Hány éves korig lehet örökbe fogadni?

Hány éves korban lehet örökbe fogadni?

Összeszedtem a fontos számokat.

  • 16. Legalább ennyi évvel kell az örökbefogadónak idősebbnek lennie a gyermeknél. Szinte sosem okoz problémát.
  • 25. Ennyi éves kortól lehet örökbe fogadni. Házaspárnál elég, ha az egyik fél elmúlt 25 éves. Ezt a megkötést nemrég vezették be. Tömeges problémákat nem fog okozni. Jelentkezni, alkalmasságot szerezni, sorban állni 25 éves kor előtt is lehet, de gyereket felajánlani csak ezután fognak.
  • 40. Sokáig a két legnagyobb civil szervezet ennyi idős korig fogadta a nyílt örökbefogadásra jelentkezőket (a nő korát nézték). Ma a legtöbb szervezetnél nincs ilyen korlátozás, de nem garantálják, hogy 45 éves korig sorra is kerül az illető. Főleg, ha van származási kikötése. A 40 év amolyan “puha határvonal”. Ha valaki mindenképpen fehér bőrű újszülöttet szeretne, és nem akar kapkodni, annak érdemes a negyedik iksz előtt jelentkezni.
  • 45. Legfeljebb ennyi évvel lehet idősebb a szülő a gyermeknél, házaspárnál a fiatalabb fél kora számít. Ez a korhatár gyakran okoz gondot a szülőjelölteknek. Fontos tudni, hogy a korkülönbség számít, azaz egy 48 éves ember is fogadhat örökbe gyereket, de csak 3 évest, vagy annál idősebbet. (A pszichológus az alkalmassági vizsgálaton ennél szigorúbb megkötést is tehet a gyerek korára nézve.) A tényleges örökbefogadásnál számít a kor, nem a jelentkezésnél. A korkülönbséget naptári napra nézik. Kivétel lehet, ha testvérpárt fogadnak örökbe egyszerre, akkor az idősebb gyerek és a fiatalabb szülő korkülönbségét nézik.
  • ÚJ!!! 50. A 2020-as törvénymódosítás óta akár 50 év is lehet a korkülönbség örökbefogadó szülő és gyerek között, ha a gyerek elmúlt 3 éves – indokolt esetben. A szakma nem lelkesedett a törvénymódosításért, és várhatóan, amíg van fiatalabb jelölt, nem a legidősebbet fogják választani egy gyereknél. 45 évnél nagyobb szülő-gyerek korkülönbségre várhatóan akkor lesz példa, ha az adott gyereknek nem találnak más szülőket.
  • 2. Még egy fontos szám. Ha van gyerek a családban – akár vér szerinti, akár örökbefogadott – csak olyan gyereket lehet örökbe fogadni, aki nála legalább két évvel fiatalabb. Tehát, ha van egy 2011-ben született gyerekünk (mindegy, mióta él a családban), a jövőben bármikor már csak 2013-ban vagy később született gyereket fogadhatunk örökbe. A Tegyesznél ez eléggé kőbe van vésve, nagy ritkán lemennek másfél évre a korkülönbségben, az alá nem. Alapítványok nem feltétlenül ragaszkodnak ehhez, de ott meg ritkán kerül ilyen gyorsan sorra a jelentkező. Kivétel: ha olyan testvérpárt fogadnak örökbe, akik közt ennél kisebb a korkülönbség. Jogszabály nem mondja ki, de a kivételhez nagyon sajátos eset kell (pl. egy nevelőszülőnél, vagy családon belüli örökbefogadásnál).
életkor
Hány éves gyereket fogadhat örökbe egy házaspár? Alkotó: a férjem

Rokoni, házastársi örökbefogadásra mindez nem vonatkozik.

Mindenki figyelt? Akkor jöjjön egy gyakorló feladat. Holnap jelentkezik örökbefogadásra egy 48 éves férj és egy 45 éves feleség. Van egy hároméves gyerekük. Mennyi idős gyereket fogadhatnak örökbe?

Ha most gondolkozol örökbefogadáson, gyere az online Start csoportunkba, ahol minden kérdésre választ kapsz!

95 gondolat “Hány éves korig lehet örökbe fogadni?” bejegyzéshez

  1. vicq 2014. július 28. / 08:06

    2013 és2014 közt születettet. Attól függ, mennyire 3 a 3 és mennyire engedékeny a TEGYESZ, 2012 vége még benne lehet. Hogy ez a gyerek mennyi idős lesz, mire hozzájuk kerül, az függ a kritériumaiktól is, alsó hangon 2-t mondanék. Nyertem hangszórót ? 😉

    Kedvelés

  2. angéla 2014. július 28. / 08:41

    A fiatalabb szülő életkora – 45 év – alapján (gondolom már betöltötte) az 1 évesnél idősebb gyerekek jönnének szoba. A három éves meglévő gyerek miatt, meg az 1 évesnél fiatalabbak. Viszont a várakozási idő alatt a két megkötés bőven összeérhet:)
    Azt nem tudom, hogy a gyakorlatban az öf. jelentkezési lapon lehet-e mozgó határt megadni a várakozási időre és az életkori határokra figyelemmel.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 28. / 16:29

      Jó kérdés! Bár ha 3-4 évig nem kerül sorra az illető, úgyis új határozat kell, akkor lehet módosítani az életkori elképzelésen is.

      Kedvelés

      • vicq 2014. július 28. / 21:39

        Szerintem praktikus lehet mondjuk ilyenkor beírni 0-5-öt, úgyis azt kapják, aki belefér a fenti sávba, szerintem.

        Kedvelés

  3. cosima 2014. július 28. / 09:44

    Az örökbefogadás esélyes napján a feleség életkorából ki kell vonni 45 évet, az a legkisebb gyerek, akit örökbe fogadhatnak, azonban a meglévő gyereknél is két évvel fiatalabb, kell legyen. Pl. ha 3 év múlva kerülnek sorra, akkor 3-4 éves gyereket vihetnek haza.

    Kedvelés

  4. Aranykulcs 2014. július 28. / 16:19

    Nem kell feltétlenül 2 évvel fiatalabbnak lennie a meglévő gyereknél, csak a meglévő gyerek (akár örökbe fogadott) legyen már legalább 2 éve a szülőkkel, és “az új gyerek” legyen nála fiatalabb 1 évvel. De ez a 2 év nincs kőbe vésve egyébként, és megyénként-ügyintézőnként is változik. Ebben a pillanatban 0-2 éves korig kaphatnának kiajánlást, de ha budapestiek akkor szerencsétlenek 4-5(-6) év múlva (hosszabbítás és újra jelentkezés után) már 4-5(-6)-től 7-8(-9) éves korig kaphatnak… Mivel civil szervezeteknél nincs esélyük, ott csak újszülöttek vannak. Esetleg elköltözhetnek pl. Szabolcs-Szatmár-Bereg vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, és akkor hamarabb kaphatnak az állami rendszerben. (Csak találjanak bejelentett munkát, megfelelő jövedelemmel.)

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 28. / 16:23

      Te ismersz olyan esetet, ahol valaki egy év korkülönbséggel kapott egy második gyereket? Tegyesztől? Aki az elsőnek nem vér szerinti tesója? Én még nem hallottam ilyet. (Azaz egyetlenegyet, de alapítványnál.) De még másfelet se nagyon.

      Kedvelés

      • Aranykulcs 2014. július 28. / 16:44

        Nem, de nekünk ezt mondták. Amúgy is csak alapítványosokat ismerek, ott azt mondják, hogy nem lehet ilyen kis korkülönbség, de mégis van. Nevelőszülőknél viszont simán el tudom képzelni, ha azzal a céllal lettek nevelőszülők, hogy sok gyerekük lehessen. Én a kisebb korkülönbség híve vagyok, ismerősi és családi körben, ahol simán jönnek sorban a testvérek, ott ez bevált. Persze egy 3-6 évesen örökbe fogadott első gyerek lehet, hogy később érik meg rá, hogy tesója legyen, nem tudom, én nem vagyok szakember, de ez sem biztos, attól is függ, hogy hányan és mennyit foglalkoznak vele a családban, mennyire fogja megérezni a kicsi érkezését, csökken-e a rá szánt figyelem, törődés, “saját idő” a szüleivel.

        Kedvelés

        • cosima 2014. július 28. / 20:32

          A szüleinek is meg kell érniük a tesóra szerintem, nemcsak a gyereknek 😉

          Kedvelés

      • Kriszti 2014. július 28. / 20:32

        Én is azt hallottam, amit Aranykulcs írt, hogy nem kell hogy a második gyerek 2 évvel fiatalabb legyen, csak teljen el 2 év az első öf után. Ezt a budapesti Tegyeszben hallottam.

        Kedvelés

      • vicq 2014. július 28. / 23:22

        Mi (nem Bp-n) egy éves korben adhattuk be, és azt ígérték, hogy másfél és kettő között megkaphatjuk a kicsit, mindenesetre biztosan 2 előtt, hogy ne kelljen a 2 között visszamennem dolgozni. Aztán nem alakultak a terv szerint a dolgok, de nincs okom kételkedni, hogy tényleg adtak volna 2-nél kisebb korkülönbséggel és nálunk töltött idővel.

        Kedvelés

        • Dunavirag 2014. július 29. / 00:34

          És visszamentél dolgozni?

          Kedvelés

          • vicq 2014. július 30. / 00:49

            Vissza 😦 de legalább csak félállásban. 🙂 Így is korainak éreztem még kicsit.

            Kedvelés

  5. zenoli 2014. július 28. / 18:33

    Azt már szerettem volna kérdezni, hogy ez a 2 év le van valahol írva? Mert anno nekünk azt mondták, hogy amíg az első baba nincs két éves, addig nem is adhatom be az igényemet a következőre.
    Mondjuk ezt eleve hülyeségnek tartom, mert a 2 éves gyerekhez hozzájön még mondjuk 4 év, szóval 6 évesen lehet csak tesója, ha az nem vérszerinti?
    Esetleg valami jogszabályi hivatkozás, mert én nem találtam…

    Kedvelés

    • Aranykulcs 2014. július 28. / 19:06

      Szerintem nincs semmilyen ilyen jogszabály. Különben nem is adhattuk volna be mi sem és még többen erről a fórumról.
      Ha lezárult az első örökbefogadás, akkor be lehet adni. Mi beadtuk, és kisfiunk majdnem fél éves lett, mire megkaptuk a határozatot, ez azért hátrány, mert gyakorlatilag csak a civil szervezetekre, csecsemőre számíthatunk, ahol a határozattal lehet csak jelentkezni, újra “beállni a sorba”. A mi “megyénkben” (Bp.) származási és nemi, életkori, és egyéb kikötések nélkül is, testvérekre is, 4-5 év a várakozás, országos listáról pedig teljesen véletlenszerű, de nekünk 2 év alatt nem volt kiajánlásunk onnan.
      De én is hallottam sajnos olyan megyéről, ahol ezt mondják, hogy 2 évig be sem adhatja. Csak azt merem remélni, hogy ezt azért mondják, mert ott hamar sorra lehet kerülni… Ellenkező esetben teljesen szabálytalannak tartom ezt az eljárást, ha tényleg így van, nem csak mondták. (Azért nem érdemes lázadozni, ha csak rájuk számíthatsz… Egyébként első alkalommal -2 éve- nekünk is ezt mondták, hogy a másodikra 2 évig nem javasolják beadni, de mi bizony a várakozási tapasztalataink alapján most időben elindítottuk! Igaz, hogy 2 évig biztos nem kapunk kiajánlást a Tegyesz-től, sőt ha rajtuk múlik, hosszabbítani is kell, de legalább lesz egy -nagyon magas- sorszámunk.)

      Kedvelés

      • Aranykulcs 2014. július 28. / 19:14

        Azért is hülyeség, hogy két évig ne adjuk be, mert ha testvérekre is szólt a határozatotok, de már lejár, mire vér szerinti testvére születik, aki szintén örökbeadható lesz (mondjuk 2 éven belül), akkor, ha éppen nincsen érvényes alkalmasságitok, nem kaphatjátok meg a testvért, bármennyire is szeretnétek!

        Kedvelés

        • rodínia 2015. július 18. / 18:47

          Én kérdeztem, hogy ha testvére születik a gyermeknek, akkor értesítenek? Azt mondták csak ha adunk be új igényt. De mi van ha adunk be, de egy másik kicsit hamarabb ki tudnak utalni, és csak utánna születik a testvér? Erre nem tudtak mit mondani. Most csak azért adjunk be újjabb igényt, hátha … Logikátlan ez az egész főleg úgy, hogy végig azt hangoztatják a testvéreket nem választanak szét. Kisfiam nyolcadikként született, a többiek ki tudja merre.

          Kedvelés

          • Örökbe 2015. július 18. / 19:02

            Sajnos akkor lemaradtatok.
            A testvérek együtt tartása csak ajánlás, nem törvény. Ha nem egyszerre lesznek örökbe adhatók, pláne, sose találkoztak, akkor nem annyira foglalkoznak ezzel.

            Néhány civil szervezet akkor is szól, ha nem jelentkezett újra a szülő.

            Kedvelés

    • findusz 2014. július 28. / 19:07

      Zenoli, 1,5 eves volt az elso of. gyerekunk, mikor meglett a hatarozatunk a kozepsore. A masodik meg nincs 1 eves, es mar jelentkeztunk harmadikra. Pest megye.

      Kedvelés

      • findusz 2014. július 28. / 19:09

        Kozepso = masodik 🙂 almodozom, hogy a kicsibol kozepso lesz. 🙂

        Kedvelés

      • vicq 2014. július 30. / 00:51

        Mondjuk nálunk pl. 1 előtt nem engedték beadni.

        Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 28. / 20:57

      Zenoli, ez melyik megye?

      Azért is érdekes, mert hallottam olyan esetet is, hogy az alkalmasságot megszerzik 2014-ben mondjuk, és a szövegben szerepel, hogy csak 2016-ban javasolják az örökbefogadást, például a tesó miatt.

      Kedvelés

      • zenoli 2014. július 29. / 07:00

        Lehet ám, anno én értettem félre, és így lesz, ahogy írtátok, megyét én itt nyilvánosan nem, ha nem gond. Azért pár éve még nem voltam úgy “kiművelve”, mint most 🙂

        Kedvelés

  6. Örökbe 2014. július 28. / 21:10

    Zenoli, Kriszti, Aranykulcs: leírva sehol nem találtam a két évet, de a budapesti Tegyesz a mi alkalmassági vizsgálatunknál meg egyéb beszélgetésekben is ehhez ragaszkodott. Székely Zsuzsa sem cáfolta meg a bűvös két évet az interjúban: https://orokbe.hu/2014/05/27/ahol-titok-van-ott-minden-oleles-hamis/
    Nemrég egy szakember arra hivatkozott, hogy azt akarják elkerülni, hogy túl kicsi korkülönbségnél a nagyobbik fejlődését visszafogják a szülők, hogy “ikerként” könnyebb legyen őket egyszerre kezelni. Tehát hogy egy kicsit nagyobb korkülönbség jobban szolgálja, hogy minden gyerekkel saját szükségletei szerint foglalkozzanak.

    És tényleg nem hallottam kivételt, pedig jó “üzlet” lenne, hisz minél idősebb egy gyerek, annál nehezebb családot találni neki.

    Az egy érdekesebb eset, hogy mondjuk a 3 éves korban örökbefogadott gyerek mellé, mire 5 éves lesz, milyen korú tesót lehet betenni. Nekem valami azt súgja, hogy ez a gyerek még sokkal érzékenyebb, mint egy vér szerinti vagy újszülöttkora óta a családban lévő 5 éves.

    Mi egyébként kifejezetten erőltettük a minél kisebb korkülönbséget a gyerekek között, de a két évből nem engedett a Tegyesz. 2 év 2 hónap lett belőle, van előnye és nehézsége is.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 29. / 13:21

      Jött egy ellenpélda a két év korkülönbségre olvasói levélben! Ilyen is van!

      Akkor úgy módosítanék, hogy a 45 év törvénybe van véve, míg a 2 év inkább szakmai ajánlás, amit az esetek 99%-ában betartanak.

      Azért sok mindennek kell együttállnia, hogy két évnél hamarabb/kisebb korkülönbséggel érkezzen két gyerek egy családba: gyorsan újra jelentkezni, elfogadni olyan korú gyereket, és főleg sorra kerülni – a gyakorlatban erre csak akkor van esély, ha nem tesz származási kikötést az illető.

      Kedvelés

    • Kriszti 2014. július 30. / 14:40

      Zsuzsa, hogyan lehet ‘erőltetni’ a minél kisebb korkülönbséget????? 🙂

      Nekünk most júliusban volt két éve, hogy a kisfiúnkat hazahoztuk. (Akit különben egy évvel a jelentkezés után kaptunk.) Rögtön jelentkeztünk második gyerekre. Még mindig semmi 😦

      Most már tudnom kéne, hogy visszamenjek-e az iskolába tanítani, vagy még tartsak ki. Ugyanis iskolába nem lehet akármikor visszamenni, csak szeptemberben, és az se korrekt, ha félév közepén eljövök.

      Kedvelés

      • Örökbe 2014. július 30. / 14:50

        Úgy, hogy az alkalmassági vizsgálaton belementünk egy vitába ezzel kapcsolatban, kb. így:

        – Legalább két év korkülönbség kell a gyerekek között.
        – De mi ehhez nem ragaszkodunk.
        – De ez egy szakmai irányelv.
        – De az életben is születnek néha 13 hónap korkülönbséggel gyerekek.
        – Ott igen, de itt akkor is kell a két év.
        – Nem lehetne csak másfél?
        – Néha lemegyünk 22 vagy 20 hónapra, de csak indokolt esetben.
        – Mi ebben benne vagyunk, és az se baj, ha 18 hónap csak… Mindenképpen szóljanak, ha van egy gyerek másfél év korkülönbséggel!
        stb.

        Szóval eléggé körüljártuk a kérdést:-)

        De akkor még nem tudtunk annyit, mint most, és még nem volt Örökbe.hu blog:-)

        A gyakorlatban viszont mi már majdnem sorra kerültünk alapítványnál, mikor képbe került a másfél éves kisfiú, és mi ennek örültünk, megnéztük, hazavittük. Pedig akkor lett volna lehetőségünk inkább egy újszülöttet kapni. Így csak bő 2 év van a gyerekek között, úgy majdnem 4 lett volna.

        Kedvelés

        • Kriszti 2014. július 30. / 15:33

          Nem tudom, hogy az alkalmassági vizsgálaton elhangzottak mennyire befolyásolják a későbbi döntést, plána ha az egy másik megyében történik.

          A mi kisfiúnknak is van egy 11 hónappal fiatalabb kistestvére. 🙂 Reméljük hamarosan történik valami 🙂

          Kedvelés

        • vicq 2014. július 30. / 22:01

          Köztünk a vsz öcsémmel 5 év van, én azt amúgy nagyon ideálisnak tartom, csak épp 5évenként nekem már a 3 nem férne bele (a TEGYESZnek igen, nekem nem)

          Kedvelés

    • Aranykulcs 2014. július 30. / 16:30

      Hát azért normális szülők nem nevelik “ikernek” az egy év körüli korkülönbséggel jött testvéreket! Ez már elég nagy korkülönbség ahhoz, hogy ezt ne lehessen megtenni, a természet is ezért intézte így a 9 hónapot + a gyermekágyas időt! Igaz, hogy azt látom, a kicsi érkezésekor mindig van egy kis “visszaesés”, de ez nem fejlődésbeli, inkább csak az önállóságban jelentkezik, és később megfordul. (5-6 éves nagytesó pedig néha pont önállóbbá, segítőkésszé válik, ez az addigi neveléstől függ.) De tisztában vagyok vele, hogy a mi esetünkben a szakemberek fogják eldönteni, mikor jöhet a kistestvér, mi azért nemsokára készen állunk rá szerintem, de türelmesen várakozunk, addig sem unatkozunk szerencsére, fontos, hogy sok közös élményünk legyen hármasban is, ahogy kettesben is megvolt, talán túl sokáig is (annyit azért ne kelljen várni!).

      Kedvelés

      • vicq 2014. július 30. / 21:56

        Gondolom, ha nem lenne reális veszélye, nem félnének tőle. Mellesleg én is azt gondolom, hogy nem ikresíteném kisebb különbséggel sem, de van olyan, aki azért engedi a nagyobbat később suliba a kis különbséges vsz-iek közül, hogy együtt mehessenek – bár erre most kevesebb a lehetőség, mióta a szülő nem foghatja vissza úgysem…

        Kedvelés

  7. Ani 2014. július 29. / 10:08

    A mi kislányunk még csak 3 hónapos, 1 hónapja született meg a jogerős határozat az örökbefogadásról, és mi már pénteken megyünk a TEGYESZ-hez egy újabb körre. 🙂 Így is, mire 4-5 éves lesz, akkor jöhet a tesó.

    Kedvelés

    • zenoli 2014. július 29. / 10:41

      Én is így látnám indokoltnak, hiszen azért nem 2 perc egy kistesó, jó esetben is évek telnek el. Na mindegy, majd ha odaérek, azért megpiszkálom ezt a dolgot kicsit, ha tényleg úgy van, ahogy gondolom, mert nem mindegy azért az ember kora sem, mire jön az új baba…

      És persze köszi a válaszokat, miért is nem csodálkozom, hogy ez sem egyforma 😦

      Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 29. / 13:23

      Szia, üdv a blogon! Gratulálok a babához! Honnan érkezett?

      Kedvelés

  8. Mohabea 2014. július 29. / 20:45

    Sziasztok 🙂

    Ti hogy tudjátok, a többi alapítványnál (mármint a két nagyot kivéve) is kizárólag az anya kora számít?

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. július 29. / 20:47

      Én úgy tudom, a többieknél nincs a jelentkezésnél korhatár, viszont garancia sincs, hogy 45 évig sorra kerülsz. A törvényi előírásokkal fogadnak (fiatalabb fél max. 45 éves koráig).

      Kedvelés

  9. Örökbe 2014. július 30. / 08:12

    Mindenkit a 2 év hozott lázba? A 25 meg 45 évvel nincs élményetek, problémátok? Mit gondoltok róla?
    Utóbbi alól ismerek kivételeket, mert 2003-ban vezették be, szóval vannak szülők 45-nél nagyobb korkülönbséggel.

    Kedvelés

    • vicq 2014. július 30. / 08:20

      Én mondjuk a 45-tel egyetértek, kövezzetek meg érte bátran. A 25-öt nem is tudom, de azt gyanítom, nem sok embernek jelentett ez nagy változást (mármint a 25)

      Kedvelés

      • Örökbe 2014. július 30. / 14:39

        Én a 25 év törvénybe iktatását túlbuzgóságnak tartom. Aki éretlen, azt az alkalmasságin is el lehet tanácsolni. A minisztérium szerint egyébként jelenleg 2(!) házaspár várakozik, ahol mindkét fél fiatalabb ennél.

        A 45-öt értem. Kellemetlen lehet, ha még azt is mindig meg kell felelni, hogy a nagyanyja-e a gyereknek az örökbefogadó.
        Én az igazinak egy rugalmas egyéni elbírálást tartanék, de ezt nyilván nehéz formalizálni.

        Kedvelés

        • vicq 2014. július 30. / 21:58

          Hmmm… azt gondoltam, a 25 csak teoretikus kérdés… ha tényleg van, akit érint, akkor azt hiszem, inkább nem tetszik.

          Kedvelés

        • hanibeni 2015. március 29. / 07:16

          Khmmmm. Nem kellemetlen 🙂

          Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2014. július 30. / 21:26

        Én is egyetértek a 45 évvel, értem az okát és lényegében megalapozottnak tartom, ráadásul annyi kiskapu azért van ebben, hogy mivel a fiatalabbik fél életkorát veszik alapul, a gyakorlatban simán lehet akár sokkal több év is a korkülönbség.

        Kedvelés

    • rodínia 2015. július 18. / 18:57

      Ha bele gondolok, hogy 57 éves leszek amikor a fiam érettségizik, anyukám pedig 49 volt mikor én érettségiztem (de én kései gyerek vagyok) jogos a 45 év. Azt már valószínű nem érem meg hogy az unokám iskolába megy és ez nem jó. Anyukám, apukám felnevelt három gyereket, nyolc unoka fog rájuk emlékezni, a legidősebb esküvőjén most szeptemberben még táncolni fognak, kop-kop. Ez nekünk nem adatik meg. Kellett nekünk ilyen sokáig várni.😞

      Kedvelés

      • Örökbe 2015. július 18. / 19:00

        Épp tegnap beszélgettem egy 60 éves örökbefogadóval, aki mondta, hogy tavaly még szülői értekezletre járt az érettségiző fiához.

        Kedvelés

        • Kata 2015. július 18. / 20:37

          Hm, érdekes meglátás, de legalább érett fejjel érkezik hozzátok. Az átlagéletkor folyamatosan nő, ez adjon reményt.
          Hidd el, az se könnyebb, h az ember időbem kapcsol, aztán a legjobb éveiben parkoltatják.
          Most lesz 10 éve, h elkezdtünk járni az emberrel. 30 vagyok, ő 29. 2 éve állunk sorban egy év sikertelenség után döntöttünk az út mellett, mert előtte meg azon küzdöttünk, hogy elkezdhessünk merni próbálkozni. Rosszabb napjaimon azon kattogok, hogy a francba nem jutott eszünkbe 20 évesen megcsináltatni azt a nyamvadt vizsgálatsort. Akkor már rég egy 3-5 éves gyerek szülei lehetnénk. Átkozom a naivitásomat meg a bizodalmamat. De aztán rájövök, h kb esélyünk sem volt ezt máshogy csinálni. Sokat fejlődött azóta a világ, az orvoslás, több realitást láttunk, épültünk.
          Mindezzel csak azt akartam írni, h ne bánkódj azon, hány éves vagy. Jó úton haladsz, és ez a lényeg! Kitartás!

          Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2015. július 18. / 22:49

        Mint ahogy a gyerek, az unoka sincs beígérve senkinek 🙂 A te gyereked élete is alakulhat úgy, hogy későn, vagy egyáltalán nem vállal gyereket. Szerintem nem érdemes 25-30 év bizonytalan távlatából meghozni a jelenlegi életünket meghatározó döntéseket, pláne bánkódni ezek miatt.

        Kedvelés

  10. Ősasszony 2014. augusztus 3. / 18:44

    Sziasztok!

    Mi van akkor, ha alapítványtól kapunk gyereket, és rögtön beadjuk még egyre? Ha ragaszkodunk az újszülötthöz, akkor három-négy év lesz köztük a korkülönbség? (Kivéve az olyan szerencsés eseteket, amikor van vérszerinti testvére, vagy eleve ikrek jönnek… Nekünk arra is van határozatunk. 🙂

    Kedvelés

    • rodínia 2015. július 18. / 18:41

      Rögtön nem adhatod be. Fél év a minimum, amit várni kell. Nekünk ezt mondták.

      Kedvelés

      • Örökbe 2015. július 18. / 18:51

        Ez megyénként eltér, van, ahol rögtön lehet jelentkezni. (Viszont a határozatban szerepelhet, hogy kiajánlás csak két év múlva lehetséges, hogy az első gyerek “megmelegedjen ” kicsit, de addig is állnak a sorban.)

        Kedvelés

  11. rodínia 2015. július 18. / 18:40

    4 éves lesz a kisfiam októberben, a férjem 40 lesz jövő márciusban, és 42 februárban. Mi csak 2 évesnél fiatalabbra adhatjuk be a kérelmet, de öt éven belül meg kell kapnunk, hogy ne csússzunk ki az időből. Rá három évet vártunk, még talán lenne esélyünk. Figyelembe kellene venniük, hogy az első gyermek vállalása egyre jobban kitolódik. 30-35 év körül tervezik egyre többen. Ha ebbe beleszámítjuk, hogy ha nem jön össze a saját gyermek, jó 40 lesz a kora, amikor túl akárhány lombikon és beültetésen jelentkezik örökbefogadónak. Amilyen sokat kell várni már nagyon eséllye sincs kettő vagy több gyermek örökbefogadására, kivéve, ha nem eleve testvéreket szeretne. Jól gondolom?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. július 18. / 18:59

      Rodínia:
      Attól még, hogy 4 éves a kisfiad, szerintem 2 évesnél idősebbre is szerezhettek határozatot. Mi az első örökbefogadásnál, némi győzködés után, 0-5 éves korú gyerekre szereztünk határozatot, pedig még nem volt 3 éves a lányunk. Megbeszéltük, hogy ötévest természetesen csak akkor kaphatunk, ha ő 7 éves lesz. (Aztán, mikor 3,5 éves lett, akkor kaptunk egy másfél évest, tehát Tegyesz abszolút fejben tartotta az előírt kétéves korkülönbséget.)

      A második örökbefogadásra jelentkezve még nem volt 2 éves a kisfiunk, itt simán kaptunk 0-3 évesre határozatot. Viszont megbeszéltük, hogy a gyerek érdekében csak akkor jöjjön az újabb gyerek, mikor már legalább másfél éve van a családban a kisfiú. Megint a Tegyesz észben tartotta a dolgot, és mikor 3,5 éves volt a kisfiunk, akkor jött egy 1.5 éves kistesó.

      Ti pedig egy 2 éves gyereket elvileg még több, mint 7 év múlva is örökbe fogadhattok, elég, ha a férjeddel meglesz a 45 év korkülönbség. Ha jól emlékszem, nem volt származási kikötésetek, úgyhogy biztos nem kell ennyit várnotok.

      Az viszont tény, hogy sokan kifutnak az időből, bár ez nagyban függ az egyéni igényektől is. Aki 40 felett jelentkezik, és fehér bőrű pici csecsemőt szeretne, az lehet, hogy egy gyereket sem tud örökbe fogadni, nem kerül sorra 45-ig. De még 42-43 évesen is beleférhet akár két örökbefogadás, ha 2-3 éves roma kisgyereket is vállal. Ezt kinek-kinek egyénileg kell mérlegelnie.

      Kedvelés

  12. Hetesi Edit 2015. augusztus 28. / 11:21

    Kicsit gondolkodtam ezeken a számokon. Ha valaki 46 évesen 1 éves gyermeket fogad örökbe, akkor többet nem fogadhat örökbe? Ugyanis onnantól lehetetlen, hogy 1 évnél nagyobb legyen a korkülönbség a meglévő és az új gyerek között a “45 év korkülönbség a szülő és a gyerek között” szabály miatt!!

    Kedvelés

    • háztartásbeli andrea 2015. augusztus 28. / 11:35

      Van egy “kiskapu”: ha fiatalabb a házastársa.

      Kedvelés

  13. Hetesi Edit 2015. augusztus 28. / 11:50

    Hát ez szomorú… (A nő korára gondoltam…) Arra van szabály, hogy az örökbefogadások között mennyi időnek kell eltelnie vagy csak a gyerekek közti korkülönbség számít? Teszem azt 45 éves nő örökbe fogad egy 5 éves gyermeket, akkor kb. 1 hónap múlva örökbe fogadhat egy három évest is pár hónap múlva meg egy 1 évest? Egyáltalán van valamilyen megszabás, hogy összesen hány gyermeket lehet örökbe fogadni? Az előző felvetésben említett esetet tekintve az lehetséges, hogy egy fiatalabb (mondjuk 1 éves gyermek után egy nála 1-2-3 évvel idősebb gyermeket fogadjunk örökbe?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 28. / 11:53

      Az örökbefogadások között másfél-két évnek el kell telnie. A meglevőnél idősebb gyereket nem adnak.

      És ha ez a 45 éves nő egyedülálló, akkor nem fog kapni második gyereket – legalábbis én még nem hallottam olyan esetet, hogy egyedülálló egynél többet kapott volna.

      Ha egy 45-46 éves házaspárról van szó, akik gyerektelenek, és mindenképpen több gyereket akarnak, akkor
      – meg lehet próbálkozni testvérpár vagy több testvér örökbefogadásával
      – vagy először egy ötéves gyereket, és két év múlva egy kisebbet, ami még belefér a korukba.

      Kedvelés

      • Beja 2015. augusztus 30. / 19:24

        Arra van valami ésszerű magyarázat, hogy miért lehet valaki egyedülállóként több gyermek nevelőszülője ( értsd, az is lehet, hogy ezek a gyerekek nem válnak soha örökbeadhatóvá, vagy hazagondozhatóvá, tehát nála nőnek fel) és miért nem lehet akkor mondjuk két örökbefogadott gyermeke? Nem találok erre logikus magyarázatot. Zsuzsa, Te mit gondolsz?

        Kedvelés

        • Örökbe 2015. augusztus 30. / 19:42

          Ezen már én is elgondolkodtam.

          Leginkább az tűnik kézenfekvőnek, hogy az örökbeadható gyerekekre erős túljelentkezés van, míg nevelőszülőből nincs elég.

          Kedvelés

          • Beja 2015. augusztus 31. / 14:26

            Ez nyilvánvaló, azonban ez a “túljelentkezés” a házaspárok esetében is fennáll… Náluk mégis megvan a lehetőség a testvér(ek)re. Ezek szerint ismét kontraszelektál a rendszer. Ráadásul az egyedülállók esetében még nagyobb jelentőséget nyer, hogy a szülő elvesztése után, felnőtt korában sem maradna egyedül a gyermek. Persze értem, hogy a teherviselés két gyermek esetén esetlegesen meghaladhatja egy egyedülálló kapacitását, de erre való lenne az alkalmassági folyamat. És az önismeret, meg a józan belátás! Aki azonban szeretné és alkalmas erre (személyiségét, anyagi erőforrásait, családi kapcsolatait, etc illetően), attól miért is kellene megtagadni ezt a lehetőséget?
            Igazam van, vagy igazam van? 🙂

            Kedvelés

            • Örökbe 2015. augusztus 31. / 21:35

              Beja,
              nincs sehol törvénybe írva, hogy egyedülálló nem kaphat két gyereket.

              Igaziból nem ismerek tömegesen szingliket, akik jelentkeztek másodikért és elutasították őket.

              Egy nőt ismerek, aki egyedül fogadott örökbe négy gyereket, de egyrészt nevelőszülőként kezdte, másrészt ez 25 éve volt.

              Egy embert ismerek, aki egyedülállóként vár elég rég második gyerekre.

              Valószínűleg nincs ilyen tömeges igény. De nagyon érdekelne azok tapasztalata, akik belevágtak.

              El tudom képzelni, hogy egy kisebb (zöldebb) megyében akár kaphat is második gyereket valaki.

              Budapesten nem nagyon, ott nagy a sor, és az egyedülállókat amúgy is hátra sorolják.

              Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 28. / 11:55

      Arra nincs kikötés, hogy hány gyereket lehet összesen örökbe fogadni, ismeretségi körömben 4 a rekord, de nem 45 évesen kezdték. Az egyéb szabályokat be kell tartani.

      Kedvelés

  14. Hetesi Edit 2015. augusztus 28. / 12:29

    Köszönöm a válaszokat 🙂 És akkor mi a helyzet, ha egy házaspár már sorban áll, és mondjuk újszülöttet szeretnének, de a várakozási idő alatt mégis születik saját babájuk és az mondjuk eléri az 1 vagy 1,5 éves kort, és akkor szólnak nekik, hogy kapnának újszülöttet. Fogadhatják az új babát? Egyébként saját gyerekek után mennyire csökken az esély az örökbefogadásra? Függ ez a gyerekek számától?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 28. / 16:23

      Ha a várakozás alatt terhes lesz a nő, azt be kell jelenteni, ha megszületik a gyerek, akkor a határozatot újra elbírálják, hogy az új felállásban is alkalmasak-e még egy gyerek fogadására. Ha igen, akkor is leghamarabb a gyerek két éves korában kaphatnak babát.

      A vér szerinti gyerek nem kizáró ok. Vannak szervezetek, ahol számít a gyerekek száma (Bölcső, Gólyahír), de abban nincs különbség, hogy vér szerinti vagy örökbefogadott.

      De te vagy 45 éves és szeretnél több gyereket?

      Kedvelés

  15. Hetesi Edit 2015. augusztus 28. / 12:31

    Akiket említettél, hogy 4 gyereket fogadtak örökbe, hány évesen kezdték?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 28. / 16:29

      Talán a húszas éveik végén. De ismerek olyat is, aki 37 körül kezdte és hármat örökbe fogadott.
      Ez sok mindentől függ. Először is, ki kell mindig állni az aktuális sort, ami az igényeidtől meg az adott szervezettől, megyétől függ.
      Ha van egy gyerek, és szeretnél még egyet, akkor újra alkalmasságit szerezni, megint megvizsgálják a körülményeidet, családi helyzetet, megint ki kell várni a sort és így tovább. És persze akarni kell meg bírni… A családbővülés hosszasabb folyamat.

      Kivéve, ha egyszerre több testvért fogad valaki örökbe, de az nagy megterhelés hirtelen.

      Nekünk három gyerekünk van, abból kettő örökbefogadott, és 40 meg 38 évesek vagyunk a férjemmel, és három és fél éve vágtunk bele az örökbefogadás elkezdésébe.

      Te hányat szeretnél? 🙂

      Kedvelés

  16. Hetesi Edit 2015. augusztus 28. / 21:49

    Köszönöm a válaszokat és a személyest 🙂 Én 27 vagyok, a férjem 36. Elég nehezen lehet gyermekünk. 4 éve vagyunk házasok, azóta próbálkozunk. Sajnos nemrég vesztettük el három 22 hetes magzatunkat. Nagy családot szeretnénk, ezért érdekel ez a téma. Nagyon sokat tudtam meg ezen az oldalon, és a minket ért tragédia feldolgozásában is segít, hogy van remény arra, hogy családunk legyen.

    Kedvelés

  17. fresita 2016. június 4. / 11:35

    Zsuzsa, ne haragudj, hogy nem tudom végigolvasni a kommenteket (elképzelhető, hogy megtalálnám a válaszokat), hadd kérdezzek közvetlen: nem lehetséges, hogy a 4-es és 5-ös szabály ütközik egymással? Arra az esetre gondolok, amikor viszonylag idősnek számító korban született a házaspárnak saját gyermeke, viszont örökbefogadásnál is csecsemőben gondolkodnának. (Elvileg a koruk szerint ez lehet kizárt, a gyermekük kora szerint viszont csak ez lehetséges, nem?) A másik kérdésem: egy esetlegesen tervezett gyermek befolyásolja-e, és ha igen, hogyan a párhuzamosan futtatott öf eljárást? Például mondhatják-e azt, hogy ha maguk épp saját gyereken is dolgoznak, akkor addig nem működhet a dolog? (hiszen ez esetben sérülhet a testvérek közötti ideális kor kívánalma, és adott esetben ez csak menet közben derül már ki) Kell-e, érdemes-e egyáltalán erről a szándékról beszámolni?

    Kedvelés

    • háztartásbeli andrea 2016. június 4. / 17:10

      A 45 éves korkülönbség-szabály törvényben rögzített, tehát ettől eltérni nem lehet. Ez azt is jelenti, hogy ha valakinek 45 éves korában vérszerinti gyereke születik, az már nem fogadhat örökbe, hiszen nem jönnének ki a számok. Kivéve persze, ha a házastársa fiatalabb. A második kérdésedre, természetesen előfordulhat, hogy folyamatban lévő öf közben lesz vérszerinti gyerek, vannak akik eleve úgy jelentkeznek, hogy közben lombikoznak, és persze a spontán terhesség sem zárható ki sosem, ez egy érdekes helyzet. Amennyire tudom, rá szoktak kérdezni az alkalmasságin, de persze nem kell eskü alatt vallani, szóval mindenki azt mond, amit akar. És nem is kizáró ok, illetve, egyedi elbírálás tárgya. Én személy szerint megkérdőjelezem azoknak a lelki felkészültségét az örökbefogadásra, akik egyidejűleg lombikoznak, de szerencsére nem én vagyok a hivatal 🙂 Egyébként az öf folyamat mindaddig megszakítható, ameddig pecsét nem kerül az öf határozatra, az pedig a gyerek kihelyezése után 30 nappal történik. Bár felelősen gondolkodó ember ezt szerintem még azelőtt megteszi, mielőtt magához édesgeti a gyereket.

      Kedvelés

    • Örökbe 2016. június 6. / 21:26

      Szia! Üdv a blogon!
      Az általad említett esetben, azaz ha mondjuk egy házaspárnak 45 évesen születik gyereke, akkor nem tudnak örökbe fogadni utána sem csecsemőt, sem idősebb gyereket. Csecsemőt az életkoruk miatt, idősebbet a gyerekük kora miatt.

      Andreával abban ellenkezem, hogy az alkalmassági eljáráson igenis igazat kell mondani. Lehet, hogy nem kerül valami szóba, de a hazugság kizáró ok.
      Ha valaki a jelentkezéskor lombikozik vagy terhes, ez önmagában nem kizáró ok. De addig nem fognak gyereket kapni, amíg ez a dolog el nem dől jobbra vagy balra. Azaz vagy megszületik a gyerek és már legalább kétéves, vagy sikertelen a lombik, vagy elvetél és fel is dolgozta a gyászt.

      Miért kérdezed ezeket?

      Kedvelés

  18. MARY30 2017. szeptember 12. / 08:03

    Én 30 éves egyedülálló nő vagyok , ès nagyon szeretnék örökbefogadni. Mennyi esélyem lenne ? Mennyit kéne várnom? Feltètel a házas élet ?

    Kedvelés

  19. Horváth istvánné 2018. augusztus 30. / 05:56

    Én aszt szeretném kérdezni hogy férjem 23 éves és igaz nagyobik fiam volt. Paromtol van és férjem örökbe akarja venni ehez mikel és hanyeveskortol lehet orokbefogadni

    Kedvelés

    • Örökbe 2018. augusztus 30. / 06:00

      A házastársi örökbefogadásra az életkori szabályok nem vonatkoznak.

      Kedvelés

  20. Balogh kinga 2021. február 3. / 00:20

    Sziasztok! Meg szeretném kérdezni tőletek hogy 21 évesen Örökbe lehet fogadni?

    Kedvelés

    • Örökbe 2021. február 3. / 12:04

      Ha van férjed, aki elmúlt 25, akkor igen.
      Ha mindketten fiatalabbak vagytok, akkor is lehet jelentkezni, de nem kerülhettek sorra, amíg egyikőtök be nem tölti a 25-öt.
      Ha egyedülálló vagy, akkor meg kell várni a 25-öt, de az ő örökbefogadásukat most nagyon megnehezítették…

      Kedvelés

  21. SJacint 2021. április 18. / 16:09

    A matek lecke eredménye nálam:

    Mivel a felső korkülönbséget házaspárok esetében a fiatalabbnál nézik ,így a 45éves anyuka még belefér bármely korú gyermek örökbefogadásába(akár még engem is örökbe fogadhatna -27- 🥺 😀 )

    Viszont mivel van egy 3éves gyerekük ezért csak 2évvel fiatalabb, vagyis maximum 1 éves gyermeket fogadhatnak örökbe.(Ha a speckó esetet nézzük akkor 1,5év,de ettől most tekintsünk el)

    Tehát most az újszülöttől kezdve az 1 évesig örökbe fogadhatnak,illetve ahogy telik az idő úgy változik ez az intervallum az eltelt idővel arányosan(pl 5év múlva már csak 5-6éves korú gyermeket fogadhatnának örökbe, viszont 3év feletti gyermek esetében 45helyett 50év a korkülönbségi szabály,tehát 5év múlva 5-6éves helyett 3-6éves korú gyermeket is örökbe fogadhatnak. Ez pedig lehetővé teszi,hogy ha 5év múlva örökbe fogadnak egy 5-6évest akkor egy -a tárgyévben- 3-4évest is örökbe fogadhassanak majd.Ezt követően pedig még tovább mehetnek,hisz ekkor még csak 50éves az anyuka, vagyis egy 4éves gyermek örökbefogadását követően leghamarabb 1év múlva az anyuka 51éves koránál örökbe fogadhat még egy 3éves gyermeket,majd 2év múlva 53éves korában esetleg még egyet ,de ezt követően több gyermeket nem fogadhatnak örökbe ebben a felállásban. De ez ügye a maximum ami kihozható, ettől valószínűbb a kevesebb.

    Persze ikrek, illetve hasonló korú testvérpárok örökbefogadásával, vagy a 2éves életkor 1,5évre csökkentésével lehet növelni a gyermekszámot elméletben.

    Bár a szülők életkora miatt már most is eleve kevesebb az esélyük az örökbefogadásra elméletben ,bár ez nem jelenti azt ,hogy nem történhet meg.

    Kedvelés

  22. Tarjányi Sándor 2021. augusztus 23. / 11:23

    Egy kisgyerekes anyukával együtt Örökbe fogadnák. Káros szenvedélytől mentes vagyok. Legyen Ő is az én 50 ÉVES vagyok de ha az anyuka fiatal az nem zavar. Türelmes embernek tartom magam amíg el nem pattan a cérna.

    Kedvelés

    • Örökbe 2021. augusztus 23. / 13:01

      Csak kiskorú gyereket lehet örökbe fogadni, anyát gyermekével együtt nem.

      Kedvelés

  23. Kathy 2021. szeptember 19. / 12:14

    Ha én 43 éves vagyok a párom 51 nem is jelentkezhetünk ?

    Kedvelés

    • Örökbe 2021. szeptember 19. / 13:16

      Szerintem le van írva a cikkben, de röviden: jelentkezhettek.

      Kedvelés

  24. özv.Detáry Pál 2023. június 17. / 11:08

    Kellő tisztelettel kérdezem, nyugdíjas özv. ember vagyok lányommá fogadhatok egy férjes aszonyt?

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .