Örökbe.hu

Gubcsi (Bakó) Judit vendégposztja egy angol nyelvű kötetről.

Örökbefogadó szülő vagyok, két cigány származású gyereket nevelünk a férjemmel. Már a felkészülésünk alatt gondolkodtunk: mikor és hogyan osszuk meg örökbefogadott gyermekünkkel a származását? Hogyan neveljük, hogy az identitása jól fejlődjön? Hogyan kezelje a másságát érintő kérdéseket? Kinek mondjuk el a környezetünkben, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket a gyerek jelenlétében? Mikor kezdenek el foglalkozni a gyerekek ezzel a témával, mikor értik meg, hogy mit jelent a származás, és mikortól értik meg, mi az a rasszizmus? A Does Anybody Else Look Like Me? című amerikai könyv az összes fenti kérdésre választ adott.

A szerző, Donna Jackson Nakazawa az Amerikai Egyesült Államokban élő fehér amerikai nő, aki egy japán férfihoz ment feleségül és született két félvér gyerekük. Nem örökbefogadó szülő, de az anyai érzései és élményei hasonlítanak egy olyan örökbefogadó szülőéhez, aki más származású gyermeket nevel. Donnát sokszor szembesíti az „utca embere” azzal, hogy a gyerekei másként néznek ki, mint ő maga és a többi gyerek a környezetükben. Ez a szembesítés érkezhet indiszkrécióval is: „hozzászoktál már, hogy nem hasonlítanak rád a gyerekeid?”, vagy: „jé, szőke hajú és ázsiai szemű a kislányod”. Ritkán tud úgy boltba menni a gyerekekkel, hogy valaki ne szólítaná meg.  A gyerekeket is érik a származásukkal kapcsolatos jó és rossz élmények. A fiát háromévesen egy nagyobb fiú arról faggatta, miért csak fekete lyukak vannak a szeme helyén. Később kisiskolás korában a fia előnynek érzi a származását, mert a „szamuráj” japán vére bátorrá teszi. Donnának nincsenek saját tapasztalatai, milyen az, amikor valaki más, hiszen fehér amerikaiként nőtt fel, fehér amerikai környezetben, megkülönböztetések nélkül. Kifejezetten megdöbbent azon, hogy az országában, ahol az újságok címlapján is félvér vagy színes bőrű emberek szerepelnek rendszeresen, és ahol egyre több a vegyes származású család, ennyire reflektorfénybe kerül azáltal, hogy félvér gyerekeivel közlekedik az utcán.

 Mivel nem talált szakirodalmat erre vonatkozóan, ezért saját maga és családja miatt is kutatta a témát – több, mint hatvan vegyes származású családdal készített interjút. A megkérdezett családok közt voltak ázsiai-amerikai, afrikai-amerikai, európai-amerikai családok, főleg vér szerinti szülőkkel, de szerepelt egy néhány örökbefogadó szülő is a megkérdezettek közt.  A szerző a könyvben leírja, hogy hogyan lehet felkészíteni a félvér vagy más származású gyerekeket a másságra. A tanácsokat és kutatása eredményeit korcsoportokra bontva írta meg a könyvben, amit különösen hasznosnak tartok. Bőségesen lehet információt kapni a könyvből arra vonatkozóan, hogy a gyerekeket milyen idősen mennyire és milyen mélységben érdekli a származás, a másság és, az ezzel kapcsolatos kérdésekre hogyan lehet korosztályosan megfelelő válaszokat adni. Sok gyakorlati példával és szülőktől, gyerekektől idézve támasztja alá a leírtakat. Tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy hogyan készítsük fel a gyerekeinket, ha a másságuk, származásuk miatt feléjük irányul a figyelem. Néhány példa:

• Korán, már óvodás korban kezdjük el a beszélgetést a gyerekünkkel, miért olyan színű a bőre, a haja.
• Teremtsünk lehetőséget arra, hogy találkozzon és barátkozzon hozzá hasonló gyerekekkel.
• Támogassuk a hosszú távú barátságok kialakulását, nyissunk ajtót a barátoknak – 2-3 stabil, jó baráti kapcsolat nagyon fontos lehet hosszútávon a gyerekünk identitás fejlődésében.
• Legyen otthon nyílt párbeszéd, a gyerekünk bármikor kérdezhessen a származásról. Az is előfordulhat ennek ellenére, hogy a gyermek úgy érzi, a szülei, akiknek más a származásuk, nem érthetik meg igazán, hogy min megy ő keresztül. Ezt szülőként el kell fogadnunk, bármilyen nehéz is.
• A gyerekek 5-8 éves kor közt nagyon érdeklődnek a másság iránt, viszont általában még nem értik a rasszizmust. Ezért ez a legjobb időszak, amikor meg tudjuk tanítani, hogy mit jelent a származás. Ebben az időszakban kérdezik a gyerekek a legtöbbször, hogy miért mások, mint a többiek. Fontos kiemelni, hogy ha nem is egyformák a családtagok, a családnak valójában nem is ez a lényege, hanem az, hogy állandó és végleges, a családi kapcsolat és szeretet örökre szól.
• Fontos az arany középút: ne beszéljen a szülő minden nap a származásról, de ne teljen el egy év enélkül.
• Különösen fontos a szülők önvizsgálata, és hogy semmilyen kisebbségre, vallásra vagy egyébre irányuló megkülönböztetést ne tegyenek. Akkor lesz hiteles a gyereknevelésünk, ha mi magunk is így élünk. Ha múzeumba vagy kávézóba megyünk, leülünk-e kisebbségi társunk mellé? Ha a nagybátyánk rasszista vicceket mesél a vacsora közben, leállítjuk-e?

A könyv nagyon életszerű és hasznos. 2003-ban íródott, 200 oldal, aktív középfokú angoltudással olvasható.  Legfontosabb célkitűzése útmutatást adni a vegyes származású családoknak ahhoz, hogy a gyermekeik egészséges identitással nőjenek fel. Ajánlom mindenkinek, aki érintett, mert bár amerikai környezetben íródott, és nem örökbefogadó szülő tollából, mégis sok jó gondolatot és szempontot adhat bárkinek, aki más származású gyermeket nevel, és nyitott szívvel olvassa a könyvet. Nyilvánvalóan más az élethelyzete egy Magyarországon cigány gyereket örökbefogadó és nevelő szülőnek, mint az írónak, ezért a könyvet nem lehet egy az egyben alkalmazni itthon. Ki lehet viszont válogatni számos hasznos gondolatot, ami az egészséges identitás nevelését megkönnyítheti. Külön öröm számomra, hogy a szerző a pozitív diszkriminációval is ugyanúgy foglalkozik, egy példa: ha egy gyerek után sokan megfordulnak az utcán és dicsérik a szépsége és egzotikus külseje miatt, azt mi szülőként büszkeségként, de a gyermekünk esetleg másságként élheti meg, és ezt is tudni kell jól kezelni.

Részletesebben a szeptember 28-i szülőtalálkozón fogom ismertetni a könyvet.

Ha valaki hasonló színvonalú könyvbemutatót írna idegen nyelvű szakirodalomról, örömmel fogadom.