Filmklub: Mint a gyermekláncfű bóbitája

Kísérlet a blogon. Nézzünk meg egy filmet, és most nem én írok róla beszámolót, hanem beszélgessünk róla közösen! Virtuális filmklub.

A film: Mint a gyermekláncfű bóbitája

Itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=hUpgh_-bbkI (magyar felirattal)

kinopoisk.ru

Rövid ismertető a filmről:

Az amerikai filmben két házaspár küzd egy örökbefogadott gyerekért, egy hat év körüli kisfiúért. A vér szerinti anyát, Wendyt súlyosan bántalmazta az alkoholista férje, Rip, ezért börtönbe került. A nő ekkor fedezte fel, hogy terhes, és a férj tudta nélkül örökbe adta a gyereket. A férfi hét év után más emberként szabadul ki a börtönből, leszokott az italról, jó útra tért, Wendy megvárta és új életet próbálnak kezdeni. Wendy elárulja neki, hogy örökbe adta a gyermeküket. A pár elhatározza, hogy visszaszerzik a kisfiút. A kisfiú, Joey eközben mit sem sejt, boldogan nevelkedik egy gazdag, kiegyensúlyozott házaspárnál, Jacknél és Mollynál. A bíróság a vér szerinti szülőknek ad igazat, és az örökbefogadó szülőknek vissza kell adniuk a kisfiút…

Amerikai film, 2009.

Rendezte: Jon Gunn. Karen Kingsbury regénye alapján.

Főszereplők: Mira Sorvino, Barry Pepper, Cole Hauser, Kate Levering, Maxwell Perry Cotton, L. Scott Caldwell

Ennyiből mindenki eldönthette, nekivág-e a filmnek. Most ne írjatok a filmről többet, mindenki nézze meg. Hamarosan közzéteszem a kérdéseket, és együtt fogjuk megvitatni.

Benne vagytok? Mikorra tudjátok megnézni?

54 gondolat “Filmklub: Mint a gyermekláncfű bóbitája” bejegyzéshez

  1. angéla 2014. december 6. / 14:45

    Nekem nagyon tetszik az ötlet, ma este megnézem. Amúgy is terveztem, mert sokan ajánlották.

    Kedvelés

  2. Orbánné Judit 2014. december 6. / 15:29

    Ma megnézem én is 🙂

    Kedvelés

  3. lila7134 2014. december 6. / 15:34

    Jó ötlet, amúgy is kedvem van filmet nézni. Ma, vagy holnap este megnézem, köszi!

    Kedvelés

  4. babirussza 2014. december 6. / 16:08

    Kb. három hete láttam, házi feladat kipipálva! 🙂

    Kedvelés

  5. Kata 2014. december 6. / 16:36

    Jó ötlet! Holnap tudom megnézni, a könyvet már olvastam! 😀

    Kedvelés

  6. ginaszelena 2014. december 6. / 17:21

    Megnézem, mert filmfüggő vagyok, bár az ismertető alapján elmondhatom, hogy undorító egy gyerek életével játszani és nem értem milyen bíróság az ilyen? Remélem a film nem olyan kiábrándító mint az ismertető…

    Kedvelés

    • Koré 2014. december 6. / 19:24

      Én is beszállnék, néhány hónapja már láttam a filmet, de olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy nem kell még egyszer megnéznem, bár lehet, hogy mégis megteszem, ha lesz időm.

      Kedvelés

    • Stuffy 2014. december 6. / 21:09

      Alig várom. örülök,hogy vannak ilyen posztok is, ahol ” ilyen ” jellegű ” filmek vannak. Szívesen nézék még több ehhez hasonlót :/ 🙂

      Kedvelés

    • Cosima 2014. december 7. / 20:56

      Jó, addig én is megnézem.

      Kedvelés

  7. Eva 2014. december 6. / 19:31

    Megnéztem…. Lehet keveset mondok a 70%-kal amit végigsírtam.Előtte meg a Lányanya c.filmet.Az se semmi!

    Kedvelés

    • Melangi 2014. december 6. / 20:01

      Én mondjuk egy 90%-ot töltöttem sírással. Nagyon érdemes megnézni, mindenkinek ajánlom. Mást egyelőre nem mondok, nem akarok poénvadász lenni. 🙂

      Kedvelés

  8. Russia 2014. december 6. / 21:01

    Sziasztok! Én is megnéztem. Igen, ez egy sírós szombat este lett.

    Kedvelés

  9. eleven 2014. december 6. / 22:09

    Holnap en is megnezem, tenyleg ennyire siros?

    Kedvelés

    • Melangi 2014. december 6. / 22:31

      Igen, és szerintem az a nyitja, hogy semmi sem fekete-fehér benne, nincsenek egyértelmű döntések, mindenkit meg lehet érteni, mindenkit lehet sajnálni.

      Kedvelés

    • angéla 2014. december 6. / 23:20

      Eleven, én nem sírtam rajta. Jó film, de nekem inkább elgondolkoztató, határ feszegető. Majd csütörtökön leírom, hogy miért. Nagyon érdekel majd az is, hogy téged hogy érint.

      Kedvelés

  10. Adrienn 2014. december 7. / 01:30

    Sziasztok! Nagyon megviselt, felzaklatott, felháborított, elszomorított, boldoggá tett…Csütörtökön remélem, tudok csatlakozni!

    Kedvelés

  11. kemi 2014. december 7. / 07:23

    Én is megnézem az este. A csütörtök az jo.

    Kedvelés

  12. eleven 2014. december 7. / 09:03

    Mas tema, csak nem tudtam, hogy hova irjam, itt talan tobben latjak.
    Van koztunk asztalos apuka? Kilenc fakockat szeretnek esztergaltatni, minden evben sk. ajandekot keszitek a gyereknek, iden a Sztorikockat szeretnem elkesziteni neki. Ehhez szuksegem lenne lakkozatlan fakockakra, de itt sehol sem lehet ilyet kapni.
    Masik lehetoseg epitokockak fabol, de nekunk nincs ennyi sima kocka a keszletben, ha nalatok esetleg elofordul ilyen, es nem jatszik vele a gyerek, szivesen megvennem.
    Termeszetesen az asztalos munkat sem ingyen kernem.

    Kedvelés

  13. eleven 2014. december 7. / 14:20

    Koszi, az Olx hirdetesre irtam is 😊

    Kedvelés

  14. mandó72 2014. december 7. / 21:57

    Várjuk a kérdéseket. De azért mostanra leesett ám a dolog. Sokan önző módon posztoltatni akartunk, hát most megkaptuk. Úgy posztolsz, hogy közben észre sem vesszük, mi fogunk dolgozni. Nagyon ügyes húzás volt, de már nagyon várom a beszélgetést. 🙂

    Kedvelés

  15. findusz 2014. december 7. / 22:35

    Lehet, hogy szenilis vagyok, de ezen a blogon volt mar errol a filmrol szo, nem? Vagy mashol olvastam? Ugy emlekszem, hogy mar akkor is be volt linkelve a film, meg is neztem, es vegig bogtem. Akkor kerdeztem is, hogy Magyarorszagon mi a helyzet ha netan ilyen szitu adodik.

    Kedvelés

    • Melangi 2014. december 7. / 22:44

      Findusz, ha emlékezetem nem csal, Manuela említette a vele készült interjúban. És én is elhatároztam akkor, hogy megnézem majd. Most összejött. 🙂

      Kedvelés

      • findusz 2014. december 7. / 23:10

        Huuuu, jo memoriad van. 🙂 En meg sem probaltam visszakeresni., bar idegesitett, hogy nem emlekszem. :-/ Koszi!

        Kedvelés

        • Melangi 2014. december 7. / 23:38

          Ó, hát akkor mégsincs jó memóm, pedig esküdni mertem volna. Így viszont passzolom, én is csak arra emlékszem, hogy olvastam már. 😛

          Kedvelés

      • findusz 2014. december 7. / 23:15

        Most megneztem, de nincs ott. Arra emlekszem, hogy a youtube-os link is bevolt szurva, es vki kommentben irta.

        Kedvelés

      • Manuela 2014. december 8. / 05:27

        Sziasztok, Melangi jó a memóriád, valóban én említettem a filmet a velem készült interjúban.

        Kedvelés

        • findusz 2014. december 8. / 07:18

          Akkor en vak vagyok, nem talalom. 😦

          Kedvelés

          • findusz 2014. december 8. / 09:38

            Oke, azt most mar megtalaltam. 🙂 De vhol mashol is ott volt mar linkelve a video, es voltak is kommentek rola. Azt nem talalom.

            Kedvelés

            • Kata 2014. december 8. / 09:40

              A könyves-filmes részlegen volt, írtam a könyvről ismertetőt

              Kedvelés

        • Melangi 2014. december 8. / 20:33

          Szia, Manuela! Nagyon köszönöm a megerősítést neked! 🙂

          Kedvelés

      • findusz 2014. december 8. / 07:17

        Ezt tudom, ez mostanaban volt, de regebben, honapokkal ezelott vki a filmet linkelte be, es azt nem talalom. Pedig biztos nem almodtam. 😀

        Kedvelés

  16. emama 2014. december 8. / 10:14

    Megnéztem a filmet. Jó ötlet a filmklub.

    Kedvelés

    • Melangi 2014. december 8. / 20:35

      Igen, szerintem is jó ötlet, várom már a beszélgetést, sok gondolat kavarog bennem róla.

      Kedvelés

  17. ginaszelena 2014. december 9. / 11:39

    Zsuzsa, csütörtökön nyitsz egy új posztot a beszélgetéshez? Most néztem meg és alig bírok magammal.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. december 9. / 11:41

      Igen, igen. Majd adok szempontokat is a beszélgetéshez.

      Kedvelés

  18. Erkaberka 2014. december 9. / 12:39

    Tegnap megnéztük. Az biztos, hogy nem az az “egyestésrögtönelfeljtős” film, van mit gondolkozni rajta…. Kíváncsian várom a csütörtököt.

    Kedvelés

  19. eleven 2014. december 9. / 13:20

    Mindenki meg tudta nezni?
    Csak nalam nem mukodik a feliratozas?

    Kedvelés

      • eleven 2014. december 9. / 14:09

        Be, nem jon be a felirat hozza. Lehet, hogy az a baj, hogy telefonrol/tabletrol neznem?
        Asztali gepunk viszont nem jo 😞

        Kedvelés

        • Kata 2014. december 9. / 14:25

          Próbáld meg úgy, hogy bekattintod a videó aljában a második ikont balról. Nekem úgy előjött.

          Kedvelés

    • Raize 2014. december 9. / 18:17

      Próbálj rákeresni a neten, több helyen is fenn van, úgy talán működni fog tabletrol, nekem jó volt 😉

      Kedvelés

      • eleven 2014. december 9. / 22:34

        Sikerult, a youtube alkalmazassal nem ment, asztali verziot kellett, belepni, es atallitani az oldal beallitasat magyarra.
        Szetsirtam magam, jo hogy csutortokig meg ulepedhet kicsit.

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .