Örökbe.hu

A mai bejegyzésnek SEMMI köze az örökbefogadáshoz. (Mivel precíz ember vagyok, nyitottam egy OFF kategóriát.) Itt a nyár, ma este koccintunk, aki pedig nem jön, az hűsöljön egy régi írásommal. 

Janó bácsi szereti a rendet és tartja is. Minden reggel hatkor kel, kiáll első emeleti teraszára, és megnézi, éjjel nem taposta-e le valaki a panelházak közti virágágyást. Aztán megborotválkozik, reggelizik, hétkor már indul. Egy órát utazik, a metróval a végállomásig megy. Mikor a vezető bemondja: „Kérem, szíveskedjenek elhagyni a szerelvényt és erre figyelmeztessék utastársaikat is”, Janó bácsi éberen körbesandít, és gyakorta sikerül néhány késlekedő nénikét leszállásra noszogatnia.

Az uszoda nyolckor nyit. Janó bácsi mindig pontosan érkezik, fehér fürdőköpenyt ölt, magához veszi sípját és elfoglalja helyét az úszómesteri emelvényen. Még a csiptetős szemüvegét is magával viszi, hogy jól lássa, nem rendetlenkedik-e a valaki a vízben, vagy, urambocsá, nem kell-e éppenséggel kimenteni valakit.

Janó bácsi egész délelőtt a víztükröt vizslatja. Figyelmezteti azokat a vendégeket, akik lábfürdő és előzuhany nélkül akarnak a medencébe lépni. Rászól a sapka nélkül fürdőkre.  Ügyetlenkedő úszóknak kérés nélkül elmagyarázza a pillangó lábtempóját. Eltiltja a beugrálástól a kiskorúakat. Ha nyáron, szép időben egy nő megszabadul a melltartójától, Janó bácsi közli, hogy ez nem engedélyezett az uszodában, csak a női napozóban.

Legjobban a fuldoklókra vigyáz Janó bácsi. Ha egy úszni tanuló kislány elbizonytalanodik, alámerül, kapálózik és nyelni kezdi a vizet, Janó bácsi leteszi a csiptetőjét, ledobja köntösét, elegáns startfejessel egyenesen a vízbe veti magát, gyorsúszásban megközelíti és kimenti a fuldoklót. A partra érve talpra állítja a szipogó kisgyereket, megpaskolja arcocskáját, és inti, hogy legközelebb jobban vigyázzon. A mamák nem győznek hálálkodni.

Sokszor papírvékony öreg néniket ment ki, akik túl lassan úsznak. A nénikék örülnek, hogy valaki foglalkozik velük, szeretik Janó bácsit. Ha egy kamasz próbálgatja, meddig bírja ki a medence fenekéhez lapulva, és Janó bácsi megítélése szerint már aggasztóan sokáig marad lent, ő nem habozik, ledobja köpenyét, ugrik és ment.

Janó bácsi nem pihen. Ebédszünetet sem tart, a szendvicsét csak az emelvényen kapja be, hátha éppen akkor kell a segítség. Ha sokáig nincs rá szükség, ideges lesz. Mint egy újfundlandi, fürkészi a vizet, a legkisebb mozgásra vagy éppen gyanús mozdulatlanságra felfigyel. Néha már az edzést tartó úszóválogatott tagjait is kimenti a medencéből, akik röhögnek, míg az edzőjük dühöng, oda a szintidő. De a balhé akkor szokott kitörni, mikor Janó bácsi kiment egy bikinis szőke bombázót, aki kényesen evickélget, fejét a víz fölé tartva, nehogy elázzon a frizurája. Ilyenkor a kíséretében levő izompacsirta ordítva vádolja Janó bácsit, hogy csak meg akarta fogdosni a barátnőjét, és dulakodni kezdenek. A nagy zajra végre előbukkan a büféből az igazi úszómester, és kipenderíti Janó bácsit. A vendégektől elnézést kér, és elmagyarázza, hogy itt már rég nem Janó bácsi az úszómester. Az volt valaha, évekkel ezelőtt, de pár hét múlva elbocsátották, mert folyton zaklatta a vendégeket. Janó bácsi nem tud beletörődni állása elvesztésébe, és mindennap visszatér őrizni a medencét.

Ez általában kettő körül szokott bekövetkezni, de sokszor háromig, sőt négyig is kihúzza Janó bácsi. Miután kiutasították, felöltözik, összehajtogatja és elteszi a fürdőköpenyt, és sértődötten távozik. Kilép az utcára, tigrisbukfenccel megment az autók elől néhány járókelőt, akik békésen várakoznak a villamosmegállóban. Hazautazik, megvacsorál, majd este kiáll az erkélyére. Lekiabál egy kisgyereknek, aki lámpa nélkül biciklizik, hogy kapcsolja be a dinamót. Aztán végigtekint birodalmán és nagyot sóhajt: „Mi lenne veletek, ha én nem vigyáznék rátok!”

Jó strandolást!