Tavaszköszöntő találkozó Bábeléknél

Az étteremig közlekedő busz útvonala a következő lesz az igényfelmérés alapján:

17:20 Kosztolányi Dezső tér
17:35 Hungária körút
17:50 Zugló 
A pontos helyszíneket hamarosan közlöm, addig is mindenki írjon, aki szeretné a buszt használni, hogy hol és hány fő szállna fel. Visszafele dinamikusan, az igényeknek megfelelően fog indulni a városba a busz az étteremből. 
Aki jelentkezett, és mégsem tud jönni, az kérem, szóljon. Aki bizonytalanra jelentkezett, az pontosítson. Lehet később is érkezni!

Nagyon sokan leszünk, ennyi ember még bemutatkozni sem fog tudni egymásnak. Aki valamilyen típusú emberrel mindenképpen szeretne beszélgetni az este során (pl. egyedülálló örökbefogadó, vagy idősebb gyerek örökbefogadója), az jelezze előre és megoldjuk. 

Kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot 🙂 A blogtalálkozóra helyszínnel és vacsorával vár minket a Bábelék Étterem, Maumau olvasónk kedves szervezésének köszönhetően. Nem kell érte fizetni. Tehát:

Mikor: 2015. március 28., szombat este 6-tól (később is lehet, éjfélig biztos ott leszünk).

Hol: Bábelék Étterem, Budapest, XV. kerület, Pestújhelyi út 65. Mienk lesz az egész hely.

Bábelék

Térkép itt. Mint látható, ez igen kedvező helyszín az észak-pesti agglomerációból érkezőknek, de máshol is élnek olvasók. Nekik Maumau egy buszt szervez, ami a központból az étterembe majd utána visszaszállítja az autó nélkül érkezőket, szintén ingyen.

Gyerekeket lehet hozni. (Külön felügyelet nincs, szórakoztatásuk a szülőkre hárul.)

Menü: rántott sajt, rántott gomba, rántott karfiol, csirkemell csíkok párizsi bundában, csirkemell sajttal sonkával töltve, zöldségköret, petrezselymes burgonya, rizs. Sütemények, pogácsa. Kávé, üdítő, bor, sör. Nem kell érte fizetni.

Eddig rejtőzködő olvasók is jöjjenek bátran! Mindenkit szeretettel várok (érintettségtől függetlenül), viszont regisztráció kell. Aki szeretne jönni, írjon nekem egy levelet az alábbi részletekkel:

  1. Hány felnőtt és hány gyerek jön (hogy az ételt tudja tervezni az étterem).
  2. Ha szeretné kérni a buszt, honnan érkezik és hánytól hányig maradna az étteremben.
  3. Aki NEM járul hozzá, hogy a rendezvényen a róla vagy családjáról készült fotók felkerüljenek a blogra, az előre jelezze ezt a levélben. Ezt tiszteletben tartjuk, de helyben nem tudok mindenkit egyesével megkérdezni.

Nagy-nagy köszönet Maumaunak és a Bábelék Étteremnek!

95 gondolat “Tavaszköszöntő találkozó Bábeléknél” bejegyzéshez

  1. angéla 2015. február 27. / 10:48

    Hát ezt el sem akarom hinni! Maumau egy jótündérke a meséből! Nagyon-nagyon köszönjük a meghívást, naná, hogy megyünk! (majd írok e-mailt)

    Kedvelés

    • Netti 2015. február 27. / 11:26

      Dehogy is! 😉 gyertek sokan!

      Kedvelés

  2. Kata 2015. február 27. / 12:22

    Mi ott leszünk, már foglaltunk szállást! Minden vidékinek ajánlom a Pólus Hotelt.

    Kedvelés

  3. Beja 2015. február 27. / 14:32

    Sziasztok! Én kocsival megyek egyedül és én is szívesen felajánlom a helyeket az autóban! Belvárosból indulok, bárhol felveszek utasokat! 🙂

    Kedvelés

    • Manuela 2015. március 2. / 21:27

      Szia Beja! Én is csatlakozhatok? Tudunk egyeztetni privátban?

      Kedvelés

      • Beja 2015. március 9. / 22:31

        Szia Manuela! Persze, hogy csatlakozhatsz!
        Bocs, hogy csak most válaszolok, de el voltam havazva munkával. Írj ide: puci2014kukacfreemail.hu

        Kedvelés

        • Manuela 2015. március 14. / 13:45

          Szia Beja, én is kicsit el voltam havazva a munkával, írtam neked e-mailt az általad megadott címre.

          Kedvelés

  4. Verszai Gyöngyi 2015. február 27. / 19:37

    Esztergom kornyekerol megy vki? Szivesen betarsulnek…

    Kedvelés

    • Marcipan 2015. március 4. / 15:03

      Verszai Gyöngyi – ha eljössz Pilisvörösvárig, beülhetsz a kocsinkba 🙂

      Kedvelés

      • Verszai Gyöngyi 2015. március 4. / 21:55

        Koszi. Meg jelentkezem 😉

        Kedvelés

  5. buzsa 2015. február 27. / 20:43

    Ingyen hely, vacsora, kisbusz?! Hát ez elképesztő! Nagyon köszi Maumau, szuper vagy!

    Kedvelés

  6. Eva 2015. február 28. / 10:08

    Mi is mennénk 2felnőtt 1gyermek.Kata megnéztük a Pólust és mi is oda foglalunk helyet.:-) Fényképhez hozzájárulunk. Már várjuk 🙂

    Kedvelés

    • Eva 2015. február 28. / 10:42

      Sajnos a Pólus telt házas arra a hétvégére… Milyen szállás lehetőség van azon a környéken?

      Kedvelés

      • Kata 2015. február 28. / 11:58

        Plusz panzió, Hotel Palota. Mi a barátnőm irodáján keresztül foglaltuk a pólust, ezek szerint még időben…

        Kedvelés

        • Eva 2015. február 28. / 12:14

          Köszi.Most foglaltuk le a Palota Panzióba a Klebensberg utcába a szobát.A recepciós azt mondta közel van az étterem 🙂 Így már tuti hogy megyünk 🙂

          Kedvelés

        • eleven 2015. március 1. / 15:45

          Kata, jossz face-re?

          Kedvelés

  7. Aktucs 2015. február 28. / 17:45

    Megvan a férjem beosztása, és a szabad hétvégéjére esik! (Ez nagy szó, mert havonta egy ilyene van) Úgy néz ki, hogy végre nekünk is összejön. Visszük a két aprótalpút is, legfeljebb bealszanak (bár szerintem csak hazafelé a kocsiban)

    Használati utasítás a férjemhez: amit kérdez, azt sem szabad komolyan venni. Elsőre meghökkentő tud lenni, amikor teljesen komoly arccal közöl blődségeket. 🙂

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. február 28. / 21:48

      Várunk! És ezek után izgatottan várjuk a férjeddel való beszélgetést is 🙂

      Kedvelés

  8. sari 2015. március 1. / 08:12

    Sziasztok, nagyon köszönjük ezt a kedves felajánlást, mi is szeretnénk menni a férjemmel, de nem tudom, milyen e-mail címre írhatnék regisztrációs célból. Mi most indítjuk az örökbefogadási procedúrát, így is mehetünk? Vagy inkább csak olyanokat vártok, akiknek már van örökbe-babájuk?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 1. / 08:35

      Szia! Üdv a blogon!
      Bárki jöhet, várunk titeket is szeretettel a találkozón. A zsuzsa.martonffy gmail.com címre tudsz írni.
      A találkozókon mindig vannak várakozók, felkészülők, felnőtt örökbefogadottak és olyan emberek is, akik nem fognak örökbe fogadni, de érdekli őket a téma vagy a társaság. És persze sok örökbefogadó, akiktől lehet kérdezni.

      Kedvelés

      • sari 2015. március 1. / 13:59

        Nagyon köszönjük!

        Kedvelés

      • sari 2015. március 1. / 18:29

        Kedves Zsuzsa,

        Nagyon köszönjük a lehetőséget, ketten szeretnénk menni a férjemmel.
        Próbáltam e-mailt küldeni, de mindig visszajön… 😦
        Nem tudom, elfogadható-e ez most így regisztrációnak, remélem, igen. 🙂

        Várom a személyes találkozást, és ezúton szeretnék gratulálni a blogodhoz, igazán igényes, és szerteágazó, egy ideje már olvasótok vagyok, csak nem szoktam kommentelni.

        Kedvelés

        • Örökbe 2015. március 1. / 19:58

          Várunk!
          Mi a gond az e-maillel? A nevem meg a gmail közé betetted a @ jelet?

          Kedvelés

          • sari 2015. március 2. / 14:47

            Persze, de valamiert visszajon… Mindenesetre koszonjuk! 🙂

            Kedvelés

            • eleven 2015. március 2. / 18:12

              Nalam mukodott, probald ujra, szerintem.

              Kedvelés

  9. barnaszemű 2015. március 1. / 12:47

    Sziasztok!Mi is szívesen mennénk ketten a férjemmel.3 gyerkőcöt fogadtunk örökbe.Nem tudom miért de egyszerűen nem tudok e-mailt küldeni,mindig azt írja ki,hogy nem megfelelő a cím.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 1. / 15:29

      Szia! Gyertek! Jön a három gyerek is?

      Lehet, hogy nem tetted be a @ jelet?

      Kedvelés

  10. eleven 2015. március 1. / 13:34

    Foglaltunk szobat a Palotaban, remelem most osszejon a talalkozo, muszaj lesz. 😊
    A ferjemert en is elore elnezest kerek, furcsa humoru, sztem jol meglesznek Aktucs apukaval 😃
    Cserebe a fiam eszmeletlen sokat beszel, jo kis banda vagyunk. 😊

    Kedvelés

    • Kata 2015. március 1. / 14:48

      Hehe, legalább az én Emberem se lóg majd ki… ☺

      Kedvelés

  11. barnaszemű 2015. március 1. / 15:34

    Szia!Köszönjük szépen! Csak ketten megyünk.

    Kedvelés

  12. barnaszemű 2015. március 1. / 15:48

    Sikerült elküldeni az emailt végre.Kocsival megyünk.Ha valaki jönne Aszód környékéről szívesen elvisszük.

    Kedvelés

  13. ginaszelena 2015. március 1. / 18:18

    Mi is mennénk, ezúttal gyerekekkel, ez azt jelenti, hogy 6-ra odaérünk és 8 körül elmegyünk (a gyerekeink korán fekszenek)

    Kedvelés

      • ginaszelena 2015. március 4. / 17:34

        Nem, autóval megyünk, köszönöm

        Kedvelés

  14. Örökbe 2015. március 2. / 12:35

    Szépen alakul a csapat, jó társaság jön össze!
    Buszt még senki se kért. Ha nem kértek, akkor nem lesz…

    Kedvelés

  15. Szilvia 2015. március 2. / 16:15

    Mi is jönnénk 2 felnőtt és egy aprócska! 🙂

    Kedvelés

  16. Manuela 2015. március 2. / 21:12

    Ez egy nagyon kedves felajánlás, nagyon szépen köszönjük! Én is ott leszek!

    Kedvelés

  17. Bobo 2015. március 2. / 22:42

    Mi is jonnenk 2 felnott es 1 gyerkoc. 🙂 Nem tudom, hogy a level atment-e?

    Kedvelés

  18. Örökbe 2015. március 4. / 10:25

    Eddig 37 felnőtt és 9 gyerek regisztrált. Hajrá!
    Buszt egy ember kért, a fotózással senki sem jelzett problémát.

    Ha nem szóltok, akkor nem lesz busz, és mindenkit lefotózunk 🙂

    Kedvelés

      • Kriszta 2015. március 12. / 15:40

        Kedves Zsuzsa! Kuldtem neked ma de. egy levelet a jelentkezesemmel a blogtalalkozora! Remelem jo Az e.mail cim, amit hasznaltam, azert bizt. kepp itt is jelzem, hogy jonnek!

        Kedvelés

  19. angéla 2015. március 4. / 10:32

    Engem érdekelne a busz – jelenleg úgy tűnik ketten jönnénk a férjemmel (tök jó, hogy ilyen sok férfi is jön, így ő is kedvet kapott). Honnan indulna és mikor és visszafelé is jön? Úgy néztem, mintha az 5-ös busz is odavisz, csak hát az visszafelé erős időbeli korlátot jelent:)

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 4. / 10:34

      Ha az emberek bejelentik, hogy honnan jönnének és hánykor, akkor ebből algoritmizálunk. Várunk! Gyerek is jön?

      Kedvelés

    • Beja 2015. március 9. / 22:35

      Szia Angéla! Szívesen felveszlek Benneteket autóval, ha gondolod!

      Kedvelés

      • angéla 2015. március 12. / 12:46

        Szia Beja! Ez nagyon kedves tőled, odafelé könnyen eljutunk – akár lehet kettesben egy hosszabb sétát is tenni az átszállás helyett, úgysem volt ilyen már három éve (először hagyjuk a gyereket a mamára este) -, a visszafelé a nehezebb ügy, de majd megbeszéljük a helyszínen:)

        Kedvelés

        • háztartásbeli andrea 2015. március 23. / 14:46

          A környéken járó 973-as éjszakai busz bemegy a Blaha irányába (Rákóczi úton), a 979-es pedig az Andrássy felé a Boráros tér irányába, ha valaki a tömegközlekedést választja.

          Kedvelés

  20. NZS 2015. március 5. / 10:24

    Én is ott leszek és lehet, hogy Dia is jön és pátyolgatja a gyerekeket. Mi -valószínű- az utolsó 124-essel hazamegyünk.
    BKV járatok:
    közvetlen járat: 124-es busz a Bosnyák térről. Sztáray Mihály térnél kell leszállni (kb. 15 perc)
    Utolsó járat a Bosnyák térre: 23:09
    Gyakoribb járatok: 7-es, 107-es, 133-as, 233-as az Apolló utcáig (Újpalotán) és onnan pár perc gyaloglás balra az Apolló utcán.
    239-es vagy 112-es a Bosnyák térig, ott átszállás pl. a 124-re.
    Éjszakai járat az Apolló utcától: 979-es, 23:56, 0:56, … (Bosnyák tér, Thököly út, Stefánia út, Andrássy út, stb.)
    ANGÉLA: az 5-ös busz a Hungária körútnál elkanyarodik. Ott szálljatok át valami másra.

    Kedvelés

    • Kata 2015. március 5. / 10:34

      köszi, ez nekünk is jól jött most! Asszem a 231-es meg a 7-es jár arra a Pólus felől…

      Kedvelés

  21. Örökbe 2015. március 9. / 14:14

    50 felnőtt, 13 gyerek az állás. Mindössze két ember jelezte, hogy zavarja a fotó, és ketten kértek buszt.
    Érkeztek viszont felajánlások Dunakesziről és Debrecenből autós szállításra.

    Senki többet?

    Kedvelés

        • vicq 2015. március 12. / 12:05

          Nos, lassan csak kiderült, hogy igen. 🙂
          Kettesben mennénk Pivel, gyereket nem tesszük ki ennek most sem, majd, ha nappali családos buli lesz, őt inkább akkor. Kaja jöhet, busz ha lesz (lesz?), akkor a Hungária körúttól/ig szívesen csatlakoznánk, de megoldjuk anélkül is – az odafelét könnyebben, de a visszafelét is majdcsak. 🙂 Fotó nem gond.
          Írjak emailt is?

          Kedvelés

          • vicq 2015. március 12. / 13:43

            végül írtam, biztos, ami biztos.

            Kedvelés

      • Queen Missy of Missylandia 2015. március 10. / 08:36

        Részemről még kérdéses. Kicsit elhamarkodottan nyilatkoztam először. Meddig lehet jelentkezni? Mondjuk én később érkezem; ha jövök is, enni nem fogok. A gyerek biztos nem jön, és a férjem sem, mert ő vigyáz majd rá, ha jövök.

        Kedvelés

        • Örökbe 2015. március 10. / 08:42

          Lehet később is jönni, nem muszáj enni 🙂 Várunk. Ha már tudod, akkor szólj.

          Kedvelés

        • Queen Missy of Missylandia 2015. március 24. / 10:35

          Sziasztok!

          Én úgy döntöttem, hogy nem megyek. Az ok a következő. A gyerek két hónapja van nálunk. Egy hete elmentem egy koncertre – egy éve vettem meg a jegyet rá, a gyerek még akkor csak távoli álom volt. Megbeszéltük vele, hogy ez fog történni, anya elmegy koncertre, este hazajön, mikor reggel felébred itt leszek. Az apja le is tudta fektetni 19:00-kor. Este 21:15-kor felébredt, teljesen megzavarodott. Az apja 22:30-ig próbálta altatni, csak sírt, és nem akart aludni. Hazaértem, én is próbáltam altatni, nem merte becsukni a szemét, nehogy valamelyikünk elmenjen, kimenjen a szobából stb-stb, pedig mondtuk neki, hogy a szomszéd szobában vagyunk. Végül éjjel egykor “esett össze” a kanapén. Szóval egy jó ideig biztos nem fogunk magánutas programokat csinálni. Lehet, hogy nem jól csináljuk, de mi így tartjuk jónak.

          Mindenkinek jó szórakozást!

          Kedvelés

      • Cosima 2015. március 10. / 19:21

        Igen, csak még meditálunk, hogy egyedül v családostul. Rövidesen jel!

        Kedvelés

        • Cosima 2015. március 10. / 19:23

          Buszt biztos nem kérünk, majd megoldjuk a kimenetelt.

          Kedvelés

    • Erkaberka 2015. március 10. / 08:33

      Mi Pécsről megyünk, még két hely van az autóban (ha vállaljátok, hogy hátul hárman ültök), ha valaki jönne (üzemanyagért nem kell fizetni, ha ez számít a döntésben). Szombat este ott alszunk, csak vasárnap jövünk vissza.

      Kedvelés

  22. Sz. Ani 2015. március 9. / 21:37

    Sziasztok!

    Elnézést, hogy csak most írok, de mi is szeretnénk jelentkezni a találkozóra a férjemmel.
    Mi is egyelőre a jelentkezési fázisban vagyunk, úgyhogy még mindenféle ügyintézés előttünk áll. Viszont rohamosan közeledik az a bizonyos első randi a Tegyesszel, szóval egyre többet bújom a bejegyzéseket, interjúkat, hogy okosodjunk és ez a találkozó is nagyon jó alkalom lenne, hogy felkészültebbek legyünk a nagy napra. 🙂

    Máris küldöm az e-mailt is.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 9. / 21:46

      Üdv a blogon, várunk, és sok sikert az alkalmasságihoz! Melyik megye?

      Kedvelés

  23. Sz. Ani 2015. március 10. / 05:27

    Köszönjük szépen! 🙂 Pest megyeiek vagyunk.

    Kedvelés

  24. Amica 2015. március 12. / 13:28

    Köszönjük Maumaunak a szuper lehetőséget, szeretnék jelentkezni a blogtalálkozóra, egyedül megyek mert a gyerkőc még kicsi 4,5 éves és 8 órakor beájul este.
    Írtam az e-mailcímre.

    Kedvelés

  25. Fatika 2015. március 12. / 22:51

    Mi is köszönjük szépen a lehetőséget, örömmel megyünk 28-án, ketten a kislánnyal. 🙂 Elnézést, nem tudom most végigolvasni az összes kommentet, úgyhogy érdeklődnék, lesz-e végül busz, illetve honnan és mikor? Mi hattól nyolcig tudunk maradni a rendezvényen, az megoldható lenne? És a legfontosabb, olyan jármű lenne, amibe kell gyerekülés?

    Kedvelés

    • Maumau 2015. március 13. / 08:40

      Szia, igen olyan. Rendes busz, gyerekules nelkul!

      Kedvelés

  26. Fatika 2015. március 13. / 10:11

    Egy normál buszba nem kell gyerekülés. 🙂 Ha jól értem, akkor ez egy kisbusz/furgon jellegű jármű, amibe szükséges lenne gyerekülés. Otthon persze van ilyen, de cipelni nem szeretném, úgyhogy akkor ez az odajutási mód felejtős, körülnézek, hogyan juthatnánk még el a helyszínre.

    Kedvelés

    • Maumau 2015. március 13. / 10:15

      Jaj en azt hittem a sajat megnyugtatasodra szolgalna az ules. Ebbe sem kell hivatalosan. 🙂
      De mivel en intezem a buszt, ket gyerekulest otthon szivesen beleteszek. Egy kisebb es egy nagyobb gyereknek valoval szolgalhatok! 🙂

      Kedvelés

      • eleven 2015. március 13. / 17:26

        Koszonunk mindent maumau 😊❤

        Kedvelés

  27. Fatika 2015. március 13. / 22:01

    Maumau, köszönöm szépen, ez jó hír! 🙂 Arról privátban szabad majd érdeklődni, pontosan honnan és mikor megy a busz? Adjak meg egy email címet?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 14. / 06:49

      Összesítjük az igényeket, és hamarosan nyilvánosan kiírom a busz útvonalát.

      Kedvelés

  28. háztartásbeli andrea 2015. március 23. / 14:50

    Ha valaki vidékről jönne 1 felnőtt vagy 1 felnőtt-1 gyerek felosztásban, akkor a közelben fel tudok ajánlani egy fapados szállást, ugyanis én ott lakom, de kicsi a lakás ennél több emberhez. Viszont ha ezekkel a feltételekkel érdekelne valakit, akkor örömmel, és Zsuzsán keresztül meg tud keresni.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 23. / 14:52

      Én pedig igazolom, hogy Andrea rendes lány, nem esik baja a vendégének 🙂

      Kedvelés

  29. eleven 2015. március 24. / 10:57

    Lesz nevtabla?
    Ha pl keresem angelat, hogy tudom meg, h o az? 😃

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. március 24. / 12:22

      Igen, lesz névtábla. Érkezéskor mindenki töltse ki, ideálisan a következő adatokkal: név, nicknév, kategória (SZ= (örökbefogadó) szülő, Ö= örökbefogadott V = várakozó É = érdeklődő), gyerekek kora. Vagy amennyit meg óhajt osztani a világgal ezekből.
      Pl. az enyémen ez fog állni: Zsuzsa/Örökbe, SZ, 6, 4, 2

      Kedvelés

      • eleven 2015. március 24. / 13:13

        Ezek alapjan eletado nem lesz a talalkozon. Ezt azert sajnalom, bar nem latok a zart forumba, h hanyan vannak a blogon.

        Kedvelés

        • Örökbe 2015. március 24. / 13:25

          Tudomásom szerint nem jön valóban (bár tőlem bárki jöhet, és itt biztos nem fogják bántani). A zárt fórumba 5-en írtak eddig.
          De ha ennyire szeretnéd, akkor a csütörtöki posztban egy örökbeadó fog szerepelni. Jó?

          Kedvelés

    • angéla 2015. március 24. / 15:04

      Szia Eleven, tuti meg fogjuk találni egymást:-) Én addig nem is megyek haza, amíg nem találkozom személyesen is minden kedves ismerőssel:-)
      Zsuzsa egyébként nagyon jó szervező – naná, másképp nem is lehetne háromgyerekes SZ 6,4,2 örökanyuka – , legutóbb is már a találkozó elején kitábláztuk magunkat, így mindenki mindenkit megtalált.

      Kedvelés

      • eleven 2015. március 24. / 15:20

        Mar csak 4 nap. 😊

        Kedvelés

  30. buzsa 2015. március 24. / 12:55

    Ott leszek én is, Erkaberkához hasonlóan Pécsről. Előre láthatóan szombat délelőtt megyek fel, vasárnap este vissza, a kocsiban két hely, szívesen viszek bárkit, vidám kis járat vagyunk, kissé koszos autóval és két cukkkermukker gyerekkel 🙂

    Kedvelés

  31. Fatika 2015. március 24. / 21:23

    Mi a Hungária körúton szeretnénk felszállni. Egy felnőtt és egy kiscsoportos. 🙂 Ezért ha megoldható, hálásan megköszönném azt a bizonyos gyerekülést, amiről korábban volt szó. Szeretném megkérdezni, hogy a Hungárián hol szállhatunk fel pontosan? Illetve jelezném, hogy mi nyolckor szeretnénk majd visszaindulni, ha lehetséges. Előre is nagyon-nagyon köszönöm! 🙂

    Kedvelés

    • maumau 2015. március 25. / 13:13

      Szia Fatika, lesz beteve egy gyerekules! 🙂 A visszaindulas mar egyszerubb lesz, engem keressetek kerlek ha menni szeretnetek. Zsuzsa irja a pontos felszallast!

      Kedvelés

  32. Eva 2015. március 25. / 12:52

    Nem vagyok ismerős Pesten de a busz áthalad a Klebelsberg úton(Palota Panzió)?

    Kedvelés

    • maumau 2015. március 25. / 13:11

      Szia Eva,
      Ez a panzio ha jol latom a helyszintol 950 meterre van, szoval persze tud arra menni a busz. Kerdes hogy az elso korben befer e meg plusz ember, ha nem, akkor fordul egyet a busz, oda kb 2 perc alatt odaer, es akkor max 18 utan erkeztek meg par perccel!

      Kedvelés

      • Eva 2015. március 26. / 09:30

        Szia Maumau! De jóóóó…nem tudtam hogy ennyire közel van 🙂 Köszi. Egy jó séta belefér.Már nagyon várom/várjuk!!!!

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .