Interjú egy nagy hatású amerikai életvédő aktivistával. Peggy Hartshorn a krízisterheseket segítő világméretű hálózat elnöke, a Heartbeat International 50 országban 1800 központot működtet, heti több ezer nőnek segítenek. A sajátos amerikai háttér előtt működő terhesgondozásról, az abortusz és az örökbeadás dilemmáiról beszélgetek Peggyvel, aki maga is örökbefogadó szülő. Magyarországra az Alfa Szövetség meghívására érkezett, az ő rendezvényükön találkoztam vele szeptemberben.
– Mondj pár szót magadról!
– Doktori fokozatom van angolból, az ohioi Franklin Egyetemen tanítottam húsz évig. 1972-ben kezdtem el Isten hívására önkéntes munkát végezni az életvédelem területén. Akkor már lehetett tudni, hogy a Legfelsőbb Bíróság legalizálni fogja az abortuszt Amerikában. A férjemmel először a házunkat nyitottuk meg a krízisterhesek előtt. Aztán egy krízisterheseket gondozó központot alapítottam, ami mára világméretű hálózattá nőtt. 1992-ben feladtam a tanítást, és főállásban a Heartbeat International szervezet elnöke lettem. 1972-ben még nem is tudtam, hogy nekünk meddőségi problémánk van. Mikor ez kiderült, rögtön bejelentkeztünk minden örökbefogadási várólistára, és hamarosan örökbe fogadtuk a lányunkat és a fiunkat. Ők ma mindketten szülők, öt unokánk van.
– Mivel foglalkozik a Heartbeat International?
– A krízisterheseket segítő központok terhességi teszteket adnak, ultrahangot, orvosi vizsgálatokat nyújtanak. Személyes tanácsadással segítjük a döntés előtt állókat. Információt adunk az abortusz kockázatairól. Ha egy nőnek már volt abortusza, segítünk a feldolgozásban. Fogamzásgátlókat nem javasolunk, szexuális oktatóprogramunk az önmegtartóztatást népszerűsíti. Anyaotthonokat működtetünk, ahol a baba felnevelését választó anyák a gyermek egyéves koráig maradhatnak. Örökbeadási tanácsadást nyújtunk. Telefonos segélyvonalunk összeköti a legközelebbi központtal a krízisterheseket. 1800 központunk működik a Föld 50 országában (Magyarországon nincsen), kétharmaduk az Egyesült Államokban. Csak az USA-ban heti 3000 magzat életét mentik meg a központok. Keresztény szervezet vagyunk.
– Miből finanszírozzátok a szervezetet?
– Isten segítségével. Míg az Egyesült Államokban az abortusz nagy üzlet, az állam a krízisterheseket ellátó központokat nem támogatja. Így egyéni és vállalati adományokból működünk, és a munkatársaink nagy része önkéntes. Más országokban néhol állami, önkormányzati segítséget is kapunk. Több forrásunk sose volt, mint amennyi szükséges, így folyamatosan imádkozunk Istenhez segítségért.
– Miért fordulnak hozzátok a nők?
– A terhesség váratlanul érte őket, és eleinte csak az abortuszban látják a megoldást. Különböző felmérések szerint az abortuszt választó nők 31-95 százaléka kényszer hatása alatt dönt. A nők általában nem akarnak abortuszt, csak egyszerűen nem látnak más lehetőséget. A terhesség elején olyan helyzetben vannak, mint egy csapdába esett állat, aki csak a saját lába lerágásával tud elmenekülni. Úgy érzik, az életük véget ért, legalábbis amit addig ismertek, s tudják, hogy a magzat az ő részük, de mégis inkább megölik, hogy a saját életüket mentsék. Ebben a lelkiállapotban nagyon fontos, hogy a segítő ne a magzat érdekére hivatkozzon, mert akkor a krízisterhes nő úgy érzi, őt nem is tartja fontosnak. Azt a problémát kell meghallgatni, ami miatt ő kényszerítve érzi magát, és annak a megoldásában segíteni, az anya szemszögét nézve. Egyik ügyfelünk egy főiskolás lány volt, aki búvárkodott, és sportolói ösztöndíjjal tanult. Kétségbe volt esve, hisz a terhesség miatt abba kellett hagynia a búvárkodást, akkor elveszti az ösztöndíjat, és kiesik a főiskoláról is, és ezzel vége az ő világának. Nem látott más megoldást, csak a magzat elvetetését. Én elmentem vele az edzőhöz, és megbeszéltük, hogy évet halaszt, és a szülés után folytatja a búvárkodást. Így megtartotta a gyereket. Az abortusz legjobb alternatívája egy szerető személy, szoktam mondani. Valaki, akivel meg lehet beszélni ezeket a problémákat, és nem marad egyedül a nő. Egyébként a legfontosabb tényező a gyerek megtartásában a leendő apa viszonyulása.
– Felvetitek az örökbeadást az abortusz helyett?
– A terhesség elején sosem az „abortusz vagy örökbeadás” dilemma merül fel. A kétségbeesett lány ilyenkor csak az abortuszra gondolni, mint megoldásra, ez szinte önvédelemnek tűnik a helyzetében, „az én életem vagy a gyereké” a kérdés. Ha a terhesség félidejéig kitart, akkor merül fel először az örökbeadás lehetősége, de ez már a szülővé válással kapcsolatos döntés. Felneveljem egyedül a gyereket? Hozzámenjek a gyerek apjához? Örökbe adjam? Ezen választások között jelenik meg az örökbeadás, de az abortusznak nem alternatívája. Ezért az örökbeadást felesleges a segítőnek a terhesség elején felvetnie, akkor a terhes nő még nem áll készen, nem tudja befogadni ezt a gondolatot. Abban kell támogatni, hogy félidőig ne szakíttassa meg a terhességet.
– Meddig legális az abortusz az Egyesült Államokban?
– A terhesség kilenc hónapja alatt végig (bizonyos államokban – a szerkesztő megjegyzése). A nagy részük azonban az első trimeszterben történik, és a legtöbb abortuszklinika csak ezt vállalja. Az utolsó harmadban csak az anya vagy a gyermek életének vagy egészségének érdekében végezhető, de ebbe a lelki egészség is beleszámít, ami elég tág fogalom. A terhességmegszakítást nem fedezi az egészségbiztosítás, ezért az abortuszklinikák jól keresnek rajta, ugyanakkor itt a kevésbé képzett orvosok dolgoznak, sok a komplikáció. Ezek miatt több abortuszklinikát bezártak. Az abortuszt nem kell betiltani, de kicsit megnehezíteni, lassítani jó ötlet. Ha nincs az anya városában egy ilyen klinika, akkor el kell utaznia máshova, és talán marad egy kis ideje átgondolni, elmenni egy krízisközpontba. Ugyanezért helyeslem egy várakozási idő beiktatását is, hogy ne végezzék el azonnal a műtétet. Közben természetesen a társadalom szemléletét is próbáljuk formálni, egyszerre próbáljuk csökkenteni a keresletet és a kínálatot is a terhességmegszakításra. Nagyon sikeres „a babák a kongresszusba mennek” programunk, amikor a törvényhozókhoz viszünk el olyan kisbabákat és anyákat, akik a gyerek megtartása mellett döntöttek. Az évtizedek alatt a megmentett gyerekeknek már szintén gyerekeik születtek, akik mind nem lettek volna, ha az anya az abortuszt választja.
– A heti 3000 megmentett magzatból mennyit adnak örökbe az anyák?
– Az egyedülálló anyák 2-3 százaléka adja végül örökbe a gyereket.
– Miért ilyen kevesen?
– Az USA-ban nem stigma egyedülálló szülőnek lenni. Aki örökbe adja a gyereket, azért dönt így, hogy kétszülős családban nőjön fel.
– Csak hajadonokkal foglalkoztok?
– Nem, de a kliensek többsége nincs férjnél, 85-90 százalékuk. A leggyakoribb csoport 18 és 23 év között van, a terhesgondozó központokban és az abortusznál is. Ez a főiskolás korosztály. Korábban a házas nőknél ritka volt az abortusz, de egyre gyakoribbá válik.
– Ezek a fiatal nők fel tudják egyedül nevelni a gyereket?
– Igen. Ma az amerikai gyerekek fele egyedülálló anyáknál születik, az afroamerikai közösségekben 85 százalékuk.
– Amerikában közismerten magas a tinédzserkori terhességek aránya.
– Ez folyamatosan csökken, ma fele a húsz évvel ezelőttinek. A tervezett szülőség mozgalma (a fogamzásgátlást és abortusz esetén a választás szabadságát előtérbe helyező irányzat – a szerkesztő) szerint ez a fogamzásgátlók terjedésének köszönhető, de erre nincs bizonyíték. A központjaink a fogamzásgátlás veszélyeire is felhívják a figyelmet, és inkább az önkéntes önmegtartóztatást javasolják a házasságkötésig. A felmérések szerint folyamatosan csökken a szexuális életet a középiskola alatt elkezdők aránya. Nem feltétlenül várnak a házasságig, de elhalasztják a megkezdését.
– Említetted, hogy szingli anyának lenni nem stigma. Milyen az örökbeadó anyák megítélése?
– Ez a fő akadálya az örökbeadásoknak. Ma a lemondó szülőt rossz szülőnek tartják. A terhesek a három döntés – abortusz, felnevelés, örökbeadás – közül az örökbeadást tartják a legrosszabbnak, mert nemcsak meg kell szülnie a gyereket, megváltozik az élete, de még a környezete is rossz anyának fogja tartani. Egy amerikai felmérés azt vizsgálta, mit tanácsolnának az emberek, ha egy egyedülálló ismerősük nem kívánt terhes lenne. Csak a válaszolók 4 százaléka javasolta az abortuszt, a többiek fele-fele arányban a gyermek egyedül való felnevelését illetve örökbeadását választotta. Az amerikai közvélemény tehát elviekben nem abortuszpárti, a gyakorlatban viszont mégis sokan ezt a döntést választják.
Mikor az én lányom terhes lett hajadonként, azt mondta, hogy az abortusz nem jöhet szóba, de az örökbeadás gondolata felmerült benne, mert nagyon éretlennek találta a gyerek apját. Én nagyon örültem, hogy a lányom örökbefogadottként jó dolognak tartja az örökbefogadást. Egyébként végül hozzáment a gyerek apjához, és jól vannak, azóta három gyerekük van.
– Kik választják az örökbeadást?
– Akik így döntenek, azok kicsit idősebbek, általában 22 év fölöttiek, és sokkal érettebbek, felelősen gondolkodnak a gyerekvállalásról. A tinédzserek gyakran azt gondolják, hogy „nem adom oda a gyereket, ez a gyerek úgy fog szeretni engem, mint senki más”, azt hiszik, ez majd betölt egy űrt az életükben. Akik örökbe adják, képzettebbek, és van jövőképük, vannak saját céljaik, és ezt nem dobják el a gyerek miatt.
– A központok segítenek az örökbeadásban?
– Néhány központ engedélyezett örökbeadási ügynökségként is működik, a többiek nem tehetik. Amit megtehetnek, hogy kapcsolatban állnak egy helyi örökbeadási ügynökséggel. Nálunk az örökbeadás nem állami, hanem megyei szinten szabályozott, egyes megyékben örökbeadási ügynökségek működnek, máshol ügyvédi segítséggel lehet örökbe fogadni. Újabban az ügynökségek az államok határain túlnyúló örökbeadásokat is intézhetnek. Az anyagi haszonszerzés tilos, de a legtöbb állam megengedi, hogy az örökbefogadók fedezzék a terhességgel kapcsolatos és a lakhatási költségeit az örökbeadónak. Sajnos kevés az örökbefogadás, miközben egymillió várakozó van az Egyesült Államokban. Még mindig sok a félreértés és a tévhit az örökbeadással kapcsolatban. Egyszer egy afroamerikai lány az mondta nekem, hogy azért nem adja örökbe a gyerekét, mert úgyse akar senki fekete babát, ami nem igaz, rengetegen vállalnák.
Idősebb gyerekek örökbeadása is előfordul, akiket a családjukból emelnek ki bántalmazás, elhanyagolás miatt. Sajnos, ők már rengeteg traumán estek át, több a probléma velük. A mi megyénkben az idősebb gyerekeket örökbefogadók havi 200 dollár extra támogatást kapnak, amit ennek a traumatizált korosztálynak az orvosi, pszichológiai ellátására fordítanak. Sajnos gyakran túl későn vonja meg a hatóság a szülők jogait, a gyerekek túl sokáig szenvednek, és egyre több pszichológiai problémát begyűjtenek.
– Ezekből a rétegekből is vannak ügyfeleitek? Ahol nem az anya egyedülálló volta a probléma, hanem a szegénység, alkoholizmus, esetleg bűnözés?
– Igen. És nagyon nehéz velük. A legtöbb központban főleg önkéntesek dolgoznak. A jó központok összeköttetésben állnak minden helyi intézménnyel, ami segítséget tud adni. Ez a csoport nem mindig fogadja el a segítséget, néha meg több segítségre van szükség, mint amit nyújtani tudunk. Különösen nehéz azokkal a nőkkel, akik folyamatos családon belüli erőszakban élnek, nincs saját jövedelmük, kiszolgáltatottak a partnerüknek, és olyan rég bántalmazzák vagy elhanyagolják őket, hogy már el sem tudnak képzelni mást. Nincs hova menniük. Mi szeretnénk menedéket adni nekik, de ha kiemeljük őket az erőszakos kapcsolatból, ők rögtön visszatérnek. Ez nagy probléma. Ahogy az is, ha a kismama alkohol- vagy drogfüggő. Számukra sok program létezik az USA-ban, hiszen az így születő babák folyamatos orvosi ellátásra szorulnak, egyszerűbb megelőzni. Sok kapcsolatunk van ilyen intézményekkel, de ez a nők nem mindig mennek el, vagy kiszállnak a programból. Sokszor elérni is nehéz őket, mert elköltöznek, nem fizetik a telefonszámlájuk, kikapcsolják a telefonjukat. Van néhány fantasztikus sikersztorink, amikor végre találnak egy helyet, ahol szeretik őket, de ez a ritkább.
– Nyújtotok örökbeadás utáni szolgáltatásokat?
– Azon központok, amelyek kiemelten foglalkoznak az örökbeadással, azok igen. Ha egy lány megfelelő támogatást kap az örökbeadás után, akkor általában pozitív élmény neki. A külvilág egyébként ugyanazt mondja örökbeadás után, mint abortusz után: túlvagy rajta, ne gondolj rá, felejtsd el, a legjobb döntést hoztad, ne beszélj róla többet. És ez nem jó egyik esetben sem. Mindkét döntés traumatikus lehet, és feldolgozást igényel. Vannak támogató csoportok is. De mint mondtam, az első hetekben a krízisterhes gondolatai csak az abortusz körül járnak, s a terhességi központok általában nagyon elfoglaltak ennek az időszaknak a problémáival. Ezért minden központban kellene valaki, aki szívén viseli az örökbeadást és folyamatosan előtérben tartja ezt a lehetőséget is.
Örökbe.hu 
Nagyon szimpatikus!!! (oké, az önmegtartóztatással mint védekezési módszerrel nem tudok azonosulni, de egyébként szimpi!)
Köszi az interjút, Zsuzsa, nagyon érdekes volt!! Nagy munka lehetett lefordítani is!
KedvelésKedvelés
Köszönöm.
Hogy fényezzem magam, nem tudok róla, hogy megjelent volna vele magyar nyelven interjú.
KedvelésKedvelés
Fényezzed 🙂
KedvelésKedvelés
Meghatarozo elmeny volt, hogy talalkozhattam vele, nagyon-nagyon hiteles volt!
Annyira elfogado, empatikus es nyitott volt, hogy hiaba nem ertettem egyet pl a fogamzasgatlas ellenzesevel, ez semmifele fennakadast nem jelentett, mert egyertelmu volt, hogy o barkinek segitene, mindennemu itelkezes nelkul.
Orulok, hogy itt volt, remelem, jon meg! 🙂
KedvelésKedvelés
Senki többet? Nekem ez a beszélgetés megvilágosító volt az abortusz/örökbeadás kérdéskörben.
KedvelésKedvelés
Szimpatikus a holgy, jok a meglatasai, majdnem mindenben egyetertek vele.
Mondjuk a nehany allamban lehetseges, 3 honapnal idosebb magzat abortalasa ismet fajdalmas teny szamomra.
Volt mar szo errol, en is hamarabb mennek abortuszra, mint, h orokbe adjam, errol mindenki gondol valamit, es biztos, h mas pedig maskepp latja.
Az Alfanal mindenkepp szimpatikusabb szervezet.
KedvelésKedvelés
végre ideértem!
Szívemből szólt a hölgy, teljesen egyetértek vele és nagyon örülök, hogy ezen a szinten is nyilvánosságot kapott az a tény, hogy az örökbeadás nem az abortusz alternatívája.
A hideg kiráz amikor látom “Ne öld meg, add örökbe!”
Lehet, hogy manapság már furán hangzik, de tény, hogy a szexuális élet a házasságba tartozik, mert úgy áll a megfogant élet a legjobban védelem alatt. Természetesen nincsen tökéletes rendszer, nem kell dobálni a köveket, mindenki maga dönti el, hogy szeretné látni a világot.
Nagyon tetszett, hogy nem terhelik a várandós nőket az örökbeadás gondolatával az elején, hiszen nem az a cél. Az életről van szó, óriási felelősség, bárhogy is dönt a nő, azzal élnie kell majd.
Megint rohanok, majd jövök még!
Indíthatnánk egy hasonló kezdeményezést, elférne az országban.
KedvelésKedvelés
A cím Érdekes: miért van, hogy míg az abortuszok döntő többsége első trimeszterben van, csak félidő után jön be a képbe az örökbeadás gondolata. Ezt nem értem életvédő szempontból. Az, hogy “felesleges felvetni” és “nem érett rá a krízisterhes”? Ha legalább a gondolatával találkozna, barátkozna, felvilágosítast kapna, negatív előítélet alól terápiát kapna, nem csökkenne az abortuszok aránya? mert ez feloldhatná az “én életem vagy a gyereké” döntési kényszert, amit fő oknak jelöl meg abortuszhoz.
KedvelésKedvelés
Pont azert, mert ahogy a cim mondja, nem alternativaja egyik a masiknak.
Aki nem megy abortuszra, mert kicsuszott az idobol, vagy fel a mutettol, vagy ellenzi, (bar en azt tapasztalom, hogy aki nem vallasos meggyozodesbol ellenzi, csak bele sem gondolva eliteli az abortuszt, az krizishelyzetben az abortuszt valasztja), szoval az sem ugy indul neki, hogy orokbeadja. Hanem telik az ido, es belatja, hogy nem valtozik, nem jobb a helyzet, anyagilag vagy barhogy, es vegul az orokbeadas mellett dont.
De ezek a nok is almodoznak arrol, hogy megis megtartjak.
Az abortuszt valasztok nem, igaz az ido is kevesebb nekik. Az abortuszon tul lehet tenni magat az embernek, sztem az orokbeadason sosem. Az elozo esetben csak egy kis sejtcsomo, az UH-on is csak egy bab alaku kis folt, a masik viszont egy elo ember, akihez mindenkeppen van kotodes.
Az orokbeadas mindenkepp egy nehezebb, fajdalmasabb ut, nem pedig alternativa.
KedvelésKedvelés
“az abortuszon túl lehet magát tenni az embernek” ?? nem hiszem.
“sejtcsomó”?? erre nem is tudom, mit mondjak, olyan szomorú ilyet leírva látni.
fura: abban mindenki egyetért, hogy mikor ér véget egy élet, de abban, hogy mikor kezdődik nincsen egységes vélemény.
KedvelésKedvelés
Vannak bizonyos nézetek, amelyek szerint amikor először rúg az anya hasában a baba, az jelzi, hogy a lélek kapcsolódott a testhez… 🙂
KedvelésKedvelés
Más ott a kérdés, ahol jószerével a terhesség végéig el lehet vetetni a gyereket, és tulajdonképpen az elején nem feltétlen lebeszélni kell, hanem időt nyerni, meg szerintem más nálunk, ahol tudja a szülőanya, hogy ha nem veteti el az első 12 hétben, akkor lesz egy gyereke. Szerintem nálunk nem kerülhető meg a döntés előtt a kérdés, mi lesz a gyerekkel, ha megszületik. Ahol van lehetősége később is az abortuszt választani, ott biztosan elég az első trimeszterben arról beszélgetni, mi lenne, ha nem vetetné el, mi akadályozhatja abban, hoyg megtartsa; szerintem nálunk fontosabb tudnia a terhesnek az első trimeszterben, hogy mi van akkor, ha “kikésik az időből” itt a lehetőségek fontolgatása közben, de végül mégsem akarja megtartani. Más a helyzet.
Amúgy én sem gondolom, hogy az örökbeadás és az abortusz alternatívák, nagyon nem is szeretem a “ne öld meg, add örökbe” kampányt. Viszont nálunk időt nyerni csak úgy lehet, ha tudja az anya a későbbi lehetőségeit.
KedvelésKedvelés
Ismerek olyan noket, akik tultettek magukat rajta.
Van egy baratnom, nagyon rosszkor jott a baba, szuloi segitseg nulla, az apa kulfoldi, epp szakitottak.
Akkoriban nagyon sokat beszeltunk errol vele, persze megviselte a beavatkozas, tagitani is kellett, mert nem szult meg, lelkileg inkabb utana volt padlon, ahogy a testi fajdalmak multak. Ennek jo ket eve, babat terveznek, ( a sraccal akitol az elso volt), osszekoltoztek kulfoldon, dolgozik, es decemberben osszehazasodnak. Feldolgozta, nyilvan szomoru, de abban a helyzetben nem tehetett mast.
Masik pelda, masik ismerosom. Friss kapcsolat, gyakorlatilag az elso ejszakan fogant a gyerek, a no nem akarta, de a ferfi addig igert fut-fat, mig megtartotta. Most neveli egyedul, a ferfi felejuk sem nez, a gyerektartast is az allam elolegezi.
A no elvesztette a munkajat, diplomaskent gyarban robotol, a mama van gyakorlatilag a gyerekkel.
Melyik dontes volt a helyes?
Van jogunk itelkezni barmelyik dontes felett?
A 2. peldaban a gyerek csudijol jart? Elhet, ez jo dolog, de apa es gyakorlatilag anya nelkul nyomorognak.
Az elso peldaban jol is elsulhetett volna, ha jovobe latnak, de nem lattak.
Vesztettem el 10 hetes terhesseget a fiam utan, es igy eltem tul, hogy csak egy sejtcsomo volt, az igeretet hordozta magaban, hogy a gyermekem lesz, de nem lett.
Nem akartam kiverni a biztositekot senkinel a hozzaszolasomban, az eredeti tematol is eltertunk, abban pedig, hogy mikor kezdodik az elet, mar nalam sokkal okosabbak is allast foglaltak.
KedvelésKedvelés
Mondjuk a masodik gyerek igen, szerintem csudijol jart ahhoz kepest, aki nem elhetett. Gondolom, ha megkerdezhette volna oket barki, nem arra szavaz, hogy inkabb akkor bocsi, gyorsan es kimeletesen, ha lehet..
Aki a megtartott baba eseteben rosszul jart, aki ugy erezheti – lassuk be – hogy vele kiszurt az elet, az az anya, es, ugyanmar, nem a gyerek, aki el! Azt sem hiszem, hogy most mar, hogy megvan a gyerek, az anyuka vissza akarna csinalni, ha tehetne..
De termeszetesen ez is egy aspektusa a dolgoknak es amugy ertheto es atjon, mit probalsz vele megmutatni, csak maga az erveles annyira fals nekem, hogy tulajdonkeppen ez meg a gyereknek ia jobb. Aki az egyetlen leheto eletet, ami adatott volna neki, nem elheti/elheti.
KedvelésKedvelés
Neeem, nem a gyerek aspektusabol nezem.
A szulo szempontjait nezem, de a gyereknek sem lehet egyszeru ezzel a dologgal egyutt elni.
KedvelésKedvelés
nekem is nagyon szimpatikus a hölgy, és valóban, pont erről szól a kereszténység: hogy vannak elvek, amik mellett próbál kitartani (pl hogy az élet a fogantatással kezdődik), de közben a máshogy gondolkodókkal kapcsolatban nem ítélkezik, hanem teljes erőbedobással segíti őket. Minden elismerésem!:)
KedvelésKedvelés
Amit ő, és a hozzá hasonló életvédő aktivisták célul tűztek ki fantasztikusan hangzik, tisztelem jóakaratukat és elhivatottságukat, de ebből az interjúból is kitűnik az, amit leggyakrabban meg szoktak fogalmazni kritikaként velük kapcsolatban. Azt mondja, a krízisközpontjukban a baba egyéves koráig lakhatnak az anyák. És utána hová mennek? Egy kamaszlánynak, akinek nincsen otthona, megfelelő iskolai végzettsége, édes kevés, hogy egy évig ellehet valahol a gyerekével, aztán ott áll munka, támogatás nélkül. Elmeséli, segítettek elintézni az egyetemista lánynak, hogy évet halaszthasson, és a szülés után folytathassa az iskolát. És aztán mi történt? Vajon később, mikor visszament tanulni, kapott segítséget, hogy a gyerek mellett befejezhesse a tanulmányait, elkezdhesse a karrierjét? Könnyen lehet, hogy igen, csak ő ebben az interjúban nem tér ki rá, de én sajnos sok olyan esetről olvastam, ahol ‘ne aggódj, segítünk neked!’ címszóval meggyőzték a krízisterhest, hogy vállalja be a babát, aztán a szülés után kapott egy darabig szállást, pár babaholmit meg pelenkát és ennyi volt. Az ilyen szituációkban szerintem olyan komplex és hosszútávú, évekig tartó segítségre van szüksége egy nőnek, lánynak, amit nehezen tudok elképzelni, hogy bármely aktivista vagy szervezet hathatósan meg tud adni olyan nagy számú érintettnek, mint amit ő itt említ. Remélem, hogy nincs igazam!
KedvelésKedvelés
Szerintem is jó lenne, ha a segítség minél tovább tartana. De egy gondolat: az élet nem arról szól, hogy minél könnyebb legyen. Ha valakiben növekszik egy baba, akkor nekem mindig nagyon szomorú az a gondolatmenet, hogy azért megy abortuszra valaki, mert rosszkor jön a baba/kevés a segítség/mi lesz a karrierrel stb…itt már szerintem az a kérdés, hogy ő fel tudja-e vállalni a nevelését (és hogy ebben mennyire kap segítséget a társadalomtól), vagy ha nem, akkor hogy milyen segítséget tud kapni abban, hogy örökbe adja – és hogy utána ezt a döntését szintén segítséggel fel tudja dolgozni. Az, hogy az ember szeretné minél kevesebb nehézséggel megúszni az életet, az nem lehet indok arra, hogy egy növekvő életet kioltson – szerintem. (láttam a közelmúltban egy dokumentum-elemekkel telerakott életrajzi filmet egy spanyol pap életéről, ebben volt egy (vagyis több) gyönyörű rész, ami nekem nagyon sokat jelentett: egy nő babát várt, és lehetett tudni, hogy az a baba nagyon súlyos betegséggel növekszik, születés után csak pár napot tud majd élni, ha egyáltalán. A nőt az orvosok próbálták rábeszélni az abortuszra, teljesen értetlenül fogadták, hogy ő ezt a babát megtartja. A nő családja közeli barátságban volt ezzel a pappal, és a pap támogatta őket végig a folyamatban. A nő megszülte a babát, vele volt, ameddig csak lehetett, elbúcsúzott tőle, együtt imádkoztak érte (végig mellette volt ez a fiatal pap)….hihetetlenül erős, és szép történet szerintem, jó példa arra, hogyan érdemes élni, még akkor is, ha baromi nehéz.)
Persze ezek az eszmék csak akkor érnek valamit, ha ilyen módon vannak képviselve, ahogy az interjúalany is csinálja, hogy részt vállal abban, hogy meg is valósulhassanak. Ugyanígy nagyon fontos a felvilágosítás szerepe, a megfelelő szociális háló stb…
Itt az interjúban is az élet védelme az elsődleges cél, utána már ha elmúlt az abortusz veszélye, akkor ők is már azt a kérdést boncolgatják, hogy az anya nevelje-e fel, vagy inkább örökbeadná a babát.
KedvelésKedvelés
még valami: nagyon sokan élnek nagyon rossz körülmények között, nevelik egyedül és minimális pénzből a gyerekeket – és a legtöbbjük biztos nem azért, mert valaki “rábeszélte” őket arra, hogy tartsa meg a gyereket (hanem inkább azért, mert természetesnek vette, hogy ha terhes, akkor lesz gyereke, vagy mondjuk sokkal jobban indult az egész, és menet közben maradt társ és pénz nélkül stb). Nem azt mondom, hogy ez így jó, sőt, nagyon jó lenne, ha nem így lenne, és minden tiszteletem azoké, akik ilyen nehéz sorsú családokon próbálnak segíteni. Csak azért írom, hogy emiatt szerintem ha egy anya vállalja a babát (akár úgy, hogy eleinte az abortuszon gondolkozott), akkor ez nem lehet érv az abortusz mellett, hogy “nézzétek meg emberek, hogy most hogy él”. Ez nem az abortusz mellett érv, hanem arra érv, hogy a társadalomnak ez egy hatalmas feladat, hogy segítse a rászorulókat.
KedvelésKedvelés
Nem lehet erre erv, nyilvan. Csak akkor ugye megint ott van a vedekezes, ami szinten nem keves penzbe kerul.
A szocialis halonkban ezer lyuk tatong, es mindig van aki kiesik. A masodik ismerosom sem kap semmifele anyagi juttatast, par ezer Ft-al felette van a korlatnak. Egy fizetesbol a rezsit,alberletet, alapveto elelmet kigazdalkodja, az anyukaja is segit, de ez messze van attol, amit joletnek nevezunk.
Sokszor elmondja, hogy nem tartja hibas dontesnek a gyereket, de elotte sokkal konnyebb volt az elete. Nem irigylem ot.
KedvelésKedvelés
Ezt én nem értem, hogyan gondolod ezt a mondatot? “…az élet nem arról szól, hogy minél könnyebb legyen.”
Az élet arról szól, hogy viselhető, méltó legyen, szerintem, részemről érzek némi erőltetést abban, hogy küzdeni kell, mert kötelességem minden nehézségben küzdeni, kérdés, hogy hogyan, milyen helyzetben, milyen a környezet, mert egyáltalán nem arról van itt szó, hogy a nagy küzdelmek végén jön jobb, az is lehet az eredmény, hogy az ember belekeseredik a helyzetébe.
Az élet védelmével amúgy általában egyetértek, ez inkább egy koncepcionális kérdés próbált lenni :).
KedvelésKedvelés
úgy értem, hogy jó esetben vannak mindenki életében értékek, amik mentén próbál élni. Pl hogy nem lop. Akkor ha az a választásom, hogy nem teljesen becsületesen, de könnyűszerrel pénzhez jussak, vagy hogy keményebb munkával, de legálisan keressek pénzt, akkor szerintem akkor döntök helyesen, ha ez utóbbit választom (el lehet itt merengeni a részletekben, hogy mi “fér bele” és mi nem, meg hogy mások is csinálják, meg a kormány hibája stb., de szerintem ez önbecsapás. Ha mégis úgy döntök, hogy az illegális utat választom – tettem már így én is -, akkor legyek a tudatában, hogy ez az én döntésem, és ha még mindig úgy gondolom, hogy fontos érték számomra, hogy ne lopj!, akkor próbáljak valahogy változni, változtatni, ezt sosem késő.), még akkor is, ha ez a nehezebb út.
Jelen témában pedig úgy értem, hogy szerintem nagyon visszás arra hivatkozva elvetetni egy babát, mert most nyűg lenne, nehéz lenne úgy nekem stb. Nem azt mondom, hogy keresni kell a szenvedést, és mártíromságban kell leélni egy életet, persze, hogy nem, de ha már úgy hozza az élet, hogy mondjuk nagy beteg lesz az anyukám, akkor nem fogok külföldre menekülni, hogy ezzel “megszüntessem” magam számára a problémát. Én az abortuszt is ilyen menekülésnek érzem – arról nem is beszélve, hogy szerintem az élet a fogantatással kezdődik. Erről beszélgettünk már itt: és érdekes volt, hogy többen voltak, akik szerint “nincs baj” az abortusszal, de azért egy pl 8 hónapos magzat abortálását már ők is durvának gondolnák. Akkor hol a határ? Egy 8 hónaposnál már mondhatjuk rá, hogy baba, de egy 11-12 hetesnél még maradjunk inkább a sejtcsomónál? egy 12 hetes magzat már teljesen baba formájú, ezt lehet tudni róla: van keze, lába, ujjai, alakulnak az arcvonásai, az agya már teljesen kifejlődött: érez már fájdalmat, reagál az anyukája hangjára/érintésére…ő még nem baba? Jogilag még nem, még simán el lehet vetetni, ha rosszkor jön…(vannak országok, ahol jogilag egy 8 hónapos sem baba még, és elvetethető) Pedig ott az örökbeadás lehetősége, tehát ha tényleg olyanok a körülmények, hogy vállalhatatlan egy gyerek, akkor is van emberi megoldása ennek a helyzetnek – bár az igaz, hogy utána ott a nagy feladat, hogy fel kell dolgozni ezt a traumát (mert biztosan az, pláne, amíg az emberek többsége el is ítéli). Így értem.
De írom mindezt úgy, hogy én sem vagyok szent, nem tudhatom biztosan, hogy én hogy döntenék adott helyzetben – csak remélni tudom, hogy azok az elvek, amiket most fontosnak és értéknek tartok, azokat akkor is követném, ha épp az tűnne akkor nagyon nehéznek.
KedvelésKedvelés
Oké, így értem, azt gondolom, ez érett gondolkodás. Más kérdés, hogy abban a helyzetben, amikor egy nő abortusz mellett dönt, mennyire tud ennyire érett lenni. Szerintem gyakran, amikor ez a probléma felmerül, egész egyszerűen máshol tartanak még és az is tény, hogy sokan nagyon egyedül is vannak hagyva a döntésükkel (vagy mondjuk akihez fordulhatnának, ahhoz nem szeretnének, pl. szülők), és így nehezebb. (Valós életkori megoszlásokat sajnos nem tudok.)
Itt valahol előjön a korai segítség (terhesség és gyermek egy éves koráig), mélyen egyetértek azzal, hogy utána is kellene valami. Nem feltétlenül anyagilag, de a gyakorlatban, hogy ne egye meg az illetőt (ha olyan a helyzete) az állandó készenlét és egyedüllét.
KedvelésKedvelés
Azért azt is számításba kell venni, hogy teljesen más kultúrája van ott a gyereknevelésnek, mint nálunk. Pl a baba 6 hetes korában vissza szoktak menni az anyák dolgozni, és az alkalmazásodnál senki nem firtatja, hogy van-e gyereked és mekkora. Már a gyerekek szoktak dolgozni az iskola mellett is, ennek is van kultúrája. Vannak részmunkaidős lehetőségek. Ha valaki él a segítséggel és mellette elkezd tenni a jövőjéért az egy év ott elegendő lehet a talpra álláshoz.
Nyilván más a helyzet itthon, ahol a részmunkaidős foglalkoztatás gyerekcipőben jár, ahol a gyerek zavarja a munkáltatót, ahol nincs, vagy legalábbis erősen korlátozott a lehetőség a 3 év alatti gyerek elhelyezésére…
KedvelésKedvelés
Érdekes amit írtok, én férfiként azt hittem, hogy a nőknek talán az abortuszt (excluding betegség miatti) nehezebb feldolgozni, mint az örökbeadást, mivel utóbbinál mégiscsak egy életet hozott a világra, ez esetben a felelősséget abban tudja vállalni, hogy az általa leginkább arra méltónak vélt család gondjaira bízza, ha nincs lehetősége felnevelni (Nem a társadalmi megítélésről beszélek, annál bizonyára az örökbeadás a negatívabb megítélésű, hanem a női önérzetről/önértékelésről).
Az én kérdésem arra vonatkozott, hogy az “én életem VAGY a gyerek élete” abortuszhoz vezető “gondolkodásmód” feloldható lenne talán az “én életem ÉS a gyerek élete” jellegű örökbeadás / életvédelem sínre idejekorán áttéve a vonatot?
És egyébként az általad leírt két esetben egyik hölgynél sem merült fel az örökbeadás lehetősége?
Van egy ilyen érdekes sorozat (részben idevág, bár alábbi történetben még egy csavar van), ahol a különböző világvallások képviselőit kérdezik sokféle kérdésben, alábbi az életvédelem avagy mikortól élet/test/lélek az élet/test/lélek témában volt:
http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/04/ki-dont-eletrol-es-halarol/
KedvelésKedvelés
Szia! Kicsit fura számomra, hogy erre a bejegyzésedre nem zúdultak rá a válszok, vártam pár napot az enyémmel, mert biztos voltam benne, hogy sokan mások is le fogják ezt írni, hogy nőként százszor inkább el tudom képzelni a baba örökbeadását, minthogy a hasamban nővekedő magzatot megölessem. Szerintem végeredményben a legnagyobb önzés az abortusz, hogyha tudom, hogy van lehetőség az örökbeadásra is.
Átolvasta már valaki, hogy milyen brutális módokon ölik meg az orvosok a babákat??!! Hogy lehet azzal együtt élni, hogy ‘ez a felelős döntés’?
Hogy tudja ezen egy nő ‘túltenni magát’? Nem is értem…
KedvelésKedvelés
Ne itelj, hogy ne iteltess!
Volt mar itt a forumon errol tema, nem is ertem, hogy miert kell ezt eroltetni, itt legtobben nem tudnak szulni, vagy orokbeadtak, ez nem egy abortusz ellenes vagy abortuszparti forum.
KedvelésKedvelés
nem ítéletről van szó, ez egy objektív válasz egy józan kérdésre, ami teljesen az adott témához kapcsolódik
KedvelésKedvelés
Iteletet mondtal az abortuszt valaszto nokrol.
Altalanositva.
Onzonek nevezted oket.
Az abortuszt vegzo orvosokat pedig brutalis gyilkosoknak nevezted.
Szeretnem, ha befejeznenk ezt a vitat, mert rossz erzest kelt.
KedvelésKedvelés
Nem vitatkoztam. Elmondtam a véleményem nőként arról, amit erről a témáról érzek és gondolok.
Ez is annyira legális, mint az abortusz. Ígérem, téma lezárva. Vélemény fenntartva. Üdv
KedvelésKedvelés
Hat nem tudom. Nokent, orokbefogadokent, ha en olyan helyzetbe kerultem volna vmikor, hogy nem tarthattam volna meg, biztos, hogy az abortuszt valasztottam volna. El sem tudtam volna akkor kepzelni az orokbeadast. Bar en nem szultem, es orokbefogadas utjan lettem szulo, nem tudom elitelni az abortuszt. Kovezz meg erte, en igy gondolom. Mas meg mashogy. Szerencsere sosem kellett ilyenrol dontenem…
KedvelésKedvelés
Nem merult fel, meg elmeleti sikon sem.
Mit jelent az excluding betegseg kifejezes?
KedvelésKedvelés
“excluding betegség miatti”: kivéve a betegség miatti abortuszt.
KedvelésKedvelés
A betegség miatti abortusz témához – a társadalmi felelősségről:
Épp most levelezem egy anyukával (nevezzük Líviának), akinek a magzatánál ugyanazt a fejlődési rendellenességet (omphalocele, gyakoriság 1:5000 terhességből) diagnosztizálták, mint az én vsz. lányomnál jó 12 évvel ezelőtt. A nőgyógyászoktól, genetikusoktól, belgyógyásztól, gyerekgyógyásztól, családtagoktól egyaránt az a nyomás jött, hogy vetessék el a babát, így azt – szándékuk ellenére – sajnos meg is tették. Nagyon megráztak a levelei, melyben leírja, hogyan érvelt a környezet (pl. “nincs létjogosultsága egy ilyen beteg babának”), hogyan telt a 3 nap az abortuszig (“Ebben a 3 napban próbáltunk elérni minden orvost, ismerőst és ismeretlent, kapaszkodni valami reménysugárba, hogy ne kelljen elveszítenünk a babánkat”… “Egyedül maradtunk, egy idegen kórházban, ahol mindenki egyértelműen lebeszélt arról, hogy megtartsuk a babát”.). Utolsó nap találták meg azt a gyermeksebészt, aki megszületése után az én gyermekemet is operálta. Ő volt az egyetlen, aki a magzat megtartása mellett érvelt, de – ahogy Lívia írja: „sajnos addigra már teljesen összeomlottunk és nem volt elég erőnk másként dönteni…” Csak néhány hónap múltán bukkant rá az interneten arra a fórumra, ahol érintett szülőkkel és “túlélőkkel” beszélgettünk, benne többek között a kislányomról, aki 12 évesen él és virul annak ellenére, hogy anno 1% esélyt adtak az életére a helyi genetikusok. Azt írja: “Talán ki kellett volna zárni az egész világot és csak befelé figyelni, hogy mi mit szeretnénk. Mert azt hiszem mi mindketten mellette döntöttünk volna… Annyira féltünk és ebben a félelemben sajnos nem azokat az embereket találtuk meg, akik erőt adtak volna.” A genetikai vizsgálat eredményéből egyébként utóbb kiderült, hogy a babának az omphalocelen kívül más rendellenessége nem volt. Az omphalocele pedig operálható, a „mi orvosunk” szerint 97 %-os eredménnyel, a gyermekek teljesen meggyógyulnak és csak a műtéti heg emlékezteti őket a valamikori problémára. Ezt valami miatt a mai orvosi köztudat nem tudja – vagy nem akarja tudomásul venni?
Lívia nemcsak a kórházban maradt egyedül, hanem a gyász feldolgozásában is. A meg nem született gyermeket ui. hagyományosan nem gyászolják el, miközben szükség volna rá. Ahogy Lívia írja, “ez a kisbaba örökre az életünk része lesz és örökre fájni fog, hogy nem ismerhettük meg.” Az abortuszt tanácsoló környezet, orvosok, barátok viszont hallgatnak. Pedig már a levelezés is, s az, hogy van kivel beszélni róla, “sokat segít a kisbabánk elvesztésének feldolgozásában, az elengedésben”.
Vajon valóban indokolja a magzat betegsége, hogy elvegyük az életét? A kollektív tudat mindenesetre ezt diktálja.
KedvelésKedvelés
Nem, nem indok arra a magzat betegsége, hogy megöljék. Az emberek önzése indokolja.
KedvelésKedvelés
Dutka, nagyon is jogos és valós problémát vetettél fel. Hogy mennyire nem egyedi esetről írsz, ezt Singer Magdi: Modern taigetosz- az áldatlan állapot tanulmánya is alátámasztja:
Click to access aldatlantanulmany.pdf
Amikor életvédelemről olvasok bennem is leginkább ez a kérdéskör szokott fájón előjönni.
A másik dolog, ami különös véletlen egybeesés, miközben itt a blogon Zsuzsa egy életvédő aktivistával tett közzé interjút, ezt pár nappal megelőzte a Jogi fórumon Sereg András: Gyilkos anyák című cikke, amely a magyarországi újszülött gyilkosságokkal foglalkozik: http://www.jogiforum.hu/hirek/32851
Ezen cikknek pedig az volt az apropója, hogy október 30-án 12 év fegyházbüntetést kapott az a 39 éves nő, aki újszülöttjét megfojtotta. „A vádirat szerint az asszony esélyt sem adott a gyermeknek az életben maradásra. A törvényszék hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság megfelelően vette figyelembe a vádlott enyhe fokú szellemi korlátozottságát, hiszen a cselekmény büntetésének középmértéke 15 év.” A cikkben leírtak szerint Magyarországon évente 10-15 újszülött-gyilkosságot derítenek fel, de a magas látencia miatt ez a szám akár száz-százötven is lehet. Az okok elemzése tekintetében többször idéz Cseres Judit kriminológus e tárgyban készült tanulmányára, amely sok szempontból hasonlóságot mutat Peggy Hartshorn által elmondottakkal. A cikk érdekessége még, hogy leírja ombudsmani jelentés is készült a tárgyban, amely ajánlásokat fogalmazott meg a csecsemőgyilkosságok megelőzése érdekében: tanácsadói hálózat, ingyenes segélyhívószám, anonim szülés, a megvalósulás azonban úgy tűnik várat magára. Én legalábbis csak a civil alapítványok krízis terheseket felkaroló munkájáról hallottam, hogy e téren állami forrásokat is biztosítanának, arról nem, az anonim szülés lehetővé tételét pedig egy az egyben elvetették a parlamentben.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy közzétetted a SingerM-féle írást! (Sok zsebkendő kell hozzá!) Rákerestem a honlapjára és a Gyászportált is megtaláltam. Nagyon jó, hogy van, mindenképpen fogom ajánlani! (Milyen jó volna, ha általános volna az általa képviselt lelkület a kórházakban és a közvélekedésben!)
KedvelésKedvelés
Singer Magdit nagyon jó szívvel ajánlom, nekem is nagyon sokat segített. Itt van még egy jó interjú vele a témában http://mno.hu/migr_1834/rancok-355984, hogy miért írt könyvet az áldatlan állapotokról, hogyan fogadták ezt az orvosok, védőnők, akik elolvasták. Mennyi tennivaló van még az egészségügyben, hogy a dolgozók ne a „nyúlcipőeffektussal” reagáljanak a babátvesztő anyukákra és maga a társadalmi nyomás tekintetében is nagyon találóak a megállapításai: „”Akinek egészségesek a gyerekei, el sem tudja képzelni, milyen pokolian erős az elvárás, hogy aki megszületik, az csak egészséges lehet! Manapság arról szól az élet, hogy szépnek kell lenni, sikeresnek kell lenni, megöregedni nem szabad, betegnek lenni nem szabad, gyászolni meg pláne nem szabad, csak mindig mosolyogni, mert az életben minden vicc. Ha a ráncaink nem férnek bele ebbe a képbe, hogyan férne bele az, hogy én egy beteg gyereket megszülök? Hiába vállalná a család, ha az orvos azt mondja: hogy jön maga ahhoz, hogy a világ nyomorát szaporítsa?!”
Pedig – és itt reagálnék Mr. B. azon felvetésére, hogy mennyire nehéz az abortuszt feldolgozni -, nagyon súlyos, rengeteg nőt érintő problémák ezek. „Pontosnak mondható becslések szerint kétszer annyi baba fogan meg, mint amennyi egészségesen megszületik. Az elveszett magzatok fele művi abortusz, a többi rendellenességek vagy születés körüli halálozás áldozata lesz. Szinte nincs nő, akinek ezzel a fajta veszteséggel az élete során ne kellene szembenéznie! Sajnos a gyásznak ez mostoha területe. Nem elég, hogy megtörténik az anyával a vetélés vagy a halva születés, ez önmagában is hatalmas tragédia, amelyet mélyen gyászol. A következő nehézséggel akkor kerül szembe, amikor környezete nem fogadja el a gyászát. Még a családja sem! Azt mondják: „Lépj már túl rajta, olyan fiatal vagy, majd lesz másik; van már két egészséges, annak örülj; a természet tudja a dolgát, biztos beteg lett volna…” – és még millió ilyen közszájon forgó panel létezik. Nemcsak hogy a gyászát nem tudja kifejezni a nő, de szinte szégyent érez, amiért ő még mindig ezen rágódik. Azt érzi, megbukott, kudarcot vallott, ő valamire nem alkalmas, feleségként sem tud teljesíteni. Sokrétű lélektani vonatkozásai lehetnek egy magzat elvesztésének, ráadásul mindezt kommunikációs zárlat veszi körül.”
KedvelésKedvelés
És ehhez még kiegészítésként azt is hozzátenném, hogy akkor is gyászol az ember, ha csak simán nem lehet gyereke, és akkoris pontosan az a reakció, amit írsz:
“Lépj már túl rajta, uncsi a téma, ne ezen törd a fejed meg engedd el!”
Brutál ezt kimondani, de amikor túlléptem azon, hogy nekem egyáltalán nem lehet, megértettem azt is, hogy szerencsés vagyok, mert így megkímélődöm pl a sorozatos a vetélések fájdalmától. Akik azt végigélik, sokkal többet szenvednek, mint én, aki simán megúszom azzal, hogy össze se jön…
KedvelésKedvelés
Így van Kata, pontosan ahogy írod, a meddőség miatti gyászra ugyanígy igaz ez a fajta hozzáállás, a kommunikációs szakadék. A különböző gyászok miatti szenvedést nehéz összemérni, meg nem is nagyon érdemes, én azt szoktam mondani, hogy mindenkinek a saját gyásza, fájdalma a legnehezebb. De az, amit S. Magditól beidéztem interjú vagy egyáltalán a gyászfeldolgozást segítő írásai azért is nagyon jók, mert arra is rávilágít, hogy mindent túl lehet élni, feldolgozni. Ahhoz mit szólsz, amikor azt mondja, hogy nagy ajándékot kapott az élettől azzal, hogy rákot kapott, mivel a gyógyulását követően átértékelte az életet, akkortól kezdett el gyásztanácsadással foglalkozni stb?
KedvelésKedvelés
Na ez az a szemlélet, ami kb évekkel az eset után esik le az embernek, ehhez idő kell. Volt már olyan veszteség, amiről én is így gondolkodtam később.
Amúgy Verena Kast: A gyász c. könyve is nagyon jó a témában.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Most írok először, de kezdetek óta olvasom a blogot. Nem is nagyon szoktam fórumokra írni, de ez a blog valahogy más. Teljesen egyetértek Kata hozzászólásával. A környezet úgy gondolja, hogy eleve a Te “görcsölésed” okozza a meddőséget, és ez nem is olyan nagy veszteség, hiszen ettől még lehet szép életed. De neked ez az egyik legnagyobb feladatod az életedben, ennek feldolgozása, és aki nincs benne nem is tudja milyen fájdalom, milyen nehéz munkával jár. Fogalmuk sincs mennyi erő szükséges ahhoz, hogy elégedett, és kiegyensúlyozott legyél vagy örökgyerekeiddel, vagy olyan cél elérésével, hivatás művelésével, ami teljesen kitölti az életed.
Nekem legalább is ez esik a legrosszabbul, hogy nem érzem a “gyászom” létjogosultságát. A helyzetet nehézsége, hogy rólunk csak a nagyon szűk környezet tudja, hogy milyen problémánk van, a többiek úgy tudják, hogy még nem szeretnénk gyereket.
Én is azt szoktam mondani, hogy legalább (még) csak nem jött össze, de nem vetéltem. Ennek ellenére a sikertelen lombikom során elvesztett “sejtcsomót” is babaként éreztem, és akként is engedtem el, hiszen elköszöntem tőle, és megköszöntem, hogy két hétig velem volt ha máshogy nem, legalább gondolatban.
Én úgy hiszem, hogy ha nem lesz soha vérszerinti gyerekem, az azért van, mert így kerül hozzám az a gyerek/gyerekek, akivel egymásnak rendelt minket a sors, vagy mert így tudok majd kiteljesedni abban a hivatásban, amiben kell. Én már nem harcolok a sorssal, igyekszem elfogadni azt, ami megadatik, és hiszem, hogy minden okkal történik. A könyvet el fogom olvasni, köszönöm az ajánlást.
Remélem nem voltam túl szentimentális, alapjában racionális ember vagyok.
Zsuzsa, Neked köszönöm ezt a színvonalas blogot, ami sokszor nyújtott már vigaszt nehéz időszakokban. Természetesen a törzstagoknak is köszönöm a sok értelmes és hasznos hozzászólást, amit olvashattam tőletek. 🙂
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon, és köszönöm.
Ezt én is ismerem, és ma már úgy gondolom, nem lenne ez a blog meg a sok jó dolog, amit hozott magával, ha nincsenek a megelőző veszteségeim…
KedvelésKedvelés
És azután van az a verzió is, hogy vérszerinti nincs, mert nincs kitől, egyedül pedig nem szeretnél örökbefogadni, így elfogadod, hogy nem lesz gyereked. Ezek mind-mind gyászmunkák, feldolgozást igénylő helyzetek, egy életszakasz lezárásának is tekinthetjük akár. Rám épp a fentiek érvényesek és mint tulajdonképpen “outsider”, aki nem vagyok érintett az örökbefogadás témában (már), szerintem a feldolgozás részeként olvasom ezt a blogot :).
KedvelésKedvelés
Igen, a blog azt hiszem sokaknak a feldolgozásban is segít. Például én úgy gondolom, hogy folytatjuk a lombik kezeléseket (egy év szünet most biztos lesz), de képtelen vagyok lombikos fórumokat olvasni, és képtelen voltam a kezelés aktív szakaszában is. Itt találok megnyugvást, pedig még bőven a “fontolgatom az örökbefogadást” kategóriába tartozom, szóval bizonyos szempontból én is “outsider” vagyok. Viszont megélem legjobb, egyben legrégebbi barátnőm örömét, aki örökanyukája az egyik legtüneményesebb kis pasinak, akit ismerek. Sajnos ő kitaposta előttem az utat, végigéltem vele a lombikokat úgy, hogy legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy rám is ez vár. Most nem látok mást náluk, mint egy nagyon boldog, átlagos családot.
Nem akarok milimétereket, orvosokat, és laboreredményeket hasonlítgatni lombikos fórumokon. Volt ilyen időszakom is az elmúlt négy év alatt, megértem, ha valakit ez nyugtat meg. Nem szeretném azt olvasni, hallani, hogy a következő biztosan sikerül. Erre nem vállal senki sem garanciát, ez nem biztos. Tisztában vagyok a helyzettel, már el is tudom fogadni. Ehhez persze kellett egy nagyszerű férj, és egy remek pszichológus is. A legtöbbet az segített, amikor kiderült az ok, amiért természetes úton nem lehet gyerekünk. Mintha mázsás súly esett volna le a vállamról, vállunkról.
Kívánom, hogy találd meg azt a dolgot, amiben kiteljesedhetsz, ha eddig még nem történt meg.
KedvelésKedvelés