Sajátélmény! Olvasói kérés volt, hogy írjak a tipikus gondokról az örökbefogadott gyerekkel. Nálunk az első időben az evés volt kritikus. Megfuttattam a kérdést fórumokon, és más családok is beszámoltak róla, hogy a családba érkező gyerek furcsa evési szokásokat produkál.
A kisfiunk másfél évesen érkezett, akkor már mindent evett, és egész jól evett-ivott egyedül. Jó evő, igen jó súlyú gyerek. Akadt viszont pár furcsaság. Ezek egy része megszűnt, egy része ma is megvan.
- Folyamatosan enni akar, ha van egy kis üresjárat, a hűtőt nyitogatja, a spájzban kutakodik. Evés után fél órával is.
- Bármilyen ételnek kinéző tárgyat azonnal meg akar enni. Ha ételt lát bárkinél, elkéri.
- Vendégségben folyamatosan visszajár “tankolni” a rágcsálnivalókhoz, egész délután eszik. Szeretne egész nap a kezében tartani egy kekszet.
- Ha látja, hogy készítem az ételt, türelmetlenül kiáltozik, csapkod, hogy ne felejtsem el odaadni.
- Eleinte, ha megkapta az ételt, kóstolás nélkül elutasította, ledobta tányérostul. Ha vártunk öt percet, jóízűen megette.
- Ha jóllakott, sem lehetett elvenni tőle az ételt, egyre lassuló tempóban, de evett tovább. Ha el akartam venni a maradékot, inkább megette, esetleg széttrancsírozta.
- Ha befejeztük az étkezést, és marad elöl étel, vagy talál a földön egy leesett darabot, visszajár csipegetni.
- Ha mi mást eszünk, vagy azt gondolja, hogy mást eszünk, nem eszik, hanem a mienket követeli.
- Ha a tányérjára teszünk egy adagot, kiabálva követeli: “ez kevés!”, aztán lehet, hogy otthagyja az egészet.
- Minden ételnek látszó tárgyat begyűjt a tányérjára, mindig más kell, nem eszi, ami előtte van.
- Ezekkel a játszmákkal az étkezés első fél órája eltelt, utána kezdett enni.
- A mai napig nagyon hosszú ideig tart egy étkezés, van, hogy egy órát is elmolyol a vacsorával.
Összességében azt látom, hogy rettenetesen fontos neki az evés, központi téma.
Mi segített?
- Elsősorban a nyugodt, következetes szülői viselkedés (ha sikerül :-))
- Igyekeztünk rendszert bevezetni, csak étkezési időben, együtt, asztalnál enni, kézmosás után, de ez kezdettől így volt nálunk. Ezt elég jól elfogadta mára.
- Ha étkezés után fél órával akar enni pótcselekvésképp, próbálom játékkal elterelni a figyelmét.
- Nassolás nincs, a kekszet, nápolyit kínáló felnőtteket leszerelem. Vendégségben viszont nem korlátozom.
- Eleinte segített, hogy négyen mind ugyanazt ettük, lehetőleg minél egyszerűbb, homogénebb ételt.
- Ha már nem bír többet enni, megígérjük neki, hogy később megeheti, ami a tányérján maradt.
- Segített, hogy megtanult beszélni, már el tudja mondani, mit szeretne.
- Az oviban érdekes módon semmilyen gond nincs, ott is sokat eszik, de betartja a szabályokat.
- A pozitívum: nemcsak az evés, de a főzés is nagyon érdekli, szívesen segít benne.
Nem mondom, hogy teljesen megoldódott a probléma, de sokat enyhült az első idők óta.
Ti tapasztaltatok hasonlókat? Mi segített?
Örökbe.hu 
Nálunk a két gyerek eltérő evési “furcsaságokat” produkált. A kislányom másfél évesen érkezett, nem evett még önállóan, viszont nem engedte, hogy etessem – érdekes étkezések voltak. Pozitívumként, viszonylag hamar megtanult önállóan enni, a harmadik nap meguntam a küzdelmet és hagytam, hadd kínlódjon meg vele. Ő az új ételeket amikor először tettem elé, csak turkálta, 1-2 kanálnyit evett belőle maximum, másodszorra viszont ugyanazt az ételt jóízűen megette. (Családi szabály: nem főzök öt felé, van néha olyan étel, amit valaki nem annyira szeret, a másik viszont nagyon. Vagy megeszi, vagy a következő étkezéskor kap mást.)
A kisfiam két és fél éves volt, ő viszont állandóan evett volna, eléggé hízásnak is indult, úgyhogy most én döntöm el, mennyi az elég. (Egy picivel többet kap, mint amennyit a kicsi kér)
Amivel mindkét gyereknél megküzdöttünk, az az étkezés közbeni felugrálás, pedig a nevelőszülőnél sem volt divat. Mindenesetre ezt hamar megoldotta, hogy ha felállt, eltettem a tányért.
Illetve az nálunk is divat, hogy étkezés után fél órával enni kér valamelyik, “unalmában”. Most már egymásnak mondják: kettő óra. 🙂 Étkezési időket szigorúan tartom. Egyébként is, ha a napirend bármely pontja a legcsekélyebb módon borul, az egész napos hisztit jelent, próbáljuk kerülni.
KedvelésKedvelés
Az én újszülöttként örökbefogadott lányom még egy éves sem volt, mikor már nem akarta, hogy etessem, egyedül meg még nagyon nehezen ment neki, de kikinlódta inkább. Szóval, ez adódhatott életkorból is, pláne, hogy állítólag ezt sok vsz is szereti ilyenkortájt kezdeni, ha hagyják nekik. Valószínűleg a te lányod is olyan temperamentumos kiscsaj lesz, mint az enyém. 🙂
KedvelésKedvelés
Az állandó evés nálunk is fennáll, 3 év alatt duplára nőtt a súlya!
KedvelésKedvelés
Duplájára? Hisz egy vékony kislány még mindig.
KedvelésKedvelés
Na jó, csak majdnem: 17-18 kg-mal érkezett és most 33. Kis vékonypénzű nyulacska volt, és a korához elég alacsony (114 cm) a doktorbácsi mondta is, hogy majd meglátjuk, hogy ugrásszerűen elkezd majd fejlődni (“az ilyen gyerekek így csinálják”). A hét évéhez képes tehát súlyban és magasságban is az alsó határt verte a Gekko fejlődési táblázat szerint (http://www.gekkonet.hu/blog/gyermekek-fizikai-fejlodese/), most pedig mindkét szempontból a normál tartományba került. (Magassága 23 cm-t nőtt). Egyébként ő sem az egészséges étkezés nagykövete, ha tehetné, édességeken és szénsavas italokon élne (mint Buzsa kisfia). Rengeteget eszik és legszívesebben állandóan “legelne”. Lefekvéskor is mindig éhes még. Bár nevelőszülőktől jött, de születése után jó 2 hónapot csecsemőotthonban töltött (egyedül egy szobában), és nagyon valószínűnek tartom a pony és trapiti teóriáját, szerintem nála is “bejött”.
KedvelésKedvelés
a két egyszerre érkező gyerek mellett más lehetőség, mint az étkezési idők betartása, nemigen volt. de itthon is, máshol is ettek, mint a gépek, meglepő módon válogatás nélkül, gyakorlatilag mindent. az óvodában találkoztak először azzal, hogy lehet valamit nem szeretni, és akkor ideiglenesen előfordult, hogy rövid ideig mondjuk nemszeretemazöldborsót-korszak volt, de kábé ennyi. ma is (11+ és 11-) annyi van nagyjából, hogy “ne tedd a szendvicsembe a zöldséget, úgy nem szeretem. tedd mellé.”
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a kommentelők között.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Csecsemőotthonban dolgoztam egy évig. Mindig, mindenkinek rettentő fontos az étkezés. Ez az egyetlen idő,amikor a gondozó csak és kizárólag a gyermekkel foglalkozik. Ezentúl még az is van, hogy nem nagyon van akkora mennyiség, hogy repeta, annyi-amennyi kimérve és ha vége az étkezésnek akkor babusgatás, majd pelenka, egyebek és vissza a többiek közé és gondozónő másik gyermekkel kezdi ugyanezt a szertartást. Erre az egészre 20 perc van adva. Az étkezések is mindig ugyanabban a percben,minden nap:6-10-14-18, Tehát aki a második,annak: 6:20,10:20,14:20,18:20, és aki a nyolcadik…. Ez van,
KedvelésKedvelés
Köszi a megjegyzést.
Mondjuk az én fiam nem csecsemőotthonban élt előtte, hanem nevelőszülőnél.
KedvelésKedvelés
Ó,oké, csak eszembe jutott sok dolog a posztot olvasva. 🙂
KedvelésKedvelés
Nálunk épp a másik véglet van, szinte minden étkezés szenvedés, mert nagyon válogatós.
A nevelőcsalád jellemzése alapján mindenevő volt 1,5 évesen, a gyümölcsökkel akkor (!) ismerkedett, leginkább a húst szerette és a kedvence a töltött káposzta volt. Ehhez képest a közel egy év alatt, mióta együtt vagyunk, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor (még azt sem tartom túlzásnak, ha azt írom, hogy hány falatot) evett húst. A gyümölcsöket nem eszi (nagy néha egy kis banánt, almát bele tudok imádkozni), az epertől pl. öklendezett. Leveseket megeszi, és mindent, ami krumpliból készült, ha annak láthatóan krumpli formája van (oké, a hasábra, kockára vágott krumpli jöhet, de a pürére karakteresen kijelenti, hogy nem kéri), rizst, tésztaféléket, leveszöldséget, sajtot (ez lehet kockasajt vagy kemény sajt is), felvágottakat, mézet (de lekvárok, dzsemek már szóba sem jöhetnek), péksüteményeket, tejtermékeket, tejet, kakaót issza, de a tea, gyümölcslevek, üdítők már nem játszanak (ez utóbbinak mondjuk, örülök, vizet iszik szerencsére, és sokat). Az eléje tett ételről első blikkre megmondja, ha nem szimpatikus neki, hogy nem kéri.
Sajnos a nassolás nagyon megy (ebből sok a harcunk, de néha engednem kell, hogy legalább annyit is egyen, mint az a kis keksz, ropi, kölesgolyó, puding). A nevelőcsaládnál még a barátkozás időszakában azt láttam, hogy a nevelőanyag délelőtt 11-kor simán odaadott neki egy zacskó kukorica pufit, amit a gyerek tisztességesen be is tolt, aztán délben volt a nagy csodálkozás, hogy nem eszik a gyerek, és aztán meg a legyintés, hogy nem baj, ha nem eszi meg az ebédet, máskor is van ez így, majd eszik, ha felkelt a délutáni alvásból. No comment. Csakhogy ez nálunk csapódik már le, mert már nem a nevelőszülő szenved a gyerekkel, hanem én, és engem igen is aggaszt, hogy nagyon nem jó evő a gyerkőc.
Januárban kisfiam elkezdte a bölcsit. Az első alkalmakkor, amikor már ottmaradt ebédre is, nem evett. De nem csak ebédet, hanem egyáltalán semmit (max. tízórait, ha keksz, rágcsa, kukac stb. volt). Később meg úgy evett valamicskét, ha etette a dadus. Na, ennek “örömére” elkezdte otthon is, hogy “Anya, segíts!”, és visszatér(ne) ahhoz, hogy megint én etessem.
Minden ötletet, trükköt, tippet örömmel olvasnék, hogy hogyan vegyem rá a gyereket az evésre. Hozzáteszem, nem sovány, mert a kekszből, kölesgolyóból, joghurtból azért szed össze annyi kalóriát, hogy nem fogy. De normális, egészséges ételt szeretnék neki adni.
KedvelésKedvelés
Mindkét gyereknevelési könyv, amiről írtam a blogon, foglalkozik az egészséges táplálkozásra szoktatással.
https://orokbe.hu/category/off/
KedvelésKedvelés
http://www.lll.hu/nem_eszik_a_gyerekem
Ezt egy zseniális cikknek tartom, nem azért, mert minden sorával egyetértek (széjjel tudnám kritizálni ezt is, mint mit nem, de a fő szellemisége nagyon ott van.) Persze itt az öf-blogon minket a szoptatós részek kevésbé érdekelnek belőle, de ezzel együtt is érdemes elolvasni a nemevősök szüleinek, lesz egy-két aha-élmény, szerintem. A nagyon evősöknek kevésbé, az másról szól, úgy gondolom.
Amúgy az én gyerekem is zömmel fényt eszik, de amíg a növekedési görbéje normális, addig csinálja így. Most épp “zabálós” napjait éli, épp már van némi hús a pocakján, innen tudom biztosra, hogy mindjárt ugrik egyet a magassága; mindig így csinálja. “Fényevő” hetek-hónapok után zabálós egy, max. két hét, és ugrásszerűen nő egyet. Aztán megint nem eszik. Vagyis, pont csak annyit, amennyivel éppen elműködik. Nem csak junkfoodon él, de azt viszont fontos tudni, hogy nem véletlenül van annyi szénhidrát az általad felsorolt kedvencek közt sem, meg az én gyerekem kedvencei közt sem – arányaiban több energiát használnak el mozgásra, mint mi, és ahhoz jobban kell nekik a gyorsabban hasznosítható, töményebb energiaforrás.
KedvelésKedvelés
Mi is évekig küzdöttünk, hogy a kisfiunk (aki másfél évesen került hozzánk, nevelőszülőktől) ne olyan mohón egyen, szinte rágás nélkül falta az ételt, és nagyon nehezére esett várni, ha evésről volt szó. Ezenkívül édességfüggő is, reggelente úgy várja a kakaót, mint az alkoholista az első felest. Két-három éves lehetett, amikor ezt mondta nekem egyszer: “Mami, nem adsz nekem kakaót, azt akarod, hogy meghaljak?!” 🙂
Az evésben sokat javult persze azóta, az édességgel is icipicit visszafogottabb, ahogy nagyobb lett.
Annyira érdekelne egyébként ennek a lélektani háttere, Vicq pl. biztos tudna erre tök érdekeseket írni.
KedvelésKedvelés
Igen, már gondoltam is rá, mire Te ezt írtad, csak telefonról nem szeretek, géphez meg nem jutottam.
Szóval, mint erre már itt többen utaltatok különböző formákban, nem véletlen az összefüggés a korai történet és a túlevések közt. A pszi-szakmák válasza erre a kérdésre eléggé az, hogy az ember fejében a kaja és a szeretet kérdésköre igencsak össze van drótozva, valahogy a “tápláló anya” kapcsán. A neheze a dolognak az, hogy a korai hiányokat aztán később már nehezebb rendezni. Ami ott kimaradt az első hónapokban az érzelmi háttérből (akár a hozzászólásokban említett gyerekotthonos történetek kapcsán, akár a borzasztó sztori a gyakorlatilag izolációban tartott csecsemőről a koraosztályon, de akár csak az, hogy esetleg a nevelőszülő akaratlanul is úgy fordult a kiscsecsemő felé, hogy nehogy túl szorosra vonja a szálakat, mert ő úgyis csak átmenet… szóval, többféle közegben adódhatnak hiányok ebből), azt valahogy hajlamosak a gyerekek kajával pótolni (főleg a kicsik, pláne, ha amúgy is arra voltak “trenírozva” a korai időszakban, hogy a törődés tényleg = kaja, mert kb. ennyivel letudták az akkor aktuális gondozók, és nem volt plusz tutujgatás). Ha nem kapnak annyit, amennyit szeretnének, akkor gyakran lopkodják suttyomban, meg dugdossák a szobában az ágy/párna alatt, ilyesmi. Mert valahogy kicsit olyan nekik, mintha magát vonná meg az ember tőlük, még akkor is, ha nem. Szóval csökkenteni óvatosan és finoman lehet, úgy, hogy közben minden más csatornán ezerrel árad a szeretet. Vagy még inkább azt tartanám jó ötletnek, hogy kajához lehessen hozzáférni, csak épp mondjuk kalóriában ne vastag kaja legyen kitéve hozzáférés céljából (zöldségféle, puffasztott izék, amiben több a levegő, mint a kaja, ilyesmi), ha a súly gond. AZtán sok idővel, meg sok türelemmel, meg sok szeretettel valamennyire átáll ez a szeretet=kaja, de én is azt gondolom, hogy teljesen sosem. Mert valamennyire ez akkor is belénk van kódolva, ha teljesen ezt nem erősítette fel senki már idejekorán.
Amúgy aztán érdemes arra is figyelni, hogy pont ezeknél a gyerekeknél (is) a kamaszkori lázadásban ilyenkor meg igen kézenfekvő az anorexia.
KedvelésKedvelés
Vicq, köszi, tudtam, hogy számíthatunk rád, most már világosabban látok én is! 🙂
KedvelésKedvelés
A csökkentésben tényleg nagyon óvatosnak kell lenni, nekem az volt a tapasztalatom, hogy amíg egész pici volt addig csak minimálisan lehetett csökkenteni a mennyiséget, így pl. a tápszer higitásával tudtunk valamelyest ügyeskedni (úgy ahogyan vicq írja, hogy közben minden más csatornán árada szeretet).
Később, úgy 2-4 éves kor között gyakorlatilag nem lehetett csökkenteni semmit mert óriási harc volt és odáig semmiképpen nem akartam eljutni hogy úgy érezze nem szeretjük, mert tényleg az evés egyenlő volt a szeretet kifejezésével. Mondjuk annyi szerencsénk volt, hogy nem édesszájú, nem szénhidrát központú az ízlése (sokkal inkább fehérje – tejtermék, sajt, hús, hal, tojás). 2 éves kora körül próbálkoztam pl. kölesgolyóval éppen azért hogy hátha ezáltal csökkenthető a főétkezéskor vágyott mennyiség, de az ilyesmik egyáltalán nem érdekelték. A hűtőt a mai napig nem nyitogatja, és szinte egyáltalán nem nassol (bár igaz, hogy mindig van azért valami pici amit megbeszélünk, és nincs teljesen letiltva soha semmiről). Mikulásra pl. kapott egy zacskó gumicukrot, egy mikulás csomagot 4-5 kicsi csokimikulással meg pár csokigolyóval, ennek a felét ette meg mostanáig (a másik felét elosztogatta nekünk) és még egy mikulás mindig van. Nem kell semmilyen ételt elzárnom, vagy eldugnom előle, a csoki is elöl van, 10 napból 9x eszébe sem jut. Ő inkább a főétkezéseknél a normál ételekre indul be, ott küzd a minimum felnőtt adagokért. 6-7 évesen meg már tényleg egészen más a dolog, sokkal inkább meg lehet beszélni, de azért most is mindennaposak az “egyeztető tárgyalások” köztünk, olyasmikről hogy pl. vacsorára megehet-e két teljes adag paradicsomos halat vagy esetleg elég lenne egy is… 🙂 Összességében az a nagyon nehéz szerintem, hogy úgy sikerüljön a normális mérték közelében tartani az étkezését, hogy abból ne alakuljon ki egy állandó túlszabályozás. Ezért is nem fogtuk soha agresszívebb “fogyókúrára” mint ahogyan azt sokak szerint kellett volna. Inkább az egészséges táplálkozás (bár még így is 100x normálisabban táplálkozik mint sok vékony gyerek a szénhidrát és nasi túlsúlyú táplálkozásával), a sok mozgás és a határok finom alakítása a megoldás. És talán így a későbbi visszacsapás is elkerülhető.
KedvelésKedvelés
Nem feltétlenül visszacsapás. Hanem mivel náluk az átlagnál jobban össze van drótozva a szülői szeretet és a kaja témaköre, a normál kamaszkori lázadás is könnyebben csap át kajatémába. Ahogy kicsinél szeress=etess, úgy a nagynál meg hagyjállógva=nemkellkaja.
KedvelésKedvelés
Jajj, igen, ezt el is felejtettem mondani, hogy mennyire gyönyörűen szimbolikusnak tartom a mondatot, “Mami, nem adsz nekem kakaót, azt akarod, hogy meghaljak?!”
Minden benne van, tényleg.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Mi újszülöttként fogadtuk örökbe a kislányunkat, nálunk az áll fent, hogy két éves koráig mindent megevett szépen, és onnantól kezdve csak főt tészta magába, tarhonya, csigaleves, friss kenyér, húst abszolút nem eszik csak a parizelt abban meg hát tudjuk nem sok hús van….és édesség, de abból sem olyan nagyon sokat.. Mivel ismerem az életet adóját és tudom miket evett a terhesség alatt megdöbbentő mert körül belül ugyan ezeket ette…. Semmi nem történt vele tehát nem volt semmilyen változás trauma akkor és egyik napról a másikra elhagyta a normális evést. Ez azóta is meg van lassan 5 éves lesz… Jár pszichológushoz nem emiatt kezdett járni hanem sokára lett szoba tiszta de ezt is próbálják oldani,nincs vele semmi gond hála isten kiegyensúlyozott gyönyörű kislány 🙂 Szóval nehéz ügy ez az evés de remélem változni fog majd!!!
KedvelésKedvelés
Jó, tudom, hogy nem én vagyok a kérdés címzettje (mert 3 vér szerinti van itthon készleten), de azért mesélek… Mi mindkét lánnyal jártunk gyerekpszichológushoz, amikor kb 3 évesek voltak (különböző szakemberekhez) és mindkettő azt mondta, hogy a gyereknek 2 “fegyvere” van ilyen korban, az evés/nemevés és a pisikaki/ nempisinemkaki, szóval lehet, hogy ez egy “általánosabb” “probléma”.
Nálunk a Nagy (11 éves lesz) horror lassan eszik, illetve evett világ életében. Ami most gond a suliban. Egyébként meg nagyon egészséges dolog. Normál mennyiséget eszik, de mi hárman (húg és szülők) simán befejezzük a 3 fogásos étkezést, ő meg még a levesnél tart. Komolyan oda kell figyelnünk, hogy ne osszuk el a teljes maradékot hárman, mert sokszor kér(ne) repetát fél órával az étkezés kezdete után (a levesből, mert még mindig ott tart).
A Középső (8 éves) meg totál fura étkezési szokásokat vett fel nyáron, amikor a Kicsit vártam, például baromi sokat kezdett el enni (mindenből és jól meg is hízott!!!). Így aztán külön érdekesség, hogy hagyni kell kaját a Nagynak, hátha repetázik.
KedvelésKedvelés
Dehogynem! Mindenki címzett, aki látott már karón varjút! Iszom a szavaitokat – a gyerek az gyerek…
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv akkor itt is!
Igen, ha megkérdeznék tíz bármilyen szülőt, hogy “Voltak-e valaha evési gondjai a gyerekednek?”, hány mondaná azt, hogy soha? Tízből egy?
KedvelésKedvelés
Mondjuk én az egynek gondolom magam a tízből, úgyhogy könnyen pofázok, de amúgy azt gondolom, hogy míg a ti túlevős gyerekeitekkel tényleg van általában egy olyan érzelmi nehézség, amit így kompenzál a gyerek, addig a legtöbb ilyen kicsi nemevősnél a probléma abból adódik, hogy az ember már idő előtt elhiszi, hogy amit az ő gyereke csinál, az probléma, majd annyira megpróbálja kijavítani, hogy végül tényleg probléma lesz. Szóval míg te azt mondod, hogy 10-ből 9 szülő gyerekének volt evési gondja, én meg azt mondom, hogy 10-ből 8 evési gonddal küzdő szülő gyerekének amúgy nincs baja, mármint ebben a korosztályban (mondjuk iskoláskor alatt gondolom ezt). De ha elég kitartóan küzdünk a gyerekkel ebben a témában, akkor majd lesz.
KedvelésKedvelés
Én is egy vagyok a tízből. Az egyik gyerekem jó étvágyú és szeret nassolni, de nem vészes egyáltalán, és nem is duci. A másik vékony, elég keveset eszik, de energikus, nem beteges, szóval ő is teljesen rendben van.
KedvelésKedvelés
Alexandra, nagyon köszi, hogy mindezt megosztottad velünk! Kontrollcsoport rulez! 🙂
KedvelésKedvelés
Az evési problémák nálunk is nehéz ügy, hosszú évek odafigyelése, munkája hogy most ott tartunk ahol 🙂
5 hetes korától voltam vele a kórházban, 6 hetesen vihettük haza. Az első 5 hétben egy koraszülött osztályon volt (érett, időre született újszülöttként, azért mert a csecsemőosztály nem vállalta a több hetes kórházi ápolást amire számítani kellett – közben volt egy sikertelen kiajánlás, potenciálisan sérült stb. tehát eleve lehetett tudni hogy nem lesz gyors a családba kerülése).
Tehát érett csecsemőként a koraszülött osztály vállalta, de ugye inkubátor sem kellett, így az osztály folyósójának legutolsó szobájába került egyedül (a szomszéd szobákban a koraszülött babák anyukái voltak elszállásolva), a nővérszoba az osztály másik végén. Neki is az a napi 4-6×10-20 perc foglalkozás jutott amikor megetették, tisztába tették, megfürdették, aztán a nővér nyilván sietett vissza az inkubátorosokhoz, ő meg vissza a kiságyba egyedül, még baba sem volt más rajta kívül a szobában 5 héten át.
Én elsősorban erre a helyzetre vezetem vissza a súlyos evési problémákat amivel 7 éve küzdünk. 5 hetesen 250-270ml-t evett meg egyszerre, hiszen addigra megtanulta, amíg eszik, addig kézben van, ígyhát evett amennyit csak bírt… Ha éhes volt és sírt, senki nem sietett oda hozzá, hanem ha hallották, akkor a nővérszoba melletti konyhában betették a kajáját melegedni, aztán ha közben túl meleg lett lehűteni stb. és a lányom ezt az akár 10-15 percet torka szakadtából üvöltötte végig. Akkor mentek be hozzá amikor kész volt a kaja, addigra teljesen kiborulva cuppant rá a cumisüvegre és szabályosan döntötte magába amíg csak bírta. Ha abbahagyta az evést letették és magára hagyták – nyilván, hiszen ezer más dolguk volt, sok beteg baba, kevés nővér, nem is hibáztatom őket, de tény hogy mély nyomokat hagyott ez az első 5 hét.
Miután hazavittük természetesen nagyon hasfájós lett, soha nem is fért bele a nap 24 órájába 6 etetés, csak 5, mert több mint 4 órába telt mire kiheverte az előző étkezés okozta hasfájást.
A mennyiséget tudatosan minden elképzeéhető módon csökkentettük, pl. pár kortyonként séteáltunk egy kört a lakásban stb. de ez csak addig volt megoldás amíg nem kezdte el tudni érvényesíteni az akaratát. Az első 2 évben nem látszott rajta hogy túl sokat eszik, mert a nap 16 órájában mozgásban volt (azóta tudjuk nemcsak mozgékony hanem hiperaktív is).
2-4 éves korában úgy evett mint akinek az élete múlik rajta. Az asztalnál mindent meg akart enni amit csak látott, a saját tányérjáról, és a többiekéről is, sőt a tálakból is. Nem volt az a mennyiség ami elég lett volna. Nassolás sosem volt nálunk, de idegenektől is simán kunyerált kaját bárhol (volt olyan pl. hogy beugrottunk a fodrászhoz és az alatt a 10 perc alatt amíg megnyírtak, a gyerek bevágta a kozmetikusnő fél ebédjét… persze ez egy darabig cuki, mindenki kínálgatta, állandóan nekem volt konfliktusom a kínálgató felnőttekkel és a gyerekkel is emiatt.) A végén már külön tanítottam neki, hogy ételt csak tőlem fogadhat el, ill. ha kínálják meg kell kérdeznie (ezt a mai napig tartjuk).
2 évesen bölcsibe, 3 évesen oviba kezdett járni, ahol mindenütt a gondozónénik, dadusok kedvence volt, mert mindent szeretett és mindenből legalább kétszer kért. 4 évesen már nagyon látszott a rossz minőségű óvodai ételek hatása hiába az otthoni odafigyelés és a rengeteg mozgás. Már az óvodában is le volt tiltva a repeta (levesből és főzelékből kaphatott, hús úgysem jutott).
Közben persze okososdott is, egyre többet meg lehetett vele beszélni, kb. 5-6 éves kora körül értek véget köztünk az örökös csaták az ennivalón. Azóta lassan képes elfogadni hogy én adagolom ki az ételt, és hogy nem kell mindent megennie amit lát.
A nagy áttörést viszont az jelentette amikor külföldre költözés miatt kikerült mindeféle közétkeztetésből és az étkezései újra kizárólag az én felügyeletem alá kerültek vissza. Most 7 évesen elfogadja hogy az iskolában azt és csakis azt eszi meg amit én adok a dobozába, plusz a gyümölcsöt amit kapnak (szerencsére itt nagy “divat” az egészséges táplálkozás). Itthon soha nem teszem ki az összes elkészült ételt az asztalra, mindhármunknak én tálalok ebédet. 7 év alatt sikerült elérni, hogy rendszeresen hagy a tányérján ételt (nagyon figyelek rá, hogy mindig tudja, nem kell mindent megennie, csak amennyi jól esik). Minimálisra szorítottunk vissza mindenféle nassolást, ha mégis van valami az csak meghatározott időben, mennyiségben (pl. egy kocka csoki ebéd után).
Azt hiszem, neki az étkezéshet való viszonya alapjaiban sosem fog megváltozni, csak tanulással, tudatos odafigyeléssel lehet normális keretek között tartani – az evés mindig fontos örömforrás lesz a számára, amit tehetünk az az hogy a mennyiség által okozott örömet, “kielégülést” átfordítjuk a minőség által okozott örömre, de ez hosszú évek munkája.
KedvelésKedvelés
5,5 éve küzdelem mindenegyes étkezés…Újszülöttként fogadtuk örökbe, és az első pillanattól én etettem (tápszerrel) 6 hónapos koráig ment minden, mint a karikacsapás. Gyönyörűen evett, szépen hízott.
Aztán elkezdődött a hozzátáplálás és vele a kálváriánk. Nem rágott, nem nyelte le, csak tartotgatta, kb. minden étkezés után visszabukta a kaja nagy részét… voltunk gasztroentorológusnál, neurológusnál, endokrinológusnál és pszichológusnál. Semmi. 3 éves korára megszünt a bukás, de a mai napig képes magát elhányi, ha nagyobb a falat a szájában, és vmi elképesztően lassan eszik (igazából ő csinálja jól, de ezt képtelenség kivárni) az oviban is szóltak már, de nem tudok vele mit kezdeni.
Nassolni soha nem nassolt, talán az utóbbi 1-1,5 évben fogadja el jobban az édességet, ami persze nem baj, de fura, hogy ha megkérdezed a gyereket, hogy “Kisfiam kérsz egy túró rudit?” akkor 10-ből 9* azt mondja, hogy nem….
Zöldséget, gyümölcsöt szépen eszik szerencsére. Húst szinte csak darált formában: lasagna, spaghetti a két nyerő étel, ha bárhova megyünk mindig ezt kérjük neki, mert ezt legalább meszi. 🙂
Mondanom sem kell, hogy egy igazi ropiharcos… mind testmagasságban, mind súlyban jóval a korosztálya alatt van. Tudom ez inkább genetika, de akkoris nyugodtabb lennék, ha jobb evő lenne. Ha néha-néha megeszik egy rendes adag kaját, megszáll a világbéke, és határtalan boldogság tölt el. 🙂
Az, hogy “Anya éhes vagyok!’ zene füleimnek. Nem sokszor hallottam még.
A Kicsi (őt is újszülöttként fogadtuk örökbe) most 2 éves és kb. többet eszik, mint a Nagy, bár neki is vannak “dolgai”. Nála van az, hogy azt kell ennünk, amit ő, különben elkezd variálni, és mindenkitől kér vmit, aminek az a vége, hogy nem eszik semmit. Nála jöhet a csoki, cukor, ropi, fagyi stb. 🙂 De ugyanúgy megeszi a zöldséget, gyümölcsöt, sőt ő az, aki egyedül megeszik egy kígyóuborkát csak úgy, mert finom… és megdézsmálja a földieper “ültetvényt” + a málnabokrot. 🙂
KedvelésKedvelés
A két véglet a te fiad és az én lányom 🙂 Még szerencse hogy van genetika… az én “kis”lányom most 136cm magas 7 évesen… ha nem lenne ilyen magas, gurulna 🙂
KedvelésKedvelés
Én azért nem izgultam, mert mindig jó súlyú volt a fiam, most 3.5 évesen 18 kiló és 100 centi, másfélszer olyan széles, mint az ovistársai.
Inkább mint jelenség volt zavaró…
KedvelésKedvelés
3.5 évesen a lányom is ilyesmi volt, talán kicsit magasabb és kicsit nehezebb de hasonló alkatú volt mint Zsolti. Nálunk az óvodai évek alatt nőtt a súlya jobban, ami egyértelműen a mindent és sokat evéssel, és az óvodai ételek minőségével függött sajnos össze 😦 Az az igazság, hogy az első 3 év után, amikor nem látszott annyira rajta hogy mennyit eszik, nem is gondoltam hogy az óvodai koszt ennyire rossz lesz, nagyon kell figyelni. Ha a mai tapasztalataimmal újra csinálnám, azt hiszem letiltanám az óvodai étkeztetését (valahogyan biztos megoldanám) és csak azt kaphatná amit én vinnék be…
Az is látványos volt, hogy nyáron mindig kiszálkásodott, de novemberre ugyanúgy visszaszedett mindent és kikerekedett. A “csúcspont” 5-6 éves kora között volt, az elmúlt egy évben nőtt 13cm-t és a súlya nem változott, de ehhez nagyon kellett figyelni.
KedvelésKedvelés
Szerintem szegénynek korai volt még a hozzátáplálás. Tudom, hogy az aktuális ajánlások szerint így kell, de szerintem ebben sem jó, ha nagyon uniformizálni akarjuk a gyerekeket. Nem egyformák, szinte semmiben, miért pont ebben lennének hirtelen 6 hós korukra azok? Az enyém még 4 hós sem volt, mikor már nyalogatni akarta a gyümölcsöket, amiket mi ettünk. Hagytam neki. A védőnőnek utólag bevallottam, a háziorvosnak utólag sem.
Nem hibáztatásként írom, amúgy, mert nyilván azért nem hágják át általában a szülők az aktuális ajánlásokat, mert a legjobbat akarják a gyereknek.
KedvelésKedvelés
Igen Vicq utólag én is beláttam, hogy korai volt még a hozzátáplálást elkezdeni nála, így a kicsinél már nem is erőltettem. Rutinosabb és lazább anyuka lettem. 🙂 De azt hiszem szinte mindennel így vagyok, hogy a Kicsinél már nem hagyom magam “rábeszélni”, hogy mit kell csinálnia könyvszerint a gyereknek, hanem hagyom a saját kis medrében. 🙂
A Nagyok sorsa, hogy szülőt faragjanak belőlünk, így a Kicsiknek már könnyebb dolguk van velünk. 🙂
KedvelésKedvelés
Én nem nevezném evési problémának a miénket, mert örülök, hogy egyik gyerek sem válogatós. Öröm nekik főzni! 🙂 Mindkettő csecsemőotthoni. A fiam 14 hónaposan egy 9 hónaposnak megfelelő magassággal és súllyal érkezett. Vele megtapasztalhattam a Maslow-piramis igazságát: mentálisan, beszédben alig fejlődött, amíg “helyre nem ette magát”, azaz 18 hónapos korára beérte kortársait. Akkor hirtelen megügyesedett és szárnyalni kezdett. Addig viszont az életünk kb. arról szólt, hogy “mikor eszünk?” Mindegy mit, csak az bőséges legyen és jöjjön már! A fiam most 10 éves, és pont, ahogy a cikk írójánál, én is legszívesebben lakatot tennék a hűtőre, mert nem tud leszállni róla. Szerencsére a gyümölcsökkel, zöldséggel is beéri, azzal teszem tele a hűtőt. Így “csak” 42 kiló tiszta izom, a rendszeres sport miatt nagy súlya ellenére egyáltalán nem kövér, de nagyon kell rá figyelni és visszafogni. És szintén nagyon szeret főzés közben a konyhában sündörögni, “segíteni”, ellenőrizni és végigizgulni az ételkészítést. Amúgy igazi gourmand, imádja az ízeket, megkóstol mindent, bátran kísérletezik, sőt ki is talál ételeket.
A lányom étkezési szokásait, aki egyévesen tökéletes paraméterekkel érkezett, egy dietetikus is megirigyelhetné. Mindenből mértékkel csipeget. Nagyon szereti a húst, a tejtermékeket, a mindendféle magokat, és szívesen eszik nyers zöldséget is. Az egy hónapja a névnapjára kapott csokiból talán még mindig van, úgy beosztja (ha a fiam meg nem találta…) Az egyetlen gyengéje a gumicukor 🙂
Ja, ami még érdekes, péksüteményt mindketten szinte alig esznek, süteményt meg csak azt, amit én sütök.
KedvelésKedvelés
Azzal ertek egyet, hogy szinte minden gyereknek vannak evesi gondjai.
Kezdjuk ott, h a fiam, (verszerinti), hihetetlen mennyusegu nassot bir megenni, pont a multkor kaptam sikitofraszt, reggel korabban kelt, mint mi, es reggelire siman bevagott egy kus uveges lekvart.
Aztan ott van a fura izlese, a kakaoporos paradicsomoshal finom…Zoldseget elvbol nem eszik, gyumolcsbol a banant, a mandarint es a mandarint hajlando megenni, a tobbi a nemszeretem kategoria.
Hat es fel eves, 125 cm, es 18 kilo…
En anyu elmeselese szerint alig ettem meg valamit. Mondtak neki a csecsemootthonban, hogy imadom a kockasajtot, es a spenotot, anyu ipari mennyiseget vasarolt be ezekbol. Es bingo, meg sem kostoltam oket 😃
Napokig hurcoltam magammal egy szal spagettit, es egy szem zoldborsot, enni nem voltam hajlando. Orvoshoz is vittek, harom evesen 9kg voltam, sulyosan alultaplalt kategoria.
Allando vita volt a kajalas, tomtek volna mindennel, cserebe en kihanytam.
A helyzet tizenevesen fokozodott, masfel even at csak sajtos tesztat ettem, reggelire, ebedre, vacsorara. Ha nem volt itthon sajt, napokig nem ettem.
Ma mar nincs ilyen bajom, gyakorlatilag barmit megeszek, de ha nem szolnak a fiuk, h vacsizzunk, nekem eszembe sem jut. Ha nem lenne muszaj, sztem en nem ennek 😃, de mostanra legalabb elertem a normalis sulyomat.
KedvelésKedvelés
Hmmm… sosem próbáltam még a kakaóporos paradicsomos halat, de a chili con carneból is csak azt szeretem, amiben tényleg van kakaópor és fahéj a paradicsom mellett. Lehet, hogy bizarrul hangzik, de tényleg jó. Szóval, tudhat valamit a kölyök. 🙂
KedvelésKedvelés
Nálunk az ízek kavalkádja a fura. Kókuszkocka mustárral, lekváros fánk virslivel. A hús csak akkor jöhet, ha nem kell rágni, különben a kis pofazacskójában landol, mint egy kis hörcsögnek. De hasonló sors vár a borsóhélynak és a narancs hártyájának is. Képes fél órát rágódni rajta, mire nagy nehezen kiköpi.
KedvelésKedvelés
Ez tetszik.
A hús nálam is így volt Rodínia.
Apró szeletekre kellett vágni és a szeletkéket egyenként bekapni, megrágni, lenyelni utána jöhet a következő szeletke. Reggelinél a katona volt a menő (apró kockákra vágott kenyéren a valami húsiféle) Főtt tojás egyben hasonló a pofazacskós húshoz + fulladás. Főtt tojást is pici szeletekre kellett vágni de a legjobb volt vajjal villával összetörve kenyérre kenve katonára vágva. Mócsingos, zsíros hús nem ment soha. Csak száraz húsok. Csirkének, szárnyasnak csak melle. Minden csak apró szeletekre vágva ahogy előbb leírtam. Csont szopogatás nem. Bőr rágcsálás nem. Kakaó nem, tej igen de csak hidegen. Melegen nem. Rizs, tarhonya nem, esetleg ha valami pörköltes hús van rajta de csak addig amíg van a pörköltből rajta. Üresen a sima tarhonya már ott marad. Diós tészta nem, mákos igen de csak míg mákos amin nincs mák marad, túrós tészta csak túróval nem, ha tejföl is van vele akkor igen de amin nincs túró tejföl az marad a tányéron. Grízes tészta magában nem, baracklekvárral igen. Sonka zsíros rész és bőr mentesen igen. Kocsonya nem. Szalonna sütve nem, füstölve igen de csak átlátszó vékony szeletekben, nagyobb szelet nem. Hal ha nincs benne szálka. Gesztenyepüré nagyon nem (Egyszer meg kellett enni, mert az olyan finom. Kihánytam), orosz krémtorta, puncstorta nem többi mehet de csak egy szelet. Ha több akkor esély van hányásra. Tejbegríz vagy rizs addig míg kakaó van rajta üresen egy falat sem.
Ez mind így maradt felnőtt koromra is.
KedvelésKedvelés
Nálunk egyelőre minden OK az evéssel. A nevelőszülők azzal engedtek el, hogy Milán rossz evő, egy órán át eszik, és kergetni kell az asztal körül, hogy egyen. Egyelőre ilyet nem tapasztaltunk. Rendszeres az étkezés nálunk, mindenki egyszerre eszik asztalnál, és ugyanazt. Általában Milán is megeszi az ételét. Magában eszik, külön széken, kanállal, villával. Az etetőszéket nem hajlandó használni. Vettünk neki egy köpenyt, nem akarta felhúzni, de anya és apa is felhúz valamit, így már nem gond. Különben nem győzi az ember a mosást. Nem erőltetjük az evést, ha nem eszik, a következő étkezésnél (napi 5-szöri étkezés) kap valamit, de általában nincs gond. Olyan van, hogy valami nem ízlik neki, például a bableves, a lencseleves, tejföl. Azt nem kötelező megenni, megkóstolja, eszik is belőle, de látszik a kis arcán, hogy nem ízlik neki. Nyilván nálunk máshogy főzünk, mint a nevelőszülőknél. Anyukámnak az orvos egyszer azt mondta: “Az a gyerek, akinek van mit ennie, nem hal éhen.” (én nagyon rossz evő voltam, bábozni kellett nekem.) Ehhez igyekszünk tartani magunkat.
Inni nálunk, a reggeli és esti kakaón és az 1 pohár 100%-os gyümölcsleven kívül, csak vizet kap. Nagyon vicces, mert teát kér (azt adták neki a nevelőszülők – vizet soha nem kapott), vizet adunk neki, és boldogan megissza. Mi is vizet iszunk, így nem zavarja.
Nálunk a gond a hajvágás, és a lábköröm vágás. Azt nagyon nehezen engedi. Érdekes, hogy a kézkörmével nincsen gond, azt hagyja. Mindent próbáltunk, egyelőre nagyon nehezen megy a dolog.
KedvelésKedvelés
Visszatérve a kiinduláshoz: nekem nem az volt a gondom, mit és mennyit eszik a gyerekem, a végeredmény nekem teljesen rendben van. Engem az aggasztott, emellé milyen viselkedést produkál az asztalnál.
KedvelésKedvelés
Hát a köpdösés minket is zavar, most próbáljuk erről leszoktatni. Ha valami nem ízlik neki, kiköpi. Mondjuk neki, hogy szóljon, és akkor köpje szalvétába. Főleg a kemény panír, kenyér héj, szálas hús. Ha a hús nem szálas, akkor megeszi, persze ne legyen túl nagy falat.
KedvelésKedvelés
Jó volt a poszt és a kommentek alapján átgondolni a kisfiam evési szokásait. Különösebb gond nincs nálunk, de újszülött korától a tápszerezés végéig a cumisüveget mindig úgy húzta le, mint a szomjas alkoholista 😀
KedvelésKedvelés
Eszembe jutott egy kérdés: mi van olyankor, ha gyerek spec étrendre kényszerül, pl cukorbeteg lesz? Ott nem tudom ráhagyni, hadd egyen úgy és azt, amit akar. Mi bővebb tájékoztatásnak beírtuk a cukorbetegséget, de naivan nem gondoltam evésproblémákra…
KedvelésKedvelés
Szia!
Én véletlenül tévedtem ide, az örökbefogadáshoz nincs semmi közöm, viszont cukorbeteg vagyok, úgyhogy gondoltam, megpróbálok válaszolni a kérdésedre.
Az ételek nem speciálisak, az adagokra kell figyelni. Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen ez az egész babáknál, no és szülői oldalról. Én négy éves koromban lettem cukorbeteg, persze nem túlzottan emlékszem a dologra. Akkoriban olyan típusú inzulin volt forgalomban, amelyiknél az inzulin beadása húsz (?) perccel meg kellett hogy előzze az étkezést, és így előfordult, hogy mire enni kellett volna, nekem már nem volt kedvem. (Anyukám mesélte.) Olyankor cukros vízzel itattak, hogy ne legyen gubanc, biztosan elég nehézkes volt, arra emlékszem, hogy egyszer falhoz vágtam a kockacukrot. Ennél az inzulinnál nehézkesebb volt bánni a hatásgörbékkel, fontosabb volt az időbeosztás betartása.
Viszont manapság már van ennél jobb típusú is, már hosszú ideje én is a modernebb verziót használom. Itt közvetlenül étkezés előtt kell beadni, rögtön hat és kész. Szerintem pici gyereknél, aki még fütyül az észérvekre, simán be lehet adni a megfelelő adagot étkezés után, amikor már lehet tudni, hogy megette-e az adagját vagy eltért tőle.
Én azt mondanám, nem olyan vészes a dolog, mármint persze biztos elég nehéz belerázódni – én arra nem emlékszem – , de nem kell tőle annyira félni abból a szempontból, hogy a belerázódás után, mikor már megy a szokásos ételek szénhidráttartalma és sikerült megszokni az egészet, a mindennapokon nem változtat sokat.
Ági
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Szia!
nagyon köszi a választ!!:-D Még nem biztos, h cukorbeteg lesz a babánk, de benne van a pakliban, mert azt választottuk a betegséglistán, h egy ilyen kiajánlás esetén, bővebb tájékoztatást követően döntünk, h el tudjuk-e vállalni.
Itt bárki kommentelhet, olvass és írj bátran.
Kata
KedvelésKedvelés
Nincs rá nagyobb esélyetek, mintha nemet ikszeltetek volna, mert nagyon változatos életkorokban jöhet ki egy-két éves kortól tizenegy-két éves korig, de a 2 éves kor alattiakból gyakorlatilag kb. darabonként írnak tanulmányt, annyira ritka. Szóval elég kis esélye van, hogy pont Magyarországon, pont öf babaként pont nektek “csöppen” egy 0-9 hós diagnosztizált diabeteses. Viszont, ha nem az, akkor is lehet később, akár tíz év múlva is. Szóval szerintem erre kevésbé érdemes készülnötök, majd akkor, ha tényleg úgy történik.
KedvelésKedvelés
Én két örökbefogadott kisfiú nagymamájaként írom le az átlagostól eltérő evési tapasztalatokat.
Öt és fél évesen csecsemőotthonból került hozzánk kisfiunk. Ahogy az egyik csecsemőotthonban dolgozó leírta a napirendet, a mi esetünkben is hasonlóan működött. Az öthónapos csecsemő már tudott pohárból inni, ekkorra a hozzátáplálás is befejeződött, s ebédkor nemcsak főzeléket, hanem gyümölcspépet is kapott. Tulajdonképpen este 7-től reggel hétig nem kapott ételt.
Amikor hozzánk került visszatértünk a cumisüvegre. A főzelék és a gyümölcspép etetése során olyan mohón evett, hogy két kanál között még bekapta és szopta az ujját. Mivel nem volt nagy súlyú,
(3 kg-mal született és ekkor 6 kg volt, a csecsemőkönyvéből kiderült az utolsó 3 hónapban csak 70 kkg-t hízott), ezért nagyobb adagokat is adtunk neki, mint az előírás, de még azon felül is követelőzött. Szó szerint a “fulladásig” volt képes enni. (Egy-egy alkalommal úgy lélegzett, mintha asztmás nehézlégzése lenne. ) Az etetések számának növelésével
próbáltunk a mennyiségen csökkenteni, ami nem sikerült, mert követelte még a nagyobb adagot. Nem volt válogatós, bármilyen főzeléket, gyümölcsöt szívesen megevett. Ez eltartott kb. két hónapig,
amikorra a normál adag is elég volt. Az ujjszopást közben elhagyta. Egy évesen 12 kg, két évesen
15 kg volt.
A lelkem most öt éves, 116 cm magas és 21 kg. Most is jól eszik, de itthon csak a kedvenc ételeiből eszi a nagyobb mennyiséget. (Pl. palacsinta 5 db, túrós tészta, bolognai stb.) Ő az első, akinek adni kell, mert állítása szerint mindig éhes. Édességgel nehezen telik el, bármennyit képes volna megenni. Édességből a testvérét is kínálja, aki nem szereti még az édességet (2 éves), s ilyenkor gyorsan elfogyasztja az ő részét is.
Az óvodában mindent elfogyaszt, ő az, aki még kétszer vagy többször is kér az ételből.
Nem tudom, valaha kiheveri-e a csecsemőkori éhezést?
Amúgy jelenleg a “kicsi” mintájára mostanában maszatosan eszik, nem hajol a tányér fölé, nem figyel a részletekre.
Nagyon örülök,hogy rátaláltam erre a blogra, nagyon-nagyon színvonalas, változatos, amiből mindenki sokat tanulhat. Zsuzsának munkájában és a magánéletében is sok-sok örömet, sok lélekemelő szépséget és minden jót kívánok.
KedvelésKedvelés
Szia! Gratulálok az unokákhoz! És szuper, hogy írtál.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, nem öt és fél évesen, hanem hónaposan fogadtuk örökbe…
KedvelésKedvelés
Nálunk a habzsolás jellemző kezdetektől.
Szakirodalom szerint a tápszernek kb. 10 perc alatt kell elfogynia a cumisüvegből – na ez nálunk 2 perc volt. Persze megmagyaráztuk, hogy kompenzálja az első -9 hónapot 🙂
A most már 2+ fiúnk mindent eszik, néha egyszerre amit az asztalon lát, és akár falatonként váltogatva. Azt figyeltem meg pár hónapja, hogy még le sem nyeli a falatot és szájába teszi a következő kanállal, majd kis rágás után a harmadikkal.
Bölcsődében dicsérik milyen jó evő, nem válogat – ez jó. A habzsolás viszont fokozódott (borsószemek egészben kerülnek a pelenkába).
Hogy ez mennyiben függ össze örökbefogadottságával nem tudom.
Védőnőnk arra készített minden anyukát, hogy a bölcsőde megtanít minden gyereket gyorsan enni, amint felismeri, hogy ha időre nem végez elveszik a tányért.
Próbáljuk játékosan lassítani, hogy csak akkor vegye a következő falatot, ha már üres a szája. (Ezért gyakran mindannyian tátogunk, mint a fecskék, mert meg kell mutatni hogy már eltűnt az előző falat.)
KedvelésKedvelés
köszi a témát, nem gondoltam, hogy ez ilyen általános. Két cigány kislányt fogadtunk örökbe (4 és 6 hónaposak voltak nevelőszülőtől) most 4 és 3 évesek. Bélpoklosak. A nagynál rendeződni látszik. A kicsinél nem. Állandó balhé van a kajából, hogy még, még. De határ kell, mert a kicsi kövér is. Pedig semmi cukor, fehérliszt stb, mégis. És aggaszt ez a dolog. És lehet tényleg az örökbefogadás…de nekem a gyerekorvos azt mondta, hogy a jómódba került cigányoknál ez tipikus. Nem ez van itt a háttérben? Ti hogy látjátok? Az enyémek a nyomor szélén túlról jönnek, szó szerint. Olvastam egy olyan kísérletet, hogy az egerekkel cseresznyefavirágot szagoltattak, miközben levágták a farkukat. A következő generáció a puszta illattól pánikolt. Tehát a traumák átörökíthetőek. Nem ez a több évszázados éhezés van a háttérben? De tényleg lehet, maga az örökbefogadás traumája is. Az biztos, hogy a nagyobbik lányunk (aki 4 hónapos volt mikor hoztuk, és mára rendeződött) még nem kötődött a nevelőcsaládhoz, a kicsi, akinél meg nagyobb a gond, jobban.
KedvelésKedvelés
Nekem kicsit meredeknek tűnik ez a gondolatmenet. Amennyit eddig olvastam a témáról, abból az jött le, hogy az étkezés az egyik abból a kevés dologból, amit egy gyerek kontroll alatt tud tartani. Eszik, nem eszik, sztrájkol, teletömi magát stb. Kapcsolódva ahhoz, amit írtál, előfordulhat, hogy volt az életszakaszukban olyan időszak, amikor nem jutottak elég ételhez. Mivel azonban már elég régóta rendezett az életük és tudják, hogy holnap is lesz kaja 🙂 én a háziorvos helyett egy öf pszichológussal beszélnék (ld. Mózeskosár), biztos tudna hasznos tanácsot adni.
KedvelésKedvelés
Sziasztok Kedves Mindenki!
Én még csak várakozó vagyok, de nagyon érdekel minden örökbefogadáshoz kapcsolódó téma.
Egyik kedvenc írónőm Kathryn Patricelli aki nagyon sok örökbefogadással kapcsolatos cikket publikált, ezek közül sokat magyarra fordítottam és közöttük ráakadtam az alábbira.
Hajmeresztőnek tartom a gyerekorvos “magyarázatát” volna mit tanulnia/tájékozódnia a témában…persze ez csak szerény véleményem!
Remélem hasznosnak találjátok majd az alábbi cikket avagy megerősít abban mindenkit, hogy a gyerekorvossal ellenben Nektek ill Nekünk van igazunk, amikor örökbefogadással hozzuk összefüggésbe a túlevés jelenségét.
Egyébként szuper jó a blog, imádom olvasni, sokat tanultam belőle és a hozzászólások is nagyon hasznosak!
Cikk:(az étellel kapcsolatos rész az utolsó bekezdésben van, a többit pedig nem akartam kiollózni, mert szerintem nagyon informatív)
Problémák amelyekkel egy örökbefogadó szülő gyakran szembekerül
Örökbefogadáshoz köthető specifikus problémák
Az örökbefogadáshoz köthető specifikus problémák olyan konkrét problémák amelyek gyakran foglalkoztatják és félelemmel, szorongással töltik el az örökbefogadott gyermekeket. Ilyen például az attól való félelem, rettegés, hogy a vér szerinti szülő visszaviheti, elrabolhatja a gyermeket.
Minden más problémát mint például ha a gyermek zárkózott, szégyenlős, utálja a tanárát , nem szeret iskolába járni nem tekinthetjük örökbefogadásával kapcsolatos problémának. Az örökbefogadott gyermekekkel kapcsolatos problémák jelentős része egyáltalán nem áll kapcsolatban, nem köthető magához az örökbefogadáshoz, azzal nem hozható kapcsolatba.
Hogy az örökbefogadott gyermekek sokszor kerülnek szembe, küzdenek érzelmi és pszichológiai problémákkal? Természetesen ez is előfordul. Néha csak egy kis időre siklanak rossz vágányra, máskor meg szakember segítségére is szükségük lehet. A legvalószínűbb pedig az hogy minderre tinédzser korukban kerül majd sor amely köztudottan minden gyermek életében az egyik legnehezebb időszak melyen át kell esniük. Az alábbiakban megpróbálom felsorolni azon problémákat amelyekkel az örökbefogadott gyerekek (és szüleik) leggyakrabban szembekerülnek
“Te nem vagy az igazi anyám!”
“Gyűlöllek! Te nem vagy az igazi anyám! Az igazi anyám soha nem lenne velem ilyen gonosz mint amilyen Te vagy!” Ha ezeket vagy ehhez hasonlóakat hall gyermeke szájából bizony fájdalmas és megrázó élmény lehet az Ön számára. Talán még szülői képességébe vetett hite is megrendül és még abban is kételkedni kezd, hogy gyermeke egyáltalán szereti-e Önt, vagy szerette-e valaha?
A jó hír az az, hogy a gyerekek legtöbb esetben nem gondolják komolyan amit mondanak. Valószínűleg gyermeke érzelemkitöréséhez nagymértékben hozzájárult az a tény, hogy Ön nem vette meg részére azt a CD-t vagy méregdrága ruhát amit kinézett magának, vagy nem engedélyezett számára valamit amiről gyermeke úgy gondolta hogy neki is szabad hiszen “mindenki más azt csinálja”.De az is lehet, hogy Ön éppen felelősségre vonja avagy megbünteti valamely helytelen tettéért és ez ilyesféle reakciót vált ki belőle.
Az e fajta érzelem nyílvánításokat ugyan úgy kell Önnek is kezelnie, mint bármilyen más vér szerinti szülőnek. Gondolja át, hogy igazságosan jár-e el, a büntetés vajon összhangban van-e az elkövetett “bűnnel”? Ha úgy érzi indokolt volt fellépése, akkor ne adja meg magát, legyen következetes. Ha minden egyes alkalommal beadná a derekát amikor “te nem vagy az igazi anyám/apám!” elhangzik, gyermeke ezt egyszerűen mint egy marionett figurát mozgató zsinórt használná fel Ön ellen, hogy irányítása alá vonja Önt és egyiküknek sem tenne jót.
Szóval amit ilyenkor felelnie kell a “te nem vagy az igazi anyám/apám!” szólamra a következő:
Jelentse ki határozottan hogy: “Igenis én vagyok az igazi anyád/apád” aztán közölje gyermekével, hogy az Ő érdekében döntött úgy, ahogyan döntött. Mondja el neki, hogy “Ön nagyon szereti és nagyon szomorú, hogy ilyen dolgokat kellett hallania, de Ön szerint az lenne a legjobb, ha majd később folytatnák ezt a beszélgetést, amikor mindketten lenyugodtak (Esetleg még azt is hozzáfűzhetné, hogy azok a szülők akik vér szerinti gyermekeiket nevelik, azok sem engedik, hogy gyerekeik azt tegyék szabadon amihez csak kedvük van) . Vegyen egy jó mély levegőt, később sírja ki magát otthon amikor gyereke nem láthatja és lépjen tovább.
Fegyelmezés hiánya és annak következményei
Néha az örökbefogadó szülők különösen a hosszú várakozást követően annyira örülnek, hogy végre gyermekük lett, hogy amikor a gyermekük a későbbiek során rosszat tesz, megengedhetetlenül viselkedik – amely kivétel nélkül minden egyes gyerekre jellemző – a szülők ezt egyszerűen elnézik, figyelmen kívűl hagyják mert érzelmileg képtelen arra,hogy gyereküket fegyelmezzék, megbüntessék.
Az a szülő – legyen az örökbefogadó avagy vér szerinti – engedi, hogy a szülő helyett a gyerek legyen a házban az úr – óriási problémáknak néz elébe.
Más örökbefogadók nem érzik úgy, hogy joguk van a vér szerinti szülőkhöz hasonlóan, velük egyenrangúan eljárni gyermekük neveletlenségével, rossz magatartásával szemben. Úgy gondolják, ha elvesztenék önuralmukat és rákiabálnának a gyerekükre, ezzel kivívnák maguknak a vér szerinti szülők rosszallását és rögtön ő maguk is “rossz szülővé” válnának. Az igazság azonban az, hogy amennyiben a gyereket annak vér szerinti szülője nevelné, ő is úgy megbüntetné azt annak rossz magaviseletéért. Ne feledkezzünk meg arról, hogy mivel Ön látja el a gyerek nevelését és nem pedig annak vér szerinti szülője, így az Ön feladata a gyerek nevelése ezen belül annak fegyelmezése, büntetése is, nem pedig a vér szerinti szülőké.
“Visszhang- jelenség”
Idősebb életkorban örökbefogadott gyerekekre néha jellemzőek lehetnek olyan sajátos magatartási és viselkedési formák, amelyeket Claudia Jewett pszichológusnő “visszhang-jelenségnek” nevez. Ez egy olyan magatartásra utal amely a gyermek múltbéli szorongásaira épül, illetve ezen többnyire negatív múltbéli élményekkel hozható összefüggésbe.
Jewett például egy olyan kisgyereket kezelt, aki önszántából soha nem szállt be kék színű autóba (viszont minden egyéb más színű járművel szemben nem tanúsított elutasító magatartást). A terápia illetve a gyerekkel folytatott beszélgetések folyamán Jewett felismerte, hogy a furcsa probléma hátterében az állt, hogy a gyermekvédelem munkatársainak vállalati járművei szinte kivétel nélkül mind kék színűek voltak. A gyerek minden egyes kék színű autót innentől kezdve azzal azonosított be, hogy érte jöttek, hogy őt otthonából elvigyék és ismét egy újabb nevelőszülőhöz kerüljön. Sokszor az elutasító magatartás mögött egy korábbi szorongás, trauma áll amely orvoslásához egy kis türelem is elegendő.
Családépítő-tippek
Örökbefogadó szülők gyakran esnek abba a hiába, hogy “túlajnározzák” csemetéiket és a gyerekből ezáltal egy “szülők feje tetején táncoló kisherceg avagy hercegnő válik”.
A szülőknek fel kell ismerniük, hogy nem a gyerek hanem ők parancsolnak a házban. Ne engedjék, hogy ezen szerepek felcserélődjenek. Még akkor sem, ha hosszú éveket várt a gyermekáldásra, még akkor sem, ha a gyermekét a világon mindennél jobban szereti, és ha gyermeke mindennél fontosabb számára. Ne engedjen meg mindig mindent gyermekének, mert “a kinti hideg világ sem lesz velük szemben elnéző, engedékeny”.
‘Harc az étellel’
Ha az a mondás, hogy “az étel a szeretettel egyenlő” akkor az örökbefogadott gyerekeknél a korai életkorban megtapasztalt alultápláltság illetve éhezés későbbi étellel, étkezéssel, étkezési szokásokkal kapcsolatos zavarokhoz vezethet. Az ilyen problémák különösen gyakoriak idősebb korban örökbefogadott gyerekek esetében, különösen a szegényebb, 3. világ országainak egyikéből örökbefogadott gyerekeknél fordulnak elő a leggyakrabban. Ilyenek például a:
• Válogatás. Azokra a gyerekekre jellemző akik előzőleg árvaházban, otthonokban nevelkedtek vagy olyan környezetben ahol nem mindig kaptak megfelelő minőségű és mennyiségű élelmet. Egyszerűen idő kell nekik, hogy hozzászokjanak mindahhoz, amit Ön eléjük rak.
• Túlevés. Ez nagyon ijesztően tud hatni a szülőkre, különösen akkor, ha a gyerek addig tömi magát amíg ki nem hányja az elfogyasztottakat. Ebben az esetben nem kell azonnal bulémiára vagy hasonlóakra gondolnunk, csupán az az örökbefogadott gyerek aki túleszi magát egész egyszerűen csak be akarja biztosítani magát, hogy eleget ehet a múltbéli éhezésekből kifolyólag. Ez a leggyakoribb jelenség az alultáplált gyerekek esetében. Szerencsére csak átmeneti állapot, idővel rendeződik magától.
• Az étel rejtegetése és felhalmozása. Ez azokra a gyerekekre jellemző viselkedés akik a múltban sohasem tudták, hogy mikor ehetnek legközelebb. Időre van szükségük, hogy megtanulják, hogy az új otthonukban ez nem fordul majd elő, mindig ehetnek amikor megéheznek és annyit ami jólesik
KedvelésKedvelés
Nahát, érdekes ez a gyerekorvos! Az én öf. cigány kislányom kifejezetten soványan került hozzánk 7 évesen, azóta pedig (3,5 év alatt) majdnem megduplázta a súlyát. Állandóan éhes (legalábbis ezt mondja), legel egész nap, ha hagyjuk, és hurkásan dagi a pocakja. Lehet, hogy nemcsak a roma származású öf. gyerekekre jellemző? De én is azt gondolom, inkább az öf.-fel függ össze.
KedvelésKedvelés
A ‘jómódba került cigányoknál ez tipikus’?! Komolyan így fogalmazott egy orvos? Ez milyen durva már… Íme egy példa, miért érdemes kétszer is meggondolni, kinek mondjuk el gyermekünk előéletét. Mert még egy tanult, intelligens ember is olyan hajmeresztő dolgokat tud mondani, hogy hihetetlen. (Orvosnál nyilvánvalóan muszáj közölni.) Azok a bizonyos egerek, akiknek az utódai pánikoltak a cseresznyefavirág illattól, valószínűleg már vemhesek voltak, mikor megkínozták szerencsétleneket, a magzat pedig természetesen átélte, érzékelte azt, amit az anya. Szóval, ha a gyerekek életadója éhezett a terhességek alatt, abból gondolom fakadhat a dolog, illetve nem tudom, hogy születésük óta a nevelőszülőnél voltak-e, vagy esetleg ‘parkoltak’ egy-két hetet valamilyen intézményben. Írta itt valahol egy anyuka, hogy a gyerekének attól lettek evési gondjai, hogy élete első pár hetét kórházban töltötte, ahol egészséges újszülöttként rá kevés figyelem jutott, csak akkor volt kézben, mikor enni kapott, ezért zabált, hogy ne tegyék le. Gondolom egy gyerek ugyanazért lesz túlevő, amiért a felnőttek is szoktak. Valamilyen űrt, hiányt próbál pótolni az étellel. Vagy figyelem felhívás. 4 és 6 éves gyerekeket már simán lehet vinni terápiára, egy jó pszichológus biztosan tud tenni valamit.
KedvelésKedvelés
Bocsi, csak most olvastam a válaszokat. Az egérkék nem voltak ám vemhesek. http://www.news.com.au/technology/science/study-shows-mice-offspring-inherit-fear/story-fn5fsgyc-1226772882704. De szerintem komoly evolúciós szerepe lehet a traumák átörökítésének, bár nem értek a kérdéshez, de nagyon nehéz elképzelni, hogy enélkül, hogy tudnák a fajok, hogy kik is eszik meg őket, ki elől is kell iszkolni. Az orvos nem volt rosszindulatú egyébként. Én nem vagyok ennyira pc, hogy a cigánysg genetikai kérdéséről ne lehetne beszélni. Ha van hízásra való hajlam, akkor miért ne lehetne erről beszélni? De ha nincs, akkor is legitim lehet a kérdés szerintem. Egy genetikai tényezőtől nem lesz senki jobb, vagy rosszabb, és nem is volt ilyen intonáció a dokiban. Én hálás vagyok Orsós Zsuzsának is, hogy merte kutatni azt a kérdést, hogy bizonyos halálos kimenetlű betegségekre genetikailag hajlamosabbak-e a cigányok. Mert ugye, sajnos statisztikai tény, hogy a várható élettartam a cigányság körében rövidebb. És az meg hatalmas örömhír, hogy nem a genetika, hanem a szociális tényező teszi. Most lehet erre mondani, hogy hát persze, és már eleve hogy lehetett a genetikát feltételezni, de én a magam részéről nem szeretem a tabukat, és hát a biológusnak sem volt egyértelmű a válasz.
Egyébként nálunk a helyzet javult, de nem szűnt meg. Bár már van olyan, hogy marad a kicsi tányérján is el nem fogyasztott kaja, de az is gyakori, hogy hasfájásig eszi magát. Egyébként egészségesek. Nagyon is. És más probléma nincs. Szóval nem tudom, de vonakodok emiatt pszichológushoz hurcolászni. Főleg, hogy esetleg felnagyítja az ő szemükben a problémát, ami megint csak a kaja központi szerepét erősíti. Ami egyébként persze kezelhető az adagok megszabásával. Bár sokszor nehéz belőni, hogy mikor jön már a hasfájás, főleg, hogy közben üvölt, hogy kér még, mert éhes. De kicsivel több, mint egy éve tartjuk, hogy ha fene fenét eszik is, 5x eszünk, közben SEMMI, és ez sokat segített. Teszem hozzá a nagy is messze van alultáplálttól, de a kicsi még mindig nem ment 87-es percentilis alá saját magassgához képest.
Másrészt szívem szakad meg, mikor közben mégis kérnek kaját, mert persze lehet, hogy közben TÉNYLEG megéhezett valaki valamiért, csak nem lehet neki hinni, az a baj. Volt olyan, hogy félórával telezabálás után (farsangi buli) kezdett égtelen kiabálós rohamba, a kicsi hogy ő éhes. kérdeztem tőle, hogy hol érzed az éhséget, mutast meg a kis testeden. És jött a válasz, hogy a számon, a számon.
Egyébként párnap kórház után egyből nevelő szülőkhöz kerültek, akik nagyon szeretetteljesek voltak. Főleg a kicsinél, ő első nevelt baba volt, rajongtak érte.
Na, szóval a lényeg, hogy bennem galád módon valóban felmerült a kérdés, hogy lehet-e különbség mohóság szempontjából a cigány és nem cigány örökbefogadottak között (főleg mert az első pár hasonló cipőben járó családnál cigány kicsiről olvastam), de a kommentekből úgy látom, hogy vegyes a kép. Köszönöm mindenkinek, hogy segített tisztítani a képet számomra.
Bár valahogy nehezen veszi be az agyam, hogy egy újszülött ezt ennyire “felfogja”, hogy vele mi történt, hogy egybőlt rákompenzál a kajára az öf miatt, miközben érzelmileg kiegyensúlyozott környezetben van. Meg azóta is. És a nagy első pillanattól eszméletlen tempóban húzta be a tápszert. Persze értem én, hogy a pocakban hallot szívverés, meg mást is érzékel magzat korában az anya környezetéből meg minden, de akkor is.
Bár az is tény, hogy a kicsi volt tovább nevelt, nála nagyob trauma a kiszakadás onnan és nála nehezebben rendeződik a kajásság.
Mégis, talán a terhesség alatti “éhezés” az, amit a magam részéről a leginkább felfoghatónak tartok. Mert azért talán, más jele is kellene, hogy legyen, ha az öfből fakadóan érzelmi, kötődésbeli, stb problémák állnának a háttérben.
KedvelésKedvelés
Én meg, mint nem háziorvos, hanem pszichiáter, továbbra is azt mondom, ez inkább a korai érzelmi hiányokkal függ össze – ezt alátámasztja roma származású, újszülöttként hazavitt gyerekem, aki inkább eszeget, mint eszik, és míg a magassága 50 percentilen mozog, a súlya alig van a 3 percentil fölött. Pedig módunk szerint jutna neki több kaja is ennél, meg még roma is, meg az eredeti családja nem is jómódú.
(Avagy Kata, a házisámán kolléga véleményét olvasva most szeretném kölcsönkérni a jól bejáratott péklapátodat 😛 )
KedvelésKedvelés
Melyik méretet adjam? Van belőle több is! 🙂
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Szerintem simán az anyaméhi éhezés is okozhatja. Nálunk mindkét örökbeadót soványnak írták le, sejthetitek, mit jelent ez. A fiúk zabálnak.
KedvelésKedvelés
De jó, hogy megint előkerült a téma a blogon, ugyanis időközben érintett lettem 🙂 Kislányunk 3 hete van nálunk, 22 hónapos, félroma (ha már többen úgy gondolják, hogy van összefüggés a származás-evésgondok között). Egyelőre nem tudom kezelni az evés gondokat, egészen elképesztő ahogy eszik, különösen a mennyiségek tekintetében. Nehezítő tényező, hogy a 8 éves vérszerinti fiunk átlagtól jóval magasabb, ellenben a súlya a minimum értéket is épp, hogy csak eléri, zöldség/gyümölcs és halevő, szénhidrátot csak morzsa szinten fogyaszt. Kislányunk viszont egész egyszerűen zabál, ha neki való étel van. ha nem, akkor sír, de úgy, hogy a 3. szomszéd is hallja én meg mit csinálok? készítek olyat, amit meg is eszik. Kb. ezen él: szilvásgombóc, túrógombóc, nudli, tészta (csak édes feltéttel), kenyér (üresen, vagy édes lekvárral megkenve, de a teljes kiörlésű csak édesen), kakaó, és ha kapna, akkor inná az édes üdítőket is (egyszer megivott kb. 7 dl ananászlevet) és banán minden kb. dupla felnőtt mennyiségben, gyakran van, hogy hányásig. Hús, hal, zöldség, főzelék, leves szóba se jöhet. 10 hónapos koráig a vérszerinti nagymamánál élt, ahonnan súlyos gondozatlanság miatt kiemelték (10 hónaposan nem volt 6 kiló, nem ült, nem mászott, 2 foga volt (abból is az egyik kitörve..erről nem is tudom mit gondoljak)) majd nevelőszülőhöz került, ahol nagyon szigorú rend szerint élt és ha evett jó, ha nem, úgy is jó, de ő már ott is kitartott az édes ízek mellett, így csak akkor evett, amikor neki való étel volt a napi menü. Én nem akarom,/tudom terrorban nevelni, ezért inkább arra törekszem, hogy a cukrot eritritre cseréltem, minél magasabb rosttartalmú, teljes kiőrlésű lisztekre, tésztára, de 3 hét alatt hízott 1 kg-ot, nem tudom mi lesz így hosszú távon….. már most is pufi baba, főleg mert picike, ellenben a súlya igen gyorsan nő.
KedvelésKedvelés
Sziasztok
Ezuttal itt kerdezek, mert az evesbol nalunk is vannak gondok. Bar latom tobbsegeben a tuleves, mohosag okoz problemat. Nalunk nagyon nem ez a helyzet. Gyakorlatilag tapszeren el a 21 honapos leanyka. Abbol is most fogyott csak el este az elso teljes adag es z utasitas szerint napi 3*150 ml-t iszik ilyen junior tejitalt. Tegnap sem es tegnapelott sem evett vacsorat. Ma evett reggelit valamennyit meg delutan egy turorudit. Allitolag van egy olyan szokasa, hogy minden eves elott hisztizik, de barmit megeszik. Sztem eleve nincs olyan gyerek, sot olyan ember, aki barmit megeszik. 😮 es nem csak eves elott “megy a musor”. Ivas elott is. Probalok turelmes lenni. Es kovetkezetes. De nem tudom, mivel teszek jot. Nem eroltetem az evest, de mar nem is nyuglodes meg hiszti, hanem neha hatalmas krokikonnyekkel keserves siras 😦 a kisasszony jelenleg 21 honapos, 82 cm es 8900 gramm. Jo esellyel ehenhal, ha teljesen rahagyom. A fiam imad enni, de utal aludni. A lanyom folyton aludna, de evessel a vilagbol ki lehetne kergetni. Jelenleg eleg kilatastalannak tunik a helyzet 😦 tudom, meg az elejen vagyunk, de igazan most kellene kovetkezetesnek lennunk tenyleg…
KedvelésKedvelés
Én szeretnélek megnyugtatni.
Ha a lány iszik napi 3×2 deci tápszert, emellett evett reggelit és egy túró rudit, nos, ez valóban nem sok, de éhen halni nem fog ilyen étrend mellett!
Tudunk valamit? Esetleg erőltették korábban az evést? A tápszert étkezéshez kapja, helyette, utána?
KedvelésKedvelés
Szia!
köszönöm a választ. Tudunk, igen. Azt, hogy szinte csak édességet kapott. mondhatni azt is, hogy rendszertelenül étkezett és ölben. úgyhogy van pár dolog, ami nem tetszik neki, de kb. két nap után sokat változott. eszik szépen többnyire, ismerkedik most mindenféle étellel és azzal, hogy rendszer van, napirend. elfogadja. én már csak kétszer adom a tápszert is, reggel és este. mellette hideg szendvicsfélék, főtt és sült ételek adott napszakban. és hogy a nasi se maradjon el, válogatott nasi uzsonnaidőben. meg persze a gyümölcsöt szereti is, azt is többet kap.
KedvelésKedvelés
Ez már jobban hangzik. Akkor csak szokatlan volt neki.
Ha következetes vagy, meg fogja szokni az új módit.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Tegnap nagyon kiakasztott a 4 évesem óvónője. Azt mondja nekem, nem feltételezi, hogy a gyermeket éheztetem, de a gyerek fal az óvodában. Van, hogy egyszerre 2 kenyeret is akar enni. Nyáron összevont csoportban viszont arra panaszkodtak, hogy válogatós. Az előzmények, hogy tavasszal mielőtt hazahoztuk volna már 1 hónapja nem volt hajlandó enni. A gyámnak mondtam, hogy szerintem túlságosan sovány, de ő azt mondta, hogy csak leszaladja. Augusztusban 2 hétig voltunk nyaralni az evése nem változott. Már megettünk mindent, amikor ő még mindig nyammogott. Nyaraláskor szinte mindig fürdőbugyiban volt. Sokszor nézte a hasát és szóvá tette, hogy milyen nagy. Ha ez épp étkezésnél volt, akkor ott abba is hagyta az evést. Mondta, hogy ő milyen kövér és teli a hasa. Az egyik nap pedig kibukott, hogy a nevelőszülőnél volt szó a kövérségről és hogy a kövér embereket nem szeretik, nem barátkoznak velük. 1 hétig minden nap beszéltünk erről. Azóta ez abbamaradt. 1 hete itthon is rendesen eszik (el ne szóljam magam). Na de ezen az éheztetésen nem tudok túllépni.
KedvelésKedvelés
Azért egyszerre 2 kenyér még nem extrém sok egy fejlődésben levő középsőstől…
A mi ovinkban van olyan gyerek, aki egész nap nem eszik semmit, és van, aki minden étkezésnél repetázik (ez a Zsolti:-) Mindkettő belefér. Egyébként most nagyon szép nyúlánk lett, eltűnt a babaháj!
KedvelésKedvelés
Ez a poszt most nagyon jókor jött, legalább látom, nem vagyunk egyedül. Fényevő 1 évesemmel evésterápiára járunk (ilyen is van…). Korababa, 2 hónap kórházi ellátással súlyosbitva. Amikor hazahoztuk, 40 ml tejet ivott összesen. Mostanra jutottunk el oda, hogy legalább megkóstolja az ételeket, de a hozzátáplálás egy rémálom.
KedvelésKedvelés