Interjú egy várakozóval! Kata az egyik legaktívabb kommentelőnk, ő az ügyeletes lázadó, minden elérhető irodalmat elolvasott az örökbefogadásról. Férjével, Balázzsal három éve várnak kisbabára, és talán már közel az út vége. Kata mesélt a veszteség feldolgozásáról, a hivatalban szerzett sérelmekről, a várakozás stádiumairól, és arról, hogy lehet jól kezelni, ha mindenki terhes lesz körülöttünk.
Mióta tudjátok, hogy nem lehet gyereketek?
2004 óta ismerjük egymást, de a kapcsolatunk csak két évvel később, éppen tíz éve fordult komolyra. Már korábban ismertem a családot, a történetüket. Balázs legidősebb testvére csecsemőként halt meg. Valóságos csoda, hogy a sógorom és a férjem megérték a felnőttkorukat egy velük született genetikai betegség miatt, amit nem igazán kutattak abban az időben. Fel voltunk készülve arra, hogy gondok lesznek.
Amikor 2010-ben összeházasodtunk, már úton volt az unokaöcsénk. Az egész család imádkozott érte. Csodás, okos, szép gyerek, jövőre már iskolás lesz. Azóta megszületett a keresztfiunk is. Megnyugodtunk, hogy nem lesz probléma. Aztán amikor zöld utat adtunk magunknak, az én problémáim miatt hamar orvosok között kötöttünk ki. Kamaszkorom óta PCO-szindrómás vagyok, de csak 2007-ben diagnosztizálták, és úgy tűnt, sikerrel kezelték nálam ezt a problémát. Az ezerarcú boszorkány azonban nem adja magát ilyen könnyen…
Mindezek miatt viszonylag korán megbeszéltük, hogy az inszemináció a határvonal, mert két beteg sejtből nem rakatunk össze egy harmadikat. Alig félévnyi kivizsgálás után négy orvos, köztük Czeizel professzor közölte velünk, hogy lombik nélkül semmi esélyünk gyereket szülni, és mindkettőnket műteni kellene. Tisztelem azokat a párokat, akik rálépnek erre a nagyon kemény és göröngyös útra. De se lelkileg, se egészségügyileg, se anyagilag nem álltunk úgy, hogy bele merjünk vágni.
Egyértelmű volt, hogy az örökbefogadás lesz a megoldás?
Tipikusan „tudtuk, de nem sejtettük” történet ez. Iszonyúan magunk alá kerültünk a diagnózis után. Úgy viselkedtem, mind Odüsszeusz, aki az árbochoz láncoltatta magát. Mentem volna a szirénekhez. Szerencsém volt, hogy Balázs fülébe ólmot öntött a realitás és a hidegvér. Abból az időszakból a sötétségre emlékszem csak.
Amikor már nagyjából felocsúdtunk az első sokkból, elkezdtük keresni a lehetőségeket. Úgy éreztük, nem tudunk gyerek nélkül élni. Viszonylag hamar jutottunk el az örökbefogadás gondolatáig, én előbb. Egy kolléganőmről tudtam, hogy örökbe fogadtak egy kisfiút, aki ma már kamasz. Jó példa volt előttem. De csak azután kezdtünk el komolyan tárgyalni erről Balázzsal, miután végigolvastam néhány könyvet a témában, és a kezébe nyomtam azt, ami igazán a mi helyzetünkhöz vág, illetve összeismerkedtünk más örökbefogadó családokkal is, akik nagyon szívesen meséltek a tapasztalataikról. Mire jelentkeztünk a hivatalba, már kész terveink voltak, mérlegeltük, mit tudunk elfogadni. Nagy halom könyvet, szakirodalmat elolvastunk, mire jelentkeztünk a Tegyesznél.
A kommentjeid alapján sok düh, sértettség volt benned, vegzálásnak élted meg a hivatalos procedúrát. Vajon csak téged ér ennyi támadás a téma kapcsán, vagy jobban a szívedre veszed ezeket?
Iszonyúan fiatalok voltunk. Jómagam 28, Balázs 27. A mai fejünkkel másképp állnánk az egészhez, de akkor úgy láttuk jónak, hogy ne várjunk túl sokáig a kérelem beadásával, mert tudtuk, hosszú lesz a várakozás. Igazából még utána legalább egy évig gyászoltuk a meg nem született gyerekünket. Ezért is volt iszonyatos arculcsapás, hogy a hivatalnak mi csak egy munkadarab vagyunk.
Egyikünk sem az a babérjain ülő típus. Nekem amúgy is van egy erős, néha pusztító erejű forradalmi vénám, amit nagyon könnyű előhívni. Ezen még mindig dolgozom. Dinamikusak vagyunk, sokat beszélünk, határozott véleményünk van, és alaptermészetünk a kételkedés. Ez viszont remek támadási felületnek bizonyult, mert a hivatal nem így működik. Igazából pont a blogod segített rájönni arra, hogy szerencsére nem mindenhol ilyen a helyzet, és segített magunkat kívülről látni, értékelni az akkori állapotunkat és hozzáállásunkat. A rendszer ránk vonatkozó működésével továbbra sem értünk egyet, túl sok benne a felesleges kör.
Milyen gyereket kértetek?
9 hónaposnál fiatalabb, nem roma babára várunk, csak megyei listán (narancssárga megyében), korrigálható egészségi állapottal.
Miért nem vállaltok roma babát?
Életem során nagyon sokszor tapasztaltam meg kirekesztést, meg nem értettséget. Még én magam sem tudom, hányadán állok ennek a feldolgozásával, a forradalmi énem ennek kapcsán tör elő a leggyakrabban. Azt viszont tudom, hogy ezzel még sokat kell dolgozom, és nem ér véget addigra, mire hárman leszünk. Nem szeretnék a gyerekből forradalmárt nevelni. Az esélye ennek amúgy is nagy, mert az örökbefogadottság is egy stigma, amivel meg kell tanulnia mit kezdeni. Ebben valószínűleg jobban fogom tudni segíteni, mert külső szemmel is rálátok, viszont amivel még én magam sem kerültem tisztába, az elsülhet rosszul is. A gyerek érdekei az elsők.
Elég szűk paramétereket adtatok meg, ez különösen érdekes annak fényében, hogy mindent elolvastál a témáról.
Nagyon sokat gondolkodtunk az opciókon. Abban biztosak voltunk, hogy pici babát szeretnénk. Az pedig tény, hogy Balázs munkája miatt nem tudunk hetekre elutazni az ország másik felébe ügyintézni. Így az alapítványok és az országos lista sem jöhetett szóba. A témában szerzett jártasságom, az általad leközölt interjúk csak megerősítettek bennünket a döntéseinkben. Úgy gondoljuk, számunkra a titkos örökbefogadás a járható út. Mi korlátoztuk a saját lehetőségeinket, ez a mi sarunk. Persze itt is támadt bennem az Odüsszeusz-mentalitás, de aztán akárhogy forgattuk is a helyzetet, mindig az jött ki belőle, hogy maradunk az eredeti verziónál.
Hogy próbáltad feldolgozni a veszteségeket? És mára feldolgoztad?
Ez itt most a reklám helye: kezdetektől követjük a blogot. Az a közösség, ami itt kialakult, igazi védőháló alattunk. Mindig volt, aki segítsen, akár egy jó szóval, akár egy odapirítással. Ez a blog ösztönzött arra, hogy egyre többet és többet tudjak meg a témáról. Még mindig adós vagyok neked egy rendes könyvlistával, nagyon remélem, hogy hamarosan sikerül eljutnom odáig, hogy befejezzem.
Az olvasás annyira lefoglalt, hogy másfél-két évig ki se láttam belőle. Emellett a gyerekneveléssel kapcsolatos könyveket is faltam tonnaszámra, és a barátnőim meg sógornőm segítségével összeállítottunk egy listát azokból a dolgokból, amire a mi gyerekünknek szüksége lesz. Amikor éppen nagyon ki voltunk bukva, vettünk valamit, ami akciós, nem romlandó, uniszex, és ágyneműtartóban tárolható.
Egy évvel ezelőtt édesapám váratlanul és túl fiatalon elhunyt. Iszonyatosan magam alá kerültem emiatt, és az elején emlegetett PCO-s tüneteim rosszabbodtak. Kiderült, hogy inzulinrezisztenciám (IR) van, kemény diétára fogtak. Depresszióba estem. Rám szakadt egy csomó érzés, például, hogy a gyerekemnek már csak egy nagypapája lesz, és egy időben borzalmasan féltem, hogy más családtagunk is itt hagy bennünket. Sajnos nem alaptalanul. Fél évvel később a nagymamám is követte apámat. Szakember segítségét kellett kérnem, hogy el bírjam viselni ezt a terhet, és segített talpra verekedni magamat.
Viszont nem álltunk meg csak a gyászfeldolgozásnál, sokat elemeztük a gyerektémát is. Tisztáztuk a motivációt, hogy mit várhatunk egymástól, a helyzettől. Fontos volt kimondani azt, hogy a negatív érzéseim egy része abból a tényből táplálkozott, hogy nagyon nehezen ismerem be, hogy segítségre van szükségem. Hogy ez nekünk nem ment egyedül, és más emberekre szorulunk, holott a legfőbb érték számomra az, hogy nem függünk senkitől. Sokat épültem ezeken az üléseken. Balázs pedig a legfőbb támaszom volt ezekben a nehéz időkben, és a terápia őrá is hatott rajtam keresztül, segített tisztábban látni a dolgokat.
Néha elkeseredem. Mindig azt hiszem, hogy túl vagyunk a nehezén, de aztán folyton kiderül, hogy van még min dolgozni. Azzal is tisztában vagyok, hogy a gyerek érkezése és a jelenléte meg fog érinteni majd olyan pontokat, amelyek fájhatnak. De egy csapat vagyunk, jól fog menni! Csak pozitívan!
Hogy lehet “jól” viselni a meddőséget, ha körülötted a kortársaid sorozatban terhesek lesznek?
Nekünk azzal a ténnyel kell megküzdeni, hogy a gyerek nem maradhatott a kettőnk intim dolga, ami eldől egy mámoros éjszakán. A meddőséget, mint tényt, azóta viseljük jól, amióta eldöntöttük, hogy örökbe fogunk fogadni, hiszen nekünk lesz gyerekünk, csak az idejét nem tudjuk. Persze, nem mondom azt, hogy néha nem megyünk a falnak attól, hogy lassan már az is a másodikat szüli, aki előtte váltig állította, hogy ő aztán sose fog.
A sötét időkben, a kérvény beadása előtt menekültem a főutcáról, kikerültem messziről minden nagy hasú nőt, kikapcsoltam a tévét, ha az arcomba készült nyomódni a popsikrém meg a terhesvitamin-reklám. Aztán ahogy realizálódott, hogy igen, nekünk lesz gyerekünk, valahogy átkapcsoltam. Az lett a filozófiám, hogy kutyaharapást szőrével kell gyógyítani.
Elkezdtem keresni a fogódzókat és igyekeztem megtartani a jó kapcsolatot a várandós barátnőimmel is, hogy jobban megérthessem, min mennek keresztül. Ők pedig, akár könnyen jött nekik, akár nehezen, akár könnyű babájuk van, akár nehéz, örömmel meséltek, én tanultam. Ők kiadták a gőzt, és megértve érezték magukat, én pedig realizáltam, hogy szülni sem egyszerűbb, mint hivatalokba mászkálni, nem érdemes egyiket se idealizálni. Fontos tapasztalása volt ez az életemnek. Hogy a más nem biztosan rosszabb.
Az a célom, hogy a szemem előtt maradjon: nem a gyerek akarása a célunk, hanem maga a gyerek. Nem állhatok meg ott, hogy nem tudok szülni. Lesz egy gyerekem, akivel tudnom kell kezdeni valamit, és a legjobb tanítómesterek az anyák a környezetemben. Tudom az elméletet, ők pedig szembesítenek a gyakorlattal.
Ha viszont én kerültem gödörbe, kezet nyújtottak, sírhattam a vállukon. Emellett pedig az IR kapcsán találtam egy nagyon összetartó, sorstársakból álló közösséget. A mi életmódunk négy pilléren nyugszik (diéta, sport, gyógyszer, lélek), és bárkinek bármelyikkel gondja van, a többi megtámogatja. Sokat kapunk egymástól.
Persze, voltak barátnők, akikkel nem így alakult. Barátok terén három nagy vízválasztó van: a középiskola vége, amikor mindenki szétszéled, és csak ott marad kötelék, ahol elég erős volt a kapcsolat, a házasodás, mert a párkapcsolat hatással van az emberre, változtatja a szemléletét, és a gyerek. Az ember a gyerek kapcsán élhet meg azonnali sikert, de sorozatos kudarcot is. Ez hatással van az önbizalmára és önértékelésére. Ezt nem mindenki tudja egyformán kezelni. Ilyenkor hagyni kell esni a dolgokat. Ha fontosan vagyunk egymásnak, megtaláljuk a közös utat, ha nem, akkor jobb lazítani a szálakat mindkét fél érdekében.
Hogy lehet kezelni a “nektek mikor lesz gyereketek?” típusú kérdéseket?
A nőknél az első tíz kérdésben benne van a gyerek, de van, hogy már az első ötben. Kikerülhetetlen. A kérdező személyétől függ, hogyan válaszolok. De a párbeszédek általában úgy indulnak, hogy
- Van már gyereketek? Mikorra tervezitek?
- Még nincs, de majd lesz, örökbe fogadunk, már várunk x. éve.
- Miért, nem lehet saját?
- De, hát a miénk lesz, a sajátunk.
Ez az a pont, ahol rögtön kiderül, hogy merre tovább, mert ez egy arrogáns válasz egy, a gyerektelenek számára tapintatlan kérdésre, amit igyekszem hangsúllyal finomítani, ha érzem az illetőn, hogy nem bántani akar. Ha olyan választ kapok, amiből kiderül, tényleg érdekli az igazság, igyekszem lényegre törően megosztani vele a választ és az okokat. Sokszor derül ki, hogy sorstárssal, annak közeli hozzátartozójával vagy az örökbefogadás tetraédere kapcsán érintett kérdezővel van dolgom. Ilyenkor építő beszélgetés alakul ki. Ha viszont nem ez a helyzet, akkor hamar rövidre tudom zárni így a kellemetlen kérdéseket, ki tudok lépni a társalgásból.
Sok közhiedelem kering a meddőséggel kapcsolatban. Aki nem esik teherbe, az talán nem is való anyának. Biztos nem akarod eléggé vagy épp túlzottan rágörcsölsz, azért nem sikerül. Biztos van valami tudat alatti problémád az anyasággal, saját gyerekkoroddal… Hogy reagálsz ezekre? Volt, amelyiket magadra vetted?
Persze, ezt az elején mindenki magára veszi. Túl sok időnk van gondolkodni az okokon, és még több az agyalásra. Nekem erre szintén a döntésünk kapcsán sikerült választ találni: a mi gyerekünknek a jelek szerint nem az kell, hogy mi szüljük, hanem hogy legyen két tettre kész szerető szülője, akik nagyon akarták őt, bárhogy is érkezzen. Egy időben próbáltam megvilágítani, miért hibásak és bántóak számomra ezek a hiedelmek. De rájöttem, mindenkinek könnyebb, ha meghagyok mindenkit a saját hitében.
Hogy telik a várakozás?
Iszonyú nehéz ennyit várni, és a bizonytalanság gyakran kétségbe ejt. Az ember minden kicsi hírfoszlányba, reménysugárba belekapaszkodik. Évente háromszor telefonálunk a Tegyeszbe, jelezve, hogy fogadókészek és motiváltak vagyunk. Időközben pedig innen-onnan mindig hallani, hogy épp ki volt a szerencsés, aki átjutott a tű fokán.
Nagyon sokat beszélgetünk a témáról kettesben és a családban, valamint a baráti körben egyaránt. Hogy mi lesz akkor, melyikünk hogyan látja az esélyeket, ha épp valami aktuális téma van a blogon, mindketten elolvassuk, megosztjuk egymással a gondolatainkat. Próbáljuk oszlatni a homályt és a dolog tabu jellegét.
Emellett folyamatosan ügyködöm valamin: szerkesztettem könyvet, megvan az alapötlet egy a gyerekkel közösen szőhető esti meséhez, varrtam egy egész babacsaládot, megjavítottam a régi gyerekkori medvémet, aki anno az én álmomat is vigyázta. Jelen pillanatban pedig épp az etetőszék huzatán dolgozom, és lapul még pár terv a tarsolyomban.
Olvastam a Babaköszöntőben, hogy némelyeknek misztikus élménye van a gyerekkel kapcsolatban. Az elmúlt 3-4 évben időről időre megjelenik az álmaimban egy kislány, akinek mindig másmilyen a kinézete, de biztosan tudom róla, hogy a miénk. (Ehhez képest minden cucc, amit beszereztünk, kék, nem kötjük az ebet a karóhoz…) Az első találkozásunkkor egy kerti partin épp szétszéledtek a vendégek, amikor egy ötévesforma kislány szalmakalapban odafutott hozzám, és azt mondta, „Gyere anya, menjünk!”. Olykor sírva ébredek, ha csörög az óra, mert nem akarom otthagyni. Legutóbb egy az úttest felé guruló babakocsiban láttam őt viszont. Szerencsére elkaptuk időben.
Kiket avattok be a várakozásba?
A családjaink kezdettől fogva tudtak a tervünkről. Sokat harcoltunk velük. Nekik kifejezetten jót tett ez a sok év várakozás. Először nem akarták elfogadni a diagnózist, viszont egyöntetűen helyeseltek, amikor elmondtuk, hogy nem szeretnénk kés alá feküdni. Mire beadtuk a papírokat a Tegyeszbe, már őszintén tudtuk azt mondani, hogy a nagyszülők is tudják a döntésünket és pozitívan állnak hozzá. A részletekről aztán sok csatározás folyt, de csak annyit engedtünk, hogy véleményt nyilvánítsanak, majd oszlattuk a ködöt. Felkészítettük őket az első hetek nehézségeire, és már ők is tűkön ülve várják a telefont.
A blognak köszönhetően rengeteg értékes emberrel ismerkedtünk meg, akikkel szoros kapcsolatban állunk, számíthatunk egymásra.
Mindkettőnk munkahelyén probléma nélkül elfogadták a helyzetet. Balázséknál a mi gyerekünk lesz a hatodik örökbaba. Mivel egy tízezer kötetes könyvtárat hagyok ott egyik pillanatról a másikra, készítettünk akciótervet, minden glédába van állítva, ugrásra készen állunk tavaly október óta. Emiatt korábban sokat szorongtam, de ahogy közeledik a mi időnk, levetkőztem az ezzel kapcsolatos félelmeimet.
Záróakkordként pedig megkerestem a körzeti védőnőnket is, hogy mire oda jutunk, hogy itthon van velünk a gyerkőc, már legyen egy vele bizalmi kapcsolat, akihez bátran fordulhatok, és a közelben van. Ne akkor lásson először félőrülten a boldogságtól meg a nemalvástól. Összebarátkoztunk, és megoldotta a gyerekorvos-dilemmámat. Ennek fél éve már. Azt mondta, bármikor hívhatom, ha fejlemény van, akár csak annyi, hogy kész a gyerekszoba. Velünk izgul…
Mit szereztetek már be?
Az első két évben apróságokat vettünk. Textilpelust, cumisüveget, takarót. Aztán időről időre ráakadtunk egy-egy nagyobb értékű dologra. Tavaly ilyenkor, három év keresgélés után megtaláltam a tökéletes babakocsit. Minden elvárásomnak megfelelt és épp akciós volt. A kiságyra egy nagyon jó barátom bukkant rá. Hibátlan állapotban, olcsón a Jófogáson, ráadásul a szülőfalumban. Mik ezek, ha nem jelek! Ilyenkor hetekre felvillanyozódtam. Mire újra leeresztettem, jött megint valami ilyesmi. Rengeteg barátunktól kaptunk apróbb-nagyobb adagban felszerelést, gyerekholmit. Sokat jelent ez nekünk, hogy így, és ennyien várják őt.
Télen rendeltük meg az asztalostól az új szekrényeket, idén februárban csináltuk a nagy átrendezést. Kicsi lakást bérelünk, és nem bírtuk volna évekig nézegetni az üres kiságyat, már a babakocsit is nehéz volt néha látni, pedig örültem, hogy megvettük. Megdöbbentő élmény volt, ahogy alakult a lakás, és jöttünk rá fokozatosan, hogy lesz mindhármunknak a legjobb, nagy nevelési totemoszlopok hulltak porba. Akárcsak egy műtét. Hat éve közlekedtünk becsukott szemmel is a lakásban, bármit pár másodperc alatt megtaláltunk. Aztán meglettek az új bútorok, átrakodtunk úgy, ahogy logikusnak tűnt, és hetekig nem találtunk semmit. Kész akadálypálya volt, és viszonylag sok időbe telt, mire rendeztük sorainkat. De örülünk, hogy így esett, mert megint egy nehézséggel kevesebb. Gyakorlatilag fogadókészek vagyunk. Még egy kör vár ránk a gyógyszertárban és a ruhaboltban, az autósülés függ a gyerekünk életkorától, de az már tényleg a vége és pillanatok alatt megoldható a beszerzése.
Mi a legnagyobb félelmed az örökbefogadás kapcsán?
Körülöttünk tizenöt baba született, akiknek a fejlődését szerencsénk van nyomon követni, sőt az anyukák jóvoltából gyakorolhatunk is rajtuk, illetve megtapasztalhatjuk, mi vár ránk. Úgy gondolom, az első hat hét nem lesz egy fáklyásmenet, de igyekszem rá lelkileg felkészülni, amennyire lehet. Az ügyintézési bonyodalmaktól félek a legjobban, hogy valami elkerüli a figyelmünket, vagy nem kapunk róla megfelelő tájékoztatást.
Az utánkövetéstől is feláll a hátamon a szőr, mert úgy gondolom, fenn kellene tartani a lehetőséget a segítségkéréshez, de nem szabadna kötelezően zaklatni, és ezzel alapvető jogaiban sérteni a gyereket. Ha minden papírunk jogerőre emelkedik, ő vér szerinti gyerek státuszba kerül, mégsem élvezhetjük ezt a helyzetet, mert kétszer meg kell jelenni rapporton az első évünkben, ami amúgy is egy nagyon érzékeny és intim időszak.
A másik félelmem, hogy nemet kell mondanunk valamiért. Annyira odavagyok már, ha pólyába csomagolt követ is adnának, elfogadnám. De a fejemmel tudom, hogy ez senkinek nem lenne jó. Szerencse, hogy Balázs két lábbal áll a földön, legalább egyikünknek tiszta a feje.
Szerinted milyen szülők lesztek?
Balázs kitűnő apa lesz, gondoskodó, odaadó, figyelmes. Nem egy finnyás típus, és mindketten úgy gondoljuk, hogy az apukának ugyanúgy tudnia kell mindent, mint anyukának. Nagyokat mosolygunk, amikor azon kapja magát, hogy hangosan gondolkodik, mit szeretne majd megmutatni a gyerekünknek, hová utazunk majd hármasban, milyen jókat fogunk játszani a közeli játszótéren, a Duna partján. Arra még nem tudtam rávenni, hogy énekelje el nekem a Szép cicát…
Rám gyakran sütnek különböző bélyegeket, nem teljesen alaptalanul. Ez látszik belőlem kívülről. Viszont a gyerekemért fogok tudni lassítani és lazulni, amikor beérkezünk egymás szívébe. A gyerekkorom feldolgozásával és megértésével rájöttem arra, hogy az én feladatom, hogy megértsem és ösztönözzem a gyerekemet arra, hogy lehessen, aki lenni akar. Azt szeretném, ha boldog ember válna belőle. Persze, ha ő is akarja.
Örökbe.hu 
Viszont a gyerekemért fogok tudni lassítani és lazulni, amikor beérkezünk egymás szívébe. ”
Imádom ezt a mondatot. 💞
Kata, a forradalmi szív nem egy negatív dolog, kevesen élik még ilyen intenzitással az életüket, mint te, és aki szeret, az ezzel együtt is szeret. A babát pedig hozza Ő, megígértem, és így is lesz! Csak már ott lennénk! 😂
Imádtam az interjud minden mondatát, nagy koszi Zsuzsanak is, h megjelenhetett, következőkben találkozunk a babaköszöntőben!
Zsuzsa a vérszerinti gyerek is bekerülhet, jól gondolom?
KedvelésKedvelés
Tudsz valakiről a kommentelők között, akinek lesz vér szerinti gyereke? 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem tavaly novemberben.
KedvelésKedvelés
Tavaly novemberben született?
KedvelésKedvelés
Igen. 2015-ben, akkor volt három éves a nagy, őt örökbefogadtuk.
KedvelésKedvelés
Várlak szeretettel a Babaköszöntőbe, ott a helyetek!
KedvelésKedvelés
Igen, tudok. 😊
KedvelésKedvelés
Várjuk szeretettel a rovatba!
KedvelésKedvelés
Amíg csak a verebek csiripeltek, nem akartam gratulálni, de ha most már hivatalosan is tudom, nagy-nagy puszi és ölelés Nektek, minden alakuljon a lehető legjobban ☺
KedvelésKedvelés
Mikor fog születni?
KedvelésKedvelés
❤ Ott leszünk hamar! 😀
KedvelésKedvelés
Off: mi a férjemmel a gyereknek énekeljük a ‘szép cicát’ 😂
KedvelésKedvelés
Dr. Sheldon Cooper rulez!
KedvelésKedvelés
Én a Büdös macskát szoktam a Jóbarátokból.
KedvelésKedvelés
XD XD
Az se rossz! Meg van az a rész, amikor Emma csak a seggrázós rapre alszik, azon is feküdtem 😀
Nekem nagyon tetszik még, a Denis a komiszból az a kis mese, most épp eszembe jutott, ide másolom.
Altató
Inci, Finci és a kis Picurka
Elindultak hosszú útra.
Kristály folyón hajóztak
Míg tengerre futottak.
Hová mentek? Mit csináltok?
Szólt a kövér hold reájuk.
Halat fogunk, szép heringet.
Míg az Ezüst-tenger ringat,
Megmerítjük hálóinkat.
Szólt Inci, Finci és Picúr.
Inci, Finci álmatag,
Picúrka is bólogat.
Kis hajójuk égen járó,
Álmok szárnyán messze szálló.
Csukd be szemed, és halld anyát,
Mesékből szőtt halk szavát,
Éji tenger moraját.
Legendát súg, száz csodát!
Lásd, búcsúzik a három úr:
Inci, Finci és Picúr.
KedvelésKedvelés
Nekünk a várakozásban sokat segített, hogy sorstársakkal találkoztunk havonta-kéthavonta egy örökbefogadásra várakozók klubjában. Így akkor pár órára erről szólt minden, aztán visszazökkentünk a “normál” hétköznapokba. Ezek a klubok szinten tartották az örökbefogadás gondolatát, az aktuális kérdéseket, másrészt utána tudtunk másra is figyelni, hogy ne görcsöljünk nagyon rá.
Az előre beszerzett eszközök kapcsán mi csak pár apróságot szereztünk be, hogy a várakozáskor ne legyen szem előtt (azt nehezen viseltük volna). Babakocsit csak később vettünk, mivel sétálni vinni csak később tudtuk.
Gratula az interjúhoz, remélem hamarosan érkezik a baba 🙂
KedvelésKedvelés
De jó volt olvasni ezt az interjút!
Fantasztikusak a képek is, a babák és az ölelő fa, ahogy keretbe foglalják Kata őszinte, tiszta gondolatait, érzéseit. Boldog lesz az a gyermek, akit két ilyen szerető szív ennyire nagyon vár!
Kata, szívből drukkolok, hogy mielőbb megérkezzen!
KedvelésKedvelés
Köszönöm! ❤ Sokat jelentenek a szavaid.
A fa az esküvői meghívónkat díszítette, most famatricaként ezt látja meg a hozzánk a lakásba lépő vendég.
KedvelésKedvelés
Jó volt olvasni egy Sorstárs várakozással teli időszakáról, köszönöm! Nagy tisztelet Katának amiért ilyen jól tudja kezelni a körülötte lévő terhes ismerősöket, barátokat! A felszínen én is ilyen vagyok, de a lelkemben sokszor viharok dúlnak még mindig. Ami jó lehet, hogy van a környezetükben nem is egy örökbefogadó szülő, nekünk ez sokszor hiányzik. Jó lenne hasonló sorsú és gondolkozású emberekkel személyesen is beszélgetni. Ne értsetek félre, jó, hogy legalább az Internet segítségével kapcsolatba tud lépni az ember másokkal, csak jó lenne fizikailag is érezni olykor, hogy nem vagyunk egyedül.
KedvelésKedvelés
Hol laktok? Nem tudtok eljönni legalább egy-egy találkozóra Budapestre? De biztos a közeletekben is vannak érintettek, csak nem tudjátok.
(Ha valaki helyi találkozót szervez, azt is szívesen kiteszem az oldalsávba!)
KedvelésKedvelés
Békéscsabán élünk. Itt sajnos nagyon nincs semmi, még a közelben sem hallottam. Egyszer-egyszer éppen meg tudjuk oldani, hogy elmenjünk Pestre, csak nekem valahogy hiányzik, hogy mondjuk havonta vagy kéthavonta összeüljünk beszélgetni. Az Ágacska csoportja pl. tök jó lenne, de az már több utazás, meg annak is van egy költsége, szóval az már úgy sok lenne. Gyűjtünk erősen a baba holmikra! 🙂
KedvelésKedvelés
Szegeden van Ágacska, de az sincs közel.
Viszont csak én ismerek több Békés megyei családot. Hátha a Tegyesz segítségével lehet szervezni valamit…
KedvelésKedvelés
Amikor a tanfolyamra szerettünk volna menni hozzájuk, a szegedi Ágacskát nem tudtam elérni, az e-mailemre vagy 3 hét múlva kaptam választ, így mentünk Pestre. Nem baj, így kellett lennie, mert szuper volt, csak ezek után nem tudom, mennyire aktívak. A honlapon sincs most semmi szegedi történés. 😦 Szeged azért sokkal jobb lenne nekünk, oda szívesen megyünk autóval, oda jártunk egyetemre. Pestre nem annyira, nem ismerjük úgy és messzebb is van. Vegyem fel a kapcsolatot a TEGYESZ-nél a tanácsadónkkal?
KedvelésKedvelés
Ha azt látod, hogy nyitott erre…
KedvelésKedvelés
Jó ötlet a találkozó 🙂
Egyébként néhány helyen van gyermekre várva csoport is a várakozók számára.
KedvelésKedvelés
Pécsett, Debrecenben szervez a Tegyesz hébe-hóba találkozókat. De ha valakinek kedve van, teszem azt, egy nyugat-magyarországi találkozót szervezni, itt biztos van elég olvasó hozzá…
KedvelésKedvelés
Most, újraolvasva a kommenteket, bevillant ez a félmondat: “amiért ilyen jól tudja kezelni” Hozzá kell tenni, hogy most már…
Találva érzem magam igazából. Mert akik régóta olvasnak, tudják a legjobban, hogy én mennyire nagyon nem kezeltem ezt a témát – ahogy még sok minden mást sem – jól. Hogy mennyit fejlődtem és változtam az évek során ezügyben.
Kemény időszak volt, amikor egyszerre 4 babát vártak körülöttem, az egyik örömmel újságolta, mert tudta, hogy örülni fogok, a másik eltitkolta, a harmadik félve, de bevallotta, és a bocsánatomat kérte (hát miért??), a negyediknek meg becsúszó szerelés volt, és az én mércémmel nem igazán bírt neki örülni. Elkövettem azt a hibát, hogy túlságosan belevonódtam történésekbe, sorsokba.
Volt olyan, hogy az ir csapatban üvöltöttem el a bánatom, és rettegtem, hogy pofonokat fogok kapni. Ehelyett pedig ölelések és léleksimogatás várt. Mert az érzéseiért nem felelős az ember, csak azért, amit tesz, ezt tudtam, és igyekeztem nem bántani – nem mindig sikerült. Vigasztaló szavakat kaptam, szintén irigységgel, lelki viharokkal és a nagyvilág “egyszeri együttlétből összejött egészséges vérszerinti gyerekcentrikus (és aki kicsit is másképp az ufó)” világában meg nem engedhető érzésekkel küzdő sorstársak vallották be, mennyire nehéz nekik látni, hogy valakinek csak úgy pottyan, nem becsüli, míg ők küzdenek, egyelőre épp hiába. Ha van pokol, akkor ez az egyik legmélyebb bugyra.
Ezeket az érzéseket Shrek-módszerrel a legjobb gyógyítani. Jobb kint, mint bent. És lehetőleg olyan közegben, ahol átérzik az ember fájdalmát, nem elítélik érte. Mert természetesen nem sportszerű a magát éppen halálra izguló és az örömtől hormongőzös kismama vállán kisírni magunkat. De hálás vagyok a sorsnak, hogy nekem pár ilyen kismama barátnő is jutott.
Itt a blogon megtanultam, hogy értsem meg, más mit és miért gondol, másnak mi fáj, hogy más máshogy érti. Sok olyan apró, nüansznyi különbség, ami nekem régen pont a Natika sorsát taglaló poszt alatt írt hozzászólásomban említett “panelben gondolkodási védőpajzs” feltartása miatt totálisan összemosódott. Hogy a helyzeteket csak úgy lehet reálisan és empátiával áttekinteni, ha ez ember a másik cipőjéből néz rá a helyzetre. Sokszor elkövettem azt a hibát, hogy az én lehetőségeimmel, de a másik dilemmájával operáltam. Úgy marha egyszerű osztani, és általában sértődés a vége. Nehezen értettem meg az okát.
Amikor ezekre a hibákra és tanulságokra visszatekintek, úgy érzem, megérte ez a sok év várakozás. Pedig hogy utáltam én ezt a mondatot, mert megint összemostam dolgokat. Egy dolog tudni valamit/sokat, más dolog tapasztalni, megélni, rájönni egy-egy logikai összefüggésre.
Azóta vannak varázsmondataim. Egyszerűek: Vagyok, aki vagyok. Nem szerethet mindenki. Nem az én életem. Meghallgatom, elfogadom, de az ő dolga. A változás hozhat jót. Az elég jó is jó. Tudok dolgokat jól csinálni.
KedvelésKedvelés
Érdekes volt anno, mindig örültem mások gyerekeinek, csak épp nem bírtam közel menni hozzájuk, úgy fájt, hogy nekem nincs. Nem irigység volt, tényleg nem, csak a vegytiszta hiány. Amúgy megértettek, elfogadtak ezzel együtt. AZtán elmúlt ez is, eljött a pillanat, amikor már szívesen tutjgattam más gyerekét. Míg privát életben nem irigykedtem, a munkahelyen iszont iszonyat sokszor utolért az “úristen, még neki is van, nekem miért nincs, pedig én TÉNYLEG szeretném”. De aztán valahogy “belülre ért”, hogy más gyerekének a léte/nem léte az én gyerekem létét (illetve fájdalmas nem létét) akkor sem befolyásolja, ha a másvalaki gyerekbántalmazó, ha bevallottan vagy bevallatlanul nem szereti a gyerekét, ha… szóval egyáltalán nem. De ez sok idő és sok könny volt.
Amúgy nagyon hálás vagyok rokonoknak-ismerősöknek-barátoknak, hogy egy percig sem kellett magamat ufónak érezni, akkor sem, amikor a munkahelyem kötelező körein kívül nem bírtam közel menni gyerekekhez, pláne boldog családi idillekhez.
Asszem ez akkor ért véget, mikor elfogadtam az örökbefogadást, mint lehetőséget amúgy. Onnantól tudtam, hogy lesz, ha épp nincs is. Csak nekem hosszabb idő volt eljutni az örökbefogadásig a szívemben is. De mennyire jó, hogy sikerült végül. 😀
KedvelésKedvelés
Engem mások gyerekei sosem érdekeltek különösebben, leszámítva néhány közeli barátot és családtagot. Nem zavart, hogy nekik van és nekem nincs, és nem is tutujgattam őket. A csecsemőkkel pláne nem tudtam mit kezdeni, mert velük sok mindent nem is lehet. 🙂 Pont ezért nekem nem is volt olyan nagy trauma, hogy a gyerekemet nem én szülöm, és mi nem is akartunk újszülöttet. Pont jó volt ez a 23 hónapos kor. Már beszélt, járt, elmondta, mit akar, mi bántja, kifejezte az érzelmeit (bújt, ölbe ült, ölelt). Lehetett vele játszani, és még azért nagyon formálható, nem annyira tépázta meg az élet, mint egy idősebbet, akinek több traumán kellett átesnie. Tud kötődni, mert még nem kellett akkorát csalódnia (5 napos korától ugyanazok a nevelőszülők nevelték és szerették, amíg mi örökbe kaptuk.) Korábban nem tudtam elképzelni, mennyire lehet egy ilyen kis vakarcsot imádni, aztán amikor megtudtuk, hogy van és esetleg örökbe fogadhatjuk, megrohantak az érzelmek, és átadhattam magam a gyerekem szeretetének. Az ismerkedés alatt voltak a nevelőszülőknél más gyerekek is, kisebbek is, de minket csak a mi fiunk érdekelt. Kérdezték is, hogy a többieket miért nem tutujgatjuk.
KedvelésKedvelés
Hm, szoges ellenteted vagyok vagy voltam. Imadtam tutujgatni a csaladban a csecsemoket, igazi keresztanya alkat vagyok, a rosszabbik fajtabol, tudod, aki jobban tudja hogy kell gyereket nevelni, mint a szulok 🙂 Mondjuk tenyleg sokat olvastam a temaban, szoval elmeletbol jo vagyok 😉 Es kiszurok alapveto szarvashibakat, pl nem toljuk le a szobatisztulo gyereket nyilvanosan egy baleset miatt. De az utobbi idoben valami atkapcsolodott bennem, mar nem akarok mas gyerekenek a nevelesebe belefolyni, max elraktarozom magamban a latottakat/hallottakat. Na meg a ferjemmel szoktuk atomjaira kritizalni utolag a jeleneteket 🙂
KedvelésKedvelés
Tyúúú, ha. Akkor remélem, nem talizunk ;-), mert biztos megbuknék 😀
KedvelésKedvelés
Akkor mi hasonlítunk 😀 Pont itt tartok én is!
KedvelésKedvelés
hehe, Missy, azert mar egeszen jol disztingvalok.. nalam igy jott ki a ‘miert pont nekunk nincs’ tema, hisz annyira jol csinalnank 🙂
KedvelésKedvelés
Bennem is ilyen képek éltek, amíg egy hús-vér, hatalmi harcot folytató, és a határokat folyton feszegető, eleven, okos kis kölök be nem csöppent az életünk. Aztán átértékeltem a dolgot, gyakorlott barátnőim tanácsait figyelembe véve. Ők mondták, hogy merjek nem tökéletes lenni, és én vagyok a felnőtt, merjek döntéseket hozni, még ha ordít is. Igyekszem a legjobbat nyújtani, de elfogadom, hogy néha nem sikerül. Elfogadom, hogy néha türelmetlen vagyok, hogy kiabálok. Néha bocsánatot kérek, máskor igyekszem jóvátenni. Egy dolog azonban biztos: igyekszem nagyon sok figyelmet, szeretetet és törődést adni a gyereknek. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy neki mi kell, mi a jó, mitől érzi biztonságban magát. A határok a konzekvencia biztonságot adnak, még ha lázad is. Nálunk vannak műsorok, ha nem kapja meg, amit szeretne és főleg, ha fáradt, éhes stb. Olykor a zsúfolt buszon, vagy egyszerűen az utcán. Sok lenéző pillantás és megvetés ért már, de olyan is volt, hogy egy anyuka látva nyomoromat, szóba elegyedett az addig kontrollálhatatlanul ordító gyerekemmel, kizökkentve őt a tantrumból. Végtelenül hálás voltam neki ezért.
KedvelésKedvelés
Ó, én azok közé a “hülyék” közé tartozom, aki képes lenne újabb gyereket vállalni a pihepuha babaszagért 😀
Viccen kívül bárki gyereke engem sem vonz feltétlenül, de azért “normális” állapotomban a rokonok és barátok gyerekeit szívesen dédelgetem. Kivéve akkoriban.
KedvelésKedvelés
szuper interju, nagyon sok gondolat ismeros nekem is.. IR, PCOS, 4es kezeles, kontrollmania, maximalizmus, sotetseg, ezek is mind mind stimmelnek 🙂 Igaz, mi soksok orvosi kezelsen, muteten, lombikon tulestunk, mire az orokbefogadas mellett dontottunk, hosszu hosszu folyamat volt, de nem bantuk meg, hogy nem kapkodtuk el. A dontes utan en azt erztem, hogy ujra vannak szinek a vilagban, fizikailag tunt fel, hogy szinesebb minden.. nagyon durva elmeny
KedvelésKedvelés
Egy időben, még időszámításunk előtt, én, a kamasz csitri lány, szégyelltem a távollátó szemüveget, nem hordtam. Egy reggel, valamiért feltettem, és magam elé bambulva baktattam az utcán. Jött egy kereszteződés, és én körbenéztem. A lélegzetem is elállt. Olyat láttam,amit addig még sosem. Soha többé nem léptem ki nélküle az utcára.
Számomra ilyen élmény volt kimászni a meddőség okozta mélységből. Pont, ahogy írod.
KedvelésKedvelés
Szia! Lehet, hogy egy próbát megérne a Trimeszter. Olvass utána a neten, vagy a facebookon. Nagyon sok, reményvesztett nőnek segített. Hátha… 🙂 ❤ Kívánom, hogy sikerüljön! 🙂
KedvelésKedvelés
Kedves vagy, köszönöm. Mi életünknek ezt a fejezetét lezártuk. Egy gyereket szeretnénk, ahogy írtam is, annak az egynek nem kell feltétlenül az, hogy én szüljem.
KedvelésKedvelés
Na, már vártam, hogy mikor jelenik meg egy jó szándékúan segíteni akaró csodaszerről szóló komment. Az a baj ezzel, hogy ez pont az ellenkezőjét sugallja: az öf, nem egyenértékű a vér szerintivel, és az amúgy is sok pszichológiai munkával elért nyugalmi lelki állapotot jól megkavarja, mert mindig van olyan cucc, amit valaki nem próbált.
KedvelésKedvelés
Vergődtem korábban ezen sokat. Volt már orvos azóta, aki próbált reményt adni. Neki is elmondtam, hogy értem, hogy segíteni akar, de már döntöttünk.
Ennyi év várakozás után bármi ilyesmi “csoda(mód)szer” számomra azt jelenti, hogy elárulom azt a gyereket, aki régóta keményen küzd, nem az én méhemen át tart felénk, hogy a mienk lehessen.
Ez is egy “másállapot”. Sosem a terhesség elmaradása jelentette számomra az igazi tragédiát. Az jobban fáj, hogy még mindig nincs velünk.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó, hogy így fogod fel, és az ilyen “jó szándékú” kommenteket nem szívod mellre. A gyerekeink meg valóban nagy küzdők. Ismerem a várakozás gyötrelmeit, kívánom, hogy hamarosan legyen valaki, aki azt a kis cipőt (bár nem 9 hónapos babára való 🙂 ) felhúzza!
KedvelésKedvelés
Köszönöm!
Amúgy ez az, amit a hivatalban is meglepődve konstatáltak. Mi az, hogy mi mertünk, rögtön, ennyi idős fejjel, keveset szenvedve, próbálkozva azonnal erre az útra lépni. Túl fiatalok vagyunk, nem törettünk meg az élet malomkövén. Ez csak egy volt a sok kedvesség közül. Az nagyon rosszul esett. Pont tőlük, akiknek tudniuk kéne, hogy nem szórakozásból toppan be valaki szanaszétcincáltatni magát.
Az ilyen kommenteket pont azért nem tudom mellre szívni, mert valószínűleg tényleg csak jót akar, és nem lát eleget a világomból és ami mögötte van.
KedvelésKedvelés
Nekik ez a dolguk, hogy kiderítsék a motivációt, és csak olyanokat engedjenek az öf közelébe, akik tényleg meggyőződésből akarják.
KedvelésKedvelés
Na, ez az, amit én a mai napig nem tudok így látni. Lehet ezt jól csinálni, de nem így…
KedvelésKedvelés
Nem ismerem, hogy Veletek mi hangzott le és hogyan. Mi lelkiekben felkészültünk arra, hogy szétszednek minket, hogy lesznek beszólások. Az elképzelthez képest, sokkal barátibb volt a dolog. Tudtuk, hogy hivatalos szervhez megyünk. Ennek megfelelően válaszoltunk a kérdésekre.
KedvelésKedvelés
Ez a másik nagy szerencsém, hogy a hivatalban a korunkat is simán tudomásul vették, azt is, hogy nem mentünk el a vér szerinti úton a végsőkig, sőt, azt is, hogy folytatjuk a vsz utat. Egy kérdés volt, hogy mi van, ha gyors egymásutánban így is és úgy is összejön, azt mondtuk, előbb lesz 3, röhögött, ennyiben maradtunk. Volt ugyan a szája sarkában egy félmosoly, amit nem értettem addig, míg a meddőségi központban a következő esedékes vizsgálatnál fel nem tettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek én itt. Akkor tudatosult bennem, hogy az ügyintézőnk ezt már látta. Ezért nem firtatózott ennél jobban, mert látta, hogy már nem azon az úton vagyunk, akkor sem, ha még megyünk rajta.
KedvelésKedvelés
❤ ez lemaradt 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon jó volt olvasni Rólad, Rólatok!
+Jó, hogy sokfélék vagyunk!!! Nemcsak uncsi de borzalmas is lenne, ha mindenki mindig ugyanúgy viselkedne, nézne ki… és kellenek élénk, erős színek is a világba, meg a halk, szinte áttetszők is, mindegyik fontos! 🙂
Erről a mondatodról, hogy egyszerre két út fenntartásával (vsz-szel próbálkozás és öf egyszerre) elárulnád “azt a gyereket, aki régóta keményen küzd, nem az én méhemen át tart felénk, hogy a mienk lehessen”, én is pontosan ezt gondolom! Amikor kinyitottam az öf út kapuját, én is végleg becsuktam a vsz útét, mindkettőt örökre, pont ezért.
Nagyon nagyon sok jót nektek, Angélával teljesen egyetértek, hogy nagyon szép szívek várják nagyon szépen azt a pici harmadikat! ❤
KedvelésKedvelés
Ebben is van sokszínűség. ☺
Én pont azt éreztem volna “ló nincs, szamár is jó” helyzetnek, ha csak akkor adtuk volna be a kérvényt, amikor oda – vissza végigértünk a vsz út számunkra elfogadható szintjein. Nekem pont ez volt a maradéktalan elfogadás, hogy jössz, ahogy akarsz, mi ígyis -úgyis várunk. Amúgy az öf elindítása után egyre inkább azon kaptam magam, hogy már csak fél szívvel csinálom az inszeminációkat, meg féllel sem, hisz’ várandósan az ember úgysem esik teherbe. (Aztán a második gyereknél a sors rácáfolt még erre is, amikor “úgymaradtam”, én éppen annyira gyereket vártam, hogy a végén el kellett gyászolnom “Őt, akit nem fogadtunk örökbe”).
KedvelésKedvelés
Ja, igen, tök spontán; amikor rájöttünk, hogy már félig (sem) vagyunk ott a művi procedúrákban,abbahagytuk egészen. Amúgy sem akartunk az inszemnél tovább menni, de végül abból is csak az eredeti terv feléig jutottunk.
KedvelésKedvelés
Igen, ezt valahogy én is így gondolom, aztán egy másik témában itt (mennyit kell várni) azonnal le voltam hurrogva érte. Fura. Talan,mert már van kettő, és én a harmadikert,egy leánykaert “kuzdok”, mivel nem akar jönni? Irigyek? Ezt el tudnám képzelni…mi az, hogy idejön egy noci két verszerinti gyerekkel,aki “csak” másfél eve próbálkozik… Mintha nekem már nem lenne jogom más úton harmadikra várni. Pedig ugyanúgy szenvedek a várva várt baba hianyatol. Ugyanúgy lelkileg mélypontra jutottam.
Én még nem mondtam le a(
KedvelésKedvelés
Capa, nem az a baj, hogy vágysz egy harmadik gyerekre. Teljesen jogos igény. Én is vágytam, és lett is. Inkább az elképzeléseid nem voltak reálisak az örökbefogadásról, a várakozásról, és nem is úgy tűnt, mint aki teljesen készen állsz ezt a komplex csomagot “cipelni”. De ezzel semmi baj nincs, az út legelején állsz, majd olvasol, beszélgetsz, nem is biztos, hogy rálépsz, ha az örökbefogadás mellett döntötök, akkor még lesz mód átgondolni a feltételeket.
KedvelésKedvelés
Cápa: Nem emiatt lettél lehurrogva, ha egyáltalán le lettél hurrogva. Az esélyeid kérdezted egy “nem kisebbségi – mert az hülyén néz ki két szőke mellett – újszülött gyerekre” Senki nem irigy Rád, de ha így szeretnéd értelmezni az ott leírtakat, az szíved joga.
KedvelésKedvelés
Cápa: azért itt senkinek nem szedik le a fejét, mert bármilyen (akár párhuzamban fútó) úton (sokadik) gyereket akar. Van itt nekünk ötgyerekes olvasónk is (https://orokbe.hu/2016/02/01/hat-gyerek-orokbefogadas-valas-roma/).
Én egyetlen babaköszöntő alatt sem láttam irigykedő hozzászólásokat, mert azoknak van, másnak meg (még) nincs (elég). Pedig aztán oda lehetne tolni az irigy dumát bőséggel, há mi, há kapott, há mé, há jobb, mint én, én mér nem, biztos vette és a többi primitívség.
Ez ebben a közösségben nem “divat”.
Én úgy láttam az elmúlt 3 évben, hogy itt mindenki a saját gyerekére vár, és örül a másik örömének. Ha pedig épp nem tud örülni, legalább nem rúg oda, ami becsülendő. Ha kérdés van, válaszolunk, ha fáj valami, elmondjuk, így korrekt.
Amiért az ívet kaptad, a szerinted abszolút pc beszéded, ami egyeseket komolyan megsértett – másokat nem annyira, és ők is elmondták, mit gondolnak.
El kell tudni fogadni, hogy ez egy olyan közösség, amely nem szereti még a burkolt, összekacsintós pc beszédet sem. Csak úgy tudunk segíteni egymásnak, és bontani legalább itt kicsiben a társadalmi előítéleteket, ha ilyen apró félmondatokkal sem bántjuk egymást.
Mi itt azt valljuk, hogy attól, hogy kinek milyen a származása, még ugyanolyan tiszteletet érdemel. Úgy szóhasználatban, mint megítélésben. Még akkor is, ha nem mindenki vállal roma gyereket, igenis tartsa tiszteletben mások téma iránti érzelmi érintettségét és érzékenységét, és ne dobálózzon itt se kisebbségivel, se “fehér mellett hülyén néz ki a barna” kijelentésekkel, pláne ne magyarázzon bele a válaszokba olyat, ami benne sincs.
Tehát még egyszer, még mielőtt ebből is háború lesz:
legyen hamar kislányod, olyan úton, ami az egész családodnak jó. Lehet nyugodtan fehér az a kislány, senki nem ítél el érte. De kérünk, immáron sokadjára, vigyázz a jelzőkkel.
KedvelésKedvelés
Az ilyen kéretlen “jótanácsokkal” nekem is van gondom és volt akkor is, amikor még meddőségi kezelésekre jártunk. Amióta meg eldöntöttük, hogy örökbe fogadunk főleg nehéz, mert számomra is azt sugallja, mintha az öf azért nem lenne ugyanaz a “minőség”, mint a “saját” gyerek…Szerintem ezek a megjegyzések bántók, viszont azt is gondolom erről, hogy akik mondják, bele sem gondolnak igazán, hogy mit közvetítenek ezzel, ők azt hiszik, hogy segítenek…Sajnos, sokakban az empatikus készség nem igazán fejlődik olyan ütemben, hogy felfogják, milyen ebben a cipőben lenni.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez a felreertes abbol adodik, hogy az orokbefogadok tobbsegenek az orokbefogadas gondolata kezdetben mint B vagy C terv merul fel. Azt a folyamatot, mikor a C tervbol az egyetlen utta valik az orokbefogadas, kivulallo nem latja, nem erti, nem erzekeli. Es vannak olyan varakozok, akiknek meg varakozas kozben is B vagy C terv az orokbefogadas, szoval annyira nem eretnek dolog ez a tanacs, mindenesetre eleg erzeketlen egy orokbe blogon 🙂
KedvelésKedvelés
Értem, amit mondasz, de amikor valaki mondja, hogy örökbefogadásra vár már x éve, szerintem nem kellene ilyen tanácsokat osztogatni. Igazad van, hogy vannak olyanok, akik a várakozás közben is próbálkoznak otthon vagy lombikkal, de számomra az is furcsa és nem szeretnék most senkit megbántani, mindenkinek a maga döntése, hogy hogyan cselekszik. Mi annyira szilárdan elhatároztuk azt, hogy öf szülők leszünk, hogy bennem egy pillanatig sem merül fel, hogy folytassam a mesterséges megtermékenyítést. Lezártam az életemnek azt a korszakát és maximálisan készen állok az örökbe fogadásra lelkileg.
KedvelésKedvelés
Nekem nemrég közölte az orvosom, hogy épp tünetmentes vagyok cisztaügyileg. Ez egy nagyon jó hír, mert nem kell gyógyszer a jóllétemhez, ezek szerint sikeres a diétám, a sport is megtette a magáét, tehát jobban vagyok, tettem egy lépést az egészségem felé.
Amikor ezt nagy boldogan újságoltam, volt olyan, akinek az volt az első reakciója, hogy “deejóó! Akkor nem kell örökbe fogadni, mert lehet saját!”
Nos, kedves voltam. Ez a legjobb módszer. Annyit válaszoltam, hogy igen, a saját gyerekem nagyon fog örülni, ha végre megölelhetjük egymást, hogy van egy egészséges örökanyja. Persze utána bőgtem egy sort Balázs vállán. De van, amikor nem érdemes leállni vitatkozni, mert úgyis csak te jössz ki szarul.
Viszont attól dobtam egy hátast, amit az egyik ismerős öf pártól hallottam. A gyereküket zrikálták a suliban, hogy örökbefogadott. Ő meg annyit felelt, hogy engem legalább tényleg akartak. Soha nem tanították semmi ilyesmire. Összerakta, és keményre gyúrta.
Szóval a próbatételeknek nem lesz vége, csak az alakjuk változik.
KedvelésKedvelés
Kata, amit irtal, az is alatamasztja, amit az elobb irtam. Nem latjak, hogy nektek ez mar nem B terv. Es nem lehet oket hibaztatni, ez egy intim dolog, cask kettotokre tartozik.
A ‘sajat’ es a ‘nem sajat’ kifejezesekre kicsit tulerzekenyek vagyunk szerintem, sokszor egyszeruen nem tudnak ra jobb szot, azt hiszem en sem tudtam mig nem voltam erintett, es lehet hogy tudtomon kivul megbantottam ezzel valakit.
KedvelésKedvelés
Én “vér szerintit” mondok, de ha valaki egy félmondatban sajátot mond, nem feltétlenül kezdem el helyesbíteni.
KedvelésKedvelés
Na ebben viszont én kérlelhetetlen vagyok. Ő saját és kész. Már most. Valószínű a gyerekem figyelmét is felkelti majd ez a megkülönböztetés. Most gyakorlom a reakciókat, hogy vele már majd olajozottan menjen, ha ilyet kapunk, rutinos legyek.
KedvelésKedvelés
Én sem szoktam a “saját”-ot minden távolabbi embernél mindig javítani. Jöhet a “saját génes” rövidüléséből is, szerintem.
Tanácsot én amúgy könnyen adok, igazából kéretlenül is, de csak akkor, ha számomra tiszta az, hogy mit akar a másik. Orvosnál anno pl. mindig mindenkitől kérdeztem, hogy D vitamin szint, inzulinrezisztencia rendben van-e? És meglepően sokan nem tudták, hogy ezek is fontosak, akár több lombik-inszem után sem, és nekik nagyon jól jött ez az info (de biztosan voltak, akiket bosszantott,hogy miért szólok hozzájuk). Nekem érzelmileg az sokkal jobb, ha mondom, mert ha csak egy valakinek is segítettem, már megérte (3 ilyenről tudok, a nem ismerettségből, mert velük újra összefutottam). De ezt mindig csak egyértelmű helyzetekben, amikor tudom, hogy mit akar a másik. És a hogyan sem mindegy…
De ha valaki egyértelműen kijelenti, hogy valamit már tuti abbahagyott, akkor arra bíztatni: az nekem is tolakodó érzetű.
KedvelésKedvelés
Ne is mondd. Már egy éves a kicsi, és még mindig futok úgy össze ismrőssel, hogy fátyolosodó szemmel meghatódva megölel, hogy “Na, végre”, meg “jajj, megérdemeltétek”. Érzem a kedvességet, azt, hogy örömet akar kifejezni, nem akarok bunkó lenni emiatt, úgyhogy nem osztom le őket, hogy ugyan álljon már meg a menet, csak megingathatatlanul elmondom, hogy igen, nagyon szerencsések vagyunk ezzel a KÉT gyerekkel, és hogy remélem, megérdemeljük ÖKET. A többség itt kapcsol, aki viszont mégis elkezdi feszegetni, hogy de tudoooood, hogy értem, na már naaaa, azzal viszont már én is felhatalmazva érzem magam, hogy ne legyek kedves.
Amúgy első kézből állíthatom, hogy az öf ugyanaz a minőség, mint a vsz. 🙂
KedvelésKedvelés
Döbbenet. Nekem a szomszéd csaj mondta a minap, amikor szóba került, hogy a két éves kisfia megy bölcsibe, én meg próbáltam bátorítani, hogy minden oké lesz, nálunk se volt semmi gond ezzel, hogy dehát tudod, te nem úgy szereted a lányodat, mint én a fiamat! Csak lestem.
KedvelésKedvelés
Én nagyon visszafogottan (is) tudok reagálni azokra, akik nem direkt beszélnek hülyeséget, mert ebben az esetben tuti beszóltam volna, hogy “szegényem, nem gondoltam, hogy a ti kapcsolatotok ennyire más mint a miénk csak azért, mert te nem küzdöttél annyit a te gyerekedért . Én azt hittem, attól még tudod ugyanúgy szeretni “
KedvelésKedvelés
Mert helyett de, csak megint okos a telefonom
KedvelésKedvelés
Nálam itt van a tűréshatár.
Engem nem zavar, ha saját gyereket mond a másik, ha nem tud semmit az örökbefogadásról, ha kérdez, vagy ha deklarálja, hogy ez nem neki való. Jószándék vagy tapasztalatlanság. Viszont nagyon zavar, ha rólam feltételezik, tudni vélik, hogy melyik gyerekemet mennyire szeretem, melyiket jobban.
KedvelésKedvelés
Hát ha nekem ilyet beszólt volna valaki, biztos nem teszi zsebre amit mondok, pedig alapból én nagyon nyugodt természet vagyok 🙂 Nekem szerencsére nagyon pozitív tapasztalatom van a közeli ismerősök-szomszédok felől. Megint csak egy történetet mesélnék remélve hogy nem untatok senkit 😀 – és egy kicsit még elárulva magunkról 🙂 A vér szerinti lányom sérült és az első házasságomból született. Jelenlegi (2. 🙂 ) férjemmel fogadtuk örökbe a fiúnkat. Pont a fiúnk érkezésével (2 és fél évvel ezelőtt) fejeztük be az építkezést a jelenlegi lakóhelyünkön, így 4-esbe költöztünk ide. Most nyáron csináltunk egy utcabált, hogy megismerjük a szomszédokat közelebbről, ne csak egymás mellett elsétálva az utcán köszönjünk egymásnak Már azt se akarták elhinni, hogy lányom nem a jelenlegi férjemtől van, hisz “látjuk mindig ahogy sétálnak együtt és mennyire szeretik egymást” , de hogy a fiúnk még örökbe fogadott is, azzal totál lesokkoltam őket, hogy ezt nem hiszik el ne szórakozzak velük, egyik csajnál (akit ismertem régebbről is) láttam hogy jár az agya és 100% biztos voltam benne, hogy a “terhességemmel” akarja megcáfolni a történetemet, mire megszólalt: “tényleg nem láttalak terhesen” 🙂 – ezzel csak annyit szeretnék elmondani, hogy az egy dolog hogy én TUDOM nincs különbség a 2 gyermekem között, mindegyiket ugyanúgy ugyan azzal a szeretettel szeretem, de nagyon jó érzés volt, hogy ezt kívülállók is így látják és eszükbe sem jutott mást feltételezni 🙂 Szóval nekem szerencsére még nem jutott ilyen beszólás senki részéről… remélem nem is lesz ilyenben részem 🙂
KedvelésKedvelés
Mesélj még! Jó ilyet olvasni! Dehogy unalmas, épp ellenkezőleg!
KedvelésKedvelés
Köszönöm! Kérdezz és mesélek! :))
KedvelésKedvelés
Lenne egy csomó, de ezeket inkább privátban tenném fel, szétoffolnám különben a posztot vele. Örülnék egy mailcímnek… 😉
KedvelésKedvelés
eszter75@index.hu – várom a kérdéseket 🙂
KedvelésKedvelés
Szia Kata! 🙂 Lehet, hogy egy próbát megérne a Trimeszter! Olvass utána a neten, de a facebookon is megtalálod! Hátha segítene! 🙂 Kívánom, hogy így legyen! 🙂 ❤
KedvelésKedvelés
Balázsrol szóló részt olvastad?
Kataek már eldöntötték, hozzájuk of-al jön a gólya.
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszett az egész riport. Az nem baj ha Te “forradalmár” vagy ? A kicsi majd fogja tudni mit tegyen 🙂 Jó példa vagyok. Állandó mozgásban, pörgésben stb… a kicsi lányom tempója viszont megtanított sok mindenre. Visszafogni magam, vagy csendben maradni.. vagy éppen fordítva. Lassan 15 éve tanít folyamatosan. Titkos örökbefogadással került hozzánk 56 és fél hónaposan. 3 hónaposan ismertem meg 🙂 ( tempóját jellemezve. Én már régen megebédeltem a 3 fogásos ebédet, amikor ő még a levest eszi. ) Csodás lány. Drukkolok Nektek.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó a riport, gratulálok ! Én most az álmaid miatt szólnék hozzá, én megálmodtam a fiúnk érkezését. Egyik hétvégén azt álmodtam hogy megyek a lányomért az iskolába (van egy vér szerinti lányunk is) és az egyik tanára rohan hozzám, hogy neki telefonáltak a TEGYESZ-ből, hogy küldjön be minket mert minket nem értek el és van egy baba. Férjemnek még mondtam is, hogy ilyet hogy álmodhattam, honnét tudnák a tanárnő telefonszámát. 2 nap telt el és megyek a lányomért az iskolába és az a tanárnő akivel álmodtam megállít és elkezdi mesélni nekem hogy képzeljem el egyik ismerőse babát vár és örökbe szeretné adni. Ott, abban a pillanatban még nem esett le… csak a kocsiban hazafelé, hogy én ezt álmodtam meg… ez a baba ránk vár, az álom nem véletlen.. 🙂 Mi is a titkos örökbe fogadást választottuk alapból, de abban a pillanatban minden átértékelődött. Hazaértem felhívtam a férjem mit szólna a nyílt öf-hoz, azonnal belement, hívtam a tanárnőt, hogy ha az ismerősének nem probléma szeretnénk megismerkedni vele. Másnap már adta is a kezembe a telefonszámot. Akkor 4 hónapos kismama volt még csak, onnantól együtt jártunk minden vizsgálatra, ott voltam a szülésnél kint ahol a babákat mérik, mert császáros volt és a műtőbe nem mehettem be, de azonnal az én kezembe adták 🙂 Nem bántam meg a nyílt örökbe fogadást, sokkal többet tudok mesélni a fiamnak ahogy érdeklődni kezd majd. Mi nem tartjuk a kapcsolatot, ennek ellenére volt hogy összefutottunk véletlenül, velem volt a fiam is, Őszintén mondom jó volt látni őt, mint két régi barát beszélgettünk egy kicsit , szerintem neki is jó volt látni, hogy minden a legnagyobb rendben.
Kitartást nektek! 🙂
KedvelésKedvelés
Ez egész döbbenetes.
KedvelésKedvelés
Azta! Ez a baba csak titeket akart! 😀 Örülök, hogy minden jól alakult, szinte sorsszerűen!
Köszönöm, hogy elmesélted.
KedvelésKedvelés
Valahogy minden örökbefogadó történetében ott a sorsszerűség, még az ilyen hitetlen kutyákéban is, mint én vagyok – de azt hiszem, ebben te viszed a pálmát, ebbe a történetbe még én is beleborzongtam. 😀
(Azt hittem, én vagyok boszorkány, aki a világra bűvölte a megálmodott gyerekét, erre tessék. 🙂 )
KedvelésKedvelés
🙂 Én nem boszorkánynak tartom magam, csak hívőnek! (semmi szekta, mezei, hithű katolikus vagyok 😀 ) Annak ellenére, hogy különösebben nem beszélgettünk a várakozás alatt, hogy majd mi lesz, hogy lesz, éltük tovább az életünket, én azért néha esténként imádkoztam Istenhez, hogy küldje le nekünk az egyik angyalát, mert nagyon várjuk… hát szólt, hogy ott van… csak lépnünk kell érte! 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszett a riport! Kitartást Katáéknak.
KedvelésKedvelés
Kedves Kata!
Köszönöm én is ezt az őszinte interjút Veled! Egy gondolatom támadt, miközben olvastam: mi 10 évet vártunk a házasságunkban a vsz kisfiúnk megszületésére. Ebben a 10 évben volt nagyon sok letaglózó, mély próba is, de így utólag nagyon hálás vagyok ezért a 10 évért. Csodálatos volt kettesben lenni ennyit a férjemmel. Annyi mindent kipróbáltunk, annyi sok mindenben formáltuk egymást ezalatt az idő alatt. A várakozás közben sokszor sürgettem volna az időt, sokszor a gyerek utáni vágy eltörölte annak az örömét, hogy most még szabadok vagyunk bármikor bármire. Ezt csak azután értettem meg, mikor megszületett a kisfiam, és egy teljesen új eletformát kezdünk élni. Nem sírom vissza a régit, mert boldog vagyok anyaként is, de ez egy új korszak és a korábbi is tökéletes volt, és kellett. Mostmár pedig pár napja kétgyerekes anyaként működök, mert megérkezett hozzánk a második kisfiúnk, aki örökbaba.
Úgy tűnik megint egy új korszak nyílt az életünkben.. 🙂 És lassan nosztalgiával gondolok vissza a “csak hárman” három évére….
Csak a várakozás megkönnyítése miatt írtam ezeket a gondolatokat.
KedvelésKedvelés
😀 Köszönet érte, és abszolút értem, amiről írsz. A fázisok, az átmenet, minden lépés egy kis élet és egy kis halál is, keserédes. Visszagondolva biztosan nekem is lesznek ilyen érzéseim. Az anyabarátnőim gyakran mesélnek nekem erről, és én nem győzöm őket nyugtatni, hogy ez tök normális, ahogy az is, hogy néha vágynak egyszemélyes programra.
Amit most mi értünk, az az, hogy igazából ez a változás minden vágyunk. Nagyon jó együtt, nagyon sok közös programunk és élményünk van, sokat dolgoztunk, agyaltunk, rágtunk együtt, amit nem cserélnénk el semmiért. Viszont már ezer éve érik a változás, a hármas alakzatba fejlődés. Az a nagyon nehéz, hogy itt állunk a küszöbön, és láncban van a lábunk, és kb úgy tör majd ránk az egész, mint az Armageddon, mert “nem tudhatod sem a napot, sem az órát”. Minket, dinamikus embereket ez a toporgás őrjít meg a legjobban, és hogy nem tehetünk semmi többet. Nem számít, mennyit készültél, az se, hogy hány éves vagy, vagy min mentél már keresztül. Deus ex machina leereszkedik a malaszt, amit vagy el tudsz fogadni, vagy nemet kell rá mondanod. A legjobb gyógyszer pedig erre a munkába meg az edzésbe temetkezés, és a programkimaxolás. Néha azt gondolom, már ezt is sikerült túltolni…
Hogy mit lehet ezzel kezdeni? Feláll, koronát igazít, és továbbmegy…
KedvelésKedvelés
Eszerint már otthon a baba! Gratulálok!
KedvelésKedvelés
Köszönjük! Igen, itthon van a kis drága! És már letelt 3 hét is a hatból!
KedvelésKedvelés
Egy pólyába csomagolt követ is hazavinnék… 🙂 ez a mondta fergeteges:)
Annyira igaz minden sor akár ránk is…szintén nem próbálkoztunk lombikkal, ezt nem szokták érteni/megérteni.
Szívből kívánom, hogy mielőbb megérkezzen a babátok!
KedvelésKedvelés
Kedves Kata! Köszönöm, hogy őszintén leírtad a gondolataidat. Én is Ir-es és Pco-s voltam. Mi 2 évet vártunk az első lányomra és mikor megfogant teli tömtek hormonnal. Szerencsére a babának nem lett baja, de én beteg lettem amint a szoptatás elmaradt. Sajnos a hormonháztartásom olyan szinten felborúlt, hogy többszőr kerültem a kórházba a kicsi mellett. Mikor 2 éves lett a nagyobb mindenki győzködött, hogy essek teherbe megint, mert tuti jobban leszek. A terhesség 9 hónapja iszonyat volt, de szerencsére a babával minden rendbe lett. Sajnos nem lett igazuk az orvosoknak és most rosszabbul vagyok mint az első gyerek után. Most én már ezek után megértem, hogy nem kockáztatod az egészségedet! Szeretnénk még egy kisfiút és mi is most már az örökbefogadás mellett döntöttünk. Nagyon becsülöm benned, hogy ki mersz magadért állni, és igen egy gyereknek egy egészséges anyára van szüksége.
Remélem olvasunk majd rólatok a Babaköszöntöbe! 🙂
KedvelésKedvelés
Kedves Tücsi, megrendülve olvastam a történetedet. Nagyon sajnálom, és remélem, hamarosan jobban leszel.
Igen, vsz ez várt volna rám is, megspékelve egy pajzsmirigy-problémával. Viszont ebben a történetben én csak a harmadik helyezett gyenge láncszem vagyok. Az anyósom azzal kezdte a velem való meny-viszonyt, hogy leültetett, és elmesélte töviről hegyire, mi történt a fiaival, anyaként mi mindent kellett megélnie. Órákig sírtam utána a vállán, ő már nem tudott.
Már akkor tudtam, nem engedhetek meg magamnak akármit. Porrá zúznánk vele sok év kínlódását és munkáját, anyósét, Balázsét, nem beszélve egy esetleges ismétlődésről. Belehaltam volna már a felébe annak, amin ez az ANYA keresztülment.
A remény persze csalóka dolog, de amikor az orvosok közölték a diagnózist, értettük, hogy itt a vége ennek a fejezetnek. Nem tehetjük meg egymással, nem tehetjük meg egy ártatlan lélekkel, hogy így hívjuk életre. Más kérdés, mennyi időbe telt ezt érzelmileg is helyre tenni, és érkeztetni, hogy az a más út is pont olyan jó lesz.
KedvelésKedvelés
Én is azt gondolom, hogy érett, felelősségteljes döntést hoztatok. Nagyon szerencsés az a gyerek, akinek a szülei lesztek!
KedvelésKedvelés
Mi leszünk szerencsések, ha minket választ szüleinek. De azért igyekezhetne máár! 😉
Valószínű, mi is így tanuljuk a tempóváltást…
KedvelésKedvelés
Kedves Kata, szívből kívánom, hogy mihamarabb olvashassunk rólatok a babaköszöntőben.
KedvelésKedvelés
❤
Köszönjük! 😉
KedvelésKedvelés
Jaj de jó, köszönjük ezt az interjút! Nagyon érdekes volt a hozzászólásaid után egyben az egész történetet olvasni! 🙂
KedvelésKedvelés
🙂 Kérdezz csak bátran, tényleg nagyon szívesen válaszolok. Tanulságos időszak van mögöttünk, és nagyon remélem, hogy kicsit tudtam segíteni az úton lévőknek a történetünkkel.
KedvelésKedvelés
Kedves Kata! Kívánom, hogy még idén teljesüljőn a vágyatok! 🙂 Lengjen be titeket is a babailkat (persze a pelusok jól zárható szemetese mellet), és gügyögések hangja töltse meg a lakást hasfájást mentesen! 🙂
KedvelésKedvelés
😀 Kösziii! ❤
Onnantól a babaillat (és a karácsony szelleme) velünk marad egész évben, mint tűlevelek a szőnyegben 😀
KedvelésKedvelés
Kívánom, hogy mielőbb kopogtasson a gólya! 🙂
Én is IR-es vagyok, több inszem és lombikkal a hátam mögött, amibe majdnem belehaltam. De 2,5 éve teljes az életünk a kislányunkkal, akit újszülöttként kaptunk. Döbbenetes, hogy hasonlít ránk. A sors fintora, hogy kisbabát várok. Azóta többektől megkaptam a : “végre lesz egy saját gyereketek is” beszólást. A legdurvább az volt, amikor megkérdezték, hogy akkor a lányunkat visszaadjuk???? Mondtam erre, hogy nem kólásüveg, ami visszaváltható…. sajnos a társadalomban még mindig az él, hogy az örökbe fogadott gyerek nem egyenértékű a vér szerintivel. 😦
KedvelésKedvelés
Na igen. “Megtartjátok mind a kettőt?”
Egyébként gratulálok, sorstárs 🙂
KedvelésKedvelés
Kedves Kata! Sokadik hozzászólóként én is kívánom, hogy minél hamarabb megérkezzen a babátok.
Az öf megítélésével kapcsolatban a hétvégén volt egy érdekes élményem. Érettségi találkozón voltam, ahol elmondtam, hogy van egy kétéves kislányom, akit egyéves korában fogadtunk örökbe. Ezek után a vacsorán mellém ült egy volt osztálytárs, aki azóta életvezetési tanácsadóként és dúlaként tevékenykedik, és anélkül hogy bármit kérdezett volna a kislányomról, az örökbefogadásról vagy arról, hogy hogyan jutottunk el idáig, elkezdett arról beszélni, hogy milyen szörnyű dolog a lombik, de bezzeg a kineziológia… Annyira abszurd volt, hogy hirtelen nem is esett le, hogy ez milyen sértő a kislányomra nézve. Egyszerűen negligálta. Tulajdonképpen szerencse, hogy nem esett le, mert akkor valószínűleg nem tudtam volna udvariasan válaszolni, így viszont azt magyaráztam neki, hogy miért szoktak az emberek lombikra menni, ha gyereket akarnak, de nem jön. Meg hogy a gyerekek nagy része hordoz valamit a puttonyában, akár sejtszintű negatív élményt a lombikról :), akár valami még rosszabbat, mivel nem akarták, de nekünk szülőknek az a dolgunk, hogy ezt segítsük feldolgozni.
Szerencsére mindenki mástól csak pozitív megjegyzéseket és őszintén érdeklődő kérdéseket kaptam. Ami meglepett, hogy sokan ismernek örökbefogadókat és volt aki ismerte a blogot! Szóval végeredményben pozitív volt a mérleg.
KedvelésKedvelés
Ani, Maminti, köszönjük!
Megdöbbenve olvasom a történeteket. Sajnos ezek a beszólások mindig olyan emberektől érkeznek, akiknek fogalmuk sincs, min megyünk keresztül.
Sok erőt kívánok a bunkók okos kezeléséhez, ne törődjetek semmivel, a gyerekeink hősök, és velük mi is azokká válunk!
KedvelésKedvelés
És szerintem az is van, hogy eleve elég figyelmetlen jópár ember. MINDENBEN…
A múlt hétre egy találkozó szerveződött, amire páran a meghívottak közül megírták, hogy nem tudnak eljönni, +kérték a többieket, hogy fogadják ezt el, ne kérleljék már őket. Többek között egy három gyerekét egyedül nevelő anyuka is írta, a konszenzus után, hogy nincs gyere-már-el rábeszéléssel több nyomulás, hogy sajnos nem tudja megoldani ő sem. De várja majd a képes beszámolót. És mi a válasz neki? “Minek ide beszámoló, inkább gyere el, csak úgy az igazi!” no komment…
Mivel egy ilyen formálisabb rendezvényen nem sebekbe beletenyerelés van az érzéketlenséggel, szerintem itt jobban lejön, hogy ez is csak a szokásos átlagos össztársadalmi autopilot figyelmetlenség…
KedvelésKedvelés
XD ezt a kifejezést felírom egy táblára, komolyan mondom! XD
átlagos össztársadalmi autopilot
Mondtam már, hogy csípem a stílust? 😀
KedvelésKedvelés
🙂 de jó, örülök! 🙂
Amikor telítődöm ezzel az idézett jelenséggel: deszenzitivitizálási célból újranézek a Louis de Funes-től egy csendőrős filmjét: jelenetenként ez olyan töményen van ott jelen, csak viccesen (meghát az nem az én életem…), hogy jobb híján akkor már nevethessen rajta az ember (terápiás és szórakoztató céllal), hogy utána szinte ritkásnak és könnyednek hat az életben lévő pár napra…
KedvelésKedvelés
Februárban töltjük be a 3. évünket a jogerőre emelkedés óta. Ugyan a határozatunkon szerepel, hogy egy esetleges folyamatban lévő öf eljárás esetén a határozat érvényessége az eljárás lezárultáig meghosszabbodik, nem kockáztatunk. Január 2-án fogom feladni a Tegyesznek címezve a következő szövegezésű levelet, hátha valakinek hasznos lesz:
Feladó (név, tartózkodási hely, telefonszám, e-mail mindkettőnknek)
Dátum (balra)
Címzett
Tárgy
Megszólítás
Alulírott név, (szn, szül hely, idő, anyja neve, állampolgársága) állandó lakcíme, és név (lásd előbbi) állandó lakcíme (tartózkodási helyünk) házastársak nyilatkoznak, hogy az x-én jogerőre emelkedett öf alk felülvizsgálati határozat óta (költöztünk, és kellett a felülvizsgálat) körülményeinkben, és a gyermek kapcsán a tegyesz által megvizsgált és javasolt paraméterekben változás nem történt.
Jelen levelünkben kérjük az x.-én érvényét vesztő alkalmassági határozat egy évvel történő meghosszabbítását.
aláírás
Telefonon még novemberben érdeklődtem. Ezt a levelünket egy plusz ajánlással továbbítják a tartózkodási helyünkön illetékes gyámhivatalba, akik bekérhetnek új jövedelemigazolást és esetleg kijönnek környezettanulmányra, majd jóváhagyják a hosszabbítást.
El ne felejtsünk lemondani a fellebbezési jogról, mert akkor parkoltatják, ami időveszteség!
Tegnap végre elkészült a kiságy, a bébike összes ruhája (0-1 éves korig) méretre, típusra válogatva, mosva, vasalva, zsákolva várja a sorsát a szekrényben (már a harmadik variációban, mert a sok itthon töltött idő és a fészekrakó ösztön kisüti egymást). Még egy kör a gyógyszertárban és az autósülésért, aztán már tényleg minden megvan.
KedvelésKedvelés
Kérem szépen, megvan a kő. Egy csiszolatlan gyémántot kaptunk, felbecsülhetetlen értékben.
K babát 5 naposan ismertük meg. Azonnali összecuppanás és szerelem velem is és apával is. Még most is alig hisszük el, hogy megtörtént velünk a csoda.
Írok egy kicsit az ügymenetről, hátha segít másnak is az eligazodásban:
-Felhívtak, alap adatokat közöltek.
-Másnap tegyesz, onnan kórház, majd vissza tegyesz, hogy időpontot egyeztessünk a gyámhivatali ügyintézővel
-jövedelemigazolás és környezettanulmány, miközben folyamatosan látogattuk a hölgyeményt a kórházban látogatási időben
-gyámhivatali nyilatkozattétel, hogy gondozásba vesszük, jegyzőkönyv készült
-két nappal később a kész és aláírt határozat ellenében gyermek kiadása a kórházból. K ekkor volt 2 hetes.
-a kihelyezés után egy hónap a próbaidő, ez idő alatt két látogatás, a tegyeszes ügyintéző jön, kérdez a gyerekről, mi történt, hogy bírjuk, kell-e segítség. A kihelyezés napjától jár a csed. A csp és az adókedvezmény adókártya hiányában csak új adatokkal, de visszamenőleg igényelhető. Kötelező védőnői és gyermekorvosi tanácsadás igénybe vétele, oltások és egyéb vizsgálatok mielőbbi intézése. Esetleges kezelések, fejlesztések intézése gyámi beleegyezéssel. (nekünk kötött izmok miatt Dévény tornára volt szükség, de már no problem)
-az egy hónap, illetve a visszakérés 6 hetes határidejének lejárta után (nekünk ez ma van) időpontkérés a gyámhivatalba
-megjelenés nyilatkozattételre, ahol jelen van a tegyeszes, a gyámunk, a gyámhiv ügyintéző és mi. A gyám a látogatásokról készült feljegyzések alapján véleményezi a szülői alkalmasságunkat. Jegyzőkönyv készül, leadjuk a gyerek eddigi papírjait megsemmisítésre. Lemondunk mindannyian a fellebbezési jogról.
-elkészül a határozat, jogerőre is emelkedik.
A határozattal a kézben el kell menni az anyakönyvi hivatalba. Az új születési anyakönyvi kivonattal irány a tb, ahol új (nekünk már 3.) tajszámot kap a gyerek. Kövi lépés a lakcímkártya, személyigazolvány, adókártya. Ezzel már igényelhetők a fent említett kedvezmények, és a MÁK-ban az egyszeri anyasági.
Az új születésivel érdemes becsattogni a legközelebbi kormányablakba, és megérdeklődni, mi mindenben tudnak segíteni, eséllyel elintézhető minden egy helyen.
Hasonlóan csodás villámcsapást kívánunk mindenkinek!
Szeretettel:
K+B+K
KedvelésKedvelés
Gratulálok!
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Imádom ezt a beszélgetést. Nagyon közel érzem magamhoz. Szinte ugyanezeket tudnám, tudtam volna elmondani. Időről időre elolvasom. És érdekelne a folytatás. Habár régóta olvasom a blogot, főleg a Babaköszöntőket, de valószínűleg elkerülte a figyelmemet, hogy érkezett e már baba vagy még mindig a várakozókat erősbítitek?
KedvelésKedvelés
….és ahogy megjelent a hozzászólásom, ezzel egyidőben látom, hogy megérkezett a várva várt baba. Nagyon örülök Nektek!!! Sok boldogságot, jó egészséget kívánok!
Ui.:Most mi is jobb dolgokat hallhattunk az ügyintézőnktől, és ugrásra készen állunk. ☺
KedvelésKedvelés
Szorítááás! 😀
KedvelésKedvelés