Örökbefogadási statisztika, 2013

Megérkeztek a 2013-as év számai! Ilyen formában eddig nem jelentek meg ezek az adatok, a minisztérium engedélyével teszem közzé őket. A 2011-es évről egy jópofa infografikában itt találsz alapos áttekintést.

Örökbefogadások száma 2013-ban

Titkos 438
Nyílt 189
Rokoni, házastársi 99
Összesen 726

A számok a külföldre történő örökbefogadásokat is tartalmazzák.

Nyílt örökbefogadások

A családon belüli örökbefogadásoknál 87 esetben házastárs, 12-ben más rokon volt az örökbefogadó.

A nyílt örökbefogadások száma a közvetítő szervezet szerint:

Gólyahír 60
Bölcső 27
Fészek 11
Tegyesz közvetítette 9
Baptisták 7
Együtt az Életért 5
Alfa 4
Várva Várt 0
Szervezeten kívüli, magánutas 66

A magánutas örökbefogadás lehetőségét a Ptk. 2014-es módosítása megszüntette, ezután az ilyen esetekben is közvetítő szervezetet kell bevonni.

Titkos örökbefogadások

titkos öf

Visszalépések száma tavaly titkos lemondásnál: 4 (a kb. 60 esetből). Ebből 3 esetben még nem helyezték ki örökbefogadókhoz a bébit a visszalépéskor. (Eddig titkos örökbefogadásnál a lemondó szülő a baba hat hetes koráig meggondolhatta magát. 2014 márciustól a nyílt örökbefogadásnál is visszaléphet az örökbeadó a gyermek hat hetes koráig.)

szakellátás

A szakellátás lánykori nevén az állami gondozás, azaz a nevelőszülőnél és gyermekotthonban élő gyerekek tartoznak ide. Azok a titkosan örökbefogadottak nem szerepelnek benne, akik a kórházból egyenesen örökbefogadókhoz kerültek. A külföldre került 10-18 éves gyerekek kicsivel voltak 10 évnél idősebbek, a 3 év alattiak pedig vagy súlyos betegek, vagy több, együtt külföldre kerülő testvérből a legfiatalabbak.

Az országos listáról:

Azoknak a gyerekeknek, akiknek a saját megyéjükben nem tudnak szülőt találni, az ország egész területéről keresnek szülőket. 61 ilyen örökbefogadás történt 2013-ban.

  •  A legtöbb gyerek Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett,
  • míg az örökbefogadók többsége Budapestről és Pest megyéből.

Update: A gyermek örökbe fogadhatóvá válása és az örökbefogadása közt eltelt idő átlagosan

Megyei listán 6,5 hónap
Országos listán 11 hónap
Nemzetközi listán 12 hónap

A származás megismerésére vonatkozó kérelmet 198 örökbefogadott nyújtott be, ebből a gyámhivatal 22-t utasított vissza.

A visszautasításnak több oka lehet:

  1. a vér szerinti szülőt, testvért nem sikerült megtalálni,
  2. vagy nem egyezett bele adatai közlésébe,
  3. vagy az a kiskorú gyermek érdekeivel ellentétben állt, (különösen, ha a vér szerinti szülő felügyeleti jogát a bíróság azért szüntette meg, mert a szülő a gyermeket veszélyeztette).

Forrás: KSH, EMMI

Ábrák: Örökbe.hu

63 gondolat “Örökbefogadási statisztika, 2013” bejegyzéshez

  1. Izabella 2014. december 22. / 09:27

    Elég sok volt a magánutas.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. december 22. / 09:38

      Általában ennyi szokott lenni.

      A valóságban még ennél is több, egyrészt, mert a civil szervezetek némelyike befogad magánutas örökbefogadásokat is, másrészt, mert a házastársi örökbefogadások egy része – feltehetőleg – valójában hamis apasági nyilatkozattal lefedezett magánutas örökbefogadás.

      Kedvelés

  2. Cosima 2014. december 22. / 12:21

    Ebben a statisztikában mi is benne vagyunk 🙂

    Kedvelés

  3. N.P.M.L 2014. december 22. / 12:56

    Mit jelent az hogy magánutas?

    Kedvelés

    • Cosima 2014. december 22. / 13:30

      Gyermekre vágyó pár talál egy krízisterhest és örökbefogadja a babát. Ezt most már nem lehet ebben a formában, mert ha belegondolsz, egyrészt rizikós – mivel nincs leszabályozva a két fél viszonya, másrészt pénz is cserélhet gazdát, ami büntetendő.

      Kedvelés

    • Örökbe 2014. december 22. / 13:52

      Ahol nem volt hivatalos közvetítő szervezet (Tegyesz vagy alapítvány).

      Kedvelés

    • klompjes 2014. december 22. / 20:49

      Azt jelenti, hogy nem képviseli senki a két oldalt, hanem öröbeadó és örökbefogadó mindenben megegyezik és elrendezik együtt a hivatalos papírmunkát. Ezek nem feltétlenül illegális, vagy hátsó szándékkal fűszerezett örökbefogadások. A gyermek érdekét szem előtt tartva felnőtt módon történhetett az egész ügymenet. Rengeteg jó példa van erre, szerintem kár, hogy már így nem lehet.

      Kedvelés

      • klompjes 2014. december 23. / 10:55

        Köszönöm a ‘dislike’-ot!!
        Az biztosan meg sem fordult senki fejében, hogy azért is lehet egy örökbefogadás magánutas, mert a felkért közvetítő szervezet nem vállalja.

        Kedvelés

        • eleven 2014. december 23. / 15:14

          Lehet, hogy veletlenul nyomta valaki, en is csinaltam ilyet, de eszrevettem, es javitottam.

          Kedvelés

        • ginaszelena 2014. december 23. / 19:53

          Én is kaptam már dislike-ot, lehet azért mert nem vagyok csöpögős-síros fajta, vagy nem tudom, de azért rosszul esett. Lehet a Fb. azért nem is tett eddig ilyet be mert morálromboló… ráadásul sok a troll is, aki értelmesen vitatkozni akar az leírhatja, de a dislike anonim és rosszul esik annak aki kapja.

          Kedvelés

          • Örökbe 2014. december 24. / 10:01

            Az olvasók kérték a like gombot, de csak egyben lehetett installálni mindkettőt.

            Kedvelés

            • Cosima 2014. december 25. / 18:20

              Volt olyan, hogy telefonon a kis hely miatt a like helyett a dislike-ot nyomtam már meg és nem tudtam visszacsinálni.

              Kedvelés

  4. klompjes 2014. december 22. / 18:41

    A Fészeknél csak 11?? Ez nagyon meglep!
    Hol jelennek meg azok a gyerekek, akik vegyes nemzetiségű házasságba kerülnek bele nyílt örökbefogadással, majd házastársival fogadja őket örökbe a másik fél? A nyíltnál, ugye?!

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. december 22. / 19:50

      Tudsz ilyen gyakorlatról?
      Ha nyíltan, akkor gondolom a nyíltnál.

      Miért lep meg a Fészek?

      Kedvelés

      • klompjes 2014. december 22. / 20:33

        Igen, tudok : )
        A Fészek azért lep meg, mert én biztos voltam benne, hogy náluk több van, főleg ha azt is nézzük, hogy náluk/ általuk akár még cigány származású csodababákat is lehet kapni. A 11 öf egy év alatt nagyon alacsony számnak tűnik.

        Kedvelés

        • Örökbe 2014. december 22. / 20:38

          Budai Ágnes is ennyit mondott az interjúban (hozzátéve, hogy volt olyan év, mikor sokkal magasabb volt).

          A kicsiknél nagyobb lehet a hullámzás.

          Kedvelés

          • klompjes 2014. december 22. / 20:42

            Kíváncsi leszek, mennyi volt náluk 2014-ben. Abból az egyik a miénk ; )

            Kedvelés

    • Cosima 2014. december 22. / 20:09

      És abból egy mi voltunk 🙂

      Kedvelés

  5. Queen Missy of Missylandia 2014. december 22. / 19:44

    Tudom, nem illik ide, de majd kiugrunk a bőrünkből. Most kaptuk a hírt, hogy január 5-én mehetünk iratismertetésre. Mi a jövő évi statisztikát fogjuk gazdagítani. 🙂

    Kedvelés

            • eleven 2014. december 23. / 09:28

              Szep neve van 😊

              Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2014. december 23. / 10:23

              Köszönjük. Azt jelenti: kedves😃 és Az apukám születésnapján Van a névnapja. Bocsánat, de külföldrôl írok, ezért van ennye hiba.

              Kedvelés

            • Cosima 2014. december 25. / 18:22

              Egyik kedvenc nevem a Milán. Azért nem nevezhettük így a fiunkat, mert a férjem az azonos nevű focicsapat szurkolója és azt mondta, hogy viccet csinálnának belőle a barátai.

              Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2014. december 25. / 21:19

              Koszonjuk. Masodik nevnek a Rasmus-t valasztottuk. Azt jelenti szeretnivalo/ szeretetre melto. Remeljuk buszke lesz a nevere.

              Kedvelés

    • klompjes 2014. december 22. / 20:37

      Hű de izgalmas! Dehogyisnem illik ide!!! Sok idő van még februárig, de az Ünnep most legalább már konkrét tervekkel telik és örömteli várakozással!
      Nagyon örülök, olyan jó ilyet hallani, sok sikert!!

      Kedvelés

      • klompjes 2014. december 22. / 20:39

        Ezt jól elolvastam, bocsánat, ez január!!!!! Az hamar itt van: )

        Kedvelés

          • Eva 2014. december 23. / 16:40

            Gratulálok!!!Mióta várakoztok?

            Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2014. december 23. / 17:37

              Koszonjuk. Meg azert egy kis ido, amig magunkhoz olelhetjuk. Tavaly oktoberben jelentkeztunk. (nem akar ekezeteket irni ez a gep 😦 )

              Kedvelés

            • Eva 2014. december 23. / 19:42

              Bocs ide enged írni 🙂 Mikor kaptátok meg a határozatot?Hát jan.5-e után szerintem már gyorsan fog telni az idő 🙂 Tudjátok már hogy mennyire messze kell menni?

              Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2014. december 23. / 20:32

              A hatarozatot marciusban kaptuk. A tanfolyamra sokat kellett varni,csak februarban mehettunk. Hajdu-Biharba kell majd menni, mi pestiek vagyunk.

              Kedvelés

            • Eva 2014. december 24. / 10:43

              Akkor elég hamar…. Mi februárba jelentkeztünk és talán februárra meg lesz a határozat…. De nem zavar mert igazából a jelentkezési időtől számolják. 🙂

              Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2014. december 24. / 10:54

              Egy ev a hatarozatig szerintem hosszu ido. Milyen koru gyermeket szeretnetek? Nalunk az alapitvanyi orokbefogadas szoba sem johetett, mert a ferjem kulfoldi. Utrolig derult ki, hogy a Feszek fogadott volna minket, de mi nem ragaszkodtubk az ujszulotthoz.

              Kedvelés

            • Eva 2014. december 24. / 11:06

              Igen tényleg hosszú idő-főleg hogy elég türelmetlen vagyok,de most muszáj gyakorolnom 🙂 0-18hónap között jelöltük meg, nincs származási kikötés és az országos listára is jelentkeztünk.Ügyintézőnk azt mondta hogy akár jövő karácsonykor már eggyel többen lehetünk.Úgy legyen 🙂

              Kedvelés

  6. Szilvia 2014. december 22. / 22:54

    Mi az idei statisztikát javítottuk. 🙂

    Kedvelés

  7. angéla 2014. december 23. / 16:49

    Kicsit összevetettem a múltkori infografika adataival a 2013-as adatokat. Ami nekem szembetűnő, hogy évről évre – igaz csak kis mértékben -, de csökken az örökbefogadások száma.
    2011-ben 808, 2012-ben 793, 2013-ban 726. Ezen belül is a legnagyobb mértékű csökkenést a titkos örökbefogadásoknál látom: 2011-ben: 507, míg 2013-ban csak 438, ez 14%-os csökkenés.
    Lehet valamit tudni ennek az okáról, mivel amennyire én látom az állami gondozásban élő gyerekek száma nemhogy csökkenne, hanem nő és szinte minden honnan azt hallani, hogy mekkora erőforrásokat vonnak be, hogy minél több nevelőszülő legyen (tegnap még a híradóban is elhangzott), vagy ezekben az esetekben csak átmeneti gondozásról van szó ? Azt nem tudom, hogy az örökbefogadásra várakozók száma hogy áll és mennyire tudható be ez a csökkenő tendencia annak, hogy a kereslet és kínálat nem találkozik.

    Kedvelés

    • Örökbe 2014. december 23. / 23:46

      A 2012-2013-as év viszonylatában annyit tudni, hogy 2013 elején átszervezték a gyámhivatalokat, ezért előző év végén sok, folyamatban levő örökbefogadást felgyorsítottak. Így a 2012-es szám némileg magasabb lett 2013 rovására.

      A határozatot szerzők száma nőtt 2013-ban.

      Kedvelés

  8. Sugi 2014. december 23. / 19:43

    A 66 magánutasból az egyik mi vagyunk! 🙂 milyen érdekes, hogy ez a legmagasabb szám….

    Kedvelés

  9. Örökbe 2014. december 23. / 23:48

    Kihagytam egy fontos adatot, amivel most frissítettem a posztot. Elnézést.
    Mit szóltok hozzá? (Az Update résznél.)

    Kedvelés

    • klompjes 2014. december 24. / 03:55

      Az update tényleg fontos információ! Köszönjük!
      Amikor erről a témáról van szó, kinyílik a bicska a zsebemben… elnézést!!
      Átlagokról van szó, de akkor is csak azt érzem, hogy nagyon lassan megy ez és a gyerekre túl sokáig ül rá a rendszer.

      Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2014. december 24. / 08:37

      Most, hogy kozeledik az idopont, sokat gondolok arra, vajon a mi kicsi fiunknak hogy telik a Karacsony. Vajon tudja, hogy hamarosan megvaltozik az elete? Kicsit azert orulok az o szemszogebol, hogy a rendszer nem hajtotta at ezen a folyamaton mestersegen, gyorsitva meg Karacsony elott. Sok pici gyerek azert jo neveloszuloknel van, es az elejen biztosan nem ertik, mit akar ez az uj neni, ez az uj bacsi. Nem tudom, csak remenykedni tudok, hogy Milan is jo korulmenyek kozott tolti az unnepet, remelhetoleg neveloszuloknel, es szeretetben. Orulok, hogy lesz idonk ismerkedni. Bizom benne, hogy a neveloszulok/gyerekotthoni dolgozok lelkileg felkeszitik ot Rank. Es ha igy nezem a dolgokat, akkor nem is biztos, hogy olyan sok az orszagos listas 11 honap. Persze a magam szemszogebol nezve, idegolo volt a varakozas.

      Kedvelés

    • BakoJudit 2014. december 24. / 22:02

      Engem elszomorít az update rész, ha lehetne kérni, hogy felülvizsgálják a hivatalok hatékonyságát, kérném… Ha már örökbeadható egy gyermek miért kell ilyen rengereg időt várnia amíg örökbefogadó csaladjába hazakerülhet? Nem bánnám ha lenne erre is válasz…

      Kedvelés

    • Bubucs 2015. január 30. / 17:57

      Kedves Queen Missy of Missylandia! Amióta olvastam Karácsonykor a hozzászólásaidat azóta foglalkoztat, hogy azóta vajon hol tartotok, hogyan alakult, alakul az ismerkedésetek, az életetek Milán Rasmusszal? Ha nem tolakodás, és szívesen megosztanád, akkor én és még szerintem sokan itt, örömmel olvasnánk. Sok sikert kívánok! Üdv.Gy.

      Kedvelés

  10. Beáta Oláh 2021. április 21. / 23:38

    Szia! Oláh Beáta vagyok szeretnék segítséget kérni! Kislányomat 2003 ban elvették tőlem és nevelőszülőkhöz került most 19 éves és szeretném felvenni vele a kapcsolatot. Beszéltem a Gyámhatósággal ott nem találják a rendszerbe hívtam az Intézetet ők se tudtak segíteni! Nem tudom hol tudnék utánna járni.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .