Hároméves kisfiú beillesztése a családba. Olvasónk, Mikamakka férjével együtt egy ötéves, vér szerinti kislány mellé fogadták örökbe Robit. A lendületes barátkozás után a családnak nehéz dolga lett a nagy mozgásigényű, nehezen fegyelmezhető kisfiúval. Mikamakka beszámolója következik.
2013. május
Szeretnénk örökbe fogadni egy gyereket, még jobb lenne kettőt.
Mi is szeretnénk babát, de az igazi lökést Regi lányunk adta. Ő nagyon gyerekcentrikus, szeretne testvérkét. Mindig odamegy a kicsikhez, babusgatja őket és a legrosszabb passzban lévő baba is megnyugszik mellette. Pedig ő egy szélvész kisasszony. Most megyünk a pszichológushoz, amitől én kicsit félek.
2013. június
Sikeresen túléltük a pszichológust. A férjemet nagyon kikérdezte, velem csak egy-két kérdés erejéig foglalkozott. Testvérpárt viszont nem javasolt Regi mellé, egy gyerekre tart alkalmasnak.
2013. november
Megvan a határozatunk!
Bejelentkeztünk a Baptistákhoz, de elég kicsi az esély arra, hogy kapjunk babát.
2014. január
Teljesen el vagyok keseredve. Most jött meg a levél a gyámügytől, hogy mi vagyunk az 5100. várakozók. Ez a végtelenség.
2014. március
A héten felhívtak a Tegyesztől, hogy az országos listán lenne egy két és fél éves kisfiú, ha fogadóképesek vagyunk. Remélem, hamar lesz belőle valami!
2014. április eleje
Ma megnéztük a kisfiú fényképét. Nagy huncut! Robinak hívják. Nagyon aranyos. Jövő héten megyünk és megnézzük.
A nevelőszülők nagyon szeretik. Két hónapos kora óta van náluk, és minden szavukból sütött a szeretet. Hála az égnek, tényleg nagyon jó helye van.
Azt írták a jellemzésben, hogy nagyon rugalmas, imád kalandozni, nagyon szerető alkat, imádja a meséket, és énekel. Beszélni még nem beszél. (Legalább is a kétéves státusz szerint még nem, azóta már biztos változott.) Nem lesz egyszerű dolgunk, mert Regi is irányító alkat, nagyon erős akarattal, és a kisfiú is ilyen. Jó csapatot fognak alkotni.
Vajon meglesz a két gyerek egy szobában?
2014. április közepe
Ma találkoztunk Robival. Nagyon pozitív meglepetés volt. Szerelem első látásra!
Okos, mosolygós, jókedvű. Van egy egy évvel fiatalabb testvére, Máté, aki szintén ott él a nevelőszülőknél és hamarosan jön a harmadik gyerek is. A kicsit még látogatja az anyukája, ő nem örökbe adható. A családsegítő és a nevelőanyuka is azt javasolta, hogy a két gyermeket együtt adják örökbe, de a gyámügy a kisfiút örökbe adhatónak nyilvánította. Úgy gondolják, ha megszületik a harmadik, akkor el fognak maradni a látogatások. Kérni fogok fotót és megbeszéltük a nevelőanyával, hogy ha netán a kicsit is örökbe adják, akkor szól, és megpróbáljuk a másik örökbefogadóval tartani a kapcsolatot. Már ha ők is szeretnék. Majd meglátjuk, hogy lesz.
A nevelőanyuka nagyon szereti Robit és mindent nagyon korrekten dokumentál. Sokat kirándultak, mindenfele vitték a gyermeket.
2014. április vége
Pár nap, és hazavihetjük Robit! A barátkozás kimondottan jól alakul. Szerelem első látásra mindkét fél részéről.
Kiderült, hogy nem is tudja, hogy Máté a tesója, nem mondták neki.
Nem tudom, mire számítsak. Ahol most van, kicsi gyereknek kezelik, rácsos ágy és társai, de egyedül eszik, egyedül öltözik, nagyon akaratos. A lányunk is! Nagyon rugalmasan kezel helyzeteket, és mivel a nevelőszülők mentek velük kirándulni, vásárolni, ezért ezek a helyzetek teljesen természetesek neki. Ami számomra furcsa, mert ezt Regi soha nem csinálta, hogy felmászik mindenre, mindent a szájába vesz. Ezért most otthon gyorsan megpróbálunk mindent egy szinttel feljebb tenni.
Szerencsések vagyunk, hogy ilyen helyről jön.
2014. május
Otthon. Még csak két hete van nálunk Robi, de már ölik egymást a gyerekek, Regi átment kétévesbe, visít, mint egy kismalac, verekszenek. Regi félti az összes játékát és nem enged belőle. Borzalmas.
Ha házon kívül vagyunk, akkor nincs semmi baj, a nagy védi, segíti a kicsit, de ha házon belül vagyunk, megbolondul mind a kettő. A tanácsadó azt mondta, ez normális, csak a szülőknek kell kibírni.
Meddig tart ez?
2014. június
Jogilag is a mienk Robi.
Egy hónapja semmi mást nem kapunk, csak TAGADÁST.
Semmit nem kommunikál, folyamatosan rosszalkodik. A nevelőszülőknél négy kicsi élt, minden el volt rakva előlük, hogy ne tudjanak kárt tenni magukban (olló, távirányító, pici játékok). Nálunk, az ötévesnél pedig mindenféle játék elöl van, amit szájba vesz, megrág. Széttépi a könyvet, mert nem tudja, mi az. Erre Regi ugrik, mert ő meg imádja a könyveit.
Beszéltem már mindenkivel. Anyukákkal, pedagógusokkal, pszichológussal, barátnőkkel. Mindenki ugyanazt mondja. Türelem, türelem, türelem. Ha nem folyik gonoszkodás, akkor ez teljesen normális.
Hurrá! Csak idegileg kicsit fárasztó…
2014. július
A két gyerek most már összefog, és néha tudnak együtt játszani is, de Robi is és Regi is nagyon erőszakos, és ezért sokszor megy a veszekedés, vita, verekedés. A kicsi nagyon erős és elég keményen oda tud csapni.
A nyaralás teljesen bedőlt. Robink tett róla. Minden reggel 6-kor kelt és fel is ébresztett mindenkit. Én próbáltam csitítani, meg lemenni vele, de csak addig zörög, nyüzsög, kiabál, amíg mindenki fel nem ébred. A pihenés szót még a környéken sem hallottam. Viszont rájöttünk, hogy a rácsos ágy hiányzik neki, biztonságot ad. Azóta egyszerűbbé vált az éjszaka. Regi ki nem állhatta a rácsos ágyat, de minden gyerek más, mi is tanulunk!
Robit felvették az oviba, de semmi esély rá, hogy el is kezdje. Még nem szobatiszta. A társaságot nagyon igényli, hiányzik neki a nyüzsgés, ami a nevelőszülőknél volt. Talán bölcsibe kéne járnia? A barátok és a játszótér kevés.
Retteg a víztől, minden egyes fürdés esténként kész tortúra. Folyamatos hasmenése van, amit most próbálunk kivizsgáltatni, hogy mi okozhatja. Tehát probléma van elég.
De hála az égnek fejlődik, most már okosodik is. Nagyjából egy év lemaradása van tudásban. Ezt majd szép lassan behozza. Eszik rendesen, és irdatlan sokat mozog. Nagyon erős, jó tornász, nagyon jól táncol és imádja a népzenét, a beszéde sokat fejlődik.
Megfordulnak utánunk az utcán, játszótéren. Idős hölgyek közlik velünk, hogy Robi tiszta apja, a lány tiszta anyja. Megkaptam az első „Anya, szeretlek!” mondatot, és az első nagy szeretet-ölelést, ami igazán szívből jött. Ezek olyan kis szikrák, amelyek megdobogtatják az ember szívét.
2014. augusztus
Folyamatos gond még, hogy Robi nem tud játszani. Szétszed, megrongál mindent. Szétszakít könyveket, belefirkál a könyvekbe, amire én ugrok. Regi soha nem csinált ilyet. Ahonnan ő jött, nem voltak könyvek. Ha a kicsik szétszedtek egy játékot, megvonták a vállukat, és nem magyarázták el, hogy nem kellene. Most ilyen dolgokon küzdök, amiket már egy hároméves gyerkőcnek tudnia kellene.
Robi olyan erős, mint egy ötéves. Egyedül végigfüggeszkedik a mászókán csak a kezével, hasizomból emeli fel a lábait. Nagyon sok energiája van, és ezt valahogy le kell kötni. Most úszással próbálkozunk, de ez még kevés, viszont múlik tőle a víziszony.
Az ovit kezdhetné pár hónappal később, de a pszichológus is azt mondta, hogy talán kicsit jobb lenne neki, ha kicsi közösségben kezdené. Úgyhogy irány a bölcsi, ahol csak 12 gyerek lesz. Így több figyelem jut rá. Már most fél a bölcsitől, hogy otthagyom és nem megyek érte. Folyamatosan beszélgetünk róla, hogy nem hagyom ott, megyek érte, Regiért is megyünk az oviba minden nap, tehát őt sem hagyjuk el, ő is a családhoz tartozik, és nagyon szeretjük.
2014. szeptember
Robi bölcsis lett. A szobatisztaság sehol sincs még. Nem figyel oda rá. Ha ráültetjük tízpercenként a vécére, akkor is képes bekakilni és nem szólni.
Csak a délelőttöt tölti a bölcsődében, és nagyon örülnek a gondozók, ha már elviszem. Nagyon nagy a mozgásigénye, és ha nem tudnak kimenni az udvarra, akkor nem bírnak Robival. Verekszik, elveszi mindenkitől a játékot, rombol, evés közben két másodpercre nem bír megülni. Nem egy türelmes gyermek. Robi viszont jól érzi magát, vannak pajtások, és nagyon szereti. Minden nap emlegeti, hogy megyünk-e ma bölcsibe. Határozottan jót tett neki a bölcsi.
Próbáljuk lekötni, de igazából nem nagyon lehet. Remélem alakulni fog, egyelőre reménytelennek látom a helyzetet… El kell vinni mozogni, de egy kis ugrálás nem mozgatja le. Ha le van mozgatva, akkor nincsenek gondok, de ha nem, akkor elszabadul a pokol.
2014. november
Robinak továbbra is nagyon nagy mozgásigénye van, amit ekkora korban elég nehéz lekötni.
Nála sajnos elég nehéz nyugodtnak lenni. Az egész gyerek vibrál. Ha mi megpróbálunk nyugodtak lenni, akkor ő még pár lapáttal rápakol. Nagyon akaratos, nagyon makacs és próbálkozik minden rosszban benne lenni. Ez benne volt a nevelőanyuka jellemzésében is. Mindig rosszban sántikál… Ez így is van.
Rászólok valamiért, hogy kérlek ne tedd, beütöd a fejed.
Válasz: jóóó…, és folytatja.
Ismét rászólok: szépen kérlek, ne csináld! Ugyanaz a válasz.
Ezt eljátszom vagy tízszer, és semmi reakció.
Utána robban a bomba, mert vagy beüti magát, vagy nálam szakad a cérna.
Kitartó és nem lehet meggyőzni. Reginél az észérvek hatottak, nála nem. Mihez kezdjünk?
Robi most már benn alszik a bölcsiben, megvártuk, hogy fél évig velünk legyen, mielőtt továbblépünk. Persze mielőtt elkezdtük volna, nagyon izgult, hogy most mi lesz, ugye nem hagyjuk ott. Az első nap nem volt teljesen zökkenőmentes, sokára aludt el, és keveset aludt, de amikor meglátott minket, nagyon örült. Másnap már rendben is volt a dolog, örült, hogy tovább lehet a kis barátaival. Most épp beteg, itthon maradt, de nagyon kérdezi, hogy mikor mehet megint bölcsibe. Hiányzik neki a sok gyerek és a nyüzsgés. A bölcsiben nagyon ügyes: rajzol, ragaszt, gyurmázik. Szeret kézművesedni.
Robi tesója még mindig a nevelőszülőknél van. Robi nem hiányol sajnos senkit, Mátét sem, igaz, nem is tudta, hogy a testvére. Mutatom neki a képeket, beszélünk róla, de olyan, mintha lezárta volna. Remélem, ez később feloldódik.
Robi és Regi imádják egymást, hála az égnek. Együtt rosszalkodnak és találnak ki butaságokat. Regi képes lemenni Robi szintjére és rosszalkodnak együtt. Robi tanulás szempontjából egyedül Regire hallgat. Regi tudja tanítani. Csak nem mindig van energiája hozzá.
Örökbe.hu 
Nagyon szép történet! Nagyon kitartó, klassz szülők vagytok és erőt adtatok nekem is, hogy az 5100-as szám esetén nem kell elkeseredni. Egy hónappal előtt indultatok mindennel, mint én, csak én egyedülállóként. Ha nem is az idén, de jövőre már nem szeretnék egyedül nyaralni.
KedvelésKedvelés
Én is így éreztem néhány évvel ezelőtt… bárcsak olvastam volna ilyen írásokat akkor! Talán megértettem volna, hogy a két vagy háromévesen örökbefogadott gyerekekkel a nyaralás nem az előre elképzelt idill, már ha egyáltalán el lehet menni velük nyaralni… és az, hogy hatkor kelnek és hangosak csak a kezdet…
Sajnos nálunk az idő nem segített, nem lett jobb a helyzet, sőt. Biztos én csinálok valamit rosszul…
KedvelésKedvelés
Kedves Viki!
Akkor még nem volt örökbe.blog, amikor ezt a cikket találtam, belinkelem, hátha neked is segít.
Különösen a cikk utolsó mondatait szeretném a a “biztos én csinálok valamit rosszul” megjegyzésed kapcsán a figyelmedbe ajánlani:
„Az örökbe fogadó szülők feladata azért nehezebb, mint a vérszerinti szülőké, mert sokszor minden igyekezetük, szeretetük ellenére sem tudják teljesen kitörölni a gyerek előéletének különösen megrázó emlékeit. Számolniuk kell azzal a lehetőséggel is – különösen ha háromévesnél nagyobb gyerek szüleivé válnak –, hogy a megelőző élethelyzeteiből adódó hátrányok némelyikét sohasem fogja behozni, „ledolgozni” a gyerekünk. A szülőnek nagyon erős empátiával kell rendelkeznie, hogy a gyereket elfogadja mindezen hiányosságaival, vagyis meg kell tanulnia a családnak együtt élni ezzel a ténnyel.
A pszichoterapeuta egyébként arra inti az örökbefogadókat, hogy ne magukat hibáztassák, ne a saját kudarcukként éljék meg az időről időre „visszaköszönő” nevelési problémáikat. Mint mondja: tudatosítaniuk kell magukban, hogy a szülőség – bármilyen módon válik is valaki anyává, apává – az egyik legnehezebb szerep és életfeladat, ami nemcsak örömökkel, hanem gondokkal, elbizonytalanodásokkal is együtt jár.”
http://www.bebikkicsikesnagyok.hu/12425/orokbefogadas-akik-a-szivben-szuletnek/
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Hány gyerek van, és mennyi idősek?
Az első nyaralás nálunk is nehéz volt…
KedvelésKedvelés
Én drukkolok Neked! Minden jól fog alakulni.
KedvelésKedvelés
Kedves Mikamakka!
Gratulálok a gyerekekhez és ahhoz is, hogy nagyon ügyesek vagytok!
Amikor megláttam a címet, arra gondoltam, hogy sejtem én, hogy ment ez az egész, biztosan úgy, mint nálunk anno.
Az óriási mozgásigény, a nyüzsgés, a ‘vezető személyiség’, mind-mind olyan tulajdonságok, amikkel a mi akkor háromévesünk is érkezett. Nem sántikált mindig rosszban, de csajosan hisztizett és visított, a család és a környezetünk nagy örömére.
Robi sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amiből felnőve profitálni fog. Tudom, el is kell érni odáig, de menni fog!
Már a beszámolóból is látszik egy pozitív tendencia, egyre többet lát, tanul és behoz Robi.
A gyerekek pajtássága nagyon fontos és ez szépen kialakult.
A mi lányunk is nyüzsi a köbön Szélvész Kisasszony, szinte leköthetetlen energiával és így, több év távlatából elmondhatom, hogy nagyon sokat változott, megtalálta a helyét és jól van! Boldog kisgyerek, igazi gyerekkorral. Én megőszültem harmincas fejjel és rengeteget tanultam magamról. Ez egy ilyen utazás!
Arra gondolok, hogy jót vetek a gyermekünk életébe, öntözzük, vigyázzuk és egyszercsak kikelnek a magok és elkezdenek nőni, hogy öröm lesz látni!
Az ekkora energiaszintű gyerekek számára fontos a sport, hetente legalább egyszer legyenek teljesen kifárasztva. A mi lányunk olyankor olyan, mint akit kicseréltek.
Szakértők azt mondják, hogy oviba és isibe is gyalog kell vinni őket.
Nálunk napi küzdelem a szabályok betartása és gyakran a legegyszerűbb dolgok sem működnek. Ezt már megszoktuk, hidd el, meg lehet : )
Van itt egy fórum, úgy hívják ‘Pörgős gyerekek szülei’, jó kis csapat hasonló paraméterű gyerkőcökkel, nagyon jó, hogy meg lehet beszélni a dolgokat olyan szülőkkel, akik megértenek.
Minden jót kívánok!
KedvelésKedvelés
Kedves klompjes
Nagyon szépen köszönöm szavaidat.
Azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül Robi.
A bölcsi nagyon jót tett neki, nagyon jól érzi magát, és egy hét alatt szoba tiszta lett! A mozgásigény megmaradt, de már nagyon várom 4 éves kort mikor már el lehet vinni rendes tornára. A bölcsis nevelők nagyon aranyosak, nagyon nagyon szeretik Robit és ez nagyon fontos szerintem.
Én is minden jót kívánok Nektek!
N
KedvelésKedvelés
Egy hét alatt?? Ez igen! Hajrá Robi, csak így tovább!
KedvelésKedvelés
Mikkamakka, nálunk nagyon bevált pont a kezdeti időben a TSMT-torna. Tervezett Szenzomotoros Tréning, érdemes utánanézni, most már egyre több helyen tartanak. Ezt picikkel is el lehet kezdeni, eleinte mi egyéni terápiát kaptunk, és látványos volt a fejlődés. Beszédben, viselkedésben egyaránt, a takaróban hintáztatós feladatoknál a kis nyugtalan egérként azonnal magzatpózba vágta magát és teljesen ellazult, nagyon jót tett neki.
Gratulálok Robinak az ugrásszerű fejlődéséhez! Éljen!
KedvelésKedvelés
Örülök a fejlődésnek, nagy munka áll mögötte, elismerésem.
Én most picit kritikus leszek, kérdezek szúrósakat, de tudjátok be annak, hogy nálam még minden sarkos, de alakulóban vagyok…
– A pszichológus direktben mondta el a véleményét arról, hogy egy gyerek lenne az ideális, nem a testvérpár, vagy a jellemzésből tudtátok meg? Hogy éreztél utána?
– Kaptatok tájékoztatást arról, hogy mennyiben más az országos lista, mint a megyei?
– A tanfolyamotokon szó volt az idősebb gyerekekről? Meséltek arról, mi várható, mire számítsatok?
– Az ügyintéző és az alkalmassági vizsgálat változtatott az eredetileg elképzelt paramétereiteken?
– Az 5100 mint szám, csak annyit takar, hogy amióta regisztrálják ezeket az ügyeket, azóta ti vagytok az 5100. jelentkezők/ügymenetet indítók – ennek semmi köze a sorszámhoz.
– Voltatok szakembernél Robival?
– Hogy tudták eltitkolni Robika elől, hogy az a gyerek, akivel együtt él, a testvére? Azt írod, látogatta a kicsit az anyukája, Robit miért nem? Hiszen ugyanaz a nevelőszülő nevelte.
– én úgy látom, hogy nagyon sokszor a lányodból indultál ki, amikor Robi viselkedését vizsgáltad. Ez bizonyos szempontból érthető, neked ő volt az etalon, hasonló a temperamentum is, ezt többször írod, de a lányod folyamatosan akart és várt gyerek volt, védelemben, biztonságban, semmi trauma. Robi a háttere alapján nem ez a kaliber, ráadásul kisfiú. Tudom, nem szabad sémákban gondolkodni, de én úgy tapasztaltam, hogy a kislányok máskor és máshogy teszik próbára az embert, mint a kisfiúk. Ráadásul vastagon a dackorszak közepén találkoztatok vele, amit, ha megspékelsz egy akkora eseménnyel, mint az örökbefogadás, már kész is a képlet.
– Az unokaöcsém egy időben mindenkit megharapott, legtöbbször az anyukáját. Azt mondták az okosok, hogy azért, mert akkor küzdött a birtoklási vágyával, és határozta meg a határt közte és a világ többi része között. Nekem azt jelenti, hogy még ennyi idősen is mindent a szájába vett, hogy nagyon vágyott már utánatok.
Ungvári Bélyácz Bettit idézném a Tündérkerti kalandokból:
“… Én mindig hozzád készültem… Ismerlek attól fogva, hogy beköltözött a szívedbe a vágy, mikor még csak egy sóhaj voltam a lelkedben, egy arctalan emberke.”
– A “mindenre felmászikról” a Lóci óriás lesz c. Szabó Lőrinc vers jutott eszembe, szerintem pont ide illik.
– Én úgy láttam (és tapasztaltam magamon, mert mi is gyilkoltuk egymást a tesómmal legalább 10 évig, utána meg szóban…), hogy még egy hatéves nagylány/nagyfiú sem tud igazán önzetlenül örülni a tesójának, hiába várt rá nagyon, hát még ha ilyen speciális a helyzet.
– Robi tesója örökbe adható már? Gondolkodtok az örökbe fogadásán? Ha igen, szerintetek mikortól volna “ideális”? Tudom, ez nem csak rajtatok múlik, de vajon Robi és Regi készen állnak egy újabb próbatételre?
Mindezt összegezve, úgy gondolom, hogy nagy utat tettetek meg, és határozottan az ég felé tartotok. Nagyon sok kitartást kívánok a jövőben is.
KedvelésKedvelés
Én is azon akadtam el rögtön, hogy hogyan van az, hogy a testvérpár egy helyen nevelkedik, és anyuka az egyiket látogatja, a másikat nem? Kérte, hogy a nagyot ne vigyék, vagy hogy???
KedvelésKedvelés
Tegyük fel, odakerül nulla évesen a nevelőszülőhöz a gyerek, anyuka féléves koráig látogatja, majd féltől egyéves koráig nem. A gyerek örökbeadható lesz. Később anyuka szül egy másikat, az ugyanoda került, azt joga van látogatni, de az elsőt már nincs!
A láthatás sokszor nem a nevelőszülő lakásában zajlik, hanem pl. a Tegyesznél, és a nevelőszülő viszi oda a gyereket.
KedvelésKedvelés
ó, így már értem…. Köszi!
KedvelésKedvelés
Ezt a variációt a kis korkülönbség miatt vetettem el a fejemből, pedig ja, tulajdonképpen matematikailag belefér… (az én fejemben még nem a fél év, hanem az egy év van, pedig ez már annyira nem is új…)
Mondjuk ilyen esetben én azt érem, miért nem mondták a nevelőszülők, hogy tesó a Máté – ha várható volt, hogy nem együtt kerülnek örökbe, ha úgy vitték a kicsit láthatásra, hogy a nagyot ugyanakkor nem, talán egyszerűbb volt nem tudatosítani benne, hogy az ő anyjához jár Máté, miközben ő meg nem.
KedvelésKedvelés
Kedves Kata,
Nagyon nehéz kérdéseket tettél fel.
Igazad van, tényleg a lányunkból indultunk ki de úgy gondoltuk, hogy ő sem egyszerű akkor megbirkózunk még egy hasonló kaliberű gyermekkel is. Igen, csak Robi a lánytól eltérő reakciókat hozta. Össze kellett szoknunk.
“…. ráadásul kisfiú.” Tudod ezt a mondatot nagyon sok embertől kaptam meg, hogy egy fiú más mint egy lány. Ezt addig nem értettem amíg nem lett egy fiunk! Mitől más egy fiú mint egy lány?. Gyerek gyerek..
Ok nem hisztizik?. Deee hisztizik.
OK nem babázik?. Deee babázik.
Nem öltözködik? Deee jobban mint a lányunk…..
Ami nagyon más, hogy másképp kell neki magyarázni, hogy bizonyos dolgok eljussanak a buksijába. Igen de erre rá kellett jönnöm, hogy mi az amit megért, és hogy magyarázzam, hogy megértse. Na ebben mások a fiúk mint a lányok.
Most már tudom. Lehet, hogy naív voltam? Elképzelhető, de ilyen tapasztalatom még nem volt.
Viszont a kicsi fiam sokkal de sokkal bújcsisabb mint a lányunk:) és olyan jó érzés, mikor mindkettő rohan, hogy Anyaa!!! és ugranak az ölembe:)
Ezért megéri küzdeni!
KedvelésKedvelés
😀 így van, ezért megéri küzdeni!
Amit 7 éves tanári és bébisintéri pályám alatt megtanultam, az az, hogy mindig van rosszabb (jobb is), és minden jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának (tanulságnak bármi megteszi), de mindenki a naivságból indul, ezt nem kell szégyellni. Inkább áldás, ha valaki a látottak hatására nem válik olyan cinikussá, amilyenné én váltam bizonyos dolgok tekintetében.
A “ráadásul fiú” dolog nálam onnan jött, hogy a rokonságban először kislányok születtek. Mind olyan kis simulékony volt, alakítható, nagyon apás (a jó öreg Freud bácsi igazságai a szemem előtt zajlottak, nem egyszer csaptam a homlokomra, hogy az a pasi tudott valamit). Aztán megszületett az unokaöcsém, aki harapott, fél évesen képes volt a falba meg a kőbe tiszta erőből beleverni a fejét, mert nem kapott a felnőttek italából, vicsorogva erőlködött, ha nem kapott meg valamit, csípett, rúgott és amíg nem beszélt, láttuk, hogy majd felrobban a feszkótól, és ezerrel lógott az anyján, eltolva az apját. Pedig normális család a lányoké is, az unokaöcsémé is. Egyik sem lát erőszakot (tévét se), egy hangos szó nem hangzik, a szülők szeretik egymást, és sose büntettek veréssel, de még kiabálással vagy büntiszékkel sem. A fiúk máshogy vannak bekötve. Nem rosszabbak, de más kell nekik, és némelyik sokkal érzékenyebben reagál, mint azt az ember várná. Persze ez is csak séma, nincs fekete és fehér, az összes általam látott 3 év alatti viselkedéséből átlagban ez a képlet rajzolódik ki.
Angéla felvetéseivel nagyon egyetértek, az eltérő nevelési elvek már ebben a kicsi korban is döntőek. A tudomány mai állása szerint már az is meglepetéseket tud okozni, ha újszülöttként kerül másvalakihez a baba: más hallott a pocakban, mint amit aztán a másik családnál a pocak másik oldalán. Azt hiszem, Vicq mesélte, hogy a kislánya egyedül a Budapest Bár végtelenített verziójára volt hajlandó igazán ellazulni, mert valószínűleg a vsz anyuka azt hallgatta, amíg várta őt, de mire ezt kitalálták!
De nem kell messze menni vagy speciális helyzetet keresni. Vizsgálj meg egy olyan családot, ahol apuka és anyuka nem egyenrangú a családon belül (sajnos sok ilyen van), vagy nem értenek egyet bizonyos alapelvekben, a gyerekek úgy elfülelik ezt a kis érzékeny receptoraikkal, és partizánkodnak vele, ahol és ahogy lehet, hogy az valami félelmetes. Nem kell itt őrült gaztettekre gondolni, elég csak bizonyos reakciókat meglesni.
😀 tudom, hogy be tudok kérdezni, nagyon szeretek elmélkedni, és köszönöm, hogy válaszolsz, megtisztelsz vele.
KedvelésKedvelés
Mikkamakka, köszi a beszámolót és minden jót kívánok nektek!
Hát igen, az első év, az első nyaralás nehéz, a második már sokkal könnyebb, de az igazán jó nyaralásunk nekünk a harmadik volt, talán ennyi idő kellett az összeszokáshoz vagy már bölcsebbek lettünk mindannyian.
Ami nekem még eszembe jutott kérdésként, hogy vajon azzal mennyire van tisztában Robi, hogy a nevelőszülők nem a vér szerinti szülei voltak és hogy miért is mentetek érte.
Ami még nekem feltűnt, hogy akármennyire is szerették a kisfiút a nevelőszülők, azért nagyon eltérőek a szokások nálatok és elég nehéz egy kisgyereknek az átállás. Azt ugye írtad, hogy ott nem voltak könyvek, nálatok pedig sok és azokat megbecsülitek.
Robi mennyit TV-zett kicsinek a nevelőszülőknél? Nekem annak idején a barátkozási időben csak negyedórát ment háttérzajként a Minimax, mert egyszerűen nem bírtam tovább, de ezektől a gépi hangoktól, effektektől, így ahogy írod kezem-lábam beindult, rám tört a nyugtalanság.
Valószínű a fegyelmezésben is más módszereket alkalmaztok és lehet, hogy hülyén hangzik, de bizony ha egy gyereknek a büntetőszék jellegű dolgok voltak az igazodási pontjai, abból nehezen megy az átállás erre a típusú magyarázó, motiváló nevelésre. Félreértés ne essék, én sem pártolom az ilyen módszereket, sőt …csak ez is magyarázat arra, hogy nehéz az átállás és ebből is eredhet a szófogadatlanság.
Itt mondták már előttem, de a sport tényleg csodákat tesz, nálunk is központi helyen van, minden nap jár edzésre a kisfiam.
KedvelésKedvelés
Kedves angéla!
Robi nincs tisztában azzal, hogy nevelőszülő vagy vér szerinti szülő, vagy hogy mi mások vagyunk.
Úgy néz ki jelenleg, hogy mi vagyunk a család, a nevelőszülők hangját és képét megismeri de azt nem tudja, hogy ők nevelőszülők voltak. Ezt még a buksijában helyre kell illeszteni, de úgy gondoltuk, (lehet, hogy nem jól) hogy kicsit nyugodjon meg, utána leülünk és beszélgetünk róla. Együtt feltesszük a kicsi képeit a falra, és így fokozatosan előhozzuk az emlékeket, a múltról.
A nevelőszülőknél és nálunk teljesen más értékrendek vannak. Igen nálunk sok könyv van, sok játék és ezekre vigyázni kell. Ott nem volt könyv, volt sok játék, de nem tanították meg őket játszani. Tehát ha eltörött az autó akkor eltörött. Nem volt korlát.
A TV reggeltől estig ment. Nálunk azért ez nincs így.
Robi nem igazán szófogadatlan, csak egyszerűen annyi inger éri, és annyi mindentől el voltak zárva, hogy itt kitárult a világ és ezeket ki kell próbálni, meg kell csinálni, szét kell szerelni, stb.
A sport ha már ott lesz korban akkor nagyon nagyon jót fog tenni. A másik ilyen a zene lesz:)
Gratulálok Neked is a kisfiadhoz:).
KedvelésKedvelés
Csak egyetérteni tudok. A mi fiunknál szakember is azt mondta hasonló viselkedésre, hogy nem hiperaktív, nem figyelemzavaros, csak az örökbefogadás után (3 évesen, hasonlóan kezdettől ugyanannál a nevelőszülőnél volt végig), túl sok az új inger, és minden érdekli… A “mi nevelőszüleinknél” is egész nap ment a tévé, nem volt meseolvasás (ill. csak a nagyobbaknak). Nekem lételemem a könyv, így eleinte elkeserített, hogy fogalma sincs, mire való. Aztán eleinte csak nézegettük a képeket, de most, két év elteltével már nem múlhat el nap esti mese nélkül.
KedvelésKedvelés
A mi fiunk nevelőszülei is folyamatosan bekapcsolva hagyták a TV-t, arra aludt el délután és este is. A gyerek a Nóta tv-n nevelkedett. Könyv nem érdekli, annál jobban a tablet és a telefon. A pszichológusnál egyszerű puzzle-t sem tudott kirakni, de tableten bonyolultabbakat is pillanat alatt kirak. Három éves de nem érti a színeket, öt szavas szókincsét rengeteg beszélgetéssel kezdjük szépen növelni. Négy másik gyerek mellett talán nem volt idő foglalkozni vele.
KedvelésKedvelés
Nekem is a felvilágosítás hiánya tűnt fel, legalább az ő kis szintjén. Én úgy gondolom, ha minimálisan ki lenne fejtve neki mi miért történik ő is nyugodtabb lehetne.
Egy felnőtt örökbefogadott.
Manuela
KedvelésKedvelés
Sziasztok, régebbi cikk tudom…de kicsit hagy árnyaljam ezt a könyv témát, mert sok helyen láttam már ezt a véleményt, hogy “nem volt könyv, nem olvastak neki, ez abból látszik, hogy 2-3 éves és tépi a könyveket ” . Biztosan van olyan, ahol valóban egy darab könyv nincs a háztartásban, és hogy egyáltalán nem kerül könyv közelbe a nevelt gyermek (bár ha vannak nagyobbak (iskolás korúak) is a családnál- többségében így van- azoknak biztosan vannak könyvei, füzetei, nem hinném, hogy minden szankció nélkül széttépkedhetik) de szeretném elmondani, hogy bizony van olyan is, hogy nem érdekli a könyv!
Nem köti le, és bizonyos gyakorisággal újra és újra előfordul a mesekönyv megtépkedése, belefirkálása. 4 vérszerinti gyermekem van, több ezer könyv van itthon. Kicsi koruktól körül vannak véve vele, ennek ellenére 4-ből 2 bizony igen gyakran bepróbálkozott a könyvek tönkretételével, és jó pár gyerekkönyv viseli a nyomát az impulzív , robbanékony temperamentumuknak.
Nekem is “jutott” olyan gyermek, akinek elég volt 1-2 szer nyomatékosítani, hogy nem tépjük szét, nem vesszük a szánkba és olyan is, akinek 100 -szor elmondom, megakadályozom benne , az is kevés.
Ugyanez a meséléssel, mondókázás, ölbéli játékokat szívesen fogadták, az esti “leülős” mesélést bizony nem mind értékelte. Egyik gyermekem 5 éves volt, mire érdeklődni kezdett a mesélés iránt . (Pedig forgó rendszerben mindig más mese kerül elő, mindenki választhat, esténként még többet is) .
Nevelőszülő is vagyok, bár még csak egy 1 éves gyermek van nálunk ( 6 hónapja) , de mivel a pakliban benne van ez is , az is, így ha örökbe adható lesz, nekem igen rosszul esne, ha a könyvtépkedési szokásaiból így levonná a messzemenő következtetést a leendő családja.
Jelenleg ő is ott tart, hogy első dolga a kemény lapú könyveknek is a szájba vétele, megcsapkodása. Tudom, hogy ő még persze kicsi, de ha esetleg olyan lesz mint az én két gyermekem, akkor ez még 1 év múlva is hasonlóan lesz .
KedvelésKedvelés
Mintha a mi történetünket olvasnám, csak persze más névvel, és még annyi különbség, hogy Ő az egyetlen gyermek. Három éves, három hónapos kora óta volt a nevelőszülőknél, akikhez nagyon ragaszkodott. Ő is nagy mozgásigényű gyermek, és a zenén, táncon kívül semmi nem köti le. Nálunk ha!marabb jött a Szeretem anyát, és nagyon anyás. Alvás csak anya hajának simogatásával lehetséges, de nagy bánatomra a meseolvasás nem érdekli. Oviba még nem mehet, mert még mindig nincsenek meg a papírjai. A szobatisztaságra bő másfél hónap után sikerült ránevelni, mert a nevelőszülőknél bili közelébe se volt hajlandó menni. Mint nállatok, nálunk se működik a fegyelmezés, se a szép szó, se a büntetés, se dícséret, ha jól csinálja, még a kézre csapás sem hatja meg /muszály volt, nem vagyok büszke rá, de kiszedte a konnektort a falból/. A macskát folyamatosan nyúzza, hiába karmolta már meg. Imádjuk egymást, minden pillanatunk az övé, mégis néha kezelhetetlen, ha nem kapja meg amit akar, harap, sikít, morog! Kíváncsi vagyok mikorra szelídül meg. Vagy mi meddig bírjuk idegileg, és adjuk fel.
KedvelésKedvelés
Amikor nehéz és feladnád nézz a szemébe, vagy gondoljál arra, amikor önfeledten mosolyog. Gondolj arra, hogy általatok kapott egy esélyt a jobb életre. Esélyt arra, hogy normális gyermekként nőjön fel. Ne az utca, vagy a börtön nevelje, ne a narkóhoz meneküljön. Erre mind esélyt kapott azzal, hogy elvállaltátok saját gyermekként.
Gondolj ezekre, ha fel akarod adni. Miatta nem teheted. “Felelős vagy azért, akit megszelidítettél!” (Exupéry: Kis herceg. 🙂 )
KedvelésKedvelés
Mit adnatok fel?
KedvelésKedvelés
Az első két hétben mi is éreztük úgy, hogy feladjuk. Nekünk nagyon sokat segített akkor TEGYESZ pszichológusa. Nálunk két gyerek jött egyszerre, a nagyobbik dettó ugyanez. Most 3, két és fél évesen került hozzánk. Mi csak Széjjelsamunak hívjuk sokszor, mert mindent szétszed, és egyébként nem tud játszani. A macskás helyzet is ismerős, bár többnyire úgy látom, hogy merő szeretetből kínozza szerencsétlent, és a mi macskáink igen különleges lények, ugyanis nem hajlandóak megkarmolni őket.
Lehet, hogy ez a “nem tud játszani” örökbefogadás-specifikus dolog? Illetve valahogy az életkor és az örökbefogadás együttállása okozhatja, mert a kisebbik, aki két éves, simán eljátszik akár hosszabb időt is, ha nem veszi ki a kezéből a nagy a játékot.
KedvelésKedvelés
Ez a „nem tud játszani” nem örökbefogadás specifikus. Az én kisfiam kezdetektől fogva hosszan és nagyon elmélyülten tud játszani. Ötévesen, mikor hozzánk került folyton épített építőkockákból, de még a dominóból is, meg bármiből hihetetlen fantáziával és leleménnyel. A legóval már nálunk ismerkedett meg, és nagyon szereti, mondhatnám neki a legózás egy alapvető szükséglet, azzal kezdi a napot (reggel azzal fogad, nézd anya ilyen repülőgép pályáról álmodtam, amit megépít), ha megjövünk az iskolából addig nem is lehet tőle megkérdezni, hogy mi történt aznap, amíg nem legózott félórát. De nagyon szeret társasozni, kártyázni is illetve mostanában kapott rá a sakkra.
Amúgy a meséket is nagyon szereti, függetlenül attól, hogy mielőttünk sokkal többet nézett TV-t. Én egy kicsit aggódtam is emiatt, hogy mennyire lehet majd háttérbe szorítani a rajzfilmeket, de elég jól sikerült. Az első időben naponta több órát meséltem meséket – tulajdonképpen, amíg be nem rekedtem – mert neki sosem volt elég és sosem mondta azt, hogy inkább TV-t nézne.
KedvelésKedvelés
ugyanez volt nálunk is. két gyerek egyszerre, a kicsi inkább passzív, a nyolc hónappal idősebb nagy kézbe vette, megnézte, majd két másodperccel később artikulálatlan kiáltás kíséretében földhöz vágta a játékot. a többi holmival is ilyen destruktívan viselkedett, jó darabig még. de megnyugtatásul közlöm, hogy ma már nem csinál ilyet. furcsa is lenne egy okos, jó fej tizenegy és félévestől:)
KedvelésKedvelés
Nem kispályás ez a Robi fiú 🙂 Nagyon türelmesek vagytok! Kérdéseimet és észrevételeimet már nagyjából megfogalmazta Kata, de még lenne valami. Sok történetből és hozzászólásból azt látom, hogy bizony a nevelőszülők (tisztelet a kivételnek, én magam is ismerek olyat, aki etalon!) nem úgy nevelik a gyerekeket, ahogy pl. én tenném és elvárnám (van vérszerinti gyerekem, szóval tapasztalat van, örökbe még nincs, de remélem ez már csak pár hónap és változik). Miért nem a korosztályuknak megfelelően viselkednek velük? Miért kell állandóan TV-t nézni? Miért kell sok felesleges ingernek (TV, rádió, hangos zene) kitenni őket? Miért nem olvasnak nekik? Miért nem fegyelmezik? Miért nem szobatiszták a 3 éves gyerekek? Miért nem beszélik meg velük az ő speciális helyzetüket? Hogy lehet az, hogy Robi nincs tisztában azzal, hogy ő nevelőszülőknél élt?
KedvelésKedvelés
Én úgy látom, hogy ugyanaz a baj, mint a tanárok berkeiben, ezért amit most leírok, azt értelmezzétek át a nevelőszülői hálózatra, mert ugyanezeket a tendenciákat szerintem ők is el tudnák mondani más témákra vonatkoztatva.
– Tschodás ez az életpályamodell, de csak a baj van vele. Hatttaaaaalmasss a fizetés, csak azt nem tették hozzá, hogy a képzettebb és idősebb kollégáktól vonták meg azt, amit az olyan fiatalok kaptak meg, mint én, és én szégyellem magam, pedig nem én követeltem a fizetésemelést…
– Fantasztikus lesz a szakfelügyelet, csak még nem működik, és ha nekiáll, akkor is szaros papírokat fog számon kérni, irreális elvárásokkal, arra azonban már nem lesz kíváncsi, hogy mi a nyomorom, mert hát nem hozhatjuk szégyenbe az intézményt azzal, hogy nekünk gondjaink vannak…
– Az új tankönyvezési rendszernek csak egy baja van, hogy a gyerek nem kapja meg a könyveit időben vagy egyáltalán, pedig a szülő becsülettel kifizette.
– Vannak, akik folyamatosan képzik magukat, szívüket, lelküket beleteszik a melójukba, és minden kudarcba kicsit belehalnak, mert nem csak rajtuk múlik. Vannak, akiknek ez csak egy munka, mások még ennél is lejjebb adják dolgokat, becsukják a szemüket a saját szellemi épségük érdekében.
Marad a lelkiismeret és a túlélésre játszás, és ezt pont azok sínylik meg, akiknek nem kéne.
KedvelésKedvelés
A férjem tanár, így élőben látom, amit írsz. Én azt gondolom, hogy aki elkötelezett, azt nem érdeklik a nem túl rózsás körülmények, teszi a dolgát, beleadva apait, anyait. Ez igaz kell(ene) legyen a nevelőszülőkre. Az nem pénz kérdése, hogy a gyereknek veszek/kölcsönzök a könyvtárból/kölcsönkérek könyveket és olvasok, az sem, hogy beszélgetek vele, az sem, hogy vizet adok a szörp helyett (olcsóbb is), az sem, hogy a korosztályának megfelelő játékokat játszok vele, csak szándék, akarat kérdése, semmi több. A másik hozzászólást Buzsának szántam 🙂
KedvelésKedvelés
Értem, amit írsz, és egyet is értek, viszont ez nem tipikusan nevelőszülői probléma. A sulinkban egy rakás gyerekről tudok, aki vagy halálra van kapatva az ilyen-olyan kütyükkel, vagy túlsúlyos, és már reggel 7kor tömi a chipset, más meg olyan feltűnési viszketegségben szenved, mintha rá lenne tetoválva a homlokára, hogy anyám-apám nem beszélget velem. És ezek között a gyerekek között nincs állami gondozott, mindegyik egészséges, és a vérszerinti családjában nő fel elvileg szerető, vallásos szülők keze alatt. Ez társadalmi jelenség, és az egyén és az egyes család belesimul vagy harcol ellene, és dilemmázik (“nincs tévé, mobilozás meg diszkó 10 évesen, aztán felhív a szülőtárs, hogy hogy lehetek ilyen maradi meg őskövület meg kegyetlen szülő, mert nem engedem. Most tényleg szemét vagyok?” – stb gondolatok).
KedvelésKedvelés
Az biztos, hogy ez általános probléma, nem csak a nevelőszülőkre igaz. Csak arra gondoltam, hogy ők nem csak szülőként felelősek ezekért a gyerekekért. Nekik ez a munkájuk is egyben. Mert a saját gyerekemet úgy nevelem, ahogy én jónak látom, na de másét? Vagy ilyesmire nem terjed ki a nevelőszülők képzése? Általános alapelvek? Étkezéssel kapcsolatban pl. ne vigyen be a gyerek háromszoros szénhidrát mennyiséget, üres kalóriát (minta étrendek). Felszerelés: kiságy, etetőszék, könyvek, játékok stb. napi menetrend, foglalkozások szükségessége stb. Vagy naiv vagyok?
KedvelésKedvelés
Nem vagy naiv, inkább úgy fogalmaznék, hogy a Platón-féle ideatan foglyai vagyunk mindketten, és hiába vizionálunk arról, milyen jó is az a sokminden, aminek a mi szemünk csak az árnyékát látja.
Mert ugye ennél az okfejtési pontnál jön a képbe a háttérország. Mennyire készítik fel őket, a mostani 500 órának nem tudom, hogy van-e ilyen irányú plusz hozadéka, vagy csak jogszabályokat magoltatnak be feleslegesen, esetleg mennyire van inkább arról szó, hogy kell a munkaerő, ha már egyszer van törvény (ja, csak beszélni nagyon könnyű volt, megvalósítani meg, lásd fent említett életpályamodell, tankönyvrendelet, szakfelügyelet…), még ha a mi mércénkkel mérve képzetlen is, de legalább lelkes.
Amellett én azt tapasztalom, hogy azoknak a szülőknek, akik már legalább egy gyereket nevelnek vagy felneveltek, nem mindig lehet megmagyarázni, amiről írsz. Igen, ennek így kéne működnie, aztán bejön az emberi tényező, meg amiről az indító válaszomban írtam. Aki lélekből csinálja, az utánanéz, figyel erre, akinek csak munka…
De még mindig jobb, hogy a gyerekek nem csak az intézet falait látják, hanem hús-vér embereket, olykor hibákkal…
KedvelésKedvelés
Hűha, és ezekbe az iskolákba fogjuk beíratni a gyerekeinket? 😀
KedvelésKedvelés
Engem nagyon aggaszt, ami folyik.
Ha megengeditek, elmondanám, miért. Ez ide tartozik, mégis off a témában. Elnézést érte.
Szerintem veszélyben a szakmaiság és a színvonal. Erről vastagon tehetünk mi is, a kormány is, a szülők is meg a gyerekek is. Az egész ott kezdődött, hogy sok volt az eszkimó, kevés a fóka (vonjunk össze! idén 30 fős első osztályok indultak…), majd sok lesz a fóka (kötelező óvodához kötött csp), de addigra kiirtják a vadászathoz még értő eszkimókat, mellesleg a globális felmelegedés miatt összezsugorodott a jégtábla (az nlc egyik eheti témája a bölcsikeresés mesterfokon – t.i. nincs férőhely, a másik meg a 4-6-8 osztályos felvételi vizsga – t.i. nehéz/könnyű/túl sok/minek ennyi/mér ennyi/mér nem több)…
Az egyetemen tanult dolgaim 99%-át nem használhatom, és rágom a kefét, hogy miért nincs gyógyped és fejlesztő végzettségem, mert az utóbbi időben egyre több gyerek “papíros”, én meg oldjam meg, hogy fejlődjön, de a jogai ne sérüljenek, és a többieket se húzza vissza. Úgy meg szinte lehetetlen elvárásokat támasztani, vagy visszakövetelni az ismeretanyagot, hogy közben a szülő árgus szemmel áll a hátam mögött, és némelyik kikéri magának, hogy az ő gyereke márpedig hülye (ezt most szó szerint idéztem), hagyjuk már szegényt hülyén meghalni, de nem ám megbukik, mert hát hogy lehetünk ilyen szőrös szívűek (mindezt a fércbukon megüzenve privicseten), vagy ne haladjunk olyan gyorsan, vagy mért toporgunk, vagy ennél többet kéne már ennyi idősen tudni, de ez mért nincs benne a könyvben, és nem ritka ez a polémia egyetlen osztályon belül.
KedvelésKedvelés
Én azt láttam, hogy a mi nevelőszüleink nagyon jóindulatúak voltak, szerették is a kisfiunkat, de ez volt a megszokott náluk, valószínű a saját gyerekeik is így nőttek fel – hogy a háttérben reggeltől estig ment a tévé, embertelenül cukrozott italokat itattak a picikkel, nem volt etetőszék, csak ölbe ültetve, vagy futkározás közben (!) dugtak falatokat a másfél éves gyerek szájába. Az ottani Tegyeszes hölgy mondta nekünk, hogy higgyük el, szinte nem tud olyan családhoz menni, ahol ne szólna folyamatosan a háttérben a tévé. Rengetegen élnek így, sajnos.
KedvelésKedvelés
Tény és való, hogy sokan nem variálják túl a gyerek nevelésének kérdését. Ha pedig Marx ma élne, tuttira megváltoztatná az oly sokszor idézett mondását valami ilyesmire: A tévézés a nép ópiuma. 🙂
KedvelésKedvelés
Elég baj ez, amit írsz. Az a baj, hogy a szeretet az kevés. Ez a fajta meg pláne. Nem az a szeretet, ha édességekkel tömöm a gyereket, ha nem kell leülnie az asztalhoz, hanem éhet bárhol, bármikor. (Ez a halálom. Egyébként igen gyorsan rövidre lehet ezt zárni. A fiam kétszer játszotta azt el, hogy nem éhes, nem ül az asztalhoz ebédelni. Mondtam neki, hogy oké, de legközelebb majd vacsora lesz. Igaz, hogy 5 órán keresztül nyúzott, hogy éhen hal, de évekig emlékezett rá, hogy mi a következmény és legközelebb már nem kellett kétszer mondani, hogy üljön le) Valószínűleg ezek a nevelőszülők tényleg a saját gyereküket is így nevelték.. (?)
KedvelésKedvelés
Vannak olyan dolgok a gyereknevelésben, amik esetleg nekünk alapvetőek, mert érdekel a téma, utána néztünk vagy csak tudni akarjuk, hogy mi a jó gyereknek, de mások – és ők is sokan vannak – a szülői mintát követik, nem gondolkoznak rajta. Az utóbbiban is van ráció, azzal szoktak érvelni, hogy ami eddig jól bevált, azon minek változtatni. Valamint mi is felnőttünk valahogy, pedig… Nekik azt modani, hogy a tévézés oké, de ne egész nap és a cukrozott üdítőnél olcsóbb a víz és egészségesebb is stb. olyan infó, amire valószínűleg bólogtanak és aztán megy minden a “jól bevált” mederben tovább. Nevelőszülők között is bizonyára van mindkét táborból ember.
A kutya ott van elásva, hogy egy nevelőszülő milyen felkészítést kap, milyen elvárások vannak vele szemben szakmailag? Akárcsak a bölcsiben, oviban stb. ahol gyerekekkel foglalkoznak, kell lenni alapelveknek és útmutatás a mindennappokra.
KedvelésKedvelés
Kedves Mikkamakka! Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk a történeteteket, kitartást és erőt kívánok, nekünk is nagyon embert próbáló volt az eső egy év – ám hidd el, lassan, de biztosan változnak a gyerekek, még ha a hétköznapok őrületében ezt nem is mindig látja az ember. Nagyon jó szívvel javasolnám a Pörgős gyerekek, ill. a Problémás a gyerekem fórumokat itt a blogon, rengeteget lehet egymástól tanulni, s nagyon megnyugtató tud lenni, ha sorstársakra talál az ember.
KedvelésKedvelés
Kedves Mikkakmakka!
“Volt-e másnak is ilyen tapasztalata?”
Igen, volt-van-lesz. A mi kislányunk ugyanez a kategória. Sokat megértettem írásod nyomán a mienk viselkedéséből. A helyzet szinte dettó ugyanez volt. Elég, ha azt mondom, hogy az eseti gyám félelemmel vegyes csodálkozással tekintett mosolygós ábrázatunkra, amikor előtte nyilatkoztunk, hogy a kicsit el kívánjuk magunkhoz vinni arra a bizonyos egy hónapra.
Kíváncsian várjuk Robi újabb fejlődési állomásait. Sajnos nálunk az van, hogy erősen apás. Az anyukájához pedig csak elég felszínes a kötődése. (Persze az is igaz, hogy a tiltások és kellemetlen beszédek többsége szintén anyuhoz köthető.)
KedvelésKedvelés
Csillagszem, mesélj már erről kicsit, hogy nagyon apás a lányotok. Hogy néz ez ki?
Az anyuka volt vele otthon? Mennyit?
Ha mindketten otthon vagytok, téged választ? Hogy kezelitek?
KedvelésKedvelés
A kislányunk 3 -évesen került hozzánk teljesen hasonló helyről és körülmények közül, mint Robi. A nevelőszülőknek voltak saját fiúgyermekeik is. Azt nem tudom, hogy féltestvérek voltak-e, vagy édestestvérek.
Ahogy az már nevelőszülőknél lenni szokott itt is nagy volt a jövés-menés minden nap: tegyeszes, gyámügyes, védőnénik, szomszédasszonyok stb. Nőt tehát látott maga körül rendesen, de férfit csak a nevelőapát. Persze mindenki körüldicsérte, ajnározta, feddést nem kapott csak a nevelőszülőtől, de az is mindig átment szeretetteljes mosolyba.
Otthon bizony ez nem így ment, ott meg volt szabva a napirend és a háziszabály, amit eleinte jól is tolerált. Sajnos nem lehetett sokáig kibekkelni a bölcsődét. Igényelte is a közösséget, hiszen hirtelen lett egyke, ráadásul a beszélni nem tudott, csak szavakat néhányat. Itt nagy volt a lemaradása. Mesét egyáltalán nem olvastak neki. (A sajátoknak sem.) A feleségemnek járt a fél év méltányossági gyes. Addig otthon volt, de be kellett íratni bölcsibe a fentiek miatt is. Hála az otthoni gondoskodó nevelésnek elkezdett beszélni. A feleségem tanította az óvodában gyakorolta. Mára behozta a lemaradását, de a mesékre még mindig nem figyel
A bölcsiben kezdődtek a bajok. Megint sok nénit látott maga körül, akik engedékenyebbek voltak vele, mint mink. Ekkor már tombolt benne a dac. Sajnos volt olyan nevelő, aki rá is játszott erre (gyerek előtti véleményelmondás a nevelési hiányosságokról pl.) Én így tiszta maradtam a gyerek szemében és sajnos engedékenyebb is voltam. (Mára javítottam ezen a gyerek érdekében. )
A lényeg, amiben a “apásság” megnyilvánul: apunak nagy ölelés és cuppanós puszi spontán, anyunak ugyanez csak gépiesen begyakorolva felszínesen. Szeretetteljesen fordul mindkettőnk felé, de anyutól inkább enni-inni kér, játszani meg először engem hív, “segíteni” nekem jön és a maga módján segít. (Azt csinálja, amit neki tetszik, de ott van velem.)
Sajnos a konyha kicsi, ezért neki tiltott hely, emiatt anyunak nem is lehet úgy a közelében. Ez sajnos még így megy egy darabig, mert villámként kapkod mindenhez. Pedig szereti nézni és csinálná is, mert az oviban is főzőset játszik mindig, tehát igenis az anyját utánozza. Mégis mindent elkövet azért, hogy felhúzza őt. Mintha direkt a veszekedésre játszana. (A nevelőszülő szinte állandóan pörölt, kiabált otthon.) Lehet, hogy ez hiányzik neki.
Mindenesetre ezt nem könnyű a feleségemnek feldolgozni. Én meg úgy tudok ebben segíteni, hogy tükörként viselkedem. Ahogy a gyerek az anyjával és is úgy a gyerekkel. Ez most hatékony eszköznek látszik. Játszani mindig hármasban játszunk
KedvelésKedvelés
Nálunk két gyerkőc van, mindkettőt csecsemőként fogadtuk örökbe. A nagyobbik fiú, tisztára úgy viselkedik mint Regi, a kicsi lány és tiszta Robika. Szerintem egyszerűen ez csak “második gyerek szindróma” és kész! Túl akar licitálni a nagyon a figyelemért. Egy rokonomnál két vsz. gyerek van és ugyanez a felállás; a nagyobb nyugodtabb, a kicsi energiabomba.
KedvelésKedvelés
Kedves Mikkamakka! Eltelt nagyjából egy év, hogy vagytok, hogyan alakul az életetek? Mesélsz egy kicsit?
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Nem olvastam el az összes hozzászólást, mert felment bennem a pumpa. Úgy beszéltek a nevelőszülőkről, mint valami buta, ostoba, iskolázatlan rossz népek, akik nem tanították meg a gyerekeiteket olvasni 3 évesen , viselkedni, megfelelően étkezni stb. Mintha csak valami szükséges rosszak lennének a gyermekeitek addigi életében. Nevelőszülő vagyok, nem szól a nóta tv, nem omlanak rám a könyvek. Boldog vagyok, boldogak a gyerekeim is. Higyjétek el. Fúúú. Van egy örökbeadható gyerekünk, most beparáztam a barátkozástól, jól teleraktátok a fejemet előítélettel. Köszönöm….
KedvelésKedvelés