Monthly Archives: március 2014

Találkozzunk?

Általános

Szépen alakul a virtuális közösségi élet a blogon. Van kedvetek személyesen is találkozni?

Aki el tudná ezt képzelni, töltse ki az alábbi kérdőívet. Megpróbálom felmérni az igényeket. Több választ is be lehet jelölni. A helyszín Budapest lesz.

Bármi kérdést, javaslatot, ötletet kommentben várok!

Reklámok

Két retró film

Általános

Két régi magyar játékfilm fekete-fehérben, mindkettő Mészáros Márta rendezése, lazán kapcsolódva témánkhoz. Spoilerezek.

Az egyik 1975-ben készült, és Arany Medvét nyert a Berlini Fimfesztiválon, a címe: Örökbefogadás. Ne érjen senkit csalódás: szinte semmit nem tudunk meg belőle az örökbefogadásról. Inkább egy nő útját mutatja be a döntésig. A tényleges örökbefogadás a film utolsó két percében történik, s meglehetősen groteszk ábrázolásban.

Kata 43 éves gyári munkásnő, egyedül él, nős szeretője csak titokban találkozgat vele. Az asszony gyereket szeretne szülni, de a barátja hallani sem akar erről. Kata megismerkedik néhány állami gondozott lánnyal. Egyikük nála lakik egy ideig, összebarátkoznak, Kata segít egyengetni a lány útját. Végül úgy dönt, örökbe fogad egy gyereket. Az utolsó jelenetben látjuk, hogy az intézetben aláíratnak vele egy átvételi elismervényt, kezébe nyomnak egy csecsemőt, akivel babakocsi meg minden nélkül elindul, és magas sarkú cipőjében esetlenül futni kezd a távolsági busz után. Sem a megelőző várakozásra, sem a barátkozásra nincs utalás.

Read the rest of this entry

Vallomások: A viszontlátás

Általános

A felnőtt örökbefogadottnak joga van megkeresni vér szerinti családját. A második találkozás gyakran nagy (fizikai, társadalmi, anyagi) távolságot hidal át. Ma felnőtt örökbefogadottaktól idézek arról, hogyan viszonyulnak vér szerinti családjukhoz, a viszontlátáshoz, vagy annak lehetőségéhez. Az idézetek egy nyilvános rendezvényen hangzottak el, és különböző felnőtt örökbefogadottaktól származnak (és egy kakukktojás).

Jónás-Veronika

Hogy félek-e? Egyszer már találkoztam a szülőanyámmal, mikor világra hozott. A második találkozás már csak nem lesz ilyen drámai!

Nekem a mamám és a papám azok, akik felneveltek. 

A vér szerinti anyám örült nekem, mikor megkerestem, de szerintem azért, mert összetévesztett a testvéremmel, akit egy évvel korábban szült. 

Visszamentem, de semmi sem változott ötéves korom óta… Nekik én ma úrigyerek vagyok.

A tíz vér szerinti testvéremből hárommal tartom a kapcsolatot.

A lányunk a tizedik születésnapjára azt kérte, hogy találkozhasson a vér szerinti anyjával. Öt és fél évig készítettük erre a találkozásra. Közben a vér szerinti anyát is fel kellett készíteni, nem rohanhattuk le ezzel. 

Nagyon bánt, hogy a szüleim elhallgatták előlem, hogy roma vagyok.

Fél évig egy szociálpedagógus foglalkozott velem, mielőtt találkoztam a vér szerinti anyámmal. Nem ért csalódás, de mindenre fel voltam készülve, ha drogos, ha alkoholista… 

Miután megtaláltam a szülőcsaládomat, a vér szerinti testvérem néha azt mondta: “az anyánk”. Én mindig helyesbítettem: nekem ő a vér szerinti anyám, az én anyám és apám az örökbefogadó szüleim. 

A vér szerinti családtagok olyanok, mint a távoli rokonok. Lehet, hogy találunk közös témát és összejárunk némelyikükkel, és az is lehet, hogy nem akarjuk tartani a kapcsolatot.

A fenti vallomások persze csak kis szeletét fogják át a gyökérkeresés témájának, sokféle más élmény és hozzáállás lehetséges.

A beszámolók engem megerősítettek: a gyökerek ismerete fontos az identitás kialakulásához, de a vér szerinti családtagok megismerése nem csorbítja az örökbefogadók szülői érdemeit.

Három országban jártam aznap, s egy negyedikben született gyerekem

Általános

Avagy: a szülés napja! Ma arra a napra emlékezem, mikor az örökbefogadott kisfiam megszületett. Saját történetem! Ha az én családom életébe szeretnél bekukucskálni, a személyes kategóriában találod az idevágó posztokat.

Sugaras nyári nap volt, a férjemmel épp Bázelban utaztunk. Ez a város három ország határán fekszik, s mi súlyt fektettünk rá, hogy a német, a svájci és a francia részen is járjunk. Találkoztunk egy ott élő barátnővel, sétáltunk a gótikus házak között, ázsiait ebédeltünk, és a jó időben a Rajnába lógattuk a lábunkat. Jó nap volt, sok nevetéssel, beszélgetéssel, szép tájjal és napsütéssel. És eközben ezer kilométerrel arrébb megszületett a kisfiunk. Amiről persze akkor még fogalmunk sem volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Én a második vagyok, hosszúnadrágban

A fiamról sajnos nincs újszülöttkori képünk.

Négy hónappal később döntöttük el, hogy örökbe fogadunk. Az első beszélgetésen elgondolkoztunk: vajon él már a mi gyerekünk? Élt. De a találkozásig még egy év eltelt.

Az ajándékok közt tartom számon, hogy egy ilyen szép és emlékezetes napon jött világra a kisfiam.

Ti mit csináltatok a szülés napján?

„Apát és anyát kért karácsonyra”

Általános

Ma egy idősebb gyerek örökbefogadásával ismerkedünk meg. Angéla történetét olvasva felidézhetjük a mondást, hogy minden örökbefogadás mögött két tragédia rejlik. Az örökbefogadó szülőknek egy gyermek elvesztését kellett feldolgozniuk, az ötévesen örökbe fogadott kisfiú előtörténetében pedig intézet, nevelőcsalád és a vér szerinti anya is szerepelt. Angélát már ismerik a blog olvasói, korábban arról mesélt, mit tehetünk, ha a gyermeknek honvágya van. Most elmondja az örökbefogadás teljes történetét.

– Mesélj magadról és a családodról!

– Egyetemi éveinkben ismerkedtünk össze a férjemmel, egymásba szerettünk, összeházasodtunk. Diploma után egy évvel megszületett a kislányunk. Azt gondoltuk, hogy a mi életünk is olyan lesz, mint a mesékben: boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Mikor kamaszkorában meghalt a lányunk, minden összeomlott. Az ezt követő éveket az iszonyú fájdalmas gyász feldolgozása töltötte ki. Eközben véletlenül többször terhes lettem, immár negyven fölött, és elvetéltem, ami még hatványozta a fájdalmat.

– Ezt fel lehet dolgozni? Mikor érezted úgy, hogy készen állsz egy újabb gyermekre?

– Akkor, amikor a múlt visszasírása helyett már képesek voltunk a jövőre gondolni, terveket és új életcélokat megfogalmazni. A gyász feldolgozása az életünk átértékelését is hozta. Mindkettőnk számára bizonyos volt, hogy gyermek nélkül az életünk nem lehet teljes, így merült fel az örökbefogadás gondolata. Az ezzel kapcsolatosan elérhető információkat átnéztük, végigbeszéltük férjemmel, majd bejelentkeztünk a Tegyeszhez az „első randira”.

Varga-Vanda

– Miért fogadtatok el idősebb gyereket?

– Féltünk egy újabb tragédiától, ezért mindenképpen egészséges gyermeket akartunk. Ezt később a pszichológusi vizsgálat is megerősítette. Nagyobb gyermeknél ez biztonságosabban megállapítható, mint egy csecsemőnél. De ha egy két évest vállalni tudunk, akkor egy három évest miért nem? És így tovább. Hol húzzuk meg a határt? Read the rest of this entry

Örökmesék

Általános

Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő ír Ungvári Bélyácz Betti mesekönyveiről.

*******

Az örökbefogadó szülők – jó esetben – igyekszenek mindent megtenni azért, hogy az örökbefogadás tényét érthetővé tegyék gyermeküknek. Ennek egy módja, hogy beszereznek olyan mesekönyvet, ami erről szól. Örökbefogadásról szóló mesékből Magyarországon nincs sok. Az ismertebbekben direkt módon leírják, hogy van egy szülőpár, akik gyermeket szerettek volna, ezért örökbe fogadtak egy kisfiút-kislányt – épp mint téged. Ilyen módon a gyermek tudatára hatnak, ezzel egyidejűleg – vagy pont emiatt? – kimarad belőlük az a lélektani hatás, amit egy valódi mese el tud érni. Ezzel  együtt ezekre a mesékre szükség van, hiszen segítséget adnak ahhoz, hogy a szülők hogyan, milyen szavakkal beszéljenek az örökbefogadásról, és ürügyet is szolgáltatnak a gyermekkel való beszélgetésre. Viszont nagyon jó dolog, hogy az örökbefogadásról már igazi mesék is elérhetőek. Ezeket ajánlom most a blogolvasók figyelmébe.

Mielőtt felfedném ezeket, ismerkedjünk meg a mesék működésével!

A jó mese azért tud hatni, mert az üzenetet a szimbólumok hordják magukban. Ezzel ad lehetőséget arra, hogy a gyerek annyit értsen meg belőle, amennyit akkor és ott képes. Nem kényszeríti a gyereket az értésre, ha erre ő még nincsen készen. A szimbólumok többrétegű információt hordanak magukban, amit a gyerek rak össze magának a saját tudásai, élményei, érzései alapján. A jó mesét nem kell magyarázni. Anélkül hat, hogy tudatosítanánk a gyerekben, hogy mi miért történik, mi mit jelent. A jó mese mindenkinek szól. Nemcsak annak, aki érintett, hanem bárkinek, aki meghall vagy megérez belőle valami fontosat.

borító - Égből pottyant Boldogság

Ungvári Bélyácz Betti örökbefogadós meséi igazi mesék. Amelyek hatnak. Az örökbefogadott gyerek felismerheti benne a párhuzamokat a saját életével – ha erre készen áll. És ha nincs kész rá? Akkor hallott egy mesét, ami egy kismadárról szól, aki szülőkre talál. Holnap majd mást mesélünk! De időről időre elővesszük, és ha a gyerek kész rá, be fogja azonosítani a szereplőket, és ha akar, majd kérdez. És ha idáig eljut, akkor Betti meséivel ehhez a legjobb alapot kapja.

Ezek a mesék nem csak az érintett gyerekeknek szólnak, hanem érthetővé teszik az örökbefogadást más gyerek számára is. Akár ismer örökbefogadott gyermeket, akár nem.

Az égből pottyant boldogság egy kisrigó és egy gerlepár, a Tündérkerti mese pedig egy embergyerek és egy tündérpár családdá válásáról mesél. Akiknek a meséket ajánlom:

–          örökbefogadott gyerekeknek és szüleiknek,

–          örökbefogadott gyerekek unokatestvéreinek, szomszéd gyerekeknek, óvoda- és iskolatársaknak és az ismerős gyereknek,

–          minden olyan gyereknek, akit nyitottságra akarnak nevelni.

Borító

*******

Annyit fűznék hozzá Orsolya írásához, hogy az Égből pottyant boldogságban megjelenik az életadó szülő szempontja is, tehát ehhez a témához is használható a könyv. (A mesekönyvek többsége az örökbefogadók szemszögét ábrázolja.)

Mikor szóljak a munkahelyemen?

Általános

Mikor érdemes bejelenteni a munkahelyemen, hogy örökbe akarok fogadni? Ezt gyakran megkérdezik a várakozók.

Nincs egyetlen üdvözítő válasz, csak szempontok, amiket érdemes mérlegelni. Bizalmi-e a viszony a munkahellyel, milyen hosszú várakozásra lehet számítani, meddig akar otthon maradni az illető, mennyire pótolható.

Az örökbefogadásra várakozás nem jelent munkajogi védettséget, szemben a terhességgel vagy a lombikbébi-eljárással. Ha túl hamar szól valaki, szerencsétlen esetben a munkaadó elkönyvelheti, hogy úgyis mindjárt elmegy gyesre, esetleg egy leépítésnél tőle szabadulnak meg. Ha túl későn szól a munkavállaló, akkor viszont a főnöke jogosan lehet felháborodva, hogy nem hagyott elég időt a helyettese megtalálására.

balogh_-amanda_12_eves_igazgyongy_ami

Szóljunk-e a főnöknek, munkahelynek, ha jelentkeztünk örökbefogadásra? Ahol nagyon jó a viszony, ott meg lehet tenni. Általában viszont, ha 3-4 év várakozás néz ki, ennyivel előre nem kell tájékoztatni a felettest. Mikor viszont már itt a gyerek, akkor késő lehet. Mennyi idő telik el a bűvös telefonhívástól a gyerek hazaviteléig?

Újszülött esetén olykor csak pár nap.

Megyei listán, nagyobb gyereknél a barátkozás 1-2 hónapra is elnyúlhat.

Az országos listánál viszont egyes helyeken az a gyakorlat, hogy oda kell költözni 1-2 hétre, és onnan már a gyerekkel lehet hazamenni. A munkahely szemszögéből ezt azt jelenti, hogy kiveszünk egy-két hét szabadságot, és utána vagy gyesre megyünk, vagy, ha mégse passzolunk a gyerekkel, akkor visszatérünk a munkába.

Nagyobb gyereknél akár el lehet halasztani pár héttel a barátkozás elkezdését. Újszülöttnél azonnal kell lépni.

Még az egy hónapos próbaidő alatt is meggondolhatja magát az örökbefogadó.

Hogy bonyolódjon, újszülöttnél titkos és nyílt lemondás esetén az életadó is meggondolhatja magát a gyerek hat hetes koráig.

Juttatások (tgyás, gyed, gyes) a “kötelező gondozásba helyezés” első napjától járnak, magyarul attól kezdve, hogy otthonunkba hazavittük a gyereket.

Mérvadó lehet a felmondási idő hossza, hisz azalatt elvileg tud helyettest találni a munkahely. Talán a munkaadónak szerencsésebb lenne ennyivel előbb tudni, de persze örökbefogadásnál gyakran nehéz konkrét időpontot kiszedni, mikor is kerülünk sorra, és a fenti bizonytalanságok akkor is ott vannak.

Függ attól is, mennyire helyettesíthető az adott munkatárs, és tud-e majd távmunkában dolgozni a baba mellett.

Ti mikor szóltatok a munkahelyeteken?

Kínai lányok Amerikában

Általános

Amerikai dokumentumfilm Kínából adoptált lányokról. Nekem bizonyos szempontból az örökbefogadás legjobb oldalát mutatja. Példaszerű.

A Somewhere Between című film olyan kínai lányokról szól, akiket az Egyesült Államokban fogadtak örökbe. Mióta Kína bevezette az egyke-politikát, tömegesen adták külföldre a nemkívánatos gyerekeket, szinte mindig lányokat. A 2011-es film szerint 79 ezren nevelkednek Amerikában, de a film általában is sokat elmond az interkulturális örökbefogadásról. A doku néhány Amerikában nevelkedő tinédzser sorsát követi, főleg a gyökérkeresésre, adoptált létük megélésére fókuszál. A cím is a kettős identitásra utal: ők se nem kínaiak, se nem amerikaiak, valahol a kettő között.

És miért példaszerű?

Mint tudjuk, minden örökbefogadás mögött egy tragédia lapul, ezt nem lehet megspórolni. A kínai egykepolitika a fiúkat értékesnek tekintő hagyománnyal együtt ezt fokozza, mert esetleg olyan emberek is megszabadulnak a fölös gyerektől, akik más körülmények között tudnák szeretni és anyagilag is képesek felnevelni. Tragikus történeteket hallunk, a legfájdalmasabb azé a lányé, aki fel tudja idézni, hogy a családja szándékosan “elvesztette” őt az utcán.

Nem is azért, mintha a kínai örökbe adási gyakorlat olyan haladó lenne. A lányok mind nagyon fájlalják a filmben, mennyire kevés információt kaptak a származásukról, milyen nehéz így a gyökereiket keresniük, egyikük még a pontos korát sem tudta. (Húsz éve még Magyarországon is ez volt a gyakorlat, az örökbefogadók nem kaptak információt arról, miért, hogyan lett a gyerek örökbe adható, mi a vér szerinti család háttere. Azóta ez változott, és titkos örökbe adásnál is elmondják a történetet nagy vonalakban.)

Viszont, ami a családba kerülés után történik, az példaszerű a filmben. Nyilván egy gondosan kiválogatott elit csapatot filmeztek, de akkor is. Minden lány nagyon klassz és szerető családba került, akik a helyzet sajátos kihívásaival is jól megbirkóznak. Míg Magyarországon a “megmondjátok neki, hogy örökbefogadott?” még mindig a téma alapkérdése, ott teljesen evidens, hogy megmondják a gyereknek, hogy ez nem szégyellnivaló, és a kínai gyökereit is tiszteletben tartják a szülők, elfogadják, értéknek tekintik a gyermek kettős identitását. Látjuk az egyik lány iskolai füzetét, egymás mellett van benne az amerikai és a kínai zászló. Az egyik anya mandarinul is megtanult, hogy tudjon beszélni az ötévesen adoptált kislánnyal. A környezet is elfogadó mind az etnikai sokféleséggel, mind az örökbefogadással szemben. Minden lány nagyon rokonszenves, sikeres, zenélnek, sportolnak, és 15 év körüli koruk dacára nagy érettséggel, érzelmi intelligenciával beszélnek helyzetükről. (Ha az én gyerekeim húsz évesen ilyen érettek lesznek, darabokra hullok a büszkeségtől.)

A film megmutatja, hogyan próbálnak a lányok kínai családjuk után nyomozni, kevés sikerrel. Teljesen természetes az is, hogy az örökbefogadó szüleik ebben mellettük állnak, segítik őket. Visszajárnak Kínába, többen segítenek helyi árvaházakon. Az egyik lánynak sikerül megtalálnia a vér szerinti családját, és a kamera előtt történik a reunion, a viszontlátás. Könnyfacsaró jelenet, mégis kifejezi az egész sztori abszurditását: közel állnak egymáshoz és közös nyelvük sincs, tolmáccsal beszélnek.

Az egyik lány Kínában bolyong, és legalább arra próbál választ kapni, melyik népcsoporthoz tartozik.

A film nekem a civil társadalomról is szólt, aminek a nyelvét mi idehaza még dadogva beszéljük. Ott teljesen természetes, hogy ha Amerikába adoptált kínai tinédzser vagyok, akkor alapítok egy egyesületet hasonszőrűeknek, ahova előadókat hívnak, utazásokat szerveznek, megosztják a tapasztalataikat, és megpróbálnak segíteni másoknak. (Magyarországon azt látom, hogy az örökbefogadók nagy része passzív, a várakozás sok éve alatt, életük legnagyobb döntése előtt sem mennek el egy rendezvényre, találkozóra.) A társadalom is sokkal toleránsabb. Örökbe fogadtuk őket – dicsekszik az egyik anya a fodrásznál a két kínai kislánnyal. Wonderful – álmélkodik a hajszárító bura alatt ülő néni. De azt is mutatják, hogy a sokszínű amerikai környezetben is egy sima menzai sorállásnál háromszor meg kell válaszolni a kamasznak a kérdéseket: Te kínai vagy? Örökbe fogadtak? Árvaházból? (Próbáljuk elképzelni, Magyarországon hányszor kellene egy színes bőrű gyereknek ezeket hallania.)

A filmrendező, Linda Goldstein Knowlton (nő! majd erre kitérek, de a témában író, forgató személyek nagy része nő) maga is Kínából fogadott örökbe nemrégiben egy bébit. Rögtön átlátta, milyen atipikus helyzetbe került, úgyhogy nosza, forgatott egy filmet Amerikába adoptált kínai gyerekekről, hogy többet tudjon. Így kell ezt csinálni! A stáb  tényleg nem kímélte az erőforrásokat, forgattak változatos amerikai és kínai helyszíneken, még egy európai körútra is elkísérték a lányokat egy egyesületi utazásra.

Le a kalappal a lányok, a szüleik és a rendező előtt. Bár a film az amerikai-kínai relációról szól, de általában is lehet belőle tanulni elfogadásról, gyökérkeresésről, a származás tiszteletéről, önszerveződésről, az interkulturális örökbefogadások hátteréről.

A neten angolul megtaláljátok.

„Szúrok, mint a sündisznó”

Általános

Egy felnőtt örökbefogadottal beszélgetek. A nyolcvanas években örökbefogadott Eleven már kommentelt a blogon, most az egész történetet elmeséli. Szép és keserű mozzanatok is szerepelnek a beszámolóban. Szóba kerül a titkolózás, a tágabb család szerepe, a gének hibáztatása, a kapcsolat a vér szerinti családdal. Bár Eleven csak nicknéven vállalta az interjút, a fotók róla és anyukájáról igaziak, közvetlenül az örökbefogadás után, harmadik születésnapján készültek. Néhány versét is közreadom.

– Mesélj magadról!

– Harmincas nő vagyok, házas, van egy kisfiam. Több végzettségem van, mind segítő foglalkozás. A korlátaimat nehezen lépem át, hiába van diplomám, nehezen találom a helyem, és nagyon nehéz szerethetőnek látni magam.

– Mikor fogadtak örökbe? Hol éltél előtte?

– Hároméves koromban fogadott örökbe anyu, előtte egy évet csecsemőotthonban laktam, azelőtt pedig a szülőanyámmal. A körülményekről homályos információim vannak, veszélyeztetés miatt vettek el tőle, apám nem lakott velünk.

DSC_0221

– Emlékszel az intézetre? Az örökbefogadásra?

– Nem emlékszem semmire, inkább érzések maradtak meg. Read the rest of this entry

„A hajszárító a barátunk”

Általános

Vendégposzt: összecsiszolódás intézetből örökbefogadott gyerekkel.

Ma egy örökbefogadó anyuka naplójából közlök részleteket. Judit és Tamás egy hároméves kisfiút fogadtak örökbe, s gyermektelen párból hirtelen családdá váltak. A kisfiú, Gábor pedig intézeti csoportból családba, erdőszéli, nyugodt környezetből a fővárosba került. Judit naplójában az első hetekről ír. Szó esik a gyermek félelmeiről, összeszokásról, és arról is, hogy lehet leküzdeni a maximalizmust a házimunkában. (A neveket kérésére megváltoztattam, de a fotók a családról igaziak).

*********

Emlékszem arra a napra, amikor megérkeztünk Budapestre. Végighaladtunk az Andrássy úton, majd a Deák tér mellett, és Gábor csak kérdezgette “Az, mi az?” Én pedig türelmesen soroltam, hogy az egy busz, az pedig egy villamos, ismételtem perceken keresztül, ki tudja mennyiszer, hiszen lépten-nyomon láttunk egyet. “Villamosbusz!” – mutatott kissé összezavarodottan a hatalmas járművekre. Mire hazaértünk, teljes extázisban, felpörögve a forgalom ritmusától, félelmében már kiszállni sem akart az autóból. (Azóta nincs nap, hogy Gábor ne kérné legalább háromszor, hogy buszozzunk. Ha pedig azt nem lehet, akkor a legalább hadd ülhessen fel a villamosra!)

Vár

Felküzdve magunkat a lakásajtónkig, a lift, a körfolyosó után várt ránk az új otthonunk. Milyen idilli kép! Azt leszámítva, hogy Gabi nem akarta átlépni a küszöböt. Read the rest of this entry