Az országos lista működéséről

Az országos örökbefogadási nyilvántartás azon gyerekeknek keres az egész országban szülőt találni, akiket a saját megyéjükben nem sikerült örökbe adni. Sok olvasó érdeklődött, hogy is működik ez pontosan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályától kaptam válaszokat a kérdéseimre, ők kezelik az országos listát. Válaszaik és saját tapasztalataim alapján írom ezt a posztot. Mi mindkét kisfiunkat az országos listáról fogadtuk örökbe. Az országos lista “gyorsítósáv”, ahol az átlagosnál elfogadóbb szülők az átlagnál gyorsabban kaphatnak gyereket.

DSC_0010

Az örökbefogadó-jelöltnek rögtön a jelentkezésnél nyilatkozni kell róla, kéri-e a felvételét az országos listára. Akkor érdemes igent mondani, ha az országos listán elérhető gyerektípusra nyitott az illető (elfogad romát, beteget, idősebb gyereket vagy több testvért), és a más megyében való barátkozás feltételeit tudja vállalni (útiköltség, odaköltözés egy-két hétre). A határozat elkészülte után pár héttel fog jönni egy levél, hogy bekerült az országos nyilvántartásba, innen lehet várakozni. Lesz rajta egy horribilis sorszám, amivel nem kell foglalkozni, semmit nem mond a sorrakerülésről.

Az a gyerek kerül az országos listára, akinek a saját megyéjében nem sikerült örökbefogadó szülőt találni. Lehet, hogy megpróbálták, és többen elutasították a gyereket. Esetleg meg se próbálták, mert nem is láttak rá esélyt, nem volt olyan várakozó, aki elfogadta volna. Néha azért kerül országos listára a gyerek, mert pont a saját falujában lenne neki örökbefogadó szülő, ami nem szerencsés, esetleg a rokonság miatt szeretnék minél messzebb elhelyezni. A gyerek megyéje ekkor beküldi a gyerek aktáját az országos nyilvántartásba. Itt, ha látnak esélyt rá, megpróbálnak egész Magyarország területéről örökbefogadókat találni neki. Hogy konkrétabb legyen, képzeljük el a kétéves Robika ügyét, aki Borsodban él, és ott nem találtak neki szülőket, így az országos listán keresnek számára örökbefogadókat.

Az országos adatbázisba nagyjából a várakozók kétharmada felkéri magát (tavaly 2200 család várakozott összesen az országban, tehát jó 1500 várakozó adatait látják). Az adatbázisban a várakozók minden lényeges adata szerepel, a határozathoz róluk készült vélemények is. Borsod pedig elküldte Robika aktáját a minisztériumba, minden lényeges információval és szakvéleménnyel együtt. Ezek alapján a számítógép rangsorolja a jelentkezőket, akik elfogadnak kétéves kisfiút adott paraméterekkel, egészségi állapottal. Ha bőséges a merítés, akkor a gyerek addigi szokásaihoz, személyiségéhez is próbálják illeszteni őket (például „többemberes” gyerek vagy épp sok gyerek közt élt addig, nagy mozgásigénye miatt kertes házban lenne jó neki, vagy a fejlesztése csak nagyvárosban megoldható stb.)

A legrégebbi jelentkezők közül kiválasztanak néhányat, aki szóba jöhet Robikánál. Ha mód van rá, 3-5-öt is, egy 3-4 éves roma kisfiúnál lehet, hogy csak 1-2 elfogadó jelentkezőt sikerül találni. Az országos listán azt is látják, a saját megyéjében miért utasították el a gyereket, ha például többen a gyerek vélelmezett cigány származása miatt mondtak nemet, akkor az országoson már igyekeznek „biztosra menni”, és olyan szülőket választani, akiknek ezzel nem lesz problémája. Tehát, Robikának kiválasztanak három jelentkezőt, mondjuk a Pest megyei Kovácsékat, a budapesti Szabó Idát és a baranyai Nagyéket. Mindegyikük megyei örökbefogadási tanácsadóját felhívják, hogy fogadókész-e az illető, vagy esetleg valami miatt nem (épp lombikozik, terhes, költözik stb.).

Kovácsék ekkor kapnak egy „nulladik telefont” a saját tanácsadójuktól. Ilyenkor általában annyi a kérdés: „Van egy kétéves kisfiú az országos listán, továbbküldhetjük-e az aktáját?” Esetleg a megye vagy a gyerek keresztneve is kiderül, sokkal több nem. Előfordul, hogy ez a nulladik hívás elmarad, ha valamiért a tanácsadó biztos benne, hogy fogadókész a család (például nemrég beszéltek). Ha igent mondanak, a Pest megyei tanácsadó elküldi az aktájukat Borsodba. Sajnos, jelenleg még postán. Ezután szép türelmesen kell várakozni. Robika megyéje bevárja mindhárom kijelölt várakozó aktáit, és helyben a csapat eldönti, kit tart a legmegfelelőbb szülőnek a gyerek igényei, tulajdonságai alapján. (Tehát nem a minisztérium rangsorol, hanem a gyereket ismerő megye.) Tegyük fel, Kovácsék a nyerők. Ekkor Borsod elküldi Robika aktáját Pest megyének. Kovácsékat a saját Pest megyei örökbefogadási tanácsadójuk fogja felhívni, hogy őket választottak. Ezután a Pest megyei Tegyeszbe lehet bemenni és megtekinteni Robi aktáját. Ha tetszik, akkor Kovácsék megkapják Robi borsodi ügyintézőjének a számát, vele egyeztetnek időpontot, amikor odamennek a megyébe. Először a Tegyeszben találkoznak a tanácsadóval, még több információ kiderül Robiról, aztán megnézik a gyereket, majd nyilatkoznak, hogy szeretnék-e elindítani a barátkozást. Eközben Nagyék és Szabó Ida szépen várakoznak. Akkor fogják értesíteni őket, hogy nem ők a befutók, ha Kovácsék eldöntötték, hogy elkezdik a barátkozást Robival. Ez a nulladik telefontól kezdve pár hét, de akár 3-4 hónap is lehet. Amíg ez el nem dől, mindhárom család aktáját félreteszik az országos listán, ezalatt nem fogják másik gyerekhez beválogatni őket (de a saját megyéjükben vagy alapítványnál ezalatt is sorra kerülhetnek). Ha Kovácsék igent mondanak a barátkozásra, akkor Nagyék és Szabó aktája visszakerül a játékba, innentől bármikor újra beválaszthatják őket. Ha Kovácsék nem akarják elkezdeni az ismerkedést, akkor Borsod kiválasztja a második legmegfelelőbbnek tartott jelentkezőt. Ha Kovácsék később, a barátkozás vagy a kihelyezés alatt mondanak nemet Robira, akkor már egy új válogatást tartanak a minisztériumban.

Fontos látni, hogy két szereplő is beleszól, kit hívnak Robihoz: az országos lista kezelői (akik eldöntik, ki legyen az az 1-5 várakozó, akit kiválasztanak), és Robi megyéje, ahol egy szakemberekből álló csapat dönt a kiválasztottak közül. Kovácsék a saját megyei tanácsadójukkal is többször beszélnek az ügy kapcsán, de neki nincs igazán beleszólása, csak továbbítja az aktákat. Az örökbefogadó személyesen az országos listával nem kerül kapcsolatba, a tanácsadója tudósítja a fejleményekről. Személyesen érdeklődni az országos listáról nem lehet, nem is érdemes. Egyébként alakulóban van egy egységes elektronikus örökbefogadási nyilvántartás, hogy a különböző aktákat ne postán küldözgessék egymásnak a megyék, hanem onnan töltsék le. Ha ez összeáll, sokat fog gyorsulni az országos lista ügymenete. (Tavaly év elején a mi anyagunk még postán utazott, de a gyerek aktája e-mailben érkezett vissza.)

Ha az első körben nem sikerül belföldön örökbe adni Robit, akkor újabb kiválasztást tartanak. Nincs szabály rá, hogy hány jelentkezőnek kell itthon kiajánlani egy gyereket – addig keresnek, amíg van megfelelő várakozó. Ha már nincs Magyarországon megfelelő szülőjelölt, akkor kerül át a gyerek nemzetközi listára, ahol külföldön próbálnak neki családot találni. Ha egy gyerek esetleg már fenn van a nemzetközi listán, de közben beérkezik egy olyan magyar várakozó, aki ilyen paraméterekkel elfogad gyereket, akkor nála ismét próbálkoznak belföldön. Külföldre általában azok a gyerekek kerülnek, akik hatévesnél idősebbek, emellett romák vagy súlyos betegségük, tartós lemaradásuk vagy több testvérük van. Négy vagy több testvért együtt itthon nem fogadnak örökbe, három testvért is csak egy-két jelentkező vállal. Az értelmi sérült és a komoly fejlesztést igénylő gyerekek belföldi örökbefogadására is kicsi az esély. Természetesen, hogy egy gyerek hol talál családot, az az aktuális kereslettől és kínálattól függ. Ha történetesen az adott megyébe jelentkezik egy pár, aki vállal három roma testvért, akkor a gyerekek megyén belül találnak szülőt, ha épp nincs ilyen család, akkor lehet, hogy csak külföldön.

Végül...

Évente nagyjából 60 gyerek talál családra az országos listán, és kétszer ennyinek az elhelyezésére tesznek kísérletet. A legtöbb gyerek Szabolcsból, Borsodból és Hajdú-Biharból érkezik, viszonylag sok gyerek jön még Somogy, Heves és Szolnok megyéből. A leggyakoribb végállomás pedig Budapest és Pest megye, hisz itt a legtöbb a várakozó.

Mint látszik, az országos lista türelemjáték a szülőknek, és sajnos a gyereknek is: átlagosan közel egy év telt el a gyerek örökbe fogadhatóvá nyilvánítása és a tényleges családba kerülése között.

Még az országos nyilvántartás kapcsán felmerül, hogy ha a saját megyéjében nincs vállalkozó házaspár a gyerekre, akkor kinek van elsőbbsége: a saját megyéjében élő egyedülállónak, vagy az országban máshol lakó házaspárnak? A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a házaspárokat előnyben kell részesíteni az örökbefogadásnál, a Gyermekvédelmi Törvény szerint azonban az országos nyilvántartáshoz akkor kell fordulni, ha az adott megyében nem találnak szülőt a gyereknek. Korábban ilyen esetben a gyakorlatban a megyei egyedülállót kérdezték meg előbb. Pár hónapja ebben változás történt, erről itt írtam. A minisztérium ezt a választ adta a kérdéssel kapcsolatban: „Mivel a gyermek érdekeire tekintettel történik az örökbefogadók kiválasztása, akkor járnak el a szakemberek körültekintően, ha abban az esetben, amikor a gyermek számára csak egyedülálló általi örökbefogadásra van lehetőség megyén belül, tájékozódnak az országos örökbefogadást elősegítő szervnél házaspár örökbefogadók iránt. Ez nem zárja ki az egyedülállók általi örökbefogadást, mert lehetnek olyan helyzetek, amikor a gyermek szükségleteit az egyedülálló örökbe fogadni szándékozó tudja várhatóan jobban kielégíteni, mint a házaspár örökbe fogadni szándékozók.”  A gyakorlati megvalósítás egyelőre megyénként változó, több megyei Tegyesz már az új módit alkalmazza, az országban élő házasokat hívja ilyenkor, és erről értesítette a várakozókat is, de van olyan megye is, ahol továbbra is az ott élő egyedülállókat veszik előre, amíg nem látnak rendeletet a módosításról. Helyben kell érdeklődni.

Tévhitek az országos listáról:

„Amelyik gyerek nem kel el a saját megyéjében, azzal valami komoly baj van.” Egyáltalán nem biztos, sok gyerek csak azért kerül fel az országos listára, mert roma kinézetű, egyébként teljesen egészséges, vagy épp többen vannak testvérek.

„Mi vállalunk romát is, csak ne lehessen rajta látni, miért nem hívtak még?” Előfordul néha ilyen gyerek is az országos listán, de az ott levő gyerekek többségét azért utasították el a megyéjében, mert sötét bőrűek.

IMG_9692

Gyakori kérdések az országos listáról

Milyen gyereket lehet kapni az országos listán?

A blog olvasói közül nagyon sokan fogadtak örökbe az országos listáról, érdemes áttanulmányozni a Babaköszöntőket, szinte mindegyikben szerepel országos listás történet is. Általában az országos listára az idősebb, beteg, fejlődési elmaradással küzdő, roma gyerekek és a testvérek kerülnek, illetve ezek kombinációja.

Nagyon gyakori az országos listáról örökbefogadottak között:

  • másfél-két és fél év körüli roma gyerekek, nagyjából egészségesek vagy kisebb rendellenességgel – ők azok, akiket a születésnél a kórházban hagytak, de nem mondtak le róluk, majd megjárták a megyei listát. És általában az országos listán több a fiú, mint a lány.
  • kisebb-nagyobb egészségi vagy fejlődési problémával rendelkező gyerekek, vagy a szülők háttere (értelmi fogyatékosság, pszichiátriai betegség, nemi betegség) miatt nem akadt a megyében jelentkező
  • két, esetleg három testvér, akik gyakran szintén romák vagy kisebb fejlődési, egészségi problémájuk van
  • idősebb gyerekek, változatos háttérrel és egészségi állapottal.

A fentieknél súlyosabb állapotú gyerekeket is „megfuttatnak” néha az országos listán, de nem feltétlenül találnak itthon családot nekik.

Időnként előfordul az országos listán:

  • újszülött baba, roma kinézettel
  • és ritkán, de előfordul egészséges, három év alatti fehér bőrű gyerek.

Nincs az országos listán:

  • egészséges, fehér bőrű csecsemő.

Életkor szerinti bontást utoljára 2011-ből találtam, akkor az országos listás gyerkőcök bő fele 3 év alatti volt, harmada óvodáskorú, a többi iskoláskorú.

Update: 2017-ben 81 gyerek talált szülőt az országos listán, 45 volt közöttük 3 év alatti, 28 óvodáskorú, 8 hat év feletti.

Kinek érdemes jelentkezni az országos listára?

  • Aki az egészséges fehér bőrű csecsemőn kívül mást is vállal, bármilyen irányban.
  • Aki meg tudja oldani az utazást, az odaköltözést egy másik megyébe.
  • Egyedülállóknak. Egyre nehezül a helyzetük az örökbefogadásban, nekik az országos lista jelenthet esélyt.

 Mennyit kell várni az országos listán?

Ezt nehéz megmondani. Aki elfogadja az országos listán tipikusnak számító gyerekeket, az gyorsan, egy-két év alatt sorra kerülhet, néha ennél hamarabb is. Ez a legtöbb megyénél lényegesen gyorsabb! És hiába van fenn valaki az országoson, ha csak fehér bőrű, pici gyereket fogad el, akkor lehet, hogy éveket fog várni értesítés nélkül.

Már egyszer beválasztottak minket egy gyerekhez, de nem mi lettünk a befutók.

Ez mindenképp jó jel, eszerint az adott kategóriában már a legrégebben várakozók között vagytok, jó eséllyel hamarosan hívnak megint.

Egyedülállóknak is van esélye az országos listán?

Mindenképpen! Már amennyiben idősebb roma gyereket is elfogadnak. Nagyon sok egyedülálló az országos listáról kap gyereket. És nem is feltétlenül akkor, ha a kiválasztott házaspárok mind elutasítják a gyereket. Előfordul, hogy az egyedülállót hívják elsőnek, például, mert ő a legelfogadóbb, vagy a gyereknek egyszemélyi figyelemre van szüksége, vagy korábban szexuális abúzus érte. Idősebb gyereknél lehet, hogy csak egyedülállókat találnak az országos nyilvántartásban.

Ez a poszt az országos lista működésével foglalkozott, a barátkozás technikai részleteiről máskor fogok írni.

A fotók a saját, országos listás barátkozásainkon készültek.

Ha remélhetőleg nemsokára sorra kerülsz, és felkészülnél az ismerkedésre a gyerekkel, várlak szeretettel a Finisben csoportra, ahol együtt beszéljük meg az akta, kiajánlás, barátkozás és az első otthon töltött idp sajátosságait. https://orokbe.hu/tamogato-csoportok/finisben/

64 gondolat “Az országos lista működéséről” bejegyzéshez

  1. zoe.va 2016. szeptember 5. / 08:45

    Nagyon köszönjük ezt a cikket Zsuzsa, hiánypótló!
    Amit saját tapasztalatból tudok hozzátenni, hogy eddig 3-szor küldték tovább az aktámat az országosra, de arról, hogy nem lettem befutó, sosem kaptam visszajelzést. Azaz így több hónap eltelhet bizonytalanságban. Pedig ilyenkor egy visszajelzés nagyon jó lenne.

    Kedvelés

    • mogyi 2016. szeptember 5. / 10:54

      Szia, en azt tanacsolnam, hogy ilyenkor legy nyugodtan erdeklodo. Anno en 4-6 het mulva hivtam a megyei tanacsadonkat, hogy tud-e mar vmit. Volt olyan, amikor elfelejtettek vissza jelezni, hogy nem … igy jo volt, hogy erdeklodtem…nekunk mindenkepp. Sok sikert kivanok!

      Kedvelés

      • zoe.va 2016. szeptember 5. / 14:45

        Szia Mogyi! Igen hívtam én is a tanácsadót, de ők sem kapnak visszajelzést. Köszönöm a jó kívánságot 🙂

        Kedvelés

    • mandó 2016. szeptember 5. / 14:55

      Érdekes, így utólag, az ügyintézőnk szerint nagyon sokszor volt az aktánk a minisztériumba, de mi erről soha nem tudtunk, így a visszajelzés sem hiányzott…A mostani kiajánlásunknál is akkor kaptuk június végén a telefont, amikor már mi mehettünk megnézni az aktát, mi voltunk a második házaspár, akit kiválasztottak. Az akta pedig már januárban a minisztériumnál volt! Az első pár június elején volt személyes találkozón… csak az időpontok miatt… igen, tényleg jó lenne gyorsítani rajta… 😦

      Kedvelés

      • Örökbe 2016. szeptember 5. / 15:25

        Azt a betyár!
        Amúgy azelőtt mandó72 voltál, azért nem engedett be rögtön.

        Kedvelés

        • mandó 2016. szeptember 5. / 21:28

          Képzeld, a gyerek kizárt a rendszeremből, csinált magának egy rendszergazdai fiókot, így minden kedvenc sávom elveszett. Fogalmam sem volt, mi volt a jelszavam a különböző fiókjaimhoz, ehhez sem tudtam, hogy is voltam bent. Szép lassan próbálgatom felvenni a kapcsolatomat a fiókjaimmal és megfejteni a kódokat, egyre átnevezni őket, hogy többször ilyen ne legyen, és persze levédettem most már kóddal a gépemet is. 😛

          Kedvelés

  2. Tücsi 2016. szeptember 5. / 13:33

    Sziasztok! Az egyik közeli ismerősömék pont most intézik az örökbefogadást. Felmerült náluk is, hogy országos listáról is fogadnának gyereket. A helyi Tegyesz ügyintéző pedig közölte velük, hogy ott csak ” agyhalott cigány gyerekek vannak”. Engem ez teljesen felháborít és nem értem, hogy hogyan kerülhetnek ilyen emberek egyáltalán az örökbefogadás közelébe. 3 szobás lakásra azt mondta, hogy szerinte kicsi a lakás egy gyerek fogadására. Ők még gondolkodnak az országos listán, de az ügyintéző nagyon elutasító velük.

    Kedvelés

    • mandó 2016. szeptember 5. / 14:49

      Uramatyám!!! Agyhalott cigány gyerekek??? Hát, az ilyen ügyintézőt én is kizárnám, az már egyszer biztos! Mi most találtunk egymásra, másfél éves, egészséges, gyönyörű kislánnyal, származásilag valóban cigány (én azért írom így, mert a nevelőszülő is így nevezte meg nemcsak a gyermek származását, hanem saját magát is, hagyják már őt a romázással… meg azzal, hogy roma identitás… nincs ilyen, értékek vannak, egy gyereknek ezt kell átadni, erre van szüksége és nagyon sok szeretetre, és igaza van, nekünk nagyon sokat segített, nagyon hálásak leszünk ezért életünk végéig), sajnos megyéjén belül ilyen származású gyermekre nem találnak örökbefogadó szülőket, vagy országos listán találnak szülőkre, de sokan kerülnek ki Olaszországba onnan…

      Kedvelés

    • Pakinyanya 2016. szeptember 5. / 16:04

      Az ügyintézőt ez esetben sz… ák le! Hülyeséget beszél. Mi pont most kaptunk egészséges roma kisfiút, koraszülött volt, de kutya baja és gyönyörű!

      Kedvelés

      • Örökbe 2016. szeptember 5. / 16:26

        És nézzék meg Buzsáék Zozóját, Fatika Emilijét, Aktucsék gyerekeit, az én két fiamat, és számos gyereket a találkozókon és a Babaköszöntőkben. Cigányok, de nem agyhalottak 🙂

        Kedvelés

        • Aktucs 2016. szeptember 5. / 21:55

          A kisfiam átlagos, a kislányom átlag feletti intelligenciájú. 🙂
          Nem problémamentesek, de ez az agyhalott durva. Egyébként a megyei ügyintézőnk azt mondta, hogy náluk a megyében az egy év feletti gyerekeket egyáltalán nem tudják örökbe adni helyben. A szőke, kék szemű, egészségeset sem.

          Kedvelés

    • Szilvia 2016. szeptember 5. / 19:28

      Amikor ilyen ügyintézővel hozza össze a sors az embert, van-e arra mód, hogy másikat kérjen? Vagy az a leendő szülőket minősítené, hogy nem elég elfogadóak?! Szomorú, hogy ilyen emberek döntenek mások életéről! (minket szerencsére nagyon sok, kedves ügyintézővel hozott össze a sors, de biztos nagyon megviselt volna egy ilyen beszólás)

      Kedvelés

      • Örökbe 2016. szeptember 5. / 20:54

        Csomó megyében csak egy tanácsadó van, de a többiben is be van osztva, mi alapján kerülsz valakihez.
        Lehet panaszt tenni, aki nem fél.

        Kedvelés

      • Pakinyanya 2016. szeptember 5. / 22:41

        Négyszer végeztük el az összes hercehurcát, kivéve ugye a tanfolyamot, ami amúgy az egész procedúra legérdekesebb és leghasznosabb része volt. Ez alatt találkoztunk számtalan ügyintézővel különböző hivatalokból (a legutóbbi esetben a zárt öf-nál egyenesen három hivatallal kellett kapcsolatban állnunk és összesen négy hölggyel volt dolgunk). Azt mondanám, hogy nagyon vegyes a felhozatal. Vannak igazán elhivatott és munkájukat szívből végzők (nem is hiszem, hogy sokáig meg lehet maradni ezen a pályán, ha nem belső indíttatásból van ott valaki. A debreceni gyermekvédelmis hölgy elmondta, hogy kéne legyen szupervíziójuk, de persze nincs, ezért egymással beszélik meg az eseteket. Így pláne nehéz lehet ezt az érzelmi terhet viselni, amivel ez a munka jár.) És vannak azok, akik gondolom tévedésből kerültek erre a pályára és jobb esetben csak szimplán nem szeretik a munkájukat és ezért undokok, de rosszabb esetben még előítéletesek is. Minden alkalommal, amikor kedves és odafigyelő emberhez kerültünk (amúgy ez volt a többség), akkor hálát adtam, amiért így alakult. De voltak igen kellemetlen szituációk és megjegyzések, amikre az embernek a szava is elakad és hirtelenjében csak mosolyog zavarában. Arra jutottam, hogy ezt el kell fogadni, arra kell gondolni, hogy ez csak ideiglenes kapcsolat, hamarosan vége lesz és az eredmény számít (tehát szemünk a labdán legyen:)). Gáz, hogy ilyen emberek is dolgozhatnak egy ennyire szociális érzékenységet kívánó munkahelyen (mert az örökbeadás csak egy kis szelet, elszökött gyámság alatt állókról, a gyámság alatt állók nem kívánt terhességéről is szólhat a dolog és nyilván van ezer másik eset, de csak ilyenekről csíptem el megjegyzéseket a hivatalokban), de érdemes vastag bőrt növeszteni, füleink mellett elereszteni az ilyen dolgokat. Mindig azt szoktam mondani, hogy az öf nem jár több utánajárással és kellemetlenséggel, mint a terhesgondozás, hiszen ott is botolhat az ember igazán bunkó egészségügyisekbe. Szerintem ezeken érdemes túltenni magunkat. Persze ha nem okoz komolyabb gondot egy-egy ilyen ember, mert ha esetleg valamire negatív hatással van a szakamiatlansága, az más kérdés. De a megjegyzések csak kellemetlenek.

        Kedvelés

    • Queen Missy of Missylandia 2016. szeptember 6. / 08:36

      Ez az ügyintézőt minősíti. Ő az, aki előítéletes, és emellett gonosz is, mert a maga módján elveszi a gyerekektől a lehetőséget, hogy szerető családot találjanak. Senkit nem szabad rábeszélni egy gyerekre sem, de lebeszélni róla, az nettó gonoszság.

      Kedvelés

    • Fatika 2016. szeptember 6. / 12:41

      Nem lepődöm meg. Régebben kommentelt ide egy anyuka, mesélte, hogy mikor az ügyintéző megtudta, hogy elfogadnak roma gyereket, úgy viselkedett velük, mintha meghibbantak volna, és kerek-perec közölte, hogy hatalmas hibát követnek el, egy cigány purdé tönkre fogja tenni az életüket. És ha jól emlékszem, náluk már volt egy konkrét gyerkőc, akihez elkezdtek érzelmileg kötődni, gyakorlatilag őt szapulta a nő. Szerintem egy ilyen szituáció jó kis lecke, hogy megtanulja az ember, nem szabad semmilyen szinten energiát fektetni abba, hogy azon görcsöljünk, vadidegen emberek mit gondolnak rólunk, és a döntéseinkről. Akár az örökbefogadásról beszélünk, akár másról. Az ilyesmi eszméletlenül sok energiát el tud szívni, amit hasznos dolgokra használhatna az ember. Ha nem érzik úgy, hogy maradéktalanul el tudnák fogadni, természetesen ne vállaljanak be roma babát, de ha teljesen biztosak a dolgukban, akkor csak mosolyogva mondják meg annak a drága embernek, hogy sebaj, azért ők mégis csak szeretnének felkerülni az országos listára. Nálam az volt, hogy mikor legelső alkalommal bementem a Tegyeszhez beadni kérvényt, a végén a hölgy megkérdezte, hogy ‘van-e bármilyen speciális igényem, kikötésem a gyermekkel kapcsolatban’. Mivel tudtam, mit szeretne tudni, rögtön válaszoltam, hogy nincsen etnikai kikötésem, erre olyan döbbenten nézett rám, mintha azt közöltem volna vele, hogy háromfejű gyereket szeretnék, majd mondta, hogy ‘ok, de akkor ne kapkodja el a döntést, válogasson nyugodtan’. Nekem ez volt az egyetlen ilyen jellegű élményem a folyamat során. Általában szuper kedvesek voltak,és a mosoly csak még szélesebb lett, mikor megtudták, hogy nem csak fehér bőrű babát fogadok el.

      Kedvelés

  3. mamzika 2016. szeptember 5. / 21:12

    Mint nevelő szülő szeretnék hozzászólni.. Nagyon szeretem olvasni az írásokat. Most ez a cikk egy kicsit elgondolkoztatott. A mai világban,ahol mindent szinte elektronikusan intézünk,miért csak most tervezik bevezetni az új adatbázist? 6 sikeres örökbe adásom volt,jelenleg 1 picur várakozik szerető szülökre,aki országos listán van. A gyerek nő,egyre jobban ragaszkodik,és mindjárt betölti a 2. évét.Tavasz óta keresik a szülőket? Röhej! Egy egészséges fél roma értelmes kisfiúról beszélek.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. szeptember 5. / 21:22

      Szia! Üdv a blogon!
      Fú, már egy ideje bevezették, töltögetik fel az adatokat, de valahogy még nem százas…

      Amúgy elég lenne mailben küldeni az anyagokat, az is gyors…

      Kedvelés

      • Gyöngyuszka 2016. szeptember 7. / 11:59

        Sziasztok!

        Tudom nem ide tartozik, de jövő héten megyünk az első interjúra a Tegyeszhez, és nem tudom, hogy bevalljuk e hogy van egy 5 kg-os kiskutyánk a lakásban, szobatiszta, minden oltása megvan, figyelünk, rá nem bolhás. Van gyerek a családban és velük is kijön. De nem akarjuk hogy ezért elutasítsanak minket, tehát meg tudnánk oldani, hogy ne legyen otthon ha jönnek lakás megnézésre.De őszintén én nem szeretnék hazudni, és megválni se szeretnék tőle, nem azért fogadtuk be hogy majd kirakjuk.
        Szerintetek mit tegyünk?
        Azt elfelejtettem írni, hogy újszülöttet szeretnénk.
        Válaszotokat előre is köszönöm.

        Kedvelés

        • Queen Missy of Missylandia 2016. szeptember 7. / 12:27

          Mindenképp be kell vallani több okból: 1) A kihelyezés előtt is van környezettanulmány, meg még lesz a kötelező gondozási 1 hónap alatt is, hogy kimegy a Tegyesz. Ha akkor derül ki, hogy hazudtatok, az gáz, akár a procedúra végét is jelentheti (gyám mondjuk visszavonja a hozzájárulását). 2) Ha tudják, hogy van állat, nem javasolnak olyan gyereket, aki vagy fél az állattól vagy allergiás rá. Gondolj csak bele, hogy milyen lenne, ha az ismerkedés után hazamennétek a gyerekkel, és kiderülne, hogy allergiás, és vagy ő vagy a kutya. 3) Előny is lehet, mert a gyerekek egy része nagyon kötődik az állathoz, és az könnyíti a beilleszkedését. Nálunk macskák voltak és vannak. Már az első nap az egyik a fiam kiságya mellé feküdt, és dorombolt neki. Azóta a fiam adja nekik az eledelt.

          Kedvelés

          • Gyöngyuszka 2016. szeptember 7. / 12:41

            Hát mivel újszülöttet szeretnénk örökbe fogadni, gyanítom a félelem még nem játszana szerepet. Én sem akartam hazudni, csak megijedtem, hogy mennyire lehetnek elutasítóak ha megtudják, mondjuk tényleg nem egy harci kutyáról van szó, és még félelemből se támadt soha.Ő is az életünk része, és a 15 hónapos keresztfiam is imádja.

            Kedvelés

          • Örökbe 2016. szeptember 7. / 12:55

            Szia Gyöngyuszka!
            Nincs ok aggodalomra a kutya miatt.
            Én még senkiről nem hallottam, hogy kutya miatt lett alkalmatlan. Egy pici, aranyos kutyának biztos örülni fog a gyerek.
            Sok sikert!

            Kedvelés

            • Gyöngyuszka 2016. szeptember 7. / 12:59

              Nagyon szépen köszönjük. Annyira izgulok, régóta olvaslak titeket, és végre mi is elkezdhetjük a folyamatot. 😀

              Kedvelés

        • lulukoci 2016. szeptember 9. / 13:03

          Szia! Nekünk két kistestű kutyánk van (pincsi keverékek). Kertesben élük, de ők lakáskutyák, sőt ágykutyák :-D. Mi az első alkalommal elmondtuk, erre annyit reagált az ügyintéző, akkor akkor allergiás gyerkőc nem jöhet szóba. A kislányunkat másfél évesen fogadtuk örökbe, azelőtt bár kertes házban élt, de ott állat nem volt benn (kutya, macska, csirke az udvaron háziállatként, nem társként).
          Szinte azonnal megbarátkozott velük. Az életéből kimaradt a mászás, ezt pl. úgy tudtuk megtanítani neki, hogy a kutyákat utánozta (később üldözte az asztal alatt). Minden reggel úgy ébred, hogy néz ki a rácsos ágyán és kiabál, hogy “Lullllllluuuuuuu”. (egyelőre minden kutya Lulu)
          Szerintem max.arra érdemes figyelni, hogy abba a szobába ne menjen be az eb, ahol a pici baba alszik. Ezt egyelőre mi sem engedjük.
          Kizártnak tartom, hogy ez baj legyen a megfelelő higiéniai óvintézkedéseket betartva (oltás, féregtelenítés, fürdetés, ne nyalja a gyerek a kutya orrát egy darabig :-D)
          Jut eszembe, tőlünk a kihelyezés időtartama alatt minden héten megkérdezték mi a helyzet velük, a rólunk készült jelentésbe is be lett írva, hogy a kutyák megtörten tűrik, ahogy a kislányunk beviharzott az életükbe 😀

          Kedvelés

    • Bogár 2016. szeptember 14. / 08:58

      Ez tényleg röhej. Bürokrácia ezerrel. Szerintem biztosan sokat elfogadnák őt. Mi is már több mint 1 éve jelentkeztünk( fél éve van határozatunk), származás és nem kikötése nélkül várakozunk második gyerekre, és egyre csak várunk…

      Kedvelés

  4. lulukoci 2016. szeptember 9. / 13:05

    Szia! Nekünk két kistestű kutyánk van (pincsi keverékek). Kertesben élük, de ők lakáskutyák, sőt ágykutyák :-D. Mi az első alkalommal elmondtuk, erre annyit reagált az ügyintéző, akkor akkor allergiás gyerkőc nem jöhet szóba. A kislányunkat másfél évesen fogadtuk örökbe, azelőtt bár kertes házban élt, de ott állat nem volt benn (kutya, macska, csirke az udvaron háziállatként, nem társként).
    Szinte azonnal megbarátkozott velük. Az életéből kimaradt a mászás, ezt pl. úgy tudtuk megtanítani neki, hogy a kutyákat utánozta (később üldözte az asztal alatt). Minden reggel úgy ébred, hogy néz ki a rácsos ágyán és kiabál, hogy “Lullllllluuuuuuu”. (egyelőre minden kutya Lulu)
    Szerintem max.arra érdemes figyelni, hogy abba a szobába ne menjen be az eb, ahol a pici baba alszik. Ezt egyelőre mi sem engedjük.
    Kizártnak tartom, hogy ez baj legyen a megfelelő higiéniai óvintézkedéseket betartva (oltás, féregtelenítés, fürdetés, ne nyalja a gyerek a kutya orrát egy darabig :-D)
    Jut eszembe, tőlünk a kihelyezés időtartama alatt minden héten megkérdezték mi a helyzet velük, a rólunk készült jelentésbe is be lett írva, hogy a kutyák megtörten tűrik, ahogy a kislányunk beviharzott az életükbe 😀

    Kedvelés

  5. Bogár 2016. szeptember 10. / 08:29

    Mi kértük a felvételünket országos listára (március óta van határozatunk), de nem kaptunk értesítést. Mindenkinek küldenek ilyet? Kezdjünk aggódni?

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. szeptember 10. / 08:45

      Kérdezz rá, hogy mi a helyzet. Tudtommal mindenki kap egy levelet, hogy nyilvántartásba vették.

      Kedvelés

      • Bogár 2016. szeptember 14. / 09:51

        Rákérdeztünk, felvettek minket az országos listára április 28-án, csak a kiértesítő levél keveredhetett el a postán….

        Kedvelés

    • Csut 2016. szeptember 12. / 11:03

      Ugyanez, nekünk májusi a határozatunk, én most rákérdeztem emailen, még nem kaptam választ. Ráadásul nekünk nagy az esély az országos listára, szóval kicsit mérges leszek, ha nem küldték tovább a papírjainkat.

      Kedvelés

      • Mira 2016. szeptember 12. / 11:42

        Úgy tűnik, eléggé meg vannak csúszva a dokumentációval. Nemrég tudtam meg, hogy a határozat után kapnom kell még egy levelet a jogerőre emekedésről is. Nálatok is így volt?

        1 hónapja jogerőre emelkedett a határozatom és a gyámügy nem készítette még el… a Tegyesz meg csak vár, hogy az országos listára felvegyenek. 😦

        Kedvelés

        • Csut 2016. szeptember 12. / 13:25

          Mi kaptunk egy levelet, lemondtunk a fellebbezési jogunkról, úgy rémlik, az már jogerős határozat volt. Gondolom, megyénként is eltérő a dolog.

          Kedvelés

          • Bogár 2016. szeptember 12. / 14:53

            Mi a jogerős papírt megkaptuk, az ügyintéző azt mondta, hogy utána küldi a papírjainkat tovább az országos listára… Onnan azóta is várjuk a visszajelzést. Most meg az ügyintéző van szabin….Pedig mi is az országos listában bízunk nagyon.

            Kedvelés

            • Csut 2016. szeptember 30. / 09:21

              Beszéltem az ügyintézőnkkel (Pest megye), azt mondta, hogy emberhiánnyal küzdenek és utána néz. Ez volt 4 napja, azóta semmi. Szóval sztem nem ment fel a papírunk. 😦

              Kedvelés

  6. Ella 2016. szeptember 12. / 15:38

    Nagyon várjuk az első találkozást. Az országos listáról kaptunk kiajánlást 3,5 éves kisfiúra. Az aktája alapján nagyon szimpatikus nekünk. 🙂 Sajnos az ügyintézés nagyon lassan halad.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. szeptember 12. / 19:52

      Nagyon izgalmas. Eszerint már ki is választottak titeket?

      Kedvelés

      • Ella 2016. szeptember 12. / 20:48

        Igen, már megnéztük az aktáját. A találkozó szervezés alatt van.

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. szeptember 13. / 11:34

          Melyik megye? Amit eddig tudtok, az mind rendben van?

          Kedvelés

          • Ella 2016. szeptember 13. / 15:30

            Narancssárga megye, magyar kisfiú. Igen, az eddigiek alapján teljesen el tudjuk fogadni. Többet egyenlőre nem írhatok.
            Ilyenkor örül az ember, de az szerintem nagyon meggondolandó, milyen információt osztunk meg egy gyermekről.

            Kedvelés

  7. Ella 2016. szeptember 13. / 22:32

    Citromsárga megye. Igen, az eddigiek alapján minden rendben.

    Kedvelés

    • Ella 2016. szeptember 28. / 16:08

      Ismerkedünk a kisfiúval. 🙂 Mostanában nem unatkozunk.

      Kedvelés

  8. tulipan16 2016. szeptember 24. / 15:10

    Bocsánat már, annyiszor megütötte a szememet ez a kifejezés már : ” ne lehessen látni rajta hogy roma származású” Pici baba esetében is sokszor látom leírva : “nem látni rajta hogy roma származású, mert fehér bőrű kék szemű”.
    Egész pici újszülött, pár hónapos baba még sokszor egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy később fog, hogy lehet a bőre, szeme alapján ítélkezni? És ha bebarnul, akkor hogyan tovább? 😦
    Kicsit elkeserítő nekem ezt olvasni.
    ( az én gyerekeim hosszú fekete hajjal születtek, kék szemmel, egyik sem maradt se fekete hajú se kék szemű)

    Kedvelés

    • Pakinyanya 2016. szeptember 26. / 22:05

      Az előbb írtam ide mindenfélét, de kitöröltem és csak annyit írok: mélységesen egyetértek veled Tulipán.

      Kedvelés

      • tulipan16 2016. szeptember 29. / 13:16

        Ó de kár, szívesen elolvastam volna 🙂

        Kedvelés

  9. Ari 2016. október 6. / 21:20

    Sziasztok! Gyakran olvasom a honlapot, de idáig még nem szóltam hozzá. Mi 2 éve várunk 0-3,5éves gyerkőcre. Van egy 8 éves volt koraszülött kisfiunk sok-sok kisebb problémával, így kisebb korrigálható egészségügyi problémát is elfogadtunk, már nagy agyakorlatunk. Amiért írok, ma felhívtak bennünket, hogy az országos listán van egy 2 éves kisfiú szép barna szemekkel, érdekel-e, de ne ringassuk magunkat még hiú ábrándokba. Hát mi már este a négyszemélyes asztal üres helyét néztük mosolyogva, annyira nem éltük bele magunkat😀. De nem ezért írok, hanem mert nem értettük, miért van több szülő versenyben és egyáltalán hogy is van ez az egész országos listás procedúra. Már nem elékeztünk és mélyre hatóan szerintem erről nem is volt szó erről a tanfolyamon. Nem kellett mást tennem csak rátalálni erre a cikkre, nagyon hasznos és szemléletes az írás, köszönjük szépen! Bár a megemlített várakozási idők elszomorítottak és fel is háborítotottak, hiszen úgy érzem minden nap számít….. Reménykedünk…

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. október 7. / 08:14

      Szia! Üdv a blogon!
      Nagyon izgalmas. Tudósíts majd a fejleményekről! Mindenképp jó jel, hogy egyszer már beválasztottak. És sokszor valahogy menet közben a többi várakozó “elpárolog”, tehát nem rosszak az esélyek.

      Kedvelés

    • Ella 2016. október 7. / 09:10

      Szia! Nekünk július végén szóltak először, hogy van gyermek az országos listáról. Első párnak választottak, szeptemberben nézhettük meg. Még tart az ismerkedés. Sajnos hosszadalmas a folyamat…

      Kedvelés

  10. BaraB 2016. október 12. / 17:31

    Sziasztok! Érdeklődnék, hogy a szakemberekből álló csapat akik a kiválasztottak közül dönt a gyermek lakóhelye szerin illetékes TEGYESZ vagy a Gyámhivatal ? előre is köszönöm 🙂

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. október 12. / 19:43

      Szia! Üdv a blogon!
      A Tegyesz választja ki az örökbefogadót.
      A gyámhivatal majd csak a legvégén lép be, ők mondják ki az áment, mikor lezajlott a barátkozás.

      Kedvelés

  11. BaraB 2016. október 12. / 17:39

    Sziasztok! Lehet kétszer írom le, de nem látom a hozzászólásomat. Azt szeretném kérdezni, hogy a szakemberekből álló csapat aki dönt a kiválasztottak közül a TEGYESZ vagy a gyámhivatal munkatársai? Illetve az országos lista kezelői a Minisztériumhoz tartoznak? Előre is köszönöm! 🙂

    Kedvelés

  12. Hajni 2019. április 30. / 09:51

    Sziasztok! Én egyedülállóként szeretném orokbefogadni második gyerekemet, szoval nekem csak országos listán van esélyem.

    Származási kikotesem nincs, a kislányom is roma származású. Én meg mindig nem értem, hogy működik az országos lista. Egy számítógép dönt paraméterek alapján?
    És, ha én tudom, hogy egy másik megyében van egy örökbefogadásra alkalmas gyerek es a másik megye tegyesze is tud rolam, akkor sem biztos, hogy kiajanlanak, mert lehet, hogy a számítógép nem engem lok ki?

    Bocsánat, csak próbálom megerteni, mert úgy tűnik, az én örökbefogadásom ezen múlik.

    Köszönöm

    Kedvelés

      • Erika 2019. április 30. / 10:50

        Bocsánat, Hajni, nem vettem észre, hogy pont azon az oldalon vagyunk! Úgy láttam, hogy a Fórumból írtál.

        Kedvelés

    • Örökbe 2019. április 30. / 11:40

      A minisztériumban kezelik a listát. Ott a komputer kiadja az adott paraméterekkel várakozókat, de a szakember dönti el, ki lesz az a néhány, aki szóba jön ténylegesen. A másik megyénél felesleges érdeklődni, nem tehet semmit, ha a te neved nem szerepel az általuk küldött listán.
      Hogy egy egyedülálló kap-e második gyereket, az egy nehéz kérdés. Ha van egy gyerek, első körben a házasok, majd a gyermektelen egyedülállók jönnek szóba, csak aztán te. De ha kaptál határozatot, akkor úgy ítélték meg, hogy nem reménytelen. Viszont a várakozás lehet hosszú.
      Az országos lista “black box”, nem lehet kívülről befolyásolni.

      Kedvelés

  13. Bogárka 2019. július 26. / 10:08

    Sziasztok!
    Decemberben síkeres örökbeadáson lettem tul(3 as testvérpár) külfőld, Februárban kaptam pozítív visszajelzést képpekel mellékelve.Jol vannak.

    Kedvelés

  14. Natalia 2019. október 2. / 16:36

    Sziasztok! Mindenki kapott értesítést arról, hogy felkerült az országos listára? Mert mi májusban kaptunk határozatot, de ilyen értesítést, hogy az országos listára felkerültünk, olyat nem.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .