Február 20-i találkozó: fejlesztési lehetőségek

Jön a februári blogtalálkozó, az általatok kért szakmai programmal!

Mikor: 2016. február 20., szombat 10 óra. Ekkor kezdődik a kötött beszélgetés, aztán déltől átcsap kötetlenbe.

Hol: Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont, Budapest, 1062 Városligeti fasor 40. 12-es kapucsengő, félemelet. A Városliget közelében, számos troli és a kisföldalatti is jár a közelben. Térkép itt.

Téma: az örökbefogadott gyerek fejlődési elmaradásai és a fejlesztési lehetőségek. Beszélgetőtársaink lesznek a központ szakemberei: gyógytornász, logopédus, pszichológus és gyógypedagógus. Tóth Zsuzsa pszichopedagógus, a központ vezetője is ott lesz, akivel már olvashattatok a blogon interjút.

IMG_6703_1 copy

Lehet előre küldeni kérdéseket a szakembereknek, akik a helyszínen majd válaszolnak. (Nekem küldjétek mailben, és persze írjátok oda, hogy kitől kérdezitek.)

Gyerekek: jöhetnek, egy szomszédos szobában fognak rájuk vigyázni a központ munkatársai, míg a felnőttek a beszélgetésen vannak. A gyerekek megvizsgálására most nem lesz mód.

Rágcsálnivalót hozhattok.

Jelentkezési határidő: február 13. (nálam, mailben, pontos létszámmal, a gyerekfelügyelet tervezéséhez)

A találkozón készülhetnek fényképek, amiket szeretnék feltenni a blogra. Aki ehhez nem járul hozzá, az jelezze!

Szeretettel várok minden olvasót! Küldjetek kérdéseket!

16 gondolat “Február 20-i találkozó: fejlesztési lehetőségek” bejegyzéshez

  1. BBcsalad 2016. február 5. / 12:22

    Jaj, “vidéki” vagyok, pedig erre szívesen elmentem volna. Itt is lehet kérdezni vagy magánba küldjem?

    Kedvelés

  2. Fatika 2016. február 17. / 22:04

    Hello, mi is megyünk. 🙂

    Kedvelés

  3. mandó72 2016. február 20. / 19:50

    Zsuzsa, erről a beszélgetős napról lesz valamilyen összefoglaló, Nagyon kíváncsi lennék, milyen problémák és milyen megoldások, lehetőségek merültek fel.
    Nem tudtam részt venni, nálunk influenza tombol…

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. február 20. / 20:32

      Én nem fogok írni róla, nagyon lekötött moderáció. Talán a többiek mesélnek, egy versenyzőt láttam vadul jegyzetelni 🙂

      Kedvelés

      • mandó72 2016. február 20. / 22:14

        Akkor reménykedve várom. A vendégposztokban sem csalódtam még soha ezen az oldalon! 🙂

        Kedvelés

        • iildiii 2016. február 21. / 18:48

          Én is csatlakozom a beszámolóra várakozókhoz. Mi is sajnáltuk, hogy nem volt ez a hétvége jó nekünk, de hátha hátha valaki ír róla! Légyszi légyszi 🙂

          Kedvelés

    • Aktucs 2016. február 22. / 10:03

      Én már jelentkezni sem merek. Mindig közbejön valami. Idén még nem volt olyan hét, hogy valaki ne lett volna beteg. Sajnos a kicsilány nagyon. 😦 Az influenza a kisebb baj, ő mostanában az ilyen szaroktól befullad…

      Viszont engem is nagyon érdekelne minden tipp és trükk, a fiamnak még mindig úgy érzem, hogy kellene egy kicsi rásegítés. Szóval a szorgos jegyzetelők jelentkezzenek.

      Kedvelés

  4. Örökbe 2016. február 23. / 17:15

    Akkor pár gondolat, ami bennem megmaradt:

    Ha a gyerek rosszul hall, nehezen beszél, érdemes leállni a tehéntejjel, mert az nyákosít, és eldugaszolhatja az arcüregeket. Gabonatejeknél ezt nem figyelték meg.

    Az “átlagos” gyerekek sem lesznek hatévesen iskolaérettek, hát még a mi, mindenféle hátránnyal rajtoló gyerekeink. Semmi baj nem éri, ha csak hétévesen megy iskolába.

    És a kedvencem: ha a szülőnek fogalma sincs, hogy mi történik a gyerekkel a fejlesztésen, akkor az nem jó szakember – a szülőt folyamatosan informálni kell, képben kell lennie, hol tart a gyerek.

    Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2016. február 23. / 20:45

      Szobatisztaság: nappali 3 éves kor körül, èjszakai 4-5 éves kor között, mert egy hormont kell termelnie a szervezetnek, hogy sűrűbb legyen a vizelet, és hosszú ideig vissza tudja tartani, és ezen hormon termelése 4-5 éves kor között indul meg. Nem szabad erőltetni! Ha bepisil, nem feltétlenül szorongás az ok. Lehet a csecsemőkori reflex is. Hátgerinc-Csípő reflex, amelynek nagy szerepe van a hiperaktivitás és koncentrációhiány kialakulásában. Ez egy olyan ficánkoló, „farkcsóválás” szerű reakció, amelyet egy csípő és deréktáji inger vált ki. Ez a reflex, ha nem kerül időben gátlás alá, akár a kamaszkorig is eltartó éjszakai ágyba-pisilést okozhat azáltal, hogy a pizsama deréktáji érintése vizelési ingert kelt. Napközben a szék támlája, vagy a ruházat, nadrág, öv deréktájban az arra érzékeny gyermeket annyi ingerrel „bombázza”, hogy az képtelen másra figyelni, és ficánkolva, amolyan „farkcsóváló” mozgással szüntelenül igyekszik a reflex által kiváltott feszültséget levezetni
      Ha felmerül bennünk, hogy a gyerek nem úgy fejlődik, ahogy kell, először azt kell ellenőrizni, hogy ezt nem egészségügyi probléma okozza-e. Pl, ha nem tisztán beszél- nyelve fel van-e vágva, fogazat, orra nincs-e eldugulva, orrmandula nem szorul-e kivitélre, hall-e rendesen stb. Ha nincs szervi baj, akkor lehet fejleszteni, ellenkező esetben először az egészségügyi dolgot kell kezelni.
      Fejlesztéskor otthon is kell gyakorolni. Ilyenkor ne házifeladatról meg kötelező dologról beszéljünk, hanem JÁTÉKként felfogva.

      Kedvelés

    • háztartásbeli andrea 2016. március 1. / 14:08

      Jelentem, mi teszteljük ezt a tehéntej-dolgot, egyelőre működni látszik, de messzemenő következtetéseket az tesztidőszak rövidsége miatt még nem vonnék le.

      Kedvelés

  5. Örökbe 2016. március 1. / 08:56

    A Bárányfelhőben találtak egy fekete táskát tele babacuccokkal, ki hagyta ott?

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .