Sajtószemle.
Többen ajánlották a The New York Times nagy cikkét a koreai örökbefogadottakról. Röviden összefoglalom a hosszú riportot.
- Az elmúlt hatvan évben legalább 200 ezer dél-koreai gyerek került külföldi örökbefogadó családokba, több országba, elsősorban az Egyesült Államokba.
- Főleg egyedülálló nők mondtak le a gyerekükről, a lányanyaság igen rossz társadalmi megítélése, a nekik járó támogatás hiánya miatt. Koreában kifejezetten szorgalmazták, hogy a lányanyák adják örökbe a gyereket. A gyakorlat akkor is folytatódott, mikor Dél-Korea már fejlett ország és gazdasági nagyhatalom lett, a nyolcvanas években is évi több ezer bébi került külföldre. A belföldi örökbefogadásnak nincs vonzereje az országban.
- Ma a fiatal felnőtt örökbefogadottak tömegesen térnek vissza Amerikából Koreába, a fővárosban egész szubkultúra alakult ki a visszatértekből. Keresik a gyökereiket, és lobbiznak a nemzetközi örökbefogadás eltörléséért, de legalábbis megszigorításáért. (A koreai gyakorlat miatt a szülőanya megtalálására minimális az esély.) Elérték, hogy a Koreából örökbefogadottak kettős állampolgárok legyenek, és könnyebbé vált a visszatérés a szülőföldre.
- 2012-ben sikerült szigorításokat bevezetni a koreai örökbefogadás szabályozásában. A krízisterhes nőknek tanácsadáson kell részt venniük, és 7 (!) napot várniuk kell, mielőtt aláírják az örökbeadási papírokat. Minden adoptációt bíróságon kell bejegyezni, így a gyermek később meg tudja találni a vér szerinti családot. (Erre eddig nem volt mód.)
- Mindezek hatására a nemzetközi örökbefogadás csökkent, 2013-ben már csak 263 baba került külföldre Koreából.
- A dél-koreai örökbefogadottak Amerikában – a szülők legjobb szándéka ellenére – megtapasztalták a rasszizmust és a hátrányos megkülönböztetést az iskolában vagy máshol.
- A visszailleszkedés egyébként Koreába sem könnyű, különösen a nőknek, az ott tapasztalható – az amerikainál jóval tradicionálisabb – férfi-nő viszonyok miatt. Se ide, se oda nem tartoznak, köztesnek érzik magukat.
- A koreai örökbefogadottak összefognak a második legnagyobb amerikai örökbefogadott csoporttal, a Kínából érkezettekkel, akik hasonló könnyítéseket akarnak elérni az anyaországukban a visszaköltözésre.
Egy felnőtt örökbefogadott nő így vall:
„Hogy tudom összemérni a nyelvem és kultúrám elvesztését azzal a szabadsággal, amit Amerika kínál, hogy egyenjogú lehetek a férfiakkal? Akit gyerekként száműztek, és nem volt más választása, hogy mérheti fel, mi lett volna belőle, ha Koreában marad? Mennyi oktatási lehetőséget kell felsorolnom, hogy kiegyenlítse az anyám elvesztését? Hogy tudja egy örökbefogadott összemérni a szörnyű veszteségét a hálájával, amit az örökbefogadó országa és szülei iránt érez?”
(Jane Jeong Trenka: The Language of Blood)
Örökbe.hu 
Köszi a cikket!
Ehhez a témához ajánlanám a Tízezer könnycsepp c. könyvet. Korábban írtam róla egy kis szösszenetet a Könyvek és filmekre, de itt is olvashatjátok:
Egy lány története, aki Koreában született törvénytelen kapcsolatból az ötvenes évek elején, s később az árvaházból (ahová a nagynénje adta be, miután a család megölte a szülőanyát) egy fanatikusan vallásos családhoz kerül, onnan pedig egy bántalmazó kényszerházasságba. A kezdeti borzalmak ne rettentsenek el senkit, a könyv inkább szól arról, hogy mindennek ellenére hogyan építi fel magát ez az asszony a saját erejéből, hogyan fedezi fel önmagát, s mi mindent megtesz azért, hogy a kislánya boldogan nőhessen fel.
Megrázó és nagyon tanulságos olvasmány.
KedvelésKedvelés
Hát ez nagyon megrázó! Köszönöm, Zsuzsa! Nekünk, nekem nagyon szükségünk van ilyen cikkekre is! Kata, köszi a könyvajánlót, gyűjtögetem a bátorságot hozzá!
KedvelésKedvelés
Számomra is megrázó. Az örökbefogadó szülők biztosan boldog, sikeres felnőtteket akartak nevelni a gyerekekből, azt szerették volna, ha Amerikában otthon érzik magukat, és ez mégsem sikerült. Vajon miért? Pedig az USA a nagy olvasztótégely, és sok ott született koreai is él az USA-ban. Ők el tudják fogadni, hogy amerikai kultúrájuk van? Helyettük is a szüleik döntöttek, amikor elhagyták Koreát és bevándoroltak az USA-ba. Mi lehet a siker kulcsa? Mi még tanulhatunk, mi még biztosíthatjuk a saját gyermekeink számára, hogy elfogadásban legyen részük. Bízom benne, hogy ez így lesz.
KedvelésKedvelés
Azért ez pár száz fő, a korai örökbefogadottak százezres tömegéhez képest.
Amúgy nem tudom, mert a cikkben leírt családok annyira nem csinálták rosszul a dolgot, nyíltan kezelték az örökbefogadást, némelyik még a származási kultúrára is nagyon nyitott volt.
KedvelésKedvelés
Nyilván nem tudhatom, mit érez egy Koreából USÁba örökbefogadott ember, talán ezért nem értem. Fájlalja, hogy rasszizmussal kellett szembenéznie új hazájában, de belegondol abba, hogy a koreai társadalomban mit kapott volna egyedülálló lányanya gyermekeként? Sajnos való igaz, hogy elvesztik az identitásuk egy részét a vegyes etnikumú örökbefogadásban érintett gyermekek. De ez semmi ahhoz képest, amilyen sors jutott volna nekik, ha nem kerülnek örökbefogadó családhoz. És ez éppúgy igaz a koreai-amerikai gyerekekre, mint a nem cigány családba kerülő cigány gyerekekre. Készíthetnének riportot olyan koreai felnőttekkel, akiket annak idején örökbefogadtak volna, de valamiért meghiúsult a dolog. Valószínűleg azt mondanák, hogy szívesen adnák a koreai identitásukat egy normálisabb életért az USÁban. Persze ezt sem tudhatom, csak gondolom.
KedvelésKedvelés
Valaminek csak kellett ott lennie, ha a gyerek úgy érezte, hogy őt inkább megfosztották valamitől, hogy fájdalmával nem a családjához fordult, hanem egészen Koreáig kellett futnia.
KedvelésKedvelés
Erre is kitér a cikk: a jó anyagi körülmények, az élet egy teljesen szabad országban, a lehetőségek tárháza kompenzálhatja-e az anyanyelv és a kultúra elvesztését? Másrészről rögtön az is felmerül, amire te is utalsz, hogy milyen lett volna egy dél-koreai leányanya gyerekeként teljes elutasítottságban felnőni? Van-e erre válasz? Megoldást az jelenthet, ami felé mennek a dolgok a hazatért korei öf kezdeményezésére: csökkenteni a külföldre örökbeadott gyerekek számát. Ha örökbe is adják, maradjon az országban (vagy legalább Ázsiában). Ideális esteben persze társadalmi korlátokat kellene lebontani, csökkenteni a leányanyák elleni elutasítást, javítani az örökbefogadás elfogadásán stb.
KedvelésKedvelés
Elolvastam a teljes cikket a NY Times-ban és nagyon elgondolkodtatott néhány dolog. Egyrészt az, hogy mennyire fontos, hogy az öf minden lépése nyomon követhető legyen valamint ezáltal a későbbiekben visszakereshető. Egy öf felnőttnek joga van megtudnia a pontos származását (mikor és hol született, ki a vsz anyja stb). Hihetetlen, hogy tömegével vannak olyan országok, ahol ezek a dolgok szabályozatlanok.
A fő interjúalany egy végülis kevésbé sikerült öf részese, ugyanis a szüleivel megromlott a viszonya, problémáit nem tudta velük megbeszélni, nyolc éve nem tartja velük a kapcsolatot. Ez rányomja a bélyegét a sztori nagy részére.
Az újságíró analizálja, hogy miért van olyan sok örökbeadás Dél-Koreában, ami a 80-as évek óta egy nagyon fejlett gazdaság. Ezzel kapcsolatban elhangzik az a mondat, hogy a vsz anyának “nem volt más választása” mint örökbeadja a gyereket — az adott szituációban a vsz apa lelépéssel fenyegetőzött, ha megtartják. Ha jobban belegondolok, az örökbeadás mindig úgy jön létre, hogy az anya úgy érzi, nincs más választása. Egy olyan kilátástalan helyzetbe kerül különféle okok miatt, amiből ezt az egy kiutat látja a leghelyesebbnek az adott időszakban. Ha ezt úgy gondoljuk tovább, hogy a vsz anya a körülmények áldozata vagy a körülmények felmentést adnak a tette súlya alól, akkor egy borzasztó pszichés helyzetbe kerülünk mi öf szülők is, de főleg a gyerek. A fő interjúalany is tulajdonképpen ebbe ment bele: ő és a vsz anyja áldozatai egy korábbi, kényszerből meghozott döntésnek. Ez egy nagyon nehéz téma, hiszen látjuk, hogy örökbeadás általában gazdasági vagy társadalmi kényszerből következik be. Ugyanakkor hinnünk kell abban, hogy mindig van egynél több választási lehetőség az életben, még akkor is, amikor beszűkül valakinek a tudatállapota.
Még azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy bármennyire is fájó ezzel szembenézni, de az újszülött örökbeadott babák nem tervezett, nem várt babák. Hogyan lesz valaki akarata elenére terhes, azt tudjuk, főleg, ha pénze sincs a védekezés hatékonyabb formáira. De az egész örökbeadás innen indul pszichésen egy örökbeadónál. Nem kívánt teherbe esni, nem kíván (újabb) gyereket, megoldást keres. És visszatérve a tanfolyamon “tanultakra”, az adott szituációban ezt látta a legjobb megoldásnak.
Az egészet csak azért írtam le, mert komplexnek látom ezt a “miért adatk örökbe” problematikát és keresem az egészséges választ rá, ugyanakkor látom a vsz anyák realitását is.
KedvelésKedvelés
Még az jutott eszembe, hogy vajon Magyarországról milyen mértéket ért el a roma gyerekek “exportálása”? Mióta megy? Kívülről nézve teljesen érthetetlen, hogy egy országban hosszú sorok kígyóznak örökbefogadásért, ugyanakkor külföldre küldik a gyerekeket.
KedvelésKedvelés
Cosima, Zsuzsa már sokszor írt erről, hogy főleg az idősebb, vagy beteg gyerekek kerülnek külföldre, valamint a testvérsorok (értsd 3-4 testvér, akiket nem akarnak szétválasztani).
KedvelésKedvelés
A status quo nem jelenti azt szerintem, hogy nem kellene megpróbálni megváltoztatni…
KedvelésKedvelés
1990-ig találtam visszamenőleg így kapásból adatot. Nagyjából 80-200 gyerek ment minden évben külföldre, a nagyobb részük Olaszországba, a többiek máshova. Valószínűleg többségében roma gyerekek, de ugye ezt nem lehet nyilvántartani.
KedvelésKedvelés
Köszi szépen, hogy utánanéztél!
KedvelésKedvelés
Az USA-ba valo orokbeadasnak itt nem a verszerinti szulovel valo felnoves volt az alternativaja, hanem az arvahazban maradas. Az eredeti cikkben nincs szo arrol, hogy a nemzetkozi OF ellen kozdo orokbefogadottak hogyan latjak az azonnali megoldast erre a problemara. Mert lobbyjknak koszonhetoen drasztikusan lecsokkentettek a kulfoldre valo orokbeadast, de ezzel nem szunt meg a tomeg az arvahazakban. Es bar harcolnak a tarsadalom hozzaallasanak megvaltoztatasaert (egyedulallo anyak, allami segitseg), de ez az eppen arvahazakban elo gyerekeken nem segit. Oket megfosztjak a csaladtol. Az arvahazakban felnovo, majd az utcara kerulo gyerekek is frontot alkothatnanak 20 ev mulva.
KedvelésKedvelés
Tök igaz, de ettől mèg a visszaköltözők ùgy èrzik, hogy őket sèrelem èrte. Annak a családnak, amelyik megpròbálta szeretete legjavàt adni nekik, ez biztos fàjdalmas.
KedvelésKedvelés
Ahogy Zsuzsa is irta, ez parszaz koreai orokbefogadott velemenyet tukrozi a szazezres tomeggel szemben. Nem annyira a tobbseg velemenye. A csaladok erzeseit el sem tudom kepzelni, de borzaszto lehet.
KedvelésKedvelés
Van itt esetleg olyan olvasó, aki jobban ismeri a koreai kultúrát?
KedvelésKedvelés
átküldöm neked a jegyzeteimet – két félévet hallgattam koreai-t. Küldtem másik két mailt is…
KedvelésKedvelés
Van egy koreai srác barátom, de ő Németországban született, a szülei É-Koreából emigráltak. Annyi jött le, hogy nagyon konzervatív kultúra, ami a családon belüli szerepeket illeti. Ő persze ettől menekül.
KedvelésKedvelés
Konkrétan nem, de ugye az ázsiaiak nagyon “közösségi” gondolkodásúak (a közösség érdekét és jólétét fontosabbnak tartják az egyéni érdekeknél), míg az USA nagyon individuális. Az USÁ-ból nézve ugye teljesen természetes, hogy ezek az emberek (EGYÉNEK) sokkal jobban jártak azzal, hogy amerikában örökbe fogadták őket (ez ugye az individuális gondolkodásód). Ha az örökbefogadott aztán felnőve inkább a koreaiként azonosítja önmagát, akkor viszont azt élheti meg, hogy a legfontosabbaktól, a közösségétől és a kultúrájától fosztották meg azáltal, hogy elkerült hazájából (közösségi gondolkodásból nézve talán az egyén nem is igazán létezik önmagában, a közössége nélkül…) Szóval ha így nézzük, akkor ez elég tragikus lehet az ő szemszögükből.
Dea hogy írtam is, nincsenek konkrét ismereteim, ezek általánosságok még a főiskolai tanulmányaimból. Hirtelen rákeresve ezt találtam, a 46-47. oldaltól olvastam, az elég szemléletesen mutatja a kulturális, kommunikációs különbségeket, meg benne vannak azok a hívószavak, ami mentén el lehet kezdeni utánaolvasni, akit bővebben érdekel a téma.
De ahogy olvastam egyébként bennem is az fogalmazódott meg, hogy a cigány örökbefogadott gyerekeink is élhetnék meg elméletileg így a történetüket… de nekem ez így túl sarkos, a veszteségek elismerése mellett azért én szeretném win-win-win szituációnak látni az örökbefogadást, ahol mindhárom fél többet nyert, mint veszített.
KedvelésKedvelés
lemaradt a link
Click to access f_007.pdf
KedvelésKedvelés
Nalunk van egy nagy koreai ceg, de nem nagyon tudok roluk semmit.
Munkaltatoknak elegge kellemetlenek 😊
KedvelésKedvelés
Egyik ismerősöm épp 2éve önkénteskedett Szöulban, ő mesélte hogy dolgozott olyan házban ahol kb 20 gyerkőc nevelkedett, akiket az anyukájuk születésükkor betett A dobozba: mivel ott is, mint Japánban a szégyen a legnagyobb közellenség, az ilyen “árvaházak oldalán egy félreesőbb bejáratnál van a falban egy doboz, a dobozba bárki beteheti a babát, betolja a fal belsőboldalára és ennyi.
A gyerekek képzése magas szintű, a srác mesélte h a kicsikkel(10-14 évesek) prímán elbeszélgetett angolul. Az ott dolgozók nagyon jólelkű emberek.
Koreában biztosra mennek, ez személyes tapasztalat, ha 10 koreait kérdezel, abból 3 kereszténynek, 3 budhistának 4 pedig mindkettőnek vallja magát :))
Visszatérve, a nők körében az abortusz teljesen elfogadott, természetes h 30-35 alatt nem vállalnak gyereket, mert kb eddig tart egzisztenciát vagy megfelelő partit csinálni. Árnyalja a képet hogy itt a feleség a férj teljes családját megkapja, egy házban fognak lakni, az idősebbeknek döntő szavuk van, ugyanakkor a fiatalok az utcán kézenfogva se mehetnek, se csók semmi..
Lovehotelek viszont vannak, a falak közt pedig minden megengedett..
Szóval senki nem sieti el a gyerekvállalást.
Plusz (ez is csak személyes vélemény a látottak alapján) hatalmas fejlődés van pénz meg kifele mutogatás mint itthon is sokszor, de belül nagyon nagy káosz, a világon itt szabják a legtöbb arcot, itt költenek 100 napos randikra itt vannak a legkövetelőzőbb ilyen szempontból anyagiasnak tűnő lányok, de a látszat csal, egy nő ha férje van nem igazán számíthat karrierre, itt a váláskor az apa az aki gyakrabban megkapja a gyereket, kifele minden modern bent minden kaotikus keveredik a múlt és a jelen miközben technikailag a jövőben élnek.
(olvasom itt a régebbi bejegyzéseket amíg váromaz újabbakat ^_^ ez lett a kedvenc oldalam, köszönet érte :))
KedvelésKedvelés
Köszi a megjegyzésedet, és örülök, hogy tetszik az oldal.
KedvelésKedvelés
Nem hagyott nyugodni a cikk, a koreai örökbefogadott gyerekekekről, ezért kikerestem az ismerősöm blogján azokat a cikkeket amik ide vonatkoznak. Zsuzsa biztatására bemásolom ide a linkeket.
Gabriel amúgy nagyszerű ember most angol honban tevékenykedik és szinte minden munkája valami csodát hoz létre 🙂
http://varaljay.com/2012/03/gyermekotthon-onkentes-munka/
http://varaljay.com/2012/04/gyermekotthon-2/
http://varaljay.com/2012/05/onkentesek-koreaban/
Remélem kicsit árnyaltabb a kép. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez kínai gyerekekről szól, de akár koreaiaké is lehet ez a probléma is:
http://hungarian.cri.cn/301/2012/09/04/141s150868.htm
egy kontra a külföldi örökbefogadásnak a cikk :L
KedvelésKedvelés
http://lemon.hu/2016/02/29/tortenelmi-fotok-amelyektol-elakad-a-szavad/
A vietnámi babák utaztatása miatt hoztam ezt a linket, egy kis töredék abból ami történt..
KedvelésKedvelés