Örökbe.hu

Bemutatkoznak azok az olvasók, akikhez nemrég érkezett baba. Hat kisfiú, öt rendhagyó történet. Most először ikrek a rovatban, továbbá tejadás fél mellel, továbbá a gyerek, aki maga keresett szülőket, a barátkozás, amikor minden máshogy volt, mint a nagykönyvben, és egy viharosan gyors érkezés. Továbbra is várom azok jelentkezését, akik nemrég lettek szülővé!

Nicknév: Menyhárt Zsanett

Kik vagyunk? Házaspár, több mint 4 éve együtt. Én 32 éves vagyok, a férjem 46. Többéves sikertelen lombikozás  után döntöttünk az örökbefogadás mellett.

Miben vagyunk mások, mint a többiek? Én szinte biztos voltam abban, hogy hamar szülők leszünk. Egy kis részem a mindennapokban mindig anya volt, hisz mint koraszülöttápoló részt vettem több száz baba gondozásában, ápolásában. Pótmami voltam és sokszor ez adott erőt és hitet, pozitív löketet az életemben.Sosem éreztük magunkat elveszve a rengetegben, mindig csak előre és pozitívan haladtunk. A sok kudarc ellenére is kiegyensúlyozottak voltunk lélekben, szerintem ez egy nagyon fontos momentuma annak, hogy az ember boldog tudjon lenni.

Ki érkezett? Kisfiaink Benett és Lackó, akik ikrek. 1490 és 1700 grammal születtek. Az egri kórházból kaptuk őket még pici babaként. Kéthetesek voltak, mikor tudomást szereztünk róluk. Moziban voltunk, mikor telefonon értesítettek minket, hogy van két koraszülött (33.hét) ikerfiú, akikről lemondott az édesanya. Egészségesek, azt leszámítva, hogy Lackónak van egy enyhe baloldali ajakhasadéka. Jövő héten műtik!

Nem gondolkodtunk sokat, látni akartuk őket, így pár órán belül az egri kórház koraszülöttosztályán voltunk. Emlékszem, még két kilósak sem voltak, alig látszottak ki a pólyából. Az ajakhasadék volt az egyetlen, amivel nem  tudtam, mennyire leszek elfogadó, mennyire fog zavarni engem és a férjem. De kettőnk között ő volt  az, aki határozottságával megnyugtatott, minden rendben. Egy éjszakánk volt eldönteni, hogy akarjuk-e őket. Mi sosem gondoljuk túl a dolgokat, így nagyon kevés beszélgetés után döntöttük el, hogy szeretnénk a szüleik lenni. Úgy voltunk vele, hogy nincsenek véletlenek, ők nekünk születtek! Így sikerült a Fészek Alapítvány közreműködésével szülővé válnunk!

Mennyit vártunk? Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert a határozat kézhezvételétől számítva kicsit több mint 5 hónap múlva szülők lettünk.

Miért pont ők? Két picit láttunk, akik koraszülöttek, az egyik ajakhasadékos (ez utóbbit kizáró oknak jelöltük a jelentkezésnél!), mégis akartuk őket. Mai napig megmagyarázhatatlan, de a belső hang nem hazudik!

Miért pont mi? Utólag megtudtuk, egy másik párnak szóltak először, de ők nem voltak éppen akkor felkészülve egy ikerpár fogadására. Előny lehetett, hogy van tapasztalatom koraszülöttekkel.

Egypetéjű ikrek? Ez nem derült ki, egyelőre nem is tervezünk vizsgálatot ennek eldöntésére.

A leg…

Érdekesebb:  Első este együtt. Sosem feledem, hirtelen itt vannak a semmiből, ráadásul ketten!

Viccesebb: Mikor megkérdezik az emberek, hogy ikrek-e.

Kedvesebb: Mikor együtt tud lenni a család, mi négyen!

Nehezebb: Nem volt zökkenőmentes az a másfél hét, mire haza hozhattuk őket. Volt olyan nap, mikor nagyon úgy nézett ki, hogy mégsem lehetnek velünk. Nagyon sokat köszönhetünk az egri gyámhivatal ügyintézőjének, aki foglalkozott velünk. Mégis a legnehezebb jó anyának lenni, hogy az egyik ugyanannyi figyelmet és szeretetet kapjon, mint a másik.

Emlékezetesebb: Felsorolni se tudnám, annyi van!

Az első mosoly, hangos kacagás, gőgicsélés, fürdetés.

Ahogy a fiúk az apjukra néznek, minden szó, amit kimond, olyan nekik, mintha varázsolna. Imádom!

Ahogy anyukám mondja könnyes szemmel, mennyire szereti őket, sosem gondolta volna, hogy tudja így szeretni a fiúkat!

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Biztosak voltunk benne, hogy mi nyílt örökbefogadóként kapunk majd kisbabát. Számunkra egy örökkévalóság lett volna a titkos, mert mi nem voltunk felkészülve a több éves várakozásra. A nyílt örökbefogadás is tudott meglepetést tartogatni, hozzáteszem nem a szülő anyukán és rajtunk múlt, inkább a rendszer volt hibás, ha mondhatjuk így. De sikerült áthidalni a problémát!

Milyen az élet ikrekkel? Boldog, kimerítő, estére telesen lefáradok. A kezdeti nehézségek, összeszokás után mára azt mondhatom, szeretek ikres anyuka lenni. Hihetetlen a mai napig ,hogy ez nekünk adatott meg! Meg van az eddig jól bevált napirendünk, ami persze hozzájuk igazodik, de megkönnyíti a napokat. Most már nagyok annyira, hogy egymással is kommunikálnak, van, hogy sikerül 5-10 percre magukra hagynom őket! 🙂

Miről olvasnál szívesen? Közösségbe kerülés (ovi, iskola). Még több babaköszöntő 🙂

*******

Nicknév: Petra

Hátterünk: Férjemmel relatív későn találtunk egymásra (39 voltam az esküvőnkkor), így vártunk az első babánkra. 2,5 évig nem értettük, miért is nem érkezik, ha látszólag minden rendben, aztán az első és egyetlen lombik próbálkozásunkkor kiderült, hogy nálam korábban kezdett csökkenni a petefészekműködés, mint azt a korom indokolná.

Miért fogadtatok örökbe: mindketten úgy éreztük, hogy a családunk gyerekekkel lenne teljes, és ezt megerősítette a kisfiunkkal való együttélés. A második közös hétvégénk volt, amikor a férjem megjegyezte, hogy milyen jó dolog családosnak lenni!

Hogy született meg a döntés az örökbefogadásról: Mindenképp szerettünk volna gyereket, de úgy indítottuk el a folyamatot, hogy még voltak kérdéseink. Azt mondtuk, kezdjük el, hogy még időben legyünk, meglátjuk.
Elsőre nem volt könnyű elfogadni, hogy valószínűleg csak az örökbefogadás lesz járható út, illetve az is rossz érzés volt, hogy több alapítvány szóba sem áll velünk, de a Tegyeszben zajlott beszélgetések és az Ágacska Alapítványnál a tanfolyamon elhangzottak rengeteget segítettek: elfogadni, átgondolni, kétségeket eloszlatni. Nagyon szerencsésnek érzem magunkat, mert a Tegyeszes ügyintéző hölgy, Bernadett végtelenül segítőkész volt, részben a határozat megszerzéséig és aztán az örökbefogadás folyamata során is, így nekünk a tanfolyam sok területen már csak ismétlés volt. Ami még nagy segítség minden fázisnál: a családunkban és a baráti körben is több örökbefogadott gyerek van, volt kikhez fordulni.

Ki érkezett: Marci, újszülött kisfiú. Teljesen egészséges, 4,4kg-val született, a szülőanyja nehéz anyagi körülményeik miatt nem tudta megtartani, az apáról semmit sem tudtunk. Az a későbbiekben nagyon valószínűvé vált, hogy a babát szerette a szülőanyja, akinek nagyon hálás vagyok, mert egy egészséges, kiegyensúlyozott kicsit kaptunk, a barátaink gyakran viccelődtek is az elején, hogy ilyen nincs, hogy mennyi minden belefér az életembe egy kis csecsemő mellett.

Mennyit vártatok? Hihetetlenül keveset, ahhoz képest, amire készültünk. Nyílt örökbefogadás volt. Egy kórházi ismerősnek az előző héten említettük, és azt a választ kaptuk, hogy nagyon ritka az ilyen eset, majd a következő hétvégén sétált be a szülőanya… A közvetítést a Fészek Alapítványt végezte. Több véletlen is egybevágott: mi egyedül a Fészeknél álltunk sorban, utólag azt is tudom, hogy volt előttünk valaki, akit az Alapítvány vitt be az anyához, és aki nemet mondott, így kerültünk mi képbe. Egész hét alatt nagyon sokat segített az alapítvány is, és a kórházban a nővérek, orvosok, védőnő is, hálás vagyok nekik.

Az első hét:  érzelmi hullámvasútra kerültünk, első éjjel 2 órát aludtam, olyan pánikban voltam, mit csinálok egy hét múlva egy egyhetes babával, hogy készülünk fel, és hogy zárok le több mint 10 évi munkát. De aztán néhány közeli unokatestvér, sógornő, barát és a szüleink egy hét alatt mindent előkészítettek a fogadásra. A kollégáim két nap alatt megszervezték, hogy veszik át a munkát, és mindezt úgy, hogy legyen visszaút, ha a hat hét után mégsem lehet a mienk. És közben tudtam, hogy mindig is erre vártam, hogy otthon babázhassak.

Amit érdekes volt megélni: Az, hogy amikor eldöntöttük, hogy ő a mi kisfiunk lesz, illetve miután hazahoztuk, eltűntek az örökbefogadás kapcsán addig fel-feltörő aggályok (pl. hogy tudok elfogadni egy “idegen” gyereket). Emellett, bármennyire is örültem, és minden flottul ment, kellett idő, hogy a sajátomnak érezzem, amit azzal tudnék megfogalmazni, hogy egy-két hétig még könnyen gondoltam rá azon a néven, ahogy a szülőanyja nevezte, ami aztán teljesen átalakult, illetve, hogy kb. 3 hét telt el, mire puszit tudtam neki adni.

A legcsodálatosabb: minden, ami ennek kapcsán velünk történik. Hogy épp Marci érkezett. Az időzítés: az előző héten a férjem nem volt itthon; aztán mikor hazahoztuk, kiderült, hogy a családban van egy unokatestvér, aki tud adni anyatejet, és pont egy-két hetes korban lefagyasztott tejet kaptunk; az is, hogy a gyerek hasonlít a férjemre – sokszor mondom is, hogy úgy látszik, az örökbefogadandó gyerekeket gondosan kiválasztva küldik. A nagyszülők szeretetteli hozzáállása, és látni, hogy a gyerek is milyen boldog, ha találkozik velük, meglátja őket.

Miről olvasnék szívesen: kampányszerűen szoktam a blogot olvasni, minden érdekel; most a “hogyan/mikor mondjuk el” egy nagy kérdés még, bár erre kaptam egy választ már: “majd akkor és ott pontosan tudni fogod….”

*******

Nicknév: B_Zsuzsi

Kik vagytok? Fiatal házasok vagyunk. Miután kiderült, hogy nem lehet vér szerinti gyerekünk, egyértelmű volt, hogy örökbe fogadunk. Első gyerekre vártunk.

Miben vagytok mások, mint mások? Nagyon hamar megtudtuk, hogy vér szerinti gyerekünk nem lehet, és korábbi beszélgetéseknek köszönhetően elég hamar meghoztuk a döntést, hogy mesterséges utakkal nem próbálkozunk. Nálunk kimaradt az a fázis, amikor hosszú évekig vágyakoztunk volna gyerekre. Egy picit előbb is érkezett, mint gondoltuk, de amennyire fel lehetett készülni a baba érkezésére, annyira készen álltunk végig. 30 évesek vagyunk.

Ki érkezett? Jancsi, egy akkor 17 hónapos, gyönyörű és okos kisfiú édes mosollyal. Az országos listáról érkezett. A fejlődésben nagyon le volt maradva, nem tudott még stabilan állni, négykézláb közlekedett. Nem tudott rágni, 2-3 szót mondott, alig értett bármit abból, amit mondtunk neki. Egészségi állapota rendben volt, de két komolyabb kórházban kezelt tüdőgyulladásról tudtunk, aminek nem derült még ki az oka, de elősegíthették a nevelőszülőknél lévő hideg és cigifüstös körülmények. Azóta kiderült, hogy van kardiológiai probléma is, amit a nevelőanya nem tartott fontosnak, így kimaradt az aktából.

Mennyit vártatok? A határozat kézhezvétele és az akta megtekintése között alig több mint 8 hónap telt el.

Mennyit várt a gyerek? Kórházban hagyott baba, aki 6 hónaposan lett volna örökbe adható, ha a hivatal malmai gyorsabban őrölnek. 17 hónaposan került családba, állítólag nem mi voltunk az első jelentkezők, de ez homályos történet.

Miért pont ő?  0-2 éves korú, bármilyen származású, bármilyen nemű babát vállaltunk volna titkos vagy nyílt örökbefogadással. Már az aktájába beleszerettünk, de a fotóját látva tudtuk, hogy ő lesz a mi kisfiunk. Ennek ellenére nagyon kemény kitartás kellett, hogy végigcsináljuk a procedúrát. A nevelőanya nagyon megnehezítette a dolgokat.

Miért pont ti? Nem tudjuk. A nevelőanya is örökbe akarta fogadni, de a kora miatt nem tehette meg. Azt sem tudjuk, miért nem helyben adták örökbe.

A leg…

A legkülönösebb, hogy annyira hasonlít rám, hogy ha én szültem volna, akkor is így nézne ki. A családi fotónkat nézve látszik, melyik vonásait örökölte tőlem, melyeket az apukájától.

A legnehezebb az volt, hogy sok nehézség volt egyszerre. Napi kétszer vonatoztunk és órákat túráztunk, mert autó nélkül mentünk barátkozni egy távoli megyébe. A nevelőanya segítőkésznek tűnt, de mindent megtett, hogy eltántorítson minket, meg akarta volna tartani a babát, de nem volt rá módja. Nagyon nehéz és nagyon rövid barátkozás volt, így nagyon nehéz lett a folytatás is.

A legmeglepőbb az volt, hogy semmi nem úgy történt, ahogy a budapesti szakemberek mondják, hogy történnie kell. Az ottani szakember sürgetett, össze-vissza beszélt, ijesztgetett, majd bocsánatot kért. A nevelőanya meglepődött, hogy van olyan, hogy barátkozás. Én meséltem el neki, hogy kellene zajlania, de addigra már mindegy volt, mert az elején minden megtörtént, aminek nem kellett volna. Első nap már mi pelenkáztuk Jancsit.

A legértelmetlenebb az volt, hogy hónapokig visszatartották a baba oltási könyvét úgy, hogy már akkor nagy késésben volt az egyik oltással, amikor elhoztuk. Sem a budapestiek, sem az ottani gyámügy nem tudta, kinél van, úgy nyomozták ki. Amikor már hivatalossá vált az örökbefogadás, még mindig nem akarták visszaküldeni, csak amikor emlékeztettem az ügyintézőt, hogy milyen régóta késnek az oltások, megijedt, és egyik pillanatról a másikra mégis joga lett elküldeni.

A legemlékezetesebb az a mosoly volt, amit az első találkozásunk végén láttunk a babától. Soha nem felejtjük el, és azóta naponta többször láthatjuk is!

A legjobb, hogy minden nehézség ellenére kitartottunk és kitartunk. Van egy gyönyörű és okos kisfiunk, akivel minden napunk egy újabb kihívás. 🙂

A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy nagyon rövid idő alatt nagyon-nagyon sokat fejlődött, és sokat tanult tőlünk, hiszen nagyon okos és ügyes, mi pedig nagyon sokat foglalkozunk vele, beleértve a rokonokat is.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Jó lett volna, ha előre felkészítenek minket arra, hogy milyen tüneteket produkál egy gyerek, miután kiszakad az eddigi környezetéből. Minket nagyon megijesztettek bizonyos jelenségek, amelyek azóta nem jellemzőek, de az elején nagyon dominánsak voltak. Például sokszor „lefagyott” az utcán a szokatlanul sok ingertől, és akár 10 percig is lehetetlen volt vele felvenni a kapcsolatot. Állt mozdulatlanul, kezét a levegőben felejtve, és egy pontot bámult, hiába csináltam bármit. Ijesztő volt, de mint utólag kiderült, teljesen normális.

A másik pedig, amire jó lett volna, ha valaki figyelmeztet, hogy mennyivel másabb egy dackorszak elején járó baba örökbefogadása, mint egy újszülötté. Olyan nehézségekkel találtuk szemben magunkat, amikre nem számítottunk, és nehezen kezeltük. Még most is nehéz.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Minden. Jobb lett volna, ha nem is tudunk arról, mi van megírva a nagykönyvben, mert nem rajtunk múlt, hogy hogy történnek a dolgok.

Miről olvasnál szívesen? Nehéz helyzetek kezelése a gyakorlatban, a dackorszak problémáinak kezelése örökbefogadott gyereknél.

*******

Nicknév: tkazs

Kik vagytok? Sok éve házaspár (mérnök-gyógypedagógus), gyermek nélkül.

Miben vagytok mások, mint mások? Bár mindig is szerettünk volna gyermeket, és sok év után sem született vér szerinti babánk, még konkrétan az örökbefogadás gondolatával nem foglalkoztunk, jóllehet nem is elleneztük. Nem is magunktól indultunk el az örökbefogadás útján, hanem egy ismerősünktől hallottunk egy csecsemőotthonban élő, másfél éves, sérült kisfiúról, akinek családot kerestek. Konkrétan rákérdezett, hogy nem gondolkoztunk-e örökbefogadáson. Megérintett a történet, és úgy gondoltuk, ez a kérdés nem véletlenül talált meg minket. Tehát nálunk nem mi kerestünk gyermeket, hanem ő keresett szülőket. 🙂

Ki érkezett? Miki csecsemőotthonból érkezett hozzánk 23 hónaposan. Szőke hajú, kékszemű, mosolygós Csoda. Valószínűleg a születése előtt fellépő stroke miatt korai idegrendszeri károsodást szenvedett. Ez a bal oldalát érintő mozgássérülésben nyilvánul meg. A bal kezét nagyon nehezen használja, a bal lába is kevésbé ügyes, kevésbé erős. Egész mozgáskoordinációja más, mint egy egészséges kisgyereké. Amikor hazakerült, még kapaszkodva sem tudott felállni egyedül, vezetve éppen csak pár lépést tett meg. Bal kezét nem használta. Beszéde egyáltalán nem indult meg. Csak pépeset evett. Egy hónappal később felállt, két hónap múlva megtette első önálló lépéseit. Azóta a nyomába sem érünk. Most 3 éves elmúlt, már magától sokszor bevonja a bal kezét játékba, pakolásba, integet, puszit dob, simogat vele. Szókezdeményeket mondogat. Próbálkozunk a darabos, ropogós ételekkel, de a rágás még nehézkes, ez azonban a sérülés velejárója, a szakemberek szerint nem ritka, hogy csak sokkal később tanulnak meg rágni az ilyen típusú sérüléssel szültetett gyerekek.

Értelmileg jóval el volt maradva kortársaitól, amikor családba került. Ez az elmaradás egyre csökken, bár továbbra is sok behoznivaló van.

Sok sztereotípiája is volt. A játékokat csak dobálta, vagy ütötte. Érthető, hisz a rácsos ágyban ülve fél kézzel ez volt az egyetlen szórakozása, ráadásul nem is tudott másként tárgyakat áthelyezni, csak, ha eldobta és utána kúszott. Hallgatta, mi hogy koppan. A dobálás lassacskán elmaradt, de a hanghatásokat változatlanul nagyon kedveli.

Mennyit vártatok? Tulajdonképpen semmit. Amikor értesültünk a gyermek örökbefogadhatóságáról, ő már országos listán volt. Amint döntöttünk, a lehető leggyorsabban elkezdtük az ügyintézést. Közben azzal azért számolnunk kellett, hogyha találnak az országban elfogadó szülőket, akkor ők elsőbbséget élveznek velünk szemben. Hál’ Istennek, nem találtak! Amikor először hallottunk a kisfiúnk létezéséről, onnantól nem egészen négy hónap telt el, és hazavihettük őt.

Mennyit várt a gyerek? Tudomásunk szerint már születése előtt úgy nyilatkozott a vérszerinti anya, hogy lemond a gyermekről. Kb. egy évvel azelőtt vált örökbe adhatóvá, mikor mi megismertük a történetét. Ebben az egy évben több szülőpár is visszautasította őt.

Miért pont ő? Ezután az „egymásra találás” után egyértelmű volt, hogy CSAK Ő! A papíron, ahol nyilatkozni kellett, hogy milyen gyermeket tudunk elfogadni, nagyon tág határokat hagytunk, hogy mindenképp beleférjen. Pl. bár még csak 1,5 éves volt, azt jelöltük meg, hogy 3 éves korig fogadnánk kisgyermeket, nehogy véletlenül lemaradjunk róla, mondjuk amiatt, hogy 2 éves kort jelölünk meg, és 2 éves 1 napos korában kapjuk meg a határozatunkat.

Milyen állapotban van most Miki? Heti három-négy alkalommal járunk vele fejlesztésre és ezen kívül itthon is szükséges naponta tornázni, mozgásos feladatokat végezni és sok-sok olyan játékot játszani, ami által mind jobban megismeri és megérti az őt körülvevő világot. Nem csak szerintünk, hanem a környezet és a vele foglalkozó szakemberek szerint is rengeteget fejlődött az elmúlt 14 hónap alatt. Szerencsére az olló nem nyílik, hanem zárul: egyre kisebbek a lemaradásai. Persze, sok mindenben sosem lesz olyan, mint egészséges kortársai, ezt tudjuk és így fogadjuk őt el. Folyamatos ortopédiai, szemészeti és kardiológiai gondozásra is szüksége van.

Járásán már csak a szakavatott szemek látják, hogy más, mint egy egészséges háromévesé. Kismotorozik, futóbiciklizik, egyedül jár fel-le a lépcsőn, de pl. páros lábon nem tud szökdelni.  Pár hete rohamosan megindult a beszédfejlődése, de még nem éri el a kétéves szintet. Ugyanakkor mindent megért és megértet. Önállóan eszik, de nem szobatiszta még.

Játéka sokban különbözik kortársaitól, bár életkorának megfelelő játékokat és eszközökkel tevékenykedik, de borzasztóan igényli a felnőtt jelenlétét, egyedül nagyon keveset foglalja el magát. Talán ez a legnagyobb nehézségünk.

Ami a lelki fejlődését illeti: a gondozók csodálkoztak, hogy hogy akarhatunk egy ilyen hisztis gyereket hazavinni. Ez az időszak azonban elmúlt. A dackorszak közepén is alig-alig vannak hisztik, és azok is teljesen indokoltak, kezelhetők. Teljesen kiegyensúlyozott gyermek lett. Megtanult szeretni, és biztonságosan kötődik. Nem könnyű megélni, hogy ha muszáj másra bíznunk pár órára, mennyire ragaszkodik, nehezen válik el tőlünk, de legbelül rendkívül örülünk ennek!

Mik a kilátásai? Sok még most Miki lemaradása és nehéz megítélni, hogy ez a sérüléséből adódik, eleve gyengébb képességű vagy egyszerűen a megkésett fejlődés és a csecsemőotthoni hospitalizáció az oka mindennek. Amikor igent mondtunk rá, tudtuk azt is, hogy benne van a pakliban a középsúlyos értelmi fogyatékosság. Azóta, látva a dinamikus fejlődést, ezt egyre inkább kizárhatjuk. Bízunk benne, hogy képes lesz önálló életvitelre, de ezt megjósolni még tényleg nagyon korai egy hároméves kisgyereknél, aki két évig csecsemőotthonban élt, és egyébként is sok lemaradása van.

A szakmai vélemények is megoszlanak. Két, ugyanarra hivatott szakember közül az egyik azt mondta tavaly, hogy ne gondoljuk, hogy valaha is normál közegbe kerülhet, egy másikuk (nagyobb tapasztalattal) pedig mindig elcsodálkozik, hogy egyáltalán gondolkodunk speciális intézményben, mert szerinte Miki remekül megállná a helyét a többségi óvodában/iskolában. Szeretnénk a lehető legjobbat kihozni belőle, de fel vagyunk készülve a nehézségekre is. Elsősorban azt szeretnénk, hogy boldog, kiegyensúlyozott, szeretet adni és elfogadni tudó emberré cseperedjen. A többi majd alakul…

Hogy segítsünk minél több sérült gyereknek családot találni, részt vettünk a Kézenfogva Alapítvány Otthont mindenkinek! programjában, itt látható egy videó velem.

A leg…

Mindig jót mosolygunk, amikor az utcán megjegyzik: „Mennyire hasonlít ez a kisfiú az apukájára!”.  És tényleg! Mindkettőnkre nagyon hasonlít: egyikünktől a szőke hajat, másikunktól a kék szemet „örökölte”, habár mindkettőnk szeme kékes árnyalatú. Az ízlése, érdeklődése is teljesen hasonló a miénkhez. Kivéve talán a zenei érzékét. Mi mindketten botfülűek vagyunk, ő pedig nagyon fogékony a zenére.

Igazán nagy nehézségek nem adódtak szerencsére, de bevallom, nem volt egyszerű az első hetekben kettesben utcára mennem vele, mert folyton azt gondoltam, mindenki engem néz, és az volt az érzésem, hogy villog egy színes felirat a homlokomon, hogy „két hete vagyok anya”, ami különösen is figyelemfelkeltő.

Legkedvesebb pillanat minden napra jut számtalan. De bizonyára örökre emlékezetes marad az első puszi, az első „sze”(=szeretlek) vagy a minden este elhangzó „nyanyanya/papapa bú” (=anya/apa bújj ide!). Együtt megtanultunk sok olyan dolognak örülni, ami másnak talán teljesen természetes, vagy észre sem vehető: egy integetés a sérült kézzel, önálló felállás 24 hónaposan, vagy az első alkalom, amikor egyedül kinyitja és kipakolja a konyhaszekrényt.

Számunkra hihetetlen az a szeretet, ami kisfiúnk felé irányul nem csak rokonaink, barátaink és ismerőseink részéről, de teljesen ismeretlenektől is: hasznos ajándékok, jó szó, bíztatás formájában, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok? Az Ágacska Alapítványnak nagyon hálásak vagyunk a tanfolyamért, mert igazán hasznos, élhető tanácsokat kaptunk. Nagy élmény volt az ott eltöltött idő!

Sajnos a bürokráciában – bár tényleg minden simán zajlott – voltak félreértések, rugalmatlanságok. Szerencsére azonban minden megoldódott!

Miről olvasnál szívesen? Szakmailag is és az érintettség miatt is nagyon érdekelne a csecsemőotthonból nagyobbacska korban (1-2-3 évesen) családba kerülő gyermekek fejlődése. Erősségeik, lemaradásaik, szocializációjuk, fejlődésük.

*******

Nicknév: Tinyo

Kik vagytok? Középkorú házaspár vagyunk, örökbefogadott gyermekünket meglepetés vérszerinti baba követte.

Miben vagytok mások, mint mások? Mi úgy vágtunk bele az örökbefogadásba, hogy nem tudtuk biztosan, lehet-e vér szerinti gyermekünk. Az esküvőnk után nem sokkal tudtuk meg, hogy daganatos betegségem van (mellrák). A diagnózist az ilyenkor szokásos hosszadalmas kezelés követte. Másfél évig nem is igen tudtunk a gyógyuláson kívül semmire koncentrálni. Az utókezelés még négy évig tartott, nem volt nehéz kiszámolni, hogy én betöltöm a negyvenet, mire végzünk. Mindketten nagyon szerettünk volna gyereket, ezért jelentkeztünk a Tegyesznél. Az első gyermekünk, egészséges csodaszép kisfiú 7 hónaposan jött velünk haza, négy év várakozást követően, titkos örökbefogadás útján. Az ezt követő években nem is igen gondoltunk további gyerek vállalására. Aztán egyszer csak nem kellett több gyógyszert szednem. Az onkológián gyógyultnak nyilvánítottak. De mi továbbra sem gondoltunk semmire. Valahogy meg sem fordult a fejünkben, hogy lehetne még egy gyerekünk. Míg nem egy napon gyanús lett, hogy kimaradt a menzeszem.

Ki érkezett? Domonkos, vér szerinti kisfiú. 41 évesen szültem, a bátyja akkor 3 éves volt. Kicsit aggódtam, hogy az életkorom, vagy a kemoterápián velem együtt átesett petesejtjeim miatt baj lehet, de teljesen egészséges a baba.

A leg…

A legérdekesebb, hogy bár haj- és szemszínűk eltér, a gyerekek mégis hasonlítanak egymásra.

A legkedvesebb, hogy a nagy mindig a kicsi védelmére kell. A minap mire a játszótérre értünk a kicsi elaludt. A nagy úgy lépett be a játszótérre, hogy mindenki csendesen játsszon, mert az ő kistesója alszik.

Vicces, ahogy a nagy is neveli a kicsit. Mintha magamat hallanám kicsiben.

A legnehezebb azt megmagyarázni, hogy a nagy miért nem volt a pocakomban.

Ami pedig számomra a legfontosabb, hogy féloldali melleltávolítás után tudom szoptatni a kicsit. Olyannyira, hogy még tudtam is tejet adományozni egy másik babának!

Mit szól a nagy? Örül, bár nem mindig felhőtlen az öröm. Az első hetek nagyon nehezek voltak, de már látja, hogy ugyanúgy szeretjük, mint a testvére érkezése előtt.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A testvérféltékenység kezelésére gyakorlati praktikák. Engem a reakciók hevessége is meglepett.

Miről olvasnál szívesen? Kész mondatok meg szófordulatok nagyon jól jönnének, amikkel elmondhatjuk az örökbefogadás tényét, anélkül, hogy maradandó károkat okoznánk a gyerek lelkében.

Szeretettel gratulálok a családoknak! Várom az újabb történeteket.