Törvényi változások az örökbefogadásban

Március 15-étől az új Polgári Törvénykönyv több változást hoz az örökbefogadás szabályozásában. Várakozók, figyelem: ezek többsége az ezután kötött örökbefogadásokra érvényes. Megpróbálom összeszedni a lényegi módosításokat, ehhez felhasználtam a törvény szövegét, ezt a neten elérhető anyagot, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kérdéseimre küldött tájékoztatását.

Hat hét meggondolás

A sajtóban legtöbbet szereplő módosítás, hogy nyílt örökbefogadásnál a lemondó szülő a gyerek hat hetes koráig meggondolhatja magát. Titkos lemondásnál ez eddig is így volt, az EMMI tájékoztatása szerint 1-2 esetben fordult elő az évi 60 titkos lemondásból. A visszavonás oka titkos és nyílt örökbefogadásnál is csak az lehet, hogy maga a vér szerinti szülő vagy rokona nevelje a gyermeket. (Az például nem, hogy egy másik örökbefogadó kaphassa.) A visszavonásnál az örökbefogadást intéző gyámhivatal vizsgálja, megfelelőek-e a vér szerinti szülő körülményei a gyereknevelésre. Ha nem, akkor más gyermekvédelmi gondoskodási formát keres a gyereknek.

17

Utánkövetés lesz

Az örökbefogadó családot a Tegyesz illetve az erre jogosítványt szerző szervezetek utánkövetik: figyelemmel kísérik a gyerek beilleszkedését a családba, tanáccsal segítik a szülőt. Örökbefogadáskor kell nyilatkozni, hol kéri a szülő az utánkövetést. Az utánkövetés egy évig kötelező, először az örökbefogadás után két hónappal, majd egy évvel történik. Ha a szülő kéri, ez öt évre meghosszabbítható.

Közvetítő kell

Korábban az örökbefogadó és a gyermekről lemondó szülő magánúton is megállapodhattak. Ezután ismeretség útján szerzett örökbefogadásoknál is be kell vonni közvetítő szervezetet. Közvetítést vállal a Tegyesz, és a civil szervezetek közül is több. (Sorban be fogom mutatni a nyílt örökbefogadást közvetítő egyesületeket, alapítványokat, és mindig arra is rákérdezek, vállalják-e magánutas örökbefogadások adminisztrációját.)

25 éves kortól

Örökbe fogadni 25 éves kortól lehet, házaspár esetén legalább az egyik félnek ennyi idősnek kell lennie. Az EMMI tájékoztatása szerint jelenleg két olyan pár várakozik, ahol mindkét fél fiatalabb ennél. A minisztérium szerint az alkalmassági vizsgálatot előbb is el lehet végezni, sorban állhat a jelentkező, de a tényleges örökbefogadásra csak 25 éves kortól kerülhet sor.

Nem az anya kora számít

Továbbra is a gyerek és az egyik szülő között legalább 16, legfeljebb 45 év lehet a korkülönbség. A törvény egy korábbi verziójában felmerült, miszerint az örökbefogadó anya kora számítana. Ezt végül nem vezették be, azaz például egy 48 éves feleség és 41 éves férj továbbra is kaphat újszülöttet.

Változó öröklés

Nyílt örökbefogadásnál eddig a vér szerinti család után is örökölt az örökbefogadott (és azok őutána), a jövőben ez csak a rokoni örökbefogadásokra érvényes.

Egyéb változások

Nem fogadhat örökbe az, akinek a gyermeke átmeneti vagy tartós nevelésben van.

A gyermeket két évre nyilvánítják örökbe fogadhatónak, ezt indokolt esetben két évvel meg lehet hosszabbítani.

A gyámhatóság kivételesen indokolt esetben engedélyezheti az örökbefogadott utónevének a megváltoztatását.

Egyedülálló örökbefogadásánál a képzelt apa bejegyzése kérelemre történik.

Ha az apasági elismerő nyilatkozatot jogszabály megkerülése céljából tették, az ügyész és a gyámhatóság jogosult annak megtámadására.

 

Nem vagyok jogász, aki hibát talál az összegzésben, vagy jobban ki tudna fejteni valamit, jelezze!

55 gondolat “Törvényi változások az örökbefogadásban” bejegyzéshez

  1. háztartásbeli andrea 2014. április 13. / 09:36

    Köszi, hogy összeszedted! Nagyrészt szerintem örvendetes változások, bár például ezt a 16 évet továbbra sem értem 😮 (És azért még van hova fejlődni így is, de ne legyünk telhetetlenek, én látom a jószándékot. Azt az érvelést is meghallgattam volna azért szívesen, amelyik szerint az a jó, ha az anya életkorát veszik figyelembe a korhatárnál….????)

    Kedvelés

    • orokbe 2014. április 13. / 09:54

      A 16 év gyakorlatilag irreleváns, kivételes esetektől eltekintve nem fog egy 30 éves ember egy 15 évest örökbe fogadni akarni.
      Az anya életkora: gondolom, a biológiai logikát akarták másolni, hisz hiába fiatal a férj, egy idős nőnek attól még nem születik gyereke. De ez nem került be végül. Mindenki jól járt, akinek fiatalabb férje van:-)

      Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2014. április 13. / 10:20

        Én eddig mindig azt hittem, az korhatár arra van, hogy azt a gyereket fel is tudja nevelni a szülő, és ebben kétségtelenül van logika. Az más kérdés, hogy a természet úgy rendezte, mint ha csak az anya vállalna a gyerek felneveléséért felelősséget, az apa nem, ebbe most ne menjünk bele, hogy ezt az élet mennyiben másolja, de szerintem egy modern családpolitikának nem így kellene gondolkodni, már csak a jogszabályalkotás normateremtő szerepe miatt sem.

        Kedvelés

        • orokbe 2014. április 13. / 10:24

          Én arra tippelek (de nem ismerem a háttérvitát), hogy mivel egyedülálló férfi is szerezhet alkalmasságot, nehogy már egy férfi idősebb feleséggel rosszabb feltételekkel rajtoljon, mint egy ugyanennyi idős egyedülálló férfi. Ez jogilag furcsa lenne.

          Hogy ki hány évig él… ebben nagy egyedi különbségek vannak. A 16-45-tel a tágan vett biológiai szülő-gyerek korkülönbséget próbálják másolni.

          Kedvelés

      • Jelen Mónika 2019. május 15. / 16:31

        Az én férjem 22,én 44éves vagyok,a Tegyesznél azt mondták be kell töltse a 25.öt,addig semmilyen adatot kérelmet nem indíthatunk,itt meg azt olvasom hamarabb is el lehet kezdeni,sorba lehet állni,akkor most mit csináljak.köszönöm.

        Kedvelés

    • vicq 2014. április 13. / 15:35

      A 16 év azoknak fontos, akik mondjuk házastársuk gyerekét kívánják örökbe fogadni, és nem is olyan földtől erugaszkodott, hogy ott 16 év a korkülönbség. Én is ismerek olyat, aki gyenge 16-tal idősebb az idősebbik “szerzett gyerekénéle”, akit ugyan naem fogadott örökbe, de miért ne?

      Kedvelés

      • orokbe 2014. április 13. / 15:49

        “Rokoni vagy házastársi örökbefogadás esetén a korkülönbségtől el kell tekinteni.” – mondja a törvény.

        Kedvelés

  2. Kata78 2014. április 13. / 09:47

    Köszi az összegzést. Nem mélyedtem bele a jogszabály elemzésébe, de az örökléssel kapcsolatban nem tudom elképzelni, hogy a korábbi gyakorlat az lett volna, hogy nyílt örökbefogadás esetén örökölhetett az örökbefogadott a vér szerintitől és fordítva. Már csak azért sem, mert a nyílt vagy titkos örökbefogadás csak “technikájában” más, a végkifejlet viszont ugyanaz. Nevezetesen, hogy az örökbefogadott státusza csak az új családjában értelmezett. Korábbi családja/édesanyja lemondott róla, ezzel jogai és kötelezettségei is megszűntek. A vagyoni elemek szerzése új családja által történnek, lévén, hogy 18 éves koráig (vagy még ezt követően pár évig) kereső tevékenységet nem végez. Vagyonszerzésnek más módjai (öröklés, ajándékozás stb.) pedig elvileg szintén csak az új családjával összefüggésben tudom elképzelni. De lehet, hogy rosszul gondolom, nem vagyok jogász, csak jogi szakokleveles közgazdász és próbáltam logikát keresni a korábbi gyakorlatban, de nem találtam 🙂 A hat hetes meggondolástól én nagyon félek…. a tanfolyamon erről elég érdekes felvetéseket hallottam, ami rémisztő….

    Kedvelés

    • orokbe 2014. április 13. / 09:56

      Eddig nyíltnál kettős öröklés volt. De a nyílt örökbefogadás eredetileg nem arra jött létre, hogy idegenek adják egymásnak a gyereket, hanem házastársi, rokoni örökbefogadásokra. Rokoni örökbefogadásnál egyébként továbbra is fennáll a kettős öröklés, a törvény részletezi, hogy pontosan mely esetekben.

      Kedvelés

  3. Bobo 2014. április 13. / 12:37

    Koszi, hogy osszeszedted a valtozasokat 🙂

    Ha jol ertelmezem, akkor felemeltek a korhatart 42 evrol 46 evre? Akkor vajon emelik a jelentkezesi hatartidot az alapitvanyoknal is? Abba most ne menjunk bele, hogy egy gyereket fel is kell nevelni, mert sajnos tortenhet barmi mar 30 evesen is, illetve van, aki 46-53 evesen szul 🙂 Kitolodtak az evek.

    Illetve ez mit jelent: ‘A gyermeket két évre nyilvánítják örökbe fogadhatónak, ezt indokolt esetben két évvel meg lehet hosszabbítani.’ ?
    Koszi.

    Kedvelés

    • Kata 2014. április 13. / 13:02

      Szerintem azt jelenti, hogy ahogy mi alkalmasnak vagyunk nyilvánítva egy bizonyos időszakra, úgy a gyerek is csak egy bizonyos időszakig van örökbe fogadhatóvá nyilvánítva. Ha az az idő letelik, akkor újra napirendre tűzik a kérdést, és döntenek, hogy hosszabbítanak, vagy állami gondozásban tartják.
      Jól gondolom?

      Kedvelés

      • orokbe 2014. április 13. / 14:02

        Szerintem kb. igen, de sajnos nem tudok többet, a törvény ennyit ír, a minisztérium nem indokolta vagy részletezte a válaszában.

        Kedvelés

      • orokbe 2014. április 13. / 14:06

        Még annyi, hogy a rendszerben az örökbe adható gyerekek nagy része tíz éven felüli, gyakorlatilag nincs esélyük családba kerülni. Talán az egyik ok, hogy az ő aktájuk ne terhelje le a rendszert még nyolc évig feleslegesen.

        Kedvelés

    • háztartásbeli andrea 2014. április 13. / 13:30

      Honnan jött ez a 42 és 46?
      Én úgy értelmezem ezt a két évet, hogy azt a célt szolgálja, hogy a gyerekvédelem ne üljön esetleg évekig egy gyerek anyagán, hanem minél előbb próbáljon neki családot találni és intézze el az örökbefogadást, de ez csak tipp.

      Kedvelés

    • orokbe 2014. április 13. / 13:51

      Bobo, a korhatár nem változott. Pontosabban korkülönbséget írnak elő: legalább 16, legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a szülő a gyereknél, elég az egyik szülőnél. Azaz egy 48 éves ember 3 éves vagy idősebb gyereket kaphat. (Napra nézik!)
      Egyes alapítványok, egyesületek ennél szigorúbb feltételeket is szabhatnak, például a Gólyahírnél 40 éves korig lehet jelentkezni, azért, hogy 45 éves korig biztosan sorra kerüljön az illető.
      Szóval mindez nem változott.

      Kedvelés

      • Bobo 2014. április 13. / 14:37

        A 45-ot rosszul irtam 46-ra.

        Valamire rosszul emlekeztem, en ugy tudtam eddig, hogy max 42 ev lehet az orokbefogado szulo es a gyerek kozott a kor kulonbseg es a fiatalabb szulo szamit. Akkor valamivel kevertem, en ugy tudtam, hogy neveloszulosegnel a kulonbseg a 46 ev (innen jott). A multkor voltam egy osszejovetelen, ahol 41-42 eves volt a par es a TEGYESZ-nel a neveloszuloseget ajanlottak Nekik, hogy ujszulotthoz juthassanak, mert ott magasabb a korkulonbseg 46 ev es eloszor a neveloszulo kapja a felejanlast es akkor nem szamit a korkulonbseg.

        Jo hogy van ez a blog :), mert igy kiderult, hogy rosszul tudtam. En a magam reszerol orulok, mert igy akkor meg belefer ket gyerkoc is akar:) Koszi 🙂

        Kedvelés

        • orokbe 2014. április 13. / 14:42

          A nevelőszülőknél felemelték 50 évre a korkülönbséget, de (szerintem) ha örökbe fogadja a gyereket, akkor rá is a 45 év igaz. Ettől csak rokoni örökbefogadásnál lehet eltérni.

          Persze, hogy egy 42 éves jelentkező sorra kerül-e 45 éves koráig, az kérdés.

          Kedvelés

          • Bobo 2014. április 13. / 17:50

            Koszi a valaszt. 🙂 Nem tudom, akkor miert ajanlanak, hogy neveloszulonek jelentkezzenek. Nem is erdekes.

            En nem ujszulott gyerekben gondolkodtam a harmadiknal. 🙂 Csak az a fontos, hogy a mar csaldban levo gyerekek helye fix maradjon , nagytestver, kozepso, azaz a masik kettonel fiatalabb legyen. 🙂 Az pedig igy (elvileg) meglehet. 🙂 Bar ne szaladjunk annyira elore. 🙂

            Kedvelés

            • Macus 2014. április 15. / 09:31

              Valószínüleg azért ajánlgatják annak a házaspárnak a nevelőszülőséget, mert “országos nevelőszülői toborzás megy”, a kvótát be kell tölteni, továbbá egy 500 órás tanfolyamra kell a jelentkezőket összegyűjteni, projekt kipipálva, stb. Veszélyes játék – több szempontból is. És nem utolsó sorban: az élet sajnos nem arról szól, hogy olyan nevelőszülőket keresnek, akik egy testvérek nélküli, szülőkkel kapcsolatot nem tartó, habos-babos kisbabát tudnak vállalni, és azt is csak egyszer és utoljára, mert örökbefogadnak.

              Kedvelés

            • orokbe 2014. április 15. / 09:34

              Igen. Elvileg egy nevelőszülő előbb kaphat csecsemőt, mint egy örökbefogadó. Viszont közel sem biztos, hogy a csecsemő aztán örökbe adható lesz. Az állami gondozott gyerekeknek csak tíz százaléka örökbe adható! Szóval kockázatos ezért vállalni.

              Kedvelés

  4. buzsa 2014. április 13. / 14:28

    Az mit jelent, hogy hol kérjük az utánkövetést?

    Kedvelés

    • orokbe 2014. április 13. / 14:35

      Hát ha mondjuk, teszem azt, a Gólyahírnél fogad örökbe az illető, akkor nyilatkoznia kell, hogy a Gólyahír kövesse őt után, vagy egy másik civil szervezet, vagy a Tegyesz, illetve valamely más szervezet, amelyik erre jogosítványt szerzett. Még most zajlanak a képzések, nem világos,kik fogják csinálni.
      De csak az ezután kötött örökbefogadásoknál lesz.

      Kedvelés

  5. Vic 2014. április 13. / 20:57

    Köszi az összegzést!
    A hathetes várakozásról már sokszor elmondtam a véleményem, az az abszolút no comment kategória (főleg, hogy ha visszavonják a lemondást, de nem megfelelőek a gyámhivatal szerint a vérszerinti körülményei, akkor állami gondozásba kerül a gyerek. Ez valóban a gyerek érdeke. Na mindegy.)
    Viszont amit most nem értek az az utónév kérdése. Ez azt jelenti, hogy örökbefogadásnál nem változtathatom meg a gyerek keresztnevét? Ezt eddig meg lehetett tenni.

    Kedvelés

    • vicq 2014. április 13. / 21:12

      Ezt akartam kérdezni én is, hogy ez most az újszülöttekre is vonatkozik? (nagyobbaknál értem és egyetértek, de piciknél, akiket még soha senki nem szólított azon a néven?) Mondom én ezt úgy, hogy meghagytuk a gyerek eredeti nevét is, sőt, nem estünk volna kétségbe akkor sem, ha csak az maradhat, de neki mondjuk általunk is elfogadott, sőt, kedvelt, szép neve volt eredetileg is. De lehetne ez másképp is. Újszülöttnél nem értem, ha tényleg meg KELL tartani. (pláne, ha csak azt)

      Kedvelés

      • Vic 2014. április 14. / 07:32

        Ha ráadásul a vér szerinti státuszba kerülés után bármikor megváltoztathatom a nevét, akkor itt ez nekem megint csak egy jó kis pénzbevételi forrásnak tűnik. Annyira örülnék neki, ha végre felnőttként kezelnének engem, mint állampolgárt. Nyilván a kétéves gyereknek nem változtattuk meg a nevét, mikor örökbefogadtuk, bár ha nagyon gáz neve lett volna, akkor biztos hivatalosan megváltoztatjuk, majd szépen fokozatosan elkezdtük volna a másik nevén hívni. De egy újszülöttnél? Milyen lelki törés éri a gyereket? Számomra van pl. olyan fiúnév, ami totálisan vétó, és még csak nem is ilyen Jockey típusú, hanem egy olyan, ami évek óta a legnépszerűbbek között van. De számomra teljesen elfogadhatatlan. Annyi vizsgálaton és tanfolyamon keresztülmegyünk, mire eljutunk odáig, hogy gyereket kaphatunk, állambácsi pedig továbbra sem hiszi el rólunk, hogy alkalmasak vagyunk. Nagyon elszomorodtam. 😦

        Kedvelés

        • Kata 2014. április 14. / 09:13

          Beza, állambácsi ott szerez pénzt, ahol tud. (Nem véletlen az a sok trafi sem az utakon. Egyik reggel jót röhögtem, a rádióban felolvastak egy smst: “Z úton az x. kilométernél koldul az állam, egy fehér y típusú autóból mérnek.”)
          Visszatérve, én abszolút értem, hogy vizsgálódnak, hogy megpróbálnak lehetőleg biztosra menni, és levédeni saját magukat, mert sajnos még ekkora halom szabály (bár a sok szabály sok kiskaput is jelent) mellett is trafálhatnak mellé.
          De tegyék ezt emberségesen és empátiával, ne kafkai stílusban. Az a baj, hogy nagyon elmentünk abba az irányba, hogy mi vagyunk a hivatalokért, nem ők miértünk… (s közben szép halkan dúdolhatjuk Oláh Ibolya Magyarország c. számát, hátha egyszer legalább a töredéke valóra válik annak, amiről énekel)
          Pontosan a “felnőttként kezelés” egyik csorbítása a szememben az utánkövetés. Eddig úgy működött, hogyha bajod volt, álltak rendelkezésedre és segítettek szívesen, most meg kötelezően fognak telefonálgatni meg látogatni, amikor lenne más dolguk is…
          Nincs elég baja a Tegyeszeknek meg az alapítványoknak? Kilométeresek a sorok, kevés az ügyintéző és az anyagi forrás is, de még ezzel is megáldják őket, hogy még kevesebb idejük legyen arra, amire szerződtek: örökbe adás, illetve a krízisterhes anyák támogatása…

          A fent leírtakat a bürokrácia kritikájának szántam, nem célom politizálni vagy bárkit bántani. Az alkalmassági vizsgálat és az azzal járó nyűglődés alakította ki bennem ezt az álláspontot.

          Kedvelés

    • Kata 2014. április 13. / 21:30

      Erről nálunk volt szó a tanfolyamon. Azt mondták, még nem jött ki hozzá a rendelet, tehát nincs pontosan megfogalmazva, mire is vonatkozik az indokolt eset.
      Szerintem indokolt eset, ha szegény gyereket Jockeynak keresztelik.

      Úgy gondolták fenn az okosok, és ezzel rengeteg szakember is egyetért állítólag, hogy gyerek a nevével kapott személyiséget (nomen est omen), és ez az egység sérül, ha a gyerek új nevet kap. Ráadásul voltak nagyon rossz tapasztalatok, mert egyes örökbefogadók még régen, amikor nem volt ennyi felvilágosítás és lélekgondozás meg tudományos megközelítés, ezt úgy csinálták, hogy ma a gyerek még Jancsika volt, a következő perctől meg Petike lett, és 10 évvel később az egész család pszichológushoz járt, mert nem tudták, miért deviáns a gyerek… Hogy ettől megóvják a szegény csemetét, a születési keresztnév marad (Bár nem tudom, ezt mért most kellett elkövetni).
      Egyébként azt mondták a tanfolyamvezetők, hogy ők ezt a kérdést eddig úgy oldották meg nagyobb gyerek esetén, hogy az örökbefogadónak javasolták, hogy adjon második nevet a gyerkőcnek, illetve a gondozók a gyermekotthonba illetve a nevelőszülők igyekeztek szalonképes néven szólítani minden gyereket, így nem nagyon volt gond. Még azt is hozzáfűzték, hogy ezt a név-dolgot úgy kezelték idáig, ahogy az elmondod-nem mondod kérdést. Ők minden tanfolyamon felhívták rá a figyelmet, hogy csak indokolt esetben legyen névváltoztatás, de szíve joga volt mindenkinek eldönteni. Lehet, hogy a következő törvényi módosítás majd arról fog szólni, hogy mondd el a gyereknek csecsemő korától minden nap (ezzel túlozni kívántam, természetesen a mi csemeténk is tudni fogja kezdettől), hogy örökbe fogadtátok, különben mész/mentek a dutyiba…

      Más kérdés, hogy az örökbefogadás lezárultával a gyerek teljes jogon a család tagja lesz, és mi leszünk a törvényes képviselői és a gyámjai. A gyerek nevét a törvényes képviselője kérésére bármikor meg lehet változtatni az anyakönyvi hivatalban, csak le kell szurkolni érte a bélyeg árát. Újabb kérdés, hogy ebbe a gyámhivatal beleszólhat-e, illetve ad-e beleszólásra jogkört az utánkövetés intézménye. Még erre sincs rendelet…

      Kedvelés

  6. orokbe 2014. április 14. / 07:03

    Örülök, hogy ekkora érdeklődést váltott ki a téma, azt hittem, a jogi változások nem sok embert hoznak lázba…

    Kedvelés

  7. Az Aki 2014. április 15. / 21:40

    Én akkor lennék nyugodt, ha nem csak az örökbe fogadó szülőket, hanem a vér szerinti gyermeket nevelő szülőket is “utánkövetnék” 😦 na persze ez vicc, nem vágyom semmilyen utópisztikus “big brother”-rémálomra, de azért az mégis szörnyű, hogy mennyi gyermek kénytelen felnőni bántalmazva, elhanyagolva a saját szüleik által. :(((

    Kedvelés

  8. Meli 2014. június 17. / 15:37

    Sziasztok

    Tudja valaki, melyik civil hajlando a magánutas örökbefogadások adminisztrációját elvégezni?
    Köszi
    meli

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. június 17. / 16:04

      Az eddig bemutatott civil szervezetek közül a Fészek vállalja.

      Kedvelés

      • Meli 2014. június 17. / 16:29

        Ooo… csak ez az egy? És a TEGYESZ?

        Kedvelés

        • Örökbe 2014. június 17. / 17:36

          A Tegyesz is, tudtommal a Baptisták és az Együtt az Életért is.

          Kedvelés

  9. Szilvi 2016. március 18. / 01:42

    Sziasztok. Én kint élek Németben és azt szeretném meg tudni. Török páromnak a testvére gyermekét hogy tudnánk orokbefogadni. Mert az édes apja és az édes anya elhagyták. Az idén lesz 14 éves bent lakásos iskolába jár de pénteken mikor vége haza megy és a hétvégét teljessen egyedül tölti. Ő törökországban él mi meg németben. A párom itt kint született németben. Ha valaki valamit tud hogy mit kell tennünk hogy magunkhoz tudjuk venni minél előbb. Elöre is köszönöm.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. március 18. / 06:58

      Szia!
      Én erre nem tudok felelni, a németországi gyámhivatalban kérdezd meg először, hogy mi a menete.

      Kedvelés

  10. enigma. 2016. július 2. / 15:06

    Sziasztok! Ha szeretnénk kérni a nem kötelező utánkövetést is, akkor azt hol kell kérvényezni? Lehet egyenesen az Ágacskánál kérni? Van valami halvány emlékem arról, hogy a Gyámhivatalban kell kérni, de nem vagyok biztos benne.
    Köszönöm!

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. július 3. / 11:08

      A gyámhivatalban kell kérni, és ott tudod mondani, hány évre kéred és hol.
      És egy csomó gyámhivatalnak fogalma sincs, hogy mely szervezetek végezhetik.

      Kedvelés

  11. Jelen Mónika 2019. május 15. / 16:37

    Az én férjem 22,én 44éves vagyok,a Tegyesznél azt mondták be kell töltse a 25.öt,addig semmilyen adatot ,kérelmet nem indíthatunk,itt meg azt olvasom hamarabb is el lehet kezdeni,sorba állhat a jelentkező,akkor most mit csináljak.köszönöm.

    Kedvelés

    • Örökbe 2019. május 15. / 16:54

      Mutasd meg nekik a Polgári törvénykönyv ide vágó passzusát. Ha ragaszkodnak hozzá, hogy nem jelentkezhettek, kérd meg őket, hogy adják írásba az elutasítás okát, azzal tudsz fellebbezni.

      Kedvelés

    • Örökbe 2019. május 15. / 16:56

      Egyébként én válaszoltam neked a Facebookon is, ugyanezt. Az ügyintézők is tévedhetnek. Fordulhatsz a helyi vezetőhöz is.

      Kedvelés

  12. Jelen Mónika 2019. május 15. / 17:13

    Köszönöm szépen 😊

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .