Anyatej igénylése örökbefogadott babának

Már volt szó róla a blogon, hogy az örökbefogadó anya is képes lehet szoptatni a gyermeket. Ma azt járom körül, hogy lehet a hivatalos csatornákon anyatejet szerezni az örökbefogadott baba számára.

A jó hír: örökbefogadott babáknak jár az anyatej, méghozzá ingyen!

A törvény szerint nemcsak a koraszülöttek, hanem minden baba jogosult rá, ahol az anya fizikailag képtelen szoptatni, vagy elhagyta a gyereket, azaz az örökbefogadottak is. A részletek:

  • A gyerek nyolc hónapos koráig jár az anyatej.
  • A gyerekorvos írja fel receptre, havonta, a mennyiséget is.
  • Ezzel a recepttel a lakóhely szerinti Anyatejelosztóba kell elbattyogni (nagyobb városokban működik ilyen, kisebb településeken a védőnőnél kell érdeklődni)
  • Sajnos a gyakorlatban várhatóan kevesebbet fognak kapni, mint ami a recepten szerepel
  • A tejadó anyákat szigorúan ellenőrzik, és minden egyes dózis anyatejet megvizsgálnak, pasztörizálnak.
  • A kapott anyatejet hűtőben kell tárolni, felforralni nem kell.

anyatej

Nagyon kevés örökbefogadót ismerek, aki élt ezzel a lehetőséggel. Sokszor van egy bizalmatlanság a szülőkben, “ki-tudja-miféle-nő” az, aki a tejet adja. Erről van saját élményem. Mikor a lányom született, egy hónapig a koraszülöttosztályon kellett maradnia a kórházban. Én azonnal jelentkeztem tejadónak. Nagyon jó érzés volt, hogy addig is, amíg az én babám hazakerül, tudok segíteni másoknak, illetve utána is folytattam, amíg volt felesleg. Az anyatejgyűjtést koordináló Heim Pál Kórház honlapján mindenféle jó információ fellelhető a témában, ők azt is felmérték, hogy a tejadó anyák nagy részének, hozzám hasonlóan, diplomája van. És vélhetően nem a literenként járó adómentes 1800 forint motiválja őket (aki szoptatott már, van fogalma róla, mekkora munka előállítani egy liter felesleges anyatejet?!), hanem a segítés szándéka.

A jelentkezéshez székletvizsgálat, tüdőszűrés, vérvétel és egy védőnői vizit kellett (ezek amúgy sem ártanak), tehát a közhiedelemmel ellentétben nem “kész tortúra” a tejadás. Hetente háromszor házhoz jöttek a lefejt tejért, és tényleg minden egyes adagot leellenőriztek. Minden fejés előtt egy fertőtlenítési folyamatot kellett elvégezni, és első pár alkalommal, amíg ezt meg nem tanultam tökéletesen, bizony visszadobták a tejet. Pedig nem istállóban lakunk. Szóval egy nagyon piszkos körülmények közül érkező tej egész biztosan nem fog átcsúszni. A védőnő azt is ellenőrzi, hogy iszik-e, dohányzik-e az anya, vagy szed-e gyógyszert (ezek kizáró tényezők). Hogy mit eszik, azt már nehéz kontrollálni, én például mindent ettem, mert ezzel nem volt gond. De alapvetően: aki tejet ad, az szoptatja közben a saját kisbabáját, tehát odafigyel az életére.

anyatej2
Fotók: Heim Pál Kórház

A tejet szigorúan ellenőrzik, azt is észreveszik, ha valaki például vízzel felhígított tejet ad le. Csak frissen fejt tejet fogadnak el, fagyasztottat nem, ehhez adnak steril üvegeket, szükség esetén mellszívót. A tejet hetente háromszor lehet átvenni a körzeti gyűjtőben. A leadott mennyiség ingadozik, valószínűleg kevesebbet fog kapni a baba, mint amennyi a recepten van (de néha meg többlet van).

A babát nem rendelik egy meghatározott tejadóhoz, váltakozhat, hogy kinek a tejét kapja, lehet, hogy több nőét is, de nem igaz az a legenda, hogy “az összes leadott tejet összeöntik egy nagy fazékba”. Nem illesztik, hogy milyen korú gyereke van a tejadónak, és milyen korú baba kapja a tejet (a tej összetétele a gyerek kora szerint változik, viszont tápszerben is ugyanazt kapja a kéthetes meg a féléves). Aki védőnői szolgálatban kapja meg a tejet, ott van lehetőség megjegyezni, melyik számú üveg ízlett a babának, és máskor is attól a tejadótól kérni.

65 gondolat “Anyatej igénylése örökbefogadott babának” bejegyzéshez

  1. Edus 2015. május 11. / 07:03

    Mi már amikor várakoztunk, akkor elhatároztuk, hogy anyatejet adunk majd a mi drága kincsünknek! Barátain közül is éppen szültek abban az időszakban, illetve megbízható forrás útján is találtunk olyan kismamákat akiknek sok anyatejük termelődött és a védőnénink is segített benne! 1 éves korig tudtunk anyatejet adni kislányunknak, eleinte a szoptaníttal is próbálkoztam, de annyira türelmetlen volt etetéseknél, max 10 ml-ket szopízott, így a többit cumisüvegből kapta.

    Kedvelés

  2. Ani 2015. május 11. / 07:25

    Nekünk a gyerekorvos kifejezetten nem ajánlotta az anyatejet, pedig én kértem. Ő azt mondta, a tápszer sokkal jobb, mert a kicsi mindig más tejét kapná, ami jobban megviseli az emésztését, és nagyon fájhat majd a pocija. Környezetünkben senkinek nem volt kisbabája. Így a lányom nem kapott anyatejet.

    Kedvelés

    • Erzsi 2015. november 26. / 16:18

      Ugyanezt mondták nekünk is. Nálunk még azért sem ajánlották mert csak 10 napos korában tudtuk elhozni a kórházból és ott már elkezdték etetni tápszerrel meg teával (főleg teával). Még az sem volt mindegy hogy melyik tápszert kapja.

      Kedvelés

      • Örökbe 2015. november 26. / 17:47

        Szia Erzsi! Üdv a blogon!
        Menni idős a kicsi?

        Ezek az ijesztgetések remekül alkalmasak a friss szülők elbizonytalanítására. Nemrég beszéltem egy családdal, akikre ráijesztettek, hogy az se mindegy, milyen cumiból ivott a kórházban a gyerek, és aztán persze bármelyikből beporszívózta a kaját.

        Biztos van olyan gyerek, aki ezekre érzékeny, de miért kell rögtön ebből kiindulni? Az én lányom is kapott tápszert (igaz, nem újszülöttként), az összes márkát boldogan befalta, többször váltottunk is, nem volt jelentősége.

        Kedvelés

    • Mraan 2016. március 18. / 10:33

      Nekünk is szó szerint ugyanezt mondta a gyermekorvos és a védőnő is, így egyáltalán nem kapott a kislányunk anyatejet, csak tápszert.

      Kedvelés

        • Mraan 2016. március 29. / 10:44

          Szia! Lassan már 2 éves “nagylány”. 🙂

          Kedvelés

  3. Kata 2015. május 11. / 07:50

    Köszi a témát, már épp filóztam, hogy fel kéne hívni a körzetes védőnőnket, itt egy újabb ok, amiért lassan majd meg kell ezt ejtenem. 🙂
    Amúgy azon gondolkodtam, ha teszem azt, idősebb gyerek (6-9 hónapos) jön nevelőotthonból (utánakérdeztem, még mindig lehetséges ez a verzió a nevelőszülői hálózat hiányai miatt), akit tápszereztek, ott érdemes-e kísérletezni szoptaníttal vagy anyatejjel, vagy maradjunk a bevált, megszokott dolgainál.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. május 11. / 07:55

      Ezt nem tudom megmondani. Egy próbát talán megér, ha neked szimpatikus ez a megoldás. Ha otthonból jön, akkor még nagyobb szüksége van a személyes figyelemre, kötődésre.
      De ha nevelőszülőtől jön, akkor is tuti tápszert kapott addig, a nevelőanyák nem szoptatnak.

      Kedvelés

      • Klompjes 2015. május 11. / 08:26

        Ismerek olyan nevelöanyát, aki az eddig hozzá megérkezö újszülötteket szoptatta. Egyet már örökbe is adott, végigkísértem az írásait.
        Le a kalappal elötte! Ö csak annyit mondott erre, hogy a teste tudta a dolgát, a babának pedig az a legjobb.
        Az én szám pedig még mindig tátva marad, amikor rá gondolok.

        Kedvelés

        • buzsa 2015. május 11. / 11:10

          Ez tényleg hihetetlen!

          (Bizonyára láttátok az SOS Gyermekfalvak kis kampányfilmjeit a nevelőszülőkről, ahol szuperhősöknek nevezik őket, rögtön ez jutott eszembe erről a nevelőanyáról is. Ha valaki még nem látta volna:

          Ez az első rész, jobb oldalon megtalálható a többi is,összesen négy van, nagyon szép mindegyik.)

          Olvashatóak valahol az írásai? Van esetleg egy blogja?

          Kedvelés

          • buzsa 2015. május 11. / 11:14

            Beágyazta ide a videót, de ha a címére kattintotok, a youtube-on nyitja meg, ott megtaláljátok a többi részt is.

            Kedvelés

    • Gál Magdi 2015. augusztus 2. / 14:09

      Igen, mindenképp próbáld meg! Amikor én fogadtam örökbe, még nem volt ez a lehetőség, és a szoptanitról sem hallottam. NAGYON SAJNÁLOM! Anyatejet azért szeretem, de nem szoptattam. Lehet, hogy ha szopik a gyerekem, ki sem alakul a beszédproblémája…

      Kedvelés

  4. Izabella 2015. május 11. / 10:06

    Én adtam minkét gyerekemnek receptre felírt anyatejet, és nam bántam meg. Az a védőnő, aki annak idején a tejet kiadta nekünk hetente többször, most a iskolai védőnő a gyerekek iskolájában. A nagylányom lelkesen mesélte nemrég, hogy mikor elesett a szünetben, az a védőnéni kötözte be a térdét, aki a tejet adta a huginak 🙂 (Meg neki is, de azt csak a mi elbeszélésünkből tudja.)

    Megkértek, hogy írjak pár sort az újságjukba:

    http://heimpalkorhaz.hu/anyatej/anyatej-igenylo-szulok-gondolatai/az-orokbefogado

    Kedvelés

  5. trapiti 2015. május 11. / 10:12

    Mi éltünk a lehetőséggel, a védőnői szolgálaton keresztül. 8 hónapos koráig kapott anyatejet, és a mennyiséggel is szerencsénk volt. Ugyanakkor volt a körzetben egy koraszlött ikerpár akiknek fel volt írva viszont sokszor nem vitték el, az ő adagjuk miatt gyakran felhívtak, hogy megmaradt, elvihetjük ha kell. Így kb. 2/3 részben anyatejet kapott a lányom.
    A tejadók azonosító számmal vannak jelölve, ha valamelyikkel gond volt, nem szívesen ette, fájt tőle a hasa, akkor azt a számot leadtuk és abból nem kaptunk többet. A kedvenceket is le tudtuk adni, így általában minden gond nélkül elfogadta és minden rendben is volt.
    Nálunk létkérdés volt, hogy ne betegeskedjen, mivel a mozgása miatt kezelni kellett, nem engedhettük meg magunknak hogy 2-3 hetente kihagyjuk a kezeléseit, és ilyen szempontból tökéletes megoldás volt a női tej. Még jobban is védett talán hogy több anyukától kapta, nemcsak egytől. Végül egy éves koráig egyetlen napot sem volt még náthás sem. 6 hetes korától heti több alkalommal hordam Bp egyik végéből a másikba kezelésekre buszon, metrón, éppen a legrosszabb ősztől tavaszig tartó időszakban, és még így sem kapott el semmit. Egy éves kora után amikor kifutott az anyatej, már gyakrabban volt beteg, de az óriási dolog volt hogy az első évet így átvészeltük.

    Kedvelés

  6. BakoJudit 2015. május 11. / 10:37

    Nálunk jól alakult, mert mindkét gyereknél, amikor tudtuk, hogy érkeznek, “teremtődött” anyatej. A fiamnál a születése előtt érdeklődtem a helyi védőnőnél, hogy van-e szoptatós anyuka a közelben, akinek felesleges teje van – pont volt egy ilyen anyuka, 2 hónapos babával, 4.5 hónapig kaptuk tőle az anyatejet. Ma a fiúk ovis csoporttársak 🙂 A lányomnál az örökbefogadás napján hazafelé ugrottunk be egy jó adag fagyasztott anyatejért egy ismerőshöz, de a lányom sajnos nem fogadta. Már 6 hetes volt , és tápszeres. Így aztán ismerősnek továbbadtuk a tejet.

    Kedvelés

    • Borsnéni 2015. május 12. / 23:23

      Mi voltunk a szerencsés ismerős 🙂

      Kedvelés

  7. Fatika 2015. május 11. / 12:04

    Ez az egyetlen dolog, amiért sajnálom, hogy a lányom nem újszülöttként került hozzám. Ha születésétől nálam van, biztosan igényelek neki anyatejet. Viszont már másutt is hallottam róla, hogy nem feltétlenül jó a baba emésztésének -ami fentebb is elhangzott- ha váltakozva több különböző anyától is kap tejet. (Én megpróbálnám megoldani, hogy ugyanattól kapjuk.) Bár lehet, hogy ez csak valamilyen legenda. Viszont ha minden olyan csecsemőnek jár az anyatej, akit elhagyott a szülőanya, akkor elvileg az állami gondozásban élő kisdedeknek is, igaz? Milyen nagyon kár, hogy annak a kivitelezése, hogy a szülőre váró, állami gondozásban élő babák is kapjanak tejet, gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
    Wow, komolyan nem osztályozzák aszerint a tejet, milyen korú csecsemő számára termelődöt? És abból tényleg nem szokott gond lenni, ha egy pár napos újszülött olyan anyától való cuccot kap, akinek egyéves gyereke van?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. május 11. / 12:13

      Valóban járna. Ha van, aki utánajár…

      Egyéves gyerek mellett már nem szokott lenni annyi felesleg. A Heim Pál honlapjáról is az derül ki, hogy jellemzően újszülött mellett kezdik el adni, és pár hónapig adnak. Én az első négy hónapban adtam.

      Kedvelés

    • Aranykulcs 2015. május 17. / 22:32

      Bizony járna az állami gondozásban vagy nevelőszülőnél élő babáknak is. És a koraszülötteknek, nekik lenne a legfontosabb, súlyos bélproblémákat és abból adódó műtéteket lehet(ne) megelőzni vele. És nagyon sajnálom őket, akik nem kapnak. A mi kerületünkben alig pár baba kapott egyszerre, a gyerekorvosunk is teljesen félre volt informálva és ezért nem ajánlotta, nem akarta felírni. Az örökbefogadási tanácsadónk biztatására (aki rögtön kijött, amikor hazahoztuk, és azt mondta, más gyerekorvosok gond nélkül felírják) csak nem hagytuk magunkat, és 8 hónapos koráig így a mi babánk is kapott pasztőrözött anyatejet az anyatejgyűjtőből. Kapott ezenkívül egy másik kismamától (egyidős babával) is kapott fagyasztottat, és szerintem ennek is -hogy több anyukától kapta- köszönhető hogy sose lett semmitől beteg (pedig a tejtestvér azért párszor volt), és az idegrendszeri fejlődése is lassan rendbe jött. A tápihoz képest az anyatejet mindig megitta, nagyon ízlett neki, és ha este adtuk, tovább aludt tőle. Legtöbbször ugyanazoktól a tejadó anyukáktól kaptunk, a számokat mindig felírtuk, de csak egy esetben fordult elő hogy nem tetszett neki, pedig amúgy a tápszertől hasfájós volt.

      Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2015. november 9. / 14:05

        Az én (eleve kis súllyal született) lányom sem kapott anyatejet a nevelőszülőnél (csak abban a születés utáni pár napban, amíg a szülőanyja haza nem ment a kórházból), és ez komoly gondokat jelentett számára később, egészen sokáig gyanú volt rá, hogy felszívódási problémái vannak, nemrégen kaptam a kezemhez a negatív leleteit, szóval úgy tűnik, megúsztuk, de az orvos azt mondta, valószínű mindig aprócska lesz (ami lehet örökletes is persze).

        Kedvelés

  8. Dutka 2015. május 11. / 12:08

    Vsz. lányomnak is kaptunk anyatejet, mert nekem nem volt elég. 8 hónapos koráig csak anyatejet evett, egyébként 16 hónapos koráig szoptattam, de akkor már tápszert (és egyéb babaételeket is) kapott mellette. Ő sem volt beteges eddig a koráig. A női tejjel semmi problémánk nem volt, nem volt hasfájós tőle, pedig mi nem tudtuk, ki(k)től kapjuk.

    Kedvelés

  9. Ernus 2015. május 11. / 13:31

    A Tegyeszesek nekünk szóltak előre, hogy a védőnőnk olyan hírben áll, hogy nem segít anyatejet adni – szoptassam én magam alapon. Nos, hirtelen kaptuk a babát, nem volt tej persze, a védőnő nem segített (megmondta, hogy meditáljak és megjön a tejem), a szervezet akihez nagy nehezen irányított minket, csak addig voltak partnerek amíg befizettük a regisztrációs díjat, kisbabát szoptató jó ismerős sem volt…maradt a tápszer. De nem bántam meg. A kisfiam nem volt beteg egy éves koráig, azóta is csak párszor kis náthákkal.
    Jó dolog az anyatej, de őszintén nekem akkor annyi minden más volt, olyan hirtelen változott meg az életünk, hogy nem is az volt a legfontosabb hogy legyen anyatej. Miután a tápszert szerette a baba, jól növekedett, nem volt hasfájós tőle- akkor én már nem is hajtottam annyira az anyatej témát.

    Kedvelés

    • Aktucs 2015. május 11. / 22:29

      Azért a védőnő részéről ez a “meditálj és megjön a tejed” igen cinikus és felháborító.

      Kedvelés

    • Örökbe 2015. május 12. / 09:42

      Érdekes hozzáállás. A gyerek érdekét nézi, vagy az anyát bünteti?

      Kedvelés

      • Ernus 2015. május 12. / 21:57

        A védőnőnk érdekes más szempontból is, már kiismertem, elfogadtam. Nagyon rövid ideig rugóztam az anyatej kérdésen, ha a 2 hónap rövidnek tekinthető. A lakóhelyünkön amúgy viszonylag sok az örökbefogadás ( kb. 2000 fő és a Tegyeszes ügyintézőnk, aki 12 éve van a területünkön azt mondta, hogy szinte minden évben volt örökbefogadás nálunk). Tehát a védőnőnk sok örökbefogadott gyerekkel találkozik, elmondhatta ezt a szép mondatot már többször és hát van is híre, mint feljebb írtam.

        Kedvelés

        • Aranykulcs 2015. május 17. / 22:36

          Borzasztó! Vajon volt neki valami rossz tapasztalata? Vagy csak irigyli a babáktól az anyatejet (mert pl. ő sem kapott, vagy az ő babája sem kapott)? Vagy az örökbefogadással van valami problémája?

          Kedvelés

  10. Borsnéni 2015. május 12. / 23:21

    Nálunk is jól alakult az anyatejes táplálás, 6 hónapos koráig mindkét gyerekünk kizárólag anyatejet kapott, annak ellenére, hogy a központi rendszerből (Anyatejelosztóból) semennyit nem kértünk. A mi védőnőnk azt mondta, hogy nagyon kevés a tejadó, nagyon kevés a leadott anyatej és a prioritási sorban mind előrébb vannak a kissúlyú / koraszülött / allergiás / bármilyen betegségben szenvedő csecsemők a normál súlyú, egészséges öf babához képest, ezért meg se próbáljunk igényelni, úgysem fogunk kapni… Többször is kértem, hogy ha tud bárkit a környéken, aki kisbabát szoptat és sok teje van, akkor szóljon, de nem szólt.
    Szerencsére van az anyatej igénylésnek magánszervezésű-hivatalos útja is! Én mindig FB-n, internetes fórumokon, levelezőlistákon kerestem tejadókat és mindig találtam is. Ők azok, akik minden szükséges vizsgálaton átestek és megfelelő eredménnyel rendelkeznek (aids, bőrgyógyászat, szifilisz, tüdőszűrő, széklet), viszont a lefejt anyatejüket nem a központba viszik, hanem egy az egyben egy igénylő kismamának adják át. Elég sok a papírmunka vele, de szerintem megéri: receptet ír az öf baba gyerekorvosa, átadás-átvételi nyikatkozatot írnak az anyukák minden hónapban a pontos átadott mennyiségről, amit szintén aláír a gyerekorvos, vezetik a napi mennyiséget… A papírokat postán kell beküldeni az OEP-nek, az OEP az anyatejadónak minden hónapban kifizeti az 1800 Ft-ot literenként. (Az OEP nagyon rendes és segítőkész, nálunk eleinte adódott adminisztrációs baki, ilyenkor visszaküldték a hibás nyomtatványt vagy a receptet azzal a pontos kéréssel, hogy mit javítsunk ki rajta, másodjára elfogadták, és hónap közben utaltak.)
    Aki ezt a magánutas megoldást választaná, annak szívesen küldök mintanyomtatványokat, de az alábbi linken is minden elolvasható, letölthető:
    http://www.oep.hu/felso_menu/lakossagnak/ellatas_magyarorszagon/gyogyszer_segedeszkoz_gyogyfuro_tamogatas/anyatej_es_tapszer_ellatas

    Kedvelés

    • Aranykulcs 2015. május 17. / 22:40

      Ez igaz, hogy előnyben vannak a koraszülött, kis súlyú, iker, vagy beteg babák, csak hát ha nekik a kórház vagy az anyjuk vagy akárki nem kéri, az orvos nem írja fel, vagy kérik, fel is írják de nem megy el érte, akkor azt az örökbefogadott babák is megkaphatják. Elvileg kis mennyiség ez, de amikor más nem megy érte és nem is szól, hogy nem tud menni, akkor, akinek a szülője hajlandó elszaladni a bent maradt adagért (hiszen különben megromlik), azé lesz!

      Kedvelés

  11. Raize 2015. május 13. / 19:36

    Köszi a sok hasznos tippet, én is épp ezen az ügyön vagyok. A mi megyénkben sajnos nagyon nincs az elosztókban sem, még a kis súlyú, allergiás stb. babáknak sem nagyon jut. Nálunk a testvérem nagyon lelkiismeretesen fejt, tette el, hátha lesz gyorsan babának, es tudjuk majd adni neki, de aztán meg mielőtt lejárt volna, sikerült jo helyre elajandekozni, a kincset. 🙂 érdekes egyébként, hogy én akivel beszéltem erről, es szakember pl. Védőnő, mindenki azt mondta, hogy ne foglalkozzak előre ezzel, jo a tapszer es kész.

    Kedvelés

    • pakheva 2015. augusztus 2. / 14:57

      Nevelőszülőként minden kisbabámnak anyatejet adok amit az anyatejgyűjtő állomásról hozok nekik. Legalább fél évig ezt kapják a kicsik, persze ha nem elég nyilván ki kell egészítenem tápszerrel és 3-4 hónapos koruktól pedig kezdem a hozzátáplálást. Eddig 4 kicsi élhetett ezzel a lehetőséggel és soha semmilyen panasz vagy minőségi kifogás nem merült fel. 🙂 Csodásan gyarapodtak tőle, hiszen a kisbaba legjobb tápláléka az anyatej 🙂

      Kedvelés

  12. canicuore 2015. november 6. / 13:26

    Sziasztok!
    Szeretném a véleményeteket, segítségeteket kérni.
    Vasárnap lesz két hetes a kisfiúnk. Hétfőig 75-90 ml között evett/alkalom (tápszer). Megkértük, kaptuk az anyatejet (anyatejgyűjtő állomásról). Kedden első alkalommal 75 ml-t melegítettem fel neki, amihez utána kért még, ~60 tápszert adtam neki pluszba; utána mondom, bátor leszek, 100-at melegítettem, ezt is megfejelte 40-nel (tápszer). A délutáni etetésnél 150 ml-t melegítettem kb. 70-et evett belőle, de baromira nyögvenyelősen, melléfolyósan, köpködősen, úgyhogy hagytam a csudába, és inkább adtam megint tápszert, amennyit kért. Mindegyik alkalom után nagyon felpörgött, nehezen büfizett, pedig amúgy könnyen ment neki, nehezen aludt el, sőt a délutáni után inkább hányt, mint bukott, amit előtte sose csinált.
    Tegnap csak kevés anyatejet kaptunk, úgyhogy gondoltam, a kétórás, és a kora esti etetésre fogom neki adni. Melegítettem 135 ml-t, megint nem ment könnyen az etetés, nem is kínoztam vele végig, kb. 75 ml-t evett meg, majd sugárban kihányta. Megint rohadt nehezen aludt el, szeme hol tágranyílva, hol felakadva. Azóta nem adtam neki, meg is nyugodott, eszik, alszik, bár a büfitől még mindig szemmel láthatóan fél.
    Szóval, fordult elő valakivel ilyen? Én rontottam el valamit? Az anyatejgyűjtőt felhívtam, hogy jelezzem, mit tapasztaltunk, meg hogy egyelőre nem fogunk neki NT-et adni, mondták, ne vonjak le következtetést, az anyatejnek más az összetétele. Szerintetek is csak ennyi? De akkor hogyan etessem női tejjel? Erőltetni nem fogom az biztos, ha így kikészíti. (Azért felmerült bennem, hogy mennyi cigit szívhat el a leadó…)

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. november 6. / 14:09

      Szia!
      Üdv a blogon, és gratulálok a kisfiadhoz.

      Emlékeim szerint, 130 ml nagyon sok egy újszülöttnek, ennél kevesebbet szoktak egyszerre enni. Lehet, hogy nagyon ízlett neki az anyatej, telezabálta magát és elrontotta vele a hasát?

      A tejadók biztos nem dohányoznak, a védőnő ellenőrzi őket, maguk is szoptató anyák.

      Kértem Ungváry Renátát, hogy szóljon hozzá ő is a kérdésedhez.

      Kedvelés

      • canicuore 2015. november 6. / 15:38

        Szia,
        köszönöm a választ és az üdvözlést. Gratulációt átadom a cseppnek, mikor felébred.
        Ha a hányásokat a 130 ml előzte volna meg, én is arra gondolnék, de azok pont 60-70 ml után voltak, amennyinél tápszerből jókedvűen többet megevett már korábban is, és női tejből, ha jól tudom, többet esznek, mint tápszerből.
        Bárcsak igazad lenne a dohányzásmentes szoptatással kapcsolatban! Kívánom ezt minden anyatejet kapó baba nevében.

        Kedvelés

        • Örökbe 2015. november 6. / 15:42

          Mint írtam, én is tejadó voltam.
          Egyrészt szorosan ellenőrzött a védőnő, és azt már szagról érezni, ha valaki dohányzik.
          Másrészt, iszonyú melós ám egy liter felesleges anyatejet lefejni 1800 forintért, ezt a pénzért egész biztosan nem csinálja senki, csak elkötelezettségből.
          Hogy mit eszik a kismama, azt viszont lehetetlen kontrollálni – én mindent ettem, az én babámnak nem volt gond.

          Tudom, hogy most van más bajod is, de szeretettel látlak a Babaköszöntőbe, ahol a friss örökbefogadók újságolják el a jó hírt. Ha túlvagytok ezen a problémán.

          Kedvelés

          • canicuore 2015. november 9. / 13:59

            szívesen leírom a történetünket, csak szeretném megvárni a végleges határozatunkat.
            Amúgy meg ennél nagyobb bajunk sose legyen! Pont ma mondtam tesómnak: amíg én kétszer 4 órát alhatom vele éjszaka, akár az egész napot végig sétálom-ringatózom vele, ha úgy akarja…

            Kedvelés

            • Örökbe 2015. november 9. / 14:29

              Persze, én is így gondoltam. Írj egy mailt, ha túlvagytok rajta.
              A bébikorhoz meg sok sikert!

              Kedvelés

  13. W. Ungváry Renáta 2015. november 6. / 21:54

    Kedves Canicuore!
    Ahogy Zsuzsa is írta, a tejgyűjtőből szigorúan ellenőrzött, kifogástalan tejeket adnak ki, megbízhatsz benne. Sajnos sokakban előítéletek vannak a donortejjel szemben, ami a legkevésbé sem indokolt, hiszen a saját fajunk teje még pasztörizálva is sokkal jobb választás, mint a tápszer. Kéthetes kisbabának talán előnyösebb volna kevesebb tejet adni egyszerre, és inkább gyakrabban kínálni. Arra is gondolj, hogy az emésztőrendszerének érési folyamaton kell átmennie. meg kell szoknia a bélmozgásokkal járó, időnként kellemetlen érzéseket, magát az ürítést. napszakonként is más-más lehet egy kisbaba reakciója: délután ingerültebbek, türelmetlenebbek, többet sírnak, kevésbé tudják, mit is akarnak tulajdonképp. Ilyenkor segítségedre lehet, ha elviszed sétálni, mondjuk szorosan hordozókendőbe kötve, Ez megnyugtatja és elandalítja a nehéz időszakokban. A tej megfelelőségét nem befolyásolja többnyire, hogy mit eszik az anya. Nyugodtan ehet akármit, persze nem árt, ha a saját érdekében egészségesen táplálkozik. Próbálkozhatsz háztól-házig tejadás megszervezésével is, akkor megismerheted személyesen a tejadó anyát, de neked kell pasztőröznöd. ha érdekel ez a lehetőség, az Eszterlánc anyatejmisszió honlapján sok fontos infót megtalálsz. Üdv, Renáta

    Kedvelés

    • canicuore 2015. november 9. / 13:53

      Kedves Renáta,
      köszönöm válaszod.
      Biztos lassabban kellett volna hozzászoktatnom a női tejhez, és nem azt gondolni, hogy kapásból megeszik abból is annyit, mint tápszerből, ami pedig logikusnak tűnt. Mindenesetre bármi volt is az oka, bármennyire tűnik is előítéletnek, az anyatejgyűjtővel nem próbálkozunk többet.
      Köszönöm a kendős tanácsot is, begyakorlás alatt van, illetve magánúton keresek tejadót, ha összejön…

      Kedvelés

  14. hg 2015. november 26. / 10:45

    Hát nálunk sem a védőnő, sem az orvos nem tudott segíteni, fogalmuk nem volt erről a lehetőségről, így boldog-boldogtalannak mondtam, hogy ha van ismerőse, aki épp szoptat és tud adni, szóljon. Így találtam egy közelben élő nőt. Nem volt hajlandó vizsgálatokra menni, de ápolónő volt és odafigyelt tiszta volt. Meg akartam adni a kislányomnak, ráadásul így tudtam a “szoptanít”-tal etetni. A 4000 Ft /liter , amit kért, azért megviselt….

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. november 26. / 11:16

      Szia hg! Üdv a blogon! Nagyon sajnálom, hogy nem kaptál információt. Mennyi idős a kislányod?

      Kedvelés

      • hg 2015. november 26. / 12:02

        Szia! Sziasztok! Már 2.5 éves nőci:)
        Furcsa, hogy még mindig ennyire nincsenek képben azok, akiknek kéne.. Ránk még kihívta “önszorgalomból” a védőnő a gyerekvédelmet , váratlanul, mert félt , hogy nem engedjuk be..

        Kedvelés

  15. Zsuzsanikó 2015. december 2. / 11:46

    Úgy örülök, hogy szóba került ez a téma is! 🙂 Én még a kisfiunk megszületése előtt szereztem anyatejet – mire hazahoztuk, már tele volt a mélyhűtőnk.:) Magánúton sikerült donor anyukákra lelnem. Most már öt (!) anyukától kapok rendszeresen tejecskét, és a kisfiunk mindegyiket elfogadja, szereti, nem különösebben hasfájós. 4 naposan hoztuk haza a kórházból, és másnaptól már 99%-ban anyatejet kap. Csak akkor adok neki tápszert, ha véletlenül éppen kifogytunk az anyatejből, és nem sikerült időben elhozni a következő adagot. Nagy szerencsénk, hogy a tejtestvérek közül hárman hasonló korúak, ketten mindössze egy héttel idősebbek Andrisomnál. 🙂 A legnagyobb öröm számomra pedig az, hogy már a második héten beindult a saját tejem is (Szoptatnítot használok, és naponta 6x fejek). Kezdődött egy cseppel, és most már napi 50-60 ml-t fejek le, amit általában a nap végén, vagy másnap adok oda neki. A kisfiunk ma 8 hetes, és olyan jó érzés, hogy legalább ennyi saját, friss tejecskét tudok adni neki. A mennyiség nagyon lassan, de növekszik, igyekszem türelmes lenni. Valószínűleg kevés az esély arra, hogy olyan sok tejem legyen, hogy egy idő után ne is legyen szükség pótlásra, de már azt nagy ajándéknak érzem, hogy egyáltalán van valamennyi. Még egy dolog: számomra hihetetlenül megható a női/anyai szolidaritás megtapasztalása ebben az egészben. Hogy nők teljesen ismeretlenül, készségesen küldik/hozzák a számukra fölöslegessé vált tejet, melynek minden cseppje aranyat ér számunkra…

    Kedvelés

    • bodza 2020. június 17. / 15:39

      Kedves Zsuzsanikó!
      Annyira reménykeltő volt a bejegyzésed, hogy segítséget szeretnék kérni Tőled, hogyan működött nálad az örökbefogadott gyermek szoptatása. Hogyan indultál el ezen az úton, milyen teendőid voltak?
      …Várakozásban vagyunk és szeretnék egy olyan anyukától segítséget kérni, aki már végigjárta ezt az utat. Tudnál-e ebben segíteni, tanácsot adni?
      Előre is köszönöm a választ!
      Üdv!

      Kedvelés

  16. Bogárka 2016. szeptember 2. / 23:30

    Sziasztok!
    Valaki tudna segíteni abban, hogy használt Szoptanít eszközt elad vagy kölcsönad? Sos lenne rá szükségem. Hálás köszönetem!

    Kedvelés

    • canicuore 2016. szeptember 3. / 06:32

      Szia! Én szívesen kölcsönadom az enyémet. Mi Kecskemét környékén lakunk…

      Kedvelés

  17. Bogárka 2016. szeptember 3. / 08:16

    IGEN!! 🙂 kedves Zsuzsa!
    Kedves Canicuore, elmennénk érte, csak valahogy címre lenne szükségem. Hogyan tudunk kapcsolatba kerülni?

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. szeptember 3. / 08:24

      Szuper! Szurkolunk, és várjuk a híreket!

      Már nálatok is van a baba?

      Kedvelés

    • canicuore 2016. szeptember 3. / 09:03

      Szia,
      Zsuzsának elküldöm a címem, telefonszámom, neki írj Te is.
      Ja! És szeretettel gratulálok! Hétfőn már a kihelyezőért mentek vagy még csak a jegyzőkönyv készül?
      Honnan jönnétek? Mert esetleg lehet olyan megoldás is, hogy valamelyik távolsági buszsofőrre szépen nézünk, és elviszi, s akkor nem kell ezért utaznotok.

      Kedvelés

  18. Bogárka 2016. szeptember 3. / 08:49

    Még nincs, pár nap még, hetfőn megyünk a GYH-ba.
    Nagyon ügyesen szopizik az üres ciciből, és most keresek neki hozzá tejet is és eszközt is, hogy jól is lakjon, ne csak boldog legyen a cicin pihenve 🙂

    Kedvelés

  19. Szimmel 2016. szeptember 3. / 21:46

    Szia, 4-es tápszonda végét levágva + cumisüvegből tudsz csinálni áthidaló megoldásként. Gyógyászati segédeszköz boltokban kapható. Gratulálok a babához!

    Kedvelés

  20. Becevio 2020. november 25. / 21:39

    Mi heti 2*1dl tejet kapunk a gyűjtőállomásról. Kincs, több mint a semmi, de 2 deci tej 4 óra alatt elfogy. Nem érdemes többre számítani, Facebookon könnyebb (és drágább) fagyasztottat szerezni. Viszont megéri!

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .