Ma egy örökbefogadós mesét közlök. Vidáné Csiba Magdolna vendégposztja.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kistündér, Habóka. Egy napon kijárta a tündériskola minden osztályát, s a főtündértől megkapta első feladatát. Mivel okos tündér volt, felelősségteljes munkával bízták meg. Cseppentsen fiókákat a madarakhoz, kölyköket az oroszlánokhoz, s kicsinyeket minden állathoz, akiket csak ismer.
Habóka nagyon örült ennek a feladatnak, büszkén nézegette, próbálgatta a szárnyait, majd elindult a világba, s szórta cseppjeit mindenfelé, ahol csak állatokat látott. Telt-múlt az idő, s egy idő után a főtündér magához kérette Habókát.
– Habóka – kezdte gondterhelten. – Panasz érkezett a munkádra! Hogy a csudába lehet, hogy az elefántnak vízilókölyke született, a zsiráfkölyöknek oroszlánsörénye van, a tyúkanyó pedig kutyakölyköt kerget a tyúkudvarban? Csak nem összekeverted a cseppjeidet?
Gondolkozik Habóka, hogyan is tévedhetett ekkorákat, de csak nem bírt rájönni, hol történhetett a hiba. Hiszen olyan gondosan járt el…
– Jól van, Habóka, lehet, hogy egy kicsit még nagy falat volt ez neked. Ezután a virágok sokasodásában fogsz segédkezni. Ott nem nagy gond, ha megkutyulod egy kicsit a színeket, hisz pont attól olyan szépek, hogy ezerszínűek.
Habóka boldogan indult az útjára, és úgy gondolta, hogy ez a feladata sokkal érdekesebb, mint a másik volt. Hiszen annyi színnel, formával, illattal találkozhatott, amennyiről álmodni se mert. Időnként a méhecskével is találkozott, aki elárulta neki, hol találja meg a legszebb hársfát, amely épp a virágait ontja, s hol lapul a legillatosabb gyöngyvirág, a harangvirágok társaságában. Szórta a cseppecskéit, hogy a virágos rétek még virágosabbak és színesebbek legyenek, a cseresznyefák millió virágot bontsanak, hogy aztán… ó jaj… piros körtéket teremjenek!
Lógó orral kullogott a főtündér elé Habóka, s bevallotta, ez a feladat sem sikerült tökéletesre, hisz hiába a gyönyörűen tarkálló rét, a cseresznyefának cseresznyét kéne teremnie!
– Habóka, hát mi legyen veled! Szépeket alkotsz, szorgalmas is vagy, de valahogy összekevered a világ teremtményeit. Lássuk csak… az embereknél nem lehet baj! Ott nincs olyan sok faj. De van egy nagyon fontos dolog. Az embereknél csak családba szülessen embergyerek, mert neki ott jó felnőni, ahol az apukája és az anyukája nagyon szereti és oltalmazza őt, amíg maga is nagy, felnőtt emberré nem nő. Nézd, mutatok neked képeket, milyen az, amikor szereti egymást két ember. Kézen fogva sétálnak, csókkal köszöntik egymást, egymás mellett alszanak el, s ébrednek fel. Mosolyognak, ha a másikra néznek, és gyakran gondolnak arra, hogy de jó volna, ha kettőjükből lenne egy olyan kis ember, aki mindkettőjükre hasonlít legalább egy kicsit. Na, az ilyen helyekre szórd a cseppjeidet, drága Habóka.
A kistündér úgy gondolta, ezt a feladatot most már igazán nem fogja elrontani. Nagyon figyelt, nagyon koncentrált. Hosszasan nézte a kiszemelt emberpárokat, mielőtt cseppet hintett feléjük, majd megfigyelte a csodát, amikor felfedezték, hogy babát várnak. Hosszú ideig nem is volt semmi gond, hiszem itt csak fiúk és lányok jöhettek, az pedig szinte mindegy volt egy-egy boldog családnál.
Habóka boldogan szárnyalt a városok felett, belesett minden ablakon, hová is térhetne be egy cseppentés erejéig. Élt egy házaspár sok gyerekkel egy magas ház legfelső emeletén. Színes életük volt. Sokszor jókedvűen daloltak, máskor szomorkodtak, s voltak olyan napok, amikor bizony csak száraz kenyér került az asztalra. A gyerkőcöknek időről időre elkopott a cipőjük, s utána még sokáig hordták. Ha hideg volt, gyakran fáztak, de nem szűntek meg szeretni egymást. A kistündér úgy gondolta, hogy egy kistestvér igazán nagy örömöt hoz a házhoz, és úgy hitte, talán megszűnnek a szomorú könnyek is az új jövevény érkezésekor, így cseppentett, majd néhány héttel később visszatért, hogy megnézze a hatást. Kíváncsian kukkantott be az ablakon, ahol legnagyobb meglepetésére egy zokogó asszonyt talált, körülötte szipogó gyerekekkel.
– Ó istenem, miért hagytál el engem! – sírta az asszony. – Miért vetted el tőlem balesetben a férjemet? Pont most, amikor újra gyermeket várok! Hogyan is fogunk létezni ezután? Amikor megszületik a baba, nem tudok dolgozni, hisz őt kell gondoznom, ráadásul az én fizetésem úgyis olyan szűkösen elég ennyi éhes száj etetésére!
Habóka szemébe könnyek szöktek, és igazán nem tudta, mitévő legyen. Hiszen most nem ő hibázott, nem tett semmi rosszat, mégis baj lett belőle. Első gondolata az volt, hogy segítséget kér a főtündértől, de aztán úgy döntött, megoldja ő ezt egyedül is, hisz már olyan sokat látott a világból. Hosszan töprengett, miközben repült a város felett, míg végül eszébe jutott a tökéletes megoldás.
Állt a város szélén egy takaros ház, egy fiatal párral, Lenkével és Tamással. Megvolt mindenük, boldogan éltek, egyetlen szívfájdalmuk volt csupán. Bármennyire is szerették volna, nem született gyermekük. Habóka már többször járt feléjük, cseppentett egyet, cseppentett kettőt, mégis azt kellett látnia, hogy cseppjei nem hozták meg a várva várt eredményt, a pocakban növekedő kisbabát. Gondolt egyet, s amikor a szegény asszonynak eljött az ideje, odarepült az ablakába. Zokogott az anyuka a gyönyörű kisbabája felett, és azon töprengett, hogyan is folytatódjon tovább az életük.
– Bárcsak jobb szüleid lennének, szépséges kisbabám. Akik meg tudnak adni neked mindent, amire szükséged van. Apukát, anyukát, akik szeretnek, és szeretik egymást, meleg szobát és finom ételt.
Ezekkel a szavakkal merült kábult álomba, mellén pihentetve a gyermeket. Több se kellett Habókának, megfogta a bepólyázott csecsemőt és kirepült vele az ablakon. Erőlködve repült, nehéz volt a kis csomag, el is fáradt, mire a városszéli házhoz ért. Letette a csomagot a küszöbre, becsengetett és elrejtőzött a ház előtti cseresznyefán. Lenke nyitott ajtót, és meglátta a kis csomagot a ház előtt. Meglepetésében felsikoltott és beszaladt Tamásért.
– Tamás, idenézz, mi van az ajtónk előtt!
Bevitték a házba a kis csomagot, s míg bontogatták, az ébredező kislány mellett egy aranybetűkkel megírt levélke volt, amelyben ez állt.
„Vigyázz rám, kérlek. Életadó anyukám nem tud törődni velem. Szeretettel hordott kilenc hónapon át, óvott minden bajtól, és a világra hozott. Elfogyott az ereje, és a legjobbat akarja nekem. Vigyázz rám kérlek eztán“.
Lenke és Tamás zokogva álltak a kislány fölött, fel sem tudták fogni azt a csodát, ami velük történt. Végül magukhoz ölelték a kicsit, és egymást.
– Légy üdvözölve nálunk. Jó helyre jöttél.
Ezután, mialatt Lenke dajkálta a kisbabát, Tamás levelet írt, és az ajtó elé tette.
„Drága Életadó! A legdrágább kincset adtad nekünk, ami csak létezik a világon. Nagyon régen vágytunk rá, s becsben fogjuk tartani. Óvjuk, szeretjük és neveljük őt. Köszönjük, hogy ránk bíztad őt. Szeretettel gondolunk rád: Lenke és Tamás“
Habóka egészen elérzékenyült a sorokat olvasva, és sietve elrepült a levéllel, a ház felső emeletére, ahol a sokgyermekes anyuka még mindig az igazak álmát aludta. A mellkasára ejtette a levelet, majd elindult a főtündérhez, hogy jelentést tegyen az esetről.
Örökbe.hu 
Nagyon jó, hogy közzé teszel meséket a blogon, jól mutatja, milyen szemlélettel próbáljuk sokszor mi felnőttek, örökbefogadók megismertetni a gyerekeinket a saját történetükkel. Mindenképpen tanulságos olvasmány. Ez a mese konkrétan olyan, amit semmiképpen sem mesélnék ebben a formában, több ok miatt sem. A leginkább aggályos szerintem az a pont amikor a szülőanya mellkasáról álmában, lopva viszik el a babát és adják az örökbefogadóknak. Ilyet semmiképpen nem mondanék vagy sugallnék a gyerekemnek. Mint ahogyan azt sem, hogy az, hogy ő éppen abba a vér szerinti családba született, amelyikbe, az csak egy “hiba” amit az örökbefogadás helyrehoz. Nagyon sokat beszélgetünk vele erről, és azt gondolom, mindenképpen a valóságnak megfelelő dolgokat kell elmondanunk, még akkor is ha örökbefogadóként nem könnyű. A gyereknek tudnia kell, hogy a szülőanyjától nem “elrabolták”. Nem mondanék soha rosszat arról aki a világra hozta a lányomat, de nyilvánvalóan felmenteni sem lehet a felelősség alól, nem állíthatom úgy be, mint egy áldozatot akitől egyszerűen elvették a gyerekét. Ki kell mondanunk, hogy ő bízta ránk a gyerekét, ő döntött úgy, hogy mi neveljük fel. Erre a tudásra szüksége van ahhoz, hogy tudja, őt nem lehet csak úgy ide-oda pakolgatni, ahogyan a szél fújja a leveleket. Mint ahogyan azt is tudnia kell, hogy ahhoz hogy ő önmaga legyen, a vér szerinti anyától kellett megszületnie, tőle kapta énjének egy részét. Nem sugallhatjuk, hogy az ő életének kezdete csak egy hiba volt. Nemrégen volt egy nagy beszélgetésünka lányommal, amiből kiderült, nagyon fontos neki, hogy mit hozott magával, mi az ami más lenne benne, ha nem az a szülőanyukája, aki. A beszélgetés végén azt mondta: “Szóval a szülőanyukámtól kaptam az életemet, tőletek meg a szeretetet!”
A mesék nagyon jó gondolatébresztők, beszélgetésindítók szülő és gyerek között, de nagyon meg kell gondolni mit is mesélünk és az milyen gondolatokat fog ébreszteni.
KedvelésKedvelés
Érdekes, amit írsz. Ez egy műkedvelő író meséje, ezzel együtt sokkal pozitívabbnak éreztem, mint például a nyomtatásban megjelent Babazsebet. És ebben legalább megjelenik az örökbeadó szemszöge, ami ritka a műfajban.
KedvelésKedvelés
Hát igen, de a Babazseb tényleg olyat amit soha nem vennék meg.
KedvelésKedvelés
Jó, a Babazseb alulmúlhatatlan 🙂
KedvelésKedvelés
Megkérdezhetem, hogy a szerző szintén örökbefogadó? Ill. hogy van-e annyi idős gyereke akivel már ezekről lehet beszélgetni? Azért kérdezem, mert szerintem egészen más az amit az ember elképzel amíg nincs gyereke vagy amíg pici, mint az amikor már valójában téma otthon a gyerekkel az örökbefogadás-örökbefogadottság. Sőt, még az elején, amíg a kérdések a “Milyen színű autóval jötettek értem?” szintjén mozognak, szintén más.
Ahogy nő a gyerek – és ahogyan jó esetben megnyílik és megosztja a szülőkkel a gondolatait, érzéseit – úgy válik árnyaltabbá a kép bennünk is. Ha jól emlékszem Pulay Klári mesélte, hogy a lánya azt mondta egyszer, hogy “Anya, te nem tudhatod, milyen örökbefogadottnak lenni.” Nagyon igaz, mi azt tudjuk, milyen örökbefogadónak lenni. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek örökbefogadói szemszögből mesét írni, hiszen a gyereknek elsősorban nem azzal van dolga, hogy megértse milyen volt nekünk örökbefogadni, hanem a saját történetével van dolga. Én jobban szeretem ha ő fogalmazza meg mit érez, és annak mentén tudunk beszélni dolgokról. Nálunk ez hamar eljött, már 4 évesen is komoly kérdései voltak, így nem volt aktuális a mese igazán (nyilván más mese nagyonis, de tanmese nem).
Arra viszont, hogy elindítsa a beszélgetést, jó lehet a mese, bár inkább kevésbé direkt történetet választanék. Amit nagyon szerettünk a témában amikor kicsi volt, az a Mazsola és Tádé és a Kippkopp gyermekei voltak.
KedvelésKedvelés
A Kippkopp gyermekeit örökbefogadói szempontból meg én nem szeretem (bár Marék Veronika összes nagy kedvenc.) Borzasztóan zavar benne, hogy a szülők nem tudják a saját gyerekeik nevét. Mazsola jöhet, Tádéstól. Erre a szomszéd gyerek is rájött már: az enyéimet azonosította a figurákkal.
KedvelésKedvelés
Igen, ez az álmában elrablás engem is sokkolt. De akkor már legalább ébredt volna fel a szülőanya, és olvasta volna el a levelet, és érzett volna valamit ezzel kapcsolatban, de ott meg vége szakadt a történetnek 😦
KedvelésKedvelés
Nekem sem jutna eszembe ilyen mesét felolvasni a gyerekeimnek. az A kistünder eleve sokat téved az mese elején, tehát később is tévedhetett… az a mondat, hogy “az embereknél nem lehet baj! Ott nincs olyan sok faj.” nem jó, az embereknél csak egy faj létezik.
Azt, hogy az apuka meghal, az életadótól még elveszik almából a gyereket, szerintem is túl durva. Inkább talán felnőtt mese. Sok szimbólum lehet egy mesében a gyerekek kisagya még pörög.
KedvelésKedvelés
Igen, ezekre gondolok én is. Ebben a mesében túl sok az olyan elem amivel az írója megpróbálja elmagyarázni, mi miért történt. Ha egy 5-10 éves gyereknek egy beszélgetésben mondanánk el ezeket, lehet hogy nagyon meglepődnénk a kérédseken és a gondolatmeneten amit ez a történet ébreszt. Nem hiszem, hogy egy gyereknek ez elfogadható és megnyugtató leírása a történteknek.
A mesék nagyon is kellenek egy gyereknek, de nem biztos, hogy ezek a nagyon konkrét céllal íródott “tanmesék”. Az örökbefogadásról-örökbefogadottságról meg azt gondolom, jobb őszintén, nyíltan, a gyerekre figyelve beszélgetni. Ne mondjuk nekik olyat, amit nem egészen úgy gondolunk, csak azért mert egy mesében ez áll… Nálunk elég komoly beszélgetések zajlanak mostanában, sokat kérdez, azt hiszem elég hosszú utat megtettünk már abba az irányba, hogy helyére tegye a dolgait, ismerje a történetét. Nagyon foglalkoztatja a vér szerinti anya motivációja, miért szülte meg, miért adta örökbe, mit érzett iránta… tovább is gondolva, pl. ha ő fiatalon szülne, neki is örökbe kellene adni a gyerekét? A mesék nem nagyon segítenek ennek a megértésében, legalábbis ezek nem.
A szülő oldaláról nézve lehet hogy megkönnyíti a beszélgetés megkezdését, könnyebb felolvasni egy mesét mint magunktól kimondani valamit… csak aztán nem biztos, hogy könnyű kikeverdni abból az esetlegesen nem szerencsés gondolatmenetből amit egy-egy mese ébreszthet. Én anno nagyon szerettem Pelyheske történetét, így megvettük és olvastuk a folytatást is (Ungvári Bélyácz Betti könyvei) és a mai napig azt gondolom, a legjobb könyvek a műfajban ami elérhető. Ennek ellenére ma már nem olvassuk, a második rész arctalan fehér nőalakja, aki az éj leple alatt teszi le a babáját a tündérpár ajtaja elé, elég nehezen volt feldolgozható, pl. sokáig azt álmodta a lányom, hogy a fehér ruhás lány visszajön és elviszi őt. Felnőtt fejjel sosem jutott volna eszembe, hogy ez a mese ilyen reakciót fog kiváltani. Jobban szeretem ha beszélgetünk, mert kérdezhet, irányíthatja mit, mennyit akar tudni, mire keresi a választ, és nem egy kész történtet kap.
KedvelésKedvelés
Az elején, mikor az állatokat meg a növényeket keverte össze Habóka, azt gondoltam, hogy ennek az lesz a megoldása, hogy ez nem hiba volt, hanem a külső hasonlóság helyett a lényegesebb belső rokonságot, összetartozást tartotta szem előtt, és így valójában minden kölyök a legjobb, az igazi helyére került. Aztán arra számítottam, hogy a szegény családnál elhamarkodta, és túl sok lenne a gyerek, így meghozzák a nehéz döntést, és más családra bízzák az újszülöttet. De ez a véletlen baleset, meg hogy Habóka titokban viszi el a gyereket, tényleg sok egy kicsit, túlságosan direkt. És valóban, ha a korábbi hibái tényleg hibák voltak, miért is lehetne megbízni benne, hogy ezúttal megalapozottan és helyesen cselekszik? Egy kissé habókos ez a Habóka…
KedvelésKedvelés
igen, az alapkoncepcióbǿl sok mindent ki lehetett volna hozni, de aztán átment ilyen nagyon direkt moralizálásba.
KedvelésKedvelés
Hát ez elég horror. Tök szimpatikus, hogy tündéres mesét akar írni happyenddel, de ez a kiragadja a gyereket (mégoly jó szándékkal is) a szülőanyja karjából ez tényleg elég ijesztő.
KedvelésKedvelés
Semmiképpen nem szeretném megbántani a mese íróját, de nekem az jutott eszembe erről a meséről, amikor a kisfiam a “Nekem két születésnapom van” könyvet a maga őszinte “impulzivitásával” földhöz csapta. A gyerekek szerencsére tudják mi a jó mese nekik és azt olvastatják el újból és újból, ami nem tetszik, mert mondjuk nincs benne katarzis élményük, azt nem kérik.És én szégyelltem el magam, amikor már tizedjére olvastam el ugyanazt a mesét és megkérdeztem, hogy ez miért tetszik neki annyira, “mert arany hangon meséled” jött a válasz. Mintha a titkos naplójába akartam volna betekintést nyerni és nagyon ügyesen hárította.
Szerencsére nagyon gazdag a meseirodalom, az örökbefogadással kapcsolatos beszélgetésekben pedig Trapitivel értek egyet, érdemes a kérdések mentén haladni.
KedvelésKedvelés
Nahat, az en kicsim sem szerette. Es egyik orokbefogados meset sem, en neha probalkoztam ujra, de nem sok sikerrel. Es ha oszinte szeretnek lenni nekem sem tetszettek.
KedvelésKedvelés
Meglep az egyöntetű kritikus fogadtatás. Nekem a legtöbb örökbefogadós mesével az a bajom, hogy egy “tipikus” helyzetet ír le: meddő-házaspár-várakozik-első gyerekként-újszülöttet fogad örökbe, akiről a szülőanya lemondott. Nehéz egy ilyen mesét olyan esetre illeszteni, ahol egyedülálló fogad örökbe, vagy van már nagyobb gyerek, vagy a gyerek már idősebb, vagy nem önként mondott le az anya stb. És igen, a legtöbb mese felnőtt szempontot ábrázol, mert felnőttek írják.
Ez a mese még kevésbé is hegyezi ki a sztorit a meddő pár várakozására, mint a többi.
És nyilván más egy mese, és más a gyerek kérdéseire való válaszolás, információközlés, az ő történetének elmondása.
KedvelésKedvelés
Pontosan ezért szeretem jobban ha nem ennyire céltudatosan “örökbefogadós” egy mese. Hála Istennek óriási a választék jó mesékből, emiatt nálunk nem nagyon van igény külön örökbefogadós mesére. 🙂
KedvelésKedvelés
Ha ugy vesszuk a Vuk is az. 🙂
KedvelésKedvelés
Más a mese és más a beszélgetés, és szerintem kell is mindkettő, és főleg az igazán kicsiknél meg inkább a mese kell, és szerintem igenis van létjogosultsága az örökbemeséknek is, ezzel sem lenne más nagy bajom, mint az álmában babaelvétel kegyetlensége (és igen, azt gondolom, hogy ez viszonylag kicsit is már megijeszthet, hogy el lehet őt venni az alvó anyukájától?), meg a végén nyitva hagyott feszültség. Én hiszek abban, hogy a gyerek még a hétfejű sárkányt is le tudja győzni, ha van katarzisélmény, de itt nincs. AZ egész mese lehet, hogy nem az öf párra van kihegyezve, de a végén meg mégis egyedül nekik szól a feloldás. A gyereknek szerintem egyáltalán nem. Valahol nekem ettől lesz ez az egyik legönzőbb öf.pár-mese. Pedig az elején tényleg nem az. Akkor már az is jobb, ha nem kerül bele az életadó, csak a mesén kívül kerül szóba, mintha így kerül bele, álmában “kifosztva”, és fel sem ébredve.
KedvelésKedvelés
Pont a hétvégén olvastam meseügyben, hogy a direkt tanító, magyarázó, segítő mese pont nem segít, a mesék akkor segítenek, amikor sokkal kevésbé “átlátszóak”, inkább többrétegűek és átszűrtek, mint a népmesék. Ez nem tudom, mennyire igaz, mert pl a virágos mesékről valahogy én is látom, hogy miért lehetnek jók, persze lehet, hogy pont azért, mert kevésbé direktek.
KedvelésKedvelés
Nincs olyan mese, ami mindenkinek tökéletes. Az átlag tündérmesék figuráitól is van gyerek, aki fél. A személyes történetünket, érzelmeinket belelátjuk a mesékbe – ez így működik.
Ennek a mesének nagyon tetszett az eleje: újszerű, könnyed, Habók figurája aranyos. Érdekelne, be lehetne-e fejezni úgy a történetet, hogy ez a könnyedség megmaradjon?
Szerintem az adja ennek a mesének a nehézségét, hogy az eleje, és a szülő-anyás rész nem ugyanannak a korosztálynak szól. Az eleje kisgyerekeknek szóló, nagyon mesés, színes. A szülőanyás rész viszont erősen realista, az idősebb gyerekek számára is csak „szülői felügyelettel” fogyasztható. Ez a rész nem is annyira mese. Móra történetei jutottak róla eszembe.
KedvelésKedvelés
Ismet horror, mint orokbefogadott mondom, hogy pont azt erositi a gyerekben, hogy “elraboltak”, a szulei,keresik ot, sirnak utana. Tizevesen en is szentul hittem, hogy majd ertem jonnem, es tevedes ez az egesz. Az a resz, hogy szeretetben eltek, tok jo, de agyonvagja az a szajbaragos magyarazat, hogy nincs cipojuk, nincs mit enniuk. Az, hogy raadasul meg az apa is meghal, na erre mar szavakat sem talalok…
A befejezest valahogy ugy irnam, hogy a tunder latja a megoldast, es osszehozza a szuloket, akik megbeszelik, h mi tortenjen. A tunder-tevedesek resz is furcsa, a gyerek ugy erezheti, hogy o is egy tevedes csupan. Nem tudom, hogy tkp mit is akart az iro, de lehet, h megprobalok mar en is egy meset irni errol, es majd azt is szetszedhetjuk. 😀
Valamikor tizeneves koromban irtam egy verset amugy errol, majd azt is eloturom, hatha erdekes lehet nektek, h egy kiskamasz hogy latja.
KedvelésKedvelés
Igen, engem is az eleje fogott meg, végre nem a “meddő pár gyerekre vár” sztori.
Itt sokan felháborodtak, hogy az anya nem önszántából adja a gyereket. És az életben? A gyerekek felét nem önként adják a vér szerintiek, hanem bíróság veszi el, vagy meghalnak, vagy nem látogatják… Vagy a védőnő/gyámügy közli a szülés után, hogy oda nem vihet haza még egy gyereket, hiába is szeretne…
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hogy hany eveseknek szolna ez a mese, de egy gyereknek azt azert nem mondanam el reszletesen, hogy ha kiemeltek a csaladbol, mert bantalmaztak, vagy mas ocsmanysagot tettek vele. Max annyit mondanek neki, hogy nem volt ott tul jo neki, aztan lassan csepegtetve tudatnam vele a dolgokat. Ha ez kisgyerekeknek szol, akkor is csak annyit mondanek, amit irtam fent, es figyelnem, h mit kerdez. Nem kell mindent a szajukba ragni, ok tudjak mennyit birnak, es arrol kerdeznek.
KedvelésKedvelés
Engem is kiakasztott ez a “gyerekrablós” motívum. A valós életben ilyen azért nemigen van. Mégha sokszor az anya akarata ellenére is veszik ki a gyereket a családból, azért az anyának van (vagy lett volna) bizonyos kontrollja a történésekre. Ha bíróság veszi el a gyereket, az azért van, mert a szülők úgy bántak vele, ha nem tartják a kapcsolatot, az is a szülők felelőssége, ha a gyámügy nem engedi haza a pici babát, akkor sem kötelező lemondani róla örökre.
A gyerek felé szerintem fontos azt közvetíteni, hogy az örökbeadása azért történt meg, mert a szülőanya így DÖNTÖTT. Ha kékre-zöldre verte a csecsemőjét, ha nem látogatta az állami nevelésbe vett gyerekét, ha lemondott róla, amikor a gyámügy nem engedte hazavinni, az mind a vérszerinti szülő döntése. Mégha a környezet, az élethelyzet által többé-kevésbé kikényszerített döntés, akkor is döntés.
KedvelésKedvelés
Biztos van, akinek ez a története.
Jobb és megnyugtatóbb lett volna persze, ha az anya írja a levelet a másik anyának. De nem mindig van így, nem mindig az ő akaratából történnek a dolgok…
Hozzánk jobban passzol a Pelyheske meséje, tetszik benne, hogy a Rigómama rábólinthat az egészre.
Nekem kicsit túl sok is ez a történet egyszerre, én lerövidíteném, átfogalmaznám, nem kellene ennyire konkrétnak lennie. Túl sok az, hogy ez a “Habóka” ennyi mindent összekavar, állatokat, növényeket, embereket. És az ember persze mind 1 faj! Szerencsésebb, ha nem egy “hiba” folytán kerül hozzánk a gyerek! Én inkább abban hiszek, hogy ennek így kellett történnie, így volt megírva. (Könnyebb annak, aki vallásosan fogja fel, bár a vallással kapcsolatban is rengeteg kérdés merül fel.)
KedvelésKedvelés
Az utolsó mondatod fogott meg nagyon. Pont ebben a helyzetemben nem nyújtott nekem/nekünk mankót a vallásunk. A hit talán (Isten meg én most Adysan vagyunk), de a vallás semmiképp, mert azt szépen el tudta mondani minden egyházat képviselő beszélgetőtárs, hogy az örökbefogadás így etikus meg úgy erkölcsös, de egyetlen igazán használható gondolatot sem kaptunk, hogyan dolgozzuk fel a fájdalmamat, és hogyan lépjünk egészségesen tovább. Persze, megoldottuk magunk, csak talán reálisan és okosan hozzáálló személyek asszisztálásával könnyebben ment volna…
KedvelésKedvelés
Hát igen, nem erre gondoltam, hogy dolgozzuk fel a fájdalmunkat vagy az örökbefogadáshoz hogy viszonyul a vallás, hanem arra, hogy az Égiek keze van abban, hogy mi és a gyermekünk végül megtaláltuk egymást, hogy pont ő és pont hozzánk került. A sok kérdés pedig az, amik minden vallásos ember életében felmerülnek, hogy miért alakul így vagy úgy, jól vagy rosszul az élete, miért teszi velünk ezt Isten stb…
Ha valaki hisz abban, hogy mindez nem a véletlen műve, szerintem nagyobb magabiztosságot adhat. Nekem nagymamám nagyon vallásos volt, és ebből eredően mindig elfogadta azt ami történt vele, amit hozott az élet, én úgy láttam hogy ettől elégedettebb volt. (Persze nem azt mondom, hogy sodródjunk, hanem természetesen legyenek céljaink, vágyaink, elvárásaink, tegyünk is érte, és higgyünk is benne. Pl. ha nem jelentkezünk örökbefogadásra nyilván nem is lett volna gyerekünk. Vagy ha lett volna, lehet, hogy nem ilyen szép és egészséges, vagy esetleg még bele is halhattam volna a szülésbe.)
KedvelésKedvelés
Azért a bíróság veszi el-nek nem az az oka, hogy anyuka nem tudja, hogyan adjon enni még egynek, mert meghalt apuka… ha a védőnő/gyámügy közli, akkor sem örökbe megy a gyerek. Persze, nagyon nem jó, ha egy gyereket (pláne erővel) átmeneti nevelésbe vesznek, de azért valóságban nem úgy megy, hogy az anya békés öntudatlanságában jön a tündér/bíróság/gyámügy, és más szülőnek pottyantja át a gyereket. A nem látogatás is döntés, szerintem.
KedvelésKedvelés
Mórát olvasunk a gyereknek esténként elalváshoz, ha úgy jön ki a lépés. Ami nem neki való belőle, úgy tűnik, hogy tényleg nem érti, de jól elalszik rajta. Itt viszont, hogy az alvó anyukájától elveszik, és másik anyukának adják a gyereket, ez annyira direkt, hogy ezt az én 2 évesem is értené, és félne.
(Most épp a Caillou mese kapcsán volt dráma, ezt eddig hagytam neki nézni a tv-ben, mert aranyosnak gondoltam, lehetett dolgokról beszélni a mese kapcsán, de most olyan rész volt, hogy anya elvitte az oviba, és azzal lett vége ugyan, hogy abbahagyta a sírást és feltalálta magát, de az én gyerekemnek ebből annyi jött le, hogy “Caillou anyája elment dódoz, Caillou sírt, anyája nem visszajött, Caillou ededül”, és ezt emlegette végig elalvás előtt is még… az anyától elszakítás szerintem a vsz. gyerekeknek is sarkallatos kérdés, de öf. gyerekeknél még fontosabb)
KedvelésKedvelés
Eleven, baromi érdekes lenne a versed, túrd elő feltétlen!
Nálunk az ötéves kisfiam egyáltalán nem kéri az örökbe fogadós mesék olvasását, viszont viszonylag gyakran szóba hozza a témát. Mesekönyvek terén sokkal inkább az ‘1000 traktor’ és a ‘Gépek a mezőgazdaságban’ című örökbecsű művek érdeklik 😀
KedvelésKedvelés
Megvan a vers, így visszaolvasva ennyi év távlatából, kissé ciki, de nézzétek el, 13 évesen írtam.
Történt egyszer, nem is régen
hideg, fehér hóesésben,
született egy kismadár
neve nem is fontos már.
A szülei elfoglaltak voltak,
a kismadárral nem foglalkoztak,
pedig vágyott arra, hogy őt szeressék,
bár nem volt semmije, csak a reménység.
De egyszer csak megtörtént a csoda,
arra repült egy hatalmas gólya.
A kismadár szíve nagyot dobbant,
melegség töltötte el lelkét nyomban.
Ez a gólya lett, ki igazán ismeri,
és aki úgy látszott, hogy megérti.
Felcseperedett a kis madárka,
és nem hallgatott senki szavára.
Egy valaki volt fontos csak neki,
és azt a valakit soha nem feledi.
Nekem ez a vers, most tök durva időutazás, akkor nem gondoltam bele, hogy milyen árulkodó, hogy a kis madár neve nem fontos…, hogy a gólya mekkora erővel bír felette, és hogy mennyire fontos az elfogadás annak a kis fiókának.
Egyébként a gólya nem anyu.
KedvelésKedvelés
Eleven, nagyon fájdalmas ez a versed is, de azért milyen jó, hogy rátaláltál a gólyádra. Írtál már róla mennyire fontos szerepet töltött be az életedben egy tanárod, aki végre megértett téged és mintegy pótapád volt. Én ezt a verset valahogy a Bánat versed folytatásának is érzem, „körém nem font hálót senki”, „felcímkéztek, ide tettek, oda tettek”, majd „Felcseperedett a kis madárka, és nem hallgatott senki szavára”. Úgy érzem ekkor értél oda, hogy az ide-odarakás után a magad akaratát kívántad kőkeményen érvényesíteni. (nagyon hasonló érzéseket, gondolatmenetet fejez ki a kisfiam is mostanában) Tetszik nagyon a gólya leírása is: ismeri és megérti a kismadarat, azaz elfogadja olyannak, amilyen és talán a hatalmassága ebből ered, vagy abból, hogy a kismadár általa látja végre szerethetőnek magát, nekem legalábbis ezt mondja a versed.
KedvelésKedvelés
Ne érezd cikinek, kifejező és erős vers ez is. Nem minden vers a költészet eszközeivel hat; nem a jambikus ritmusa vagy a tankönyvi rímképlete miatt lehet csak jó.
KedvelésKedvelés
Amúgy a mese írója olvassa a blogot? Fog nyilatkozni arról, hogy látja így darabokra szedve a mesét?
KedvelésKedvelés
A babazsebet tenyleg nehez alulmulni, de ez a mese tobb ponton horroisztikus szerintem..
KedvelésKedvelés
Nem szokásom kommentelni, de ebben a mesében szinte minden bekezdésben volt valami, ami kiütötte a biztosítékot. Ezek közül a legfontosabbakat márelhagzottak. Csak egyet említenék még pluszban, amikor a főtündér azt mondja: “Az embereknél csak családba szülessen embergyerek, mert neki ott jó felnőni, ahol az apukája és az anyukája nagyon szereti és oltalmazza őt.” Hát, egyedülálló vagy azonos nemű örökbefogadók biztos nem választanák ezt a mesét, de én sem olvasnék fel ilyet a gyerekeimnek. Összességében azt érzem, hogy a szerző mintha nem látta volna át, hogy mennyi minden bújik meg a sorok között a szövegében. Ráadásul engem nemcsak a tartalmi elemek, hanem a “műkedvelő” irodalmi színvonal is zavart.
KedvelésKedvelés