Monthly Archives: október 2015

Örökbe lehet fogadni a menekült gyerekeket?

Általános

Rövid válasz: nem. Ezt a kérdést sokan feltették az elmúlt hetekben, sajtóhírekben pedig néha felmerült, hogy lelkes segítők örökbe fogadnák a megismert, megkedvelt gyerekeket. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ez most egy jogi értekezés lesz, amihez sokat nyaggattam a téma szakembereit.

Az elmúlt 2-3 évben nem volt példa Magyarországon menekült gyerek örökbefogadására (valószínűleg régebben sem, de ezt nem sikerült kiderítenem).

A családdal érkező gyerekeknél ez fel sem merül, a kísérő nélkül érkező kiskorúak 95 százaléka pedig 14 évnél idősebb fiú, és nagy részük afgán. Közülük is nagyon kevés kap menedékjogot Magyarországon, sokan továbbállnak, megszöknek Nyugat felé. Újabb tendencia, hogy ennél kicsit fiatalabb gyerekek is érkeznek, de nem kisbabák.

Fotó: Tuba Zoltán, Index

A menedékjogot kapott gyerekeket a magyar gyermekvédelmi rendszerben (otthonokban) helyezik el. Örökbe adni viszont csak olyan gyereket lehet, akit már nincs esély visszailleszteni a családjába. Ez nagyon nehezen tisztázható egy menekült gyereknél, hogy hol vannak, élnek-e a szülei. Read the rest of this entry

Reklámok

Képek a tegnapi blogtalálkozóról

Általános

22 felnőtt, 13 gyerek jött el, és befértünk 🙂 Örülök, hogy ott voltatok! Fotók:

Kalandjaim Böjte Csaba gyerekeivel

Általános

Vendégposzt. Olvasónk, Fogadott Keresztanya két kislányt támogat Böjte Csaba egyik romániai otthonából. A kisiskolás testvérpárt három-négy hetente látogatja, szünetekre át is hozza Magyarországra. Fogadott Keresztanya naplót ír az élményeiről, ebből adok közre részleteket. Róbert Gidának az idősebb, Micimackónak a kisebb lányt nevezi. Hátrányos helyzetből érkezés, nevelési gondok, a problémás szülők felbukkanása és sok-sok öröm a keresztgyerekekkel.

2013 októbere óta van két fogadott keresztlányom a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál. Az apjuk meghalt, olyan korán, hogy a nagyobbik sem emlékszik rá. Amikor a gyerekek óvodáskorúak voltak, írástudatlan anyjuk akkori élettársával nevelte őket, szegénységben, de viszonylag rendezett körülmények között. 2013 nyarán az anyának másik élettársa lett, s nem sokkal az új kapcsolat kezdete után adta be a gyerekeket az Otthonba. Olyan tetvesek voltak, hogy a ruhájukat azonnal tűzbe kellett dobni. A nagyobbik akkor kezdte az első, a kisebbik a nulladik osztályt.

Róbert Gida szereti hallani, hogyan ismerkedtünk meg egymással. Többször végighallgatta már, s volt, hogy ki is egészítette a történetet, amikor az Otthonban egy új ismerős megkérdezte tőlem, hogyan lettem fogadott keresztanya. Nemrég mégis azt mondta, hogy már nem emlékszik. Elmeséltem hát neki megint.

Egy barátnőmtől hallottam erről a lehetőségről, s az interneten összeolvastam róla mindent, amit csak találtam. Aztán elmentem a Dévai Szent Ferenc Alapítvány barátainak, a Déva-Vár-Körnek a találkozójára, hogy személyes tapasztalatot szerezzek. Majd elmentem másodszor is, és mondtam a találkozók szervezőjének, hogy szeretnék fogadott keresztanya lenni, olyan, aki rendszeres kapcsolatot tart a keresztgyerekeivel (eredetileg is többre gondoltam), ezért nem mindegy, hogy milyenek a gyerekek. Nem szép dolog válogatni, de ő megértett, és azt tanácsolta, jöjjek el az Otthonba, keressek magamnak keresztgyereket, s ha nem találok, az sem baj, az Otthonnak mindenképp szüksége van támogatásra.

Könnyű szívvel indultam útnak: nem kell mindenáron döntenem, ráérek. Teri néni, az Otthon vezetője nagy szeretettel fogadott, ismerkedtem a helyszínnel, a gyerekekkel. Egyszer csak szembejött velem két kislány, mondták, a többiek nem akartak velük játszani. Semmi baj, játszanak akkor velem! Kerestünk magunknak helyet az udvaron, s az egyik felvett egy botot a földről, elkezdett vele rajzolgatni a porba. Mondtam, játsszunk ugróiskolát! S a kislány, aki akkor kezdte az első osztályt, azonnal felrajzolta a kockákat, benne a számokkal. Tudtam, az anyja írástudatlan, tőle nem tanulhatta. Az is mély benyomást tett rám, hogy a két gyerek milyen szoros kapcsolatban, akkori megítélésem szerint nagy békében van egymással.

Mindazonáltal nem akartam elsietni a dolgot, s még egyszerű támogatóként ültem be a kocsiba. Az autópályán aztán már tudatosodott bennem, szörnyű érzés lenne, ha ennek a két kislánynak másvalaki lenne a keresztanyja. Hazaérve rögtön írtam is egy e-mailt Teri néninek, majd a keresztszülői program koordinátorának. Akkor már nagyon türelmetlen voltam.

****************

Egy közös program miatt átautóztunk azon a falun, ahol Róbert Gida és Micimackó korábban élt. Mindkettőnek nagyon fontos volt, hogy megmutassák a házukat, amely valójában nem is az övék, hanem anyjuk előző élettársáé.

Kis, kedves házat láttam. Keskeny, nincs jól karbantartva, de nem is túl rozoga. A főútra néző homlokzatán egy ablak fér el. Kinézete megfelel a lányok korábbi elbeszéléseinek: egy szobában aludtak Anyáékkal, de volt konyha és kád is. Néztek benne tévét, és játszottak számítógépen, mert időnként megkaparintották a gépet a nevelőapjuktól. Utóbbi foglalkozását homály fedi, keveset járt el dolgozni, szemben az anyjukkal, akinek akkoriban volt munkája egy üzemben.

Ez az a ház, amelyben a nevelőapa becenevet adott mindkettőjüknek. Ahol Micimackót, mint kisebb gyereket, játékból felemelte a lábánál, s lógatta fejjel lefelé. Innen vitte őket szánkózni, s itt neveltek az udvar végében malacot. Ennek szomszédjában lakott a “mamájuk”, aki nem rokon, de átjártak hozzá, és kaptak tőle süteményt. Innen mentek óvodába, büszkén mondják, hogy egyedül, nem kísérte el őket senki.

Ez az a ház, ahonnan időnként kizárták őket, ha Anyáéknak épp úgy tartotta kedvük, még télvíz idején is. Ebben történt, hogy a nevelőapa – a “Butykos” – részegen megverte Anyát és Micimackót, de nem nagyon, mert Róbert Gida kerített egy husángot, és erősen ráhúzott a Butykosra, aki erre elengedte őket. Ennek a kertjéből szaladt el a két kislány a Butykos elől, aki ezúttal is beivott, s kergette őket, de aztán feladta.

“Ez volt a mi házunk. Nem valami nagy, de…” – szólalt meg Róbert Gida, ahogy lépésben elhaladtunk előtte a kocsival.

“De ti szerettétek” – fejeztem be a mondatot.

***************** Read the rest of this entry

Babaköszöntő, 2015. október

Általános

Számos gyermek érkezett az olvasókhoz a közelmúltban, újszülött és kisiskolás, testvérpár és meglevő gyerekek testvére, két törzskommentelőnek pedig kisbabája született. Több korábbi cikk szereplőjét viszontlátjuk! Mindenkinek nagyon örülünk. 

Nicknév: momo

Családi helyzet: házaspárként várakoztunk, első gyerekre.

Mióta olvasod a blogot: tavaly év eleje óta, a tanfolyamon hallottunk róla.

Kedvenc cikk: a civil szervezetek bemutatása. Őszinték és nagyon informatívak.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 0-1 év közötti egészséges, vagy korrigálható betegséggel született gyerekre. Egyéb kikötésünk nem volt, de reménykedtünk benne, hogy félig vagy teljesen roma származású babát kapunk. Fél évet vártunk.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: Az elsőt.

IMG_9350

Ki érkezett: Hanna, újszülött kislány a Bölcső Alapítványon keresztül. Valószínűleg azért ilyen hamar, mert mindketten viszonylag fiatalok vagyunk. Amikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, 31 évesek voltunk. Ráadásul a kislányunk vér szerinti apja roma, ahogy a férjem is.

A legnehezebb a vér szerinti anyával való találkozás volt. Szerettünk volna a lehető legtöbbet megtudni róla és a családjáról, de nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Végül minden kérdésünkre válaszolt, de mindez semmit sem számított akkor, amikor elbúcsúztunk és megkért minket, hogy nagyon vigyázzunk Hannára, mi pedig megígértük…

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: interjúkat örökbefogadottakkal, akár külföldön élőkkel is.

********** Read the rest of this entry

Blogtalálkozó a Booktában október 24-én

Általános

Találkozzunk! Ezúttal egy kávézóban.

Aki még nem jelentkezett, az tegye meg!

Mikor: október 24-én, szombaton este 6-tól – kifulladásig (a hely 1-ig van nyitva, 11-ig biztos ott leszünk, lehet később jönni, előbb elmenni és beugrani).

Hol: a Booktában, itt már jártunk, címe Budapest, II. kerület, Margit utca 3. (A Margithíd budai hídfőjénél, a 4-es, 6-os villamos megállójához közel). Különtermünk lesz.

bookta

Így néz ki nyáron

Parkolni a Margit utcában és a Mecset utcába lehet (a dombon). Az utcába a Török utca felől és Pest felől érkezve lehet felkanyarodni. Fel van túrva a környék, talán a tömegközlekedés jobb, de ne adjátok fel! Térkép itt.

A fő helyiségből jobbra nyíló, (egyetlen) különteremben leszünk. Gyereket hozhattok, és hozzatok valami játékot is neki. Lesz ismerkedős játék kicsivel a kezdés után, és mindenki fog kapni táblácskát is, melyen jelezheti státusát és gyerekei korát a beszélgetés megkönnyítésére (Az enyémen a SZ 2,4,6 lesz.) Kérlek, jelentkezzetek előre mailben (létszám megadásával), mert csak véges számú vendég fér be a terembe. Úgy veszem, hogy mindenki hozzájárul a fotózáshoz és fotója a blogon való közléséhez, aki ezt nem szeretné, jelezze a levélben. Aki jóval később ér oda, az is.

Enni, inni az étlapról tudtok (pizzák és kisebb harapnivalók kaphatók).

Szeretettel várok minden olvasót, újakat és régieket, örökbefogadókat, várakozókat, érdeklődőket, felnőtt örökbefogadottakat és bárkit, aki szívesen tölt egy estét velünk. Gyertek!

Kinek kellenek a fekete kutyák?

Általános

Ma egy olvasó vendégposztját teszem közzé. Kytice egy dilemmáját osztja meg.

Nagyon érdekelne mások véleménye egy általunk fontosnak tartott kérdésben.

Nincs igazán történetünk. Az örökbefogadás mindig foglalkoztatott bennünket, de nem láttunk bele mélyebben a „rendszerbe”. Nagyon örülünk, hogy egy éve rátaláltunk erre a blogra. Itt sok hasznos információ ér össze és átláthatóvá lett számunkra a magyar örökbefogadás. Ahogy olvasgattunk, mi B kategóriás jelentkezőnek számítunk, sok téren hátrányból indulunk. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy olyanok kerüljenek előre, akik még nem tapasztalhatták meg a szülőséget. Ez a világ legfantasztikusabb kalandja.

Még gondolkozunk, hogy melyik a helyes út számunkra. Van egy kétéves és egy négyéves vér szerinti gyermekünk. Szeretnénk még egy családtagot, mert úgy érezzük, hogy valaki még hiányzik a családi fotókról. Van hely a házunkban, az életünkben, a szívünkben is.

IMG_1880

Amikor gyerekre vágytunk, akkor nem jött össze. Én nagyon stresszes munkában dolgoztam. Próbálkoztunk, majd orvoshoz fordultunk. Kiderült, hogy endometriózisom van, megműtöttek. Ez az egészségügyben ma egyenes út a lombikhoz, mást már nem próbálnak. Sikerült, megszületett a kisfiam. Maradt fagyasztott embrió, abból született a kislányom. Nemrég átestünk egy kivizsgáláson, az endometriózisnak jót tett a terhesség, nem jött vissza. Lehetne természetes úton is gyerekünk, de felajánlották a lombikot is újra, maradt is lehetőségünk.

Több lombikot biztos nem szeretnénk, erkölcsi aggályaink vannak, nem akarunk lefagyasztott embriókról dönteni, csak egyet meg nem lehetséges megtermékenyíteni. Ezt nem érezzük már a mi utunknak.

Nem tudom megfogalmazni, miért szeretnénk örökbe fogadni. Nem ragaszkodunk pici babához, és a betegségek egy része sem gond, nagy harcosok vagyunk. Első körben mi is szőke kék szemű gyerekben gondolkodtunk, hogy hasonlítson ránk. A blogot olvasva rájöttünk, hogy sokan szeretnének ilyen babát. Tehát, ha segíteni szeretnénk, akkor roma gyereket kellene vállalnunk. Mi nagyon nyitott és elfogadó család vagyunk, őt is szívesen fogadnánk, de…

Van egy kérdés, ami felmerült bennem és szívesen venném a véleményeket. A családunk nagyon fehér bőrű, szőke hajú. Ahogy elnéztem a blogon a családi képeket az új családtagokkal, valahogy mind beleillettek. Magyarországon sok a barna hajú vagy barna szemű szülő és valahogy annyira belepasszol a családba a „jövevény”. Nálunk viszont csokitojás lenne egy cigány származású gyermek. Ez bennünket nem zavarna, a környezetünkkel pedig szerintem nem lenne gond elfogadtatni. De erősen bennem van a kérdés: jó lenne ez a gyereknek?

Read the rest of this entry