Az örökbefogadás és a csok

Néhány saját gondolat a csokról.

A csok frissen bevezetett otthonteremtési kedvezmény, igen bonyolult rendszer, a közvéleményt legjobban az foglalkoztatja, hogy bizonyos feltételek esetén háromgyerekes, vagy ennyi gyereket beígérő családok 10 millió forint támogatást és még 10 millió kedvezményes hitelt kapnak új építésű lakás, ház vásárlásához. Minden cikk kihangsúlyozza, hogy örökbefogadott gyerek esetén is jár a csok! Naná, hogy jár, az örökbefogadott gyerek minden szempontból vér szerintinek számít, a család nevét viseli, örököl, a jogok és a kötelességek pont úgy alakulnak, mint más gyereknél. Súlyos jogsértés lenne, ha nem járna.

fortepan_95594

Akár gyerektelenek is beígérhetnek három gyereket, hogy most rögtön megkapják a támogatást. Én erről mindenkit lebeszélek. Ha nem érkeznek meg a beígért gyerekek, akkor – számításoktól függően – akár több tízmilliót is vissza kell fizetni a kamatokkal együtt. Bizonyos esetekben nem kell visszafizetni a támogatást (házastárs vagy gyerek halála, az első gyerek fogyatékos – isten mentsen tőlük), orvosilag igazolt meddőségnél pedig a büntetőkamattól eltekintenek, és csak az alapösszeget kell visszafizetni, de ennél lényegesen több eset lehetséges, mikor valaki három gyereket tervez, aztán egy-kettőnél megáll. Egy gyerektelen ember honnan tudhatja, hogy meddő-e, hogy fogja bírni a gyerekezést, és nagyon sok kapcsolat szétmegy egy-két gyerek után. A “legfeljebb örökbe fogadunk, ha nem jön össze” pedig nem ilyen egyszerű. Az örökbefogadás nem arról szól, hogy a gyerektelen pároknak leszállítanak egy gyereket. Egy teljesen más világ, nem véletlen, hogy a meddő párok közül sem mindenki lép erre az útra. Saját feltételei vannak, nem mindenki alkalmas rá, aki alkalmas amúgy szülőnek. Nem garantált, hogy valaki kap gyereket, a várakozás több év is lehet, a sorok egyre hosszabbak, elég necces a csok elvárása, hogy 10 éven belül kell “legyártani” a három gyereket. Elég merész az a kitétel is, hogy 40 éves kor alatt lehet ígérni gyereket, tehát például egy 39 éves gyerektelen nő is simán beígérhet hármat. De ha valaki már örökbe fogadott két (problémás, traumatizált) gyereket, akkor se biztos, hogy bírni fog egy harmadikkal, és alkalmasnak is találják. Egyébként a városi legendával ellentétben nem rohanták meg a Tegyeszeket a csok miatt örökbefogadásra jelentkezők. Remélhetőleg a szakemberek az alkalmassági vizsgálat során kiszűrik, ha valaki emiatt jelentkezik.

Amúgy is sok problémát látok a csokkal, közgazdaságilag, és sok más szempontból is. Például, nem jó, ha egy gyereket nem önmagáért, hanem valamilyen más okból vállalnak (hogy megmentse a házasságot/hogy támasza legyen majd a szülőknek/hogy továbbvigye a családi vállalkozást stb.), ugyanígy nem jó indok egy lakástámogatás. Ha jobban megpiszkáljuk a feltételeket, kevesen lesznek alkalmasak rá ténylegesen, és még később is “meg lehet bukni” (például nem szabad külföldre költözni tíz évig). A feltételekkel a leginkább rászorulókat kizárják, viszont “felfele” (legalábbis a 10+10-es összegnél) nincs vagyoni korlát, ha Bill Gates Magyarországon élne a három gyerekével, ő is jogosult lenne rá. A tízmillió csak papíron néz ki szépen, egy pénzösszeg szubjektív hasznossága ugyanis erősen függ attól, mennyire szabadon költhetem el. A leghasznosabb akkor a tízmillió, ha a kezembe adják, és arra költöm, amire akarom. Ha csak bungee-jumping bérletre használhatom, vagy egy új-zélandi nyaralásra, amihez a repjegyet nekem kell fizetnem, akkor már jócskán összezsugorodik az értéke. A csoknál a pénzt elég behatárolt típusú ingatlanra lehet elkölteni, csak új építésűre, ráadásul a lakáspiac rögtön “beárazta” a szóba jövő ingatlanokat és felment az áruk.

Mit gondoltok?

61 gondolat “Az örökbefogadás és a csok” bejegyzéshez

  1. Manuela 2016. április 14. / 07:03

    Kiemelkedoen jo cikket irtal, Zsuzsi!
    Nekem nagyon tetszik!

    Kedvelés

  2. Kata78 2016. április 14. / 07:22

    Az első gondolatom, amikor allottam, hogy örökbefogadott gyermekre is jár a csok, ugyanez volt, hogy naná, de miért is kell ezt kiemelni!? A vállalással kapcsolatban pedig igazad van. Gyermektelen párok részéről ez bizony nagy lutri. Három gyerek nem kevés! És a hazai bérezések mellett egykeresős ötfős családok élete nem könnyű. Az nekem eszembe se jutott, hogy esetleg azért fogadnak örökbe, hogy teljesítsék a létszámot, remélhetőleg nem is lesz ilyen. Az összeg nagynak látszik, de annyi vállalással jár, hogy véleményem szerint nem éri meg.

    Kedvelés

  3. Queen Missy of Missylandia 2016. április 14. / 08:23

    Úgyesen van ez kitalálva. Mindenki erről beszél, sikerszagú, ugyanakkor keveseknek kell végül megadni, mégis nagyon jól kommunikálható.

    Az a baj szerintem, amit a politikusok nem akarnak meglátni, hogy az anyagi háttér csak egy része annak hogy miért nem vállalnak az emberek több gyereket. Ennél sokkal fontosabb gát a kiszámíthatatlanság, ami minden téren jelentkeziķ, anyagi tèren is, de egyéb téren is pl. Oktatás. Nem úgy van, mint nálunk fejlettebb országokban, hogy a keretfeltételek több 10 évre adottak, és arra be lehet rendezkedni. Ma CSOK, holnap NOK. Ma ingyenes az oktatás, holnap fizetős, ma magánnyugdíjpénztár, holnap állami. Lehet ezt még sorolni. És nálunk a munka tartós elvesztése kvázi egyenlő az éhhalállal.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. április 14. / 08:36

      A jelenlegi családtámogatás a népszaporulatot nagyon erősen azzal akarja elérni, hogy a középosztálybeli, “szabályos” házaspárokat ösztönzi a három gyerek vállalására. De ez egy szűk réteg. Sokkal több gyerek születne, ha például az “atipikus” helyzetben levőket is motiválnák, hogy legalább egy gyereket vállaljanak. Például az egyedülállók, vagy melegek. https://gyereksorsok.hu/2016/04/14/sok-szervezomunka-kellett-hogy-leszbikuskent-gyereket-vallaljunk/

      Kedvelés

      • Queen Missy of Missylandia 2016. április 14. / 08:55

        A probléma onnan ered, hogy fogy az aktív korú népesség, elöregszünk. A megoldás valóban az lenne, hogy szülessenek gyerekek, ugyanakkor aktív embereket onnan is lehetne szerezni, ha visszaintegrálnánk a munkanélkülieket a munkaerőpiacra, és mondjuk a szegényebb rétegek gyerekei nem eleve munkanélküliként kezdenék az életútjukat. De ezzel nagyon keveset foglalkozunk, mert a rendszernek a gyerek bőrszíne sem semleges. Ahonnan a gyerekünk jött, az elmondások alapján, a munkanélküliség sokszorosa az átlagnak, és a munkanélküliek 99% cigány. Az átképzés helyett meg jut nekik a közmunka, már akinek.
        Át kéne már lépni azon, hogy a cigány nem magyar. Nem mindegy, ki termeli meg azt a GDP-t?

        Kedvelés

  4. Vic 2016. április 14. / 08:36

    Amikor kitalálták a csok-ot, én is és a férjem is elgondolkodtunk egy harmadik gyerek lehetőségén. Hozzá tartozik, hogy két örökbefogadott gyerekünk van, és mindig is két gyereket terveztünk. Egymástól függetlenül arra jutottunk, hogy semmi pénzért nem vállalnánk még egy gyereket. Olyan apróságok, mint például a ház úgy lett tervezve, hogy egy négy fős családnak legyen megfelelő, három autósülést nem lehet akármilyen autóba betenni (mi viszont olyan helyen lakunk, ahol a tömegközlekedés gyakorlatilag nulla), és még sorolhatnám. Aki nem tervezett három vagy több gyereket, az ettől se fog akarni.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. április 14. / 08:49

      Három gyereknél ráadásul elég nehéz mindkét szülőnek főállásban dolgozni. Vagy az egyik feláldozza magát, hisz folyton beteg valamelyik gyerek, fejlesztésre kell vinni, különórára, anyáknapja az oviban, karácsonyi ünnepély, papírgyűjtés, farsang, 12 hét nyári szünet, vagy nagyszülők hada kell, vagy megfizetett segítség.

      Kedvelés

  5. Bea 2016. április 14. / 08:50

    Mi másfél éve várunk harmadik gyermekre (az első kettőt is örökbe fogadtuk), és egyébként is házvétel (használt) előtt állunk, így nekünk ez nagy segítség. De csak ezért mi sem vállaltuk volna. Ami nekem problémát okoz, hogy örökbe fogadott gyermeknél be kellett mutatnunk az örökbefogadást engedélyező határozatot. Nyilván megőriztük, de szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi örökbe fogadtuk őket. Hivatalosan ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint a vér szerinti gyermekeket, van új születési anyakönyvük, amin mi vagyunk bejegyezve szülőként, akkor meg minek még ez is? Szerintem diszkrimináció. (A gyermekeink tudják, hogy örökbe fogadtuk őket, csak szerintem egy hivatalnak ehhez semmi köze…)

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. április 14. / 08:52

      Szia! Üdv a blogon! És sok sikert a harmadik gyerkőchoz. Mikorra várható?
      Ez is érdekes, nem hitték el az anyakönyvi alapján, hogy a gyereketek? Egyáltalán, hogy derült ki, hogy örökbefogadott, külön rákérdeztek?

      Kedvelés

      • Bea 2016. április 14. / 09:02

        A papíron rákérdeznek, hogy vér szerinti-e, vagy örökbe fogadott. És ha az örökbe fogadottat jelölöd be, automatikusan kérik a határozatot… Ezt akkor megértem, ha még nincs kész az új anyakönyv és akkor igénylik a csokot, de a mi esetünkben 8 és 10 éve örökbe fogadott gyermekekről van szó.
        Köszönjük! Kb. még 1,5 év várakozás, de most korhatárt fogunk emelni egyről három éves korra, mert már így is nagy korkülönbség lesz a gyerkőcök közt.

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. április 14. / 10:36

          Ez némileg jogtalan, nem szabad nyilván tartani az örökbefogadás tényét, csak a gyámhivatalban…

          Kedvelés

          • Ágnes 2016. április 14. / 11:48

            Nem tartozik szorosan ide, de a gyámhivatlanál sokkal szélesebb körben kell mutogatni ezt a papírt egyedülállóknak. Pl. az útlevéligénylésnél, ahol különben az anyakönyben bejegyzett képzelt apát kellene felmutatni (szerencsére ez már megváltozott, de ez a legtöbbünknek nem segít), és ami még sokkal cikibb, elvben határátlépésnél sem vihetnéd ki a gyerekedet az országból csak az apa beleegyezésével. Ez valódi útlevél ellenőrzésnél, pl. nem Schengen esetében rendkívül problémás lehet.

            Kedvelés

            • háztartásbeli andrea 2016. április 14. / 14:49

              Izgi. Nálunk most az óvodai beiratkozásnál fogják kérni az apa beleegyezését, már előre röhögök az ügyintéző arckifejezésén, amikor megmutatom az anyakönyvet. Nálunk az apa rubrika üres.

              Kedvelés

          • Babó 2017. július 24. / 08:14

            Jogi megnevezése: –vérszerinti gyerek-
            jogász mondta nekem!

            Kedvelés

        • Sugi 2016. április 14. / 15:22

          Bea! Miért nem ikszelted, hogy vér szerinti? Megvannak a papírok, azon rajta, hogy ti vagytok a szülei. Innen már senkinek semmi köze hozzá, hogy előtte mi volt, hogy volt. én anno még a családi pótlék + gyes igénylésnél is simán beírtam, hogy vér szerinti, mert addigra megérkezett az új anyakönyv.
          Nem is értem, hogy kinek mi köze hozzá, hogy vér szerinti vagy örökbefogadott?? Kár, hogy azt nem kérdezik meg, hogy esetleg lombikos vagy inszemes? esetleg donorpetesejtes, vagy donorspermás-e a gyermek? 😀
          Szóval mivel ez abszolút a magánügyünk, így nem szoktam az ilyen helyeken senki orrára kötni. sőt még a népszámlálásnál is azt írtam hogy vér szerinti. jogilag az és kész. 🙂

          Kedvelés

        • Vicq 2016. április 14. / 17:58

          Én a gyesnél anno felháborodva rákérdeztem, hogyan gondolják ezt, pláne 2 évvel az öf után, és egyáltalán mi közük hozzá? Akkor nekem a MÁKban azt mondták, ha papíron már vér szerinti státusza van, akkor oda kell beírni, és ugyanúgy elég az anyakönyvi kivonat, mint másnak. kérdeztem, hogy akkor mi értelme az öf rublikának, azt mondta, hogy volt korábban olyan öf lehetőség, ahol nem lett vsz státusz, még az anyakönyvi kivonaton is rajta volt az öf ténye. És nekik kell oda. Néztem, mint a luki nyúl, mert erről még sosem hallottam, de mindenesetre én azóta mindenhol a vszt ikszelem.

          Kedvelés

          • Örökbe 2016. április 15. / 07:39

            Valóban van ilyen lehetőség, hogy az anyakönyvi kivonaton feltüntessék az örökbefogadást.

            Kedvelés

            • Chris 2016. április 17. / 23:57

              Igen, nekem is mondták a MÁK-ban (3 éve), hogy jogerős határozattal a vérszerintit kell ikszelni. Nem tűnt logikusnak 🙂

              Kedvelés

            • Vicq 2016. április 18. / 20:20

              Nekem logikus. Minden tekintetben vesz státusba lépett, akkor innentől mindenben az, kivéve ha a gyökereit keresi a gyámhivatalnál. Senki másnak semmi köze ahhoz, hol bújt ki.

              Kedvelés

        • Aktucs 2016. április 19. / 11:34

          A gyerek vsz státuszban van. Akárki, akárhol kérdezi a vsz-t ikszelem. (Pl. munkahelyen a szabihoz kérték, mondtam, hogy szó sem lehet másról, az én gyerekeim oszt pont.)

          Kedvelés

  6. Doridia 2016. április 14. / 08:59

    Nagyon jó cikk!
    Az orvosilag igazolt meddőséghez annyit tennék hozzá, hogy csak abban az esetben tekintetnek el a visszafizetéstől (régen szocpol), a kamatok visszafizetésétől (csok), ha az 5 lombik kezelést igénybe vettük és ezt orvos igazolta.
    Ha olyan probléma merül fel, amin a lombik sem segít, vagyis eleve ellehetetleníti a szerződésben vállalt feltételek teljesítését, senkit nem fog érdekelni. Az sem, ha erről még a csok felvételekor nem volt tudomásunk…..

    Kedvelés

    • Andi 2016. április 14. / 11:17

      A lombik igénybevételének ésszerűsége nagyon szubjektív. A nőgyógyászok, meddőségi szakemberek ajánlják, akkor is, ha megkérdőjelezhető. Pl. nálam egyetlen hormonkezelés is fellobbantotta az autoimmun betegségemet annyira, hogy évekig eszembe sem jutott, hogy gyermeket kellene nevelnem, örültem minden napnak, amit abszolváltam. Vagy van barátnőm, aki örökölhetett egy agresszív mellrákot, de nem akarja magát kivizsgáltatni erre, mert nem szeretné tudni, inkább bízik abban, hogy nem örökölte és nagyon egészségesen igyekszik élni + figyel magára. Viszont nem jött a baba -ismeretlen okból- és a lombikot erőltették neki, nem is törődve a kockázatokkal. Tehát aligha fognak kiállítani igazolást pusztán szakmai indokokból, hogy miért meddő valaki és miért nem ajánlott a meddőségi kezelés. Nem is beszélve arról, hogy milyen gyorsan elmennek az évek, amíg az ember spontán próbálkozik, lombikozik, öf-ra vár…

      Kedvelés

      • Kata 2016. április 14. / 11:38

        És mi a biztosíték arra, hogy egy orvos kiadja a nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pár meddő, és azt nem vizsgáltatják felül egy másik orvossal, aki meg készségesen közli, hogy a kolléga tévedett?
        Tudjátok, mint a rokkantnak nyilvánításnál, félévente berendelnek, hogy visszanőtt-e a lábad…
        Ebben az abszurd világban minden megtörténhet, Kafka pedig egy zseni…

        Kedvelés

      • Kata 2016. április 14. / 14:27

        Borzongok, és elképzelem, ahogy a kórházból kijőve, a halva született kisbabámat gyászolva, azon könyörgök egy irodában bárkinek, hogy adjanak haladékot, mert lejár a 10 évünk, és én már addig nem tudok harmadikat szülni. Embertelen…

        Kedvelés

    • Kata 2016. április 14. / 14:14

      Most megint az merült fel bennem, hogy hol vannak a határok etika és realitás tekintetében. Ez az 5 év halasztás meg a késedelmi kamat meg miegymás. Mi számít elég borzalmas történésnek, szerintem a legkisebb fájdalom is tud elég borzalmas lenni. Annyira szörnyű még olvasni is ezeket a feltételeket, hiszen az maga hatalmas gyász és érvágás az elején, hogy nem maradhat intim a gyerekvállalás, hanem segítség kell, aztán a tortúra az asszisztált reprodukció sikerével kapcsolatban, ami már ezektől a lelki megrázkódtatásoktól is nagyban függ. Hát mekkora nyomás az, ha ehhez még az unokákat (ha lesznek) is megnyomorító hiteltartozás árnyéka vetül.

      Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2016. április 14. / 14:36

        Régen is volt ilyen gyerekbevállalós cucc, a szocpolt, meg a hetvenes években az otp-kölcsönt is így lehetett megkapni, a szüleim is nyilatkoztak, hogy vállalnak x számú gyereket, hogy fel tudják építeni a házunkat.

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. április 15. / 09:49

          Ezt most találtam:
          “Egy pár két gyermek vállalása fejében OTP-lakást kapott. Csakhogy az első gyermek szülése közben a kórházban nem észlelték időben a magzati szívhangok tragikus lelassulását, és mire a császármetszés mellett döntöttek, már késő volt. Sajnos a műtét sem sikerült jól, és a szövődmények következtében az anya méhét is el kellett távolítani. Nemcsak a születendő gyermekét vesztette el így a pár, de a lakását is. A poros aktán keresztül is mélyen átéltem a szerencsétlenül járt asszony sorsát, aki műhibaperben próbálta kárait érvényesíteni.”
          http://magyarnarancs.hu/egotripp/testbeszed-98445

          Kedvelés

          • Kata 2016. április 15. / 11:57

            Azta! Köszi! Ütős egy cikk!

            Kedvelés

  7. Bogár 2016. április 14. / 10:29

    Olyan hozzászólást már mi is kaptunk ismerőstől, hogy így már érthető az örökbefogadási szándékunk….Mert, hogy minek örökbe fogadni, ha már van gyereked és még lehet is. Sokan nem értik meg, hogy ez nem a pénzről szól. Mi például mindig is akartunk örökbe fogadni. Szeretnék még szülni és örökbe is fogadni, de nem a csok miatt.

    Kedvelés

  8. Bogár 2016. április 14. / 11:06

    Azt furcsállom, hogy hangsúlyozzák, miszerint az örökbefogadott gyerek után is jár a csok. Hát ők nem ugyanúgy a gyerekeink (lesznek)?

    Kedvelés

    • Vicq 2016. április 14. / 18:10

      Másik oldalról nézik. Igazán nem azt hangsúlyozzák, hogy a mieinkre is jár, az az öf szülőknek evidens, inkább megnyugtatásnak szánják azoknak, akik egy esetleges majdani meddőség miatt nem mernek előre vállalni, hogy legyenek bátrak, ha nem megy, akkor is megoldható “okosba”.
      Amúgy attól még, hogy értem, gusztustalannak tartom, mert tényleg azt sugallja, mintha az öf annyi lenne, mint venni egy új autót, ha a régit megzúzták…

      Kedvelés

  9. Tücsi 2016. április 14. / 14:02

    Sziasztok! Nálunk pont aktuális a téma. 2 vérszerinti gyerek után úgy döntöttünk szeptemberbe, hogy örökbe szeretnék fogadni 1 gyereket. Mi már most megkapjuk a kedves ismerősöktől, hogy csak a csok miatt csináljuk az egészet. Szeptemberbe még szó sem volt róla. Sajnos az ilyen emberek pl. arra nem gondolnak, hogy tényleg nem a pénzért csinálja az ember. Nálunk, ha megérkezik a harmadik gyerek nagyobb kocsit kell vennünk és a lányok ruháit sem adhatom rá egy fiúra, de úgy gondoljuk ezzek lesznek a kisebbik nehézségek majd. Próbáljuk addig is a rossz indulatú embereket pedig kerülni és a várakozási időt pedig készülődéssel tölteni.

    Kedvelés

  10. háztartásbeli andrea 2016. április 14. / 14:16

    Nem is tudtam erről a külföldre költözési tilalomról. Ez mindenkire vonatkozik, csak csak a 10+10-esekre?

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. április 14. / 14:17

      Fú, én mind a hatezer esetet nem bogarásztam át, de benne kell lakni tíz évig, ergó nem lakhatsz külföldön, állítólag ellenőrzik is.

      Kedvelés

      • háztartásbeli andrea 2016. április 14. / 14:44

        Ez is teljesen életszerűtlen, egy 1-2 éves eladási tilalom még ésszerű is lehet, de 10 év alatt annyi minden változhat egy család életében, válás, munkahelyváltás ide-oda költözés, tovább szaporodás stb., ez egy lehetetlen elvárás, és ellenőrizni is nehéz. Szerintem érdemes tojni rá.

        Kedvelés

        • Vic 2016. április 14. / 14:58

          Az egyel régebbi szocpolnál is az van, hogy mivel mi utólag vettük fel, a folyósítás egyik feltétele volt, hogy a földhivatalban a magyar állam javára 5 évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztek be az ingatlanra. Tehát 5 évig nem adhatjuk el.

          Kedvelés

          • Sugi 2016. április 14. / 15:15

            Vic! Eladhatod. Mi is eladtuk. Átjegyezték az újra, amit vettünk. 1 évig fel is lehet függeszteni, ha még nincs meg az új. Miután megkötöttük az adás-vételit, ki kellett tölteni egy formanyomtatványt azzal bebagyogdtam a MÁK-ba ott elbírálták, engedélyezték, és átvihettük az új házra. Meglepően gyorsan, és rugalmasan működött minden (Budapest).

            Kedvelés

            • Vic 2016. április 14. / 17:01

              Köszi az infót. Igazából nem akarjuk eladni egyenlőre, az 5 évből meg több, mint egy már le is telt. De azért raktározom az infót. 🙂

              Kedvelés

        • Örökbe 2016. április 14. / 15:02

          El lehet adni, de annak is van egy bonyi adminisztrációja, és a házban vagy jogutódjaiban kell laknod, különben bukta. Szerintem nem érdemes “tojni” az ilyen feltételekre, mert egy 20-3 milliós összegre már érdemes odaküldeni évi kétszer egy ellenőrt, hogy tényleg ott laknak-e.

          (nyilván a haszoncélú lakásvételt akarják kizárni)

          Kedvelés

          • háztartásbeli andrea 2016. április 14. / 15:11

            Ja, hát haszoncélú lakásvétel, akkor az engem nem érint 😀 Ha az ügyeskedőket ki akarják zárni, akkor azt helyeslem.

            Kedvelés

  11. Pakinyanya 2016. április 14. / 21:18

    Mi is két gyerekkel várunk harmadikra, de mi nem akartunk költözni, hanem a tetőterünket – ami már be van építve – akartuk kiemeltetni. A banknál azt mondták férjemnek, hogy arra nem jár CSOK. Másoktól is sok olyat hallottam, hogy amit ők akartak, vagy ésszerű lett volna, arra nem adják meg. Ráadásul kiderült, hogy olyan feltételei vannak a kiemelés engedélyezésének, hogy az felér majdnem egy ház építésével, így meg nem is annyira tetszik a dolog.

    Nekem elég rossz anyagi helyzetben lévő barátnőm akart a meglévő egy gyereke mellé még kettőt beválllni, mert akkor vehetne valamit és elköltözhetne a szülőktől. Szerencsére azóta magától is rájött, hogy ez nem kivitelezhető, hiszen annak az egynek az eltartása is nehezükre esik.

    Igazából azoknak jön ez jól, akiknek megvan a három gyerekük vagy most várják a harmadikat (akár így, akár úgy). De így az egész elveszti az ösztönző jellegét, hiszen a szándék már adott volt.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. április 15. / 10:04

      Nekem sok ismerősöm van, ahol megszületett a két gyerek (a sztenderd kis korkülönbséggel), és nem zárkóznak el egy harmadik elől sem, de nem is teljesen biztosak benne. Mert várják, hogy visszafizessék a hitelt/kicsit könnyebb legyen a kettővel/elkészüljön a ház/akármi. Aztán van, ahol belevágnak a harmadikba, van, ahol besikerül, és lesz, aki kétgyerekes marad. Egy ilyen helyzetben talán lehet nyomatéka a csoknak.

      Kedvelés

  12. Timi 2016. április 16. / 09:19

    szerintem ez a csok annak jó, akinek amúgy is három gyerekük van, és éppen lakásvásárlás/építés előtt állnak. amúgy nagyon tetszik nekem is a cikk.
    mi tavaly ősszel fogadtunk örökbe. a csok ugye most januárban jött ki ebben a formában (már decemberben lehetett tudni róla.) nekünk is rengetegen mondták, hogy ahá, most már értik mire kellett a harmadik.-döbbenetes!
    amúgy mi is elgondolkoztunk nyilván. de nem elég felépíteni a házat,(tudnánk ikerházként építeni a már meglevőhöz) be is kell rendezni, fenn is kell tartani, fűteni-szóval maradunk:) nekünk is plusz két kis szoba kellene, de arra persze nem jár.

    Kedvelés

  13. Aktucs 2016. április 19. / 11:47

    Hozzájárulsz, hogy bármikor ellenőrizhetnek. APEH és társai ki be mászkálhatnak a lakásodban, a bankszámládon, meg az életedben.

    Ha elválsz és/vagy külön költöztök, szintén vissza kell fizetned büntetőkamatostul. Oké, nem akarok válni. De semmi garancia nincs arra, hogy az elkövetkező 10 év során nem bolondul meg valamelyikünk és lép félre, mondjuk. Még magamban sem lehetek 100%-ra biztos, noha nem gondolom jellemzőnek rám.
    .
    Nem egyértelmű, hogy ha a gyerek elköltözik a 10 éven belül, akkor is vissza kell-e fizetni büntetőkamatostul, de értelmezésem szerint igen, szóval a 18 évesem nyakába (ugye 20 éves koráig lehet igénybe venni) megint csak nem biztos, hogy tennék ilyen terhet.

    Mi gondolkoztunk rajta, hogy eladni, ami van, és jóval kedvezőbb kamatozással, jóval kisebb kölcsönnel lenni tovább, de a fentiek miatt inkább mégsem.

    Kedvelés

    • Vajda Katalin 2016. október 22. / 20:03

      Szia. Áprilisban írtad ezt a hozzászólást, azóta gondolom már te is tudod hogy azok a kifogások amiket írtál, nem jogosak. Se a válás miatt se a fiad későbbi elköltözése miatt nem kell aggódnod. Igaz, az új lakást egy ideig nem adhatod el. Én nem dobnám el a helyedben a 10 milliót.

      Kedvelés

  14. Erzsébet Zsóka Tóth 2017. július 25. / 00:51

    Ezt a részt most olvastam 🙂 Fogalmam sincs hányan ugrottak bele a CSOK-ba. Nem tenném. Annak idején amikor még én mentem férjhez és építkeztünk, volt szocpol. Két gyerekre lehetett aláírni. Ha jól emlékszem 6 év volt adva hogy megszülessenek. Nálam ez nem jött össze. Nem ez miatt kezdtük el az örökbefogadást, de bizony az egyik gyermek részt vissza kellett fizetni kamatostól, a másik gyerkőcre kérvényt kellett beadni, ugyanis már velünk volt, de nem volt még érvényes a határozatunk. Nem volt egyszerű ennek az elbírálási folyamat sem.

    Kedvelés

  15. Zsolt 2017. október 27. / 20:19

    Sziasztok!
    Megosztanám veletek a mai napi tapasztalatomat, ami lehet, hogy csak nekem újdonság, ha ismétlés, akkor elnézést kérek. Szóval; örökbefogadás előtt álló, gyermekre váró házaspár vagyunk, akik mindenben megfelelnek a CSOK rendeletben foglaltaknak (korhatár, örökbefogadáshoz alkalmassági határozat, stb.). Jelenleg egy kis lakásban lakunk hárman (egy felnőttkorú nagylányunk van feleségem előző házasságából) és folyamatban van egy használt ház vásárlása, amihez lakáshitelt kell majd felvennünk. A hitelt nyújtó bank kijelentette, hogy megvizsgálták a CSOK-ra való jogosultságunkat és úgy ítélték meg, hogy mi nem tudjuk igénybe venni. Azzal érveltek, hogy örökbefogadás esetén a CSOK igényléséhez meg kell adnunk az örökbefogadott gyermek adatait, tehát nálunk kell lennie a gyermeknek. Azóta több bank is megerősítette ezt, tehát jelenleg valóban ez lehet a törvényi előírás. Sokszor elhangzik a felvetés, hogy “Naná, hogy jár, az örökbefogadott gyerek minden szempontból vér szerintinek számít”. Nos, ezek szerint előre vállaláskor mégsem??? A jelenlegi állásfoglalás szerint (az előírt feltételek mellett) akár 3 vér szerinti gyermeket is lehet előre vállalni, de örökbefogadottat egyet sem. Ez véleményem szerint eléggé hátrányosan érinti a leendő örökbefogadókat. Szívesen veszem a helyeslő és a helyesbítő hozzászólásokat is. Köszönöm!

    Kedvelés

    • Örökbe 2017. október 30. / 05:39

      Szia!
      Kösz a tapasztalatot. Nekem ez durva banki hibának tűnik, amiért érdemes panaszt tenni. Ugyanis egy előre belicitált vér szerinti gyereknél sem lehet tudni az adatokat (név, születési idő). Több adata meg egy örökbefogadott gyereknek sincs. Szerintem kérj kivizsgálást.

      Kedvelés

      • Zsolt 2017. október 30. / 20:37

        Szia! Köszi a választ! Igen, mi is így gondolkodtunk, de mivel már több banktól is elutasító választ kaptunk nem tudom, mit tehetnénk még. Én, mint laikus egyébként nem olvastam ilyet a rendeletben, de a banki ügyintéző azt mondta, hogy direkt megkérdezte a központjukban, hogy ne intézkedjünk “feleslegesen”. Elvileg ez egy állami kedvezmény lenne, nem a banktól kapnánk. Miért is lenne oka a banknak “eltántorítani” valakit ettől? (Hacsak nem azért, hogy több hitelt kelljen felvenni/visszafizetni nekik… de nem hiszem, hogy erről lenne szó, csak a rosszindulat szólalt meg bennem.) Valaki próbált előre vállalni örökbefogadott gyermeket CSOK-hoz közel a 40-hez?

        Kedvelés

        • Évi 2017. október 31. / 10:14

          Szia! Amikor előre vállalod a gyerekeket a CSOK-hoz, meg kell mondani, hogy ti örökbe fogtok fogadni? Szerintem nem. Simán lehet, hogy valaki pl. még nem tudja hogy “fogantatási problémái” lesznek, ezért örökbe fog fogadni, és az pont ugyanolyan, mintha szülte volna azt a gyereket. Legalábbis ezt hangoztatták mindenfelé, amikor a CSOK-os előre vállalt gyerekekről volt szó. Ha mégse jönne össze a gyerekszám, amit bevállaltak, akkor az örökbefogadás is “megoldás”.
          Szerintem az örökbefogadás tényével előre vállaláskor nem, csak majd a “teljesítéskor” kellene foglalkozni. Mondjátok, hogy bevállalnátok x gyereket, de ha véletlenül nem sikerülne a vérszerinti, akkor örökbefogadásra is nyitottak vagytok. Nem kell nekik mindent tudni.

          Kedvelés

          • Zsolt 2017. október 31. / 18:21

            Szia! Köszönöm a választ! Igen, ez így talán megoldás lehetne, viszont úgy tudom, hogy ebben az esetben igazolás kell, hogy nem lehet vér szerinti gyermekünk. Ilyen igazolást azt hiszem 5 db meddőségi kezelésen átesett pároknak adnak. Sajnos nekünk nincs ilyen igazolásunk, mert 3 után megálltunk és most már nem is szeretnénk többet (egyébként az esély is minimális lenne a sikerre). Annyit nem ér és valószínűleg az időből is kifutnánk. Úgy gondolom, hogy a mi esetünkben csak az örökbefogadott gyermek előre vállalása lehetett volna megoldás. Mindegy, egyel több lehetőség amit el kell engednünk. :-/

            Kedvelés

          • Zsolt 2017. november 6. / 19:09

            Szia! Köszönöm a linket! Igen az is én voltam. 🙂
            Beszéltem a banki ügyintézővel és úgy tűnik, mégiscsak egy kisebb félreértésről van szó, de ebbe most nem mennék bele. A lényeg, hogy mivel elvileg lehetne vér szerinti gyermekünk is (orvosilag alkalmasak lennénk), úgy néz ki, hogy az Évi által leírt verzió lehet a megoldás. A meddőségkezelési eljárással kapcsolatban én kevertem össze a dolgokat, vállalásnál nincs ilyen feltétel, elnézést kérek!
            Mindenesetre alapvetően valósnak tűnik az, hogy örökbe fogadott gyermeket nem lehet előre vállalni és ezzel kapcsolatban nem egyértelmű a rendelet. Ahogy egy másik illetékes forrásból értesültem “a jogalkotó elsődleges szándéka nem az örökbefogadás elősegítése volt, hanem a gyermekek születésével egybekötött otthonteremtés támogatása. A gyermekvállalás örökbefogadással történő teljesítése csupán kisegítő szabály.”

            Kedvelés

            • Örökbe 2017. november 8. / 02:10

              Ez nagyon érdekes. Köszönjük, hogy utánajártál. Egyfelől, örökbefogadásnál nem nő a népesség, csak a meglevő gyerekeket osztják el újra. Másfelől, ez újabb diszkrimináció az örökbefogadó családoknak.

              Kedvelés

  16. Zsolt 2017. október 30. / 20:55

    A végét újra olvasva kissé félreérthetően fogalmaztam. Helyesbítenék, mielőtt az érzékenyebb olvasók elátkoznának. 🙂 Természetesen nem a CSOK-hoz kell a gyermek. Gyermek a CSOK-tól függetlenül is lesz, mint ahogy házikó is. 🙂

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Vic bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .