Örökbe.hu

Két költői nyelvű regényt ajánlok ma, mindkettő kapcsolódik az örökbefogadás témájához.

A Nyarak könyve azt az állapotot mutatja be szépen, milyen hazugságban felnőni. Most egy kis spoiler következik, a kurzort a fehérrel írt sorok fölé víve olvasható. Szerintem a végkifejlet ismeretében is érdekes könyv.

A kis Erzsébet Angliában nő fel angol apjával, Daviddel, és magyar anyjával, Marikával. Mikor a kislány kilencéves lesz, a megnyíló vasfüggönyön át Marika visszaköltözik Magyarországra, Erzsi az apjával marad Angliában. A kislány éveken keresztül nyaranként egy-két hetet Marikánál tölt Magyarországon, és ez az élete legboldogabb időszaka. Most jön a fehérrel írt spoiler:

Azaz, Marikát csak az anyjának hiszi. Holott az ő anyja még csecsemőkorában meghalt autóbalesetben, a gyásztól búskomor apa hamar megismerkedett és összekerült a magyar asszonnyal, aztán beleragadtak a hazugságba, hogy ő a kis Erzsi mamája. A titok a szakítás után is titok marad. Majd, mikor Erzsi tizenhat évesen megtudja, hogy addig hazudtak neki, soha többé nem akar hallani sem Marikáról, sem Magyarországról.

Emylia Hall regénye megidézi azt a bizonyos kamaszkori nyarat, amit mindannyian őrzünk az emlékezetünkben. Erzsi tíztől tizenhat éves koráig minden évben Magyarországon nyaral, és ez az a mesés világ számára, amibe a közbülső időben kapaszkodik, amit egész évben vár Angliában. A könyv jól ábrázolja, mennyire természetesnek veszik a gyerekek, amit a felnőttek mondanak nekik. Erzsi némi elkeseredés után belenyugszik, hogy az anyja elhagyta, és a születésnapjain is csak képeslappal köszönti. 

A mama az a valaki volt, aki megfoltozta az iskolai pulóverem könyökét, csomós zabkását főzött, és ha tüsszentettem, hűvös tenyerét a homlokomra tette. A mamának eszébe jutott, hogy sétáljunk, ha kisütött a nap, tavaszi virágcsokrot tett az ágyam mellé, és együtt énekelt a konyhai rádióval. Ezeket már nem tudja megtenni most, hogy Magyarországot választotta. Úgyhogy Marika. Szokatlanul hangzott, de a mama félelmetes, üres csengésénél még mindig jobb volt.

A könyv olvasása közben sokszor eszembe jutott az “ahol titok van, ott minden ölelés hamis” mondat, amit az egyik itt megszólaló szakember mondott. A felnőttek hárítanak a könyvben. Erzsi apja, aki az év ötven hetében ellátja és szereti is a kislányt, hallgatásba burkolózik, az évek múltával egyre magasabb falak emelkednek köztük, a lényeges dolgokról nem beszélnek. Marika más, ő tüzes, szenvedélyes, ölelgeti is a lányt, de a lényeges kérdésekre ő is kitérő választ ad. Pedig Erzsi sok kérdésre várna választ az anyjától. Hasonlítanak ők ketten? Ő most angol kislány, vagy félig magyar? Meg lehetne hosszabbítani a vakációt? Magyarországra költözhetne ő is az anyjához?

Ahogy az évek telnek, Magyarország lesz a kamaszodó lány titkos rejtekhelye, identitásának bázisa. A kamaszok nagy igénye, hogy környezetükkel szemben mások legyenek, Erzsinek a magyar származás és az esztergomi nyarak tálcán nyújtják azt a másságot, amivel ő azonosul, amivel a saját önálló felnövését aládúcolja. Marika mellett nagy hatással van rá annak új élettársa, a festő Zoltán, a szomszéd fiúval pedig a gyerekkori első szerelmet próbálgatja tétován. Aztán:

Egy nagy hazugság mindent maga alá temet. Nincsenek túlélők a romok alatt.

A könyv érdekes momentuma, hogy kívülről, mint egzotikus világot ábrázolja Magyarországot, persze egy gyerek szemén keresztül. A hűvös Angliával szemben ez az a hely, ahol az emberek szenvedélyesek, az ételek csípős piros szaftban úsznak, ahol a gyümölcsök édes íze szétfröccsen a szájban. Az angol szerző valóban félig magyar, és gyerekkorában minden nyarát nálunk töltötte. Lassú, költői, a gyerek nézőpontját hitelesen bemutató könyv, ami arra is kitér, hogyan építhető fel egy felnőtt identitás hazugságból, és mi marad ennek szétrobbanása után.

A másik regényt, Margaret Mazzantini Újjászületés című könyvét nem akarom előre kifecsegni, itt a cselekmény fejezetről fejezetre tartogat meglepetéseket. Ez is egy költői nyelvű, lassan hömpölygő regény, ami az elbeszélő hősnő szempontjából érinti a gyermek utáni vágy, meddőség, meddőségi kezelések, örökbefogadás, béranyaság témáit. Leginkább egy szerelem története, az előtérben Szarajevó városával, a háború előtt, közben, majd után.

A könyv stílusát érzékeltetendő idézek egy kicsit:

Már nem fáj. Fájt eleget. Talán még meg is könnyebbültem egy kicsit. Soha nem leszek anya. Örökre lány maradok. Így fogok megöregedni, aszottan és magányosan. A testem nem fog elformátlanodni, nem fog megsokasodni. Nem lesz itt Isten. Nem lesz termés. Nem lesz születés. A világban kell keresni az élet értelmét, a világ sivárságában, beszűkült útjain… ezekben az üzletekben, ebben a forgalomban. Így fogok megöregedni. Hogy érzem magam? Mint egy halott. Derűs, békés, eltávozott.
Itt van az élet gázlója, ezen az utcán, ahol éppen úgy haladok át, mint máskor. A mellemre ragasztva ott a felirat, mint a szegények vagy a kutyák nyakában. MEDDŐ NŐ.

… Nézem a hátul sorakozó bábukat. A gyerekekre gondolok. Arra a seregnyi kisdedre, akik csak úgy odapottyannak valahová, sokszor oda, ahová nem kellene, ahol senkinek sincs szüksége rájuk. Lendületet veszek, körözök egyet a kezemmel, minden dühömet beleadom a dobásba.
A szobában Diego megeszi a bonbont. Megfordul.
– Miért nem fogadunk örökbe egy gyereket?
Ő termékeny srác, nyugodtan lehet nagylelkű. A legszívesebben orrba vágnám. Mosolygok, várok. Hogy a tűz fellobbanjon és elhamvadjon.
Félek mások gyerekeitől. Félek a génkészletüktől, a családi hozományuktól. Ahhoz, hogy az ember a véletlenre bízza magát, kell, hogy legyen benne egy kis levegő. Én be vagyok zárva ebbe a leplombált testbe. A világ csak tartsa meg magának a gyerekeit, én meg megtartom a magam terméketlenségét.
Diegóra nézek, mosolygok.
– Nem vagyunk házasok. Legfeljebb a jelképes örökbefogadás jöhet szóba.

Film is készült belőle Penélope Cruz főszereplésével, ahhoz még nem volt szerencsém.