Változás egyedülálló várakozóknak

Nemrég történt egy változás a magyar örökbefogadási gyakorlatban, ami a titkos örökbefogadásokat és az egyedülállókat érinti.

Eddig, ha egy gyermeknek szülőket kerestek, előbb a saját megyéjében ajánlották ki a szóba jövő házaspároknak, aztán a megyében élő egyedülállóknak. Ha nem sikerült, akkor a gyerek felkerült az országos listára, ahol már az egész országban élők közül kerestek neki szülőket.

Mostantól, ha a megyében élő házaspárok nem vállalják a kicsit, akkor először az országos listán szereplő házaspároknak kell felajánlani, és ha az egész országban nincs olyan házaspár, aki vállalja, akkor kerülhet sor a megyében élő egyedülállóra, majd ezután jönnek az egész országból az egyedülállók. Ez a minisztérium friss állásfoglalása, amit több megyei Tegyesz már alkalmazni is kezdett, és sok helyen erről értesítették is a várakozó egyedülállókat. Rendelet még nem született róla.

baby-carriage-798775_1920

Mit jelent ez a változás? A következőkre lehet számítani, ha az új rendszert valóban így fogják alkalmazni:

Az egyedülálló várakozóknak innentől csak idősebb roma gyerekre van esélyük. A gyakorlatban ez eddig is így volt nagyjából, de egyes megyékben, ahol kevés a várakozó és sok a gyerek, esetleg kaphattak kisbabát vagy fehér bőrű gyereket. Mostantól ez a lehetőség megszűnik. Ha egy egyedülálló fehér bőrű gyereket vagy kisbabát szeretne, akkor gyermektelen marad. (Viszont az se szerencsés, ha valaki nem tudja elfogadni vagy kezelni a gyerek cigány származását, és csak azért vállal roma gyereket, hogy sorra kerüljön!)

Azok a házaspárok, akik vállalnak 1-2 éves vagy idősebb roma vagy sérült, beteg gyereket, még gyorsabban fognak sorra kerülni, már ha jelentkeznek az országos listára.

Ha nagyon komolyan veszik ezt az elvet, akkor egy hajadon nevelőszülőnek sem lesz elsőbbsége a nála élő gyerek örökbefogadására.

Az érintett gyerekek pedig többet lesznek a rendszerben, mert az országos lista lassabb a megyeihez képest. (A minisztérium adatai szerint a megyében átlagosan fél év, az országoson közel egy év telik el az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás és az örökbefogadás között.) Ha egy gyerek sikertelenül megy végig a megyei majd az országos listán, akkor vélhetően legalább kétéves lesz, mire egy egyedülálló megkaphatja. Persze, sok függ attól, mennyire veszik komolyan ezt a rendelkezést, illetve hogy történik a kivitelezés. A gyakorlatban eddig se olyan gyereket kaptak az egyedülállók, akit az ország összes házaspárja elutasított, csak kettő-három, de az is előfordult, hogy a hajadont hívták elsőként.

Háttér: a Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a házaspárokat előnyben kell részesíteni az örökbefogadás során, eddig azonban technikai okokból a megyében élőket vették előre, azaz egy borsodi gyereknél egy borsodi egyedülállónak elsőbbsége volt egy budapesti házaspárhoz képest. Úgy tűnik, mostantól komolyabban veszik a házaspárok támogatását. A várakozók száma megduplázódott az elmúlt másfél évtizedben, míg az ezredfordulón 1100 család állt sorban gyerekért, ma 2200, eközben az évente örökbeadott gyerekek száma nagyjából állandó, 800 körül van (nemzetközi és rokoni akciókkal együtt). A várakozóknak stabilan 10-12 százaléka egyedülálló. Arról nincs adat, hogy ők hány gyereket fogadnak örökbe, az én becslésem szerint legfeljebb évi 10-20 gyerekről lehet szó, akit megyei listáról kaptak az egyedülállók. (Jellemzően az országos listán kerülnek sorra.) Egyébként őrült nagy különbségek vannak az egyes megyék közt a várakozásban, míg az egyik megyében két évet, a másikban akár 5-6-ot is vár egy ugyanolyan gyerekre egy ugyanolyan család, csak mert történetesen ott lakik.

Eddig az olvasók példája azt mutatta, hogy az egyedülálló várakozók egy-két év alatt sorra kerültek az országos listán, ha elfogadtak 2-3 éves roma gyereket. Az új rendelkezés nagyon friss, idővel kiderül, hogy zajlik ez a gyakorlatban. Ha megtudok többet, be fogok számolni, és nagyon várom az egyedülállók tapasztalatait az új rendszerről.

77 gondolat “Változás egyedülálló várakozóknak” bejegyzéshez

  1. seva1971 2016. június 20. / 06:42

    Hurrá! Még kevesebb esély az egyedülállóknak. Állandóan “büntetnek” minket.

    Kedvelés

  2. Marina 2016. június 20. / 06:57

    😦 Remélem adófizetőnek azért még jók vagyunk, ha már semmi másra nem.:(

    Kedvelés

  3. Ani 2016. június 20. / 07:21

    Én valamilyen szinten megértem a házaspárok ilyen szintű támogatását. Elvégre is a gyerek érdekeit kell nézni, és mégiscsak jobb neki, ha anyát és apát is kap.

    Kedvelés

    • Fatika 2016. június 20. / 09:02

      Ez így van, kétség sem fér hozzá, viszont sajnos jópár olyan esetről tudok, ahol házaspár örökbe fogadott gyermeket, majd egy-két éven, sőt hallottam olyanról is, hogy pár hónapon belül szétmentek, és mégiscsak egyedülálló nevelte fel a kicsit. Illetve sokszor van olyan, hogy egyedülálló személy gyerek mellett is sikeresen talál párt. Baráti körömben több ilyen is van, és anyukám is egy darabig egyedül nevelt, mielőtt hozzáment a (nevelő) apámhoz. Tőlem rögtön kérdezte a pszichológus az alkalmasságin, mik a terveim a jövőre nézve. Mondtam neki, hogy nem egyedül szeretném felnevelni a (leendő) lányomat, de jelenleg ez a szituáció, amin nagyon is szeretnék változtatni. Ezen megnyugodva hátradőlt és megadta az alkalmasságit. 🙂

      Kedvelés

      • Ani 2016. június 20. / 10:17

        Persze, a 4-5 év várakozás alatt sok minden megtörténhet, de valahol meg kell érteni, hogy miért a házaspárokat támogatja jobban a rendszer. A határozat a jelenlegi helyzetre támaszkodik, csak a tényeket tudják alapul venni, és tudomásul kell venni, hogy valahol határt kell húzni (úgy mint pl az életkori kikötésnél). Sok a jelentkező, szelektálni kell, és valóban megtalálni a gyereknek a legmegfelelőbb szülőt. A gyereket családba szeretnék elsősorban helyezni, nem csonka családba (bárhogy is nézem, nekem az egy szülős felállás csonka család, még akkor is, ha a rokonság igen nagy). Szerintem korrekt, mert így az egyedül álló is tisztában van vele, milyen esélyei vannak örökbefogadásra.

        Kedvelés

        • Emma 2016. június 20. / 11:27

          Akkor is támogatjátok ezt, ha a gyerek emiatt mondjuk fél évvel többet tölt a rendszerben? (Mondjuk akár csecsemőotthonban?) Nem jobb neki fél évvel hamarabb családba kerülni, még akkor is, ha ez “csak” egy szülőt jelent?

          Kedvelés

      • Vicq 2016. június 20. / 12:33

        Továbbra sem vagyok az egyedülállók örökbefogadása ellen, sőt, ez az új tervezet kimondottan nem tetszik. Viszont. Ha elválnak a házas örökbefogadók, a gyereknek jogilag akkor is két szülője lesz. Ha megházasodik egy egyedülálló, akkor hacsak nem történik egy újabb öf eljárás a házastárs gyermekének örökbefogadására, akkor a gyereknek jogilag továbbra is egy szülője lesz. EZ a különbség, nem az, hogy melyik gyereket mekkora eséllyel neveli fel egyedül az anyja.

        Kedvelés

        • Erika 2016. június 20. / 13:43

          A jogilag szülő akár nullára is tud redukálódni, ha nagyon akar, mint ahogy az sem törvényszerű, hogy korábbi élettárs (mindenestől) eltűnjön a gyermek életéből.

          Kedvelés

        • Ágnes 2016. június 22. / 15:53

          Nagyon szeretem a hozászólásaidat,Vicq, de most kivételesen nem értünk egyet, szerintem jogos, de “naiv” az értelmezésed. Gyakorlatilag nagyon ritkán fordulhatott elő a múltban, amikor az egyedülállók egyforma joggal kaphattak gyereket (lásd Gál Magdi, aki csodásan nevelt fel négyet!), hogy meghalt az egyedüli szülő és ebből lett volna nagy tragédia (normál családban azért akkor a nagymama, testvér, stb. nevel tovább egy gyereket, szinte kizárt, hogy ezért került volna valaki vissza állami gondozásba). Lehet, hogy a mostani rendszer úgy tesz, mintha azon aggódna, mi történik a gyerekkel egy szülő esetén, valójában szerintem csak a konzervatív ideológiát érvényesíti könyörtelenül, ahol az élettársi kapcsolat sem számít, mert minden jogszabály a házasságot támogatja. Normálisan a jogrend követi a társdalmi változásokat, nálunk ezt figyelmen kívül hagyja és erőszakosan érvényesíteni akar egy modellt, ami bármilyen szomorú, de már nem jellemző a nyugati világra. Igazán remek, hogy annyira aggódik az állam, hogy a gyerek ne egyedülállóhoz kerüljön, hogy inkább az egész országban (sőt, külföldön…!) keres időt nem sajnálva házaspárokat, ahelyett, hogy azon aggódna, hogy gyerekek ezrei ragadnak a rendszerben, otthonokban, ilyen-olyan nevelőszülöknél hányódva, s minden számít, csak az nem, hogy az adott gyerek a lehető leghamarabb igazi szülőket vagy egy szülőt találjon. A lényeg talán az lenne, hogy egy gyereknek legalább egy olyan ember legyen az életében, aki őt mindenek felett szereti, támogatja, elfogadja.

          Kedvelés

          • Marina 2016. június 22. / 16:14

            Lehet, hogy nem leszek népszerű a megjegyzésemmel, de a: “a gyereknek keresünk megfelelő szülőket” elv mintha csak egyetlen egy paramétert venne figyelembe: házaspár, vagy sem. Igazából más, a megfelelőséggel kapcsolatos megfontolási elvet én még nem nagyon vettem észre….

            Kedvelés

        • Vicq 2016. szeptember 17. / 13:10

          Amúgy mint már itt is írtam, eleve sem tetszett ez az új rendelet, de amióta tudom a történetét, kifejezetten felháborít.
          Az sem tetszik benne többek között, hogy ez a “pingpong” mennyi plusz idő a gyereknek, az sem, hogy diszkriminálják a melegeket, és az sem, hogy ellehetetlenítik az egyedülállókat.
          Mert a házaspárok előnyben részesítését matematikai alapon még bizonyos határig értem, ha akarom, ld fent.
          De ez azért már a legnagyobb jószándékkal sem értelmezhető másnak,mint nettó szemétségnek, legfőképp azzal a gyerekkel szemben, akinek majd oda – vissza tologatják az aktáját.

          Kedvelés

    • seva1971 2016. június 20. / 17:07

      Ez így van, de mi a biztosíték arra, hogy megkapják a gyermeket és 1 év múlva is együtt lesznek? Vagy pl. egyedülálló vagy, de van egy barátod, akire mindig számíthatsz, de összeházasodni nem akartok.

      Kedvelés

      • Vicq 2016. szeptember 17. / 13:16

        Mondjuk a valós egyedülállókat és a melegeket tényleg sajnálom a történetben. Akinek nem ér a leendő gyereke annyit, hogy 2 tanúval aláírja az anyakönyvet a hivatalban, azt azért egy fokkal kevésbé.

        Kedvelés

  4. Ella 2016. június 20. / 08:05

    Egyedülálló is találhat társat, sok esetben keresi is a társát!

    Kedvelés

    • Karolina Breeland 2016. június 20. / 08:49

      A tarsadalom büntet minket egyedülallókat . Lassan kényszernek érzem, hogy megalkudjak es összeházasodjak valakivel…. 😦

      Kedvelés

  5. Amica 2016. június 20. / 08:43

    Amúgy a házaspár is bármikor elválhat és rögtön nincs meg az idealizált családkép.
    Újabb diszkrimináció az egyedülállóaknak((-::

    Kedvelés

    • axland 2016. június 20. / 10:13

      Ez igaz, ugyanakkor szerintem az állam a pillanatnyi helyzetet tudja csak figyelembe venni, azaz hogy házasok-e, vagy sem. Azt már nem tudja, hogy mikor következik be a válás, vagy hogy új partnert mikor talál az örökbefogadó. Szerintem amíg a gyerek kisebb, addig szerencsésebb ha két szülő neveli egyszerre.

      Kedvelés

      • Erika 2016. június 20. / 13:11

        Azt hiszem, két (elég jó) szülő (elég jó kapcsolatban élve együtt) mindig szerencsésebb; mindannyian tudjuk, hogy mit jelent ez a türelem, energia, anyagiak stb. felől nézve. Viszont két szülő nem csak házasságban élhet együtt, ebben a rendszerben mindenki “egyedülálló”, aki nem mutat fel egy házaspárt. (Ugyanakkor az azonos nemű párok számára a házasságot épp a törvények nem teszik lehetővé!) Szóval, mintha a “szülő(ke)t keresünk a gyermeknek” elv egyre jobban elcsúszna a “házaspárt keresünk…” irányba. Többet ér ez, mint a személyiségek összeillésére koncentrálni, vagy az ideiglenes elhelyezésben töltött hónapok-évek alatt elszenvedett rengeteg hiány és lemaradás?…

        Kedvelés

        • axland 2016. június 20. / 21:35

          Ez is jogos felvetés, de szerintem nem lehet összehasonlítani, hogy melyik ér többet. Mindenesetre évről-évre több az örökbefogadásra várakozó, ezért szerintem inkább a gyermekre várók várakoznak többet, de a gyerekek – éppen a túl sok várakozó miatt – kevesebb időt töltenek ideiglenes elhelyezésben.

          Kedvelés

  6. Karolina Breeland 2016. június 20. / 09:02

    A tarsadalom ujabb büntetese az egyedülallóknak . Holott pl 2011-ben 652 válás jutott 1000 házasságkötésre és minden 3.gyerek csonka családban nő fel. (Statisztikai adatok :Gyeremekek csonka családban-Weinziere Anett) Ezekután kérdezem én miért a diszkriminació az egyedülallókkal szemben ?

    Kedvelés

    • Marina 2016. június 20. / 17:58

      Én már csak azt nem értem, hogy miért kell az egyedülállókat büntetni? Lassan már többen lesznek, mint a házaspárok, és nem hiszem, hogy ez a trend meg fog fordulni egyhamar….

      Kedvelés

    • Marina 2016. június 22. / 16:36

      Még egy gondolat: egyedülállók már nagyon régen részt vehetnek lombikprogramban. Ezt egyébként én nagyon jónak tartom. Ha ott nem diszkriminálnak, akkor itt miért? Ez még pénzbe sem kerül az államnak…

      Kedvelés

      • Örökbe 2016. június 22. / 16:48

        Részt vehetnek egyedülállók is a lombikprogramban. De a magyar férfiaknak nem megfelelő minőségű a spermája, a külföldi donorsperma behozatalát viszont megtiltották…

        Kedvelés

        • Marina 2016. június 23. / 06:41

          Hát ez sem jó hír.:( De ezt nem nevezném diszkriminatívnak, hiszen donor spermát nem csak egyedülállók “vesznek igénybe”, hanem olyan házaspárok is, ahol a férfi nemzőképtelen, vagy súlyos, tovább örökíthető betegségben szenved. Nem tudom, hogy arányaikban kik vannak többen.

          Kedvelés

  7. Kata78 2016. június 20. / 09:24

    Nem hinném, hogy mindez a gyerekek érdekét szolgálná….

    Kedvelés

  8. Queen Missy of Missylandia 2016. június 20. / 10:22

    Szerintem ez biztosan növeli a gyerek rendszerben eltöltött idejét, mert megy majd a pingpong a megyei és az országos lista között. A mi fiunkat megyében ki sem ajánlották, így lett félév az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás és a hazaérkezése között. Mi lett volna, ha ezeket a köröket le kell futni…

    Kedvelés

  9. Manuela 2016. június 20. / 12:38

    Annyit én nem értek, hogy ez azokra az egyedülállókra vonatkozik, akik 2016. június 1-ét követően kaptak határozatot vagy azt is érinti akinek van már határozata és 2 éve már a sorban áll?

    Kedvelés

    • háztartásbeli andrea 2016. június 20. / 14:41

      Rendelet még nem született, tehát a tegyeszek egyelőre saját hatáskörben hozzák meg a döntéseket. Az a megye, ahonnan az én gyerekem jött úgy volt ezzel a kérdéssel, hogy a harmadik kiajánlási körben már nem szerettek volna heteket-hónapokat azzal tölteni, hogy házaspároknak mutogatják, akik aztán “túl sötét a bőre” szintű magyarázatokkal nemet mondanak, és mivel szerették volna a gyereket országon belül tartani, rögtön egyedülállót hívtak (mármint engem tettek a lista elejére, igaz, a harmadik körben, azaz az örökbeadhatóvá nyilvánítástól számítva több mint egy évvel), így lettem én a világ legszerencsésebb flótása.

      Kedvelés

      • Örökbe 2016. június 20. / 20:10

        Igen, rendelet nem született. Inkább térben tér el a dolog, egyes megyék már alkalmazzák is ezt az ajánlást, de tudok olyan megyét is, amelyik majd akkor fogja, ha írásos utasítást kap rá.
        De jelentkezési dátumtól független a dolog, ahol alkalmazzák, ott azokra is áll, akik már nyolc éve várakoznak.

        Ha születik egy rendelet, akkor kötelező lesz mindenhol. Ha ilyen nem születik, akkor egy újabb szempont, aminek mentén módszertanilag megosztott lesz az ország. (Nagyon sok olyan szakmai ajánlás van, amit egyes megyék követnek, mások nem.)

        Kedvelés

    • Marina 2016. június 20. / 19:01

      Mindenkire vonatkozik, aki jelenleg sorban áll.

      Kedvelés

    • Ibu 2016. június 22. / 16:10

      Ez engem is nagyon érdekelne…Feltételezem minden eljárásra érvényes lesz a rendelet életbe lépését követően.

      Kedvelés

  10. timi 2016. június 20. / 13:39

    alapítványtól azonban továbbra is kaphatnak akár fehér babát is az egyedülállók. egyébként (és teljesen komolyan) bár viszonylag sok örökbefogadót (nem egyedülállót) ismerek vagy személyesen vagy az éteren keresztül-na jó nem sokat de egy párat, és közülük senki nincs, aki a tegyesztől kapott volna babát.

    Kedvelés

    • seva1971 2016. június 20. / 17:11

      40 év kor felett az alapítványok szóba sem állnak egyedülállóval. 😦

      Kedvelés

    • Örökbe 2016. június 20. / 20:12

      Hány egyedülállót ismersz, aki fehér bőrű kisbabát kapott alapítványtól??
      Egyáltalán nem jellemző. Eleve, a két nagy nem is fogadja őket. Ritka, mint a fehér holló.

      Kedvelés

    • Vicq 2016. szeptember 17. / 13:00

      Megismerkedhetünk 😉
      Viccen kívül, egy újszülöttet már kaptunk a Tegyesztől (megyei lista), és ha lesz harmadik gyerekünk, ő is az lesz, szintén tőlük.

      Kedvelés

  11. Tücsi 2016. június 20. / 13:42

    Nem értem, hogy az államnak ez miért jó? A gyerekek így is sok időt töltenek bent a rendszerbe, de így még többet fognak. Nekünk mindig azt mondják, hogy a gyereknek keresnek szülőt és nem a szülőnek gyereket. “Szülőt”!! Én örülök azoknak, akik vannak olyan bátrak, hogy egyedül is belemernek vágni az örökbefogadásba. Nem gondolom, hogy kevesebb joguk lenne egy fehér börű újszülöthöz csak azért, mert egyedül vannak. Sokan határozatot fognak módosítani, vagy lemondanak az örökbefogadásról. Miért mindig a gyerekek érdekei sérülnek???

    Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2016. június 20. / 14:35

      Nincs kevesebb joguk fehèrbőrűhöz! Sajnàlatos, hogy ezen akad ki valaki, nem azon, hogy egy egyedülàlló hosszabban fog vàrakozni, ès a gyerekek is. Joga meg senkinek nincsen se fehèrbőrűre,se cigànyra. Ez mind csak lehetősèg.

      Kedvelés

      • Tücsi 2016. június 20. / 15:13

        Szia! Valamit nagyon félre értettél az írásomba, mert már az elején leírtam, hogy mit gondolok róla. Nálam a joguk= a lehetőségükkel. Remélem az új rendelettel nem fog csökkeni az egyedülállo örökbefogadók száma.

        Kedvelés

        • Tücsi 2016. június 20. / 15:19

          Egyedülálló. Bocsi, de a gép nem a legjobb. 🙂

          Kedvelés

  12. háztartásbeli andrea 2016. június 20. / 14:43

    Ja, biztosan megint sokat egyeztettek szakértőkkel és érintettekkel, mint mindig. Ezzel a döntéssel a gyakorlatban egyetlen dolog fog változni: a családba kerülésig eltelt idő hossza.

    Kedvelés

  13. Marina 2016. június 20. / 17:56

    Szerintem ez tulajdonképpen azért van, hogy bár a törvény elviekben megengedő, a gyakorlatban egyedülálló ne fogadhasson örökbe. A formális logika alapján aztán majd az következik, hogy az egyedülálló országos listások elé a külföldi házaspárok is becsúsznak.:(

    Kedvelés

    • Manuela 2016. június 20. / 21:41

      Marina, nagyon szomorú lenne, ha ez lenne a cél. Sok házasság csak kényelmi szempontok alapján marad életben, ez miért egészségesebb?

      Kedvelés

      • Marina 2016. június 21. / 06:31

        Kényelmi szempontok, anyagi szempontok, megszokás, rossz kapcsolatban is benne maradás stb. Egyetértek veled. Valahogy az az érzésem a “szingli horda” kifejezés elhangzása óta, hogy az egyedülállók erős diszkriminációnak vannak kitéve, például a Családjogi Törvény vonatkozó rendelkezéseiben is.

        Kedvelés

  14. Zoe 2016. június 20. / 22:04

    Én több mint 3 éve várok, idén kellett határozatot hosszabbítani. Eddig nem kaptam kiajánlást sehonnan. 2-5 éves kislányra várok, és félig roma származást beszéltünk. Olvastam valahol hogy ez nem igazán értelmezhető, ez lehet a gond? Illetve ki számít idősebbnek? 4-5 éves? Szomorúan olvastam a fentieket, nekem még nem szóltak.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. június 21. / 06:00

      Szia!
      Üdv a blogon! Egyedülálló vagy? Az országos listán rajta vagy?

      Kedvelés

      • Zoe 2016. június 21. / 07:25

        Szia Zsuzsa! Igen, rajta vagyok. Csak a származással kapcsolatos dologra tudom fogni, hogy nem egyértelmű a megfogalmazás. Mióta van ez a szabályozás? Márciusban voltam hosszabbítani, akkor nem mondták.

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. június 21. / 07:59

          Én is csak erre tudok gondolni. A “félroma” nem a teljes elfogadást jelenti a mai zsargonban, inkább azt, hogy “lehet roma, de ne látsszon rajta”. Az egyedülállók viszont olyan gyereket szoktak kapni, akin látszik.

          Kedvelés

          • Zoe 2016. június 21. / 08:08

            Köszönöm! Ezt módosítani hogy lehet? Mert a határozatba nincs benne.

            Kedvelés

            • Örökbe 2016. június 21. / 08:11

              Mindenképpen a határozatot kéne, az országos nyilvántartást az alapján töltik ki.

              Kedvelés

            • Örökbe 2016. június 21. / 08:28

              De azért ez nem ennyire egyszerű. Érdemes elgondolkodni, mitől tartottál, miért nem akartál eddig “teljesen roma” gyereket. Ajánlom a Romadopt Klubot, ahol lehet beszélgetni és sorstársakkal találkozni.

              Kedvelés

  15. Marina 2016. június 21. / 06:44

    Még egy gondolat. Már 5 éve várok és vagyok tagja ennek a csoportnak. Valahogy azt érzem, hogy sok házas várakozó, vagy örökbe fogadó társunk részéről szintén erős az elutasítás és az ellenszenv, meg nem értés az egyedülálló várakozókkal kapcsolatban. Együttérzést, empátiát a legritkább esetben tapasztalok. (Hozzászólások, dislike-ok.)
    Több ok lehet a háttérben, de amennyiben arról van szó, hogy attól tartotok, hogy az egyedülállók “elveszik” a gyerekeket előletek, biztosíthatlak benneteket, hogy ennek semmi alapja nincs. Tapasztalatom szerint az egyedülállóknak tényleg csak azokat a gyerekeket ajánlják fel, akik a házaspároknak nem kellenek (persze kevés kivétel itt is van, mint mindenhol). Saját példámat felhozva, hozzám már csak olyan gyerekek jutottak el, akiket még egy házaspárnak is vakmerőség lett volna bevállalni.
    Világos, hogy a jelenlegi jogi környezet egyre inkább kiszorítja az egyedülállókat ebből a lehetőségből. Én csak arra szeretnélek kérni titeket, hogy “ne rúgjatok bele” a már amúgy is a földön fekvőkbe ti is.

    Kedvelés

    • Zoe 2016. június 21. / 09:27

      Ne haragudj Marina, olvasom a fórumot egy ideje, de én nem éreztem ilyet.

      Kedvelés

      • Marina 2016. június 22. / 16:32

        Beszéljünk újra egy év múlva.:)

        Kedvelés

  16. zoe 2016. június 21. / 10:00

    Nem jelent meg reply gomb, ezért itt válaszolok:)
    Nézegetem már egy ideje a fórumot, a babaköszöntőket is olvasgatom. Rájöttem (és nem most), hogy nem a származástól függ, hogy milyen gyermeket tudok elfogadni. Ez sokkal összetettebb dolog. Egy ideje már gondolkozom rajta, hogy változtassak, de persze az iránymutatás is lendített ezen. Persze egyszerűbb lett volna a hosszabbításkor …

    Kedvelés

  17. Alma 2016. június 21. / 10:45

    Sziasztok,

    azt még belátnám, hogy az az elv, hogy a gyereknek a lehető legjobb legyen és kapjon apát és anyát is, de ezzel együtt a várakozási idő duplázódik, na ezt felháborítónak tartom. Elég gyerek kénytelen a rendszerben felnőni családi anomáliák miatt. A piciknek szerintem jó szülő kell, és minél hamarabb. Ha anyagilag és mindenben egy ember is tudja ezt adni(az alkalmassági ezt jelenti ugye) akkor adják ki neki a kicsit! Van a kormánynak ez az idealizált családmodellje, de arról senki nem beszél, hogy a családok 80!!%-a diszfinkcionális. Teljesen mindegy, hogy patchwork vagy hagyományos család a lényeg hogy működjön. Olyat simán el tudok képzelni hogy a kis családba előbb jön gyerek, azután apuka/anyuka.
    Ezzel a rendelkezéssel rákényszerítik csalós megoldásokra azokat akik kisebb gyereket szeretnének. Álszent kis hazugságok meg nem jó alap semmire szerintem.
    Amúgy a romázás nekem azért nem tetszik mert alapból megkapsz egy aktát és akit látsz az egy kisember és vagy megvan az hogy beleszeretsz vagy nincs, ez nem embertipus hanem lélek kérdése szerintem.

    Kedvelés

    • Manuela 2016. június 21. / 13:58

      És mennyire igazad van. 🙂

      Kedvelés

  18. Kata 2016. június 22. / 19:02

    Ez valamit sikeresen elértek: az egymásnak ugrást. Sajnos ez egy újabb álságos intézkedés. Szar,és igazságtalan. De ne csináljátok már ezt. Emberek vannak, akik erőt nem kímélve gyereket akarnak. Ne pazaroljátok az energiát.

    Kedvelés

    • Kata 2016. június 22. / 22:09

      Minden babaköszöntőben, minden már öf gyereket nevelővel készült interjúban benne van, hogy mennyire sorsszerű volt, ahogy megtalálták egymást. Ha igazat beszéltek, márpedig ennyi ember nem tévedhet, az a gyerek, akire vártok, nektek van szánva, nincs az a hatalom, ami az utatokba áll, tökmindegy, ki vagy, hol élsz, kivel.
      A többi pedig vanitatum vanitas. Spóroljatok az erővel, mert hosszú az út az abszolút nullától az origoig, és onnan kezdődik az Igazi kaland!

      Kedvelés

      • Zoe 2016. június 22. / 22:31

        Szívemből szóltál 🙂 remélem így lesz velem is.

        Kedvelés

      • Marina 2016. június 23. / 06:45

        Szerintem ez nagyon leegyszerűsíti a dolgot. Hogy ki mit érez, az nem túl egzakt fogalom. Ha másik 10 gyereket mutattak volna be nekik, lehet, hogy őket is sorsszerűnek érezték volna. Álszentség, amit írsz és továbbra is egyedülálló ellenes. Zoé, téged pedig becsüllek, amiért még mindig bizakodsz, annak ellenére, hogy 2,5 év alatt egyetlen kiajánlást sem kaptál. Ezért írtam, hogy beszéljünk újabb egy év múlva. Lehet, hogy addigra már tisztábban látsz.

        Kedvelés

        • zoe 2016. június 23. / 07:10

          Ha nem bizakodnék, a saját dolgomat nehezíteném meg.

          Kedvelés

          • Marina 2016. június 23. / 07:34

            Teljesen egyetértek veled!:)

            Kedvelés

        • Kata 2016. június 23. / 14:37

          Marina, most van az a pont, ahol megkérlek, h nyomd meg a féket.
          3. Éve várunk, házaspárként. Ugyanúgy állunk a sorban, és nem volt kiajánlásunk semmilyen gyerekre, lehet, h a közeljövőben nem is lesz.

          Most 3 lehetőség közül választhatok, akárcsak te:
          vársz tovább, megőrizve a méltóságodat, belehalsz, és a haláltusa közben mindenkit körbedöfsz, aki él,
          vagy feladod.

          Az álszentség pedig nem itt kezdődik.

          Please, hadd ne én legyek a hibás, v bármelyik házaspár, mert valaki fent nem tudja, merre hány méter.
          Köszi

          Kedvelés

          • Marina 2016. június 23. / 15:57

            Ha úgy gondolod: “valaki fent nem tudja, merre hány méter”, akkor miért keverted bele a sorsszerűséget? Azt gondolom, ahogy végül is te is, hogy nem az ezoterikus régiókban dől el ez a dolog, hanem nagyon is a földön. Akkor végül is nincs köztünk félreértés.

            Kedvelés

            • Kata 2016. június 23. / 16:49

              Hogy hol dől el, azt nem lehet pontosan tudni. Ettől sorsszerű. Hittel abban, h ennek az egésznek jó vége lesz egyszer, valahogy, könnyebb várni.

              Kedvelés

  19. Izabella 2016. június 23. / 16:18

    Azért Magyarország elég kicsi, és a 21. századi közlekedés is informatika mellett megoldható, hogy a gyerekek emiatt a változás miatt ne töltsenek lényesen hosszabb időt a rendszerben. Remélem meg is fogják oldani.

    Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2016. június 23. / 19:46

      1 hónap volt mìg az akta megyèből feljött orszàgosra. Vissza is biztosan ugyanannyi lesz. Aztàn megint fel. Bizottsàgok ülnek össze itt is, ott is. Szóval boritèkolhatò a csùszàs.

      Kedvelés

  20. Ella 2016. június 24. / 07:47

    Én is régóta várok, tudom, milyen érzés. Nem szabad viszont ennyire görcsölni a gyerekért és felesleges vitákba merülni, mert azzal magának árt az ember. Ha valaki fel van pörögve érzelmileg, nem biztos, hogy jó döntést fog hozni, ha helyzet van.
    Ha az ember a sebekre néz, nem biztos, hogy fogja tudni a gyermeket a saját szükségleteitől függetlenül nevelni. Lelkileg stabilizálódni kell, mert egy gyerek is azonnal megérzi, ha tudja az érzelmeken keresztül irányítani a szüleit.

    Kedvelés

  21. Marina 2016. június 29. / 06:57

    Még egy dolog eszembe jutott, aztán ígérem, offolom magam.:) Elnézegetem néhány egyedülálló örökbefogadó társunk fotóit az örökbefogadott gyerekek mindennapjairól, és az jut eszembe, hogy ha még egyszer születek, hozzájuk születek kisgyereknek, annyira jó dolguk van náluk a kis lurkóknak.:) Miért is akkor a diszkrimináció az egyedülállókkal szemben?:(

    Kedvelés

  22. Pixel 2017. március 7. / 08:20

    Üdvözlök mindenkit! Zsuzsa, gratulálok a bloghoz, nagyon hasznos és profi olvasmány. Érdeklődni szeretnék, hogy a fentiekben említett minisztériumi állásfoglalás megmaradt ebben a minőségben, vagy hatályba lépett már a rendelet? Előre is köszönöm a választ!

    Kedvelés

    • Örökbe 2017. március 7. / 08:32

      Szia!
      Nem lépett hatályba, így most felemás a gyakorlat. Egyes megyék komolyan veszik és alkalmazzák, mások pedig a korábbi gyakorlatot folytatják, amíg rendeletet nem kapnak erről. Több egyedülálló kapott azóta is gyereket a megyéből.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .