Örökbe.hu

Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő a magyarul hozzáférhető örökbefogadós meséket hasonlítja össze. 

A magyar könyvpiacon jelenleg öt olyan nyomtatásban megjelent, gyerekkönyvként árult mű kapható, amely kimondottan az örökbefogadásról szól. Ezeket az „örökbefogadós meséket” keresik a szülők, hiszen jó alkalmat teremtenek arra, hogy az érintett gyerekek a sajátjukhoz hasonló történettel találkozzanak. Fontos azonban, hogy mielőtt a gyereknek elolvasunk egy mesét, gondoljuk át, hogy az örökbefogadás tényén túl miről is szól az adott mese: milyennek mutatja be a szereplőket, az örökbefogadás folyamatát, az örökbefogadottság állapotát, a leírt szavak mellett milyen utalásokat tartalmaz, mit üzennek az illusztrációk.

Ezeket a meséket felnőttek írják, és ők is választják ki a boltok polcairól a gyerekeknek. Az író írásaira hat a saját, egyedi története; az olvasó szülők az örökbefogadásig hosszú, gyakran fájdalmakkal teli úttal a hátuk mögött nehezen tudják kívülállóként olvasni ezeket a meséket; a családtagok, ismerősök pedig innen-onnan szerzett, gyakran téves vagy hiányos ismereteikkel értelmezik a meséket. A felnőttek szempontjai nem mindig azonosak a gyerekek szempontjaival.  Az írók nem minden esetben tudják kiválasztani, hogy a saját történetükből mi az, ami a gyerekre is tartozik. Az örökbefogadás okainak és előzményeinek ábrázolása sok esetben terápiás hatással lehet az azt megjárt felnőttnek, de nagy terhet jelenthet a gyerekeknek. A meseolvasó szülők és ismerősök is a saját történetükkel, ismereteikkel és fantáziálásukkal olvassák a könyvet, és emiatt könnyen belelátnak olyat, amit a szerző nem írt bele. Az egyik édesanya az „Egy lány suhant a fák között a holdvilágnál, kiutat keresve az erdő sűrűjéből” (Tündérkerti mese) idézetet úgy interpretálta, hogy a hideg, sötét erdőben bolyong és eltéved a lány. Zsuzsa, a blog szerzője a „Nézegették az utcán a papákat, mamákat. És szomorúak voltak, hogy nekik nincs kisbabájuk”-at (Nekem két születésnapom van) úgy értelmezte, mint „hosszú, keserves várakozás”. Jó, ha a mese hat a felnőtt olvasóra is, de mindenképpen meggondolandónak tartom, hogy mi az, amit a gyerek elé is tárunk, illetve mit hogyan értelmezünk, amikor vele erről beszélgetünk.

Ebben a cikkben szeretném a meséket és rejtett üzeneteik egy részét bemutatni azzal a céllal, hogy a szülők végiggondolhassák azokat a saját gyermekük szempontjából. Egy jó mese sokat segíthet a gyermeknek a saját története megértésében, ezért bátorítom a szülőket, hogy ne elégedjenek meg azzal, ha egy mese fülszövegében azt olvassák, hogy az egy „örökbefogadós mese” – keressék meg azt a mesét, ami valóban a gyermeküknek szól!

A meséket a címük szerint abc rendben közlöm, és elemzem a következő szempontok szerint:

– hogyan mutatja be az örökbeadás-fogadás folyamatát;

– hogyan mutatja be az örökbeadás-fogadás szereplőit;

– az örökbefogadás milyen speciális aspektusát mutatja be;

– milyen egyéb üzenetet hordoz;

– milyen korú és adottságú gyermeknek szól.

A gyerekek nagyon szeretik hallgatni a saját történetüket, ezért a könyvek bemutatása után, zárásképpen olyan idézeteket ajánlok, melyek felhasználhatóak a saját mesékhez.

Babazseb – szerzők: Tom Schamp és Elisabeth Brami; kiadta a Csimota Könyvkiadó 2013-ban (a francia eredeti 2006-ban jelent meg)

A történetnek több mint a fele az örökbefogadó szülőknek az örökbefogadásig megjárt útját mutatja be. A boldog házasság teljes öröméhez egy kisbaba hiányzik, ezért a házaspár orvoshoz fordul, aki az illusztráció szerint egy krokodil. Az orvosi diagnózist megtudva – kicsi a kenguruzseb, nem fér bele egy baba – az asszony szomorú lesz, a férj mérges, elhangzik ez a mondat: „Én sokkal szerencsétlenebb vagyok, mint te, én soha nem lehetek kengurumama!”, és az asszony csak sír, sír. A férj haragja nő és elhagyja a feleségét. Az asszony az ágyra borulva zokog. A barátai átérzik a fájdalmát, ítéletet mondanak a férj felett – „Ez olyan butaság, elhagyni a másikat egy zseb miatt!”-, és vigaszt próbálnak nyújtani ötletekkel. Végül kitalálják, hogy egy hasra rakható hátizsák jó hely lesz egy babának. A gyerekről az örökbefogadó szülők a televízióból értesülnek: egy távoli országban egy földrengés után egy babát találnak a romok alatt. Erre a hírre a férj is megbékél és bocsánatot kér. A baba és a szülők találkozása előtt még röviden megismerjük a hivatali ügyintézést is. A közvetlen készülődés kimerül a babazseb előkészítésében.

A fentiek nyomán az örökbefogadó szülőket alaposan megismerhettük, mint egy házasság szereplőit. Szülői mivoltukról, a gyerekükhöz való viszonyukról annyit tudunk csak, hogy a babát hordozzák, az apuka is ugyanannyira, mint az anyuka. A vér szerinti szülőkről nem tudunk semmit – vélhetően a katasztrófa áldozatai. A gyermek csak imádni való pici babaként jelenik meg. Hangsúlyos szereplő még a krokodil-orvos, aki az egyetlen agresszív jellegű állat a sok segíteni akaró barát – a csiga, a nyúl, a mókus, a lepke és a szarka- mellett.

Az örökbefogadás, ami bemutatásra kerül, külföldi mintát követ, ez a lehetőség Magyarországon gyakorlatilag kivitelezhetetlen. A távoli országból való örökbefogadás jogi és anyagi okok miatt szinte lehetetlen, a magyarországi örökbefogadott gyerekek között pedig elenyésző számú a szülők halála miatt örökbe adható gyermek. A mesében szereplő örökbefogadás specifikumai között az egyetlen, ami Magyarországon is hangsúlyos, az etnikai keveredés megjelenése: a kenguru pár egy embergyereket fogad örökbe. „Nem kengurubaba, de mit számít?”.

A Babazseb nem annyira örökbefogadós, mint inkább felnőtteknek szóló, a hordozást népszerűsítő mese. Alcíme lehetne, hogy miből lesz a sikeres vállalkozás. Az utolsó oldalakon még azt is bemutatja, hogy a hordozó-kenguru feltalálása után az újságok írnak róluk; gyárat alapítanak, ahol gyártják a kengurukat; a mama könyvet ír a témáról, ami reményt ad a hasonló cipőben járó pároknak.

A történet hangsúlyosan felnőtt szempontból ábrázol felnőtt kapcsolatokat, egyáltalán nem való gyerekeknek, – még ha az aranyos illusztráció és a borító hátulján lévő ajánlás („3 éves kortól”) ezt is sugallja.

Égből pottyant boldogság – szerző: Ungvári Bélyácz Betti; illusztrátor: Pál Rita. Megjelent a szerző magánkiadásában 2010-ben, utánnyomás várható 2014-ben

Ez a mese is az örökbefogadó szülők történetével indul: a biztonságot adó, takaros otthonban a gerlepár nem talál boldogságot, mert hiába vágynak fiókára. Az erdő állatai között boldog családokat látnak, és megfogalmazzák, hogy azért szeretnének gyermeket, hogy megmutathassák neki az élet szépségeit. Gyermekük tojásként pottyan közéjük: egy fentebbi fészekben a sok fiókától nem fér el minden tojás.

Az örökbefogadó szülők előélete finoman jelenik meg a mesében, és elsősorban szülői szempontjaikat ismerjük meg. Az örökbefogadás után gondoskodó szülőkké válnak, a fiókával immár teljes családként élik a mindennapokat. Az életet adó szülőanya figurája gondoskodó személyként jelenik meg: gondozza a fészekben maradtakat, mérlegeli, hogy ez is komoly feladatot jelent, ezért a kiesett tojás „örökbefogadásába” beleegyezik, örül, hogy a kicsi otthonra talál. A fészekben maradt fiókák képével megjelennek a vér szerinti testvérek, akik a biológiai családban maradtak.

A mese egy újszülött nyílt örökbefogadását mutatja be. A valóságban sajnos elég gyakori az ilyen okból történő örökbeadás. Ebben a történetben is megjelenik az etnikai keveredés: a rigófiókát a gerlepár fogadja örökbe.

Ez a mese nagyon alkalmas arra, hogy akár csecsemőkortól, a legelső mesék között meséljük a gyerekeknek. Ha valaki csak később tudja beszerezni, még kisiskolás korban is igazi meseélményt tud nyújtani.

Nekem két születésnapom van – szerző: Marie-Claude Monchaux; kiadta a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó 1990-ben, 2001-ben és 2010-ben (a francia eredeti 1977-ben jelent meg)

A mesét az örökbefogadott kisgyerek meséli el, a két születésnap motívumából kiindulva, amelyet ez a könyv tetté ismertté – a második születésnap a hazaérkezés napja. A történet maga itt is az örökbefogadó szülők előtörténetével kezdődik: régóta szerettek volna gyereket, és szomorúak, hogy nincs nekik, álmodoznak, hogy kisfiú vagy kislány legyen a gyermekük. Ezzel párhuzamosan jelenik meg a gyerek története, aminek a bemutatása az anyaméhben kezdődik. A könyv nagy része az egymásra találás utáni időszakról szól. Bemutatja, hogy a kisfiú éppúgy növekszik, játszik, mint bármely másik kisgyerek, szülei pedig épp úgy gondoskodnak róla, játszanak vele, mesélnek neki, mint általában a szülők. A történet végén felvetődik a kistestvér örökbefogadásának gondolata.

A mesében sikerül a családot valós, életszerű családként bemutatni. A szülők mellett a nagymama és az unokatestvér is teljes jogú családtagként fogadja az örökbefogadott gyermeket. Az életet adó szülőanyát a történet „néni”-ként említi, a rajz róla meglehetősen idealizált: az arcát elfordító, de nagyon szép, kecses fiatal nő, aki meglehetősen hasonlít az örökbefogadó anyához. A könyv végén megjelenő testvért is rajzokkal mutatja be a szerző, nagyon különböző származású gyerekeket ábrázolva.

A történet egy csecsemő titkos örökbefogadását mutatja be, akit a kórházban hagy a szülőanya. A szöveg és a képek alapján értelmezhetjük úgy, hogy a gyerek az örökbefogadáskor nagyobb csecsemő, nem újszülött. Megjelenik a névadás kérdésköre: Andris a nevét az örökbefogadó szüleitől kapja. A testvér örökbefogadásának említésével ez a könyv is bemutatja a családon belüli etnikai keveredés lehetőségét: három különböző származású gyerek rajza szerepel lehetséges testvérként.

Ezt a könyvet általában három-hat éves korú gyerekeknek ajánlják, és ehhez én is csatlakozom. Bár a főszereplő fiú, Andris, a rajzok miatt a könyv inkább a lányokat fogja megszólítani – Andris figurája is göndör, szőke hajú, erősen feminin.

Szívünkből születtél – szerző: Töreky Katalin; kiadta a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó 2011-ben

Az örökbefogadás előzménye ebben a könyvben is az örökbefogadó szülők történetére van kihegyezve, akik régóta vágynak gyermekre. Amikor anya megtudja, hogy a hasa beteg, elszomorodik, az apa vigasztalja. Az interneten találnak rá az örökbefogadás lehetőségre, ennek nagyon megörülnek. A készülődés során beszerzik a szükséges eszközöket, ruhákat, játékokat, és boldogan várnak. Éppen buszon utaznak, amikor megcsörren a hírrel a telefon: megszületett a kislányuk. „A néni, aki megszülte … sajnos nem viheti haza, ezért szeretné őt anyára és apára bízni”. Az egymásra találás után boldog család lesznek, röviden említésre kerül, hogy a kislány növekszik, ügyesedik, elérkezik az első születésnap, majd az óvodába járás.

Az örökbefogadó szülők és a kislány figurája egy „klasszikus” családot ábrázol. Az anya gondoskodik, mos-tereget, képviseli a családot, az apa virágot visz anyának, plüssjátékot a gyereknek. A szülőpár minden esetben „anyáék”-ként kerül említésre. Az életadó szülőanyát ebben a könyvben is néninek említik, akiről annyit tudunk, hogy az örökbeadással gondoskodik a gyermekről.

A történet egy csecsemő nyílt és titkos örökbefogadása is lehet, egyedi specifikumok nélkül. Hangsúlyozza a találkozás pillanatának körülményeit: a kislány egy másik városban születik, a kórház és környezete, a nővérke, minden barátságos.

Bár a könyvet tíz éves korig ajánlják, és sok elemében, képeiben, nyelvezetében, történetvezetésben valóban óvodás és kisiskolás korú gyerekeknek szól, viszont az „anya hasa beteg”összekapcsolása az örökbefogadással olyan információ, ami miatt a szöveget ebben a formában ennek a korosztálynak semmiképpen nem ajánlom.

Tündérkerti mese – szerző: Ungvári Bélyácz Betti;  illusztrátor: Pál Rita. Megjelent a szerző magánkiadásában 2011-ben (a mese folytatása Tündérkerti kalandok címmel várhatóan 2014 őszén jelenik meg)

Ismét az örökbefogadók – egy tündérpár – szemszögétől indulunk. A tündéri, szép környezet ellenére a boldogságba megfogalmazatlan hiány vegyül. Ezzel párhuzamosan jelenik meg a szülőanya, amint a fák között a holdvilágnál kiutat keres. A tündérpár ajtajában hagyja kis csomagját, és a párra bízza őt. Ezután a felvezetés után a mese hosszabbik része a kislány gyerekkoráról és mindennapjairól szól.

Az örökbefogadó szülők tündérek, bár a nevükön és a szárnyaikon túl semmi nem utal erre, éppúgy élnek, mint az emberek. Az életadó szülőanyát fehér ruhás lánynak ábrázolja a szerző, és többször megfogalmazza, hogy az örökbeadás gondoskodás a gyermekről. Egyértelműen kimondja, hogy a szülőanya nem fog visszajönni. Az örökbeadás és -fogadás közvetlen résztvevői mellett megjelenik a kislány egy barátja, és rajta keresztül a vér szerinti gyermek születésének lehetősége (a barátnak hamarosan kistestvére születik).

A történet nyílt örökbefogadásra utal. Az örökbefogadó szülőpár elbeszéléseiből az az érzésünk lehet, hogy ismerik is a szülőanyát. További sajátosság az etnikai keveredés, ami a szárnyakkal egyértelmű jelképet is kap. (A kislány rá is kérdez, hogy lesznek-e szárnyai.)

A mese különlegessége, hogy a kislány és szülei gyakori beszélgetéseivel lassanként adagol további információt az örökbefogadásról, így adva mintát arra, milyen kérdései lehetnek a gyerekeknek, és hogy hogyan lehet erről beszélni.

A könyvet gyakran illetik kritikával azért, mert a szülők mesés lények, miközben a kislány embergyerek. Szerintem ez a kritikai hang abból az előismeretünkből táplálkozik, miszerint csodálatos tulajdonságokkal megáldott tündérnek biztos sokkal jobb lenni, mint embernek. Szerintem érdemes ennek az előítéletnek a félretevésével elolvasni ezt a mesét. Ezek a tündérek ugyanis – ahogy a fentiekben is írtam – teljesen emberként viselkednek. Semmi olyat nem tesznek, ami egy ember számára irigyelhető lenne. A kislány vágya a szárnyak iránt nem a tündérségnek szól, hanem annak, hogy szeretne olyan lenni, mint a szülei. És lássuk be, hogy valószínűleg ez minden örökbefogadott gyerek teljesíthetetlen vágya. A tündér-lét egyetlen jelentős szerepe, hogy a gyermek egy boldog, színes világba érkezik, ahol a biztonság és szeretet mellett kalandok is várnak rá – végtére is ez egy mese! A könyvből az is kiderül, hogy „csak” tündérpárnak lenni nem is olyan jó dolog. Velük éppenhogy az emberek tesznek csodát, hiszen az életük a kislánnyal lesz teljes. A könyvben a tündérség-emberség kérdésköre egyáltalán nincs hangsúlyozva, olyannyira, hogy nem is derül ki egyértelműen, hogy Vince, a kis barát vajon milyen származású. (Az illusztrációkon nincsen szárnya, ettől még bármi lehet, hiszen a tündér-szülők képein is gyakran elrejtették a szárnyakat.)

A könyv nagyobb óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, de a tündér-világ, a főszereplő és a grafika inkább a lányokat szólítja meg.

Idézet-ajánlások saját meséhez

Örökké egy család lehetnénk, ezért hívják ezt örökbefogadásnak. (Szívünkből születtél)

Akár kislány, akár kisfiú, mindegy, hiszen már úgyis szeretjük! (Nekem két születésnapom van)

Oly régen vártunk rád, pont ilyennek álmodtunk téged! (Égből pottyant boldogság)

A te szárnyacskáid a szívedben vannak. … Mi szerettünk azelőtt, hogy megszülettél és a te kis szívbéli szárnyaid vezettek hozzánk. Ennél nagyobb dolog nincs a világon. (Tündérkerti mese)

Mi mindig itt leszünk veled. Történjék bármi, te hozzánk tartozol. (Tündérkerti mese)

Az igazi anyukám nem a hasában hordott engem, hanem a szívében. (Nekem két születésnapom van)

Mindennap hálát adnak azért, hogy megtalálták egymást. (Égből pottyant boldogság)