Három gyerekkel az utcán menni is kaland. Az egyik előrerohan, ő cipeli a nehéz szatyrot is, és közben arról érdeklődik, a tűzoltók tűzoltóágyban alszanak-e. A másik lemarad tíz métert, amőbaszerű mozgással vonszolja magát, lengedező karjaival mintha egyszerre három dimenzióban haladna előre. A harmadik lelkesen mutogatja a tereptárgyakat: autó! autó! autó!, majd tíz lépés után elunja, és cipel! kiáltással felveteti magát a karomba.
Megérkezünk a fodrászhoz. A tömegpszichózisra építek, mire a két nagy haját levágják, a kicsi is rá fog jönni, hogy ez menő dolog. Életkor szerint haladunk, csökkenő sorrendben. A hatéves lány kezd. Kitől örökölte ezeket a göndör fürtöket? – dicsérgeti a fodrásznő. Nem kell sokat gondolkodni a válaszon, a férjem klónja. Míg vágják, a két fiú megszeppenten ácsorog, ilyenkor egészen hasonlítanak két nyugodt gyerekre, de én már tudom, hogy ez az áldott állapot csak percekig fog tartani.
A középső a fekete hajával inkább rám hasonlít, ám ez inkább a szerencsének és újabban a hajfesték zseniális kiválasztásának köszönhető, nem a genetikának. Grimaszokat vág, a tükörben nézi magát, ültében is csupa vibrálás. A kicsi leginkább önmagára hasonlít, puha, világos babahaja a nyakába lóg. Mire sorra kerül, valóban nem sír, meg van tisztelve. Első hajvágás? – kérdezi a fodrász. Egy örökbefogadó szülő gyakran szembesül olyan kérdésekkel, amelyekre nem feltétlenül tud válaszolni. Az ő életében valószínűleg nem az első, de velem az első. Miután hozzánk került, tíz hónapot vártunk a hajvágással, nem akartuk ezzel megijeszteni rögtön, aztán meg halogattuk.
A kegyelem elszállt, a három gyerek magához tért, körbeugrálják, fogdossák, kiabálják a picike üzletet. Kekszet kunyerálnak, letépik a szezonális dekorációt. A zajra benéz a fodrásznő férje is, és megdöbben: de sok gyerek! Mind a magáé? Erre rávágom: néhány otthon maradt.
Az örökbefogadó szülők gyakran félnek attól, a környezet majd szóvá teszi, miért nem hasonlít rájuk a gyerek. Míg csak két gyerekem volt, hébe-hóba megkérdezték, miért nem hasonlítanak egymásra. Mióta hárman vannak, azt szokták kérdezni: Hogy bírsz velük? És a legutolsó hetekben ezt egy új kérdés váltotta fel: Igénylitek a csokot?
Hárman vannak, három apától és három anyától. Hat-, négy- és kétévesek, lány, fiú, fiú. Világosbarna, fekete, világosbarna. Vér szerinti, örökbefogadott, örökbefogadott. Bátor, bátor, bátor. Ugrál, kekszet majszol, feldobta a sapkáját a lámpára. Mind az enyém. Én is bátor?
Elkészültünk. Már csak az összes sapkát, sálat, pulóvert, kabátot, táskát, úszócuccot, kisautót, rajzot kell összeszedni, ne piszkáld a testvéredet!, nem, az újságot itt hagyjuk, most ne rajzolj monszterhájt, gyere le a forgószékből, indulás. Megint a téli utcán vonszolódunk.
Az írás a WMN.hu-n jelent meg.
Örökbe.hu 
Aranyos. 😁 Ja és nekem hat gyerek ,öt anyától és hat apától… 😆😆😆😆
KedvelésKedvelés
😀 Te vezetsz!
KedvelésKedvelés
😁😁
KedvelésKedvelés
Bocsanat, lajkolni szerettem volna😊
KedvelésKedvelés
Hideg őszi reggelen szívet melengető… 🙂
KedvelésKedvelés
🙂 És tényleg, fel sem tűnt… Eddig állandóan arról esett szó, hogy az egyik mennyire hasonlít rám, a másik mennyire nem (és persze mindig a vérszerinti bizonyult a nem hasonlítónak…), de most már inkább az a kérdés, hogy hogy bírok velük??? 😀
KedvelésKedvelés
Kedves sorok, köszönjük Zsuzsa és gratulálok a gyönyörű családodhoz.
KedvelésKedvelés
🙂 Sziasztok!
5 gyermekem van. 2 nevelt (9 éves leányzó 13 éves a nagyfiú -5 éve sziklaszilárdan együtt) szintén apukától 😉 kettő gyönyörűség 3.5 éves kislány (SNI) 2 éves a legkisebb, az első születtem 10 éves nagyfiú. Engem 16 hónaposan fogadtak (titkos) örökbe és hamarosan elindulunk mi is az örökbefogadás várva várt útján.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon!
Izgalmas család, de nem teljesen értem. Eszerint a gyerekek 13, 10, 9, 3,5 és 2 évesek?
És miért akartok örökbe fogadni?
(És van már egy Izabella kommentelőnk, nem választanál más nevet?)
KedvelésKedvelés
A válaszom erejéig maradnék Izabella@
Az, hogy ki milyen indittatásból dönt felelősségteljesen az örökbefogadás mellett, ezt olykor nehéz szavakba foglalni. Valaki utolsó lehetőségként dönt így, mert végigjátszották már az összes lehetőségét a procedúrák folyamatának, ami nem kis lelki megterheléssel bír mind a két leendő szülőnek, ki így, ki úgy számol el a kudarcokkal, szintén hosszú hosszú folyamat. Van akinek bár megadatott, hogy vérszerinti szülő legyen, de van hely a szívében és a családi fészekben még egy gyermek számára, igen a sokadik után is. Hogy miért nem szül akkor? Ennek több oka is lehet, miért nem szeretne, esetleg veszélyeztetné az egészségét, mert ő nem akar szülni, mert lehet örökbefogadni is és ott még lehet választani is hogy fiú legyen vagy lány, s mennyi minden egészségügyi probléma fér bele egy család repertoárjába, annak is hangot lehet adni. Jó dolog mind a két félnek. Gyereknek keresnek családot! Hát mi itt vagyunk, mi ilyenek vagyunk, ilyen helyen lakunk, ilyen fejlesztéseket tudunk biztosítani a picinek, a mi személyiségünk ilyen, mi hívők vagyunk, nagy a család nagyszülők rokonság, barátok, segítség, orvos ügyvéd is van a közeli rokonságba, nem annyira zsákbamacska. Érvek és ellenérvek sorozatát lehetne felsorolni szerintem. Nézőpont kérdése. Az hogy egy többnyermekes szülő mégis úgy dönt, hogy örökbe szeretne fogadni, jönnek a bélyegzések, kérdések, mermiértneinkább legyen nevelőszülő az ilyen, neki már úgyis van, ne vegye el a lehetőséget attól, akinek nem lehet. (a lehetőség mindenkinek adott-a paraméterek ami nem mindegy!-de ez csak az én meglátásom)
Nevezzük karitatív oknak. Nem, ez nem a megfelelő szó erre, most mégis ezt használom…..szeretné boldoggá tenni, egy biztos stabil lábakon álló családot nyújtani, ahol érzelmi, testi lelki fejlődése adott, s még jóval ennél több is. Az örökbefogadott gyermek, már eleve hoz magával egy láthatatlan csodát magával, egy kincset, akire már mindenki máshogy néz, másként gondol. Aki beteljesíti és kölcsönösen a “leendő” szülőkkel együtt, egymás életét teszik szebbé. Már egy családként.
Miért kellene megkérdezni egy többgyermekestől, gyermektelentől, akinek vsz öf és nevelt gyermeke is van, ha vállalja ismeretlenek előtt is, mik a szándékai, hogy mi az okod? Több helyen olvastam már ezt a kérdést, nem csak ezen az oldalon. Vannak, de kevesen azok akik mint örökbefogadottak felnőttek, családot alapítottak és most ők maguk is szeretnének örökbefogadó szülők lenni. (ők annyival járhatnak előrébb, hogy a saját életükbe megtapasztaltakat tudnánk teljes mértékben kamatoztatni. Ha titkolták előlük, ha gyermekkoruk óta a kezdetektől tudták, mert úgy voltak nevelve, milyen egy örökbefogadott érzelmi világa, mint szülő, hogy tudna bizonyos életkori sajátosságokhoz viszonyulni….és még biztosan van mit, lehetne felhozni pro & kontra.
Személy szerint nálunk napi téma az örökbefogadás, minket nem sietett semmi. De csakazértmert érzek vágyat hogy örökbefogadjak alapon, nem indulunk el. Mindennek eljön a megfelelő ideje. Türelmesen alakítjuk addig is az életünket. Hogy jobb legyen a gyerekeknek, a családnak és ebbe benne van, hogy egy napon bővül a családunk. Akkor sem futnánk ki az időből, ha 5 év múlva adnánk be a kérelmet. Szerintem érzelmileg és lelkileg is meg kell érni arra, hogy örökbefogadjon egy pár, egyedülálló. Bár a másik oldalon nem voltak tapasztalataim, mikor egy nő azzal szembesül, nem lehet gyermeke, s emiatt fél, hogy kifut az időből és a gyermek utáni vágya ebből adódóan sokkal nagyobb méreteket ölt. Nem tudom ennek folyamatát, hogy lehet racionálisan gondolkodva eljutni egyik szintről a másikra. De minden tiszteletem az övék! ❤
KedvelésKedvelés
Csak egy kérdés volt, nem volt benne rosszindulat.
KedvelésKedvelés
Tudom, hogy tőled a kérdés szimpla volt, csupán érdeklődés 🙂 csak tovább léptem, talán személyes sérelmek miatt is 😉
Maradok hű olvasója a blognak, sokat lehet tanulni belőle, a hozzászólók érzéseit, történeteiket, nézeteikkel egyaránt.
KedvelésKedvelés
Sok sikert az örökbefogadás útján, ha ráléptek! Itt senki nem fog megkövezni, ha örökbe akarsz fogadni és nyíltan kezeljük, hogy ki miért. Igazából azért érdekes nekünk, hogy minél több szempontot megismerjünk 🙂
KedvelésKedvelés
Drága Cosima! A billentyűzetemről vetted el a szót (hogy 21. századi viszonylatba helyezzem a szólást). Valóban azért érdekes minden történet, mert mindegyikben van egy kis új, egy kis más, vagy sok új és sok más, de egy kicsi mindig akad és azért olvassuk szenvedélyesen ezt a blogot, mert égünk a vágytól, hogy a gyermekvállalást minél több aspektusából megismerhessük. Izabella (aki nem a régi:)) örülök, hogy ilyen részletesen válaszoltál, mert igenis érdekes a kérdésre adott válasz, semmi elítélendő nincs abban, hogy akárhányadik gyereket szeretnétek öf-ni. Viszont egy dolog érdekelne még, mert az viszont hiányzott a sok indok közül, hogy vajon az mennyire játszik szerepet, hogy te magad örökbefogadott vagy. Vagy csak átsiklottam fölötte? Mert én abszolút el tudom képzelni ezt is (persze azt te árulod majd el, hogy nálad ez játszik-e), mert a lányom is mindig azt mondja, hogy neki lesz vér szerinti és örökbefogadott gyereke is. És ez azért nagyon jó, mert sikerült úgy tanítgatni, hogy lássa: az örökbefogadás csak egy alternatívája a családba kerülésnek, nem alacsonyabb rendű a családba születésnél.
KedvelésKedvelés
A LEGFONTOSABB szempont, motiváció!
Személyeskedek picit. Ha elronthat valamit egy öf szülő, az az, ha a gyerek elöl is titkolja. Mert mindig lesz egy valaki, aki úgy érzi neki el KELL hogy mondja az örökbefogadott gyereknek, mintha bármi köze is lenne hozzá. Nálunk ez történt. 12 évesen kiskamaszként a legrosszabbkor jött a KELL! Szüleim nem jól kezelték a helyzetet. Ha éreztem magam rosszul az életben, az az volt, üvöltöttem a fájdalomtól. Nagyon sírtam. Egy világ omlott össze bennem. Ugrok pár évet. Anya lettem. Hosszú évek folyamata lelkileg értelmezni, feldolgozni a múltat.Az hogy anya lettem, nem változtatott meg semmit. Számszerint 20 évembe telt feldolgozni, elfogadni, megbocsájtani, hálásnak lennem.Megértettem a szüleim hol hibáztak, azt is miért. Anno más volt örökbefogadni. Másnak már családja van, nekik nem lehetett gyerekük. De Prestige kérdést csinálni belőle nem szép dolog. Gyönyörű gyermekéveim voltak (a tudatlanságba is!) a nagymamám annyi szeretetet, törődést adott, nem is értem, hogy tudta mindezt csinálni, mindig mindenre volt ideje, tudjátok milyenek a nagymamák 🙂 nemtudom számít e, de sváb-horvát családban nőttem fel. Ugyanezt a gondoskodást igyekszem átadni a gyerekeimnek.
Mára már csak apukám él.
Felkerestem e a vsz szülőket?
Kb 2 hét alatt találtam meg. Aki megszült. Minden jogi segítség nélkül. Álomba ringattam magam, mert haragudtam a szüleimre. De gyorsan szerte is foszlott. A vsz szülőanyám mintha a tükörképem lenne. De egyetlen egy találkozó volt. Nem érdekelt. Nincs érzelmi kötődésem, nem is volt.
Bízom benne, aki olvassa, tudtam segíteni. Akár a sorok között is olvasva. 😉 nincs olyan titok, amire ne derülne fény. Ettől még érett gondolkodású, sokgyermekes édesanya lettem és büszke vagyok a múltamra, a szüleimre! (ha kinyalták volna a fenekem, mára egy elkényeztetett cica lennék) de a titkolózást leszámítva a legjobbak voltak! Nekem! ❤
KedvelésKedvelés
Annyira aranyosak a gyerekeid, a kislány tènyleg apa mása ,nagyon szèp, a közèpső nagyon hasonlit ràd , a picinek csodàs baba feje van, nagyon cuki !!
KedvelésKedvelés
Köszönöm.
KedvelésKedvelés
A valós életet írtad le. Így szép az élet☺
KedvelésKedvelés
Én ezt a cikket a wmn-en is nagyon szerettem. Viszont nem született alatta szinte egy hozzászólás sem (azt hiszem, legalábbis, mikor utoljára néztem). Ezt érdekesnek találtam, mert majd minden cikkhez szoktak írni valamit. Szerintem nem nagyon tudták az emberek, hogy mit írjanak. Akik meg ismerik a blogot, nem tarthatták fontosnak, hogy oda kommenteljenek, hiszen van saját helyünk:))
A kedvencem ez a rész: “Bátor, bátor, bátor. Ugrál, kekszet majszol, feldobta a sapkáját a lámpára. Mind az enyém. Én is bátor?”
KedvelésKedvelés
Nincsenek benne olyan állítások, amelyek vitát váltanak ki. Inkább csak egy ráhangoló írás, a témában nem ennyire otthon levő közönségnek készült.
KedvelésKedvelés
Nekem is az a kedvenc részem 🙂
KedvelésKedvelés