Mikor szóljak a munkahelyemen?

Mikor érdemes bejelenteni a munkahelyemen, hogy örökbe akarok fogadni? Ezt gyakran megkérdezik a várakozók.

Nincs egyetlen üdvözítő válasz, csak szempontok, amiket érdemes mérlegelni. Bizalmi-e a viszony a munkahellyel, milyen hosszú várakozásra lehet számítani, meddig akar otthon maradni az illető, mennyire pótolható.

Az örökbefogadásra várakozás nem jelent munkajogi védettséget, szemben a terhességgel vagy a lombikbébi-eljárással. Ha túl hamar szól valaki, szerencsétlen esetben a munkaadó elkönyvelheti, hogy úgyis mindjárt elmegy gyesre, esetleg egy leépítésnél tőle szabadulnak meg. Ha túl későn szól a munkavállaló, akkor viszont a főnöke jogosan lehet felháborodva, hogy nem hagyott elég időt a helyettese megtalálására.

balogh_-amanda_12_eves_igazgyongy_ami

Szóljunk-e a főnöknek, munkahelynek, ha jelentkeztünk örökbefogadásra? Ahol nagyon jó a viszony, ott meg lehet tenni. Általában viszont, ha 3-4 év várakozás néz ki, ennyivel előre nem kell tájékoztatni a felettest. Mikor viszont már itt a gyerek, akkor késő lehet. Mennyi idő telik el a bűvös telefonhívástól a gyerek hazaviteléig?

Újszülött esetén olykor csak pár nap.

Megyei listán, nagyobb gyereknél a barátkozás 1-2 hónapra is elnyúlhat.

Az országos listánál viszont egyes helyeken az a gyakorlat, hogy oda kell költözni 1-2 hétre, és onnan már a gyerekkel lehet hazamenni. A munkahely szemszögéből ezt azt jelenti, hogy kiveszünk egy-két hét szabadságot, és utána vagy gyesre megyünk, vagy, ha mégse passzolunk a gyerekkel, akkor visszatérünk a munkába.

Nagyobb gyereknél akár el lehet halasztani pár héttel a barátkozás elkezdését. Újszülöttnél azonnal kell lépni.

Még az egy hónapos próbaidő alatt is meggondolhatja magát az örökbefogadó.

Hogy bonyolódjon, újszülöttnél titkos és nyílt lemondás esetén az életadó is meggondolhatja magát a gyerek hat hetes koráig.

Juttatások (tgyás, gyed, gyes) a “kötelező gondozásba helyezés” első napjától járnak, magyarul attól kezdve, hogy otthonunkba hazavittük a gyereket.

Mérvadó lehet a felmondási idő hossza, hisz azalatt elvileg tud helyettest találni a munkahely. Talán a munkaadónak szerencsésebb lenne ennyivel előbb tudni, de persze örökbefogadásnál gyakran nehéz konkrét időpontot kiszedni, mikor is kerülünk sorra, és a fenti bizonytalanságok akkor is ott vannak.

Függ attól is, mennyire helyettesíthető az adott munkatárs, és tud-e majd távmunkában dolgozni a baba mellett.

Ti mikor szóltatok a munkahelyeteken?

60 gondolat “Mikor szóljak a munkahelyemen?” bejegyzéshez

  1. Judit 2014. március 20. / 06:40

    Nekem tök jó fej főnököm van (remélem tényleg van, nem csak volt, épp gyeden vagyok) A meddőségi kezelések alatt is segített – hisz már ott is sok a bizonytalanság, mikor, hová megyünk, igaz, az csak pár nap. Tényleg érdekelte is az egész, hogy, miként megy. Én voltam a második örökbefogadó a beosztottjai közül 🙂 Ő mindent első perctől tudott. Sőt, még én piszkáltam, h szerezzen már helyettest, mi van, ha a baba előbb születik, mint a kiírt időpont? És előbb is jött majd három héttel, volt is nagy kapkodás 🙂
    De abszolute főnökfüggő. Eleve nem mindegyiknek teregetném ki (magasabb főnökeim nem is tudták, csak az utolsó pillanatban, az enyém kérdezte, mikor mondhatja el nekik, és én ezt az időpontot választottam). Volt olyan főnököm, akinek nem mondtam volna el, csak mikor már aláírtunk.

    Kedvelés

  2. ossi 2014. március 20. / 07:17

    Örülök a témának, mert nemrég, máshol én is pont erről kérdeztem. 🙂 Kíváncsi vagyok a tapasztalatokra, hogy kinek hogyan sikerült megoldania a munkahelyén…

    Kedvelés

  3. Kata78 2014. március 20. / 08:46

    Nálam mát tudják, pedig még határozatunk sincs 🙂 Érdekli a kollégáimat a téma, beszélünk is róla, meg persze tisztában van a főnököm vele, hogy ez nem az idén lesz, hanem 2-3 év, addig meg akármi lehet. A cikkben nem értem a felmondási idő kapcsán írtakat. Ki és miért is akarna felmondani? Ha kirúgnak emiatt, az egy dolog, na de felmondani? Valahová vissza szeretne menni az ember, magamtól ilyet nem tennék.

    Kedvelés

    • orokbe 2014. március 20. / 08:53

      Nem akarnak felmondani, persze. A felmondási időt úgy értettem, hogy amennyi a szerződésben ki van kötve, annyi idő alatt a munkaadó talál helyettest is. Csak ez a logika.

      Kedvelés

      • Kata78 2014. március 20. / 09:25

        ja értem. csak elméleti síkon 🙂 én azt gondolom, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy egy hirtelen kilépésnél mihamarabb megnyugtató megoldást találjanak, ezért érdemes időben szólni. az élet más téren is hozhat ilyen meglepetést, egy betegség, baleset, veszélyeztetett terhesség stb., hogy akár egyik óráról a másikra nem jön a kolléga. de ha tudjuk, hogy mi várható, akkor elvárható, hogy jelezzük ezt.

        Kedvelés

  4. vicq 2014. március 20. / 12:15

    Én a meddőségi kezelések során is tájékoztattam a főnökömet arról, hogy amint teherbe esek, én nem jövök dolgozni. Az örökbefogadás kapcsán is elmondtam, mit tudok, mi várható. Persze pontosat mi sem tudtunk, de amit tudtunk, mondtam rögtön. Ehhez képest mégis azt kaptam meg, hogy nem kapott kellő tájékoztatást, és nem készítettem fel arra, mi várható. Predig azt is tudta előre, hogy én is akkor tudom meg, mikor már megszületett. Mégis úgy érezte, későn szóltam, hogy megvan (előbb tudta, mint a nagymamák :I )…
    Mondjuk én könnyen mondtam el, a mienk hiányszakma, nem kellett attól félnem, hogy emiatt kirúgnak, mert senki nem kapaszkodott volna a helyemre. A helyettesítésemet sem egyszerűen oldották meg (emiatt persze értem is a sértettséget, még ha nem is volt jogos szerintem). Sőt, mikor először elmondtam, akkor még reprodukciós kezelésben voltunk, tehát védett is voltam, de amikor már “elmúlt” a védettségem, akkor sem kellett félnem, hogy kirúghatnak, vagy hogy nem lesz hova visszajönnöm.

    Kedvelés

  5. Marcipan 2014. március 20. / 12:29

    Amikor megkaptuk a telefont, hogy két héten belül születik egy baba, aki a miénk lehet, rá pár napra szóltam a főnöknek: a karàcsonyi szabi utàn vagy visszajövök vagy tgyàs-ra megyek. Jól vettèk szerencsère, sőt a férjem is elmondta a munkahelyén, ott sem volt gond. A tesò érkezèsénél még itthon voltam, csak arról kellett szólni, hogy tovább maradok. Nekem nem volt ezzek kapcsolatban rossz élményem szerencsére!

    Kedvelés

  6. Kata 2014. március 20. / 21:32

    Sziasztok!
    Eltűntem kicsit, mert továbbképzésen vagyok Münchenben, de minden nap olvaslak Benneteket! Szereztem pár jó kis könyvet németül, tele vannak taktikákkal és praktikákkal – Zsuzsa, majd átdobom a részletes ismertetést, ha végeztem velük.
    Na de vissza a témához. Jómagam könyvtáros-tanárként már az első alkalmassági beszélgetéssel belenyúltam a sűrűjébe, szeptember 4-ére kaptuk a behívót, holott július közepén elküldtük a levelet a jelentkezéssel, és egy héten belül válaszoltak is… Szóval az iskolakezdés és a tankönyvosztás kellős közepéről suhantunk be a TEGYESZhez az épp munkahelyet váltó férjemmel édelegni úgy 3,5 órát. Kikerülhetetlen volt, hogy elmondjuk a munkahelyünkön, hová tűnünk. A férjem (aki ugye a problémamentesebb eset) beleválasztott az új helyen, a vezérigazgatónak 3 örökgyereke van, maximálisan mellettünk áll. Az én két közvetlen főnököm nagyon támogatóan állt a kérdéshez, mindenben segítettek, elmehettem a TEGYESZ időpontjaira (tanárként vannak szünetek, de nincs magam által meghatározott szabadság, vagy csak nyomós indokkal), és most, hogy megvan a papír, mindketten tudják, hogy habár bármikor csöröghet a telefon, lesz az még pár év. A témát úgy tartjuk majd folyamatosan “melegen”, hogy félévente felhívom a TEGYESZ-t, hogy állunk a sorszámokkal, és erről mindig beszámolok majd a főnökeimnek.
    Hozzá kell tennem, hogy mi csak megyei, titkosra jelentkeztünk – azért egy országos listánál vagy egy alapítványnál ez jóval bonyolultabb lehet, a variációk száma végtelen még a mi legszorosabban vett esetünkben is.

    Kedvelés

    • orokbe 2014. március 21. / 05:49

      Hú, a német könyvek nagyon érdekelnek, ha elolvastad, kölcsönkérhetem őket? Gondolom, ott van hatszáz szakkönyv, szemben az itthoni szűk tízzel.

      Igen, a megyei a lista kiszámíthatóbb (és a leglassabb általában).

      Kedvelés

      • Kata 2014. március 21. / 18:33

        Áh, lejártam a lábam,mire ráakadtam erre a kettőre. Amikor odamegyek az eladóhoz, és kérdezem, hol találok adoptálással kapcsolatos szakkönyvet, ált. az a válasz, h sajnos nincs, illetve van kb kettő, de meg kéne rendelni. Ezek után rá szoktam kérdezni, van-e gyerekmeséjük a témában. Válasz: igen, a Hófehérke meg a Hamupipőke meg a Rút kiskacsa, Copperfield Dávid. Na, ilyenkor szoktam megköszönni a segítséget, és távozni, az amúgy 5 emeletes könyvesboltból. Mi otthon el vagyunk kényeztetve ehhez képest a Nekem két születésnapom van -al, meg a Betti meséivel. Ja angol és francia mesekönyvet se találni, pedig kiírtam az ajánlóból múltkor.

        Kedvelés

        • enigma. 2014. március 21. / 18:43

          Sziasztok! Idegennyelvű örökbefogadásos könyveket a bookline-on lehet rendelni!

          Kedvelés

          • háztartásbeli andrea 2014. március 21. / 19:51

            Meg az Amazon-on 🙂

            Kedvelés

        • orokbe 2014. március 21. / 21:39

          A Hamupipőke mint örökbefogadós mese? Mert gonosz mostoha szerepel benne? :-))))

          Kedvelés

    • Soltesz Veronika 2014. március 23. / 21:14

      Kata!
      Meg tudnad adni a nemet konyvek cimet?
      Koszonom
      Vera

      Kedvelés

      • Kata 2014. március 23. / 22:07

        Wolfgang Oelsner – Gerd Lehmkuhl: Adoption – Sehnsüchte, Konflikte, Lösungen (egyetlen helyen láttam összesen…)
        Marie Darrieusseqo: Das Baby
        Ez utóbbit olvasom épp – nem örökbefogadás a fő vonal, hanem arról szól, hogy “szeret bele” szülés után az anya a vérszerinti gyerekébe – mit érez épp egy adott pillanatban, és megdöbbentően őszintén beszél kétségekről. Annak is hozzá kell szoknia az anyasághoz, és a babához, aki az “egyszerűbb” úton jár, mondja a szerző.
        Volt egy harmadik könyv is, valami olyasmi címe volt, hogy Wie kann ich Herzenskind lieben vagy dem Herzenskind näher kommen – de ebben sok volt a német jogi rész, meg instrukciók az alkalmassági vizsgálattal kapcsolatban. Végül nem vettem meg, mert mi már ezen túlvagyunk.

        Kedvelés

        • Soltesz Veronika 2014. március 25. / 13:29

          Koszonom szepen:-)

          Kedvelés

      • Luzie 2014. március 23. / 23:14

        Ajánlom az Adoption unser Weg e.V. internetoldalát Ott találsz rengeteg könyvet. Gyerek- és ifjúsági könyveket, szakkönyveket, regényeket. Némelyikhez ajánlást is írtak örökbefogadottak vagy örökbefogadók.

        Kedvelés

        • orokbe 2014. március 24. / 05:41

          Köszi az ötletet, és üdv a blogon.
          A német Amazon 1686 könyvet ad ki az “Adoption” szóra, szóval jól jön egy kis útmutatás, mit érdemes ebből elolvasni. De tényleg őrület a tíz hazai könyvhöz képest.

          Kedvelés

  7. Fatika 2014. március 21. / 21:58

    Én rögtön másnap szóltam a munkahelyen, ahogy személyesen találkoztam a lányommal és döntöttem. Hivatalosan visszatarthattak volna akár két hónapig is, de jófejek voltak, még négy hetet kellett maradnom, aztán mehettem beszoktatni. A megyei és országos lista közötti különbségről annyit, hogy amikor én 2012 végén hazahoztam a lányomat egy másik megyéből, a tegyeszes védőnő mesélte, hogy a helyi listán még most kerülnek sorra a 2009-esek.

    Kedvelés

  8. Ősasszony 2014. március 22. / 10:27

    Tanár vagyok. Az új munkahelyemre a házasságkötésem miatt kerültem, így ők végigkövethették, hogyan derült ki, hogy nem lehet biológiai úton gyerekünk, és amikor osztályfőnökséget kínáltak fel, akkor őszintén megmondtam, hogy el fogunk menni pár hónapon belül a Tegyeszhez. Ettől még kaptam osztályt (az sem volt véletlen. 🙂 , és én még arról is tájékoztattam a jogban jártas igazgatómat, hogyan változik a nyílt örökbefogadás idén március 15-től. Annak nem örült, hogy gyorsan kell döntenie majd, de nyilván igyekszem minél hamarabb tájékoztatni.

    Kedvelés

  9. Cosima 2014. március 23. / 11:11

    Nekem megoldotta az élet ezt a problémát. Karácsony előtt szóltak a munkahelyemen, hogy bezárják a mi osztályunkat, hat hónapunk van új munkát találni, aztán vége. Ugyanakkor kaptuk meg az alkalmassági határozatot is a Gyámhivataltól. Ezerrel elkezdtem állásinterjúkra járni meg pályázgatni, gondolva, hogy hol van még az a bizonyos telefon… Ráadásul a civil szervezetek közül csak egy volt hajlandó szóba állni velünk, mert a férjem uniós, de nem magyar állampolgár. Szóval gondoltuk, hogy lesz itt még várakozás. Aztán kevesebb, mint négy hónapon belül hirtelen szülők lettünk 🙂 A munkahelyemről meg Tgyásra mentem, azóta már Gyeden vagyok. A továbbiakat meglátjuk 🙂

    Kedvelés

      • Cosima 2014. március 23. / 20:57

        A Fészek Alapítvány. Náluk regisztráltunk elsőnek, mert ők voltak a legszimpatikusabbak. Akkor még nem tudtuk, hogy a többiekkel gond lesz. De jó döntés volt 🙂

        Kedvelés

      • Cosima 2014. március 23. / 21:06

        A jogszabályok értelmezésébe mi nem bonyolódtunk bele túlságosan, de nyilván nem szokásos felállás a miénk, annak ellenére, hogy a párom hosszú ideje itt él, dolgozik és adózik.

        Kedvelés

    • Kata78 2014. március 24. / 12:40

      Szia!

      Megkérdezhetem, hogy milyen elképzelésetek volt az örökbefogadandó gyermekről, hogy 4 hónap alatt sikerült?
      köszi, Kata

      Kedvelés

      • Cosima 2014. március 24. / 12:48

        Újszülöttől egy évesig, egészséges, neme mindegy nem volt származásbeli kikötésünk, mindegy, hogy az ország melyik pontján van. Így lettünk egy újszülött kisfiú szülei 🙂

        Kedvelés

  10. Rla 2014. május 14. / 16:34

    Úgy látom én más utat jártam, mint az előző hozzászólók. Az én főnökeim sem a kezelésekről, sem az öf tervekről/várakozásról nem tudtak, bár elég egyedi munkaköröm volt. A kezeléseken, vizsgálatokon stb. megoldottam így-úgy – valahogy nem volt feltűnő senkinek :). Néhány kollégám tudott róla, akivel privát is volt kapcsolat. Ők drukkoltak. Az első telefon munka közben érkezett (még meg nem született gyermekről). Betegségek miatt nem jókor jött, így nem vállaltuk a találkozást az életadóval. Bár irodán kívül vettem fel a telefont és nem mondtam senkinek, két kollégám így is levette mi történt.
    A második telefon szintén a munkahelyemen talált – egy elég sűrű nap elején,. Ekkor már egy másik csapatban dolgoztam, és újabb átszervezésre vártunk. Itt senki semmit nem tudott – a főnököm sem. Még akkor sem szóltam, amikor indultunk a kórházba, és mivel utána 3 nap szabadságon voltunk a férjemmel, simán ment a napi kórházi látogatás, és az ügyintézés.
    Már a határozat a kezünkben volt, és készültünk kisfiúnk hazahozására, amikor pénteken szóltam: hétfőtől babázni fogok.
    Főnököm “lefagyott”, háromszor futottam neki, mire megértette (nem vagyok várandós és nem szülten az elmúlt napokban).
    A feladataim átadását úgy oldottuk meg, hogy itthonról dolgoztam még egy bő hónapig, utána adtam át az utódomnak.

    Kedvelés

  11. háztartásbeli andrea 2014. június 14. / 21:38

    Én úgy gondolom, hogy diszkriminatív, hogy az öf-re készülőket nem illeti meg a munkahelyi védelem. (MInt ahogy korábban diszkriminatív volt, hogy a családjuttatásokban nem vették figyelembe az öf-et, utána lett öf GYES, ami még mindig nem teljesen oké, mert kellene öf GYED is (2+-os gyerek esetében is), de mégis jobb, mint ha semmi nem lenne, szóval van fejlődésre utaló tendencia.) Van valami öf lobbicsoport, aki ez ügyben tudna tenni valamit? Naiv-e vagyok? 🙂 (Úgy gondolom, hatásosabb, ha csoportként lobbizunk ez ügyben, mint ha mondjuk én írok egy levelet az OGY képviselőmnek.)

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. június 15. / 07:41

      Melyik időszakra gondolsz?
      Amíg valaki várakozik, esetleg 3-4 éven át?
      Vagy már a barátkozás alatt?
      Esetleg a próbaidő alatt?

      Kedvelés

      • kisslidi 2014. június 15. / 11:13

        Szerintem a barátkozás alatt mindenképp jó volna, ha megilletne minket a munkahelyi védelem. Előtte tényleg nem lehet tudni, hogy mennyi idő pontosan amíg egy családnak gyereke lesz, ezt nem lehet elvárni egyik munkahelytől sem.
        3 év feletti gyerekeknél a fél év gyed nagyon sokat segít a család összeszokásánál, de nem lenne baj, ha a gyed nem 28e Ft lenne.

        Kedvelés

        • háztartásbeli andrea 2014. június 15. / 11:16

          az nem gyed, hanem gyes (nem díj, hanem segély), ezért olyan alacsony az összege. Ezért kellene 2+-os gyerek esetében is a gyed.

          Kedvelés

          • kisslidi 2014. június 15. / 11:29

            Bocs, mindig összekeverem a kettőt. De az a lényeg, hogy nagyon alacsony.

            Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2014. június 15. / 11:14

        Nem tudom, ennek kitalálása azt hiszem, nem az én dolgom. A diszkriminatív gyakorlatot kellene megszüntetni. De mondjuk a barátkozás elkezdésének pillanatától fogva. Ez elég konkrét időpont.

        Kedvelés

    • Örökbe 2014. június 15. / 07:43

      Egy ismerőst tudok, aki azért lobbizik egyszemélyben, hogy idősebb gyereknél is nulláról ketyegjen az óra, azaz járjon a tgyás, gyed stb.

      Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2014. június 15. / 11:17

        össze tudsz kötni vele?

        Kedvelés

      • vicq 2014. június 15. / 22:52

        Ez nekem olyan kicsit kettős dolog, mert egyrészt azt gondolom, hogy igen, a nagyobb gyerek családba illesztése is idő, sőt, több idő, meg ne legyen diszkriminatív, meg minden, de ha mondjuk a nagyobb gyerek otthon marad 3 évig az új anyukájával, utána hova kerül közösségbe? Mennyi idősek közé? Hogy illeszkedik be? Vagy a gyerek isiben, anya meg otthon barátkozik, vagy mégis, tényleg, hogyan? (mellesleg azt én is úgy gondolom, hogy a fél év kevés, és annak sem gyesnek kéne lenni, hanem minimum gyednek, de az összesen 3 évet a nagyobb gyerekeknek sokallom – nem a nagyobb gyerekek után az anyukáknak, hanem maguknak a gyerekeknek.)

        Kedvelés

        • háztartásbeli andrea 2014. június 16. / 03:41

          Nem arról volt szó, hogy 3 év legyen, hanem hogy egyáltalán legyen (gyed). Arra vannak a jogszabályalkotók, hogy a részleteket kitalálják, hogy a rendszerbe illeszthető legyen. Amúgy a gyed eredetileg sem 3, hanem csak 2 év, de nagyon érdekes, hogy a magyar közgondokoldásban az terjedt el, hogy 3 (évig lehet otthon maradni), pedig a 3. év az tényleg könyöradomány és gyakorlatilag tekinthetjük úgy, hogy az otthon lévő szülő minden bevételtől elesik.

          Kedvelés

          • vicq 2014. június 16. / 09:39

            Azért de, a nulláról ketyegjen azt jelentené, erre mondtam, hogy nem biztos, hogy jó megoldás; és hogy szerintem a minden szempontból jó inkább a kettő közt lenne (mármint az ugyanúgy 0-ról és a jelenlegi gyakorlat közt). Amúgy pontosan tudom, mennyi a 3. év, azért jöttem én is vissza dolgozni 2 után, más meg nem, mert megtehette, tehát igenis létezik ilyen is, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy tényleg azt gondolom, hogy érdemes mérlegelni, hogy mi szolgálja leginkább a nagyobb gyerek érdekeit, és tényleg azt gondolom, hogy nem a 3 év otthonmaradás, de azért nem is a jelenlegi fél év. Amúgy a gyesnek is van értelme, nem a könyöradomány, hanem a jogviszony, ami miatt nem mindegy, még ha nem is elég. Pl. arra azért jó, hogy lehet vele részállásban dolgozni, ami egy jó átmenet lehet, míg a gyerek már fél napot közösségben tölthetne. Viszont ennek az egésznek akkor van értelme, ha melléteszik annak is a normális lehetőségét, hogy adott időre otthon maradhasson a gyerek. Mert az oviból jegyzői engedéllyel még csakcsak, de 5 éves kortól már az is necces.

            Kedvelés

  12. angéla 2014. június 16. / 11:56

    Vicq, nagyon a szívemből szóltál! Már írtam itt a blogon, hogy mennyire rosszul érintett, hogy az ötévesen örökbefogadott gyerekemet három hónap után muszáj volt beíratni az oviba. Mert örökanya oldalról valóban megkaptam a hat hónapot, de a gyerek oldaláról ugyanezt nem biztosították a jogszabályok. Nem az volt a nehézség, hogy ne tudott volna alkalmazkodni a gyerek a közösségi szabályokhoz, három év csecsemőotthon után ezt elég jól begyakorolta, inkább az, hogy itt is nagyon meg akart felelni, egy hónap után mondta az óvó néni, hogy végre rosszalkodott egy kicsit, talán egy kicsit már kezdi jól érezni magát. És ez nagyon fárasztó egy kisgyereknek: alkalmazkodni egy új családhoz, új környezethez és közben még egy közösségbe is beilleszkedni, és ráadásként a gyakran rémálomként előtörő rossz emlékekkel megbirkózni. (A délutáni bennalvást, azért is nem engedtem, mert valamiért délután jöttek a sírva ébredések, amikor csak ringatással és dúdolgatással lehetett megvigasztalni és azt akartam, hogy ilyenkor mindig érezze, hogy vele vagyok.) Azt gondolom, hogy a nyári viharos minden határból való kitörései talán ebből is eredtek, mert iszonyatosan elfáradt a nagy alkalmazkodásban. Még jó, hogy három hónap pihenést jelentett a nyár.
    Az is igaz, hogy a közösségi beilleszkedést csak közösségben lehet begyakorolni, csak az arány nem mindegy. Az első időben az óvoda megengedte, hogy négy óra helyett csak 1-2 órát voltunk, de utána is csak délelőtt jártunk oviba és a többi időt együtt töltöttük. Az iskolában sem marad a kisfiam délután négyig, csak a tanítás végéig, így is nagyon rövidnek tűnik az együtt töltött idő:). Egyébként még ezt is külön írásban kellett kérvényezni az iskola igazgatónál, hiszen az idei évtől kötelező négyig maradni, igaz nem jelentett akadályt. Kisfiam még most is igényli az iskola utáni csendes pihenőt, ha nem is alszik, de összebújva mesélünk egy órácskát. Persze, ha széleskörű részmunkaidős álláslehetőségek léteznének, ez nem jelentene gondot senkinek, de nem igazán vannak.
    Amúgy az idei évben úgy kerültek átalakításra a gyed és a gyes is, hogy egy éves kortól akár teljes munkaidő mellett is járnak, igazából valamiféle családtámogatássá alakult át a rendszer, kár, hogy a három évesnél nagyobb gyereket örökbefogadókra nem igazán gondoltak (a féléves gyes már korábban bekerült a rendszerbe és maradt az eredeti feltételekkel). Kétségtelen, hogy a gyesből és csp-ből nem lehet eltartani egy gyereket, de mondjuk egy részmunkaidős fizetéssel együtt már könnyebbség lehet.

    Kedvelés

  13. rodínia 2015. január 17. / 11:14

    Kérdeznék. Ha 6 órára jelent be a munkaadóm, és arra a hat órára beadom oviba, akkor is jár az örökbefogadási GYES?

    Kedvelés

    • Aktucs 2015. január 17. / 13:16

      Én úgy tudom, hogy az örökbefogadói gyesnek némileg speciális szabályai vannak és maximum napi 4 órás, vagy otthonról végezhető munka mellett jár

      Kedvelés

    • angéla 2015. január 17. / 14:04

      Szia Rodinia! Igen, az örökbefogadói gyes mellett heti 30 órát nem meghaladóan lehet dolgozni.
      A vonatkozó jogszabályhely:1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról
      „20/B. §(1) A gyermek örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezésének időpontjától számított hat hónap időtartamig gyermekgondozási segélyre jogosult az örökbefogadó szülő – a házastársi és rokoni örökbefogadás kivételével -, amennyiben a gyermek az örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezéskor a 20. § (1) bekezdés a)-b) pontjai szerinti életkort már betöltötte, azonban a 10. életévét még nem töltötte be.
      (2) Amennyiben a gyermek a 20. § (1) bekezdés a)-c) pontjai szerinti életkort az örökbefogadás előtti gondozásba történő kihelyezést követő hat hónapon belül tölti be, akkor az örökbefogadó szülő 20. § (1) bekezdése szerinti gyermekgondozási segélyre való jogosultsága a gyermek 20. § (1) bekezdés a)-c) pontjai szerinti életkorának betöltését követően a jogosultság kezdő időpontjától számított hat hónap elteltéig meghosszabbodik.
      (3) Az (1) és (2) bekezdés szerint gyermekgondozási segélyben részesülő személy kereső tevékenységet heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat.”

      Kedvelés

  14. rodínia 2015. január 17. / 11:23

    Én akkor szóltam a közvetlen felettesemnek, amikor az örökbefogadást elindítottuk. Augusztusban volt két éve. Erre most, amikor maradnék itthon a kisfiammal, aki 3 éves, közölte, hogy nem gondolta, hogy több hónapra kiesek a munkából! Kérdeztem, hogy az nem jutott az eszébe, hogy nem tehetem meg egy gyermekkel, hogy kiveszem egy közösségből egy családból, és rögtön beadom oviba? Bele sem gondolt, hogy a gyermek új papírjai sem lesznek meg egyik napról a másikra? Még mindig nem kaptuk meg az új anyakönyvi kivonatot, és addig oviba sem tudom iratni. Felháborítónak tartom, hogy minket nem illet meg védelem. Az eljárás alatt sokszor kértek be kereseti kimutatást, ha lezárul az örökbefogadás, akkor már mindegy ha elveszti az anya a munkáját?!

    Kedvelés

    • angéla 2015. január 17. / 14:49

      A felmondási védelem a munka törvénykönyvében a három évesnél idősebb gyerek örökbefogadása esetén az örökbefogadási gyes időtartamára kiterjed – azaz ahogy fent írtam a gyermek örökbefogadás előtti gondozásba való kihelyezésének napjától hat hónapig – amennyiben az anya fizetés nélküli szabin van. Viszont ahhoz, hogy igényeld a GYES-t nem kell megvárni a gyerek új születési anyakönyvi kivonatát, ha megvan a régi anyakönyvi kivonata és a rég TAJ kártya azzal is tudod igényelni a gyest, utóbb ha megérkeznek csak tájékoztatni kell róla a MÁK-ot és beküldeni az új okányok fénymásolatát. (én is így csináltam) Ha rendes szabadságon vagy teljes munkaidős foglalkoztatottság mellett, arra az időre az öf. gyes nem fog járni, ha legfeljebb heti harminc órás foglalkoztatottság mellett dolgozol vagy szabin vagy, akkor igen, viszont a felmondási védelem kizárólag akkor áll fenn, ha a gyes mellett fizetés nélküli szabin vagy.
      Idézem a munka törvénykönyve vonatkozó szakaszait:
      65. § (3) A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt
      c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §, 130. §),
      tartama alatt.
      (4) A (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából a felmondás közlésének, csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó.
      (6) A (3) bekezdés c) pontban meghatározott védelem az anyát illeti meg, ha a fizetés nélküli szabadságot mindkét szülő igénybe veszi.
      130. § A munkavállalónak gyermeke személyes gondozása érdekében – a 128. §-ban foglaltakon túl – fizetés nélküli szabadság jár a gyermek tizedik életéve betöltéséig a gyermekgondozási segély folyósításának tartama alatt. (6) A (3) bekezdés c) pontban meghatározott védelem az anyát illeti meg, ha a fizetés nélküli szabadságot mindkét szülő igénybe veszi.”
      Ha valami gond van, kérdezz nyugodtan , igyekszem segíteni, meg vannak itt mások is:)

      Kedvelés

  15. Kata 2015. május 15. / 17:49

    Épp a héten volt ez újra aktuális 🙂
    A főnökeim kezdettől fogva mindent tudtak, és időnként értesülnek a sorszámokról is. A legutóbbi összeüléskor (más miatt) realizálták, hogy itt egy éven belül “még a béke is kitörhet”, ráadásul bármikor és váratlanul.
    Eddig mindig lesöpörve éreztem az aggodalmaimat, mert minden ülésen megfogalmaztam, hogy szükségesek lennének bizonyos biztosító intézkedések. Most viszont beindult a gépezet. Már tanítom be az áthidaló kollégát für alle Fälle.
    Elmondták, hogy egyik szemük sír, a másik viszont iszonyatosan örül nekünk, jó érzés ezt hallani 🙂
    Ahogy őket vegyes érzelmek töltik el, úgy engem is, és gyakran gondolok rá, hogy szegény utódom nagy fába vágja a fejszéjét, és nagyon remélem, hogy helytáll majd.
    Fura érzés, mert az én anyai kisszívem szeret túlozni és felnagyítani, hogy mingyá, mingyá mingyá szól a telefon. De ha már egy reális, objektív férfi (a főnök) és egy gazdasági vezető is ugyanezt látja bekövetkezésre esélyesnek, akkor talán ez már nem csak az én fejemben létezik.

    Kedvelés

      • Kata 2015. május 15. / 20:28

        Valahol 20 és 30 között. Tavaly 18-at fogyott a sor, és volt már országosról kiajánlás a 8 fős brancsból. Ez elég volt érvnek 😉

        Kedvelés

  16. Molly 2016. május 1. / 19:08

    Sajnos nem mindenhol fogadják jól. 😦 Elmondtam, hogy hamarosan beadjuk a papírokat, fontolgatjuk az örökbefogadást, erre a főnököm teljesen kiakadt, felemelte a hangját, mert szerinte az élet csodája a szülés és én feladtam és meg sem próbálom, … és imádkozzak és felhívta a kardiológusát (el lehet képzelni, ott ülök az 50pár éves férfi főnököm szobájában, aki behívott, hogy megkérdezze, mikor tervezek gyereket vállalni így az esküvőmet követően és miután felvázoltam neki a szívproblémámat, ami miatt nem vállalok egy terhességet, anélkül, hogy bármit szólt volna, felhívta kihangosítva a kardiológus barátját… az eszem megállt, sikítani szerettem volna, befeküdni az asztal alá és sírni… majd biztosan a főnököm szobájában, kihangosítva szeretném ezt megbeszélni… szerencsére nem érte el, foglalt volt…). Mindenesetre később is többször odajött munka közben, hogy túlizgulom, a (súlyos teratogén) gyógyszerem ellenére meg kell próbálnom, ne aggódjak ennyit. Vagy abba kéne hagynom a gyógyszert, maximum kórházban leszek egy ideig. Azóta hetente csak 2x mondja el, amikor a feladatokat beszéljük meg, hogy “a kolleginának még hármat kell szülnie”. Amikor felvett, a felvételi elbeszélgetésen valóban ez a 3 volt az elképzelésem 3 éve. Nah, hát ez a főnököm biztosan nem fogja tudni azt sem, hogy mikor jelentkezünk a listára, de azt sem, hogy hol állunk rajta. Megpróbáltam megbeszélni vele, de nem sikerült jól a dolog. 😦 Kiveszem a szabadságomat, amikor a kórházba megyünk és bejelentem, ha anyuka lettem. Nem vagyok pótolhatatlan, kutatóként dolgozok, ha nagyon szigorúan nézem, akkor lehetnek olyan időszakaim, amikor szükség lehet rám heti 1,5 órára, de azt meg tudom oldani a pici mellett is (10-15 percre lakok a munkahelyemtől), ráadásul a férjem otthonról dolgozik. Mindketten otthon leszünk vele az első időszakban. Csodás lesz, alig várom.
    Nálam valahogy a munkatársak sem jól fogadták ezt az egészet, van, aki tudja, hogy mi a helyzet velem. Aki tudja is, hogy milyen problémám és dilemmám volt/van, az is képes odajönni, hogy “képzeld, azt álmodtam egymás után 3x is, hogy terhes vagy”. Szuper. Nekem is szoktak rémálmaim lenni és képzeld, pont ugyanezt álmodom. 😦

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. május 1. / 20:24

      Szia Molly! Üdv a blogon és részvétem. A főnök erősen túlmegy a határokon, vajon a munkában is ilyen?

      Kedvelés

      • Molly 2017. május 15. / 11:16

        Köszönöm! A munkában is nagyon hasonló. Később elmentem a kardiológushoz, de persze előrébb nem jutottunk. Most pár hete vágtunk bele csak a folyamatba, az elmúlt évben úgy érzem kicsit dolgoztuk gondolaton, összeszedtük magunkat és úgy mentünk csak el a tegyeszhez. A héten bementem a főnökömhöz is és bejelentettem, hogy beadtuk a papírokat, úgy néz ki, hogy feldolgozta, örültem a fogadtatásnak. Fiatalok vagyunk (most töltöttem a 28-t), gondolom azért is “lepődött meg” annyira.

        Kedvelés

  17. Bea 2017. június 3. / 12:47

    Nekem már a meddőségi kezelés elkezdésekor tudták gyermeket akarunk és elfogok menni. Majd ki derült nem lehet vérszerinti gyermekünk akkor jeleztük hogy nem álltunk le mert akkor szívszerinti lesz . De lesz ! Az indulástól 5 év telt el az alapitványnál 1év 3 hónap . Jól vették , viszont nem léptettek elő meg nem küldtek semmilyen tanfolyamra ez miatt. De már nem érdekel a gyed alatt elvégzek egy tanfolyamot és keresek másik állást :)) Addig meg élvezem a babázást 🙂

    Kedvelés

  18. Sziszke 2018. május 8. / 17:49

    Sziasztok!
    Mi is örökbefogadásra várunk…viszont 2 napja van új munkahelyem és varhatóan még az idén érkezik a baba,mert ma tudtam meg,hogy 5 en vannak előttünk…
    Ilyenkor szerintetek mi lesz?
    Próbaidő alatt elküldhetnek?
    Protekcióval vagyok itt az új munkahelyemen,de nem ismerem a főnöks3get annyira,hogy elmondjam neki,viszont nagyon rendesek és átverni sem szeretném őket.

    Kedvelés

    • Örökbe 2018. május 9. / 05:34

      Szia!
      Hol vagytok 5. helyen? Tegyesznél? A próbaidő alatt elküldhetnek, igen. De próbáld addig is nélkülözhetetlenné tenni magad 🙂 Azt is lehet kérni, hogy a következő 3 hónapban még ne neked szóljanak.

      Kedvelés

  19. Morzsi 2019. június 3. / 09:48

    Sziasztok! Én nem szóltam a munkahelyemen senkinek. Egy munkacsúcsos időszakban jött délután a telefon, hogy most születik egy kislány, fogadókészek vagyunk-e? A férjemet gyorsan felhívtam, egyeztettünk, hogy persze. Visszatelefonáltam a TEGYESZ-es kapcsolattartónak, akivel másnap reggelre találkozót beszéltünk meg a kórházba. Ekkor sokkot kaptam, bementem a wc-be és valószínűleg hosszú ideig sírtam váltakozva az örömtől és a sokktól. Egy kedves kolléganőm jött a mosdóba, akit behívtam a wc fülkébe és elzokogtam neki a történéseket. Nagyon sokat jelentett, hogy valakit beavathatok. Annyira bőgtem, hogy megkértem, hozza ki a cuccomat és kapcsolja ki a gépemet, mert képtelen vagyok visszamenni. Másnap délelőtt – miután az életadóval megismerkedtünk és kölcsönös volt a szimpátia – bementem a munkahelyemre és először a közvetlen kollégáimnak mondtam, hogy ma jöttem be utoljára egy darabig, majd a főnökömhöz is bementem, hogy holnaptól csed-re megyek. Valamint néhány fontos kollégámmal is megosztottam a hírt. Az aranyos volt, hogy többen ösztönösen a hasamra pillantottak a csed miatt. Ez a megnyílás többekben azt generálta, hogy elmondták, milyen nehezen jött össze nekik is a baba és hogy mennyire örülnek nekünk.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .