Mi kell a babának?

Mit vegyek meg előre a babának? – az örökbefogadásra várakozók visszatérő kérdése a fórumokon. Megpróbáltam összeszedni a legszükségesebb minimumot. Tisztában vagyok vele, hogy ez a blog legtöbb vitát kiváltó bejegyzése lesz. Ezt a listát ne kőbe vésett igazságnak, csak gondolatébresztőnek szánjátok.

Ez a lista nem annak összegzése, mi mindent lehet beszerezni egy kisbabának. Azokat a tárgyakat szedtem össze, amelyeket a saját tapasztalatomból tényleg szükségesnek, sőt nélkülözhetetlennek éreztem, és amit ajánlatos a baba érkezése előtt begyűjteni. Célom a szülőjelöltek megnyugtatása. A lista minden elemére biztosan lesz olyan ember, aki anélkül is nagyszerűen felnevelte a gyereket. Nem történik semmi, ha kiskád helyett a nagyban fürdetjük, a kötődő nevelés hívei babakocsi helyett kendőt használnak és így tovább. Bővíteni meg a végtelenségig lehet.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Mi például vettünk baba-fürdőlepedőt, de akkor sem történik semmi, ha a meglevő törölközőkkel szárítjuk

Az örökbefogadás egyik sajátsága a nagyfokú bizonytalanság. Nem lehet tudni

  • mikor érkezik a baba
  • fiú lesz-e vagy lány
  • télen érkezik vagy nyáron (56-os bundazsákban vagy egy szál pelenkában visszük haza)
  • és mivel sokan 0-2 vagy 0-3 éves életkort adnak meg, gyakran az sem biztos, újszülött lesz-e vagy kisgyerek.

Ezek miatt elég nehéz tervezni. Az meg habitus kérdése, hogy a várakozó mindent beszerez, és 3-4 évig nézi az üres kiságyat, vagy majd csak akkor gyűjti be a cuccokat, mikor érkezik a baba. Mivel piacgazdaságban vagyunk, pár nap alatt mindent meg lehet venni, óriási a választék. És lehet venni cuccokat olcsón, drágán, meg nagyon drágán, újonnan és használtan. A babák is különbözőek, meg a szülők elképzelései, aggódási foka, pénztárcája. Takarékos javaslatom, hogy érdemes a kisgyerekes ismerősökkel előre egyeztetni, ki mit tud kölcsönadni, ha megjön a baba. Mi ezt tettük, és így oldottuk meg a „csecsemő vagy nagyobb gyerek” felkészülési dilemmát is. Az is nagy segítség, ha csak pár hétre kölcsönadnak cuccokat, mert azalatt ki lehet tapasztalni, a mi családunkban beválik-e a bébihinta, a zenélő-forgó kiselefánt vagy az elektromos cumimelegítő, és elég azt megvenni.

Lista újszülöttnek

  • kiságy, matrac, 2-3 gumis lepedő
  • 2 hálózsák (68-as jó lesz), 2 takaró
  • babakocsi (első hónapokban mózeskosaras)
  • autós hordozó (ha van autónk – akkor viszont ebben tudjuk csak hazahozni a babát! Ha levehető a mózeskosár a babakocsiról, az is beköthető az autóba.)
  • hordozókendő
  • kiskád
  • 4-5 body
  • 3-4 rugdalózó
  • 3 harisnyanadrág, 3 zokni
  • 2 kardigán
  • kissapka
  • anorák
  • 10 textilpelenka
  • popsitörlő, pelenka
  • pelenkázólap
  • 3 cumisüveg, üvegmosó kefe
  • tápszer

Ugye nem vészes? Ezzel el lehet indulni, és ami még kell, azt majd menet közben megvesszük. Ha meg valaki alapos, akkor tízszerennyi cuccot is be lehet szerezni, a kínálat megvan.

2 év körüli gyereknek

Itt már nagyon eltérhet a gyerekek igénye:

  • Lehet, hogy még kell babakocsi, de az is lehet, hogy egész jól sétál
  • lehet, hogy még cumisüvegből iszik, de az is, hogy pohárból
  • lehet, hogy már bilizik, és az is, hogy még pelenkás (inkább az utóbbi a valószínű)
  • lehet, hogy rácsos ágyban alszik, de az is, hogy már nagy ágyban
  • lehet, hogy még hordoznánk, de az is, hogy közelít a kritikus 15 kilóhoz a súlya
  • a ruhamérete is nagyban eltérhet lefelé meg felfelé is az átlagtól.

Törtem a fejem, de nem jutott eszembe olyan tárgy, amit előre és mindenképpen be kell szerezni egy totyogó gyereknek, különben jóvátehetetlen baj esik.  Egyedül az etetőszék jutott eszembe, mint olyan tárgy, ami jó eséllyel kell még egy kétévesnek. De ha pár napig enélkül neveljük a gyereket, azt is garantáltan kibírja. De persze, kell majd neki ágy, játékok, és sok ruha (jóval több, mint az újszülöttnek, mert folyton elesik, leeszi magát, kezet most stb.) Ha autóval visszük haza, akkor persze a méretének megfelelő autósülésre mindenképp szükség lesz.

Örökbefogadós dekoráció
Mi ezzel készültünk

Ha nevelőszülőtől érkezik a gyerek, akkor valószínűleg kap egy szerény kezdőcsomagot, ez nálunk 5 váltás ruha, egy dzseki, egy csizma és pár játék volt. Idősebb gyereknél általában több idő van felkészülni, hosszabb a barátkozás, míg újszülöttnél előfordulhat, hogy a telefonhívás után két nappal már viheti is haza a szülő. Érdemes még a barátkozás elkezdése előtt kikérdezni a nevelőszülőket a gyerek méreteiről, szokásairól.

Végül saját élmény:

  • a leghasznosabb beszerzésünk: a vízálló matracvédő és az orrszívó (porszívóba illeszthető üvegcső). Árához és méretéhez képest mindkettő zseniális, a mai napig használjuk őket.
  • a legfeleslegesebb: egy bébifón, a svéd bútorgyártótól. Már általában a bébifón igen hasznos lett volna, mert sokat utazunk. De ebbe 2×4 darab ceruzaelem kellett. Nos, „akcióban” vagy nem volt ennyi elem feltöltve, vagy olyan távol volt az étterem a szobától, hogy nem ért el odáig a készülék hatósugara, vagy megszakadt az adás… Egyszer sem sikerült használni.

Nektek mi volt a leghasznosabb és a legfeleslegesebb beszerzés?

Update: előre készülni a leghasznosabb spórolással, pénz félretevésével, és nemcsak a sok tárgy hirtelen beszerzése miatt. Jár ugyan fél év örökbefogadói díj idősebb gyerek érkezésénél is, de általában két hónap, mire megérkezik, a kiadások meg rögtön jelentkeznek, és az otthon maradó szülő fizetése is kiesik.

Ha remélhetőleg te is hamarosan örökbe fogadsz, akkor érdemes eljönnöd a Finisben online csoportba, ahol kifejezetten a gyerek érkezésére, az ismerkedésre koncentrálunk, az intéznivalók és a lelki ráhangolódás szempontjából is. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/finisben/

72 gondolat “Mi kell a babának?” bejegyzéshez

  1. Kata 2014. július 10. / 06:31

    Barátkozáshoz érdemes vmi kedves plüssöt, bömbirongyot, vagy kisautót beszerezni, amit az első találkozások valamelyikén érdemes odaadni.
    A műanyag ikeás tálkák és poharak is jó szolgálatot tehetnek. Van otthon listám, ha hazaérek, mèg majd szemezgetek belőle, gyakorló anyukától kaptam,direkt fontossági sorrendbe rakva. Amúgy a bezzeganyán futott a Kicsivel könnyebb sorozat. Voltak benne jó ötletek, elszállt dolgok is, de olvasmánynak mindenképp érdekes.

    Kedvelés

  2. háztartásbeli andrea 2014. július 10. / 08:47

    “bébihinta, a zenélő-forgó kiselefánt vagy az elektromos cumimelegítő”, hahaha, merje valaki cáfolni, hogy nyugaton nem egy kisbabának van a legnagyobb ökológiai lábnyoma! 😀

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 10. / 09:58

      Komolyság, ezek mind bevett babakellékek…
      A pár mázsa nem elbomló pelenka, na az a durva ökológiailag.

      Kedvelés

      • Kata 2014. július 10. / 10:46

        Én a zenélő-mozgó pihenőszéktől kapok agyvérzést. Na meg attól,ha anyuka abban döcüli naphosszat a hulla fáradt babáját, és panaszkodik, h ez a gyerek nem alszik, biztos alapjáraton nem alvós típus…

        Kedvelés

        • Cosima 2014. július 10. / 12:30

          Ma kaptam a jótanácst, hogy vegyek az egyévesnek ugrálós hintát és tegyem bele napi 3-4 órára, akkor majd kifárad és nem lesz láb alatt 😀

          Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2014. július 10. / 17:08

        Nálunk a szomszéd egymaga megtöltött egy kukát a két gyerek pelenkáival hetente. De valahogy csúnyának, gonosznak és megveszekedetten gyermekellenesnek éreztem volna magam, ha megkérem, hogy béreljen ki erre a célra egy külön kukát a saját költségén. (társasház)

        Kedvelés

        • Cosima 2014. július 11. / 10:15

          Szingliként hetente egyszer visszük le a szemetet, anyukaként meg naponta kétszer. De hosszú távon a mennyiség kiegyenlítődik 😉

          Kedvelés

        • Judit 2014. szeptember 17. / 08:06

          Én is naponta leviszek egy egy tömött csomagot, de ez van. Akinek nem tetszik, jöhet hozzám pelust mosni, nem zavarom el 🙂 Egy gyerekkel egy csomó minden másképp van, amire toleránsnak kell(ene) lennie a társadalomnak. Pl ha hangosabb, mint ahogy azt a buszon utazók elvárják. Ja, és a pelusról: hatalmas fűtőértéke van, tudok olyat, aki egész évben gyűjtötte (nyilván csak a pisiset), télen jó volt a kazánba dobálni. Szóval csak hulladékfeldolgozás kérdése ez is.

          Kedvelés

  3. eleven 2014. július 10. / 09:18

    Egy tok hasznos dolgot tudok mondani csecsemoknek, a tapszeradagolo, kis rekeszbe megy a por, melle a forralt viz, ha nem babavizet hasznalunk, es nem kell cipelni az egeszet. Nekunk ez bevallt, illetve a veny nelkul kaphato gyogyszerek listaja, Espumisan cseppek, Fenistil csepp, fogzast konnyito cuccok, lazcsillapito.

    Kedvelés

  4. Cosima 2014. július 10. / 12:12

    Nekünk nagyon bevált a játékkölcsönzés. Drága és vonzó játékokat lehet kölcsönözni pár ezer forintért, amiket egy-két hónap alatt kinő a gyerek vagy rögtön látszik, hogy alkalmatlan a célra. Ezzel sok pénzt és helyet spóroltunk.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 10. / 12:31

      Kíváncsivá teszel. Mi az a játék, amit csak kölcsönözni több ezer forint, és hasznos egy egyévesnek?

      Kedvelés

      • Cosima 2014. július 10. / 12:43

        Kipróbáltunk interaktív játszószőnyegeket, valami speckó hintát, ami a hason játszást segíti, zenélős, nyomogatós játszóasztalt, óceános jumperoot stb. Volt, ami tetszett pár hétig, egy-két hónapig a bébinek, volt, ami nem vált be. Színt vittek a mindennapi játszásba, de már nem kell kerülgetni őket 🙂

        Kedvelés

        • vicq 2014. július 10. / 13:06

          A “hason játszós” gondolom a Wingbo, nálunk kölcsönben volt ismerőstől, de annyira szerettük, hogy jófogáson beszereztünk egyet, a gyári ár töredékéért, tökjó volt, pedig semmi baja a gyereknek, amiért ezt gyógycéllal kellett volna használni. Remélem, a következőnek is így bejön, akkor már nagyon megérte (aztán majd úgyis továbbadjuk).

          Kedvelés

          • Cosima 2014. július 10. / 13:10

            Az volt, de amikor kibéreltük, a gyerek már mozgékonyabb volt és nem sok kedve volt hintázgatni benne, úgyhogy gyorsan vissza is vittük. Mi sem gyógyászati célból, hanem szórakozásnak akartuk.

            Kedvelés

            • vicq 2014. július 11. / 01:44

              AZ enyém vagy 10 hónapot használta kisebb-nagyobb intenzitással.

              Kedvelés

  5. Cosima 2014. július 10. / 12:16

    Fölöslegesen vettük meg az elektromos orrszívót, mert rövid időn belül kiderült, hogy túl gyenge és nem elég jó a célra. Utána áttértünk a fent említett kétezer forintos orrszívó porszívóra.

    Ezen kívül pénzkidobás volt az autóban és otthon is használható ételmelegítő. Ugyanis tápszert termoszban tartott forróvízzel és hideg babavízzel bármikor lehet csinálni, otthon meg más módon is lehet ételt melegíteni. Ha már nagyobb, akkor meg elvan pár órát hideg kaján az autóban, nem ott fogunk neki ebédet melegíteni és etetni az amúgy is miniatűr melegítőben.

    Kedvelés

    • vicq 2014. július 10. / 13:07

      Na, igen. Az enyém csak szobahőmérsékletű kaját volt hajlandó enni – de mire erre rájöttünk… 🙂 Szóval, jó, hogy nem volt erre külön kütyünk.

      Kedvelés

  6. Cosima 2014. július 10. / 12:18

    Ja, első anyukaként nagy hasznát vettem a pároló és turmix egyben gépnek, ami drága volt ugyan, de egészséges ételeket tudtam csinálni hónapokig rövid idő alatt egy edény használatával 🙂

    Kedvelés

  7. Cosima 2014. július 10. / 12:34

    Ha már így belelendültem, akkor még ez ide kívánkozik: hordozáshoz rengetegféle kendő és hordozó van. Amit anyukaként kiválasztunk, az nem biztos, hogy a babának is tetszik. De szerencsére vannak kölcsönzők, ahol ezer forint alatt egy hétre el lehet hozni bármit és kipróbálni. Aztán a baba szavaz, hogy melyikben érzi jól magát és meg is lehet venni több tízezerért azt a fajtát 😉

    Kedvelés

    • vicq 2014. július 10. / 13:11

      Jójó, nekem egyik sem csúcskategóriás, de működőképes, a szövött kendőnk+meitai+karikás együtt volt kb. 20e Ft (mind újan, most már inkább olyat vennék, ami használtan ez az árfekvés, mert szeretem őket, dá látom, melyik miben lehetne kicsit jobb). Amúgy én is annak a híve vagyok, hogy aki teheti, próba-próba-próba.

      Kedvelés

  8. macus 2014. július 10. / 12:56

    Én úgy hallottam, hogy három féle öf-ó várakozó van – persze lehetnek köztük átmenetek. 1) “Mindent megvesz” előre és igen, nézegetni szeretné a berendezett szobácskát és ruhákat, felszereléseket, álmodozik. Nem bánja, ha esetleg az egészet le kell majd cserélni később, de addig is, legyen egy hely a lakásban, ami a leendő gyermeké. Felkészül, konzultál, cikkeket és könyveket olvas gyermeknevelési témákban. 2) Időszakonként, pl. havonta, vesz egy-egy kis dolgot (pl. egy pár zoknit, egy ruhácskát, egy sapit), mert így tartja magában a lelket. 3) Semmit nem vesz, nem készül fel, mert olyan reménytelen/depresszív/ félős állapotban van, hogy nem mer vásárolgatni, nem meri magát beleélni semmibe, vagy pedig: tényleg nem akar feleslegesen vásárolgatni, mert nem tudja a leendő gyermeke nemét, korát.

    Én az utóbbi voltam: nem készültem semmivel. De azért mégis, a beszerzős, bevásárlós időszakra így is olyan jó visszaemlékezni. 🙂 Nekünk elég stresszes volt, ugyanis fogalmam sem volt, hogy végül hogyan sikerül majd örökbefogadni (alapítvány segítségével csecsemőt vagy Tegyeszen keresztül 1-2-3 éves gyereket). Végül alapítvány (Bölcső), csecsemő. Drágaságunk, gyönyörűségünk. Kisfiú. 🙂

    Nagyszülők, rokonság nem tudott nagyon segíteni – különböző okok miatt. A fenti cikkben említett – már gyermekkel rendelkező barátnők – szerintem a mai világban iszonyat nagy segítséget tudnak nyújtani.

    Mi egy szombat este 9 körül kaptuk a telefont és szerda délelőtt már anyuka voltam. Lefordítom: két munkanap. Mindezt úgy, hogy kisfiunk és köztünk 150 km távolság volt. Ez húzós. 🙂

    Persze nem mindenkinél ilyen gyors. Van ahol akár egy hét is rendelkezésre áll. 😉 😀

    Szóval, vasárnap reggel a 150 km-re lévő szekszárdi kórházba lementünk (jaj, szerelem első látásra! 🙂 ), este vissza Bp-re, őrület a köbön, telefonálás ezerrel. Majd hétfőn beszerezni friss munkáltató/kereset-igazolást, orvosi igazolást, elindítani az anyakönyvi kivonatok és házassági anyak. kivonatok megszerzését (őrületes volt!), még aznap este az említett barátnőktől ruhák, cumisüveg-fertőtlenítő és egy-két dolog átvétele, kimosása, szintén még hétfő: másfél óránk volt beesni a Brendonba (mert azt sem tudtuk még milyen boltba lehet menni), ahol felolvastam remegő kézzel egy osztályvezetőnek a barátnőm által megküldött emailt “a baba kedző-csomagja” listát – amely cuccokat a hölgy több részlegről hordatott oda a kollegáival. Ugyanis arra sem volt idő, hogy körbenézzünk vagy felfedezzük, hogy mi hogy néz ki egyáltalán. Kedd délelőtt: babahordozó-vásárlás és kiságy összeszerelése, ez-meg-az, és már délben tűz le vissza a vidéki városkába (autóból telefonon keresni szállást, foglalni, őrület). Hotelbe beesni a még nedves ruhácskákkal és egy szárítóval a kezemben – fejem zilált, két napja nem aludtunk, nem ettünk, kisírt szemek. Recepciós mosolyogva megkérdezi: “Örökbefogadók?” 😀 .. majd kórházba, elcsípni még egy etetést, altatást. És másnap szerdán, (gyámhivatal, kórház, motel után) egyszer csak az autóban egy “kis-csomaggal” útban haza. Miii vaaaaan?!?! Felfoghatatlan. 🙂

    Azoknak, aki valahogy így fognak majd örökbefogadni, az alábbi tanácsom lenne:

    – Várjon otthon minket valaki, aki megmutatja, hogyan kell pelenkázni, tápszert készíteni és etetni. 😀

    – A lista, amit Zsuzsa ír fent, tökéletes. Nem kell az elején több. A védőnő is sokat segít majd. A jó barátnők pedig fantasztikusak.

    – Nekünk babakocsi is csak egy hónap múlva lett. Gyerekszoba három hónap múlva. Semmi gond.

    – A legfontosabb, hogy a baba egyen, aludjon, ne fázzon – és kövessük a védőnéni ill. doktornéni tanácsait.

    – A boltban nyugodtan fel lehet tenni olyan kérdést, hogy pl.: “melyik a legolcsóbb kiságy?”. Még egy drága üzlet legolcsóbb (és megfelelő!) felszerelése esetében is előfordulhat, hogy tényleg olcsóbb ott, mint egy “olcsó boltban”. Aztán majd ha mindenki lenyugodott, el lehet adni az esetleg nem tetsző dolgokat és lehet venni másikat.

    – “Nem baj, ha a baba zokniján taláható kismaci színe nem passzol a tapéta mintájával.”

    – Morbid, de talán hasznos tanács: meg lehet beszélni a bolttal, hogy amennyiben valami mégsem kell, mert közben valahonnan majd kapunk, vagy “közbejönne valami” az örökbefogadási procedúra kapcsán, (azaz – mondjuk ki: visszalép az egyik fél), mindent visszavesznek, ami nincs kibontva.

    – Ha már a babával vagyunk otthon, nem tudunk kimozdulni egy darabig a lakásból. Egy-két hetes csecsemővel nem megy a turi sem. Kimarad az órákig tartó vásárlás, nézelődés. De a jó hír, hogy interneten is lehet beszerezni olcsó cuccokat, pl. Facebook-os csoportokban és internetes üzletekben. Aztán majd később, szépen, lassan, összeszedi magát az ember lánya. 🙂

    Nekünk az egyik leghasznosabb felszerelés volt: megbízható légzésfigyelő. Ezekben a stresszel, adrealinnal teli napokban jó volt legalább ezzel kapcsolatban nyugiban lenni.

    A leghaszontalanabb: utazáshoz való, kb 2 cm-es vastag szivacsból készült nagy (kb. 60x80cm-es) pelenkázó-lap. Ad i) csecsemővel nem nagyon utazunk gyakran. Ad ii) ágyon, szőnyegen, padon, vonaton, autóban, játszótéren, pelenkával letakart valamilyen felületeten e nélkül is simán tisztába lehet tenni egy babát.

    Mások által gyakran említett felesleges tárgy, amely ráadásul elég drága tud lenni: utazó-kiságy. Nagyon sok gyerek nem marad meg benne: nem elég az idegen szoba / apartman, még az ágy is más. Nekünk segített, bevált – de inkább kölcsönkértük arra a ritka egy-két alkalomra.

    Remélem, hogy segíthettem. 🙂

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 10. / 13:04

      Köszi! Tök jók!

      Én a 3. kategória voltam. A terhességem alatt, mert addigra annyi rossz élmény ért addig, hogy nem mertem beleélni magam, az örökbefogadás alatt meg azért, mert már volt egy gyerekünk, cuccokkal, és nem lehetett tudni hogy fiú vagy lány, bébi vagy nagyobbacska érkezik. De a barátok mindkétszer megmentették a helyzetet, és telepakolták a garázsunkat cuccokkal!

      Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 10. / 13:05

      Utazóágyunk nekünk sincs, amit a barátnőm így kommentált: “mert ti utaztok.” 🙂

      – “Nem baj, ha a baba zokniján taláható kismaci színe nem passzol a tapéta mintájával.” 😀

      Kedvelés

    • Cosima 2014. július 10. / 13:13

      Mi is 3. kategória vaoltunk azzal a kitétellel, hogy “ej, ráérünk arra még” 🙂 Aztán kábé az játszódott le, amit fent leírtál. Fogalmunk sem volt, hogy hol vannak a bababoltok, azt is a dolgok sűrűjében kellett kideríteni. De ahogy írjátok, a barátok megmentenek!

      Kedvelés

      • macus 2014. július 10. / 13:26

        A Brendont is csak azért tudtuk, hogy hol van (és hogy létezik), mert néha láttuk az M7-esen. 😀

        Kedvelés

        • Cosima 2014. július 10. / 15:14

          Végül kiderült, hogy a környéken is van egy egész jó bababolt. Oda rohantunk be, amikor 2 óránk volt a teljes felszerelés beszerzésére. A fenti minimállistához kértem az eladó segítségét.
          -Újszülöttnek szeretném ezeket a dolgokat megvenni.
          -Jó, sorolja.
          – Kis sapka…
          – Mekkora a baba fejkörmérete?
          -???!!
          – Anélkül nem tudok sapkát adni.
          -Akkor adjon öt különféle méretet és majd valamelyik jó lesz!!
          Ennél a résznél rájött az eladó, hogy sürgős a dolog, bár aztán még elkezdte a bodykat a rugdalókhoz illesztgetni szín szerint! A bútorosztályon pedig a rendelhető variációkat akarta ecsetelni, de erre csak az volt a válaszunk, hogy a kirakott nyuszis kiságyból van-e itt és most és akkor gyorsan csomagolja.

          Szóval a legsürgősebbeket egy délután megvettük meg összegyűjtöttük barátoktól, a többi meg kialakult későb.

          Kedvelés

          • macus 2014. július 10. / 15:40

            “Mekkora a baba fejkörmérete?” 😀

            Nekem a “hányas méretű badi” kérdés volt ciki.. mert konkrétan nem hogy azt nem tudtam, mi a méret.. hanem azt sem, mi az a “badi” (body). 😀

            Én azt vettem észre még ott a Brendonban, hogy mindenki a hasamat nézte és senki nem értette, hogy mire fel ez a nagy rohanás. 😀

            Egyébként a megható az volt, hogy annak az osztályvezető hölgynek elmondtuk, hogy mi a helyzetünk, és amikor x hónap (hónapok!!) múlva visszamentünk lecserélni / levásárolni egy-két nem felbontott dolgot, felismert minket és odacsődített egy-két kollégát gyönyörködni kisfiunkban és gratulálni. 🙂

            Kedvelés

    • Mormota 2014. július 10. / 15:38

      Azért a 3. kategóriába nem csak depressziósok tartozhatnak. 😉 Mi valószínűleg mindent kapunk barátoktól, rokonoktól, de ott is jönnek még/ kicsik a gyerekek, nem kérem el most a kiskádat, ruhákat, majd odaadja, akinek éppen akkor nem kell. Meg ugye nem tudni, hogy fiú vagy lány, újszülött vagy nem – ahogy Zsuzsa is írta a posztban. Viszont horgolok egy babatakarót – az kortól/nemtől függetlenül jó lesz, és jó érzés, hogy én magam csinálom. 🙂

      Kedvelés

      • macus 2014. július 10. / 15:46

        Ja, persze, nem csak depressziós. Hanem én is írtam utána, hogy “vagy még nem tudja a gyerek korát, nemét”. Egyébként én mindkét jellemzővel a 3)-asba estem. 🙂

        Babatakaró: jaj de szép ötlet! 🙂 És te horgolod!? De jó! Na, hát ez tényleg nagyon szép ötlet, tényleg. Mióta vártok? mikorra várható a gyerkőc? 🙂

        Kedvelés

        • Mormota 2014. július 11. / 07:52

          Tényleg írtad ezt a verziót is, nem olvastam elég figyelmesen, ejnye. Most nyáron lesz 3 éve, hogy várakozunk, 0-2 éves korig, a titkos vágyam egy karácsonyi Ajándék, de valószínűbbnek látszik a jövő tavasz. 🙂

          Kedvelés

    • vicq 2014. július 11. / 02:19

      Én vagyok itt az egyetlen egyesbe hajló kettes? Sokmindent megvettünk előre, aztán havonta mindig vadásztam az akciókat, hogy igy teljen az idő; miután meglett a gyerek, az első fél évben gyakorlatilag néhány ruhácskát kellett megvenni (azzal egyrészt alul is becsültem a szükségletet, másrészt akartam is lehetőséget hagyni a nemnek megfelelő darabokra, harmadrészt azt hittem, hogy újszülöttnem jó a 62-es hálózsák is, de nem volt az igazi, igy kapott 56-ost – igaz, 44-es ruhácskában hoztuk haza… szerencse, hogy nem 68-assal kezdtem 🙂 ), pelenkából tovább kellett 1-es, mint én gondoltam, úgyhogy abból kellett valamennyi, meg a tápszert nem vettük meg előre, hogy friss legyen. Ezen kivül, amire nem gondoltam előre, a bébifon; azt hittem, egy fölösleges szórakozás ekkorka lakásban, aztán kiderült, hogy olyan pocsékos az akusztika, hogy a nappaliba nem hallatszik ki a gyerek még majd’ full hangerőn sem, igy beszereztünk egyet, az egyik legjobb dolog, mert igy át tudtam ugrani anyámékhoz vagy le az udvarra, vagy az erkélyre teregetni, akkor is, mikor épp nem rajtam aludt a gyerek, hanem az ágyában; igaz, nagyon jól tudtam emeletnyit sprintelni felfelé… viszont eleve szempont volt a választásnál, hogy hálózatról (is) menjen, meg a kézi készüléke is hálózatról tölthető akksis legyen; nem bántuk meg. Igaz, mi nem is használtuk soha házon kivül, szándékunk sem volt, de házon belül nagyon jó igy. (Mai napig használom, mert a 2év+ gyerekemhez ha első nyekkre átmegyek, visszaalszik, mielőtt ébredne, de ha megvárom, mg kihangositás nélkül is áthallatszik, az minimum fél óra altatás…)
      Szóval, volt egy listám, a bútorokat megvettük egy akcióban amint az összes alkalmassági+a tanfolyam megvolt, még a határozat előtt, aztán listát irtam, és havonta húzogattam ki a tételeket. Ruhákat zömmel börzén meg bababizományiban vettünk, mert élveztem a válogatást; egy nemtől független kezdő csomagot raktunk össze. Tudtuk, hogy újszülött lesz, de nem tudtuk, ugye, hogy mekkora, igy azért 4 db 44-es ruhácskát is elhoztam, kellett is, szerencsére azt hamar kinőtte; de készleteltem 56-62-ből is, ezzel gyakorlatilag majdnem le volt fedve az első fél éve, kivéve az eleje, azt elkalkuláltam; csakhát utána meg a csajos cuccoknak nem birtunk ellenállni. Egyébként tudtunk ruhavásárlásba bonyolódni már a 2 hetes mellől is, kellett is, mert kiderült, hogy több ruhácska bukódik le és pisilődik át naponta, mint gondoltam – de lelkes nagymama simán eltutujgatta másfél órát.
      Na, igen, szobafalat is festettünk állatmintásra, meg horgoltam sapkát, kocsicipőt, takarót, bent a zömmel berendezett gyerekszobában – és ez nekem nagyon kellett, egyfajta várandósság volt, olyan kishercegesen, ha 4-kor jössz, én már 3-kor ünneplőbe öltöztetem a szivemet, valami ilyesmi dolog volt nekem ez a fokozatos készülődés. Jó érzés volt, hogy amint szólt a telefon, már csak a papirokat kellett intézni, frissen újramosni a ruhácskákat, meg minél többet a gyerekkel lenni a kórházban. Gyakorlatilag minden nap kidobásig ott tobzódtunk, és úgy jöttünk haza, hogy a gyerek már inkább éhezett, de nem fogadta el a kaját mástól, és nem volt gond etetni és tisztába tenni, mert addigra már egy hétig gyakoroltuk.
      Szóval, én bármikor újra igy csinálnám, az én szivembe békét hozott a berendezett gyerekszoba, jó érzés volt látni, hogy itt az életünkben már megvan a helye. Amikor már kezdett hasonlitani a gyerekszoba arra, amit megálmodtunk, akkortól nem szakadtam bele minden terhes nő meg minden kisgyerekes anya látványába.
      Persze ehhez 2 dolog kellett: tudtuk, hogy újszülött lesz (ha a nemét nem is, de ha tudtam volna előre, hogy lány, akkor sem akartam volna habosbabos rózsaszin berendezést/ágyneműt/babakocsit, kb. akkor is ilyen semleges szinekkel kezdtünk volna), és tudtuk, hogy inkább hónapokban kell számolnunk az időt, mint években.

      Kedvelés

      • Dunavirag 2014. július 11. / 19:17

        Mennyit vártatok?

        Kedvelés

        • vicq 2014. július 12. / 00:35

          Amit már készülődtünk is, az gyakorlatilag kerek egy év volt. Előtte 4 hónap az alkalmasság, tanfolyam, stb.

          Kedvelés

  9. macus 2014. július 10. / 13:16

    “Mert ti utaztok.” 😀

    Erről eszembe jutott, hogy a férjem egyik apuka-ismerőse mesélte, hogy náluk az első gyereknél minden-minden be volt szerezve, és ha utaztak, utánfutóval vitték a cuccot. A másodiknál már szelektáltak. A harmadiknál már még jobban szelektáltak: pl. kiskád nuku, baba felkapva, ölbe véve, zuhany alá beállva, ripsz-ropsz, kész a fürdetés. 😀

    Kedvelés

    • háztartásbeli andrea 2014. július 10. / 17:02

      Én magamról simán el tudom képzelni, hogy az első két fokozatot kapásból kihagyom 😀

      Kedvelés

  10. Ildi 2014. július 10. / 16:24

    Köszi! Nagyon hasznos poszt volt ez is! Én szívem szerint az 1-es típus lennék, de amíg nincs kész a gyerekszoba, visszafogom magam! (A “nincs kész” az azt jelenti, hogy nyílászárókat kell cserélni, ki kell festeni/tapétázni, le kell rakni valamilyen padlóburkolatot, szóval örülök, ha idén megleszünk vele.) Én vagyok nyugodtabb, ha ott áll már egy kiságy, egy csomag pelenka és egy doboz tápszer (meddig áll el? gondolom, csak pár hónap).
    Szerintem várólistásnak lenni nem csak, illetve elsősorban nem az aggódás időszaka kell, hogy legyen, hanem ugyanúgy lehet ez örömteli várakozás is, mint egy terhességnél (csak a kellemetlen tünetek nélkül): fészekrakás, álmodozás, tervezgetés, hasznos infók beszerzése stb. stb. Nekem van egy excel-fájlom, amelyikben gyűjtögetem, hogy miket akarok/miket kellene beszerezni/mi az, ami megvan már, és jó időtöltés ezzel foglalkozni! Teljesen áthangolja az agyamat.

    Kedvelés

    • vicq 2014. július 11. / 02:26

      Szerintem a tápszert tényleg nem érdemes előre rakosgatni, már az sem mindegy, mivel kezdik etetni a kórházban, célszerű azt folytatni, nálunk jó fejek voltak, vele adták az utolsó bontott csomagját, igy kényelmesen be tudtuk szerezni a következőt. Egyébként meg hamar romlik, meg az is lehet, hogy pont nem lesz jó neki, mert valamiért speciális kell; esetleg lehet, hogy nálatok valamivel könnyebb nőitejhez jutni, az mégiscsak jobb, ha jó a lehetőség… szóval, én pont azt nem rakosgattam előre, és nem bántam meg – kb. 2 doboz után kezdtünk amúgy is másik fajtát hasfájás miatt.
      Igen, ez a fészekrakás-érzés, ez az, ami nekem KELLETT, és jó volt. 🙂

      Kedvelés

  11. zenoli 2014. július 10. / 18:06

    Én eddig a 3. vagyok, mert bár elég szűk a keresztmetszet, amilyen babát várunk, de most még korainak tartjuk a dolgot. Majd a 100 alatt, ami jövő év elején lesz kb. esedékes. 🙂 Azért persze én is elcsábulok, gyerekkönyveim már vannak jócskán, és egyenlőre azokat szándékozom venni, mert abba előbb-utóbb “belenő”, elrakható, és nem egy egész szobát kell portörölni még 1,5 évig. 🙂 Aztán mivel a húgom most szült, így érdekel a dolog gyakorlati oldala is, mit érdemes-mit nem megvenni szerinte. Plusz innen öröklünk is dolgokat remélem. Szóval ha most nekik vásárolok, már úgy veszem, hogy egyszer úgy is visszakapom. :)) Azt már most tudom, hogy a dm-es pelus tök jó, nem érdemes drágát venni:))
    Amúgy tényleg annyi “hülyeség” van, de hát istenem, fogyasztói társadalom vagyunk, és mindenre van vevő…

    Kedvelés

    • Cosima 2014. július 10. / 18:18

      A pelussal nagyon nagy a trükközés és sokszor az a drágább, ami olcsóbbnak tűnik elsőre. Úgyhogy tényleg érdemes nagyítóval megnézni a darabárat, figyelembe venni a kedvezményeket és az alapján választani 😉

      Kedvelés

    • vicq 2014. július 11. / 02:32

      Nekünk mondjuk a dm-es nem vált be, mindig átázott, de a mülleres nagyon. Elég egyéni, mert van ismerősöm, akinek meg az nem jött be. A legjobb nálunk a Premium Pampers volt, összehasonlithatatlan bármelyik másikkal, hiába drágább, mégis olcsóbb, mert annyival ritkábban kellett cserélni (pl. elég volt egész éjjel 2), de csak 1-3 méretben, 4-estől meg nem, szóval, szerintem próbálgatni érdemes ezt is, de aztán meg van, akinek nem birja a babája bőre a váltogatást, szerencsére a mienknek ezzel nem volt baja (amilyen “törpevizmű” volt, főleg 6-18 hós korig, megértük megtalálni az ideális pelust, ez volt a fő kritérium, hogy éjjel csak 1x kelljen cserélnem, és ezzel együtt egyszer se ázzon át…)

      Kedvelés

  12. Kata 2014. július 10. / 19:26

    Nna, hazaértünk épségben. A listát kiegészíteném még a következőkkel:

    Ha a gyerek már tud ülni, tökéletesen megteszi városban rohangálásra a sima esernyőre csukhatós babakocsi is, nem kell húszrészes csodát vadászni a neten v. a boltban. Mivel az ülő babának a súlya is meglesz, nem kell mózes, autós ülésből is mehet az eggyel nagyobb, tehát már a sokrészes babakocsi nagyobbik része felesleges. Illetve nem kell óriás, lapra csukható szerkezeteket felküzdeni a liftmentes panel 3. emeletére, vagy benyomorgatni a kocsi hátuljába. Elég, ha a háttámla 180 fokban dönthető alváshoz.

    A gyerekdokival érdemes feliratni, illetve gyógyszertárban venni fürdetőt, popsikrémet, alkoholt, hintőport, mert olcsóbb. Az 1es tápszer feliratva olcsóbb, a 2es meg dmben. Amúgy jó popsikrém (sudokrém vitte a prímet az unokaöcsiknél), gyerekfogkefe és fogkrém drogériában is beszerezhető.

    Érdemes beszerezni néhány vakdugót, sarokvédőt, gyerekzárat a szekrényekre, ja, és magadat meg az idegeidet véded, ha úgy kapja meg a gyerek az ajándékba kapott zenélős, visítós játékokat, ha kiveszed belőle az elemet.

    Még egy tipp:
    A detki darált keksz jó tápszer meg gyümölcspépdúsítónak uzsira, akkor is, ha a tojás még tiltólistás, mert azt nem tartalmaz.

    Ha még találok ötletet, szállítom!

    Amúgy én apránként szerzek be mindent, ami elfér az ágyneműtartómban, nem romlandó, uniszex, és nem ruha. Amikor épp annyira türelmetlen vagyok, h sikítani tudnék, bemegyek valami bevásárlóközpont babarészlegére, és vadászom a cuccokat. Mivel át kell rendezni a teljes életterünket, azzal várunk a telefonhívásig, így a kiságy, a gyógyszertár, meg a ruhák maradnak a végére.

    Szóljatok ám, ha fárasztó vagyok, a könyvek és az infóharácsolás mellett a gyerekcuccok a másik bolondériám.

    Kedvelés

  13. Aktucs 2014. július 10. / 21:35

    Én szívem szerint kettes típus lennék. A férjem nagyon hármas. Alapvetően igaza van, mert 0-1 éves, oké kiságy tuti kell, de lehet hogy nem egy gyerek, hanem kettő, a második meg akár 3 éves is lehet, nem mindegy, hogy egy vagy két gyerekre rendezzük be azt a szobát… De nekem kész listám van, véggigondoltam mi kell, mit kitől tudok beszerezni, megalkudtam az asztalossal a kétszemélyes bútorra, legfeljebb nem kell, ha csak egy baba lesz. Szóval fejben kész vagyok. 😀

    Kedvelés

  14. eleven 2014. július 10. / 21:49

    Nem csak az of-nal van am ekkora para 😀
    En a mindent elore megvasarlos vagyok, hat hetesen mar bodyt vettem, igaz vagy fel evesen lett jo ra :).
    Baratnom meg nem volt hajlando egy babazoknit se venni, szegeny ferje a szuloszobarol bevasarolni ment, kepzelhetitek… Rasoztak mindent, amit csak tudtak 😀
    Belehaltam volna, ha havonta nem moshattam, vasalhattam volna ujra a kisruhakat, anyu mindig nevetett, h mar most szet vannak mosva a ruhak. 🙂

    A legrosszabb vasarlasom egy Fisher Price formabedobo volt, a csigas. Az vmi rossz konstrukcio volt, ha akartuk, nem zenelt, de fel ejszaka nyomta, mikor aludtunk volna. A ferjem egy ejszaka beduhodott, kiszedte az elemet, a nyomorult meg mindig zenelt…Norbi lilara szinesedett fejjel szetszedte, kirangatta a vezetekeit, es nem hiszitek el, meg mindig zenelt! Vegul a kinti kukaban landolt, a ferjem eskuszik, h reggel meg hallotta a kuka felol a dallamot 😀
    Utana neztem, mas is tapasztalt ilyet 😀

    Kedvelés

  15. vicq 2014. július 11. / 03:05

    Ja, ami nekünk a legfeleslegesebb volt, az a kézi orrszvó, azt gondoltam, hogy amig pici lesz, félek majd a porszivóssal “nekimenni”, nem tudom, féltem volna-e, mert az első taknyos baja egy évesen volt (meg azóta még egyszer, de már fújja az orrát, de a porszivósat azért az egy hétért sem tartom feleslegesnek, megúszhattunk vele nagyobb bajokat).
    Az elsőnél nagyon felesleges volt az SNS is, nagyon nem szerette, inkább szopott a majdnem-üres mellemből az üvegből-tápszer előtt; de azért bizom benne, hogy a másodiknál bejövősebb lesz, mert talán tovább fog működni az egész.
    Felesleges volt még a mérleg is, szerencsére csak kölcsönzött (mert eleve feleslegesnek gondoltam, közben meg mégis “megzakkantam”, hogy minden oké lesz-e; a másodiknál NEM kölcsönzünk, ezt most irásba adtam! 🙂 )
    Fölösleges volt minden babapacsuli, mert a gyerek bőre csak a gyógyszertári fürdetőkenőcsöt birta kb. egy évig; és a gyógyszertári illatmentes babaolajat; mindkettőt háziorvos irta, miután már megvolt a gyerek. Popsikenőcsféléből is sokat készleteltem, még szerencse, hogy megbontatlanul jól birja a Sudocrem, mert szerintem még a 3. gyereknek is elég lesz, pláne, hogy a meglévőnek amikor véletlenül kellett (igen ritkán) akkor abból is legjobban a háziorvos által irt gyógyszertári vált be, úgyhogy leginkább mostanában használjuk, horzsolt “bibikre” igen jó. Amiért jó volt mégis bekészletelni kencékből, hogy bontatlanul is olyan jó babaillata volt, hogy ha már nagyon kitört rajtam a hiányérzet, akkor átjártam a gyerekszobába komódot szaglászni… 😀 :pirul:
    Ja, igen. A babahintőport én használtam el izzadás ellen, egy szem nem érte a gyereket, ha valamit száritani kellett a fenekén, arra ott van mindjárt a Sudocrem, amúgy meg a hajlatokban nem pállott be, mert igen vékonyka volt. SZóval, nekem a legtöbb felesleges vásárlás ilyesmi volt.

    Ami nincs feltüntetve, de fontosnak gondolom: lázmérő a gyereknek (az enyém amennyire sosem volt taknyos, viszont mindentől lázas, egekig, igen sokat használt darab lett :(, viszont azt annyira úgy gondolom, hogy az újszülöttnek kell saját, hogy a másodikkal sem szeretném majd az elsőét használni. Hiába lehet lefertőtleniteni, valahogy akkor is.)
    A másik ilyen, amiből van külön a gyereknek, és tuti lesz saját a másodiknak is, és nem irta még senki, az a körömvágó (nekünk csipesz, mert ollóval béna vagyok, de ez egyéni)
    Babafültisztitó – legkevésbé fültisztitásra használtam, viszonlag pontosan kenhető vele bármi ecsetelni való, és sokkal tompább a vége.

    Gyógyszerből semmit nem készleteltem be előre, mindent csak az aktuális szükségben, mert többségében hamar romlik – ha meg az ember nem tudja, mekkora a leendő gyerek, akkor pláne nem mindegy, hogy melyik korra mi javasolt – meg amúgy is jelentős többsége vényköteles; viszont az első 3 hónapban használható lázcsillapitó receptjét emlékeim szerint gyakorlatilag automatikusan megkaptuk az első doboz tápszer receptjével együtt a háziorvostól. Igaz, könnyebb helyzetben vagyok, mert ha kell, fel is tudom irni a szereket, szóval olyan veszély nincs, hogy nem lesz, legfeljebb olyan, hogy ügyeleti felárat fizetünk érte, de akkor sem rakosgatnám előre, asszem, ha felirni nem tudnám. A Fenistil is 2x járt volna le kb, mire először kellett… AZ egyetlen gyógyszer, ami sosem ér rá nálunk lejárni, az a lázcsillapitó (az a 3 fajta, amit váltogatva szoktam adni…) – még a foga sem tudott úgy nőni, gyakorlatilag egyik sem, hogy ne lett volna hozzá 40C feletti láza, de ugyanez van a legkisebb hurutnál is – viszont hamar túl van rajta, és sosincs komolyabb baja szerencsére.

    Kedvelés

  16. enigma. 2014. július 11. / 11:30

    Mi most várunk 21. hónapja, 0-1 éves korú, bármilyen nemű babára. Elsősorban újszülöttet szeretnénk, ezt jeleztük a tegyesznél is, így újszülöttre készülünk.

    Amit már megvettünk:
    -ruhák (bodyk, rugik, sapkák, zoknik, angol pólya, talpas pocaknadrágok, puha bőrtalpú zoknik)
    -előkék
    -textilpelenka ipari mennyiségben (mintás, színes, fehér, biopamut, bambusz és ezek kombinációi – ideje leállni:)
    -ágynemű, rácsvédő
    -törölköző (van két kapucnis “igazi babának való”, meg kettő hagyományos téglalap alakú)
    -rugalmas hordozókendő
    -mesekönyvek és játékok
    -hajkefe-fésű-kisolló

    Mindent akciósan szereztünk be, a ruhák jelentős részét turiból, rohadt sokat spóroltunk így, és a “vadászat” is olyan jó! Valahogy nem érezzük tétlennek magunkat.
    Egyetlen dolgot vettünk nem akciósan és újan, az egy “szoptatós” párna. Barátnőm kislányát etettem ilyen párnán cumisüvegből, és rájöttem hogy én anélkül nem fogok tudni meglenni:)

    Horgoltam takarókat! A legelső igazi lélekgyógyító darab volt: úgy voltam vele, ha kész leszek vele valaha, lesz bele gyerek is. A második a határozat megszerzése alatti pótcselekvés eredménye (fél év, basszus), a harmadik meg már igazi öröm-darab: ez már a “várandóság” alatt készült, ez lett a legszebb…

    Kiságyunk még nincs, de már kinéztük hogy milyet akarunk, csak el kell menni érte megvenni. Személy szerint beleciculnék, ha üres kiságyat kellene nézegetnem, de nyilván van, akit ez nyugtat meg, azt is meg lehet érteni.
    Babakocsi úgyszintén nincs még, de álmomban is felmondom a boltok kínálatát:) Hogy mit akarok, az hetente változik, mostanság nem kicsit ugrom erre a témára és mániákusan lesem az utcán a kocsikat, férjem szerint kezdek ciki lenni:D

    Nekem szükségem van arra, hogy fizikailag is átéljem a készülődést, ha már a pocakomat nem tudjuk simogatni, legalább a kis cuccokban gyönyörködhessünk. Minden elfér a szekrényben meg az ágyneműtartóban, ha épp olyanom van, előveszem a dolgokat, ha meg nincs olyanom akkor nem…

    Minden hónapban veszünk ezt-azt, és tényleg baromi sokat spóroltunk így, és minden olyan, ami tetszik, gondosan válogatott darabok, nem kapkodva összevásárolt holmik. Nekünk jólesik így is készülni, nem “csak” szívben-lélekben:)

    Kedvelés

    • vicq 2014. július 12. / 00:42

      Én amúgy azt gondolom, hogy amennyit spóroltunk az akciókkal, annyit pluszban el is költöttünk, a fenti felesleges izékre, meg ilyesmire, szóval, a vége akkor sem lett kevesebb, azt gondolom, (bár lehet, hogy de, sosem számoltam össze – habár az érzés megvolt, hogy az akciós mindenféle olcsóbb; mondjuk a pelenkára igaz is volt, az tuti), viszont nekem ez nagyon kellett, és igen, minden darabot szeretettel válogattunk össze, nem csak úgy ad hoc, ez nekem is fontos volt.

      Kedvelés

    • Cosima 2014. július 14. / 14:56

      Mi az az angol pólya? 🙂

      Kedvelés

      • eleven 2014. július 14. / 16:25

        Olyan, mint a halozsak 😊

        Kedvelés

        • Cosima 2014. július 14. / 17:44

          Valami, amiről lemaradtunk 🙂

          Kedvelés

          • Enigma. 2014. július 14. / 19:47

            😀
            Az angol pólya az egy hálózsák: vállon gombolós, hason megkötős, puha flanelből van, és lefelé bővül, lehet benne kapálózni:) Ilyet adnak a kórházban is a babákra, szerintem praktikus.

            Kedvelés

            • cosima 2014. július 14. / 22:50

              Ja, akkor láttam a kórházban a fiamon. Gondoltam, hogy ez valami egészségügyi protokoll, hogy a babák ebben vannak 🙂

              Kedvelés

  17. eleven 2014. július 11. / 13:24

    Igen, az elso UH-rol bababoltba mentem 😃
    Kesobb pedig szenvedelyesen turkaltam, borzeztem, megvettem MINDENT, amit fontosnak tunt, ami nem valt be, azt eladtam, es vettem erte mast. Peldaul 3 babakocsink volt, es a vegen kihoztam nullara az arat.

    Kedvelés

  18. findusz 2014. július 11. / 14:46

    Nekunk semmi sem volt meg elore. Egy hetvege alatt mindent megvettunk, nem volt meg bebi a rokonsagban ill. a barati korben, szoval semmit nem tudtunk kolcsonkerni. Meg lehetett oldani. Raadasul annyira hamar jott az elso baba, hogy eszunkbe sem jutott keszulni meg. 🙂
    Viszont mi vettunk utazoagyat, szerintem nem olyan nagy koltseg, kb. 10 e Ft, mindenki nyugodtan tudott aludni a hotelban, raadasul pl. mig a furdoszobaban voltunk be lehetett rakni, eljatszott. Most a masodiknal is bevalt. Nyaron pedig abban lehet aludni a kertben az arnyekban.

    Kedvelés

  19. Amica 2014. július 12. / 00:16

    Nekünk 2 éves múlt a kislányunk mikor hazahoztuk…sztem nagyon fontos a gumilepedő, ülésmagasító (evésnél h elérje az asztalt), kis-sámli (mosdónál kézmosáskor), IKEÁS nylon előke/nem ázik át.
    Gyerekorvos feltérképezése, pelenkában a DM-es, Rossmanos és a kék Pampers vált be.
    Előre beszereztem az ágyneműt, tányérkákat, evőeszközöket.
    Nekünk felesleges volt pld.a wc-szűkítő, először bili, majd a nagy-WC jött.

    Kedvelés

  20. findusz 2014. július 12. / 07:20

    Szerintem a pelenka marka nagyon gyerekfuggo. Nekunk a pampersbol mindig kipisilt. Csak a dm-es es a libero valt be. Nalunk meg epp a bili volt folosleges beruhazas kb. 2x pisilt bele, a wc szukitot szerette (Aldiban vettuk a szukitot fellepovel potom penzert). A fellepo tenyleg nagyon kellett a mosdohoz. 🙂 Meg most is hasznalja, hogy ne legyen honaljig vizes kezmosaskor. 🙂

    Kedvelés

    • Aranykulcs 2014. július 14. / 20:11

      Mi nagyon meggondoltuk, miket vásárolunk “össze”, mert kevés a helyünk, és egyébként is csak 1 hétvégénk volt rá, szerencsére a fő dolgokat a családunktól kaptuk használtan. Eleinte mérgelődtünk is, mert óriás méretű kiságyat kaptunk, de mostanra kiderült, hogy ez mekkora szerencse, még így is szinte kicsi (nem azért, mert nem fér bele a gyerek, heverőnek átalakítva még pár évig is jó lesz, hanem mert ha felébred reggel, forog, kúszik, nyújtózik, hintázik, stb.)
      Babakelengye lista egyébként nagyon sok helyen fent van, de ebből mi sok mindent nem vettünk (pl. bundazsákot, pólyát sem, szoptatós párna jó lett volna, de sajnáltuk rá a pénzt, most meg már nem kell, és még orrszívónk sincs, de itt bármikor tudunk venni a közelben ha kellene…). Kisbabának legfontosabb, hogy legyen hol (miben, miből, mivel) aludni, enni, pisilni-kakilni, fürdeni, és nyugodt és biztonságos helye legyen.
      Babaruhából a kényelmes, könnyen ráadható, lebüfizhető jó, tápszert és anyatejet könnyű kimosni, de aztán nagyobb méretekből már csak a tiszta fehér, fehéríthető a jó, vagy barack és barnás alma színű… Van olyan turkáló, ahol csak baba-gyerek holmi van, mind tiszta, kifogástalan, ott szereztünk be nagyon jókat. 56-osnál (esetleg 50-es) kisebb méretnek nem sok értelme van, sokkal kisebb gyereket nem is engednek ki a kórházból. Sok babának kellhet még “terpeszbetétes rugi” is, néhány védőnőnél lehet kapni kölcsönbe.
      Nagyobb gyereknél már egész más igények is vannak, ezt mindig végig kell gondolni, 4-6 évesek már lehet saját ízlése is.
      Amikor megérkezett a baba, nekünk nagyon hamar kellett egy játszószőnyeg puha “bébitornázóval”, mert háton fekve nem akart felfelé nézni, csak oldalra (púpos volt hátul kicsit a fejecskéje, és ezért nagyon kényelmetlen volt, de kellett neki minden irányba is nézni, hogy formálódjon, a feje.) Jobb ebből olyan, amin nem csak paskolható textilfigurák vannak, hanem olyan is, amit majd később, ha fogni tanul, megfoghat, húzogathat, de nem üti meg magát vele, és az élénk színek is fontosak.
      Nagyon drágák a babacuccok, nagy árkülönbségek vannak a különböző helyeken, és nem mindegyik hipermarketben van elég mennyiségű babaáru, csak a legnagyobbakban, a netes “áruházakkal” pedig sok problémánk volt, nem érkezik meg időben, mert kis családi vállalkozás, akkor rendelik meg külföldről az árukat egyesével, amikor megrendelés érkezik, a pici csörgőket egy óriás dobozban küldik ki, oroszlán helyett macisat küldenek, világoskék helyett rózsaszínt stb. Használtan pedig olyan koszos cuccokat sikerült találni, a fényképeken nem mindig látszik…
      Pelenkából nekünk csak a P betűs jó, de abból sem mindegyik (2-es méretig jó volt a “Sleep and Play” aztán ugyanabból a 3-as már nem olyan fazon, gagyibb az anyaga, oldalt már nem rugalmas, nem passzolt sehogy a gyerekre), kipróbáltuk a Libero-t és az olcsóbbakat, Dm-est, Rossmannost, Tesco-st, Bella-t, stb-t, nem olyan rosszak, de némelyikből kifolyt a tartalom, nem volt jó a méret, és apukáknak nehezebb ezekkel bánni, nagyobb sikerélmény volt a bevált fajtával. Van viszont, aki az olcsóbbakra esküszik, vékonyabb combú, más testalkatú babákra ezek is jók. Mindig akcióban vagy kuponnal érdemes beszerezni, de vigyázat, gyorsan nő a baba, ezzel is számolni kell! (Ha megmarad, vagy nem válik be, érdemes a védőnőnek odaadni, adja oda egy rászorulónak. Lehet nála cserélni is, általában van éppen kinőtt méret valakitől.)

      Kedvelés

  21. Kata78 2014. július 14. / 13:21

    én nagyon hármas vagyok:-) 0-2,5 éves gyermekre várunk, nem meghatározás nélkül. mit is szerezhetnék be? ráadásul már van egy fiunk, aki 7 éves, ezért van némi tapasztalatunk, így max. két nap alatt a férjemmel mindent be fogunk szerezni, amit meg nem, az majd meg lesz később 🙂
    DE: sokan szidják, feleslegesnek tartják a porszívós orrszívót. na ez az, amit 7 éve használunk! most is inkább kiszívja magának (kb. két éves korától magának elintézi), mert azzal tényleg ki lehet tisztítani a váladékot. ha nincs, és az éjszaka közepén már nem kap levegőt a sok váladéktól, akkor az elég hosszú éjszaka lesz :-), de pl. a mérleg, elektromos hinta, bébiőr és társai a gyorsan túladós dolgok közé kerültek. egy valamit ne vegyetek meg soha: bébikomp! teljesen felesleges és még káros is…

    Kedvelés

    • Cosima 2014. július 14. / 14:54

      A bébikompot többen is felajánlották, alig győztem udvariasan visszautasítani. Azt mégsem akartam mondani, hogy szerintem hülyeség, ártalmas lehet az egészségre plusz veszélyes a lakásban. Nekem őszintén mindegy, hogy hány hónapos korában fog járni egyedül, siettetni nem fogom annak ellenére sem, ha a szomszéd az unokájával dicsekszik, aki már egyévesen futott 😀

      Kedvelés

      • vicq 2014. július 14. / 17:04

        Az enyém meg 13 hónaposan, és sosem látott bébikompot 🙂
        Amúgy viccen kivül komppal sokkal később tanul meg menni, mint anélkül tanulna, mert nagyon más mozgásminta a “komprugdosás”, mint a járás, sőt, még egyensúlyozni sem kell benne, úgyhogy hátráltatja a normál fejlődést. Nem tudom, mikortól futott volna a szomszéd gyerek komp nélkül, de gyanitom, hogy még előbb. Viszont ez nem érdem, csak állapot. 🙂

        Kedvelés

  22. vicq 2014. július 15. / 23:44

    Amúgy 2 tétel van, ami nélkül asszem sosem akarnék gyereket nevelni, a hordozókendő, amiben egész napokat rajtam lóghatott úgy, hogy tudtam tenni a dolgomat, és a hintaszék, amiben fél éjszakákat lehetett úgy ringatva-ölelve altatni, hogy nem szakadt le a derekam. (“mellesleg” szoptatáshoz is szerettem)

    Kedvelés

  23. Cosima 2014. szeptember 1. / 11:53

    Akinek nincs lehetősége azonnal kivinni a kakis pelust a kukába, annak hasznos lehet a szagelzáró pelusvödör. Nincs az a szemeteszacskó, ami a szagokat bent tartja és pl. társasház negyedik emeletéről nem igazán tud egy anyuka a csomaggal leszaladgálni kidobni.

    Kedvelés

  24. Judit 2014. szeptember 17. / 08:18

    Mi alig várakoztunk, időnk sem volt mindent összeszedni, ami fellelhető a piacon. Aztán a telefon és a baba érkezése közt lakásfelújításra kényszerültünk (nem volt gyerekszoba), így a védőnő és a barátok szereztek be, ami fontos volt. Kiságyat pl a családsegtőktől kaptunk kölcsön. Sok olyan dolog volt, amit meg akartam venni, de mire oda jutottam, már nem volt rá szükség. Érdemes meghallgatni anyánk, vagy nagyanyánk – nekem a nagypapám mesélt sokat 🙂 – sztoriait, mikkel nevelték gondozták a gyerekeket. Persze, egy orrszívó azért fontos találmány, de manapság annyi marhaságot megvetetnek a szülőkkel, hogy félelmetes. És az a jobbik eset, ha nem árt, ellenben az ugráló hintával és egyéb dologgal. A másodiknál már rutinosabb voltam, az elsőnél még áhított dolgok nagy részét aztán itt sem vettem meg.
    Nekem az egyik legfontosabb dolog a standard csomagon kívül a hordozókendő volt. Egyiket sem tudtam letenni az első időben, meg lettem volna lőve, ha kézben kell volna tartanom őket naphosszat.
    Mindkét gyereknél a kórházi kiadásnál derült ki, hogy kell a légzésfigyelő. A kicsinél sokat riasztott is, neki végül vettünk pelusra csiptetőset is, elvégre sokat volt a kiságyon kívül.
    És 62-68as méretig vásároltunk/szereztük be a dolgokat. Az első időben a baba hamar kinövi a pici ruhákat, – és nekem legalábbis – nem volt lehetőségem nagyon vásárolgatni, jó volt, hogy minden otthon volt.

    Kedvelés

    • Cosima 2015. március 11. / 17:06

      Hát én elég minimalista anyuka vagyok a leírtakhoz képest és ráadásul kidobási rohamaim is vannak. Ilyenkor mindent félre rakok, ami már nem kell vagy kinőtte és eladom vagy elajándékozom. Mondjuk ez igaz a saját cuccaimra is.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .