Ma egy nevelőanya, Anikó osztja meg velünk dilemmáit. A születése óta nevelt kisfiú hatévesen örökbe fogadható lett, új családba fog kerülni. Tomi azonban hallani sem akar a búcsúról. Anikó azon töpreng, hogy könnyítse meg a gyerek számára az elválást. Vendégposzt.
Hogy miért lettem nevelőszülő? Egyszerű oka volt: otthon szerettem volna maradni az akkor egyéves lányommal. Másfél évet vártam az első gyerekre. Nem is szerettem volna többet befogadni. Egyszer megcsörrent a telefon, hogy a megyei kórházban van egy koraszülött kisfiú, ideiglenesen befogadnám-e. Persze, hogy be! Ennek már több, mint hat éve. Nagyon pici volt, hathetesen 3 kiló. Furcsa volt, de a szívem majd meghasadt érte. Az anyja hasában szinte sorvadt a gyerek, a születése után pedig csak a fehér falakat láthatta. Hat héten keresztül nem volt senki, akihez odabújhatott volna, a kedves szavak helyett csak gépek sípolását halotta.
Amikor hazaértünk, a család központi figurája lett. A lányom imádta már akkor is. Lett egy kisöccse! Sokan elutasítóak voltak a nevelt gyerekkel, neki mindenki szeretetéért meg kellett küzdenie. Egy idő után senkit nem érdekelt, hogy ki ő, honnan jött. Ő volt a Tomi! Nagyon kedves, figyelmes, okos és szórakoztató figura volt már néhány hónaposan is. Néha-néha megjelentek a szülei is. Nem kellett külön felvilágosítani, hogy „te nem a mi gyerekünk vagy”, természetes volt, hogy van xy anyu és yx apu, mint igazi szülők. Soha nem volt ebből problémánk, mert nem is tekintette őket szinte semminek. Néha jöttek, hoztak csokit és 1-2 játékot. Ennyi elég is volt.
Ahogy nőtt a gyerek, annál több magához való esze lett. Volt olyan szituáció, hogy anyuka mondta Tominak, hogy hívd ide Anikó nénit, a gyerek pedig elkezdett kiabálni, hogy Anya!!! Nagyon rosszul esett nekik, de olyannyira keveset látták a fiút, hogy tudta a gyerek, hogy ki kivel van, de nem érezte. Annyiban szerencsém volt, hogy mindig is tiszteltek a szülők amiatt, hogy az ő gyereküket nevelem és szeretem. Soha egy szóváltás nem volt köztünk. Tomi soha nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy egyszer anyu meg apu hazaviszi. Sem kicsi korában, sem később. Amikor megritkultak és megszűntek a látogatások, akkor már a témát fel sem lehetett hozni előtte. Egyszerűen nem érdekelte. Tudta, hogy ő nem vér szerinti gyerek, azt is tudta, hogy hol lenne a helye, de nem foglalkozott vele. Azóta is folyamatosan bezár a gyerek, ha a téma előkerül. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy majd mi örökbe fogadjuk, ha arra kerül a sor, de közben született két fiunk. Tomikám imádja őket és ez kölcsönös.
Itt kezdődött a probléma. Három gyerek mellett az anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy még egyet elindítsunk majd az életbe. Rengeteg álmatlan éjszakát okozott ez számunkra. Végül arra jutottunk, hogy a Jó Isten adott nekünk három gyönyörű és egészséges gyereket, miért vennénk el azoktól a lehetőséget, akik számára ez nem adatott meg. Tomi egy csoda, nem sajátíthatom ki, ha másnak örömet tudok szerezni vagy esetleg valakinek ő jelentené a mindent… Megérdemli, hogy szeressék és a jövőjét megalapozzák minden téren. Ő egy biztos anyagi háttérrel szárnyalhatna, a világot meg tudná váltani. (Mivel roma és hatéves, jó eséllyel külföldre kerül.) Ki vagyok én, hogy kisajátítsak még egy kincset, mikor nekem van három saját? Rettenetes érzés azóta is.
Tomi jövőre kezdi az iskolát. Értelmes gyerek. Igaz, hogy a számolgatás, írás nem köti le, viszont az állatok, a bolygók és a tudományos témák nagyon. 4,5 évesen simán közölte velünk, hogy a gravitáció mire jó. Tévémániás a gyerek. Sokat olvastam neki, szereti a meséket, de azzal nem tudtam minden tudás utáni vágyát kielégíteni. Mindent magába szív, amit hall, és okosan fordítja a maga javára. Kissé elfogult is vagyok vele, de végül is még én vagyok az anyukája.
Jó néhány hét telt már el azóta, hogy közölték a szakemberek Tomival, hogy kapni fog egy olyan családot, aki egész életében mellette lesz. Egy „igazi családot”. Hallani sem akar róla. A gyerek teljesen bezárt. A férjem kissé nehéz természet, nehezen mutatja ki a szeretetét, de most ő az, aki a legjobban lázad és le van törve. A nagylányom az első pillanattól tisztában van a dolgokkal. Nagyon nehéz neki is. Már kétszer összetolták Tomival az ágyukat, hogy közel lehessenek egymáshoz. 2-3 nap után szétszedtem, de egy hét múlva megismételték. Mi itt fogunk maradni egymásnak, tudom, hogy túlleszünk rajta, ha nem is hamar, de élni fogunk tovább, igaz, szomorúan egy ideig, de nyugodt szívvel, hogy embert próbáltunk nevelni a gyerekből és minden tudásunkat beleadtunk a dologba. De a lányommal szakemberhez fogunk fordulni az elválás után.
Folyamatosan mondogatnom kell, hogy egyszer jönnek a szüleid, ajándékot hoznak, kirándulni fogtok. Tomi: nem fogtok hülyének nézni, akkor sem megyek sehová! Nagyon nehéz nekem ez a helyzet. Hogy legyek ilyenkor jó nevelőszülő? Hogyan értessem meg vele, hogy teljesen új életet fog kezdeni, a biztonságot nyújtó család most ki fog cserélődni? Hatéves a kisfiú. Nem egy buta gyerek, sőt! Becsapni, elaltatni nem lehet. Minden nap próbálok vele beszélgetni. Ennek az az eredménye, hogy órákon keresztül hisztizik, dühöng. Újabban felvette azt a szokást, hogy nekem próbálja bizonygatni, hogy mennyire szeret. Próbálja kisajtolni belőlem azt, hogy nem engedem el a kezét, örökre velünk marad. Nem tehetem…. Segítséget véleményem szerint keveset kapok. A mögöttem álló szakemberek sokat nem sejtenek erről. Persze adtak ők már örökbe gyereket, tudják a folyamatát, elmondják, hogy a nagykönyvben hogyan van leírva, példálóznak elmúlt idők gyerekeinek az esetével, de rajtunk ez sokat nem segít. Viszont mostanság jelezték, hogy a pszichológus már most be fog segíteni.
Legbelül mindig tudtuk, hogy egy állomás leszünk a gyerek életében, de nem így neveltük. Ő a mi fiunk volt. Tudtuk, tisztában voltunk azzal, hogy mit vállalunk azzal, ha egy pici babát befogadunk. Elmondták, mik ennek a buktatói. Elmondták, hogy miben sérülhetünk mi, de úgy gondoltuk, hogy a kivétel mi leszünk. Nem így lett.
Sokat olvasom a blogot, leginkább azért, hogy belelássak egy kicsit az örökbefogadók életébe, helyzetébe. Sok mindent megértek most már… Azt szeretném, ha a leendő anyuka, apuka nyugodt szívvel fogadhatná be a gyereket és azt éreznék, hogy az övék. Van egy hatalmas dilemmám: az EMLÉKKÖNYV! Hogyan írjam azt le, ami történt eddig vele? Milyen megszólítást használjak, hogy a leendő szülők ne vegyék sértésnek? Hogyan csináljam, hogy ne azt érezze a család, hogy kisajátítottuk Tomit? Nevezhetem magam anyának? Mi az, amit később szívesen olvas vissza ő vagy a szülei? Hogy írjam meg, hogy Tomi tudja, mi csak egy állomás voltunk az életében és nem eldobjuk, hanem segítünk neki hazaérni? Jó lenne úgy elindítani, hogy ne egy múlt nélküli gyerek legyen, hanem egy normális háttérrel új életet kezdő gyerek. Hogyan tudnám széppé tenni a számára az egészet?
A szereplők nevét megváltoztattuk, a kép nem Tomit ábrázolja.
Örökbe.hu 
Borzasztó nehéz lehet…mindenkinek!
E miatt nem lenne belőlem jó nevelőszülő.
A bio szülőknek meg vajon mi tarthatott hat évig? Mennyivel könnyebb lett volna háromévesen.
Ez a fél év szerintem nem jó határidő, olyan átlátszó hogy sok gyereket pont hathavonta látogatnak. Gátolják, és egyre nehezebbé teszik az örökbeadást közben eszük ágában sincs hazavinni.
Valahogy meg kellene változtatni a szabályokat, igenis szigorítani! Mindenképpen a gyerekek érdekeit érvényesítve.
KedvelésKedvelés
Szakemberként vagyok benne, most egy ilyen örökbe adásba. Egyszerre csodálom, féltem, sajnálom, biztatom a nevelőszülőmet, hogy Ő is és a Családja is “túlélje” ezt. Nem tudom milyen érzés lehet, hiszen csak “kívülről” látom az egészet, és úgy sem egyszerű, mert ebben a nem “normális” folyamatban Mindenki sérül. Ugyebár a normális az lenne, amikor a gyermek a saját családjában nevelkedik. Én azt tapasztalom, hogy nem lehet újszülöttként a családba kerülő gyermekektől elvárni, hogy ne anyának szólítsák a felnőttet, aki minden szükségletét kielégíti. Vannak gyermekek, akikkel aztán el lehet hitetni és meg is szokják – persze ha van -, hogy van a szülőanyukájuk pl.: Éva anya és van a nevelőanyukájuk, aki a Kati anya. Ám ha nem működik a kapcsolattartás, akkor a gyermek nem tudja kihez kötni a “másik anya” személyét. Én azt gondolom, mindig az őszinteség, a hitelesség a járható út. Nyugodtan írd bele az Emlékkönyvbe, – nálunk Élettörténet könyv-, amit éreztél akkor, amikor úgy szeretted, mint a sajátod, majd előállt egy új helyzet örökbe fogadhatóvá vált. Nyugodtan írd bele, hogy egy nagyon szép időszakot éltetek meg együtt, írj arról miket csinált, mit szerettetek nagyon benne, írj a közös élményekről, a kedvenc ételeiről, játékairól. A gyermekek érzelmei sokkal flexibilisebbek, mint azt bárki is gondolja – mert egyébként ki sem bírnák ezt a sok érzelmi vihart -, meg fogja érteni, ha nem is most azonnal, akkor majd később, ez az Ő érdekében is történt. ….Néhány alkalommal neki futottunk a törvénykezés felé, hogy azok a nevelőszülők, akik örökbe fogadják a gyermekeket továbbra is kapjanak támogatást és abból alapozhassák meg a gyermek jövőjét, de csak a meghallgatásig jutottunk el. Sőt vannak olyan nevelőszülői hálózatok, akik féltve a férőhelyeiket, nem is nézik jó szemmel, ha a nevelőszülő fogad örökbe. Már jelentkezéskor ki kell jelenteni, hogy nem örökbefogadók akarnak lenni hanem nevelőszülők. Én azt gondolom, ezek a dolgok nem így működnek. …. A nemzetközi örökbe adás számomra a “magyar nemzet fogyasztását” jelenti, akár mennyire is “nagy sikerekről” számolnak be. Főleg azzal a körítéssel, hogy “oda még viszik a 8-10 éves roma gyereket is, a betegeket is”. Mintha meg akarnánk szabadulni Tőlük. ….Persze ismerem a szakmai véleményt: esély, lehetőség, senki másnak nem kell, mi lesz vele ebben az országban …stb. …..Visszatérve a cikkhez: bízz magadban, az érzéseidben, higgy abban, hogy amit eddig adtál a Tominak azt elraktározza a szeretetputtonyába és képes lesz átkötni a végleges családjába, mert megtanult bízni a felnőttekben. Ezt a bizalmat viszont a Ti szeretetetek – a Lányodé, a Családodé, a Barátoké – adta Neki. A veszteség is majd Mindenkié lesz! Kívánok sok erőt, kitartást és feloldozást egy örökbe adás után.
KedvelésKedvelés
Nagyon fájdalmas volt számomra olvasni ezt az őszinte vallomást. Ha a kisfiút ennyi idősen tényleg kiszakítják/kilökik/elküldik a megszokott életéből, azzal egy hatalmas törést okoznak majd az életében. És a lányuk életében is. (A “Jó Isten”-t ennek megmagyarázásába belekeverni nem tartom jónak, sőt keresztény emberként teljesen rossznak tartom…de ez más téma. Merthogy Isten sok embernek ad(hat) 3+1 gyermeket. Amennyiben az anyagiak a döntés okai, akkor azt őszintén el kell vállalni. Teljesen egyértelmű, hogy “Tomi”-nak a legjobb helye a családjának megélt nevelőszülői házban van. Nagyon sajnálom, ha ezt elveszíti majd! Soha nem fogja tudni az új családja pótolni a testvérek szeretetét, hiányát. Ha ez a történet valóban külföldi örökbefogadással zárul majd, abban mindenki vesztes lesz. Leginkább Tomi, de a testvérei, az örökbefogadó szülők és valószínűleg a nevelőszülők is. A nevelőanya itt számomra “örökbeadó”-ként jelenik meg, nem életadó, de örökbeadó. Talán ez a poszt segíthet abban is, hogy mennyire fontos a nevelőszülőség vállalásakor a “helyes” motiváció. Valamint a gyermek életkora az örökbeadáskor. Más lenne a helyzet, ha “Tomi” átélt volna másik gyerek örökbeadását a családból, ami segítené a helyzetet. Így ő lesz a kitaszított, és ennek az érzésnek a legyőzése minden félnek egy kőkemény feladat lesz, ha egyáltalán lehetséges. Elnézést kérek a nevelőanyától az őszinteségemért!
KedvelésKedvelés
És a vérszerinti gyerekeknek is nagyon nehéz lesz megmagyarázni, hogy őket ilyen történés nem érheti. Szerintem ez nagyon elhibázott lépés! És ha Tomi “elvadul”? Mert elveszti a bizalmát? esetleg örökre? A nagyon értelmes gyerekekkel különösen gyakran történik ez. Akkor nem örömet, hanem szenvedést fogtok okozni az örökbefogadó családnak. Négy örökbefogadott, már felnőtt gyerek anyjaként sikoltozni tudnék, hogy a TEGYESZ még mindig itt tart, ilyen kegyetlenül ostoba törvények mentén dönt egy emberke életéről!!! De – ne haragudj meg érte! – azt sem tudom elhinni, hogy Te csak úgy elengeded ezt a csecsemőkortól nevelt gyereket! Egyszerűen elképzelhetetlen a számomra. Én a helyedben úgy harcolnék érte, mint egy anyatigris. Bocsánat, – nagyon felkavart…
KedvelésKedvelés
Teljesen egyetértek Marion hozzászólásával. A körülményeket tekintve, szerintem teljesen hibás döntés a gyermek örökbe adása, de ez csak akkor fog majd a nevelőanya számára kiderülni, ha a gyerek kikerül a családból és már nem lesz visszaút. Erre a döntésre rá fog menni, nemcsak a nevelt gyermek, hanem az egész család. Az írásból nekem úgy tűnik, hogy a gyerek kikerülését a családból az anyán kívül senki nem támogatja igazán. Anyagi okokra hivatkozni (ti. elesnek a nevelőszülői díjtól), és önzetlenségként feltüntetni, egy szeretetért könyörgő gyermek kitaszítását a családból, pedig eléggé szánalmas dolog. Elnézést kérek én is az őszinteségért…
KedvelésKedvelés
Még fiatalabb gyermeknél is előfordul, hogy nagyon ragaszkodik a nevelőcsaládhoz. Mi egy 3,5 éves kisfiúval ismerkedtünk, aki tiltakozott az örökbe adás ellen. Bár együtt játszott velünk, csak erőszakkal tudtuk volna elhozni, ezt pedig nem vállaltuk fel. Ő is egy koraszülött gyermek, akiért rengeteget küzdöttek a nevelőszülők. Szerető családban él ugyan, de nem volt felkészülve az örökbe adásra. Nagyon mély dolgok ezek. A gyermek ösztönösen kapaszkodik abba a biztonságba, amit megismert.
KedvelésKedvelés
Ó, Ella, nagyon sajnálom. Már nagyon vártam a híreket, hogy mi van veletek.
KedvelésKedvelés
Nehéz volt ezt olvasni, nem egy egyszerű helyzet. Nem tudom én mit is tennék ebben a helyzetben. Elgondolkodtatott.
KedvelésKedvelés
Elgondolkodtam azon, amit írtatok, s miután sok éve dolgozom a szakmában, megosztok még néhány gondolatot. Mi a “helyes” motiváció egy embernél, amikor nevelőszülőnek jelentkezik, majd nevelőszülővé válik? Az egyik szakdolgozatom saját kutatási részében foglalkoztam a nevelőszülőknek jelentkezők motivációjával. Nem találtam “helyes” motivációt! Találkoztam: érthetővel, elfogadhatóval, együttérzővel, empatikussal, karitatívval …, de hogy ezekből melyik lesz a “helyes” nem tudni előre. Félre értés ne essék, nem lovagolni szeretnék a szavakon, csak azt próbálom felvázolni, hogy micsoda nehéz döntés, ismeretlen terület, egy csomó feltételezés, előrevetítés, bizakodás, várakozás ….és csak akkor lehet valójában megtudni, hogy milyen nevelőszülő leszek, ha már ott a gyermek a családomban pár éve. Lehet képzésen részt venni, lehet a családot felkészíteni, lehet elhatározni előre, hogy nem fogadok örökbe ….mindaddig, amíg ott nincs egy újszülött csecsemő, akivel esetleg még az életéért is meg kellet harcolni, majd azt mondják pár év múlva: 5-6 évesen, akkor örökbe fogadható. Kinek, mi az érdeke? A gyermeké egy végleges megoldás lenne. A nevelőszülő – legtöbbször óriási veszteségként éli meg a CSALÁDjával együtt. Óriási dilemma, menjen, maradjon ….elbírom tartani, nem bírom eltartani. Mi van ha nem engedem és 15 évesen már nem bírok vele és akkor már nem engednem, hanem küldenem kell a saját családom védelme érdekében. Ám ki tudja ezt előre? Az örökbe fogadás egy többnyire véglegesnek tartott állapot, és 15 évesen sem rakják ki a gyermek szűrét – bár vannak felbontott örökbe fogadások is- , ha próbára teszi az egész családot.
KedvelésKedvelés
Egyèrtelműen rossz a láthatàsi időről szóló törvény ! Le kéne rövidîteni 1 hónapra. Aki nem kiváncsi 1 hónapig a gyerekére, azt a gyereket lehessen örökbe adni. Nyilvàn hosszabbîtàst lehetne kérvényezni indokolt esetben. A nevelő szülők legyenek közel a családhoz hogy ne lehessen tetemes utazàsi kts-re hivatkozni.
Ès ezt az îràst bemutatnám a törvényhozóknak hogy èrzèkeljék a rendszer hibáját.
Nem a szülőket kell védeni hanem az àrtatlan piciket . Ennek nem szabadott volna előfordulni.
Gondolom nem csak èn érzem úgy hogy ez egy megoldhatatlan helyzet. Ez a gyerek sose fog rendbejönni.
KedvelésKedvelés
Bocsànat a nevelő szülőktől ha nyers voltam. Vèletlenül sem őket akartam bántani.
Minden tiszteletem nekik. Természetesen el kell engedni a gyereket ha már ez a döntés megszületett.
De mièrt nem veszik már észre az illetèkesek hogy ez egy tarthatatlan helyzet !
Először megadtàk a gyereknek az esèlyt a szerető befogadó családra, utànna pedig az abszolût gyerekellenes , vègtelen hosszû láthatàsi törvénnyel tönkreteszik őt…..
KedvelésKedvelés
Én is azt gondolom, változtatni kellene a szabályozáson, de nem így. Hosszabbítási kérelem? Kinek a kezében lesz a döntés, hogy milyen indok elfogadható, és mi az, amivel már elveszik a jog mondjuk egyetlen hónap alatt? Nem csak a szülő joga, hanem a gyerek joga is a vsz családjához ugyanakkor?
Szerintem amiben szigorítás kellene, az egy maximum időtartam. Nem a fél évben látom én a bajt igazán, hanem abban, hogy 18 évig el lehet “félévezgetni”. Én inkább ebben korlátoznék.
Kellene ÉRDEMI és HATÉKONY segítségnyújtás azoknak a családoknak, ahonnan gyereket emeltek ki, és ha emellett sem sikerül megteremteni a feltételeket mondjuk két év alatt (vagy valami reális záros idő, nem értek hozzá) akkor lehessen dönteni a jogokról. De ehhez tényleg olyan érdemi segítség kell, hogy ne lehessen azt mondani, hogy szegénynek önhibáján kívül nem sikerült, de majd talán jövőre.
Ja igen, és tényleges érdemi felvilágosítás a vsz. szülőknek, számukra érthetően. Ebben Kata lenti hozzászólásával nagyon egyetértek. Hogy mi mit jelent, mi mivel jár.
Itt volt egy gyerek, akit talán pont a koraszülöttsége miatt nem vihettek haza (szigorúbb feltételekkel adhatja haza a védőnő, mint másik csecsemőt), mire valamire esetleg sikerülhetett volna jutni az otthoni körülményekkel, arra mondjuk látszott, hogy egy koraszülöttség következményeivel bíró gyerek mennyivel jobb helyen van a nevelőcsaládban, mint a vsz-ben (fejlesztési és egyéb eü lehetőségek pl). Aztán mire már esetleg reálisan hazavitelben gondolkodhattak volna, a gyerek már anyának hívta a nevelőszülőt, jól érezte magát, érzelmileg teljesen oda kötődött – a vsz szülő, akinek meg azért nem volt mindegy a gyerek sorsa, különben addig sem járt volna ide – esetleg úgy gondolta, hogy jobb helyen lesz itt a gyerek, mintha ő “kiszakítja” innen, és szépen “felszívódott”. Anélkül, hogy esetleg ténylegesen tudta volna, hogy ezzel az ő gyereke nem most és mindörökké boldog családként lovagol el a naplementébe azzal, akit anyának szólít. Persze lehet, hogy EBBEN a történetben ez nem így zajlott, egyik része sem, pont nem. De attól függetlenül nem egy egyedi forgatókönyv. És sajnos, ahogy ez itt korábbi cikkből is látszik, ezeknek az infóknak a felét sem tudják a vsz szülők sokszor.
Dühösek vagyunk sokszor azokra, akik túl sokáig látogatják a gyereket, mert miért mennek oda öthavonta, ha nem is akarják hazavinni – általában aki nem is reménykedik abban, hogy hazakerülhet az a gyerek, az sokkal előbb elmarad. Minél tovább próbál valami kapcsolatot tartani, annál inkább él benne valami remény, egy álom. Talán a realitás felmérésében is segíthetne egy igazi hatékony segitség.
KedvelésKedvelés
Amerikában például egy éve van a családnak rendezni a helyzetet. Ezzel együtt ott is több százezer gyerek él a nevelőszülői rendszerben, és az idősebbek, betegek és többes testvérsorok ott is hiába várnak örökbefogadásra.
Az egy nagy feneség, hogy a nevelőszülő kap havi 53 ezret a gyerek eltartására, a szülő nem. Innentől nagyon nehéz csak megközelítőleg olyan jó körülményeket biztosítani.
KedvelésKedvelés
Igen, ezért mondom, hogy érdemi segítséggel (igen, anyagi is) és tájékoztatással lenne csak megléphető egyáltalán. Mert a jelen rendszer ezen a téren tényleg nem jó. Ezt az 50e különbséget havonta a vsz szülő is látja, és bár nehéz elszakadni a gyerektől, de inkább hagyja ott, ahol azt látja, hogy biztosítottak a lehetőségei.
Persze, VAN olyan szülő, akit nem érdekel a gyereke, de szerintem ezek pont nem a sokáig látogatja, majd egyre ritkábban megy és csendben eltűnik szülők.
KedvelésKedvelés
Kedves Nevelőszülő! Bennem az maradt meg kérdésként, hogy ha nem születik két vérszerinti fiú, akkor Önök lehetséges, hogy Tomit örökbe fogadják, legalábbis gondolkodtak rajta. Elnézést, nem tanácsot szeretnék osztogatni, de én ezen a vonalon keresném meg a lehetőségeket.
KedvelésKedvelés
Elég régóta vagyok nevelőszülő, és adtam örökbe olyan kisfiút, akit 6 naposan én hoztam haza a kórházból. 20 hónapot volt velünk, és csak azért nem többet, mert én 70 éves lettem volna amikor Ő 20. Ennek most 4 éve, de ma sincs nap amikor reggel nem Ő az első gondolatom, és este az utolsó. Tehát tapasztalatból mondom: Soha nem fogjátok kiheverni, az idő múltával sem lessz jobb. A lányod úgy érzi elveszed a kistestvérét, akit születése óta nagyon szeret. Ezen nem fog segíteni akármilyen hosszú pszichoterápia sem, egész életében vádolni fog. És akkor még nem beszéltünk a kisfiúról, aki már nem is olyan kicsi, pláne nem buta, és most elszakítják apjától-anyjától, szeretett testvéreitől. Ebbe az örökbe adásba tönkre mehet a családod.
KedvelésKedvelés
Kedves Erzsi! Üdv a blogon!
Valamiért a spambe került a hozzászólásod, azért csak most jelent meg.
Ha 50 év a korkülönbség, akkor te jogilag nem is fogadhattad örökbe a kicsit, tehát nem volt döntési kérdés.
Ő volt az egyetlen örökbeadásod?
KedvelésKedvelés
Kedves Nevelőszülő!
Nekem is három saját gyerekem van, és két nevelt gyermekünk. Nagyon sajnálom azt a helyzetet amibe kerültél, Bízom benne h sikerül majd jól megoldanotok! Ismerek egy családot ahol többek között-egy kislányt nevelnek pici kora óta. A kislány most 7 éves. Örökbe adható lett, a biológiai szülei nem látogatják.Viszont a pszichológus megállapította h annyira kötődik a nevelőszülőkhöz h képtelen lenne leválni róluk. E miatt a pszichológus vélemény miatt. mégis ott fog maradni a családban! Talán ti is beszerezhetnétek egy hasonló véleményt!
Nagyon szurkolok nektek!
Ez egyáltalán nem könnyű helyzet. Szerintem teljesen rossz a törvény. Azt gondolom sok biológiai anyának elég az a tudat h néha láthatja a gyerekeit de felelősséget nem hajlandó vállalni értük. Elég lenne pl. ha 3 év alatt nem szedi össze magát valaki lehessen a gyerek örökbe adható. Talán könnyebb lenne a gyereknek is így a helyzet.
Ha jól értem még nincs a láthatáron örökbefogadó szülő. Bízzunk abban h megfelelő ember lesz ha lesz. Én gyerekekkel dolgozom egyébként is, és a csoportomba nemrég került egy szintén hatéves kisfiú akit nemrég fogadtak örökbe, és rendkívül szerető, inteligens szülőket kapott!
Nagyon sok bölcsességet kívánok nektek ehhez a dologhoz, és biztos vagyok benne h Isten is veletek lesz, hiszen Ő az árvák atyja!
KedvelésKedvelés
Sziasztok.Olvasó vagyok egy ideje, most már úgy érzem néha hozzá is szólhatnék:)
Én Vajda Katalinnal értek egyet teljes mértékben! Rossz a rendszer,szigorítanám , sokkal gyorsabban kéne dönteni,ha a vér szerinti szülők nem tudják vállalni, egyből örökbe adni, nem pedig pakolgatni jobbra balra és azt magyarázni hogy most is családban vagy,de majd egy másik lesz a tied…. Biztos van aki érti,de inkább nem.Tomi szerintem ezt nem fogja feldolgozni rendesen, ahhoz már túl nagy.örökre emlékezni fog.(senkit sem szeretnék megbántani). Pont az ilyen történetek miatt , én nem vagyok meggyőződve a nevelői hálózat jobb az otthonoknál.igen,értem hogy mi lenne a célja, családi minta stb… De valójában tényleg jobb? Vagy inkább mindenki sérül.
KedvelésKedvelés
“Legbelül mindig tudtuk, hogy egy állomás leszünk a gyerek életében, de nem így neveltük.”
Miért nem?
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Egyetértek komplejs kérdésével. Nekem is ez ugrott be elsőnek. Nem bàntàsnak szànom csak nem értem. Ha úgy neveltétek mint sajàt gyereket, de legbelül tudtàtok hogy ti csak egy àllomàs vagytok akkor itt vmi nagyon nem stimmel. Ha az elmúlt 6 év alatt beleszerettetek akkor miért engeditek el? Anyagi okból sem engedném el, ha szeretném. Ha úgy szeretném mint a sajàtomat.
Tomit időben fel kellett volna készíteni. Most talàn nem lenne ennyire nehéz neki. Soha nem mondtàtok neki hogy ti nem a végleges csalàdja vagytok? A törvényeken is van mit csiszolni az is biztos, de jelen esetben hiànyzott a valós helyzet kommunikàlàsa Tomi felé, ha jól értem.
Köszönöm az őszinteséget a nevelőszülőnek. Engem a jelen íràs megerősìtett abban, hogy ha az én Tomim lenne és sajàtomként szeretném, nem adnàm oda màsnak. Azért küzdenék hogy velem maradjon. Az anyagiakat az élet mindig megoldja, ha jó ügyhöz szükséges☺
KedvelésKedvelés
Bocsànat. klompjes a hozzàszóló akihez csatlakoztam.😅😊😆
KedvelésKedvelés
Biztos vannak fantasztikus nevelőszülők, talán az itt megszólalók is ilyenek, bár egyetértek Klompjes megjegyzésével. S persze az is abszolút igaz, hogy nem lenne szabad a gyerekeket a rendszerben tartani akkor, ha a vér szerinti szülők hathavonta látogatják csak meg. De mégiscsak hátborzongató, hogy egy-egy pszichológusi vélemény meg tudja akadályozni, hogy egy gyerek örökbefogadó, saját családba kerüljön, véglegesen rendeződjön az élete, ahol ő hosszútávon megkaphat mindent (szeretete, figyelmet). Örökbefogadónál mégsem csak arról van szó, hogy bármilyen áldozatosan, de foglalkozásszerűen nevelik, s adott esetben 18 vagy 21 évesen búcsút mondanak neki. S akkor ott áll saját család nélkül. A gyerekeknek az örökbefogadás a második legjobb megoldás, ha már nem nevelkedhetnek a vér szerint családjukban. Higyjünk abban, hogy ez a kisfiú is megtalálja majd az igazi szüleit, s mindenki hálás lesz majd az első 6 évért. De az élet nem az első hat évről szól csak.
KedvelésKedvelés
Igen Teljesen igazad van. Higgyünk benne. Reméljük a legjobbakat.
KedvelésKedvelés
Új hozzászóló, régi olvasó: így kitolni egy kisgyerekkel, na, ne… ez komoly? Hat éve (születése óta) azt hiszi, van családja, és most ti kilökitek??? Ezt soha nem fogja kiheverni. Soha. Nem véletlen, hogy a testvérei (a ti gyerekeitek) ragaszkodnak hozzá, ez sem gondolkoztat el titeket? Az komoly gondolat a részetekről, hogy külföldre kerül hat évesen (már ha…) és ez lenne számára a NAGY ESÉLY amitől nem akarod megfosztani???? Külföldre, nyelvismeret nélkül, iskoláskorúan, a családból, amit sajátjának hitt, elkerülvén a testvéreitől, és hogy ez neki JÓ LESZ? Bocs, de szerintem nem kéne nevelőszülőként dolgoznotok. Tiszta “Árvácska”. De gáz….
KedvelésKedvelés
Ez egy ítélkező megjegyzés volt, nem szeretnék ilyet olvasni a blogon.
Anikó (és általában a nevelőszülő) nincs döntési helyzetben. Nem ő dönti el, hogy mikor lesz örökbe adható a gyerek, azt se, hogy külföldre kerül-e. Ezeket a döntéseket a gyámhivatal és a Tegyesz meg a minisztérium hozza. Abban dönthetett, hogy örökbe fogadja-e, de sok hálózatnál ez sem egy igazi döntés, mert van, ahol kikötik, ha örökbe fogad gyereket, nem maradhat nevelőszülő többet.
Mit szólnál, ha a hivatal úgy dönt, hogy Tomi visszamehet a vér szerinti családjába? Az is Anikó hibája lenne?
KedvelésKedvelés
Egy olyan döntésnek azért amikor a nevelt gyerek ennyi idő után visszakerül a vszi családba kell legyen valami alapja, pl. normális kapcsolat a vszi családdal. A másik: ha a gyerekem (akit annak érzek) és az állásom között kell választanom, főleg ha nincs más nevelt gyerek akit ezáltal elvennének, akkor nem hiszem hogy ez egy valódi dilemma… azt azért nem hiszem, hogy a nevelőszülői jövedelemből tartják fent a családot. De ha mégis, nevelőszülőre mindig szükség van, és van több hálózat, nem hiszem hogy egy ilyen döntéssel minden további lehetőséget elvágna, ez nem erről szólt. Mindenesetre gondolom nem érte a családot 6 év után váratlanul hogy a gyerek örökbefogadhatóvá vált, ők már kétszer is döntöttek róla, amikor a két vszi gyereket vállalták, csak a gyerekeket – a neveltet és a sajátokat – “felejtették el” ebben a szellemben nevelni, most meg csodálkoznak hogy egy 6 éves aki eddig abban élt hogy van családja, tartozik valahová, vannak szülei és testvérei akik érte tűzbe mennének most nem repes az örömtől hogy egyszercsak elküldik másokhoz. Persze ez ugyanígy megtörténhetett volna egy áthelyezéssel vagy egy felmondással is mint ahogy írtad már, de ebben az esetben mégiscsak a nevelőszülő volt az aki eldöntötte hogy ez legyen, nem a minisztérium meg a tegyesz meg a nevelőszülői hálózat…
KedvelésKedvelés
Kedves NOGU! Csak mert nem tudod, hogy milyen valakinek a háttere még könnyen úgy gondolod mindenki felett állsz és ítélkezhetsz?! Nem tudom, hogy te nevelőszülő vagy e, de ha igen most szeretném jelezni, hogy egy nevelőszülőnek az a dolga, hogy nem egy elszeparált intézményen belül, hanem családi közegbe tanítsa meg a rábízott gyermeknek azt, amit a biológiai szüleinek kellene. Ha oda figyeltél olvasás közben, észrevehetted, mennyire is szeretik azt a kisfiút, aki csak idegenként becsöppent a családba. És ha valóban figyeltél azt is felfedezhetted, hogy szakmailag is jól jártak el, hiszen a fiú tudatában volt a hovatartozását illetően. Azonban a szeretet minden felett áll. Az hogy valakinek 3 saját csemetéje van akinek a jövőjét megfontoltan kell megalapozni, már az is arra utal, hogy nem egy csélcsap párról beszélünk. Szerinted nem könnyebb lenne mindenkinek, hogy ha a nevelőszülők is tovább nevelhetnék a gyereket és csak akkor kellene elengedni ha már kis felnőttként megérti a dolgokat??? A rendszer hibás ez tény. ilyen korban már nem lenne szabad örökbe adni. Az hogy jó lesz neki és hogy a jövőjének a megalapozását jelenti, csupán pozitív remény! Te hogy lennél képes elválni a sajátnak tekintet gyermekedtől, ha azt hiszed bántani fogják és rossz lesz neki???? De minden hiába, ha örökbe nem tudják fogadni valószínűleg annak oka van, és ha a nélkül gátolják az örökbe adást, meg a nevelőszülőt hurcolják meg akinek még fel kell nevelni 3 másik gyereket! Én a helyedben ezeken a dolgokon is elgondolkodnék!!!!!! (Elnézést a tegezésért!!!)
KedvelésKedvelés
A hozzászólók nagy része aggódik – és jogosan – Tomi további életéért. Anyagi gondok??? Eddig nem voltak, csak most 6 éves korban? Ebből senki nem jöhet ki jól. A saját gyermekei is sérülnek. Miért kellett ennek a fiúnak ebbe a családba kerülnie, miért nem került azonnal szerető,örökbefogadó családhoz. Én sohasem tudtam volna nevelőszülő lenni, ez SZÍVTELENSÉG, a család részéről magyarázkodás. Én örökbefogadó anyuka vagyok, az “örök”-befogadás örökké, vagyis a végsőkig kitart. Ezért vagyunk felelősen gondolkodó, cselekvő, előrelátó emberek. Hibázni is szabad, de ekkorát???
KedvelésKedvelés
Ő viszont nem örökbefogadó, hanem nevelőszülő. Más pálya.
KedvelésKedvelés
Igen, és szerintem pont abból adódnak Tomi igazi nehézségei, meg az itt kommentelők beszólogatásai is, hogy ez itt valahogy elfelejtődött egy időre. És mire újra előre került, addigra Tomi ezt már nem úgy gondolta.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, sokat gondolkoztam a cikken, mielőtt tollat azaz billentyűzetet ragadtam. A nevelőszülői hálózatok nem jók, nagyon “belterjesek” én azt gondolom. A beszélgetésből nekem az jött le, hogy a család nagyon egyedül volt a problémákkal. A nevelőszülők a nekik “kirendelt” pszichológussal nem tudnak őszintén beszélgetni, teljes érdek ellentétet vélhető felfedezni. A pszichológusnak az az érdeke, hogy “jó” nevelőszülőt faragjon…….De, hogy mi a “jó” nevelőszülő kritériuma az nagyon szubjektív? Képes érzelmileg leválni a gyerekről? Tud “tárgyként” nézni rá, akinek a személyiségével kell dolgoznia, egy másik még nem kész és érzelmileg összezavart gyerekkel? Az első nevelt gyerek örökbeadásába nem hal bele egy kicsit minden nevelőszülő? Mitől függ az, hogy az a nevelőszülő jó? És nem utolsósorban én nagyon üdvözítőnek tartanám, ha a nevelőszülők tudnának beszélgetni egymással ,minden félelem nélkül, tanácsot kérni egymástól, anélkül, hogy retorzió lenne várható.
Egy dolog biztos hiába a pszichólogus, ha az ember lánya/ fia nem tud megnyílni előtte, mert attól tart, ha az A,B-C válaszai nem lesznek “helyesek” annak következményei lesznek….
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, pontokba szedve fogok válaszolni, mert nagyon sok nézőpontból kell ezt a történetet látni ahhoz, hogy ne ítélkezés legyen a vége. Talán nekem sem fog sikerülni.
Nekem úgy tűnik, hogy a vsz szülők, ha tájékoztatták is őket valamilyen formában, nem értették, miről is van itt szó IGAZÁBÓL. Ezt a gyereket akarták, különben nem látogatták volna olyan sokáig. De szerintem azon a ponton, ahol a gyerek a nevszülőt hívta anyának a jelenlétükben, úgy döntöttek, a gyereknek jobb itt, mindene megvan, és szépen kihátráltak mögüle. Talán szégyellték is magukat. De abban biztos vagyok, hogy nem tudták átlátni, mi történik pontosan Tomival, és mi lesz vele így. Hogy ez csak egy ideiglenes helyzet. Valahogy úgy, mint ahogy Marika is járt az első vsz anyájával, amikor anyuka nem értette, hogy ők akkor innentől fogva miért nem találkoznak majd többé, hiszen hát kifejezetten kérte, hogy a gyerekeit Marikához helyezzék. (https://orokbe.hu/2014/12/18/tobbszor-almodtam-azt-hogy-lebukik-a-viz-ala-es-sir/)
Láthatóan a nevelő család egyedül maradt a problémával, nem kapott segítséget ahhoz, hogy ezt a kisgyereket úgy tudják nevelni, ahogy az szakmailag elvárható legyen, a gyerek tényleges érdekeit szem előtt tartva.
Manunak igaza van. Az ember a főnökével/kenyéradójával nem tud maradéktalanul partneri viszonyba kerülni, hiába a szándék.
A törvények nem elég szigorúak, konkrétak és egyértelműek. De ehhez konzekvens tájékoztatás és igazi családgondozás kellene. Tényleges segítség ahhoz, hogy a vsz szülő magához tudja venni a gyerekét, ha tényleg akarja. Ha pedig ezt nem tudja/nem akarja/nem képes rá bizonyos időn belül jó segítséggel és gondozással, akkor lépni, és gyorsan intézni el a gyerek jövőjét.
Az anyagi helyzet tényleg változik abban a pillanatban, ahogy örökbe fogadnák Tomit. Most kapják utána a gondozási pénzt, mert ez most még munka, és fizetés jár érte. Annyit tényleg érdemes (lett volna) mérlegelni, hogy jut-e étel még egy gyereknek a családban, hogy elbírják-e érzelmileg ÉS anyagilag is ezt a verziót, ha bekövetkezik.
Nem tudom, mit tennék a nevszülő helyében. Sok ponton csúszott el ez a dolog. Én azt kívánom, hogy a lehető legjobb döntés szülessen mindenki érdekében.
KedvelésKedvelés
megint kihagyta a pontokat!!!!! nulladik: Nekem úgy tűnik…; Első: Látható…; Kettő: Manunak igaza van… Harmadik: A törvények…; Negyedik: Az anyagi helyzet…
KedvelésKedvelés
Szegény gyerek 😦 akárhogyan is, az biztos hogy olyan törést okoznak benne (a rendszer és a nevelőszülő közösen) amit soha nem fog kiheverni. Nincs az az örökbefogadó aki ezt helyre tudja hozni, szinte borítékolható az örökbefogadás sikertelensége, aminek Tomin kívül az örökbefogadó család is áldozatává válik majd.
Én azt nem értem, hogy ha Tomi nem lenne örökbefogadható, akkor a nevelőszülő nevelné még 12 évig, elmondása szerinte “sajátjaként” majd 18 évesen nem támogatná tovább, mert nem saját gyerek, és nem adná meg neki ugyanazt mint a sját háromnak? Jól hagzó, saját lelkiismeretük megnyugtatására átmenetileg alkalmas szlogen, hogy Tominak esélyt kell kapnia egy igazi családra… csakhogy neki már van, legalábbis Tomi és a három “saját” gyerek szerint… csak a szülők, akiket Tomi 6 éve minden szeretetével és ragaszkodásával igazivá tett, nem akarják ezt tudni vagy tudomásul venni vagy felvállalni. Tomi rosszabb helyzetbe kerül mint amibe valaha is kerülhetett volna, de a másik három gyerek is súlyosan sérülni fog, hiába hitegetik a szülők mással magukat, nekik is meg fog rendülni a bizalmuk a szüleikben, hiába az anyagi előnyök ami ezáltal (ha egyáltalán) élvezni fognak. Nem véletlen, hogy sok olvasót és a saját gyerekeket is felzaklatja hogy Tomival így el lehet bánni 😦 És sajnos még csak azt sem lehet mondani, hogy a nevelőszülő nem tehet róla, hiszen ők már gondoltak rá korábban hogy örökbefogadják majd Tomit, de közben mégis vállaltak még két vér szerinti gyereket, vagyis ők nem most, hanem már akkor döntöttek, Tomi csak nevelt gyerekként kell, amíg fizetnek utána. Kár hogy ezzel Tominak és a vér szerinti gyerekeknek is szembesülnie kell… Istennel takarózni pedig számomra visszataszító. A gyermekáldáshoz sem csak Isten kell, hanem az ember döntése, szándéka vagy legalább felelőtlensége. És Istent emlegetni akkor amikor anyagi érdekekről van szó… hát nekem ez szörnyű 😦 Összességében nekem az a benyomásom, hogy valahol mélyen mégsem érzik a nevelőszülők ugyanazt a szeretetet és ragaszkodást Tomi iránt mint a többi három gyerek iránt, az egész ügy mögött ez áll… mert aki sajátjaként szeret egy gyereket, az ilyen anyagi indokkal (nem arról van szó hogy nincs mit enniük vagy ne tudná eltarani a négy gyereket hanem arról, hogy hogyan indítja el őket majd később az életbe) nem képes elküldeni egyik gyerekét sem.
KedvelésKedvelés
Többször leírtok itt olyasmit, hogy a nevelőszülő “szívtelen” és “hogy engedheti el a gyereket”.
Ő nem arra szerződött a legelején, hogy örökbefogadó szülő lesz. Ő nevelőszülő, ami egy teljesen más pálya. Benne volt a pakliban, hogy
– Tomit visszakapja a vér szerinti család, és nekik köteles átadni őt, esetleg a putriba, sokkal rosszabb körülmények közé, mint ahol eddig élt Tomi, egy olyan családba, ahonnan valamiiért kiemelték
– előkerül Tominak egy testvére és oda áthelyezik a gyereket, hogy együtt nevelkedjenek
– előkerül valaki Tomi vér szerinti családjából, normális körülményekkel és ő vállalja a gyereket,
– a nevelőanya férje külföldön/az ország túlfelén kap állást, a család követi őt, és akkor bizony ki kell lépni a nevelőszülői hálózatból és visszaadni a gyereket
– Tomi vér szerinti szülei költöznek az ország túlfelére, és kérelmezik, hogy a gyereket helyezzék át máshova, ahol könnyebben tudják látogatni
– a nevelőszülői hálózat új fenntartóhoz kerül, aki felmond Anikónak, Tomi más családhoz kerül
– és vannak olyan nevelőszülői hálózatok is, amik kifejezetten ellenzik, tiltják a nevelőszülő általi örökbefogadást.
Egy nagyon súlyos rendszer-anomáliát próbáltok egy emberen leverni.
A nevelőszülőnek nem az a dolga, hogy “foggal-körömmel harcoljon a gyerekért”, hanem hogy szeresse, nevelje, de ha úgy alakul, elengedje.
Számok:
kb. 13 ezer gyerek él ma nevelőszülőnél
évente 500 kerül közülük örökbefogadásra
ebből 50-et fogad örökbe a saját nevelőszülő.
Irreális azzal kalkulálni, hogy a nevelőszülő örökbe fogadja a gyereket majd, semmi garancia nincs, hogy a nála levő gyerek pont örökbe fogadható lesz.
KedvelésKedvelés
Ez mind igaz, de ha 6 évig úgy nevelte hogy marad, Tomi is ebben nőtt fel, a testvérek is, és kialakult a jelen helyzet akkor már nem ugyanarról van szó. Ez papiron nevelőszülőség a valóságban viszont anya-gyerek, apa-gyerek és valódi testvér kapcsolat. Ez már egy más helyzet, amiről mindegy is hogy ki tehet, a gyerek jön ki a legrosszabbul belőle. Egyébként nyilván nem véletlen hogy sokszor mégis a nevelőszülőből válik örökbefogadó akár akkor is ha az eredeti terv nem ez volt. Mert olyan kötődés alakul ki ami már csak a törvény előtt átmeneti. Ezt a nevelőszülönek kell tudnia, megvan-e. A gyerekben biztosan, a szülőkkel kapcsolatban kételkedem. Szegény Tomi 😦
KedvelésKedvelés
Itt egy cikk a nevelőszülőségről: https://gyereksorsok.hu/2016/05/12/neveloszulo-jelentkezes-feltetelek/
KedvelésKedvelés
Anikó pár hete írta meg a posztot. Azóta a gyereket fogadta a pszichológus, és valami átkattant, most már pozitívabb a várható örökbefogadással kapcsolatban. Ki van már tűzve a barátkozás ideje, egy külföldi család fog érkezni, Tomi és a nevelőanya minden nap megtanulnak 1-2 szót az új nyelven.
KedvelésKedvelés
Akkor elölről. Tomi már hatéves. A nevelőszülők eldöntötték, hogy ők nem fogadják örökbe. Közelegnek az örökbefogadók, Tomi is tud róluk. És a nevelőanya ahhoz kért tanácsot, hogy készítse fel a gyereket, és hogyan alkossa meg az emlékkönyvet (élettörténeti albumot), amit magával visz a kisfiú.
Nem arra van szüksége, hogy visszamenőleg megmondják neki, mit kellett volna tennie, hogy fokozzák a rossz érzéseit, mindenféle jelzőkkel illessék, vagy rámutassanak, miért működik rosszul a rendszer. Rá tudunk térni az emlékkönyv kérdésére?
Én azon gondolkodom, egy magyarul írt könyvet hogy fognak az örökbefogadók felolvasni a gyereknek.
KedvelésKedvelés
Ha csak az élettörténeti naplót nézzük:
Én úgy tudom, hogy ezt a nevelőszülőnek minden nála lévő gyerekről folyamatosan kell vezetni és itt a folyamatos szón van a hangsúly. Mos visszaemlékezni arra, hogy x évvel ezelőtt mi volt, azt hiszem már elég nehéz. Akarva-akaratlanul is ki fognak maradni dolgok.
A másik, amit Zsuzsa vetett fel, hogy nem tudják majd elolvasni neki. Ez sajnos benne van a pakliban, de mivel utólag készül nyilván érdemes az adott nyelven is leírni a dolgokat.
Végül pedig iszonyat nehéz lesz a gyereknek és még nehezebb az örökbefogadó szülőknek. Sok küzdelem lesz, mire minden a helyére kerül, ha egyáltalán sikerülni fog. Bár legyünk bizakodók 🙂
KedvelésKedvelés
Egyes hálózatok ragaszkodnak hozzá, de mások nem. Aki itt a blog körül fogadott örökbe gyereket, szinte senki sem kapott élettörténeti naplót a gyerekkel. Tehát Anikó magánszorgalomból akarja megcsinálni.
KedvelésKedvelés
Szomorú, hogy nem ragaszkodnak hozzá. Nálunk 2 év esett így ki, mivel szintén utólag írták meg. Akárhogy is nézzük, de az már nem ugyanaz. Egyébként ezt találtam a neten:
“Élettörténet Könyv
A 80-as évekre sokan felismerték, hogy igen sok probléma adódik a nevelőszülőknél nevelkedett gyermekek életbe indítása körül, lévén ezeknek a gyerekeknek sokszor igen zavaros képük volt a múltjukról, önmagukról.
Ennek a problémának a kapcsán kezdték az élettörténet könyvek írását. Alapvetően két típusa van, egyik a visszatekintő forma , az olyan gyerekek részére, akiknek problémás volt a korábbi életük. A másik a kezdetektől vezetett könyv.
Az állami gondozott gyermek gyakran híján van bizonyos információknak saját magával kapcsolatban, nagy hézagok tátonganak emlékezetében, magáról alkotott képe sokszor sérült. Az élettörténet könyv a lehető legtöbb információt tartalmazza a gyermek múltjával kapcsolatban, időrendi sorrendben, ok-okozati összefüggéseket, emlékeket “konzerválva”, így mintegy “emlékeket adva” a gyermeknek.
Jó ha a könyv ami erős, kemény borítású, utólag bővíthető, és lehet bele apró emlékeket ragasztani, mozijegyet, fényképet vagy hasonló emlékeztetőket. Az élettörténet könyvet a gyermekkel együtt egy hozzá közelálló személynek célszerű vezetni, bizonyos időközönként összeülve. Hasznos, ha a nevelő minden olyan forrást felhasznál, korábbi gondozókat, a szülőket, barátokat, rokonokat, akit csak lehetséges.
A könyvben mindent rögzíteni kell még ha esetleg kellemetlen emléket idéz is fel, hiszen a múltunkhoz, személyiségünkhöz éppúgy hozzátartoznak a kellemetlen emlékek is.
A könyvet mindvégig diszkréten kell kezelni, csak a gyermek és a hozzá közel álló nevelő láthassa. Mikor a gyerek felnő, vagy elkerül a nevelőtől természetesen a magával viszi a könyvét, mint “rögzített emléket”, a múltját.”
KedvelésKedvelés
Magyarul fölösleges leírni. Angolra vagy az adott ország nyelvére kell lefordíttatni, mert a kisfiú nem fog tudni magyarul, nemhogy olvasni de beszélni sem. Képeket tennék bele és hozzá legalább a testvérek adatait, pontos lakcímet stb. hogy ha 20 év múlva keresi a testvéreit akkor ne a Vöröskereszthez vagy magánnyomozóhoz kelljen fordulnia…
KedvelésKedvelés
Szerintem egyàltalán nem fölösleges leîrni magyarul. Vègül is ez az anyanyelve. Ha majd felnőtt koràban keresi a gyökereit, bizonyára jól esik majd neki böngèszni ezt a furcsa nyelvet ,az ő pici koráról . Érzelmileg mindenképpen kötődni fog a magyar nyelvhez. Ha nem is èrti majd, de a dallama megdobogtatja majd a szîvét.
Ha elkészül a könyvecskéje, készüljön róla egy pontos fordîtàs.
Szîvből drukkolok a kisembernek hogy sikerüljön átlépnie az akadàlyokat.
Vannak sikertörténetek. Itt az oldalon ,magyar gyerekek külföldi örökbefogadásánál màr jó pár ilyet olvashattunk.
KedvelésKedvelés
Nem a külföldi örökbefogadás itt a legnagyobb gond szerintem… de tényleg adja Isten hogy olyan örökbefogadók érkezzenek akik megugorják ezt a lécet…
KedvelésKedvelés
Szerintem is jó, ha magyarul készül el, és még jobb, ha a nevelőszülők kézírásával. Ez is egy kézzelfogható kapocs lesz közte és a nevelőcsalád között. Az anyanyelv is gyökér, nagyon erős is tud lenni…
Nem tudjuk, hogy hova lesz örökbe adva Tomi, de még az se kizárt, hogy gyakorolhatja ott a magyar nyelvet, különösen, ha az új családja gondot fordít erre. Lehet abban a helységben vagy a közelében magyar közösség vagy legalább egy-két család, akikkel fel lehet venni a kapcsolatot, néha közös programot szervezni. De akár Skype-on is lehet beszélgetni meg gyakorolni, bármilyen távol is találnak erre szívesen vállalkozót. Ma már rendkívüli lehetőségek vannak a kommunikációra, leginkább energia és kitartás kérdése…
Mindenesetre, mivel Tomi még nem tud olvasni, mese- és gyermekzene hanganyagot is csomagolnék neki, ilyesmit az örökbefogadók is be tudnak a továbbiakban szerezni az interneten.
A nevelőcsaládnak megnyugvást, Tominak szerető családot és sok szerencsét kívánok!
KedvelésKedvelés
Leírhatja végülis magyarul is, de azt gondolni hogy egy 6 évesnél teljesen idegen nyelvű környezetben megmarad a magyar anyanyelv, illúzió. 6 éves volt a lányom amikor külföldre költöztünk, lassan 3 éve. Azzal együtt hogy otthon csak magyarul beszélünk és kap anyanyelvi oktatást az iskolában, nagyon komoly odafigyelést igényel az anyanyelv támogatása és megörzése a környezet nyelvével szemben még úgy is hogy ő már 4 éves korától olvasott. Annak ellenére hogy rengeteget foglalkozunk vele, ír-olvas rendszeresen magyarul és ragaszkodunk ahhoz hogy otthon csak nagyarul beszélünk plusz naponta beszél skype-on nagyszülőkkel, baratnővel, unokatesókkal, bizony kopik a magyarja, néha keresi a szavakat, vagy csak norvégul jut eszébe… hiába a sok ötlet, ha a környezet és az otthon nyelve nem a magyar, tuti el fogja felejteni. De nem ez lesz a legnagyobb gondja szerintem 😦
KedvelésKedvelés
A tapasztalatok szerint a külföldre adoptált magyar gyerekek elfelejtenek magyarul, még a nagyobb korban távozók is.
KedvelésKedvelés
Nagyon sajnálom Tomit és a külföldről érkező házaspárt is! Szegények nem is sejtik milyen kihívás előtt állnak. Főleg ha gyermektelenek és 3-4-5 éve várnak egy “árva” gyermekre (plussz a spórolt pénzük nagy részét a gyermek utáni vágyba fektették). Ők erre a helyzetre nincsenek felkészítve, ezt tudom. (Bár Tomi sincs…) Nagyon bízom benne, hogy már van idősebb gyermekük, aki enyhítheti Tomi “testvérei” utáni gyászát. Ennek nem nagy a valószínűsége…
Az, hogy Tomi pszichológusi segítséggel néhány hét alatt “pozitívabban” áll az örökbeadás ötletéhez, az lehet egy megfelelési késztetés is. Talán csupán nem akar ellenszegülni a nevelőanya döntése és rábeszélése ellen. Taktikusan “mindenképpen jó kisfiú”, aki még bízik abban, hogy mégsem… Ez a gyermek csoda, ha az Új Életbe ugrást megússza posztraumás tünetek nélkül. Szívből kívánom, hogy a külföldi szülőkben átlagon felüli legyen az empátia, ami a csalódottságot és a kezdeti kommunikációs nehézségeket kompenzálhatja. A könyvvel kapcsolatban talán annyi ötletem lenne, hogy írja bele magyarul a legőszintébb érzelmeit (ezt majd a szülők lefordítják és az adott nyelven fogja visszahallani), mert később ez sokat jelenthet az identitás keresésnél, az elvetettség-érzés (“nekik nem kellettem”) ellen. De azért sokkal több legyen a fénykép, mint az írott szöveg az előbb említett okokból. Drága Tomi! Kicsi hős, erős ember váljék belőle!!
KedvelésKedvelés
Nekem az jutott még az eszembe, hogy a nevelőanya nem olvashatná-e fel az emlékkönyvet egy hangrögzítőre, és így hangoskönyvként is vinné magával Tomi. A nevelőanya (család) hangja is megmaradna számára.
KedvelésKedvelés
Tudom, Zsuzsa, azt kérted, térjünk vissza a post eredeti kérdéseihez, de néhány hozzászólás annyira megdöbbentett, hogy egy-két gondolatot le kell írnom. A napokban lesz egy éve, hogy megismertük a kislányunkat, akit csodálatos nevelőanya nevelt, a nevelőcsaládban vér szerinti és nevelt gyerekek (testvérek) vették körül. Nem csak ellátták, hanem szerették is őt nagyon. A kislányunk nagyon ragaszkodott hozzájuk, a barátkozás mégis zökkenőmentesen sikerült, és a nagyobb nehézségek később is elkerültek minket. A nevelőanya első örökbeadása volt. Soha nem fogom elfelejteni az arcát, amikor elhoztuk a kislányunk, és én még utoljára visszanéztem az ablakba, ahonnan a tekintetével kísért minket. Azt hittem, nem éli túl. Mivel nagyon egymásra hangolódtunk a barátkozás alatt, fájt, hogy ezt a fájdalmat épp mi okoztuk neki. Minden fájdalma ellenére nagyon sokat segített nekünk, és persze leginkább a kislányunknak, hogy a lehető legkevesebb sebbel válhasson el tőlük, és lehessen a mi családunk része. Gyakran és őszintén beszélünk egymással még most is. Ezen az örökbeadáson ő sosem lesz túl. És valószínűleg a többin sem, ami még rá vár. Volt, hogy azt gondoltam, nem neki való ez a munka, tönkre megy benne. Most már azt gondolom, pont neki való ez a hivatás, mert ennyire tud szeretni, és ennyire meg tudja tanítani a nevelt gyerekeit szeretni. Én hálával és szeretettel fogok rá gondolni mindig.
Arról is beszélgettünk már, miért nem fogadták ők örökbe a kislányt, hiszen nem lett volna kevésbé boldog gyermekkora, nem szerették volna kevésbé, ha velük marad. A nevelőanya többek között arról beszélt, hogy ők nem tudták volna azokat a lehetőségeket biztosítani a számára, mint mi. Szerintem ennek igenis van legitimitása. Mindannyian jobb életet szeretnénk a gyermekeink számára biztosítani, mint ami nekünk jutott, nem igaz? Szeretnénk, ha a világ kinyílhatna a számukra, ha választási lehetőségük lenne, ha azzal foglalkozhatnának majd, amiben örömüket lelik.
És igenis vannak családok, melyek számára a nevelőszülőség biztosítja a megélhetést, de ez nem zárja ki azt, hogy jó, szerető nevelőszülők legyenek. Sokan szeretjük a munkánkat, nem igaz? De lehet, hogy bajban lennénk, ha nem kapnánk meg érte a fizetésünket.
Kedves Anikó! Együttérzek Veled ebben a nehéz időszakban. Tegyél az emlékkönyvbe sok-sok fényképet magatokról, az óvodai barátokról, a házról, ahol éltek. Legyenek benne rajzok a testvérektől, csoporttársaktól. Készíthettek neki CD-t, DVD-t, pendrive-ot is a kedvenc dalaival, mondókáival, verseivel, meséivel. Miközben pedig igyekszel Tomit a lehető legszebben elengedni (ehhez kell szerintem az igazi önzetlen szeretet, hogy ne nehezítsd meg ezt a számára borzasztóan nehéz helyzetet azzal, hogy a Te bánatoddal is foglalkoznia kell), nagyon vigyázz a saját gyerekeidre is!
KedvelésKedvelés
Köszönöm!
“Anikó”
KedvelésKedvelés
Kedves Banduli! Nagyon örülök a hozzászólásodnak, annak együttérző tartalmával. Anikónak is fontos a megértő szavaidat olvasni, a mi aggodalommal teli hozzászólásaink között. De nem írtad meg, hogy hány éves a kislányod, illetve mennyi idős volt az örökbefogadáskor. 6 éves volt ő is, vagy talán jóval fiatalabb?
A másik tényező, hogy a kislányotok a vsz gyerekek mellett több nevelt gyermekkel élt együtt, míg Tomi -ha jól emlékszem- egyedül volt nem vsz a testvérek közül.
A harmadik tényező, hogy Te tudtál verbálisan kommunikálni a kislányoddal, vigasztalni azon a nyelven amit megértett. Tominak ez sem adatik meg. Mint ahogy a visszalátogatás sem, a nevelőszülői családdal való kapcsolattartás sem lehetséges.
Ezek jelentős különbségek a gyermekek gyászának kezelésében. És egyáltalán nem elhanyagolhatóak.
De nagyon drukkolok, hogy a nagyon nehéz kiindulópont ellenére fantasztikus családba kerüljön Tomi!
KedvelésKedvelés
Én is aggódom Tomiért, hiszen az új családba kerülés, a régi elvesztése hatévesen még akkor is szörnyű nehéz, ha nem kell mellette megküzdeni a nyelvi akadályokkal is. Megértettem viszont, hogy a történetnek egy fontos része lezárult, megszülettek azok a döntések, amelyek Tomi jövőjét kijelölik. Ahhoz, hogy az új életébe vezető úton ne rettegéssel induljon el, nagyon fontos a körülötte lévő felnőttek pozitív hozzáállása. Egy összetört szívű, ráadásul a segítségkérésére még meg is kövezett nevelőanya nem tud támasza lenni ebben a helyzetben.
Sajnálom, hogy a nevelőszülői tanácsadótól, a (nála valószínűleg tapasztaltabb) gyámtól és a hálózat pszichológusától nem kap Anikó annyi segítséget, amennyire szüksége lenne. Ez például nálunk – mindannyiunk szerencséjére – nem így volt. A kislányunk nevelőanyukájának volt/van támasza, remek nevelőszülői tanácsadója van.
Arról, hogy a kislányunk mennyi idős volt, amikor örökbefogadtuk, azért nem írtam, mert nem akartam párhuzamot vonni a két történet között, hiszen a gyerekek szempontjából kevés hasonlóság van. (Egyébként közel 2 volt, tehát jóval fiatalabb Tominál) A gyász feldolgozásának különbségeiről leírtakkal maximálisan egyetértek.
Amit ki akartam emelni, az az volt, hogy aki ezt a hivatást szívből és megfelelő érzelmi intelligenciával csinálja, az tényleg majd’ belepusztul az elengedésbe. És miközben ezt érzi és “teszi”, azért még összekapja magát annyira, hogy mosolyogjon a gyerekre (aki akkor még az övé) és bátorítsa, tanácsokkal lássa el az örökbefogadókat, hogyan találhatják meg a kulcsot a gyermekükhöz. Jó esetben mindent elkövet, hogy ők együtt minél előbb családdá váljanak, mert tudja, hogy – ha már így kellett alakulnia – ez a gyerek érdeke.
Ha már így alakult, Tominak csak egy lélekben erős Anikó tud most segíteni. Minden olyan jelzővel, amivel szándékunk szerint Anikót bántjuk vagy gyengítjük, valójában Tominak okozunk kárt. Én így érzem legalábbis. Bocsánat, ha hosszú és egy kissé patetikus voltam.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a megértő és reálisan látó szavakat. Tény, hogy itt sokan próbálnak “okosabbak” és “én jobban csinálnám” -ak lenni, de ez nem is olyan egyszerű. Hogyan lehet egy ritkán látogatott gyereket felnevelni úgy, hogy minden nap belesúlykolom, hogy te ide nem tarozol? Akkor hová? Egy anyai szeretet hogyan lehet tudatos? Ha szeretem a gyereket, akkor szeretem. Próbáltam okosan, de anya vagyok és nem a napközis tanára. Tisztában volt a hovatartozásával, de nem érezte. Hogyan alakult volna ki benne a kötődés? Senki nem akarta, hogy hozzá kötődjön! Milyen kiskamasz, kamasz, majd felnőtt lesz abból a gyerekből, aki csak lóg a levegőben és tudja azt, hogy a család amiben él, ahhoz semmi köze? Egészséges gyermek csak egészséges szeretet után lehet.
És az, hogy én a sajátomat választottam Tomi helyett, az miért baj? Miért kell valakit elítélni amiatt, mert képes a gyermekszülésre és meg is teszi? Minden amit tettem, tiszta lelkiismerettel tettem, mert nem csak tárgyakat és élelmiszert kapott Tomi, hanem családot is. Tény, hogy nagyon fáj, nagyon egyedül érzem magam a problémával, de csak az az ember törhet felettem pálcát, aki ezt végigcsinálta és ugyan ebben a helyzetben volt. Egy segítség kérésből ítéleteket kaptam, amit elfogadok. Nem vagyok tökéletes, de azt, hogy nem a gyerek érdekeit tartottam szem előtt, ezt senki nem vetheti a szememre. Első nevelt gyerekem, semmi olyan körülmény nem volt, ami miatt távol kellett volna tartani magamtól. Igen, sérülnek a saját gyerekeim is. Túl fogjuk élni, de még mindig inkább azt lássa, hogy egy gyerekkel, emberrel szeretetteljesen bánunk, minthogy tárgyként kezeljük őket. Lehet úgy nevelni, hogy bezárom a szobába, mert te nem tartozol ide, nézd a tv és kussoljál, de ha családba kerül, akkor ki lesz a gyerek lelkéért felelős? Természetesen a nevelőszülő, mert a pénzért csinélta…
Sokat tanultam az elmúlt időkben, de nem biztos, hogy megbántam azt, ahogyan neveltem.
“Anikó”
KedvelésKedvelés
Kedves Anikó.
Minden sorossal egyetértek,de azt hiszem a Mi életünket a nevelőszülőséget csak az értheti meg aki érzésekkel csinálja és családtagként neveli a rá bízott gyermekeket.Rengeteg félelem,kérdés van bennem is mert életem első örökbe adása előtt állok.Nagyon szeretném jól végig csinálni és kizárólag a kicsi érdekeit szem előtt tartani mert csak is Ő számít nekem pedig túl kell élnem valahogy.Meglepett a sok negatív elítélő hozzászólás azért mert nem fogadjátok örökbe Tomit.Hasonló ok/okokból nem fogadjuk örökbe Mi sem a kicsit de azt szoktam mondani hogy azért kell elengednem mert nagyon Szeretem.
KedvelésKedvelés
Kedves Erika! Ha gondolod megosztom veled a tapasztalataimat, már túl vagyunk szerencsésen rajta.
KedvelésKedvelés
Nem vagyok se örökbe adó, se örökbe fogadó, se nevelőszülő, csak anya. Olvasva Anikó írását, még inkább megerősödik bennem, hogy minden tiszteletem azoké, akik önzetlenül, saját vágyaikat és érdeküket feláldozva megteszik azokat a lépéseket, amiktől egy kis embernek jobb esélyt adnak az életre. Kívülről nézve ez ember feletti. Lengetem a kalapom előttük.
Ankónak, Tominak és mindkét családnak azt kívánom, hogy mindenki számára a legjobb vége legyen a történetnek.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdvözöllek az oldalon!
KedvelésKedvelés
Megdöbbentő történet.
Zsuzsa, bátorítalak hogy menjél el ezzel a legfelsőbb fórumokig, hogy az örökbe adhatóság feltételeit módosítsák és ne legyen több ilyen nehéz sors! Hátha nyitott fülekre talál…
KedvelésKedvelés
Megdöbbenve olvasom hogy mennyien elítélitek azért a nevelőszülőt mert nem fogadja örökbe a kisfiút.Sajnos magam is hasonló gondolatokon megyek keresztül már 20-hónapja.13-évvel a fiam születése után kaptam 2015 augusztusában egy forró nyári napon egy “szeretet csomagot”.Amikor megfogtam mosolygott és azóta is minden reggel mosolyogva ébred.Számtalan beszélgetésen vagyok túl a szűk családdal mert Én nagyon szeretném őt de a férjem és a most 15-éves fiam nem szeretné ha örökbe fogadnánk.Pedig az érzés a szeretet bennük is meg van de bennem másképp hiszen Én etettem keltem fel hozzá éjszaka ha sírt Én vagyok vele a legtöbbet.Valóban nem tehetem meg anyagilag sem hogy így 45-évesen hitelekkel a vállunkon az örökbe fogadás útjára lépjünk.Ami még rosszabb ha Ő 10-éves lesz Én akkor 55.Biztosan Én kellek neki?Lehetnék önző hogy igen de várnak sokan tőlem sokkal fiatalabbak gyermekre akik majd jobban kezelhetik az aktuális kamaszkori gondjait mint Én mert jelenleg saját fiamnál is nehezen élem meg ezt az időszakot.És itt van a nevelőszülőségem amit 8-éve végzek és szeretném még folytatni de ha örökbe fogadnánk számos történetet olvastam azoktól akik megtették ezt a lépést és nevszülőként ellehetetlenítették őket.Ez egy életforma amire ha berendezkedsz nehéz változtatni.Nem kívánom senkinek mit érzek amióta megkaptuk a levelet hogy örökbe adható fogalmam sincs hogyan tudom majd végig csinálni és nagyon féltem Őt hogyan fog tudni alkalmazkodni az új életéhez.Nem kapunk Mi segítséget hogyan dolgozzuk fel és hogyan készítsük fel a gyereket mert amikor a folyamat elkezdődik Mi már nem is számítunk Én is csak abban reménykedhetek hogy a szülők mernek majd kérdezni és el is fogadják a segítségemet.
KedvelésKedvelés
Szia! Üdv a blogon.
Sajnálom, hogy nem kapsz segítséget. Kívánom, hogy jól sikerüljön a kicsik átadása és jó fej szülők érkezzenek!
KedvelésKedvelés
Ne haragudjatok, hogy ez a véleményem, de a világ kincséért sem lettem volna nevelőszülő! Nem tudtam volna egy gyereket (egy kincset, akit kaptam) a családomba befogadni, évekig nevelni, élvezni a szeretetét, majd később mint egy tárgyat átadni. Én értem a vívódásaitokat, de benne volt a pakliban, hogy egyszer meg kell válni tőle. Belegondoltatok, milyen érzés a gyereknek, ezt “kiheverni”? Egész életében sem lesz képes rá, egész további életére negatívan hat. Nem elég, hogy egyszer nem kellett senkinek, de kiderül, hogy másodjára sem maradhat ott, ahol szerették??!! Emberileg meg kell, hogy értsem, hogy ennek így kell lenni, de a lelkem tiltakozik! Nincs az a szakember, aki ezt helyrehozza egy érzékeny (vagy nem érzékeny) gyerekben!!! Elnézést a kemény fogalmazásért, nem akartam senkit megbántani. Ez is “csak” egy vélemény.
KedvelésKedvelés
Itt van egy alapvető pozíciókülönbség a posztíró és a kommentelők között.
A kommentelők örökbefogadók, akik, természetesen, sose adnák oda a gyereküket. És sokuknak azért lett gyereke, mert a nevelőszülő hajlandó volt megválni tőle és nem maga fogadta örökbe.
A posztíró meg nevelőszülő, akinek ez a dolga.
Ha levezetem, amit akartok, akkor mostantól minden nevelőszülő fogadja örökbe a nála élő gyereket? Ez a követezőkkel járna:
– lecsökkenne a nevelőszülőségre jelentkezők száma
– azok is kimazsoláznák a pici, jó eséllyel örökbe fogadhatóvá váló gyerekeket
– aki úgy akar örökbe fogadni, hogy a nevelőszülőség kockázatait nem vállalja, az sokkal később kerülne sorra
– és gyerekek nagy része kerülne intézetbe, mert ilyen feltételekkel nem lenne elég nevelúszülő.
És még ez se garantálná, hogy a gyerekek ne éljenek át traumát, mert visszakerülhetnek a vér szerinti családba is.
Sőt, némileg fordítva ülünk a lovon, mert ha egy gyerek bekerül az állami gondoskodásba, az elsődleges cél az lenne,
hogy a szülei visszakaphassák. Nem az, hogy örökre a nevelőszülőnél maradhasson.
A minősítéseket kerüljük.
KedvelésKedvelés
Nem tudom tul vagytok e mar azóta az orokbeadason, de ha nem, en akkor azt javasolnám hogy a kisfiu maradjon veletek továbbra is mint nevelt gyermek, mert valoszinu hogy igy sérülne a legkevesebbet. Nem igazan értek egyet azzal a gyakorlattal hogy 5-6 évig húzódik egy gyerek orokbefogadhatonak nyilvánítása, a “szakemberek” itt is mint sok mas teren súlyos hibákat vétenek. Ennek a kisfiúnak ti vagytok a családja, itt érzi magat biztonságban, hozzatok kötődik. Valószínűleg nagyon jo alapokat adtál (adtatok) neki, le a kalappal az egesz családod elott. Viszont egyet nem értek, vagyis van egy olyan gondolatom hogy anyaként te mar ot elengedted, hiszen született masik három gyerek….ezt valoszinu a kisfiu is érzi, ezert ragaszkodna kézzel lábbal, olyan mint egy féltékeny kisteso aki harcol az anya szereteteert ..,, ne haragudj de bennem ez fogalmazódott meg. Szakember vagyok es egyben nevelőszülő is. Azt hiszem soha nem lennek képes erre. Pici kora ota évekig nevelni egy gyereket aztán lepasszolni másnak…..😔 Adtam Orokbe több babát. Babát….(!) a legidősebb is 8 hónapos volt es igy is majd belehaltam. Haza is gondoztam párat. Ok is kicsik voltak. Saját gyerekem is van ketto , es mellette ket nevelt gyerek. A legkisebb aki 4 eves szinten pici babakent került hozzank hasonlóan mint a tied. Koraszülött beteges, sorvadt kis újszülött volt. 1 kilo 40 deka es 42 centi.. Kapcsolattartás a fasorban….es velünk van es itt is marad. 4 eve nevelek szeretem ugy mint azokat akiket én szültem. 1 eves kora korul mondtam a kollégáimnak ha nem adjak orokbe hanarosan nem fogom odaadni. Nem magam miatt…. Miatta… Ez a kicsi nem fog mégegyszer serulni hogy megint elhagyják. Maradt. Nevelt gyerekként, 18 eves koráig. Utánna meg úgyis marad. O mar a mienk. Gondold at te is, mert nem attól leszel jo nevelőszülő ha az előírásoknak megfelelően cselekszel. Az érzéseidre es a családod érzéseire hallgas. Ha azt sugjak fentről hogy tartsd meg akkor tálald meg a módját hogyan. Tudom hogy anyagilag nehez, nekem is 4 gyerekem van a 4 évestol a 24 évesig. Egyetemista, középiskolás, általános iskolás, óvodás. Sztem nem ezen fog múlni.,,de ha te mar magadban elengedted akkor azt is tudod hogy miert.
KedvelésKedvelés
Már elment. Fentről azt “sugallták”, hogy nincs más választásom. Oda kellett adni. Néhány ismerősöm is volt hasonló helyzetben és újabban az a menő, hogy nevelőszülőnek alkalmasak vagyunk, örökbefogadónak alkalmatlanok. Hosszú és fájdalmas procedúra. Az idő megy, mindenki belehal és ha én jövök ki vesztesen a sztoriból, akkor belepusztuunk. Elviszik így is, úgy is. Szóval ezt nem vártuk meg. Szörnyű hónapok vannak mögöttünk, de mondhatni, hogy sikeresek voltak. Külföldre került. Az örökbefogadási csoporttól kaptam visszajelzéseket. Volt olyan mondata a gyereknek a gyám felé, hogy ” Először sírtam, utána már csak szomorú voltam, de már megértettem a lényegét” Ez a 30 napos itthartózkodáson volt. Tudtam, hogy okos gyerek! Fáj a szívem, fáj a lelkem, de látom, hogy jó helye van. Már az “igazi anyuka” küldött fotót nekem. Jó sorsa lesz, tudom…
KedvelésKedvelés
Ez jó hír, hogy a gyerek beilleszkedett.
Arról meg lehet gondolkozni, miért nem vállal senki itthon egy okos, tehetséges hatéves cigány kisfiút, miért kell sokezer kilóméterre elkerülnie…
KedvelésKedvelés
Tavaly az örökbefogadós tanfolyamon a 10 párból 3 is volt, aki vállalt volna 6 éves vagy annál idősebb gyereket, a származás úgy tűnik, hogy már nagyobb gond.
KedvelésKedvelés
4-6 eves, szarmazasi es nem kikotes nelkuli gyerekre varunk, de meg nincs hatarozatunk.
Ugy szeretnem, ha majd eljon az ideje, akkor egy ilyen korulmenyek kozott elo gyereknek lehessunk szulei, egy ilyen remek nevelocsaladtol.
Biztos vagyok benne, hogy nem szuksegszeru elszakadnia az elso 6 evetol “Tominak”. Ha olyan az uj csalad, megmaradhat a kapcsolat es a valtozas igy nem terhel meg mindenkit olyan nagyon.
Kivanok a csaladnak es “Tominak” is a leheto legkevesebb fajdalmat es feldolgozott valtast.
KedvelésKedvelés
Kedves PGizi!
Köszönöm szavaidat, jó volt olvasni 😊 Örülök, hogy így látod! 😚
Remélem, ha eljön az idő, a tökéletes gyereket kapod.
De kérlek, ne feledd, minden gyerek a maga módján és bőrszínében tökéletes!
Ők gyerekek és nem egy árucikk a boltok polcairól. A lelkét próbáld először meglátni és az sem mellékes, hogy a nevelőszülő is egy ember, általában érző és nehezen felejtő ember.
Sok sikert kívánok!
Anikó
KedvelésKedvelés
Kedves Aniko!
Jol esnek a kedves szavaid.
Egyforman gondolkodunk. 🙂
Minden jot nektek!
KedvelésKedvelés
Kedves Anikó! Van hír Tomiról? Hogy megy sora? Sikerült a családodnak feldolgozni az örökbe adást?
KedvelésKedvelés
Köszönöm az érdeklődést! 🙂 Azt hiszem happy end. 🙂 Január végén kaptam levelet az anyukától. Nem tudom, hogy megérezte-e vagy mi lehetett, de akkor már nagyon “mélyen” voltam. Kellett valami az összeroppanás küszöbén. Érzem, hogy jó kezekben van. Jól érzi magát. Be tudott illeszkedni, a tanárok szeretik és sok barátja van ( pont, mint itthon). Karatézni jár, a fotókon boldognak látszik. Pillanat képek és nem beállított “mosolyogj gyermekem” fotók. Szerintem jól megy sora 🙂 . Nekünk nem volt egyszerű, az idő sem a barátunk még, de leesett az a bizonyos nagy súly a szívünkről most már. A gyerekek nagyon jól tudtak regenerálódni, bár a lányomon még csak 1-2x tört ki a dolog. Összességében jól vagyunk, de gyereket azóta nem volt erőnk befogadni.
KedvelésKedvelés
Milyen jó hír! Remélem még fogtok kapni ilyen megerősítést a jövőben is.
KedvelésKedvelés
Sajnos nagy szégyen, h itthon nem hirdetik meg eléggé a gyerekeket és külföldre adják. Itthon nincs se éhezés, földrengés, h meg kellene szabadulni a gyerekektől évente 100-200-tól. Lehetne itthon belőlük jó szakember, de még diplomás is. Ha nem tudják itthon örökbe adni, akkor miért nem támogatják a nevelőszülőt tovább, h ő nevelhesse? Vannak országok, ahol nem adnak külföldre gyerekeket a nevelő szülő neveli. Az állandóságot hajtogatják a gyerekek életébe, akkor miért nem lehet megadni nekik, amire vágyik.
KedvelésKedvelés
Egy dologgal van problémám így közel 2 év után, hogy miért kell a gyerek múltját törölni? Mire jó a titkolózás és a nulla kapcsolattartás örökbefogadó és a nevelő szülő között? Miért tiltják a kapcsolattartást külföldieknél szülő-szülő között?????
KedvelésKedvelés
Ez sajnos nagyon nagy baj. (Épp e percben értünk haza a nevelőszülőnél való látogatásunkból.) Azt gondolom, a gyerek érdeke is a folytonosság lenne.
KedvelésKedvelés