Meglepően sok olyan emberrel futok össze itt a Kárpát-medencében, aki segítő szándéktól vezérelve szeretne afrikai vagy más színes bőrű babát örökbe fogadni valamely fejlődő országból. Nekik és mindenki másnak ajánlom a Mercy mercy című dán dokumentumfilmet, ami egy sikertelen nemzetközi örökbefogadást mutat be. A rendező, Katrine Kjaer (jé, ismét egy nő) négy éven át követte egy Etiópiából Dániába adoptált testvérpár sorsát, és nemcsak az örökbefogadó család, de az örökbeadó szülőpár szemszögből is. Sokkoló, felkavaró alkotás. Spoilerezek. Aki meg akar lepődni, a bejegyzés végén talál linket a filmhez.
Az ötgyerekes etióp pár – szegények és HIV-fertőzöttek – önszántából dönt úgy, hogy két legkisebb gyerekét örökbe adja Dániába. Az örökbefogadók – középkorú dán házaspár – kiutaznak Etiópiába a testvérpárért. Aztán a kamera követi az új család összeszokását Dániában, és párhuzamosan az etiópiai szülők további életét is.
Minden teljesen legálisan zajlik, hatóságok, ügynökség közvetítésével.
Senki sem lesz boldog.
A vér szerinti szülők félreértésekkel tele, félretájékoztatva vágtak bele a folyamatba. Az örökbeadási döntésük főleg egy orvosi diagnózison alapul, hogy öt évük van hátra. A film végén látjuk, hogy hat évvel később egész jó állapotban vannak. A szülőpár abban reménykedik, majd pénzt fognak kapni az örökbefogadóktól. A közvetítő személyek nem teszik egyértelműen helyre ezt az elképzelést. A szülők szeretnének hírt kapni a gyerekekről, ezt meg is ígéri nekik az ügynökség, de aztán évekig nem tudnak meg semmit. Aggódnak a gyerekek sorsa miatt. A hatósági emberek a döntésük előtt mind rábeszélték őket az örökbeadásra, de csak addig kedvesek, amíg kiénekelték a szájukból a sajtot, utána nem tudnak mit kezdeni a szomorú, bűntudatos, kétségbeesett párral.
A gyerekeket (négy és két évesek) senki nem készíti fel az örökbeadásra. Szüleik, az ügynökség tanácsára, el sem búcsúznak tőlük, csak kiosonnak az intézetből. Nem tudják, mi fog történni. Először örülnek a lelkes fehér párnak (bár aki meghallgatta a felkészítő tanfolyamon a kötődésről szóló részt, ijedten nézheti, hogy a taxiból először kiszálló fehér párnak rögtön az ölébe bújnak a gyerekek), de aztán hiányoznak nekik a szüleik, minden szokatlan és idegen. A kisfiú egész jól veszi a környezetváltozást (legalábbis látványos tünetet nem produkál), a nagylány azonban folyamatos rosszalkodással, ellenkezéssel, később a pszichés betegségig fajuló tünetekkel igyekszik hangot adni nemtetszésének.
A dán szülők, bár pszichológiai végzettségük van, tájékozatlanok, illúzióik és furcsa elképzeléseik vannak a gyereknevelésről. Eleve hazudik nekik az ügynökség, azt a tájékoztatást kapják, hogy az etióp szülők bármikor meghalhatnak. Nem tudják, hogy a gyerekek az örökbefogadás előtt pár nappal még a családjukban éltek. Nincsenek felkészülve két traumatizált, más kultúrából származó, a szüleit hiányoló gyerek nevelésére. Eleinte közös nyelvük sincs! Segítséget nem kapnak. Bár a helyi hatósághoz fordulnak, a nekik kirendelt segítő sem igazán van tisztában az ilyen típusú problémák kezelésével. A dán szülők rossz ritmusban reagálnak, nem hagynak időt a nagylány, Masho gyászának, apró tüneteket felfújnak, s főleg: kis felnőttnek kezelik a gyereket. A helyzet egyre romlik, szívszorító látni, hogy a kezdetben temperamentumos, élénk kislány érzelmi ronccsá válik. Az örökbefogadó anya egyre kevésbé tud megküzdeni a helyzettel. Végül egy intézetbe adják a lányt, a fiú velük marad.
Nagyon becsülöm a szereplőket, hogy beengedték a kamerát az életükbe, és lehetővé tették ezt a filmet. Természetesen, mikor 2008-ban Katrine Kjaer forgatni kezdett, még nem lehetett tudni, hogy egy kudarcsztorit örökítenek meg, ő azt hitte, szép és felemelő történetet forgat majd. Etiópiából egyébként minden évben több ezer gyereket fogadnak örökbe fejlett országokba.
A film rengeteg kérdést felvet a nemzetközi örökbefogadás és általában az örökbefogadás kapcsán. Nekem a legfontosabb üzenet az volt, hogy mivel az örökbefogadás valakinek a rettenetes tragédiáján alapul, nagyon fontos, hogy egy szabályozott, legális, felügyelt folyamatban történjen minden. A filmben mindkét házaspár (rokonszenves emberek) óriási jóakarattal vágott bele az örökbefogadásba, és a közvetítők, hatóságok nem készítették fel őket, sem a gyerekeket, mi vár rájuk. Az örökbefogadó (vagy az örökbeadó) nincs abban a helyzetben, hogy a folyamatot ellenőrizze, nincs olyan érzelmi állapotban, hogy észrevegye a nyilvánvaló buktatókat. Főleg, ha nem beszéli a helyi nyelvet, ha közvetítők jóindulatára van bízva. (A filmben a dán pár még angolul is igen rosszul beszél. Egy közös ebédet is elköltenek az etióp örökbeadókkal, ám az ügynökség embere szelektíven tolmácsol a két család között.)
A film hatására a dán kormány leállította az etiópiai örökbefogadásokat.
A filmnek én három változatát láttam: novemberben a Verzió Nemzetközi Emberijogi Filmfesztiválon másfél órában vetítették, dán nyelven, magyar hangalámondással (a magyar cím Gyermekáldás, ha valahol játszanák, csapjatok le rá), a neten találtam egy egyórás tévéfilmváltozatot angol felirattal illetve német szinkronnal. A három változat nem teljesen fedi egymást, de próbáltam összeszedni az információkat.
Örökbe.hu 
Nagyon jól összefoglaltad, hogy mi történik itt. Sajnos ebben az esetben az is gond volt, hogy szerintem a dán szülők sok esetben rosszul közelítették meg magát a gyereknevelést is, tehát valószínűleg a vér szerinti gyerekeikkel is követtek volna el súlyos hibákat. Az volt a benyomásom, mint ha előzőleg nem tudtak volna például arról, hogy a gyerekek nem csak szépen és szófogadón képesek viselkedni, bár tény, hogy sűrítve látjuk az eseményeket, tehát pontosan nem tudható, mi minden történt, amire a végére jutunk. Én személy szerint felháborodtam, hogy “megszabadultak” a kislánytól, mint ha egy selejtes árut vinnének vissza a boltba. Szívszorító volt az is, hogy először még beszélni sem tudtak a gyerekekkel (a másik filmben, ahol a kínai lányokról volt szó, volt az anya, aki a leendő gyereke kedvéért megtanult kínaiul).
KedvelésKedvelés
Én azon merengtem, hogy ha mindent jól csinált volna a dán pár, akkor lehet-e sikerrel integrálni két olyan gyereket, akit egy hete szakítottak ki egy szerető családból.
KedvelésKedvelés
Persze, ez világos, szerintem sem lehet ezt ilyen körülmények között jól csinálni. Abszolút nem voltak tisztában vele, mit vállalnak.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ki volt az a nő, aki közvetített a két család között, de ő többször is egyértelműen elmondta a vérszerinti szülőknek, hogy pénzre ne számítsanak, ők valamiért mégis újra és újra felhozták ezt a témát.
KedvelésKedvelés
Ő volt a DanAdopt ügynökség munkatársa.
A férfi meg az intézet vezetője.
KedvelésKedvelés
Én még nem láttam ezt a filmet, de a kislány intézetbe adását nem igazán értem. Kértek segítséget? Jártak ezzel foglalkozó szakemberhez? Senki ezek közül nem mondta mi a baj? Vagy csak ,,ilyen terhet nem tudok vinni” alapon beadták? Leírás alapján jómódú családról van szó, ráadásul pszichológiai végzettséggel és ennyire nem értettek hozzá? Ha a szülők ezek szerint még éltek akkor nem kellett volna őket is bevonni ebbe a vissza adásba?
Elég kiábrándító, hogy kultúrák közötti szakadék még mindig ekkora és nincs összekötő kapocs se.
Ha ez kamerák előtt zajlott nem lehetett volna ebbe ,,beavatkozni” olyanoknak akik értenek hozzá?
KedvelésKedvelés
Csisza,
ha a vér szerinti szülők lemondtak, akkor már nincs joguk a gyerekekkel kapcsolatban.
Az egyik verzióban kiírták, hogy az etióp szülők szeretnék a nagylányt visszakapni, de a dán szülők ebbe nem egyeznek bele. (De közben már 10 éves a lány, és négyéves kora óta Dániában él!)
A hosszabb verzióban mutatják, hogy az etióp szülők hivatalról hivatalra járnak, próbálnak információt kapni a gyerekekről. Közben velük van a kamera, és ugye a rendező pontosan tudja, mi történik a Föld túlfelén, hisz Dániában is filmezett. De: ha a rendező beavatkozik, akkor nincs sztori! Ő azt akarta megmutatni, hogy zajlik egy ilyen eset a maga valójában. Ezzel tudott nagyot ütni.
Szerintem nagyon klassz, hogy a dán kormány egyetlen film hatására felülvizsgálat az örökbefogadási gyakorlatot.
KedvelésKedvelés
Média szakon diplomázott, elvileg “kompetens” emberként mondom, hogy az ember elsősorban, és legfőképpen EMBER kell hogy legyen, és csak utána újságíró, dokumentumfilmes stb.. nem értek egyet azzal, hogy “nem avatkozott bele” a stáb, remélem a kedves stáb soha nem kerül olyan helyzetbe, hogy a családjuktól elszakítva kelljen élniük, miközben valakik életbevágóan fontos információk birtokában vannak… szívesen írnék keményebb szavakat is, de ez nem az a fórum.. inkább csak annyit: csodálkozom, hogy az etióp apuka nem csapta nyakon a tisztelt rendezőnőt, hiszen nyilván sejthették, hogy ők képben vannak..:(
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Ugyanaz jutott eszember legelőször, mint Andreának, hogy a kínai filmben az egyik anya egy évet szánt arra, hogy megtanulja a leendő gyereke anyanyelvét.
Sokat olvastam erről a filmről, de még nem volt lelkierőm végignézni… 😦
KedvelésKedvelés
Szia Limi! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Köszönöm az üdvözlést 🙂 Eddig csendben olvasgattam, de most már aktívabb leszek 🙂
KedvelésKedvelés
Még a Szex és New York Charlotte-ja is kínaiul tanul, mielőtt örökbe fogad egy kínai kislányt. (Valószínűleg a dán szülők nem nézték ezt a sorozatot sem…)
KedvelésKedvelés
Ez valóban horror, hosszú leszek, és néha nyers – előre elnézést.
Megnéztem, és a következő gondolataim támadtak, igyekszem őket rendszerezve tálalni:
Hivatalos ügyek:
– annyira durva, hogy két gyerek életének nyilvános tönkretétele árán jutottak el odáig, hogy betiltsák Dániában az ilyen ügyleteket – hányan és hányan lehettek előtte, akiket ugyanígy megnyomorítottak…
– Se nyelvtudás, se rálátás – saját magukat védték volna, ha utánaolvasnak/utánanéznek! Az nem érdekelte őket, hogy nem értenek szót a gyerekkel? Csak szülők akartak lenni (gyerek=státusszimbólum=egoizmus és önzés a gyerek érdekeit figyelmen kívül hagyva), vagy igazi gyereket is akartak?
– Egyetlen hivatal se ellenőrzi őket? Hiszen kiskorúak érkeztek hozzájuk egy másik országból, jogokkal, ők szülők lettek, kötelességekkel. Idegenrendészet? Nálunk már aznap kopogtatnának, és kérdeznék, hogy honnan van a két gyerek…
– hogy adoptálhat egy pár tökéletesen tudatlanul? Ott a naaaagy nyugaton nincsen semmilyen felvilágosítás vagy alkalmassági procedúra, csak ebben az agyonszidott országban, nálunk? Mi, itt Kelet-Európában (szerintük inkább kelet, mint közép, sőt, egyenesen Balkán) el vagyunk maradva, aztán az ő fejükben van xéna meg xalma.
Sok vitám volt anno a bajorokkal, ők temperamentumban hozzánk nagyon közel állnak, de lila lövésük sincs arról, hogy milyen az élet Magyarországon. Nem értették, amit magyarázok, és nem azért, mert nem tudok németül, hanem azért, mert az életben nem voltak olyan gondjaik, mint nekünk. (Én speciel, amikor ezt felismertem, büszke lettem a nehézségeimre, mert azok által is több vagyok, és többet látok, pedig adódnak cefet helyzetek – mégis jobb tudni és látni, mint sötéten és álomvilágban élni…) Pedig évszázadokon át éltünk ugyanabban az Európában. Hát akkor mekkora lehet a különbség egy Etiópia (az én fejemben az éhezők országa – iggen, sztereotípia, de most kell a sarkításhoz) meg egy jóléti állam, Dánia között.
Dán szülők
– a gyerekek úgy viselkednek az első találkozáskor, ahogy általában az összes régi, háborús filmen látni: a kisgyerekek, amikor először fehér katonákat láttak, odamentek ismerkedni, rágót meg kólát kunyeráltak, de aztán rohantak vissza a fedezékbe (a szüleikhez), ahogy minden normálisan kötődő gyerek – hogyhogy ezt két pszichológia szakos/végzettségű, elvileg művelt/tanult ember nem vette ezt észre?
– A két szülőpár találkozik, de ezt a gyerekek nem látják, és a dánok nem is hagyják, hogy kikísérjék őket a reptérre, mert akkor a gyerekekkel nem fognak tudni 10 órát repülni, nagyon felkavarná őket, hogy újra látják a szülőket. Mégis mit vártak ezek a dánok? Azt aztán pláne nem hiszem el, hogy pszichológiából nem tanultak legalább a tudatalattiról meg az emlékekről. Minden pszichoképzés Freuddal indul…
– Hogy akarhat valaki úgy idősebb gyereket, hogy az életben nem foglalkozott a “gyerek-témával”??? Úgy értem, egyáltalán hogy működnek a gyerekek, fejlődéslélektan? De a szomszéd gyerekét se látták soha teljes valójában? Nincs rokonságuk/családjuk, ahol van gyerek? Kb. semmit nem tudunk meg az ő hátterükről, még a munkájukról se, csak hogy marha nagy és puccos a házuk, meg flancos kajákat esznek.
– a dánok egy totál más kultúrából jött gyerekről a saját nézőpontjukból alkotnak képet, mintha náluk született volna, fehér lenne, és sose ismert volna mást, csak a hipiszupi mostani életet, de miért? Amellett meg folyamatosan szidják azt a szerencsétlen kislányt, pedig megerősítésekre, dicséretre, törődésre lenne szüksége, ha már egyszer ekkora a gond, miért nem ismerik ezt fel? Néhányszor nagyon viszketett a tenyerem, amikor a dán nő belenyáverog a kamerába, hogy ő mennyire tehetetlen, meg hogy ki van bukva, és hogy olyan a gyerek, mintha őrült/boszorkány lenne. Ez számomra bebizonyította, hogy nulla önismerettel rendelkezik, és szereti áttolni a felelősséget.
Vérszerinti szülők
– Jókai idejében a polgári családok a gyereket német/francia környezetbe adták, hogy megtanulja a nyelvet, és iskolába járhasson, ahogy néhány regényében írja, az se lehetett könnyű, de legalább jöttek-mentek a levelek. A vérszerinti szülőket azzal kecsegtetik, ha a gyerekeik felnőnek, vissza fognak jönni orvosként/tudósként, és még azért is megszidják őket a közvetítők, mert sírnak. Rendesen el se köszönhetnek a gyerekektől, csak utólag tudják meg, hogy akkor látták őket utoljára.
– az nagyon meredek volt, hogy pénzt reméltek a gyerekek fejében – vagy félreértettem?
– a gyerekek csak annyit tudnak az egészről, hogy mi most akkor elutazunk egy kicsit – és a fél falu siratja őket. Azért egy négyéves kislány észbeli képességeit ennyire lebecsülni…
Huh, ez most kemény volt nagyon – köszönöm Zsuzsának a témát, és hogy elolvastátok ezt a litániát!
KedvelésKedvelés
Kata
– volt hatósági ellenőrzés Dániában is, a filmen is mutatják, hogy elviszik a gyerekeket orvoshoz a hazaérkezés után, és mikor problémák merülnek fel, az önkormányzat küld ki egy segítőt.
– Igen, a pénz-motívum többször felmerül. Az etióp szülők abban reménykednek, hogy a dánok majd támogatják őket. A közvetítők az örökbefogadás előtt csak finoman, utána elég határozottan teszik helyre ezt az elképzelést.
– a gyerekek semmit sem tudnak, a szülők el se köszönnek, csak kiosonnak az árvaházból (az igazgató tanácsára). Ezt már egy bölcsis beszoktatásnál sem javasolják…
KedvelésKedvelés
Köszi az infót, valahogy nem jött át – Ez a hivatali forma és eljárás viszont így elég vérszegény…
KedvelésKedvelés
Még az jutott eszembe, hogy a világháború után egy évre kiküldtek szegény gyerekeket nyugat-európai családokhoz “felhizlalni”. Ez is milyen kegyetlen gyakorlat.
KedvelésKedvelés
Én most csak gratulálni szeretnék a bloghoz, Zsuzsa. Semmilyen módon nem vagyok érintett, mégis olvasom időnként. Azt hiszem, sikerül úgy tálalni a történeteket, hogy mindig szólnak az általános emberiről is. Nem átlagos sorsokat tud ez a blog úgy megmutatni, hogy az ne egyedinek és különösnek hasson, hanem a minden élők közt fennálló sorsközösségre mutasson rá. Ez óriási dolog szerintem.
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm.
KedvelésKedvelés
A film nagyon megrázó. Az utolsó jelenet, amikor a kislány felfogja, hogy intézetbe viszik, hogy ismét elveszíti a szüleit, az olyan mint egy hatalmas figyelmeztető felkiáltójel.
Én is azon a véleményen vagyok Zsuzsa, hogy ilyen kiinduló helyzetből a legjobb szándék és hozzáértés ellenére sem biztos, hogy jobb lehetett volna a kimenetel.
A történet kulcspontja érzéseim szerint a kezdeti lépésekben van, ami szomorú, de mintegy bejósolta a tragédiát.
A legutóbbi örökbefogadós cikkben örültem, hogy Ági is hozzám hasonlóan gondolja, hogy mennyire fontos a gyerekkel kialakított kapcsolat során megadni a barátkozásnak a módját, fokozatos lépésekkel jutni egyre közelebb egymáshoz és elég időt adni rá. A kérdések, amik felmerültek bennem és igazából nincs rá válasz a filmben: miért nem voltak jelen a gyerekek akkor, amikor a szülők találkoztak egymással, miért nem búcsúzhattak el a szüleiktől, miért történt minden ilyen hirtelen és a gyerekek számára minden magyarázat nélkül? A magyarázat bármennyire fájdalmas lett volna a kislány számára, az, hogy a szülei halálos betegek, félnek, hogy nem tudják felnevelni és ezért bízzák őket a dán házaspárra, persze mindezt a gyermek szintjén elmondva, hosszú távon sokkal feldolgozhatóbbá tette volna számára az elválást, mint az, hogy csak úgy elutaznak. Vajon mit érezhetett a kislány, miért szakítják el a szüleitől, minden ismerősétől, az otthonától? Első kétségbeesését jól szemlélteti a szállodai tombolása.
Az, hogy a házaspár pszichológus végzettségű, meg talán még a kamerák is, szerintem inkább csak nehezítette a dolgot, hiszen a saját életét senki nem tudja kívülről nézni és szakemberként tanácsot adni magának, pláne ilyen érzelmileg felfokozott helyzetben. Ha nem szakemberek, akkor például lehet, hogy visznek magukkal pszichológust az ismerkedéshez és talán már azalatt ki tudott volna derülni, hogy képesek-e teljes szívükből elfogadni és szeretni a gyerekeket, különösen a tőlük gyökeresen eltérő temperamentumú kislányt .
Persze a későbbiek során is sok mindent nehéz megérteni, például, amikor a kislánynak nem engedik kivinni a játékot a kertbe, már magát azt sem értem, de amikor utána lefekszik a földre és kétségbeesetten jajgat az anyja után és senki sem próbálja vigasztalni, simogatni közben, az rettenetes. Én az ebédlőasztalos jelenetet sem értem, amikor hátulról mutatják, hogy elkezdődik a vihar és közben valamiféle nevelési szituációba bonyolódnak a kislánnyal. De igazából szerintem nem is az a lényeg, hogy pontosan mikor, mi a probléma, mert igazából a tünetek, a pattanásig feszült helyzetek, számomra azt mutatják, hogy bármennyire igyekeznek a szülők elfogadni,megszeretni a kislányt, nem tudják és ez elviselhetetlen számukra. Ami még nagyon megrázóvá teszi az egész dolgot, hogy függetlenül attól, hogy van utánkövetés és a szülők is a legjobbat akarják, mégis mennyire kiszolgáltatottak a gyerekek az örökbefogadás során.
KedvelésKedvelés
A pokolba vezető út a legjobb szándékkal van kikövezve…
Egy felnőtt ember tudjon felelős döntést hozni, pláne, ha nem csak a saját életéről dönt. A felelős döntés lényege, hogy az objektív tények alapján el tudja dönteni, hogy ebben a helyzetben mi a teendő, és még akkor sem biztos, hogy maradéktalanul jól sikerült reagálni. De ha csak az érzelmek vezetnek, abból van a baklövés. Lehet hallgatni az érzésekre, megérzésekre, de csak akkor, ha a realitás része le van tisztázva.
Aztán nekem csak magyar pedagógusi végzettségem van, nem dán pszichológusi.
Vicq-et tudom idézni: “Erősítgettük egymást a férjemmel: mi vagyunk a felnőttek, mi ki fogjuk bírni, és azon kell lennünk, hogy a gyereknek minél jobb legyen minden, mert ő a kicsi.”
Egy (ilyen) adott helyzetben az örökbe fogadni szándékozónak kell több eszének lenni, mert nekünk van meg az az előnyünk, hogy nyerünk a dolgon. Mindenki más veszít: veszíti a gyerek a vérszerinti szüleit és fordítva.
KedvelésKedvelés
Nos, ha valakinek, akkor nekem aztán nincsenek illlúzióim a pszichológusokkal kapcsolatban, de az biztos, hogy legalábbis Magyarországon a képzés része valamiennyi önismeret/sajátélmény, de ezek az emberek teljesen tudatlannak és naivnak tűntek. És tényleg az is milyen meredek volt, hogy azért nem engedték, hogy a szülők kikísérjék a gyerekeket a repülőtérre, mert majd akkor végigsírják az utat. Na itt kezdett marha gyanús lenni a dolog nekem.
KedvelésKedvelés
Nem véletlenül írtam, hogy nekem az üzenet az, hogy szabályozni kell a folyamatot. Nem lehet hibáztatni a szülőket, egyik párt sem. Tök hülye, gyereket akar, odamegy, felfokozott érzelmi állapotban rossz döntéseket hoz. Ilyenkor kéne egy szakember, aki fogja a kezüket, aki irányítja a folyamatot, felhívja a figyelmet a buktatókra. Aki adott esetben nemet mond az egészre. Egy érzelmi hullámvasúton levő örökbefogadó nem fogja azt mondani, hogy mégse viszi haza a gyereket, ha már odarepült Afrikába.
KedvelésKedvelés
Az is nagyon fontos lenne, hogy az a szakember pártatlan, és elég dörzsölt legyen. Volt segítségük, a tolmácsoló lány, meg az a férfi, de ahogy írtad is, mindkét irányban csúsztattak a fordításkor – csak azt tudnám, nekik mi hasznuk volt a közvetítésből – tuttira nem jó szándékból asszisztáltak.
Na igen, már ott hoztak egy rossz döntést, hogy Afrikába repültek gyerekért mindenféle nyelvtudás, helyzetismeret nélkül, hagyatkozva az ottani kormányzat meg szervezet embereire. Azt is szokták mondani mifelénk, hogy a pénzhez észt (pláne nem józan paraszti eszet) nem adnak.
Manapság (és ez 2008-ra is igaz volt) Afrikáról csak olyan hírek és címszavak apropóján hall az ember, mint pl “elrabolta, tömegmészárlás, gyerekkatonák, kalózok, járványok, mély-szegénység, diktatúra, törzsi villongások”, ilyen földrészen életveszélyes is lehet a tudatlanság.
Szerintem meg mindenki ugyanúgy hibás ebben az egészben. A dán azért, mert tök hülye, és annyi önismerete sincs, hogy belássa a korlátait, az etióp azért, mert elhitte a maszlagot, amivel megkínálták, és még pénzt is remélt.
KedvelésKedvelés
Teljes mértékben egyetértek. A film nem azért készült, hogy bűnösöket keressünk, nagyon nehéz beleélni magunkat abba, hogy egy tőlünk távoli szituációban mi mit tettünk volna másképp, mikor ki miben hibázott. Önmagában tiszteletet érdemel, hogy a szereplők hozzájárultak ahhoz, hogy életük tragédiájáról filmet forgassanak, hogy mások tanulhassanak belőle.
KedvelésKedvelés
“Az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen.”
Nehéz a beleélés, ez tény, még a dánok és a magyarok között is ég és föld a különbség, de a tények akkor is tények.
Én bevallottan nagyon vágyom már arra a babára, de az még nem jelenti azt, hogy minden észérvet sutba vágok, és vakon megyek előre. Amikor épp nagyon nehéz a várakozás (pl. ez a hét valamiért ilyen), bármire képes lennék, és nem érdekelne semmi, csak hogy a következő másodpercben ott szuszogjon mellettem a gyerek. Van ilyen, lesz is ilyen, amíg nem csörög a telefon. Ez egy érzés, fáj, meg rossz, de megérné, ha megtenném, ami ilyenkor a fájdalomgőzös fejecskémben jár?? Na ugye, hogy nem…
Pontosan Ági története ébresztett rá arra újfent, hogy mennyire jó, hogy tiszta fejjel korlátokat szabtunk, és beláttuk, mit tudunk bevállalni. Megfogadtuk mindketten, hogy a legnagyobb őrületes gyerek utáni vágy esetén sem tágítunk, mert utána megnézegethetnénk az eredményt. Így sem lehet mindent kivédeni, de a mi eszetlenségünknek és érzelem-vezéreltségünknek a gyerek látná kárát.
Ennek az utóbbi fél mondatnak a komolyan vételét és átgondolását hiányolom a dánok cselekedetéből. Elhiszem, hogy nagyon akartak babát, akár bolondulásig – ugyan nem tér ki a film arra, pontosan min mentek keresztül ez előtt a döntés előtt. De egy vágy vagy az érzés, csak és kizárólag nem lehet érv egy ilyen horderejű döntésnél.
Vérzik a szívem azért a két gyerekért, felnőttek totálisan tönkre vágták az életüket – talán a kisebbiknek jobb sorsa lett végül, de a lány biztosan a poklokat járja még mindig. A történetben a legjobban ez az igazságtalan szituáció bosszant. Tényleg csak egy kis józan ész kellett volna, legalább egy felnőtt személytől a sokból.
Igen, ahhoz kell bátorság, hogy ezt a kudarcot másokkal is megosszák. De vajon ők maguk mit tanultak belőle?
KedvelésKedvelés
Őrül gondolatok sokak fejében felmerülnek: https://orokbe.hu/2014/02/24/vallomasok-ut-az-orokbefogadasig/
Én nagyon tisztelem, aki élete legnagyobb kudarcát engedi kamerázni, hogy mások tanulhassanak.
Egyébként, ha ők nemet mondanak a gyerekekre, akkor jön a következő vállalkozó.
KedvelésKedvelés
Az Ági történetére vonatkozó részbe nem írtam bele, ki az a mi: a férjem, és én.
Ági láttatta azokat a gondolatokat, amelyekkel én nem biztos, hogy meg tudnék küzdeni még pluszban. Köszönet az őszinteségéért.
KedvelésKedvelés
Azt lehet tudni, hogy a filmnek milyen volt a nemzetközi fogadtatása, és hogy Dániában és azon kívül volt-e valamilyen hatása az örökbefogadási gyakorlatokra/szabályozásra, a szakemberek képzésére?
KedvelésKedvelés
https://www.indiegogo.com/projects/operation-mercy-mercy-give-ethiopian-mothers-a-voice
http://www.againstchildtrafficking.org/category/operation-masho-ethiopia/
Jó volt a nemzetközi visszhang, sok helyen bemutatták, és akciókat is elindított.
KedvelésKedvelés
Nekem az tűnt fel az egész filmben, hogy senki sem boldog. A film nem mutat egy olyan pillanatot sem, amikor az örökbefogadók és a gyerekek nagy meghitt családi boldogságban lennének. A dán nő amikor a kislányt magához öleli és simogatja, akkor is olyan komor, megfáradt. Nincs szeretet. Sőt a kislány a végén már úgy néz ki mint egy fiú. Abból látszik, hogy lány, hogy rózsaszínű ruhát adnak rá, de az elején még kislányos haja volt.
Azért azt sem értem, hogy az állam csak úgy hagyta ezeket az örökbefogadásokat. Ki tudja, hogy hány gyerek végezte ugyanígy? Azt lehet tudni, hogy ezzel a családdal most mi van?
KedvelésKedvelés
Utolsó infóm szerint a kisfiút ők nevelik, a tízéves nagylány intézetben él.
Nekem a haj beszédes volt: az elején láttuk, hogy ez etióp anya fésülgeti a lány coffjait, tradicionális frizurát készít neki. A másik anyának nyilván nem volt ideje meg készsége befonni a haját, ezért jött a rövid haj.
Van egy pillanat, mikor a gyerekek az apával együtt ugrálnak egy gumiasztalon. De a szülők nem képesek ellazulni, akkor is aggódnak valamin.
És mikor egy hétvégét nevelőcsaládnál tölt a kislány, feldobva jön haza, és valami új tánclépést mutat az öccsének. A szülők akkor is hurrognak, hogy milyen rosszul néz ki a gyerek…
KedvelésKedvelés
Belenéztem, de ezt én nem tudom végignézni. Olyan indulataim vannak az örökbefogadó anya ellen hogy hihetetlen. Értem én, hogy részben ő is a rendszer áldozata, de ő a felnőtt, és ő teszi tönkre a lány életét. Olvastam valami olyat, hogy van olyan info, miszerint volt ott egy vér szerinti gyerek is, és akkor kellett a lánynak elmenni a családtól mikor megtámadta a vér szerintit. Erről tud valaki bármit, hogy ez hogy is van/volt? Ez azért eléggé csavar lenne még pluszban.
KedvelésKedvelés
Már épp hiányoltalak:-)
A dán család, mikor már nem bírt a lánnyal, az önkormányzattal abban állapodott meg, hogy a lány minden második hétvégét egy nevelőcsaládnál tölt, hogy a szülők “lélegzethez jussanak”. (Ez aztán további problémák forrása lett, mert az anyát nagyon bosszantotta, hogy a kislány mennyivel jobban érzi magát egy másik családnál.) És a nevelőcsalád gyerekét bántotta a lány, azért nem mehetett többet.
KedvelésKedvelés
Jujj ez egyre szomorúbb.
KedvelésKedvelés
Azért apuka is benne volt a szószban, csak ő kevésbé állt bele az egészbe.
KedvelésKedvelés
A rendezővel egy beszélgetés:
KedvelésKedvelés
Elnézést, nem biztos, hogy minden kommentet olvastam, nem tudom, mondta-e ezt már valaki. Szóval én a német verziót láttam pár hónapja, és a narrátor egyik mondata maradt meg bennem nagyon, miszerint annak ellenére, hogy az anya nevelési módszere újra és újra látványosan megbukik, mégis makacsul ragaszkodik ahhoz, és nem változtat azon, ahogy a kislányhoz viszonyul, meg sem próbál másképpen közeledni hozzá, pedig lehet, hogy valamilyen más módon sikerült volna áttörnie a kettejük között lévő láthatatlan falat. Látni, hogy az anya makacssága micsoda károkat okoz, annyira megérintett, hogy azóta, ha valamely apró problémára alkalmazott nevelési módszerem egy-két alkalommal nem használ, azonnal váltok, mielőtt még a végén növelném a bajt. Ebben a sztoriban nem az a durva, hogy komoly problémáik voltak, az egy ilyen esetben törvényszerű. Inkább az, hogy négy teljes éven keresztül képtelenek voltak nem hogy megoldani, de egyáltalán bármennyire is haladni egy, a kislánnyal való.normális kapcsolat kiépítésének az irányában. Egy ilyen történet befejezéseként nem várható szirupos hepi end, de legalább azt, hogy a kislány ne menjen tönkre, elérhették volna, ha másképpen állnak a dolgokhoz. Tényleg szívszorító volt látni a gyerek külsejében végbement változást. Amúgy pedig nem leállítani kellett volna az etióp örökbefogadást, hanem felülvizsgálni és javítani a rendszert.
KedvelésKedvelés
hát, szerintem addig, amíg felül nem vizsgálják a rendszert, addig jobb, ha leállítják szerintem is.
KedvelésKedvelés
meg lehet valahol nézni a neten?
KedvelésKedvelés
A bejegyzés utolsó bekezdésében át vannak színezve bizonyos szavak: gyermekáldás (port.hu ismertető), angol felirattal (videó angol felirattal), német szinkronnal (videó német szinkronnal). Azok azért színesek, mert a szó mögött beágyazott link van, rá kattintva pedig tovább visz az oldalra.
KedvelésKedvelés
köszönöm
KedvelésKedvelés
Valaki kérdezett számokat. Etiópából évi több ezer gyerek kerül külföldi örökbefogadókhoz.
KedvelésKedvelés
Vajon ezek a gyerekek felnőtt korukban megkeresik a vérszerinti szüleiket? Főleg azok, akiknek ilyen rosszul sikerült az örökbefogadás? Főleg ez a kislány, aki látja a filmből, hogy otthon milyen szeretettel gondolnak rá a többiek.
Pedig milyen nagy boldogsággal mentek oda a dán szülők és jött az első hiszti… 😦
KedvelésKedvelés
Mivel itt a szülők HIV fertőzöttek ( a filmben az hangzott el, hogy AIDS betegek, viszont többször is elhangzk, hogy nem tűnnek betegnek, ezért valószínűleg “csak” fertőzöttek), van rá esély, hogy mire a gyerekek felnőnek, ők már nem élnek. De a többi rokonukat még megtalálhatják. Javítsatok ki, ha nincs igazam, de valamiért azt gondolom, az örökbefogadott gyerekek túlnyomó része előbb-utóbb megpróbálja felkutatni a vérszerinti családját. Számomra ez tűnik lélektanilag nagyon logikusnak és természetesnek.
KedvelésKedvelés
Ildi hozzászólása kapcsán eszembe jutott megint az a kérdés, ami már a Gólyamese c. film kapcsán is felmerült, mi lesz, ha a kislány és a kisfiú látja majd ezt a filmet? Atyaúristen… ebbe belegondolni is rossz.
KedvelésKedvelés
A Gólyamesét már látta a kislány.
A rendezőnő itt az interjúban elmondta, szempont volt úgy forgatni a fimet, hogy a kislány később megnézhesse. Mivel tízéves, ez talán meg is történt.
KedvelésKedvelés
Érdekes miket produkál az emberi test. Én felnőtt örökbefogadottként néztem meg ezt a posztot. A filmet nem láttam, mégis tegnap este azt álmodtam, hogy egy színes bőrű kislány van velem. Miket művel a tudatalatti…
Manuela
KedvelésKedvelés
Szeretnék hozzátenni az eddigiekhez egy rettentő fontos dolgot, amiből kiderül, hogy az ügy még annál is borzasztóbb, mit ami az eddigi kommentekből kirajzolódott, amúgy nagyon pontosan. Ősszel láttam a filmet a Verzió fesztiválon és engem is hasonlóan megrázott. Elkezdtem utána olvasni, ami a neten elérhető volt. A lényeg, hogy itt a gyerekkereskedelem minősített esetéről van szó. Dániában is természetesen szabályozott az örökbefogadás, és vannak ügynökségek, amelyek legálisan, a dán szabályozásnak megfelelően végzik a közvetítést. Nyilván úgy tudnak örökbefogadást külföldi országból intézni, ha ottani szervezetekkel, szereplőkkel lépnek kapcsolatba és velük kialakítanak valamilyen együttműködési formát. Itt az együttműködő az a gyermekotthon (árvaház?) volt, amit láthattunk a filmben. És itt jön be az, amit a dán kormányzat, de még az ügynökség sem látott (vagy akart látni, ez már büntetőjogi kérdés is akár), hogy az otthon egy gyerekkereskedelmi központként üzemelt, amiben benne voltak nem csak az otthon dolgozói, de pl. orvosok is. Emiatt történhetett az, hogy az etióp pár belement az „örökbefogadásba”, ugyanis az írástudatlan házaspárnak azt a diagnózist adta az orvos, hogy egy-két éven belül meg fognak halni. Továbbá, az ügy felgöngyölítése során az is kiderült, hogy az otthon munkatársai kijártak a környék településeire és AIDS-es szülőket beszéltek rá arra, hogy „fontolják” meg, hogy egy gazdag országba elküldik a gyereküket, aki ott majd jó körülmények között élhet, miközben ők – az orvosi diagnosztika szerint – már egyébként sem fognak tudni sokáig gondoskodni róluk. Őket becsapták, és azt sem tudták, hogy örökbe adták jog szerint a gyerekeiket, ezért várják olyan kétségbeesetten a híreket róluk éveken keresztül. Itt tehát nemcsak arról van szó, hogy a rendszer nem működik jól, hanem jogellenesen módon működik (működött), amit a dán hatóságok nem tudtak. Persze ez a felelősséget nem veszi le bármely kormányról, hiszen itt egy fontos szabályozási probléma áll fenn: a dán ügynökség jogszerűen működött, de hogy az ő „alvállalkozója”, az etióp otthon hogyan működött, azt már a dán kormány nem ellenőrizte, vagy inkább nem kért semmilyen biztosítékot, annak legális, átlátható és szabályos (a dán szabályozásnak is megfelelő) működésére. És emiatt lehetett, hogy az – amúgy tényleg felháborítóan felkészületlen – dán házaspár joggal gondolta, hogy ők teljesen legális módon jártak el.
KedvelésKedvelés
Szia Hanna!
Köszi a kiegészítést. Eszerint a diagnózist adó orvos is az árvaház embere volt?
KedvelésKedvelés
Szia(sztok)! igen, egy kedves kis bűnhálózat működött, ami ilyen esetekben szokott.
KedvelésKedvelés
Ezt most talaltam, regebbi poszt, de erdekes lehet.
http://m.nlcafe.hu/hirek/csalad/Ezeket-a-mondatokat-sose-mondd-egy-orokbefogadottnak
KedvelésKedvelés
Ejjel megneztem a filmet, es nagyon megrazott. A kommentekben mar sok mindent leirtak. Igy ultem neki megnezni a filmet. Sajnalom, de van valami, ami motoszkal a fejembe. Nem szeretnek palcat torni senki feje folott, nagyon nehez, szinte lehetetlenre vallalkoztak. Nehez lehetett, hogy egy kamera allandoan koveti oket. Nekem feltunt, hogy a Mama csak akkor mosolygott, mielott elvittek a gyerekeket. Utana allandoan csak lefelegorbult a szajja. Amikor a szallodai szobaban tombolt a lany, csak nezte, mintha nem is neki kellett volna megnyugtatnia. Pedig O a felnott, a masik csak egy kisgyerek. Illetve, amikor a kislany boldogan jott haza a neveloszuloktol, csak leoltotta. Pedig igen is turelmesen es tudatosan kellett volna felnottkent viselkednie.
Nekem az volt az erzesem vegig, hogy nagyon sokat kuzdhettek a gyerekert elotte, a no Anya akart lenni, mar a vegsokig elmentek, de -szerintem-, mire oda ertek, hogy lett gyerek, elfaradtak. A ferfi meg lelkes volt az elejen, aztan O is atment a megtortbe. Egyszeruen elfaradt a no a gyerekhez vezeto uton es mar nem volt ereje szulonek lenni. Az egesz generalodott egy kudarcca. Fura volt latni, hogy kozben a fal pedig boldog gyerekkepekkel volt tele.
Sokat tanultam viszont, hogy hogyan ne alljak neki egy hisztinek, es hogyan ne kezeljem.
KedvelésKedvelés
Nagyon durva történet. Nálunk (Hollandia) a köztévé adta egy pár hónapja.
Szörnyu, hogy a szakemberek csupa rossz tanáccsal látják el az örökbefogadó párt.
KedvelésKedvelés
Szia Balu! Üdv a kommentelők között.
KedvelésKedvelés
A fentieken kívül nekem az tűnt még fel a filmben, hogy óriási a különbség az érzelem kifejezésben a dánok és az etiópok között. Nem csak a két páron, hanem a mellékszereplőkön is látszik ez szerintem. Az etiópok könnyen ölelnek, a férfi is sírhat. A dánok északiak, agyasak, nem spontánok, befelé élik meg az érzelmeket. Azt hiszem, ez a magyarázata annak, hogy a gyerekek először könnyen megölelik a dán idegeneket, nem az, ami egy magyar gyereknél esetleg gyanús lenne, nálunk nem szokás ilyen közel menni idegenekhez. Náluk igen, az etióp szülők is a nyakukba ugranak a dánoknak, a falubeli kislányok csókolgatják Masho fényképét. Szerintem ez a kulturális távolság még akkor is nehéz lenne, ha mindenki felkészült és tiszta a helyzet. Amikor az etióp anya a végsőkig kétségbe van esve, az égre emeli a kezeit, földhöz vágja a táskáját. A dán nő is végsőkig kétségbe van esve a végén, de ő képtelen ilyen érzelmi reakciókra, soha nem vágná földhöz a táskáját, mert az ő kultúrája azt nem engedi meg. Ez egy állandó, fatális félreértés forrása a dán nevelőanya és az etióp kislány között. Ezért mondja szerintem a dán nő azt, hogy ez neki olyan, mintha most hirtelen oroszul kellene beszélnie, amire képtelen. És végső soron ezért nem tudott az anyja lenni ennek a kislánynak.
KedvelésKedvelés
Az az ebéd vagy vacsora! Az lidérces. Akkor már elengedték a gyereket, hidegek vele, nincsenek érzelmek, csak számonkérés, az egész reménytelen. Nagyon szomorú kislány ez. De mindig jó emlékeztetni magunkat, milyen hatalmas fájdalmat él meg egy gyerek, aki elvesziti a szüleit.
KedvelésKedvelés