A sok komolyság után egy vicces könyv. A Született szülőkről írok.
Sinéad Moriarty könyve könnyű női regény, egy trilógia középső része. Amiért érdekes nekem: egy írországi házaspár örökbefogadási procedúráját mutatja be, főleg a jelentkezés, tanfolyam, alkalmassági vizsgálat szakaszát. Ezeket a részeket mohón habzsoltam. Közben zajlik az élet, a kedvesen kajla hősnő, Emma színes családtagjai és barátai sorsát is követjük. Az a problematika engem kevésbé hozott lázba, hogy friss szerelmesek pisilhetnek-e egymás előtt, hogyan fogadjuk, ha öcsénk egy iráni nőt választott, a húgunk meg orrplasztikának veti alá magát teljes médianyilvánosság előtt.
Ami az ír örökbefogadási szisztémáról kiderül, az alátámasztja, amit eddig úgy általában gondoltam a nyugat-európai örökbefogadási lehetőségekről. A naiv Emma egyik megdöbbenésből a másikba esik. Nem érti, miért nem fogadhatnak örökbe ír babát, mikor “akárhányszor bekapcsolod a tévét, elárvult gyerekek hada néz veled farkasszemet”. Aztán megtudja, hogy az előző évben mindössze négy(!) írországi babát adtak örökbe, és kénytelen külföldről adoptálni. Hogy a jelentkezésüket csak sok hónap után fogják elbírálni. A jelentkezéshez nemcsak papírok hada szükséges, de két ajánló is, akikkel külön elbeszélget egy szociális munkás, alkalmasnak találják-e a párt a gyereknevelésre. A tanfolyam hossza, anyaga hasonlít a magyaréra, utána viszont a szociális munkás még hatszor(!) ellátogat a párhoz, és újra és újra végigveszi velük a veszteségek, betegségek, idegen kultúra kérdésköreit. Emmáék Oroszországból akarnak örökbe fogadni, mert az összes többi szóba jövő országban színes bőrű gyerekek vannak, akik nagyon kirínának az ír környezetből. A jelentkezésnél elvárás, hogy ismerjék az orosz kultúrát, és valamennyit beszéljenek is a nyelven, hogy meg tudják őrizni majd a gyerek kulturális gyökereit. A tanfolyamon biztosítják őket, hogy jó eséllyel erősen hospitalizált, fejlődésében visszamaradt gyereket kapnak majd egy orosz intézetből, akinek egészségi állapotában sem lehetnek biztosak. A végső sokk pedig akkor éri Emmát, mikor megtudja, az egész muri ötmillió forintba fog kerülni, és már az első gyerekért hosszú lejáratú hitelt kell felvenniük. Utána gondolkodhatnak, melyik ügynökséget válasszák, nehogy az átverje őket és lelépjen a pénzzel. Viszont, mikor ezzel is elkészülnek, az ügynökség már heteken belül talál egy megfelelő gyereket. Aztán repülhetnek Moszkvába vízummal, tolmáccsal, nem beszélik a nyelvet, nincsenek tisztában a szokásokkal…
Aki azt gondolja, a magyar alkalmassági procedúra nehéz vagy bonyolult, olvassa el ezt a kis lektűrt.
Itt egy cikk az ír örökbefogadási rendszerről, eszerint az elmúlt években nehezebb lett gyerekhez jutni.
Örökbe.hu 
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, de ezzel együtt az egész trilógiát.
Betegre röhögtem magam rajta, és ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy kimásztam a depresszióból.
KedvelésKedvelés
Múlt héten járt nálunk a holland nagynéném. Mondta, milyen szerencsések vagyunk, hogy magyar babákat fogadhattunk örökbe. Elmesélte, ott nincs országon belüli örökbefogadás – nincs gyerek, aki örökbeadható. A gyerekek nagy részét Kínából “szerzik be”, de ismernek párat különféle dél-amerikai országból is. A gyerekek korától függ, de egy idő után mindenképp előjönnek ilyen-olyan problémák, amik az eltérő kultúákból erednek (jó, persze, nálunk is előjönnek ilyen-olyan problémák 🙂
KedvelésKedvelés
És nemcsak országon belül, de esetleg a megyehatárt sem kell átlépni (megyei lista).
KedvelésKedvelés
Spanyol ismerőseink is kínából fogadtak örökbe. Jártak kínai nyelvtanfolyamra, a kislány is tanul kínaiul és rendszeresen illik elmenni Kínába. A szegénység egyik fokmérőjének tűnik, hogy hány örökbeadható gyerek van egy országban és kerülnek-e külföldre.
KedvelésKedvelés
Hazánk ilyen szempontból is Kelet és Nyugat közé van beékelődve.
KedvelésKedvelés
Kezdem magam roppant szerencsésnek érezni.
KedvelésKedvelés
Megragadom a lényeget: tegnap kétóránként itt lihegtem mint P. kutyája, hogy de hát _kell_ hogy legyen új poszt. Kiszámoltam! 🙂
KedvelésKedvelés
De édes vagy. A nyárra való tekintettel alacsonyabb fokozatba kapcsoltam, most heti két poszt lesz.
KedvelésKedvelés
Feltűnt nekem is 😉
KedvelésKedvelés
Viszont elvonási tünetek esetén beszélgessetek egymással a fórumban,van itt egy csomó okos ember!
KedvelésKedvelés
csont nélkül nehezebb 😀
KedvelésKedvelés
Ezt a könyvet én akkor olvastam, amikor pont morogtam, hogy milyen macera nálunk határozathoz jutni. A könyv végére már nem volt semmi bajom a hazai rendszerrel 🙂
KedvelésKedvelés
Ja, már azt hittem, nálunk lett nehezebb az örökbefogadás. Csak körülbelül másfél év telt el, a számunk 134-gyel lett kevesebb, de még így is éveket kell várnunk.
Viszont szerintem érdemes elolvasni a harmadik kötetet is: Egyről a kettőre a címe.
Engem a lombikozás, ami az első kötetben van, nem érdekelt, azt tehát nem olvastam.
KedvelésKedvelés
Az első részben a lombikozás mellett hatalmasakat lehet szórakozni a csajszi kozmetikusi és sminkmesteri anekdotáin, különösen az esküvői részeken. A családjáról meg a barátairól is sok érdekes részlet kiderül.
Szerintem nagyon találóan ábrázol, és az ember olvasás közben gyakran érzi azt, hogy jé! ezt mintha rólam írta volna! 😀
KedvelésKedvelés
Azt mondod, így a végére olvassam el az első kötetet is?
Különben ez volt az a könyv, amit a férjem is nagyon élvezett. 🙂
KedvelésKedvelés
Bizony! Először én is csak a középső kötetet olvastam, aztán annyira megszerettem a stílust, hogy összevadásztam a másik két könyvet is, és elölről újra lenyomtam mind a hármat, több részt hangosan felolvasva az épp mással foglalatoskodó férjemnek. Néha kiestek a kezéből a dolgok, annyira röhögött. Sokat segített ez rajtunk akkoriban, igaz a mondás, hogy a nevetés gyógyít.
KedvelésKedvelés