Monthly Archives: szeptember 2016

Babaköszöntő 2016. szeptember

Általános

Folytatódik sokak kedvenc rovata, a Babaköszöntő. Bemutatkoznak azok az olvasók, akiknek nemrég bővült a családja. Országos listás örökbefogadás a szomszéd megyéből, de 300 kilométerre, inkubátoros bébi három névvel,  Miniegér az építőkockákkal, a várva várt harmadik, és akinek már a neve is Isten áldása. Öt izgalmas történet friss örökbefogadóktól. Sok boldogságot kívánok a gyerekekkel! Aki a közelmúltban (mondjuk az elmúlt egy évben) fogadott örökbe, azt várom szeretettel a rovatba!

Nicknév: Nora

Családi felállás: A férjemmel vártunk az első gyermekünkre.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem szeretnénk mások lenni, legalábbis amiatt semmiképp, hogy a fiunkat nem én szültem. Ha az ritkának számít, hogy Ákost babamentő inkubátorba tette a vér szerinti családja, akkor egy picit mégis mások vagyunk.

Miért fogadtatok örökbe: Mert vér szerinti gyermekünk nem született, túl vagyunk sok-sok orvosi beavatkozáson. Utólag azonban érdekes visszaemlékezni, hogy a körülöttünk (fel)növekvő baráti csemetéket annyira szerettük, hogy többször beszélgettünk arról, hogy az örökbefogadás számunkra elfogadható módja lenne a gyereknevelésnek.

Mennyit vártatok: Napra pontosan 4 évet. Ugyanazon a tavaszi napon jelentkeztünk a Tegyesznél, mint, ahogy négy évvel később csörgött a telefon.

akos-1

Ki érkezett, honnan: Ákos, újszülött kisfiú, a megyei kórház babamentő inkubátorában várt ránk (narancssárga megye). Teljesen egészséges, kétórás lehetett, mikor betették.

A leg…

A legviccesebb, amikor – már tudva, hogy a sorszámunk alapján bármikor hívhatnak – a babaáruházakat jártuk, felkészülni egy kisbaba fogadására, és láttuk, hogy az eladók nem tudnak hova tenni a pocakom hiányának láttán.

Mosolyogtató az is, ahogy a társasház lakói kerek szemekkel csodálkoznak ránk és kérdezik, hogy „ez a saját gyerekünk?” vagy arra a kérdésre, hogy „nem is láttalak terhesen?” azt válaszolom, hogy mert nem is voltam, akkor látni a döbbenetet, hogy őszintén nem értik, hogy akkor hogy lehetek most mégis anya. De általában véve a szomszédok, az idegenek (pl. az orvosi vizsgálatokon) mind nagyon kedvesek és örülnek az örömünknek.

A legemlékezetesebb, amikor először találkoztunk Ákossal. Bármikor könnybe lábad a szemem, ha eszembe jut, mert ott azonnal tudtam, éreztem, hogy ő hozzánk tartozik. Karomba vettem, rám mosolygott, és aludt tovább.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: Nagyon jó az Ágacska tanfolyama, egyelőre nem ért meglepetés, minden úgy zajlik, ahogy felkészítettek rá. Gondolkodunk rajta, hogy ránk férne egy ismétlő kurzus is.

Miben más egy inkubátoros baba örökbefogadása? Összehasonlítani nem tudom más örökbefogadással, de azt tudom, hogy zajlott nálunk: Amikor a babánkat betették a megyei kórház babamentő inkubátorába és megnyomták a riasztó csengőt, akkor a kórház portása várt három percet, hogy a vér szerinti családtagnak legyen ideje észrevétlenül elmenni, anonim maradhasson, a rendőrség nem keresheti. A három perc leteltével ellenőrizte, hogy nem téves-e a riasztás. A mi esetünkben valós riasztás volt, ezért azonnal szólt az orvosoknak, akik pár perccel később már ellátták a kisbabát és nevet adtak neki. Ez a név maradt a kórházban használt neve és ezt a keresztnevet mi később második névként meg is tartottuk. Értesítették a Tegyeszt, mert az inkubátorba tett baba minden esetben titkos örökbefogadással adható csak örökbe. A Tegyesz munkatársa felhívta a várólista első helyén szereplő nevet (mi igazából a második helyen voltunk, mert az első épp lombikozott és passzolta a lehetőséget) és felkínálta nekünk a babával való megismerkedés lehetőségét. Fent már leírtam, hogy az első találkozás egyértelműen pozitív volt, az ügyintézés – a gyámhivatal segítségével – azonnal megindulhatott. Ők egy újabb nevet adtak a fiúnknak, hogy a „titkosságot” biztosítsák, a visszakövethetőséget kizárják. Pár nappal később a Gyámhivatal kiadta az engedélyt a fiunk hazahozatalára és utána nekünk is már csak kivárni kellett a hat hetet, hogy a végén Ákos a mi családnevünkre kerülhessen és az általunk választott keresztnevet is megkaphassa.

Ez is vicces volt, mert a gyámhivatal az általuk adott névre adta ki a hazahozatali engedélyt, míg a kórház a saját maguk által adott néven tartotta nyilván a gyermeket, ezért a kiadás nem volt zökkenőmentes. Ez egyébként azóta is tart, minden akkor megkezdett orvosi vizsgálat kontrolljára más néven jelentkezünk be, közben már egy harmadik, általunk adott névvel, és minden alkalommal újra kell mesélni a történetet.

Az a tény, hogy valószínűleg soha nem fog kiderülni, hogy kik a vér szerinti családtagok, számomra nem nehezíti Ákos elfogadását, sőt, talán épp megkönnyíti, de amiatt aggódom, hogy később, amikor már ő szeretne tudni róluk valamit, nem fogok tudni segíteni neki.

Miről olvasnál szívesen:  Foglalkoztat, hogy zajlik majd az óvodába, iskolába való beszoktatás, hogy a dadusok, a tanárok vagy az osztálytársak hogyan viszonyulnak az örökbefogadás tényéhez. Csúfolódás, sugdolózás esetén hogyan kell majd (kell-e?) beleavatkoznom a helyzetbe? Read the rest of this entry

Reklámok

Gyereksorsok cikkajánló 2016. szeptember

Általános

Az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogjáról ajánlok pár cikket a közelmúltból. Ezeket is én írtam, és kapcsolódnak az örökbefogadás témájához. A linkre kattintva az egész írás elolvasható.

„Nem akartam lemondani a gyerekekről, én magamhoz akartam venni őket”

Beszélgetés egy örökbeadóval! Méghozzá Ilona a láthatatlanabb fajtába tartozik: a nyolcvanas években két gyereke is intézetbe került, akiket egy ideig látogatott, aztán nem, a gyerekeket titkosan adták örökbe.

“Voltam nála látogatni kétszer az intézetben, olyan egy éves lehetett, mert már járt. Aztán hol dolgoztam, hol nem, összevissza voltam. Egyszer mentem látogatni, akkor mondták a csecsemőotthonban, hogy betöltötte a három évet, átkerült óvodásotthonba Pápa mellé és onnan örökbe fogadták. Utólag mesélték anyukámék, hogy az öcsémék örökbe akarták fogadni, de mire elintézték a papírokat, már késő volt, más örökbe fogadta. Ezt tizenöt évvel később tudtam meg.”

“Vissza szeretném kapni az unokámat”

Ilona története harminc évvel később folytatódik. Semmi sem fekete-fehér, a zabolátlan fiatal nő megkomolyodott, felnevelt három gyereket, most nagymamaként küzd állami gondozásba került unokájáért. Vajon mennyi esélye van?

“Sokszor arra jöttem haza, hogy a kislány egyedül ordít a bébikompban, Niki azt állította, csak pár percre ment át a szomszédba, de nem tudni. Állandó kapcsolatban voltam a gyerekjólétissel, akkor mondták, hogy én leszek a kislány gyámja, de még nem emelik ki a családból. Próbáltam rávenni Nikit, a gyesből meg a családi pótlékból lássa el ő a gyereket, vegyen pelenkát, ossza be a pénzt.”

Szupersztárok, akik örökbe fogadtak – 1. rész

Szupersztárok, akik örökbe fogadtak – 2. rész

Húsz celeb Hollywoodról és környékéről, akik örökbe fogadtak. Tom Cruise-tól Harrison Fordig, Sandra Bullocktól Madonnáig. Változatos családformák és történetek! A listát olvasgatva már csak az a kérdés: ki nem fogadott még örökbe a sztárvilágból?

A képen pedig Madonna a kisfiával

Kitaláljátok, kiről szólnak a következő sorok?

“Az 54 éves amerikai színésznőnek egy vér szerinti és egy örökbefogadott gyereke van. Fia, … … színésszel való házasságából született 1992-ben. Aztán a házaspár elvált, és … 2006-ban egyedül adoptált egy 14 hónapos kislányt Kínából. A színésznő, bár a gyerekei különböző módon érkeztek, ugyanúgy szereti őket, nem tartja magát gyerekmentőnek, ő csak szeretett volna még egy kisbabát. Azt vallja, hogy egyedülállóként sokkal könnyebb a határokat megszabni és betartatni a gyerekkel, nem kell a másik szülővel is egyeztetni.”

„Egy pólyába csomagolt követ is hazavinnék már…”

Általános

Interjú egy várakozóval! Kata az egyik legaktívabb kommentelőnk, ő az ügyeletes lázadó, minden elérhető irodalmat elolvasott az örökbefogadásról. Férjével, Balázzsal három éve várnak kisbabára, és talán már közel az út vége. Kata mesélt a veszteség feldolgozásáról, a hivatalban szerzett sérelmekről, a várakozás stádiumairól, és arról, hogy lehet jól kezelni, ha mindenki terhes lesz körülöttünk.

Mióta tudjátok, hogy nem lehet gyereketek?

2004 óta ismerjük egymást, de a kapcsolatunk csak két évvel később, éppen tíz éve fordult komolyra. Már korábban ismertem a családot, a történetüket. Balázs legidősebb testvére csecsemőként halt meg. Valóságos csoda, hogy a sógorom és a férjem megérték a felnőttkorukat egy velük született genetikai betegség miatt, amit nem igazán kutattak abban az időben. Fel voltunk készülve arra, hogy gondok lesznek.

Amikor 2010-ben összeházasodtunk, már úton volt az unokaöcsénk. Az egész család imádkozott érte. Csodás, okos, szép gyerek, jövőre már iskolás lesz. Azóta megszületett a keresztfiunk is. Megnyugodtunk, hogy nem lesz probléma. Aztán amikor zöld utat adtunk magunknak, az én problémáim miatt hamar orvosok között kötöttünk ki. Kamaszkorom óta PCO-szindrómás vagyok, de csak 2007-ben diagnosztizálták, és úgy tűnt, sikerrel kezelték nálam ezt a problémát. Az ezerarcú boszorkány azonban nem adja magát ilyen könnyen…

A babákat Kata varrta

Mindezek miatt viszonylag korán megbeszéltük, hogy az inszemináció a határvonal, mert két beteg sejtből nem rakatunk össze egy harmadikat. Alig félévnyi kivizsgálás után négy orvos, köztük Czeizel professzor közölte velünk, hogy lombik nélkül semmi esélyünk gyereket szülni, és mindkettőnket műteni kellene. Tisztelem azokat a párokat, akik rálépnek erre a nagyon kemény és göröngyös útra. De se lelkileg, se egészségügyileg, se anyagilag nem álltunk úgy, hogy bele merjünk vágni.

Egyértelmű volt, hogy az örökbefogadás lesz a megoldás?

Tipikusan „tudtuk, de nem sejtettük” történet ez. Iszonyúan magunk alá kerültünk a diagnózis után. Úgy viselkedtem, mind Odüsszeusz, aki az árbochoz láncoltatta magát. Mentem volna a szirénekhez. Szerencsém volt, hogy Balázs fülébe ólmot öntött a realitás és a hidegvér. Abból az időszakból a sötétségre emlékszem csak.

Amikor már nagyjából felocsúdtunk az első sokkból, elkezdtük keresni a lehetőségeket. Úgy éreztük, nem tudunk gyerek nélkül élni. Viszonylag hamar jutottunk el az örökbefogadás gondolatáig, én előbb. Egy kolléganőmről tudtam, hogy örökbe fogadtak egy kisfiút, aki ma már kamasz. Jó példa volt előttem. De csak azután kezdtünk el komolyan tárgyalni erről Balázzsal, miután végigolvastam néhány könyvet a témában, és a kezébe nyomtam azt, ami igazán a mi helyzetünkhöz vág, illetve összeismerkedtünk más örökbefogadó családokkal is, akik nagyon szívesen meséltek a tapasztalataikról. Mire jelentkeztünk a hivatalba, már kész terveink voltak, mérlegeltük, mit tudunk elfogadni. Nagy halom könyvet, szakirodalmat elolvastunk, mire jelentkeztünk a Tegyesznél.

A kommentjeid alapján sok düh, sértettség volt benned, vegzálásnak élted meg a hivatalos procedúrát. Vajon csak téged ér ennyi támadás a téma kapcsán, vagy jobban a szívedre veszed ezeket? Read the rest of this entry

Az országos lista működéséről

Általános

Az országos örökbefogadási nyilvántartás azon gyerekeknek keres az egész országban szülőt találni, akiket a saját megyéjükben nem sikerült örökbe adni. Sok olvasó érdeklődött, hogy is működik ez pontosan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályától kaptam válaszokat a kérdéseimre, ők kezelik az országos listát. Válaszaik és saját tapasztalataim alapján írom ezt a posztot. Mi mindkét kisfiunkat az országos listáról fogadtuk örökbe. Az országos lista “gyorsítósáv”, ahol az átlagosnál elfogadóbb szülők az átlagnál gyorsabban kaphatnak gyereket.

DSC_0010

Az örökbefogadó-jelöltnek rögtön a jelentkezésnél nyilatkozni kell róla, kéri-e a felvételét az országos listára. Akkor érdemes igent mondani, ha az országos listán elérhető gyerektípusra nyitott az illető (elfogad romát, beteget, idősebb gyereket vagy több testvért), és a más megyében való barátkozás feltételeit tudja vállalni (útiköltség, odaköltözés egy-két hétre). A határozat elkészülte után pár héttel fog jönni egy levél, hogy bekerült az országos nyilvántartásba, innen lehet várakozni. Lesz rajta egy horribilis sorszám, amivel nem kell foglalkozni, semmit nem mond a sorrakerülésről.

Az a gyerek kerül az országos listára, akinek a saját megyéjében nem sikerült örökbefogadó szülőt találni. Lehet, hogy megpróbálták, és többen elutasították a gyereket. Esetleg meg se próbálták, mert nem is láttak rá esélyt, nem volt olyan várakozó, aki elfogadta volna. Néha azért kerül országos listára a gyerek, mert pont a saját falujában lenne neki örökbefogadó szülő, ami nem szerencsés, esetleg a rokonság miatt szeretnék minél messzebb elhelyezni. A gyerek megyéje ekkor beküldi a gyerek aktáját az országos nyilvántartásba. Itt, ha látnak esélyt rá, megpróbálnak egész Magyarország területéről örökbefogadókat találni neki. Hogy konkrétabb legyen, képzeljük el a kétéves Robika ügyét, aki Borsodban él, és ott nem találtak neki szülőket, így az országos listán keresnek számára örökbefogadókat.

Az országos adatbázisba nagyjából a várakozók kétharmada felkéri magát (tavaly 2200 család várakozott összesen az országban, tehát jó 1500 várakozó adatait látják). Az adatbázisban a várakozók minden lényeges adata szerepel, a határozathoz róluk készült vélemények is. Borsod pedig elküldte Robika aktáját a minisztériumba, minden lényeges információval és szakvéleménnyel együtt. Ezek alapján a számítógép rangsorolja a jelentkezőket, akik elfogadnak kétéves kisfiút adott paraméterekkel, egészségi állapottal. Ha bőséges a merítés, akkor a gyerek addigi szokásaihoz, személyiségéhez is próbálják illeszteni őket (például „többemberes” gyerek vagy épp sok gyerek közt élt addig, nagy mozgásigénye miatt kertes házban lenne jó neki, vagy a fejlesztése csak nagyvárosban megoldható stb.) Read the rest of this entry

Tegnapi találkozó

Általános

50 felnőtt és 30 gyerek jött el! Nem hiszem el! Csecsemők, kisgyerekek, iskolások, szülők, várakozók, fontolgatók, friss örökbefogadók és tapasztalt szülők, testvérre várók, egy-két-három gyereket nevelők, vér szerinti gyerekek, testvérek és ikrek, örökbefogadott felnőttek és támogató nagyszülők, törzsvendégek, hébe-hóba felbukkanók és újoncok. Megpróbáltunk röviden bemutatkozni (a legnagyobb képen épp erre fülelünk), aztán spontán alakultak a beszélgetések. Jó érzés, hogy ennyien olvastok.

2016-09-03 Margit u1

Egy fekete női kardigánt valaki ott felejtett.