Monthly Archives: január 2015

„Itt a férfi és nő is mintha apapozícióból indulna”

Általános

Ma egy apa mesél az örökbefogadásról. Bíró Csaba és felesége, Rita két újszülöttet vittek haza az Alfa Szövetség segítségével. Kudarcos, magánutas próbálkozás, a testvérek összeszokása, és egy későn kopogtató, harmadik baba… Az örökbefogadás és az oda vezető út férfiszemmel!

– Hogy jutottatok el az örökbefogadásig?

– A feleségemmel, Ritával általános iskolában, elsőben-másodikban egy osztályba jártunk, és szerelmespár voltunk (évvesztes voltam, tehát egy kicsivel idősebb, mint ő). Rita osztályképén be volt a fejem karikázva, hogy majd én leszek a férje. Amikor nyolcévesen másik iskolába kerültem, elsodort egymás mellől bennünket az élet, és csak harminc évvel később találkoztunk újra, de „még mindig volt köztünk valami”. Akkor mindketten egy vége felé tartó kapcsolatban éltünk. Egyikünknek sem volt könnyű, de onnan kiléptünk, és nemsokára összeházasodtunk. Rita addigra már túl volt három lombikprogramon. Tudtam, hogy mindenáron szeretne gyereket, és mivel szeretem őt, elfogadtam a tényt, hogy a babázással nehezített utunk lesz. Viszont az utolsó utáni (a hatodik) lombikig nem tudtam gondolkozni az örökbefogadásról… Mindig azt mondtam, hogy erről beszéljünk akkor, ha odajutunk. Hát odajutottunk… A lombikozással eltelt időnek mégis lett előnye: hogy épp Simon és Manka érkezett hozzánk.

– Mikor jelentkeztetek?

– Én 41 éves voltam, Rita pedig 40. A jelentkezéskor még csak újszülöttre voltam nyitott, de mivel a felkészítő tanfolyam rengeteg rálátást, önismeretet, és információt adott, a hatására kijjebb toltam a határt 2 éves korig.

– Volt olyan, amitől féltél, amikor jelentkeztetek?

– Tartottam a pejoratív megjegyzésektől. Hogy a gyerek majd máshogy néz ki, mint mi, hogy nem illik majd bele a családba, hogy magyarázkodni kell, és ezzel plusz problémákat húzunk az ő és a magunk nyakába. De ma már ez nem lenne gond.

1

– Miért pont az Alfa Szövetséget választottátok? Read the rest of this entry

Örököl az örökbefogadott gyerek?

Általános

Az ismerősök egyik kérdése lehet az örökbefogadás kapcsán: Örököl majd utánatok?

Az örökbefogadott gyerek minden szempontból vér szerintinek számít, tehát örököl az örökbefogadó család után.

Érdekesebb kérdés: örököl-e az örökbefogadott a vér szerinti család után?

jóleszaz3

Titkos örökbefogadás esetén nem.

Nyílt örökbefogadásnál a Polgári Törvénykönyv tavalyi módosítása ebben is változást hozott.

A 2014. március 15. előtt létrejött örökbefogadásoknál örököl a gyerek a vér szerinti család után. Read the rest of this entry

Felmérés: idősebb, beteg és roma gyerekek örökbefogadása

Általános

Magyarországon kevés örökbefogadó vállal idősebb, roma vagy sérült, beteg gyereket. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának jelentése javasolta, hogy Magyarország ösztönözze ezeknek a gyerekeknek az örökbefogadását is, sajtóhírek szerint pedig idén a minisztérium kampányt indít az idősebb és sérült, beteg gyermekek örökbefogadásának segítésére.

ig1

Itt az alkalom megtudni, mit gondolnak erről az örökbefogadók. Szerinted mi segítene, hogy ezek a gyerekek is családba kerüljenek? A kérdőívben azok válaszát várom, akik örökbe fogadtak gyermeket, vagy már elindították az alkalmassági eljárást. Lehet több választ is megjelölni, és hozzászólásban is kifejthetitek a véleményeteket. Sérült, beteg alatt a nem korrigálható, valóban súlyos egészségi állapotokra és fogyatékosságokra gondoljatok. Csak őszintén!

„Olyan előítéletekkel kell majd szembenéznie egy cigány fiatalnak, amire ha nem készítem fel, meghal”

Általános

Az ország talán egyetlen „gyermekvédelmi celebjével” beszélgetek. Illésné Áncsán Aranka nevét Oláh Ibolya énekesnő befutásakor ismerte meg az ország. Ő az állami gondozásban felnőtt, tehetségkutatós lány „Anyácskája”. Aranka két évtizedig vezette a tiszadobi gyermekotthont, ahol magatartási problémás, zömmel cigány származású állami gondozott kamaszok éltek, egy hátrányos helyzetű térségben. Két éve már új munkahelyen, a kecskeméti SOS Gyermekfaluban dolgozik. Arankának kifejezetten örökbefogadási tapasztalata nincs, de az intézményben felnövő cigány fiatalok identitás-nevelésében nagy gyakorlatot szerzett. Talán cigány gyermeket örökbefogadó szülők is tudják hasznosítani ötleteit.

– Második diplomádhoz szociálpolitika szakon a szakdolgozatot arról írtad, hogy az állami gondozásban felnövő cigány fiatalok nem rendelkeznek cigány identitással, nem érzik magukat annak, a környezet viszont cigánynak tekinti őket.

– A Gyermekvédelmi Törvény életbe lépése (1997) előtt az intézetekbe bekerülő cigánygyerekek tipikusan állami gondozásban nőttek fel, csecsemőként érkeztek és nagykorúként távoztak a rendszerből. Az őket nevelő magyar középosztálybeli pedagógusok értékrendjét sajátították el: legyél jó, viselkedj rendesen, a tanulás fontos, dolgozz becsülettel. Ezt hallották, ezt tették magukévá. A Gyermekvédelmi Törvény előtt egy sajátos gyerekotthoni identitása alakult ki a kicsiként bekerülő gyereknek, cigány identitása nem volt, sok közülük nem is vallotta magát annak. A szocializmusban én is azt tanultam, hogy minden ember egyenlő. Kezdetben én is azt vallottam, hogy mindegy, hogy cigány gyerek vagy magyar gyerek, ugyanazt a nevelést kell kapniuk. Mikor bekerültem a tiszadobi otthonba, meglepve láttam, hogy a gyerekek 90 százaléka cigány.

IMG_7490

– Ezt mi alapján mondod? A kinézetük alapján?

– Igen.

– Ez nem előítélet? Nem csak azt szabad cigánynak nevezni, aki magát annak tartja?

– Sokat foglalkoztam a téma szakirodalmával, és az ezzel foglalkozó szociológusok azt tekintik cigánynak, akit a környezete annak tart.

– De a környezet csak az alacsony státusúakat észleli cigánynak, az egyetemi tanárt nem, akármilyen barna is a bőre. Read the rest of this entry

Ünnepi játékok: Örökbe.hu blogtalálkozó

Általános

Január végén egyéves lesz az Örökbe.hu blog!

Ünnepeljünk együtt, és találkozzunk egy kis beszélgetésre!

Mikor: január 24. szombat este 7 óra (de ha tömegek jelzik, hogy 6-kor szeretnék, azt is lehet).

Hol: később pontosított helyszínen, alapvetően egy budapesti étteremben vagy sörözőben.

Ki: jöhet bárki, akár érintett az örökbefogadásban, akár nem. Viszont kérek jelentkezést kommentben vagy mailben, hogy tudjak asztalt foglalni.

Program: kötetlen beszélgetés, ismerkedés, iszogatás, a hazai örökbefogadási trendek megtárgyalása. Enni lehet (de nem muszáj).

Várok mindenkit szeretettel!

Mi a Zsoltit nem tudtuk megszülni

Általános

Most a saját családomról lesz szó. Gyerekszáj! Mit szólt a nagyobb gyerek, mikor örökbe fogadtátok a kicsit? Ezt tőlünk mindenki megkérdezi. Veronika 3,5 éves volt, mikor örökbe fogadtuk az akkor másfél éves Zsoltit. Akkor annyit mondtunk neki, hogy testvére lesz, de nem én fogom szülni, hanem örökbe fogadunk egy gyereket, akinek nincs családja. Azóta is sokat beszélgetünk vele az örökbefogadásról, sok kérdése volt. Ma a lányom idevágó mondásaiból válogatok.

A barátkozás alatt Zsoltit már elvihettük a szállodába. Mikor este visszavinném a nevelőszülőkhöz, Veronika sírva fakad. – Ne vigyük vissza, mert nincs családja!

Az első hetekben. Törölgetem Zsoltit. Veronika megállapítja:
– Ti majdnem egyformák vagytok. 
– Miért?
– Mert fekete a hajatok.
Ez szöget üt a fejembe, később visszakérdezek:
– De tudod, hogy nem én szültem a Zsoltit?
Elcsodálkozik. – Nem?
– Szerinted én szültem? – Igen.
– Mikor? – Most. (Ez azért vicces, mert Veronika végig velünk volt a barátkozás alatt.)


Zsolti hároméves (42)

– Holnap örökbefogadó találkozóra megyünk.
– Szeretnék még egy testvért! Ki fogok választani egy gyereket.  Read the rest of this entry

Idei tervek

Általános

Az alábbi eredmény született arról, ki milyen témákat látna szívesen:

Milyen témákról olvasnál szívesen? Válaszolók száma Százalékban
Tipikus helyzetek, nehézségek az örökbefogadott gyerekkel és kezelésük. 137 27.68%
Interjúk szakemberekkel. 108 21.82%
Megható, meglepő történetek családokról. 104 21.01%
Könyv- és filmajánlók a témában. 53 10.71%
Tanácsok a felkészüléshez, az örökbefogadás menete. 52 10.51%
Örökbefogadásban érintett hírességek. 25 5.05%
Egyéb: 16 3.23%

Az Egyéb kategóriában lehetett más elképzeléseket is megfogalmazni. Itt többen kértek felnőtt örökbefogadottakkal és örökbeadókkal interjút, illetve a lehetséges problémás helyzetekre való felkészülést. Ketten is érdeklődnek a kudarcos örökbefogadások iránt. Egy-egy ember hiányolta az embrió-örökbefogadás, a kamasz örökbefogadottakat nevelők, az örökbefogadással járó intéznivalók, a vér szerinti családtagokkal és nevelőszülőkkel való kapcsolat, a kötődés és a külföldi örökbefogadási rendszerek bemutatását. Egy olvasó pedig gyakoribb blogtalálkozót szeretne.

Köszönöm mindenkinek a válaszadást, igyekszem teljesíteni a várakozásokat.

Kis előzetes, mire számíthattok januárban. Kéréseteknek megfelelően egy család be fog számolni a kezdeti nehézségekről, lesz gyerekszáj, megtudjuk, hogyan örököl az örökbefogadott gyerek, beszélgetek hazánk talán egyetlen gyermekvédelmi celebjével (vajh ki ő?), és egy örökbefogadó apukával, és bemutatok egy világhírű örökbeadót (vajh ki ő?).

ig5

Továbbra is bármikor szeretettel várom a témajavaslatokat, és az interjúalanyok jelentkezését, az örökbefogadási háromszög minden oldaláról.