Mai hősünk 24 éves amerikai nő, aki egy weboldalt üzemeltet az örökbefogadás összes szereplőjéről, és nyíltan felvállalja, hogy örökbe adott egy gyereket. Harcol az örökbeadók társadalmi elfogadtatásáért, közösséget szervez. Emlékeztek erre a képre? Az örökbeadó anyák Utah állambeli találkozóját is ő szervezte. Haley Kirkpatrick megérdemli, hogy bemutassam az Örökbe.hu-n.
Haley jó tanuló, jó magaviseletű vallásos lányként nőtt fel Salt Lake Cityben, aki a szüzességét a házasságig meg akarta őrizni. Ehhez képest 15 évesen, az első barátjával elvesztette, és rögtön első alkalommal terhes is lett. Anyukája végig támogatta a terhesség alatt, és rábízta a döntést. (A mama évekkel korábban maga is örökbe adott egy gyereket, és egyedül nevelte fel a többit.) Haley a lehetőségek közül tudatosan vállalta az örökbeadást, egy ügynökségen keresztül választotta ki a megfelelő házaspárt. A gyerek apja azonnal kihátrált a kapcsolatból, az abortuszt erőltette, később iskolát is váltott, mert túl kínos lett neki a kérdésekre válaszolni. Haley maradt, a nagy hasával. Az örökbefogadókkal a nyitott örökbeadásban egyeztek meg, azóta is tartják a kapcsolatot, Haley kap fotókat, híreket a gyermekről. Az események után viszonylag hamar férjhez ment, az első gyermek után két évvel született egy kislánya, majd még egy, azóta elvált, és egyedül neveli a gyerekeket. Két kislány anyukájának és egy harmadik szülőanyjának tartja magát.
Szülőanya és anya vagyok. … Három csodálatos lánynak adtam életet, de csak kettő hív közülük Mamának. Az első kislánynak nem vagyok a mamája, neki van egy mamája, akit én választottam ki neki, és nem csinálnám másképp. A két kislányom nem helyettesíti az elsőt, ő éppúgy a részem ma is, mint aznap, mikor örökbe adtam. Hogy vannak gyerekeim, ez nem veszi el az örökbeadás fájdalmát. Valahányszor a lányaim új mérföldkőhöz érnek, elkezdenek mászni, beszélni, mosolyogni, eszembe juttatja, hogy erről lemaradtam az elsőnél. A lányaimnak is beszélek arról, hogy van egy nővérük. Elmesélem nekik, hogy Mama gyereket szült egy csodálatos családnak, és nagyon szeretjük a nővérüket. Azt szeretném, hogy tudják, miért döntöttem így, és hogy a nővérük a saját családjában él.
Ebben a videóban beszélni is halljuk a döntésről.
Haley működteti az Adoption: Share the Love weboldalt (sajnos már nem működik). A blog címe is beszédes: “örökbefogadás – oszd meg a szeretetet.” Aki tud angolul, az valószínűleg ott fog ragadni pár óráig. A blog az örökbefogadási háromszög minden oldaláról közöl történeteket: örökbeadókról, örökbefogadókról és örökbefogadottakról. Az örökbefogadást mint a családdá válás útját mutatja be, ami az örökbeadó számára is szeretetteli döntés, a gyerekről való gondoskodás módja. Több nyitott örökbefogadást mutat be, ahol az örökbeadó és örökbefogadó családok baráti viszonyban vannak. Haley bőven szemezget a saját történetéből is, mesél a döntéssel járó fájdalomról, de arról is, hogy soha nem bánta meg az örökbeadást. Megtudhatjuk, milyen érzés volt neki az első anyák napja, vagy hogy lehet egy gyereknek elmesélni, hogy a testvérét örökbe adták. Ez biztos mindenkit érdekel, Haley a hat év körüli lányának a “másik családnak nem lehetett gyereke, ezért a kislányuk az én hasamban nőtt, és odaadtuk nekik, a nővérednek ők a családja” magyarázattal él. És persze mindig megválaszolja a gyerekek kérdéseit.
Haley az örökbefogadás lelkes szószólójának tartja magát. Találkozókat szervez az örökbeadóknak, megmozdulásokat az örökbeadás társadalmi elismeréséért, fellép konferenciákon, nyilvános eseményeken. Azóta megvolt a második tömeges örökbeadó találkozó Utah államban, és már szervezi a harmadikat. A weboldal mellett Facebookon, Instagramon és még ki tudja, hol is aktívan posztol, családi életükről pedig a The Reds & I blogon számol be (főleg a gyerekekkel közös programokról).
A blogban közvetített világkép, az örökbeadás, mint a gyermek érdekét szem előtt tartó, szeretetteli és saját döntés tudatos, büszke felvállalása a magyar szemlélettől messze van. Tény, hogy Amerika előbbre jár ezen a téren, hogy Haley saját döntést hozhatott, és kapott segítséget is (az örökbeadás után eljárt a szülőanyák hetente találkozó helyi önsegítő csoportjába, hát ilyen nem létezik nálunk). Az összképhez hozzátartozik, hogy érik olyan vádak is, miszerint az egész blog egyoldalúan szirupos, idealizált képet közvetít az örökbeadásról, és a valóság nem feltétlenül ilyen szép.
Örökbe.hu 
Juno ^^ 🙂 (na jó, nem egészen, de az ugrott be)
Ez nagyon tetszett!
Mondjuk kíváncsi lennék, hogy Haley férje hogy fogadta a dolgot…
KedvelésKedvelés
Ez nem derült ki nekem. Viszont akkor kezdett aktívan blogolni, mikor szétmentek a férjével.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon tetszett, köszi!
Kicsit Martin Luther King jutott eszembe, és a One day kezdetű mondata (persze erre a szituációra vonatkoztatva)… hosszú még az út ott is, na de idehaza is. Az amcsi kritikusok, akik azt mondják, túl szirupos a csaj, még nem tudták elfogadni, h minden blognak más a célja. Annak az, h a szirupos oldalát mutassa meg, a sötét oldalt meg hagyják meg a társadalomtudósoknak, esetleg olvasgassák a Mint a pitypang a szélben-t, ha drámára éheznek. Egyébként meg ő se csak arról ír, h ez volt élete legjobb döntése, hanem a fájdalomról is bőven.
Erenya, valóban Juno 😊 szerintem is.
KedvelésKedvelés
Hát igen, itthon is elférne egy “szirupos” örökbeadós blog, mert úgyis csak egyoldalúan hideget kapnak mindenhonnan.
KedvelésKedvelés
http://amikormindenelindult.blog.hu/
KedvelésKedvelés
Oh, köszi, ezt a blogot még nem is láttam.
KedvelésKedvelés
Vmi biztos nem stimmel azert, a minta ismetlodott, de a kezdemenyezes jo, az iras gyogyit.
KedvelésKedvelés
Igen, ez érdekes, hogy leismételte az anyja történetét. A követlező generációnak nagy feladata lesz majd, hogy ebből kilépjenek.
KedvelésKedvelés
Azért van fájdalom benne bőven! Akárhogy is, az örökbeadás és örökbe-adottság mindig veszteségként, sérülésként kódolódik bele az érintettekbe, még akkor is, ha aktuálisan az volt a legjobb döntés. Nagyon jó viszont, hogy vannak feldolgozási technikák, mint pl. a hivatkozott blog, s különösen tetszik a nyílt örökbefogadás amerikai gyakorlata, amikor a szülők oda-vissza tartják a kapcsolatot. Részemről ezt tartanám a legoptimálisabb megoldásnak a gyermek szemszögéből, s továbbra is – reménytelenül – keresek olyan magyar családot, ahol ez működik!
KedvelésKedvelés
Majd igyekszem bemutatni ilyet is, nagyon kevés van Magyarországon, tudtommal az alapítványvezetők sem támogatják a direkt személyes kapcsolattartást.
KedvelésKedvelés
Mi nem direktben ugyan, de tudunk egymásról a Családgondozón keresztül. Épp múlt heten érdeklődött az Életadó, mi pedig válaszoltunk neki 🙂
KedvelésKedvelés
ne keress tovább : )
KedvelésKedvelés
Ez mit jelent? Személyesen tartjátok? Vagy levélben?
KedvelésKedvelés
Élöben, írásban és telefonon is.
KedvelésKedvelés
Ez tényleg ritka. Mesélj majd.
KedvelésKedvelés
Jó.
KedvelésKedvelés
Anibab, Kompljes, kérdezhetek priviben? Címem: dutkaof@gmail.com
Ott lesz valamelyikőtök a holnapi találkozón?
KedvelésKedvelés
Szia, én nem leszek, de írtam mailt:)
KedvelésKedvelés
Micsoda ereje van ennek a fiatal nőnek! Lenne mit tanulnom tőle… Köszönöm, Zsuzsa az összefoglalót!
KedvelésKedvelés
Szirupos-e, vagy nem, én szívesen olvasgatom időnként az ő blogját (is), mondjuk Amerikában nyilván más a társadalmi hozzáállás, mert több szülőanya is blogol. Talán pont az övé kapcsán éreztem anno a legerősebben azt, amit Dutka is megfogalmaz, hogy igen, talán jó lenne kapcsolat a szülőanyával; legalább valamennyi.
KedvelésKedvelés
Igen, előbbre járnak. Ott létezik egy réteg, amelyik fiatalkori nem tervezett terhességnél tudatosan választja az örökbeadást. (Bár úgy tudom, nálunk is egyre több ilyen nő van.)
Vannak klubjaik, csoportjaik, ez nálunk még várat magára.
KedvelésKedvelés
Én csak egy a háttérben meglapuló olvasgató vagyok, nem is igen akarok belebeszélni a dolgokba, csak okulni, tapasztalni járok ide. Haley lehet, hogy szirupos, de maga a téma is az. 🙂
Nekem nagyon tetszett az MTV-n a Tini mamik első szériájában az a pár, akik felelősen az örökbeadás mellett döntöttek. Hihetetlen mennyit fejlődtek ők maguk, a kapcsolatuk, Haleyről ők jutottak eszembe. 🙂
Magyarországon szerintem talán a most aprócska generáció lesz, aki nyitottan és előítéletektől mentesebben tud az örökbeadáshoz/örökbefogadáshoz hozzáállni.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon! Miért ne szólhatnál hozzá? Bárki hozzászólhat 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm. 🙂 A titkokról én is azt gondolom, hogy nincs értelme, egy őszinte nyitott szellemben nevelkedő gyermek képes befogadni ezt is. Azt sokkal nehezebb megérteni, ha hazudnak vagy titkolóznak. Felmerülni is azért merül fel a titkolózás, mert akaratlanul is szégyenként élik meg a résztvevők a történetüket, mert a régi rögződések, illetve a társadalom ezt sugározza feléjük.
KedvelésKedvelés
Ez egyrészt nagyon jó. Én szívből támogatom, hogy ha valaki az abortusz helyett tudatosan az örökbeadást választja, csodálatos döntés. De hogy ez milyen borzasztó nehéz lehet a kislányainak, vagy lesz majd…Azon gondolkodom, hogy vajon ebben a helyzetben is igaz-e az, hogy jobb a gyerekeknek, hogy az igazság birtokában nőnek fel ? Hogy mi lenne, ha egy anya a már felnőtt (épphogyfelnőtt?) lányainak egy őszinte beszélgetés során mondaná el, hogy mi történt vele 15 évesen, milyen helyzetbe került… és akkor ezt megélik, meggyászolják, feldolgozzák…valahogy. Lehet, hogy nem lenne jobb, nem tudom, kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok. Elképzelem, ha a helyében lennék, és a most 7 éves lányom tudná, hogy volt egy kistestvére, aki más családnál nevelkedik. Vagy oké, lehet, hogy most még ezt tényleg így érti, hogy az a gyerek annak a másik családnak a gyereke, de mondjuk 12 évesen már biztos látja a tényeket, hogy az anyja lemondott a testvéréről, szerintem őrült nagy fájdalom lehet. Viszont talán 20 évesen meg megérti, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez, és “meg tud bocsátani” érti, fel tudja menteni az anyját. Mit gondoltok? Mit mond erről vajon a szakirodalom?
KedvelésKedvelés
Szerintem ezt kb ugyanúgy kéne tálalni, mint nekünk a gyereknek azt, hogy örökbe fogadtuk: a kezdetektől, az ő szintjén, adagolva, és a lehető legtermészetesebben kiejtve az örökbefogadás tényét és “szakkifejezéseit”.
Egyszerűbb a kezdetektől, mert ha a 20 éves, vagy netán egy kamasz helyébe képzeled magad, akit egyszer csak leöntenek ezzel a hírrel pont a leválása kellős közepén, akkor nem biztos, hogy a megértés az első reakció. Az már biztosabbnak tűnik nekem, hogy nem fogja megköszönni az információt…
KedvelésKedvelés
Egyetértek Katával. Ez olyan, mintha amellett érvelnél, hogy elég felnőttként megmondani, hogy örökbe fogadták, mert akkor jobban megérti.
Ebben az esetben fokozottan egyetértek Haleyvel, hisz mindenki tudja róla, fenn van a Youtube-on, ne más vágja a gyereke fejéhez, hogy “neked valahol él egy testvéred”.
Ismerek olyan embert, aki kezdettől tudja, hogy a testvérét örökbe adták (olvas is minket :-), és úgy tudom, neki ez nem okozott traumát, elfogadta, megértette a döntést.
KedvelésKedvelés
Én is Katával és Zsuzsával értek egyet, minden családi titok “mérgezi” a levegőt, az a tiszta, amiről lehet beszélni. Ez eleve is így van, de mondjuk az ő helyzetükben, ahol kapcsolattartás van az örökbeadott gyerekkel, fokozottan igaz, hogy hogyan máshogyan? Mit kellene mondania, ki az a lány, akit időnként meglátogatnak?
KedvelésKedvelés
igen, ebben igazatok van, nyilván nem jó, ha valaki mástól tudnák meg. De azért ez nem ugyanolyan, mint titkolni az örökbefogadást szerintem. Én inkább azt a hasonlatot mondanám, hogy nem meséled el az örökbefogadottnak kiskorától, hogy ha tudod, hogy az apukája gyilkosságért börtönben ül (szélsőséges példa), sőt, inkább próbálod afelé terelgetni, hogy majd csak kellően érett fejjel találkozzon ezzel az infóval majd a későbbiekben. (de lehet, hogy ezt is rosszul gondolom?).
Vagy gondolom azt sem mesélik el egy gyereknek, hogy lett volna egy kistestvére, csak anyuka elment abortuszra. Pedig ez is egy “családi titok”, de mégse a 3 évesre tartozik szerintem. És szintén azt gondolom, hogy ez (egy abortusz) fontos infó, és eljön az a kor, mikor ezt elmesélheti egy anyuka. A gyereknek szerintem nem a titok mérgező, hanem a feszültséggel teli légkör. Ha a szülők a feszültség forrását kezelik és feldolgozzák, akkor az miért lenne mérgező? Ha apuci szeretőt tartott, de megbánta, feleségével elrendezték, folytatják a közös életüket, akkor ez is egy nagy titok, mégsem hiszem a legkevésbé sem, hogy a gyerekre tartozna. Épp ez a felelősségteljes felnőtt lét szerintem, hogy tudjuk kezelni az érzéseinket, és az is, hogy tudjuk, mi tartozik egy gyerekre és mi nem.
De igaz, nyilván ha az egész környék végigaszisztálta, hogy a lány terhes volt, majd örökbe adta a babát, akkor ott nincs miről beszélni. És lehet, hogy tényleg nem trauma egy ilyen dolog a testvéreknek, annak szívből örülök, ha így van. De az biztos, hogy őrült nagy feladat.
KedvelésKedvelés
Vagy még egy példa…tegyük fel, anyuka egy ideig a testével kereste a kenyerét. Mert olyan környezetből jött, olyan helyzetbe keveredett, nem tudom (nem is ítélkezem). De megváltozott, családot alapított, lett egy szerető férje és gyerekei. Vajon ezt a sztorit is kiskortól az ő szintjén kellene adagolni a gyereknek? vagy mi lenne a megoldása a helyzetnek? elég nagy családi titok ez, azt hiszem. És végül is valaki akár fel is ismerheti az anyukát és elszólhatja magát. Persze, nyilván nem lehet egy lapon említeni egy örömlányt és egy örökbeadó tinit. De abból a szempontból mégis, hogy szerintem mindkét infó hatalmas trauma egy gyereknek.
KedvelésKedvelés
A gyerekek a maguk szintjén több mindent levesznek, mint gondoljuk, majd pedig a félinfóikat ijesztőbbre színezik, mint gondoljuk, de sosem fogunk erről tudni, mert nem hülyék, megtanulják, mik a témák, amikről nem lehet beszélni. De belül bennük dolgozik tovább.
Illetve a körülöttük menő zavart elhallgatásokból (nem csak szülő, hanem nagyszülő, nagynéni, szomszéd, mittomén) hamar leveszik azt is, hogy vannak akkora titkok, amiket nem lehet mondani – és ez nem tesz jót a szülő-gyerek bizalmi viszonynak. Persze, nem kell mindent telibe betálalni a háromévesnek. De azt sem kell hinni, hogy nem veszi észre pl. anya légésritmusának a megváltozását, mikor a tv-ben az abortuszról beszélnek.
KedvelésKedvelés
Igen, valamit érzékelni fog, de hát ilyen az élet, nem rózsaszín lepkefelhő. Ilyennel (mint pl az abortusz) akkor sem szabad terhelni egy gyereket szerintem. Mert ez egy teher, amit nem neki kell cipelnie. Ezt a szülőnek kell cipelnie. És írtátok, hogy ezzel az erővel amellett is érvelhetnék, hogy az örökbefogadott gyereknek is csak nagykorában meséljék el a történetét. De ez nagyon más dolog, mert bár az örökbefogadottság ténye szintén teher, de az annyira a gyerek legalapvetőbb identitásához tartozik, hogy azt valóban muszáj neki magának is cipelnie már egészen kicsi kortól, ott nincs apelláta szerintem sem.
KedvelésKedvelés
A Pavao Az öf háromszöge c. könyvben van egy példa arra, hogyan dolgoztatták fel egy kiskamasszal, hogy ő egy vérfertőző kapcsolatból származik. Jó, persze, környezet meg hozzáállás kérdése, de ezt is meg lehet okosan csinálni. Az öregek és a gyerekek nem hülyék, csak öregek/gyerekek. Hiába titkolózunk, ahogy Vicq is írja: félinfókból simán összerakják a képet.
KedvelésKedvelés
Én azt gondolom felnőtt örökbefogadottként, hogy nagy trauma, amit leginkább csak 23 éves kora körül képes feldolgozni valaki. Nem vagyok pszichológus, de azzal nem terhelnék egy 14 éves gyereket, hogy elmondom neki apa börtönben ült. Egy 14 éves ezt még nem fogja megérteni, szerintem egyet érünk el vele, hogy rá toljuk a tonnányi nehezéket, aztán pedig csodálkozunk miért nem tudja letenni a terhet.
KedvelésKedvelés
Istenem, mit nem adnék, ha az én lányomnak is ilyen életadója lenne, mint ő… Nagyon szerencsés a kislány, akit a világra hozott, lehetőséget kapott rá, hogy megismerje a gyökereit. Ne feledjük, hogy ahogyan itthon, Amerikában is erősen kisebbségben vannak azok a babák, akiket egy tudatos döntés eredményeként, nyíltan adnak örökbe. Tény, hogy nem lesz neki könnyű feldolgoznia, hogy őt örökbe adta az életadó, a testvéreit viszont felnevelte, de gondoljunk bele, mennyivel nehezebb dolga van az örökbefogadott gyermekek zömének, akiket kiemeltek a családból, vagy akikről a kapcsolattartás igénye nélkül, szimplán lemondtak, és titkosan kerültek örökbe. Nemcsak a múltjukban van általában sokkal nagyobb űr, mint a nyíltan örökbe adott gyerekeknek, de ebből a szempontból a jövőjük is bizonytalanabb. Nem tudhatják, mi várja őket, ha megpróbálják megkeresni a gyökereiket. Az én lányomról nem mondtak le, elvették a szülőanyától, és miután hozzám került, mesélték, hogy érdeklődött a kicsi után, kereste. Ezért megkerestem és felvettem emailben a kapcsolatot a vér szerinti családdal, biztos voltam benne, hogy örömmel fogadják majd a híreket a gyermekről. Legnagyobb döbbenetemre erőteljes passzivitásba ütköztem. Úgy tűnik, per pillanat nem igazán igénylik a kapcsolattartást ezzel a fantasztikus kisemberrel. Eddig mindig sietve kijavítottam azokat, akik úgy fogalmaztak, hogy a kislányomat elhagyták a szülei, mondván, hogy őróla bizony nem önszántukból mondtak le; most pedig itt állok, és azon tanakodom, ezt az elutasító magatartást vajon hogyan fogom majd elmesélni neki. Hogyan adagoljam be neki úgy az igazságot, hogy minél kisebb fájdalmat okozzak vele.
KedvelésKedvelés