Ma az Olaszországba történő örökbefogadásokba kukucskálunk be. Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi családba, azok, akiknek itthon nem találnak örökbefogadót. Közülük a legtöbben Olaszországba mennek, nagyjából a felük. Általában idősebb, 8-10 éves gyerekekről, gyakran testvérekről van szó. Anna pszichológus, tolmácsként segíti az olasz örökbefogadók és a magyar gyerekek barátkozását. A beszélgetésben bepillantást nyerünk, hogyan zajlik az idősebb gyerekek beilleszkedése egy külföldi családba.
– Mondj pár szót magadról!
– Pszichológia-olasz szalon végeztem. Először egy gyermekotthonban dolgoztam pszichológusként, aztán nevelési tanácsadóban. 2009-ben kerültem kapcsolatba a külföldi örökbefogadásokkal. A barátnőm nevelőszülői hálózatban volt pszichológus, és felhívott, hogy az egyik családból örökbe fogadnak egy kisfiút Olaszországba. Az olasz család nyelvtanárt keresett a 11 éves kisfiú mellé, és őt tanítottam az egy hónapos gondozási idő alatt. Ekkor találkoztam vele, hogy van külföldi örökbefogadás, és ezután az ezt a családot képviselő egyesületnél kezdtem el dolgozni. Három és fél év alatt mintegy harminc család barátkozását segítettem, aztán babát vártam, várandósan már nem lett volna szerencsés dolgozni az örökbefogadókkal, jelenleg épp gyesen vagyok.
– Mivel foglalkozik az egyesület?
– Ez egy olasz civil szervezet, amely képviseli a külföldről örökbefogadó olasz házaspárokat. A házaspárok fizetnek érte, de a lehető legkevesebbet, a legtöbben önkéntesként dolgoznak a szervezetnél, örökbefogadók hozták létre az egyesületet. Hivatalos jogi szinten az országok központi hatóságai közvetítik, engedélyezik az örökbefogadást, de minden házaspárt valamilyen egyesület képvisel itt, aki segíti a barátkozást, figyelemmel kíséri a gondozási idő alatt történteket és segít a hivatalos ügyek lebonyolításában.
– Hogy néz ki az olasz alkalmassági procedúra?
– Nagyon hasonló a magyarhoz: van pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány, és kapnak egy hasonló határozatot, életkorra, gyerekszámra és hogy alkalmasak nemzetközi örökbefogadásra. Ezután keresnek egy országot, ahonnan örökbe akarnak fogadni, és jelentkeznek egy azzal az országgal együttműködő egyesülethez. Minden egyesület szervez tanfolyamot a várakozóknak: a miénk olyan alkalmakat is, melyek teret adnak a várakozók és a korábbi örökbefogadó családok találkozásának. Jelenleg három egyesület dolgozik Magyarországgal, közülük a mienk az egyetlen, amely kizárólag itt tevékenykedik.
– Miért akarnak az ügyfeleitek épp Magyarországról örökbe fogadni?
– Az olasz örökbefogadók is mennek mindenfele, Kambodzsába, Kínába, onnan lehet kisebb gyereket kapni. Ide azok jönnek, akik elfogadják az idősebb gyereket, vagy a magyar eljárást jobban be tudják illeszteni az életükbe. Úgy tudom, Dél-Amerikába például többször kell elutazni barátkozni rövidebb időszakokra, míg nálunk ez egy hosszabb, 45-50 napos utazást jelent.
– Ki dönti el, hogy mikor kerül sorra egy olasz pár, és melyik gyereket kapja?
– Az örökbe adható magyar gyerekeket először a megyéjükben, majd az országos listán ajánlják ki. Aki nem talál belföldön családra, az kerül a külföldi listára. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Magyar Központi Hatóság párosítja a gyereket a náluk várakozó külföldi házaspárok anyagával. Egy gyereket két-három házaspárnak ajánlanak fel sorban, egyeztetve a megyei Tegyeszek szakembereivel.
A gyerek anyaga fényképpel kikerül az egyesülethez, azok először lefordítják olaszra, és behívják a kiválasztott házaspárt megismertetni velük azt. Ha az akta tetszik nekik, megnézik a fényképet, és ha igent mondanak, elkezdődik a szervezkedés. A várakozó házaspárok Magyarországra kerülő anyagában benne van egy fényképalbum, amit ők készítenek a még nem ismert gyereküknek magukról, a családról, lakásról, környékről, iskoláról: ez a helyi Tegyesz tanácsadóján vagy pszichológusán keresztül a gyerekhez kerül és fontos részét képezi a felkészítésnek, ami nagyjából két héttel a házaspár érkezése előtt kezdődik.
– Milyen hosszú a várakozás?
– Ez függ a gyerek korától, attól, hogy testvéreket, beteg gyereket vállalnak-e, de átlagosan egy-két évet várnak a házaspárok.
– Úgy tudom, külföldre eleve csak az idősebb, problémás gyerekek kerülnek, akik pont ezért nem kellenek a magyarországi örökbefogadóknak.
– Természetesen vannak egészségügyi gondok, és a legtöbb gyermek kisebb-nagyobb fokban traumatizált, de nem minden gyerek azért kerül külföldre, mert nagyon problémás. Sokan csak „simán” idősebbek – iskoláskorúak – és romák. Az olasz párok eleve nagyobb gyerekre várnak, és általában a roma származás sem okoz nekik problémát, ennek a témának más a megítélése odakinn.
– Hány éves gyerekek barátkozását segítetted?
– Átlagosan 8-10 évesek, de néha az egyik gyerek kisebb testvérek esetén. A legidősebb gyerek, akinek bekapcsolódtam az örökbefogadásába, egy 13 éves fiú volt, akinek a kisebb testvéreit már korábban örökbe fogadta a család (ő akkor még nem volt örökbe adható).
– Nézegettem számokat, minden második gyerek testvérével együtt kerül külföldi családba. Ha több testvér van, egyszerre barátkoznak velük?
– Igen. Egy eljárásom volt három testvérrel, de a testvérpár gyakori.
– Mi történik, ha az olasz jelentkezők igent mondanak az aktára?
– Ha rábólintanak a gyerekre, felgyorsulnak a dolgok, megszervezik az utazást, szólnak a munkahelyen, és egy-két hónapon belül itt vannak.
– A gyerek tudja, miért jönnek?
– Igen, tudja, hogy miért jönnek ide. Az örökbefogadás folyamatába én a házaspár megérkezésekor kapcsolódom be, a munkám pedig az örökbefogadás jogi aktusáig, illetve a hazautazásig tart, ez az időszak 45-50 nap alatt zajlik le, a belföldi örökbefogadáshoz képest kissé „erőltetett menetben”. Az első találkozás csak pár óra a gyerek lakhelyén vagy néha a Tegyeszben, ezen jelen van az örökbefogadási tanácsadó, olykor a gyám, a nevelőszülő, a tolmács, a házaspár és a gyerek(ek).
– Ekkor még visszaléphetnek a szülőjelöltek?
– Igen, de nem szoktak. Volt már rá példa az első napokban, de akkor olyan egészségi probléma derült ki, ami nem szerepelt az aktában. Az akta egyébként általában helytálló szokott lenni, bár gyakran nem friss a fotó a gyerekről. Visszalépés nálam 2-3 esetben fordult elő a harminc eljárásból.
A barátkozás feszített tempóban történik, 4-5 nap alatt. A második napot már együtt tölti a házaspár, a tolmács és a gyerek, elmennek játszótérre, cukrászdába, állatkertbe, a gyerek korának megfelelően. Mindez intenzívebb, mint egy magyar örökbefogadás. Az első napok után a kihelyező határozatot követi a harminc napos próbaidő (kötelező gondozásba való kihelyezés) Magyarországon, ekkor már egy bérelt lakásban együtt élnek a szülőjelöltek a gyerekkel. Ha minden rendben folyik, akkor ezután történik a tényleges örökbefogadás.
– Pszichológusként is jelen vagy ilyenkor?
– Én a tolmácsolás mellett a szervezésben is segítek, a szálláskeresésben, programtervezésben, papírmunkák intézésében, a fordítással, a konzulátussal. A barátkozás alatt (az első 4-5 napon) végig velük vagyok, a kihelyezés után pedig engem hívnak, ha bármi bajuk van, akár a gyerekekkel, akár nyelvi vagy praktikus szinten: hogyan jutnak el gyógyszertárba, orvoshoz…
– Ott vagy a közelben?
– Ha a megye engedi, a harminc napot szeretik Budapesten tölteni a házaspárok, mert itt több dolgot lehet csinálni. Ilyenkor a Tegyesz mérlegeli, mi a jobb a gyereknek, illetve mi segítheti legjobban az összecsiszolódást: ebben ők döntenek. Egy nagyon pici faluból sokkoló lehet egy külföldi házaspárral a nagyvárosba költözni és ugyanígy egy vidéken élő házaspár is elveszettnek érezheti magát a nagyvárosban.
– Te mit gondolsz erről, mint pszichológus?
– Az összeszokás mindenkinek nehéz, a gyereknek is, a házaspárnak is, és feszít az idő. De az a tapasztalatom, hogy működni szokott.
– Ha feszített a tempó, miért nem lehet 60 vagy 80 napig itt maradni?
– Itt ez az elfogadott hivatalos metódus. Már ez a harminc nap is sok szokott lenni, mert annyira mesterséges helyzet. Egy házaspár elmegy egy országba, aminek a nyelvét nem beszéli, és ott megpróbál egy tök ismeretlen gyereknek a szülője lenni öt nap után, miközben azt sem tudja, hogy kell a boltban kenyeret kérni. Eközben a gyermek is érzi az átmenetiséget, nem jár iskolába, sem kortársak közé: legtöbbször számolják a napokat Olaszországig. Ennek a helyzetnek semmi köze az igazi, eljövendő életükhöz, nem feltétlenül tartanám jónak, hogy ez kétszerannyi ideig tartson.
– A barátkozás az elején sem lehet hosszabb?
– Néha hosszabb, ha nehezebben megy és indokolt a nagyobb fokozatosság. Néha egy hét vagy tíz nap, de az már extra hosszúnak számít.
– Mi folyik a harminc nap alatt?
– Megpróbálnak természetes életet élni. Azt szoktuk javasolni, hogy ne vigyék minden nap cirkuszba, játszóházba a gyerekeket, legyenek átlagos napok is, mint otthon. Ilyenkor nem járnak intézménybe a gyerekek, ez elég nagy változás. Sokszor nehéz strukturálni a napokat, ez szokott kihívás lenni. Próbálkoznak a nyelvvel oda-vissza. A házaspár is tanul a gyerektől, akaratlanul is, a gyerekek is tanulnak. Skype-on ismerkednek a többi családtaggal. A szülők sokszor nehéznek érzik, megpróbálnak inkább túlélni. Azt szoktam mondani, bármilyen is a harminc nap, az nem olyan lesz, mint majd az ő életük.
– Van, hogy a barátkozás alatt meggondolják magukat?
– Van, de szerencsére nagyon ritka. Az egyik esetben az összeköltözésig sem jutottak. Ott a házaspár megijedt attól, ami két kisfiú nevelésével jár, hogy verekednek és hangosak. Ők akkor jöttek rá, mit vállaltak, illúzióik voltak az örökbefogadással kapcsolatban. A másik esetben a próbaidő során egy hét után került vissza a gyerek, ő egy nyolc év körüli, nagyon deviáns kisfiú volt, és ez az anyagából nem derült ki. Nagyon agresszív volt, és ezt már nem tudták vállalni.
– Általában megbirkóznak a problémákkal?
– Igen. De vannak nagyon rázós harminc napok, mikor naponta többször hívnak kiborulva, nagyon nehéznek érzik, vagy a gyerek viselkedése megváltozik. Az elején nagyon kedves, aranyos volt, és mikor biztosabbnak érzi magát, akkor „rossz” lesz. De a legtöbb házaspár erős elhatározással érkezik: az az alap, hogy nekik kell ez a gyerek, és ami meg adódik, azt megoldják.
– Miért ilyen elszántak?
– Sokan vallásosak, ez is számít, de mindenki másért. Viszont szinte mindenkin ezt látom: hogy nem lesz könnyű, de megpróbáljuk megoldani.
– Nem azért, mert ott több várakozóból választják ki azt a pár tucat párt, akik ide jönnek?
– Nem tudom. Ritka, hogy több gyereket visszautasítanak, általában az első gyereket elfogadják.
– Az egyesületnek van szava abban, hogy örökbe fogadhatja-e a házaspár a gyereket?
– Ebben hivatalosan a Tegyesz és a gyámhivatal dönt. De ha az egyesület úgy látja, van módja leállítani az eljárást.
– Mennyire felkészültek a házaspárok?
– Egy elég alapos felkészítésen vesznek részt. Ezen sok múlik, de tapasztalataim szerint az boldogul jobban, akinek olyan a személyisége, hogy egy extrém helyzetben feltalálja magát, illetve akiknek stabil a párkapcsolatuk. Még akkor is, ha kevésbé felkészült vagy kevesebb magyar szót tud.
– Tanulnak magyarul a jelentkezők?
– Igen, van lehetőség tanfolyamra járni.
– Meddig jutnak el?
– Szavakig. Nagyon nehéz a magyar nyelv. Nyelvtant csak elméletben tanulnak, de nem tudják alkalmazni, csak fontos szavakat, kifejezéseket tudnak.
– Elvárás, hogy majd beszéljenek magyarul a gyerekkel?
– A magyar nyelven való beszédet nem lehet elvárni, de a kulturális gyökerek megőrzése erősen javasolt.
– Vissza kell látogatni időnként?
– Ilyen kötelezettség nincsen, nem is szoktak, nagyon ritka a visszalátogatás.
– A gyerekek hogy reagálnak?
– Ők veszik jobban az akadályt. A házaspár érthető módon nagyon izgul, ráadásul több szakember van jelen, és óhatatlanul úgy érzik, hogy őket figyelik. A gyerekek néha az elején meg vannak szeppenve, de játékban mindig sikerül összekapcsolódni.
– Vágynak új szülőkre?
– Igen, legtöbbször.
– De eddig is családban éltek.
– Igen, de tudják, hogy az nem az igazi apukájuk, anyukájuk, nem végleges. Egy-két eljárás volt, ahol a nevelőszülő kevésbé volt együttműködő, ott messzebbről kellett indulni. De ezzel tisztában vannak a gyerekek, ha előbb nem, legkésőbb akkor, mikor a pszichológus megy felkészíteni a gyereket. Sok gyerek a környezetében, akár a nevelőcsaládban, iskolában hallott olyan gyerekről, aki külföldre ment és úgy lett apukája, anyukája.
– Ezt értik a gyerekek, hogy ők Magyarországon nem kellettek?
– Bár nem vettem részt még gyermek felkészítésén, azt gyanítom, nem ezen a tényen van a hangsúly, hanem azon, hogy találtak nekik egy olyan házaspárt, akik épp az ő szüleik szeretnének lenni.
– Esetleg megnézte őket több jelölt, túlvannak egy sikertelen barátkozáson…
– Általában ez nem fordul elő, mert túlkorosak, mire örökbe adhatóvá válnak, így rögtön külföldre ajánlják ki őket. Olyan volt már, aki külföldi házaspárral való meghiúsult barátkozáson volt túl.
– Ilyenkor újra kiajánlják a gyereket?
– Igen, de nem rögtön.
– Nyelvileg hogy boldogulnak a szülők és a gyerekek?
– Sok nehézséget okoz, de inkább a házaspárnak, a gyerekek jobban bírják. A gyerekek is néha besokallnak, hogy nem értik őket, de ők általában ráéreznek, hogy például el lehet mutogatni. Az első héten én is szoktam nekik segíteni, hogy rajzolják le, mutogassák el, vagy nagyobb gyerekkel használják a szótárt. Adok nekik egy kis listát a legfontosabb kifejezésekkel, hogy éhes vagyok, fáj, félek. Inkább a házaspárnak nehéz, ők sok mindent mesélnének, elmagyaráznák, hogy mit nem szabad, miért nem szabad. Egyébként én úgy látom, a nyelvi különbség nem csak nehézséget jelent, hanem rejt egy hatalmas lehetőséget is a házaspárnak, mégpedig azt, hogy bár a gyermekük nagyobb életkorban kerül hozzájuk, mégis esélyt kapnak arra, hogy megtanítsák neki a nyelvüket, akárcsak egy babánál. A nyelvi különbség miatt sokkal több párhuzam van az első időszakban egy baba nevelgetésével: sokkal hangsúlyosabb az egymásra hangolódás szerepe, a tapogatózás, hogy mit is szeretne a gyerek, és sokkal láványosabb a fejlődés is: mind a kapcsolaté, mind a gyermeké. A szülők a bőrükön érezhetik, hogy nyomot hagynak a gyermekben azáltal, ahogy napról napra ügyesedik az olasz nyelvben. Nagyon szoktak izgulni, hogy megtanulnak-e ezek a gyerekek olaszul.
– Mennyi idő alatt tanulnak meg?
– Két-három hónap után már elboldogulnak az iskolában. Nagyon gyorsan megtanulnak.
– Rögtön mennek iskolába?
– Igen. Ezért sokszor preferálják a nyarat a szülők, hogy őszre már tudjon olaszul a gyerek, és addigra megismerte a családot is. De van, hogy már egy hónap után mennek iskolába, hogy ne veszítsenek évet.
– Nem esnek vissza az olasz rendszerben?
– Nem, mert szerencsére az olasz iskolarendszer más, és általában már tanulták itthon az ottani tananyagot.
– A gyerek elveszti a magyar állampolgárságát?
– Nem, megmarad neki, és időbe telik, amíg megkapja az olasz állampolgárságot.
– Új nevet kap?
– Az apa vezetéknevét kapja meg, a keresztnév változó: vagy megtartják, ez ritkább, általában inkább az olasz megfelelőjét kapja meg, néha valami teljesen mást.
– Ehhez mit szól a gyerek?
– Általában elfogadja. A magyar nevét sokáig megtartják becenévnek, úgy szólítják. A legtöbb gyerek azzal a magyarázattal megelégszik, hogy „a víz olaszul aqua, a József pedig Giuseppe”. Ettől helyre kerülnek a fejében a dolgok. Néhány házaspár a gyerek identitása miatt ragaszkodik a magyar névhez, de ez egy idő után néha a gyereknek terhes, mert mindig kérdezgetik, hogyhogy ilyen érdekes neve van, és el kell mondani, hogy örökbefogadott. Ha olasz nevük van, akkor ők dönthetik el, ezt kivel osztják meg, ez segíti a beilleszkedésüket.
– Ezek a gyerekek igazi olasszá válnak?
– Igen. Bár az általam segített gyerekek még nem érték el a kamaszkor, a gyökérkeresés idejét. Tökéletesen megtanulnak beszélni a helyi dialektusban. Teljesen beilleszkednek.
– Elfelejtenek magyarul?
– Ez nagy kérdés. Én azt mondom, ez a látszat. Ők arról számolnak be, hogy igen, néha e-mailben kérdeznek is egy szót. Az első években nem tudják felidézni a magyar nyelvet, de én azt gondolom pszicholingvisztikai tanulmányaim alapján, hogy az anyanyelvét egy nyolc-tíz éves gyerek nem tudja elfelejteni. Tud háttérbe kerülni, passziválódni, mert nem használja, mert egész szellemi kapacitását arra használja, hogy megtanuljon olaszul, beilleszkedjen az új környezetbe. De én azt gyanítom, hogy ha pár év után eljönne Magyarországra, akkor két-három hét alatt visszaidéződne a tudása. De a gyerekek arról számolnak be, hogy elfelejtenek.
– A testvérek is egymás között olaszul beszélnek?
– Igen, egy idő után.
– Könnyebb, ha valaki a testvérével együtt megy ki?
– Igen, azt gondolom. Másfelől az a legjobb az egész örökbefogadásban, hogy végre csak rád figyelnek, és ha ott van a testvéred, ez nem valósul meg. De összességében könnyebb.
– Egy nyolcéves magyar gyerekkel le lehet játszani a boldog családot?
– Igen. Tartjuk a kapcsolatot, vannak éves találkozók, és látom, hogy megtalálják a helyüket.
– Vannak kudarcos esetek is?
– Igen, de ritka. Amikor kezdődik a kamaszkor, akkor megnehezülnek a dolgok. És vannak nehéz esetek, amikor úgy gondoltuk, hogy nehéz a barátkozás, de kint majd könnyebb lesz, és nem lett sokkal könnyebb.
– A kudarc mit jelent?
– Ha a gyerek nem tud szülőként nézni a házaspárra, illetve a házaspár sem tudja maradéktalanul gyerekének érezni a gyereket.
– A gyerek szemszögéből nézve tényleg döbbenetes a változás: új szülők, új ország, új barátok, új iskola, új nyelv, új név…
– Ezt felnőtt szemmel nézzük így. A gyerek máshogy nézi, nincs tudatában, hogy mindent elvesztett. Először elveszíti a szobáját, ahol lakott, de a játékait viszi. A nyelvet is fokozatosan veszíti el. Ahogy látom, a gyerekek inkább úgy élik meg, hogy ők nyernek új szülőket, családot, és nem azt, hogy elveszítenek mindent. Sokszor inkább azt élik meg, hogy nekik addig semmijük sem volt.
– A kicsik máshogy veszik, akik még értelmileg nem fogják fel?
– A kisebbeknek könnyebb szokott lenni, mert ők a konkrét dolgokba jobban tudnak kapaszkodni. Persze izgul, hogy elmegy innen, de örül neki, hogy a fényképen látja, hogy saját szobája lesz.
– A magasabb életszínvonallal meg lehet őket vesztegetni?
– Eleinte, a barátkozás alatt igen, de később, ha a kapcsolat nem alakul, akkor ez nem számít.
– Kapnak támogatást kint a családok?
– Van hivatalos utánkövetés, kell referálniuk Magyarország felé, kapnak az egyesülettől támogatást és létezik szociális háló. Az egyesületnél vannak pszichológusok és mindenféle szakemberek. Az elején néha a nyelvtanításban is kérnek segítséget, például egy magyar tanártól.
– Maguktól tanulnak, vagy vesznek olaszórákat?
– Általában maguktól tanulnak. A próbaidő alatt szoktak olaszórákat kérni a házaspárok, de inkább az életben tanulnak meg kint, ahol a játszótéren az összes gyerek olasz, meg az iskola olasz. Itthon kevésbé érzik az olasz nyelv fontosságát, ahol csak a két felnőtt olasz, de bárhol megérteti magát a gyerek. De a házaspárok is motiváltak, biztatjuk is őket, hogy a legfontosabb dolgokat tanulják meg magyarul, hogy a gyerek lássa, hogy ők is tesznek erőfeszítést. De magasabb szinten magyarul a szülők nem szoktak megtanulni.
– Utána ápolják a kötődést Magyarországgal?
– Kevesen. A többség kevésbé, mert úgy látják a gyereken, hogy nem szeretné.
– A roma származással foglalkoznak külön?
– Nem szoktak, hacsak a gyerek ezt nem tartja olyan fontosnak magáról, hogy ő foglalkozzon ezzel, akár pozitív, akár negatív irányban.
– Szerinted összességében inkább megéri a nyolcévest olasz családba helyezni, mint hogy maradjon állami gondozott?
– Igen.
– Ez hány éves korig van így?
– Én eddig mindig úgy voltam, hogy megéri megpróbálni, még ott is, ahol egyértelműen látszik, hogy nehéz lesz az út, mert tényleg egy életet tudnak nyerni ezzel, meg családot, amire máshogy nincsen lehetőségük már. Ha egy 12-13 éves gyereknél elindul egy külföldi örökbefogadás, ami kudarcba fullad, akkor persze megzuhan, de mivel már tudatosabb, jobban fel lehet vele dolgozni. De szinte mindenütt érdemes megpróbálni, ezt a megismert családok alapján mondom. Életet kapnak. Itthon nem lenne jövőjük, családjuk meg különösen nem.
– Neked érzelmileg milyen ez a munka?
– Nagyon szeretem, de nehéz az ideális távolságot megtalálni érzelmileg: hogy ne vonódjak be, ugyanakkor ne maradjak teljesen kívülálló professzionalista, mert fontos, hogy a gyerek és a szülők is bízzanak bennem, elmondják a problémáikat, kétségeiket, merjenek segítséget kérni. Ehhez kell valamilyen kapcsolat, közben kívülről is kell őket látnom.
– Bevonódásnak azt nevezed, hogy szurkolsz, hogy sikerüljön a barátkozás?
– Nem, ezt még nem, ez nálam alap, általában szurkolok. Inkább azt, mikor azt veszem észre, hogy nem látom reálisan vagy a gyereket, vagy a párt, mert valamelyik irányában elfogult vagyok. Például a házaspár panaszkodik a gyerekre, én meg védem, mert elfogult vagyok. Ha ez túl gyakran fordul elő, akkor szoktam gyanakodni, hogy túlzottan bevonódtam.
Ha valakinek maradt kérdése az olaszországi örökbefogadásokról, kommentben felteheti. Én pedig továbbra is várom azok jelentkezését, akik rálátnak egy másik ország örökbefogadási gyakorlatára, esetleg magyar gyerekként kerültek külföldi örökbefogadó családba.
Örökbe.hu 
A roma származáshoz való hozzáállásról kérdeznék még, miért nem téma? Más a tanfolyam, tudatosabb a magyarnál? Simán a “barna bőrű temperamentumos” olaszok elfogadóbbak? Vagy egyéb okai vannak? Későbbiekben a családi találkozókon sem került elő a származás mint releváns téma? Téged is meghívnak ezekre az utánkövetés szerű éves találkozókra? Milyenek? Köszi
KedvelésKedvelés
Egyéb okokat nem tudnék mondani, egyszerűen az a tapasztalatom, hogy a gyerekek “romasága” nem szokott téma lenni a szülőknél. Sőt, többször előfordult, hogy a származással járó bőrszín és temperamentum inkább előnyt jelentett a beilleszkedésnél, mondjuk egy dél-olasz családban. Volt olyan eset, mikor kicsit aggódva kérdezték a kollégák, hogy nem okozott-e fennakadást a beilleszkedésben egy kisfiú roma származása, nem “lóg-e ki”, mire a szülők nevetve mondták: “Ne vicceljetek, ő a legvilágosabb az utcában!”. A származás, a gyökerek ápolása alatt a magyarságot szokták érteni mind a gyerekek, mind a szülők. És igen, volt szerencsém több alkalommal részt venni az éves találkozókon, csodálatos élmény volt mindig látni, hogy beérett a munkánk gyümölcse, viszontlátni összecsiszolódva azokat a gyerekeket és szülőket, akik mellett egy nehéz időszakban voltam, rájuk csodálkozni és hallgatni az élményeiket, a reflexióikat, és nem utolsósorban olaszul beszélgetni azokkal a gyerekekkel, akik úgy izgultak, hogy hogyan fogják megtanulni a nyelvet…
KedvelésKedvelés
Köszönöm az interjút, nagyon érdekes volt. Kedves Anna, csoda szép munkád van, nagyon jó érzés volt olvasni, ahogy mesélsz róla.
KedvelésKedvelés
Hát, Zsuzsa, nekem eddig ez volt a legérdekesebb bejegyzés a blogon, egyáltalán nem tudtam semmit erről a témáról, és egy nagyon szimpatikus riportalanyod volt! Köszönöm mindkettőtöknek!
KedvelésKedvelés
Én is nagyon élveztem az izgalmas témát. Erről a szeletről még az örökbefogadásban tájékozottak is nagyon keveset tudnak.
KedvelésKedvelés
Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ez lehet a munkám,sőt, inkább hivatásom és boldog vagyok, hogy ha ez átsüt a sorok között. Kicsit missziónak is tekintem, hogy minél többen minél tisztábban lássanak a témában, mert sok a fehér folt és a téves információ. Köszönöm a lehetőséget, Zsuzsa!
KedvelésKedvelés
Ez fantasztikus volt!! Tanulságos, részletes és nem utolsósorban szívmelengető!! Köszönöm! 🙂
KedvelésKedvelés
Bemásolom Herczog Mária hozzászólását, aki a Facebookon kommentelt:
“A nemzetközi gyakorlatban nagyon fontos feltétel az eredeti identitás, nyelv megőrzése, a visszalátogatás. Ez eleinte biztosan nem tűnik olyan fontosnak, de a pszichológusnak tudnia kell, hogy a hárítás, hasítás hosszabb távon nem tesz jót, mégha eleinte látszólag segíti is a beilleszkedést. Másrészt nyilván nem független ez a távolodás a korábbi élményektől, viszont az baj, ha senkivel nem maradt kapcsolat, nem volt itthon senki – rokon, gondozó, nevelőszülő, tanár – akit érdemes siratni, akivel jó kapcsolatot tartani. Ez vizsgálatra érdemes kérdés, mert az itthoni ellátórendszert minősíti.
Izgalmas lenne a most már több mint 10 éve kijutott gyerekek esetén megnézni, hogyan illeszkedtek be, mennyire sikeresek az iskolában, családban, az is sok tanulsággal járna a hazai gyermekvédelem, oktatási rendszer értékeléséhez.”
A Facebookon több kommentelő fennakadt azon, hogy a gyerekek elvesztik magyar identitásukat.
KedvelésKedvelés
Az olaszok meg valószínű azon akadnának fönt, ha több év szülőség után a gyerek nem venné át az ő identitásukat. Az ő saját gyerekük. Ami meg a magyar identitást illeti, a szülők maximum segíthetnek a gyereknek, megtalálni az identitás megtartásának a lehetőségeit, ha a gyerek akarja. Rákényszeríteni nehéz lenne.
És mitől is akarna a gyerek magyar maradni? Akárki akármit mondott neki, csak kicsi, nem hülye. Felfogta, hogy Magyarországon senkinek sem kellett, legkésőbb kiskamaszként. Annak idején a 7 éves gyereknek próbáltam mentegetni a vsz apját, mert hát mégse utálja már. Soha egyetlen rossz szót nem hallott róla. Ő mondta ki, hogy anya hagyd, nem kellettem neki, és ennyi. Hát valahogy így lehetnek ők is ezzel.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon nehéz kérdés, szerintem a teljesen új helyzet, nyelv, környezet olyan, mintha új esélyt kapna a kicsi, tiszta lappal indul, és neki az itthon valahol egy lesz azzal, ami rossz vele történt.
Nekem sem volt egyértelműen szimpatikus, hogy nem magyar családok viszik el a gyerekeket, de eszembe jut egy ismerősöm aki azt mondta, hogy a világon nagyon sok borzalmas ember nevel gyereket(akkor a meleg párok gyerekvállalásáról volt szó, de úgy érzem itt is igaz), és nehogymár’ az előítéletek miatt essenek el jó emberek a lehetőségtől.
Itthon egy roma gyerkőc cigány és a szülőknek a származásukkal együtt önvédelemre és sértésekre is fel kell készíteni a gyereküket, olasz, spanyol családoknál meg lehet ő is olasz meg spanyol ha szeretne, ez hatalmas esély. Hiszek abban, hogyha valakinek tiszta lapot adunk ilyen eséllyel, akkor azzá válhat akivé csak szeretne. Sokkal könnyebben mint olyan környezetben ahol mindig emlékeztetik olyasmire amiről nem tehet és akaratlanul is sokat felszív az előre megítélt viselkedésmintából.
Plusz egy gyereknek egy külhoni szülő sokkal jobb mint egy nem létező…
KedvelésKedvelés
A sok felhaborodott kommentelo inkabb annak orulne, hogy a gyerekek megtalaltak a helyuket! Az identitas nem egy kezzel foghato dolog, a gyerek be akar illeszkedni, ami nagyon jo dolog, es nem filozofal azon, hogy mi lesz a magyarsagaval.
Amugy minden orokbefogadott gyerek elveszti az identitasat, ezen nem haborog senki? Akinek ennyire fontos a dolog, a lehetoseg adott, tessek orokbefogadni az idosebb, roma, problemas gyerekeket. Jah, hogy ez nem jarhato ut? Akkor maradjon csendben. Felhuztam magam…
KedvelésKedvelés
Szerintem egy ennyi idős gyerek már simán vágja, hogy olyan lehetőséget kapott az élettől, amit meg kell ragadnia, hiszen kis túlélők mind.
Ezt a magyarság kérdést meg nagyon felfújják egyesek, mert azt hiszik, hogy ez kizárólagos. Miért ne lehetne valaki a lelkében egyszerre magyar is meg olasz is, és miért baj, ha nem a magyar identitást választja, mert esetleg itt nagyrészt a rossz érzések jutottak, ott meg végre boldog? Ezek a gyerekek nem csinálnak belőle politikai kérdést, egyszerűen így érzik.
Amellett meg sokra megy a magyarságával pl. Szicília közepén úgy, hogy itthon senkije nem maradt…
KedvelésKedvelés
A Facebookon hol? Nem az Örökbe.hu fb-oldalán, ugye? Érdekelnének a reakciók.
KedvelésKedvelés
Van egy “Gyerekjogi csoport”, ott.
KedvelésKedvelés
Oda viszont én nem tudok kommentelni, nem vagyok a csoport tagja.
KedvelésKedvelés
Szerintem igaza van HM-nek. Mindenkinek joga van a gyökereihez, az identitásához, a múltjához. A külföldi öf szülőknek igenis feladatuk lenne, hogy ezt biztosítsák.
KedvelésKedvelés
na de ki az a HM?
biztos lemaradtam, ma kevés a használható agysejtem… 😀
KedvelésKedvelés
Herczog Mária, feljebb Zsuzsa idéz a hozzászólásából az FB-n, a gyerekjogi csoportnál közzétett cikkénél.
KedvelésKedvelés
köszi 😀
KedvelésKedvelés
Én ezzl kapcsolatban is azt tudom mondani, amit a roma gyerekek örökbefogadásával kapcsolatban, hogy szerintem abból tudunk adni, ami nekünk is van. Identitást is.
Ismeretszerzést lehet persze támogatni, de identitást adni szerintem mást nem lehet, mint a mienk. Persze, lehet, hogy tévedek, de így érzem.
KedvelésKedvelés
Megpróbáltam beleélni magam, hogy örökbe fogadok egy 8-10 éves gyereket az ország túlfeléből. Egy ilyen korú gyerek sok éve él nevelőszülőnél, ugyanakkor a vér szerinti szülőkre is pontosan emlékszik, sőt, akár e-mail kapcsolatban is van vele, hisz egy évvel azelőttig látogatta. (Különben nem most lenne örökbe adható.)
Én a lehetőségekhez képest próbálnám tartani a kapcsolatot a nevelőszülővel és a vér szerinti szülővel is, ha ez normálisan megoldható, mondjuk évi egy odalátogatással. A gyerek érdekében, hogy ő ne érezze, hogy ezek az emberek mind elhagyták őt. Magyarországon tudnám kontrollálni ezt a helyzetet.
Viszont, egy másik országba már nem utaznék vissza évente ezért, ahol nem beszélem a nyelvet, nincs helyismeretem, nem tudom megítélni, mi veszélyes, nem értem, mit mondanak a gyereknek stb.
KedvelésKedvelés
Vagy már valamivel régebbtől nem látogatta, csak eddig húzódott, hogy itthon kell-nem kell, meg papírtologatás, de emlékszik, az majdnem biztos…
Igen, a meglévő kapcsolatai ápolását én sem tiltanám, akár másik országból sem, de nem is forszíroznám, az biztos. Nem biztos amúgy, hogy később sem fordul vissza erre, legalább egy időre – de ha pont kamaszkorban van, akkor örökbefogadás nélkül is épp az addigi értékekkel fordul szembe, mert “az a dolga”, és csak a kamaszkor lezajlásával “simul bele vissza”. Szóval, duplán megértem, ha ezek a gyerekek épp nem hátrafele nézegetnek.
Viszont én anno (még a lányom érkezése előtt) beszélgettem USA-ba örökbefogadott roma fiúval, akivel a városunk facebook-oldalán találkoztam, kíváncsi volt a szülővárosára, hogy honnan jött, ő sokkal kisebb volt az örökbefogadáskor, 3-4 éves, elmondása szerint egyáltalán nem emlékszik a nyelvre, angolul kommunikáltunk, sokat kérdezett a városról, az országról, a magyarságról, tervezte, hogy jön errefele, aztán ez lecsengett nála valahogy. A cigányságával kapcsolatban viszont semmi identitása nem maradt, nyomokban sem.
KedvelésKedvelés
Szerintem annyit meg lehetne tenni még a világ másik feléből érkezett gyerekkel kapcsolatban is, hogy 2-5 évente ellátogatna oda a család nyaralni, tenni egy kört azokon a helyeken, amik a gyerek előző életében fontosak voltak. Itt születtél, itt laktál, itt jártál iskolába stb. Persze ezt szeretettel gondolom bemutatni, nem a negatív szemszögből. Itt azért 8-12 éves gyerekekről van szó, akiknél átmenetileg háttérbe szorul az Olaszország előtti idő, de az létezik és fontos. Minden embernek joga és szüksége is van rá, hogy tudja, hogy honnan jön, ahhoz hogy biztosan lássa, hogy hova megy.
KedvelésKedvelés
Ez év júliusában vittek el tőlem kettő kisfiút 7 és 8 évesek, külföldre. Ez nagyon nehéz időszak, azóta minden nap sirok nagyon hiányoznak. Egyedülállóként sokat foglalkoztam velük, szépen fejlődtek, jó eredményeket értek el. A gyerekek sem akartak menni, de azt mondták, h ők nem dönthetnek. Nagyon szomorú, h ebben az országban nincs éhezés, földrengés stb. még is engedik, h elvigyék őket. Olvastam, h pl. Norvégiában nem engedik a gyerekeket külföldre, hanem támogatják a nevelőszülőt, h tovább nevelje. Ezek a gyerekek igen is sérülnek, h nem nőhet fel a saját környezetében, ahol jól érzi magát és szerető család veszi körül. Mi fontosabb annál mint ezek az értékes gyerekek, akikből jó szakember, de még diplomás ember is lehetne. Ez nagyon elszomorító és szégyen az országra nézve. Sok gyereket nem is terjesztik fel itthon, hanem rögtön külföldre, a nálam lévő gyerekek is 1-2 hónap alatt elvitték. Az az időszak amikor nem tudnak beszélni este az örökbefogadó szülővel / több hónap is/, nem tudnak mesét olvasni, félelmet és bizonytalanságot élnek át. Mi nevelőszülők úgy érezzük, mintha a szívünket szakítanák ki. Ezt csak az tudja aki átélte, nem lehet rá felkészülni, megtanulni. Kérem a többi nevelőszülő nevében is szüntessék meg, h külföldre vigyék a gyerekeket.
Köszönöm, h hozzászólhattam.
KedvelésKedvelés
Szia!
Ez nagyon nehéz lehetett. Mit tudsz azóta a fiúkról? Testvérek?
KedvelésKedvelés
Igen testvérek. Itthon még van 4 testvérük, akikhez ragaszkodnak. Az örökbefogadás előtt azt javasolták ne találkozzanak, de én elvittem őket és nagyon örült mindenki, még ajándékokat is cseréltek egymással. Ma felhivtam a tolmácsot, rendes volt elmondta, h jól vannak a gyerekek már a nyelvet is megértik és beszélik. A szülők elkérték az elérhetőségemet, és remélem fognak irni. Nekem nagyon nehéz elfogadni, h miért nem lehet kapcsolatot tartani, ezek a gyerekek nagyon örülnének neki, de tudom vannak rossz esetek is. Köszönöm, h irhattam.
KedvelésKedvelés
Én inkább HM alábbi gondolatát emelném ki: “Másrészt nyilván nem független ez a távolodás a korábbi élményektől, viszont az baj, ha senkivel nem maradt kapcsolat, nem volt itthon senki – rokon, gondozó, nevelőszülő, tanár – akit érdemes siratni, akivel jó kapcsolatot tartani. Ez vizsgálatra érdemes kérdés, mert az itthoni ellátórendszert minősíti.”
Mennyi mindenen eshetett át az a kisgyerek, aki 8-10 éves korában vált örökbe fogadhatóvá, létezik-e számára az az otthon, az a személy, ahova visszavágyik, ahova visszalátogathat és ápolhatja a gyökereit.
Számomra nagyon beszédes Anna szótárából kiemelt három legszükségesebb szó is: éhes vagyok, félek, fáj.
KedvelésKedvelés
Fontos kiemelni, hogy az interjúban főként az általam ismert időszakról, azaz a barátkozásról, és az örökbefogadás első, “friss” idejéről van szó.Nekem az a tapasztalatom, hogy ezek a gyerekek ilyenkor minden idegszálukkal arra törekednek, hogy eggyé váljanak az új családjukkal, tartozzanak végre valahová, beágyazódjanak az új fészkükbe. Ebben a szakaszban a magyar identitás ápolása, azaz a nyelv fenntartása, emlékek felidéztetése a szülők részéről inkább fenyegető, bizonytalanságot keltő, mint pozitív. Ha már megszilárdultak, beágyazódtak, akkor a biztonságból lehet már visszafelé tekintgetni. Ez egy későbbi időszak meséje szerintem.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Nekem is nagyon tetszett az interjú, és nagyon szívet melengető. Talán a hallottak alapján egy külföldre örökbefogadott gyerek beszámolóját tolmács segítségével lehetne megejteni. Szuper lenne hallani felőlük, ha valakinek van kedve nyilatkozni.
Az identitáskérdést én sem tartom olyan fontosnak, hiszen eleve véletlen, ki hova születik. A család a legfontosabb, ahol a családom van ott vagyok otthon. Persze az tényleg jogos lehet, hogy egy-egy szeretett személlyel (de nem feltétlen csak felnőttel, baráttal is) tartsa a kapcsolatot, ha lehet. De a mai globális világban amúgy is rengetegen váltanak várost, sőt országot is és új gyökeret eresztenek máshol. Mi pl. jelenleg Angliában élünk, és amikor a gyerekem megkérdezte, hogy ő magyar vagy angol, akkor azt mondtam, hogy na ez jó kérdés :).
KedvelésKedvelés
Többedik generációs bevándorlók is sokszor együtt élnek a tudattal, hogy van valami felkutatnivaló az identitásukban, és sokan el is kezdik kutatni. A gyökereink keresése természetes emberi igény, azokban is, akik mindig is a származási családjukban éltek. Hátmég….
KedvelésKedvelés
Nyaralás alatt ismerkedtünk meg két párral, akik éppen az ismerkedési egy hónapjukat töltötték a gyermekkel . A sógornőm olasztanár így tudtunk beszélgetni velük. Egy fiú és egy lány talált szülőkre általuk. Római családok volták, jól szituáltak és a gyerekek külsőleg hasonlítottak a befogadó anyukákra. Remélem boldogulnak majd.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Szia! Bocsánat, hogy csak betoppantam, de annyira meglepődtem, hogy szembejött az élet.
KedvelésKedvelés
Kedves Mindenki!Végig olvastam az interjút a hozzászólásokat,több kevés egyetértéssel.Senkit nem szeretnék megbántani illetve a munkáját minősíteni……Gondoltam leírom röviden az én történetemet!legkisebb öcsém 10 éves kisfiú volt mikor egy olasz család örökbe fogadta.Sajnos az eljárás nem úgy zajlott amit az interjúban olvastam 😦 mivel 12 évvel vagyok nála idősebb az örökbe fogadás előtt megkérdezték hogy hozzá járulok vagyis járulunk egy évvel fiatalabb öcsémet is megkérdezték,hogy öcsénk örökbeadható legyen?persze ki nem szeretné ha legalább egyikünknek jobb élete legyen,és mért fosztanánk meg hisz családba illő kisfiú kék szemek szőke haj nincsenek magatartás problémák!miután hozzájárultunk 2 hónapra rá,kisöcsénk nyaralása közben megjelent az olasz család és elvitték Budapesti lakásukba…..a barátaink értesítettek,hogy most vitték el és hogy olaszok……..és ott fog élni!már akkor felháborodást keltet bennem,nem csak azért mert nem szóltak,hogy van egy család aki érdeklődik hanem még csak nem is magyarok!!!!ezután minden olyan gyorsan történt……egy hónapot töltöttek itt Magyarországon nem volt ismerkedés egyből velük volt egyszer találkozhattunk vele.az sem volt túl hosszú és álandóan figyelt minket a család nem akarták,hogy velük legyünk inkább az apuka ki akarta sajátítani:(azt láttam rajta mindent akar de rögtön,a köv dolgot alkalmazták persze nagyon sok mindenre vágyik egy 10 éves kisfiú amin végre nem kell osztozkodni percabot,labda,bicikli….és még sorolhatnám….ha megtanul 10 szót megkapja ami motiváló lehet persze de volt hogy nem is kellet és megkapta.egy tolmács segítségével aki valami család ismerősének a valakije próbáltam informálodni,hogy hogyan tovább és közölte a család,hogy egy fél év múlva vissza jönnek,hogy milyen kint hogy érzi magát ott vagy itt szeretne maradni…ez sajnos nem történt meg ahogy az sem hogy azt ígérték fél év után mikor már beilleszkedéstt tartjuk a kapcsolatot mi odaadtuk a címűnket viszont ők nem 😦 azt mondták hogy addig van egy illető akin keresztül küldhetünk levelet!!!!még az elején kaptunk egy képeslapot 🙂 nyaralni voltak…majd válaszoltam de nem jött semmi a szülinapján írtam de nem jött semmi 😦 és itt meg is szakadt a kapcsolat….majd eltelt 8 év és az akkori tolmács felkeresett,hogy idelátogatni a család 🙂 aztán gyorsan kiderült,hogy nem csak úgy van ez a látogatás.Bár nagyon boldog voltam de sajnos nem beszél már magyarul,illetve azért jöttek és kerestek fel mert nagy problémák vannak vele!!!!!mi akkor próbáltunk kiálni magunkért érte hogy ezt nem tehetik meg vele hisz ő már ahhoz nagy hogy ne ragaszkodjon a gyökereihez nem lehet csak úgy megszakítani a kapcsolatot de falba ütköztünk mindig.Sajnos olyan problémák vannak amiben mind a házaspár és az öcsém is sérült,,,
KedvelésKedvelés
Szia KD!
Kösz a hozzászólást, és üdv a blogon. Ez megrázó történet, amit írtál.
Milyen gondok vannak az öcséddel?
Ha jól értem, továbbra is az olasz családban él?
Megkérdezhetem, hogy veled mi történt? Te állami gondozott voltál?
KedvelésKedvelés
Hűha!
Borzasztó lehet, hogy nem tudsz beszélni az öcséddel. Most már van valamilyen kapcsolatotok? Van tolmács segítséged, hogy beszélj vele? Már megvan a címe?
KedvelésKedvelés
Kedves Kd!
Sajnálom a történteket, de én is ugyanazt érzem, sokszor amikor egy külföldi házaspár adoptál azt gondolja tévesen, hogy a gyerek tabula rasa…. Sajnálom. De, azt gondolom, akkor lesz ez másképp amikor nem a pénz fog motiválni senkit sem bármilyen örökbefogadásnál…
Manuela
KedvelésKedvelés
Természetesen tisztelet a kivételnek….
KedvelésKedvelés
Az én öf. kislányomnak van egy vsz. unokatestvére, három évig együtt nevelkedtek ugyanannál a nevelőszülőnél, aztán a kisfiút örökbe adták Spanyolországba. Ez kb. 7 éve történt. Nagyon szerették egymást. A kislányom 3 éve került hozzánk. Megpróbáltuk a kisfiút megtalálni, megszereztük a címét és írtunk a szülőknek. Semmi válasz. Érdeklődtünk a “hivatalban” is, ahol nagyon kikaptunk, ui. titkos örökbefogadás volt, és nem lett volna szabad megtudnunk a címet. Vajon van-e esélyünk rá, hogy hivatalosan felvegyük a kapcsolatot?
KedvelésKedvelés
Én annyit tudok erről:
– a 14 évet betöltött gyerek kezdeményezheti a vérrokonok megkeresését
– de ez csak a szülőre és testvérre vonatkozik, unokatestvérre nem
– és a hivatal csak értesítést küld a keresett illetőnek. Ha az nem akar felelni, nem akar kapcsolatot tartani, nem kötelezhető rá.
– kiskorú csak a szülő hozzájárulásával léphet, mindkét oldalról.
Ezek alapján nem sok esélyetek van. Ha írtál és nem feleltek, akkor nem akarják a kapcsolatot tartani. (A nevelőszülővel tartják?)
A szeptember végi Mózeskosár klubon pont a vér szerinti rokonok gyámhivatali megkeresése lesz a téma.
KedvelésKedvelés
Köszönöm! A nev.szülővel tartották a kapcsolatot (a cím is onnan van), de kb. két éve már oda sem küldik a szokásos fényképeket. A kisfiú egyébként épp 14 éves lehet. Az említett klubfoglalkozásra igyekszem elmenni, köszi!
KedvelésKedvelés
Elvileg vannak valamilyen közvetítő szervezetek, akik tudnak segíteni a tapintatos kapcsolatfelvételben – amikor az már jogilag megtehető. Persze kérdés kik ezek, és mennyibe kerülnek (egy angol könyvben olvastam, már visszavittem a könyvtárba, de ha érdekel megkereshetem a pontos nevét. – persze kérdés, hogy Spanyolországban van-e ilyen.) Az is kérdés, vajon a spanyol törvények szerint is 14 év-e a korhatár.
Tényleg, mikor adsz interjút Zsuzsának ? 😉 Szívesen olvasnám mindkét leányzó nézőpontját is.
KedvelésKedvelés
Rajta vagyunk:-)
A különböző találkozókon megjelentek általában az alábbi módszereket használták:
– gyámhivatali megkeresés (hivatalos út) – ez működik a legkevésbé
– egyéni nyomozás
– magánnyomozó megbízása
– Facebook (ez működik a legtöbbször).
KedvelésKedvelés
A törvény ezt írja:
4:135. § [Örökbefogadott gyermek vérségi származás megismeréséhez fűződő joga]
(1) Az örökbefogadott felvilágosítást kérhet a gyámhatóságtól arról, hogy őt örökbefogadták-e, él-e a vér szerinti szülője, van-e testvére, és – ha a tizennegyedik életévét betöltötte – vér szerinti szülőjének, testvérének természetes személyazonosító adatairól is. A tizennegyedik életévét betöltött gyermek a kérelmet törvényes képviselője hozzájárulása nélkül is előterjesztheti. Erről az örökbefogadási eljárás során a feleket tájékoztatni kell.
(2) A felvilágosítás megadásához a vér szerinti szülő és a testvér meghallgatása szükséges. Ha az örökbefogadott kiskorú, az örökbefogadót vagy más törvényes képviselőt is meg kell hallgatni. A kiskorú testvér meghallgatásához törvényes képviselőjének előzetes hozzájárulása szükséges. Ha a vér szerinti szülő vagy testvér cselekvőképtelen, törvényes képviselőjének meghallgatása is szükséges.
(3) Nincs szükség a vér szerinti szülő, a testvér, az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatására, ha ismeretlen helyen távol van vagy meghallgatása elháríthatatlan akadályba ütközik.
(4) A vér szerinti szülő, a testvér természetes személyazonosító adatai az örökbefogadottal nem közölhetők, ha
a) a vér szerinti szülő, a testvér, az örökbefogadó vagy más törvényes képviselő meghallgatása ismeretlen helyen való távollét vagy elháríthatatlan akadály miatt nem volt lehetséges;
b) a vér szerinti szülő, a testvér úgy nyilatkozik, hogy a természetes személyazonosító adatai nem közölhetők; vagy
c) a kiskorú gyermek érdekeivel ellentétben áll, így különösen, ha a vér szerinti szülő felügyeleti jogát a bíróság azért szüntette meg, mert a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sértette vagy veszélyeztette.
(5) Ha a vér szerinti szülő az (1) bekezdés szerinti kérelem előterjesztésének időpontjában már nem él, természetes személyazonosító adatai az örökbefogadott gyermekkel közölhetők, kivéve, ha korábbi eljárás során már úgy nyilatkozott, hogy adatai közléséhez nem járul hozzá.
Unokatesóról nincs szó. Jófejségből tarthatják a kapcsolatot veletek, de úgy tűnik, ezt nem akarják.
KedvelésKedvelés
Most sikerult elolvasnom, koszi ezt a kulonleges temaju post-ot! Volt a fejemben kerdes anno , hogy vajon hogyan kezelik az identitas kerdeset a kulfoldrol orokbefogadok, nagyon tanulsagos a cikk! Annanak tovabbi sok sikert a munkajaban 🙂
KedvelésKedvelés
Egy rádióinterjú az olasz örökbefogadásokról: http://www.nagygeneracio.hu/radiomusor/2014-es_evad/12_03-a_adas_Csapo_Zsuzsannaval_az_orokbefogadasrol
KedvelésKedvelés
Nagyon magas ez a szám, 150-200 gyerek. Én 5 éve várok nagyobb gyerekre származási megkötés nélkül és ahogy tudom, több egyedülálló társam is. Ciaoanna elmondja, hogy nem mindig testvérek és nem mindig halmozottan problémás gyerekek kerülnek ki Olaszországba, hanem egyszerűen csak idősebbek.
Kitől lehetne megtudni, hogy ezekkel a gyerekekkel miért nem találnak meg bennünket, egyedülálló örökbefogadókat először, mielőtt Olaszországba mennének? Komoly a kérdésem. Kitől lehetne ezügyben segítséget kérni?
KedvelésKedvelés
Tegyeszben dolgoztam. Több lehetséges verzió van:
a) a tanácsadó leváltásra került, aki a helyére jött, nem ismer téged, és azokat ajánlja inkább kiválasztásra, akiket ismer,
b) történt valami a procedúra során, ami miatt nem tartanak megbízhatónak: volt olyan ügy, hogy megkeresték a házaspárt kiajánlással, de személyes krízis miatt nem volt jó az időpont számukra, ami bekerült a nevük mellé, és a felmerülő gyerekeknél nem lettek számításba véve mindaddig, amíg az új tanácsadó kolléga meg nem ismerkedett velük, és ott tisztázták a körülményeket
c) sajnos előfordulhat, hogy nem vagy szimpatikus valakinek,
d) szerepelsz az országos listán?
Szerintem az első két pont ellen úgy tehetsz leghatékonyabban, ha felhívod a tegyeszt, vagy rögtön a veled foglalkozó tanácsadót, lebeszélsz vele egy időpontot pl. felülvizsgálat okán. Negyedik pont kapcsán szintén tanácsadóhoz fordulj! A harmadikkal sajnos nem tudok mit kezdeni.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Magyar Központi Hatóság, Vagy a Gyámhatóságon az Örökbefogadási osztályon. Én is szeretnék örökbefogadni nagyobb gyerekeket is.
KedvelésKedvelés
Volt szerencsém jelen lenni az ilyen tolmácsolásnál. Szó szerint rábeszélték a gyereket mert nem akart menni, a családnak ahol három hónapos korától fogva élt a kislány nem volt beleszólása teljesen kizárta őket a rendszer. Amikor már a rendőrök is kint voktak az ágyalá bújt kislány a pszihológus tolmács húzta ki a kezénél fogva a lányt egészen az autóig majd tuszkolta be az olasz lezbikusok kocsiába. Sluszpoén a kislány most olasz nevelő intézetben van. Nem nevelő otthonban. Intézetben. Gratulálok az milyen munkához, és az ilyen rendszerhez.
KedvelésKedvelés
Nevelőszülőként sem könnyű átélni a gyermektől való elszakadást, de nekünk, felnőtteknek, megvan az előnyünk, hogy a józan eszünket használva, a kiskorú hosszú távú érdekeit tekintsük elsődlegesnek. Sajnos ezt a szituációt ők még nem értik/érthetik, így segíteni nekünk kell, legjobb igyekezetünk szerint. A nevelőszülő nevel, gondoskodik, de nem törvényes képviselője a “szárnya alá vett” kiskorúnak. Biztos vagyok benne, hogy ezzel minden nevelőszülő tisztában van.
Ezért nincs, és nem is lehet beleszólása egy kiskorú örökbeadhatóságába.
Természetesen nem ismerem a Veled történteket… DE:
Olaszországban nem lehetséges az azonos neműek által való örökbefogadás. Az is sajnos csak ritka esetekben adódik meg, hogy az egyik fél biológiai gyermekét az azonos nemű partner örökbefogadhatja (stepchild adoption). Egyedülálló személyek sem fogadhatnak örökbe Olaszországban.
Az Intézetek létezését úgy jó 10 éve megszüntették.
Lenne egy kérdésem, ami sajnos kicsit retórikus:
Elképzelhető, hogy Magyarországon a nevelőszülő nem kap megfelelő felkészítést?
KedvelésKedvelés