Ez egy album, ami az örökbefogadott gyerek életét meséli el, kezdve a vér szerinti szülőkkel, folytatva a nevelőszülőkkel vagy intézettel, és bemutatva az örökbefogadást. Magyarul talán élettörténetnek lehet mondani. Az erre vonatkozó információkat amerikai weblapokról gyűjtöttem, ahol számos anyag található a témáról.
Azóta lett magyar neve is: élettörténeti napló vagy élettörténeti könyv.
Ott nagyon ajánlják, hogy az örökbefogadó készítsen egy lifebookot a gyermeknek, ezzel segítve feldolgozni a származását, történetét, útját az új családig. A kis kötet minden lényegi és elérhető információt tartalmazzon: a származási családról tudható dolgokat, ha van fotó, azt is, az örökbeadás okait, a gyermek életének állomásait. A magyar tanfolyamon is elmondták, hogy feldolgozni valamit annyit tesz, mint egy elmesélhető történetbe rendezni. Nem kell magyarázni, mennyire segíti az elbeszélést, ha van egy kis könyv a gyermek életéről.
Néhány tanács amerikai forrásokból:
- A lifebook nem azonos az örökbefogadó szülők történetével, ez a gyermek története. Tehát nem ott kezdődik, hogy “csörgött a telefon és mentünk érted”, hanem a szülésnél vagy a terhességnél. (Ezt háromszor aláhúznám, mert még a piacon levő örökbefogadós mesék egy része is az örökbefogadó szülők szempontjából íródott.)
- Nem való idegenek szeme elé, ez nem családi fotóalbum. Tartsuk elzárva, csak családi vagy szűk baráti körben olvasgassuk.
- Lehet együtt is elkészíteni a gyerekkel, egy kisebb gyerek segíthet válogatni a fotókat, ragasztgatni.
- Ne adjunk egyes szám első személyű mondatokat a gyermek szájába (“Amikor megszülettem…”).
- A szöveg igazodjon a gyerek korához.
- Mindenképpen tartalmazzon pozitívumokat is a gyerek múltjáról, a vér szerinti családról.
- A negatívumoknál pedig hangsúlyozni kell: ezekről nem a gyerek tehet, nem ő az oka, hogy örökbe adták.
- A könyvecskében legyen több a szöveg, mint a kép.
- Véget érhet az új családba érkezésnél, vagy folytatódhat a mindennapokkal.
A neten fellelhetők amerikai lifebookok. Általában a vér szerinti szülők, vér szerinti testvérek, örökbeadás oka, intézet/nevelőszülők, várakozás, első találkozás, hazatérés állomásai köré vannak rendezve, de persze bármi mást bevehet a szülő, amit fontosnak talál. Külföldi örökbefogadásnál a származási országot, kultúrát is bemutatják. Nekem meglepő módon mindazokat az információkat beírják a szövegezés alapján ovis korosztálynak szánt kötetbe, amit Magyarországon csak 8-10 éves korban, félve árulnak el a gyereknek a szülők – például, hogy van-e testvére. De ott az az iskola, hogy 12 éves korára az egész történetével legyen tisztában a gyerek, akármilyen durva is az. 6-7 éves koráig nyilván a szülő felolvasásában hallja a gyerek, olvastam olyan tanácsot is, hogy a durvább részeket kis borítékok vagy szamárfülek mögé rejtsük, és majd csak később olvassuk fel.
Az egyik visszatérő probléma az információk és tárgyi emlékek hiánya. Mindenféle technikákat láttam, hogy ennek dacára legyen valami konkrétum a gyerek kezében
- tesznek be képeket, adatokat a származási országról, városról
- fénymásolatot a születési anyakönyvi kivonatról vagy zárójelentésről
- ha semmit nem tudni a vér szerinti szülőkről, lehet írni általános genetikai, öröklődési törvényszerűségekről
- van netes program, ami megmondja, a szülés napján a világ azon pontján milyen volt az idő
- a szülő készíthet rajzokat, és a netről is letölthetők grafikák.
Ezekkel felvértezve nemrég elkészítettem egy ilyen kötetet a 3 éves kisfiam számára. Meg kell mondanom, nem volt könnyű, sokat halogattam is, aztán végül a születésnapját tűztem ki, amikorra el kell készülni. (Az amerikai források is ismerik a jelenséget, és ajánlják, hogy szabjon a szülő határidőt, sőt, találjon egy “lifebook buddyt”, egy másik szülőt, akivel egyszerre készítenek ilyet. De ott fogyókúrázni is szeretnek csapatban.) Én egy digitálisan megtervezett fotókönyvet alkottam, de számos más technika létezik, lehet hagyományos albumba ragasztgatni, kombinálni az eljárásokat.
Ahogy sok szülőnél, nálam is az információk és a tárgyi emlékek hiánya okozott gondot, főleg a kötet elején. Az első fotó a kisfiunkról 7 hónapos korából való. De megoldottam! Kerestem a neten képet a kórházról, ahol született. Letöltöttem Magyarország megyetérképét, és bejelöltem a megyét, ahol korábban élt, meg ahol most élünk. Ezeket meg is mutathatja ő. A terhességről, a szülésről a gyerekkönyveinkből másoltam ki rajzokat, és felhasználtam letölthető klipartokat (a hiányzó újszülöttkori kép helyett babakocsi, partedli, cumisüveg képecskéjét). A nevelőszülőkről már vannak képek, aztán a barátkozásunk és a közös életünk fotói következnek.
Több oka volt, hogy már most elkészítettem a könyvet:
- mivel benne vagyok a témában, nálunk gyakran elhangzik az Ö betűs szó.
- Van egy nagyobb, vér szerinti gyerekünk, akivel a terhességről, szoptatásról, csecsemőkorról szoktunk beszélgetni. Ilyenkor a kisfiam mindig kérdezgette, hogy “és én?” Úgy láttam, kicsit bántja, hogy neki ugyanez nem adatott, és a hiányt jobbnak láttam az ő saját történetével kitölteni.
- Tényleg nehéz megérteni a sztorit, hisz nemcsak az örökbefogadást kell elmagyarázni, hanem a nevelőszülőket is, meg hogy mi tartott másfél évig.
- A lányomnak is pont a 3. születésnapjára készítettem egy fotóalbumot az addigi életéről, így szinte muszáj volt, hogy a kicsi is ugyanezt kapja.
A kisfiam nagyon örült a kötetnek, és azóta is sűrűn nézegetjük. Egyelőre az a fő kérdése, hogy az egyik babakori képén miért eszik fagyit. Remélem, hogy majd az örökbefogadás is éppen ilyen természetes része lesz az életének…
Készített valaki hasonlót?
Örökbe.hu 
Mi készítettünk hasonlót de nem pont ilyen szempontok alapján. A miénk egy fotókönyv, amiben az elsô találkozástól kezdve vannak fotók. Szöveg nincs, azt hozzámondjuk. “itt fogtalak elôször a kezembe, Apa itt etet elôször, családtagok ki kicsoda, látod hogy mosolyogtok egymásra a dédivel, nagymamával” stb. Nincs eldugva mivel egy fotóalbum szöeg nélkül, így is funkcionàl 🙂 a gyerekszobában is vannak fotòk a falon az elsô találkozásokròl velünk és a szûkebb családdal. Nincs kép a vérszerinti szülôkrôl, arròl mesélni szoktunk, de most lehet hogy elgondolkozom egy újabb könyvön 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon jó!!
KedvelésKedvelés
Én csak babanaplót írok – külön a két gyereknek.
Pont mostanában kezd el engem(!) foglalkoztatni az öf ténye, talán mert nemsoká’ oviba megy, és ott valahogy ezt neki is tálalnia kell. Januárban lesz három éves. Épp most volt egy mese a tv-ben, a kisgyereket a kolostor lépcsőjén hagyta egy síró nő. A baba már 5-6 éves a sztori alatt és elindult megkeresni az anyukáját. Sorozat, nem mélyen szántó bölcsességekre kell benne gondolni. Leültünk megnézni, de nem érdekelte, vagy nem értette. Próbáltam visszakérdezni, hová megy a kisfiú. A válasz: úszni. (átkeltek egy patakon). Nem akarom erőltetni a dolgot, gondolom, még nem érett meg rá. De mivel mindent ért, amit mi felnőttek beszélünk a feje felett, nem akarom, hogy valamit összezagyváljon magában. És sokaktól hallom, hogy ennyi idősen már ismerik a saját történetüket.
Most az én fiam fura, vagy korai ez még?
KedvelésKedvelés
Ha januárban lesz 3, akkor most két és fél éves.
Az én kisfiam 3 éves, a beszédje kissé elmarad a korától, ő most ott tart, hogy a “Ki szült téged?” kérdésre rávágja, hogy “Néni”. Mikor olvastuk az Égből pottyant mesét, ott is magától mondta, hogy ő a kisrigó. De egy ilyen bonyolult filmet nem értene.
Szerintem a gyerek azt tudja, amit a szülővel sokszor átvettek. Ha te beszélsz róla, akkor idővel ő is tudni fogja. Magától nem feltétlenül kérdez.
KedvelésKedvelés
Sokszor nem vettük át, az biztos. Az égbőlpottyant boldogságot mesélem neki(k), de még nem volt semmiféle reakciója ezzel kapcsolatban. Igaz, a beszédfejlődése sem alakul a megfelelő tempóban, így nem is tudott volna hogy kérdezni. Azért nem beszéltem én, mert mindenhol belénk sulykolták, hogy csak amit kérdez, annyit mondjunk el. Egyáltalán nem érdekli semmiféle élet keletkezése, sem a kiscsibe, se semmi, hogy honnan lesz, így nem lepődök meg, hogy a saját születése sem téma még nála. Nem látom őt még erre érettnek (úgy álatlában), csak fura, hogy azt látom, mások ennyi idősen már beszélgetnek ilyesmikről. Ilyenkor elbizonytalanodom.
KedvelésKedvelés
Hát szerintem még az a természetes amit te írsz, legalább is nálunk. A fiam 6 lesz márciusban és semmi. Mondjuk a nővére mellett van amikor ő kérdez, de ez neki olyan mintha köze sem lenne az egészhez. Persze a kisagyában motoszkálnak dolgok, mert néha elmondja, hogy örül a választásának, hogy nem szeretne más szülőket, de azt a bizonyos Ö szót egyszerűen kerüli. A lányom sem szeret beszélni róla, csak az iskolakezdés miatt beszéltünk erről mostanság, amire ugye kijelentette, hogy nem akarja, hogy ott kitudódjon, és ha arról beszélgetnek az iskolában amiről nem szeretné mesélni, akkor így fogja mondja ni – “Nem szeretnék erről beszélgetni” – ezt ő találta így ki. Erre azt mondtam a suliban, hogy a gyereknek sok vesztesége volt, és ha azt mondja, hogy nem akar valamiről beszélni, akkor hagyják is ennyiben (etika/környezet ismerté órán). Mi gyakran beszélünk öf.-ről itthon, nev. szülőkkel is tártjuk a kapcsolatot, de ők nem akarnak beszélgetni sem velünk, sem mással a témáról, nincs miről, azt mondjak. remélem így is van, és bízok benne, hogy mérnek kérdezni, ha tudni akarnak valamit.
KedvelésKedvelés
Az én nem egész két és fél évesemmel most kezdünk eljutni talán lassan odáig, hogy a babák pocakból születnek. Nem a kiéből még, hanem egyáltalán. Annyira nem tartom elkésettnek a dolgot, hogy elnézve a korosztályos nem-öf felhozatalt, még így is ő fogja majd felvilágosítani az ovistársait… 😉
Amúgy a minap szóba került, hogy ugye “amikor a kórházban még nem volt anyája meg apája és szojojú volt” (mindent lefordít-kicifráz-átkölt saját nyelvre, ennek örülök, is mert látom, hogy érti, ha nem is mindig pont úgy, ahogy én szánom, de majd csiszoljuk még), szóval, hogy akkor azért volt-e kórházban, mert beteg volt, és a mentő vitte-e be, mondtam neki, hogy nem, nem volt beteg, hanem a babák általában a kórházban születnek meg a pocakból, és nem tudom, hogy a nénit, akinek a pocakjában volt, mentő vitte-e oda, de azt hiszem, inkább igen, akkor ebből mi volt a releváns infó egy 2,5 évesnek? “Voltam ninótütüvel kórházban, mentőautóval, nem beteg voltam.” Nabumm. Majd talán jutunk tovább is, nem aggódom annyira még. Mindenesetre a Sehány éves kislányból még ennyi sem ment be, pedig már volt, hogy maga kérte. Pedig nem gondolom butábbnak a korosztályos átlagnál.
KedvelésKedvelés
Még nem hallottam róla, de nagyon jó ötlet!
Nekünk csak fényképalbum van, azt szoktuk együtt nézegetni és mesélünk hozzá.
Mivel nyílt örökbefogadás volt, van közös kép a vérszerinti anyával is.
Nekünk még olyat tanácsoltak, hogy csináljunk egy nagy lapra egy családfa szerű fényképmontázst amin rajta van a gyerek, a vérszerinti szülő, mi, a rokonok és esetleg közeli barátok. A lap közepén a gyerek és hozzá kötve körbe a többi kép. Ez segít neki megérteni a kapcsolatokat.
KedvelésKedvelés
Ez is szuper ötlet!
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik. Jó ötlet.
KedvelésKedvelés
A cewe fotokonyvel csinaltam ugyanezt. Azota tobbkotetes mar. Amolyan hazi “anna-peti-gergo” 🙂
KedvelésKedvelés
Én is fotókönyvet készítettem. Annak megvan az előnye, hogy elmentem, és ha leevődik, lehet egy újat nyomatni.
KedvelésKedvelés
Mi is fotókönyvet csináltunk, egészen 0 napos korától, az első hónapos koráig, valamint festettem neki egy családfát. A képen minden személyt egy-egy virág jelképez. A kép középpontjában van a lányom, és a vér szerinti családjához és hozzánk is köti egy-egy szál, jelezve, hogy neki kettős gyökerei vannak. A kép kint van a szobája falán.
KedvelésKedvelés
szép!
KedvelésKedvelés
Nálunk anno azt a tematikát javasolták, hogy a mi életünk a gyerek előtt, az övé mielőttünk, és a közös élet, így, sorban, akár a hivatalos papírok és egyebek szintjén is – így kezdtük el egy mappába gyűjteni az iratokat, amikor vártunk, amik őróla születtek a kórházban, meg a közös életünk szakaszokra bontva (a kihelyezés 6 hete, az örökbefogadás, meg ahogy növöget és megismeri a világot), aztán ezek kiegészítve szülinapi üdvözlőlapoktól kezdve a névadós emléklapján át minden korszak jellemző fotójával (a kórházban ő nélkülünk kép kegyes csalás, mert persze nincs fotónk a nélkülünk állapotról, úgyhogy betettünk egyet, amin épp egyedül van lefotózva a kórházban, szerintem később megérti a szemléltetés-jelleget); aztán az elválasztó lapokon készülgetett a korábban már belinkelt virágos mese, ami ugyanígy az adott korszakokhoz kapcsolódik, tehát nem véletlenül az is szülői nézőponttal indul, hisz’ úgy szólt anno az eredeti ajánlás, a mese meg tényleg ebből az én-könyvből nőtte ki magát, csak épp aztán kimásolódott kicsibe és könnyen kezelhetőbe, meg készültek hozzá rajzok (a nagykönyvében szalvétatechnikával van néhány ábra, úgy jött a történet tematikája is, ehhez volt megfelelő szalvéta… 🙂 ). Hol a kicsi füzetből kell mesélni, hol a nagy könyvből, de ott a fotók fontosabbak, illetve az összevetés, ott akadt össze először a fejében, hogy ő a kis virág, azóta megy a fenti duma, hogy a kórházban még szomorú volt. Most, ahogy már nő, fogalmazódik bennem is igény egy gyerek-nézőpontú változatra, de még nem tudom a mese témáját (nem ugyanez lesz), és könnyen kezelhető kézi változatban lesz párhuzamos a mese és az ő története. Csak most épp a testvér érkezésének felvezetése az izgalom inkább. (Ja, igen, erről olvasnék, sokat, ki hogyan, milyen formában készítgette fel a gyereket arra, hogy a francsetudjamikor lesz egy kistesója… Persze, megyeget a téma, de kíváncsi vagyok bevált ötletekre…)
Fotókönyv az első fél évéről van, onnantól, hogy a 2. napon találkoztunk a kórházban, de azt valahogy nem kéri, inkább a számítógépen nézi ugyanazokat a fotókat, és ott meséltet magának hozzá.
KedvelésKedvelés
A “francsetudjamikor lesz tesója” témához:
Nálunk ez úgy volt, hogy az akkor kb. 2,5 – 3 éves gyerektől megkérdeztük, hogy szeretne-e kistestvért? 🙂 erre természetesen az volt a válasz, hogy “igen” (mert volna nemet mondani… 🙂 ) tovább kérdezgettük, hogy mit szeretne fiút vagy lányt, mi legyen a neve? stb. Így ültettük el a gondolatot, hogy lesz majd tesó.
Ha megkérdezte, hogy mikor lesz, akkor azt mondtuk, hogy “egyszer majd, de nem tudjuk pontosan mikor” és ezt elfogadta. Különben a terhes barátnőim is hiába mondták meg a gyerekeiknek, hogy június 42-én születik meg a kistesó, azt egy ilyen kicsi gyerek nem érti, és marha hosszú idő egy terhesség szóval az “egyszer majd” nálunk bőven elég volt. A lényeg számára az volt, hogy “lesz” (ja és persze leginkább fiút akart, hiszen Ő is az), és úgy lett, és a neve is az lett a Kicsinek, amit Ő szeretett volna. Alig 1 évet kellett várnia és jött a telefon a kórházból, és futottunk, szaladtunk az Öcsiért, ahogy anno Őérte is! 😀
Amikor jött a telefon akkor tényleg futottunk, rohantunk, szaladtunk, de Neki csak akkor mondtuk el, amikor már tényleg elhozhattuk a kórházból a Kicsit, ebben nagyon para voltam. Féltem, hogy meggondolja magát az Életetadó…mert azt nem tudom, hogy mondtam volna el neki, hogy akit egy hétig látogatott, és akiről azt mondtuk, hogy tesója, az mégsem az Ő várva várt tesója…
Az alatt az egy hét alatt, amíg rendeződtek a papírok, és jártunk a Kicsihez a kórházba + szereztem be a cuccokat, amik kellettek még a Picurnak, addig Ő a mamáéknál volt és szerencsére senki egy árva szóval nem árulta el neki, hogy mi is zajlik pontosan, így hatalmas nagy öröm és izgatottság lett rajta úrrá, amikor szóltunk, hogy most hívtak, és mehetünk az Öcsiért! Az egész vhogy olyan magától értetődő volt, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, hogy vkinek így születik tesója. 🙂
KedvelésKedvelés
Június 42-én születik a kistesó 😀
Teljesen igazad van. Egy gyereknek 3-4 hónap is beláthatatlan időtáv.
KedvelésKedvelés
Egyrészt igen. Másrészt azért csak tudok számára elfogadható választ adni a mikor megyünk majd megint találkozni a Télapóval kérdésre akkor is, ha nem tudja, mikor van dec.6-a, viszont ehhez nagy segítség, hogy én meg tudom, mikor van. (épp aktuális párbeszéd, és tényleg meg lehetett dumálni vele már)
KedvelésKedvelés
Én nem kérdezem, hogy szeretne-e, csak mondom, hogy lesz, mert nem akarok úgy tenni, mintha az ő döntése lenne, és lenne beleszólása, mert tartok tőle, hogy akkor akkor is úgy fogja gondolni, amikor épp nem tetszik neki az “új gyerek”, mert esetleg mégsem ilyet akart… És beszélünk róla, hogy milyen lesz, ha meglesz a picibaba picitesó, mit tudnak a picibabák, milyen az, de még nem túl intenzíven. Ő nem kérdez a mikorról, nem is ezért érdekes nekem a francsetudja, hanem inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy ki mikortól nyomatta a témát intenzívebben, vagy mégis, hogyan… a terhességnek van egy íve, látszik, követni lehet, rúg már bent, lehet pocit simizni együtt, lehet vele beszélgetni, lehet mondani, hogy majd ha már tél lesz, akkor bújik ki, vagy mittudomén, az ember kb. számít rá, hogy mikortól érdemes már napi szinten a gyereknek ezt pedzegetni (persze, tudom, ott is adódhat elő nem várt esemény, de kb. meg mégis kiszámíthatóbb). Persze gyerek és gyerek közt is nagy különbség van, az biztos, az én gyerekem nagyon jól veszi az akadályokat, ha előre tudja, mikor mire lehet számítani, de szerintem befordulna, ha semmi felkészítés nélkül betoppannánk egy bébivel, azt hiszem, nem örömre és izgatottságra számítanék. Aztán lehet, hogy tévedek. De akkor ezek szerint akkorák az egyéni különbségek, hogy ezt úgyis nekem kell kimatekolni.
KedvelésKedvelés
A Peti, Ida, Picuri tökig végigveszi a kistesó-témát, bocsánat, szó szerint:-)
KedvelésKedvelés
Én egészen értelmes kisgyerek voltam, 3,5 évesen folyékonyan olvastam, 4 körül már teljesen jól értettem is, hogy mit; kb. 4,5 évesen ment be a Peti, Ida, Picuri lényege, de szerintem akkor is azért, mert épp pocakban volt a kistesóm, és érdekelt a téma. Tudom, másképp álltak hozzá akkor még a felnőttek, és nem kaptam hozzá plusz magyarázatot, és ez különbség. De asszem, amíg még az a téma, hogy fiú lesz-e valaki attól, hogy kiveszi a hajából a hajgumit, és lehet-e egy kislány doktor bácsi, ha felnő, addig nem igazán téma, hogy milyen magocskái vannak apának és anyának…
KedvelésKedvelés
Nekünk vannak olyan ismeretterjesztő könyveink, amik mutatják a hasban a kisbabát meg a szülést. Mikor a lányom 22 hónapos volt, a szomszédnőnk babát várt, és mutattam neki a könyvben, hogy erről van szó. Pár nappal később jött egy molett nő vendégségbe, lányom hozta a könyvet, kinyitotta, és nyökögve a képre meg a nő hasára mutogatott… (még nem tudott beszélni) Elsüllyedtem.
Viszont 3 és fél évesen, mikor mondtuk neki, hogy lesz kistesó, de nem én szülöm, akkor hetekig úgy gondolta, hogy a kisbaba az ő pocakjából fog születni.
Szerintem egy gyerek úgy képzeli a kistesót, hogy holnap, és lehet vele rögtön játszani. Nálunk egy szaladgáló bébi érkezett, és így is meglepődött, hogy ilyen kicsi.
KedvelésKedvelés
😀
ÓÓÓ nálunk olyan is volt, hogy egy jó nagy pocakos férfi láttan megkérdezte, hogy “Kisbaba van benne?” 😀
4-6 éveseknek szóló Képes Larousse Enciklopédiában szoktuk nézegetni, hogy “hogy születik a kisbaba”. Leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy hogy került oda be a baba??? 😀
5,5 éves és nem igen érdekli az örökbefogadás… az erről szóló mesekönyveket soha nem választja, hogy olvassuk, én szoktam javasolni több-kevesebb sikerrel. Ha próbálok róla beszélni, akkor hamar lezárja egy totál másjellegű kérdéssel, vagy annyit tesz hozzá, hogy “igen tuuuuudom”.
Eddig egyszer egyetlen egyszer kérdezett vissza, mégpedig: “Hogy hívják a nénit?” “Klári” feleltem, ebből egy kis zavar lett, mert ismerünk egy Klárit, és Ő azt hitte, hogy az ő pocakjában volt…ezt tisztáztuk, de ebből neki az volt a leglényegesebb információ, hogy “sok nénit hívnak Klárinak”
Azt hittem, hogy amikor majd érkezik a Kicsi, akkor többet fog kérdezni, és talán jobban érdekli majd a téma, de nem…újra annyit kérdezett, hogy “Azt a nénit hogy hívják?” megmondtam, tudja. Tudja hogy “sok olyan nevű néni is van” azt evvel a téma lezárva…
Erőltetni nem akarom, szeretném, ha természetes lenne neki, és most úgy tűnik, hogy az is, de nem akarok abba hibába sem esni, hogy ha nem kérdez, akkor nem mondok semmit…
KedvelésKedvelés
A Sehány éves kislány gyakorlatilag az egyetlen könyve, ami kicsit sem érdekli – és pont ebből az egyetlenségből gondolom, hogy nem véletlenül. A múltkor egyszer kérte maga, tisztára örültem is, hogy na majd most haladunk valamit a kétszülinapos felé, de aztán simán kilépett a helyzetből 2 oldal után, ami tényleg nem jellemző rá más könyvnél. Ha uncsi, akkor inkább oda-vissza lapozgat, de ehhez még nem nyúlt hozzá. Pedig általában olyan helyzetben veszem elő, amikor tudom, hogy szokta élvezni az olvasást. Persze, könnyebb lenne, ha már tudná mondani, mi nem tetszik neki benne. A Kisvakondos DVD-n simán megnézi, hogy születnek a kisnyulak, de nem hozza szóba, pedig el szokta mesélni utána a meséket. Elsőre amúgy érdeklődve fordult a Sehányéves felé, de ha agyoncsapnának, akkor sem tudnám megmondani, melyik volt az a rész, ahol köszönte, de nem kérte tovább. Úgyhogy azt hiszem, megvárom, míg meg tudja fogalmazni a kérdéseit-félelmeit-kételyeit, mert valami biztosan van emögött. (Kollegina mesélte anno, hogy milyen félelmeket fogalmazott meg az akkor 4 éves gyereke a témával kapcsolatban, amiket győztek aztán tisztázni, asszem inkább nem erőltetek olyan témákat, amiket még nem tudunk rendesen megbeszélni)
KedvelésKedvelés
Nem mai a bejegyzés, de nekem már hetek óta a lifebook jár az eszembe, mert nagyon jó dolognak tartom. Még van 1,5 hetem itthon, gondoltam belevágok az elkészítésébe, de elbizonytalanodtam.. A facebooknak hála van pár képem a vér szerinti családról (anya, testvérek, nagyszülők, nagynénik), és a kislányomról is 3 db babakori kép (kb. 4-5 hónapos lehet rajtuk). Ti beletennétek a facebookon talált képeket? Mit mondhatnék, hogyan jutottam hozzá (gondolom 10-12 évesen már felmerül majd benne, hogy mégis honnan van képünk róluk). Ill. van egy fotó az első szülinapjáról a nevelőszülővel, de a tortán rajta van az előző (nem megtartott neve), ezzel se igen tudok mit kezdeni. Szívem szerint beletenném, de így, hogy rajta a név? Vagy menjen és meséljük el, hogy korábban így hívták, de úgy éreztük, hogy ez a név nem illik hozzá, ezért kerestünk egy szebbet? És legyen sok szöveg, de mégis miről? Nincs igazán jó ötletem a megvalósításra.. Segítenétek ötletekkel, tanácsokkal?
KedvelésKedvelés
Ez nagyszerű, gazdag vagy!
Szerintem az első egy nagy gesztus a gyerek felé, hogy veled lehet ilyen dolgokról beszélgetni, hogy a kedvéért kerestél fotókat a családról. És nyilván nem mutogatjátok másoknak a könyvet, szerintem nem durvább, mint ha a Facebookon együtt megnézitek a fotókat.
Azt meg csak nem fogjátok eltitkolni előle, hogy korábban máshogy hívták. Ez is nagyon érdekli a gyerekeket.
Zöld út mindkét ötletnek 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi! Végül is előbb utóbb mindig, minden kiderül 🙂 a nevével kapcsolatban van némi lelkiismeret furdalásom, mert a legtöbben megtartják az eredeti nevet, de nekünk annyira nem jött be, hogy elvetettük az ötletet. Remélem a későbbiekben ő is úgy gondolja majd, hogy jól tettük… Azért a szöveges résszel továbbra is bajban vagyok…..
KedvelésKedvelés
Mi is simán leszedtük a képeket a Facebookról. Egy részén csak a fiunk van, a másik részén a család, akik nevelték. Hogy tudnám máskép elmesélni neki, hogy ki kicsoda volt? Mondjuk én nagyon “barátságtalan” dolognak tartottam a nevelőszülők részéről, hogy sűrű kapcsolattartást kértek tőlünk, hívogattak stb, ugyanakkor semmi képet nem adtak, pedig kértük.
KedvelésKedvelés
Szerintem előbb fog ő maga keresgélni a Facebook-on, minthogy felmerüljön benne a kérdés, hogy honnan vannak a képek. És egyetértek az előttem szólókkal, a régi nevéről tudnia kell. Lehet, hogy lesz olyan időszaka, amikor fellázad a névváltoztatás miatt, ilyet is hallottam. De akkor sem a nevével lesz igazából baja, csak tünet lesz. A körítés a Ti dolgotok. Viszont óvva intenélek a “kerestünk egy szebbet” jellegű kijelentésektől, ezzel ugyanis azt sugallod, hogy a régi neve csúnya volt, ami nektek nem tetszett. Mivel a gyerekek nagyon azonosulnak a nevükkel, ez a tudatalattijában úgy csapódhat le, hogy az egész lényét utasítottad el a nevével együtt. Mi a srácaink eredeti nevét megtartottuk második névnek, és adtunk nekik első nevet, amit használunk. Még nagyon nem érdekelte őket mélyebben (6 és 7 évesek), de úgy kommunikálom feléjük, hogy a gyerekek mindig a szüleiktől kapják a nevüket. És amikor örökbefogadtuk őket, és a szüleik lettünk, tőlünk kapták az első nevüket. Próbálom úgy beállítani a dolgot, mint ami nem szorul magyarázkodásra, hanem a világ legtermészetesebb dolga. Nem állítom, hogy ez a tuti magyarázat, de én ezzel próbálkozom. (Mai eszemmel nem adtam volna nekik új nevet, maradt volna simán a régi, ezt csak azok kedvéért írtam ide, akik még előtte állnak. 🙂 )
KedvelésKedvelés
Nálunk a név gyakori téma most a négyéves kisfiamnál. Csak a vezetékneve változott, de szokta kérdezgetni, azelőtt őt hogy hívták, miért változtattuk meg, más gyereket is máshogy hívtak-e, amikor született. Én mindig megkérdezem, melyik név tetszik neki jobban, ő mindig a régi nevét mondja. Mosolyogva tudomásul veszem.
Szerintem a névtéma egy nagyon jó “bemelegítő” téma az örökbefogadásban, nem olyan vészes, mint az elhanyagolás-családból kiemelés-nem kívánt terhesség stb., de a gyereket érdekli, és jó alkalom megteremteni a bizalmat, a szülő is gyakorolja az erről való beszélgetést.
Hogy a gyereket azelőtt máshogy hívták, én akkor is betenném a lifebookba, ha nem lenne ilyen tortás kép. Része a történetnek.
KedvelésKedvelés
Akkor ha jól értem a vezetéknevét se titkoljuk el! Valahogy mindig az volt a téma, hogy a keresztnevét ne változtassuk, vagy ha mégis, akkor is tartsuk meg. De a vezetéknév eddig még nem került szóba, nem is igazán gondoltam rá. De jó tudni! 🙂
KedvelésKedvelés
Nálam épp a családnév jelent gondot. Nagyon tipikus cigány családnevük volt a srácoknak, olyasmi, amitől kapásból rasszista színezetű röhögőgörcs tör egyesekre. Azért nem merem nekik elmondani, nehogy ők maguk meggondolatlanul tovább mondják a környezetüknek, és egész gyerekkorukban csúfolódás céltáblái legyenek.
KedvelésKedvelés
És hogy mi legyen a szöveg benne? Figyelj arra, hogy a gyerek szemszögéből írd le a történetet. Sokan hajlamosak a maguk szülői szemszögéből elmesélni, de az a szülők Life Book-ja.
KedvelésKedvelés
Köszi az ötleteket. Nem is gondoltam, hogy már 4 évesen téma a név! Régi név belekerül és tetszik az a megközelítés, hogy a szülők adnak nevet, tehát mi is adtunk 🙂 nem akarok a fájdalmas részekbe belemenni, inkább tényszerűre gondoltam, eddig velük voltál, azután a nevelőszülővel majd végül örökbe fogadtunk (persze azért ennél szebben) a gondozatlanságot és társait meg majd később, szóban. Mit mondanátok arra a kérdésre, azon kívül, hogy nem tudom, hogy a testvérek miért laknak továbbra is a vér szerinti családdal?
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
A Mózeskosár egyesület az elmúlt ősszel szervezett Élettörténeti könyv (-író) tréninget.
Érdeklődnék, hogy részt vett-e esetleg valaki ezen, s ha igen, adott-e lendületet ill. muníciót a Lifebook elkészítéséhez?
Nemrég érdeklődtem, és Székely Zsuzsannától azt az infót kaptam, hogy áprilisban lesz megint…
KedvelésKedvelés
Én voltam és jó volt. Sok segítséget, technikákat, ötleteket adott.
KedvelésKedvelés
Köszi a megerősítést, Zsuzsa! 🙂 akkor türelemmel várom…
KedvelésKedvelés