás esetén hallottam olyat is, hogy másnap örökbefogadókhoz helyezték a babát, de olyat is, hogy 5-7 hónapot(!) még nevelőszülőnél töltött.
– Érdekes összehasonlítani, hogy ha a szülőanya nem mond le, csak a kórházban hagyja, akkor van 6 hónapja átgondolni, sőt inkább 8, mert még fellebbezés, jogerőre emelkedés stb. Ha félévente meglátogatja, akkor nem vonják meg a szülői jogait.
– Én azon gondolkodtam el, vállalnám-e, hogy terhesség alatt megismerkedem az életadóval. Oda jutottam, hogy igen, mert nagyon sok hozadéka van. A másik oldalon ott a veszteség lehetősége, de azt gondolom, már elég sok veszteségen vagyok túl, majd ezt is feldolgozom. De ezt mindenkinek magának kell átgondolnia. Egy újabb eldöntendő kérdés örökbefogadás előtt.
– Én nem érezném jól magam örökbefogadóként, ha megtudnám, hogy az életadó mondjuk pár hét múlva megbánta, és zokogva siratja a gyerekét, még akkor sem, ha jogilag semmilyen lehetősége nem lenne visszakozni.
KedvelésKedvelés
Mint írtam már a terhesség alatt megismerkedtünk és együtt “szültünk”. Érzelmileg nagyon megviselt az utána következő időszak. Mert olyan közel kerültünk egymáshoz az életet adóval, amire egyáltalán nem számítottam. Kellett egy év, mire le tudtam róla válni. Lélekben egy kicsit őt is örökbefogadtam, pedig egykorúak voltunk. Mindezzel együtt nem bánom, hogy így alakult. De aki vállalja a terhesség alatti megismerkedést és együtt szülést, az nagyon erősítse meg magát lelkileg, mert utána nehéz elengedni érzelmileg a gyerekünk szülőanyját.
KedvelésKedvelés
IGEN! AZ egész komment nagyon tetszik, de az utolsó mondatod, az főleg a szívemből szólt.
KedvelésKedvelés
Én hallottam valami olyan történetet, hogy a biológiai anya örökbeadta a gyereket. Nem voltak házasok a biológiai apával, ezért tőle nem kellett lemondó nyilatkozat. Aztán a biológiai apa tudomást szerzett az örökbeadásról és elmentek az örökbefogadókhoz, hogy kérik vissza a gyereket. Nem lett volna jogilag semmilyen lehetőségük erre, de az örökbefogadó család úgy döntött, “visszaadják” az apának a gyereket, ha tényleg ennyire akarja. Szóval van olyan is, hogy bár jogilag nem lenne kötelező, de emberségből mégis visszaadták a gyereket. Azt sem lehetett könnyű átélni.
KedvelésKedvelés
Embersegbol. Vagy azert, mert ha visszatartottak volna, kitettek volna magukat az apa haragjanak. Vagy azert, mert ha felno a gyerek, hogy mondjak ezt el neki. En is ismetek ilyen tortenetet, es a legkevesbe az emberseg volt a motivacio.
KedvelésKedvelés
És hogyan tudták megtenni?
Nem emberileg hogyan, mert azt el tudom képzelni, akár emberségből, akár a gingallo által felsorolt okokból, akár ezek bármilyen kombinációjából. Jogilag érdekelne, hogy hogyan tudták megcsinálni? Mert az örökbefogadás felbontását nem lehet név szerint címezni, vagy igen? Vagy még nem voltak rendezve a papírok?
KedvelésKedvelés
Külföldi, majd harmincéves történet. Nem tudom az akkor jogi környezetet. Sajnos azóta nem vagyunk kapcsolatban. Amikor beszéltünk ezekről utoljára, még nagyon másokat kérdeztem, mint amiket ma kérdeznék. Pl. ezt is.
KedvelésKedvelés
Ha az örökbefogadással a gyerek minden szempontból vér szerinti státusba lép, akkor le lehet róla mondani másnak a javára? (“Örökbe lehet adni örökbefogadott gyereket?”)
KedvelésKedvelés
Szerintem az örökbefogadott gyerekről, habár vérszerinti státuszba lép, nem lemondani lehet, hanem felbontani az örökbefogadást, ez már egy bírósági procedúra amúgy, és sokkal bonyolultabb, és nem “címezhető”, hogy kinek a javára történik. Amúgy ahány felbontásról eddig én tudok, ott olyan indulatok dúltak, hogy a legkevésbé sem akartak volna a gyereknek új családot keresni… viszont konkrétan ez a szitu érdekelt volna, hogy ilyen esetben van-e ténylegesen megoldás – bár ha a nyíltban is belép a 6 hét, onnantól ez nagyon teoretikus dologgá válik. Végül is a nyíltban is van kötelező gondozási idő, amíg az örökbefogadók visszaléphetnek, nem? De addig akkor “kié” a gyerek? Nyiltban is van hivatásos gyámja?
KedvelésKedvelés
A nyíltban eddig is az öf szülő először a gyerek gyámja lett egy hónapra, és csak ezután vált a dolog örökbefogadássá.
KedvelésKedvelés
Egy mostani tortenetet. Ujszulott, nyilt of. es nem volt akkor apuka, aki viszont 4 ev utan jelentkezett, mert megtudta, hogy gyereke lett es orokbeadtak. Igazolni tudta, hogy bortonbe volt (gazdasagi ugy miatt), ezert nem tartotta a kapcsolatot. O nem mondott le a gyerekrol, es hosszas huzavona, per utan megadta neki a birosag a lathatas jogat. 2 hetente a hetveget vele toltheti a gyerek, illetve az unnepeket meg kellett osztani. Ki kell alakitania a kapcsolatot a gyerekkel.
KedvelésKedvelés
Ennek a történetnek egyébként nagy vesztesége az, hogy a nyílt örökbefogadás a felek egymáshoz való bizalmára épít. És ebbe ez a dolog bizony befészkelheti magát. Kialakulhat olyan bizalom, hogy az öf nyugodt és biztos lesz az öa döntése felől, és lesz olyan eset, ahol az öf minden mondatban és tekintetben azt fogja keresni, hogy bízhatok-e benned?
KedvelésKedvelés
Szerintem az lesz, hogy az az öf aki nem vállalja a hat hetes bizonytalanságot, az kizárja magát a nyílt örökbefogadásból. Az alapítványok nem tudják “tárolni” a gyerekeket és nincs kapacitásuk arra, hogy elhelyezzék őket hat hétre. Ne felejtsük el, hogy a fő profiljuk elsősorban a krízisben lévő anyák segítése és csak másodsorban az örökbeadás.
KedvelésKedvelés
Nekem a legnagyobb bajom a hat hetes sztorival, hogy egy tobb lehetosegu, arnyalt rendszert rugnak fel vele.
KedvelésKedvelés
En a nagyobbik gyerkocot nyiltan alapitvanyon keresztul fogadtam orokbe, a kicsit titkosan Tegyesztol. A korhazi vedono es a Tegyeszes ugyintezo is sok mindent elmondott, hogy a vsz-i anya nagyon elhatarozott volt, szulest koveto 4. napon mar ment a gyamhivatalba az uj parjaval lemondani. A gyamugyesek is azt mondtak, hogy ha a szuleskor, amikor meglatja a babat nem valtozik meg benne vmi, akkor nagyon ritkan gondolja meg magat a szuloanya. Ami miatt picit aggodtam, hogy a nagymama probalta meggyozni a lanyat, hogy tartsa meg, de o hajthatatlan volt, igy a gyamugyes dologbol is kihagyta inkabb, hogy ne befolyasoljak.
A korhazi vedono azt javasolta, hogy azert minden eshetosegre keszitsuk fel a gyerekunket. A gyamugyesek szerint ez nem volt jo otlet, de en nem akartam, hogy az en dragam azt gondolja becsaptuk, ha esetleg vissza kell adni a picit, igy inkabb probaltam vele beszelni errol a 6 hetrol. 5 eves elmult mar, de nem volt egyszeru. Amikor mondtam, hogy a neni, akinek a pici a pocakjaban volt, lehet, hogy meggondolja magat, hogy inkabb megis csak o szeretne felnevelni, elsirta magat. Mondtam, hogy akkor majd kicsit szomorkodunk, de lesz majd masik kisbaba, aki a testvere lesz. Erre o: hogy neki nem kell masik kisteso, csak ez a baba, es ha mar elhoztuk, akkor o mar a mienk. Ez tobbszor is elhangzott tole. Mikor letelt a 6 het megerositettuk ot, hogy o mar orokre velunk marad.
Nekem nem volt kulonosebben nehez a 6 het, folyamatosan azt mantraztam, hogy minden rendben lesz, orokre velunk marad. Igy is lett.
De en Vic-kel ertek egyet. Mi felnottek kibirtuk volna, ha vissza kell adnunk. Mi fel tudtuk volna dolgozni, mint annyi mindent eddig. Ki tudjuk fejezni az erzeseinket, egymast tamogattuk volna. De gyuloltem volna magam, hogy ennek kitettem a gyerekemet, mert o hogy elte volna ezt meg? Mennyire sinylette volna meg? Egy gyerek teljesen maskent mukodik, mint egy felnott.
Szerintem konnyebb, ahol csak egy ferj es feleseg kerul ilyen helyzetbe, es sokkal szomorubb, ahol mar van egy of. gyerek.
KedvelésKedvelés
Én még ennek előtte állok. Én is szeretném felkészíteni minden eshetőségre, de kicsit másképp. nem szeretnék olyat mondani neki előre, ami nem tuti. Márpedig a hat hét alatt az a baba még nem a gyerekünk, és nem a tesó. Hanem egy aranyos kisbaba, aki lehet, hogy majd a tesó lesz. Nekem ez így kerek.
KedvelésKedvelés
Hat lehet. Csak tudod, amikor mar masfel eve egy kistestverrol almodik, es haza hozunk egy babat, akkor egy 5 evesnek magyarazd el. Hogy o csak egy baba. Majd 6 het mulva lesz teso belole….Es semmi sem tuti, az sem hogy ott marad, az sem hogy elviszik…
KedvelésKedvelés
Szerintem két dolog az, hogy a gyerek az agyával mit tud, és hogy mit él meg érzelmi szinten. Az agyának azt kell mondjuk – szerintem -, ami az igazság. A korának megfelelően a legnyíltabban – ahogy azt az örökbefogadás tényével is tesszük. Az érzelmi szint: hát az tuti sérül. Nyilván. De azt is el tudom képzelni, hogy lehet olyan eset, hogy egy nagytesó örül annak, hogy elviszik a picit, és végre ezer százalékban visszakapja anyut-aput. Egy ilyen esetben a második tesó-esélyes babánál jelentkezik majd a gond, hogy őt miért nem viszik már el…. Ha meg a fájdalmas részét éli meg – na jó, nyilván ez a valószínűbb -, akkor arra fel kell készülnünk. Sokat szeretni, beszélni, vele lenni. Én ismerek ilyen családot. Többször elmesélték nekem a történetet. Akkor még nem gondoltam bele, ezért nem is kérdeztem semmit, csak hagytam, amit ők meséltek. Sose volt arról egy szó sem, hogy a nagyot bármilyen módon erősen érintette volna a dolog. Azt viszont tudom, hogy a családon belül nagyon nyíltan és őrszintén beszéltek mindig mindenről, és nem a mai magyar társadalomban életek. Az örökbefogadott nagytesó, akiről szó van, ma már apuka. Egyszer, ha lehetőségem lesz, megkérdezem, hogy emlékszik a történetre.
KedvelésKedvelés
A “mit tennek ha”, es a “mit teszek valojaban egy adott szituacioban” nem mindig esik egybe.
Lehet, hogy elviekben nagyon jol tudjuk mit kene majd tennunk, mondanunk, ha oda kerulunk, aztan az elet, a helyzet meg felulir dolgokat…
En az igazat mondtam a gyerekemnek, hiszen alairtuk az orokbefogadasi szandekot, tehat a gyerekunkke valt a kicsi, meg ha jogilag nem is rogton. Es azt is oszinten mondtam el, hogy akar vissza is kerhetik, barmilyen kicsi esely is volt ra. En ugy gondoltam, hogy ez az oszinteseg volt a helyes. Szerencsesek vagyunk, hogy velunk maradhatott.
KedvelésKedvelés
Én azt hiszem, hozzád hasonlóan próbáltam volna… vagyis, próbálom majd. Hogy ő a kistesód, de még előfordulhat, hogy kiderül, hogy rossz címre hozta a gólya (igen, tudom, a tied már 6, más szavakat használtál, az enyém mondjuk 3 körül lesz várhatóan, reményeim szerint alulról)
KedvelésKedvelés
Vicq, ezt tetszik. A rossz címre hozta a gólya. Na, ezen gondolkodom.
KedvelésKedvelés
Én azt hiszem, a pozitív végkifejletből indulnék ki, hisz azért nagyon ritka, hogy meggondolja magát az életadó. Nem akarnék ezzel szorongást kelteni a nagyobb gyerekben. Ha mégis bekövetkezik, akkor megoldjuk.
KedvelésKedvelés
Igen, en is pozitivan probaltam. Mondtam neki, hogy elofordulhat, hogy visszakerik, de en magam nem hiszem, hogy igy lesz. Viszont muszaj volt megemliteni ezt is, mert ha visszakertek volna, akkor szerintem becsapva erezte volna magat.
Foleg magambol kiindulva, gyerekkoromban, ha mondtak vmit a szuleim, aztan veletlenul megse ugy tortent, mindig pataliat csaptam, hogy “de hiszen ezt mondtatok”, 🙂 egy ido utan meg is mondtam nekik, hogy inkabb, mindig tegyek hozza hogy nem biztos, akkor nem elem bele magam. 🙂
KedvelésKedvelés
Hát, igen. Tudom, hogy nagyon más szitu, viszont sokkal gyakoribb, amikor a nagytesó várja a kicsit, hagyományos úton, de vetélés/halvaszülés lesz a vége (ismeretségi körben sem egy ilyen van), valahogy ők is feldolgozzák, és nem lesz minden ilyen nagytesó pszichiátriai kázus.
KedvelésKedvelés