Hány gyereket fogadnak örökbe?

Új műfaj debütál a blogon: infografika. A 2011-es év örökbefogadási statisztikáihoz az InfoTandem, a Dániel András és Zsubori Ervin által alapított infografikai projekt készített remek illusztrációt, köszönet a munkájukért. A számok különböző forrásból származnak, akad közöttük becslés is, de jó áttekintést adnak arról, honnan hova hány gyerek kerül évente. Így egyben még nem jelent meg magyarul! A kép rákattintva teljes méretre kinagyítható. Jó böngészést!

InfoTandem_Orokbefogadasi_helyzetkep (1)

30 gondolat “Hány gyereket fogadnak örökbe?” bejegyzéshez

  1. erenya 2014. július 17. / 09:55

    Ezek az ikonok… hátborzongatóan minimalistán zseniálisak…

    Kedvelés

  2. Cosima 2014. július 17. / 10:42

    Ami nekem megragadta a figyelmemet az egyrészt a kapcsolattartás elmulasztása miatti örökbe adhatóság nagyon magas százaléka. Feltételezem, hogy annyi idő eltelik, mire ez bekövetkezik, hogy ezek a gyerekek kerülnek aztán az idősebb kategóriába, akiknek nehezen találnak családot. Nem tudom, van-e jobb rendszer a miénknél a gyerek érdekét figyelembe véve. Másrészt a képeken tisztán látszik, hogy miért kell várakozni: 75% vár 7%-ra….

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 17. / 14:53

      Néha akkor is bírósági tárgyalás rendelnek el, ha a kapcsolattartás elmulasztása miatt simán megvonható lenne a szülői jog, szóval a valóságban még magasabb lehet az arány.
      Nem feltétlenül sok idő, ha fél évig nem jelentkezik a szülő, akkor örökbe adható lesz a gyerek. A gyakorlatban a szülés óta nem látogatott gyerekek jelennek meg tömegesen másfél-két éves korukban a kínálatban.

      Az örökbe adható gyerekek számában a nyíltan örökbeadott 200 gyerek nem jelenik meg, azok nem kerülnek be a “rendszerbe”.

      Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2014. július 17. / 23:11

        Ezek szerint ezek a szülés óta nem látogatott gyerekek másfél-két léves korukig aszalódnak az állami rendszerben? Ők már fél éves korukban örökbe adhatók lennének.

        Kedvelés

        • Örökbe 2014. július 18. / 07:00

          Nem mindig, nem mindenki, de gyakran belassul. Mondjuk, ha a megyében nem kel el a gyerek, például, mert roma. Az országos lista tele van másfél-két éves roma kinézetű kisgyerekekkel, akiket egyszer sem, vagy max. egyszer látogatott meg a család.

          De ha minden jó megy, akkor sem hat hónapos a gyerek, mert mindig van fellebbezési idő, jogerőre emelkedés, akta elkészítése stb. Szóval inkább kilenc.

          Kedvelés

          • Kriszti 2014. július 21. / 20:48

            Mi is kb. másfél évesen kaptuk a kisfiúnkat az országoson, pedig szülei sose nézték meg. Vajon ilyenkor miért várnak 6 hónapot. Vicces és aranyos megfogalmazás a ‘roma kinézetű gyerek’. 🙂 Vagyis magyarul mindenki akinek barna haja van. 🙂 Nekünk a család gondozónk azt mondta, hogy nincs módjukban ‘lenyomozni’, hogy melyik gyerek roma származású, igy akik ezt kizáró tényezőként megjelölik, legfeljebb világosabb bőrű gyereket kapnak. (Aki ugyanúgy lehet roma.) 🙂

            Kedvelés

  3. gólyahír 2014. július 17. / 17:18

    A statisztikához, 2011-ben 64 nyílt örökbeadást segített a Gólyahír Egyesület.

    Kedvelés

  4. Örökbe 2014. július 18. / 07:05

    Engem meglepett, hogy az örökbeadott gyerekek fele újszülött.
    A másik érdekes: ha egy mezei várakozó besétál a Tegyeszhez, a statisztika szerint a következő esélyei vannak:
    – magánút 10 % (ez megszűnt)
    – alapítvány 30 %
    – megyei lista 50 %
    – országos lista 10 %

    Szóval az alapesetnek tartott megyei lista csak a gyerekek felét adja.

    Kedvelés

    • vicq 2014. július 18. / 10:49

      Avagy az örökbefogadni szándékozók jelentős hányada által gyakran kicsit reménytelennek tekintett megyei lista adja az esetek felét…

      Kedvelés

  5. Amica 2014. július 20. / 22:11

    Kislányunkat a szülőanya kb. 4-5-6X látogatta és több mint 1,5 évesen lett örökbeadható….2 év 2 hónapos koráig aszalódott az állami rendszerben. Országos listás jelentkező voltam és meglepő módon
    a megyei listáról jött/kaptuk……..érdekes adatok, számomra megdöbbentően kevés a civil szervezetes várakozóhoz kerülő gyerekek a maga 16%-val, valahogy többre gondoltam.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 20. / 22:55

      A 16%-a az összes gyereknek. Ha azt nézed, hogy mezei várakozóként (nem külföldi, nem nevelőszülő, nem a rokonod gyereke) honnan kapsz, akkor már 30 % a civilek aránya. Plusz 10% magánút, ami idéntől szintén a civileken keresztül zajlik.

      Mi tartott 8 hónapig a kislányodnál? Többen elutasították a megyei listán előtted?

      Kedvelés

  6. Kata 2014. július 21. / 10:00

    Húú, ezt mutogatni kéne tanfolyamokon! Grat a kivitelezőknek!

    Most beszéltem az ügyintézőnkkel, haladunk! 18 helyet mentünk előre április óta!
    Jól indul a hét!

    Kedvelés

      • Kata 2014. július 21. / 12:13

        44 most a sorszámunk, a 62-höz képest ez már az isteni csoda kategória, pláne az, h a költözésünkkel kapcsolatos ügymenet is rohamléptekben halad.
        Tudtad, h márciustól albérlet esetén az ideiglenes, bejelentett tartózkodási hely szerinti gyámhivatal illetékes, és nem az állandó lakcím szerinti? Most mondták, h jelentettük a címváltozást.

        Kedvelés

        • Örökbe 2014. július 21. / 12:35

          Mennyi idő alatt?

          Én úgy tudom, az számít, hogy fizikailag hol lakik az ember, (függetlenül attól hova van bejelentve).

          Kedvelés

          • Kata 2014. július 21. / 13:08

            Áprilisban kaptuk a 62-est. Reméljük, ilyen gyors marad, és akkor talán jövőre lesz bőgicsélő karácsonyi ajándék.
            Igen, a fizikai tartózkodásra értettem, nekünk ez új hír volt, mindenesetre megnyugtató, h a gyámügyek miatt nem kell majd 40 km-t utazni, hanem helyben intézhetjük. Úgyis övék a folyamat vége.

            Kedvelés

            • angéla 2014. július 29. / 09:54

              Kata, ez nagyon jó hír, drukkolok ezerrel!!!

              Kedvelés

  7. Amica 2014. július 21. / 11:17

    Nem tudni mi tartott több hónapig, én voltam az első akinek kiajánlották…tehát nem volt előttem elutasítás….láttam a vaskos aktát ahogy leveleztek a hivatalok (gyámhivatal, tegyesz, gy.otthon, stb…) egymással.
    (Én vagyok az aki melletted ült a legutóbbi Mózeskosár találkozón és nemtudtam hogy kell hozzászólni ide-:))))

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 21. / 11:41

      Igen, emlékszem:-) Örülök, hogy sikerült.

      8 hónap csak amíg a megyei listára felkerül?

      A mi kisfiunknál 10 hónap telt el az örökbe adhatóvá válás és a családba kerülés között, de ezalatt ő végigment a megyei listán és felkerült a országosra (így is lassúnak találom).

      Kedvelés

  8. buzsa 2014. július 22. / 22:14

    zseniális ez az infografika, mindig tudsz újabb és újabb dolgokat kitalálni, Zsuzsa, lenyűgözöl 🙂

    Kedvelés

  9. angéla 2014. július 27. / 17:01

    Nagyon szemléletes ez az infografika, még nem is láttam így egyben ilyen szemléletes öf. helyzetképet. Sok olyan dologra rávilágít, amiről más elgondolásom volt korábban. Én például úgy gondoltam, hogy sokkal több a megyei örökbefogadás, illetve kevesebbnek gondoltam a kapcsolattartás elmulasztása miatti öf. arányt.
    Számomra mindig megrázó a fogyatékos gyerekek aránya is, arról lehet tudni, hogy mi az oka, hogy ilyen sok gyereket érint, illetve még felmerült bennem az a kérdés is, hogyha távlati célként az intézetek bezárásra kerülnek, akkor velük mi történik, nevelőszülőkhöz kerülnek?

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 28. / 07:09

      Nem, a fogyatékos gyerekek maradhatnak intézményekben, a nevelőszülőkhöz kiszervezés csak az egészséges gyerekeket érinti.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .