Örökbe.hu

Az örökbefogadást vizsgáló szakdolgozatokat bemutató sorozat folytatódik. Ma Derda Eszter mesél, aki az örökbefogadottak szülővé válását vizsgálta.

– Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

– A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia alapképzésén készült szakdolgozatnak, 2012-ben.

– Mi volt a témád?

– Az örökbefogadottak szülői vágyai. Arra voltam kíváncsi, hogyan képzelik el, illetve élik meg a szülőséget azok, akik örökbefogadottként nőttek fel. Vizsgáltam a szülői bánásmód, az önértékelés és az identitás kapcsolatát a szülői vágyakkal.

– Hogy jutottál el az örökbefogadás témájához?

– A témám fokozatosan alakult. Egy ismerősöm örökbefogadása kapcsán merült fel először bennem, hogy az örökbefogadást válasszam. Kezdetben azt gondoltam, hogy az örökbefogadott gyermekek és örökbefogadó szüleik között kialakuló kötődés folyamatát szeretném vizsgálni. Aztán elkezdtem olvasni a szakirodalmat, és feltűnt, hogy alig foglalkoznak kutatások felnőtt örökbefogadottakkal. Az örökbefogadottak szülősége pedig szinte érintetlen terület volt. Voltak kétségeim, hogyan fogom megtalálni az érintetteket, aztán egyik reggel a tejeskávémat kortyolgatva egy újságot lapozgattam, és az apróhirdetések között rátaláltam egy felnőtt örökbefogadottak számára szervezett találkozóra. Ez egy olyan bíztató kezdet volt, hogy belevágtam.

– Mondj pár mondatot a fő eredményekről!

– Szakdolgozatomban tizenhárom felnőtt, 18 és 63 év közötti örökbefogadottal készítettem interjút és kérdőíveket is kitöltöttek. A résztvevők között 5 nőnek volt már gyermeke, 5 nőnek még nem és a résztvevő 3 férfi is a szülővé válás előtt állt még.

Minden résztvevő örökbefogadott nyitott volt a szülővé válás felé. Voltak, akik kifejezték, hogy nem most tervezik még, vagy nem gondolták mindig így. Ez különbség, mert egy másik kutatás szerint az örökbefogadottak nem voltak olyan nyitottak a szülővé válásra, mint a nem örökbefogadottak. Jelen esetben nekem nem volt kontrollcsoportom, de minden örökbefogadott kifejezte, hogy szeretne családot alapítani. Ugyanakkor az örökbefogadottak bizonytalansága kötődésre való képességüket illetően az én vizsgálatomban is megjelent. Öten fejeztek ki kétségeket, hogy mennyire képesek szülői kötődésre, míg nyolcan magabiztosak voltak.

 

A résztvevő örökbefogadottak szüleire az anyai túlvédés és korlátozás jellemző, az anyák korlátozóbbak voltak, mint az apák. Az interjú során is számos örökbefogadott említette az anya dominanciáját a szülők kapcsolatában.

Vizsgáltam a szülői minták szerepét a szülői kompetenciákban való magabiztosságban. A szülői nevelési stílus elutasítása nem jelent automatikusan bizonytalanságot. A résztvevő örökbefogadottak egy része anyjuk kontrolláló viselkedését utasította el. Azok az örökbefogadottak, ahol a kontrollálásnál többről volt szó (bántalmazás, apafigura hiánya) és a közelükben sem volt elérhető pozitív minta, bizonytalanok voltak kötődési képességeikben. Akik jobbnak ítélték meg szüleik párkapcsolatát, azok magabiztosabbak voltak saját kötődési képességeikben.

Vizsgáltam, hogy az örökbefogadott és vér szerinti kettős identitás megjelenik-e a családalapítás kapcsán. A kutatásomban résztvevő, már anya örökbefogadott nők közül ketten is beszámoltak arról, hogy az örökbefogadás utáni szülői mintát vették át öntudatlanul, míg egy nő az örökbefogadás előtti mintára ismert rá. Továbbá volt egy nő, aki az állami gondozásban eltöltött négy év során tapasztaltakkal magyarázta kötődési nehézségeit, mert úgy érzi, nem tudta az örökbefogadása átírni a kötődési mintát. Tehát a kérdésnek létjogosultsága van.

A vizsgált örökbefogadottak szülői vágyairól elmondható, hogy szeretnének szülővé válni, megélni a szülőséget, a vérségi köteléket. Nem hangsúlyozzák túl a biológiai kapcsolatot, többségük nyitott az örökbefogadásra is. Ami még sok interjúban megjelent, hogy fontosnak tartják, hogy szülőként majd segítsék a gyermekük identitásának kibontakozását, hogy azzá válhasson, akivé ő szeretne, mert többen megélték, hogy bele kellett nőniük egy elvárt képbe és nagyon korlátozva voltak. Örökbefogadottként nehéz a saját identitás kialakítása, megtalálása, így erre a tendenciára az is magyarázat lehet, hogy meg akarják könnyíteni gyermekeik feladatát.

Az a várt eredmény, hogy a vér szerinti család megkeresése integráltabb identitáshoz vezet, beigazolódott. Az örökbefogadottak számos esetben említettek rossz tapasztalatokat a vér szerinti családdal való találkozás kapcsán. De összességében, akik megkeresték vér szerinti családjukat, úgy ítélték meg, hogy hozzájárult ahhoz, kik ők most, és megérte, ha másért nem, már azért, hogy eltűnt egy nagy kérdőjel, amely eddig bennük volt a származásukkal kapcsolatban.

 

A vér szerinti család keresésére kamaszkor végén, fiatal felnőtt korban indultak a részt vevő örökbefogadottak, ami az egyik leggyakoribb keresési időszak. A kapcsolattartás azokban az esetekben szakadt meg, ahol az örökbefogadott úgy élte meg, hogy a vér szerinti család átlépte szerepének határát. Nem lett szoros kapcsolat, ha a vér szerinti anyának titkolnia kellett jelenlegi családja elől, illetve mikor az örökbefogadott túl különbözőnek érezte magát vér szerinti családtagjaitól.

Az örökbefogadottaknak, mint szülőknek a kutatása nagyon új téma, és még rengeteg tényező vár felderítésre. Több örökbefogadottnál megjelent az önkiteljesedés a családban, hogy karriercélok helyett nagy családi életet szeretne. Érdemes lenne megnézni, hogy ez csak azoknál az örökbefogadottaknál jelentkezik-e, akik kis családban nőttek fel és mindig is vágytak egy nagyobb családra, amit esetleg a vér szerinti családdal való találkozás nem elégített ki.

A szakmaválasztásban is megjelenhet az elesettek, gyengék védelmezése. Segítő szakmában való elhelyezkedés, vagy önkéntesség, és az erre irányuló tervek nagyon gyakran megjelentek. Érdemes lenne megnézni mi áll ennek hátterében, mi a motivációjuk. Kutatásomban többen említették, hogy visszaadni, továbbadni szeretnék azt, amit ők kaptak azáltal, hogy örökbe lettek fogadva.

– Mi okozta a legnagyobb meglepetést? Mi bizonyult másnak, mint ahogy vártad?

– Nem voltak kész elvárásaim. Inkább egy feltáró jellegű kutatás volt.

Ami számomra meglepő volt, a sok kihívás és nehézség, amivel meg kellett küzdenie egyes örökbefogadottaknak. Szembe kellett néznem azzal, hogy nem minden örökbefogadás sikertörténet. Váratlanul ért, hogy mennyi rossz tapasztalatról és emlékről meséltek az örökbefogadottak örökbefogadó szüleik kapcsán. Persze, nem mindenki. Kis minta ez a 13 fő, meg nagyon vegyes is, úgyhogy ebből nem vonnék le semmilyen általános következtetést.

– Mik a terveid a jövőben? Akarsz ezután is örökbefogadással foglalkozni? 

– Idén végzek a Pécsi Tudományegyetem pszichológia mesterképzésén. Jelenleg is örökbefogadással foglalkozom a szakdolgozatomban. Mostani témám az örökbefogadásról való kommunikáció családon belül és a családon kívül, hogyan és kivel osztják meg. Valamint, milyen stresszek érhetik az örökbefogadó szülőket és ezekkel hogyan küzdenek meg és mindez milyen kapcsolatban áll az érzelmekről való kommunikációval.
Beleástam magam az örökbefogadás témájába így kutatói oldalról, de érdekel a szakma gyakorlati része is. Idén befejezem az egyetemet és remélem, hogy pályám során találkozom még örökbefogadókkal, örökbefogadottakkal és örökbeadókkal.

A felnőtt örökbefogadottak rajzai Dengyel Kinga szakdolgozatához készültek. Továbbra is várom a témában készült szakdolgozatokat és egyéb kutatásokat.