Családbarát Médiáért-díj jelölés és szavazás

A Képmás magazin az én cikkemet jelölte decemberben a Családbarát Médiáért díjra. Azt az interjút, ahol három krízisterhessel beszélgetek, akik örökbe adnák a gyermeküket. A decemberi Képmás magazinban szerepel egy bemutatás rólam és a cikkről. Majd januárban fogja a zsűri kiosztani a díjat, és lesz közönségdíj is. Itt lehet szavazni december végéig: http://mediaacsaladert.hu/index.php A Megszülöm, aztán örökbeadom pályamű az enyém (2014/12.).

kepmas

A szavazáshoz csak e-mail cím szükséges, minden szavazó megkapja digitálisan a decemberi Képmás magazint (amiben szerepelek 🙂 ), (pénteken), egy közülük pedig wellnesshétvégét fog nyerni.

És nagyon örülök, mert család-témában nagyjából tengernyi cikk van a sajtóban, annak meg külön, hogy sikerült némi figyelmet irányítani az örökbeadókra is. Ha nektek is szívügyetek a téma, szavazzatok!

22 gondolat “Családbarát Médiáért-díj jelölés és szavazás” bejegyzéshez

  1. Monca 2014. december 2. / 08:19

    Ment a szavazat 😀

    Kedvelés

  2. MCsilla 2014. december 2. / 09:07

    Ez a cikked eredetileg a Képmásban jelent meg? Akkor hogy került az Indexre?

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. december 2. / 12:38

      Fordítva, az Indexen jelent meg, ott figyelt fel rá a Képmás, és a Képmásban már a jelölésről van cikk.

      Kedvelés

  3. vicq 2014. december 2. / 09:49

    rajtam ne múljon 😉

    Kedvelés

  4. mandó72 2014. december 2. / 10:01

    Naná, hogy szavazunk! Hajrá! És végre tényleg történik valami a témába, nem csak azok tudnak róla, akiket így vagy úgy érint.

    Kedvelés

  5. Cosima 2014. december 2. / 10:07

    Már szavaztam is. Hajrá!

    Kedvelés

  6. angéla 2014. december 2. / 10:37

    Gratulálok a jelöléshez, naná, hogy szavaztam:)

    Kedvelés

  7. csicsi 2014. december 2. / 15:02

    szavazat leadva! 🙂

    Kedvelés

  8. fici 2014. december 3. / 08:45

    Szavaztam!:) nagyon szívesen elolvasnám ezt a Képmás cikket, de én nem kaptam meg digitális formában – többiek?

    Kedvelés

    • Manuela 2014. december 3. / 12:57

      Én a szavazás tényéről kaptam e-mailt, cikket nem.

      Kedvelés

    • Borsnéni 2014. december 3. / 14:17

      Én se kaptam meg digitálisan a magazint, csak a visszaigazolást.

      Kedvelés

  9. Manuela 2014. december 3. / 12:55

    Én is szavaztam! 🙂 Hajrá Zsuzsa! 🙂

    Kedvelés

  10. Örökbe 2014. december 3. / 17:49

    Péntekenként küldik el a magazint a szavazóknak. Köszi mindenkinek!

    Kedvelés

    • Dutka 2014. december 5. / 19:01

      Nekem most érkezett a magazin.

      Kedvelés

  11. babirussza 2014. december 3. / 22:28
    • egy szavazat. Jó lenne, ha minél többen olvasnák!

    Kedvelés

  12. Raize 2014. december 5. / 17:47

    Nekem megérkezett a magazin! 😀

    Kedvelés

  13. angéla 2014. december 5. / 18:11

    Én is megkaptam ma a magazint, úgy látszik ez Télapóra érkezett:)

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .