Melyek a tipikus fejlődési lemaradások örökbefogadott gyerekeknél, és hogyan orvosolhatók? Hogyan segítheti a szülő a gyerek beilleszkedését, kötődését az új otthonban? Tóth Zsuzsa pszichopedagógussal, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont vezetőjével beszélgettem. Zsuzsa és munkatársai közel hatvan állami gondozott gyerek állapotát mérték fel a battonyai SOS-Gyermekfaluban az orosházi költözés előtt.
– Beszéljünk a hat év alatti gyerekekről, hiszen főleg ilyen korú gyereket szoktak örökbe fogadni a szülők. Melyek a tipikus fejlődési, viselkedési problémák?
– A battonyai gyerekeket megvizsgálva majdnem mindenkinél előjött egy idegrendszeri éretlenség, elakadás a normál érési folyamatban. Sok megkésett beszédfejlődésű gyereket találtunk, vagy akinél fül-orr-gégészeti problémát gyanítottunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek mindenre viselkedéses választ adnak: rosszalkodnak, nem figyelnek oda, leverik, eltörik. Ezek hátterében valamilyen más probléma lehet, például azért nem figyel, mert nem úgy hall. Ha az idegrendszer nem úgy észleli a környezetét, ahogy kellene, az viselkedéses problémát okozhat, ha ezeket kiszűrjük, már könnyebb batyuval mennek tovább a gyerekek. Ezen kívül minden gyereknél megjelenik valamilyen módon annak a traumája, amin keresztülment, míg bekerült.
– Normális, egészséges, korának megfelelően fejlett gyereket nem is láttatok?
– Keveset. A nagyobbaknál mindig gond a szókincs, a helyesírás, és nagyon komoly figyelemproblémáik vannak. A trauma egyik hatása, hogy a figyelem szóródik, mert nagyon sok kapacitása elmegy, hogy a traumáit lent tartsa, hogy élhetőek legyenek a hétköznapok.
– Az a trauma, hogy kiemelték őket a családból?
– Igen, és amin előtte keresztülmentek. Ha rajzolunk, sokkal jobban figyelik a reakciómat, mint más gyerek. Ha kérdezek valamit, nem mondja kapásból a választ, hanem figyeli, hogy mit várok, sokszor már egy 4-5 éves is azt feleli, amit hallani szeretnék. Ha megkérdezem, hogy érzi magát, rávágja: nagyon jó nekem itt, nagyon szeretek itt lenni, és ritkán böki ki, hogy hiányzik az anyukám. A standardválaszokat adja, amitől azt érzi, hogy megfelelő a felnőtt számára. Az az érzés nincs meg benne, hogy ő úgy megfelelő, ahogy van. Ezt vissza kell rakni beléjük, ezt meg kell tanítani.
– Azok a gyerekek jobb állapotban vannak, akik születéstől állami gondozásban élnek? Elég sok gyereket úgy fogadnak örökbe, hogy a születésétől egy-két-három éves koráig egyetlen nevelőszülőnél él, szerető közegben.
– Kicsit talán igen, nem szignifikánsan. Azok a gyerekek voltak érzelmileg jól, még ha képességileg vagy beszédben szintén elmaradást mutattak, akik olyan nevelőanyával éltek, aki anyai szeretettel és figyelemmel fordult feléjük. Az egyik családban egy nagyon szerető nevelőanyával találkoztunk, a gyerekeknek mindenféle lemaradásaik voltak, de ezeket mégis sokkal egészségesebben kezelték, és kiegyensúlyozottabbak voltak.
– Tehát ahol sajátjaként szereti a nevelőanya?
– Igen. Ott nagyon kimutatható, hogy sokkal jobban vannak a gyerekek.
– Az örökbefogadók néha megijednek, ha a gyerek jellemzésében az szerepel, hogy nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.
– Legalább megtanulja a kötődést. Ezt egy korai időszakban lehet a sejtekbe belerakni. Én hiszek abban, hogy egy szerető közegben ez később is megtanulható, de a korai kötődés képessége nagyon fontos muníció a későbbi időkre.
– A szeretet még egy korábbi bántalmazást is felül tud írni?
– Én nagyon hiszek benne. Ez a trauma a fejlődési fázisokban elő fog jönni újabb és újabb aspektusból, főleg, mikor már tud kérdezni. De ha a gyerek mer kérdezni, és az anya tud válaszolni, akkor együtt mennek végig ezen az úton. Az a kulcs, hogy nincs magára hagyva a kisgyerek. Ha nem jut elég figyelem a gyerekre, mert 9-10-en élnek egy nevelőszülőnél, és nem kap traumafeldolgozási segítséget, főleg egy súlyosan bántalmazott gyereknél, akkor a gyerek magára hagyva érezheti magát, és esetleg nem is emlékszik pontosan, mi történt.
– Rosszabb állapotban vannak azok a gyerekek, akiket bántalmaztak?
– Egyértelműen igen. Nehéz újra megtanítani nekik, hogy bízhatsz a felnőttben, mikor a saját szülőjében sem bízhatott. Ez nem összetöri, de ripityára zúzza az ősbizalmat. Ezt nagy munka visszaépíteni. Óriási munka az anya részéről, hogy minden pillanatban éreztesse a gyerekkel, bármilyen nehéz, de nem vagy egyedül.
– Rosszabb állapotban vannak, akik otthonban nevelődnek?
– Részképesség szempontból nem, érzelmi szempontból igen.
– Néhány gyerek már 3-4 éves korára számos helyen élt, töltött valamennyi időt a vér szerinti családban, bekerült otthonba, aztán nevelőszülőhöz, esetleg egy második nevelőszülőhöz, közben valameddig látogatja a szülő, aztán nem. Ez megviseli őket?
– Persze. A Bárányfelhőben foglalkozunk két családdal, az egyik újszülöttként fogadott örökbe egy kisfiút, a másik kétévesen. Azonos az idegrendszeri elmaradásuk, de a születésekor örökbefogadott gyerek sokkal hozzáférhetőbb terápiás szempontból. A másik kisfiú a negyedik helyen él négyévesen. Az élete felében ide-oda vándorolt, jogosan nem bízik a világban.
– Sokszor két, hasonló élettörténetű gyerek is nagyon másképp viselkedik, pedig mindkettő születésétől nevelőszülőnél élt, látszólag szerető családban.
– Minden gyereknek kicsit másra van szüksége. Egy nagyon szenzitív gyereknek esetleg másra lett volna igénye, mint amit az a nevelőszülő nyújtani tudott, és lehet, hogy egy másik gyereknek az teljesen elég lett volna.
De nem akarom halálra rémiszteni a szülőket. Minden szülő tele van bűntudattal és lelkiismeret-furdalással. Én rontom el? Mit csinálok rosszul? Miattam ilyen? Én nagyon dolgozom rajta, hogy ezeket tegyük le. Nézzük meg, hogy milyen ez a gyerek és hozzá keressük az utat. Az óriási dolog egy gyereknek, hogy a szülei egyáltalán keresik hozzá az utat. Ezt megérzi a gyerek, és örül neki, még ha még nem is találták meg.
– Hogy állapítsa meg az örökbefogadó, hogy kötődik-e a gyerek a nevelőanyához?
– Az együttjátszásból, hogy kér-e tőle segítséget, ha szeretne valamit, odamegy-e, hogy szomjas vagyok. Abból, ahogy egymásra reagálnak, ha elesik, sír, odanéz-e rá. A vizsgálatnál sokat mondott, hogy hogy ül le a nevelőanya velem beszélgetni, rálát-e a gyerekekre, mindig ott van-e a fél figyelme. De nem tudom, hogy tud-e erről reális képet látni az örökbefogadó
– A két szélsőséges véglet az ismerkedésnél: ha a kisgyerek az örökbefogadóknak rögtön elsőre felül az ölébe és anyának, apának szólítja őket, vagy sírva rohan a nevelőanya után, ha az kimegy egy pillanatra. Ha a gyerek nagyon örül az új szülőknek, akkor sem evidens, hogy nem kötődött a nevelőszülőhöz, vagy ő olyan jól felkészítette a gyereket, hogy várja az örökbefogadókat.
– Az egészséges az, ha előbb felméri, mire számíthat, bízhat-e bennük, van egy ismerkedés. De én azt gondolom, hogy a legszélsőségesebb kötődési kilengés is be tud állni középre, ha van elég idő. És a nevelőszülővel is ott kell legyen valaki, aki segít neki.
– Hogy lehet később segíteni a kötődés kialakulását?
– A saját szokásrendszer kialakításával, időt tölteni vele, hogy érezze, hogy van egy ráhangolódás. Hogy egyszerre van egy szeretet, de határokat is szabunk, hogy mit tehet meg és mit nem. Át tudja venni a gyerek az irányítást a szülőtől, ami látszólag nagyon jó neki, de belül félelmetes megélnie, hogy ő irányít, még ha ezért is küzd. A jó kötődés biztonságos közegben képzelhető el. Kiszámítható, egymáshoz hasonló helyzetek történnek, ugyanazok az emberek ugyanazokat a reakciókat adják. Tudom, mire számítsak és ezért bele merem engedni magam.
– Mennyire gyorsan illesszük bele a gyereket az új szokásokba? Sokszor a nevelőcsalád és az örökbefogadó család nagyon más szokásokat követ étkezésben, napirendben. Egy ismerősöm olyan családtól hozta el a gyereket, ahol mindig csak erősen cukrozott teával itatták.
– Valamit áthoznék, ami nem káros neki, de fontos volt ott. Ha van két-három olyan szokás, amit be tudok emelni a miénkbe, azt áthoznám. Nem vennék el tőle mindent, ne maradjon eszköztelen. Ha semmit nem tudok átvenni, akkor adnám a cukros teát még két hétig, mert az jelenti neki a kapaszkodót. Nem kell elvenni mindent, de nem is kell egy az egyben átemelni, hisz a gyerek is tudja, hogy valami más lesz.
– Az örökbefogadó szülők általában kicsit idősebbek, rég várnak gyerekre, többnyire az elsőre. Nem tudják megítélni pontosan a gyerek állapotát, hisz nem tudnak mihez viszonyítani. A gyerek aktája meg sokszor pontatlan, elhallgat esetleg lemaradásokat, vagy épp még rémisztőbbnek mutatja.
– Egy pici gyereknél még nagyon sok mindent be lehetne hozni terápiával, rengeteg lehetőség van. Hiányzik a rendszerből, hogy nagyon pontos képet adjon a gyerekről, de a legnagyobb probléma, hogy magukra annak hagyva a családok.
– A szülő nem feltétlenül veszi észre, ha probléma van a gyerekkel, hisz nincs előképzettsége, és annyira örül neki, vagy hárít, hogy semmi baja a gyereknek… Néha még ma is stigmatizálónak érzik az emberek, ha terápiára jár, hisz „nem hülye a gyerek.”
– Erős a hárítás, ezt látom a hozzánk járó szülőkön, sulykolják, hogy „minden rendben van, ez nem probléma”. Holott egy beszélgetés alatt ki tudunk alakítani egy olyan légkört, hogy ez egy valós nehézség, de tudunk rajta segíteni. A gyerek is azt várja a szülőtől, hogy ne hagyja magára, a szülő is ezt várja a szakembertől, és akkor egy csapatként megyünk az úton. Ez dolga a védőnőnek, orvosnak, óvónőnek. Legalábbis az én világomban így működne. Ha nem lenne magára hagyva a szülő, könnyebb lenne szembenézni, hogy mik a tények, és abból mi a kiút.
Bár nekem nincs gyerekem, azt is látom a családokon, hogy az öröm addig tart, amíg várják és amíg pici, és utána a problémákra fókuszálnak. Nem alszik, nem eszik, nem beszél, nem jár… és az öröm elhalványodik, hogy ez a gyerek a mi családunkban van.
– Én háromgyerekes anyakánt mélyen egyetértek az egyik interjúalanyom megállapításával, miszerint a gyereknevelés abból áll, hogy egyik problémából megyünk a másikba. Még nem szobatiszta a gyerek, verekszik az oviban, nem szeret iskolába járni… Mindig van min izgulni.
– Nagyon kellenének olyan szülőcsoportok, ahol az anyák ezt megbeszélhetik, ahol a rossz érzéseket is meg lehet osztani, ahol valaki elmondja, hogy életkorilag ez oké, vagy nincs rendben, de ezt kell csinálni. Nagyon magukra vannak hagyva a szülők. Egy szakvéleménnyel is, mert a háromnegyedét nem értik, vagy ha ki is írnak fejlesztéseket a gyereknek, nem kapja meg, mert honnan tudná a szülő, hogy neki erre oda kellene figyelni.
– Melyek az idegrendszeri lemaradás tünetei csecsemőkorban?
– Egy mozgássort nézünk meg, hogy milyen csecsemőkori reflexek vannak még meg, ezeknek bizonyos életkorban le kell épülniük. A megoldás egy torna vagy masszázs lesz. Nagyon piciknél abban mutatkozhat meg, hogy nem fordul át időben, az egyik irányban tartja a fejét, nehéz öltöztetni, nagyon feszesen tartja magát. Az izomtónus-probléma azért is nehéz, mert ha a baba hátrafeszít, nem simul az anyához, az az anyának nagyon nehéz érzés. Nálunk izomtónus-problémánál pár alkalom után mindig előjön az anyából, hogy „nem szeret engem, valamit nem jól csinálok”. Ilyenekből egész pici korban látni, hogy van-e nehézség, amivel dolgozni kell. Az éretlenség jele, hogy a mozgásában valami megakadás van, vagy nagyon nehéz pelenkázni, mindig háton fekszik, nagyon folyik a nyála.
– És egy-két éves korban?
– Egyéves korban még a mozgást nézzük, aztán a beszédet. Gügyög-e, utánoz-e minket, állathangokat, odafigyel-e a nevére. És a figyelmet is nézzük – mennyire fókuszál egy irányba, mennyire képes egy játékkal eljátszani, mikor már játszik, vagy csapong. Ehhez fontos, hogy ne rakjuk körül ezer játékkal, mert egy ponton túl nem fogjuk tudni kielégíteni az ingerkeresésüket. Aztán lehet vizsgálni a beilleszkedést, hogy kötődik másokhoz, hogy tud leválni. A figyelmi időt, a játéktevékenységét, manipulációt, mozgást egész nagyoknál is megnézzük. Minden életkorban más a hangsúlyos, de kétéves kor alatt a mozgásproblémából látszik, vagy ha nem alszik, nagyon sírós, nehéz szoptatni, nehéz etetni, nem rág, nagyon sokat bukik.
A szülők is észre szokták venni, hogy nem indul el a beszéd, hogy nem értjük, amit mond, mintha nem hallana, nem illeszkedik be a bölcsibe, nem tudom leválasztani magamról. Már az első héten szólt a tanító néni, hogy nem figyel, fel-fel ugrál órán. Minden korban más tipikus, amit a szülő észrevesz.
– Mi az a lemaradás, ami még behozható egy pici gyereknél?
– Nagyon súlyos dolognak kell lenni, hogy egy ilyen pici gyereknél ne lehessen behozni a lemaradásokat.
– Ha az ember otthon átnézi az ismerkedés előtt, mit kell tudni egy kétévesnek, akkor előbbre van?
– Igen, meg ha megkérdezi a védőnőt és tesz fel kérdéseket. Nem baj, hogy nem szobatiszta? És a belső hangra kell hallgatni.
– Ha az aktában az áll, hogy a gyerek apja, anyja, vagy nagyanyja értelmi fogyatékos volt, akkor meg szoktak ijedni az örökbefogadók. Meg lehet állapítani egy kétévesnél, hogy ő is értelmi fogyatékos-e?
– Ha mindent tud, amit kétéves korban kell, akkor megnyugodhat a szülő, nem az. De ezzel csínján bánnék, mert sok minden tűnhet értelmi fogyatékosságnak, ami egy trauma hatása. Például egy nagyon ingerszegény környezetből érkező gyerek nem úgy reagál a tárgyakra, mint egy normálisan fejlődő gyerek.
– Lehet érlelni az idegrendszert?
– Igen, mozgással, tornával, szenzomotoros terápiával.
– Itt megint elakad a szülő, hogy akkor mire is vigye a gyereket: Dévényre, TSMT-re, hidroterápiára, lovasterápiára, és még ezer fejlesztést talál az interneten.
– Ehhez kell egy olyan vizsgálat, ami megmondja. Ezt elvégzik akár a nevelési tanácsadóban, akár a korai fejlesztőben, vagy magán fejlesztőkben. Már elég sok van belőlük.
– Budapesten…
– Igen, sajnos. Vidéken nem olyan jó a helyzet.
– Ha megérkezik a gyerek a családba, az első hetekben nyilván traumatizált. Mennyi idő után lehet megvizsgálni?
– Ez teljesen gyerekfüggő. Amikor már jól beilleszkedett, amikor már nem a traumáját mérjük. Pár hónapba beletelik. Most Battonyán mértünk olyan testvérsort, akik pár hónapja kerültek be, és volt, aki megközelíthetetlen volt köztük, a másik meg teljesen jól volt.
– Otthon hogy tud úgy játszani a szülő, hogy érlelje az idegrendszert?
– Nagyon sok mozgás, nagyon sok rohangálás kell. Erdőben, réten, homokozóban, hóban, sárban, sok természetes közegben mozogjon. Bújjon át fa alatt, bokrok között.
– Vegyen egymillió fejlesztő játékot a szülő?
– Ne. Néhányat lehet, de ne túl sokat. Hiába van otthon ezer fejlesztő játék, a gyerek úgyis két PET-palackkal fog játszani. A gyerek kiválasztja, ami neki jó. A túl sok játék túlterhelő, ha mind elől van, eggyel se fog játszani. Szerintem nem kell, a gyurma, homok, agyag, sár, falevél, gesztenye tökéletes.
– Mi káros az éretlen idegrendszernek?
– A nagyon sok tévénézés, az elalvás előtti tévé. Nem vagyok tévéellenes, lehet nézni mesét, de tízperceseket, és abból egy-kettőt, nem másfél órásakat. Káros a túlingerelt környezet, ha bevásárlóközpontokban, játszóházakban, zsúrokban töltjük az életünket. Az éretlen idegrendszer szép lassan érik, ha megfelelő mennyiségű ingert adok neki, de ha túlterhelem, akkor csak rohan maga után. És a szülő erős aggódása is rossz. Nyilván nehéz, de meg kell nyugodni, hogy ha szereti, ha mindent megtesz, az elég.
– Az aggódó szülő legszívesebben heti öt nap elvinné fejlesztésre a gyereket, ha gond van. Van felső határ?
– Minden gyerek másképp terhelhető, de heti kettőnél többet sosem szoktam javasolni. Az idegrendszernek meg kell hagyni a maga érési ritmusát, és az is fontos, hogy ne rohanjunk előre. Pont annyi terápiát adni, amennyi a természetes érését segíti.
– Ha nem sikerül maradéktalanul helyrehozni az éretlenséget, akkor mi várható az iskolában?
– Figyelemprobléma, tanulási nehézség, diszlexia.
– Ezekre hogy lehet felkészülni?
– Kevés olyan tanulási probléma van, amin nem lehet változtatni. 12-13 éves korban már nehéz terápiát tartani egy tanulási problémás gyereknek, de odáig bele lehet nyúlni. Kamaszkorában meg tanulhat tanulási stratégiát. Ha megtudjuk, mi az, amit a gyerek élvez, amiben ügyes, akkor az is egy irány lesz, és arra lehet terelgetni.
– Az éretlen idegrendszer viselkedési furcsaságokban is megnyilvánulhat?
– Igen. Az idegrendszer nehezen dolgozza fel az ingereket és ez abban nyilvánul meg, hogy a gyerek nagyon hamar elfárad, felpörög, rohangál, durva, agresszív lesz. Mert nincs más eszköze levezetni a feszültségeit.
– Mit lehet ezzel tenni?
– Otthon sokat segít a napirend, a szülőnek is, a gyereknek is. A határtartás nagyon fontos, és ezzel egy biztonságos világot adok a gyereknek. Nézd, így vigyázok rád, és nem neked kell kitalálni. A kötődést nagyon segíti, ha a gyerek rábízhatja magát a felnőttre, mert ő tudja, hogy meddig mehet el. Ettől még a gyerek dolga, hogy feszegesse a határokat, a szülőé meg, hogy tartsa őket. A napirend akkor is sokat segít, ha semmi terápia nincs. Hogy ugyanakkor feküdjön le, ne nézzen tévét elalvás előtt.
A napi rutint tartsuk, és heti egyszer menjünk el valahova, de azt tudja előre, és ezt felrajzolom a táblára. Ezek a gyerekek, főleg, ha több helyen éltek, nehezen alkalmazkodnak a napirendhez. De ha felrajzoljuk a falra, akkor könnyebben elfogadja. Mi elmondjuk, hogy ma ez lesz, holnap a nagyi megy érted, de nekik még nincs időérzékük. De ha lerajzoljuk, akkor el tudja képzelni, ahogy napirendet is.
– Ez mennyi idős kortól működik?
– Én már másfél éves korban elkezdeném, és mesélnék róla, hogy nézd, ott felkelünk, megyünk a boltba.
– És hány éves korig?
– Életünk végéig. Mi felnőttek is használunk határidőnaplót, különben szétforgácsolódnánk. A gyerekektől mégis azt várnánk, hogy az ő fejükben ez összeálljon. De hát megbeszéltük ezerszer, hogy szombaton megyünk az állatkertbe, ma még csak kedd van, miért mondod el megint, hogy menjünk már az állatkertbe. Mert fogalma sincs, hogy mi az a szombat. Majd megbeszéljük, még öt percet játszhatsz, ezek olyan konfliktuslehetőségek, amit ki tudunk küszöbölni, ha tudjuk, hogy az idő, mint fogalom nincs meg a gyerekek fejében. Egy napirend sokat segíthet. Egy gyereknek fontos, hogy kapcsolódni tudjon. Lehet, hogy hiperszuper programot állítunk össze a hétvégére, és a gyerek nem akar öltözni, kínszenvedés az elindulás és az egészet végig rosszalkodta. Pedig lehet, hogy csak nem volt ráhangolódva. A felnőtt fejében van egy összeállt terv, hogy hogy fog telni a hétvége, de a gyerek csak azt látja, hogy most elindulunk.
– Nekem az örökbefogadott gyerekem nagyon nyugtalan, mindig ezerszer végigkérdezi, hogy hova megyünk, mit csinálunk, ki lesz ott, fogunk-e ott enni. A vér szerinti gyerekem nem, ő totál laza.
– Mert neki van bizalma, vagy csak kevésbé érzékeny erre. De az erre érzékeny gyerekek ezerszer végigkérdezik. Vannak gyerekek, akiknek a fejében kialakult, hogy tudják, hol vannak a cölöpök és tudják, hova léphetnek. Akinél ez nem alakult ki, annak egy örök félelem, hogy ha oda lépek, ott lesz-e alattam cölöp. Ha felrajzolom a napot a hűtőre, azzal óriási változásokat lehet elérni, mert tudja, kivel találkozunk, mire számíthat. Ez egy örökbefogadott gyereknél kulcsfontosságú. Ahogy a fiad is azért kérdez, mert tudja, hogy a válasz meg fogja nyugtatni. És ha odamehet a hűtőhöz és megnézheti, az egy cölöp, biztonságot ad neki. Egy iskolás gyerektől nem várjuk el, hogy benne legyen az órarend a fejében, az óvodástól meg igen. A kiszámíthatósággal nagyon sokat lehet segíteni az érett idegrendszernek is, de az éretlennek meg különösen.
A rituálékkal is sokat lehet segíteni. Hogy ettől lesz ez a mi családunk és nem a másik. Hogy náluk minden szerdán palacsinta van délután, hogy minden pénteken anyáék ágyában lehet aludni. Azt mi tudjuk, és ha összenézünk, szövetségben vagyunk, hogy tudod, szerda van. És senki más nem tudja, hogy ez mit jelent, de mi tudjuk, hogy palacsinta lesz. Egy kisgyereknek ez azt jelenti, hogy ide tartozom.
Örökbe.hu 
Köszönöm, én ebből most megint nagyon sokat tanultam! Pláne a vége kapcsolt villanyt a fejemben 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon jó cikk, hiánypótló. Még legalább 10-szer el fogom olvasni, annyi értékes gondolat van benne.
KedvelésKedvelés
Én is sokat tanultam. Elárulom, mióta beszélgettem Zsuzsával, több új rajz kikerült a hűtőnkre. Az egyik a reggeli rutint mutatja lépésenként (reggeli, fogmosás, cipő stb.), a gyerekek még kis hűtőmágnessel lépegethetnek is, hol tartanak éppen. Egy másik egy hosszú repülőt ábrázol (a férjem épp elutazott), és minden reggel beikszelünk egy ablakot rajta, annyi nap telt el a távollétéből.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó ötletek. Engem is inspirált egy fotómontázs készítésére (neki is fogok ugrani), ami egy tipikus napunkat ábrázolja, hiszen van képünk a gyerekről minden egyes tevékenysége közben (fogmosás, alvás, játék, evés, pancsi stb.) (A rajz nem erősségünk, pálcika emberig bírnánk csak eljutni 🙂 )
KedvelésKedvelés
Az is milyen jó ötlet!
KedvelésKedvelés
A repülős ötlet nagyon tetszik, engedélyeddel lopom!
KedvelésKedvelés
Kiváló írás, rengeteget tanultam belőle én is. Sok ilyen kellene, még, még, még!!! Hála a terápiáknak (és remélem, a szerető légkörnek is) a most 11 é. öf. kislányom 4 év alatt rengeteg fejlődött, csak ámulok és bámulok! (Éppen most érik be olyan dolgokra, amelyekről azt hittem, hogy soha-de-soha nem fogja tudni!) Az írás új erőt, új ötleteket és további alternatív megoldásokat javasolt, amelyeket jó lett volna eddig is tudni, s amelyeket mindenképpen ki fogok próbálni! Köszönöm!!! Kérdezném a már tapasztaltakat, hogy hogyan, honnan tanulhat egy – nem feltétlenül öf. – kamasz tanulási stratégiát?
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy tudsz újra kommentelni.
És jó lenne egymással is megosztani itt vagy a fórumban a bevált megoldásokat.
KedvelésKedvelés
Ami nálunk nagyon bevált dolog az egymás felé történő útkeresésben (bár ez inkább nagyobb, leginkább talán kisiskolás gyerekeknél működik), azt a Dixit társasjáték hozta meg. Sokat lehet róla olvasni a neten
http://www.nyest.hu/hirek/mi-jut-eszedbe
, ezért nem is részletezem a szabályait, a lényege a kártyákon található képekben van, fantasztikus micsoda ereje van ennek a játéknak. Mióta megvan, szinte minden nap ezzel a játékkal zárjuk a napot, és az az érdekes, hogy csak eleinte használtuk a pontozást, most már gyakorlatilag csak a kártyákat. És a játék észrevétlenül egyre jobban tovább fejlődött. Már nem okoznak problémát a „hogy érezted magad az iskolában”, „mi történt veled” kérdések, ilyenkor csak fogja a gyerek a kártya paklit, gondosan kikeres belőle három lapot és a képek segítségével minden kiderül mi történt vele aznap és mit hogyan élt meg. (Mondjuk, hogy mi volt ebédre az nem, de ez már az örök rejtély kategória nálunk:-) Sokszor elállnak a szavaim, annyira érzékletessé tudja tenni a mondanivalóját. Ez a játék hozta meg nekem a legnagyobb dicséretet, amit csak kaphattam: „Anya, de jó, hogy neked mindent el lehet mondani.” Szívből ajánlom mindenkinek a gyerek felé történő útkeresésben.
KedvelésKedvelés
Mi is nagyon szeretjük, csak ajánlani tudom!
KedvelésKedvelés
A kamaszoknál főleg a motiváció a fontos… Hogy miért tanulok. De a legegyszerűbb, ha közösen megnézzük, hogy hallás után megy jobban a tanulás, vagy elolvasva, kijegyzetelve. Ha az előbbi, akkor a negtanulandót mondja fel a telefonjára/diktafonra és hallgassa 🙂 Ha utóbbi (vizuális), akkor a szines, nyilazós, ábrarajzolós jegyzet segíthet 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi! A lányomnál megvan a motiváció, jó feje van, de magolni nem tud…Jó lenne megtanulnia egyedül tanulni, de egyelőre nem megy. Kiszínezi, aláhúzza, elolvassa a könyvben (és a füzetben), de nem marad meg belőle semmi, csak ha én is elmondom neki, kiemelem a logikai összefüggéseket, mnemotechnikai fogódzókat adok, stb. Valahogyan meg kellene találnia a saját, önálló tanulási módszerét…
KedvelésKedvelés
Ha attól jegyzi meg, hogy Te elmondod neki, akkor lehet, hogy mégsem vizuális típus 🙂 Vannak gyerekek, akik tényleg nem tudnak egyedül tanulni… De vigasztaljon a tudat, hogy legalább Veled tanul 🙂
KedvelésKedvelés
Van olyan tárgy, ami magától is jól megy, vagy ez en bloc mindegyikre jellemző?
“egy alapos kikérdezés után miért teljesítünk annyival jobban az iskolában”:
http://divany.hu/ego/2015/10/16/ezert_kell_kikerdezni_a_gyereket_feleles_elott/
Még mozgásosan is tanulunk (az ógörögök sétálva, gesztikulálva tanultak), és az aláhúzás-színezés tartozhat a vizualitáshoz is, de a mozgáshoz is (vagy mindkettőhöz). Nekem mindig magamnak alá kellett húznom, majd le kellett írnom sk kézzel a fontos anyagokat, és ez nálam inkább mozgásos tanulás volt, sőt logikus-rendszerezettre, mert onnantól már magára a képi struktúrára is emlékeztem: ide bazi nagy kulcsszavakat írtam be, onnan pedig a kulcsszavak előhívták a kisbetűs többit. Azután még ki is színeztem: ez volt a vizuális része. Ha nagyon fontos volt, akkor pedig ezt felmondtam (képzelt v valódi hallgatóságnak). El lehet bohóckodni is a felmondást (hogy mondaná ezt el egy nagyon lassú/gyors ember, vagy egy idős, vagy egy kissé bolondos, vagy egy éneklően beszélő pap, vagy egy nagyot halló, vagy egy nagyon halk félénk valaki? Ez játékot visz bele, és kevésbé uncsi. Mindig képeslap méretű papírokra írtam, hogy az a kép rögződjön (előadástartásra is jó volt, mert egy A4-esen nagyon bonyi a szemnek kikeresni, hogy hol tartunk, meg a hallgatósággal is szemkontaktust tartani, de egy klap méretű papíron gyorsan eligazodik a szem, csak egy kéz kell hozzá, nem takar el, és pláne, ha nagy kiemelt kulcsszavak vannak, azt könnyű átfutni. Ha elmondtam egy ilyen kislapot, azt a többi mögé tettem – számoztam őket.)
Egy barátom felmondta diktafonra, és azután azt hallgatgatta lépten nyomon, úgy tanult.
A színészek sokszor helyhez kötik: azaz egy képhez (pl a díszlethez) a szövegeket, és a kép felidézésével együtt jönnek az adatok-szövegek. Pl. törihez egy kép: a korona van középen egy szobában, ahová belépünk, rögtön balra egy nagy nyíl, arra indulunk el, a szoba bal felében egy nagy egyes van a padlón, az első sarokban I. Szent László áll, az utána köv sarokban egy könyvön áll: Könyves Kálmán, a szoba jobb felében egy nagy kettes van a padlón, a harmadik sarokban áll II. István, a negyedik sarokban egy fehér bot van: itt áll II. (Vak) Béla. Vagy filmjelenetet lehet fejben írni hozzá (vagy, ha van igazi film, azt megnézni). Amíg kitalál ilyen képet az ember, már azzal is tanulja.
KedvelésKedvelés
ja, egyik ismerősöm meg a lakást plakátolta ki a tanulnivalókkal, vizsga előtt mindenhol a kis papírjai voltak, és ha abba a helységbe-sarokhoz lépett, azt ott mindig elolvasta. ez nyelvtanuláshoz is jó, szótanuláshoz: pl igékhez a cipős szekrényre a “menni” szó, a székre az “ülni”, a gitárra a “zenélni”…stb.
KedvelésKedvelés
Azért kérdeztem még, mert van olyan ember (Ranschburg professzorúr és a Vekerdy Tamás is foglalkoztak-foglalkoznak velük), aki lassan-lassabban és extra alaposan tanul (de főleg csak az őt érdeklő dolgokat!): ők átrendszerezik, mélyen integrálják az infókat, ez időigényesebb, viszont beépítik azt a gondolkodásukba ezzel. Persze vannak a különlegesen jó memóriájúak közöttük is, akik gyorsabbak, de ez a típus a lassabbra átlagosabb. Én is ez a típus vagyok, ezért bizonyos tárgyakból messze elvárás fölött teljesítettem – önálló gondolatokkal stb, míg másokból meg eléggé jócskán alatta. De nekem is be kellett illeszkednem egy nem erre a típusra szabott oktatási rendszerbe, össze kellett gyűjtenem a felvételi pontszámokat pl, és nagyon nagyon fel kellett kötnöm a gatyát az engem nem érdeklő dolgokból…
KedvelésKedvelés
Köszi, nagyon jó ötletek, amit még nem ismertünk/használtunk, azokat ki fogom próbálni! Egyébként kitűnő/jeles tanuló (mikor melyik), magyarból, nyelvekből, matekból teljesen önjáró, készségtárgyakból kiváló. Nehezen memorizálja viszont a történelmet (a dátumokon és neveken kívül a gazdasági, politikai, társadalmi összefüggéseket is), a földrajzot, biológiát, fizikát, kémiát, amikhez nem elegendő a logika, az értés és az érdeklődés (ami egyébként megvan), hanem bizony magolni, memorizálni kell, és nem elég kérdésekre válaszolni tudni, hanem fel kell idézni az aktuális témakörhöz tartozó összes szösszenetet is. Mindemellett a könyvek általában nagyon rosszak – sajnos. És esetenként a tanárok is, akik nem sokat, vagy éppen semmit sem tesznek hozzá a tankönyvhöz. Persze, örülök, hogy tanul velem, de sokszor sajnálom, mert már előre kétségbe van esve, hogy nem fogja tudni megtanulni…:(
KedvelésKedvelés
Szívesen, örülök, ha volt benne ötlet! Biosz, föci, fizika, kémia tárgyakhoz nem jut eszembe más.
De a történelemhez van még annyi ötletem, hogy meg lehet személyesíteni (ha esetleg van ilyen érdeklődése), és elő lehet adni – le lehet rajzolni – montázsolni – csak fejben filmet forgatni belőle. Vagy paródiát csinálni belőle, ahogy ez a könyv is teszi: The Very Bloody History Of Britain : by John Farman http://www.amazon.co.uk/The-Very-Bloody-History-Britain/dp/0099840103 (angol történelemből én ebből a könyvből készültem 😀 , nagyon jó humora van, könnyesre nevettem magam a nagy részén…)
Egy volt munkatársam pedig felrajzolta az egész magyar történelem ívét a gyerekeinek, hogy egyben lássák az egészet: nagyjából persze, azaz a nagy tendenciákat, úgy, hogy lássák a folyamatokat, külön jelölve a gazdaságot, belpoltikát-uralkodókat, diplomáciát-kül hatásokat, a társadalmi trendeket. Így egy logikus folyamat lett a töri, és egy elmondható történet. A gyerekei ezután egyben látták a miérteket, a változások hatásait, és mindig az aktuális órai anyagot nézték ehhez hozzá bővebben: a nagy ívet töltötték fel a plussz infókkal, a kisebb jelentőségű adatokkal, abból amit aktuálisan a suliban tanultak akkor épp.
KedvelésKedvelés
Nekem is nagyon tetszett, köszönjük!
KedvelésKedvelés
Kiváló 🙂 köszönöm
KedvelésKedvelés
Nagyon jo iras, koszonom. Nekem ez most ugy kellett, mint egy falat kenyer. Sok minden megvilagosodott, megprobalom oket.
A hataridonaplos, orarendes resz nagyon megfogott. 🙂
Nekunk most nehezseget okozott,h a szuk csaladban szuletett kisbaba, akit az egesz csalad rogton latogatott mar a korhazban. S nalunk az most nagyon fontos kerdes, h amikor o vilagra jott ki orult az agya felett. Napi tobb szaszor mondjuk el, de nem sikerul atlendulni a kerdesen lassan 4 honapja. S latom rajta, h merges, haragszik amiert en, mi nem voltunk ott. Most ez a cikk alapjan ertettem meg, h a mereg, hiszti agresszio az eszkoze, ami a kezeben van, s egyenlre a legnagyobb segitseg, h ott vagyunk es ezerszer per nap mondjuk el az O tortenetet. De azert keresek szakembert is. S az se segit, h elkezodott az ovi es a tobbiekert mar alvas utan mennek, mi meg beesunk kesve. Az o olvastaban nem jelent semmit, h jo, h van munkank.
KedvelésKedvelés
Csak egy ötlet:
csinálni egy játék babaházat cipősdobozból, beletenni a kis újszülött Lucababát, fölé egy rakás lufit, díszt, dekorációt és eljátszani, hogy örültök neki?
KedvelésKedvelés
Ez jo, koszi :)kiprobaljuk.
Ezt meg nem probaltuk, erdekes, h nalunk is azt szoktuk jatszani, amit Toth Krisztina is mondott, h az az asztal alol a szekek laba kozott bujuk elo, minel szukebb helyrol. Ezt kb napi 20-30szor. A masik, h takaro alol. :):)
Az a kepet nehez elengedni, amikor a korhazban egyszerre korbwvettuk vagy 10en a picibabat. Az rossz dontes volt akkor, h mi is akkor mentunk, de mar nem nem tudok valtoztatni rajta, mint ahogy a multon es a nem velunk toltott idon sem. Talan jo is, h elojott ez a melyrol, megha most benne lenni nagyon nehez, h hogy tudok a legjobban segiteni Neki. Csak a jelen es a jovo van a kezembe, s azt tudom erositeni, h mindig biztonsagba volt es nagyon szerettek. Felmerult, h a verszerinti anya is szerette-e.
KedvelésKedvelés
Olvastam korábban, hogy a gyerekek azt is szeretik, ha játékból bebújhatnak az anya “hasába” azaz a ruhája alá és anya kvázi utólag megszüli őket.
KedvelésKedvelés
Ezt a kicsi nálunk csinálja 🙂
KedvelésKedvelés
Mi is nagyon sokáig csináltuk!
KedvelésKedvelés
A kistesó születése kapcsán egy megjegyzés volt, hogy “bárcsak én lehettem volna a kisbaba a köldöködben”, de amúgy jobban érdekelte (akkor még), hogy szoptattam-e őt is, mint az, hogy ki szülte. Egy évvel később az unokatesónak sokkal nagyobb volt a “hájp”, lufival, tortával, satöbbivel; és sokkal érdekesebb volt, hogy kire hasonlít inkább, meg ilyesmi, aztán persze a nagycsaládos fotónézegetés közben mégiscsak belecsúsztunk kicsit a kistesó kire hasonlít dologba is – és az én nagylányom teljesen befordult. Nem mondta, hogy mi van, csak jött a szokásos “nem akarom”, de hogy mit, az rejtély. Szerencsére megvilágosodtam, hogy ez akkor kezdődött, amikor ez volt a téma, és belekérdeztem, hogy az-e a baj, hogy ő nem hasonlít annyira, meg beszélgessünk-e arról, mikor ő kisbaba volt. Félsikert értem el. Aztán jött az ötlet, hogy elmesélem neki a fényképet, amit anno az ő születése előtt találtam véletlenül, amiért teljesen meg voltam zakkanva, hogy én ilyen gyereket akarok, és PONT ilyet – és hogy milyen döbbenetes volt aztán a hasonlóság, csak ő még annál is sokkal szebb lett. És onnantól, hogy végre valakire ő is hasonlított, már át tudtunk térni arra, hogy mennyire örültünk neki már akkor is, meg azóta is. Szóval asszem valahogy arra kell az embernek ráérezni, hogy melyik momentum a helyzet kulcsa a sok, számunkra esetleg fontosabbnak tűnő között…
Amúgy megszületős játéka neki is volt (néha van is), olyankor, mikor megszületik a pólóm alól, nagyon odáig kell lenni, hogy milyen édes, milyen pici, milyen gyönyörű baba 🙂 (Amúgy meg az. 🙂 )
KedvelésKedvelés
Egyébként szerintem annyira jó, ha egy gyerek már ilyen hiányokat megfogalmaz!
KedvelésKedvelés
Nagyon jó cikk volt, köszönöm! 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon-nagyon jó cikk, nagyon sok értékes információt tartalmaz! Bár én már szinte mindet megismertem, sokat tanultam a csecsemőreflexekről, de magamtól nem tudtam volna, és nem mindegyik védőnő szól (vagy mer szólni) hogy kellene valamit tenni, ill. ha akarjuk lehet vinni fejlesztésre de valószínű “kinövi”, “kimozogja” majd stb. Egyébként látom a környezetemen hogy nagyon sok kisgyereknek van problémája, sokkal nagyobb, mint nekünk, és nem tesznek semmit. Érdekes, hogy az én kisfiam is, amióta csak mozogni tud, mindig elbújik valahova, és meg kell találnunk, szólongatjuk, keressük nagyon, néha ad hangjelzést vagy kidugja a kezét, hogy megtalálhassuk, és akkor mindig el kell mondanunk neki, mennyire örülök/örülünk hogy megtaláltam/-tuk, és megszeretgetni, ennek a “játéknak” örül legjobban!
KedvelésKedvelés
Igen, sok gyereknek van problémája. A fejlesztők tele vannak 6-7 éves gyerekekkel, akiknél az iskolaérettség kapcsán derült ki, hogy valami gond van. Előbb nyilván többet lehetett volna tenni.
KedvelésKedvelés
Sajat pelda, fiamra mindenki azt mondta, h tokeletesen rendben van, nem baj, h nyolc honaposan oldalra sem fordul. Vedono, gyerekorvos allandoan nyugtatott, de nekem szolt a veszcsengo a fejemben. Addig mentem, mig talaltam viszonylag kozel, (45km), Deveny tornaszt, kiderult, h sulyosan feszes izomzatu, magatol sosem kezdett volna bele a nagymozgasokba. Ekkor elvittem sima gyogytornara is, ott lattam egy harom eves kislanyt, aki a feneken csuszva kozlekedett. A szulok elhittek, h nincs baj a gyerekkel. Videken nem egyszeru ez a dolog, a gyerekorvosunk azt sem tudta, h mi a Deveny modszer, szerinte pont akkor magatol is beindult volna a gyerek mozgasfejlodese.
A napirend kepes rogzitese szuper dolog, nekunk nem kellett ilyen, mert a gyerek mindent szamontart, jobban tudta a napirendet, mint en😃.
KedvelésKedvelés
És milyen jó, hogy elvitted.
Én szülőként sajnos azt tapasztalom, hogy a szülőnek kell mérlegelnie, az adott probléma megér-e egy kivizsgálást, az hol történjen, az ott hallottakat elhiggye-e, és ha van 3-4 különböző diagnózis, akkor melyiknek hisz, hova viszi fejlesztésre és azt hasznosnak tartja-e.
KedvelésKedvelés
Ha van egy orvos, akinek a diagnozisat elhiszi az ember, utana mindig odajar. A hitelet vesztett orvoshoz pedig csak max kenyszerusegbol(o adja az igazolast), de a masik orvossal mindig leellenoriztetem a diagnozist, kapott gyogyszereket, es az adagolast.
Ha lesz meg egy gyerek 😊, ot azonnal viszem majd a Devenyeshez, mert obenne bizok, es tudom, h nem fog lehuzni penzzel.
Az a szerencseje az orvosunknak, h nem maradt vissza semmilyen problema a gyereknel, a tanulas is jol megy, pedig mindenfele diszre szamithattunk.
KedvelésKedvelés
nagyon jó írás volt ez köszönöm! sokszor érzem a gyerekeken , hogy sok a hétvégi program is, egész kicsi koruk óta lehet érezni ha “megtelnek” élményekkel. nagyon fontos a felnőtteknek ilyenkor ritmust váltani és ha lehet, illeszkedni. reggel nekünk most az ad mankót, hogy ismerkedünk az órával és oviba indulás előtt megbeszéljük hol áll majd a mutató amikor abba kell hagyni a játékot és öltözni. sok idegességet kivesz a reggelből, nálunk ez most éppen bevált. ki fogom próbálni a hűtős rajzot is , köszi! 🙂
KedvelésKedvelés
De jó cikk, nagyon nagyon hasznos, köszönet!!!!
Az órát egy ismerős család is nagyon jól használja.
Vendégségben voltunk náluk (4 gyerek: 6,5,4,3), és amikor megérkeztünk, a 20 perc újdonság után a szülők megmutatták, hogy a nagymutató hol fog állni, amikor mindenki, az összes felnőtt csak velük fog játszani, ha addig nélkülünk elvannak ott körölöttünk. 1 órányi békés beszélgetésidőt kaptunk 4 gyerkőctől! Másodpercre pontosan jöttek, hogy mikortól van már az ő idejük, addig meg rá-rá néztek önálló játék közben rendszeresen, és onnantól persze velük játszott az összes felnőtt tényleg. (A szülők begyakorolták ezt velük a vendégségekben bevetés előtt.)
KedvelésKedvelés
Hát ez nagyon jó! Nálunk van egy varázsmondat, a “most iszom egy kávét”, amire a gyerek tényleg békén hagy amíg nem jelzem, hogy vége a kávészünetnek, szerintem ezt a nevelőszülő tanította meg neki, a vicces az, hogy egyáltalán nem kávézom, de lehet, hogy rá fogok szokni 😀 (Erre teljesen véletlenül jöttem rá, amikor nálunk volt egy barátnőm, akivel tényleg akartunk nyugiban inni egy kávét, és ezt megmondtam a lányomnak, én csodálkoztam a legjobban, hogy működött.)
KedvelésKedvelés
Az nagyon jó!
KedvelésKedvelés
Nagyon hasznos cikk, szerintem is hiánypótló! Köszönet érte!
Nekünk is abszolút aktuális, mi is épp “az utat keressük” D-hoz, az elmúlt hónapban voltunk Dévényes, TSMT-s, neurológus, korai fejlesztős és logopédus szakembernél is. Nehéz megtalálni a középutat, mert én sem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy fejlesztésről fejlesztésre járjunk egy kétéves gyerekkel, de azt is gondolom, hogy amit megtehetünk azért, hogy neki könnyebb legyen (most és a későbbiekben), azt jó, ha megtesszük érte -neki.
KedvelésKedvelés
Nagyon hasznos írás! Jó lenne, ha beleférne a felkészítő tanfolyamba is néhány szó a fejlesztési lehetőségekről, hova lehet fordulni, mire kell figyelni stb., akkor a szülőknek már lenne egy alap információ a fejükben, amikor a fejlesztés esetleg szükségessé válik.
Mi másfél hónapja kezdtük a bölcsit és minden reggel az az első kérdés, hogy ma van-e bölcsi vagy nincs. Mivel 2,5 éves, csak elméletben tudja a hétvégét megkülönböztetni a hétköznapoktól. Már korábban is olvastam valahol, hogy milyen hasznos a heti tervező, itt az ideje bevetnünk, hogy csökkentsük a reggeli szorongást.
Ezt a cuki mágneses heti tervezőt találtam a neten: http://monkeyandchops.com/weekly-activity-planner/
KedvelésKedvelés
Tényleg szuper ez a heti tervező! Vajon nem lehet hasonlót kapni magyar nyelven is?
KedvelésKedvelés
Nem találtam sajnos magyarul hasonló jót, pedig sokat kerestem. Megrendeltem ezt a fenti linken. Állítólag két hét alatt megérkezik.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó ez a tervező, most már csak azt kellene tudni, hogy hol lehet ilyet kapni vagy rendelni.
A mi tanfolyamunkból is hiányzott az, hogy hol lehet segítséget kérni. Mikor az örökbefogadás zajlott (titkos), akkor a tegyesz munkatársai mondták, hogy nyugodtan keressük őket. Remélem azóta a blogon megjelent cikkeket sűrűn használják.
Az első aki megnyugtatott, hogy bár vannak elmaradások, de vérszerinti gyermekeknél is gyakori (pl. nem beszélt, nem volt szobatiszta stb.) az a védőnőnk volt.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó, ez a “nyugodtan keressük őket”… Nekem volt gondom. Kerestem őket. Nem értek rám…
Nagyon kíváncsi leszek, hogy az egy éves utánkövetést mikor akarják megcsinálni, mert 2 hónapja kellett volna. Nem fogok szólni, de az is biztos, hogy egész családot a TEGYESZ-be berángatni se a semmiért.
KedvelésKedvelés
Hö, pedig az első milyen sürgős volt nekik………
KedvelésKedvelés
Talán ez hasonló: http://www.csaladinet.hu/webshop/csaladi_rendszerezok/altalanos_rendszerezok/?target=list
KedvelésKedvelés
találtam egy ilyet: http://naptarkiraly.hu/falinaptar-2016/csaladi-tervezo-naptar/girls-amp-boys-csaladi-tervezo-kepes-kihajthato-falinaptar
KedvelésKedvelés
A múltkor nem találtam meg, most viszont feljött a facen. Szerintem ez is nagy ötlet!
http://gyereketeto.hu/kiemelt/napirend-kartyak-3-10-eves-korig
KedvelésKedvelés
Ismét egy. Ugyan kicsit giccses, de ötletnek remek, és egyszerű kivitelezni… http://indulgy.com/post/llicGbJVL1/kid-crafts#/do/from/76501713138
KedvelésKedvelés
Ó, de jók ezek, köszi, Kata!
KedvelésKedvelés
A pinterest.com-on akadok rá ezekre a kincsekre, van fenn még egy csomó ügyesség 🙂
KedvelésKedvelés
Holnap nyílt nap lesz a Bárányfelhőben, Tóth Zsuzsa csapatával. https://www.facebook.com/events/502500739918570/
KedvelésKedvelés
Elnézést a valószínűleg butácska kérdésért, de annak az örökbefogadott gyereknek is nagyobb eséllyel éretlenebb az idegrendszere, akit – tegyük fel – születése után már az örökbefogadó anyukája karjába tettek bele, rögtön hazavihettek, elfogadva, kötődve neveltek? Vagyis traumatizált lehet egy olyan baba is, aki születésétől kezdve szeretetteljes légkörben él örökbefogadó szüleivel? Van egy ismerősöm, aki nevelőszülő. Ő mesélte egyszer, hogy az egyik kislány, akit évekig nevelt, teljesen apatikus volt a születése után. Elég sokáig tartott ez az állapot, sok törődés, szerető gondoskodás és idő kellett hozzá, hogy a kislány “megérkezzen.” Nagyon érdekelne ezzel kapcsolatban az érintettek véleménye. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Nyilván minél több traumát élt meg egy gyerek, minél több helyen megfordult, annál nagyobb a puttonya.
De a kutatások szerint már a magzat is észleli, hogy viszonyul hozzá az anya, ha elutasítja, ha esetleg iszik, drogozik, éhezik a terhesség alatt, az nyomot hagy rajta. Azt is mondják, hogy a titkolt terhességeknél a magzat “vigyázzállásban” helyezkedik el az anyaméhben. Gyakoribb a koraszülés a nem kívánt gyerekeknél. Az újszülött örökbefogadása az ideális, de köztük is vannak ilyen idegrendszeri éretlenségek.
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm a választ! Gratulálok a bloghoz, csodálatos, fontos munka.
KedvelésKedvelés