A származáskutatás nemhivatalos útjai

Múltkor leírtam, mi a hivatalos menete a Gyámhivatalon keresztül, ha az örökbefogadott meg akarja keresni a vér szerinti hozzátartozóit. Elég sok ponton el tud akadni a folyamat, információhiány miatt, vagy ha a keresett személy nem a bejelentett lakcímén lakik, eltűnt, nem ő veszi át a levelet, egy családtagja is elolvassa a megkeresést. Most arról lesz szó, milyen egyéb lehetőségek állnak egy felnőtt örökbefogadott rendelkezésére, ha a vér szerinti szüleit, testvéreit szeretné megkeresni. A Polgári Törvénykönyv és az ENSZ szerint is a gyermeknek joga van származása megismeréséhez.

Előrebocsátom, hogy én mélyen megértem, ha egy örökbefogadott kíváncsi a gyökereire, és szeretné látni, hogy ki szülte őt. Én is ezt tenném a helyében! Másfelől, a keresésnél tartsa szem előtt, hogy

  • a vér szerinti szülő nem köteles találkozni az örökbeadott gyerekkel.
  • Ha nagyon ellenére van a megkeresés, akár feljelentést is tehet zaklatásért.
  • Lehet, hogy a szülőnek új családja van, akik nem tudnak az örökbeadásról, és teljesen felborítaná életét az előkerülő gyerek (nézzétek meg az Eltávozott nap című filmet!)
  • Lehet, hogy a vér szerinti testvérek nem tudnak arról, hogy egy testvérüket örökbe adták.
  • Ha egy testvért is örökbe adtak, lehet, hogy ő nem is tudja, hogy örökbefogadott! (Még ma is vannak családok, amelyek ezt a tényt 20-30-40 éven át képesek eltitkolni.)

Rostás-Norbert

 

Függetlenül arról, hogy mi mit gondolunk a titokról, ezek figyelembe vételével érdemes keresgélni, óvatosan, és nem okozni bajt a megkeresett vér szerinti családtagoknak. Nekem az is ízléstelen, ha több száz embert bevonnak a keresésbe, konkrét adatokkal (pl. Facebook).

A lehetőségek. A kiinduló helyzet más és más lehet, aszerint, mennyit tud az örökbefogadott. Tudja-e eredeti nevét, a vér szerinti anya nevét, nyílt vagy titkos örökbefogadás volt, az örökbefogadók partnerek-e a keresésben vagy a hátuk mögött kell… Mind nemhivatalos, az adott személy jóindulatától függ, fog-e adni adatokat, van, ahol az örökbefogadás említése megnyitja, máshol bezárja a kapukat. Az alábbi ötletek segíthetnek adatok keresésében:

  • A kórház szülészete, ahol az örökbefogadott született.
  • A Tegyesz, titkos örökbefogadásnál.
  • Nyílt örökbefogadásnál a civil szervezet, amely intézte. Akkor is, ha a testvérét nyíltan adták örökbe.
  • A csecsemőotthon, intézet, ha élt ilyenben. (Siessetek, most fogják bezárni őket!)
  • A nevelőszülő.
  • Nemzetközi Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat.
  • magánnyomozó
  • internet, Facebook
  • családfakutató
  • célzott hirdetés feladása.

Utóbbinál megint tekintettel kell lenni a vér szerinti családdal szembeni diszkrécióra. Tehát ne az szerepeljen a hirdetésben, hogy “keresem Kovács Károlynét Piripócsról, aki engem örökbe adott”, mert így rögtön esetleg több száz ismerőse tudja meg az illetőnek az eltitkolt örökbeadást. Inkább valami olyan szöveg, hogy “én 1977.12.31-én születtem Kecskeméten, anyám a kórházban hagyott, keresem őt.” Nekem mások szükségtelen zaklatásának tűnik a Facebookon idegeneket a keresés megosztására biztatni, és egy sokadik megosztó nem is tudhatja, hogy reális-e a sztori, tisztességes szándékkal keresik-e az illetőt.

Ha vannak adatok, ha megvan a kontakt, akkor ismét tapintat és tapintat. Ne derüljön ki mások számára, miért keresi az illetőt, és legyen a vér szerinti szülőnek is lehetősége dönteni a kapcsolatfelvételről. Egy felnőtt örökbefogadott mesélte, hogy mikor megtalálta a vér szerinti apa címét, vitt magával egy közvetítő személyt, és először az kérdezte meg az apát, akar-e a lányával találkozni. Ha az egyik csatornán a hozzátartozó elutasította a kapcsolatfelvételt, akkor én nem keresném tovább más módokon, legfeljebb pár évvel később megismételném a jelentkezést.

A végére hagytam: a legnagyobb, legtermészetesebb segítség az örökbefogadó szülő lehet a keresésben. Lehet, hogy többet tud, mint eddig mondta, lehet, hogy vannak nála még papírok, emlékszik nevekre, történetszálakra. Ha nyitott rá, vele érdemes kezdeni a puhatolózást. Sajnos, a felnőtt örökbefogadottak nagy része arról számol be, hogy az örökbefogadó szülei ellenzik, sértésnek veszik a gyökérkeresést, és ezért a hátuk mögött kénytelen elindulni. Külön posztot megérne, mivel lehet megnyugtatni ilyenkor a szülőt.

Felnőtt örökbefogadottak: kinek milyen módszer segített még a keresésben?

95 gondolat “A származáskutatás nemhivatalos útjai” bejegyzéshez

  1. Anda81 2015. április 6. / 07:29

    Én is úgy gondolom, hogy ha itt van az ideje, joga van a gyereknek megtudni honnan származik. A férjem is és én is azon a véleményen vagyunk, hogy ha a gyermek ezt szeretné mi minden segítséget meg fogunk adni, amit tudunk. Számomra a problémát az jelenti, hogy hogyan készítsük fel a gyermeket arra, hogy ha a vér szerinti szülő nem akar találkozni vele. Mert ugye nyilván ez is benne van a pakliban. Amennyiben elérkezünk eddig a a pontig, biztosan segítséget fogok kérni szakembertől, hogyy ezt a helyzetet hogyan kezeljük helyesen.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. április 6. / 08:43

      A Mózeskosárban van egy felnőtt örökbefogadottak klubja (ennek a találkozóit is felsorolom az oldalsávban), ott segíthetnek felkészülni erre majd a gyereknek, ha betölti a 18-at.

      Kedvelés

    • Szűcs Brigitta 2021. február 12. / 16:00

      Én megszeretném keresnj a testvéreimet viszont csak annyit tudok hogy mi az igazi nevem ami az igazi apámról jott és az igazianyám nevém tudom
      Ilyenkor mi a teendő?

      Kedvelés

  2. eleven 2015. április 6. / 08:13

    Nekem nem izlestelen, ha semmi mas ut nincs, a facebookon valo hirdetes. Mielott megosztok vmit, ranezek a hirdeto adatlapjara, ha vilagos, h valodi keresesrol szol, akkor megosztom.
    Tapintat…mivel a hivatalos ut (legalabbis nalam), nem mukodott, ujsaghirdetesben kezdtem keresni a verszerintit, es mivel nem tudtam semmit, a csecsemootthonba kerules napjat sem, ezert beleirtam a nevet. Ha csak a sajat szuletesi datumomat irtam volna, nem ismert volna fel a nagynenem, ok a szuletesem utan intezetbe kerultek, gyerekek voltak, nem jegyeztek meg a szuletesnapom.
    Anno iwiwen sem sokat gondolkoztam, rairtam az egyetlen olyan nevu emberre, mint az apam neve, abban a varosban, es megkerdeztem, h ismer-e egy bizonyos koru embert ezzel a nevvel. Bingo, a batyamra irtam ra, aki egyebkent nem tudott rolam, semmi gond nem volt belole.
    A tudni akaras olyan elemi ero, ami felirja a tapintatot. Elhiszem, h nemelyik orokbeado esetleg rosszul erzi magat, h a regi “hibaja” egyszer csak felbukkan, de ezzel szamolnia kellett akkor, amikor orokbeadta.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. április 6. / 08:45

      Azért én ezzel vitatkoznék.
      Az egy dolog, hogy felbukkan a gyerek, de nem biztos, hogy vágyik rá, hogy több száz ismerőse is megtudja, hogy örökbe adott egyet.

      Én amúgy is frászt kapok, ha privát hirdetések továbbítására kérnek meg a Facebookon, legyen szó elveszett macskáról vagy pénztárcáról. Minek több ezer idegen embert ezzel zavarni?

      Kedvelés

      • eleven 2015. április 6. / 09:05

        Az orokbefogadott sem kivanta, h minden ismerose tudja, h o orokbefogadott.

        Kedvelés

      • Zsuzsi 2015. április 7. / 23:43

        A baratnom nagyon orult, amikor az elveszett penztarcajat meglett a fb-on.
        Az orokbefogadas azert mas tema, szemelyes ugyeket en sem osztok meg.

        Kedvelés

    • rodínia 2015. április 6. / 09:17

      Szia, ez apánál milyen érzéseket válthat ki? Főleg ha nem is tudott róla, hogy neki született egy gyermeke? És ha közben meddő házasságban/kapcsolatban él? Tárt karokkal fogadhatták volna a gyermeket. A kérdésedre kérdésem van. Az örökbefogadottnak mi a jobb? Ha azt látja, érzi, hogy ezt a szülei mindenki előtt tagadják, vagy ha úgy nő fel hogy természetes neki, hogy ezzel a környezete tisztában van. Mi kisvárosban lakunk, feltűnt hogy egyik pillanatról a másikra lett egy 3 éves gyermekünk. Vannak tapintatos emberek, és vannak akik rákérdeznek. Mi nem reklámozzuk, nem kürtöltük ki, de szerintem a gyereknek is így a jobb.

      Kedvelés

      • eleven 2015. április 6. / 09:32

        Annal rosszabb nincs, mint radobbenni, h ezt rajtam kivul mindenki tudta.
        Az apa erzeseit nem tudom, mivel az enyem megprobalt kirugdosni az anyam hasabol, a talalkozasunkor megis eloadta, h mennyire buszke ram.
        Tagadni nem szabad, termeszetes tenykent kezelve, sokszor beszelve errol elkerulhetoek a kesobbi problemak. Ha nagyobb lesz a kisfiad ugyis eldonti majd, h kinek akar rola beszelni. Volt mar itt tema, h ovoneninek, tanitoneninek mikor beszeljunk errol, es kell-e egyaltalan.

        Kedvelés

  3. Stuffy 2015. április 6. / 08:55

    Én a testvéremr lennék kíváncsi. Titkos volt,voltam is a Gyámnál,de akkor 3 éve azt mondták semmi nem adható ki róla. DE azóta változott a helyzet, amikor is elolvastam az Októberi cikket (október 6 ) 18 elmúltam,akkor be lehet nyújtani valami kérvényt,és ha beleegyezik a másik,akkor lehet többről is szó. De benne van,hogy nem tud róla,szerintem nem is tud. De ,ha csak a nevét tudhatnám. Születési dátumot tudok csak.

    Kedvelés

    • Reuska 2015. június 1. / 22:25

      Én is ebben a helyzetben vagyok ! Végre ma elértem a gyamugynel ,hogy írjanak a tesoimnak. Remelem nem er csalodas es latni akarnak. En a Facebookon nem akarok hirdetést feladni. Hülyén hangzik de nekem ez kellemetlen ,hogy mas Is tudjon rola 😔😔

      Kedvelés

      • Kitti 2019. július 9. / 01:11

        Szia Reuska, megtaláltad a tesóidat?

        Kedvelés

    • Stuffy 2015. április 6. / 09:18

      Köszönöm,igen nézegetem, de nem hiszem,hogy erre rátalálni. Szerintem nem is tudja. Bár a nevét megmondanák,csak,hogy lássam.:/ csak nem lehet. Bonyodalmakat meg én sem akarok

      Kedvelés

  4. rodínia 2015. április 6. / 09:09

    Titkos örökbefogadással került hozzánk a kisfiunk. Ez azt jelentené, hogy mi nem tudhatjuk az anyja nevét. Mégis a kikérőjén, az átadott orvosi leleteken rajta van. Ez nem baj, sokat fog jelenteni hogy tudjuk a nevét. Nyolcadikként született a gyermekünk, egyik testvérét sem az anya neveli. Őt keresheti valamelyik? Amíg kiskorú nem, ugye? Mit akar megtudni egy örökbefogadott? Megnyugvást? Válaszokat a kérdéseire? A kisfiunk anyukája annyi idős mint én. 41 elmúlt. 15 év múlva kereshetjük. Hajléktalanul él, de vajon élni fog-e akkor is? Nem lesz-e erőszakos, nem fogja kihasználni a gyermekemet, nem fogja zsarolni? Ha igen hogy védekezzen, ha akar? Vannak kérdések és félelmek mindkét részről.

    Kedvelés

    • eleven 2015. április 6. / 09:33

      Nyomoztatok mar utana? Honnan tudjatok, h hajlektalan?

      Kedvelés

    • Örökbe 2015. április 6. / 09:40

      Rodínia,
      ha a testvérek között van örökbefogadott, és elmúlt 14 illetve 18, akkor keresheti a fiadat, de persze amíg a fiatok kiskorú, addig először titeket kérdeznek meg, hozzájárultok-e.

      A nem fog-e zsarolni témához.
      Tegyük fel, hogy van egy távoli rokonod, aki sokkal szegényebb nálad, nem is vagytok túl jóban, csak családi összejöveteleken találkoztok. És ő pénzt kér tőled egyszer. Mit teszel? Adsz, mert rokonod? Nem adsz? Kockáztatsz egy összeveszést? Elkerülöd? Egy darabig adsz, aztán nem? Pénzt nem, de máshogy próbálsz segíteni?
      El lehet ezt előre dönteni? Van ezekre kész, mindenkire érvényes válasz?
      Aggódsz ezen előre?

      Kedvelés

    • Manuela 2015. április 6. / 11:28

      Sziasztok, egy örökbefogadottnak egyetlen kérdése van. ” miért hagytál el, miért dobtál el magadtól?”. Szerintem jobb, ha megtudja a kérdésére a választ, egyetlen ember van aki erre válaszolhat, a vér szerinti édesanyja. A gyerekednek valószínűleg meglesz a magához való esze arra, hogy ne hagyja magát kihasználni. De, ezen most még korai aggódni szerintem.
      A megnyugvást ne úgy képzeld el, hogy megismeri a vér szerinti gyökereit és másnap megnyugszik….

      Kedvelés

    • Aktucs 2015. április 6. / 11:42

      Én úgy kaptam meg a papírokat, hogy a vsz anya állandó lakcíme is rajta van. Tudom, hogy nem ott tartózkodik, de valószínűleg megtalálnám, ha akarnám. Név, állandó lakcím, taj szám.
      Attól viszont nem félek, hogy zsarolni fogja. Mire felnő, addigra tőlem kap egy olyan útravalót, hogy tudja, nem kell hagynia magát. Hogy joga van nemet mondani, hogy kérhet segítséget, hogy megbeszélheti a problémáját másokkal (akár mondjuk velem). Ez rajtunk múlik a férjemmel.

      Kedvelés

  5. Izabella 2015. április 6. / 11:34

    Én attól félek, hogy az örökbeadó nem akar majd találkozni a gyerekemmel. Mindenki előtt sikeresen titkolta a terhességet és az örökbeadást. Azóta rendezett élete, normális családja van (férj, gyerek stb.), ezt a faceebokon nyilvánosan megosztott dolgaiból láttam, mikor kíváncsiságból rákerestem. De feltételezem a titkát azóta is őrzi, és nem tudom mennyire örülne, ha pár év múlva keresné akit annak idején örökbe adott.

    Kedvelés

    • Manuela 2015. április 6. / 13:07

      Szia Izabella, erre jó módszer lehet egy közvetítő 3.-ik embert megkérni kérdezze meg fel akarja-e venni a kapcsolatot. A terhességet titkolhatja, de csak tán nem akarja a saját lánya előtti titkolozást. Fel lehet ajánlani neki egy találkozást akár egy másik városban egy kávézóban. De, lehet a gyereked épp nem lesz kíváncsi a gyökereire, nem minden gyerek akarja tudni az igazságot. Mindazonáltal érdemes lelkiekben felkészíteni a gyereket a negatívumokra: ami lehet az, hogy teljesen elutasítja az örökbeadó a találkozást, vállalja, de aztán kiderül nincs benne anyai ösztön…Vagy egész egyszerűen az örökbeadó megjátssza magát és eljátssza az édesanya szerepét.

      Kedvelés

  6. Manuela 2015. április 6. / 12:58

    Etikusnak lehet, hogy nem épp etikus, de én elég sok postahivatalt felhívtam, mivel a postás az az ember, aki mindenkit ismer. Leírtam, hogy én hogy nézek ki és azt átkopíroztam 30 évvel későbbi változatra….

    Kedvelés

  7. Queen Missy of Missylandia 2015. április 6. / 19:52

    Mi is szinte minden infó birtokában vagyunk, pedig titkos örökbefogadás. Furcsa is volt számunkra, hogy ennyi adatot átadtak. Később majd ez megkönnyíti a keresést.

    Kedvelés

    • Stuffy 2015. április 6. / 20:07

      Ezt hogy érted ? Akkor szerencsés emberetek van 🙂 Nekem sem rosszindulatú,de tipikus az a négyszög ember,aki csak a törvény keretein beül van csak. 😛

      Kedvelés

      • Queen Missy of Missylandia 2015. április 9. / 21:59

        Tesók neve, anya, apa neve. Megkaptuk a gyerek eü kiskönyvét, régi tajkártyát, anya bej.lakcíme szóval ezek alapján könnyű lesz majd keresni.

        Kedvelés

        • Stuffy 2015. április 10. / 17:40

          Köszi a választ! tyűha, hát ez tényleg sok adat. nekem csak a ” anya nevet ” mondtak,meg hogy hány kg voltam akkor, meg ilyen felesleges infók,amiknek semmi hasznuk. a Testvér nevét én is szívesen venném. Én is kérdeztem,de nekem azt mondták,hogy sajnos ? nem lehet megadni. Titkos,de akkor a tiéd is,ha jól olvasom és kiadták. lehet megér egy próbát ? a gyámnál voltam. vagy máshol bőkezűbbek?

          Kedvelés

  8. Fatika 2015. április 6. / 22:01

    Zsuzsa, azt hogy érted, hogy az életadó feljelentést is tehet, ha a gyerek megkeresi? Pontosan ki ellen? A gyámügy, vagy a gyerek ellen? Hiszen a gyerek csak a számára törvényileg rendelkezésre álló, teljesen legitim módon cselekszik. Vagy ezt nem a hivatalos verzióra értetted?
    Mint életem során már oly sokszor, ebben a témában is elmondhatatlanul hálás vagyok az internetnek, hogy egy egész sor új lehetőséget nyit meg a számunkra. Meggyőződésem, hogy sokkal kevesebb felnőtt örökbefogadott fog traumát átélni a jövőben, vagy legalábbis kisebb traumát, mert a öf szülőknek lehetőségük lesz az internet segítségével keresgélni, és esetlegesen felkészíteni őt arra, mi várhatja majd, ha úgy dönt, megkeresi a biológiai családját.És a testvérek megtalálására is -ami néha nagyon problémás tud lenni- mennyivel nagyobb esély van így!

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. április 7. / 06:57

      Fatika, a gyerek joga hivatalosan annyi, hogy a gyámhivatalon keresztül elindítja a keresést.

      Ha erre mondjuk nemet mond a vér szerinti szülő, és a gyerek mégis kinyomozza, és beállít, akkor akár feljelentést is tehet. Így értettem. Szóval nem kötelessége reagálni vagy kapcsolatot tartani.

      Kedvelés

      • Fatika 2015. április 7. / 20:33

        Akkor jó, köszi, már megijedtem, hogy szegény gyerek teljesen szabályosan elmegy a gyámügyre, aztán a végén feljelentik szerencsétlent. :),

        Kedvelés

  9. Örökbe 2015. április 7. / 14:22

    Kis optimizmus következik: mire a mostani kisgyerekek eljutnak az ősök megkereséséhez, remélhetőleg sokkal könnyebb helyzetben lesznek, jobb adatszolgáltatással, sokkal több szaktudással, segítséggel a témáról, és elfogadóbb társadalmi környezettel.
    És igen, ma titkos örökbefogadásnál is sokkal több adatot megkap a szülő, ami megkönnyíti a keresést.

    Akik ma keresik a gyökereiket, azokat 20-30-40 évvel ezelőtt fogadták örökbe, akkor még egész más volt az örökbefogadás megítélése.

    Kedvelés

  10. Raize 2015. április 7. / 20:59

    Nagyon érdekes kérdések ezek! Ismer valaki példát arra, hogy a vsz nem akarta egyáltalán megismerni az örökbeadott gyermekét? Én nem emlékszem a blogon sem ilyenre….

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. április 7. / 21:04

      Előfordul, a fórumon is írt ilyen esetet egy felnőtt örökbefogadott.
      https://orokbe.hu/forum/orokbefogadottak-foruma/comment-page-1/#comment-8431

      A gyámhivatalos is említette, hogy vannak visszautasítások. 50-60 évvel ezelőtt még nem volt ez a szabály, abban a tudatban adták örökbe a gyereket, hogy nem lesz viszontlátás, nem fogja őket keresni.

      És sokszor az új családot féltik, nem akarják felkavarni ezzel az infóval.

      Kedvelés

      • Raize 2015. április 8. / 16:28

        Köszönöm Zsuzsa, érdekes, azt hiszem elmerülök az örökbefogadottak fórumában is. 🙂
        Mondjuk még mindig nehezen tudom elképzelni, hogy 20 évvel a történtek után valakit ne érdekeljen az az ember, akinek életet adott. Értem persze, hogy félti az újat, de az a megközelítés, hogy pl. mutatkozzon be először egy távoli családtagként nekem abszolút elfogadhatónak tűnik.

        Kedvelés

  11. Stuffy 2015. május 21. / 17:29

    Én asszem a gyermekjólétinál voltam anno kérdezősködni. Ott nem sok infót adtak ki. De,ha elmegyek a tegyeszehz,akkor ott kiadnak mindent.

    zsuzsa : asszem tudod már a története így úgy,ha emlékszel .) De leírom,ha kell persze

    Kedvelés

    • Stuffy 2015. május 22. / 17:52

      Remélem, majd valaki észreveszi :))

      Kedvelés

      • Stuffy 2015. május 25. / 21:33

        azt én se 😛 szóval anno voltam a tegyesz-nél de ott ugye csak azt mondták el,h van testvérem stb. Olyan sok mindent nem ( 16 voltam) Máshova lehetne menni,ahol kiadják én szvsz a testvérre vagyok kíváncsi inkább. ( titkos) én is titkos. Missy-vel váltottunk pár szót,aztán abba maradt,valamelyik cikk alatt,írtam neki,remélem hamarosna látja. mert mondta,neki kiadtak sok dolgot és ő is csodálkozott,hogy ilyen bőkezűek voltak az adatszolgáltatók:)

        Kedvelés

        • Queen Missy of Missylandia 2015. május 25. / 22:12

          Szia!

          Nekünk a kihelyező határozat tartalmazta valahogy a tesók és szülők neveit, születési éveit. Megkaptuk a gyerek eü kiskönyvét, amiben meg a vsz anyja bejelentett lakcíme van. Tudjuk, hogy melyik nevelőszülőknél van a fiunk 4 tesója. A két korábban örökbefogadott nővéréről viszont nincs infónk. Mi nem kértük ezeket az adatokat, de megkaptuk. Most nem kezdünk velük semmit. Majd ha nagyobb lesz, és érdeklődik, akkor tudjuk majd, hogy honnan kezdjük a kutatást.

          Kedvelés

          • Stuffy 2015. május 25. / 22:20

            Ö,köszönöm,az micsoda vagy honnan lehet előbányászni ? .) DDe jó,örülök,hogy ilyen szerencsések vagytok,ez jól jön később:) jaj de jó lenne,ha megtudnám,csak a nevét vagy bármi,őrjítő ez a némaság:/

            Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2015. május 26. / 13:40

              Szia!

              A kihelyező határozat az, amit az egy hónapos próbagondozás előtt kaptunk a gyámhivataltól, hogy átadják a gyereket a mi felügyeletünk alá. Teljesen megértem az érzéseidet. Dühítő, ha a hatóságok nem segítenek.

              Kedvelés

  12. Stuffy 2015. május 26. / 13:50

    Már itt szólok hozzá . Köszönöm szépen a segítséghet. akkor ma rá kérdezek. 9 hónapig voltam a csecsemőotthonban, csak van nekem is olyan lap, vagy kaptak a szülők . Este minedneképp írok 🙂

    Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2015. május 26. / 14:04

      Nem tudom, hogy ez általános gyakorlat-e, vagy nálunk történt valami hivatali “málőr”. Nem szeretnénk, ha az ügyintéző, aki amúgy szuper segítőkész volt, emiatt megütné a bokáját. Azt sem tudom, hogy régebben, milyen volt a rendszer, volt-e kötelező egy hónapos gondozás, volt-e kihelyező határozat stb. Én megpróbálnám megkeresni a gyermekvédelmi gyámod, a csecsemőotthont, ahol felnőttél, hátha van ott valaki, aki még emlékszik Rád. Sajnos biztos a régebbi akták már elég nehezen elérhetőek.

      Kedvelés

      • Stuffy 2015. május 26. / 14:36

        Látod ebbe bele sem gondoltam. 1995-ös születésű vagyok. az öregnek számít ? :O Lehet ma már kicsit jobban segítik í megkeresést. persze megértelek 🙂 Jobb az 🙂 Igende az eléggé messze van :/ de hát valamit valamiért. bárcsak könnyebb lenne. Még ha nem is megkeresni,csak látni valahol.

        Kedvelés

        • Örökbe 2015. május 26. / 14:40

          Ma sokkal több infót adnak a vér szerinti családról, mint húsz éve.
          Missyék esete így is különleges, nekünk nem írtak fel ennyi infót a papírra (de kis körülkérdezéssel meg lehetett tudni).

          Kedvelés

          • Stuffy 2015. május 26. / 14:51

            Gondolta,azért remélem van esélyem valahogy infót keríteni akkor. a tegyesznél azt monda a nő,hogy sajnos ?nem adhat ki infót,még ő olvasta felh mikor születet meg hogy hány kg voltam. na mondom.

            Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2015. május 26. / 14:55

              Én úgy tudom, hogy hivatalosan a gyámügyön keresztül kell a keresést intézni. Ők küldik el a tesódnak/vsz. anyának a leveledet, hogy Te szeretnél vele találkozni, beszélni stb.

              Nem tudom, hogy ’95 az vízválasztó-e ebből a szempontból, vagy Te már az új generációs öf.-hez tartozol. Ez inkább Zsuzsa asztala.

              Kedvelés

  13. Stuffy 2015. május 26. / 15:07

    Újfetn ide írok. Igen,Remélem majd zsuzsa is leírja a gondolatát majd,ha ideje lesz :)) De én úgy megkeresni nem akarom,csak az adatokat és a többi,mint ahogy neked is kiadták. csak megnézni stb utána keresgélni 🙂 Mert lehet nem is tudja és a többi variáció. Annyira irigyellek 🙂 :/

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. május 26. / 15:08

      Stuffy, a gyámhivatalban kéne kezdened. Ott van esély ezeket megtudni.

      Kedvelés

      • Stuffy 2015. május 26. / 15:38

        rendben,akkor hátha ot segítőkészek lesznek. bemegyek oda és Jó napot jöttem ezért meg ezért,úgy lehet ? 🙂

        Kedvelés

        • Queen Missy of Missylandia 2015. május 26. / 15:44

          Tudod, hogy melyik ügyintéző intézte a Te örökbefogadásod? Őt érdemes megkeresni, vagy az örökbefogadási határozatodra hivatkozni és abba a gyámhivatalba kellene menni, ahol a Te határozatod született. Az megvan otthon?

          Kedvelés

          • Stuffy 2015. május 26. / 15:53

            Óóóóó rendben, értem, na ilyenekről sem tudok,de akkor este tárgyalás lesz itthon,köszönöm a sok segítséget. Hálás vagyok és az adósotok 🙂 jelentkezem mindeneképp miután megkérdeztem 🙂

            Kedvelés

            • Queen Missy of Missylandia 2015. május 26. / 16:00

              Adósságról szó sincs! Szorítok, hogy megkapd azt az infót, amit keresel. Azért a szüleid biztosan több infóval rendelkeznek, szóval érdemes lenne tőlük kérdezni először.

              Kedvelés

            • Cosima 2015. május 26. / 17:38

              A szüleidnek biztos megvan a határozat. Abban sok információ szerepel, ami alapján el lehet indulni. Sok sikert!

              Kedvelés

        • Reuska 2015. június 1. / 22:40

          Szia! En tudok adni egy kis infót epp benne vagyok !! Elmentem a megyek fő gyámügyi hivatalhoz ma. Es megmondtam,hogy a törvény elo írja ,hogy meg kereshetem a tesoim. Ma írtak nekik levelet.. Fogalmam nincs mi lesz belőle.! Lenyeg rámenősnek kellett lennem, mert először nem írtak nekik. A szülőknek az egészségügyi adatait megkaptam ,amit ott megnezhettem majd vissza kellett adjam. De szerencsére az orvosok nevet leírtam akiknél a szulok voltak . Most nagyjabol sejtem hol vannak. De ennyi… Itt tartok meg nem tudom hogy tovább !!

          Kedvelés

  14. Stuffy 2015. május 26. / 16:30

    Rendben,írok 🙂 Hát már minden lehetséges infót megkérdeztem ,de majd akkor újra

    Kedvelés

  15. Stuffy 2015. május 27. / 21:01

    Üdv. megnéztem a kihelyező határozatot, ott semmi névnem volt testvérrel kapcsolatban,se semmi. Holnap felhívom a tegyeszes nőt!

    Kedvelés

    • Stuffy 2015. május 28. / 09:06

      Missy : nem tudom akkor, lehet tényleg ma már emberbarátibb az adatok kiadása,mint mndjuk 95-ben,persze titkos de mondtad,hogy a tiéd is az. jaj de szerencsés vagy, hát majd csak lesz valahogy. 🙂

      Kedvelés

      • Queen Missy of Missylandia 2015. május 28. / 09:26

        Én mondtam, hogy lehet, hogy nálunk egy hiba csúszott a gépezetbe, és véletlenül kaptuk meg ezeket az adatokat (senki mástól nem hallottam, hogy ilyen bőkezűen jutottak volna hozzá az infókhoz). Azt is mondtam, hogy nem akarom, hogy emiatt bárkinek is kára lenne (esetleg elvesztené az állását vagy hasonló), főleg nem az ügyintézőnek, tehát szeretném, ha diszkréten kezelnéd ezt az infót. A Gyámhivatalt kellene első körben megkeresned.

        Kedvelés

        • Stuffy 2015. május 28. / 09:30

          Persze,szavadat fogadtam,nem fogok rá hivatkozni. Nem tudom szerencse vagy nem,de otthon se panaszkodtam soha a ausliről, nem pletykáltam. Az a tipikus néma gyerek voltam 🙂 De persze,nem tudom 🙂

          Kedvelés

          • Örökbe 2015. május 28. / 09:34

            Stuffy, a Ptk-ra hivatkozz: jogod van keresni a testvéreidet.

            Kedvelés

            • Stuffy 2015. május 28. / 11:00

              Igen,igen 🙂 De én úgy szeretném tudni a neveket mint ahogy leírta Missy ( titok,) Úgy nem adhatnák ki adatokat a testvérről?

              Kedvelés

  16. Stuffy 2015. május 31. / 21:29

    Igazából nem mondtam,de azt tudom,hogy 1994 május, mondta valaki aki tudta,de többet az adott személy sem tud,ha bemennék agyámhoz,akkor kiadnának róla információkat pl lap formájában ?
    mert nem akarok semmilyen levelet küldeni,meg keresem,csak adatokat

    Kedvelés

    • Dutka 2015. május 31. / 23:33

      Kedves Stuffy! Azt sajnos nem tudom, hogy a gyámhivatal mit ad ki. Viszont nekünk a kislányom oltási kiskönyvében és a régi orvosi leleteiben, amiket megkaptam, benne volt a vsz. édesanyja neve és címe. Kiderítettem, hogy az a csecsemőotthon címe, ahová a születés után a kislányom (és elviekben az anyuka is) került. Az anya azért elviekben, mert megszökött, otthagyta a gyermeket. Viszont így meg tudtam keresni a gyermekotthont, ahol további információkat és dokumentumokat szereztem. Többek között az anya szüleinek adatait, címét, stb. Ez is egy tipp, hátha ilyen nyomon is el tudsz indulni.

      Kedvelés

      • Stuffy 2015. június 1. / 10:07

        kedves Dutka ! köszönöm válaszod! Hát nem tudom mennyi idős a kislányod,én 95-ös vagyok. Akkor értelme lenne elmenni a csecsemő otthonba ahol voltam 10 hónapig ,? 🙂 ott vajon vannak még papírok vagy adatok

        Kedvelés

        • Cosima 2015. június 1. / 12:50

          Hát ha tudod, hogy hol voltál, az szuper. Kell, hogy legyenek adatok rólad. Hívd fel őket és egyeztess időpontot. Még ha kevés infót is kapsz, legalább látod a helyet, ahol 10 hónapot töltöttél.

          Kedvelés

        • Cosima 2015. június 1. / 13:01

          Most esett le, hogy csak 20 éves vagy. Voltál már esetleg a Mózeskosár felkészítőjén, amit az örökbefogadottaknak szerveznek? Az egy nagyon hasznos szemináriumnak tűnik, hogy az ember felkészüljön arra, ami várhatja és mi a jó reakció a különféle helyzetekre. Ha kinyitod Pandora szelencéjét, akkor abból sokminden jöhet ki.

          Kedvelés

          • Stuffy 2015. június 1. / 17:04

            Még csak 19 vagyok, a 20 az már olyan idősnek hangzik,vénülök :/ Nem,érzem,hogy ha felkészült vagyok vagy sem, Pest messze van:) Igen-igen,,de vajon a testvérem adatait is megkaphatom vagy elmondanának ezt azt a csecsemő otthonban ? persze,biztos az is izgi,hogy rólam mi van,dea rról van itthon pár papír is…

            Kedvelés

            • Cosima 2015. június 1. / 17:14

              Sajnos erről fogalmam sincs. Viszont én mindenképpen javaslom, hogy próbálj rá időt és pénzt szánni, hogy elmenj a Mózeskosárba erre a szemináriumra. Egyrészt hasznos, másrészt az ottani szakemberek az örökbefogadás különféle aspektusaival foglalkoznak évtizedek óta és biztos, hogy értelmesebb és használhatóbb választ tudnak adni arra a kérdésre, hogy a te esetedben hogy lehet megtalálni a testvéreket, mint mi laikusok.

              Kedvelés

        • Dutka 2015. június 1. / 23:37

          Az én kislányom még jóval fiatalabb. Szerintem mindenképpen van értelme elmenni. Biztos, hogy vannak ott papírok, adatok! Azt persze nem tudhatom, hogy a testvéredről is van-e, és egyáltalán odaadják-e. De egy próbát megér.

          Kedvelés

          • Stuffy 2015. június 2. / 12:08

            Igen,ezért necces is,mert ugye mi van,ha nem. lehet jobb nem is beleavatkozni,így kellett lennie

            Kedvelés

    • Reuska 2015. június 1. / 22:43

      Csak akkor adjak ki az adataikat ha te meg keresed oket hivatalos úton es öl akarnak rólad tudni. En is mindennel be próbálkoztam mar!! De most csak annyi ,hogy kapnak levelet aztán várok. Mas ut nincs…. Két eve ezzel kuzdok !!

      Kedvelés

      • Stuffy 2015. június 2. / 14:36

        Igen,tudom a menetét,de reménykedem,hogy hátha máshogy is belehet próbálkozni,nem csak ezen az úton. Mert ennek általában sosincs jó vége. Amikor voltam,akkor mondták,hogy nem nem volt még Ő. Szóval szerintem lehet nem is tudja. Bár nem tudom,ha nem hasonlít rájuk,akkor csak nem olyan béna,hogy nem veszi észre. Szépen fejeztem ki még magam. Vagy nem tudom,hogy nem lehet nem észrevenni az ilyet?

        Kedvelés

      • Stuffy 2015. június 2. / 19:03

        Úh,mesélnél,persze csak,ha nem személyes és publikus úgy mond ? .) kíváncsi vagyok 🙂 Mit tudsz stb 🙂

        Kedvelés

  17. Stuffy 2015. június 1. / 17:47

    Hát meglátom,rendben 🙂 Ki tudja az élet mit hoz.Köszönöm a válaszokat 🙂 Csak ne azt mondják,hogy levelet kell küldeni,és ha akar akkor lehetséges,hú -. 🙂

    Kedvelés

  18. Csivy 2016. október 8. / 12:06

    Sziasztok! Nos én tudom a vsz anyám nevét, azt pár éve kiadta a gyámügy, viszont ő már nem él, vsz apámról nem volt adat, vmint arról se, vhogy ez akkor nekem eszembe se jutott, hogy testvérről kérdezzek. Így nem tudom van e esetlegesen testvérem, de szívesen megkeresném ha van. Szerintetek, hogy kezdjek neki?

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. október 8. / 13:54

      Szia! Üdv a blogon!
      A testvért is keresheted a gyámhivatallal, ez a hivatalos út. Plusz az egyéb utak.

      Kedvelés

  19. airlady 2017. szeptember 27. / 16:58

    Sziasztok!
    Amióta az eszemet tudom, a szüleim mindig mondták nekem, hogy örökbe fogadtak. Nem olyan régen rászántam magamatat a származáskutatásra. ’88 óta eltelt sok idő, de ki tudja.
    Megjártam a gyámhivatalt, ott kiderült, hogy anyám sajnos már kb. 11 éve elhunyt. Azt mondta testvérre nem tudok kerestetni. Beleástam magamat a dolgokba nagyon. Mint meg tudtam, igenis tudok külön kerestetni. Szóval elmentem a lakóhely szerinti gyámhivatalba. Azon belül a népesség nyilvántartóba irányítottak. Ott azt mondták, mivel csak az anya adataival rendelkezem, így nem tudnak segíteni, mivel a keresni kívánt személy nevével és születési dátumával nem rendelkezem. Elirányítottak egy kerületi anyakönyvi hivatalba. Ott, ha tudnak adatot szolgáltatni, akkor kiadják. De még így is meglehet, hogy vagy nincsen testvérem, vagy van, de nem akarna velem találkozni. Kissé el vagyok keseredve.
    Ha van itt valaki hasonló tapasztalatokkal, akkor kérem ossza meg velem a történetét.

    Köszönöm!

    Kedvelés

    • 2023. március 8. / 11:39

      2,5 év és 3 levélváltás után a gyámhivatal kiadta anyukám (73 éves!) vér szerinti anyjának a nevét és néhány egyéb adatot. A (fél) testvérek adatairól már fél éve várjuk a további tájékoztatást. A MyHeritage genetikai vizsgálata (és jó adag szerencse…) által azonban kapcsolatba kerültem a másodunokatestvéremmel és így még néhány rokonnal.

      Kedvelés

  20. Reka 2018. május 1. / 13:42

    Sziasztok! Egy furcsa kérdésem lenne. A Ptk. szerint, ha jól tudom, eltartási kötelezettségem van a szülőkkel szemben. De jó lenne, ha egy jogász megerősítené. Mi van akkor, ha megtalálom a biológiai rokonaimat, stb. Őket is el kell tartanom majd? Mi van ilyenkor?

    Elmentem a Gyámhivatalba, felettük a jegyzőkönyvet, de meggondoltam magamat a végére. Nagyon szégyelltem magamat, + eszembe jutott, hogy mit vennék a nyakamba velünk, ha megtalálnám őket? Ki tudja,milyen emberek,hányan vannak…

    Ha a nevet tudnám, legalább a Facebookon meg tudnám keresni!

    Valaki ismeri az internetes DNS-vizsgálatokat? A YouTube-on elég sokat megnéztem, és volt, aki minden céggel megcsináltatta, és más jött ki. Van közte, ami megbízható?

    Kedvelés

    • Örökbe 2018. május 1. / 19:58

      Szia!
      A Polgári törvénykönyv szerint:
      1) Az örökbefogadás folytán a leszármazáson alapuló rokonságból származó szülői felügyeleti és rokontartási jogok és kötelezettségek megszűnnek, kivéve, ha az egyik házastárs a másik házastárs gyermekét fogadta örökbe.

      Azaz, ha meg is találod őket, nincs velük szemben eltartási kötelezettséged.

      Kedvelés

    • 2023. március 8. / 11:34

      Hogy érted azt, hogy volt aki minden céggel megcsináltatta, és más jött ki? Mindegyik cég azoknak az embereknek a genetikai mintáival dolgozik, akik azt hozzájuk elemzésre beküldik. Ha szerencséd van, találsz egy közelebbi rokont, akivel fel tudod venni a kapcsolatot. Ha nincs, akkor ez sem vezet eredményre. Én nemrég így találtam meg a másodunokatestvéremet és az ő segítségével több rokonomat. Én a MyHeritage-et vettem igénybe, talán ez a legkedvezőbb árú.

      Kedvelés

  21. Reka 2018. május 1. / 15:20

    Megint az előbbi vagyok. Találtam egy arcfelismerő appot, nem kel letölteni, csak a linken feltölteni fotót, és kidobja a hasonló arcokat. Hátha valakinek segít.
    https://pimeyes.com/en/search

    Kedvelés

  22. Anita 2019. május 6. / 14:06

    Sziasztok!
    Keresem a vérszerinti testvéremet (hugomat) akit titkositott örökbeadással adtak örökbe. De nem tudom, hogy merre induljak el. köszönöm

    Kedvelés

    • Örökbe 2019. május 8. / 14:56

      Ha te nem vagy örökbefogadott, akkor hivatalos úton nem keresheted. A fenti cikk ad ötleteket nemhivatalos kereséshez.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .