Némethné Baky Tímea és férje, Ádám két Down-szindrómás gyereket fogadtak örökbe. Samu négy és fél éves, Hanga öt hónapos. Szüleik arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy egy sérült gyerek nemcsak gondot, de rengeteg örömet is jelent. Tímeával arról beszélgettünk, mivel jár egy Downos gyerek nevelése. (Az interjú már máshol is megjelent, de felteszem ide is, hogy az olvasóközönség biztosan megtalálja.)
Hogy jött az örökbefogadás gondolata?
Mikor az első diplomámat szereztem szociális munkás szakon, jött egy lehetőség, hogy dolgozhatok a Down Alapítvány átmeneti otthonában. Soha nem láttam előtte sérült embereket, és az első próbanapomon annyira beleszerettem ebbe a világba, hogy eldöntöttem, sérültekkel szeretnék foglalkozni. Az akkori főnököm később hazavitt egy Down-szindrómás kisfiút, mint nevelőszülő, és akkor elraktároztam magamban, hogy később szeretnék én is egy Downos babát. Mikor megismerkedtem a férjemmel, elterveztük, hogy lesz két vér szerinti gyerekünk, és utána örökbe fogadunk egy Down-szindrómásat. Aztán teltek az évek, nem jött a gyerek, laikusként annyit tudtunk az örökbefogadásról, hogy éveket kell várni, így beadtuk a papírt.
Mi fogott meg a Downosokban?
Bementem az első próbanapomon, és akkora szeretettel fogadtak, annyira önzetlenek voltak és őszinték, hogy megfogott ez a világ. Bár én csak felnőttekkel találkoztam, később elvégeztem a gyógypedagógiát is, de azután sem gyerekekkel dolgoztam.
Úgy érezted, hogy rendben van, ha felnőve a te gyereked is ilyen lesz?
Ők is egyéniségek, mind mások, de volt bennük egy plusz, ami nekünk kellett. Mi sokkal könnyebb helyzetben vagyunk, mint aki szülésnél tudja meg, hogy Downos a gyereke. Tisztában voltunk a fejlesztési lehetőségekkel, hogy felnőtt korukban mi várhat rájuk. Sok szülő fél attól, hogy ha meghal, mi lesz a gyerekével. Én eleve felnőttekkel dolgoztam, akiknek nem mindig éltek a szüleik, tehát ez nekem nem félelmetes.
Miben tér el egy Downos baba egy éptől?
Ami az én két gyerekemmel jó tapasztalat: nem kell velük éjszakázni, jól alszanak, nyugodt babák, nem sírósak, nagyon könnyen vigasztalhatóak. Emellett hipotónok, gyengék az izmaik, emiatt később következik be minden. A fiam egyévesen kezdett ülni, 19 hónaposan járni. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy lassan fejlődik, én úgy fogtam fel, milyen jó, hogy ilyen sokáig pici. Fejlesztésre kell járni, de ha ép gyerekem lenne, akkor is vinném ringatóra vagy babaúszásra. Szakemberhez járunk, tornáztatják, ezeket próbálom ellesni és itthon is csinálni. Ami kívülről látszik, hogy vágott a szemük, kicsit rövid a lábuk, a tarkójuk csapott, az orruk pisze. Középsúlyos értelmi fogyatékosnak tartják őket, de ez is egyénenként változik.
Milyen egyéb betegségekkel jár együtt?
Gyakori a szívbetegség – ez a kislányomnál is megvan -, az emésztési betegségek, pajzsmirigy-problémák. A hallójáratuk szűkebb, így középfülgyulladásra esélyesebbek, a szemük se mindig tökéletes.
Hova tud egy felnőtt Downos eljutni?
Ez függ az értelmi képességeitől, és hogy mennyi fejlesztést kapott. Van, aki képes lesz önálló életvezetésre és munkavállalásra, de nem ez a tipikus. Sokan egy lakóotthonban társakkal együtt tudnak élni, és egy védett munkahelyen dolgozni. Jól tűrik a monotóniát, szorgalmasak, kitartóak, egyszerű betanított munkákra képesek lehetnek. Széles a paletta.
Megtanulnak beszélni, írni, olvasni?
Van, aki igen, van, aki nem. Ma a fejlesztésük is jobb, a gyógypedagógusok is többet látnak bennük, a fiatalabbak közül többen tudnak írni-olvasni. Az idősebbek közül kevesen, mert nem feltételezték róluk. Az én fiam még nem nagyon beszél, pár szót mond, de jól mutogat és ezzel jól kommunikál, idegenek is megértik.
Milyen szavakat szerettek használni a gyerekek állapotára?
A Down-kórt nem, az betegségre utal, inkább a Down-szindrómát használjuk. Én a sérült szót jobban szeretem, mint a fogyatékost, de ez ízlés dolga. És majdnem mindegy, mit mondanak, csak szépen mondják, a kórt is lehet szépen mondani.
Mit gondolsz arról, hogy Magyarországon szinte az egész terhesgondozás a Down-szindróma kiszűréséről szól?
Nem érzem fairnek a Downosokkal szemben. Nem jól szűrnek Magyarországon, sokszor nem veszik észre, amikor az, vagy azt mondják, hogy Down, amikor nem is. És nem ez a legnagyobb probléma, vannak sokkal súlyosabb esetek is, születésnél sokkal súlyosabb sérülések bekövetkezhetnek. A fiam csoportjában voltak anyukák, akik minden vizsgálaton végigmentek és mégis Downos lett a gyerek.
Ha ma születik egy ilyen gyerek, mit mondanak a szülőknek a kórházban?
Általában azt, hogy nem muszáj hazavinni. És emiatt nem is a szülőket hibáztatom, ha otthagyják a csecsemőt. Ha valakinek Downos gyereke születik, aki nincs erre felkészülve, és az orvosoktól azt hallja, hogy ez baj, a legjobb elvetetni, és egy életképtelen valaki lesz, akkor persze, hogy összetörik. Csoda, hogy egyáltalán hazavisznek Down-szindrómás babákat olyan családok, akik csak a negatív dolgokat hallották. Egész más lenne, ha az orvosok azt mondanák, hogy kicsit lassabb lesz, de ő is fejlődik, tudtok teljes életet élni vele.
Aki ilyet szül, általában nem tudta?
Igen, gondolom. Ha kiderül, akkor általában elvetetik. Nagyon kevés ismerősöm van, aki tudta a terhesség alatt és mégis megtartotta.
Tényleg szétmennek a házaspárok, ahol sérült gyerek születik?
Van, aki igen, de szerintem ott amúgy is szétmentek volna. Nagyon sokszor viszont megerősíti a családot, többet vannak együtt, mert jobban kell rá figyelni.
Ti az örökbefogadásnál kifejezetten Downos babát kértetek?
Igen, így jelentkeztünk. Nem is tudtuk, hova írjuk ezt a nyomtatványon, megjegyzésbe beírtuk, hogy mi csak Downos gyereket szeretnénk. Kikerekedtek a szemek, nagyon csodálkoztak. A pszichológus azon csodálkozott, hogy túl fiatalok vagyunk, holott akkor már harmincévesek voltunk, és ezek a gyerekek nem fognak 18 évesen kirepülni. És mi nem az elkeseredett család voltunk, akinek számos lombik után ez az utolsó esélye, mi jókedvűen mentünk oda, mert akkor még azt hittük, hogy lehet vér szerinti gyerekünk is. De mindenki nagyon segítőkész volt, és azóta is rengeteg segítséget kapunk, nem tapasztaltunk még hátrányt belőle, hogy sérült gyerekünk van.
Januárban jelentkeztünk, és márciusban megszületett a kisfiunk, május elején vihettük haza, mert addigra lett meg minden papírunk. Samu addig csecsemőotthonban volt. Közben megismerkedtünk Steinbach Évával, aki Down-szindrómás babáknak próbál meg szülőket szerezni, és tőle már tudtuk, hogy Samu megszületett.
Mennyit tudtok Samu hátteréről?
Titkos örökbefogadás volt, szülés után lemondtak róla. Értelmiségi szülei voltak, lombikbaba, nagyon várták őt, és a Down miatt mondtak le róla. Mi nagyon becsüljük őket, hogy ezt megtették, akkor ők ezzel a lehető legjobbat tették ennek a kisfiúnak. Mi nagyon hálásak vagyunk, hisz ő egy akart gyerek, gondolom, nagyon vigyáztak rá a terhesség alatt. De általánosságban egyébként az a szerencsésebb, ha a vér szerinti szülő nem akarja hazavinni a babát, akkor sem mond le egyből a gyermekről, hanem megpróbál neki családot keresni, vagy bárkit, aki tud ebben segíteni. Mert ha a gyerek bekerül a rendszerbe, ritka, hogy valaki pont Down-szindrómás gyerekért jelentkezzen.
A férjed könnyen elfogadta, hogy Down-babát vállaljatok?
Igen. Ő is elvégezte a szociálpedagógia szakot, és gyakorlaton foglalkozott a sérültekkel, nagyon tetszett neki ez a közeg. Az örökbefogadás ellen sem volt kifogása, a kezdőötlet enyém volt, de nem kellett győzködni.
És a tágabb családot?
Őket már igen. Az örökbefogadást is nehéz volt elfogadniuk, és azt is, hogy sérült gyerek lesz. Jöttek a szokásos ellenérvek: túl sokat vállalunk, mi lesz velünk, a sérült gyereket nevelő párok szétmennek, nem fogunk eljutni színházba, feláldozzuk magunkat, és ezt nem lenne szabad. Aztán Samu kiállta a próbát, most épp a férjem szüleinél nyaral, megszerették őt, csak előtte féltek az ismeretlentől.
Más volt egy baba, mint a Downos felnőttek?
Bennük én a babát látom, nem a Down-szindrómásat. Ők puha babák, mosolyognak, hozzájuk lehet bújni.
A szülők ma gyakran versengenek, kinek a gyereke kezd előbb járni, beszélni, idegen nyelven tanulni…
Ebből igyekszem kimaradni. Persze figyeltem én is a gyerekeket Samu csoportjában, de akkora a Downosok között is a szórás, hogy nem azért fejlődik valaki jobban, mert a szülő többet foglalkozik vele. A mi fiunk mindent későn kezdett, és még nem beszél, ő nem olyan jó képességű. Viszont még a Downoknál is sokkal jobban tud szeretni, egy bohóc, van benne egy kis plusz. És ettől annyira sokat ad a környezetének, hogy senki sem kezdi méregetni, hogy ő miért nem rajzol az oviban, vagy miért nem néptáncol.
Mennyi fejlesztésre vitted?
A korai fejlesztőben járt Samunak fejlesztés, jártunk egyéni és csoportos foglalkozásra, úszni pedig egész pici kora óta. Most integrált oviba jár, ahol ép és sérült gyerekek együtt vannak, ott kapja meg a fejlesztést, emellett visszajárunk a korai fejlesztőbe, járunk úszni és zenélni. Hangával heti egy egyéni fejlesztésre és tornára járunk, itthon is napi 4-5-ször kellene tornáztatni, de sokszor nem fér bele, mert szinte egész nap alszik.
Igényelnek különleges felkészültséget ezek a gyerekek?
Szeretetet igényelnek és törődést. Hiába vagyok gyógypedagógus, én is ugyanúgy tanulom a többi anyukával együtt. Szerencsére van sok csoport, levelezőlista Downos szülőknek. Ez nekem az elején hihetetlen nagy segítség volt, eligazított a többi szülő, hogy milyen juttatások járnak, mit hogy kell intézni, ezt nem tudtam volna magamtól.
Sok Downos családot ismersz?
Igen, de odafigyelünk rá, hogy ne csak velük járjunk össze, Samunak vannak ép barátai is, és mindkét közegben jól érezzük magunkat. A Downos társaság kell, hogy lássunk a miénkhez hasonlót, és az épek is kellenek, mert annyira jó látni, hogy a gyerekeknek ez még mindegy, hogy sok barátja van az óvodában, segítenek neki a nagyok, nem hagyják ki semmiből.
A többi Downos anyuka milyen?
Az elején elkeseredettek, nem ezt tervezték. De amikor ezt feldolgozták, fantasztikus anyukák.
Mit szólnak hozzátok azok a családok, ahol ép gyerek van?
Szerencsénk van, mindenki jól fogadott, egy ismerősünk sem szakította meg emiatt velünk a kapcsolatot. Hozzánk csak kedves megjegyzések jutottak el.
Ha elmentek egy játszótérre, látják a többiek, hogy ő Downos?
Volt egy időszak, mikor már nagyon zavart, hogy a hároméves gyerekemre azt hitték, hogy ő egy cuki egyéves, mert jóval kisebb volt a koránál. Most is pici, kétéveseknek való ruhákat hord négyévesen. De általában jól fogadnak. Lehet, hogy általánosságban tragédiának tartják a Down-szindrómát, de rólunk nem ez jut eszükbe.
Az örökbefogadást mennyire kötitek a világ orrára?
Újabban nem annyira. Eleinte sok helyen elmondtuk, mert gondoltuk, hogy a jó példa hátha ragadós lesz, és ezzel segíthetünk. De sokszor elkezdtek hősnek tekinteni minket, amit nagyon utálunk a férjemmel. Mi nem vagyunk szentek. Nem azért fogadtunk örökbe két Downos gyereket, hogy őket megmentsük, hogy nekik ne kelljen intézetben felnőniük, hanem mert mi szerettük volna, hogy a családunk részei legyenek. Inkább önzők vagyunk, nekünk kellett a gyerek. De vannak helyzetek, amikor nem lehet nem elmondani, az emberek meg szokták kérdezni, hogy tudtuk-e a terhesség alatt, akkor muszáj bevallani. Az óvodai szülők viszont csak most tudták meg, hogy Samut örökbe fogadtuk, mikor megérkezett Hanga.
Az óvodába jól beilleszkedett Samu?
Igen, szeret járni. Előtte járt bölcsibe is.
Miket tud most Samu?
Egyedül fürdik, egyedül eszik, szobatiszta. Már tud játszani, autózik, gyurmázik, épít, firkálgat. Nagyon tud bohóckodni, nagyon kedves. Nem haragtartó. Ha a férjemmel mi kicsit hangosabban szólunk egymásnak, ő jön bocsánatot kérni.
Milyen iskolába fog majd járni?
Most úgy gondolom, hogy speciális iskolába, értelmi fogyatékosok számára. Az óvodánál nagyon tudatosan választottuk, hogy integrálóba járjon, ahol ép és sérült gyerekek vannak együtt. Az integráció is jó dolog, meg kell tanulnia együttműködni az épekkel, de egy nekik szóló iskola meg sokat tud adni a rájuk szabott módszerekkel.
Teljes életet tudtok élni Samuval?
Igen. Járunk kirándulni, gyerekprogramokra, nyaralni. Mint más családok.
Ezekben a gyerekekben mikor tudatosodik, hogy ők mások?
Ez értelmi képességektől függ, bár az általam ismert felnőttek közül a többség nem volt ezzel tisztában, hogy ő más.
Az örökbefogadásról beszéltek?
Igen. De nem tudjuk, mennyit ért, hisz nem válaszol, nem kérdez.
Hogy jött a második gyerek gondolata?
Telt az idő, továbbra sem született gyerekünk. Steinbach Évának mondtuk, hogy ha nem jön vér szerinti, akkor még egy kislányt hazaviszünk, mert tesó kell. Az meg nekünk egyértelmű, hogy ha örökbefogadás, akkor Down-szindrómás legyen.
Miért?
Az első túl jól sikerült. Az is bennünk volt, hogy ha mi már nem leszünk, ők ketten mindig ott lesznek egymásnak, megnyugtat, hogy együtt lakhatnak majd. Tavasszal aztán mondtuk neki, hogy elkezdtünk kivizsgálásokra járni, hogy miért nem születik gyerekünk, és jövő év elején már keressen nyugodtan, addigra túlleszünk rajta. Ehhez képest már nyáron hívott Éva, hogy van egy kislány. Épp a férjem születésnapja volt, aki nagyon belelkesült. A szülők nyíltan akarták örökbe adni, azonban nekünk még semmilyen papírunk nem volt, még nem jelentkeztünk újra örökbefogadásra. A gyámhivatal javasolta a családbafogadást, mi vagyunk a kislány gyámjai, amíg a határozatunk elkészül, utána tudjuk örökbe fogadni. Ez pár hónap múlva várható. Hanga pár hétig nevelőszülőknél volt, onnan hoztuk el.
Mit tudtok a vér szerinti szülőkről?
Nagyon sajnáltam őket. Hanga szintén lombikbaba, egy hármasiker-terhességből. A szülők egy fiú mellé akartak kislányt, ezért vettek részt a lombikprogramban, amiből két kisfiú született, és Hanga, koraszülöttként. Ők egy nagyon kis faluban laktak, messze a fejlesztési lehetőségektől, és ezért inkább lemondtak róla, hogy nálunk jobb helye lesz.
Kapcsolatban vagytok?
Igen, telefonon és neten, mert nagyon messze laknak. Ez nagyon nehéz döntés volt nekik, de mindig azt éreztem, hogy a legjobbat akarták a kislánynak, és egy kis faluban, három másik gyerek mellett nem tudták volna megoldani.
Hanga jól vette a koraszülést?
Igen, nem lett nagy baja, csak a szíve nem olyan jó.
Mit szólt Samu?
Féltünk kicsit, mert Samu volt a család közepe, és minden úgy ment, ahogy ő kitalálta. Egy házban lakunk a szüleimmel, akik végképp kényeztetik, pont ezért is akartunk tesót. Kevés időnk volt felkészíteni, mert még nem terveztük, és a nagyszüleinél nyaralt, mikor megtudtuk a hírt. Hihetetlenül jól fogadta. Mindig felsorolja Hangát is a családtagok között, simogatja, eteti, fogja a cumisüveget, nagyon szereti, ha pelusozom, és elfogadja, hogy családtag. Persze féltékeny, de nem is ránk, elfogadta, hogy mi mindig kézben tartjuk Hangát, de ha vendég jön, akkor próbál hozzá odaférkőzni. De nem fejlődött vissza, nem pisil be.
Hanga élt kórházban, nevelőszülőknél, most nálatok. Látod rajta ennek lenyomatát?
Nem tudom, annyira pici még, és szinte egész nap alszik. Engem inkább az foglalkoztat, hogy neki volt két ikertesója, és hiányoznak-e neki. De igyekszünk sokat babusgatni őt.
Lesz még gyereketek?
Nem. Közben lezajlottak a kivizsgálások, kiderült, hogy nincs szervi bajunk, de most nem szeretnénk több gyereket, annyira kerek így a család. Úgy érzem, most mindenünk megvan.
Szerinted ki alkalmas arra, hogy egy Downos gyereket örökbe fogadjon?
Aki gyerek örökbefogadására alkalmas, az szerintem Downos gyerekére is, nem gondolom, hogy ez nagyobb felelősség lenne. Azzal számolni kell, hogy a fejlesztés nem opció, hanem szükségszerű, de egyébként bárkinek javaslom, mert nagyon sok szeretetet tudnak adni. Annak nem ajánlom, aki arra vágyik, hogy az övé legyen a legszebb, legügyesebb, legokosabb gyerek. De nincs akkora különbség, ez is és az is baba.
Fotók: Rostás Bianka, Divány
Örökbe.hu 
Miért nem szóltok hozzá?
KedvelésKedvelés
Mert elakadt a lélegzetem is…
KedvelésKedvelés
Mert nincs mit hozzátenni, szép kerek történet, nekem tetszik 🙂
Amúgy annyit talán mégis, hogy igen, amikor mi fennakadunk a szűrésen, még nekem (amúgy orvosnak) is volt, aki el akarta magyarázni, miért kellene mindenképp amniocentézisre mennem, és elvetetnem, ha úgy van. Szerencse, hogy az orvosom elfogadta a döntést szó nélkül. Meg még nagyobb, hogy a család is, mindkettőnké.
Azért persze örülök, hogy egészségesen született a lány, de tényleg szívből vállaltuk volna, akárhogy is alakul.
Akik meg jobban akarták tudni, azoktól megkérdeztem, hol a határ szerintük? Ha 3 évesen kiderül, hogy autista, vagy 5 évesen, hogy cukros, agyonüssem-e? Aztán valahogy mindenki tudomásul vette, hogy jogom van úgy “elrontani”az életemet, ahogy én akarom.
KedvelésKedvelés
Ja, igen, azt kihagytam, hogy az eü személyzetből voltak, aki meg akartak győzni, hogy nem akarhatom komolyan. Az én csoda-gyerekemet, ha eggyel több kromoszómája van…
KedvelésKedvelés
S akkor mit szóljon az, aki nem tájékozott, nem ért hozzá, mondjuk 19 éves, és nincsenek információi?
(egyik kórházi kalandomon együtt feküdtem egy 19 éves lánnyal, aki akkor szült, és az előző terhességét az orvosok javaslatára megszakíttatta, mert valamilyen rendellenesség gyanúja állt fenn. Aztán nem is derült ki, hogy károsult-e a magzat vagy sem. Arra viszont emlékszem, ő mennyire magától értetődőnek vette, hogy azt teszi, amit az orvosok mondanak.)
KedvelésKedvelés
Igen, ezért tettem hozzá, hogy érződjön a súlya. Mert igen, az orvosom és a védőnő nem szólt bele a döntésembe, de akivel a terhesgondozás során találkoztam, bárki más feljogosítva érezte magát, hogy jobban tudja. És pont ezt látom benne, hogy mi van, ha olyan anyukával csinálják, aki tényleg azt gondolja, hogy jobban tudják?
KedvelésKedvelés
…mert olyan hihetetlen és szép… és kerek… és tiszta… én szinte elszégyelltem magam, hogy milyen messze vagyok lélekben ettől az anyukától. 🙂
KedvelésKedvelés
Úgy gondolom, hogy ez a történet nem jelöl ki elvárást vagy összehasonlítási alapot. Azt jelzi viszont, hogy ez is lehetséges.
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök ennek, bár ha nagyon kötözködni akarnék, akkor azt mondanám, az utolsó mondat árulkodó, mert a gyerekvállalás nem arról szól, hogy akarok egy “babát”, hanem az is benne van, hogy az a cuki baba később cuki gyerek lesz, majd nemcuki kamasz, és végül felnőtt, és ebből a szempontból nem mindegy, hogy a vállalt gyerek ép-e vagy sem.
Az örökbeadott lombikbaba mint olyan pedig nekem annyira meredek, hogy egyelőre szólni sem tudok. Annyit elárulhatok, hogy főleg csúnya dolgok jutnak eszembe.
KedvelésKedvelés
Talán jobb, mint a kórházban hagyott lombikbaba…
KedvelésKedvelés
Annál jobb. Mint ahogy egy láblevágás jobb egy szepszises halálnál kábé.
KedvelésKedvelés
Ez a lombik-down-örökbeadás annyira húzós, hogy nem tudom, hogy lehet utána tovább menni az életben. És itt mindegyik elem már magában nagyon nehéz, de így együtt…
KedvelésKedvelés
Az ítéleteken túl érdemes volna ránézni, hogy vajon mekkora horderejű, és milyen fájdalmas döntésről van szó. Valószínűleg még annál is nehezebb, mintha spontán fogant babáról lenne szó, hisz ezek az anyukák az átlagnál bőven többet megtettek azért, hogy gyermekük szülessen. Elkélesztően nehéz döntés lehetett.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Ezen a fórumon nem szoktuk elítélni az örökbeadókat.
Én picit bele tudok helyezkedni a család helyzetébe, ahol van egy nagyobb gyerek, egy koraszülött ikerpár, és emellé lett volna még egy sérült baba, mindezt egy kis faluban, távol a fejlesztésektől. Az ítéljen, aki volt ilyen helyzetben. Lehet mondani, hogy ő lombikozott, ő akarta, de szerintem erre nem lehet számítani, hogy hármasikrek lesznek és az egyik Downos.
KedvelésKedvelés
Jó, nyilvános önkritikát gyakorolok, fenti hasonlatom kissé durva volt, hiszen a gyerekek szerető családba kerültek, és ez tényleg nagyszerű. De én azon is ugyanígy kiakadok, ha valaki visszaadja az örökbefogadott gyerekét. Nem akarom újabb hasonlatokkal borzolni a kedélyeket, ezért most leszállok erről a témáról.
KedvelésKedvelés
Én a legtöbb örökbeadóról tudok szívből pozitívat mondani, és tényleg nem szoktam elítélni őket; de ezek a történetek azért az én határaimat is karcolgatták kicsit. Gondolom, nem véletlen, hogy egy zömmel örökbefogadókból álló oldalon azokat a sztorikat nehezebb elfogadni, ahol kvázi sorstársak kerülnek a “másik oldalra”. Mert kicsit mégiscsak hajlamosabb az ember azt érezni, hogy járt ugyanabban a cipőben, miközben meg mégsem ugyanaz volt.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy ezt leírtad, mert első nekifutásra (az előző megjelenés után és azóta is, tehát jó hosszú futás volt :-)) nem tudtam szépen gondolkodni egy ilyen örökbeadó családról. Miközben tudom, hogy vidéken milyen nehéz fejlesztéseket találni (több ismerős családban van Downos gyermek és mindegyik esetben az anya feladta az állását és naponta utazott-utazik vele Budapestre…mert fontos neki, mert szereti és lássuk be, megteheti,hogy csak a férje dolgozzon és van segítsége a többi gyermekhez (akik emiatt kevesebbet látják az anyukájukat és sérülékennyé válnak). Szóval köszönöm!
KedvelésKedvelés
Az mit jelent, hogy “árulkodó az utolsó mondat”?
KedvelésKedvelés
Ha teherbe estem volna, vagy – ne adj Isten – esnék, én sem lennék hajlandó az amnio-ra, meg semmire, amitől elvetélhetek, annak ellenére sem, hogy most épp kétségbeesnék egy terhességtől. Szeretném a gyerekemet, akármilyen. Ahogy nem adnám oda egyik gyerekemet sem, ha kiderülne akármilyen komoly baj, legyen az testi, pszichés, vagy értelmi probléma.
Ennek ellenére én képtelen lennék tudatosan, direkt felvállalni egy sérült picit. (Ahogy épp ezért nem vállaltuk az első kiajánlást) Viszont nagyon jó, hogy vannak, akik igen.
KedvelésKedvelés
Mindezt en is pont igy gondolom.
KedvelésKedvelés
Én a terhességeim alatt elgondolkodtam, mit tennék, ha azt mondanák, hogy sérült lesz a gyerek, de mindig csak odáig jutottam, hogy nem hinném el.
KedvelésKedvelés
Olvastam korábban a Díványon (?). Szerintem mindannyian félünk attól, amit nem ismerünk. Mivel az anyuka dolgozott dawn-os gyerekekkel, így valamennyire tudta, hogy mit vállalnak, megismerte és megszerette őket. Nem derült égből villámcsapás számukra a down-os baba, hanem egy olyan helyzet, amit tudnak kezelni és szeretettel, örömmel teszik azt.
KedvelésKedvelés
Én úgy látom, hogy a bejegyzés szerzőinél ez nem bátorság, vagy bevállalás kérdése volt, hiszen a végzettségük, szakmai tapasztalatuk alapján ők egy (saját maguk által) kitaposott ösvényre léptek, nem ismeretlen területre.
Úgy vélem, hogy ez a hozzáállás ritka lehet, mint a fehér holló. Ha csak abba gondolunk bele, hogy cigány származású és/vagy idősebb, de teljesen egészséges gyermekeket is jóval kevesebben fogadnak örökbe…
Talán az ő példájuk bátorít majd más, hasonló gondolatokkal kacérkodó párokat, egyedülállókat. Nagyon sok boldogságot kívánok a családnak! 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, ezt nagyon nehéz azzal összehasonlítani, ha valaki terhes, és akkor tudja meg, hogy Downos a baba. Akkor már kényszerpályán van, valamit muszáj dönteni.
Tímeáék viszont tudatosan, minden kényszer nélkül vágtak bele.
Eddig kb. 20 Downos örökbefogadás történt Magyarországon, köszönhetően a cikkben is említett Steinbach Éva munkásságának.
KedvelésKedvelés
Nagyon szép gondolatok. Szeretnék ehhez hozzátenni: a gyermekvédelmi törvény 2014. Január 1-e óta egyértelműen preferálja a családi elhelyezést az intézményes elhelyezéssel szemben. Vannak azonban kivételek és ide tartoznak pl. a törvényi fogalmat idézve a fogyatékos gyermekek. Ők intézménybe kerülnek, kerülhetnek. Miért ne lenne nekik is joguk családhoz? Talán azért, mert az olyan szülők, akik őket is befogadnák, “ritkák, mint a fehér hollók”? Vagy csak éppen láthatatlanok. Ez a cikk segít a láthatóvá tételben. Nekem is van egy Down-szindrómás örökbefogadott gyermekem. Ezt a világot kutatom éppen, ezért tudom, hogy sokan vannak még ilyen örökbefogadó családok, évente 10-12 ilyen családba kerülést jelent a gyámhivatal.
KedvelésKedvelés
Fantasztikus emberek vagytok, gyönyörű gyerekekkel! Annyira természetesen és szépen beszélsz az ezzel a problémával élő gyerekekről, hogy bennem is ajtókat nyitogatsz az elfogadásomban. Megváltoztattál bennem sok gondolatot, amit köszönök szépen! Persze tudom nem azért mondtad el a történeteteket, de szerintem ez nagyon fontos, hogy nyíltan beszélsz a nehézségekről és át tudod adni a sok pozitívumot is. Nagyon boldog életet kívánok nektek! 😊
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy végre ide is felkerült ez a szép interjú. Az előző megjelenéskor hihetetlen kommenteket is olvastam alatta és alig vártam, hogy itt legyen- ahol megértik az örökbefogadást, ahol tudják, ez mivel jár- micsoda örömökkel elsősorban 🙂
Sok szép évet a családnak!
KedvelésKedvelés
Amíg magatok nem vagytok ebben a helyzetben, addig nagyon könnyű látni, mi a helyes megoldás. Amíg külső szemlélők vagytok…a legkisebb veszélye nélkül annak, hogy veletek essen meg.
én hordtam a szívem alatt genetikailag beteg magzatot. mielőtt ez megtörtént volna, biztosak voltunk abban a férjemmel, hogy ha sérült, elvetetjük. mi nem vagyunk felkészülve a holtig tartó pelenkázásra… egy nagy 100 kilós test cipelésére, egész napos ágyhozkötöttségének felügyeletére… mert ez az élet várt volna a kisbabámra.
az orvosok szerint.
viszont bennem rugdalózott. bennem mocorgott. és élni akart.
nekem papírom van arról hogy nem lehet gyerekem.
és akkor megfogan, és amikor a legjobban örülünk, kiderül, hogy súlyos beteg.
senki, aki nem volt ebben a helyzetben, nem tudja elképzelni sem. hiába hiszi azt, hogy el tudja. nem tudja.
úgyhogy csínján a bírálattal.
mi végül minden orvosi ellenérzés ellenére megtartottuk, megszültem, nem hagytam ott a kórházban, hazahoztuk, nevelgetjük. 10 éves, és nem kell pelenkázni:) nem kövér és szalad a saját lábán. nem egészséges. de nem az az emberi roncs amivel riogattak.
még én a saját tapasztalatommal sem merek véleményt mondani vagy tanácsot adni a hozzánk hasonló cipőben járóknak.
akinek nincs saját tapasztalata, az pláne ne tegye.
KedvelésKedvelés
Szia! Köszi a hozzászólást. Valóban nem lehet elképzelni.
Itt van egy pont mai poszt a másik útról: http://bezzeganya.reblog.hu/down_the_rabbit_hole
KedvelésKedvelés
Uhhh. Megsirattam őket.
KedvelésKedvelés
Valóban nem tudom elképzelni, ezt elismerem. Mégis, mindamellett, hogy látom ebben a történetben az emberi tragédiákat minden oldalról, nekem mégis visszaköszön valamiféle fogyasztói szemlélet, bevallom, az is eszembe jutott, talán beperelték a meddőségi központot, hogy nem egészséges babát gyártottak nekik. Hallottam már ilyet, igaz, Amerikából.
KedvelésKedvelés
Ma futottam bele ebbe a cikkbe, ide illik 🙂
http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/naluk-nem-beteg-gyerek-van-naluk-lilike-van-643553
KedvelésKedvelés
Köszönet a cikkért, nekem főleg azért tetszett, mert egy “átlagember” olyan ritkán hall arról, hogy miként él egy down-os gyerkőcöt nevelő család. Steinbach Évával olvastam valahol egy interjút, ahol azt mondta, a testvére, amikor megszületett a saját down-os babája, azt mondta neki: “Nem lehetsz ilyen mázlista, hogy saját down-os gyereked van” – lehet, hogy ha többet hallanánk róluk, a gyerekeink találkoznának velük, nekünk is menne? Szerintem minden idegenkedés forrása a tudatlanság – ezt saját magamra is értem…
megkönnyeztem, hogy a gyerkőc kér bocsánatot ha a szülők veszekednek..
KedvelésKedvelés
Csak a cikk végével nem értek egyet, mert igenis úgy tűnik, nektek vannak a “legszebb, legügyesebb, legokosabb gyerekeitek” (persze a miénk után)
KedvelésKedvelés
Ezt most olvastam az indexen:
http://index.hu/belfold/2016/01/19/menjen_haza_es_szuljon_egy_masikat/
KedvelésKedvelés
A Kézenfogva Alapítvány is kiveszi a részét ebből, van neki is egy programjuk, amelyik ezt a folyamatot segíti. A program neve: Otthont mindenkinek.
http://www.kezenfogva.hu/node/1423
KedvelésKedvelés
Az az érzésem, ebbe a családba még egy “véletlenül” sikerült saját gyerek is belefér – tisztelet az egész családnak
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Elég fiatalok, szóval az élet még bármit hozhat.
KedvelésKedvelés
Én a magam negyvenkét évével idős kismamának számítottama terhességem alatt, hát elküldtek genetikai tanácsadásra. Ott a doktornő elmondta, hogy van a hasbaszúrásos vizsgálat, aminél igenis, fennáll a vetélés kockázata, de magas arányban tudja megmondani, hogy dawnos lesz-e a baba, de bizony az is előfordulhat, hogy rossz eredményt fog adni a vizsgálat. Vagy van egy másik, ami vérvétel akapján diagnosztizált, de az meg az életkorom alapján tuti, hogy pozitív lesz -szakmai tapasztalatok alapján bizonyos életkor fölött nem lehetett más eredményt kihozni. Mindenképpen meg akartuk tartani a babát, végigkérdeztük az ismerősöket a tapasztalataikról. Gyakorlatilag ők is azt mondták, mint a doktornő, jó a vizsgálat, de nem lehet rá alapozni, mert bizony többüknél a pozitív eredmény után egészséges baba született, a negatívból meg dawnos, olyan is volt aki elvetélt a vizsgálat után és olyan is, aki elvetette a babát a pozitív eredmény miatt, majd kiderült, hogy a baba nem volt dawnos. Az orvosom teljesen kiakadt, hogy nem voltam hajlandó a hasbaszúrásos vizsgálatot megcsináltatni. A másik meg persze, hogy pozitív lett és hiába magyaráztuk neki, hogy ezt a doktornő, aki elemzi az eredményeket előre mondta, hajthatatlan maradt, hogy én nem vagyok együttműködő és ő jobban tudja, mint az a bizonyos doktornő. A terheskönyvem nem túlzok minden egyes lapjára pirossal ráírta, hogy nem vetettem alá magam a genetikai vizsgálatnak, majd, hogy pozitív lett és ez minden egyes labor, beutaló stb papíromon is szerepelt. Elmondtuk neki, hogy nem fogjuk elvetetni a babát, ha dawnos lesz, de ez nem érdekelte. Ennyi idősen nem volt több esélyem még egy spontán terhességre, az abortusz szóba, sem jöhetett (kivéve, ha valami komoly fejlődési rendellenesség állt volna fenn, erre negatív eredmény volt, de a dawnnál semmiképp) Komolyan megalázó volt épphogy csak a homlokomra nem tetováltatta rá milyen renitens vagyok. Egyik oldalról megértem, hogy bevédte magát, de kissé túlzásnak tartottam a viselkedését. A baba egészséges lett, de valahogy úgy érzem, lesz még dawnos baba az életemben valahogy…
KedvelésKedvelés