Interjú Budavári Zitával!
Hazánkban hét civil szervezet foglalkozik a krízishelyzetben levő terhesek segítésével és nyílt örökbeadással. Közülük a Bölcső Alapítvány a legrégebbi. Az alapítás ötlete húsz éve fogant meg Budavári Zita fejében. A Bölcső és a nyomában létrejövő alapítványok, egyesületek forradalmasították a magyar örökbefogadási gyakorlatot: az újszülöttek az állami gondozás kiiktatásával rögtön családba kerültek. Zita az interjúban mesél a kezdetekről, a Bölcsőhöz való jelentkezésről, saját lánya gyökérkereséséről, és emellett tisztába tesszük az alapítvánnyal kapcsolatos híreszteléseket. Az irodájában négy órán át beszélgettünk, közben Zita fel-felpattant, fényképeket, albumokat, iratokat mutatott. Minden gyerek nevére emlékszik a két évtized óta.
– Mesélj magadról!
– Örökbefogadó szülő vagyok. Esküvői fotósként dolgoztam korábban. Nem tartom magam szakembernek, csak némi tapasztalattal rendelkező civilnek az örökbefogadásban. 24 éve, tizensok éves próbálkozás és négy és fél éves várakozás után fogadtuk örökbe első kislányunkat egy budapesti csecsemőotthonból a GYIVI-n keresztül (a Tegyesz elődje). 17 éve pedig a második kislányomat már a Bölcső Alapítványnál született babaként fogadtuk örökbe, akit a zűrös jogi háttértörténet miatt más nem mert felvállalni.
– Mikor és miért hoztad létre a Bölcső Alapítványt?
– 1994 februárjában volt egy hét, amikor öt újszülött-gyilkosságra derült fény, az egyiknél az anya is belehalt a szülésbe. Felkaptam a vizet. Én tizenöt éven át jártam az ország három neves klinikájára, még az akkor újnak számító lombikprogramban is részt vettem. Mindent megtettem, amit Magyarországon meg lehetett tenni a gyermekért. Nem ismerve még a lemondó anyák lelki állapotát, felháborított, hogy más meg csak úgy eldobja magától. Persze akkor még keveset tudtam. Teljesen blőd elképzelésem volt, hogy meghirdetem a lépcsőmet, tegyék le oda a nem kívánt újszülötteket. Elmentem a szekszárdi rendőrfőkapitányhoz, a gyámhivatalhoz, hogy mi történik, ha tényleg leteszik a gyereket… Lépésről lépésre haladtam. Teljes naivitással vágtam vele.
– Leteheti a gyereket, de ha az anya nem mond le, akkor állami gondozott lesz…
– Ki kellett taposni az útját, a jogszabályokat, ami tizennégy hónapot vett igénybe. Senki nem volt hajlandó segíteni. Mindenki arra játszott, majd csak lehiggadok. A hivatalosok majd megőrültek a gondolattól, mert érezhették, hogy a nyílt örökbefogadással ezt meg tudom valósítani. Pedig a nyílt örökbefogadást arra találták ki, hogy családon belül egy rokon fogadhassa örökbe a gyereket, de ezt a lehetőséget használtuk ki mi is. A legelső gyerekünk szerencsére egy olyan – korábban örökbefogadott gyermekét elvesztő – örökbefogadóhoz került, aki kivételesen tudta, hogy mit kell csinálni, ugyanis egy ügyvédi munkaközösség segítségével végigvitt egy nyílt örökbefogadást, amit 1994-ben 350 ezer forinttal kellett honorálniuk az ügyvédi irodának.
Szerencsére az első kuratórium is nagyon segítőkész volt: a gyerekorvosunk, aki később a kuratórium alelnöke lett, a szekszárdi GYIVI igazgatója, a helyi szülészet-nőgyógyászat főorvosa, a helyi csecsemőotthon gyerekorvosa vett részt benne, akik látták az őszinte, tiszta szándékomat. 1995 áprilisában nyilvántartásba vették a Bölcső Alapítványt. Akkor a fotóműtermemben volt csak egy vezetékes telefonom, még mobilom sem volt. Ott jelentkezett az első terhes.
– Honnan tudta meg, mire készülsz?
– A szekszárdi televízió közölt velem egy stúdióbeszélgetést, azt látta vagy ő, vagy a védőnője. A lány a nagymamájával élt annak a 11 ezer forintos nyugdíjából. A lány odautazott hozzám, a szekszárdi kórház főorvosa felvette a szülés előtt álló lányt, de mégsem ő szült elsőnek, egy másik krízisterhes beelőzött.
A Pannon GSM felajánlott nekem egy mobiltelefont, azt a féltéglát – mutatja -, és választhattam számot. Utána felhívott Siklósi Beatrix a közszolgálati televíziótól, és készített velem egy beszélgetést, amit a fél ország látott. Onnantól rám borult a média is – a honlapunkon nyomon követhető a videótárban – , hogy ki ez az őrült, aki akar valamit tenni a csecsemőgyilkosságok ellen. Fél év múlva Vitray Tamás hívott meg az egyik beszélgetős műsorába, ezt megint a fél ország látta. Még pár évvel ezelőtt is jelentkeztek krízisterhesek a 15 évvel korábbi Vitray-műsor miatt. Persze örökbefogadók is jelentkeztek vég nélkül.
– Honnan volt pénzed mindehhez?
– Rengeteg pályázatot írtam. Kevés örökbefogadónak jutott eszébe, hogy mindez költséggel is jár. Akadtak nagylelkű támogatók. Kikerestettem a száz legsikeresebb szekszárdi céget, azoknak írtam adománykérő levelet, aztán az adó egy százalékának köszönhetően ez a helyzet könnyebbé vált.
– Mikor adtad fel az állásodat?
– Sokáig vittem párhuzamosan, akkor vált kínossá, amikor a fotó-utánrendelésekkel nem készültem el időben, mert mindig „beleszültek” a főállásomba. Mindketten le voltunk terhelve a férjemmel, kevés időt töltöttünk a gyerekekkel. Azt hisszük, milyen fontos emberek vagyunk, milyen fontos a munkánk, de igazából a legfontosabbak lennének a gyerekeink. Sokszor többet törődtem a terhesekkel, mint a családommal. Rohantam a szülésekre. Fürdetés, vacsora, mese után mentem a bölcsős lakásba a terhesekhez. Ha éjjel felébredtek a lányaim, akkor lehet, hogy az apjuk ment be hozzájuk, mert én a szülőszobán voltam. Kevés ember viselte volna el mellettem, amit a férjem, miközben neki is kellett volna a nyugodt családi háttér. Én ezt nem tudtam biztosítani. Hogy a december 23-án szült anya karácsonyra haza tudjon érni, kikönyörögtem a kórházból, közben elrohantam bevásárolni, mert 2-kor bezárt a Tesco is, hogy vigyen haza valamit a gyerekeknek – és közben nem a magunk karácsonyára készültem.
– Hét civil szervezet közvetít jelenleg nyílt örökbefogadásokat. Miben más a Bölcső, mint a többi?
– Néhányan – információim szerint – még a szülés előtt „összehozzák” a terhes nőt és az örökbe fogadni szándékozót. Mi nem, nálunk ezt a tizenkilenc év alatt egyetlen krízisterhes kérte. Ő azt mondta, telefonon szeretne minél többet beszélgetni az örökbefogadó házaspárral, hogy a magzat hallja a hangjukat, és a szülés után az örökbefogadó anya illatát érezze először a baba. Ezen akkor kicsit mosolyogtam, de nagyon drukkoltam, hogy sikerüljön. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem faroltak ki az örökbefogadók, hogy egészségesen született a baba, hogy nem gondolta meg magát az anya… Az más kérdés, hogy ez közel húsz éve történt, és a gyerek máig nem tudja, hogy örökbefogadott. A terhesség alatt megismerkedni előre nagy elkötelezettséget és pressziót jelent mindkét oldalon, és óriási kockázatot. Például volt öt halvaszülésünk a 19 év alatt! Vagy beteg gyerek született, pedig semmit nem mutatott ki korábban az ultrahang, vagy éppen a terhesség végén derült ki, hogy nincs agyállománya a babának. Ennek nem lehet kitenni az örökbefogadót, de a várandóst sem, ha otthagyják a beteg vagy halott gyerekkel az örökbefogadók. Ez fontos különbség.
Nyílt örökbefogadásnál az örökbefogadó és az örökbeadó ismerik egymást, a baba szülés után rögtön az új családba kerül.
– Hányan dolgoznak a Bölcsőnél?
– A szociális munkás, két klinikai szakpszichológus és én.
– Mik a terveid az alapítvánnyal?
– Ameddig lelkileg és fizikailag bírom, addig igyekszem vezetni, de már van elgondolásom, hogy kiknek adom át a stafétabotot. Fokozatosan készítem elő az átadást.
– Miben segít az alapítvány a krízisterheseknek?
– Szociális munkás, szükség esetén pszichológus foglalkozik nálunk az anyákkal, és én is nagyon sok időt töltök velük, sőt, sokszor a családjukkal is, ha van erre nyitottság és lehetőség. Ilyenkor egy nagyszülő is megnyugtatásra szorul, hogy elveszti az első unokáját. Megpróbáljuk átbeszélni a lehetőségeket, mi a legjobb a gyermeknek. Nem mindig az örökbeadás a legjobb döntés, főleg egy negyvenéves nőnek, aki először szül. Őt a legkilátástalanabb helyzetben is abban kell segíteni, hogy hazavigye, mert mire a lemondást meggyászolja, és új kapcsolatot kezd, valószínűleg az életben nem lesz több szülésre lehetősége. 1997-ben nyitottunk egy átmeneti bölcsős lakást Szekszárdon, ahol szülésig lehetnek az anyák, 2006 óta már Budapesten is van egy lakásunk, mindkettőben 6-6 fő fér el, és térítésmentesek. Oda a szülés után már a gyermekkel nem térnek vissza a lemondó anyák, de néha előfordult, olyankor odaadom a fehér bölcsőt – mutatja a fényképet -, amiről az alapítványt elneveztem. Eredetileg a húgom babájának vettem.
– Hogy tudsz segíteni, ha az anya hazavinné a csecsemőt?
– A kezdőcsomagban tudunk segíteni: kiságy, fürdőkád, pelenka, babaholmik… Persze van, aki nem fogadja el. A krízisterhest ugyanis sokszor az életének egy nagyon nehéz időszakára emlékeztetem, ő el akarja felejteni, hogy egyáltalán valamikor is le akart mondani a gyerekéről, és inkább maga oldja meg a továbbiakat…
– Kik jelentkezhetnek örökbefogadóként a Bölcsőhöz?
– Sajnos sok ellenséget szereztem, mert mindig a gyermek érdekét nézem. Például azzal, hogy negyven év felettiek ne jelentkezzenek, mert kifuthatnak az időből. Bár a törvény szerint a fiatalabb házastárs kora számít, én elsősorban az anya korát nézem. Az örökbeadó anya meg esetleg azt mondja: de hiszen az anyám is csak 39 éves! Semmi baj nincs vele, ha valaki ötvenéves korára jut el az örökbefogadáshoz, de ne újszülöttet, hanem idősebb gyermeket fogadjon örökbe.
Problémás, ha a nő kora megfelel, de jóval idősebb férje van. A kamaszkort nem ugyanaz kezelni 45 és 50 között, mint 60 és 70 között. Én is idős korban fogadtam örökbe a kisebbik lányomat, a gyermekünkben ma is nagy félelem él az elvesztésünktől.
– Az a híred, hogy azt se szereted, ha a nő sokkal idősebb.
– Jelentkezett már nálam 54 éves nő 32 éves férjjel. Valakinek észnél kell lenni, és a gyermek érdekét kell nézni. Nem szerencsés, hogy iskolakezdésre ott marad a nő nyakig a klimaxban, egyedül a gyerekkel. Az is átgondolandó, ha az örökbe fogadó férfi minimálbért kap, a feleség sokszorosát, így a férj marad gyesen…
– Ennyire kézivezérelsz? Sok gondot csinálsz magadnak…
– Igen, kényszerűségből, mert Magyarországon mindenki megkapja az alkalmassági határozatot, és ha kivárja a sorát, kap gyereket is.
– Csak házasok jelentkezhetnek a Bölcsőhöz?
– Igen. Már tizenöten meghaltak az örökbefogadóink közül! Egy újszülött nagy vállalás. Egy terhes nő mondta nekem: „Zita, az én gyerekemnek anyja most is van, én azt akarom, hogy legyen apja, anyja, nagyszülei, teljes családja, és mindenki örüljön neki”. Döntsük el végre, kit sajnálunk! A gyermeket? Az egyedülálló várakozót? A jogszabály egyébként 2003 óta az egyedülállókat hátrasorolja, akkor tudnak örökbe fogadni, ha több házaspár nem vállalja a gyermeket.
– Csak gyermekteleneket fogadsz?
– Nem. Volt nem is egy esetem, hogy egy vagy két vér szerinti gyerek mellé is kaptak tőlünk gyereket.
– Igaz, hogy a Bölcső csak egy gyereket ad?
– Nem. Nagyon sok „bölcsős” testvérpár van az örökbe fogadottak között. Van példa, hogy három-négy babát is örökbe fogadott nálunk egy-egy házaspár. Nem tudom, honnan jönnek ezek a hírek… De most úgy megemelkedett a meddő házaspárok száma, hogy mi sem fogjuk támogatni, hogy kettőnél több gyereket adjunk egy családba. Miért tőlem várják el házaspárok, hogy más várjon még éveket az elsőre, mert ők még szeretnének egy harmadik, negyedik, ötödik gyermeket? Az új Ptk. megjelenésével különösen megfontolandó, hogy a hat hetes meggondolási idő bevezetésével milyen traumákat élhet át egy már családban élő örökbefogadott vagy vér szerinti gyermek is, látván a hat hét után „visszavett” kistestvér elvitelét. (A márciusi törvénymódosítás szerint az örökbeadó szülő a gyerek hat hetes koráig visszavonhatja a lemondását, ekkor az örökbefogadóknak vissza kell adni a gyereket.)
– De nem fogadod mindenkinek a jelentkezését.
– Igen, nem fogadjuk. Pedig nekem valóban az lenne a legkönnyebb, ha mindenkinek kiküldenénk a megállapodást, befizettetnénk a regisztrációs díjat, és aztán sohasem találnánk számukra lemondó szülőt… Nálam valóban nem az örökbefogadók vannak az első helyen. Néha be is pánikolok a sok jelentkezőtől.
– Mi alapján szelektálsz?
– Kérünk emlékeztető fotót és írásos önéletrajzot. A szociális munkással nézzük át az anyagot. Aki a korábban említett kritériumoknak megfelel, azokat behívjuk egy személyes beszélgetésre, egyesével vagy néhány házaspárt közösen.
– Kiket utasítasz el?
– Aki például négy fiú után akar egy kislányt negyven fölött… Utasítottam el kerekes székes jelentkezőt is, ugyanis nem bíztam abban, hogy megnyugtatóan el tudom fogadtatni a szülőanyával. Amire mi, szülők nem gondolunk: a gyereknek az örökbefogadottság már magában is óriási teher, nem kell még újabb terheket a nyakába rakni. A gyereknek joga van rá, hogy az apjával rúgja a labdát.
– Ezek azért ritka esetek. Miért küldesz el egy sztenderd meddő házaspárt?
– Minden jelentkezést egyedileg mérlegelünk. Azt azért lehet érezni, hogy valaki komolyan gondolja-e a jelentkezését vagy nem, megérett-e az örökbefogadásra. A fotón – mind megtörtént! – lehetőleg ne napszemüvegben, búvárruhában vagy síszemüvegben legyen. Az is veszít a hitelességéből, ha valaki a kétéves lejárat előtt hetekkel küldi el az alkalmassági határozatot. Rém kínos, ha a gyámhivatalban tudom meg, hogy az első házasságából már van egy gyereke. Az örökbefogadó csak kedvezményezettje a mi sok hónapos munkánknak, és itt egy hozzá passzoló kisbabát tud örökbe fogadni, akkor már tisztelje meg az ügyet, az anyát, bennünket, és írjon egy normális életrajzot. És ne írja öt és fél sor után, hogy „Mi kellett volna még?” Semmi, kiskomám! Csak akkor kéretik máshol próbálkozni.
– És aki nem felel meg?
– Egy névjegykártya kíséretében visszaküldöm.
– Sokan panaszolják, hogy nem válaszolsz a jelentkezésekre.
– Lehet, hogy előfordult. Néha rám borul minden… Befűzöm az anyagukat, de nem jelentkezik olyan lemondó anya, akivel megnyugtatóan össze tudnám hozni őket, hezitálok, hogy mi legyen… Emberből vagyok. De aki nem ír telefonos vagy elektronikus elérhetőséget, annak biztosan nem válaszolok.
– Mi a helyzet, ha máshova is jelentkezik a várakozó?
– Nem tilos. De akkor korrekten kezelje ezt a helyzetet! Sokszor előfordult, hogy telefonálok egy megszületett baba miatt, őt meg már összehozták egy várandóssal, akit kísérget vizsgálatokra, vagy felsír a háttérben a másutt örökbe fogadott gyermek. Én meg már napokat, heteket töprengtem a legmegfelelőbb család kiválasztásán, tehát már a biztos lehetőség miatt hívom! Tehát nem tilos, csak a korrektség hiányzik sok esetben.
Hazánkban hét civil szervezet foglalkozik a krízisterhesek segítésével és nyílt örökbeadás közvetítésével, közülük a Bölcső Alapítvány a legrégebbi.
– Az új szabályozás szerint szülés után hat hétig visszavonhatja az anya a lemondását. Mit gondolsz erről?
– Rémálom. A Bölcső eddig is 2-3 hét után nyilatkoztatott. Eddig sem vittem ki a kórházból nyilatkozni a szülő nőt. A problémát az okozza, hogy a lemondó anyák baba iránti szülés előtti elutasítása sokszor 180 fokos fordulatot vesz a szülés után, ez pedig a már említett traumákat okozhatja az örökbe fogadó családnál.
– Csak egyszer találkoznak az örökbefogadók az örökbeadóval? Ez esetleg kevés lehet számukra, hogy megismerjék az anyát.
– Vannak anyák, akik nem szeretnek beszélgetni. Ez nem kívánságműsor, a lényeg abban rejlik, hogy mind a lemondó, mind az örökbefogadó megnyugodjék a gyámhivatalban a másik láttán. Ha nem így történik, nincs lemondás és örökbefogadás.
– Igaz, hogy a Bölcső olyan gyereket ad, aki hasonlít az örökbefogadóra?
– Azt mondják. Igyekszem úgy választani, hogy mindkét fél nyugodt legyen a döntésében, főleg a szülőanya. Ezért is találkozom személyesen a házaspárokkal, hogy tudjak illeszteni a kinézetük, gesztusaik, stílusuk alapján.
– Kinek adod a roma gyerekeket? Ők is hasonlítanak az új családra?
– Ott nem annyira… És mindenkinél megkérdezem, mérlegelem, alkalmas-e roma gyerek vállalására. Makót Jeruzsálemmel nem szerencsés összehozni. Néha meg túl jól sikerül az illesztés, és elfelejtik, hogy örökbefogadott a gyerek. Aztán az óvodás korban dilemmáznak, elmeséljék-e, de elfeledkeznek róla, hogy már mindenki tudja, hisz a védőnőnek kiment az értesítés.
– Mennyit kell várni a gyerekre?
– Nem lehet megmondani az illesztés miatt. Van, hogy csak fél évet, van, hogy sokat. Ha van már gyerek, az nehezebb ügy. Nem biztos, hogy egy erősen különböző esettel szabad sújtani a már ott levő gyereket. Vannak nagyon sikeres és klassz esetek, és nem biztos, hogy sikerül egy házaspárnak még egyszer olyan szerencsésnek lennie.
– Volt olyan gyerek, akit nem tudtál örökbe adni?
– A két Down-os. A többit mind. Akkor épp nem volt olyan várakozónk, aki elfogad Down-os babát.
– Ha valaki elutasítja a felajánlott, „passzoló” gyereket, kap még másikat?
– Attól függ. Egy házaspár ötször körbejárta a gyereket, végül azt mondták: „láthatja, Zita, hogy mi alacsonyak vagyunk, és a gyerek már most 60 centi, biztosan túlnő minket…” Erre azt mondtam, hogy igazán megkönnyítették a dolgomat. Nekik nem szóltam soha többet. Volt olyan visszautasítás is, akinek szóltam másodszor. Átbeszéltük ugyanis, hogy miért történt a korábbi visszautasítás.
– Előfordult, hogy a szülőanya visszautasította az örökbefogadót, akit kiválasztottál neki?
– Még nem, de megvan a lehetőségük. Van egy titkos mondatunk, amit a gyámhivatal liftjében is elmondhat, és az örökbefogadó semmit nem vesz észre belőle. Ha kimondja, nem kell aláírnia.
– Hogy vizsgálod a házaspárokat? Nem vagy pszichológus.
– Nem is kell annak lenni. A csaknem húsz év sok mindenre megtanított, csalódásokkal és tapasztalatokkal. És én is örökbefogadó vagyok, az is sokat segít. Sok az arcátlan, őszintétlen örökbefogadó. A klinikai szakpszichológusunk mondja, hogy sokszor őt is megvezetik. A prioritást a várandós és a gyerek élvezi, ebben a sorban az örökbefogadó csak a harmadik.
Le van az írva valahol, hogy csak hófehér bőrű, makkegészséges újszülöttet lehet örökbe fogadni? Nagyon sok gyerek van a rendszerben, akit csak azért nem tudtak örökbe adni, mert létrejött a Bölcső az újszülöttek örökbeadási lehetőségével… Emiatt lelkifurdalásom is van. Kialakult az, hogy miért fogadjanak örökbe 2-3-6 éves gyereket, ha újszülöttet is kaphatnak. Ezért is sok gyerek ragad benn a rendszerben, vagy esetleg külföldre kerül. Én ezt nem hittem el 1995-ben, mert nekünk semmilyen kikötésünk nem volt a férjemmel: se életkori, se nemi, se származási, és így vártunk négy és fél évet. Mi majdnem örökbe fogadtunk korábban egy tizenegy éves kisfiút, Kincső után meg egy cigány kisfiút az intézetből.
Vagy érdekes, hogy házaspárok, akik százezreket kiadtak lombikra – mert még a támogatott is annyiba kerül -, kérdezgetik, hogy kell-e kétezer forintot fizetni a házassági anyakönyvi kivonatért. És az örökbefogadás után sem tesznek az alapítvány továbbéléséért, de még egy köszönömöt se tudnak mondani.
– És előtte?
– Az örökbefogadás előtti támogatásból már várakat tudtunk volna építeni. Már volt rá egy-két kísérlet, de kísérlet maradt. Nekem nagyon tanulságos volt a vörösiszap-katasztrófa négy évvel ezelőtt. Nyáron volt Felsőzsolcán a nagy árvíz, majd Kolontáron a vörös iszap. Mindkét helyen élt várandósom. Úgy éreztem, tettem annyit az örökbefogadókért, hogy én, Budavári Zita kérhetem az örökbefogadókat, segítsenek nekik. Bátorkodtam kiküldeni egy levelet 350 házaspárnak, akik nálunk fogadtak örökbe gyermeket. Kihagytam azokat, ahol meghalt az egyik szülő, vagy beteg a gyermek, vagy netán elváltak, és kértem tőlük ezer forintot családonként ennek a két anyának. 130 reagált, a többi a füle botját nem mozgatta.
– Ezer forint már akkor is piti összeg volt. Többet nem küldött senki?
– Volt, aki ezret küldött, volt, aki kétezret, voltak, akik többet. Az egyik egy levelet írt, hogy ők más módon támogatják a károsultakat, egyébként pedig szeretettel küldi a nyaralási képeket a gyerekről Olaszországból. Nekem ez is nagy tanulság volt. Ezektől az ember nemcsak edződik, hanem óhatatlanul keményedik is. Én erőt, energiát, lelkierőt csak a házaspároktól kaphatnék. A várandósnak, a családjának rám van szüksége, és ez sok energiát kivesz belőlem. Ezt az örökbefogadók tudnák pótolni, és közülük kevesen segítenek. Ha tudtam volna, hogy mivel jár mindez, nem kezdek bele húsz éve. És ezt nem a krízisterhesek miatt mondom. Micsoda kívánságok vannak… Ötoldalas motivációs levelet írnak nekem arról, hogy miért akarnak kisfiút vagy kislányt?!
– Egy tévéműsorban azt mondtad, a gyerek egyéniségének kialakulásában 90 százalék a gének szerepe, tíz százalék a nevelésé. Ez nekem a felelősség áthárításának tűnik, hogy akkor a szülő nem is tehet semmiről.
– Igen, így is lehet érteni. Beleadunk száz százalékot, ebből jó esetben marad tíz, és kilencvenet visznek a gének. A kisebbik lányomnál ismerem a szülőanyát, és meghökkentő a hasonlóság. Hihetetlen, hogy ugyanazokat a gesztusokat, szófordulatokat használja, pedig három órát se töltöttek együtt az életükben 2012 előtt. Zituska a tizedik születésnapjára kérte, hogy találkozhasson a vér szerinti anyjával. Öt és fél évig halogattuk, és nem akartuk tovább húzni. Zitus már azt kérdezgette, mi történik, ha meghal a szülőanyja, vállalom-e a felelősséget. Mondtam neki, miért halna meg, fiatal nő. „De egy közlekedési balesetben is meghalhat, és akkor nem fogom megtudni, ki volt”, felelte a lányom. Akkor megkerestük a szülőanyát, először idejött hozzám, egy napon át beszélgettünk. Aztán egy délutánt együtt töltöttek a lányommal, akinek sokat jelentett ez a találkozás. Egy évvel később megismételték.
– Nem vagy féltékeny?
– Aggódtam, de annyira karakán és korrekt a szülőanya, hogy nem volt miért félnem. Úgy köszönt el tőlem: „szólj, ha bármiben tudok segíteni, de én lemondtam róla, ti vagytok a szülei”. Tavaly nyáron is találkoztak egyszer, itt ültek nálam az irodában, és mondja a lányom: „még nem is adtad meg a telefonszámodat”. A szülőanya nagyon kedvesen rávágta: „Zituskám, két randi után nincs telefonszámcsere!” Egyébként aggódom a szülőanyáért, már ő is kifutóban van az időből és még nincs gyereke…
Bölcső Alapítvány (http://www.bolcso.hu/)
- Alapítás éve: 1995
- A Bölcsőnél szült krízisterhesek száma a fennállás óta: ~ 750
- Ebből örökbe adott gyermek: ~ 550
- Örökbeadási szándék ellenére hazavitt újszülöttek a fennállás óta: 180-200 között
- Örökbeadások száma évenként: 30-40 között, évenként eltérő
- Kik jelentkezhetnek: házasok, 40 éves korig (elsősorban a feleség életkora számít)
- Egyéb kikötés: életrajz és fénykép szükséges, személyes elbeszélgetést tartanak, a honlapon szereplő kritériumok alapján nem minden jelentkezőt fogadnak, nincs sorszám
- Várakozási idő: igen eltérő lehet
- Vállalja magánutas örökbefogadások adminisztrációját: nem
- Lehet-e terhesség alatt megismerkedni: a Bölcső Alapítványnál 1995 óta ezt egyetlen várandós anya kérte
- Regisztrációs díj: 20 ezer forint (egyszeri)
- Költségátalány a sikeres örökbefogadás esetén: a mindenkori öregségi nyugdíj háromszorosa
Update: azóta a Bölcső honlapjára felkerült, hogy csak gyermektelen házaspárok jelentkezését fogadják, hogy egy esetleges visszalépés miatt ne sérüljön a nagyobb gyerek lelke.
Örökbe.hu 
Kösziii! Már evett a kíváncsiság.
Azt eddig is sejtettem, hogy Zita erős akaratú és határozott nő, de most már tudom is. Köszönet ezért a nyíltságért, és további sikeres munkát kívánok neki.
KedvelésKedvelés
Igen, mi sem “kő gazdag” Bölcsős szülők vagyunk, sőt….de magánoviba és magánfejlesztésekre járatjuk a gyereket, mert ez szükséges, ez fontos és ez élvez elsőbbséget a kiadásokban! Más minden megoldható és rangsorolható, és igazolom, teljesen átlagos jövedelmű, lakáshelyzetű családban is lehet valaki Bölcsős szülő, mégpedig 1 éven belül .-) Minden jót mindenkinek!!
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
És nálatok is megvan az egyezés a gyerekkel?
KedvelésKedvelés
Köszi, Zsuzsa, nagyon érdekfeszítő volt! Olyan érdekes tapasztalat, hogy az ő szemszögéből nézve mennyire másként fest az egész örökbefogadás, sok minden magyarázatot is nyert a szememben. Az biztos, hogy iszonyatos teher lehet önmaga számára is, hogy mindent egyedül, egy személyben szeret intézni… Erről árulkodnak az elején elhangzó mondatok is a saját családja kapcsán.
KedvelésKedvelés
Buzsa, megint megragadtad a lényeget:) Az egy személyes döntés, hát még, ha emberi sorsokra vonatkozik, iszonyú nagy lelki teher lehet. Gondolom, nem véletlen, hogy a tegyesznél team dönt a gyerekek és az örökbefogadók kiválasztásáról és az örökbefogadókról pszicho jellemzések vannak. Nekem ez utóbbi módszer szimpatikusabb, még ha Zita személyes tapasztalatai kedvezőtlenek az örökbefogadók személyes motivációiról. El tudom képzelni, hogy léteznek ilyenek is, akiknek nem kell egy 60 cm-es újszülött (igazából szerintem nem ez az igazi okuk, csak ezt mondják), de talán az alkalmassági határozattal rendelkező többség nem ilyen.
KedvelésKedvelés
Tegyeszes pszichológus mesélte: ikszedik kiajánlásnál (újszülött, sok-sok év várakozás) megnézték a babát, majd nem vállalták, mert nem tetszett a füle!!! Ez hivatalos indoklás volt. Ilyenkor tuti van valami más is, talán még mindig a vérszerinti babában gondolkdnak.
KedvelésKedvelés
Vagy mégis a bőre színe nem tetszett, csak azt nem merték mégsem felvállalni, szerintem ilyen is van, még akkor is, ha hangsúlyozzák, hogy inkább mondjuk meg, mint proléma legyen.
KedvelésKedvelés
A mi lányunk hófehér bőrű és vörösesszőke, kék szemű baba volt. A 45-47 éves házaspárnak aki előttünk megnézte ez volt az utolsó esélye kisbabára. Nem kérték, mert nekik “ilyen gyerek” nem kell. Tapsoltak a 4 hetes! gyerek feje mellett és a reakcióiból megállapították, hogy fogyatékos. Mondjuk én csak örültem, mert így hozzánk talált 🙂
KedvelésKedvelés
Ez nagyon bizarr.
KedvelésKedvelés
aú.
KedvelésKedvelés
Ez hihetetlen. Jobb is, hogy nem tetszett nekik a reakciója. Mi van ha szerintük jól reagál és örökbefogadják, aztán legközelebbi tapsolásnál mégis találnak nála valami “hibát”? Örülök, hogy a ti lányotok lett.
KedvelésKedvelés
Az én másodikom füle nekem sem tetszett, ennek ellenére vállaltuk. 🙂 Aztán kikupálódott, és gyönyörűséges lett minden porcikája. 🙂
KedvelésKedvelés
Lájk lájk lájk 🙂
KedvelésKedvelés
LOL 🙂 Mindjárt felébred a gyerek 🙂 Aki első pillantásra nem volt szép (kicsit meggyűrte a születés), de szerencsére ránéztem másodszor is 🙂
KedvelésKedvelés
A mi kicsikénk is nagyon gyűrött volt, de első látásra imádtuk. Meglepődtünk, hogy 1-2 nap múlva teljesen kisimult és azóta is egyre gyönyörűbb.
KedvelésKedvelés
Mondjuk én sem tettem volna le arra a pár pillanatra sem, a két ránézés között :), azt azért gondoltam, hogy kisimul, de első pillantásra nem is reméltem, hogy ennyire nagyon szép lesz.
KedvelésKedvelés
Ezzel en is pont igy vagyok. 🙂 Minden nap, minden percben racsodalkozok, hogy abbol a kis csuf manobol, hogy valhatott ilyen gyonyoruseges manova. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez nagyon like 🙂
KedvelésKedvelés
A mi második babánk méhen belül sorvadt baba volt. Ez azt jelenti, hogy egy ráncos, szürke bőrű, aszott, öreg manó volt, nagy fekete szemekkel. Kifejezetten fura baba volt. Azóta egy eleven, kikerekedett totyogó, akinek persze semmi baja.
KedvelésKedvelés
A telefon beszélgetésem BZ-val közel 1 éve volt, de máig nyomja a lelkem.
38 éves pár vagyunk, 4. Magzatunk elveszítése után fordultunk a Bölcső Alapítványhoz. Idéznék az ön szavaiból:
BZ: “Ha már igy közel 40-hez észbe kapnak, hogy kéne egy gyerek az átelt fájdalmaik enyhítésére, közlöm, hogy Mo-n már nem fognak tudni labdába rugni. Angliában, biztos több esélyük lesz egy afrikait befogadni.., de persze hasonlókra itthon is van eselyük.”
Nagyon szomorúnak tartom, hogy egy olyan ember, aki azt állítja, az a célja, hogy “egy se vesszen el a kicsinyek közül” úgy beszél örökbefogadásra váró gyermekekről, mint valami kisöprendő szemétről. Én nem értem ez emberileg, hogy férhet bele valakinek. Mit vagy kit tisztel az, aki így beszél egy csöpp emberi lényről? Ezt a hangnemet megbocsájthatatlannak tartom minden esetben és megkérdőjelezem, hogy mit képvisel egy ilyen alapítvány.
Tovább idézek;
BZ: “Na ne mondja már nekem, hogy azért akar örökbe fogadni, hogy segítsen egy emberen! Ez az egész magárol szól..”
Nem hinném, hogy nagy pszichológiai szaktudást igényel felmérni, hogy azok a párok, akik sorozatos traumák után hozzájuk fordulnak milyen lelkiállapotban lehetnek. Nem hiszem, hogy komoly tréningre lenne szükség ahhoz, hogy ezekkel az emberekkel úgymond emberségesen bánjunk. Az első telefonhívás nem arról kéne szóljon, hogy porig alázzuk azt, aki érdeklődik. Egy örökbefogadó párnak így is rengeteg feltételnek kell megfelelniük, nem hinném, hogy az első akadálynak egy lekezelő hangnemen való túllépésnek kéne lennie.
Fontos lenne, hogy azok az emberek, akik ilyen ügyekkel foglalkoznak minden napos szinten, megfelelő képzést, tréninget kapjanak nem csak egyszer, de időről időre, rendszeresen, hogy emlékeztessék magukat arra mi is az ő szerepük. A cél a segítségnyújtás kéne legyen. Egy alapítvány nem lenne szabad, hogy megengedjen magának olyan hangnemet, amivel nem segíti az ügyfeleiket, de egyenesen elriasztják őket.
KedvelésKedvelés
Nagyon tartalmas és elgondolkoztató ez az őszinte hangvételű interjú, köszönet érte!
Jól megvilágította milyen nehéz, küzdelmes munka volt az alapítvány létrehozása, működtetése és számomra az is nagyon érdekes, amit Zita a saját örökbefogadó szülői tapasztalatairól elmond.
KedvelésKedvelés
Aki nem ismeri a hátteret: még a kilencvenes évek elején is 1-2-3 éves volt a legfiatalabb korosztály, akiket örökbe lehetett fogadni. Nem voltak újszülöttek a rendszerben. Ha az anya a kórházban hagyta a gyereket, akkor került egy évesen családba. És ebbe lépett be Budavári Zita.
Azóta létrejött több ilyen civil szervezet, kialakult egy “know-how”, és ez visszahatott a titkos örökbefogadások gyakorlatára is. Ma már a belföldi, nem rokoni örökbefogadások fele újszülöttet érint!
KedvelésKedvelés
“- Ennyire kézivezérelsz? Sok gondot csinálsz magadnak… ” 😀
KedvelésKedvelés
Na, azon én is jót somolyogtam 🙂
KedvelésKedvelés
Végülis ő egy újabb “alkalmassági szűrést” tart a már határozattal rendelkezőknek, és nem is adminisztratív feltételek alapján (pl. életkor), hanem minden házaspárt egyénileg, személyesen mérlegel. Ez sok pluszmunka.
KedvelésKedvelés
Számomra az is érdekes, hogy nyilvánvalóan konzervatív elképzelései vannak a párkapcsolatokról (ez több helyen is kiderül az interjú során), tehát egyfajta ideológiai szűrést is végez.
KedvelésKedvelés
Találó a cím. Budavári Zita mintha valóban abból indulna ki, még mielőtt reménybeli örökbefogadóként egyáltalán bemutatkozhatnál, hogy az örökbefogadók és a gyerekek érdekei ellentétesek egymással. És ez — az összes, bő folyású retorikai következményével együtt — valóban elidegenítőleg hat, és gátolja valamiféle bizalmi viszony kialakulását. A magam részéről ezt az idegenkedést nem nevezném ellenségességnek, de azt is nagyon jellemzőnek érzem, hogy Budavári Zita annak nevezi. (Mindemellett természetesen nem vitatom a Zsuzsa által említett történelmi érdemeit, meg a külön-külön minden egyes örökbefogadási ügyben szerzett érdemeit.)
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon! Rég olvasol?
KedvelésKedvelés
Nagyon találó meglátás. Noha egyrészt minden tiszteletem az övé, olyan érzésem van, hogy egyszerre segíti, és gátolja egy igazán korszerű örökbefogadási gyakorlat kialakulását, és ez a cikkben is említett kézivezérlő munkastílusból is fakad.
KedvelésKedvelés
Egyetértek! Az örökbefogadó ugyanolyan fontos szereplője az egész krízis-háromszögnek (életet adó oldal – gyermek – örökbe fogadó oldal)! És nem lehet előre megszerkeszteni egy -az adott helyzetben- ideálisnak feltételezhető családmodellt! Egy életre szóló, fontos döntésről van szó, valóban, ezért én hasonló helyzetben biztos nem vállalnám a szubjektivitásommal járó kockázatot, nem egyedül vinném a döntés terhét és az esélyegyenlőségnek nagyobb teret biztosítanék.
KedvelésKedvelés
Érdekes interview, őszintébb, mint amire számítottam. A személyes tapasztalatunkon azonban nem változtat semmit. Jó, hogy azóta alakult több szervezet is.
KedvelésKedvelés
Meg szabad kérdezni kb, mi volt a személyes tapasztalat (nyilván nem felismerhető részletességgel, csak kb)? Mindig csak hall az ember mindenfélét, de inkább csak az ítéleteket, nem a történeteket, és így olyan ködös marad minden. Velem teljesen normális és kedves volt, egyetlenegyszer beszéltem vele ha jól emlékszem, de akkor hosszan, hiába volt velem személy szerint helyes, nem jelentkeztünk hozzá, mert amiket mondott az nagyon ellenszenves volt összességében…
KedvelésKedvelés
Mi volt ellenszenves?
KedvelésKedvelés
Szia! Írtam lejjebb, igaz történet, csak rémesen sokat kell hozzá gurulni lefelé….
KedvelésKedvelés
Talán kicsit fura, amit írok, de ez jutott az eszembe – és higgye el nekem, kérem szépen, itt mindenki, hogy segítő-jelleggel, konstruktíve írom az alábbi szösszenetet.
Anno HR-menedzserként / személyzeti igazgatóként dolgoztam egy japán-autóalkatrész gyárban, ami ún. zöldmezős beruházás volt. (Mellesleg, a HR is egy olyan terület, amiről mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá.. és beleszól.)
Úgy kezdtünk, h a helyi faluban a Hungária biztosító kis épületének padlásterében ültünk: az olasz vezérigazgató, a japán vezérig. helyettes, a pénzügyi igazgató és én. Mire én felvételre kerültem (pedig nem telt el sok idő az ipari park átadása után), már több mint 3000 önéletrajz várt – feldolgozhatatlan volt, állandóan csöngött a telefon, brutál meló volt, napi 10-14-16 óra, aludni alig értünk haza, a gyár még nem volt kész, nem volt iroda, nem volt asztalunk, semmi..
Népszerűbb voltam a faluban, mint Britney Spears.. bárhová mentem (kisbolt, posta, stb.) – emberek hagyták abba a beszélgetést, súgtak össze a hátam mögött, mindenki engem nézett, jobb esetben csend lett körülöttem, rosszabb esetben megrohamoztak állásért könyörögni.. volt, hogy a kapuban vártak.. kiderítették az otthoni telefonszámomat.
Eljött az a pont is, amikor a gyár megkapta az engedélyeket, fel kellett fennem kb. 100 embert a próbagyártásra (persze segítséggel, mert autóiparhoz nem értettem).. volt, hogy csoportos információt adtunk a jelentkezőknek-érdeklődöknek, mert 50-100-150 embert nem tudtunk kezelni sem logisztikailag, sem információ-átadásban.. felkértem egy “tanácsadót”, hogy a helyi művelődési házban ezt megtegye néha helyettem, mert nem tudtam magam klónozni.. (ez a “tanácsadó” beengedte a helyi tv-t az előadásra, ami botrányba fulladt, merthogy sokan nem örültek annak, hogy fel vannak véve, aholgy állást / más állást keresnek), senki nem tudott képviselni, csak az volt rendben, amit én csinálok..
Plusz jöttek Japánból angolul nem beszélő mérnökök, technikusok – akikkel “pálcika-ember-rajzokkal” ugyan, de valahogy sikerült kommunikálni néha – megjöttek a CNC gépek.. gyakorlás, tesztek, stb. .. majd ISO minősítéshez ezernyi oldalt legyártani.. persze ne akadjon meg a bérszámfejtés, szja-bevallás, külföldiek munkavállalási és tartózkodási engedélyeinek beszerzése, beléptető-rendszer, biztonsági-őrszolgálat, üzemi ebéd, munkabiztonsági felszerelések, telefonrendszer, IT-rendszer, stb.
Közben nekem volt egy durva autóbalesetem (amiben a legjobb barátnőm meghalt, a férjem majdnem lebénult: a 3. és 4. nyaki csigolyája között a porc szétporladt, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.. nekem eszméletvesztés, agyrázkódás, több helyen összevarrtak, napokig tolószékben, stb. Első telefonom a kórházból a szüleimnek ment, második az olasz vezérigazgatótank, harmadik egy asszisztensnek a gyárban, hogy bérszámfejtés nélkül, menjen el mindenkinek az alapbére, és kapjanak ebédet, mert megígértük (holott az ÁNTSZ engedélyt még nem sikerült elintéznem) és ha majd kijövök a kórházból “önrevíziót tartunk” – csak menjen minden rendben.
Felépültem, visszamentem dolgozni. Eljött végre a pillanat, amikor a FIAT-nak leszállítottunk próba-termékeket.. vártuk, h mi lesz a reakció. Na szóval.. egyszer csak egy összeszerelő-munkás megjelent az asztalomnál és közölte: a konyhában található kávégép túl sok cukrot ad a kávéhoz, ez így túl édes.
Na! Hát a fejemet el lehetett képzelni. Szóval: Zitának, mi, örökbefogadók vagyunk a “cukor a kávégépben” – sokszor – sajnos. Empatikusabbak kell lennünk egy ilyen emberrel.
KedvelésKedvelés
Igen, ez megvilágít néhány dolgot valóban. Szerintem a magukat ilyen-olyan okból túlvállaló, túlterhelt, esetlegesen kontrollkényszeres emberek mind szembesülnek hasonló helyzetekkel. Ez ugyan off, csak érdekel, hogy Te amúgy hogy oldottad meg annak idején ezt? (én is “hr-közeli” szakmából jövök)
KedvelésKedvelés
Mármint, mit hogy oldottam meg? A túlvállaltságot vagy kontrollkényszer-kezelését?
KedvelésKedvelés
A túlvállaltságot. Meg a helyzetet. Kontrollkényszerről nem tudok nyilatkozni, azt általánosságban mondtam, meg a saját életemmel kapcsolatos megfigyeléseim alapján 😀 Egy ilyen munkakörnél könnyen belecsúszik az ember ilyesmibe, főleg, ha kívülről is fokozzák a nyomást (pl. nem biztosítanak elegendő erőforrást). (Megint más ha valaki maga alakítja ilyenné a körülményeket.)
KedvelésKedvelés
Én ezelőtt a munkahely előtt is, HR, adminisztratív-igazgatói, irodavezetői, stb. pozíciókban voltam. Hasnoló szituációkban, amikor is nagyon megbízhatóan – ha lehet, hiba nélkül – kellett dolgozni. (Volt olyan amerikai főnököm, aki a fizetésünkből levont 1 dollár 20 centnek megfelelő forintot per levélpapír, amikor a drága levélpapírra hibásan nyomtattunk ki valamit. Megtanultam a leckét.) Mit mondjak..? bármi is a kérdésed mögött lévő gondolat, Andrea, nehezen kezelhető, az biztos. Stresszes.. hogy enyhén fejezzem ki magam. Nagyon jó fizetést kaptam, laptopot, telefont, egyéb juttatásokat, néha céges autót is. Mégis.. kiégett az ember lánya néha.. és néha “bunkó voltam” és ordítottam. Nagyon-nagyon ritkán kérdeztek a beosztottaim vagy kollégáim úgy valamit, hogy egyből konstruktív javaslatot is adtak volna segítségképpen a megoldásra. Volt ilyen is, de ritkán. El sem tudom képzelni, hogy pl. Zitának “nem-versenyszférában” miket kell megoldani és elviselni. Sokan kritizálják a stílusát. Lehet kritizálni. Kritizálni mindenkit lehet, az könnyű. Engem is lehetett – joggal is. Én abbahagytam a “multis napi 10-en x órát”. Így “kezelem”. Zita viszont még nem adta fel.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez teljesen legitim kezelési mód 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönjük az interjút, nagyon érdekes volt!
Visszás, hogy Budavári Zita egy személyben, szubjektív és mások számára kiszámíthatatlan feltételrendszert felállítva szűri meg a szülőket. Olyan, mintha azt gondolná,hogy ez az ő “magánvállalkozása”. Illetve az sem szimpatikus amikor többször jelzi sérelmét, hogy a szülők háláthalnok voltak, nem támogatták az alapítványát, pl. a kolontári események után.
KedvelésKedvelés
Na, feljebb épp neked készültem írni, hogy mi volt ellenszenves BZ világában. 🙂 Az egyik pontosan ez a hozzáállás, amit te rendesen megfogalmazol (hogy szubjektív szempontrendszer), én csak odáig jutottam, hogy annyit fogalmaztam meg, hogy istent játszik. (És nekem is ez volt ma a másik, nagyon nem tetszett ez az egész hozzáállás, hogy a szülők rossz gyerekek, hálátlan kis dögök, és az lenne a dolguk hogy ugorjanak ha ő csettint.) Amikor beszéltem vele, akkor ami még nagyon durva volt, hogy valahogy az jött át, mintha ő különbséget tenne a vér szerinti és az örökbefogatott gyerekek között, nem tudom már, szó szerint hogyan fogalmazott, de az volt a lényege, hogy ha nekem van már vér szerinti gyerekem, akkor kaphatok még, de minek is akarom, hiszen már nálam van a jolly joker, a vér szerinti, az Igazi. Emlékszem, hogy arra gondoltam, hogy szegény gyerekei, az anyjuk voltaképp úgy érzi, hogy az örökbefogadott, az “csak” örökbefogadott. Nem elhivatottnak és lelkesnek tűnt, hanem keserűnek, állandóan arról beszélt, hogy neki milyen rettenetesen nehéz és mindenki más milyen borzasztóan nehéz eset, mindenki hogy megnehezíti a munkáját, dőlt belőle a panasz és a negatív. Miközben velem kifejezetten kedves volt egyébként. (Mondjuk én rögtön bevallottam az elején neki, hogy félek tőle, ebből úgy tűnik, valamiféle félelelemből lehet undok másokkal, tőleg meg nem kellett félni, én voltam a gyáva kislány. :))
KedvelésKedvelés
A mártir-effekt nekem is határozottan lejött az interjúból.
KedvelésKedvelés
ráadásul amiatt tud istent játszani, mert azok akik hozzáfordulnak kiszolgáltatott helyzetben vannak.
ebből a szempontból még durvább ez a hozzáállás.
KedvelésKedvelés
Annyira azért nincsenek kiszolgáltatott helyzetben, ők is meghoztak egy döntést, hogy milyen feltételekkel szeretnének szülők lenni (lényegében ők az örökbefogadók “krémje”), és ennek vállalják a következményeit. De elképzelhető egy ilyen lélektani vetület, amit említesz.
KedvelésKedvelés
Van több ilyen civil szervezet, a Bölcsőnél a legszigorúbbak a válogatási kritériumok. Tehát aki ide megfelel, annak a jelentkezését más alapítvány, egyesület is jó eséllyel elfogadja. Meg a Tegyesznél is lehet sorban állni.
Viszont a Bölcsőnél – az elmondott elvek miatt – akár fél év alatt lehet egészséges, fehér bőrű újszülöttet kapni, szemben a a 3-4 éves szokásos várakozással. Ez nagy vonzerő.
KedvelésKedvelés
Inkább várok 3-4 évet egy olyan szervezetnél, ahol emberségesen beszélnek velem és emberszámba vesznek. Én egy évvel a gyámügyi határozat kézhezvétele után hívtam fel. Ezzel máris elástam magam. Arról nem is beszélve, hogy a férjem 51 éves, én 35. Mit akarok én egy ilyen “öreg” férjjel, akinek egyébként van már két gyereke egy másik házasságból?! Aztán fél órán keresztül hallgathattam más örökbe fogadni szándékozókról a panaszáradatot, mintha bűnösök lennének. Mondta ezt nekem a “kedves” hölgy úgy, hogy nem is ismert, azt sem tudta ki vagyok. Már bocsánat, mi közöm nekem más emberek őáltala problémásnak ítélt viselkedéséhez?! Én, én vagyok és nem más. (Persze tette mindezt az én telefonszámlám terhére.) Egyébként milyen alapon dönti el, hogy ki lenne a legalkalmasabb örökbefogadó? A szülőanya szimpátiája nem egy fontos szempont? Nyilván sok más, fontos dolog mellett. Illetve azt is megtudtam, hogy a szülőanyák csak fiatal, jól kereső párokat preferálnak (pedagógusok vagyunk mind a ketten). Hát akkor ennyit rólunk, selejtnek számítunk, gondoltam. Persze, szerencsére máshol várakozunk, így az önbecsülésünk némileg helyrebillent.
Személyes véleményem, amivel nem bántani akarom ezt a hölgyet, de én úgy érzem, hogy egy végtelenül megkeseredett emberről beszélünk, aki talán sajnos a saját vérszerinti gyermektelenségét nem tudta feldolgozni. Saját maga által hozott ítéletekkel, döntésekkel próbál visszavágni a sorsnak. Nem vitatom, hogy lehetnek jó gondolatai, de rideg, acélos, sajnos nem szimpatikus.
KedvelésKedvelés
De, nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak, pont B. Zitánál, mert van aki fél év alatt kap fehér újszülöttet, mint Zsuzsa is írja, van aki pedig gyereket nem kap, de kokit a fejére igen. És azt azért nem lehet egyszerű kibírni.
KedvelésKedvelés
Ezt értem. Nekem pl. esélyem sem lenne hozzá jelentkezni az életkörülményeim miatt. A kiszolgáltatottság alatt az értem, hogy nincs más választásod – el kell viselni őt és a feltételeit, máskülönben nincs lehetőséged, hogy szülővé válhass. Szerencsére ez nincs így, lehet úgy dönteni, hogy máshol, máshogy próbálkozik az ember, és azzal sem csökkennek lényegesen az esélyei, hogy az áhított célt elérje.
KedvelésKedvelés
Köszi a választ! 🙂
KedvelésKedvelés
Ez az iszonyat negatív hozzáállás a mártíromsággal együtt nekem megfekszi a gyomromat. Mintha csak azért szeretnének az emberek örökbefogadni, hogy őt bosszantsák… Na meg ez a kiválasztás – agyrém. Újfent meggyőződtem róla, hogy nagyon jó döntés volt, hogy meg sem próbáltunk kapcsolatba lépni vele.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Választanál másik nicknevet vagy módosítanád picit? Már van egy Vera nevű kommentelő…
KedvelésKedvelés
igen. ez szerintem is kifejezetten határsértés.
hiszen az adakozás önkéntes. arra kell fókuszálni, aki ad, nem pedig a nem adókat “sértegetni”, úgymond a hátuk mögött.
sőt! ezt kifogásolhatja az összes örökbefogadó szülő, aki az alapítványon keresztül fogadott örökbe, hiszen lényegében az egész közösséget szapulta.
ez durva megnyilvánulás volt. nekem nagyon nem szimpatikus.
KedvelésKedvelés
Meg kell szűrnie a jelentkezőket, ha nem akarja feleslegesen hitegetni őket, hiszen évi 30-40 örökbeadás történik náluk, évi többszáz jelentkezőt értelmetlen lenne fogadnia.
Én nem ismerem személyesen, mi is jelentkeztünk hozzá 1 éve, nem válaszolt, nem hívott, most minden alapítványt értesítettem, hogy már örökbefogadtunk, csak őt nem. Most elbizonytalanodtam, ezek szerint lehet az is, hogy félretette vagy lefűzte a mi anyagunkat is, és szólni kéne mégis? Akkor azt gondoltam, azért nem foglalkozik velünk, mert nincsenek kikötéseink, de az is lehet, hogy nem megfelelő képet küldtünk magunkról. (Ismerősök közül olyanokat fogadott, akiknek konkrét elképzelése volt, milyen gyereket szeretne, milyen anyától, és mind kő gazdagok. Mi nem ilyenek vagyunk, nagyobb gyerekre is sorban álltunk, valószínűleg elfogadtuk volna ha lett volna, sajnos az a sor hosszabb volt.)
Egyébként nekem ellentétes a véleményem vele, nem feltétlenül jelent nyomást, ha szülés előtt találkozunk (nálunk így történt, másik szervezetnél, az anyának így volt megnyugtató), hiszen minden örökbefogadónak tisztában kell lennie vele, hogy az anya meggondolhatja magát (esetek kb. 1/3-a), és ezt tiszteletben kell tartani, meg azt is, hogy a szülés során erős érzelmek szabadulnak fel, másrészt az anya is tudja, hogy ha ő nem mond le a babájáról, majd lesz a házaspárnak egy másik, következő lehetősége. Mi is így készültünk erre, tudtuk, hogy elfogadjuk a babáját, ha még szülés után is fenntartja a szándékát. Ő is tudta, hogy mi csak egészségeset fogadhatunk örökbe, ha pedig beteg, vagy esetleg más okból mégsem fogadná el valaki a babát, az alapítvány odahív másik szülőpárt pár napon belül. Nem tartom szerencsésnek, ha csak a gyámhivatalban találkoznak először, amikor már elő van készítve az aláírás, az szerintem nagyobb nyomás lenne, ha olyankor kellene nemet mondania valamelyik félnek. Hiszen addigra már be kellett szerezni a kiságyat, babaruhát, papírokat, stb, az sokkal nagyobb nyomás és ezért nagyobb megrázkódtatás mindkét félnek.
KedvelésKedvelés
Az első gyerekünk Bölcsős, fél évet vártunk kb., nem volt konkrét elképzelésünk a leendő babáról. Van több Bölcsős ismerősöm, nem mindenki “kő gazdag”, többen igen szerényen élnek.
Nekünk jó volt, hogy a gyámhivatalban találkoztunk, előtte megnéztük a babát, igent mondtunk, aztán hívta Zita a vsz-i anyát, hogy meg vannak az öf. szülők, irány a gyámhivatal. Volt egy hétvégénk beszerezni mindent, sikerült.
Zita megosztó személyiség az igaz, és lelkileg megterhelő, amit csinál. Lehet kritizálni a stílusát, hiba mindenkiben van. Mivel ő alapította az alapítványt, és nem közintézmény, nem köteles mindenkit fogadni. Viszont szerintem, akinek elküldi a regisztrációs papírt előbb-utóbb kap gyereket.
KedvelésKedvelés
Hát ebbe azért ne legyél biztos. 2008 óta voltunk nyilvántartásban (már ha létezik bármilyen nyilvántartás ennél az Alapítványnál) a Bölcsőnél, akkor 38 éves múltam, a férjem 36, de egyetlen szóval nem említette BZ, hogy akkor sajnos ne is fizessék be a regisztrációs díjat, mert Én csak 40 éves korukig foglalkozom Önökkel és nem túl sok az esély, hogy 1-2 éven belül telefonáljak. Ez valahogy kimaradt a beszélgetésből… idén (2014. 02.) hívtam fel telefonon Budavári Zitát, hogy gondolom akkor már nem fog hívni?! Rákérdeztem, hogy mikor szeretne levélben, e-mailen vagy telefonon vagy bármilyen más formában értesíteni, hogy hogy áll az ügyünk, rákérdeztem, hogy a sorszámunk hogy áll?
Mikor találkoztunk megosztott velünk egy saját történetet, (ha nem igaz, akkor Én is hazudok) miszerint Ő 4,5 évet várt úgy, hogy a kutya se szólt hozzá, és nem érti, hogy hogy lehet így bánni az örökbefogadóval. Őket derült égből villámcsapásként érte a telefon, mert már azt hitte már nem fogják hívni. Akkor azt kérdezem Én, ha ez ilyen rosszul esett, akkor a saját Alapítványánál miért bánik ugyan úgy az örökbefogadókkal?!
2008 óta semmilyen információt nem kaptam sem telefonon sem írásban a Bölcső Alapítványtól. Én 2010-ig telefonon évente egyszer (mert ezt az évente telefont is zaklatásnak vette BZ) érdeklődtem, ill. jeleztem, hogy továbbra is érvényes határozattal rendelkezünk és várunk a sorunkra. A telefonhívások alatt szinte csak BZ beszélt a szomorú sorsáról, a sok dolgáról, hogy másoknak mindenre van ideje csak neki nincs, és hogy mennyibe kerülnek a kismamák, gondolom ekkor kellett volna, hogy nyíljon a pénztárcám…
Azért csak 2010-ig hívtam évente, mert 2011-ben a TEGYES-től csörgött a telefonunk és egy gyönyörűséges kislány szülei lettünk. És igen, direkt nem hívtam telefonon, hogy vajon telefonál-e. Azért csak idén telefonáltam újra, mert idén több helyről is várható volt a telefonhívás, és szerettem volna lezárni ezt a “kapcsolatot”. Akkor még nem tudhattam, de biztos nem véletlen, mert véletlenek nincsenek megcsörrent idén áprilisban is a telefonom, így 4 tagú család lettünk!!!
Mindezt csak azért írtam le, hogy üzenjem a várakozóknak, hogy BZ nem Isten, tessék körülnézni, ja, hogy kizárólagosságot kér, kit érdekel?! Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten! 😉
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon.
KedvelésKedvelés
Sajnalom, hogy ilyen negativ tapasztalatod volt Zitaval. Biztos van ilyen is. Azt viszont ketlem, hogy arra vart volna, hogy nyiljon a penztarcad. Mi az orokbefogadas elott egy fillert nem fizettunk semmiert. Nem is kerult ilyen szoba. Persze az of. utan tamogatjuk az alapitvanyt, plusz az 1 %-ot is nekik adjuk, de ez a sajat dontesunk, senki nem kerte.
KedvelésKedvelés
Az összes szervezetnél sokkal több várakozó van, mint baba. Vagy szűrnek bizonyos feltételek mentén, vagy ha mindenkit fogadnak, akkor jó hosszú a sor.
Viszont: még egy gyerek sem maradt sehol “pártában”. Legfeljebb azon lehet vitázni, miért X-ék kaptak és nem Y-ék.
KedvelésKedvelés
Illúzió azt gondolni, hogy attól ha egy civil szervezet mindenkit fogad aki kapott határozatot, mindenki kap is gyereket. Sorbaállítanak 4-500 jelentkezőt, akik végigvárhatják a 4 évet. Bő 3 év után bekerülnek az első 50-be ahol kiderül, már nincsen sorszám. Aztán telik az idő, és a sor egyáltalán nem biztos hogy fogy előttük, hiszen azok helyett akik sorra kerültek újabbak lépnek az első 50-be akiknek szintén nincs sorszámuk. Akár 1-2-3 évet is el lehet tölteni az első 50-ben így, tehát ugyanúgy nem biztos semmi, csak itt a bizonytalanság előtt még van 3 év sorbanállás is. Nem egy ismerősöm van aki hiába állt sorba más civileknél is, sőt néha a Tegyesznél is, akár nagyobb gyerekre is (érthetetlen módon). A Bölcsőnél legalább az első pillanattól kezdve egyforma eséllyel vár mindenki. Ráadásul azt gondolom, senki nem szeretne egy olyan rendszert, ahol a 329. gyerekhez minden egyéb mérlegelés nélkül hozzárendelik a 329. várakozót. Igazságos lenne, de nem lenne jó sem a szülőknek sem a gyereknek. El kell fogadni, hogy a civileknek feltételeik vannak, akinek egyik sem felel meg, vagy aki nem fér bele egyik kritériumrendszerbe sem, még mindig várakozhat a Tegyesznél vagy intézheti maga a dolgait, ahogyan sokan meg is teszik. Senki nincs kizárva semmiből akinek van határozata.
KedvelésKedvelés
Ez úgy hangzik, mintha a TEGYESZ valami pótlék lenne azoknak, akik “nem férnek be” civil szervezethez. Mi tudatosan álltunk ott sorba (mondjuk volt egy jó kapcsolat az ügyintézővel), és teljesen jól működött. Persze, gondolom, megyéje válogatja, de ezen a téren nem mondhatok semmi rosszat. Ami bajom volt később, az sem a szervezettel, hanem konkrét személlyel, de ez már egy másik mese.
KedvelésKedvelés
A civilek egy plusz lehetőséget adnak a Tegyesz mellett. A civilek nem kötelesek mindenkinek “szolgáltatni”, egyedül a Tegyesznek van kötelezettsége azok felé akiknek kiadták a határozatot. A többiek meghatározhatják a saját kritériumaikat. Ilyen értelemben minden civil beépít egy plusz rostát a rendszerbe. Ki nyíltan kimondva, ki burkoltan. A Tegyesz nem pótlék de a legrugalmasabb kritériumok ott vannak.
KedvelésKedvelés
Szerintem lehet, hogy szólni kellene a Bölcső Alapítványnak is, ha már megtörtént máshol az örökbefogadás. Nálunk úgy három hónaposak lehettek az ikrek, amikor hívott Budavári Zita, hogy lenne egy roma kisfiú. Én a gyerekek hazahozása után minden más alapítványt értesítettem, de őt nem, mégpedig azért, mert bár az első jelentkezésünkre reagált, a regisztrációs díj beérkezéséről és a személyes interjú időpontjáról fél évig semmiféle visszajelzés/hír nem érkezett. Mivel úgy tudtam, előbb el kell beszélgetnünk, eszembe sem jutott, hogy miattunk feleslegesen fektet majd időt és energiát az “illesztésbe”.
KedvelésKedvelés
Szia! Jó, hogy itt vagy!
KedvelésKedvelés
Arra reagálva, hogy: “Olyan, mintha azt gondolná,hogy ez az ő magánvállalkozása”.
Én erre azt mondom: igen, ez az ő magánvállalkozása.
Én úgy gondolom, minden alapítvány, egyesület – legyen az örökbefogadással vagy teljesen mással foglalkozó civil szervezet – az esetek többségében, egyedül alakítja ki, egyedül operál vagy irányítja a kritikus operációt és egyedül kell vállalnia a felelősséget a tevékenységet illetően.
Milyen alapon és mit várunk el..? úgy általában? Vegyünk egy teljesen más példát, mondjuk egy olyan alapítványt, amelyik kutyamenhelyt üzemeltet. Köteles minden kutyust bevenni? Köteles minden kutyust örökbefogadónak bármilyen kutyust odaadni..? (De béna példa.. tudom, csak most nem jut már más eszembe.)
Az örökbe adással / örökbefogadással viszont emberi életekkel “játszanak”. Sem a Bölcső, sem a Gólya, sem a Fészek, sem az Alfa, sem az Együtt az Életért nem fogad bárkit bármilyen áron. Így ha tetszik, “Istent játszanak”.. de inkább úgy fogalmaznék: ők úgy csinálják, ahogy.. és úgy vállalják a felellősséget, amiért..
Még egy klasszikus cég esetében is, bizonyos pozíciókban, azért nevezik ki oda azt az embert, akit, hogy a-tól z-ig, felelősségvállalással, a célt elérve, csinálja. Egy üzletágnak vagy egy osztálynak egy vezetése ilyen esetben oly’ annyira “magánvállalkozás” még cégen belül is, hogy az adott menedzser a helyi vagy külföldi vezetőkkel napi szinten harcban áll, hogy megvédje munkaterületét.. úgy, hogy azért utána ő felelősséget is tudjon vállalni. (Nem mindig és nem mindenben egy vezérigazgató a legokosabb.)
Egy alapítvány esetében – én úgy gondolom – legyen az Budavári Zita vagy más alapítványnál más vezető/alapító/stratéga, maga az alapítvány.
KedvelésKedvelés
Ha gyerekágyat vagy plüss macit forgalmaz, akkor azt kénye-kedve (és a jogszabályok adta lehetőségek mentén) teheti a vállalkozó, de ez egy nagyon más történet, egy ilyen érzékeny területen tiszta, átlátható szabályokra van szükség. Nem működhetne ilyen centralizáltan.
KedvelésKedvelés
Azért az alapítványoknak van felügyelő bizottságuk, nem egyszemélyes vállalkozás. Persze amikor az alapító az igazgató is, nyilván az ő szája íze szerint mennek a dolgok.
KedvelésKedvelés
Egy Hr-menedzser – vagy egy cégvezető – sem “Istent játszik”, amikor eldönti, hogy kit vesz fel vagy kit rúg ki.. vagy eldönti, hogy ki kit vehet fel, ki kit rúghat ki és miért. Pedig családok sorsairól van szó. Egyszerűen a szitu az, hogy így tud felelősséget vállalni a munkájáért. (És szimpátia klasszikus cégeknél is van felvételkor.) Továbbá, bizonyos “szereplőkkel”, úgy kell viselkedni még cégeknél is, mint egy anyatigris. Pl. nekem brutál harcokat kellett folytatnom a külföldi vezetőségekkel (legyenek azok amcsik, angolok, japánok, olaszok vagy más..), hogy dolgok rendben legyenek. Mert ha csak rájuk hallgatok, akkor meg a magyar jogszabályoknak nem felelünk meg és nem megyünk át a munkaügyi ellenőrzéseken.
Én a fenti példával is csak azt szeretném érzékeltetni, hogy alapítványok működésével kapcsolatban megértenünk kell – nekünk örökbefogadóknak – és ha valami nem tetszik, más utat kell választani.
Pl. a Gólyahírnél Mórucz Gabika nagyon kedves, köztudottan “rendes” az örökbefogadókkal, viszont bizonyos értelemben “Istent játszik” azzal, hogy garantálja a testvért (nem vér szerintit, hanem második gyermeket) azoknak, ahol lehetőség szerint az első gyerek gólyás, az már kb. 3 éves, és persze ha az öf-ó akar második gyermeket. (Itt nincs is klasszikus értelemben véve sorszám. Első gyerek 3 éves, jön a második.) Kérdés lehetne, teoratikusan, de hogy hát mi van azokkal, akik még mindig várnak.. honnan tudja Móruczné Gabika, h az első gyerek mellé tényleg ajánlatos egy második.. stb. Ő úgy gondolja, h jó, ha a ketten vannak. Ő ilyen, eldöntötte, így csinálja – mert “övé a vállalkozás”.
KedvelésKedvelés
macus biztosan nem ismeri a Gólyahír Egyesületet azért ír butaságokat!
Mindenki maga jelentkezik az Egyesülethez, és nincs “autómatikusan ” második gyerek, csak aki ismét beadja a jelentkezését, és vár ismét 3 évet.
Az örökbeadásban való segítést nem vállalkozásnak tekintik a Gólyahírnél, hanem SZOLGÁLATNAK, amit alázattal végeznek a gyermek érdekében.
KedvelésKedvelés
Aki 3 évet vár a kistestvérre, és nem került még sorra máshol, ha nincsenek kikötései, jóval előbb is sorra kerülne ott a sorszáma alapján (minket is többen megelőztek testvérre várók, csak még nem volt meg a megfelelő korkülönbség, ezért mi kaptuk a fiunkat, első gyereknek.) Tehát szó sincs arról, hogy előre sorolná őket! 3 éven belül szerintem sorra kerül ott, aki nem “válogat”.
KedvelésKedvelés
Eldöntheti, a HR manager, hogy kit rúg ki. De csak akkor, ha rosszul dolgozik, nem akkor, ha nem elég drága a kocsija vagy nem elég benyalós lapot küld karácsonykor. Ugyebár.
KedvelésKedvelés
Így van. (de hogy jön ide a karácsonyi képeslap?)
KedvelésKedvelés
Kedves gólyahír! Tisztelt Móruczné!
Köszönöm a kedves kiigazítást. Nyílván, az én hibám, hogy nem fogalmaztam pontosan. Ha esetleg megbántottam, ne haragudjon érte, nem ez volt a célom.
Sem a fent előttem posztoló, sem én, nem konkrétan “magánvállalkozást” értettünk az ügyeken “cégbíróságilag” (mint ahogy egy adott cégen belül sem vállalkozás egy adott osztály ilyen értelemben), hanem magát a szolgálatot is, amit igen nagy prezicitással kell végezni, felelősséggel – és ezért tisztelet Önnek is és minden civil szervezet vezetőjének.
Mellesleg, én egyébként nagyon sok szempontból szolgálatot végeztem – és pontosan az alázatot próbáltam a fenti példáimmal megértetni a többiekkel. A példák nem Önnek szóltak vagy más civil szervezetek vezetőinek – hanem pl. az örökbefogadó-várakozóknak.
Az “autómatikusan-t” pedig úgy értettem – mint ahogy fent is írtam, hogy amennyiben – természetesen akar, azaz beadja a jelentkezést a jelentkező. Ez nagyon jó. (Bárcsak nekem lehetne ilyen lehetőségem – de sajnos nincs.) Én ezt úgy értettem, hogy más alapítványnál/egyesületnél egy második gyermek akkor sem “igényelhető”, ha az öf-ó várakozónak érvényes határozata van és beadja oda a jelentkezését.
Remélem így jobban érthető .. bárt ezt is úgy írom, hogy kisfiam ugrál körülöttem és a laptopra.
Kívánok Önnek is és kollégáinak jó munkát, jó egészséget.
Tisztelettel
macus
KedvelésKedvelés
Köszönjük a kiigazítást! Így már más.
KedvelésKedvelés
Akkor most mégsem rossz, hogy a gólyások kaphatnak tesót (természetesen ha újra jelentkeznek és várakoznak) ?
KedvelésKedvelés
Ha a kérdés nekem szólt, akkor én azt mondom, nem baj.. dehogy baj. Az sem “baj”, hogy a Tegyesznél sokat kell várni, vagy az sem “baj”, hogy a Fészeknél nem preferálja Budai Ági a származási kikötést, az sem “baj”, hogy megyénként másképp dönt ebben-abban a gyámhivatal.. Hanem ezek tények, ezek különbségek. Én arra akartam utalni – mint fent is írtam – hogy minden civil szervezet másképp csinálja.
KedvelésKedvelés
Csak az “Istent játszik” egyértelműen negatív minősítésnek tűnik számomra.
KedvelésKedvelés
Az “Istent játszik”-ot a többi hozzászólásból idéztem és pont ellen-példaként magyaráztam a kis szösszeneteimben, ugyani nekem sem tetszik ez a kifejezés. A többiek alkalmazták. Sem Móriczné Gabikára, sem Budavári Zitára, sem Budai Ágira, (sem egy szerencsétlen hr-menedzserre) nem tetszik. Pont azt akartam volna elmagyarázni, hogy nem játszanak semmit, hanem elvek alapján működnek, szolgáltatnak.
KedvelésKedvelés
OK, elég nyakatekertre sikerült szerintem a szösszenet, de monjuk, hogy érthető.
KedvelésKedvelés
Egyébként nekem más a véleményem, mert Móruczné Gabikánál világosak a feltételek: házasság, életkor, maximális gyerekszám. Budai Áginál is egyértelmű, hogy nem lehet származási kikötésed. De Zitánál sokszor nem lehet tudni, min múlik, hogy épp szimpatikus vagy-e…
KedvelésKedvelés
Gólyahíres örökbefogadóként és testvérre várakozóként azt szeretném még hozzáfűzni, hogy miért is bírálná felül a GH Egyesület, hogy kell-e testvér a családba. Az új alkalmassági vizsgálat arra is irányul, hogy felmérje, megbirkózik-e az adott család még egy gyerekkel. Ha alkalmas, akkor alkalmas és pont.
Másrészt a különböző Tegyesz-ek gyakorlatában is van eltérés. Van olyan testvérre várakozó, aki az első gyermeke örökbefogadásakor szinte azonnal el tudta indítani az alkalmasságiját, másnak pedig egy évet kellett várni, mert a helyi Tegyeszes öf tanácsadó nem kíván addig foglalkozni a kérelemmel, amíg a nagyobb gyerek el nem éri az egy éves kort. Így önhibáján kívül bárki hátrányba kerülhet, holott határozott szándékkal rendelkezett eleve, hogy két gyereket szeretne. Sokan preferálják a 3-4 év korkülönbséget, nem véletlenül. A gyerekeknek ez az érdeke, mert szerintem a túl kicsi és a túl nagy korkülönbség is több nehézséggel jár a családok számára.
Azon kívül egyes Tegyeszek 1-2 hónap alatt elkészülnek az alkalmassági felterjesztésével, mások egy fél év alatt sem végeznek és nincs lehetőség számon kérni rajtuk semmit.
KedvelésKedvelés
Nem szoktam hozzászólni,de..ha Budavári Zitán múlik akkor soha nem lesz gyermekem és nem leszek Édesanya.Én konkrétan 12 és fél éve sírva tettem el a telefont,amikor felhívtam őt..mérges volt rám,mert “egész éjjel egy hajléktalan 7 hónapos terhes kismama elhelyezésével foglalkozott “.Én pedig zavarni mertem őt.Ápolónőként tudom,hogy a magam problémáját nem háríthatom át a betegeimre,mert nem az a segítség számukra.Szerintem ki egy ilyen hívatást választ nem engedheti meg azt a luxust magának,hogy embereket megalázzon,ahogy ő akkor velem tette.Aztán felhívtam a Gólyahír Egyesületnél Gabikát,aki emberi hangon beszélt velem.6 Hónappal később pedig Anyuka lettem a Gólyahír Egyesület segítségével.Hálás vagyok a Sorsnak ,hogy a Gólyahíres Nagycsalád tagja lehetek.
KedvelésKedvelés
Ami nekem máig sosem jutott eszembe, de nagyon megrémültem tőle: miért gondoljuk, hogy a végképp kiszolgáltatott krízisterhesekkel nem tud ugyanolyan undok lenni, mint az örökbefogadókkal? 😦
Nekem a legrosszabb sejtéseimet igazolja a mai nap, titkon reméltem, hogy valami új derül ki, amitől összeáll a kép és mégis megértem, mégis valahogy rendben lesz ahogy B.Z. intézi a dolgokat. De nem.
KedvelésKedvelés
És akkor, hogy ne vigyük el csak kritizálásba a dolgokat: Leírom még egszer, hogy az alapötletet abszolút tiszteletreméltónak tartom, mint ahogy azt is, hogy B.Z. ezzel tölti a fél életét, meg még többet. Az újszülöttmentést, és azt is, hogy tényleg nála a bölcsője a nyílt örökbefogadásnak, ezt mind.
KedvelésKedvelés
Egyébként tényleg nem bántás, hanem őszinte kíváncsiság… ugye a stílus arra van felfűzve, hogy hány gyerek mentődik meg a csecsemőgyilkosságtól, és a cél szentesíti az eszközt… kíváncsi lennék, van-e erre statisztika, hogy ténylegesen hány is? Hánnyal lett kevesebb az éves rátája a csecsemőgyilkosságnak, mióta van a Bölcső? Vagy csak átcsoportosultak a szülőanyák máshonnan máshova? Őszintén érdekelne.
KedvelésKedvelés
A csecsemőgyilkosságoknál valami 90 % a látencia, úgy tudom.
KedvelésKedvelés
De ha csökken, akkor a 10% is kevesebb lesz… persze, lehet, hogy csökken, csak azon belül több derül ki, és akkor mégis hamis a statisztika, de azért ha vannak adatok, akkor is látszania kell tendenciáknak, ha latencia van…
KedvelésKedvelés
Én több mint 10 évvel ezelőtt felhívtam. Illetve csak sokadszorra sikerült beszélnem vele, mert nem ért rá. Ez még rendben lenne, elhiszem, hogy nagyon elfoglalt. Na végre sikerült: akkor meg 25 percen keresztül hallgathattam, hogy ő mennyit fáradozik, és az örökbefogadó szülők milyen hálátlanok meg bunkón viselkednek, sumákolnak, mert máshová is jelentkeznek. Pedig ő feltétlen bizalmat vár el, és ez kizárja, hogy más szerveznél is várakozzanak. Egészen addig nem sikerült szóhoz jutnom tőle. Akkor gyorsan mondtam, hogy mi már máshová is jelentkeztünk és elköszöntem. Az a jó, hogy volt más lehetőségünk is 🙂
KedvelésKedvelés
Mesélhetnének még szülők, akik a Bölcsőtől fogadtak örökbe. Milyen volt? Mennyit vártak? Tényleg hasonlít a baba?
KedvelésKedvelés
Mi is a Bölcsőn keresztül fogadtunk örökbe lassan 7 éve. Bár annyiban “speciális” volt a helyzet, hogy 8 hónapnyi várakozás után még fel sem merült hogy Zita hívjon minket, teljesen véletlenül csöppentünk a történetbe, amikor a Zita által kiválasztott házaspár nemet mondott. Az Ágacskánál voltunk, ott mesélt a babáról meg az egész helyzetről, ill. oda futott be a telefon is a házaspártól. Sokat beszéltünk, a végén azt kértem tőle, engedje meg, hogy megnézzük a babát. Napokig gondolkozott, több órát beszélt velem is és a férjemmel is telefonon, nagyon alaposan körbejárta a dolgot, nyilván másodszorra már nem akart kockáztatni, hiszen a gyerek ideje ment, addigra már 5 hete volt kórházban. Ugyanakkor velünk végtelenül korrekt volt, még az utolsó pillanatban – sőt azután is, amikor már otthon voltunk – felhívta a figyelmünket, hogy ha kétségeink vannak, inkább mondjunk nemet. (Volt probléma a gyerekkel, de közel sem olyan amit az előző házaspár feltételezett.) Végig éreztük, hogy Zita mindenben mellettünk áll, és rendben fognak menni a dolgok. A kislányunk annak ellenére, hogy végülis nem Zita választott minket, nagyon hasonlít ránk, sokan alig hiszik, hogy nem vérszerinti. Ennek ellenére nagyon sokat tud a történetéről, soha nem merült fel hogy eltitkoljuk.
És akkor egy kicsit vissza az elejére 🙂
Már az Ágacskás tanfolyam alatt, után biztosak voltunk benne, hogy a Bölcsőt választjuk és hogy sehová máshová nem jelentkezünk. A Gólyamese c. film megtekintése után lettünk aztán véglegesen biztosak abban, hogy mi az örökbefogadást Budavári Zitával szeretnénk végigcsinálni. A személyes találkozásra 2 hónapot vártunk, az örökbefogadásra összesen 8 hónapot a határozattól. Nem vagyunk gazdagok, nem ígértünk és nem adtunk semmifeéle ellenszolgáltatást azért hogy örökbefogadjunk. Örökké hálás leszk Zitának a lehetőségért, hogy a kislányom a mi gyerekünk lehet, és mindazért a gondosságért, körültekintésért és rengeteg munkáért amivel akkor és azóta is kíséri a lányunk sorsát.
A kritikákhoz pedig annyit: szerencsére gombamód szaporodnak az örökbefogadást közvetítő szervezetek, mindegyik más valamiben. Mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. A Bölcső kritériumai sokszor nem sablonosak, ha tetszik “öntörvényűek” de ha valaki hajlandó meghallgatni Zita érveit, sokmindent megérthet. Aki “nem fér bele” annak biztosan fáj, de az 100% hogy a szigorúbb válogatásból még egyetlen bölcsős babának sem származott kára, sőt. Azt gondolom ez az első és legfontosabb szempont. Amíg Budavári Zita és az alapítvány kuratóriuma szerint így kell válogatni, addig nyugodtan megtehetik, akinek nem felel meg, hozzon létre egy másik szervezetet és csinálja másképpen. Amíg kb, 10x annyi jelentkező van mint gyerek, addig Zitának alapvető kötelessége válogatni, hogy a lehető legjobb megoldást találja meg a gyerekeknek. Nincs értelme 400 órókbefogadót várakoztatni szerintem, ha évi 50 gyerek van, vagy még kevesebb.
KedvelésKedvelés
Ide szabad még írni?
KedvelésKedvelés
Persze!
KedvelésKedvelés
Akkor írok. 🙂
KedvelésKedvelés
Én “bölcsős örökbefogadó” vagyok, és nagyon hálás vagyok Zitának, a Bölcsőnek, hogy anyuka lehettem. A Tegyesz regisztrációhoz képest, hozzánk 2 év múlva érkezett gyermekünk.
Zita a telefonban velem sem volt kedves, de ez engem nem bántott. Én megkérdeztem, hogy mikor hívhatom vissza egy megfelelőbb időpontban, hogy a tanácsát kérjem. Így korrektul elmagyarázott mindent. Továbbra sem kedvesen, de nekem ez így megfelelt. Egy évig semmi hír nem jött felőle, kezdtem feladni. (Én azt tudtam, hogy ő csak úgy nem fog telefonálgatni.)
A gyermekünk nagyon hasonlít az apjára. Tudom, sok örökbefogadott gyermek hasonlít az örökbefogadó szülőkre, de azt hiszem, Zita erre nagyon figyel. Fotósként dolgozott, másképp is figyeli az arcokat. Akkor én ezt “túlzásnak” tartottam, de ma már látom, mennyire segít a családban, (nagyszülőknél és távolabbi rokonoknál), barátoknál, ismerősöknél. Gyermekünket egy pillanat alatt elfogadták, hiszen úgy néz ki, mintha “belőlünk gyúrták volna össze”. Apósomra meg aztán végképp nagyon hasonlít. Azt hiszem, ezt is a gyerekek miatt csinálja. Azzal a céllal, hogy könnyebben bekerüljenek egy családba.
Nekem az is feltűnt, hogy én is és más bölcsős örökbefogadó is arról számolt be, hogy az örökbe adóval való beszélgetéskor úgy érezték magukat, mintha saját magukkal beszélgetnének. Vagy hogy mintha a testvérük lenne. Valahogy (nem tudom, hogy), talán a leadott önéletrajzok alapján, az örökbe adó és az örökbefogadókat is úgy passzintja, hogy azok nagyon szimpatikusak legyenek egymásnak, hasonlítsanak, nem (csak) kinézetre (mert a kinézet sokszor az általunk nem ismert biológiai apától jön), hanem a stílus, kultúra, értékrend, életút. Én az örökbe adó anyukával másfél órát beszélgettem, és ugyan morbid, de már viccelődtünk is néha dolgokon, mert még a humor is hasonló volt. Az már csak talán a véletlen (vagy nem), hogy az örökbe adó anyuka által elmesélt dolgok a biológiai apukáról kísértetiesen emlékeztetnek vagy megegyeznek olyan szakmákkal, tehetségekkel, betegségekkel, adottságokkal, amelyek a mi családunkban is vannak: vagy nálam, vagy a szüleimnél, vagy a férjemnél. Ezek az részletek az örökbe adót is megnyugtatják valószínüleg. Talán nem érzett minket annyira idegennek.
Ez a “passzintás” pedig mindenképpen “garantálja”, hogy erőltetés nélkül, tényleg jó szívvel gondoljunk gyermekünk vér szerinti szüleire, és nem kell majd megerőltetni magunkat, hogy jókat mondjunk róla/róluk gyermekünknek, amikor majd egyszer évek múlva már részletesen kérdezget. Ez pedig szintén nagyon fontos a gyermeknek.
Mi nagyon boldogok vagyunk. Hát én ennyit tudtam írni.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon! Kösz, hogy leírtad.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon érdekes, és becsülendő törekvés. Azt is értem, hogy ez a tágabb család, a környezet számára megkönnyítheti a gyerek elfogadását. Ugyanakkor én nem tartom feltétlenül jó dolognak azt, hogy körbebástyázzuk magunkat ezzel, hogy hasonlít a gyerek x-re meg Y-ra a családban, meg egyéb hasonlóságok, ugyanis ez illúzió. Még ha kellemetlen és fájdalmas gondolat is talán, az a gyermek nem a mi génjeinket hordozza, és valaki más szülte, nem mi. Én nem igazán látom be, miért olyan fontos, hogy úgy tegyünk, mint ha mégis. Úgy is teremthetünk neki szerető családot, lehetünk igazi, valódi és megkérdőjelezhetetlen szülei a gyermeknek, ha szembenézünk a valósággal.
KedvelésKedvelés
Én nagyon kétlem, hogy mi akár külsőleg, akár élettörténetben, akár hobbiban hasonlítanánk a vsz szülőkhöz, belsőre a lányom mégis pont olyan, mint én (ha meg pont nem olyan lenne, akkor a férjemre hasonlítana jobban, szóval, mindegy 😉 ), és amíg nem derült ki, hogy belsőre milyen, addig is imádtuk, nem ezen múlik. És még csak erőltetés sincs az egészben, és szerintem fogok tudni jó dolgokat mondani a vsz anyukájáról úgy is, hogy még csak nem is ismerem személyesen. Szóval, szerintem nem ezen múlik, épp ezért nem is jelentkeztünk a Bölcsőhöz. Akinek viszont erre van szüksége, az nyilván oda jelentkezik, mert nem vagyunk egyformák, és mindenkinek a mentalitásához kell válogatni a lehetőségek közül. Nekem pont azért nem is fáj, hogy bekerülnénk-e vagy sem a Bölcsőhöz, mert nincs dolgunk egymással. Akik onnan kapnak gyereket, azoknak elfogadható ez így, nyilván, akik nem oda tartozónak érzik magukat (mint mi), azoknak is. Azokat viszont sajnálom, akik jelentkeztek, és nem értik, miért utasítódtak el; ezt tényleg nem tartom korrektnek én sem, azzal együtt, hogy Zita úttörő érdemeit elismerem.
KedvelésKedvelés
szívemből szóltál!!
KedvelésKedvelés
Mi tudjuk, hogy nem mi szültük gyermekünket, és nem teszünk úgy, mintha mégis. Mi sohasem kértük, hogy hasonlítson ránk a gyermek. Egyébként mi nem látjuk őt annyira hozzánk hasonlónak, mint más. Én csak azt mondom, hogy nálunk és másoknál mi történt. De az is lehet, hogy bizonyos dolgokat csak feltételezek.
KedvelésKedvelés
Kívülállóként: attól tartok, jogos a kétely, hogy a hölgy a krízisterhesekkel vajon milyen? Az sosem derül ki, ők nem beszélnek. Ami itt lejött róla, az rémisztő. Persze lehet, hogy belefáradt, és régen nem ilyen volt. Nekem nagyon-nagyon sok az ítélkezés, a vád a szövegében, félelmet kelt bennem, pedig csak olvasom, kényelmes helyzetből…
KedvelésKedvelés
Ezzel kapcsolatban ismerek több történetet is, de van egy, ami különösen közelről érint:
Tegyük fel, hogy van egy fiatal nő, aki rájön, hogy babát vár. A várandósságot a 1X. héten állapítják meg, ő teljesen maga alá kerül, nincs visszaút, ez a baba meg akar születni, s élni fog, de ő nem tudja vállalni. Munkája van, szorgalmas nagyon, de éppen hogy sikerül kijönnie anyagilag, egy baba egyszerűen nem fér bele az életvitelébe. Kétségbe esik, nem tudja mit tegyen. Felhívja a szép nevű Bölcső Alapítványt. Elmondja, milyen helyzetben van, hogy enni csak tud adni a családnak, de még a munkából sem eshet ki egy percre sem, különben nagy bajba kerül. Kéri az alapítvány segítségét, támogatásra van szüksége minden téren. Krízis a jó szó erre, sajnos. Jó, majd visszahívják. Arra várt hetekig. Aztán telefonált inkább ő. Szép storykat hallott házfelújításról, rettenetesen sok tennivalóról, ‘most jön vissza a gyerekem a nyaralásból’, meg mindenféle, számára csuda irreleváns dolgokról. Két ilyen beszélgetés után feladta. Itt nem lesz segítség. Aztán jöttünk a képbe mi. Örökbefogadó házaspár, második gyermekre készülődve. Egy hét alatt megszerveztük a segítséget, ami ( aki) efektív volt, gyors és részletekre is kiterjedő. Anyuka teljesen megnyugodott, baba jól megnőtt. Többször találkoztunk a várandósság alatt. Ez így volt jó.
Szülés várható időpontja előtt két héttel csörög a kismama telefonja, na, kitaláltátok honnan hívták? Pontosan!
Kérdés: meggondolta-e magát?! Kismama kedvesen elmeséli, hogy ő már korábban is említette, hogy ez a baba sajnos nem fér bele az életvitelébe, s nem volt nagyon min gondolkodni. De közben kapott segítséget, találkozott egy örökbefogadó házaspárral, megnyugodott, s már csak a szülés miatti izgalom van meg. Kismamát jól leszúrják, hogy nehogy azt higgye, az a házaspár majd örökbefogadja a kisbabát. Szépen le fognak lépni, miután megnézték a gyereket, majd meglátja, a végén ott áll egyedül a gyerekkel, de akkor már hiába sír. Kismama barátságos marad és leteszi a telefont. Próbál nem megijedni.
A vége jó, nem léptünk le: )) csodálatos gyermeket kaptunk ajándékba!!
Tegyük fel, hogy így is történt.
KedvelésKedvelés
Klompjes, gratulálok a babához!
Manuela
KedvelésKedvelés
Köszönjük, kedves vagy!
KedvelésKedvelés
Szerintem az fantasztikus, hogy Zita létrehozta a nyílt örökbefogadást. Kíváncsi vagyok, a Bölcső előtt vajon hány ilyen eset volt, ha volt egyáltalán családon belüli örökbefogadáson kívül. Nagyon-nagy dolog, hogy egy új dolgot a törvényeket végigrágva de amúgy laikusként elindított.
Csak azt sajnálom nagyon, hogy így belefáradt, és nem érzi, hogy annyi energiát visszakapna, amennyit belevisz.
Pár dologgal nem értek egyet (pl. tolószékes kizárása, apuka gyesen stb.), de ezek apróságok ahhoz képest, hogy olyat indított el, ami úgy tudom Európában egyedülálló.
Gratulálok, és sok sikert a következő projekthez is az életedben!
Üdv: Dunavirág
KedvelésKedvelés
Azért volt, ha nem is sok, a 30+ unokatesóm újszülöttként került a családba, a szülei ismerték a vsz anyát (nem korábbról), és nem volt családtag.
KedvelésKedvelés
De jó! Hogy csinálták? Az unokatesód később megismerte a vérszerinti szüleit? Neki van saját családja (úgy értem partner és eggyel alatta levő generáció)? Szuper lehet neked, és a kislányotoknak is, hogy van már egy (remélem) jó példa a családban.
KedvelésKedvelés
Nem volt később tudtommal semmi kapcsolat a vsz. anyával. Hogy hogy csinálták, azt nem tudom igazán, akkoriban nem avattak be, mostanában meg még nem hoztam szóba a kérdést a szüleinél – de létezett ilyen, az biztos. Az alatta levő generáció pocakban van, viszont a lányomnak nem tudom, hogy személyesen valaha ad-e valamit ez az egész, egyelőre még sosem találkozott vele, nem itthon él, én sem láttam évek óta. Miután a szülei elváltak, a mi águnkon kevesebb kapcsolatot tartott a tágabb családdal, inkább csak alkalmanként, szóval nem összeveszésből találkozunk ilyen ritkán, csak elsodródtunk egymástól eléggé. Ezért is írom, hogy tudtommal, mert aztán azóta bőven találkozhatott a vér szerintiekkel.
Amiért nekünk szuper, az sajnos nem a személyes tapasztalata, mert abban kevésbé részesülünk (korábban meg nem volt köztünk téma, uncsitesó volt oszt’ kész, olyan komoly problémáink voltak inkább, mint hogy honnan hova folyik a patak a ház végében 😉 ), hanem azért szuper nekünk, mert tényleg teljes értékű gyerek/unoka/stb. volt mindig is a családban (tényleg nem emiatt az elsodródás tőlünk), és így a tágabb család teljesen jól vette a mi gyerekünket, nem kellett küzdeni az elfogadásért (magammal többet, mint bárki mással). Jó példaként gondol a történetre mindenki, mert ugyan külsőleg sem lóg ki a csapatból, de belsőre meg kifejezetten a “mi kutyánk kölyke”, szóval tényleg az volt a családi köztudatban, hogy ez is a gyerekhez jutás egy módja, minden egyéb konnotáció nélkül. Nekem sem ezért volt nehéz elfogadnom, hisz’ az unokatesómmal sosem volt gondom, hoy “igazi-e”, ez nálam egyéb vajúdás volt, hogy mit akarok, és mi a jó nekünk. Amikor itt nyígtam azon, hogy vajon hogyan leszek képes örökbe fogadni, ha egyáltalán, soha nem jutott eszembe az, hogy az unokatesóm is milyen természetesen illeszkedett a családba, sőt, már elfogadtam az egészet, mikor egyáltalán eszembe jutott újra, hogy jééé, tényleg, ő is öf. Nem azért, mert nem tudtam, persze, hogy tudtam, de ő ő volt a fejemben, és sosem “az örökbefogadott”. Valahol ezt szeretném elérni az én gyerekemmel kapcsolatban is amúgy, hogy ne legyen titok, tudjanak róla nyugodtan, merjenek kérdezni is, de ne ez legyen alapvetően a körülötünk élő emberek fejében, ha eszükbe jutunk. Szerintem eddig megy. 🙂
KedvelésKedvelés
Én is ezen gondolkoztam Dunavirág. Engem is nagyon megráznak az újszülött gyilkosságok, de ahhoz valami hihetetlen erő és eltökéltség, talán megszállottság is szükséges, amit Zita tett, hogy a hírek hallatán fogta magát és minden akadállyal megküzdve eltökélten létrehozta a Bölcsőt és harcolt ellene. Szerintem ez hatalmas tett volt és példa értékű, kevesek képesek rá. „A Bölcsőnél szült krízisterhesek száma a fennállás óta:750.” Tulajdonképpen erről az oldalról érdemes értékelni az alapítvány munkáját, a nyílt örökbefogadás inkább csak egy ráadás.
KedvelésKedvelés
Kedves Mindnyájan!
Bölcsős örökbefogadóként most én is előbújok a „csak olvasók” táborából. Régebben más fórumokon leírtam már a történetünket, így bocsánatot kérek azoktól, akiknek néhány bekezdés ismerős lesz innen-onnan.
Mindannyian mások vagyunk, s másként élünk meg helyzeteket: noha az első telefonbeszélgetés alkalmával Zita minket is „lerázott”, mert fontosabb dolga volt, én inkább arra az örömre emlékszem, amikor az anyagunk beérkezése után néhány héttel e-mailben válaszolt, majd amikor aztán bő egy hónap múlva személyesen is találkoztunk. Ekkor öt (!) órát beszélgetett velünk, majd azóta (telefonon és személyesen is) többször is több órát áldozott ránk. Meghallgatott, megértett s nem ítélt el akkor sem, amikor nemet mondtunk egy általa felkínált kisbabára.
Tudom, szerencsés vagyok, hogy sok időt tölthettem vele beszélgetve, s ez nem adatik meg mindenkinek. Van, aki kénytelen egyetlen rövidre zárt telefonbeszélgetés alapján véleményt formálni róla, s van, akinek több jut. De talán mégis többet lát a személyiségéből az, aki, ha csak egy picit is, de személyesen ismeri őt. Végül is ezért akartam írni most: mert én nagyon szeretem ezt a nőt. Igen, akkor is, ha mindent egyedül csinál (de hogyan is vonhatná be pl. minden párosításba a komplett kuratóriumot, ha egyszer csak neki van ideje, energiája és késztetése arra, hogy minden szereplővel találkozzon?), akkor is, ha bizonyos kérdésekben sarkos a véleménye, akkor is, ha néha kemény velünk, (leendő) örökbefogadókkal, s ha néha bántóan fogalmaz, akkor is.
Én úgy látom, azt a harcot, amelyet ő megharcolt, egyszerűen nem lehetett volna máshogy, simulékonyabb személyiséggel megharcolni. Nézzétek meg a minisztériumi tisztségviselőkkel, mindenféle osztályvezetőkkel a kilencvenes évek második felében készült riportokat: többségük elképzelhetetlennek és szükségtelennek tartotta a nyílt örökbefogadást. Az, hogy mi ma Magyarországon civil szervezeteknél várakozhatunk; hogy nem aszalnak minden gyereket minimum is jópár hónapig csecsemőotthonban; vagy hogy egyszerűen többen maradnak életben s már csak emiatt is több az örökbeadható gyerek, az mind neki köszönhető. A Bölcsőn kívüli összes civil szervezet (ahogyan azt egyébként pár éve Téglásy Imre, az Alfa Szövetség vezetője is nyíltan kimondta) Budavári Zita köpönyegéből bújt ki. Nem kötelező őt mindezért szeretni, de nekünk (leendő vagy már boldog) örökbefogódóknak, pláne nyíltan örökbefogadóknak, azt gondolom, tisztelnünk muszáj. De ez itt szerencsére a legtöbbünk számára nem kérdés.
Valamelyikőtök írta, hogy szerinte Zita hozzáállása gátja a bizalmi kapcsolatnak: szerintem ellenkezőleg, őszintesége belőlem pl. egyből bizalmat s viszont-őszinteséget váltott ki, s ez az elmúlt 4 évben találkozásról találkozásra csak erősödött. Burkolt vádként is csúnyának tartom, hogy többen azt firtatják, vajon hogyan viselkedhet a terhesekkel. Három olyan esetre is emlékszem, amikor épp az irodájában voltam, amikor várandósok hívták telefonon, s úgy tudnám leírni, hogy korrekt és megértő módon reagált mindarra, ami a beszélgetések során felmerült. Valóban nem volt negédes (az nem ő lenne), de minden alkalommal kedves és segítőkész volt. Nagyobbik gyermekünk vérszerinti anyukájával pedig egyébként olyan bizalmas kapcsolatot alakított ki, hogy ő máig Zitát hívja jelentősebb problémáival, s nekem is nagyon jó érzés, hogy jelen van az életében s számíthat rá.
Én személyesen azt szeretném üzenni mindenkinek, hogy azok, akik leendő örökbefogadóként (vagy épp krízisterhesként) olvassák ezt a fórumot, ne féljenek Budavári Zitától csak azért, mert néhányan a vele kapcsolatos (itt talán inkább valós, de máshol sokszor virtuális) kedvezőtlen tapasztalataikról számolnak be. Ha példára van szükség, merítsetek erőt a miénkből: velünk, a névtelenségből beeső kis senki, ismeretlen, vidéki s távolról sem gazdag örökbefogadni szándékozókkal (miután az első „lerázásra” megértően és előzékenyen reagáltunk) korrekt, kedves és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot alakított ki – mert alapvetően ilyen ember. S a Bölcsős találkozókról azóta sok, a miénkhez hasonló történetet ismerünk.
S hogy nagyon határozott a stílusa? Lehet. Hogy örökbefogadóként nehéz vele kapcsolatba lépni? Lehet. Hogy időnként furcsákat mond, pláne egy interjúhelyzetben? Lehet. A történelemben sokan, a ma szentként tiszteltek is szinte egytől egyig, különös, sarkos, megalkuvást nem ismerő emberek voltak, olykor még félig bolondnak is tartották őket. Mégsem ez a fontos velük kapcsolatban, hanem az, amit véghezvittek, amit emberekért tettek. Én ilyen értelemben, emberi gyarlóságaival együtt is, szentnek tartom Budavári Zitát.
KedvelésKedvelés
Szia Dami! Üdv a blogon.
“Én úgy látom, azt a harcot, amelyet ő megharcolt, egyszerűen nem lehetett volna máshogy, simulékonyabb személyiséggel megharcolni.” Ezzel egyetértek. És ez részben más alapítókra is igaz. Úgy értem, azokra, aki a semmiből bármilyen szervezetet létrehoznak.
KedvelésKedvelés
Hogy ki miért nem fogad el egy gyereket, az szerintem mindegy is. A TEGYESZ-es tanfolyamon nagyon sokat hangsúlyozták, hogy merjünk nemet mondani. Ha jól emlékszem, még az is elhangzott, hogy lehet, hogy az illata nem tetszik egy gyereknek. Az miért baj, ha bevalljuk magunknak? A TEGYESZ-nél kihangsúlyozták azt is, hogy semmiféle hátránnyal nem jár, ha valaki nemet mond. Naívul azt feltételeztem volna, hogy máshol sem az.
Személy szerint én is örülök, hogy nem kerültem BZ-val kapcsolatba, ebben a sérülékeny helyzetben nem tudtam volna elviselni egy félistent játszó nőt.
KedvelésKedvelés
Nem is az a probléma ha valaki nemet mond. Inkább a hogyan és a miért. A mi esetünkben pl. a házaspárról aki előttünk látta a lányunkat azt mesélték a nővérek, hogy a feleség be sem ment a szobába, az üvegablakon keresztül nézte a babát, miközben egy ismerőssel telefonált aki instrukciókat adott, hogy “mit kell megnézni” a gyereken. A férj bent volt a kiságynál és csinálta amit a feleség kért, pl. tapsolt hogy odanéz-e a gyerek. A férj egyébként akarta volna a babát és eléggé bele is roppant hogy nem sikerült. Ráadásul ők újszülöttet szerettek volna 45-47 évesenm vagyis a 24. órában voltak, mégsem voltak nyitottak. A hiba nem a gyerekben volt valószínűleg. Ők egyébként utána az egész örökbefogadástól visszaléptek. Igaz, a gyerek veszített kb. 2 hetet amíg egyedül volt egy kórteremben, de még mindig jobb így, mintha az öf után jönnek rá, hogy nem kellett volna.
Többen vannak a Bölcsőnél is akik mondtak nemet, mégis kaptak utána babát, nem kerül önmagában ettől senki hátrányba. Sok esetben a “nem” mögött olyan ok áll, ami megkérdőjelezi hogy a pár készen áll-e örökbefogadni és ezeket ki kell szűrni ill. a párnak magának is fel kell(ene) ismernie.
Nekünk nagyon sokszor elmondta Zita, hogy visszaléphetünk, és biztos vagyok benne, hogy ha úgy alakul (bár az első perctől tudtuk hogy nem alakul úgy) akkor kaptunk volna másik babát, nem küldött volna el.
KedvelésKedvelés
Kedves háztartásbeli andrea! (Teccik ez a nick name. 🙂 ) Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy miért írtad, hogy “ők az örökbefogadók krémje” ? Ezen mit értettél? Kik és miért? Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Gyermekvédelemben dolgoztam és egy konferencián beszélgettünk többen amikor B.Z. azt mondta , azért nem lehet egyedülállóként örökbe fogadni, mert ott a nő nem igazi nő , ha nem tud társat találni magának. Akkor fiatal voltam és huszonéves és volt társam, tehát nem voltam egyedülálló ,mégis szívtelennek és ítélkezőnek hatott ez a mondata és mai napig így érzem ,pedig nagyon régen hallottam. Nekem is már akkor kicsit megkeseredettnek és csalódottnak tűnt B.Z. , szerintem ő sosem tudta megemészteni, hogy nincs vér szerinti gyermeke. Valahogy úgy érezheti,hogy ő nem igazi nő, hogy nem ő szülte a gyermekeit, ez a megérzésem ,most megerősödött. Ami egy dolog , viszont kérdéses számomra,hogy ilyen attitűddel és személyiség sérüléssel lehet-e igazán jó szakember???
KedvelésKedvelés
Én mikor megkaptam a határozatomat, felhívtam az összes alapítványt, kaphatok-e tőlük babát. Az első alapítványnál a hölgy röviden, illedelmesen közölte, hogy több száz házaspár áll sorban, sajnos egyedülállónak nem adnak. Ennyi. Megköszöntem az infót, letettük. BZ tizenvalahány perces kiselőadást tartott nekem arról, hogy miért nem kellene nekem gyereket kapnom. Tovább is mondta volna, de lemerült a telefonom, úgyhogy megszakadt. 🙂 Szerintem sem normális, hogy ahelyett, hogy röviden, velősen közölte volna a tényeket, nekiállt kioktatni. Mehetett volna intézni bokros teendőit, de ő szükségét érezte, hogy egy vadidegent telefonon győzködjön az igazáról. Nem vagyok pszichológus, de ez szerintem is kényszeres dolog.
KedvelésKedvelés
Fatika, minden elismerésem a téd, hogy ezt a helyén kezelted, szívesen megismernélek személyesen is! Borzasztó ez az ítélkezés és – hát elnézést, kimondom – korlátoltság. Mégis, olyan sok helyről kapja az ember, ha egyedülálló, hogy ő biztosan fogyatékos, hogy nehéz nem elhinni. Komoly belső munka.
KedvelésKedvelés
Szia Andrea, köszönöm a kedves szavakat, új ismeretségek kötésére mindig nyitott vagyok :)! A rebus79@gmail.com címre írd meg kérlek, melyik városban laksz, hol lehet találkozni veled. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Köszönöm, írni fogok!
KedvelésKedvelés
Köszönöm! 🙂 Nehéz ezt megfogalmazni, de valami olyasmit értettem alatta, hogy – az interjút és a kommenteket olvasva, és persze egyéb úton szerzett benyomásaimból az jött le nekem, hogy főként fiatal, (felső)középosztálybeli házaspárokról van szó. Ha valaki idősebb, kevésbé tehetős, vagy egyedülálló, akkor ő “fogyatékosnak” számít. A nyílt örökbefogadás esetében természetes módon a vér szerinti szülőnek beleszólása lehet abba, hogy ki fogadja örökbe a gyerekét, és nyilván az ő fejükben is az van, hogy az a jó, ha valaki fiatal, jómódú házaspár, ahogy ezt valaki írta is. Pedig a valóságban sajnos ez semmire sem garancia, mint ahogy az ellenkezője sem. És krém azért is, mert a “legkeresetebb típus” (egészséges fehér bőrű újszülött) itt landol. De persze ebben lehet, hogy tévedek, ennyire nem vagyok képben.
KedvelésKedvelés
Sajnos nekem sincs jó tapasztalatom. Mikor megkaptuk a határozatot felhívtam az alapítványt. Mondtam szeretnénk jelentkezni, de pár hónapja múltam 40 éves, nem kizáró ok-e. Amit kaptam azt nem tettem zsebre. A lényege az volt, hogy miért akarunk mi csecsemőt, hiszen pont amikor a legnagyobb szüksége lesz ránk a gyereknek, addigra meghalunk. Nagyon elkeseredtem, nem jelentkeztünk. A Bölcső részéről az első szűrés megvolt. 😦
A mai napig nagyon nehéz szívvel gondolok erre a telefonbeszélgetésre. Igazságtalannak éreztem és érzem, hiszen mi sem így szerettük volna. Hosszú küzdelem, fájdalom, megalázás, veszteség után döntöttünk az öf. mellett.
De ettől függetlenül örülök, hogy van a Bölcső Alapítvány, mert így is nagyon sok anyán segítenek és nagyon sok családba hoznak boldogságot.
KedvelésKedvelés
Több vele készült interjút olvastam és néztem meg, én azt szűrtem le, hogy a saját tapasztalata alapján (azt hiszem jóval 40 felett volt, amikor először örökbefogadott) beszél, és előtte tizen x évig próbálkozott mindennel, lombikkal. Nem csodálkozom, hogy megkeseredett, esetleg elfáradt, de szerintem nem a saját lelki és testi, egészségi állapota alapján kellene megítélnie másokat, a mi családunkban pl. nem ritka az egészséges 90-100 éves ember, mi is eléggé jó egészségi állapotban vagyunk, hál’istennek a lombikot sem vittük túlzásba, így egészségesen megúsztam azt is. Én még 40 alatt jelentkeztem hozzá, de nekem nem is válaszolt.
Én is úgy gondolom, hogy jó, hogy ilyen is van, így mindenki választhat magának szimpatikus alapítványt/egyesületet. Nem is akarom elvitatni az érdemeit. Talán épp az ő hírneve menti meg nem egy krízisterhes anya kisbabáját.
Az pedig, hogy egy alapítvány vezetője milyen stílusban beszél velem, nekem nem számítana egyébként, az a kisbaba, akinek az életét megmenti, nem tehet semmiről, és itt csak ő számít.
Ha valaki nem szimpatikus, de együtt kell működni vele, akkor az okos ember alkalmazkodik, megtalálja a közös pontokat, amin együtt tud vele működni. (Talán mégse sikerült BZ-nak jól kiválasztania a jelentkezőket, ha sokan közülük nem tudtak később 1000-1000 Ft-ot szánni a vörösiszap-károsult anyákra.)
Visszatérve az elejéhez, ez eddig a legboncolósabb interjú vele, nem csodálkozom, hogy Zsuzsának ez az interjúja (is) ilyen megosztóra sikerült. 🙂
KedvelésKedvelés
Boncolás: Zita sokat szerepel a médiában, de általában az örökbefogadás valamely aspektusáról kérdezik. Mivel itt sok örökbefogadó olvas, gondoltam, hogy tisztázzuk a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseket, ami mondjuk többszázezer tévénézőnek talán nem annyira érdekfeszítő.
KedvelésKedvelés
Igen, mondjuk én is aggódom egy kicsit, hogy talán nem érem meg a gyerekem 40. születésnapját 😦 Pedig biztos szép ünnepség lesz! 😀
KedvelésKedvelés
Szerintem a legnagyobb probléma mindenhol ugyanaz, csak itt a hölgy stílusa is kiveri a biztosítékot. Két önálló, dolgozó felnőtt ember gyerekeet szeretne. Szellemileg, testileg (tudjátok, h értem) elbírnak egy/több gyerekkel. Épelméjűek, választók és választhatók, ahogy mondani szokták. Ha egy romantikus éjszakán ezen tervük megvalósul, senki és semmi nem kérdőjelezi meg a döntésüket, az alkalmasságukat. Ha ez a terv nem sikerül és nem vagyunk képesek biológiai úton szülővé válni, megindul a kétkedések hada. Mert millió papírt be kell szerezni (pl a körzetim, aki még sosem látott, honnan tudja, nem vagyok alkesz???), pszichológus, családlátogató szed szét, és jó esetben ad engedélyt a várakozásra. A civil szervezetek ugyanez, nyilván, ott is megnézik, ki vagy, mi vagy. Van egy rakat elképzelésük Nekik a Mi gyerekvállalásunkról. Ezt észre sem vesszük, amíg nem ütközik a mi elképzelésünkkkel. De ha ütközik is, nincs mit tenni, ki vagyunk szolgáltatva valakinek. És szerintem ez az, ami itt jobban kidomborodik, mint másutt.
KedvelésKedvelés
Minden szavad igaz! Az ember amúgy is elég kiszolgáltatott éljen bárhol és dolgozzék bármit, és akkor még itt van ez is. És akkor nem elég, hogy kénytelen vagy itt-ott kuncsorogni, kilincselni azért a gyerekért, még azt is végig kell nézned, hogy mindenhol a gyerek az első (egyértelmű és vitathatatlan), aztán a vérszerinti többre van becsülve, mint te, aki vért izzadsz azért, ami neki van. Nem azt mondom, hogy ne legyenek becsülve a szülőanyák, sőt! Legyenek, hiszen felvállalták a gondjukat ország-világ előtt, és volt erejük elmenni egy tegyeszhez vagy alapítványhoz. Ez tiszteletre méltó.
DE! Ez a megbecsültség érzése valamilyen szinten annak a szerencsétlen hülyének is járna, akinek nem lehet gyereke, és kénytelen ugyanúgy ország-világ előtt felvállalni, hogy kudarcot vallott (sokszor önhibáján kívül), és sok esetben mégsem kapja meg, mert kussoljon, hiszen gondtalan az élete, csak amúgy gyereke nem lehet, bezzeg mások, a szegények meg a szerencsétlenek meg az etióp éhezők… És ez az egész teljesen független, hogy valaki mennyire dolgozta fel a saját nemzőképtelenségét.
Aztán a minimum fél évig tartó nyúvasztások után meg még negédesen közli is némelyik revizorod, hogy vááárjááál türelmesen, mert hát ide sok türelem kell, mi lesz veled, ha már ezt se tudod türelmesen kivárni…
KedvelésKedvelés
Nem vagy kénytelen. Választottad ezt az utat. Persze azokból a lehetőségekből, ami neked megadatott, de akkor sem vagy kénytelen. Igen, fáj, ha más lemond arról, ami nekem nem adatott meg, fáj, ha másnak megadatott a lehetőség, mégsem értékeli, fáj, ha másnak megadatott a lehetőség és rosszul él vele; de egyikük sem tehet arról, hogy nekem nem adatott meg. Sem azok, akik nem tudják vállani, vagy vállalják, de mégsem tudják elfogadni, szeretni, jól szeretni a gyereküket, sem a hivatalok, sem az alapítványok, ők mind pont ugyanúgy nem tehetnek az én meddőségemről, mint én magam. Viszont azok, akik nem ölik meg a nem kívánt gyereküket sem az anyaméhben, sem azon kívül; azok, akik összehoznak minket ezekkel a nem kívánt gyerekekkel, igenis szívességet tesznek nekünk, mert bár pont nem tehetnek a mi bajunkról, de mégis általuk megkaphatjuk azt, amit szeretnénk.
Mondjuk olyan szempontból én könnyen beszélek, hogy soha, senki nem kérdezte meg, miért sír a szám, ha minden másom megvan… a többség megértette, miért fontos nekem a gyerek. Egyszer próbálkozott be valaki azzal, hogy miért nem jó nekem az életem úgy, ahogyan volt, akkor, még a gyerek előtt – igen, ő megbántott, nem is amit mondott, hanem ahogy mondta; de azóta, ha lát a gyerekemmel, nem kérdez már olyan hülyeséget, hogy miért kellett nekem “más gyereke”. Meg olyan szempontból is könnyen beszélek, hogy nem mentünk el a vsz gyerek útján a végsőkig, tehát mondhatom azt, hogy hogy döntöttünk és választottunk, nem kell kiszolgáltatottságként megélnem azt, hogy örökbefogadtunk, mert végül örökbe AKARTUNK fogadni. Meg persze az is az egyéni mázlim, hogy sok támogató, pozitív visszajelzést kaptunk családból, baráti körből, nem az amúgy nemszeretem “hősök vagytok” jellegűt, hanem tényleg őszintén pozitívat. Senki nem hozakodott elő az éhező etiópokkal, bár az ismerőseim jelentős százaléka ismeri Maslow-t, talán ezzel is összefüggésben lehet a dolog.
Mindenesetre tényleg azt gondolom, ha nem jogként, hanem lehetőségként éli meg az ember a gyerekhez jutást meddő létére, könnyebb elviselni a közben adódó nehézségeket.
KedvelésKedvelés
Igazad van, viszont ha én szívességből teszek valamit, akkor az szívből jön és segítő szándékból, ahogy maga a szó eredete is erre utal. Ők, az intézők/revizorok/istent játszók meg úgy tesznek szívességet, h közben folyton megy az osztás az általam meg nem becsült jó sorsom miatt (hiszen nekem csak gyerekem nem lehet).
Ezek után el tudom képzelni, mit kaphat egy szerencsétlen szülőanya. Mert ugye attól, h elvileg hangoztatják, h ő a fontosabb, lehet, h ugyanúgy vagy rosszabbul elbánnak vele is lelkileg.
Szerinten az intézők feladata, h csinálják meg a kötelező szűrést, de ne bántsanak, ne kezeljenek úgy, mint egy tolakodó 5. kereket, mert úgyis csak profitálok. Holott egy gyereket felnevelni se könnyű feladat, s míg ők dolgoznak az ügyemmel x időt, majd elintézés után lezárják az aktát, addig én ezt egy életre vállalom. Tessék ezért semlegesen viseltetni irányomban (nem kell talpnyalás meg istenítés egyszerűen ne gyalogoljanak belém), nem pedig indokolatlanul nehézkedni.
KedvelésKedvelés
Ui: a gyerekhez jutás tényleg lehetőség, de a megfelelő bánásmód jog. Durva lesz a példa, de hátha így érthetőbb. Valahogy ebből is piactér lett: ha szerencséd van, kifogsz egy kedves eladót, ha nem, akkor örült neki, h vásárolhattál, és nem vágta hozzád a papucsát. Pedig csak annyi történt, h éhes vagy, és kéne egy kis kaja…
Andrea, valóban, az élet igazságtalan, de ebbe nem feltétlenül kell belenyugodni.
KedvelésKedvelés
Kata, lehet, hogy az elet igazsagtalan (en is sokszor ereztem igy magammal kapcsolatban, de most mar nem), de van egy masik mondas, hogy a sors kesobb kompenzal. 🙂 Ha majd megerkezik a csodad, elfelejted minden eddigi nyugod, nem bosszankodsz ilyesmin. 🙂 Csak arra gondolsz, hogy mindennek igy kellett tortennie, hogy O hozzad tartozzon. 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm a vigasztaló szavakat, és remélem, tényleg úgy fogom érezni.
Emellett alapvetően pesszimista a gondolkodásmódom, szóval én egy nem evő, nem alvó, problémás csodára készülök teljes fegyverarzenállal, mert nem bízom a sors-kompenzációban, aztán hagyom magam meglepni, és nagyon fogok örülni, ha, ha majd alszik is meg eszik is, meg csak annyi problémája lesz, mint más gyereknek…
Most egyelőre úgy látom, elnézve ezt az ügyintézősdit meg a vizsgálódósdit, hogy mivel az okos enged, már rég a hülyék uralkodnak (mert folyton mi legyünk okosabbak, empatikusabbak a főnökkel, a saját szüleinkkel, a kölökkel, aki képtelen megtenni azt, amit ezerszer a szájába rág az ember munkaköri kötelességként, és még akkor itt is ez a helyzet) – bár, az is mondás, hogy aki szarban van, az ne ugráljon, mert sajnos másnak van hatalma afelett, hogy nekem lehet-e valaha gyerekem. Ami igazából bosszant, hogy ezzel a hatalommal olyan csodásan vissza lehet élni, hogy jobb se kell.
Szóval marad a várakozás meg a reménykedés, hol több, hol kevesebb türelemmel.
KedvelésKedvelés
Kata, tobb optimizmus keretik! 🙂
Mas teruleten is ugyanez van, mindenhol vannak hatalom manias, uralkodni akaro emberek. Mas ugyben is elofordul, hogy csunyan neznek az emberre. Persze ez itt egy erzekenypont, serulekenyebb az of-re varo, tobb veszteseg van a hatunk mogott. Tudom. De tenyleg kitartas, meg kell probalni felvenni a fapofat, aztan meglesz a gyumolcse. 🙂
Hogy is van a mondas? Legrosszabbat varom, de a legjobbat remelem? 🙂 A mi ket csodank, jo evo, jo alvo, nem hasfajos fajta, szoval nyugi. 🙂 Persze problemak mindig vannak, de a gyerek mar csak azzal jar, meg rengeteg orommel. 🙂 Turelem! 🙂
KedvelésKedvelés
Úgy fogod, hidd el. Az enyém nem alszik (ebben hasonlít rám a legjobban), de ez egy percig sem akadályozott meg abban, hogy ajándéknak érezzem. Még akkor sem, mikor hajnali 3-kor megráztam volna szívem szerint, hogy most már valami legyen, mert ez már nem állapot. Amikor ott voltam, ahol a part szakad, mert minden elalvás után pontosan 5 perccel ébresztett (egy idő után már bevallottam volna azt is, amit nem követtem el), akkor is örültem annak, hogy végre van kihez felkelni. Egyébként minden másban tökéletes, ebben meg tökéletesen hasonlít rám. 🙂 Mondom is mindig, hogy anno az ágyam mellett tuti, hogy anyám kívánta azt, hogy “egyszer majd tudd meg te is”, habár ő váltig tagadja, hogy ilyet gondolt volna. 🙂
Az evéssel kapcsolatban meg jó tanács: ha normális ütemben fejlődik (javaslom ehhez ráadásul nem a magyar percentiltáblákat az átlagról, amit a védőnő néz, hanem az újabb, WHO-sokat, amikbe csak anyatejes babákat vettek be, hogy az ideálist mutassák, ne az átlagot, és sokkal jobban illeszkedett még az én zömmel tápszeres gyerekem fejlődéséhez is, mint a magyar standard); akkor ne hagyd, hogy bárki más megmondja, mikor, mit és mennyit kéne ennie, csak a babádra hallgass, ettől akkor térjél el, ha nincs rendben a fejlődése, az egy másik eset. Ha nem vagy hajlandó idegesíteni magad azon, mitől nő a gyerek, sokkal kevesebb baja lesz az evés körül. (Amúgy ebben nem biztos, hogy mindenki partner lesz, még az én egyébként tündér háziorvosom is jobban akarta tudni, mikor mennyire éhes a gyerekem, mint maga a gyerek, de szerencsére a védőnő elfogadta, amit gondolok, és csak kicsit nézett ufónak/hülye pszichoizének.)
Egyébként “csak annyi problémája lesz, mint más gyereknek…”… minden gyereknek van problémája, csak nem minden szülő tetoválja a homlokára. Ha megkérdezik az enyémről, hogy jó baba-e (amúgy milyen lenne másmilyen egy baba 🙂 ), akkor én sem azzal nyitok, hogy mennyit aludt vagy sem, ez egy dolog. Nem befolyásolja azt, amit gondolok őróla. Szóval, nyugi, ha te szülnéd, akkor sem választhatnád meg, mennyit eszik és mikor alszik, és hasfájós lesz-e és sír-e. Alig volt olyan dolog, amire azt mondom, hogy nálunk szerintem összefüggésben állt azzal, hogy öf. Egyetlen plusz nehézséget tudnék eddig felsorolni ebből adódóan (jelenleg 2 éves múlt), hogy volt egy időszaka, amikor bizalmatlanabb volt “kifele”, mint az átlag annyi idős csecsemő, de ez belefért; egyébként nem volt problémásabb, mint mások vsz. gyereke, sőt. Tudom, ez mázli is, de azért is mondom, mert a legtöbb nehézségnél szerintem fontos tudni, hogy bárki szülte volna, lehetne pont ugyanez. És hogy ha egy baba alszik is, meg eszik is, meg még esetleg nem is hasfájós, meg ha még pláne átlag ütemben fejlődik is, annak nem pont annyi problémája van, mint a többségnek, hanem annyival kevesebb, hogy az egy külön csoda, még azon felül is, hogy gyerek. 🙂
KedvelésKedvelés
Igyekszem 😀
KedvelésKedvelés
Vicq, hát, az én anyukám szokta mondogatni, hogy megátkozott engem éjszakánként, hogy az enyém jobban bőgjön majd (hasfájós és nem alvós tápszeres baba voltam, ráadásul elsőszülött gyerek és unoka ottlakó nagyszülőkkel – halmozott konfliktushelyzet) 😀 Amúgy míg csak a terhességre készültem, akkor is ez volt a mérce: nem alvó, nem evő, problémás (el is olvastam egy rakás szakkönyvet…)- talán pont az átok miatt?? 😀
A nemalvást már gyakorlom a költözés miatt, egyelőre csúfos a vereségem, mert egy zombi szintjén mozgok, pedig a napi 5 óra megvan egyben.
Köszönöm a WHO táblázatot, meg fogom sasolni 😀 Meg a jó tanácsot is, barátnőm most kezdte a hozzátáplálást, és amiket mesél, az alapján lesznek bonyodalmak bőven 😀
KedvelésKedvelés
Én ezt egészen másként látom. Az örökbefogadni szándékozók azért lássuk be jóval kevésbé kiszolgáltatottak, mint akár az örökbe adni szándékozók akár a gyerekek. Ők azok a történetben akik stabil háttérrel rendelkeznek (a másik kettőhöz képest mindenképpen), van munkájuk, van hol lakniuk, lesz miből nevelni a gyereket, a legtöbben házaspárok tehát nincsenek egyedül. A társadalom jóval pozitívabban ítéli meg őket mint a másik felet.
A gyerek szemszögéből nézve: nincs több eljátszani való esélye, a vér szerinti családból kikerülve olyan megoldásra van szüksége ami a lehető legkevesebb bizonytalanságot hordozza magában, ezt próbálja a rendszer a maga eszközeivel biztosítani (eü alkalmasság, környezettanulmányok, pszichológus). Azt gonodlom, hogy ezeknek maximálisan van létjogosultásga, különösen amíg sorbanállás van, vagyis örökbefogadni vágyóból mindenképpen túlkínálat.
A személyes tapasztalatom pedig az, hogy az alkalmassági vizsgálat egyáltalán nem volt sem megterhelő, sem megalázó. Végülis arról van szó (azokban az esetekben ahol meddőség előzi meg az öf-t) hogy nem sikerül a 4 fal között “elintézni” a gyermekáldást, ezért segítségre számítunk valahonnét, Tegyesztől, civilektől stb. Szép is lenne, ha nem lenne elképzelésük a “mi gyerekvállalásunkról”. Megjegyzem, nagyon sok országban ennél sokkal szigorúbb kritériumoknak kell megfelelni és sokkal komolyabb anyagi vonzata is van az egésznek.
KedvelésKedvelés
Nos, én sem azt mondtam, hogy a két kiszolgáltatottabb fél nem érdemli meg a tiszteletet, a megbecsülést és a gondoskodó bánásmódot. Azt mondom, hogy attól, hogy nekem van annyi szerencsém (mert arról senki sem tehet, hová születik), hogy stabil a hátterem, azért ne legyek már utálva, és kioktatva a világ folyásáról pláne úgy, hogy nem hülyén és naivan vágtam bele az öf-ba, hanem 30 könyv elolvasása után, korrekt és reális kérdésekkel, amelynek a felére nem kaptam értékelhető választ, meg még ufózva is voltam, mert meg mertem kérdezni, amit nem értettem…
Természetes, hogy a gyerek az első, és természetes, hogy a szülőanyának kell a gondoskodás, a mi oldalunkon pedig elvárható, ha már egyszer hoztunk egy ilyen döntést (ne feledjük, hogy mindenki a maga szintjén nyomorog), akkor ne szedjenek ízekre (és itt most nem a kötelező vizsgálati elemeket értem, hanem a lelki vonalat), mert velünk bizony megtették (nem Zita).
KedvelésKedvelés
Velem is megtették és borzasztóan megviselt a dolog. Mégis, inkább Trapitivel értek egyet. Az élet nem igazságos, velem is csúnyán elbánt, de mégis, még így is, ha az örökbefogadás háromszögét nézzük, én vagyok az, akinek a legtöbb jószág jutott.
KedvelésKedvelés
Annak ellenére, hogy nincs vsz gyerekem, és jelen felállás szerint nem is lesz, és gyerek nélkül meg értelmetlennek láttam volna az életet, tehát nekünk valódi megváltás az örökbefogadás, mégis úgy érzem, nem jó azt gondolni, hogy nekünk a gyerek “jár”. Valójában a gyereknek jár szülő. Az már az én szerencsém, hogy én lehetek az. A hivatalnak és mindenki másnak nem a mi gyerekvállalásunkról van elképzelése, hanem a rájuk bízott gyerekek családba kerüléséről. És igenis, nézzék meg. Más kérdés, ha egy gyerek valahova oda születik, meg megint más, ha valaki felvállalja a felelősségét annak, hogy nálam, nálad, meg bármelyikünknél jó helye lesz. Ez nem azt jelenti, hogy Zita elveivel egyetértek – azért szűr a TEGYESZ és ellenőrzi a Gyámhivatal, hogy ne kelljen másnak újraválogatni, nem gondolom, hogy “Magyarországon mindenki megkapja az alkalmassági határozatot”.
A háziorvosod pl. látja a kórházi vizsgálati fádat akkor is, ha nem vitted be neki a zárójelentést arról, hogy alkoholmegvonás tüneteivel kórházban kezeltek 😉 (persze, ha nem kezeltek, az még nem jelenti azt, hogy nem iszol, csak lehet, hogy sosem hagytad egy megvonásnyi időre abba, de talán akkor meg már intoxikációval született volna leleted – ha egyik sem, akkor viszont szűrje ki a TEGYESZ-es pszichológus, hogy valami nem stimmel veled, a háziorvos meg nyugodt lélekkel leírhatja akkor, hogy nincs tudomása olyan kórtörténeti adatról, ami kizárná a te alkalmasságodat.)
Szóval, ha az ember tudatosítja magában, hogy neki ez nem jog, hanem lehetőség, akkor már nem kell feltétlenül kiszolgáltatottságként megélni, szerintem.
KedvelésKedvelés
Elismerem Budavári Zita munkáját, és valóban fantasztikus ahogy létrehozta ezt az alapítványt, de én sem tudom nem leírni a rossz tapasztalatomat vele kapcsolatban. Remegő hangon hívtam fel anno, hogy örökbe szeretnék fogadni, ő volt az első, akihez fordultam. Amit és ahogy! kaptam tőle az utólag csak bicskanyitogató, de én akkor hetekig sírtam, és két évig nem mertem a Tegyeszhez fordulni emiatt a telefonbeszélgetés miatt. Nem, nem túlzok, a mai napig összeszorul a gyomrom, ha rágondolok. Most már hálás vagyok a hölgynek, mert igaz, 6 évvel később, de nagyon boldog örökbefogadó anyuka vagyok, nem cserélném el a kislányomat a világon senkire 🙂 Az interjút olvasva megértem a motivációját és gondolkodásmódját, ettől függetlenül semmi joga így bánni az emberekkel. Remélem olvassa és elgondolkodik ezen.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon! Régóta olvasol?
KedvelésKedvelés
Én úgy látom, minden civil szervezetnél vannak olyan elvek, kritériumok, amik nem felelnek meg mindenkinek. Vajon miért csak Budavári Zitáról vannak ilyen vélemények? Más szervezetekről miért nincs? Vagy vannak, csak sorban állnak a második (vagy első) gyerekért és nem akarják kiteregetni a szennyest???
Nem tisztem védeni Budavári Zitát, de aki kicsit is belelátott már egy napjába az talán érti Őt. Bár “bölcső-s” örökbefogadó vagyok (és végtelenül hálás!!) nem mindenben értek egyet Vele, az elveivel, de elfogadom. Nem, nem behódolok, elfogadom! Sokféle út vezet el a gyermekünkig, mindannyiunknak másik kényelmes, egyenes.
Ez egy végtelenül érzelmes, érzékeny és felkavaró helyzet minden fél számára.
KedvelésKedvelés
A Fészek Alapítvánnyal készült interjú is elég megosztó lett, bár ők nem annyira ismertek, mint a Bölcső.
KedvelésKedvelés
Szerintem itt senki nem azt kifogasolta, hogy nem felet meg a Bolcso Alapitvany vagy Budavari Zita kriteriumainak. (Mint ahogy mas alapitvanynal is sorban alltam, nem kaptam es nincs semmi kifogasom ellenuk.) De hogy csak a magam neveben beszeljek: a telefonbeszelgetesunkkor ket semleges mondatban elutasithatott volna. O viszont olyan durvan es megalazoan beszelt egy ismeretlennel, amire nincs magyarazat, es nem elnezheto. Viszont halas vagyok ennek az interjunak, mert enelkul a mai napig ragodnek azon, hogy mivel erdemeltem ki ezt a banasmodot. Ezek szerint semmivel, ez BZ sajatja. Klassz az ut amit kitaposott, elismeres erte, de emberileg igenis kifogasolhato es nem is art felemelni a szavunkat, hatha a kovetkezo jelentkezokkel embersegesebben banik majd. Es a cikk cimere utalva, BZ nem azert szerzett sok ellenseget, mert a gyerekek erdekeit nezte, hanem mert visszataszito a stilusa. Sajnalom ha durva, moderaljatok ki.
KedvelésKedvelés
Ezzel a stílussal saját magának okoz gondot, és saját magát minősíti, mondjuk én könnyen beszélek, rólam lepereg az ilyen bántó vagy kioktató, esetleg panaszkodó stílus, kis idő után szeretem leállítani udvariasan és frappánsan az ilyet. Nem csak ő ilyen, találkoztam sok más hasonló viselkedésű emberrel (nem alapítvány-vezetőkkel), én inkább csak sajnálni tudom, mert rengeteg energiáját köti le mások szapulása és kötözködés velük, teljesen fölöslegesen és értelmetlenül (Hacsak nem ez okoz neki örömet).
Nem lenne neki haszontalan egy kommunikációs tréning, és ügyfélszolgálati készségfejlesztés, sosem késő tanulni, nemcsak a munkában, szolgálatban, a magánéletben is hasznos lehet! (Hogy most én adjak neki tanácsot 🙂 , ha esetleg bokros teendői mellett elolvasná a kommenteket.)
KedvelésKedvelés
Akinek van kedve egy gondolatkísérlethez, próbálja elképzelni, hogy egy szervezetet vezet, ami kioszt évi 40 kisbabát és van 400 várakozó. Ki mit cselekedne? Fogadna mindenkit, és a legrégebbi várakozónak adná a babát? Próbálná minden gyereknek a legjobban illő családot megtalálni? Azt a jelentkezőt tenné előre, aki önkéntes munkával segíti a szervezetet? Mindegyikben van ráció.
Fogadna egyedülállókat is? Felvenne 1, 2, 3, 4 gyerekkel rendelkező várakozókat is? Csak olyanokat fogadna, akik biztosan sorra is kerülnek 45 éves korukig?
Nem könnyű döntések, még a benne levőknek sem.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, itt a többségnek nem az volt a baja, hogy nem fogadnak mindenkit. Hanem hogy hogyan fogadják…
Egyébként az “csalás” (na, elsőre családot írtam csalás helyett :)), hogy évi 40 kisbaba, és 400 várakozó, mert ugyanazok állnak sorba több helyen is, iszonyú ritka, hogy valaki csak egy alapítványnál, és TEGYESZnél nem, de még az is, aki csak egy alapítványnál (bár mi ilyenek vagyunk, és így is sorra lehet kerülni). Sokan kiállnak a sorból. Tehát olyan, hogy valaki sosem kerül sorra, más alapítványnál, meg a TEGYESZnél sem nagyon van, pedig ugye állítólag a TEGYESZ a legenyhébb feltételrendszer. Tehát számoljunk. Sorban áll 400, de ez voltaképp mondjuk 200, mert mindenki duplán áll sorban máshol is. Máris megkaptuk, hogy kb 5 év alatt tudunk mindenkinek babát adni, anélkül, hogy bárkivel csúnyán beszéltünk volna. 🙂
(És most nem számoltuk a sikeres lombikokat, a válás miatt visszalépőket stb.)
Egyébként sem azzal van baj, ha valaki ezt a négyszázat le akarja felezni-harmadolni-negyedelni. Mondja azt, hogy ne haragudjon, kedves asszonyom, a mi elveink szerint nem jelentkezhet 40 év felett, egyedülállóként, fél lábbal, sok sikert kívánunk a többi helyen és mielőbbi boldog babázást, a viszontlátásra.
Ez ugye nagyon nem ugyanaz, mint a “mégis mit képzel, csak nem adhatok olyannak babát aki nem tud vele focizni, mit gondol magáról”?
KedvelésKedvelés
Rave! Like!
KedvelésKedvelés
Mindez nem ok arra, hogy megalazzon, eletre szolo sebeket ejtsen valsaghelyzetben levo embereken.
Es ez egy segito szakma.
Nem fer ez ossze.
Nekem komoly gondom van mindezzel.
Mely meggyozodesem, hogy ehhez kepest az erdemeirol nem kene beszelni. Ugy ertem, nem kellene elkenni e tekintetben a felelosseget azon az alapon, hogy de mennyi jot tett kozben.
Ez igy nem megy. Ez haborus hlyzetben , vegszuksegben, rendkivuli helyzetben lehet mento korulmeny, hogy azt az eletet mentem, amire van realis eselyem es a tobbit hagyom meghalni.
De bekeidoben vagyunk!
Senkinek nincs joga mas embereket megalazni, sertegetni, hatuk mogott oket szapulni, nem korultekinto modon roluk itelet alkotni.
KedvelésKedvelés
Hajj pedig hányan teszik, és nemcsak ebben a témában.
KedvelésKedvelés
Nyilvan.
De ugye attol, hogy sokan kifogasolhato elveket hangoztatnak, valamint bantanak, esetenkent bantalmaznak, az nem ok arra, hogy legyintsunk, ezt elfogadjuk, ehhez csendben asszisztaljunk.
UgYe?
BZ kihasznalja a sajat hatalmat, hirnevet. Ennek birtokaban engedi meg maganak azt , ami megengedhetetlen.
A hatalma, hirneve a jo celt kell, hogy szolgalja. A sok sikersztori mogott en nagy emberi tragediakat latok, es azt, hogy a sikerek szinte maguktol jottek letre.
A siker az orokbeadoe, es az orokbefogadoe. Nem BZe.
KedvelésKedvelés
Azért nyilván ez is csak részben igaz, neki ezzel munkája volt, erőt és energiát tett bele, hogy működjön, tehát igenis a sikersztorikban része van.
KedvelésKedvelés
Ez persze Árnikáéra ment, csak utólag vettem észre, hogy “félrenyomtam”…
KedvelésKedvelés
árnika az én véleményem ellenére is egyet kell értenem Veled. Nem szabad beletörődni semmi megengedhetetlenbe, mert akkor sohasem menne a világ előre. Azt nem feledhetem, hogy egy örökbefogadás sem jöhetett volna létre, ha nincs örökbeadó anya!!!
KedvelésKedvelés
Like. 🙂 Amikor én 2 órát vagyok a T-com-mal telefonban, mert nem bírják bekötni az internetet, vagy amikor nem veszik fel a gyerekemet abba az óvodába, ahová tartozunk, vagy amikor jön a kéményseprő és egy döglött varjút hagy nekem a konyhában anélkül, hogy szólna, és még sorolhatnám. 😀 Sem nem kedvesek, sem nem 5 perc alatt végzünk. Mégis csinálni kell.
Én Zitától nem azt vártam el, hogy kedves legyen, hanem reméltem, hogy segít abban, hogy anyává válhassak, és hogy mondja el a véleményét rólam, állok elébe. Megtette és eszembe sem jutott 25 perc után unatkozni a telefonvonalban, pedig másról is beszélt, nem csak rólam. De hát miért is ne?
KedvelésKedvelés
Az a jo, hogy tobbfele szervezet van, mas-mas elvek szerint mukodnek, igy remelhetoleg mindenki sorra kerul elobb-utobb vhol. 🙂
KedvelésKedvelés
Én biztosan azt az utat választanám, hogy akinek határozata van, az sorbaállhat, nem gondolnám, hogy jogom van felülbírálni. És igen, érkezési sorrendet tartanék, lehetőleg átláthatóan. Ez nekem fontos, pl. ezért is nem került nálunk komolyabban szóba, hogy jelentkezzünk a Bölcsőhöz. Akinek meg nem ez a fontos, annak meg esetleg pont jó a Bölcső. Elég színes a paletta, hogy mindenki megtalálhassa az ő útját. Nekem minden általam ismerttel volt valami, ami nem tetszett, így maradt a TEGYESZ, a számomra fontos kritériumoknak pont jól megfelelt és működött a dolog. Azóta tudom, hogy az általam akkor még nem ismert alapítványok közt pont volt olyan, ami nekünk való lett volna, viszont miután elsőre teljesen jól működött a dolog a TEGYESZszel is, valószínűleg másodjára is így csináljuk, bár még nem 100%, hogy nem adjuk be valahova pluszban (bár származási kikötés nélkül a mi megyénkben szerintem kb. mindegy, hogy máshova beadjuk-e, úgyis viszonylag hamar lesz.)
Szóval a gondolatkísérletben nagyon nem úgy csinálnám, mint BZ, de mindenkinek megvan a maga útja.
KedvelésKedvelés
Hát,biztosan nem egyedül döntenék és nem lennènek ennyire merev,előítéletes elveim…
KedvelésKedvelés
Nem akartam elolvasni, mégis elolvastam… mindamellett, hogy elismerem a munkáját és az érdemeit, a mai napig felháborít, hogy felnőtt ember létemre, segítséget kérve, a földbe tiport, megalázóan beszélt velem és sírva tettem le a telefont.
Mindezt azért, mert Ő a Bölcső Alapítvány, lehet… de az interjút olvasva nem egy elégedett ember szavait olvastam és ez számomra mindent megmagyaráz.
Azóta egy kisfiú boldog anyukája vagyok.
Mert más érdemesnek tartott minket arra, hogy szülők legyünk.
A kommentek egymásnak feszülnek, mert van aki kapott tőle és van aki nem….sosem fogjuk megérteni egymást.
KedvelésKedvelés
Dehogy nem. Marmint szerintem megertjuk egymast. Mi Bolcsosok vagyunk, de nem azt jelenti, hogy mindennel egyetertunk. Anno en is sirtam az elso beszelgetes utan, velem meg igy nem beszelt senki, pedig elhihetitek, okot nem adtam ra, nem voltam udvariatlan, nem bombaztam kerdesekkel. Aztan elkuldtuk a jelentkezest es vartunk. En tobbet nem mertem hivni, pedig nem vagyok parazos. 🙂 O jelentkezett par honap mulva, hogy menjunk szemelyes talalkozora. Teljesen mas volt mar akkor a telefonban, es szemelyesen is. Persze, hogy rank zuditotta a negativ elmenyeit, kinek panaszkodott volna? Az orokbeadoknak, akiknek meg van a maguk baja? A csaladjanak? Akik mar igy is megszenvedtek Zita munkajat?
Biztos van hogy elfelejt visszahivni embereket, vagy ertesiteni. Nagyreszt egyedul csinalja ezt a munkat. Mikor megkerdeztem miert? Azt mondta, hogy szerintem van meg olyan bolond, aki ejjel is ugrik egy krizis terhesnek, vagy pl. karacsonykor? Ez nem is munka, hanem elhivatottsag, nem lehet 8 oraban csinalni.
Es az is igaz, hogy sok az eroszakos, bumfordi ember sajnos, en elhiszem, hogy paran kiakasztjak, aztan ez csattan a normalisakon is.
En szemely szerint nagyon halas vagyok neki a gyonyorusegunkert. 🙂
Ami a hasonlosagot illeti, meg vercsoportilag is lehetne vsz-i, a habitusa meg sajna olyan, mint az enyem, igy aztan vannak egymasnak feszulesek. :-\ A masik gyerkoc nem Bolcsos, de o talan meg jobban hasonlit kulsore. Legalabbis idegeneknek nem jutna eszukbe, hogy of. gyerekek. 🙂 Bar nem titkoljuk, azert mindenkinek nem kotjuk az orrara ezt a tenyt. 🙂
KedvelésKedvelés
Kinek panaszkodhatna? Pl. a barátainak, vagy neadjisten a pszichoterapeutájának. Egy betegem sem tudott a meddőségemről, arról, hogy épp azon parázok, hogy mellrákom van-e, arról, hogy a legjobb barátom épp ugyanebben az időben költözött a világ másik felébe, arról, hogy építkezünk, és épp kicsi a rakást játszunk a szüleimmel, mert addig is élni kell valahol; kb. vég nélkül sorolhatnám. Az öf-ről is csak azért tudnak egy-ketten, mert feltűnt nekik, hogy olyan hirtelen tűntem el babázni, nem zártam le a félben lévő ügyeket, és még hasam sem volt, és néhányan rá mertek kérdezni, hogy hogy is van ez. Szóval az, hogy valakinek kell panaszkodni, még nem mentség arra, hogy az ügyfeleire önti a negatívumot. Pláne más ügyfelek negatívumát. Én nem szeretném, hogy az én dolgaimmal öntsön nyakon másokat (még kevésbé, mint hogy engem a másokéval). Én is voltam néha pokróc pácienssel, pláne hajnal kettőkor, pláne, mikor nekem is nagyon fájt a világ, mert nyilván senki nem tökéletes, de sem a saját életemmel, sem a többi páciens életével nem szórakoztattam őket, legfeljebb nem a szokásos (egyébként meglehetősen barátságos – még ha az itteni kommentjeim nem is mindig ezt mutatják) alapállapotomban érdeklődtem afelől, mi szél hozta pont ide pont most. Akkor sem tiszteletlen szoktam lenni, legfeljebb nem különösebben barátságos.
Egyébként én el tudom képzelni, hogy lenne még ilyen bolond, ha tovább nem megyek, csak az egészségügyben karácsonyoznak, éjszakáznak és szilvesztereznek emberek a családjuktól távol kisebb kaliberű ügyekért is, mint egy baba sorsának rendezése. De ha abból indulok ki, hogy csak alapítványból van 6 másik, akkor pláne kijelenthetem, hogy van még ilyen “bolond”.
KedvelésKedvelés
Igen, de a tobbi alapitvanynal van tobb onkentes, nem egyedul csinal egy ember szinte mindent. Az egeszsegugyben meg mashol is persze hogy dolgoznak karacsonykor, de aztan van szabad napjuk. Zita nem tud tervezett szabad napot kivenni, mert barmikor szulhet vki, johet egy surgos telefon. Allando keszultsegben el. Persze ez nem jo, hogy mindent o akar itanyitani, de vannak ilyen emberek, nem bizik senkiben, nem tudja/nem akarja leosztani a feladatokat.
Nekem sem ez a stilusom, en sem ontom ra masokra, idegenekre a problemaimat, nem szeretem, ha masok ezt csinaljak, engem is zavart ez, mikor Zita ezt tette. Felre ne erts en nem azt irom, higy ez igy jo, ahogy o csinalja, meg a stilus, csak probalom megerteni en is, hogy miert ilyen.
Azert mert Bolcsos vagyok, meg nem vagyok elvakult hive, tisztelem, becsulom, halas vagyok neki, de azert kritikus is.
KedvelésKedvelés
És kin múlik, hogy itt nincsenek megosztva a feladatok? mert mondom mégegyszer, a többi alapítvány léte, meg azon szakmában dolgozók, akik szintén éjjel is, meg karácsonykor is, bizonyítja, hogy azért mások is mégis kaphatók ilyenre. Tehát szerintem nem igaz, hogy nem lenne senki. Ha meg csak az a jó, amit ő csinál meg, az igen, ezzel jár, de ez nem a hozzá fordulók hibája. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy elvakult tisztelő vagy, tényleg nem gondolom, csak pont az itt felsorolt érvek, hogy ki másnak panaszkodhatna, meg ki más csinálná meg, azok nem feltétlen igazak. Az érdemeit amúgy én sem vitatom, és semmi közöm nincs hozzá amúgy sem, csak ezek pont annyira falsul hangzó érvek, hogy nem tudtam elmenni mellettük.
KedvelésKedvelés
Persze, hogy rajta mulik. Ezt irtam en is. Ilyen a szemelyisege. Elkezdett vmit, aztan mar nem tudott/nem akart kiszallni belole.
De azt meg tudom erteni, ha vki kenyszeresen mindent maga akar kontrollalni, habar tudom nem szerencses. Mikor volt egy sajat vallalkozasom, hajnaltol estig robotoltam, mivel feltem ha mast felveszek nem azt a minoseget nyujtja. Magamnak koszonhettem, hogy hulla voltam, en par evig tudtam csinalni ilyen formaban, aztan valtottam.
KedvelésKedvelés
Vicq, nagyon igazad van ismét. Ahogy így olvasgattam a hozzászólásokat, az jutott eszembe, hogy a mi barátkozásunkat segítő Tegyesz pszichológus, aki tényleg rengeteget segített és éjjel-nappal rendelkezésre állt, azt mondta, hogy a munkája legszebb része, amikor örökbefogadások létrejötténél adhat támogatást. És bár rengeteget beszélgettünk, fogalmam sincs az ő magánéletéről, és egyáltalán nem beszélt arról, hogy más örökbefogadók milyenek. Nekem például azért is nagyon rosszul esett volna, ha másokról beszél, mert arra gondoltam volna, hogy akkor minket is kibeszél majd és azonnal elvesztette volna a bizalmunkat, holott valós segítséget csak úgy tudott adni, hogy őszinték voltunk.
KedvelésKedvelés
Szerintem az a gond forrása, hogy BZ nem segítő szakember (azt nem tudom, mennyire tekinti magát annak), viszont olyan szerepbe került/tette magát. Ennek vannak következményei, és az általatok említett folytonos panaszáradat annak a jele, hogy valószínűleg nem tud mit kezdeni ezzel a szereppel. A segítő szakemberek nem véletlenül kapnak célzott képzést, valamint jó esetben szupervíziót.
KedvelésKedvelés
A célzott képzésről azért tudnék mesélni egyik-másik szakirányban (nem mindben ilyen xar a helyzet, persze, mint az orvosoknál, sőt, asszem a fiatalabbaknál már fejlesztenek ilyen készségeket, csak még nálunk nem volt), de az biztos, hogy a szupervízió, vagy egy azt helyettesítő normális team-megbeszélés megfizethetetlen értékű, kiemelkedően fontos dolog. Persze ahhoz meg team kell, vagy egy jó szupervízor. De legalábbis bizalom valaki más(ok) munkája, szakértelme felé.
KedvelésKedvelés
Hát, nem tudom. Ne gondolja már BZ, hogy erre csak ő egyedül képes. Ha keresne, találna kis országunkban hasonló elhivatottságú segítő szándékú embereket.
A másik, hogy szerintem ne panaszkodjon az örökbe fogadó szülőknek. Engem ettől a hideg ráz. Ez olyan, mintha elmennék orvoshoz, hogy ez meg az a bajom, ő meg rázendítene, hogy az semmi, gondoljam el, neki mi a baja. Ha nem akar a családjának panaszkodni, akkor keressen fel egy szakembert, aki segít feldolgozni az őt ért csalódásokat és a munkájával járó feszültséget.
KedvelésKedvelés
Több ok miatt is gondolkoztam, hogy hozzászóljak-e.
Először is elismerem én is BZ évek óta tartó munkáját, sőt van, amiért még nagyon tisztelem is.
Két hozzászólónak jutott eszébe, hogy vajon az örökbeadókkal milyen lehet a stílus?
Több éve már, amikor rossz napot fogtam ki.
30 hetes krízis-terhesként, még nem voltam megbízható, hogy nem gondolom-e meg magam, a kérésre pedig, hogy szeretném megismerni az örökbefogadókat, még a keresztvíz is le lett rólam szedve.
Úgy gondolom, hogy aki egy ilyen ügynek szenteli az életét, soha, senkivel nem engedhet meg magának ilyen hangot.
KedvelésKedvelés
És mi lett veled 30 éve bakancslista? És azóta? 🙂
KedvelésKedvelés
Bocs, több éve mi volt, összekevertem a számokat.
KedvelésKedvelés
Én azt reméltem, hogy a krízisterhesekkel nem beszél bántóan, hanem kedves és segítőkész, hiszen értük csinálja az egészet. Azt, hogy az örökbefogadásra jelentkezőket nem bírja, és megengedhetelen hangnemet használ, azt tudtam sajnos.
KedvelésKedvelés
Ezt is meg lehet könnyen tudni. 😉
KedvelésKedvelés
Sajnos vele kapcsolatban én is csak negatívumot tudok mondani… A telefont nekünk sosem vette fel, e-mailemre pedig azt válaszolta, hogy nyugodtan forduljak másik szervezethez, ő ezt nem tiltja meg, és köszöni nem kér a segítségünkből, amit önkéntesként felajánlottunk. Mindezek után és ennek ellenére jelentkeztünk hozzá. Bő 7 hónapig hozzánk sem szólt senki, majd egyszer jött egy e-mail, hogy itt és itt ekkor és ekkor találkozó. Elmentünk, befizettük a 20e ft regisztrációs díjat. Majd közölte velünk, hogy addig nem hajlandó velünk foglalkozni, amíg be nem szerzünk egy autót. Mondtuk neki, hogy nekünk nincs saját autónk, de családon belül meg tudjuk oldani a gyermek szállítását gépkocsival. Ez neki nem felel meg, majd ha veszünk saját autót, akkor szóljunk….
A találkozón kifejezetten elutasította, hogy 2. gyereket is örökbe ad a szervezet, feltéve, ha nem az első örökbefogadott édestestvéréről van szó, mert akkor igen.
4,5 órán keresztül hallgattuk a panaszáradatot, ugyan ezt, ami itt is megfogalmazódott. Hogy ő feladta a munkáját, beáldozta a családját ezért az alapítványért. (Halkan és csendben jegyzem meg, senki nem kérte erre…) De a legmegdöbbentőbb az volt, ahogyan a saját örökbefogadott lányairól beszél. Mintha nem is szeretné őket, és féltékeny lenne a férjére, akivel a lányok mindent megosztanak, vele meg semmit… szóval szürreálisan furcsa élmény vele beszélgetni.
Baráti házaspárunknak már meg volt a kismamája. A kismama nem volt egyik szervezetnél sem, az akkor jogszabályok még engedélyezték a magán úton történő örökbefogadást. A kismama B.Z-vel összefutott egy szupermarketben, ahol a kismamának elfolyt a vize. B.Z bevitte őt a kórházba, majd meggyőzte, hogy inkább a Bölcsőn keresztül másnak adja örökbe a gyerekét, mint a mi barátainknak. Hát ennyit B.Z-ről és a Bölcsőről…
KedvelésKedvelés
Szia Anfa!
Lett végül gyereketek nektek és a barátaitoknak?
Nekünk sincs autónk, de mindenhova eljutunk, vészhelyzetre pedig ott vannak a barátok / taxi. Tényleg, van azóta autótok?
KedvelésKedvelés
Szia Dunavirag!
Nem, sajnos sem nekünk, sem a barátainknak még nincs babájuk. Várakozók vagyunk, de hiszünk abban, hogy eljön a mi időnk is.
Nincs autónk, őszintén én is felnőttem anélkül, hogy autó lett volna a fenekem alatt. A szüleim meg tudták oldani, hogy eljussunk A-ból B-be kocsi nélkül, nem hiszem, hogy a mai világban ez olyan áthatolhatatlan probléma lenne, és ahogy mondod ott vannak a barátok, taxi stb.
Döntését a következővel indokolta:
Vegyem tudomásul, hogy egy örökbefogadása (!!!!) azért hiúsult meg, mert a vér szerinti édesanya közölte, hogy ha az örökbefogadó szülőknek nincs autójuk, akkor ő nem adja nekik a gyerekét, mert mit képzelnek az örökbefogadók, hogy majd az ő gyerekét influenza szezon közepén BKV-ztatni fogják. Majd B.Z. hozzátette, hogy ez az örökbefogadók (!!!) hibája!
KedvelésKedvelés
Hat attol fugg, hol laksz….Nem mindenhol tudsz meglenni kocsi nelkul. Voltak veszhelyzetek, mikor rohannunk kellett a gyerekkel ugyeletre, akkor nem tudtuk volna kivarni a taxit, vagy baratokat…
KedvelésKedvelés
Minden megoldható, nem hiszem, hogy kritérium lenne, hogy legyen autónk ahhoz, hogy fogadhassunk örökbe. Szerencsés helyen lakunk, az ügyelet még gyalog is kb. 10 perc
KedvelésKedvelés
Persze, hogy nem kriterium. 🙂 Nem is arra irtam. Pl. mi nem boldogulnank auto nelkul. Videken egy kis telepulesen mondjuk nincs tul nagy valasztek tomegkozlekedesi eszkozokbol, foleg ejjel, hetvegen es unnepnapon, mert nalunk csak akkor szokott veszhelyzet lenni.
KedvelésKedvelés
Akkor gondolom csúcsforgalom idején futva még gyorsabb is.
KedvelésKedvelés
Szépen volnánk, ha ez kritérium lenne, nahiszen!
KedvelésKedvelés
Én is hiszek ebben, és akár pont egyszerre lehetnek kicsi gyerekeitek 🙂
KedvelésKedvelés
Remélhetőleg már nem kell végtelen sokat várnunk, csak még egy picit 🙂
KedvelésKedvelés
Ez érdekes, fentebb mintha azt mondta volna, hogy még soha nem utasított vissza örökbeadó örökbefogadókat.
Aha, tényleg, megnéztem: “Előfordult, hogy a szülőanya visszautasította az örökbefogadót, akit kiválasztottál neki?
– Még nem, de megvan a lehetőségük.”
Akkor mi az igazság?
KedvelésKedvelés
Rave
Hogy mi az igazság, azt csak ő tudja. A mi személyes találkozónkkor rajtunk kívül még további 9 pár vett részt a beszélgetésen. (Akik mind a mi védelmünkre keltek, amikor elejtette ezt a mondatot….)
KedvelésKedvelés
Hát ez az, néha már az az érzésem, ő maga sem tudja. 😦
KedvelésKedvelés
(Lehet hogy félreértelek, késő van, de a esetleg véletlenül úgy tűnt volna, leszögezném, hogy eszembe se jutott azt megkérdőjelezni, amit te mondtál.)
KedvelésKedvelés
Ebben inkább csak látszólag van ellentmondás. Ha jól tudom, ebben az esetben sem az történt, hogy a személyes találkozó után a kölcsönös szimpátia hiánya miatt a vérszerinti anya nemet mondott volna a házaspárra, hanem az, hogy a Zitával való közös beszélgetés során az autó-kérdés megemlítése volt az a pont, aminél az örökbeadó rádöbbent, hogy mit jelent a lemondás, azaz hogy utána sem ezt, sem gyakorlatilag semmi mást nem fog tudni kontrollálni a gyermekével kapcsolatban. Ezt nem akarta, ezért nem is a házaspárra mondott nemet, hanem konkrétan az örökbeadásra. Haza is vitte a gyereket.
KedvelésKedvelés
Ó, ez érdekes, köszönöm, így értem. (Mondjuk azt nem értem kristálytisztán, hogy ez miért az örökbefogadók hibája, de ebbe ma már inkább nem kötök bele. Szép álmokat mindenkinek.)
KedvelésKedvelés
En vagyok vagyis voltam az a krizisterhes most mar anyuka aki mondta, hogy csak olyanoknak adnam a picit akinek van autoja. Az ok a legjobbat akartam neki, barmikor tortenhet nagy baj amikor varhatja az ember a mentot… Zita kedvesen mondta nekik, hogy ez a feltetelem. Zita nagyon kedves volt velem es a tobbiekkel is pedig volt olyan krizisterhes akiket nem sokan viseltek volna el. O ertunk van es a kisbabakert elsosorban. Lehet szidni, de el kene gondolkodni h hany baban es anyan segitett. En megtartottam a babamat mai napig tartjuk a kapcsolatot es rendkivul kedves veled. Gondolkodjatok el ezen… Tul sok a megkeseredett rosszindulatu ember.
KedvelésKedvelés
Szia! De jó, hogy írtál! Üdv a blogon. Hogy vagy azóta?
KedvelésKedvelés
Egyáltalán nem vagyok megkeseredve, és rosszinulatú sem. Semmi bajom azzal, ha egy édesanya hazaviszi a gyermekét! A gond ott kezdődik, ahogyan Budavári Zita ezt előadta nekünk, további 18 ember társaságában. Azzal viszont nem értek egyet, hogy egy sikeres örökbefogadás feltétele egy autó legyen. Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben nem az autó léte, vagy nem léte volt a gond. Sokkal inkább arra tudok gondolni, hogy Ön elkesetedettségében először rossz döntést hozott, majd alaposabban mérlegelve a fennálló helyzetet, másképp határozott, és hazavitte a gyermekét.
Értem, hogy a gyermeknek a legjobbat akarta, de nem hiszem, hogy azok az örökbefogadó szülők bármennyire is kevesebbet tudnának adni a gyermeknek, csak azért, mert nincs autójuk.
Remélem nem bántottam meg a gondolatmenetemmel, mert nem ez volt a célom. Egész egyszerűen azt érzem, hogy velünk ötökbefogadókkal senki nem törődik. Az, hogy minden alapítvány mottója, hogy a gyermek és az anya érdekei a legfontosabbak, ez alapelvárás. Viszont a Bölcsőn kívül van olyan alapítvány, ahol minket örökbefogadó szülőket is emberszámba vesznek. Ha Önnek más a véleménye, természetesen elfogadom, ugyanezt kérem. Öntől is, és ne menjünk bele abba, hogy ki és hogyan van megkeseredve.
KedvelésKedvelés
És van autód? 😉
KedvelésKedvelés
Dunavirág: Nincs, viszont hiszek benne, hogy ennek ellenére lesz gyermekünk. 😉
KedvelésKedvelés
egyanyuka: Picit összekeveredtek a hozzászólások, egyanyuka, téged akartalak megkérdezni, hogy van-e autód, csak sajnos sok magyarázkodás után meg írásban nagyon nehéz viccelni! 😉
Anfa81: Persze, hogy lesz! 🙂
KedvelésKedvelés
Azért nagyon remélem, hogy valójában nem az autón múlott. Remélem, ha autójuk lett volna, akkor a légzésfigyelő hiányzik, vagy a 2 nagymama, vagy… szóval, hogy akkor is kiderült volna valahogy, hogy ez a lemondás mégsem jó döntés. Mert igen, idétlen hülyeségeken tud az ember rádöbbenni arra, hogy a döntés, amit meghozott, mégsem a szíve mélyéből való. Én nagyon örülök, hogy így alakult a baba sorsa, mert mégiscsak ez a legjobb neki, és szinte biztos vagyok benne, hogy ez az autó-kérdés nem a valós ok volt, inkább csak egy rádöbbentő momentum.
Viszont ezt szerintem Zitának is látni kellene, és nem megkövetelni a továbbiakban a többi várakozótól az autót, hiszen ez a történet sem arról szólt szerintem igazán a felszín alatt – bár javíts ki, ha tévednék. (Mondom ezt úgy, hogy bölcsősök sem vagyunk, meg autónk is van, meg megkeseredettnek sem gondolom magam).
KedvelésKedvelés
Nagyon ráragadtunk az autó témára, de valójában egy krízisterhes abban a stresszes időszakban szerintem nem látja át egy örökbefogadni szándékozó család életét és különféle dolgokhoz ragaszkodhat racionálisan vagy irracionálisan. Az autó példánál maradva ragaszkodhatott volna olyan családhoz, aki városban él, tehát minden ellátórendszer adott vagy olyan családhoz, aki Budapesten él és 2,000 Ft alatt bármikor elmegy taxival a Bethesda kórházba stb. De a saját szemszögéből az autóhoz tudott ragaszkodni. Ha ezen fordult meg a dolog, fogadjuk ezt el.
KedvelésKedvelés
Cosima
Nem azzal van a gond, hogy az Édesanya meggondolta magát, és hazavitte a gyermekét, és nem is azzal, hogy milyen okból. Probléma azzal van, hogy Budavári Zita ettől az esettől fogva, feltételnek szabja, hogy csak azokkal az örökbefogadó szülőkkel foglalkozik, akiknek van autójuk. Én ezt vitatom, nem pedig azt, hogy a gyermek miért a saját családjában nő fel!
KedvelésKedvelés
Minden öf feltétele BZ-nál az autó? Kicsit városi legendának tűnik, de végülis minden lehetséges.
KedvelésKedvelés
Tolunk nem kerdezte meg, hogy az auto, amivel jottunk a mi tulajdonunkban van, a forgalmit sem kerte el ;-), szoba sem kerult ilyesmi.
KedvelésKedvelés
Megragadnám a lényeget: vettetek autót? 😀
KedvelésKedvelés
Hű, gyorsak vagytok! Tárgytalan 🙂
KedvelésKedvelés
😉 Nem, nem vettünk 🙂
KedvelésKedvelés
Egyebkent ez az auto tema hogy jott elo?
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
No, én csak a 90% – 10%-al nem értek egyet, illetve igencsak megkérdőjelezem.
“a gyerek egyéniségének kialakulásában 90 százalék a gének szerepe, tíz százalék a nevelésé”
http://pecsirita.hu szerint 20% a gének szerepe, 80% a nevelésé! Figyelem, a 20% nem kevés, alap habitus adott, alap képességek adottak, stb, DE 80% nagyon sok! De nagyon nem mindegy, hogy az a nevelés milyen.
A BZ-t nem ismerem, ebből a szempontból kívülálló vagyok, de ezzel a megállapításával nem értek egyet.
(bonyolítsam kicsit én is a nicknevemet? :))
KedvelésKedvelés
Bocsánat, van egy csúnya helyesírási hibám:
“A” névelő törölve a név előtt..
KedvelésKedvelés
Még a big picture-höz.
A civil szervezeteket itthon nevükhöz hűen civilek hozták létre, más pályákról érkeztek, lelkes megszállottak, és ma ők végzik az összes belföldi, nem rokoni örökbefogadás negyedét-harmadát. Mondjuk évi 130-150 gyerekét. Általában ingyen dolgoznak, néhány önkéntessel, és minden baba pár hetes korában családba kerül.
Ezt azért vessük össze az állami szisztémával, ahol fizetésért dolgoznak az emberek, és persze csomó mást is csinálnak, és szigorúbb szabályok kötik a kezüket, de nem ritkaság, hogy egy gyerek több hónapot eltölt a rendszerben az örökbe adhatóvá válásától, míg családba kerül.
Még egy érdekesség: Magyarországon ma nem tart tovább újszülöttet kapni, mint ugyanolyan paraméterekkel 2-3 éves gyereket! Nincs szignifikáns különbség a várakozásban. Pedig logikus lenne. Ezért is van, hogy nagyon sokan akarnak újszülöttet, amit Budavári Zita is, Székely Zsuzsa is említett.
KedvelésKedvelés
Azért akinek nincs mellette más munkája, az is megél valamiből. Ne érts félre, nem sajnálom azoktól, akik “csak” ezt csinálják, sőt, lehessen is belőle megélni; az általam elképzelt ideális világban minden tisztességes munkát végző ember tisztességgel megél abból, amit csinál, ha civil, ha nem. De gondolom Zita ugyanúgy ebből él, mint a mi öf ügyintézőnk, akivel kapcsolatban nem mondom, hogy soha semmi bajunk nem volt egymással egy percig sem, de azt elmondhatom nyugodt lélekkel, hogy mindig korrekten beszélt velünk, akár szombat délután is, amire meg nyilván ő sem kapott fizetést.
És igen, vannak, akik több időt töltenek állami rendszerben, de azért többnyire a civilek és a TEGYESZ nem is egy pályán játszanak, az esetek többségében a lemondó nyilatkozatos újszülöttek alapítványon keresztül kerülnek képbe eleve, (persze nem mind, a mienk sem, de a többség igen), akik meg nem, azokat szerintem ők is igyekeznek a kórházból hazaadni (erre felénk legalábbis), hisz’ ők is tudják, hogy így a legjobbak az esélyeik. Szerintem a “bentragadós” sztorik akkor jönnek, amikor már “nem kel el” megyén belül a gyerek, hanem tovább kell adni, és “dúsul” a bürokrácia, értelemszerűen az alapítványoknál ilyen szóba sem jön, mert azokat az ügyeket intézik, ahol úgyis lesz szülő, és nem kell továbbítaniuk az anyagot sehova. Ne érts félre, nem helyeslem, hogy hónapokat tologatják az aktákat, míg a gyerek nem a saját családjával élhet még; viszont azt nem tudhatjuk, ebben hogyan teljesítenének a civilek, mert ők ilyet nem csinálnak.
KedvelésKedvelés
Háztartásbeli Andreának írnám itt (bocs, hogy itt lent, de végigfutottam a hsz-eket.. és most már azt sem tudom, hogy hová guruljak felfelé.. 🙂 ). Csak azt szeretném mondani az “örökbefogadók krémje” kapcsán, hogy egyrészt mi egy 7.ker-i 120 éves épületi lakásban laktunk, lift nélkül, amikor Zitánál jelentkeztem, Elitnek nem mondható. Saját kocsink nem volt. Férjemnek egy céges, amivel rengeteget kellett utaznia munka miatt, így nekem és a gyermekünknek külön autó nem állt rendelkezésre. Szuper vádlim lett egyébként, ahogy naponta min. 2x. le-fel cipeltem a babát, babakocsival, szatyrokkal stb együtt és kilométereket gyalogoltam a játszóterekhez. 🙂 Amúgy meg több “lépcsőházas” bölcsőst is ismerek, olyat is, aki talán épp hogy középosztályba tartozik, anyagilag értve, nagyon szerényen élnek. Nyílván, Zita és a Tegyesz is, ill. más is, preferálja, ha az anyagi gondok miatt bajba került krízisterhesnek egy olyan örökbefogadó családot tud bemutatni, “akinek nem viszik el a háztetőt a fejük felől”. De nem éreztem, hogy Zita tőlünk elvárná, hogy lakhelyt cseréljünk vagy egy másik autót kellene vennünk. Persze Zita és más is tudja, hogy a jövő kiszámíthatatlan a mai gazdasági körülmények között, de gondolom és feltételezem, hogy legalább a bemutatás időpontjában egy olyan családot akar bemutatni az örökbe adónak, amely valamilyen szinten megnyugtató.
KedvelésKedvelés
Ha megengeditek, én itt érdeklődni szeretnék, hogy tud-e valaki olyan alapítványt, ahol szóba állnak egy párral, ahol a nő 43 éves (ő a fiatalabb)?
KedvelésKedvelés
Szerintem a Bölcsőt és a Gólyahírt kivéve mindegyik másik. Viszont nem garantálják, hogy kapsz újszülöttet 45 éves korodig. Erre nagyjából akkor van esély, ha nincs származási kikötésetek.
KedvelésKedvelés
köszönöm. erre voltam kíváncsi, mert nincs származási kikötésünk
KedvelésKedvelés
Végigolvasva a kommenteket is, arra jutottam, hogy amennyiben a civil szervezetek vezetői nyilvános interjúkban ilyen részletességgel tudnak beszélni a kiválasztási metódusaikról, nyugodtan kitehetnék az alapelveiket a jelenleg igen szegényes honlapjukra a statisztikai adatokkal együtt. Pl. Egyedülállókkal nem foglalkozunk, származási kikötést nem tudunk figyelembe venni, stb. Mivel nincsenek arra kötelezve, hogy mindenkit fogadjanak, ezt megtehetik és rengeteg időt, energiát spórolnának meg, az öf szándékozók meg tudnák, hogy hol kopogtathatnak nagyobb eséllyel.
KedvelésKedvelés
A másik dolog meg az, hogy ahogyan BZ is utalt rá, lesz egy új időszámítás majd a Bölcsőnél, amikor valaki(k) átveszi(k) helyét. Abban a poszt-BZ érában már csak BZ elvitathatatlan úttörő szerepére fogunk emlékezni, a stílusára nem.
KedvelésKedvelés
A 200. hozzászólásként: kívánok Zitának jó egészséget, kitartás a munkajában, minden szépet és jót neki, a családjának és a segítőinek is, a nyárra pedig valamennyi pihenést – ha megoldható. Kívánom, hogy még sokáig éljen, amíg lehet, ne adja fel – és azt az ún. “bölcsős csodát” még sok mindenkinek hozza el. Szeretettel – sok boldog Bölcsős örökbefogadó nevében.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Nagy elismerésem Zita úttörő és elkötelezett munkássága és megvalósított sok-sok család álmáért. Mégis elszomorodtam mire az interjú végére értem. Emiatt a mondat miatt :” Ha tudtam volna, hogy mivel jár mindez, nem kezdek bele húsz éve. És ezt nem a krízisterhesek miatt mondom. Micsoda kívánságok vannak…” Sajnálom, hogy így gondolja. Emberek életéről dönteni,sorsokat megváltoztatni nagyon nehéz feladat,aki ezt vállalja annak nagyon elfogadónak kell lennie. A krízis mamáknak kell a biztatás,támogatás,de ugyan ez megilleti a reménykedő sok mindenen már túlevő leendő szülőket is. Sok sikert a továbbiakban is neki!
KedvelésKedvelés
Mint szakember, és mint az örökbefogadást fontolgató látogató, nekem egy-két egyébként szubjektív, szakmai szempont nem igazán nyerte el a tetszésem az interjúban. Először is: hogyan mondhatja, hogy a gyermek érdekit tartja szem előtt valaki, aki az örökbefogadók között méltánytalanul szelektál?! Én úgy gondolom ugyanis, hogy az, ha egyedülálló nő jelentkezik örökbefogadásra, és ily’ módon a gyerek (feltéve persze, ha fiú, ami egyáltalán nem kell, hogy így legyen) “nem rúghatja együtt a bőrt” az apjával, ez sokkal kevésbé riasztó jövőkép, mint a sikeres örökbefogadás azon alternatívája, hogy a gyermek állami gondozásban nőjön fel. (Nem beszélve arról a még szomorúbb esetről, ha a krízisterhes anya nem keresi fel az Alapítványt, hanem titkolt terhességből szüli meg, és ne adj’ Isten megöli csecsemőjét). Arról nem is beszélve, hogy semmi nem garantálja, hogy az egyedülálló nő élete végéig az is marad. A másik gondom az életkor. Sok gyermeket nevel a nagymamája példásan, szépen, szeretetben. Ezt én még mindig kedvezőbb eshetőségnek tartom a fentebb felsoroltaknál. Ugyanígy vagyok a származás kérdésével is. Mi alapján dönti el valaki, hogy képes lesz-e egy házaspár eltérő kultúrájú gyermek felnevelésére? Hogy tanultak-e romológiát? Vagy hogy mennyire toleránsak a gyakorlatban? Mert természetesen, ha elfogadnak roma babát, próbálják e tekintetben a legjobb színben feltüntetni magukat. Remélem, a pszichológus azért töltet ki velük valamilyen tesztet ez irányban. És hogy egy apróságnak tűnő esetet is mondjak: Miért ne lehetne valaki öt fiúgyerek után, negyvenéves kora elmúltával egy kislány szerető édesanyja? Ugyanakkor az elbírálás a másik oldalon tényleg nagyon megengedő, hiszen azt például elfogadja az Alapítvány, hogy vér szerinti gyermekei mellé fogadjon örökbe egy pár – ezzel egyébként elvéve az esélyt első gyermekre jelentkező, meddő pároktól, akik évekig várakoznak többek között éppen emiatt a diszkriminatív gyakorlat miatt. Megértem, hogy a hölgy nem szakember, de maga is örökbefogadó szülőtől – ahogyan az interjúalany említette is -, némi szakmaiságot és rugalmasságot ennek ellenére hiányolok.
KedvelésKedvelés
Nem tesztelnek senkit az irányban, hogy mennyire toleráns a romákkal, sőt, aki azt mondja, hogy elfogadja, annak örülnek, nem próbálják “kidobálni”. Jelenleg ez a leendő öf. szülők 20%-a. Jut mindünknek roma gyerek. Persze, a pszichológus az alkalmasságin kicsit “megkapargathatja” a motivációt, és terelgethet affelé, hogy ez netán mégsem szívbéli döntés.
KedvelésKedvelés
Azért az kiderült a cikkből, hogy egy gyerek sem maradt állami gondozott azért, mert Zita szelektál. Évi 30-40 újszülött vár nála szülőkre, és több száz szülőjelölt ostromolja. Mondja is, hogy eddig minden baba családba került.
KedvelésKedvelés
Azt gondolom, hogy – Budavári Zita – tevékenységéből kifolyólag rengeteg emberrel került kapcsolatba. Nekem a személyes tapasztalatom, hogy alapból a segítőkészség és jó akarat vezérli. Kis hazánkban egyébként sem nagy divat a hála. Sokszor még az is kritizálja a tevékenységét, akivel csak jót tett. Gondoljatok csak bele, a mobilja 20 éve folyamatosan bekapcsolva, mert bármikor – a nap 24 órájában hívhatják. Sohasem lehet tudni, ki, mikor kér segítséget tőle. Ez akkora felelősség, és mekkora stresszhelyzet. Véleményem szerint Zita egy missziót teljesít, nem sokan csinálták volna végig azt, amit ő végig csinált. Hogy határozott, vagy néha akár sértő? Gondoljunk bele, kivel nem fordult ez elő. Én nem osztom Zitával a genetikával kapcsolatos 90 %-os arányt. Saját tapasztalatból mondom, hogy legalább 50 %-ot jelent a személyes példamutatás, a “nevelés”, egyebek. A lányunk 17 éves, Bölcsős baba volt. Azt azért hozzátenném az előttem szólók véleményéhez, hogy aki GYEREKET szeretne, az elsősorban a GYEREKET lássa, és ne azt, hogy 60 cm, vagy sárgább, vagy barnább bőrű. A szeretetünk és az elfogadásunk által lesz a mi tökéletes GYERMEKÜNK. A vér szerinti szülőpárnak, mindíg “tökéletes” a gyermeke? Nekik bizonyára. Mások szemével persze nem. De kit érdekel mindez amikor 20 évi gyermektelenség után kezében tarthat az ember egy pici babát, aki az övé és senki másé. Én ebben látom a lényeget és ezt Zita több mint 500 esetben megtette. Több mint 500 családot boldoggá tett azzal, hogy összehozta a találkozást örökbe adó és örökbefogadó között. Én hálás vagyok neki és minden boldog percemben – amit gyermekemmel kapcsolatban megélek – eszembe jut mit köszönhetek BUDAVÁRI ZITÁ-NAK.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon.
KedvelésKedvelés
Én ismét azt mondom, az, hogy nem osztja meg a feladatait, hanem ő az, akinek be van kapcsolva a mobilja 20 éve, az választás kérdése. Ha ő így döntött, sőt, dönt folyamatosan, akkor viszont ne a segítségért hozzá fordulókon verje le. Mondom ezt továbbra is úgy, hogy nekem sem afférom, sem semmi kapcsolatom nem volt vele soha.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, most kaptuk meg a határozatunkat és már elő is készítettük a Bölcső Alapítványnak küldendő önéletrajzot, de nagyon aggódom, hogy nem fog Zitának tetszeni és nem fog behívni minket találkozóra. Tudnátok tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen az önéletrajz, miről írjunk kiemelten, milyen legyen a fotó vagy bármi egyéb? Egyelőre úgy néz ki, hogy van 2 és fél oldal leírás magunkról és a családi háttérről, a lakásunkról és arról, hogy mennyi lombikunk volt, illetve külön-külön szakmai önéletrajz. ti hogy csináltátok? Köszönöm a válaszokat, minden segítség számít!
KedvelésKedvelés
Szia Ludmila! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Kedves Ludmilla!
Mi anno a ferjemmel egyutt 1 oldal oneletrajzot adtunk be osszesen, lenyegre toroen. Egy ismerosunk fejenkent tobb oldalnyit. 🙂 Ok is es mi is kaptunk gyereket a Bolcsotol. 🙂
Szerintem a szakmai oneletrajz maradjon az allaskereseshez. 😉
Sok sikert!
KedvelésKedvelés
Az igaz, hogy a Bölcső Alapítvány már nem adhat örökbe, mert megvonták tőlük a működési engedélyt, csak erről a náluk várakozókat “elfelejtették” értesíteni???!!!
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Ez egy rémhír, nincs alapja.
KedvelésKedvelés
Ez a hír honnét jött??? Te jó ég!
KedvelésKedvelés
Egy ismerősömnek állítólag maga Zita mondta!
KedvelésKedvelés
állítólag 🙂
KedvelésKedvelés
Nem nagyon szoktam blogokat olvasni, hozzászólást írni meg végképp nem, – most is elég későn keveredtem ide, ahogy elnézem- de jelen esetben úgy érzem, hogy szeretném a személyes tapasztalataimat megosztani a hozzászólókkal. A fenti hozzászólások némelyike előtt értetlenül állok, homlokegyenest ellenkezik a saját tapasztalatainkkal. Hozzá kell tennem, hogy mi egy teljesen átlagos házaspár vagyunk, akik hozzá fordultunk segítségért. Igen rövid időn belül váltunk neki köszönhetően a világ legboldogabb házaspárjává. A Jóistennek és Budavári Zitának köszönhetjük a boldogságunkat, immár 16 hónapos kisfiunkkal. Felháborítónak találom azt a feltételezést, rágalmazást, hogy ezért Zita bármiféle anyagi szolgáltatást kért/várt volna. Természetesen az örökbefogadást követően a tágabb családot is kérjük az alapítvány támogatására az adó 1 %-ának felajánlásával. Ez a minimum, amivel áldozatos munkájához hozzá tudunk járulni.
Már az a bizonyos első telefonbeszélgetés is teljesen korrekt módon zajlott, segítőkészen tájékoztatott az eljárás menetéről. Azt követően minden alkalommal, mikor kapcsolatba kerültünk, egy nagyon elkötelezett, jó szándékú, segítőkész és kedves EMBERT és szakembert ismertünk meg. Ha velem, örökbefogadóval mindig kifejezetten kedves hangnemben beszél, biztos vagyok benne, hogy a segítségért hozzá forduló krízis terhesekkel még sokkal inkább. A személyes találkozó alatt is hívták telefonon segítségért, majd kisfiunk szülőanyjával történő beszélgetésünk is ezt erősítette meg. Zita részéről, amit saját fülemmel hallottam, olyan szinten segíti a terheseket, hogy megnézi a menetrendet, megrendeli, kifizeti a taxit, a kórházban megbeszéli, hogy melyik orvos várja, stb. Igen, ez elkötelezettség, nyugodt lelkiismerettel csak így tud segíteni. Hogy egy -egy telefonbeszélgetésünk alatt többször is keresik, időnként hirtelen le kell tennie, azt megszoktam, de eszemben sincs ezen megsértődni. Vannak prioritások, lehet, hogy éppen valamelyikünk leendő gyermekének születéséhez nyújt segítséget. Igen, az biztos, hogy Ő csak ilyen teljes odaadással, elhivatottsággal tudja ezt csinálni. Az örökbefogadást követően is követi a kisfiunk életének legfőbb momentumait. Talán kívülállónak elképzelhetetlen, de névnapi, szülinapi üdvözletet küldött a csodálatos kisfiunknak. Bár igen ritkán találkozunk, de mégis olyan Ő a számunkra, mint egy nagymama. És a mi gyönyörűségünk csak egy a több száz gyermek közül. Igen, elképzelhető, hogy ilyen szintű terheltség mellett néha előfordul, hogy türelmetlenebb valakivel, de melyikünkkel nem fordul ez elő.
Különleges csoda az, ahogyan a gyermekeket az örökbefogadó családokhoz illeszti. Tekintettel arra, hogy nem gépezetszerűen dolgozik, igen, figyelembe vesz bizonyos körülményeket, azért, hogy a szülőanyák megnyugodjanak abban, hogy a gyermek a lehető legjobb családhoz került. Itt most nem elsősorban anyagi dolgokra gondolok, mert korábbi hozzászólásokból már kiderült, hogy bérházba is lehet megnyugtatóan gyermeket örökbe adni. Figyelve a Bölcsős családokat, félelmetes hasonlóságokat lehet felfedezni. Ha valakinek szimpatikusabb a sorszámot a sorszámhoz párosítás, lehet azt is választani más alapítványoknál. Azt, hogy a családjáról mesél, kedves gesztusnak tartom. Hogy megosztja a nehézségeket, buktatókat, az számomra tanulságos, kb. 20 évvel több tapasztalata van örökbefogadó szülőként, mint nekünk, érdemes rá figyelni. Összességében az első találkozásunktól én egy végtelenül odaadó, elkötelezett segítőt ismertem meg, akinek családommal együtt örökké hálásak leszünk!
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon! Máskor is kommentelj nyugodtan.
KedvelésKedvelés
A tegnapi postával visszakaptuk a teljes anyagunkat, amit a Bölcső Alapítványnak küldtünk kb. 1 hónapja (önéletrajzok, motivációs levél, határozat másolat, fénykép). Egy sor, amiben közlik, hogy nem áll módjukban elfogadni jelentkezésünket. Majd tollal zárójelben: az új Ptk. miatt. Nem értem… Az új Ptk. nem zár ki bennünket az örökbefogadásból. Akkor meg miért? 36-45 évesek vagyunk, 1 gyermekkel, jogerős határozattal. Ki érti ezt? Járt így más is?
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy a 6 het meggondolas miatt. Mivel van mar egy gyereketek nem akarja ot ennek kitenni. Mielott azvuj ptk. eletbelepett, mondta Zita, hogy ezutan mar nem nagyon ad 2. gyereket.
KedvelésKedvelés
én is csak erre tudok gondolni, de ez meg a mi problémánk lenne, nem az övé..az eddigi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a 6 hét alatt nemigen gondolják meg magukat az örökbeadók. mindenesetre egy konkrét indoklás jobban esett volna.
KedvelésKedvelés
Elhiszem, sajnalom. De a civilek donthetnek, hogy kit fogadnak, kit nem. Probalkozzatok a tobbinel! Sok sikert! 🙂
KedvelésKedvelés
Kata! Azért mert nála az nem kaphat gyereket, akinek már van, és csak 40 éves korig fogadja el a házaspárokat. Szomorú tény, de nála ez van.
KedvelésKedvelés
Már csak azt lehet remélni, hogy az érintett elolvassa a róla szóló véleményeket és szembesül azzal, hogy mennyire kirekesztő, vádaskodó és egy percig sem kételkedik a döntéseiben. Kerekesszékes anyát kizárni az örökbefogadásból, azért, mert esetleg a vér szerinti szülő nem fogadná el, nemcsak embertelen, de azt mutatja, hogy ő maga sem fogadja el a kerekesszékest. Szomorú ez az egész. Egy felügyeleti szerv (és nem egy alapitvány felügyelő bizottsága, amelyet nyilván ő választ), nem ártana ilyenkor.
KedvelésKedvelés
Hanna nagyon sajnálom, hogy ezzel kellett szembesülnöd. Más alapítványnál próbálkoztatok már?
KedvelésKedvelés
Kedves Örökbefogadók! Mi bölcső Alpítványnál várakozunk kisbabára. Az lenne a kérdésem, hogy akik náluk fogadtak kisbabát örökbe, mennyi ideig vártak? Egyébként az első telefonos beszélgetésünk után én is sírva tettem le a telefont, de a személyes találkozás alkalmával kellemesen csalódtunk. Korrekt volt és látszott, hogy szívvel, lélekkel végzi a munkáját. Előre is köszönöm a válaszolat! Üdv, Ildikó
KedvelésKedvelés
Szia!
Ezt nem nagyon lehet megmondani. Zita egy adott gyerekhez mindig olyan szülőket hív, akiknek a kinézete, története “passzol”. Így van, aki pér hét után sorra kerül, és van, aki sok év után sem.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Lehet, hogy nem jár itt már senki, de hátha…
Eddig csak offline voltam jelen az oldalon, nagyjából tavaly tavasszal találtam ide, akkor viszont villámgyorsan magamba szívtam minden, itt található infót 🙂
Kedden múlt egy éve, hogy elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, szeptemberben adhattuk be végre a jelentkezésünket a Bölcső Alapítványhoz. Viszonylag gyorsan reagáltak és hatalmas boldogságunkra megküldték a regisztrációs szerződést, kilátásba helyezve egy személyes találkozót, ami viszont közel 4 hónapja várat magára… Emiatt kicsit nyugtalan vagyok, de várok türelemmel, nem tudom, hogy ez jelent-e valamit, rosszat, jót, bármit, vagy egyszerűen csak nagyon elfoglalt Budavári Zita ahhoz, hogy találkozót is tudjon szervezni (ezt most minden rosszindulat nélkül írom!). Sajnos, a nyugodt várakozás a bizonytalanra meg én – két különböző dolog, de igyekszem elfoglalni magam 🙂 Nem mondom, nehezen megy, de még hosszú idő áll előttünk mindenképpen, gyakorlom addig is…
Nagyon kevés történetet találtam Bölcsős örökbefogadóktól, tudnátok esetleg ebben segíteni? Minden információ morzsa érdekel, bármilyen apróság lendületet tudna adni, hogy kicsit megnyugodjak, mert őszintén szólva kicsit (a fenét, nagyon!) tartok attól, hogy esetleg az alapítvány segítségét nem nyerjük el… Ráadásul máshová nem jelentkeztünk, az első pillanattól kezdve Budavári Zita személye volt, ami megfogott bennünket, valahogy így ismeretlenül is úgy éreztük, Ő az, aki segíthet, segíteni fog nekünk családdá válni… Tudnátok valami biztatót írni, vagy aktív fórumokat javasolni, ahol Bölcsős várakozók, örökbefogadók találkoznak? Addig is nagy örömmel olvasom ezt az oldalt, tényleg hiánypótló a léte, végigtúrtam már a komplett netet és alig-alig van érdemi információ ebben a témában! Alig várom, hogy jelenjenek meg új írások itt, néha kihagyok egy-egy hetet, hogy akkor egyszerre többet olvashassak el 🙂
Kedves Zsuzsa, nagyon köszönöm, így ismeretlenül is, ezt az oldalt!
KedvelésKedvelés
Szia!
Üdv a blogon.
Itt találod azokat a cikkeket, amiben szerepelt a Bölcső: https://orokbe.hu/tag/bolcso-alapitvany/
A 4 hónap szerintem normális, viszont csak náluk várakozni rizikós, mert nem minden jelentkezőnek találnak gyereket.
KedvelésKedvelés
Szia, köszönöm, át fogom olvasni mindet 🙂
Tudom, hogy rizikós, ezért magamban szabtam egy határt, ha addig nem kerül sor a személyes beszélgetésre, akkor át kell gondolnunk a terveinket… Pedig mi tényleg kizárólag Zitát szeretnénk, pont a módszerei, a személyisége miatt, minden rossz “reklám” ellenére, vagy pont azért? Nem is tudom, de nekünk nagyon tetszik a gondolkodásmódja. Ha Ő nem fogad, akkor bajban leszünk, nincs egyelőre B tervünk… Arra gondoltunk, a személyes találkozó alkalmával úgyis kiderül, hogy milyen “megítélés” alá esünk, esetleg rá is kérdezhetünk, hogy számíthatunk-e a segítségére… Az egyenes beszéd hívei vagyunk, ezért egy ilyen kérdés biztos elhangzana a beszélgetés végén, hacsak nem érezzük részéről az egyértelmű szimpátiát – amiben egyébként nagyon bízunk 🙂
Nem dumálok többet, söprök olvasni, köszönöm szépen a segítséget! 🙂
KedvelésKedvelés
Zita nagyon ismert, nagyon népszerű, aki nála fogadott örökbe, az mind nagyon dicséri. De jelentkeznek hozzá több százan, és évi 20-30-40 babát ad örökbe.
KedvelésKedvelés
Igen, ezzel tisztában vagyok, és gondolom, pont ezért nem is fogad minden jelentkezőt, ezért nincs Nála 3-4 éves várakozási idő, és ezért is nem kedvelik olyan sokan… Kényes az ügy, érthető az elutasítottak reakciója is, de Zita hozzáállása, “szelektálása” is az. Csak hát, aki kimarad, annak hatalmas veszteség… Biztos én is nagyon el lennék keseredve… 😦
KedvelésKedvelés
Mi még mindig sorban állunk a Bölcsőnél… szóval azt sajnos cáfolom, hogy nincs nála 3 éves várakozás.
KedvelésKedvelés
Szia!
A személyes találkozót ne úgy képzeld, hogy csak ti lesztek ott ketten a pároddal.
Lesz tíz pár meg ő, ahol előadja, hogy ő mekkora áldozatot hozott ezért az alapítványért (bocsánat, én az ellentáborhoz tartozom).
A négy hónap szerintem nála semmit nem jelent. A mi jelentkezésünk és a találkozó között talán fél év is eltelt, már nem js emlékszem.
KedvelésKedvelés
Szia!
Igen, időközben már felvilágosítottak, hogy időhiány miatt hármasban történő találkozások már nincsenek, csak csoportosak… De úgy képzeltem, hogy a találkozó végén esetleg van lehetőség egy-két szó váltására privátban is…
Ha a négy hónap már kettőtök szerint sem jelent hosszú időt, akkor most már egy kicsit megnyugodtam 🙂 Köszönöm a válaszodat 🙂
KedvelésKedvelés
Hát nagyon kettesben nincs lehetőség vele beszélni. Minket konkrétan azért tartott ott a találkozó után, hogy elmondja addig nem foglalkozik velünk amíg nem veszünk autót. Ugyanezt keresetlen szavakkal és stílussal kísérve a többiek előtt is elmondta, némi lealázással fűszerezve….
Az volt a “szerencsénk” hogy a többi pár azonnal reagált, és védelmünkre kelt (hangszálgyulladás révén én nem nagyon tudtam beszélni).
Én nem lebeszélni akarlak róla, ezt mindenki döntse el, hogy neki mi a szimpatikus, és mi nem az.
Ő egy rendkívül megosztó személyiség, és ismerőseink között több olyan pár is van, akik jártak nála, és egyik sincs pozitív véleménnyel róla. Így azt gondolom én sem vagyok elfogult, amikor kritikát fogalmazok meg róla.
Amúgy mi is úgy voltunk 3 évvel ezelőttig, hogy csak ő segíthet nekünk. Aztán hamar beláttuk, hogy nem mind arany, ami fénylik…
KedvelésKedvelés
Szia Villint,
mi ’14. júliusban küldtünk levelet, önéletrajzot, fényképet a Bölcsőnek, szeptemberben küldték a megállapodást, november végén hívtak személyes találkozóra, amire nem került sor. Ezután januárban ajánlottak fel februárra időpontot, ami viszont nekem nem lett jó. Végül ’15 szeptemberben mehettünk volna, de addigra úgy döntöttük, náluk nem állunk tovább sorba (rá két napra hívtak a Gólyahírtől, hogy születni fog egy kisfiú…)
KedvelésKedvelés
Hú, hát ez nem kedves… Mindig tudtam, hogy elég határozott elképzelései vannak, de azért egy autó, vagy annak a hiánya nem veszélyezteti a gyerek jólétét… Sajnálom, hogy így jártatok! De ha jól értem, azóta már boldog szülők vagytok, ugye? 🙂
KedvelésKedvelés
Nem, sajnos még mindig várakozunk (a Bölcsőben, minden bitünket elveszítetteük már, így mi a Gólyahírnél vagyunk, ott mindennel meg vagyunk elégedve), de abban reménykedünk, hogy most már nem kell sokat várnunk.
KedvelésKedvelés
A hitvesztést megértem… Mióta várakoztok a Gólyahírnél?
KedvelésKedvelés
2,5 éve vagyunk Gólyások. Ez egy igazi nagy család, még várakozóként is családtagnak érezzük magunkat. Gabj nénihez bármikor lehet kérdéssel fordulni.
KedvelésKedvelés
Hoppá, az elkerülte a figyelmemet, hogy még mindig sorban álltok a Bölcsőnél… Most már meg vagyok zavarodva kicsit, akkor még sincs babátok azóta más civilen keresztül? Vagy van, csak nem jeleztétek a Bölcsőnél?
KedvelésKedvelés
3 éve várakozunk babára. Elsőként a Bölcsőhöz jelentkeztünk, de mivel ott csalódnunk kellett, ezért jelentkeztünk a Gólyahírhez, és továbbra is várakozunk. Nincs még gyermekünk.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy a Gólyahírnél megtaláltátok azt a közeget, ahol biztonságot nyújtanak, ez nagyon fontos, hiszen a várakozás lelkileg megterhelő, nem mindegy, hogy állnak az emberhez… Biztos hamarosan megérkezik a Ti babátok is!!! Ha jól tudom, ott vannak találkozók is, szoktatok járni?
KedvelésKedvelés
Igen, rendszeresen járunk. Fél évente van találkozó a várakozóknak, mindig feltöltődve jövünk onnan el. ☺
KedvelésKedvelés
Ez jó, biztos nagy lendületet ad! Vajon a Bölcsőnél van ilyen? Már, ha fogadnak… Az Ágacska csoportjáról lemaradtunk, a következő meg majd szeptemberben indul, jó sokára…
KedvelésKedvelés
Vannak ám Örökbe találkozók is. Például holnap 🙂
Az oldalsávban találsz egy csomó nyilvános találkozót, amire várakozók is mehetnek.
KedvelésKedvelés
A beszámolókat szoktam olvasni 🙂 De megkukkantom, köszönöm! 🙂
KedvelésKedvelés
Én nem tudok róla, hogy a Bölcsőnél lenne ilyen találkozó.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Nem tudom, ki figyeli még ezt a beszélgetést, de hátha még valaki igen. 🙂 Ma nagyon elkeseredtem, mert egy netes fórumon megtudtam, hogy most péntekre néhány párt hívtak személyes beszélgetésre, amire mi is nagyon várunk. Az érintett, aki felírta az infót a fórumra nálunk 2 hónappal hamarabb jelentkezett és 1 hónappal hamarabb fizette be a regisztrációs díjat, illetve küldte vissza a megállapodást. Szerintetek van esély rá, hogy idén még lesz ilyen találkozó? Illetve mindezek ismeretében van még esélyünk bekerülni? Bocsánat, hogy itt kérdezek ilyesmit, de alig lehet Bölcsős ÖF szülőket találni. Köszönöm előre is a választ! (Egyébként idén áprilisban jelentkeztünk hozzájuk, rá 2 hónapra küldték a megállapodást és tájékoztattak, hogy a személyes találkozóról a későbbiekben értesítenek.)
KedvelésKedvelés
Kedves Tigrisszem! Mi tavaly jelentkeztünk, voltunk már személyes találkozón, ami csoportos volt, nagyon sokan voltunk… Azt nem tudom, mekkora az esély rá, hogy lesz még idén találkozó, de szerintem ha megpróbálod a vezetékes számon Zsuzsát elérni, hátha tud megnyugtató választ adni. Vagy legalább valamilyen választ. Mi is várunk, nulla információval, lassan egy éve, hogy jelentkeztünk és regisztráltunk, de a találkozón kívül semmi nem történt. Esetleg annak a netes fórumnak a címét megadnád nekem? Nagyon szenvedek attól, hogy sehol nem találni ilyen fórumokon Bölcsőnél várakozókat vagy örökbefogadókat, akikkel lehetne beszélgetni a várakozás alatt…
Sajnálom, hogy érdemben nem tudtam segíteni, de egy e-mailt vagy telefont megér a dolog, esetleg rá is kérdezhetsz, hogy ez azt jelenti, hogy nem tud a Bölcső segíteni Nektek? Csak, hogy tisztán láss… Sok sikert kívánok, remélem, jó híreket kapsz!
KedvelésKedvelés
Köszönöm a választ! Az az igazság, hogy nem szeretnék tolakodónak tűnni, ezért nem zaklattam ezzel a Zsuzsát, hiszen még nagyon sok idő szerintem nem telt, vagyis még bármi lehet. Még gondolkozom rajta, mit tegyek. A Hoxán van egy fórum (örökbeadás-örökbefogadás – nem tudom, hogy ezt itt ki lehet-e írni, ha nem akkor elnézést kérek!), de ott is lasszóval lehet Bölcsős örörkbefogadókat “fogni”. Amennyiben eljössz arra a fórumra, más néven megtalálsz, írj privát üzenetet és akkor legalább mi tudunk beszélgetni. 🙂 Nagyon érdekelne, hogy zajlott nálatok a személyes találkozó.
KedvelésKedvelés
Szia! Esély mindig mindenre van. De azt tudnod kell, hogy Zita szimpátia alapján választ. Mi 3,5 éve jártunk nála, lekezelő és megalázó stílusa nem jött be. A telefont azóta sem veszi fel… Jobban jártok, ha más alapítványhoz, egyesülethez is jelentkezdtek.
KedvelésKedvelés
Szia! Mi telefonon nem hívtuk soha, a személyes találkozó is erősen csoportos volt, hatszemközti beszélgetésre nagyjából nulla esély és lehetőség volt, de az “előadás” alatt végig kedves volt, kifejezetten szimpatikus volt a viselkedése, minket akkor megnyugtatott, hosszú időre új lendületet adott. Ennek alapján mi nem jelentkeztünk más egyesülethez, lehet, hogy rosszul tettük, de mi kizárólagosan a Bölcső mellett tettük le a voksunkat… Tudom, hogy nagyon sok negatív tapasztalat van, szinte csak erről lehet olvasni mindenhol, de nem értem, hol vannak a Bölcsősök?! Hiszen vannak jelentkezők, vannak örökbeadások, miért nem lehet vajon sikertörténeteket olvasni szinte sehol? 😦
KedvelésKedvelés
Szia! Köszönöm a választ! Igen, tudok a szimpátia dologról, de igazából egyelőre ez nem rettent vissza annak ellenére, hogy együttérzek a visszautasítottakkal. Rengeteg cikket olvastam Zitáról és a Bölcsőről, számtalan videót is megnéztem, egyelőre nekem szimpatikus a szervezet működése, de még saját tapasztalattal nem rendelkezem. Nagyon nehéz dolog ez a több szervezethez történő jelentkezés, mert úgy tudom, hogy kizárólagosságot várnak el a jelentkezőktől, legalábbis a “két nagy”. Nehéz dolog, mert mi pl. olyanok vagyunk, hogy a “gyerekért mindent” elv mentén cselekszünk (természetesen a legális lehetőségek érdekelnek), vagyis annak ellenére, hogy tudjuk, ki a legszimpatikusabb nekünk, a cél érdekében képesek vagyunk alkalmazkodni és nem látjuk, mi ebben a probléma, de ettől még ez a probléma létezik. 😦
KedvelésKedvelés
Szia Tigrisszem! Azt nem tudom, hány találkozót tartanak, de leírom, nálunk hogy’ volt: szeptemberi megállapodás után novemberben lett volna a találkozó, de elmaradt. Valahogy megyénként csoportosítanak, hívják a párokat, mert nekünk írták akkor, hogy pest m.ieket hívtak, csak egy pár lemondta, azért mehetünk mi (BKKm). Azután következő év februárra kaptunk meghívót, akkor mi nem tudtunk menni, aztán szeptemberre, de akkor meg már eldöntöttük, hogy nem tipródunk náluk. (korábban írtam, hogy két nappal ezután hívott Gabika a Gólyahírtől, hogy meséljen pár szót a fiúnkról, aki rá egy hónapra megszületett)
Amúgy szerintem csak a Bölcső köti ki, hogy ne állj sorba más civilnél, de ez is valahogy úgy van megfogalmazva, hogy nekünk eszünkbe se jutott, hogy ne jelentkezzünk máshoz…
KedvelésKedvelés
Szia Tigrisszem! Akiknek küldenek megállapodást, azokat szerintem mind befogják hívni! 🙂 Mi voltunk anó, kb 6-8 pár volt egyszerre. Utána volt olyan pár aki a csoportból megkeresett és pár hónapon belül talált nekik babát Zita. Mi majd 3 évet vártunk náluk, de végül Tegyesztől érkezett a fiúnk, de ennek így kellett lennie! 🙂 Zita velünk nagyon kedves volt, nálunk semmi negatív tapasztalat nem volt a Bölcsőről, csak rossz volt, hogy semmilyen infót nem kaptunk a találkozás után. Én írtam néha egy-egy e-mailt, de válasz csak a hosszabításra érkezett, amit megköszöntek hogy beküldtem. Szóval nyugi, szerintem behívnak! 🙂
KedvelésKedvelés
Én azt látom a kis elemszámú mintán, hogy aki kap gyereket a Bölcsőtől, az a személyes találkozó után egy éven belül kap, legfeljebb két éven belül. Aki addig nem kapott, az nem fog. Nem ismerek olyat, aki a találkozó után 3-4-5 évvel került volna sorra.
De cáfoljatok meg bátran!
KedvelésKedvelés
Részemről nem tudlak megcáfolni, mert én is ezt a következtetést vontam le a rendelkezésre álló információ morzsákból… Áprilisban telik le az egy év, mi azt a határt húztuk meg magunknak, utána elkezdünk gondolkodni, mi legyen, hova tovább… 39 évesen nincs idő várni a sült galambra 🙂 Mondjuk túl sok ötletünk nincs, de majd meglátjuk, addig még megtörténhet a személyre szabott csodánk 🙂
KedvelésKedvelés
Én is így halottam, de jóval kevesebb volt az örökbeadásuk mint régebben. Ha jól tudom, nagyobb arányban voltak a meggondolások még az örökbeadás előtt.
KedvelésKedvelés
Volt, hogy viccesre vettük és férjemmel azt beszéltük, hogy túl különlegesek vagyunk és hozzám hasonló anyukát nem talál! 🙂 Persze alapból nagyon nehéz a várakozás tudván, hogy valakiknek csak pár hónap alatt talál passzoló babát. 😦 Valószínűleg nem voltunk valamiért szimpik, de azért reménykedtünk…
KedvelésKedvelés
Ebben a kérdésben szívesen megcáfollak, mert biztosak az információim.
Kapásból tudok, személyesen ismerek két olyan párt, akik már hosszabbított határozattal kaptak babát. Egyikük 2011-ben, másikuk idén került sorra, mindkettő durván három év várakozással. De rémlik egy 2015-ös történet is, akikről ugyanezt a lejárt határozatot hallottam, őket mondjuk nem ismerem.
Régebben egyébként, amikor még kevesebb jelentkező volt, szerintem tényleg úgy lehetett, ahogy Te írod, hogy akivel Zita számolt, az 1-2 éven belül sorra került, mára viszont ez már nem egyértelmű, érezhető a változás, a várakozási idő megnyúlása. Ma is van viszont (s lehet, hogy még mindig ők vannak többségben), akik 1-2 éven belül (olykor akár fél éven belül) sorra kerülnek (mármint a személyes találkozástól, s nem a jelentkezéstől számítva).
Adjon ez reményt minden várakozónak, de ne tartson vissza senkit a továbblépéstől, aki úgy érzi, a Bölcső (már) nem az ő útja.
KedvelésKedvelés
Oké, akkor van ilyen is. De te is írod, hogy ez a többség.
Én azt látom, hogy a Bölcsőnél nem garantált, hogy mindenki kap gyereket. Ha jelentkezett, ha el is fogadták a jelentkezését, ha be is hívták személyes találkozóra, még akkor sem biztos, hogy valaha sorra kerül. Ezt azért mondhatjuk, nem?
Legalábbis ilyeneket is ismerek, akik voltak személyes találkozón, de nem kerültek sorra a Bölcsőnél (vagy mondjuk úgy, hogy előbb kerültek sorra máshol).
Sajnos Budavári Zita sem tud csodát tenni, örökbe ad a Bölcső évi 20-30-40 gyereket, és több száz várakozó zúdul rá.
Általában én nagyon javaslom a több lábon állást, ma 3-4-5 év az átlagos várakozás, ez a jövőben nőni fog, és ennyi idő alatt sok minden történhet, megváltozhat a civilek filozófiája, vezetése, feltételei, alakulhatnak újak, megszűnhetnek régiek, vagy épp átrendeződhet a babák aránya közöttük.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hogy ki a többség, erre nem mernék biztosan következtetni abból az x számú mintából, akit én ismerek (pedig azért nem kicsi a minta, elég sok Bölcsős házaspárt ismerek, csak épp nem mindről tudom, hogy mennyit várt). De múlt szombat óta még 2 ilyen “hosszabb idő után sorra került” párról hallottam, azaz még ha kevesebben is vannak, azért elenyésző kisebbségben nincsenek azok, akik 3 év várakozás után kerültek sorra a Bölcsőnél. S azt hiszem, az is igaz, hogy sehol sem biztos, hogy sorra kerülünk. Nem csak a Bölcsőnél, hanem egyik civilnél sem “garantált”, hogy az ember sorra kerül. Olyan Gólyahírnél várakozó párt is ismerünk, aki soha nem került sorra, pedig semmi gáz nincs velük. Csak (talán) nem volt szerencséjük.
A több lábon állással alapvetően egyet tudok érteni, de nekem nem fért s továbbra sem fér össze az értékrendemmel olyan civilnél várakozni, akinek a filozófiájával, elveivel vagy személyével nem tudok azonosulni. Alapvetően pragmatista vagyok, de ebben nem tudtam az lenni, így csak a Bölcsőnél és a megyei ill. országos listán várakoztunk, s ma is ezt tenném, csak ilyen értelemben tudnék “több lábon állni”.
KedvelésKedvelés
A máshová is jelentkezzünk vonalat folytatva: ha más civil szervezet filozófiájával nem tudunk azonosulni, az mennyire jelenthet hátrányt? Ha őszinte akarok lenni, valahogy egyik civilnél sem érzem azt, hogy na, Ők, a Bölcsőn kívül… Értelmes dolognak tartom a “több vasat” elvét, de ilyenkor nem lóg ki a lóláb nagyon? Valahogy nem érzem tisztességesnek, hogy olyan helyről várok segítséget, ahol nem tudom az adott értékrendet, életfilozófiát magaménak érezni, legalább egy szűk keresztmetszetet találni, amire bólinthatnék 😦 Pl. a Baptistákhoz nem jelentkezem, mert a vallás, a hit sosem volt az életem része, nem is tudok azonosulni ezzel, így “kihasználás”-szaga lenne a jelentkezésünknek, és Ők is joggal gondolhatnák, hogy mit keresek ott, mi közünk egymáshoz – mert konkrétan tényleg semmi… Vagy ezt én gondolom rosszul?
KedvelésKedvelés