Gyakori kérdések a civil szervezetekről

A nyílt örökbefogadást közvetítő alapítványok és egyesületek munkájával kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket gyűjtöttem össze. Rajtuk keresztül újszülöttet lehet örökbe fogadni olyan módon, hogy örökbeadó és örökbefogadó találkoznak. A szervezetek vezetőivel készült interjúkat a civilek címke alatt találod.

1. Mikor jelentkezhetek a civilekhez?

Csak a jogerős határozattal fogadnak.

2. Jelentkeznék egy szervezethez, felhívtam a vezetőt, de nem ér rá, foglalt, írtam mailt, de nem felelnek…

A vezetők általában elfoglaltak. A jelentkezés feltételeit megtalálod a honlapjukon és a velük készült interjúban.

3. Beküldtem a jelentkezést, de még nem jött válasz…

Lehet, hogy pár hétbe beletelik, amíg felelnek, ha azután sem történik semmi, érdeklődd meg, megérkezett-e az anyagod.

Tóth-Angéla-10-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-Kovácsné-Pap-Orsolya-másolata

4. Jelentkeztem egy egyesülethez, de csak egy személytelen nyomtatványt küldtek, azt hittem, elhívnak majd egy beszélgetésre, hogy mire számíthatunk…

Mivel a legtöbb szervezetnél több tucat, vagy akár több száz jelentkező áll sorban, nem feltétlenül érnek rá mindenkivel elbeszélgetni. Ha fogadták a jelentkezésedet, akkor már állsz a sorban. A Bölcső és a Baptisták behívnak mindenkit egy személyes elbeszélgetésre, a többi szervezet nagyobb találkozókat szervez a várakozóknak. Ha lesz rendezvény várakozóknak, érdemes elmenni, ott majd megtudod a hasznos információkat is.

5. Lehet több szervezethez jelentkezni?

Persze, nincs akadálya. Sorra kerülni viszont csak egy helyen lehet.

6. Már 42 éves vagyok, jelentkezhetek az egyesületekhez?

A Bölcső és a Gólyahír csak 40 éves korig fogadja a jelentkezőket (az anya korát nézik). A többiek később is, de nem garantálják, hogy 45 éves korig sorra is kerül az illető.

7. Egyedülálló vagyok, fogadhatok nyíltan örökbe?

A Bölcső és a Gólyahír nem fogad, a többi szervezet igen. Fontos azonban, hogy a lemondó szülőanyának is el kell fogadnia a leendő örökbefogadót, tehát ő kérheti, hogy inkább egy házaspárhoz kerüljön a gyerek. Minden szervezetnél várakozik több tucat vagy több száz házaspár is.

8. Már van két gyerekünk, fogadnak a civilek?

A Bölcső, a Gólyahír és a Baptisták nem, a többiek igen.

9. Mindenhol a jelentkezési sorrend számít?

A Bölcsőnél és az Alfánál nem, ők más szempontok szerint dolgoznak, a többi szervezetnél általában igen.

10. A férjem külföldi állampolgár, fogadnak a civilek?

Az interjúk szerint a Fészek és a Baptisták fogadnak vegyes párokat, de érdemes rákérdezni.

11. Az alapítványok idősebb gyerekeket is közvetítenek?

Az alapítványok nyílt örökbefogadást közvetítenek, és a gyermekről újszülöttkorban szoktak lemondani a szülőanyák. Ha valaki megkeresi őket, hogy ennél idősebb gyerekről mondana le, természetesen ebben is segítenek, de ez szökőévente fordul elő. A Gólyahír 15 éves működése alatt például 3-4 ilyen eset volt, és azok is kicsi, 2-3 év alatti gyerekek. Erre nem érdemes számítani.

12. Megismerkedtem egy terhes nővel, aki nekem adná a gyerekét. Melyik civil szervezet hajlandó segíteni?

Ilyenkor is kötelező közvetítőt bevonni. Jelenleg a Fészek, a Baptisták és az Együtt az Életért vállal bizonyos feltételekkel ilyen ügyeket. A Tegyeszhez is lehet fordulni. A civilek a szokásos közvetítői díjat kérik el ilyenkor is (ahol van ilyen), a Tegyesz ingyen végzi ezt a feladatot.

13. Melyik szervezetnél lehet még a terhesség alatt megismerkedni az életadóval?

A Bölcső nem pártolja ezt, a többieknél van rá mód – természetesen csak akkor, ha mindkét fél ezt kívánja.

14. Ha második gyereket is szeretnék, megint ki kell állni a sort?

A Gólyahírnél, aki az első gyereket tőlük fogadta örökbe, igyekeznek a gyerek hároméves koráig testvért adni, ha újra jelentkezik és határozatot szerez a család. Az Együtt az Életértnél lehet tovább állni a sorban akkor is, ha máshonnan fogadtak örökbe, ha jelzik, hogy szeretnének testvért. A Bölcső nem ad második gyereket. A többi szervezetnél megint ki kell állni a sort.

15. Mire költik a civil szervezetek a regisztrációs díjat, amit befizetek?

Mivel a válságba került terheseket támogatják, nagyon sok kiadásuk van – anyaotthont működtetnek, ellátják az anyákat, ha úgy alakul, segítenek, hogy megtarthassák a babát. Jó helyre kerül a pénz. Egyébként nem mindenütt van regisztrációs díj.

31 gondolat “Gyakori kérdések a civil szervezetekről” bejegyzéshez

  1. Ani 2015. augusztus 3. / 07:17

    Egy kis pontosítás: A Baptista Szeretetszolgálat oldalán ez áll: “Az örökbefogadásra jelentkezőket arra kérjük, hogy a lenti e-mail címre küldjék el jelentkezésüket. Az e-mailben csatolják érvényes határozatuk másolatát, rövid bemutatkozásukat és egy róluk készül fényképet, illetve baptista lelkipásztor ajánlását amennyiben van baptista felekezeti kötődésük (a lelkipásztori ajánlás természetesen nem „kötelező”). A szeretetszolgálat elsősorban 40. életévüket még be nem töltött gyermektelen házaspárok jelentkezést várja”.

    Tehát ők preferálják a 40 év alatti, gyermektelen és Baptista kötődésű embereket. Legalábbis nekem ez jön le ebből.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 3. / 07:36

      Az én információim a vezetőtől származnak, akivel lesz is interjú, csak még nem jelent meg. Ott 42 év és max. 1 gyerek hangzott el.

      Kedvelés

  2. Delfinsors 2015. augusztus 4. / 12:05

    Engem nagyon érdekelne, hogy átlagban egy örökbefogadni szándékozó hány alapítványhoz küldi el a jelentkezését? 2-3?
    Vajon a két nagyhoz, a Bölcsőhöz és a Gólyahírhez mindenki elküldi a jelentkezését (ha megfelelnek a feltételeknek)?

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 4. / 12:52

      Ez jó kérdés.

      A “Mennyit kell várni” saját felmérésemben a 130-ból csak 30 válaszoló adta meg azt, hogy 4 vagy több helyre, de ott a megyei meg az országos lista is 1-1-nek számított. Tehát ennyien jelentkeztek vélhetően 2 vagy több civilhez. De az itteni olvasók tudatosabbak a nagy átlagnál.

      Ha összeadod az összes civilnél várakozókat, akkor sem jön ki az egy pillanatban határozattal rendelkezők száma Magyarországon, tehát az “átlag” egynél kevesebb civilhez jelentkezik. Persze nem mindenki akar újszülöttet meg nyílt örökbefogadást.

      Én azt látom, hogy a két nagy szervezet nagyon ismert, és a kicsik meg nem, sokan azt hiszik, hogy a nagyok feltételei vonatkoznak az egész hazai nyílt örökbefogadásra. A gyakori kérdések is ezt tükrözik.

      Mi két civilhez jelentkeztünk egyébként.

      Kedvelés

    • Ernus 2015. augusztus 5. / 15:36

      Mi kb. 3 éve jelentkeztünk mindegyikhez- a Bölcső azóta még nem jelzett vissza, hogy elfogadta a jelentkezésünket :-). A többiek kedvesek és készségesek voltak, a kisfiúnkat gyorsan megkaptuk másik alapítványtól.

      Kedvelés

  3. Pakinyanya 2015. augusztus 4. / 14:13

    Mi első gyerek örökbefogadásánál beadtuk a Bölcsőhöz, a Fészekhez és az Alfa Szövetséghez, nem tudom, hogy a többi kicsi létezett-e akkor. A Gólyahírhez nem akarunk jelentkezni, mert mind a Gólyamese alapján, mind egyéb információk alapján nekünk az ott működő rendszer nem volt szimpatikus.
    A Bölcsővel ezután volt számomra negatív tapasztalat, de azóta tudom, hogy Zita stílusa ilyen, és sokan kibírják, de nekem nagyon nem jött be (telefonon beszéltünk) és szerintem mi sem feltétlenül jutottunk volna ott gyerekhez. Az Alfa Szövetségnél aranyosak voltak (telefonos beszélgetés), de hangsúlyozták, hogy évente kb. 5 gyereket közvetítenek. A Fészek Alapítványtól pedig Ágnes hívott fel és beszélgetett velem kb. 5-10 percet, ami nagyon jól esett és olyan érzés volt, mintha ettől már közelebb is jutottunk volna a gyerekhez.
    Végül a Fészek Alapítványon keresztül fogadtuk örökbe a kislányunkat kb. 9-10 hónap várakozás után. Nekünk Ágnes nagyon szimpatikus volt és minden szempontból megfelelt az ügyintézési módja.
    Másodszorra nem volt kérdés, hogy csak hozzá jelentkezünk, sehová máshová nem is adtunk be papírt. Kb. 7 hónap után érkezett a kisfiúnk.
    Tudom, hogy Ágens stílusa nyers és lényegre törő, ahogy a vele készült interjúból is kiderült (szuper interjú, pontosan visszaadja őt), de Zita stílusával szemben nekem ezzel nem volt gondom. Arról nem is beszélve, hogy mikor a vérszerinti szülőkhöz mentünk a második gyerek örökbefogadásánál, akkor én teljesen meg voltam rettenve azon a helyen ahol jártunk, ő viszont olyan magabiztossággal közlekedett, ami nélkül nem boldogulna abban a világban. Valóban határozott, de velünk mindig nagyon kedves volt és segítőkész. A gyerek kiközvetítése után fizetendő pénzt egyáltalán nem bánom és sajnálom tőle, sem a várakozáshoz tartozót, mert tudom, hogy neki is működnie kell valamiből. Az nem megy, hogy csinálja a dolgát, de pénzt ne adjunk. Nagyon szívesen adunk neki pénzt, hiszen ez még mindig messze elmarad egy nőgyógyásznak fizetett összegtől! Főleg, hogy pontosan meg van határozva az összeg!

    Szerintem mindenkiben előbb-utóbb kialakul, hogy melyik szervezethez passzol ő a leginkább és fordítva.

    Kedvelés

  4. Izabella 2015. augusztus 4. / 22:50

    A Bölcső vezetője nekem megmondta, hogy ha hozzá jelentkezem, elvárja, hogy ne jelentkezzek máshoz, úgyhogy elköszöntem tőle.

    Kedvelés

    • Delfinsors 2015. augusztus 5. / 10:22

      Ezt telefonon mondta, amikor előzetesen érdeklődtél nála? Vagy már a személyes beszélgetésen?

      Kedvelés

      • Izabella 2015. augusztus 5. / 10:33

        Telefonon mondta. Ezek után személyes beszélgetésre nem is került sor.

        Kedvelés

          • Izabella 2015. augusztus 5. / 16:32

            Ez már 13 éve volt. azt mondta, ha szeretnék a Bölcsőtől gyereket kapni, akkor feltétlen bizalmat vár el, ami kizárja, hogy más civilnél is sorban álljak. Persze eltitkolhattam volna, hogy már jelentkeztünk a Gólyahírhez is, úgysem tudja ellenőrizni, de mivel egyáltalán nem volt szimpatikus a telefonbeszélgetés alapján, és tudtam, hogy van más választás, nem erőltettem. Akkoriban közismert volt, hogy aki a Bölcsőhöz jelentkezik, nem jelentkezhet máshová (vagy legalább tagadja le). Nem tudom azóta ez változott-e.

            Kedvelés

            • Pakinyanya 2015. augusztus 5. / 16:40

              Én kb 8 éve beszéltem vele telefonon, és bár ilyen nem hangzott el, nekem sem volt szimpi. Rám zúdította, hogy már bánja, hogy az egészbe valaha belekezdett. És dühösen, utálatosan beszélt. Amivel zavarba hozott. Nem bánom, de akkor rosszul esett.

              Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 5. / 16:29

      Az interjúban ezt mondta Budavári Zita:
      “- Mi a helyzet, ha máshova is jelentkezik a várakozó?

      – Nem tilos. De akkor korrekten kezelje ezt a helyzetet! Sokszor előfordult, hogy telefonálok egy megszületett baba miatt, őt meg már összehozták egy várandóssal, akit kísérget vizsgálatokra, vagy felsír a háttérben a másutt örökbe fogadott gyermek. Én meg már napokat, heteket töprengtem a legmegfelelőbb család kiválasztásán, tehát már a biztos lehetőség miatt hívom! Tehát nem tilos, csak a korrektség hiányzik sok esetben.”

      A civilek nem egyeztetik egymással, ki hova jelentkezett még, és azt se tudják meg, ha valaki máshonnan kap gyereket. Persze, ilyenkor illik a többi helyen szólni és lemondani a várakozást.

      Kedvelés

      • KZD 2015. augusztus 6. / 14:50

        szia, mi náluk és az Együtt az Életért Alapítványnál álltunk még sorba. Megírtam mindkettőjüknek, hogy köszönjük a ránk fordított idejüket, sikerült a fiunkat örökbe fogadni, kiállnánk a sorból.
        Az “együtt” válaszolt, megköszönte, sok sikerült kívánt, Zita semmit nem reagált (hozzájuk jelentkeztünk, a jelentkezést elfogadták, a regisztrációs díjat beküldtük, személyes találkozóra nem került sor.)
        Szerintem a korrektség kétoldalú.

        Kedvelés

        • Ani 2015. augusztus 6. / 21:45

          Mi a Bölcsőnél, Gólyahírnél, Baptistáknál álltunk sorba. Utóbbival fogadtunk örökbe. Egyből szóltunk a két “nagynak”. Gólyahírnek telefonon, Bölcsőnek emailben. Mindketten reagáltak, sok boldogságot kívántak. Ez tavaly volt.

          Kedvelés

        • enigma. 2015. augusztus 7. / 06:35

          Amikor megírtuk Zitának, hogy máshonnan sikerült örökbefogadni, és megköszöntük, hogy foglalkozott velünk, kedvesen gratulált, majd két levélváltás után a fényképeinket is visszaadta. Annak ellenére, hogy máshonnan lett gyerekünk, úgy gondolom, Zita akkora jelentőségű döntéseket hoz, és akkora érzelmi terheket visel, hogy szerintem belefér, hogy hangulatember. Kerek-perec feltételei vannak, tehát korrekt is. Van egy munkatársa, Varga Zsuzsanna, javaslom a vele való kommunikációt mindenkinek. Így Zitán is kisebb a teher, meg annak is szerencsésebb, aki esetleg érzékenyebb.

          Kedvelés

          • Örökbe 2015. augusztus 7. / 11:57

            Mondjuk ebből én végképp nem vonnék le következtetéseket, hogy ki milyen modorban és reagál-e, ha valaki kiszáll. Dolguk van, na.

            Kedvelés

  5. iildiii 2015. augusztus 5. / 12:40

    Szerintem: ahhoz, hogy (szinte) a nulláról valaki (szinte egyedül) felépítsen majd tisztességgel egyben tartson és vezessen egy teljesen új (típusú) szervezetet, és ott betartassa az erkölcsi és jogi törvényeket, és mindezek mellett kiküzdjön új társadalmi viszonyulásokat, törvényeket-jogokat: egy messze átlagon felül extra extrán rendkívül erős, határozott és küzdőképes személyiség kell.

    Viszont teljesen más személyiségvonások szerencsések ahhoz, hogy valaki empatikusan, megértően, érzelmileg is humanisztikusan forduljon nehézsorsú emberekhez (és a meddőség is nehéz sors, nemcsak a krízisterhesség – csak máshogyan nehéz e kettő).

    Mindenesetre ez két teljesen külön készségrendszer, két teljesen külön feladat.

    Valakinek mindkét készségrendszere megvan (teljesen vagy részlegesen), van akinek pedig „csak” az egyik. (De senkinek nincs meg a világ összes készségrendszere persze, csak más-más elosztás pörgött ki mindenkinek a „génruletten” anno.)

    Az egyik, amit magamban tudatosítottam, hogy ilyen helyeken (ahol vásárra viszem a lelkemet is) nagyon gyorsan el kell valakiről döntenem, hogy „törődik-e velem” (is), vagy „csak” a másik két érintett féllel foglalkozik: a gyerekkel és / vagy a krízisterhessel. Ha velem nem „törődik”, akkor én csak egyik „személytelen ügyfele” vagyok a sok száz közül, mindenféle érzelmi élet nélkül (ahogy pl adóhivatalban sem él érzelmi életet az ember), és zárnom kell valamennyire, azaz picit meg kell keményítenem kicsit a lelkem, ott-akkor, különben megsérülök…

    Viszont teljesen érthető az is, hogy a civilek nem tudnak mindenkivel törődni (vagy nem minden munkatársuk), mert nyilván senkinek nincs végtelen energiája, ideje, pénze… mindenre és mindenkire, valahol mindenki húz egy határt, hogy ő mit-kit bír. Már az is nagyon nagyon nagy szó, hogy létrejöttek, működnek! Köszönet nekik is.

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. augusztus 5. / 16:31

      Teljesen jogos.

      Az is egy döntés, hogy “gyereket, bármi áron”, és ilyen finomságokkal nem foglalkozik valaki, vagy csak olyan szervezethez fordul, akik szimpatikusak/kedvesek/egyetért az elveikkel stb.

      Kedvelés

  6. iildiii 2015. augusztus 5. / 18:12

    Igen, igen.
    Meg persze függ attól is a stratégia, hogy egyáltalán válogathat-e valaki a saját kis paraméterei alapján, vagy eleve amúgyis csak egy (-két) szervezet jöhet szóba, ahol fogadják őt, és akkor megeddzi magát előre az ember, hogy ugyan hideget-meleget mondtak már a tapasztaltak, de lesz, ami lesz lelkileg, ő kibírja. Azután persze kellemesen is csalódhat.

    Kedvelés

  7. bendeguz 2016. május 26. / 07:33

    Sziasztok!

    Mi is szeretnénk örökbe fogadni nyílt örökbefogadással csecsemőt, a tegyesznél 0-2 éves kor között határoztuk meg a gyermeket, vagy gyermekeket, lehetnek akár ikrek vagy tesók is… Nem tudom, melyik alapítványhoz, alapítványokhoz jelentkezzünk. Én 39 vagyok, a párom 34, határozatunk megvan. Segítenétek ötletekkel?

    Előre is köszi 🙂

    Kedvelés

      • bendeguz 2016. május 26. / 07:58

        Nem, a romát kizártuk.

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. május 26. / 08:07

          Ilyen paraméterekkel mindenütt hosszú a várakozás. Itt tudsz olvasgatni a szervezetek filozófiájáról: https://orokbe.hu/tag/civilek/
          Ha egyet kell javasolni, azt mondom, a Gólyahírhez jelentkezzetek, mert ők mindenkit fogadnak és 4-5 év alatt biztosan sorra is kerültök.

          Kedvelés

        • Örökbe 2016. május 26. / 08:09

          Viszont! Válassz kérlek másik nicknevet, ha megoldható, már van Kriszta a kommentelők között.

          Kedvelés

          • bendeguz 2016. május 26. / 08:15

            Köszi a választ, akkor leszek bendeguz, ha nem gond 🙂

            Kedvelés

            • Örökbe 2016. május 26. / 08:33

              Remek, bendeguz még nincs. És sok sikert nektek!

              Kedvelés

            • bendeguz 2016. május 26. / 11:37

              Köszönjük, elolvastam mindent, most kicsit zsong a fejem… le kell ülepedjenek a dolgok 🙂

              Kedvelés

  8. Michelle 2016. szeptember 10. / 15:20

    Sziasztok! Tudnátok segíteni, hogy az Alfa szövetségnél és az Együtt az életért egyesületnél, hogyan lehet örökbefogadónak jelentkezni? Nézegettem fórumokat, a honlapjukat, de erről semmilyen konkrét infot nem találtam. Köszönöm!

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. szeptember 10. / 15:43

      Szia! Üdv a blogon!
      Esetleg írj nekik egy mailt, hogy küldjenek jelentkezési lapot. Általában van egy nyomtatvány, amit ki kell tölteni.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .