Ma egy tipikus kérdést vázolok fel. Több hasonló levelet kaptam. Adott egy házaspár, két kicsi vér szerinti gyerekkel, általában a kisebb még olyan korú, hogy otthon van vele az anyuka, és szeretnének örökbe fogadni még egy gyereket. Jó az anyagi helyzetük, lehet, hogy voltak kisebb orvosi problémák a terhesség alatt, lehet, hogy nem, de ha megerőltetik magukat, tudnának még szülni is. De ők örökbe szeretnének fogadni, él bennük egy elkötelezettség eziránt, szeretnének segíteni egy gyereken, van még egy hely az otthonukban és a szívükben. És jön a sok kérdés, hogy ez lehetséges-e, kaphatnak-e harmadik gyereket.
Megpróbálom sorra szedni először a tényeket, aztán kicsit filozofálgatok a kérdésről. Ezek csak szempontok, a döntést nekik kell meghozniuk, belevágnak-e.
Az alapok:
- Nem kell meddőnek lenni. Az örökbefogadásnak nem feltétele a meddőségi probléma.
- Lehet harmadik gyereket kapni. Mi is két gyerek után kaptunk harmadikat. Nem minden szervezet fogad, újszülöttre kisebbek az esélyek, de arra is volt példa. Önmagában a két gyerek nem kizáró ok.
- Csak kisebb gyerek érkezhet. Legalább két év korkülönbség kell a gyerekek között. Tehát, ha a házaspár kisebbik gyereke most féléves, akkor leghamarabb másfél év múlva kaphatnak újszülöttet, három év múlva másfél évest és így tovább.
- Újszülöttre viszont hosszú sorok állnak, a pici babák mind elkelnek, náluk nem lehet egy gyerek megmentéséről beszélni. Általában az idősebb, roma és beteg gyerekek azok, akiknek kisebb az esélyük családba kerülni, minél több tulajdonsággal rendelkeznek a listáról, annál inkább. Valamint a többes testvérsoroknak.
Most jönnek a szubjektív gondolataim, kérdéseim, laikusként. Szóljatok hozzá ti is, vitatkozzatok velem.
- Hol kezdődik a karitatív örökbefogadás? Szerintem ott, ha valaki 3-4 éves vagy idősebb cigány kisfiút is vállal, vagy olyan súlyos egészségi problémás gyereket, akik mások nem. (Bár páran itthon is vállalnak ilyen gyereket, több sztorit hallottam, ahol 3 év körüli roma kisfiúknak csak külföldön találtak szülőt.)
- Hol lesznek ők akkor? Úgy értve: most benne vannak a babázásában, általában a kisebb gyerek még csecsemő, de 4-5 év múlva, mire jogosultak lesznek ilyen gyerekre, még tartani fog a lelkesedés?
- Nincs meddőségi probléma. Ez egyfelől jelenti azt, hogy náluk nem áll fenn, hogy vagy így lesz gyerekem, vagy sehogy, másfelől, hogy nincs feldolgozatlan veszteségük, el nem gyászolt hiányuk, a gyereket nem a vér szerinti gyerekeik helyett fogadnák örökbe.
- Nagyobb puttony. Egy örökbefogadott gyerekkel, átlagban és várható értékben, több probléma lesz, mint a fenti, jó körülmények közt élő család vér szerinti gyerekével. Miért akarnak több gondot a nyakukba venni, ha simán szülhetnének is?
- Másfelől: ha ők szeretnék megtapasztalni az örökbefogadást, miért ne tehetnék meg?
- Szerintem jó ötlet, ha egy idősebb, több problémával érkező gyerek olyan családba kerül, akiknek már van gyereknevelési tapasztalatuk, jobban fel tudják mérni, mi normális, mi nem.
- Kell-e nekik tekintettel lenni a többi várakozóra? Miért ne vállalhatnának kisebb, egészséges gyereket, akit más is boldogan elvinne? Hosszúak a gyerekre váró sorok, de ha a rendszer jelmondata szerint “a gyereknek keresünk szülőket”, akkor miért ne bővülhetne egy klassz házaspárral a merítés?
- Nem fog kilógni a családból? Ezt a házaspárok kérdezik meg néha, mikor átlátják, hogy főleg a roma gyerekek azok, akik nehezen találnak családot. Hogy fogja magát érezni egy kreol gyerek egy szőke családban?
- Mit szólnak a nagyobb gyerekek? Ezt is szokták kérdezni, én ezt nem látom akkora problémának, szerintem a gyerekek azt veszik természetesnek, amit a szülő annak tart. Persze, ha nekik ez probléma, akkor probléma.
- Biztos az örökbefogadás a megoldás? Az örökbefogadásnak túl jó a pr-je. Sokan úgy gondolják, ez a legjobb módja, ha nehéz sorsú gyerekeken akarnak segíteni. Valójában rengeteg más lehetőség van, ha valaki hátrányos helyzetű gyerekeket akar támogatni, és főleg az a segítség értékes, ami úgy segít, hogy a családok fel tudják nevelni ezeket a gyerekeket.
Ti mit gondoltok?
Ha szeretnétek többet tudni az örökbefogadás hazai gyakorlatáról, a jelentkezés feltételeiről, akkor ajánlom a Start csoportot, ahol a már gyerekkel élők helyzetével is foglalkozunk.
Örökbe.hu 
Én sosem tudtam azonosulni a karitatív örökbefogadással. És a szakemberek szerint ne azért fogadjuk örökbe, mert “szegény gyerek, segítek neki”. Egy gyereket nem megmenteni kell, egy gyereket szeretni, nevelni kell, legyen az örökbefogadott vagy vérszerinti. Én rengeteg karitatív dolgot csinálok, rendszeresen támogatom a rászorulókat, önkénteskedem. A gyerekemet pedig azért fogadtam örökbe, mert a férjemmel gyereket szerettünk volna. Magunk miatt csináltuk, nem azért, hogy megmentsük a gyerekünket. Ez a mi döntésünk volt, nem a gyerekünké.
KedvelésKedvelés
Én egyáltalán nem tartom egymást kizáró dolgoknak az “önző” és a karitatív szempontokat, az én motivációim például nagyon sokfélék és bonyolultak, mint egyedülálló például úgy gondoltam, hogy ahelyett, hogy még egy gyereket szülnék az amúgy is túlnépesedett Földre, jobbfejség örökbe fogadni. Például.
Azon viszont meg vagyok döbbenve, hogy 3 év körüli egészséges gyerekeknek nem találnak itthon szülőt, mellesleg a lányommal is majdnem ez történt – én voltam a harmadik, akinek kiajánlották, ha én is nemet mondtam volna, akkor ő is ment volna külföldre.
KedvelésKedvelés
Nem az összesnek, de néha előfordul. Főleg roma kisfiúkkal…
KedvelésKedvelés
Ezen én is szoktam poénkodni, hogy olyan környezettudatos vagyok, hogy még a gyerek is recycled, erre aztán meg így jártam a másodikkal… 😉 Senki nem tökéletes, még én sem 🙂
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy sok mindenkinek rosszul fog esni, amit irok, mert itt rengetegen vannak, akik vagynak gyerekre es termeszetes uton nem sikerul nekik. En 31 eves anyuka vagyok, egy 10 honapos verszerinti kisfiuval aki nagyon gyorsan osszejott, igazabol nem is terveztuk, es nyaron szuletik az occse, 13 honap lesz koztuk, nyilvanvaloan a termekenysegemmel.nincsen gond. Ennek ellenere pici koromtol foglalkoztat az orokbedogadas gondolata, 10 eves koromban mar ilyen filmeket neztem, a blogot a kezdektol olvasom napi szinten, minden erdekel, ami ezzel kapcsolatos. Mindig is nagyon nagyon hamar megtalaltam a hangot a gyerekekkel, voltam au-pair( napi 24 oraban voltam az anyukaja azoknak a szerwncsetlen gyerekeknek, akik nem voltak arvak, de erzelmileg is fizikailag is teljesen magukra hagytak oket szuleik, mindig valami vadidegenre biztak oket, akikkel meg kozos nyelvet sem beszeltek. Tudom, hogy ez ettol meg korantsem ugyanolyan. Ket olyan csaladot is ismerek, ahol a sok verszerinti gyerek melle sok gyereket fogadtak orokbe. Az egyik csaladban 13 gyerek van igy, ebbol 5 verszerinti, most mar mindnyajan kiegyensulyozott felnottek, szep csaladjuk van. A masikban 8-an vannak 4-4 gyermekkel. Egyenlore nem tudom, hogy mennyi gyereket szeretnek, el tudok kepzelni sokat is, meg azt is, hogy ketto epp elg lesz nekunk. A parom is regebb ota gondolkozik az orokbefogadason. Valahogy ugy erzem, hogy egy picit karitativ lenne a mi orokbefogadasunk, mert igenis segiteni szeretnek egy vagy tobb gyereknek, hogy ne egy neveloszulonel vagy gyermekfaluban noljon fel. Szeretnem, ha latna maga korul sok nagycsaladot, akik viszonylagos boldogsagban elnek. Attol meg nem hiszem, hogy ez feltetlen rossz. Tartosan beteg gyereket nem tudnek vallalni, de idosebbet, ciganyt ugy erzem igen. Attol meg lehet, hogy epp valakitol az itt varakozoktol vennenk el a lehetoseget. De megmondom oszinten nem gondolom. Amennyire kepben vagyok, rengeteg gyerek varakozik, es ha tenyleg a gyereknek keresnek csaladot, lehet, hogy valakinek pont jo lenne a nagycsalad. Ettol meg persze fogalmam sincs, hogy alkalmas lennek-e ra, a vesztesegeit hogyan rudnam segiteni feldogozni, nem tudom, hogy fogunk-e jelentkezni valaha, de szerintem rosszat azzal senkinek sem tesznek ha olyan csaladokhoz is kerulnek gyerekek, ahol vannak verszerinti gyerekek, es nincs igazabol semmi ami miatt orokbe “kellene” fogadniuk.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Nem szoktam hozzászólni én sem, viszont most Csimpilimpi nagyon is a szívemből szólt. Sokszor foglalkoztatott, hogy mi lesz, ha esetleg nem lehet gyerekem. Aztán egyre inkább tudatosult bennem, hogy vagy így, vagy úgy, de lesz. Egyelőre úgy tűnik, hogy a “vagy így” alakul (pocaklakó), de egyáltalán nem vetem el az örökbefogadás lehetőségét. Szeretem a gyerekeket, és azt gondolom, hogy tudnám ugyanúgy szeretni a szív szerintit, mint a vér szerintit, és baromira azért szeretnék örökbefogadni, hogy segíteni tudjak. Zsuzsa, köszi, hasznos infót, az alapoknál a 3. pontról eddig nem tudtam.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon.
KedvelésKedvelés
Nagyon cuki ez a kép!!! 😀
Szerintem a legfontosabbak a gyerek érdekei, és nagyobb bajnak látom, hogy beragadnak a rendszerbe, mint a szándékot.
A karitatívságnak lehet árnyékos oldala a hála elvárása. Ha ezen sikerül úrrá lenni, és helyesen kezelni, semmiben nem különbözik a többi indoktól…
KedvelésKedvelés
Bármelyik örökbefogadásnak lehet árnyékos oldala. Az élet egyáltalán olyan, hogy van az a bizonyos árnyékos oldal. Kamaszkorú “háztáji” gyereknél is bármi történhet, simán megőrülhetsz tőle, amiket kipróbál rajtad és főként önmagán. De ennek ellenére gyerek felnő, sebek begyógyulhatnak és maradhat is belőlük, a szülők is felnőtté válnak, – lényeg, hogy elköteleződjünk a választásunk mellett, és tudjuk, hogy mindez egy út, egy folyamat, amiben egyáltalán nem lehet mindent előre látni, de majd a bizalmunk meg a jóakaratunk végigcsináltatja velünk, amit kell, – és még hibázni is lehet.
KedvelésKedvelés
Nálunk pl. a férjemnek van ilyen motivációja, ő a gyerekvédelemben dolgozott sok-sok évig, látott mindent, nem is tudja letenni az ilyen elköteleződését. Emellett persze megvan az is, hogy ő is szeretne egy harmadik gyereket, szóval ő is többes motivációval rendelkezik. Én nem, én csak egyszerűen szeretnék egy harmadikat, 3 éve nem jön, fiatalabb már nem leszek, így ezt az utat választottuk. Ja és 3-4 éves cigány kisfiút is vállalunk, de mindegyiknek megvan az oka, ami nem karitatív: 6 éves a kisebbikünk, így 4 év a felső korhatár, lehet fiú és lány is, mivel otthon is van mindkettőből, a cigányság elfogadása pedig fakad abból amilyen elvek alapján élünk és neveljük a gyerekeinket. Szóval lehet, hogy itt kezdődik a karitatív jelleg, de nem feltétlenül az egy ilyen típusú öf.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó írás, köszi! Én ezen vergődök már jó ideje. 🙂 Nekem is a szívemben hatalmas a vágy, hogy segítsek egy kis kiszolgáltatott babán/gyermeken, aki nem nevelkedhet a családjával. 2 vér szerinti gyermekem van.
Nézhetjük ezt karitatív szándéknak, de nézhetjük úgy is, hogy önző módon ki szeretném elégíteni ezt a nagy vágyamat, különben nem hagy nyugton, és mardos belülről. 🙂
Amit írtál, az korrekt, én is ezeken vívódtam a férjemmel. Jogos-e “elhappolni” olyan elől pici babát, aki évek óta küzd érte, és más úton nem tud családdá válni. Mi úgy döntöttünk, hogy mi ezt nem tesszük meg, ezért az örökbefogadásról (egyelőre) lemondtunk. A kisebbik mégcsak 11 hónapos.
Más út lehet a nevelőszülőség, ebbe is belevágtunk volna, de – jelenleg – nem vagyunk alkalmasak, amit meg is értek, nekem most a 11hósam puttonyát kell maxra töltenem. 😀
Még lehetőség mélyszegény család folyamatos segítése (személyes kapcsolattal + anyagiakkal), ez egyfajta megelőzés lehet.
Persze más módokon is lehet segíteni, de akiban az a vágy van, hogy örökbefogadjon, azt ezek az egyéb lehetőségek nem elégítik ki. Én is adakozok, ételt adományozok, ruhát, mindent elolvasok, stbstb, a vágy meg csak nő, jó esetben elfolytom és stagnál.
Férjem már mondta, hogy menjek csecsemőotthonba önkénteskedni, de ott teljesen szétmennék, akkor már inkább a mindent-vagy semmit.
Jó a kérdés, hogy mi lesz 4-5-10 év múlva, meglesz-e a vágy, amikorra már olyan gyermeket lehetne örökbe fogadni, akiért nem kapkodnak. Ez a jövő kérdése számunkra, amit a jelenben nehéz megélni, mert a jelenben nagyon megvan a vágy. 🙂
KedvelésKedvelés
Szia VerAnya, a csecsemőotthonban biztos nem lehet önkénteskedni, hiszen a gondozók sem vehetik fel a babákat, csakis addig lehet náluk egy pici is, amíg etetnek vagy pelust cserélnek. 😦
KedvelésKedvelés
Úgy általánosságban nagyon ágálunk az ellen, hogy az örökbefogadók segítenek/ megmentenek egy (esetleg több) gyermeket. Nyilván azért, mert ez összekapcsolódik a hála kérdésével. (Más kérdés, hogy vérszerintiek esetén is szokták azt mondani, hogy hálátlan kölök …) Ugyanakkor a gyermekvédelmi alapelvek a családba kerülést helyezik előtérbe az állami gondoskodással szemben (mint a gyermek érdekét szolgáló dolgot), még akkor is, ha a gyermekek szerető nevelőszülői környezetben nőnek fel, amely kvázi úgy funkcionál, mint egy igazi család. Ráadásul az örökbefogadással a gyermek lehetőségei (képzésre, fejlesztésre, önmegvalósításra stb.) jelentősen javulnak. Következésképpen a gyermek igenis nyer az örökbefogadással, az életkilátásai teljesen más dimenzióba kerülnek, mint az állami gondozottak esetén, még akkor is, ha a nevelőszülők nagyon-nagyon szeretik a gyereket. Ezért én nem értek egyet azzal, hogy az örökbefogadók nem segítenek/mentenek meg egy gyereket. Nyilvánvalóan csak ezért vállalni nem szabad, de ez az aspektus véleményem szerint minden örökbefogadásban jelen van. És persze ez nem zárja ki azt, hogy a gyermek IS megmenti az örökbefogadóit a magánytól, a lelki hiánytól stb. Én úgy látom, hogy két segítségre szoruló fél összekapaszkodik, hogy kölcsönösen és ösztönösen segítsenek egymáson.
KedvelésKedvelés
Nyilván a gyerek érdeke az örökbefogadás, ezen nem kell vitázni. Az kérdés, hogy ha egy gyerekért hosszú sorok állnak, az értelmezhető-e annak, hisz emberünk nélkül sem intézetben nőne fel, hanem elvinné a következő.
KedvelésKedvelés
Értem, amit mondasz. Mégis, valahogy ez olyan a szememben, hogy van, aki 5 forintot ad egy hajléktalannak, Soros György meg milliókat áldoz erre a célra. Attól az 5 forint is karitatív tevékenység. És ha tényleg igaz, hogy a gyereknek keresnek megfelelő szülőt, akkor a szülők nem is csereberélhetők, hiszen az adott helyzetben a legmegfelelőbbhöz kerül a gyerek. Én azt szoktam mondani mostanában, hogy a fiamnak az élettől a legnagyobb ajándék az apja. Azt a földöntúli boldogságot, ami kiül a kis arcára, mikor apa ölében van, azt látni kell. (Sajnos nem én vagyok az, de azért jól elvagyunk 🙂 )
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Nem csak 2 évvel fiatalabb kistestvért lehet kapni. Náluni 18 hónap van a két gyerek között. A két év – úgy tudom – ott jön be, hogy a gyereknek legalább két évig kell a családban lennie, mielőtt kaphat egy kistesvért.
KedvelésKedvelés
Ti kivételek vagytok.
Nagyon kevés eset van, mikor a két évnél kisebb különbséggel ad gyereket a Tegyesz (és általában akkor, ha más szülőt nehéz találni). Nekünk azt mondták, ezt igyekeznek betartani, persze előfordul, hogy csak 20 vagy 22 hónap lesz a tesók között, de ez irányelv.
KedvelésKedvelés
Szerintem, ha van egy kis karitatív szándék is a gyerek utáni olthatatlan vágyom kívül az még önmagában nem feltétlenül baj. Hálát azonban szerintem nem lehet elvárni egy gyerektől.Mi például simán bevállalnánk roma származású kistesót ( már van egy vér szerinti közel 3 éves kisfiúnk), bár minket az az önző szándék vezérel, hogy nagy családot szeretnénk.
Én azt gondolom, hogy aki fehér egészséges újszülöttet szeretne, ott nem lehet ténylegesen karitatív szándékról beszélni, hiszen azért a gyerekért komoly sorok állnak.
KedvelésKedvelés
Sziasztok 🙂
Jó pár hónapja olvasom a blogot, de még nem írtam.
Imádom a gyerekeket. Nem lennék nevelő szülő, mert nem bírnám elviselni, h elvisznem egy gyereket tőlem. akkor sem, ha nem az enyém.
Én nagyon szélsőség vagyok köztetek: 5 vér szerinti gyermekem van, de szeretnék egyet örökbe fogadni melléjük.
Első és legfontosabb indokom, hogy nincs lányom. Mindenképpen kislányt szeretnék.
Az örökbe fogadás több, mint 20 éve foglalkoztat. A párom eddig ágált ellene, de most már benne van. A legkisebb fiam 4 éves lesz jövő hónapban, év végén szeretném beadni a kérvényt. Tehát a legidősebb gyerkőc, aki jöhet, 2,5 éves lesz, ha rögtön kaphatom. (Nem hiszem, hogy ilyen szerencsém lenne, h megúszom a hosszú várakozást.)
Korom miatt még lehetne újszülött is, de én nagyobb kislánynak jobban örülnék. Nem probléma a származás, a betegségnél is csak a súlyos állapot nem fér bele.
karitatív, vagy öncélú? Nem tudom, de nekem sok gyerek kell körém. Szülésből elég volt. a legkisebbem koponyarendellenességgel született, 2x műtötték. Nem szülök többet.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Nagyon kíváncsi vagyok, mit szólnak majd hozzád, öt gyerek azért “nem piskóta”. Miért csak év végén jelentkezel? Idő a határozat megszerzése, várakozni is kell, ha komoly a szándék, nem érdemes halogatni.
KedvelésKedvelés
Azért év végén, mert a párommal ebbe egyeztünk. 🙂
20 év után ez a pár hónap már igazán nem számít. Legyen meg, amit kért, h az is meglehessen, amit én szeretnék 😉
KedvelésKedvelés
Nagyon szívesen hallanék majd rólatok! Távolról is kívánunk nektek szépeket, jókat!
KedvelésKedvelés
Köszi…mindenképp írok, ha van előrelépés. 🙂 Drukkoljatok 😉
KedvelésKedvelés
Milyen jó kis cikk (megint)
Mi is két vérszerinti gyerekkel állunk a sorban, mondjuk már nem olyan picik…és pont ezt gondoljuk, hogy van még hely az otthonunkban, és a szívünkben, és van egy nagy hiány is, családilag… és már nem akarok szülni (eü oka is van bőven), viszont itt az öf lehetősége, ami a családbővítésnek egy tök jó módja, és milyen jó, hogy ilyen módon lehetünk nagycsalád. Egyébként a tanfolyamon azt mondta a Pulay Klára, hogy a legsikeresebb örökbefogadások azok, ahol már van gyerek. (Persze tudom, hogy vannak helyzetek, mikor direkt olyan családot keresnek, ahol egyedüli gyerek lehet az újonnan érkező). Szóval én már azt sem érezném cikinek, ha picibabára várnánk, de hát nem ez a helyzet 🙂
KedvelésKedvelés
Az jutott eszembe, hogy azért van egy elég erős olyan vonal is (és nem általánosítok, de van ilyen IS), hogy akinek már van gyereke, (pláne ha elméletileg képes még szülni), az nehogymár egy pici babáért beálljon a sorba, ahol annyisok gyermektelen házaspár várakozik…ha akar gyereket örökbefogadni, oké akarjon, de leginkább csak olyat, aki másnak (a sorban álló gyermektelen házaspárok nagy részének!) nem kell, tehát ha picibaba, akkor legalább legyen cigány, és nem teljesen egészséges…és akkor “meg van bocsájtva”, hogy ők is a sorban állnak…tehát, hogy van egy ki nem mondott olyan elvárás, hogy ha van már gyereked, akkor legyél karitatív, de úgy igazából….de közben meg nehogy karitatív legyél, mert az milyen gáz motiváció.
Pedig egyáltalán nem hinném, hogy a gyerekes párokra jellemzőbb lenne a “karitatív öf” (az a patológiás fajta) sőt. Azért egy gyerek – a vérszerinti is – elég sok teherrel is jár, akinek már van, az ezt jól tudja, úgyhogy aki vérszerinti (vagy már meglévő öf) gyerek(ek) mellett dönt úgy, hogy szeretne örökbefogadni (és kitart a szándéka mellett a tanfolyam után, és a várakozás során, és sikerrel veszi a barátkozást stb), az szerintem jó eséllyel távol áll attól a fajta karitatív örökbefogadói attitűdtől, amitől a cikk óva int.
KedvelésKedvelés
Már a cím elolvasásakor tudtam, hogy ez a cikk hozzászólás nélkül nem marad! 🙂 Ez a téma nálunk szerintem olyan érzelmeket felajzó. Mikor vsz lányunk után egy öf gyerek örökbefogadását ízlelgettük (valójában nehezen teherbeesés/meddőség) miatt, meg mert még mindenképp szerettünk volna gyereket, volt, aki megkérdezte tőlem, mi lesz, ha nem fogom tudni ugyanúgy szeretni, mint az elsőt. Akkor nem tudtam biztosat mondani, hiszen bennem is éltek a kételyek, mi lsz ha így, ha úgy lesz… és azt válaszoltam, akkor majd úgy élünk együtt, mint az amerikai családok, akik valóban karitatív céllal fogadják magukhoz a harmadik, negyedik gyerekeket. Megpróbálunk majd egy lazább, de jó hangulatú együttélést kialakítani, és mi afféle nagynéni-nagybácsi szerepkörbe megyünk át. Ezt így most leírnom meredeknek érzem, de a félelmeimet akkor ezzel csitítottam. Nem tudom, ment volna-e ez a verzió… Most élek-halok a gyerekeinkért, két öf gyermekünk is van, és eszemben sincs úgy jellemezni a motivációnkat, hogy jócselekedetet hajtottunk végre. Mindet szeretem, és igen, iszonyú anyagi és idegi megterhelés a rendszeres fejlesztésük, a maximalizmusunk kielégítése, hogy mindegyikőjüknek azt a színvonalat szeretnénk megadni, ami az elsőszülöttnek jutott. Ebből a szempontból talán karitatív lett 🙂 A további családbővítésnek is az vet véget, hogy ennyinek jut elég figyelem és normális körülmények. Hogy tisztán karitatív motivációból való öf-t helyeslem-e? Hát, minden ember a maga keresztjét cipeli, a maga kis programját kell lefuttatnia… Nem hiszem, hogy egyik ember megítélheti a másik döntéseit, vágyait. Inkább abban látom a veszélyt, hogy tudnak-e magukban elég szeretet és eltökéltséget mozgósítani, amikor az a drága gyermek nem hálát mutat, hanem felesel és követelőzik, és megfordul-e a szülők fejében a gondolat, hogy “nem jött össze, de legalább megpróbáltuk”, mert egy gyerekkel rongybabát játszani gyomorforgató. Illetve, az egy családban különböző státuszú gyerekek meglétét nem tartom szerencsésnek, ahogyan a (nevelőszülőként) nevelt és vsz gyerekekét, úgy a vér szava által életre hívott és a “van még felesleges pénzünk/időnk” gondolata által öf gyerekek együttélését sem. A gyerekek nagyon érzékenyek a ki nem mondott rangsorra… Viszont szeretnék hallani konkrét családokról, akik elmesélik, náluk ez hogyan működik.
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes, nálunk ugyanez a felállás ( 1 vsz + 2 öf gyerek), nekem sose volt probléma a “tudom-e ugyanúgy szeretni”, most se az.
KedvelésKedvelés
Egyébként érdekes kérdés, mitől karitatív az örökbefogadás.
Attól, hogy a szülőknek nincs meddőségi problémája?
Vagy attól, ha a fő motiváció egy kisgyerek megmentése?
Vagy ha olyan gyereket vállalnak, akit más nem vinne haza?
Ezek külön is járhatnak.
KedvelésKedvelés
Egy ideje azt gondolom, hogy igazából az lenne a “normális”, hogy a szerető családok, ahol még egyébként akarnak gyereket, akkor egy idő után már nem szülnek, hanem örökbefogadnak. Tehát hogy nem feltétlen az a fő út, hogy a gyerektelen párok örökbefogadnak. Persze nyilván ez a vonal mindig vezető marad, mert az embert hajtja a vágy, hogy mindenképp legyen gyereke, és ha nem „sikerül”, akkor valahogy megérik erre a feladatra, hogy más nő által szült gyereket neveljen és szeressen a sajátjaként. De hát ebben a helyzetben is az a lényeg, hogy ne a vérszerinti helyett akarjon a szülő gyereket, hanem saját jogán, vagyis jusson el oda, hogy gyereket akar, és mindegy, hogy ő szülte-e, vagy sem…. úgy tűnik, hogy az emberek nagy része azt gondolja, hogy ide eljutni csak akkor lehet, ha a nő valami miatt nem tud szülni, pedig szerintem ez egyáltalán nem így van.
KedvelésKedvelés
Ez szép felvetés, de erre egyrészt nem mindenki alkalmas, másrészt pedig sokan nem is hajlandóak rá. Megmondom őszintén, mi nem jelentkeztünk volna örökbefogadásra, ha meg tudtuk volna szülni azt az egyet, akire várunk. Nem ment önerőből, így elég sok munkával, de kialakult bennünk az a hozzáállás, hogy mindegy, hogy honnan érkezik, a miénk lesz és mi az övéi, mert ezek szerint a mi gyerekünknek nem az kell, hogy mi szüljük.
KedvelésKedvelés
Valóban nem vagyunk egyformák. De azért én azt tapasztaltam, hogy az alkalmasság vizsgálatánál is eléggé arra hajlik a dolog, hogy ha nem meddőség miatt akarsz örökbe fogadni, akkor mindjárt felkapják a fejüket és kevésbé sima lesz az út előtted. Mondhatni, “gyanús”. Az én első pszichológusi vizsgálatomkor pl. elhangzott, hogy miért nem próbálok inkább párt találni és szülni csak szépen ügyesen. Jó, lehet nem pont szó szerint. 🙂 Van egy ismerősöm, aki fontolgatja az öf-t, náluk sincs ilyen probléma, legalábbis nem tudnak róla, és nagyon foglalkoztatja, hogy akkor most ezt a témát hogy tálalja a vizsgálatkor. Mint ha csak a meddőség lenne az egyetlen legitim motiváció.
KedvelésKedvelés
Ez talán azért van így, mert bárkinek elmeséltem idáig, hogy, alkalmassági, meg határozat, meg tanfolyam, és telefonálgatni és ellenőrzés, és fejlődni kell, és érdemes utánaolvasni, mindenki azt mondta, hogy ő ugyan biztos nem vágna bele, inkább spermadonor meg lombik, mint hogy mindenféle hivatal szanaszét vizsgálja.
És ezek a beszélgetések úgy indultak, hogy mikor mentek válogatni az intézetbe, meg de jó neked, hogy nem szabdalják meg böködik a testedet, a könnyebbik részt választottad…
Szóval az emberek többségének azért a meddőség a legitim verzió, mert csak végső esetben vállalkoznának, (akkor is csak úgy rávennék magukat, hogy egye fene, jó lesz a másé is, aztán vagy kihullanak, vagy átfordulnak, szándék komolyságától függ) erre a szerintük nehéz, bonyolult, hosszadalmas és vizslatós tortúrára, és véleményük szerint nem is normális az, aki szülhetne, mégis ennek teszi ki magát.
Előrebocsátom, ezek olyan vélemények, amelyeket az elmúlt 3 évben folyamatosan a képembe kaptam – én vagyok az erősebbik láncszem, valószínű donációs inszemmel összejöhetne valami csoda folytán, de nekem ez nem fér bele már.
Az elején még próbáltam meggyőzni őket arról, hogy attól, hogy mi ezen az úton vagyunk, nem vagyunk elmebetegek. Most már úgy vagyok, mint a Forrest Gump: Az a hülye, aki mondja!
KedvelésKedvelés
Eszembe jutott, mit olvastam Zsuszánál legutóbb. 13 kortárs családtípust mutat be, és ez az első típus kezdő néhány gondolata, talán itt az indok erre a sok, számunkra bántó és fura megnyilvánulásra, mert nemcsak az intézmények, de a társadalom egy része is így látja:
“A hagyományosnak titulált család. Férj, feleség, közös biológiai gyerekek, egyik félnek sincs máshonnan gyereke, együtt élnek, együtt nevelik. Az intézmények sokszor úgy tesznek, mintha csak ők léteznének.”
https://gyereksorsok.hu/2016/05/05/a-kortars-csalad-13-plusz-1-formaja/
KedvelésKedvelés
Szerintem az a roppant bizarr, ha valaki inkább a kórházi böködést meg a vagdosást választja ahelyett, hogy felöltözve, nagyrészt a saját maga által megválasztott időben és helyen szakemberekkel beszélgessen. De ez amúgy is erőltetett szembeállítás szerintem, csak nem bírtam ki.
KedvelésKedvelés
XD Tudod, a vér mindenek felett, hát micsinálunkhaelőtörbelőle? Megagenetikamegmásíthatatlaaan? Majdelvágjaatorkotokaat!
Amellett pedig az emberek nagyobb szégyennek tartják bevallani, hogy pszichológushoz járnak, mint azt, hogy orvoshoz.
KedvelésKedvelés
Én alkalmasságin is megmondtam, hogy nem az orvosok mondtak le rólunk, hanem mi az orvosokról, és hogy lombikkal szinte biztosan lehetne vsz gyerek, de azt nem szeretnénk, meg amúgy sem kizárt, hogy lombik nélkül is még lehet, de mivel úgyis 2-t vagy 3-t akarunk, legfeljebb előbb összejön, de gyereket akarunk, nem karba tett kézzel várni a csodát, és nem kötöttek ebbe bele, kicsit sem.
KedvelésKedvelés
Ezt a felvetést én is nagyon szépnek találom. Mondjuk, nem tudom, hogy oszlik meg a gyerekszám a (szerető) családok között.
Nekem az jutott elsőre eszembe, de lehet, hogy mert hirtelen ilyen példák jutottak eszembe, hogy nagyon sokszor, a szépen élő többgyermekes családokban is, a többedik gyerek (gyerekek) “csak úgy” jön és elfogadják és belesimulnak abba a helyzetbe, hogy akkor eggyel többen leszünk. Vagy azt mondják, ha akar, jöjjön, ha nem, hát nem. Az örökbefogadás ennél sokkal-sokkal tudatosabb döntés, egyszerűen más a gyerekre készülés módja és nem feltétlenül azért, mert más nő szülte. Én mostanában sok nagycsaládos anyukával vagyok kapcsolatban, akinek valahol “mindegy” lenne, hogy honnan érkezik a gyerek, igazából széles skálát el tudnának fogadni, de az, hogy tudatosan belevágjanak egy öf procedúrába (vagy akár egy lombikba), mégis furán hangzik, mert nem direkt akarnak egy gyereket, hanem csak megengedik, hogy legyen még egy. Nem tudom, érthető-e a különbség. Persze, nyilván nem mindenki.
KedvelésKedvelés
Én valószínűleg (bár nem 100% biztosra állítom) nem jutottam volna el az örökbefogadásig, ha megszületett volna a hagyományos úton a kívánt számú gyerekünk a kívánt időben. Ettől függetlenül soha nem fogadtam volna örökbe, ha nem sikerült volna eljutni addig, hogy mindegy, hogy én szülöm-e, vagy sem, gyereket akarok. Szóval azért ez az állapot nem csak a sokadik táján érhető el. Elérhető akkor is, én ezt nem kétlem, de elsőre is, komolyan.
KedvelésKedvelés
Szóval: többnyire az emberek a megmentendő pici gyereket látják. Holott az örökbefogadás csak a végkimenete egy csomó problémának. A családok alapvetően NEM akarják örökbe adni a gyerekeiket, mert szeretik őket. A helyes 18 éves terhes lány, aki le fog mondani a gyerekről, mert az apa elhagyta, a szülei nem támogatják, pénze nincs, szóval ha neki valaki azt mondaná, hogy van a házunkban egy szoba, itt lakhatsz egy évig, és vigyázunk heti kétszer a gyerekre, míg te esti gimiben megszerzed az érettségit, akkor lehet, hogy nem adná örökbe és jó anya tudna lenni. De a jelentkezők a kisbabát szeretnék. És persze a helyes 18 évesnél van egy rakás problémásabb család, akik esetleg nem beszélnek szépen, nem tudják értelmezni a hivatalos papírokat, és sokkal több segítségre lenne szükségük. Egy részüknek persze semmi segítség nem lenne elég, de vannak, akik képesek lennének felnevelni a gyereket egy jobb védőhálóval.
KedvelésKedvelés
Ez így igaz. Viszont aki örökbe akar fogadni, nem sok esetben képes rögtön nagyszülővé változni. Mert mondjuk egy a világban egyedülálló 18 éves lány ilyen szintű megtámogatása a gyereke megtartásában az én számomra azt jelentené, hogy én kb a nagyanya szerepbe szorulok a kemény 30 évemmel arra az egy évre, és kérdés, hol kezdődik a kihasználás meg a hála elvárása. Ehhez én túl önző vagyok és túl fiatal. Nekem csak egy gyerek kell… De valóban, szerintem ez lenne igazán karitatív.
A problémásabb családokhoz pedig egyesével kellene egy gyám/családgondozó, de mindenképpen valamilyen gyakorlott szakember, aki minden lépésükben segíti őket, pénzt beosztani, hivatalos ügyeket intézni, döntéseket hozni. Ezt jelentené a biztosabb háló. Viszont ha a kórházakra nincs pénz, ami miatt ugye többen vannak nehéz helyzetben, akkor erre következésképp még kevesebb jut sajnos…
KedvelésKedvelés
Nekünk a Tegyeszes tanfolyamon azt mondták, hogy a statisztikájuk alapján náluk a legtöbb gyerek bántalmazás miatti elvétel miatt van, a bántalmazás a leggyakoribb ok az állami gondozásba kerüléshez (de nyilván ők nem a frissen született babák, hanem a min pár hónappal vagy akár évekkel idősebbek).
KedvelésKedvelés
Viszont a bántalmazott gyerekek szüleinek nagy része is bántalmazó családból jön. Talán ha kapnának más alternatívát, lenne esély kitörni a körből, de ez iszonyú meló, embert próbáló feladat mindenkinek.
KedvelésKedvelés
Igen, és maguknak a segítetteknek is, gondolom így értetted a mindenkit, hiszen a traumafeldolgozás egy fájdalmas és nehéz út, és nagyon akarniuk is kell kitörni.
KedvelésKedvelés
Ez örökbefogadásnál ritkán játszik. Az örökbefogadott gyerekek harmadáról lemondanak szülésnél, másik harmada max. az első pár hónapját tölti a családdal, vagy azt se. A maradék egyharmad az, akit idősebb korban emelnek ki, ott jöhet be a bántalmazás vagy elhanyagolás.
Szerintem elég fontos ok a mélyszegénység és annak számos folyománya, amiben a rossz konfliktuslegyőző stratégiák is benne vannak (alkohol, agresszió).
KedvelésKedvelés
A mélyszegénység mellett még a társadalmi értékrendszer is komoly probléma forrása.
Például, hogy szégyen szegénynek lenni, vagy pedig szégyen az, ha valakinek problémája van. (Tehát a rejtegetés, a tagadás az első reakció rá.)
Pedig a (mély)szegénység sokaknak megoldhatatlan örökség (valós kitörési lehetőségek hiánya miatt is és belső készségek és tudások hiánya miatt is, és az un. tanult tehetetlenség miatt is).
Problémája mindenkinek van, mert az élet maga egy jó nagy akadálypálya is. De a társadalmi stigmák miatt ma szégyennek számítana az is, ha egy apuka besétálna egy pszichológushoz, hogy “agresszívan reagálok, amit itallal próbálok kezelni, nincsenek jó megoldási stratégiáim, és tele vagyok feldolgozatlan szorongással”. (Mert elvárás is az, és hiedelem is, hogy márpedig a felnőtt léthez és a gyerekneveléshez mindenki ért…) Egy szembenézéshez igen bátornak, önállónak és tanultnak kell lenni ma. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Igen, igen igen! iildiii, ez most így nagyon kerek! Borzalmas nagy alázat és önismeret kell ahhoz, hogy a fent említett szavakat egy férfi ki tudja mondani, pláne felismerni, mert sokszor még az is gond. Segítséget kérni szégyen. Pszichológushoz járni szégyen. Beismerni, hogy egyedül nem vagyok képes ezzel megbirkózni, szégyen. Ha a barátom mondja, gyanakszom, hogy hülyének néz, nem szeret. Ha idegen mondja, mit pofázik bele az én dolgomba.
Ördögi kör ez.
KedvelésKedvelés
Jah, és ha ez még nem volna elég teher, sok a szakember, nagy a kínálat, szinte a bőség zavara, nem is biztos, hogy az ő problémájára pont az kell, amit éppen választana, ha eljutna odáig, hogy választana, és általában pénzbe kerül.
KedvelésKedvelés
A téma margójára egy mai cikk:
http://www.nlcafe.hu/csalad/20160510/orokbefogadas-internet-ikrek/
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Régóta követem az oldalt, de most szólok hozzá először. Amikor olvastam a bejegyzés elejét, mintha rólunk írták volna. Olyan két gyerekes család vagyunk, ahol komolyan felmerült, hogy a harmadik leendő gyerkőc örökbefogadás útján kerüljön hozzánk. Sokat beszélgettünk róla, végül a férjem megvétózta. Sajnálom kicsit, hogy így alakult, de örülök, hogy nem mentünk úgy bele, hogy nem vagyunk mindketten 100%-ig elkötelezettek. Nagyon sokat gondolkodtam a témán.
Engem a hideg kiráz a karitatív örökbefogadás kifejezéstől. Biztosan van, aki egy elég érzelmes riport hatására hirtelen felindulásból úgy gondolja, szívesen magához venne egy állami gondozott gyermeket, mert milyen szomorú sorsuk van. Én azt gondolom, hogy ilyen esetben a szándék idővel elpárolog, lemorzsolódnak a folyamat során. Lehet hallani, hogy vannak jó páran, akik szeretnének vsz. gyerekek mellé örökbe fogadni, de a szándékból ritkán jutnak el a gyakorlatig. Legalábbis úgy emlékszem, hogy egy interjúban egy szakember elmondása szerint talán egyszer találkozott ilyen esettel. Amennyire én tudom, nem tömeges jelenség. Érdekes, hogy még itt az oldalon is azt érzem, hogy furcsálljátok az ilyen szándékot, pedig itt a hozzászólások alapján csupa tájékozott ember van, a többség nagyon nyitott is. Gondolom a magyar gondolkodásmódnak ez még annyira idegen, hogy nem tud vele mit kezdeni. Ennél sokkal alapvetőbb dolgokban is rettentő tájékozatlanok és előítéletekkel telik az emberek – erről már sok-sok szó esett itt. A motivációmat én is nagyon nehezen tudnám elég jól szavakba önteni úgy, hogy az ne tűnjön jótékonykodásnak.
Ez sokaknak kegyetlennek tűnhet, de nekem nem lenne lelkiismereti gondom, mert ‘elhappolok’ egy gyereket egy meddő pár elől. A hivatalnak az a dolga, hogy a gyerekeknek megtalálja a jelentkezők közül a megfelelő családot. Ha feltételezem, hogy szakmailag jól végzik a dolgukat, akkor fel tudják mérni, hogy adott gyerkőcnek a személyisége miatt az lenne a legjobb, ha egyedüli gyerekként megkapatná a 2 szülő maximális figyelmét, vagy bekerülhet egy jól funkcionáló kész családba. Ez nyilván csak nagyobb gyerekeknél igaz. Szakmai oldalról szerintem akár pozitív is lehetne a megítélése a dolognak. Aki úgy fogad örökbe, hogy lehetne vér szerinti gyereke, ott biztosan nem pótlék a gyerkőc.
Zsuzsa, írtad, hogy máshogy is lehet segíteni a nehéz sorsú gyerekeken. Ez egy érdekes felvetés. Én úgy gondolom, hegy ez egy egész más kategória. De ha megpróbálom egy kalap alá venni, nekem az az első gondolatom, hogy vannak emberek, akikben van komoly segíteni vágyás, de alkatilag nem alkalmasak a segítő munkára. Nem tudnak kellő távolságot tartani, bevonódnak. És ez nagy hiba, felemészti az önkéntes vagy hivatásos segítőt.
Még egy gondolat,ami nem feltétlenül tartozik ide, de a kommentekben itt is felmerült, meg többször is korábban. Ez a bizonyos vér szava téma. Nekem erről az a véleményem, hogy ha kicsit elvonatkoztatunk a saját magunkkal szembeni elfogultságtól, akkor valljuk be, mindenki családjában van antiszociális, lusta, buta, kötődni képtelen, lecsúszott ember. Ha én sorra venném, hogy a rokonaink (a férjemé és az enyémeket is figyelembe véve) között milyen egyes igen komoly betegségek előfordulása, milyen személyiségek vannak, milyenek az egyes családtagok kötődési mintái… hát, nem tudom lehetnének-e sokkal rosszabbak az esélyek, ha a mi génjeink helyett másokéból gazdálkodhatnának a gyerekeink. 🙂
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
KedvelésKedvelés
Üdv !
Szvsz az ügyhöz – “elárvult” gyerekek – nem illeszkedik az udvariasság – ő régebben vár, neki még nincs gyereke stb. ezért előre engedem.
Mindenkinek van egy élete. Megteheti, hogy eldönti lesz-e társa és gyereke. Megteheti, hogy ezekben a kérdésekben idejekorán hoz döntést. Ezeket a döntéseket meghozni és valóra váltani nem könnyű, és van amikor nem, vagy csak későre sikerül.
De ezek nem a befogadandó gyermek problémái. Ha nem vagyok, a természetes kételyek mellett, elég magabiztos a döntésemben, akkor ezért és ne udvariasságból engedjem el az öf-t.
Hasonló módon gyengének érzem a karitatív szándékot. Ez magamra mutat, míg egy örökbefogadás talán az Élet mélységes tiszteletéből indulhat?
Komolyabb kérdések, hogy a magam részéről és a családom részéről, hogy működik majd a dolog. Pl. sikerül-e mindenkivel megértetni és elfogadtatni az ezzel járó változást.
Korábbi házasságából három nagyobb (13,21,25) lányom van. Újra nősültem, már vsz gyerek nem esélyes, feleségemnek nincs gyereke. Szívesen nevelnénk nagyobbacska öf gyereket.
A válás különféle módokon de megviselte és viseli a lányaimmal való kapcsolatomat ill. kapcsolatunkat, ezzel még dolgunk van.
Ilyen helyzetben egy vsz gyerek megítélése családon belül és kívül szemben egy öf-al nagyon más. Nehéznek érzem a tiszta beszédet is erről, miközben a felelős döntésnek ez is része.
KedvelésKedvelés
Az utolsó pont elgondolkodtatott. Két vsz gyerekem van,a kisebbik fél éves. Mióta gyerekeim vannak, (még) sokkal érzékenyebb lettem, és rossz tudni, hogy nem minden gyerek kapja meg azt a szeretetet, amit megérdemel (és mindem gyerek megérdemli!). Foglalkoztat, hogyan változtathatnék ezen. Az örökbefogadásról most olvasgattam itt, a szabályozásról, stb., azt hiszem, ez nekünk végül nem út. (Hozzáteszem, nem mondanám kifejezetten karitatívnak a szándékom, mert tudom, mennyit ad egy gyerek, a vérszerintitől sem várok hálát. Illetve nem rossz, ha nem kell a terhesség-szülés-szoptatás vonalon újra végigmennem.) Viszont érdekelne akkor, amire az utolsó pontban célzol. Hol, hogyan lehet célzottan segíteni, hogy a gyerekeket a vsz szüleik felnevelhessék?
Úgy tudom, amúgy hivatalosan csak pénzhiány miatt nem emelhetnek ki gyereket, de persze a pénz hiánya sok következménnyel jár.. (túlterhelt, feszült szülők, stb.)
KedvelésKedvelés
Még azt hozzátenném, hogy pszichológusi végzettségem van, így talán a szakmámmal is tudnék segíteni.
KedvelésKedvelés
Szia!
Itt találsz tippeket. https://orokbe.hu/2015/04/09/jelkepes-orokbefogadas/
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés