Milyen lakás kell az örökbefogadáshoz?

Az örökbefogadásra jelentkezőknél az alkalmassági vizsgálat része a környezettanulmány, amikor megnézik, a lakás alkalmas-e gyereknevelésre. Összegyűjtöttem néhány tipikus kérdést ezzel kapcsolatban, és konzuláltam a Tegyesz szakembereivel.

Ha gondolkozol az örökbefogadáson, és előbb felkészülnél, ajánlom a Start csoportot, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre!

Az alapok: a lakást a Tegyesz nézi meg az alkalmassági vizsgálatnál szerzésénél. Korábban helyenként még egyszer kiment a gyámhivatal is, ezt már megszüntették. És még egyszer meg fogja nézni a Tegyesz munkatársa a lakást közvetlenül a gyerek érkezése előtt. Ha a várakozás alatt költözik a sorban álló, akkor ezt be kell jelenteni, ilyenkor új környezettanulmány készül, módosítják a határozatot is.

A környezettanulmány nemcsak a lakásról szól, hanem a jelentkezők anyagi helyzetéről, életkörülményeiről is. Felmerülhetnek a következő témák: nevükön lévő egyéb ingatlan, telek, autó, szabadidő, barátok, hobbi, szórakozás, nyaralás, szülők, testvérek, fontos személyekkel való kapcsolatok, várható segítség a gyereknevelésben, előző kapcsolatból való gyerekek, óvoda, iskola a közelben. Az együtt élő családtagoknak is otthon kell lenni.

8

Frissítés (2023): az utóbbi időben egyre inkább elvárás lett a külön gyerekszoba, vagy legalább annak kialakitási lehetősége a lakásban. Egyszobás lakással már nem nagyon lehet alkalmasságot szerezni.

Fontos hangsúlyozni, hogy az alkalmassághoz csak a gyerek nevelésére megfelelő környezetet kötik ki, nincs számszerűsítve, hogy ez szobaszámban, négyzetméterben, komfortfokozatban mit jelent, a külön gyerekszoba sem feltétel. A konkrét döntés megyénként eltérő lehet. Lássuk a kérdéseket, a válaszokat Tegyeszes szakemberek adják.

„Albérletben lakunk, ez nem probléma a jelentkezésnél?”

Nem, ha megfelelő jövedelemmel rendelkeznek. A stabil egzisztencia a fontos, legyen miből fizetni.

„Budapesten lakunk, de Tolna megyében vagyunk bejelentve. Hol kell jelentkezni a Tegyeszhez? Hol fogunk sorban állni? Bejelentsük legalább egyikünket ideiglenesre Budapestre?” 

A szokásos tartózkodási helyen kell jelentkezni, ahol élnek és dolgoznak, ez itt Budapest. Esetleg érdemes egyiküknek bejelentkezni tartózkodási helynek Budapestre, de az állandó lakcím maradhat Tolna megye. Budapesten kell jelentkezni, ott is fognak sorba állni.

„Egy lakásban lakunk a szüleimmel. Kaphatunk így is gyereket? Őket is meghallgatja a pszichológus?”

Kaphatnak. A pszichológus őket nem vizsgálja, de a környezettanulmány során a tanácsadó velük is elbeszélget (és általában az egy lakásban élő családtagokkal). Megkérdezi őket, hogyan vélekednek a fiatalok döntéséről.

„Egyszobás lakásban élünk, kaphatunk gyereket?”

Csecsemőt igen, idősebb gyereket nem. És persze legyen kilátás, hogy pár éven belül nagyobba költöznek.

„Most kis lakásban lakunk, de a várakozás alatt költözni/építkezni fogunk. Alkalmasak lehetünk már most? Vagy jelentkezzünk a költözés után?”

Érdemes jelentkezni, telik az idő, de kis lakásban is elfér egy gyerek, alkalmasságot lehet arra is kapni, nincs megkötve, hány négyzetméter jusson egy gyermekre. Persze ne akarjanak 2-3 gyermeket egyszerre örökbe fogadni, mert arra nem lesz alkalmas egy egyszobás lakás. Ha pedig elkészül közben az új ház, akkor be kell jelenteni a Tegyesznél, és felülvizsgálják az alkalmasságot, új környezettanulmány készül.

„Még nincs gyerekszoba a lakásban, kaphatunk határozatot?”

Nem feltétel. Az látszódjon a jövedelemből, hogy lesz miből berendezni a gyerekszobát. Nekem 2-3 nap alatt produkálnak gyerekszobát az ügyfeleim.

„Van egy nagyméretű kutyánk a lakásban, ez nem probléma?”

Attól függ, milyen fajta. Harci kutya mellé én nem javasolnék gyereket, egyébként nem gond. A beszélgetésből kiderül, hogy milyen megoldást lehet találni, például a kutyát el lehetne-e helyezni máshol.

„Kicsi a gyerekszobánk, hány gyerekre kaphatunk határozatot?”

Nincs előírt négyzetméter megszabva, de legyen azért élettere a gyerekeknek. Talán két gyerek elfér emeletes ággyal.

„Hány éves korig alhatnak a testvérek egy szobában? Ha idősebb testvérpárt fogadunk örökbe, nem gond, ha csak egy gyerekszoba van?”

Nincs életkorhoz kötve. Testvérek nyugodtan lehetnek egy szobában.

„A lakás mérete, tulajdonságai befolyásolják, hogy milyen gyereket ajánlanak ki? Előbb sorra kerül, akinek kertes családi háza van?”

Mivel a gyermekhez keressük a legmegfelelőbb családot, lehet, hogy egy nagyon nagy mozgásigényű gyereknek nem egy panellakásban élő házaspár az ideális. Ilyenkor mérlegelhet a szakszolgálat, lehet, hogy egy családi házban élő kérelmezőt választanak. De egy panel is kiváló lehetőség, ha elfogadóan, jól szeretik a gyereket. Játszótér pedig mindenhol van.

Mesélj példákat, amikor a lakás miatt elutasítottak valakit!

Az egyik esetben nem volt fürdőszoba, hátul az udvarban volt a vécé. Végül a jelentkezők léptek vissza, mert megértették, hogy ma már ez elengedhetetlen feltétel. Mivel a gyereknek keressük a legjobbat, mindig fogunk találni olyan családot, ahol biztosítani tudják számára ezt a feltételt.
Egy másik esetben egy nagyon sivár, igénytelen lakásban élő pár körülményei szintén nem voltak ideálisak, de a beszélgetés során szintén ők léptek vissza, belátták, hogy nem elegendő a jövedelmük sem a gyermekvállaláshoz. Minimálbérrel, hitellel éppen csak megélnek, nincs lehetőség kettejük számára sem a fejlődéshez, akkor hova a jöjjön a gyerek?

Egy-egy ilyen eset fordul elő, nem ez a jellemző, ritkán múlik a lakáson az alkalmasság.

Köszönet a válaszokért.

55 gondolat “Milyen lakás kell az örökbefogadáshoz?” bejegyzéshez

  1. Anda 2014. november 27. / 06:10

    És mi a helyzet a jövedelemmel? Mi van ha Isten ments egyikünk épp munkanélküli, amikor jön a telefon, hogy mehetünk a gyerekért? Számításba vehető ilyenkor például a nagyszülők anyagi segítsége?

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. november 27. / 06:13

      Ez egy másik történet, melynek elbeszélésére egy más alkalommal kerül sor…
      (Egy fizetés elég szokott lenni, az se gond, ha a jelentkezésnél a nő gyesen van.)

      Kedvelés

  2. erenya 2014. november 27. / 06:17

    Számomra ez egyenesen vérlázító, ezek alapján én törvénybe hoznàm a vsz gyermeke
    t vállaló családoknál is a terhesgondozás része legyen egy ilyen ellenòrzés és főleg a pszichológusi vizsgálat. Elég, ha némelyik ovis családlátogatásra gondolok

    Kedvelés

    • cosima 2014. november 27. / 08:20

      Szerintem ha mi határoznánk meg az öf feltételeit, akkor mi is belevennénk a megfelelő lakhatási körülményeket. Ez jogos elvárása lehet az örökbeadónak vagy az államnak, ha átruházza a felelősséget.

      Kedvelés

      • erenya 2014. november 27. / 17:31

        Bocsánat, hülyén fogalmaztam. Szóval azt akartam mondani, hogy igenis a vsz gyermeket vállalóknak is kötelezővé kéne tenni egy ilyen ellenőrzést.
        Mellesleg – van ovisom, akit intézetbe akartak vinni, de egy rokona vállalta a gyámságot. Nos, a körülményeik alapján nehezen hiszem, hogy járt náluk bármifajta ellenőrzés. Vagy ha rokon fogadja be a gyereket, akkor se kell?
        Ne haragudjatok, az elkeseredés beszél belőlem.

        Kedvelés

        • Kata 2014. november 27. / 19:04

          Néhányak vsz családnak az utánkövetés se ártana, de hát ki akarna olyan helyen utánkövetni, ahol úgy meleg fogadtatásként beléállítanák a baltát. Akkor már inkább a szerencsétlenek, akik ezer évet vártak, mer azoknál lesz süti is…
          Na de félre az iróniával: elvileg a védőnői szolgálatnak is feladata lenne a lakhatási körülmények felmérése abban az esetben, ha gyerek kerül egy házhoz – tökmindegy, hogy érkezik…

          Kedvelés

          • cosima 2014. november 27. / 21:11

            Aztán jön a nehéz ügy: mi legyen, ha nem túl jók a körülmények egy sima vsz családban. Azért emeljék ki a gyereket, mert pottyantós vécé van? Ez felülírja azt a jogot, hogy a gyerek a saját családjában nőjön fel?

            Kedvelés

            • Kata 2014. november 28. / 04:41

              Én úgy tudom, ha olyanok a körülmények, nem vihetik haza a gyereket, erről a védőnő dönt, ezèrt jön ki többször szülés előtt, és utána is gyakran jön elvileg.

              Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2014. november 28. / 09:40

              Jó, de @gingallo esetében nem a pottyantós wc-n problémáztak, hanem azon, hogy a havi elfogadhatóan igazolható jövedelmük, és a lakhatási körülményeik között nagy eltérés volt az utóbbi javára.

              Kedvelés

    • Örökbe 2014. november 27. / 08:23

      Mielőtt kitörne a közfelháborodás: tavaly az ezer alkalmassági kérelemből 6(!)-ot utasítottak el! Hatot!
      Oké, az ebben nincs benne, aki menet közben maga visszalép, mint a cikkben említettek is.
      Szóval messze nem olyan szigorú a válogatás.

      Kedvelés

      • cosima 2014. november 27. / 08:36

        A feltételek elég minimálisak az interjú alapján.

        Kedvelés

  3. őszibarack 2014. november 27. / 06:32

    Meglepődtem. Mikor mi jelentkeztünk (2012.), akkor csak az állandó (lakcím kártyán szereplő) lakhely szerinti Tegyesznél lehetett, annak ellenére, hogy mindketten Budapesten éltünk, ill. ez volt a bejelentett tartózkodási helyünk is. Volt is nagy kavarodás, hiszen Pest megyéhez tartoztunk, de mikor a gyermek érkezett, akkor végül a budapesti gyámhivatalból jöttek környezettanulmányra. A 30 nap kötelező gondozás leteltekor pedig egymással vitatkoztak, hogy tulajdonképpen kinek is kellene jönni megnézni minket, különösen, hogy a gyermek Szabolcsból került hozzánk az országos listáról. Az már csak hab a tortán, hogy az anyakönyvezésnél kötelezően az anya állandó lakcímére kell anyakönyvezni a gyermeket.
    Szóval utólag nézve egyszerűbb lett volna,, ha legalább egyikünk bejelenti állandóra magát a tényleges lakcímünkre.

    Kedvelés

    • Fatika 2014. november 27. / 21:16

      Igen , 2010-ben ,mikor jelentkeztem, itt a fővárosban csak ideiglenesen voltam bejelentve, pedig már hosszú évek óta itt laktam, és vidéken, a szüleimnél volt az állandó lakcímem, és nekem is mondták, hogy jelentkezzem be Budapestre állandóra, mert csak ott adhatom be a jelentkezésemet, ahol valóban állandó jelleggel tartózkodom, különben a szüleim megyéjében kellene beadnom a papírokat, oda jönnének környezettanulmányra, aminek nem sok értelme volna, hiszen nem is ott fog lakni a baba.

      Kedvelés

  4. Judit 2014. november 27. / 06:50

    Mi önkrományzati lakásban lakunk, gyerekszoba még nem volt. Új építésű, tudjátok, ahol eleve van egy hatalmas nappali, amin két ablak, h majd leválaszthasd belőle a kisszobát. Csek feltételesen kaptunk határozatot, ha nem lesz belőle gyerekszoba, nem engedik majd haza a babát (külön háló van még, két helyiség nem volt elég 😦 ) Igaz, végig a határozatig azt éreztük, hogy a legintimebb dolgainkat is kiforgatták. Megnézték, majd a visszájára fordítottak mindent, majdnem nem lettünk alkalmasak sem. (jól kereső, rendes házaspár, stabil jövedelem, stabil lakhatás – de ez sem volt elég). Szinte csak roszat tudok mondani a hatrozatszerzésről. 😦

    Kedvelés

  5. vicq 2014. november 27. / 08:15

    Nálunk még most szeptember végén is külön tanulmányozott a gyámügy.

    Kedvelés

  6. gingallo 2014. november 27. / 09:02

    Nem tudom, mióta nem dolga a gyámügynek (én is így tudom egyébként), de az idén, a határozat-hosszabbításunknál nemhogy kijöttek, de gyakorlatilag mindent, amit a tegyesznek dolga átnézni, újranéztek. A tegyesz munkatársa szerint el kellett volna fogadnia a gyámügynek a tegyesz véleményezését, de ezt a gyámügyesek nem tették. Ahogy körbenéztem, több gyámügy csinálja ezt, sorban találkoztam olyan családokkal, akik ugyanígy jártak. Ez azért érdekes, mert a tegyesz úgy kezeli a hosszabbítást, hogy ez egy gyorsított eljárás, ezért csak akkor jönnek ki, illetve kérnek be ilyen-olyan papírokat, ha valami változás van. A gyámügyesek pedig teljesen úgy jártak el, mintha egy új határozatot kértük volna, és nulláról mindent átnéztek, bekértek, kijöttek.

    Kedvelés

  7. gingallo 2014. november 27. / 09:09

    Az még egy érdekes dolog, hogy a rendszer arra épül (nem csak ebben), hogy valaki bérből-fizetésből él. Jövedelemigazolást kell felmutatni. Egy olyan személy esetében, aki egyéb vagyonból él (örökség, osztalék, bérbeadás, eltartja az amerikai nagybácsi- egyre többen vannak ilyenek), hogyan igazolja, hogy elegendő bevétele van egy gyermek eltartásához? A probléma a valós életből származik: amikor jövedelemigazolás alapján nyilvánvalóan nem lehet a család kiadásait fedezni, ilyenkor a tegyeszes-gyámügyes munkatárson múlik (aki esetenként nem is érti pl az osztalékék fogalmát), hogy mit fogad el igazolásnak.

    Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2014. november 27. / 09:59

      Ez teljesen igaz. Ha valakinek van egy kft-je, és oda nem túl magas fizetéssel van bejelentve, de osztalék címén elég jól keres, a rendszer azt sem veszi figyelembe. Melyik az a magyar vállalkozó, aki ma jó magas fizuval bejelenti magát? Főleg, ha a bevételek havonta eltérőek, de azért gondolom nem ezen múlik, mert ha látja az ügyintéző, hogy vannak bizonyos vagyontárgyak (lakás, kocsi bútorok stb.), akkor nem akadékoskodik, hogy papíron ezt ilyen fizuval nem lehetne fenntartani. (Meg hát ugye tudjuk, hogy egyesek többet tudnak megspórolni, mint amennyit megkeresnek 😉 )

      Bár hallottam olyanról, ahol a feleség hirtelen munkanélküli lett, és emiatt törölték őket a listáról, pedig ők szüneteltetést kértek csupán.

      Kedvelés

    • trapiti 2014. november 27. / 10:18

      Amennyiben bármilyen törvényes jövedelme van (bejelentett, adózott) azt tudja igazolni. Pl. lakás kiadásnál ha nem zsebbe fizetnek neki. Azt szerintem nem lehet elvárni hogy a feketén befolyó jövedelmet figyelembe vegyék. Ha meg az amerikai nagybácsi tartja el, akkor fogadjon örökbe a nagybácsi, mert a szülőjelölt ha önmagát sem tudja eltartani, hogyan fogja a gyereket?

      Kedvelés

      • gingallo 2014. november 27. / 10:32

        Nem feketéről van szó. Az osztalék, az eltartási szerződés, a jutalék, az örökség – mind-mind teljesen jogszerű bevételi források. Az pedig nem jogszabály kérdése, hogy én örökségből élek-e. Teljesen jogszerűen megtehetem. És akkor a lottónyereményről még nem is beszéltünk ;), arra még csak nem is mondhatod, hogy a nagybácsi fogadjon örökbe :))). A jogszabály viszont jövedelem igazolást kér. Mi találkoztunk olyan ügyintézővel, aki elfogadott mindenféle egyéb nyilatkozatot-igazolást, de olyannal is, aki csak olyat fogadott el, amibe a Nav-on kívül nincs betekintési jogosultsága semmilyen szervnek. Választhattunk: bemutatjuk, vagy nem fogadunk örökbe. (Kedves munkatárs még azt is hozzátette, hogy “hát maguk akarnak tőlünk valamit!”)

        Kedvelés

        • trapiti 2014. november 27. / 12:56

          Az osztalék is jövedelemnek minősül, adóköteles stb. és kifizetéskor igazolást adnak ki róla. Kizárt hogy emiatt ne kapná meg valaki az alkalmasságit. A gyakori gond nyilván nem ez, hanem az amikor valaki minimálbérrel vagy annak közelében van bejelentve, a valós jövedelme meg nyilvánvalóan nem annyi.

          Kedvelés

        • angéla 2014. november 27. / 12:59

          Viszont a NAV készséggel kiállít olyan igazolást, akár több évre visszamenőleg is, amely tartalmaz minden bevallott bevételt és az azután megfizetett adót. Szerintem ezt elfogadják a mind a Tegyesznél, mind a gyámhivatalnál.
          Nálunk a felkészítő tanfolyamon azt mondták egy erre irányuló kérdés kapcsán, hogy szeretik, ha a gyerek olyan szülői mintát lát, hogy munkával keresik a megélhetésre a pénzt a szülők, ebbe természetesen a saját vállalkozás belefér, függetlenül attól, hogy a bevételek túlnyomó része osztalék típusú, de mondjuk ez a gazdag nagybácsis sztori talán nem annyira, bármennyire jogszerű.

          Kedvelés

          • trapiti 2014. november 27. / 14:32

            Így van, minden adózás során bevallot jövedelemről ad a NAV igazolást, őstermelőnek is, egyénbi vállalkozónak is, osztalékról is, sőt az öröklést is illetve pl. örökölt ingatlan eladásából származó jövedelmet is ugyanígy lehet igazolni. A lottónyeremény is adóköteles, be kell írni az adóbevallásba, tehát kapható róla igazolás. Lehet szépíteni de szerintem kevesen vannak azok a jelentkezők akiket a gazdag nagybácsi tart el, vagy akik semmit nem dolgoznak hanem az örökségükből élnek. A realitás inkább az, hogy van egy bejelentett (jó esetben) munkája, vállalkozása, bármi alacsony bevallott jövedelemmel, ennek minden előnyével. Ha egy vállalkozó nem annyival jelenti be magát amennyi a valós jövedelme, számoljon vele hogy ebből nemcsak előnye származik.

            Kedvelés

            • angéla 2014. november 27. / 15:15

              Már beszéltünk erről a blogon, de azért nem haszontalan talán itt is megemlíteni, hogy a különböző hivatalokban megdöbbentően készségesek tudnak lenni, ha meghallják, hogy örökbefogadáshoz kell igazolás. Én is a NAV-tól kértem anno igazolást a gyámhivatal felé és majdnem hanyatt estem, amikor ahogy beküldtem elektronikusan a jövedelemigazolási kérelmet – csak annyit tettem, hogy az igénylés oka rovatba beírtam, hogy örökbefogadási célra kell – és egy órán belül felhívtak, hogy azonnal elkészítik, másnap reggel már mehetek is érte és még sorszámot sem tudtam húzni, mert azonnal odaszaladt az ügyintéző és a kezembe adta nagyon kedvesen, minden jót kívánva. Ez olyan élmény volt, mintha álmodnék, bár akkoriban, onnantól kezdve, hogy először megláttuk a kisfiunkat, gyakran volt olyan érzésünk, mintha valahol a föld fölött járnánk:)

              Kedvelés

  8. Erkaberka 2014. november 27. / 09:41

    Tegnap voltunk aláírni a Gyámügynél a kérelmünket, azt ígérték, hogy idén kezünkben lesz a határozat. Jó kis karácsonyi ajándék lesz a fa alatt. 🙂
    Nekem eddig csak jó tapasztalatom volt a teljes eljárással kapcsolatban, a környezettanulmánnyal kapcsolatban sincs semmi rossz élményem.
    Itt a mi megyénkben (nem tudom máshol hogy van), egyetlen ember foglalkozik a TEGYESZ-nél az örökbefogadásokkal, az egész folyamatot egymaga viszi végig. Annak ellenére, hogy (amennyire én belelátok a munkájába) állandó versenyfutásban van az idővel, mégis nagyon kedvesen, empatikusan foglalkozott velünk végig, kezdve a jelentkezésünktől, a környezettanulmány során, vagy a tanfolyamon.
    A Gyámügynél is az egész megyében egy ember van az örökbefogadásokra, mégis az ottani hölgy is nagyon kedves volt, pedig alig látszott ki az irathalmok alól, mikor tegnap fogadott minket az irodájában.
    Engem egyébként érdekelne olyan interjú is, ahol ezek a szakemberek mondják el a tapasztalataikat. Az is érdekel, hogy miért csak két ember (1 TEGYESZ és 1 Gyámügy) van egy megyében erre a feladatra. Gondolom ennek is köszönhető, hogy egy-egy örökbeadhatóvá nyilvánított gyermek még „extra” időket tölt állami gondozásban azelőtt, hogy családba kerülne.

    Kedvelés

    • Eva 2014. november 27. / 19:15

      Melyik megyéből vagy?

      Kedvelés

  9. Queen Missy of Missylandia 2014. november 27. / 10:00

    Ez teljesen igaz. Ha valakinek van egy kft-je, és oda nem túl magas fizetéssel van bejelentve, de osztalék címén elég jól keres, a rendszer ezt nem veszi figyelembe. Melyik az a magyar vállalkozó, aki ma jó magas fizuval bejelenti magát? Főleg, ha a bevételek havonta eltérőek, de azért gondolom nem ezen múlik, mert ha látja az ügyintéző, hogy vannak bizonyos vagyontárgyak (lakás, kocsi, bútorok stb.), akkor nem akadékoskodik, hogy papíron ezt ilyen fizuval nem lehetne fenntartani. (Meg hát ugye tudjuk, hogy egyesek többet tudnak megspórolni, mint amennyit megkeresnek 😉 )

    Bár hallottam olyanról, ahol a feleség hirtelen munkanélküli lett, és emiatt törölték őket a listáról, pedig ők szüneteltetést kértek csupán.

    Kedvelés

    • gingallo 2014. november 27. / 10:13

      Hát, pedig nálunk bizony akadékoskodtak. Nem kicsit. És pont ezen: a környezettanulmány során megállapították, hogy egy ekkora házat (ne vmi kacsalábon forgóra gondolj), nem lehet a kimutatható jövedelemből fenntartani.

      Kedvelés

      • gingallo 2014. november 27. / 10:21

        Továbbmegyek, egy másik eset, ez sem ritka: a jövedelem igazolás aláírására maga az öf-ra váró a jogosult a cégen belül, ezért a jogszabály szerint magának kell a saját jövedelem igazolását aláírni.

        Kedvelés

      • trapiti 2014. november 27. / 10:23

        Miért várja el mindeni hogy a nem bejelentett jövedelmét egy hivatalos szerv figyelembe vegye? Kivéve persze az adóhivatalt…

        Kedvelés

        • gingallo 2014. november 27. / 10:39

          A jövedelem igazolást munkabérről állítanak ki. Akinek a jövedelme nem munkabér, az hiába legális és bejelentett, nem lehet róla jövedelem igazolást kiállítani. Szó sincs nem bejelentettségről meg feketeségről!!! (ide tartoznak pl az őstermelők is, az eddig felsoroltakon kívül)

          Kedvelés

          • Queen Missy of Missylandia 2014. november 27. / 10:45

            Mondjuk nálunk a jövedelem igazolást alakilag nem vették olyan szigorúan. Még nekem kellett telefonálgatni, hogy milyet szeretnének. Szerintem simán fel lehet rá vezetni, hogy XY munkajövedelem címén ennyit vett kézhez átlagban az elmúlt hónapban, osztalékjövedelem címén ennyit. Ha máshonnan is kap osztalékot, akkor attól a cégtől is kérhet. Meg esetleg lehet kérni a banktól is kimutatást a kamatjövedelemről stb.

            Kedvelés

            • gingallo 2014. november 27. / 10:50

              Vannak speciális estek, itt most nem részletezném. A lényeg, amiért ezeket leírtam: mivel a jogszabály nem részletez dolgokat, sok esetben az ügyintézőre van bízva, mit fogad el. Olyan nem hallottam, hogy emiatt ne kapott volna valaki alkalmasságit, de olyat sajnos igen, hogy emiatt jócskán elhúzódott az ügy.

              Kedvelés

            • trapiti 2014. november 27. / 12:48

              Így van szerintem is, minden legális jövedelmet lehet igazolni valahogy, ha másképp nem egy számlakivonattal. Szerintem ezen még nem bukott meg örökbefogadás. Ha meg más tartja el akkor azt is vizsgálni kell hogy az illető vállaja-e az örökbefogadott gyerek eltartását is ha a szülőknek nincs jövedelme.

              Kedvelés

        • Eszti 2014. november 28. / 13:10

          Sokszor az ember ki van szolgáltatva a munkáltatójának. Nem én kértem, hogy csak minimálbérre jelentsenek be… De sajnos Magyarországon sok kisvállalkozás konkrétan lehúzhatná a rolót, ha minden alkalmazottat bejelentenének a teljes bérre.

          Kedvelés

          • Örökbe 2014. november 28. / 13:10

            Ez is egy gyakori kérdés, majd egy későbbi posztnál erről is megkérdezem az örökbefogadási tanácsadókat.

            Kedvelés

  10. angéla 2014. november 27. / 13:41

    Azért akár hogy is nézzük, ezek felelős döntések a gyámhivatal részéről is. Akkor is vizsgálják a jövedelmi-vagyoni helyzetet, amikor már a konkrét gyerek kihelyezéséről döntenek. És szerintem százszor jobb, ha már az alkalmasságinál kiderül, hogy valamit nem tartanak megfelelőnek, mintha végig csinálják a barátkozást és akkor mondja a gyámhivatal a jövedelem igazolás kapcsán, hogy ez így nincs rendben.
    Szerintem egy környezettanulmányban, pláne úgy, hogy az ügyintézővel együtt lehet tervezgetni arról, hogy hogyan alakul majd az élet a gyerekkel, semmi kellemetlen nincsen,hát még ha összevetjük egy nőgyógyászati vizsgálattal:)

    Kedvelés

  11. Eva 2014. november 27. / 19:15

    Én amin meglepődtem hogy előtérbe helyezik ha valaki családi házban lakik?! Ezt nem gondoltam volna….

    Kedvelés

    • Kata 2014. november 27. / 19:37

      Ez egyértelmű sajnos. A magyar rendszer még mindig le van ragadva annál, hogy falun jobb, pláne saját tulajdonú házban. Lehet, hogy a világ végén vagy, vagy hogy hitellel van terhelve az ingatlan , és nem tudod kifűteni télire, de jó a gyereknek, mert levegőn van…
      Az anyagi helyzetet nem vizsgálják, ha fel tudsz mutatni egy jövedelemigazolást, akkor ott annyi. Se a kiadásaidról nem kérdeznek, se a hiteleidről.
      Csinálják ezt az egészet úgy, hogy nyilvánvaló, hogy a most kezdő dolgozóknak (úgy értem 10 év munkában eltöltött idő alatt igazából mind kezdők vagyunk) néha az albi is horribilis összeg, a mobilitás miatt meg egyébként sem éri meg lakást venni/házat építeni, és mellesleg nyugaton évtizedek óta trend a bérlés épp a fluktuáció miatt…
      De mit is várjunk, amikor a gyámhivatalban, a nőnek a kezében ott a 10 rugóért beszerzett hiteles házassági anyakönyvi kivonatunk, és rákérdez, hogy mi tényleg házasok vagyunk-e, mer hát én nem vagyok -né, mindezt 2014-ben, no nem baj, a jó munkához, meg a fejlődés begyűrűzéséhez idő kell…

      Kedvelés

      • findusz 2014. november 28. / 13:19

        Azert nem csak a tanyavilagban, a vilag vegen van csaladi haz. 🙂 Mondjuk agglomeracioban, kisvaros, kozseg stb…
        Minket kerdeztek nem csak jovedelemrol, de a kiadasokrol is.

        Kedvelés

        • Kata 2014. november 28. / 13:33

          Ez szélsőséges példa volt, hogy érzékeltesse a rendszer hozzáállását. 😀
          Nekem pl már a falu és az agglomeráció is a világ végén van már. Ha csak a saját gyerekkoromra gondolok, azt kell, hogy mondjam, jó nagyot szívtam azzal, hogy faluban laktunk (20km a legközelebbi város): nem volt jó a helyi iskola, naponta ingáztunk (képzelhetitek, mi volt havazáskor), következésképp minden barátom a városban volt. Arról meg ne is beszéljek, hogy a mentő meg a tűzoltó milyen hipergyorsan ért ki a zsákutcába, ha baj volt… De még tudnék sok szép érvet mondani a falu és a családi ház ellen. A lényeg, hogy ragaszkodnak olyan idejétmúlt elvekhez, amiknek már nincsen vagy alig van létjogosultsága.

          Kedvelés

  12. Sugi 2014. november 27. / 22:24

    Soha nem fogom elfelejteni az első környezettanulmányt, amit a Tegyesz készített nálunk. 🙂 Most már így visszagondolva nevetek magamon, de akkor nagyon kiakadtam…

    Pár hónapja költöztünk be az új lakásunkba, ami egy újépítésű társasházban volt, aminek saját zárt belső kertje és játszótere volt. A lakás nappali + 2 hálószoba + nagy terasz, azt gondoltam, hogy ez így tökéletes első lakhely a leendő kiscsaládunknak…. és akkor megérkezett a hölgy a tegyesztől, aki közölte, hogy ide csak egy gyerek jöhet (a jelentkezéskor testvárpár örökbefogadását is megjelöltük), mert nincs még egy plusz szoba, mert a gyerekeknek külön-külön szoba kell!!
    Mondtam, hogy igazából úgy képzeltem, hogy amíg kicsik, addig egy szobában lennének, de természtesen mi kiköltözünk a nappaliba, ha csak akkor jöhetnek a tesók, ha külön szobát tudunk mindkettőjüknek biztosítani. Ekkor közölte, hogy ok, de akkor le kell választanunk a nappalit a konyhától + étkezőtől (egy légtér volt ugyanis), valamint a wc-t is le kell választani a fürdőszobától, hogy teljesen külön legyen…
    persze bólogattunk mindketten, hogy naná, akár az egész lakást szétszedjük darabjaira és újra összerakjuk, ha úgy jobban megfelel.
    Amikor elment nem is tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek….

    A felkészítő tanfolyamon nyugtattak, hogy higyjem el, hogy nagyon rendes a hölgy, és biztos nem lesz ez probléma stb. Igazuk lett. Csupa szépet és jót írt a környezettanulmányban. 🙂
    Azóta sem értem, hogy mi volt ez… talán stresszinterjú… lássuk meddig bírod cérnával, mennyire akarod!! 😀

    Később nagyon megkedveltem!!! Sokat segített mindkét gyerkőc örökbefogadásakor, mindig elérhető volt, segítőkész, előzékeny stb. Kb. 7 évig volt az ügyintézőnk, természetesen többször is járt nálunk, és soha nem merült fel a lakás bármilyen átalakítása, még akkor sem, amikor a Picurka érkezett, és velünk volt egy szobában az első időkben. 🙂

    Kár, hogy akkor még nem létezett a blog Zsuzsa!! Ha lettek volna ilyen szuper infóim, mint amiket összegyűjtesz biztosan kevesebbet stresszeltem volna. 🙂

    Kedvelés

  13. kicsinap 2014. november 27. / 22:32

    A lakhatási körülményeket vér szerinti gyerek esetén is vizsgálják, a védőnőknek kötelező családlátogatásra kimenni még a terhesség alatt, (nem tudom pontosan hányszor), ahol fel kell mérni a körülményeket. És bár elvileg anyagi okok miatt egy gyerek sem lenne kiemelhető a vér szerinti családjából, azért nem egy olyan történet van, ahol nem engedik haza az újszülöttet a lakhatási körülmények miatt.

    Családi ház nem csak falun van, mi is abban élünk egy nagyvárosban. Régi ház, de szépen rendbe hoztuk, simán fel lehet fűteni.:-) Amúgy mi többféle lakásban laktunk már, mint család, és hát szülőként is messze a legkényelmesebb a családi ház. De az első gyerekünk egy 32 nm-es garzonba született.

    Kedvelés

  14. kemi 2014. december 2. / 09:59

    Sziasztok. A Tegyesz az elsö személyes találkozás után mikor megy környezettanulmányra? Gondolom ez megint megyétöl függ, én Veszprém megyéböl irok. Hetekre, honapokra gondoljak?

    Kedvelés

  15. Letanovszky Bernadett 2015. december 20. / 13:58

    Egy valamit nem értek. Oké, kutya mellé alaposan gondoljuk meg a gyerekvállalást… De mi ez a “harcikutyás” katyvasz? Pit bullom van, a szomszéd 3 éves kislánya lovagol a hátán… Ha már harcikutyázunk, akkor ilyen esetben érdemes lenne megvizsgáltatni a kutya (fajtától függetlenül) viselkedését is… ugyanis lehet, hogy valakinek pl tacskója, vagy palotapincsije van, de az a kis szőrmók egyből bekapja az ember bokáját, míg egy nagytermetű “harcikutya” (Staff, pit, bullmasztiff stb.) legfeljebb halálra nyalogat valakit. Én személy szerint szeretnék gyermeket a pit bullomtól függetlenül, de ezek szerint kizáró tényező? Persze, a kutyának nincs helye a gyerekszobában, de személy szerint fontosnak tartom, hogyha már van kutya, akkor a gyermek megtanulja, hogyan is kell egy állattal viselkedni. Kérlek titeket, ne általánosítsatok a kutyafajták közül… Találkoztam én már csivavával, le kellett feszíteni az állkapcsát a gazdája kezéről…

    Kedvelés

  16. János 2018. július 25. / 21:17

    Sziasztok!mi jelenleg egy 1 szoba +nappalis újépítésű lakásban lakunk és várhatóan 1,5 év múlva veszünk egy nagy családit. Ha jól értettem akkor ha mi most elindulunk az örökbefogadás útján akkor egy 2-3 éves gyereknek ez nem megfeleleő csak csecsemőnek.vagy elértettem?

    Kedvelés

  17. Kata 2019. december 29. / 15:52

    Sajnos múlik a szobaszámon is a dolog. Mi testvérpár szerettünk volna örökbe fogadni. Nem kaphattunk, csak egy gyerkőcöt. 30 m2-es a gyerekszoba. Toldjunk hozzá még egy szobát a házhoz, akkor lehet szó testvérekről. Indok az volt, hogy “nincs lehetőség a konfliktusmentes nevelésre egy szobában”. Régen 3 generáció élt egy szobában, nem 2 gyerek.

    Kedvelés

  18. Juli94 2020. május 4. / 14:55

    Sziasztok!
    Valahol olvastam, hogy feltétel az, hogy külön szobája legyen a szülőknek is, ez igaz?
    Most szeretnénk elindítani a folyamatot, a helyzetünk a követező: egy szoba + nappalis albérletben lakunk (65 m2, nagy udvar, terasz), most fogunk építkezni. 4-6 éves gyereket szeretnénk örökbe fogadni. Én úgy terveztem, úgy képzeltem el, hogy ő megkapná a hálószobát (már bútorokat is néztem a neten… :D), és mi kiköltöznénk a nappaliba, ez így elfogadható lehet? Mire megérkezne, valószínűleg már elég jól állnánk az építkezéssel is, így 1-1,5 évig kihúznánk a nappaliban simán 🙂 De most kicsit megijedtem, hogy ilyen paraméterekkel “csak” csecsemőre lennénk alkalmasak.

    Kedvelés

    • Örökbe 2020. május 4. / 14:59

      Hogy elvárás-e a külön gyerekszoba, ez megyénként eltér. Törvényi előírás nincs, a helyi Tegyesz mérlegelésén múlik. Az általatok leírt megoldás azonban biztos megfelelő lesz!

      Kedvelés

      • Juli94 2020. május 4. / 15:12

        Jaj, de jó, megnyugodtam, köszönöm! 🙂
        (Veszprém megyében élünk, esetleg valakinek van tapasztalata ezügyben?)

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .