Interjú a fővárosi Tegyesz pszichológusával. Székely Zsuzsanna közel négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, nevelőszülők és örökbefogadók felkészítésével foglalkozik, vizsgálja a jelentkezők alkalmasságát és a Mózeskosár Egyesület elnöke. A jelentkezők felkészültségéről, a sikertelen örökbefogadásokról és a megmondásról beszélgettünk.
– Mondj pár szót magadról!
– Pszichológus vagyok, 1977 óta dolgozom a gyermekvédelemben. Először pszichopedagógusként végeztem a Bárczin, nevelőtanárként kezdtem dolgozni. 17 évet dolgoztam a Pest megyei Gyiviben, ez volt a Tegyesz elődje. Betettek a gyerekvizsgálóba, ott gyorsan rájöttem, hogy ez a tudás nem elég, elvégeztem az ELTÉ-n a pszichológia szakot is. Utána nevelőszülők kiválasztásával és az örökbefogadók felkészítésével foglalkoztam. 1993-ban néhány lelkes kolléganőmmel és szülővel létrehoztuk a Mózeskosár Egyesületet, aminek most az elnöke lettem. Hét évet dolgoztam a Schöpf-Mérei programban krízisterhesekkel. Felkészítő tanfolyamot is tartok örökbefogadóknak, a jelentkezők alkalmasságát vizsgálom.
– Mennyire felkészültek az örökbefogadók? Változott ez az évtizedek alatt?
– Ez az évek során sokat változott. A 90-es évek elejéig az örökbefogadás családi belügy és titok volt. A kilencvenes évektől kezdett ez a médiában is megjelenni, például a hollywoodi sztárok örökbefogadásai révén, ami segített, hogy egyre nyíltabban beszéljenek erről az emberek. Míg a kilencvenes években talán minden tizedik jelentkező gondolta úgy, hogy a gyerek fogja tudni, hogy örökbefogadott, ma minden tizedik jön úgy ide, hogy nem mondja meg. A meddőség a kilencvenes években sokkal inkább tabu téma volt, főleg a férfi meddőség. Én is fiatalabb voltam, nem mertem szexuális témákra rákérdezni. A kilencvenes évek második felében hallottam először férfitól kimondani, hogy ő nem nemzőképes.
Ma is általános viszont, hogy gyermektelen emberek úgy gondolják, ha pici gyereket fogadnak örökbe, akkor semmi különbség nincs, csak szeretni kell a gyereket, és csak egy sikertelen örökbefogadásban fordul elő, hogy a gyerek megkeresi a gyökereit. Nem gondolnak arra, hogy van még két szereplő, a vér szerinti szülők, akiket elszakíthatatlan kötelék fűz a gyerekhez, és a gyereknek is van veszteségélménye. Ezekre próbáljuk őket felkészíteni. Sokszor a tanfolyam végén mondják el, hogy most jöttek rá, van vér szerinti szülő is itt, vagy hogy a gyereknek még jól működő örökbefogadó családban is van fájdalma.
– Reális elképzeléseik vannak a jelentkezőknek a gyerekről?
– A favorit az egészséges, fehérbőrű újszülött. Mi gyerekvédők vagyunk, ezért sokat beszélünk arról, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres, hogyan tudjuk segíteni egy 5-6 éves gyerek beilleszkedését.
Gyakran az örökbefogadók azt hiszik, hogy a gyerek tabula rasa. Pedig vannak hozott adottságaik, már hátránnyal indulnak, megvannak a veszteségeik. Ennek az elviselésére és gyógyítására kevesen alkalmasak. Általános elképzelés, hogy miért nem adjuk örökbe a húszezer állami gondozottat. És akkor elmondjuk, hogy nem mind kisgyerek, nem mind örökbe adható és nem minden gyerek személyisége alkalmas a családba illesztésre.
– Minek kell kiderülnie az örökbefogadók kötelező alkalmassági vizsgálatán?
– Négy területet kell vizsgálni: a motivációt, a családi helyzetet, az élethelyzetet, és a szülő személyiségét. Sokszor nem az a baj, hogy pszichésen nem egészséges a jelentkező, hanem csomó feltétel nem adott az örökbefogadáshoz. Például valaki nagyon lelkes, hogy a vér szerinti gyerekei mellé szeretne még örökbe fogadni, de csak nagyobb gyereket kaphatna az életkora miatt, azt meg mi a személyisége miatt nem támogatjuk, vagy éppen a gyerekek nem lelkesednek az örökbefogadásért.
– Számít, hogy a gyerek akar-e tesót?
– Ha a szülő erre sem tudja motiválni a gyereket, az elég rosszul indul, ott a kapcsolatukkal is van probléma. Mi lesz később, ha úgy érkezik oda egy nem is ott született testvér, hogy a nagyobb gyerek nem akarja?
– Hány éves kortól mérvadó egy gyerek véleménye?
– Iskoláskortól. Sokszor a nagyobb gyerek mellé azért akarnak örökbe fogadni, hogy legyen játszótársa. Ezt nem támogatjuk. Egyetlen jó motiváció van: ha a szülő akar még gyereket.
– Mi a helyzet, ha valaki karitatív céllal akar örökbe fogadni?
– Az legyen nevelőszülő. Rengeteg gyerek van a rendszerben, akik családra várnak, és nincs elég nevelőszülő.
– Egyre több fiatal pár indul neki úgy az életnek, hogy szülnek majd egy-két gyereket, de lesz örökbefogadott gyerekük is, hogy segítsenek.
– A saját szempontjából tud csak gondolkodni. Amíg 4-5 évet kell várni egy olyan gyerekre, amilyet szeretne, addig mástól veszi el, aki gyerek nélkül várakozik. Ha annyira akar segíteni, akkor vállaljon olyan gyereket, akinek mi nem találunk családot.
– Ez milyen gyerek?
– Az iskoláskorú roma gyerekek. Ők kerülnek külföldre. És általában azok, akik ilyen nagy karitatívak, meg tudják magyarázni, hogy csak egészséges kisbabát akarnak, a saját gyerekük mellé nem lehet sérültet vagy nagyobbat tenni. Őket megpróbáljuk lebeszélni, hogy a családi rendszerükben lenne ez kockázat.
– Van, hogy valaki túlvállalja magát?
– Ezek sokszor még menet közben kiszállnak. Egy házaspár három testvért kért. Ez egy zenész házaspár volt, megénekeltették a gyerekeket, és arra hivatkozva nemet mondtak, hogy hamisan énekelnek. Nyilván a három ovis gyerek, mint a siserehad nyüzsgött, és ez megijesztette őket.
– A jelentkezők hány százaléka jut el a határozatig?
– Erről nincsenek számok, de szerencsére nálunk úgy lehet észrevétlenül kiszállni, hogy nem kell szembesülni a saját korábbi döntésével, hogy tegnap még akart örökbe fogadni, ma nem. Van, aki az orvosi vizsgálattól, a pszichológustól vagy éppen a tanfolyamtól ijed meg. De előfordul, hogy valaki mindent végigcsinál, és nem veszi át a határozatát. Három év után hosszabbítani kell, van aki ilyenkor morzsolódik le. Keveset tudunk róluk. Országos felmérések szerint a jelentkezők 25-30 százaléka nem fogad örökbe. Valószínűleg sokaknak születik gyerekük, hisz az asszisztált reprodukciós eljárás elején jelentkeznek.
– Ez nem kizáró ok?
– Nem mondhatjuk, hogy ne jöjjön, aki még lombikozik, hisz csak 45 év lehet a korkülönbség szülő és gyerek között, és sokan 42 éves korig lombikoznak. A jelentkező nők átlagéletkora 40 év körül van.
– Ez azt jelenti, hogy a magyar várakozók nem túl elfogadóak az örökbefogadás iránt, és viszonylag későn jelentkeznek?
– Természetes emberi igény, hogy amíg esélyük van, mindent megtesznek a vér szerinti gyerekért. A 40 év sorsfordító dátum, akkor kell vele szembenézni, hogy ha nem jelentkezik, akkor semmilyen gyereke nem lesz.
– Mit gondolsz a 45 év maximális korkülönbségről szülő és gyerek között?
– Helyeslem. Ahogy a biológiai óránk működik, azzal párhuzamban lehet az örökbefogadást is megvalósítani. Ahogy öregszünk, a személyiségünk beszűkül, rigolyásabbak leszünk, egy kamasznak nem szerencsés egy hatvan körüli szülő.
Jönnek harmincegy-két évesek is, akiknek de facto nem lehet gyerekük. Azok a legfelkészültebbek, akik fiatal koruk óta tudják, hogy biológiai úton nem lehet gyerekük. Ilyenkor a feldolgozással is előbb vannak, és a család is támogatja őket.
Gyakran a szülők is nyomást gyakorolnak a fiatalokra a vér szerinti unokáért, erőltetik az orvosi eljárásokat, és nem látják, mekkora tortúrával, lelki és fizikai kockázattal jár a gyerekük számára. Ezért is elhúzódhat az örökbefogadás. De jött ide olyan nő, aki 51 évesen újszülöttet szeretett volna. Kérdeztük, miért most jelentkezik. „Mert most jött a menopauza, és a doktor úr mostanáig ígérte, hogy gyereket csinál nekem.” Mostanában viszont már hallom, hogy a 3.-4. lombik után az orvos is felveti a szülőknek az örökbefogadást, mint alternatívát.
– Elfogadóbbak ma a szülők a gyerek korát tekintve?
– Nem, mert a civil szervezetek az elmúlt tizenöt évben kezdtek újszülötteket örökbe adni, és ez nagyon csábító lehetőség. Nehéz ellene dolgozni, hogy itt vannak óvodás korú gyerekek is, mikor előbb-utóbb kaphat újszülöttet is a várakozó.
– Miért fogadjon örökbe valaki idősebb gyereket?
– Például a kora miatt, mert nem jogosult fiatalabbra. Ez lehet saját belátása is, hogy negyvenöt évesen el tud látni egy kisbabát, de hatvanévesen nem feltétlenül lesz kedve egy kamasszal hadakozni. Idősebb korban látszanak a fejlődési kockázatok, és a gyerek személyiségét a szülő a barátkozáson úgy kiismerheti, hogy láthatja, ez egy hozzáillő gyerek.
– Hány éves korig lehet családba illeszteni egy gyereket?
– Magyarországon csodaszámba megy, ha valaki iskoláskorú gyereket fogad örökbe. A legidősebb korosztály, amire még nagy számban jelentkeznek például egyedülálló nők, az utolsó éves óvodás, akinek szeretnék az esetleges lemaradásait még az iskola előtt behozni. Míg Európában a nemzetközi örökbefogadásban nagyobb gyerekeket fogadnak örökbe, Magyarországról ez a korcsoport is külföldre kerül. Az utánkövetés révén tudjuk, hogy akár még egy tízéves gyerek beilleszkedése is nagyon sikeres lehet.
– Egy tízéves gyerek már élt a vér szerinti családjában, nevelőszülőknél, intézetben, több traumája van. Be tud illeszkedni egy olasz családba?
– Tizenvalahány évre tudjuk visszanézni az adatokat. Olaszországba több száz gyerek került ki, én két olyat tudok közülük, ahol a gyerek gyerekotthonba került. Ennél nagyobb arányban kerülnek vissza Magyarországon belföldi örökbefogadásból gyerekek. A nemzetközi örökbefogadásban, aki határozatot kap, még nagyobb elvárásoknak kell megfelelnie, mint Magyarországon.
– Mennyi idős volt a legidősebb gyerek, akit sikerült örökbe adni?
– Az én praxisomban 11-12 éves, de hallottam egy 13 éves roma kisfiúról, aki maga jelezte, hogy szeretne családba kerülni, azóta már ő is nagykorú és sikeres lett az örökbefogadása.
– Említetted a visszakerülő gyerekeket. Mi okozhatja az örökbefogadás sikertelenségét?
– A nemzetközi szakirodalomban 10-15 százalék a családból kikerülő gyerekek aránya. Mi azokkal találkozunk, akik az állami gondozásba visszakerülnek. Vannak tipikus problémák, például ha nem látszik a gyereken, és mégis fogyatékos lesz belőle. A korábbi időkben a titok és annak lelepleződése okozott nagy traumát. Aztán vannak be nem jósolható élethelyzetek, betegség vagy addikció a szülőknél, válás, gazdasági helyzetük megváltoztatása. Évi 10-14 beadvány érkezik az örökbefogadás felbontására, a szülők a problémás tinédzsereknél kérik, de a bíróság nem nagyon támogatja kiskorúaknál a felbontást.
– Ha felbontják az örökbefogadást, azzal analóg, mintha a vér szerinti szülő lemondana a gyerekről?
– Igen. Sokszor a gyerek nevét is elveszik.
– Ez mennyire viseli meg a gyereket?
– Mire erre sor kerül, úgy megromlik a kapcsolat, olyan mindennapos pokollá válik az életük, hogy minden szereplő megkönnyebbül, mikor ebből kikerül. De 15-16 évesen kipotyogni a családból és sehova se tartozni nagy arculcsapás. Depressziósok lesznek, még mélyebbre süllyednek a függőségek terén, a jövőképük összeomlik. Sok országban nem is engedélyezik a felbontást, hiszen, ha jogilag a vér szerinti gyerek státuszába kerül, akkor nonszensz a felbontás. Persze előfordulhat, hogy a családban nem lehet tovább együtt élni, de jogilag nem kéne levenni a felelősséget a szülők válláról.
– Vannak tipikus hibák, amelyeket elkövetnek a sikertelen örökbefogadók?
– Sokan nem dolgozták fel még a gyermektelenséget, az elvesztett gyermeket, és ott marad a vágyálom a meg nem született gyerekre. És annak nem lehet megfelelni. Sokszor találkoztam olyan serdülővel, aki visszakerült intézetbe, és ők mind elmondták: „szerintem nem ilyen gyereket akart.” A felnőtt örökbefogadottak találkozóján is gyakran elhangzik ez a mondat.
Egy család három vagy négy fiút fogadott örökbe, és az agresszió felpörgött. Én javasoltam is a harmadiknál, hogy már kislányt kellene vállalni. Minden gyereknél volt probléma az agresszióval, és a harmadik gyereknél már soknak találták a szülők, azt felbontották. Nyilván ők is öregedtek közben. Néha túlvállalják magukat a jelentkezők, olyan könnyen beírnak 3-4 testvért.
– Elképzelhető olyan gyermektelen pár, aki képes egyszerre három-négy testvért beilleszteni a családba?
– Ebben nagyon óvatosnak kell lenni, és a régi csecsemőotthonosoknak ebben nagy tapasztalata van. Ilyenkor elfogadott konszenzus szerint a nagyobb gyerekekkel kezdték a barátkozást. Ez azt is kivédi, hogy a nagy nem árukapcsolás lesz, hogy a kicsi miatt vállalják, hanem a nagy után érkezik majd a kicsi, ahogy egy családban is szokott. És egy ilyen családnak utána is több támogatást is kell adni.
– Van szakmai irányelv a maximális gyerekszámra, amit egy családba adhatnak?
– Ha apunak, anyunak mindkét keze foglalt, akkor sok helye nincs még egy gyereknek.
– Azaz négy? Ismerek négygyerekes családokat is, akik kaptak ötödiket.
– A gyerekek életkorától függ… Egy család négy kamasz mellé nevelőszülőként vállalt egy gyereket legkisebbként, és hatan szerették szívből. Ez egy jól működő család volt, ahol a gyerekeket is az ügy mellé állították.
– Ha egy gyereknek családot keresnek, előnyben részesítenek egy gyerektelen várakozót mondjuk egy kétgyerekessel szemben?
– Nem. Ez a gyerek jellemzésétől függ. Persze van olyan gyerek, akit a pszichológus javasol egyetlen gyereknek.
– A Tegyesz ragaszkodik hozzá, hogy testvérek között legalább 2 év korkülönbség legyen. Ez miért ilyen fontos?
– Czeizel Endre is azt mondja, az optimális testvér-korkülönbség 2-4 év között van. Ha valami tervezhető, és az örökbefogadás az, akkor nem kéne nagyon sűrűn családba tenni a gyerekeket kis korkülönbséggel. Jó, ha a nagyocska már leválik a szülőről, ha újszülött érkezik. Nagyobb gyerekeknél meg túl kis korkülönbségnél a rivalizáció erős lehet, ami nem könnyíti meg a szülő dolgát. Esetleg a kisebb gyerek lehet fejlettebb, ami a nagynak kellemetlen.
– Örökbefogadásnál eltérhet a korkülönbség, és a családba kerülés óta eltelt idő. Mennyi idő teljen el két gyerek érkezése között?
– Minél nagyobb a gyerek, annál több. Másfél-két év mindenképpen kell, mielőtt újabb gyerek érkezik a családba.
– Új törekvés, hogy professzionalizálják a nevelőszülőket, több száz órás tanfolyamot kell elvégezniük. Pártolja a rendszer, hogy a nevelőszülő fogadja örökbe a gyereket?
– Én azt nem pártolom, ha valaki azért lesz nevelőszülő, hogy gyorsan örökbe fogadhasson egy gyereket. De ha a nevelőszülő úgy érzi, nem tudja elengedni a gyereket és örökbe fogadja, az a gyerek hazatalált. A mostani rendszert nem ismerem, de az előző képzésben oktatóként részt vettem, és ott komolyan tréningeztük, képesek-e arra, hogy elengedjenek egy gyereket.
Egy gyerektelen emberről nehéz elképzelni, hogy viszi rendszeresen kapcsolattartásra a vér szerinti szülővel a gyereket, vagy az örökbefogadást elősegíti. A kilencvenes évektől jó irányba ment a rendszer, hogy ezt a kettőt szétválasztják. Most lehet, hogy a motivációban engedni fognak és gyermekteleneket is beengednek a nevelőszülői rendszerbe. Én találkoztam régen olyan gyermektelen házaspárral, akik összeomlottak, mikor a másfél évig nevelt kisfiút vissza kellett adni az anyukájának, a férfi inni kezdett, a nő cukorbeteg lett.
– A felnőtt örökbefogadottak, akiket ismerek, szinte mind későn tudták meg, hogy őket örökbe fogadták. A mai tizenévesek közül sokan viszont már ebben a szellemben nőttek fel. Mikor történt fordulat az örökbefogadásban?
– A kilencvenes években. A Mózeskosár és a nyílt szervezetek is akkor jöttek létre, akkor kezdtek a médiumok ezzel foglalkozni. A Mózeskosárba mindenféle korosztályú örökbefogadott jár 18 év fölött Sokkal jobb lelkiállapotban vannak azok, akik ezt kezdettől tudják. Az idősebbek, akik ezt későn, sokszor egy veszekedésből tudták meg, gyakran számoltak be arról, hogy rossz családi légkörben éltek. A titok miatt. A titok azt jelenti, hogy egyfelől meg akarja óvni valamitől a gyereket, de másfelől azt is jelzi, hogy ez nem vállalható a számára. A gyerek érzi, hogy ez ciki dolog. Egy serdülőkori leleplezés az identitás összeomlása a gyerek számára, amit már nem tud felépíteni. Ahol titok van, ott elmosott a kommunikáció, ott minden ölelés hamis. A gyerekek ezt megérzik, sérül a kötődés, a kapcsolat.
– Ma is van, aki eltitkolja?
– Szerintem minden tizedik. Egy család az örökbefogadott nagyobb gyerek mellé akart másodikat, és kiderült, hogy a nyolcéves gyerek nem tudja. Hiperaktív kisfiú, azért nem lehet elmondani neki, mondták. Mi úgy ítéltük, ez kezelhetetlen helyzet, így nem lehet hazavinni egy második gyereket. Két év múlva visszajött a család, hogy elmondták a gyereknek, és a hiperaktivitása csökkent. A bizonytalanság, a titok mindenkiben feszültséget kelt. A gyerek sejtett valamit, de nem tudta, hogy mit, és ettől állandóan volt benne egy feszültség.
– Ez kizáró ok?
– Ha a négyéves gyerek nem tud semmit erről, akkor egy második gyereket csak úgy támogatunk, ha ebben előrelépnek. Egy kétévesnél még nem feltétlenül.
– Mióta ez a szakmai álláspont, hogy meg kell mondani a gyereknek?
– A nyolcvanas évektől kötelező az alkalmassági vizsgálat a Gyiviben. Előtte a nevelési tanácsadók vizsgálták az alkalmasságot, és nyilván a legkülönbözőbb tanácsot adták. Én a hetvenes években Hoffmann Gertrúd pszichológus írásaiban olvastam, hogy tudni kell a gyereknek minél előbb, de konkrét útmutatót ő sem adott.
Gyakran még a kilencvenes években is azt a tanácsot kapták az örökbefogadók, hogy várják meg, amíg kérdez a gyerek. De egy hároméves nem feltétlenül úgy kérdez. Meglát egy csecsemőt, és megkérdezi, neki milyen színű volt a haja. A gyerek észreveszi, ha anya ilyenkor zavarba jön, és kerülni fogja a témát, mert azt akarja, hogy anyu vidám legyen. Sokszor a gyerek nem azt kérdezi, hogy ugye a te hasadban voltam, hanem mint macska a forró kását járja körül a témát, és észreveszi, ha ez kellemetlen. A szülőnek kell elkezdeni a kommunikációt, aztán majd kérdez a gyerek.
– Az örökbefogadó szülő közvetíti a vér szerinti szülő képét. Mit tegyen, ha valami durva történet van a háttérben, például bántalmazta a szülő a gyereket, börtönben ül, esetleg egy korábbi gyerek haláláért felelős?
– Figyeljünk mindig arra, mit akar tudni a gyerek. Kérdezzünk vissza, ezzel időt is nyerünk. Miért adott örökbe az anyukám? Kérdezzünk vissza: mit akarsz pontosan tudni? Lehet, csak annyit: volt apukám is? A fokozatosság fontos, lehet, hogy eljön ennek az ideje, és akkor lehet beszélni róla, hogy ha valaki rosszat csinál, kiültetik a gondolkodópadra az óvodában, a felnőttet meg börtönbe, hogy gondolkodjon. Lehet mondani, hogy biztos sok szempontból jó ember volt, de nem volt türelme a kisgyerekekhez, nem tudta, hogy kell kisgyereket nevelni. Lehet, hogy őt bántalmazta, és ennek nyoma is van a testén. Ezt is meg lehet mondani, hogy megütött, de nem téged nem szeretett, hanem nem volt türelme a gyerekekhez, és persze a gyerekeket nem szabad bántani.
– Muszáj felmentenünk?
– Ez nem felmentés, ki kell mondani, hogy gyereket nem szabad megütni. És persze ez akkor hiteles, ha az örökbefogadó sem bántalmazza a gyereket. De az nem feladata a szülőnek, hogy a gyereknek a világba vetett bizalmát tovább rombolja. Az fontos, hogy soha ne az ő elutasítottságát érezze az örökbefogadásban.
– Lehet lelkileg egészséges úgy egy felnőtt örökbefogadott, ha nem keresi meg a vér szerinti családját?
– Azt nem tudom, de a felnőtt örökbefogadottak csoportjában mindenki, aki megkereste a vér szerinti családját, és akármilyen nehéz sorssal kellett szembesülnie, azt mondta, hogy eddig csak lebegett, mit falevél a szélben, és most ért talajt. És volt olyan, akivel a vér szerint szülő nem akart találkozni, attól nagyon tudtak szenvedni.
– Mit tartasz legnagyobb szakmai sikerednek és kudarcodnak?
– Legnagyobb sikerem – a Mózeskosár létrehozása mellett – egy tizenegy és fél éves kisfiú örökbeadása, amit pszichológusként kísértem. Ő tíz helyen nevelkedett és bántalmazott volt, először ellenállt. És már két éve örökbe fogadták és jól vannak.
A legnagyobb kudarcom az első alkalmassági vélemény, amit 1977-ben írtam. Akkor fél év „ingyentartásra” kellett hazavinni a gyereket, utána indult az örökbefogadási eljárás. Azt se tudom, ki látogatta a családokat. A gyerekvizsgálóban voltam Pomázon. Egyszercsak az igazgató bekísért egy családot egy karon ülő kislánnyal, és lediktálta, hogy mit írjak, hogy a kötődés kialakult, és örökbe fogadják a gyereket. Ezt a kislányt később bántalmazta a család, az apa alkoholizált, molesztálta a gyereket, kamaszkorában visszakerült állami gondozásba. Többször visszajött hozzánk, aztán végül férjhez ment, gyereke született, rendbejött az élete. Ez az élmény indított el, hogy elvégezzem a pszichológia szakot.
A felnőtt örökbefogadott rajzai Dengyel Kinga pszichológushallgató szakdolgozatához készültek.
Örökbe.hu 
Az egyik leghasznosabb interjú, amit a témában olvastam. Fontos gondolatok az öf testvér vállalásáról, karitatív hozzáállásról, nagyobb gyerekek családba illesztéséről, motivációkról. Köszönet.
KedvelésKedvelés
Zsuzsa! (Mártonffy), már napok óta motoszkál bennem a kudarcos örökbefogadás, mint téma. És ez a riport, most jól elő is hozta. Ha van varázseszközöd és kapcsolatod hozzá, jó lenne ilyen szereplőkről is olvasni. Aki visszaadta. És AKIT visszaadtak. Iszonyú nehéz lehet beszélni erről, de a tanulsága meglenne.
KedvelésKedvelés
Én is szeretnék ilyen eseteket, de ez a szinte lehetetlen kategória. Azért igyekszem…
KedvelésKedvelés
Szia! a mi lányunkat visszaadták, mielőtt mi kerültünk képbe. nem volt kicsi már. megkerestem később a családot, találkoztunk is. tudnék mesélni….
nagyon fontos volt ez számunkra, örülök, hogy megtörtént a találkozó.
KedvelésKedvelés
Ez itt nagyon érdekel mindenkit. Miért adták vissza? Mennyi idős volt akkor? Megnyugtató volt a találkozó? Ti jól megvagytok együtt? Mennyi idős most?
KedvelésKedvelés
Addig is javaslom A kakas éve című könyvet, ha borzongani akarsz.
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes és tanulságos interjú. Hoffmann Gertrúdot (Gertit) volt szerencsém ismerni gyerekként (nagyszüleim nagyon közeli barátja volt), remek ember volt, nem vagyok meglepve, hogy már a hetvenes években arról írt, hogy az öf gyereknek ismernie kell az igazságot.
KedvelésKedvelés
Szia Osanna, üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Szia, kösz! Már nem először írok, úgy látszik, nem sikerült ugyanazt a nevet és címet választanom, mint korábban…
KedvelésKedvelés
Engem a rajzok egészen lenyűgöztek, elkezdtem azon is gondolkodni, vajon én milyen helyszíneket, érzelmi csomópontokat rajzolnék, ha papírra kellene vetni az életemet…
És megint egy nagyon érdekes és jó interjú, köszi!
KedvelésKedvelés
Nagyon jó riport. A kudarcos esetek engem is érdekelnek, azt hiszem mindannyiunknak hasznos lenne, de különösen azoknak, akik még az örökbefogadás előtt állnak. A karitatív célú örökbefogadást nem is értem, mert ott nem a gyermek iránti vágyról van szó, hanem valami másról, amit nem biztos, hogy így kell megoldani, az menjen inkább önkéntesnek egy egyesülethez, vagy támogasson ilyen tevékenységet végző szervezeteket anyagilag és akkor megnyugszik a lelke. Sokan egyébkét nem is értik az örökbefogadásra várók motivációját, nekünk többen mondták már, hogy persze fogadjatok örökbe, megtehetitek.. mintha csak anyagi vonzata lenne annak, hogy a családba gyermek érkezik…. MÁS: Az örökbefogadással foglalkozó szervezetek bemutatásának mikor lesz folytatása?
KedvelésKedvelés
Amit leírtam, létező jelenség, sok ilyet hallok, hogy nincs akadálya gyerekszülésnek, de szeretnének örökbe fogadni, hogy segítsenek egy gyereken.
A Tegyesz is örökbefogadással foglalkozik, sőt:-)
A civil szervezetek sorozat is folytatódik, hamarosan beszélgetek a Bölcső Alapítvány vezetőjével, ha minden jól megy.
KedvelésKedvelés
Ich halte den Daumen! Már nagyon kíváncsi vagyok arra a beszélgetésre, remélem, összejön! 🙂
Köszi a mai interjút, különösen hasznos az a rész számomra, amikor az elmondásról meg a durva történetekről beszélgettek.
KedvelésKedvelés
Elsősorban a civilekre gondoltam, a TEGYESZ munkáját mindenki megtapasztalhatta élőben is. Budavári Zitára nagyon kíváncsi vagyok, főleg mert ott is sorban állunk. A Baptistákra még inkább, mert nem értem az ügymenetüket, kíváncsi lennék, hogy miért így csinálják……
KedvelésKedvelés
A karitatív célúnál is meglehet a gyermek iránti vágy. Lehet, hogy már van 1-2 gyermek, és még esetleg lesz is 1-2, de van, akinél még elférne több is (nem csak anyagilag!!!).
Az pedig, hogy az ilyen legyen nevelőszülő, az is működhetne, ha ezt a törvénymódosítások most nem akadályoznák inkább… Az már nem él szerintem, hogy előbb jut gyermekhez, aki nevelőszülőnek szegődne. Én tavaly év vége óta szeretnék, de csak jövőre indul tanfolyam, ami legalább 1 év! És utána is több idő eltelhet, míg gyermeket ajánlanak ki (vér szerinti szülőtől 50km-nél messzebb nem lehet a gyermek – tudtommal). Tehát elég összetett ez is, és kicsit más is, mint az örökbefogadás.
Engem még az is érdekelne, hogy saját gyermek mellé ezek szerint idősebb is fogadható simán örökbe? Ha igen, akkor mit kell tudni ennek a pszichológiai hátteréről? Mire érdemes figyelni, felkészülni? Most nagyon elgondolkodtam ezen is… Jó lenne többet tudni a témában.
KedvelésKedvelés
Ezt hogy vetted ki az interjúból, hogy lehetne a meglevőnél idősebb gyereket is örökbe fogadni?
Ez definitíve tilos az örökbefogadásban. Csak fiatalabbat adnak. Értekezik is Zsuzsa, hogy még a korkülönbség se lehet túl kicsi.
Ahol idősebb gyerekről beszélgetünk, ott általában van róla szó, hogy idősebb, mint amit az emberek többsége vállal, mondjuk 3 évesnél nagyobb. Nem a meglevő gyereknél nagyobb.
A fölékihelyezés tilalmától (így hívják) én eltérni még csak nevelőszülőnél láttam.
Zsuzsa nem az a nagy netező, nem tudom, felel-e a kérdésekre…
KedvelésKedvelés
“- Ez milyen gyerek?
– Az iskoláskorú roma gyerekek. Ők kerülnek külföldre. És általában azok, akik ilyen nagy karitatívak, meg tudják magyarázni, hogy csak egészséges kisbabát akarnak, a saját gyerekük mellé nem lehet sérültet vagy nagyobbat tenni. Őket megpróbáljuk lebeszélni, hogy a családi rendszerükben lenne ez kockázat.”
Ezek szerint félreértettem.
KedvelésKedvelés
Mindig csak a családban nevelkedő legkisebb gyermeknél legalább 1-2 évvel fiatalabb gyermek családba helyezését támogatjuk. Ebben szakmai konszenzus van. Oki kifejtése hosszabb kifejtést igényel. Egyszerűen erről azt lehet mondani, hogy az könnyíti a családi élethelyzetek megoldásait, ha a természetes helyzetnek minél jobban megfelel. Az interjúban is van erre utalás.
KedvelésKedvelés
Ez engem is érdekelne! 🙂
KedvelésKedvelés
https://orokbe.hu/2016/11/07/orokbefogadas-testver-korkulonbseg/
KedvelésKedvelés
Nagyon hasznos írás, köszönet érte! Én is többet szeretnék olvasni (a sikertörténetek mellett) a nehézségekről, kudarcokról és ezek kezelésének lehetőségéről. Mi iskolás roma kislányt fogadtunk örökbe, lassan már 3 éve. Utólag visszagondolva szinte a lehetetlenre vállalkoztunk… Ma már nevezhetnénk sikertörténetnek is, de rengeteg “munka”, szeretet, kölcsönös elfogadás, “terápia”, sérülések feldolgozása és kezelése van benne, és minderre folyamatosan szükség is van. Viszont rendkívüli izgalmassága mellett sok örömet, mély érzelmeket ad, és rengeteget tanulunk belőle!
Székely Zsuzsától szeretném kérdezni, tud-e olyan esetet, ahol az örökbefogadók a vér szerinti szülővel vagy valamely családtaggal tartják, tartották a kapcsolatot valamilyen szinte. Mi erről a véleménye, van-e erre vonatkozólag explicit kontraindikáció?
KedvelésKedvelés
Szerintem a kapcsolattartásban az lehet a rizikó, hogy a gyerek esetleg reménykedik, hogy mégiscsak “visszaveszi” a vér szerinti szülője, nem tudja meggyászolni az elvesztését, mert mindig felszakad a seb, nem érti a helyzetet. Jól hangzik amúgy, de biztos van oka, hogy miért jobb, ha legkorábban kamaszkorban találkozhat a vsz családdal.
KedvelésKedvelés
A kapcsolattartás érdekes kérdés. Majd szeretnék olyan családot is, aki tartja a kapcsolatot a vér szerintiekkel. Az Ágacskában azt mondták, fontos, hogy ilyenkor az örökbefogadó kontrollálja a kapcsolatot.
Szerintem jó dolog, csak nagyon sok feltételnek kell együtt állnia, hogy működjön, és ezek a feltételek pont ilyen esetben ritkán vannak meg… Például, hogy a vsz. család ne akarja visszakapni a gyereket, ne akarjon zsarolni, ne legyen őrületes társadalmi különbség a felek között, ne veszélyeztesse a gyereket a kapcsolat, akarja mindkét fél…
KedvelésKedvelés
mi tartjuk a kapcsolatot mindkét esetben. az egyiknél így, a másiknál úgy. az egyik kapcsolattartás nagyon jó, a másik döcögősebb, ott sokat kellett korrigálnunk, de egész jól beállt az is. nem lehetetlen, igény és szervezés kérdése. na meg az idegeké : )
KedvelésKedvelés
Engem ez nagyon érdekelne! Tehát a vsz. szülőkkel tartjátok a kapcsolatot? Nyílt örökbefogadás volt? Miben nyilvánul meg a kapcsolattartás? Milyen pozitív hozadékát látod és esetleg mik a negatívumai? Előre is kösz!
KedvelésKedvelés
sziasztok! írni fogok, csak kis türelmet kérek, rengeteg dolgom van…
KedvelésKedvelés
Engem a visszaadás nagyon érdekelne, ha szabad erről kérdezni…
KedvelésKedvelés
És ott van még a titok, a vér szerinti szülő fájdalma stb…
KedvelésKedvelés
Abban a filmben, amit egyszer ajánlottam is (My flesh and blood) van egy kisfiú, aki tartja a szülőanyjával a kapcsolatot (az öf anya kontrollja mellett), és látszik rajta, hogy borzasztóan összezavarja… pl. amikor a vsz anya férjhez megy, akkor lelkendezik, hogy akkor most már lesz apukája is, és nem érti azt sem, amikor messzebbre költöznek, mondván, hogy dehát az nem számít nekik, hogy ő meg itt van? Szegény gyereket folyamatosan újratraumatizálja minden találkozás (és főleg elválás), pedig láthatóan sok feltétel teljesül azok közül, amiket felsoroltál, szeretteljes a kapcsolat, sokmindent rendeztek egymás között, mégis. A filmbeli kisfiú egyébként olyan 10-12 év körüli.
KedvelésKedvelés
Szerencsére, talán a felkészítő tanfolyamok hatására is, egyre több ilyen esettel találkozunk.Szakmai segítés, kontroll és felkészítés nélkül lehetnek kockázatai. A vérszerinti szülő lelki nyugalmának, hogy jól döntött, jól van a gyereke, segíthet. A gyerek megélheti, hogy a szülő anyja most is hozzájárul, jóváhagyja, hogy az örökbefogadók legyenek a szülei, és nem kell a végtelen számú anya lehetőségével élnie, ami az örökbefogadottak szerint nyomasztó, kínzó érzés. Az internet korában a titok kérdését újra kell értelmeznünk, és előre kötött szerződésekkel érdemes szabályozni a jövőbeli kapcsolattartást a nyílt örökbefogadásban az örökbe adó szülőkkel.
KedvelésKedvelés
Elhangzott, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres. Szívesen olvasnék többet arról, hogy hogyan lehet az ő családba illeszkedésüket segíteni.
KedvelésKedvelés
Újfent köszönjük az interjút Zsuzsa!
Manuela
KedvelésKedvelés
5 éves kisfiam múlt héten kérdezett előszór, illetve elkezdte mondogatni, hogy nagyon hiányszik neki a szülőanyja, akinek a hasában volt. Nagyon döbbenetes volt, mert eddig csak a “nagylány”, aki 14 hónappal idősebb kérdezgetett. Próbáltam tisztázni nála a fogalmakat, szülőanya, nevelőanya, örökanya…lehet túl sok mindent is mondtam, mert belekérdezett, hogy miért nem maradhatott vele, megvettük-e őket… a végen megkérdeztem őket, van-e kérdés, erre a lányom: “Mi is az a köldökzsinór?” – mondom: a burok, a méhlepény, onnan jön a táplálék egyenesen a baba hasába, így eszik még akkor a baba…, érteted?” – Igen. erre a fiam: Igen! te vagy a szülőanyukánk! – 🙂 kezdtem elölről, de akkor már ők is nevettek, én megkönnyeztem, nem, nem mert akkor nem voltam ott… igenis vannak extra, speciális feladatok egy örökanyanak.
KedvelésKedvelés
Örökanya – ezt én még nem hallottam így, de nagyon kedves szerintem!
KedvelésKedvelés
Igenigen, az örökanyára én is felkaptam a fejem, hogy milyen jó és mégse hallottam még!! 🙂
KedvelésKedvelés
Azt hiszem az fontos, hogy egyszerre keveset, egyszerűen, és csak arra válaszoljunk, amit a gyerek kérdez. Ha meglep a kérdés, vagy elbizonytalanodunk, kérdezzünk vissza, mit is akar tudni. Általában ettől egyszerűbb lesz és konkrétabb a kérdés, és könnyebb lesz a válasz is.Csak arra válaszoljunk, amennyit a gyerek tudni akar. Annyit, és azt tudja megkérdezni, amire a választ is megérti. Ne menjünk elébe plusz információkkal.
A fenti példánál, mint szinte mindig, emeljük az ő helyzetét megosztható általános szintre:Minden gyerek egy néni hasából születik. Te is. Van amikor az a néni úgy dönt, hogy nem ő fogja felnevelni a megszületett gyereket(Nem gyerekét),és akkor nem ő lesz az anyukája. Az a néni, akinek a hasából te születtél így döntött. A nevelő anyukád addig vigyázott rád, amíg találtak neked igazi anyukát és apukát. Nekünk nem született gyermekünk,és megtaláltunk téged, és pont ilyen kisfiúról álmodtunk. Te lettél a mi igazi kisfiúnk, és ez most már így is marad örökre. Az jó és tetszett, hogy együtt tudtak nevetni is a témán a gyerekekkel. A nevetés, a humor gyógyító erejű lehet.
KedvelésKedvelés
Klassz, osszeszedett interju volt, koszi!
Engem majdnem visszaadtak kiskamaszkent, tkp en kertem, vegul nem kerult ra sor, de valoban ugy van, hogy mire idaig eljutnak a szereplok, mar annyi serulest szereztek, hogy jo, (konnyebb) megoldasnak tunik.
KedvelésKedvelés
Jaj. Ezt nem is említetted eddig.
De ez egy megfontolt döntés volt 12-13 évesen? Nem pillanatnyi dac, lázadás?
KedvelésKedvelés
dacból meg lázadásból az ember nem jut el idáig, főleg nem tizenkevés évesen. 😀
tényleg, amúgy egy gyereknek van joga kérvényezni a külön helyezését a szüleitől?
KedvelésKedvelés
Nem jól fogalmaztam. Az érzelmei lehettek jogosak, de vajon 14 évesen átlátta, hogy mivel jár jogi és mindenféle szempontból egy ilyen döntés? Később írja is, hogy mástól tudta meg, hiába szökik meg, attól még a szülői joga megmarad az anyjának.
Szerintem nem annyira ritka, ha egy kiskamasz arra gondol néha, hogy lelép otthonról, esetleg pár napra a haveroknál húzza meg magát.
KedvelésKedvelés
jah, értem; ez a fajta jogi tudatosság viszont szerintem nem életkorfüggő (lásd etióp örökbeadók), hanem azon múlik, hogy az ember mennyire fér hozzá az információkhoz számára emészthető formában. tény, hogy egy ekkora gyereknek még kisebb eséllyel van hozzáférése ehhez az információhoz, mint egy felnőttnek.
KedvelésKedvelés
az, hogy lelép otthonról pár napra vagy gondol rá, az nem ugyanaz, minthogy kezdeményezi vagy aktívan beleegyezik abba, hogy a szülei ne számítsanak többé a szüleinek (ami nekem ebből a megfogalmazásból lejött).
KedvelésKedvelés
Valóban azt szerettem volna elérni, hogy ne legyenek többé a szüleim, 11 évesen ezt úgy fogtam fel, hogy egyszer már valaki lemondott rólam, nyilván ők is megtehetik. Volt ebben dac is -majd jól sírnak utánam-, de vastagon benne volt az az érzés is, hogy úgysem tartozom közéjük, nem szeretnek, akkor én sem akarok velük élni.
KedvelésKedvelés
Megfontolt döntés volt, csak szabaduljak végre, leginkább a nagyszülőktől. Ekkor költöztünk vidékre anyuval, számomra úgy tűnt, hogy később megbánta a döntést, engedett a szüleinek, akik utánunk költöztek, és kezdődött elölről az egész. 14 évesen szöktem meg először, utána még párszor, míg valaki el nem magyarázta, hogy hiába vergődök, úgyis mindig visszakerülök.
Gyanítom, hogy anyu csak azért nem vitt vissza, mert az rossz fényt vetett volna rá, a végén megegyeztünk abban, hogy kölcsönösen békén hagyjuk egymást, és kibírjuk valahogy, míg 18 éves nem leszek.
KedvelésKedvelés
Az orokbefogadason – ver szerintisegen kivul, egyre tobb tipusu szuloseg letezik…. Mit tanacsolnatok a sperma- vagy petesejt donacioval fogant gyermek eseteben? Hogyan “mondjuk meg”? Mikor, hogyan emeljuk be a temat a csaladi beszelgetesekbe?????
KedvelésKedvelés
Szia Almak!
Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Én ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy ebbe nőjjön bele a gyerek. Ne legyen “nagy igaz szent pillanat” amikor majd mindent bevallunk, és visszamenőlegesen semmissé nyilvánítunk mindent a gyerek fejében. Ha már belenőni nem tud, akkor is, mielőbb. Minél később, annál nehezebb, hogy milyen hosszan “hazugságban élt”.
Szerintem kisebbnek egyébként én simán úgy mondanám, hogy mikor mesélünk a “két magocskáról”, akkor elmondjuk, hogy nem minden anyukának/apukának van saját magocskája, van, akinek “kölcsön kell kérni” más bácsitól/nénitől, vagy valami ilyesmi. Persze azt mindenképp tudatosítva a gyerekben, hogy attól ő “édes”, és hogy lám, ennyire nagyon akarták és várták őt. Talán annyival egyszerűbb, hogy róla nem mondott le senki, csak van egy donor szülője, aki nagylelkű volt, mert segített…
KedvelésKedvelés
Én el se tudom képzelni, hogy ezt el lehet(ne) mondani egy gyereknek.. Sokat gondolkoztunk ezen a variáción, mivel nekünk spermadonorral lehetne még gyerekünk, de ha valami hazugság, akkor számomra ez az. Elmondani nem tudnám, és nem is hiszem, hogy jó döntés lenne. Egy arctalan apa, akiről annyit tudunk, hogy mondjuk 180 cm magas, barna hajú, zöld szemű… jó ez egy gyereknek? Én magam sem tudtam ezzel megbirkózni, hogy gyereket szüljek úgy, hogy még egy arcot se tudok hozzá társítani az apjához. A kapcsolatunkat is féltettem, hogy a férjem hogyan tudná kezelni ezt a helyzetet. Úgy gondolom, hogy az örökbefogadás ehhez képest könnyű út.
KedvelésKedvelés
Hat, nem tudom, szerintem az orokbefogadas lenne, illetve inkabb lett volna a nehezebb ut. A mi kisfiunk donor petesejtbol fogant, ugy erzem, en eleg siman megbirkoztam a helyzettel. Volt nehany dolog, ami konnyebbe tette: elozo hazassagombol van egy masik, ma mar felnott gyerekem is, aki annak rendje-modja szerint, agyban, parnak kozt fogant. 🙂 Mielott a donaciora sor kerult, jo nehany lombik-probalkozasunk volt, tehat nem ereztem ugy, hogy eleve le vagyok irva… Ezen kivul, ismertem a donor lanyt, bar azota nincs koztunk kapcsolat, de ugy ereztem, erzem, el tudom fogadni, ha a gyerek ra hasonlit.
A problamat tenyleg az jelenti most, hogy mikent emelhetnenk be a dolgot a csaladi diskurzusba…
Orokbefogadasnal ennek hatalmas szakirodalma van, donacional meg alig talalni ilyet, szakemberek sem nagyon talalkoztak ilyen esettel. Tenyleg nem tudom, hogy kellene jol csinalnunk.
KedvelésKedvelés
szia Kata78!
Ezt mi is pontosan így gondoltuk. Ha a gyermek nem hordozhatja mindkettőnk génállományát egyszerre, akkor inkább legyen teljesen idegen génállományú. A fele-fele nem opció, mi ezt a felvetődés pillanatában már ki is ütöttük.
Én többször feltettem már a következő kérdést ‘lombikos’ fórumokon és nagyon ijesztőnek találom, hogy az évek során soha senki nem válaszolt még privát üzenetben sem:
“Hogyan mondjátok meg a gyermeknek, hogy donor sperma segítségével fogant?”
Ebből csak egy következtetést tudok levonni, mégpedig azt, hogy nem mondják meg. Az pedig, bárhogy is nézzük, hazugság. Ezt az örökbefogadáshoz hasonlóan a legelejétől kell kommunikálni a gyermek felé. Rázósnak tűnik nekem ez nagyon. Valóban letisztultabb és átláthatóbb út az örökbefogadás.
KedvelésKedvelés
Szia! Örülök, hogy nem csak bennem van a hiba 🙂 akikkel együtt lombikoztunk, ketten is a donoros utat választották és nem értették a mi indokainkat. Mindkét családban megszületett már a baba, tartjuk is a kapcsolatot. Azt mondják, hogy ők lezárták ezt a dolgot, soha nem beszélnek róla, a gyereknek sem (ezt nem is csodálom). Nekem az az érzésem, hogy kimondatlanul mindig ott lesz ez a titok, amit a gyerek meg fog érezni (vagy már érzik is..)
KedvelésKedvelés
az ember önkéntelenül is hasonlít… te olyan vagy, én ilyen vagyok, bennünk ez a közös….
később, majd ha már a gyerek is azt mondja, ” ezt tőled örököltem”, akkor mit fognak mondani?? kamaszkorban tanulják a vércsoportokat… itt is kiborulhat a bili, de ez csak egy sarkított példa, számtalan alkalommal hasonlítja magát a gyermek a szülőhöz és erről örömmel is beszél!
az én kislányom felveszi a ruhájára a melltartómat és abban szaladgál, s sugárzó arccal mondogatja, hogy majd neki is olyan cicije lesz, mint Anyának : ) hát nem lesz, mert ismerem a vérszerinti családját és ott mindenki nyurga, sportos, kifejezetten vékony alkatú én pedig nőiesen kerek vagyok, majdnem felvehetné a kosaras fehérneműt sapkának is…
persze, ilyenkor rá is lehetne hagyni, de szerintem értitek, mire akarok kilyukadni.
a titok soha nem marad titok. ha a gyermek nem nől bele természetesen, akkor ez egyszer óriási törést fog okozni. önző dolog a felnőttek részéről fenntartani a ‘saját gyerek’ ( mármint 100% biológiai) illúzióját. össze fog dőlni a kártyavár.
KedvelésKedvelés
Kár, hogy Zsuzsa nem olvassa a blogot, nekem is lenne kérdésem.
Van egy 11 eves nevelőszülőknél élő kislány, akivel csütörtökön lesz a nagy találkozás. Na nem olyan. Ezt a kislányt már nagy valószínüséggel senki nem fogja örökbe fogadni, és sajnos vérszerinti családja sincs, aki tartaná vele a kapcsolatot. Így csupa “hivatalos személy” vesz részt a gondozásában. Önkéntesként fogom vele tartani a kapcsolatot, egyelőre leginkább amolyan nagynéni-félének tudtam elképzelni magamat. Nagyon izgulok, hogy milyen egy ilyen első találkozás, szinte semmit nem is tudok a kislányról sem, és nem is nagyon készítettek fel. Nem szeretném elrontani. Van tanácsotok? Velem jön a szervező, szóval az első számú tervem az, hogy hagyom őt beszélni…
KedvelésKedvelés
Szia, megkérdezhetem, hogy ez az egész milyen formában történik? Én úgy tudtam, hogy ilyesmi “patronálásra” már nincs lehetőség. Köszi, és sok sikert neked!:)
KedvelésKedvelés
Hát én most külföldön lakom, ezért ott csinálom, nem tudom Mo-on mi a helyzet. Egyébként eredetileg hátrányos helyzetű gyerekeket szerettem volna korrepetálni, de arra nem volt lehetőség (ill. csak napközben, amikor nem érek rá). Így ez lett belőle, de több, mint egy év volt idáig eljutni a jelentkezésemtől számítva. Egyébként attól is félek, hogy nem tudok elég jól angolul, mi lesz, ha nem értjük egymást?
Dutka köszi a sok szuper ötletet, sajnos ajándékot nem szabad vinnem, nagyon sok szabály van még megölelnem sem szabad! De esetleg csinálok neki kis hajtogatott állatkákat, azt csak megengedik, mert azt nem pénzért veszem. Meg majd megkérem, hogy mutassa meg a játékait. Azt nem tudom, hogy a többi ott levő gyerekkel mennyire kerülhetek kapcsolatba, jó hogy írtad, ezt is megkérdem az odaúton. Annyit tudok, hogy egy éve került a mostani helyére és a nővérével együtt van.
KedvelésKedvelés
A hajtogatás nagyon jó ötlet! Kíváncsi vagyok majd, hogy sikerült!
KedvelésKedvelés
Köszi! Jól sikerült, folytatjuk 🙂 Jövő héten mozi, aztán kb havonta egy-egy új program. A hajtogatást nem mertem elővenni, majd ha jobban megismerjük egymást, egyelőre még nem is voltunk kettesben.
KedvelésKedvelés
Szuper! És hajrá!
KedvelésKedvelés
A mi kislányunk 7 éves volt, amikor megismerkedtünk vele, mi is nagyon féltünk. Vittünk valami apróságot ajándékba, “oldószernek”. Megkértük, hogy mutassa meg a játékait, és megpróbáltunk vele valamelyikkel játszani. Megnéztük az iskolatáskáját is, a könyveket, füzeteket. Csak úgy, lazán. Legközelebb társasjátékoztunk, együtt a családdal (ha jól emlékszem, valami activity-szerű társasjátékuk volt), bevontuk a többi nevelt gyereket is. Akkor úgy tűnt, fontos, hogy ne “ragadjuk ki” rögtön a többiek közül. Amikor először elvihettük – a falun belül -, megkérdeztük, mit szeretne. Mi kirándulást terveztünk egy közeli látványossághoz, végül is játszótér lett belőle (miután nem akart beülni a kocsinkba. – mindig félt attól, hogy “elrabolják”). Jött a nevelőszülő nagyobb vsz. gyereke is (akkor 13), így nem érezte “elrabolva” magát. Ott volt a mi vsz .gyermekünk is (akkor 9) és a majdnem felnőtt féltestvére. Jót buliztunk együtt a játszótéren. Nagyot gyalogoltunk, s mikor esni kezdett, bementünk a környék egyetlen szállodájába, ami nagyon elegáns volt .Süteményt, innivalókat rendeltünk (ill. mindenki rendelhetett magának (!)), gyertyát gyújtottunk az asztalon. Nagyon nagy élmény lett (a kicsinknek a szállodai mosdó volt a legnagyobb élmény, ilyet még nem látott!). A kislány, akit most meg fogsz látogatni, annyi idős, mint az én vsz. lányom most. Vele is lehet játszani még (ha szeret), vagy megkérdezni, szeret-e olvasni, ha igen mit, ha nem :mit szeret szabadidejében csinálni .Sport, biciklizés, barátnőzés (ebben a korban ez utóbbi áll a középpontban). Szeret-e zenét hallgatni, TV-zni. Mi a kedvenc zenéje/TV műsora. Persze lehet, hogy nem beszédes, nem nyílik meg, és akkor nehéz beszélgetni. Ha inkább a szervező fog beszélni, akkor is megkérdezheted a kislányt, hogy mit szeret(ne) csinálni, és legközelebbre rákészülsz, vagy megbeszélitek, hogy legközelebb elmentek együtt fagyizni / biciklizni / vásárolni / moziba /könyvtárba vagy hasonlók.
KedvelésKedvelés
Egyébként Dutka egyszer a ti történeteket is szívesen olvasnám interjúban 🙂 Főleg azért, mert nálatok már két év is eltelt, tehát igazán láthatod milyen testvérek lettek (még akkor is ha Székely Zsuzsanna tanácsát követve feltételezem, hogy nem “elsősorban testvérnek” fogadtátok örökbe).
KedvelésKedvelés
Dutka, csatlakozom Dunavirághoz, engem is nagyon érdekelne a történetetek:)
KedvelésKedvelés
Köszönöm, igyekszem!
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm az interjút mindkét Zsuzsának. Többször is elolvastam, ismét sokat kaptam Székely Zsuzsától mint már annyiszor, amikor mi örökanyák a Mózeskosárban bombázzuk a kérdéseinkkel.
Azzal kapcsolatosan, amikor Zsuzsa azt mondja, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres, megint belém villant, hogy milyen jó, hogy mi hat éves korban jelöltük meg a felső határt, hacsak egy évvel lejjebb mentünk volna, már nem ismerhettük volna meg a kisfiam. Milyen hihetetlen véletlenek múlt a mi családunk sorsa.
Azzal a mondattal is nagyon egyetértek, hogy nagyobb gyerek örökbefogadása esetén van rá lehetőség, hogy „a gyerek személyiségét a szülő a barátkozáson úgy kiismerheti, hogy láthatja, ez egy hozzáillő gyerek.” Én egy kicsit azt is előnynek érzem, hogy mivel a gyerek pontosan tudta mi történik vele az örökbefogadás során, könnyedén alakítottunk ki egy olyan őszinte kapcsolatot, amelyben nincsenek titkok vagy tabu témák, gyakran kérdez vagy mesél akár a múltjára, akár az örökbefogadására vonatkozóan. (Amúgy a köldökzsinór kérdése nálunk is hangsúlyos szerepet töltött be.) Nekem az is egy nagyon jó élmény, hogy például az iskolában történtekről vagy akár egy foci edzésről is sokat mesél a kisfiam, ahogy legutóbb más szülőtársakkal beszélgettem döbbentem meg, hogy mennyivel több információval rendelkezem az iskolai mindennapokról mint több más fiús anyuka.
A vér szerinti gyökerek megkereséséről vagy inkább az újra találkozásról az a véleményem, hogy elkerülhetetlen és hogy mivel kell majd szembenéznie, az őt hogyan érinti, azt nem tudhatom. Az egyetlen dolog, amivel ebben segíteni tudunk, hogy őrizzünk és erősítjük a bizalmát,hogy bármit is talál, tudja, hogy nekünk őszintén elmondhatja és ránk mindig számíthat.
Az interjú végén szó van arról, hogy a rajzok Dengyel Kinga pszichológushallgató szakdolgozatához készültek, nagy örömmel olvasnám el, ha lehetséges, ezt a szakdolgozatot is.
KedvelésKedvelés
A szakdolgozat leginkább arról szól, hogy az örökbefogadottak hány százaléka jelöli az életút-rajzában az örökbefogadást, akár magát a csecsemőotthont, vagy a hazavitelt. Vizsgálta még azt is, hogy a jövőképben megjelenik-e az örökbefogadás, vagy a sajátja, vagy esetleg ő is szeretne örökbe fogadni.
KedvelésKedvelés
Ne spoilerezzünk:-)
Majd hamarosan bemutatom Kinga szakdolgozatát, csak előbb védje meg.
KedvelésKedvelés
Menjek a sarokba? 😀
KedvelésKedvelés
ahogy olvastam a beszélgetést, nekem azért néhányszor felszaladt a szemöldököm. találtam benne nagyon értékes tényeket, de néhány véleményével vitába szállnék.
KedvelésKedvelés
Sziasztok. Olvasgatok egy ideje, ez az írás eszembe juttatott néhány dolgot. Magam is gyermekvédelemben dolgoztam, emlékszem néhány kudarcos örökbefogadásra. Az egyik esetben az örökbefogadó egy évvel azelőtt veszítette el saját kisfiát, hogy örökbefogadott egy ugyanolyan korú (öt éves ) kisfiút. Kezdettől a saját fiát kereste benne. Mikor megismertem a kisfiút, már annyira gyűlölték egymást, hogy ráment a szülők házassága, a gyerek roncs volt.
A másik esetben az egészséges, fehér bőrű újszülöttről később derült ki, hogy nem egészséges. Középsúlyos értelmi fogyatékos. Az öf szülők nem tudták elfogadni.
Amikor eldöntöttem, én is örökbefogadok, ezek lebegtek előttem. Eldöntöttem, merek rákérdezni az egészségi állapotára, a születési körülményekre, nagyon pontosan, merek nemet mondani, ha kell a barátkozáson is.
De a lányommal első látásra egymásba szerettünk. Nem kérdeztem semmit, mert nem érdekelt az sem, amit mondtak. Kreol bőrű nagy dumás szépség. Hálás vagyok a sorsnak, hogy őt nekem adta. Ölök-halok érte. Mostanában gondolkodom a testvéren. Egyrészt, mert szeretnék még egyet, másrészt, mert a lányom is szeretne testvért. 44 éves vagyok, tehát alapban csak nagyobb gyerek jöhet szóban, de a lányom sem csecsemő volt. 3,5 éves kora óta nevelem. Az örökbefogadás témája sosem volt tabu. Beszélgettünk róla, ezzel nőtt fel, nem zavarja. Illetve miután az iskolában ő maga nemrég elmesélte az osztálytársainak, volt egy kis gond, mert egy kisfiú csúfolta érte. Elbeszélgettem az illetővel, elmagyaráztam neki. Azóta jóban vagyunk.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon! Gratulálok a kislányodhoz.
Egyes számban beszélsz, egyedül neveled?
KedvelésKedvelés
Szia!
Igen, egyedül. Szerencsém van, mert pedagógusként ott dolgozom, ahova ő iskolába jár. A kollégáim ismerik a történetünket, Van egy aktív nagyi édesanyám aki sokat segít nekünk.
KedvelésKedvelés