Kínai lányok Amerikában

Örökbe

Amerikai dokumentumfilm Kínából adoptált lányokról. Nekem bizonyos szempontból az örökbefogadás legjobb oldalát mutatja. Példaszerű.

A Somewhere Between című film olyan kínai lányokról szól, akiket az Egyesült Államokban fogadtak örökbe. Mióta Kína bevezette az egyke-politikát, tömegesen adták külföldre a nemkívánatos gyerekeket, szinte mindig lányokat. A 2011-es film szerint 79 ezren nevelkednek Amerikában, de a film általában is sokat elmond az interkulturális örökbefogadásról. A doku néhány Amerikában nevelkedő tinédzser sorsát követi, főleg a gyökérkeresésre, adoptált létük megélésére fókuszál. A cím is a kettős identitásra utal: ők se nem kínaiak, se nem amerikaiak, valahol a kettő között.

És miért példaszerű?

Mint tudjuk, minden örökbefogadás mögött egy tragédia lapul, ezt nem lehet megspórolni. A kínai egykepolitika a fiúkat értékesnek tekintő hagyománnyal együtt ezt fokozza, mert esetleg olyan emberek is megszabadulnak a fölös gyerektől, akik más körülmények között tudnák szeretni és anyagilag is képesek felnevelni. Tragikus történeteket hallunk, a legfájdalmasabb azé a lányé, aki fel tudja idézni, hogy a családja szándékosan “elvesztette” őt az utcán.

Nem is azért, mintha a kínai örökbe adási gyakorlat olyan haladó lenne. A lányok mind nagyon fájlalják a filmben, mennyire kevés információt kaptak a származásukról, milyen nehéz így a gyökereiket keresniük, egyikük még a pontos korát sem tudta. (Húsz éve még Magyarországon is ez volt a gyakorlat, az örökbefogadók nem kaptak információt arról, miért, hogyan lett a gyerek örökbe adható, mi a vér szerinti család háttere. Azóta ez változott, és titkos örökbe adásnál is elmondják a történetet nagy vonalakban.)

Viszont, ami a családba kerülés után történik, az példaszerű a filmben. Nyilván egy gondosan kiválogatott elit csapatot filmeztek, de akkor is. Minden lány nagyon klassz és szerető családba került, akik a helyzet sajátos kihívásaival is jól megbirkóznak. Míg Magyarországon a “megmondjátok neki, hogy örökbefogadott?” még mindig a téma alapkérdése, ott teljesen evidens, hogy megmondják a gyereknek, hogy ez nem szégyellnivaló, és a kínai gyökereit is tiszteletben tartják a szülők, elfogadják, értéknek tekintik a gyermek kettős identitását. Látjuk az egyik lány iskolai füzetét, egymás mellett van benne az amerikai és a kínai zászló. Az egyik anya mandarinul is megtanult, hogy tudjon beszélni az ötévesen adoptált kislánnyal. A környezet is elfogadó mind az etnikai sokféleséggel, mind az örökbefogadással szemben. Minden lány nagyon rokonszenves, sikeres, zenélnek, sportolnak, és 15 év körüli koruk dacára nagy érettséggel, érzelmi intelligenciával beszélnek helyzetükről. (Ha az én gyerekeim húsz évesen ilyen érettek lesznek, darabokra hullok a büszkeségtől.)

A film megmutatja, hogyan próbálnak a lányok kínai családjuk után nyomozni, kevés sikerrel. Teljesen természetes az is, hogy az örökbefogadó szüleik ebben mellettük állnak, segítik őket. Visszajárnak Kínába, többen segítenek helyi árvaházakon. Az egyik lánynak sikerül megtalálnia a vér szerinti családját, és a kamera előtt történik a reunion, a viszontlátás. Könnyfacsaró jelenet, mégis kifejezi az egész sztori abszurditását: közel állnak egymáshoz és közös nyelvük sincs, tolmáccsal beszélnek.

Az egyik lány Kínában bolyong, és legalább arra próbál választ kapni, melyik népcsoporthoz tartozik.
A film nekem a civil társadalomról is szólt, aminek a nyelvét mi idehaza még dadogva beszéljük. Ott teljesen természetes, hogy ha Amerikába adoptált kínai tinédzser vagyok, akkor alapítok egy egyesületet hasonszőrűeknek, ahova előadókat hívnak, utazásokat szerveznek, megosztják a tapasztalataikat, és megpróbálnak segíteni másoknak. (Magyarországon azt látom, hogy az örökbefogadók nagy része passzív, a várakozás sok éve alatt, életük legnagyobb döntése előtt sem mennek el egy rendezvényre, találkozóra.) A társadalom is sokkal toleránsabb. Örökbe fogadtuk őket – dicsekszik az egyik anya a fodrásznál a két kínai kislánnyal. Wonderful – álmélkodik a hajszárító bura alatt ülő néni. De azt is mutatják, hogy a sokszínű amerikai környezetben is egy sima menzai sorállásnál háromszor meg kell válaszolni a kamasznak a kérdéseket: Te kínai vagy? Örökbe fogadtak? Árvaházból? (Próbáljuk elképzelni, Magyarországon hányszor kellene egy színes bőrű gyereknek ezeket hallania.)

A filmrendező, Linda Goldstein Knowlton (nő! majd erre kitérek, de a témában író, forgató személyek nagy része nő) maga is Kínából fogadott örökbe nemrégiben egy bébit. Rögtön átlátta, milyen atipikus helyzetbe került, úgyhogy nosza, forgatott egy filmet Amerikába adoptált kínai gyerekekről, hogy többet tudjon. Így kell ezt csinálni! A stáb  tényleg nem kímélte az erőforrásokat, forgattak változatos amerikai és kínai helyszíneken, még egy európai körútra is elkísérték a lányokat egy egyesületi utazásra.

Le a kalappal a lányok, a szüleik és a rendező előtt. Bár a film az amerikai-kínai relációról szól, de általában is lehet belőle tanulni elfogadásról, gyökérkeresésről, a származás tiszteletéről, önszerveződésről, az interkulturális örökbefogadások hátteréről.

A neten angolul megtaláljátok.

17 gondolat “Kínai lányok Amerikában” bejegyzéshez

  1. angéla 2014. március 19. / 12:22

    Nagyon köszönöm Zsuzsa a film ajánlást! Ez egy nagyon elgondolkoztató és egyben megrázó film, különösen az a rész, amikor az egyik lány találkozik a vér szerinti szüleivel. Nem vagyok egy filmeken síró típus, de ennél a jelenetnél nem bírtam megállni. Az a szenvedés, ami – bár nagyon erősen próbálja elfojtani – az apa arcán, mozdulatain tükröződik mindent elárul a „láthatatlan szülők” tragédiájáról. A csúcsjelenet, amikor az örökbefogadó anya rákérdez az örökbefogadásra és a válasznál még a tolmácsolás is abbamarad, szinte érzékelhető, ahogy lélegzet visszafojtva hallgatják a választ.
    Hihetetlen jó a film cím választása is, a „somewhere between” , mivel a lányok mind térben (USA-Kína), mind időben (gyerekkor-felnőttkor) köztes állapotban vannak.
    És mélyen egyetértek veled, nagyon sokat lehet tanulni a filmben az elfogadásról, a származás tiszteletéről és az örökbefogadással kapcsolatos nyílt kommunikációról.

    Kedvelés

    Válasz
      • angéla 2014. március 19. / 14:37

        Most, hogy te írtál róla, meg elküldted a linket. Nem is hallottam korábban erről a filmről.

        Kedvelés

        Válasz
  2. Fatika 2014. március 19. / 22:13

    Nagy kedvenc! Ha én felkészítő tanfolyamot tartanék olyanoknak, akik külföldről készülnek örökbe fogadni, ezt a filmet és a Mercy Mercy-t mutatnám meg nekik, hogy lássák a két végletet. 🙂 Tényleg, a Mercy Mercy-t is felteszed majd valamikor?

    Kedvelés

    Válasz
    • háztartásbeli andrea 2014. március 19. / 22:22

      Szerintem a Magyarországról örökbefogadók számára is van belőle mit tanulni 😀 Nagyon korrekt kis filmecske, köszi.

      Kedvelés

      Válasz
    • orokbe 2014. március 20. / 05:55

      Igen, majd arról is lesz beszámoló. Röviden: a Mercy Mercy egy kudarcba fulladt dán-etióp örökbefogadás története.
      Mondjuk ott egy pár történetét filmezték végig, az amerikai film meg gondolom azokat a családokat kereste meg, akiknek a lányai aktívak az egyesületben.

      Kedvelés

      Válasz
  3. buzsa 2014. március 22. / 00:13

    Végre meg tudtam nézni, fantasztikus élmény volt, köszi, Zsuzsa! A Youtube-on kapcsolódott a filmhez egy felvétel, ahol a rendezőnő és a lányok közül kettő mesél még a filmről, valamint kicsit kulturális identitásról, örökbefogadásról való gondolkodásról stb., nagyon érdekes még az is.

    Kedvelés

    Válasz
  4. orokbe 2014. március 22. / 05:55

    Van itt valaki, aki jobban ért Kínához? Most spoiler jön, de van egy elem a filmben, amit nem értettem.

    Spoiler!

    Az egyik lány megtalálja a családját Kínában, és kiderül, hogy 4(!) gyereket nevelnek. Hogy is van ez? Nekik hogy lehet ilyen sok?

    Kedvelés

    Válasz
    • NS 2014. március 31. / 02:11

      Szia! Nem vagyok Kina-szakerto, de a kinai “one-child policy” egy, a koztudatban tevesen elo elnevezes. Az egy gyermek megkotes alol szamos kivetel van, ezek kozul nehany:
      – videken elok (ha az elso gyermek lany vagy fogyatekos)
      – ha a szulok bizonyos etnikai csoportokhoz tartoznak, akkor tobb gyermekuk is lehet
      – ha egyik szulonek sincsenek testverei
      – a megkotesek Hong Kong es Macau tartomanyokra nem vonatkoznak, mint ahogy – szerencsere – Kinaban elo kulfoldiekre sem

      Persze ezen felul vannak olyanok is, akik illegalisan vallalnak tobb gyereket, hatalmas kockazatot vallalva (nem szulhetnek korhazban, a gyerekek nem jarhatnak iskolaba, stb.)

      A szuletes-szabalyozasi politikat mar 2007-ben lazitottak es most ismet egy enyhitesre keszulnek: az elmult 35 ev groteszk szuletes-politikaja (es ebbol kovetkezo leany ujszulott gyilkossagok, stb.) miatt teljesen felborult a termeszetes nemek kozti es tarsadalmi egyensuly.

      Becslesek szerint 2007-re mar “csak” kb. a kinai lakossag 40%-ra vonatkozott a mindossze egy gyermeket engedelyezo szuletespolitika.

      (Remek blog egyebkent, ma este iranyitottal ide egy forumrol. Meg egyszer koszonom.)

      Kedvelés

      Válasz
      • orokbe 2014. március 31. / 08:37

        Szia! Üdv a blogon, és köszi az értékes hozzászólást.
        Eszerint akár négy gyereke is lehet egy családnak? Merthogy a megtalált családnak ennyi volt (és az ötödiket adták örökbe, azaz ő a sorban a negyedik volt, utána született még egy).

        Kedvelés

        Válasz
        • buzsa 2014. március 31. / 11:22

          Viszont csak az utolsó volt fiú, és ha jól emlékszem, valami olyasmi is elhangzik a filmben, hogy azért adták a rokonoknak, mert ő is lány lett. Lehet, hogy várták, hogy szülessen végre egy fiúgyermek?

          Kedvelés

          Válasz
    • Örökbe 2015. augusztus 24. / 15:11

      Szia! Üdv a blogon!
      Szerintem nincs magyar címe, nem mutatták be itthon, a neten van fenn angolul.

      Kedvelés

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .