Mekkora jövedelem kell az örökbefogadáshoz?

Az örökbefogadáshoz jövedelemigazolás kell, ma az ezzel kapcsolatos gyakori kérdéseket járom körül. Gyorsan a lényeg: nincs törvényileg előírt minimális bevétel, és a különböző jövedelmi formákat is rugalmasan kezelik. A kérdéseket egy gyámhivatali dolgozó és egy örökbefogadási tanácsadó válaszolja meg, köszönet a segítségükért.

Mikor kell benyújtani a jövedelemigazolást?

Először az alkalmassági határozat megszerzésekor, a gyámhivatalnak. Ekkor már minden más lépésen (pszichológus, környezettanulmány, tanfolyam) túl van a jelentkező, a Tegyesz elküldi az alkalmassági javaslatot a gyámhivatalnak, ők kérik be a jövedelemigazolást.

Friss: 2020 szeptemberétől a Tegyesznek kell leadni a jövedelemigazolást, nem a gyámhivatalnak. 

Másodszor pedig már a tényleges örökbefogadáskor, annak engedélyezése előtt. Ezt a gyámhatóságok kétféleképpen szokták értelmezni: vagy már a gondozásra kihelyezés előtt kérik, vagy csak a gondozásra kihelyezés után, az örökbefogadást engedélyező határozat meghozatala előtt.

Ez az igazolás bekerül az örökbefogadó aktájába? Ki fogja látni?

Persze, az iratanyag része. Az látja, aki betekinthet az ügyiratba. Hatóság ügyintézője, gyámhivatal felügyeleti szervének ügyintézője, illetve az ügyfél láthatja.

Van-e előírt minimális jövedelem, ami az alkalmassághoz kell? Mennyi jövedelmet várnak el egy egyedülállótól és egy házaspártól? Két minimálbérre lehet örökbe fogadni? És egyre? És közmunkára?

fortepan_9407

Nincs előírt minimális jövedelem. Ezért fontos a környezettanulmány során tapasztaltak figyelembe vétele. Például egy kis településen meg lehet élni akár közmunkából is, ha megtermelik  a ház körül az ennivalót, zöldséget, gyümölcsöt. Vagy akár két minimálbérre is ugyanígy működhet az alkalmasság. Budapesten, nagyvárosban viszont két közmunkára örökbe fogadni nem ideális. Ezért nincs meghatározva jogszabályilag minimális jövedelemösszeg. Egyéni elbírálás alá esik minden eset, komplexen kell vizsgálni.

Baj-e, ha az anya épp gyesen van?

Ha a másik fél eleget keres, akkor nem probléma.

Minimálbérre vagyok bejelentve, a többit zsebbe kapom, alkalmas lehetek? Határozott időre szóló szerződésem van, fogadhatok örökbe? Nemrég költöztünk Magyarországra, még nincs állásunk, de van egy nagyobb összeg a bankszámlánkon, az elég lesz? Baj-e, ha a házaspárból az egyik fél épp munkanélküli? És ha egy egyedülálló jelentkező épp munkanélküli?

Nem lehet rá nemmel vagy igennel válaszolni, mert mérlegelés kérdése. A hatóság az adott ügy körülményei alapján dönt: mondjuk az anya gyesen van, de az apa iszonyú jól keres, akkor megélnek így is. Vagy nincs sok jövedelmük papíron, de örököltek egy rakás ingatlant, van bankszámlájuk, egyéb vagyonuk. Vagy épp elvesztette valamelyik az állását, de piacképes végzettséggel rendelkezik, vagy a nagyszülők nagyban segítik őket, esetleg bérbeadott lakásból, egyéb ingóságból rendszeres jövedelmük származik, nyertek a lottón, tele vannak műtárggyal – ezeket mind figyelembe vehetik.

Egy olyan személy esetében, aki egyéb vagyonból él (örökség, osztalék, bérbeadás, eltartja az amerikai nagybácsi) hogyan igazolja, hogy elegendő bevétele van egy gyermek eltartásához? 

Az ingatlan tulajdoni lapja, értékbecslés, bankszámlakivonat, bérleti szerződés, tartási szerződés, illetve környezettanulmány alapján is meg lehet győződni a “jólétről”.

Egyéni vállalkozó/őstermelő vagyok, milyen igazolást vigyek?

Kérdezze meg az ügyintézőt erről, de a NAV-os éves jövedelemigazolás biztosan jó.

Én vezetem a vállalkozásomat, adhatok saját magamnak jövedelemigazolást?

Ha erre jogosult, akkor igen, de a gyámhatóságtól érdemes megkérdezni, kér-e NAV-jövedelemigazolást.

Kötelező a munkáltatói igazolás, vagy elfogadják, ha bemutatom a bankszámlakivonatomat?

Lehet, hogy elég a bankszámla is, de ha kéri a gyámhivatal, akkor be kell nyújtani (nyilván azt nézik, hogy van-e munkahelye).

A munkahelynek tudnia kell, mihez kérik az igazolást?

Valószínűleg rá fognak kérdezni, mihez kell, de nem muszáj tudniuk. Volt, hogy munkaszerződést is elfogadtak.

A férjem külföldön dolgozik, elfogad a gyámhivatal külföldi igazolást?

Persze.

A fizetésen kívül az egyéb jövedelmeket figyelembe veszik-e?

A jogszabály jövedelmi viszonyra vonatkozó igazolást említ, ami nem csak a fizetést jelenti.

Nézik-e, hogy milyen hiteleket, kötelezettségeket kell fizetni havonta? A befektetéseket vizsgálják?

A “jövedelmi viszony”-ba beletartozik minden, ami a jövedelemmel kapcsolatos. Tartozások, egyéb bevételek, ingóságok, ingatlanok, bármi beletartozhat. Természetesen a gyámhivatal azt fogja megtudni, amit a jelentkezők elmesélnek. Az örökbefogadók becsatolják, amit gondolnak, illetve a környezettanulmány is kitérhet ezekre, és amennyiben a hatóság indokoltnak tartja ezeket tovább vizsgálni, akkor megteszi.

fortepan_9386
Fotók: Fortepan

A jövedelemigazolást csak a gyámhivatal kéri be. Akkor a Tegyesz nem is látja? Az ő alkalmassági vizsgálatukon ez nem szempont?

Jövedelemigazolást nem kér a Tegyesz, de környezettanulmányt készítenek, és ha annak során van a jövedelmi viszonyt érintő kifogás, akkor esetleg alkalmatlanságot javasolhat.

Én nem szoktam bekérni jövedelemigazolást, csak ha valami furcsát tapasztalok. Olyan összeget kérek bediktálni, amiről igazolást tudnak majd a gyámhivatalnak leadni. De nekem ebben a kis megyében ki tud alakulni egy olyan bizalmi kapcsolat a kérelmezőkkel, hogy nem is akarnak, meg nem is tudnak átverni.

A várakozás ideje alatt milyen esetekben kell új jövedelemigazolást leadni? Ha változik a jövedelem? Ha állást változtat a jelentkező? Vagy csak határozathosszabbításkor?

Minden ilyen változást be kell jelenteni. A bejelentés alapján a hatóság, eldönti kell-e igazolás. Nyilván ha jelentős a jövedelemcsökkenés, akkor mindenképpen kell.

Ha több lesz a jövedelmük, nem kell felülvizsgálni, de ha jóval kevesebb, mérlegelni kell, hogy belefér-e egy gyermekről való gondoskodás. Bizony alkalmatlanság is lehet belőle. Érdemes esetleg másik munkahelyet keresni, és addig gyermek kiajánlás ne legyen, amíg nem rendeződik a korábbi szintre a családi bevétel.

A jövedelemigazolást újra bekérik, mielőtt hazavinné valaki a gyereket. Előfordult, hogy akkor utasított el valakit a gyámhivatal?

Nem tudok ilyen esetről.

Volt olyan eseted, mikor a jövedelem miatt bukott meg valaki az alkalmasságin?

Volt egy nő, aki kissé bolond volt és időnként örökbe akart fogadni nulla jövedelemmel. Egyébként nem jellemző.

Nekem nem volt olyan ügyem, hogy a jövedelem miatt bukott meg valaki.

Milyen kérdések szoktak még felmerülni? Milyen tipikus helyzetek fordulnak elő?

A leggyakoribb az, hogy papíron kevés a jövedelem, de amúgy látszik, hogy jól él a család. Van olyan ügyintéző, aki szerint már ez is elutasító ok lehet és nem feltétlen a papír szerinti  jövedelem alacsonysága miatt, hanem amiatt, hogy nem bevallott jövedelem , vagyis hazugság, erkölcstelenség van a családban… De a gyámhatóságnak nem az a feladata, hogy adózási kérdésben foglaljon állást. Ha gyermek nevelésére alkalmasak a körülmények, az egyéb jövedelmi viszonyok azt mutatják, hogy ez tartós (ingatlantulajdon, bankszámla) akkor ezen nem szoktak fennakadni. Nyilván egy gyámhatósági ügyintéző sok kis jövedelmű családban, szegényes környezetben nevelkedő gyermeket ismer, a viszonyítási alap tehát megvan…

Ha örökbefogadáson gondolkozol, gyere a Start csoportunkba, ahol az összes több kérdésedre is választ kapsz!

10 gondolat “Mekkora jövedelem kell az örökbefogadáshoz?” bejegyzéshez

  1. Sasvári-Lázi Melinda 2016. július 4. / 11:16

    Kedves Zsuzsa!

    Köszönjük a mai napi információkat, jó erről is olvasni és körbejárni a témát.

    Üdvözlettel
    S Melinda

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. július 4. / 18:34

      Szia!
      Örülök, hogy megismerkedtünk a hétvégén. Üdv a blogon is. Itt jó kis közösség van, és élőben is szoktunk találkozni, legközelebb július 16-án. Várlak ott is szeretettel titeket.

      Kedvelés

  2. Vicq 2016. július 11. / 13:00

    Üdv. Eheti cikk nincs, vagy csak vacakol a mobilom? (Vagy nem is hétfő van, csak megint eltévedtem a tér-idő-kontinuumban? ☺)

    Kedvelés

  3. Tárai Mária 2017. október 8. / 07:26

    Én azt szeretném kérdezni, hogy nevelőszülő vagyok. 5 gyereket nevelek. Ebből 1 szeretnék orökbefogadni. 2 adok még örökbe. Van a férjemnek eltiltása ez gond lehet? A jövedelmünk: fizetésem: 191000ft+férjem rehabilitációs ellátása a letiltas után 28500+családi 91000+ ide jön még a gyerekek ellátmanya ami 242000. Ez az összeg elég az örökbefogadáshoz vagy belekotnek? Illetve nem saját tulajdonú az ingatlan testvéremé.
    Köszönöm válaszát !

    Kedvelés

    • Örökbe 2017. október 9. / 05:48

      Szia!
      Nincs kikötve konkrét összeg. Amit írtál, annak elégnek kell lennie. Viszont nem csak ezen múlik, alkalmasságot kell szerezni, és az egy külön kérdés, hogy a te hálózatod hogy viszonyul a nevelt gyerek örökbefogadásához. De az anyagiakon nem fog múlni.

      Kedvelés

  4. VB 2019. június 3. / 13:49

    Sziasztok!
    Tudtok abban segíteni, hogy most akkor jövedelemigazolás vagy sima munkáltatói igazolás kell? Az egyik tele van béradatokkal, általában az adóbevalláshoz szükséges, a másik csak egy igazolás hogy van munkahelyem. Remélem ez utóbbi elég. Én ezt kértem ki….

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .